Figyelj, népem, tanításomra,{x}
hallgassatok ajkam igéire!
Példabeszédre nyitom meg ajkam,{x}
ősidők titkait hirdetem nektek.
Amit hallottunk és megismertünk,{+}
és amit őseink beszéltek el nekünk,{x}
nem titkoljuk el fiaik elől.
Hirdetjük a jövő nemzedéknek az Úr dicső tetteit és erejét,{x}
és a csodákat, amelyeket véghezvitt.
Úgy rendelkezett Jákobnak,{x}
azt a törvényt adta Izraelnek,
hogy amit az atyáknak meghagyott,{+}
adják azt tudtul a fiaknak,{x}
hadd tudjon róla a jövendő nemzedék, a fiak, akik ezután születnek.
Mondják el majd ezek is gyermekeiknek,{x}
hogy Istenben bízzanak,
ne feledjék el Isten tetteit,{x}
és parancsait tartsák meg híven.
Ne legyenek olyanok, mint atyáik voltak:{x}
lázadó és makacs nemzedék,
állhatatlan szívű népség,{x}
amelynek lelke nem maradt hűséges Istenhez.
Efraim fiai, a hírneves íjászok,{x}
megfutamodtak az ütközet napján.
Isten szövetségét semmibe vették,{x}
nem akarták követni tanítását.
Elfelejtették nagy tetteit,{x}
a csodákat, melyeket nekik mutatott.
Csodákat művelt atyáik előtt,{x}
Egyiptom földjén, Tánisz mezején.
Szétválasztotta a tengert, úgy vitte át őket,{x}
megállította a vizet, mint egy kőfalat.
Felhővel vezette őket nappal,{x}
éjjel pedig tűznek fényével.
Sziklát repesztett a pusztában,{x}
mint folyóból, ihattak a vízből.
Patakot fakasztott a kősziklából,{x}
folyóként öntötte a sok vizet.
Ám ők mégis tovább vétkeztek,{x}
lázongtak a Fölséges ellen a pusztában.
Istent kísértették szívük mélyén:{x}
ételt követeltek kívánságuk szerint.
Isten ellen zúgolódtak;{x}
így beszéltek: „Tud-e Isten a pusztában
asztalt teríteni?”
A sziklára ugyan ráütött, és víz fakadt,{x}
patakok folytak;
„De tud-e kenyeret is adni,{x}
és húsról gondoskodni népének?”
Hallotta az Úr, és haragra gerjedt,{+}
tűz csapott fel Jákob ellen,{x}
haragja fellobbant Izrael ellen,
mert nem hittek Istenben,{x}
és nem bíztak segítségében.
Mégis parancsot adott a felhőknek odafönn,{x}
és megnyitotta az ég kapuit:
mannát hullatott eledelül,{x}
mennyei kenyeret adott nekik.
Angyalok kenyerét ette az ember,{x}
bőségesen jóltartotta őket.
Keleti szelet támasztott az égen,{x}
és déli szelet hajtott erejével.
Húst hullatott rájuk, annyit, mint a por,{x}
annyi madarat, mint a tenger fövenye.
Lehullottak táboruk közepén,{x}
sátoraik közelében.
Ettek, és igen jóllaktak,{x}
amit csak kívántak, Isten megadta nekik.
De nem hagytak fel kívánságaikkal,{x}
bár még szájukban volt az étel.
Ezért Isten haragja újra fellobbant ellenük,{+}
és megölte nagyjaikat,{x}
leterítette Izrael ifjait.
Ám ők tovább vétkeztek,{x}
csodáinak nem adtak hitelt.
Ezért napjaikat megrövidítette,{x}
hamar véget vetett éveiknek.
Amikor öldökölte őket, keresni kezdték,{x}
megtértek, és hozzá siettek.
Ráeszméltek, hogy Isten a kősziklájuk,{x}
a fölséges Isten a szabadítójuk.
Szájukkal azonban hamisan szóltak,{x}
és nyelvükkel hazudtak neki.
Szívük nem volt őszinte hozzá,{x}
s nem maradtak hűek szövetségéhez.
De ő mégis megkönyörült rajtuk,{x}
elengedte bűnüket, és nem szórta szét őket.
Újra meg újra fékezte haragját,{x}
nem engedte fellobbanni indulata lángját.
Mert tudta, hogy halandó emberek ők,{x}
olyanok, mint a tovatűnő szél, amely nem tér vissza.
Hányszor lázadoztak Isten ellen a pusztában,{x}
hányszor okoztak neki fájdalmat a sivatagban!
Istent kísértették újra meg újra,{x}
Izrael Szentjét keserítették.
Nem emlékeztek vissza hatalmas kezére,{x}
sem a napra, amikor kimentette őket az elnyomásból.
Amikor megmutatta jeleit Egyiptomban,{x}
csodáit művelte Tánisz mezején:
Vérré változtatta folyóikat s patakjaikat,{x}
hogy ne ihassanak.
Mérges legyeket küldött, hogy mardossák őket,{x}
és békákat, hogy így romlást hozzon rájuk.
Féreg fogára adta termésüket,{x}
munkájuk gyümölcsét a sáskáknak.
Szőlőjüket jégesővel pusztította el,{x}
fügefáikat felhőszakadással.
Jégverés irtotta csordáikat,{x}
nyájaikat tüzes villám.
Rájuk bocsátotta lobogó haragját,{+}
indulatát, ostorát, verését,{x}
ártó angyalok seregét.
Szabadjára engedte indulatát,{+}
nem kímélte őket a haláltól,{x}
életüket dögvésszel sújtotta.
Megölt minden első sarjat Egyiptomban,{x}
minden elsőszülött fiút Kám sátraiban.
Kihozta népét, mint juhokat,{x}
mint nyájat terelgette őket a pusztában.
Biztonságban vezette őket, nem rettegtek,{x}
de ellenségeiket a tenger borította el.
Bevezette őket szent földjére,{x}
a hegyre, melyet jobbja szerzett nekik.
Nemzeteket űzött ki előlük,{+}
és földjüket nekik adta örökségül,{x}
a pogányok sátraiba Izrael törzseit telepítette.
Mégis megkísértették és ingerelték a fölséges Istent,{x}
szövetségével mit sem törődtek.
Elpártoltak tőle, hűtlenné lettek,{+}
ugyanúgy, mint ősatyáik;{x}
mint a csalfa íj, eltérültek.
Pogány oltáraikkal fölingerelték őt,{x}
bálványaikkal féltékennyé tették.
Isten hallotta, és haragra gerjedt,{x}
és nagyon megutálta Izraelt.
Elhagyta silói hajlékát,{x}
sátorát, ahol emberek között lakott.
Fogságba juttatta hatalma jelét,{x}
ékességét ellenség kezébe.
Népét kiszolgáltatta a kardnak,{x}
szívét harag töltötte el öröksége ellen.
Fiaikat tűz emésztette meg,{x}
hajadon lányaik pártában maradtak.
Kard által hullottak el papjaik,{x}
özvegyeik nem sirathatták el őket.
De aztán, mint álomból, felserkent az Úr,{x}
mint bor mámorából ébredő harcos.
Végigvert ellenségeik hátán,{x}
örök gyalázattal bélyegezte őket.
De József sátora nem kellett már neki,{x}
Efraim törzsét nem választotta,
hanem Júda törzsére esett választása,{x}
és Sion hegyére, amelyet szeretett.
Magasra építette szentélyét, akár az eget,{x}
örök alapot vetett neki, mint a földnek.
És kiválasztotta Dávidot, szolgáját,{+}
fölemelte a juhnyáj mellől,{x}
magához vette az anyajuhok mögül:
legeltesse népét, Jákobot{x}
és Izraelt, az ő örökségét.
És ő tiszta szívvel terelgette őket,{x}
ügyes kezű pásztorként járt előttük.
HTML © Juraj Vidéky, László Elek