72. zsoltár
Az igaz ember kesergése
Boldog, aki nem botránkozik meg rajtam (Mt 11,6).
I.

Milyen jó az Isten az igazakhoz,{x}

az Úr azokhoz, akiknek a szíve tiszta!

Lábam mégis majdnem megtántorodott,{x}

kis híja volt, hogy el nem buktam,

mert felháborodtam a hetvenkedők miatt,{x}

amikor láttam a bűnösök jó sorát.

Nem éri őket semmi szenvedés,{x}

egészséges és erővel teli a testük.

A halandók bajait nem ismerik,{x}

nem veri őket balsors, mint másokat.

Ezért nyakláncként hordják a gőgöt,{x}

és köntös rajtuk az erőszak.

Mint a zsír, csöpög belőlük a gonoszság,{x}

magasra tör szívük álnoksága.

Gúnyolódnak, gonoszul beszélnek,{x}

elnyomással fenyegetőznek dölyfösen.

Káromló szavuk az eget sem kíméli,{x}

nyelvükkel beszennyezik a földet.

Ezért fordul feléjük a nép,{x}

és mohón issza szavaikat, mint a vizet.

Azt mondják: „Honnan tudná ezt az Isten?{x}

Lehet-e tudomása erről a Fölségesnek?”

Lám, ilyenek a bűnösök:{x}

vagyonukat gyarapítják, és élnek háborítatlanul.

II.

Így szóltam: „Hát hiába őrzöm tisztán szívemet,{x}

és hiába mosom kezemet ártatlanságban?

Hiszen egész nap rajtam csattan az ostor,{x}

fenyítés a részem már kora reggel.”

Hogyha azt mondanám: „Úgy beszélek, mint ők”,{x}

árulója lennék gyermekeidnek.

Töprengtem, hogy meg tudjam fejteni,{x}

sokat gyötrődtem miatta.

Végül Isten szentélyébe tértem,{x}

és ott megértettem, hogy mi lesz a végük.

Mert valójában csuszamlós útra állítottad{x}

s pusztulásba taszítod őket.

Utoléri őket a romlás,{x}

elvesznek hirtelen, odalesznek az iszonyattól.

Mint ébredő ember álma, Uram,{x}

semmibe foszlik képük előtted, ha fölkelsz.

III.

Amikor szívem kesergett,{x}

és bensőmet marta a bánat,

ostoba voltam és tudatlan,{x}

mint oktalan állat álltam előtted.

Mindig veled akarok maradni,{x}

hiszen megfogtad jobbomat.

Szándékod szerint vezérelsz engem,{x}

és végül is befogadsz a dicsőségbe.

Nincs senkim rajtad kívül a mennyben,{x}

és ha veled vagyok, nem kívánok semmit sem a földön.

Bár elenyészik a szívem, a testem,{x}

szívem Istene és örökrésze mindig az Isten.

Mert íme, elpusztul, aki téged elhagy,{x}

elveszíted mind, aki hűségét megszegi.

Nekem azonban jó az Istennel lennem,{x}

és az Úristenbe helyeznem bizakodásom.

Hirdetni akarom minden művedet{x}

Sion városának népe előtt.

HTML © Juraj Vidéky, László Elek