38. zsoltár
Beteg ember imája
A természet mulandóságnak van alávetve … Isten akaratából (Róm 8, 20).
I.

Így szóltam: „Vigyázok útjaimra,{x}

nyelvemmel nem vétkezem;

retesszel zárom le szájam,{x}

amíg gonosz ember áll előttem.”

Hallgattam, elnémultam, de mi haszna,{x}

és fájdalmam kiújult.

Szívem fölhevült bennem,{x}

elmélkedtem, s egyre nagyobb lánggal égett.

Nyelvem akkor megoldódott:{x}

„Uram, tudasd velem életem végét:

mennyi napjaimnak száma,{x}

hadd tudjam meg, mily rövid az életem!”

Íme, napjaimat néhány araszra mérted,{x}

életem ideje előtted semmiség.

Minden csak hiábavalóság, minden emberélet is,{x}

mint az árnyék, az ember úgy múlik el.

Hiábavaló az is, hogy vesződik,{x}

kuporgat, de nem tudja, kinek.

II.

És most, Uram, mire várhatok?{x}

Egyedül benned reménykedem.

Minden gonoszságomból ments ki engem,{x}

ne szolgáltass ki az esztelen gyalázatának!

Elnémulok, már nem nyitom ki ajkamat,{x}

mert te vagy, aki ezt végbevitted.

Csapásaidat vedd le rólam,{x}

elpusztulok sújtó kezed alatt.

Fenyíted az embert gonoszsága miatt,{+}

moly módjára erejét elemészted.{x}

Mint egy lehelet, annyit ér minden ember.

Hallgasd meg, Uram, imádságomat,{x}

figyelj kiáltásomra!

Ne légy süket siránkozásomra,{+}

hiszen nálad jövevény vagyok,{x}

vándor, mint minden ősöm.

Vedd le rólam szemedet, hogy föllélegezzem,{x}

mielőtt elmegyek, és nem leszek többé.

HTML © Juraj Vidéky, László Elek