Mint szarvas sóvárog a forrásvízre,{x}
úgy áhít a lelkem, téged, Istenem.
Isten után szomjazik a lelkem, az élő Isten után:{x}
mikor mehetek, hogy megjelenjek
az ő színe előtt?
Éjjel-nappal könny a kenyerem,{x}
mert azt hallom naponta: „Hol a te Istened?”
Csak arra gondolok, elmém azon mereng,{x}
hogyan vonultam be a csodás hajlékba
Isten házáig,
miközben ujjongott és énekelt{x}
az ünneplő sokaság.
Miért csüggedsz, lelkem,{x}
miért vagy nyugtalan?
Bízzál az Úrban: fogom még áldani{x}
arcom szabadítóját, Istenemet.
Szomorkodik bennem a lélek,{+}
hozzád röpül ezért gondolatom{x}
a Jordán és a Hermon távoli hegyes tájairól.
Harsognak zuhatagjaid, örvény kiált az örvénynek;{x}
minden kavargó hullámod átzuhog fölöttem.
Árassza rám az Úr irgalmát naphosszat,{+}
neki zeng éjjel háladalom,{x}
és áldom éltető Istenemet.
Így szólok az Úrhoz: „Oltalmazóm vagy,{+}
miért feledkeztél meg rólam?{x}
Miért kell bánatban élnem,
ellenségeimtől gyötörten?”
Keserűség marja bensőmet,{+}
amikor kínzóim gúnyolnak,{x}
s naponta azt mondják: „Hol a te Istened?”
Miért csüggedsz, lelkem,{x}
miért vagy nyugtalan?
Bízzál az Úrban: fogom még áldani{x}
arcom szabadítóját, Istenemet.
HTML © Juraj Vidéky, László Elek