Így szóltam: „Már életem napjainak közepén{x}
indulnom kell az alvilág kapui felé.”
Kutattam, életemből mennyi van még hátra;{x}
azt mondtam: „Nem látom meg az Urat az élők földjén,
és nem látok többé embert{x}
a föld lakói közül.”
Sátramat lebontják, elveszik tőlem,{x}
mint ahogy lebontják sátrukat a pásztorok.
Életem fonalát mintha takács vágta volna el,{+}
alig kezdődött szövése, máris megszakadt;{x}
reggeltől estig végzel velem.
Virradatig reménykedtem;{+}
mintha oroszlán marcangolná minden csontomat;{x}
reggeltől estig végzel velem.
Mint a fecskefióka, úgy csipogok,{x}
sírva nyögök, mint a gerle.
Szemem elbágyad egészen,{x}
s közben a magasba tekintek.
Te azonban kimentettél, hogy el ne vesszek,{x}
és hátad mögé dobtad minden bűnömet.
Mert nem az alvilág dicsőít téged,{+}
és a halál sem magasztal;{x}
akik a sírba hulltak, hűségedben nem remélnek többé.
Csak az élő, csak az élő dicsér, mint ma én is;{x}
hűségedet az apák hirdessék fiaiknak.
Uram, szabadíts meg,{+}
hogy énekelhessük dalaidat{x}
életünk minden napján az Úr házában.