Hálát adok, Uram, teljes szívemből,{x}
összes csodádat elbeszélem.
Ujjongok és örvendezem benned,{x}
nevedről szól énekem, fölséges Isten!
Mert ellenségeim meghátrálnak,{x}
elbuknak, és semmivé lesznek színed előtt.
Magadévá tetted igazságos ügyemet,{x}
trónodra ültél, mint igaz bíró.
Megfenyítetted a népeket, és a gonoszt megsemmisítetted,{x}
még a nevüket is eltörölted mindörökre.
Az ellenség megsemmisült,{+}
városait lerontottad, örökre pusztasággá lettek,{x}
még emlékük is elenyészett velük együtt.
Az Úr azonban örökké uralkodik,{x}
trónusa áll ítéletre készen.
A világot ő ítéli meg igazságban,{x}
a népeknek ő oszt méltányosan igazságot.
Az elnyomottnak az Úr a menedéke,{x}
a nyomorúság és szükség napjaiban egyetlen mentsége.
Aki nevedet ismeri, benned bízik:{x}
Uram, soha nem hagyod el a téged keresőket.
Énekeljetek az Úrnak, aki a Sionon lakik,{x}
hirdessétek nagy tetteit a népek között.
Ő kéri számon a vért, és jól emlékezik,{x}
a szegények jajszavát nem felejti.
Könyörülj rajtam, Uram;{+}
lásd, mennyire szorongatnak ellenségeim,{x}
de te a halál kapujából is fölemelsz!
Sion városának kapujában hadd hirdessem dicséretedet,{x}
és hadd örvendjek, mert megszabadítottál.
A népek a maguk ásta verembe zuhantak;{+}
a hurokban, amit ők rejtettek el,{x}
lábuk fennakadt.
Megmutatta magát az Úr, ítéletet tartott,{x}
a gonoszt megfogta saját keze műve.
A gonoszok az alvilágba hullanak,{x}
és minden nemzet, amely elfelejti Istent.
Mert ő nem feledkezik meg a szegényekről végleg,{x}
a nyomorultak reménye nem vész el örökre.
Kelj fel, Uram, nehogy elbízza magát az ember,{x}
szólítsd ítéletre a népeket magad elé.
Bocsáss, Uram, rájuk rettegést,{x}
tudják meg a nemzetek, hogy ők csak emberek!
HTML © Juraj Vidéky, László Elek