105. zsoltár
Az Úr jósága, a nép hűtlensége
Mindez előkép számunkra, a mi okulásunkra írták meg, akik a végső időkben élünk (1 Kor 10, 11).
I.

Adjatok hálát az Úrnak, mert jó,{x}

irgalma örökké megmarad.

Ki tudná elmondani az Úr hatalmas tetteit,{x}

dicséretét hiánytalanul hirdetni ki képes?

Boldog, aki megtartja a törvényt,{x}

akinek tettei mindenkor igazak.

Gondolj ránk, Urunk, hiszen szereted népedet,{x}

látogass hozzánk segítségeddel;

hadd lássuk választottaid boldogságát,{+}

hadd örvendjünk nemzeted örömének,{x}

és dicsekedjünk örökségeddel.

Atyáinkkal együtt mi is vétkeztünk,{x}

bűnbe estünk, gonoszat cselekedtünk.

Atyáink Egyiptomban nem értették meg csodáidat,{+}

mérhetetlen irgalmadra nem gondoltak,{x}

és lázadoztak, amikor elérték a Vörös-tengert.

De az Úr megszabadította őket nevéért,{x}

hogy megismertesse hatalmát.

Rákiáltott a Vörös-tengerre, és az kiszáradt,{x}

a mély tengeren, akár a pusztán, vezette át őket.

Gyűlölőik hatalmából kimentette őket,{x}

s megszabadította ellenségeik kezéből.

Sanyargatóikat elnyelte a tenger,{x}

egy sem maradt életben közülük.

Hittek ezért ígéreteiben,{x}

és dicséretét énekelték.

De csakhamar megfeledkeztek tetteiről,{x}

és nem bíztak Isten terveiben.

Telhetetlen vágyra gerjedtek a pusztában,{x}

a sivatagban Istent kísértették.

Kielégítette akkor sóvárgásukat,{x}

és torkig jóllakatta őket.

A táborban pártot ütöttek Mózes ellen,{x}

és Áron ellen, aki az Úr szentje.

De meghasadt a föld, s elnyelte Datánt,{x}

és eltemette Abiron hadát.

Lobogó láng csapott fel seregük ellen,{x}

láng emésztette el a bűnösöket.

II.

Borjút öntöttek Hóreb hegyénél,{x}

és leborultak az arany képmás előtt.

Dicsőségüket fölcserélték{x}

a füvet legelő borjú képével.

Elfeledték szabadító Istenüket,{x}

aki Egyiptomban jeleket művelt,

Kám földjén csodákat,{x}

a Vörös-tengernél félelmetes dolgokat.

Már arra gondolt, hogy eltörli őket,{x}

ha nem lett volna Mózes, akit kiválasztott.

Ám ő résen állt színe előtt,{x}

elfordította az Úr haragját, hogy ne ártson nekik.

Semmire sem becsülték a megígért földet,{x}

nem hittek ígéreteinek.

Zúgolódva ültek sátraik mélyén,{x}

nem törődtek Isten szavával.

Ekkor fölemelt kézzel megesküdött nekik,{x}

hogy eltiporja őket a pusztában,

szétszórja nemzetségüket a pogányok között,{x}

elszéleszti őket messze országokba.

Aztán meg Baalpeort kezdték imádni,{x}

holt bálványnak adott áldozatból lakomáztak.

Minden tettükkel Istent ingerelték,{x}

romlás zúdult ezért fejükre.

Fölállt akkor Pinehász, és ítéletet tartott,{x}

mire megszűnt a csapás.

Ez érdemül számított neki{x}

nemzedékeken át, mindörökre.

Meriba vizénél is felháborították,{x}

még Mózest is bajba sodorták,

mert keserűségbe hajszolták lelkét,{x}

és ő meggondolatlan szóra nyitotta száját.

III.

Nem irtották ki a pogányokat sem,{x}

noha az Úr meghagyta nekik.

Elvegyültek a pogányok közé,{x}

és cselekedeteiket eltanulták.

Bálványaik szolgálatára adták magukat,{x}

és ez lett végül a vesztük.

Saját fiaikat áldozatul adták,{x}

és lányaikat a démonoknak.

Ártatlan vért ontottak,{+}

saját fiaik és lányaik vérét;{x}

Kánaán bálványainak áldozták őket.

Vérrel szennyezték be az országot,{+}

bemocskolták magukat cselekedeteikkel,{x}

hitszegőkké váltak tetteik által.

Haragra lobbant akkor népe ellen az Úr,{x}

és megutálta örökségét.

Pogányok kezére adta őket,{x}

gyűlölőik uralkodtak rajtuk.

Ellenségeik sanyargatták őket,{x}

megalázást szenvedtek azok keze alatt.

Újra meg újra mentésükre jött,{+}

ők azonban szándékaikkal tovább ingerelték,{x}

és bűneikbe visszaestek.

Ám ismét rátekintett nyomorúságukra,{x}

és meghallgatta könyörgésüket.

Visszaemlékezett a velük kötött szövetségre,{x}

nagy szeretettel megkönyörült rajtuk.

Szánalmat ébresztett azok szívében,{x}

akik fogságba hurcolták őket.

Szabadíts meg minket, Urunk, Istenünk,{x}

és gyűjts egybe a pogányok közül,

hogy szent nevedet magasztaljuk,{x}

és dicséreted legyen dicsekvésünk.

Áldott legyen az Úr, Izrael Istene,{+}

öröktől fogva mindörökké.{x}

Az egész nép mondja: „Úgy legyen! Úgy legyen!”

HTML © Juraj Vidéky, László Elek