76. zsoltár
Emlékezés az Úr nagy tetteire
Mindenfelől szorongatnak, de össze nem zúznak (2 Kor 4, 8).

Hangos szóval az Úrhoz kiáltok,{x}

Istenhez kiáltok, és ő figyel reám.

Keresem az Urat a szorongatás napján,{+}

egész éjjel felé tárom kezemet,{x}

és el nem lankadok.

Lelkem nem tud megvigasztalódni;{+}

Istenre gondolok, és sóhajtozom,{x}

róla elmélkedem, és elcsügged a lelkem.

Te tartod ébren szempilláimat,{x}

zavart vagyok, szólni sem tudok.

Emlékezem a régi napokról,{x}

gondolkodom a rég letűnt esztendőkről.

Egész éjjel elmélkedik szívem,{x}

kutatok, és fürkészi a lelkem:

Vajon mindörökre eltaszít az Úr,{x}

sosem lesz már megbékéltebb?

Vagy szeretete végleg elfogyott,{x}

és ígérete nem valósul meg soha?

Könyörülni is elfelejt talán az Isten,{x}

és haragjában irgalmasságát szívébe zárja?

És azt mondtam: „Onnét van sajgó sebem,{x}

hogy az Úr keze most másként érint!”

Emlékezem az Úr nagy tetteiről,{x}

emlékezem kezdettől adott csodáiról.

Minden művedről elmélkedem,{x}

nagyszerű tetteidről gondolkodom.

Isten, szent a te utad,{x}

ki olyan nagy isten, mint a mi Istenünk?

Te vagy az Isten, aki csodákat tehet,{x}

megismertetted hatalmadat a népek között.

Erős karral megváltottad népedet,{x}

Jákob és József fiait.

Megláttak téged a vizek, Istenem,{+}

megláttak a vizek, és megremegtek,{x}

a mély vizek megrendültek.

A felhők ontották a vizet,{+}

a fellegek mennydörögtek,{x}

mert tüzes nyilaid cikáztak.

Mennydörgésed harci szekérként dübörgött,{+}

villámaid bevillogták a földkerekséget,{x}

megingott és megreszketett a föld.

Utad a tengeren át vezetett,

ösvényed a nagy vizeken,{x}

de lábad nyomát nem láthatta senki.

Népedet, mint nyájat, úgy vezetted{x}

Mózes és Áron kezével.

HTML © Juraj Vidéky, László Elek