138. zsoltár, 1-18. 23-24
Mindent lát az Úr
Vajon ki látta az Úr gondolatait, s tanácsot ki adott neki? (Róm 11, 34)
I.

Uram, te megvizsgálsz, és jól ismersz engem,{x}

tudod, ha leülök vagy ha fölkelek.

Messziről ismered gondolataimat,{x}

szemmel tartod jártomat-keltemet.

Jól látod minden utamat,{+}

hiszen szavam még el sem éri nyelvemet,{x}

íme, te már jól ismered, Uram.

Minden oldalról körülfogtál,{x}

és kezedet rajtam nyugtatod.

Csodálatos ezt tudnom,{x}

oly magasztos, hogy fel sem foghatom.

Lelked elől ugyan hová mehetnék?{x}

Színed elől hová futhatnék?

Ha fölszállnék az égbe, te ott vagy,{x}

ha a holtak hazájában pihennék, ott is jelen vagy.

Ha felölteném a hajnal szárnyait,{x}

és a tenger túlsó végén laknék,

oda is a te kezed vezetne,{x}

és jobbod tartana engem.

Ha azt mondom: „Sötétség rejtsen el,{x}

és boruljon éjbe körülöttem a fény!”,

neked a sötétség akkor sem lesz sötét,{+}

s az éj világos, akár a nappal,{x}

sötétség és világosság neked ugyanaz.

II.

Egész bensőmet te alkottad,{x}

anyám méhében te szőttél egybe engem.

Magasztallak, hogy oly csodásan alkottál;{+}

csodálatos minden műved,{x}

lelkem jól tudja ezt.

Csontjaim nem voltak rejtve előtted,{+}

amikor létrejöttem a rejtek ölén,{x}

és megformáltál az anyaföld mélyében.

Alaktalan voltam még,{x}

de szemeid már láttak engem,

és könyvedben írva állt minden napom:{x}

meghatároztad, mielőtt egy is felvirradt volna közülük.

Gondolataid, Uram, mily mélységesek,{x}

és gazdagságuk mily mérhetetlen!

Ha megszámlálnám, több lenne, mint a homokszem,{x}

és ha végére érnék, még akkor is veled volnék.

Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet,{x}

próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat.

Nézd meg, nem járok-e téves úton,{x}

és vezess az örökkévalóság útján.

HTML © Juraj Vidéky, László Elek