Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!
Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.
HIMNUSZ
I. Amikor az imaórát éjszaka vagy kora hajnalban mondják:
Világosság, Atyáddal egy,
te fénynek fénye, napvilág,
az éjből felszáll énekünk:
jöjj el közénk, így kérlelünk.
Lelkünkből oszlasd a homályt,
szórd szét a démonok hadát,
álmosságunkat űzd tova,
restség ne rontson meg soha.
Irgalmazz, Krisztusunk, nekünk,
akik tebenned így hiszünk,
hogy üdvösségünk hozza meg
e szép zsoltáros énekünk.
Krisztus, kegyelmes nagy Király,
neked s Atyádnak tisztelet,
s a Szentléleknek is veled
időtlen századok során. Ámen.
II. Amikor az imaórát a nap nem reggeli órájában végzik:
Szentháromság, nagy Istenünk,
te mindent alkotsz, rendre szabsz:
munkára szántad a napot,
s éjjel nyugalmas álmot adsz.
Reggel, délben és éjszaka
zengjük dicsérő éneked:
őrizz mindenkor, támogass,
hogy áldjuk együtt szent neved.
Szolgáid, hozzád járulunk,
eléd imádva borulunk:
esdő szavunkat megsegítsd,
az égiekkel egyesítsd.
Ezt add meg kérünk, jó Atya,
s Atyának mása, egy Fia,
s te, Szentlélek, Vigasztaló:
örökre egy uralkodó. Ámen.
ZSOLTÁROZÁS
Uram, miért vagy olyan messze, *
miért rejtőzöl el a nyomorúság válságos napjaiban?
Gyötri a szegényt a kevély gonosz, *
de belehull tervei tőrébe!
Bűnös vágyaival dicsekszik a gonosz, *
a kapzsi önmagát magasztalja.
Elbizakodottságában a bűnös semmibe veszi az Urat: *
„Úgysem kéri számon, nem számít az Isten!”
Ez neki minden gondolata, *
mert mindig sikerek kísérik útján.
Oly magasak végzéseid, hogy ez föl sem éri, *
ezért minden ellenfelét ócsárolja.
Szívében így szól: „Meg nem rendülök, *
nemzedékek hosszú során baj nem érhet!”
Telve a szája átokkal, álnoksággal és csalárdsággal, *
nyelve nyomorúságot és bajt okoz.
Leshelyén ül a mellékutak mentén, *
hogy titokban ártatlanok vérét ontsa.
Szeme a nyomorultat kémleli, *
leselkedik, mint a bozótban az oroszlán.
Csapdát állít, hogy elfogja a nyomorultat, *
a szerencsétlent rászedi, és tőrbe ejti.
Meglapul, majd rárohan, és a nyomorult elbukik *
az ő karja erejétől.
Azt mondja szívében: „Isten elfelejtette, *
arcát elfordítja, végül nem is látja.”
Kelj föl, Istenem, tárd ki erős karodat, *
és a nyomorultról el ne feledkezzél!
Miért veheti semmibe Istent a gonosz? *
Azt mondja szívében: „Úgysem kéred számon!”
Uram, te ezt látod, †
te minden kínt és könnyet számon tartasz, *
ezeket a te kezed utoléri.
Rád hagyatkozik az elhagyott, *
az árvának te vagy segítője.
Törd össze a bűnösök és gonoszok kezét, *
kérd számon bűnüket, hogy nyomuk se maradjon!
Király az Úr örökkön-örökké, *
a pogányok eltűnnek a föld színéről.
A szegények kívánságát meghallgatod, Uram, *
megerősíted szívüket, figyelmed feléjük fordul.
Oltalmazod az árva és az elhagyott ügyét, *
hogy ne félemlítse őket többé a földből való ember!
Segíts, Uram, mert elfogytak az igazak, *
a hűségesek eltűntek az emberek közül.
Hazug dolgokat beszélnek embertársuknak, *
hamis ajakkal, kettős szívvel szólnak.
Némítsa el az Úr az összes hazug ajkat, *
és a nagyokat mondó nyelvet.
Azokét, akik azt mondják: „A nyelvünk az erőnk, †
mindenkor segítségünk az ajkunk, *
vajon ki lehetne úr fölöttünk?”
„A szűkölködők nyomora és a szegények sóhaja miatt †
– így szól az Úr – most már fölkelek, *
és szabadulást viszek annak, aki arra vágyódik.”
Az Úr beszéde tiszta, egyenes beszéd, *
salaktalan, hétszeresen megtisztított, tűzben kipróbált ezüst.
Uram, te minket megőrzöl és megoltalmazol *
ettől a nemzedéktől mindörökre!
Körülöttünk nyíltan jár-kel a gonosz, *
az emberek fiai az aljasságot magasztalják.
A szelídeket törvénnyel vezeti az Úr,
Az alázatosaknak ösvényét tanítja.
ELSŐ OLVASMÁNY
Jób könyvéből
31, 1-8. 13-23. 35-37
Jób feddhetetlen élete egykor
Jób így folytatta beszédét: „A saját szememmel szövetségre léptem, hogy soha kívánsággal lányra nem nézek. Különben odafönn mit kapnék Istentől, milyen örökséget a Mindenhatótól? Nem a gonoszokra vár-e a romlás, nem a gonosztevő sorsa a pusztulás? Hát nem tartja szemmel mind az útjaimat, és nem számlálja meg minden lépésemet? Hogyha hazudozva szédelegtem, ha becsapni sietve vitt a lábam, akkor ám mérjen meg az igazság mérlegén, és meglátja az Isten ártatlanságomat. Hogyha lépéseim letértek az útról, és ha szívem netán szememet követte, vagy ha kezemhez mákszemnyi folt tapadt, akkor más egye meg, amit én vetettem, és ami nekem nő, azt mind ki kell tépni.
Ha semmibe vettem szolgámnak jogait, és a szolgálómét, mikor pörlekedtünk, mit tehetnék, hogyha fölkelne az Isten; ha vizsgálatra fogna, vajon mit felelnék? Nem az én Teremtőm alkotta-e őket, nem ugyanaz formált az anyánk méhében?
Ha megtagadtam a szegény kívánságát, hagytam, hogy az özvegy szeme elepedjen, vagy ha a falatom egymagam ettem meg, és az árvának részt belőle nem adtam – ifjúságom óta atyám volt az Isten, anyámnak méhétől Ő vezérelt! –, hogyha szerencsétlent láttam ruhátlanul, olyan szegényt, kinek nincsen takarója, kinek a csípője ne mondana hálát, mivel bárányaim gyapja melegíti, vagy ha ártatlanra emeltem a kezem, mikor a kapunál segítségre leltem, akkor nyakszirtemtől váljék el a vállam, és a forgójából karom szaladjon ki! Mert rám szakadna Istennek haragja, és fensége előtt nem tudnék megállni.
Bár volna itt valaki, s hallgatna meg Isten! Itt az irattekercs, mit ellenfelem írt. Az igazság az, hogy a vállamra venném, s mint koronát a fejemre tenném. Megmondanám neki lépteimnek számát, s mint egy fejedelem sietnék elébe.
VÁLASZOS ÉNEK
Jób 31, 3; Péld 15, 3; Jób 31, 4
Nem a gonoszokra vár-e a romlás, nem a gonosztevő sorsa a pusztulás? * Az Úrnak mindenütt ott van a szeme, a rosszak és a jók fölött egyaránt őrködik.
Hát nem tartja szemmel mind az útjaimat, és nem számlálja meg minden lépésemet? * Az Úrnak mindenütt ott van a szeme, a rosszak és a jók fölött egyaránt őrködik.
MÁSODIK OLVASMÁNY
Szent Dorotheus apát Tanításaiból
(Doct. 13, de accusatione sui ipsius, 2-3: PG 88, 1699)
A hamis lelki békéről
Aki önmagában keresi a hibát, bármilyen kellemetlenség, kár, gyalázat, megvetés vagy bármi más hasonló megpróbáltatás éri, mindent derűs lelkülettel vesz tudomásul, mint aki mindezekre nagyon is rászolgált, így azután semmi sem tudja felháborítani. Van-e ennél békésebb ember a világon?
De talán azt a nehézséget vethetné ellenem valaki, hogy: „Ha megsért az embertársam, de én magamat átvizsgálva, semmiféle okot sem találok bensőmben erre, akkor miért kellene mégis magamat tartani hibásnak?”
Mindenesetre az az igazság, hogy ha valaki isteni félelemmel őszinte lelkiismeretvizsgálatot tart, sohasem találja magát teljesen feddhetetlennek; csakhamar világossá lesz előtte, hogy cselekedetével, szavával vagy rossz példaadásával ő maga adott alkalmat az ilyesmire. Ha pedig lelkiismeretvizsgálata folyamán úgy találja, hogy semmi ilyenféle botránkoztatásban nem vétkes, akkor szinte biztos, hogy már régebben éppen ő bántotta meg ezt az embertársát ilyen vagy más hasonló módon, vagy pedig valamelyik más embertársát sértette meg így. Az ilyenekért azután méltán éri most őt is a megbántás, vagy éppen a régebben elkövetett sok vétke miatt bűnhődik.
Egy más valaki így okoskodik: „Vajon miért tartsam hibásnak magamat, amikor én nyugodt békében voltam, de rám rontott az embertársam, és vérig sértett engem, olyan gyalázó és becsmérlő szavakkal, amelyeket senki sem volna képes szó nélkül eltűrni, ezért aztán az a meggyőződésem, hogy joggal haragszom és neheztelek az illetőre. Hiszen ha rám nem tör, és nem mond ilyeneket, és ezekkel fel nem háborít, én magamtól biztosan sohasem vétettem volna ellene.”
Az ilyesfajta védekezés nyilvánvalóan nevetséges és teljesen alaptalan. Mert azzal, hogy valaki mondott neki néhány szót, azzal még nem ültette bele az illető lelkébe a harag szenvedélyét, hanem éppen ezek a szavak mutatták meg azt, hogy az illetőnek milyen szenvedélye van, amit ha akarna, el is tudna hagyni. Olyan ez az ember, mint a tiszta acélos búza, amely csak akkor mutatja a csúnya korpáját, ha megőrlik.
Ha valaki úgy gondolja magáról, hogy békés lelki nyugalomban él, a lelke mélyén azonban mégis van szenvedély, csak azt most nem látja. Aztán beállít hozzá egyszer az egyik embertársa, és odavet neki valami sértő szót, erre az illető rögtön ráárasztja a belsejében eddig lappangó szenvedélye sokkal nagyobb szennyét. Ezért ha az illető irgalmasságot akar nyerni, tartson bűnbánatot, tisztítsa meg lelkét, és igyekezzék lelkiekben előrehaladni, és akkor majd belátja, hogy a jogtalan megtorlás helyett inkább hálával tartozik annak a hozzá bejött embertársának, hiszen ez szolgáltatott neki alkalmat e nagy lelki haszonra. Ezután ugyanis az előforduló hasonló kísértések sem háborítják fel az illetőt annyira, mint eddig, sőt minél inkább előbbre halad majd a lelki életben, annál kisebbnek érzi majd e kísértéseket. Hiszen amennyire előrehalad az ember a lelki életben, annyival erősebb lesz a lelke, és annál inkább képes lesz bármilyen nehézséget is elviselni.
VÁLASZOS ÉNEK
Vö. Jób 9, 2. 14; 15, 15
Igenis, jól tudom, hogy a dolog így áll. Lehet Isten előtt embernek igaza? * Hogy tudnék én neki feleletet adni, vele perbe szállva szavakat találni?
Angyalaiban sincs, látod, bizodalma, nem tiszta az ég sem a szemében. * Hogy tudnék én neki feleletet adni, vele perbe szállva szavakat találni?
KÖNYÖRGÉS
Könyörögjünk!
Gondviselő Istenünk, a te végzéseid mindenkor valóra válnak. Könyörögve kérünk, tarts távol tőlünk mindent, ami kárunkra lehetne, és adj meg mindent, ami javunkra szolgál. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen.
A MKPK jóváhagyásával, 2013
© 1999-2023 J. Vidéky