101. zsoltár
Száműzöttek imája
Isten megvigasztal minket minden nyomorúságunkban (2 Kor 1, 4).
I.

Uram, hallgasd meg könyörgésemet,{x}

és kiáltásom jusson eléd!

Ne rejtsd el előlem arcodat;{+}

megpróbáltatásom napján{x}

fordítsd felém füledet!

Amikor csak segítségül hívlak,{x}

sietve hallgass meg engem!

Napjaim elenyésznek, mint a füst,{x}

csontjaim, mint a parázs, izzanak.

Szívem olyan, mint a lekaszált és kiszáradt fű,{x}

kenyeremet megenni is elfelejtem.

Hangos sóhajtozásom közben{x}

húsom csontomra sorvadt.

Hasonlóvá lettem a sivatagi pelikánhoz,{x}

olyan vagyok, mint a romokon ülő bagoly.

És úgy virrasztok,{x}

mint a magányos veréb a háztetőn.

Ellenségeim egész nap gyaláznak,{x}

akik egykor dicsértek, most nevemmel átkozódnak.

Kenyér helyett hamut eszem,{x}

és italomat könnyel vegyítem

haragod és neheztelésed miatt,{x}

mert magasba emeltél, és most földre sújtasz.

Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék,{x}

és én, mint a fű, elszáradok.

II.

De te, Uram, örökre megmaradsz,{x}

és emléked is él nemzedékről nemzedékre.

Kelj fel, és könyörülj meg Sionon,{x}

mert eljött az idő, hogy megkönyörülj rajta.

Még köveiben is gyönyörködnek szolgáid,{x}

romjain is szánakoznak.

A nemzetek félve tisztelik majd nevedet, Uram,{x}

és minden király vallja dicsőségedet;

mert felépíti az Úr Siont,{x}

és megjelenik dicsőségben.

A szegények imádságát meghallgatja,{x}

és nem veti meg könyörgésüket.

Írják le mindezt az eljövendő nemzedéknek,{x}

a születendő nép is magasztalja az Urat:

Mert letekint szentélyének magasából,{x}

az Úr az égből földünkre tekintett,

hogy meghallja a rabok sóhaját,{x}

és megmentse a halálra szántakat;

hogy hirdessék az Úr nevét Sionban,{x}

és Jeruzsálemben dicsőségét,

mikor majd a népek egybegyűlnek,{x}

és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.

III.

Erőm megtört az úton,{x}

megrövidültek napjaim.

De így fohászkodom: „Istenem,{+}

ne ragadj el életem delén,{x}

a te éveid nemzedékről nemzedékre tartanak.

Kezdetben te alkottad a földet,{x}

és az ég is a te kezed műve.

Ezek elenyésznek, de te megmaradsz,{+}

elavulnak, mint a ruha,{x}

változnak, mert mint az öltözetet váltod őket.

Te azonban ugyanaz maradsz,{x}

és éveid el nem fogynak.

Szolgáid fiai itt lakhatnak,{x}

és ivadékuk színed előtt biztonságban él.”

HTML © Juraj Vidéky, László Elek