41. zsoltár
Sóvárgás az Úr és az ő temploma után
Aki szomjazik, jöjjön. Aki kívánja az élet vizét, ingyen igyék (Jel 22, 17).

Mint szarvas sóvárog a forrásvízre,{x}

úgy áhít a lelkem, téged, Istenem.

Isten után szomjazik a lelkem, az élő Isten után:{x}

mikor mehetek, hogy megjelenjek

az ő színe előtt?

Éjjel-nappal könny a kenyerem,{x}

mert azt hallom naponta: „Hol a te Istened?”

Csak arra gondolok, elmém azon mereng,{x}

hogyan vonultam be a csodás hajlékba

Isten házáig,

miközben ujjongott és énekelt{x}

az ünneplő sokaság.

Miért csüggedsz, lelkem,{x}

miért vagy nyugtalan?

Bízzál az Úrban: fogom még áldani{x}

arcom szabadítóját, Istenemet.

Szomorkodik bennem a lélek,{+}

hozzád röpül ezért gondolatom{x}

a Jordán és a Hermon távoli hegyes tájairól.

Harsognak zuhatagjaid, örvény kiált az örvénynek;{x}

minden kavargó hullámod átzuhog fölöttem.

Árassza rám az Úr irgalmát naphosszat,{+}

neki zeng éjjel háladalom,{x}

és áldom éltető Istenemet.

Így szólok az Úrhoz: „Oltalmazóm vagy,{+}

miért feledkeztél meg rólam?{x}

Miért kell bánatban élnem,

ellenségeimtől gyötörten?”

Keserűség marja bensőmet,{+}

amikor kínzóim gúnyolnak,{x}

s naponta azt mondják: „Hol a te Istened?”

Miért csüggedsz, lelkem,{x}

miért vagy nyugtalan?

Bízzál az Úrban: fogom még áldani{x}

arcom szabadítóját, Istenemet.

HTML © Juraj Vidéky, László Elek