103. zsoltár
Himnusz a teremtő Istenhez
Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, és valami új valósult meg (2 Kor 5, 17).
I.

Mondj áldást, lelkem, az Úrnak:{x}

csodálatos a te nagyságod, Uram, Istenem!

Fölséget és pompát öltöttél magadra,{x}

a fényesség a te palástod.

Kifeszíted az eget, mint egy sátort,{x}

vizek fölött áll a palotád.

Fölszállsz a felhők fogatára,{x}

és a szelek szárnyán utazol.

Követségbe küldöd a szélvihart,{x}

és teneked szolgál a lobogó villám.

Szilárd alapokra ágyaztad a földet,{x}

nem fog az sohasem meginogni.

Az őstenger köntösként takarta,{x}

vizek borították még a hegyeket is.

Ám feddő szavadra megfutottak,{x}

félve menekültek mennydörgő hangod elől.

Magasba szöktek a hegyek, behorpadtak a völgyek{x}

ott, ahol kijelölted helyüket.

Határt vontál eléjük, és át nem lépik azt,{x}

nem nyelik el újra a föld színét.

Patakokba gyűjtöd a forrásvizeket,{x}

ott csörgedeznek a hegyek között.

Belőlük isznak a mező vadjai,{x}

szomjukat oltják az állatok.

Partjukon fészkelnek a dalos madarak,{x}

az ágak közt énekük hangzik.

II.

A hegyeket égi palotádból öntözöd,{x}

alkotásod gyümölcsével jól tartod a földet.

Füvet sarjasztasz az állatoknak,{x}

és növényeket az ember hasznára,

hogy kenyeret teremjen a föld,{x}

és bort, hadd vigadjon tőle az emberi szív.

Olajjal örömet derítesz az arcra,{x}

a kenyér meg erőt önt az ember szívébe.

Teleisszák magukat az Isten erdői{x}

és Libanon cédrusai, melyeket ő ültetett.

A madarak fészküket odarakják,{x}

tetejükben tanyázik a gólya.

A magas hegy a zergék hazája,{x}

a sziklák meg a borznak kínálnak menedéket.

Holdat készítettél, hogy mérje az időt,{x}

nyugtának idejét jól tudja a nap.

Kibocsátod az árnyakat, leszáll az éj:{x}

benne az erdő vadjai zsákmány után osonnak.

Az oroszlánkölykök prédáért üvöltenek,{x}

és betevő falatot kérnek Istentől.

Amikor a nap fölkel, visszatérnek,{x}

és elhevernek vackaikon.

Az ember meg munka után lát,{x}

és dolgozik, míg nem jön az este.

III.

Mennyi mindent alkottál, Uram!{+}

Bölcsességgel rendeztél el mindent,{x}

betöltik a földet teremtményeid.

Ott van a nagy és széles tenger,{+}

nyüzsög benne a számtalan tengeri állat:{x}

parányi életek és hüllőóriások.

Hajók siklanak rajta mindenfelé,{x}

s a Leviatán, amelyet azért alkottál, hogy játszadozzál vele.

Tőled várják mindahányan,{x}

hogy enniük adj kellő időben.

Hogyha te adsz nekik, összeszedik,{x}

ha megnyitod kezedet, eltelnek jókkal.

De ha elfordítod arcod, megrettennek,{+}

leheletüket ha megvonod, elhullanak,{x}

és visszatérnek a porba.

Ám, ha újra kiárasztod a lelked, életre kelnek,{x}

s így megújítod a föld színét.

Legyen örök az Úr dicsősége,{x}

lelje örömét műveiben!

Rátekint a földre, és az beléremeg,{x}

megérinti a hegyeket, és füstölni kezdenek.

Az Úrnak dalolok egész életemben,{x}

zsoltárt zengek Istennek, amíg csak élek.

Bárcsak fogadná tetszéssel dalomat,{x}

hisz gyönyörűségemet őbenne találom.

A bűnösök vesszenek a földről,{+}

istentelenek ne legyenek többé!{x}

Mondj áldást, lelkem, az Úrnak!

HTML © Juraj Vidéky, László Elek