87. zsoltár
Súlyos beteg imája
Ez a ti órátok, a sötétség hatalmáé (Lk 22, 53).
I.

Uram, szabadító Istenem,{x}

éjjel-nappal tehozzád kiáltok.

Imádságom jusson színed elé,{x}

hajlítsd füledet kérésemre!

Mert a lelkem tele gyötrelemmel,{x}

életem közel van a holtak országához.

A sírba szállók közé számítanak,{x}

olyan ember vagyok, aki a végét járja.

A halottak között van a fekhelyem,{x}

mint aki megsebesítve a sírban alszik,

akinek már emlékét sem őrzik többé,{x}

és aki már kiszakadt a kezedből.

A verem mélyére vetettél,{x}

a sötétségbe és a halál árnyékába.

Rám nehezedett súlyos haragod,{x}

örvényeid fölöttem összecsapnak.

II.

Ismerőseimet távol tartod tőlem,{x}

utálatossá tettél előttük.

Fogoly vagyok, szabadulásom nincsen,{x}

szemem elsorvad a kíntól.

Uram, egész nap hozzád kiáltok,{x}

és kezemet feléd tárom.

Csodákat talán a holtaknak teszel,{x}

vagy az árnyak fölkelnek, hogy áldjanak?

Vajon irgalmadat hirdeti valaki a sírban,{x}

vagy hűségedet a pusztulás helyén?

Vajon csodáidat meglátja valaki a sötétben,{x}

vagy igazságodat a feledés földjén?

De én hozzád kiáltok, Uram,{x}

már kora reggel eléd siet imádságom.

Miért taszítasz el magadtól, Uram,{x}

arcodat miért rejted el tőlem?

Nyomorult vagyok, és halálra vált ifjúkorom óta,{x}

megzavart és földre nyomott csapásaid súlya.

Rám zúdult haragod,{x}

és feldúlt a tőled való rettegés.

Hullámzik körülöttem egész nap, mint az árvíz,{x}

már-már összecsap fölöttem.

Elszakítottad tőlem jó barátaimat,{x}

már csak a sötétség ismer engem.

HTML © Juraj Vidéky, László Elek