Uram, miért vagy olyan messze,{x}
miért rejtőzöl el a nyomorúság válságos napjaiban?
Gyötri a szegényt a kevély gonosz,{x}
de belehull tervei tőrébe!
Bűnös vágyaival dicsekszik a gonosz,{x}
a kapzsi önmagát magasztalja.
Elbizakodottságában a bűnös semmibe veszi az Urat:{x}
„Úgysem kéri számon, nem számít az Isten!”
Ez neki minden gondolata,{x}
mert mindig sikerek kísérik útján.
Oly magasak végzéseid, hogy ez föl sem éri,{x}
ezért minden ellenfelét ócsárolja.
Szívében így szól: „Meg nem rendülök,{x}
nemzedékek hosszú során baj nem érhet!”
Telve a szája átokkal, álnoksággal és csalárdsággal,{x}
nyelve nyomorúságot és bajt okoz.
Leshelyén ül a mellékutak mentén,{x}
hogy titokban ártatlanok vérét ontsa.
Szeme a nyomorultat kémleli,{x}
leselkedik, mint a bozótban az oroszlán.
Csapdát állít, hogy elfogja a nyomorultat,{x}
a szerencsétlent rászedi, és tőrbe ejti.
Meglapul, majd rárohan, és a nyomorult elbukik{x}
az ő karja erejétől.
Azt mondja szívében: „Isten elfelejtette,{x}
arcát elfordítja, végül nem is látja.”
Kelj föl, Istenem, tárd ki erős karodat,{x}
és a nyomorultról el ne feledkezzél!
Miért veheti semmibe Istent a gonosz?{x}
Azt mondja szívében: „Úgysem kéred számon!”
Uram, te ezt látod,{+}
te minden kínt és könnyet számon tartasz,{x}
ezeket a te kezed utoléri.
Rád hagyatkozik az elhagyott,{x}
az árvának te vagy segítője.
Törd össze a bűnösök és gonoszok kezét,{x}
kérd számon bűnüket, hogy nyomuk se maradjon!
Király az Úr örökkön-örökké,{x}
a pogányok eltűnnek a föld színéről.
A szegények kívánságát meghallgatod, Uram,{x}
megerősíted szívüket, figyelmed feléjük fordul.
Oltalmazod az árva és az elhagyott ügyét,{x}
hogy ne félemlítse őket többé a földből való ember!
HTML © Juraj Vidéky, László Elek