62. zsoltár, 2-9
Az Istenre szomjas lélek
Az keresi virrasztva Istent, aki a sötétség cselekedeteit elveti magától.

Isten, te vagy az én Istenem,{x}

virrasztva kereslek.

Terád szomjas a lelkem, testem utánad eped,{x}

mint a puszta kiaszott földje.

Szentélyedben hadd jelenjek meg előtted,{x}

hogy lássam hatalmad és dicsőséged.

Mert irgalmad többet ér, mint az élet,{x}

hadd magasztaljon ezért ajkam!

Neked mondok áldást, amíg csak élek,{x}

a te nevedben tárom imára kezemet.

Mint dús lakomával, teljék be lelkem,{x}

ajkam ujjongjon, szám dicsőítsen téged.

Még fekvőhelyemen is rád gondolok,{x}

hajnalig rólad elmélkedem,

mivel védelmezőm lettél,{x}

és szárnyaid oltalmában örvendezem.

Lelkem szorosan átölel téged,{x}

és a jobbod szilárdan tart engem.

HTML © Juraj Vidéky, László Elek