Uram, szabadító Istenem,{x}
éjjel-nappal tehozzád kiáltok.
Imádságom jusson színed elé,{x}
hajlítsd füledet kérésemre!
Mert a lelkem tele gyötrelemmel,{x}
életem közel van a holtak országához.
A sírba szállók közé számítanak,{x}
olyan ember vagyok, aki a végét járja.
A halottak között van a fekhelyem,{x}
mint aki megsebesítve a sírban alszik,
akinek már emlékét sem őrzik többé,{x}
és aki már kiszakadt a kezedből.
A verem mélyére vetettél,{x}
a sötétségbe és a halál árnyékába.
Rám nehezedett súlyos haragod,{x}
örvényeid fölöttem összecsapnak.
Ismerőseimet távol tartod tőlem,{x}
utálatossá tettél előttük.
Fogoly vagyok, szabadulásom nincsen,{x}
szemem elsorvad a kíntól.
Uram, egész nap hozzád kiáltok,{x}
és kezemet feléd tárom.
Csodákat talán a holtaknak teszel,{x}
vagy az árnyak fölkelnek, hogy áldjanak?
Vajon irgalmadat hirdeti valaki a sírban,{x}
vagy hűségedet a pusztulás helyén?
Vajon csodáidat meglátja valaki a sötétben,{x}
vagy igazságodat a feledés földjén?
De én hozzád kiáltok, Uram,{x}
már kora reggel eléd siet imádságom.
Miért taszítasz el magadtól, Uram,{x}
arcodat miért rejted el tőlem?
Nyomorult vagyok, és halálra vált ifjúkorom óta,{x}
megzavart és földre nyomott csapásaid súlya.
Rám zúdult haragod,{x}
és feldúlt a tőled való rettegés.
Hullámzik körülöttem egész nap, mint az árvíz,{x}
már-már összecsap fölöttem.
Elszakítottad tőlem jó barátaimat,{x}
már csak a sötétség ismer engem.
HTML © Juraj Vidéky, László Elek