Uram, ne feddj meg felindulásodban,{x}
és ne büntess haragodban,
mert nyilaid belém hatoltak,{x}
és rám nehezedett kezed.
Nincs testemen ép hely, mert haragszol énrám,{x}
nincs nyugta csontjaimnak, mert sok a vétkem.
Gonoszságaim fejemre gyűltek,{x}
súlyos teherként nehezednek rám.
Üszkösödnek gennyedt sebeim{x}
oktalanságom miatt.
Nyomorúságomban meggörnyedtem,{x}
naphosszat szomorúan járok-kelek.
Ágyékomat gyulladás gyötri,{x}
nincs testemben semmi épség.
Elgyöngültem, és levert vagyok,{x}
keserűen jajgatok szívem fájdalmában.
Uram, előtted van minden kívánságom,{x}
nincs elrejtve előtted sóhajom.
Reszket a szívem, elhagy az erőm,{x}
elhomályosul szemem világa.
Barátaim és szeretteim dermedten állnak bajom előtt,{x}
rokonaim messze maradnak.
Csapdát állítanak, akik vesztemre törnek,{+}
rosszakaróim álnokul szólnak,{x}
és egész nap cselt szőnek ellenem.
Én meg, mint egy süket, semmit sem hallok,{x}
mint egy néma, nem nyitom föl számat.
Olyan vagyok, mint aki nem hall,{x}
mint aki nem tud válaszolni.
Mert, Uram, én benned remélek,{x}
meg is hallgatsz, Uram, Istenem.
Így szóltam ugyanis: „Rajtam senki ne nevessen,{x}
és ha lábam tántorul, senki se dicsekedjék!”
Mert már a bukás küszöbén állok,{x}
a szenvedés nem marad el tőlem.
Ezért gonoszságomat őszintén megvallom,{x}
és bánkódom bűneim miatt.
Ellenségeim azonban erősebbek nálam,{x}
és sokan vannak, akik gonoszul gyűlölnek engem.
Rágalmaznak, és a jóért rosszal fizetnek,{x}
mivel mindig a jót akarom.
Ne hagyj magamra, én Uram,{x}
Istenem, ne távozz el tőlem!
Siess, oltalmazz engem,{x}
Uram, én menedékem!
HTML © Juraj Vidéky, László Elek