122. zsoltár
Népe az Úrban bízik
A két vak kiáltozni kezdett: „Uram, Dávid Fia, könyörülj rajtunk!” (Mt 20, 30)

Szememet hozzád emelem,{x}

hozzád, aki a mennyben élsz.

Amint a szolga szeme gazdája kezére figyel,{x}

s a szolgáló szeme úrnője kezére,

mi úgy tekintünk Urunkra, Istenünkre,{x}

amíg csak meg nem könyörül rajtunk.

Könyörülj rajtunk, Uram, könyörülj rajtunk,{x}

mert torkig vagyunk a gyalázattal.

Túlságosan megtelt a lelkünk{x}

a dúslakodók gúnyolódásával,

a kevélyek gyalázkodásával.

HTML © Juraj Vidéky, László Elek