Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!
Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.
HIMNUSZ
I. Amikor az imaórát éjszaka vagy kora hajnalban mondják:
Világteremtő jó Urunk,
nézz ránk, vezérlő támaszunk!
Akiknek alvás enyhet ad,
bűnben tespedni sose hagyd.
Esdeklünk hozzád, Krisztusunk,
bocsáss meg, hogyha elbukunk:
virrasztva éjjel felkelünk,
hogy magasztaljon énekünk.
Feléd tárjuk szívünk, kezünk,
amint parancsot minekünk
a prófétai szó adott
és Pál példája ránk hagyott.
Te minden bűnünket tudod:
minden titkát kitárva most
a szív zokogva, esdve kér
és könyörög bocsánatért.
Dicső Királyunk, Krisztusunk,
Atyáddal együtt áld szavunk,
s vigasztaló Szentlelkedet
örökké áldjuk teveled! Ámen.
II. Amikor az imaórát a nap nem reggeli órájában végzik:
Minden tudásnak Istene,
ujjongva hódolunk neked,
ki látod lelkünk rejtekét,
s kegyelmeddel táplálod is.
Te, legjobb Pásztor, védd a jót,
míg jársz az elveszett után,
s minket kövér mezőiden
végy jó bárányaid közé.
Kemény Bíránk haragja majd
ne juttasson rosszak közé,
ítéletedkor hadd legyünk
örök meződre szánt juhok!
Neked, Megváltónk, tisztelet,
erő, dicsőség, győzelem;
a mindenség Királya vagy,
túl századok minden során! Ámen.
ZSOLTÁROZÁS
Szeretlek, Uram, én erősségem! *
† Uram, erősítőm, menedékem, szabadítóm!
Istenem, segítőm, akiben remélek, *
oltalmazóm, hatalmas szabadítóm és pártfogóm!
Segítségül hívlak, áldott Istenem, *
s akkor ellenségeimtől megszabadulok.
Rám zúdultak a halál hullámai, *
pusztító áradat rettent engem.
Rám tekeredtek az alvilág kötelékei, *
hurkot vetett nyakamra a halál.
Nyomorúságomban az Urat szólítottam, *
Istenemhez kiáltottam.
Templomában szavamat meghallotta, *
s kiáltásom színe elé, füléig hatolt.
Megindult és megrendült a föld, †
a hegyek alapja rengett, és megingott, *
mert Isten haragra gyúlt.
Orrából füst lövellt, †
szájából emésztő tűz; *
perzselő parázs izzott benne.
Lehajlította az eget, és leszállt, *
lába sötét felhőre lépett.
Kerubra hágott, úgy röpült, *
szelek szárnyán siklott tova.
Homályba burkolózott; †
mint valami sátor, úgy takarta őt *
sötétlő víz, égi felhő.
Arcának fényétől a felhők szétfutottak, *
jégeső zuhogott és tüzes villám.
Mennydörgött az égből az Úr, †
megzengette hangját a Fölséges, *
jégeső zuhogott és tüzes villám.
Nyilait hullatta, és szétszórta őket, *
villámait szórta, és rájuk ijesztett.
Előtűntek a vizek medrei, *
feltárultak a földkerekség alapjai
az Úr feddő szavától, *
tomboló haragja viharától.
Lenyúlt a magasból, s megragadott engem, *
az áradó vizekből magához emelt.
Kiragadott szörnyű ellenségeim közül, †
azok közül, akik gyűlölnek, *
és erősebbek, mint én vagyok.
Sanyarúságom idején rám törtek, *
az Úr azonban oltalmamra kelt,
kivezetett biztonságos helyre, *
megszabadított, mert kedvét leli bennem.
Megjutalmazott az Úr igaz voltom szerint, *
és megfizetett tiszta kezemért,
amiért az Úr ösvényein jártam, *
és gonoszul nem hagytam el Istenemet,
mert szemem előtt áll minden törvénye, *
és parancsait el nem vetettem.
Szeplőtelen voltam előtte, *
és a gonosztól őrizkedtem.
Megjutalmazott az Úr igaz voltom szerint, *
mivel kezem tiszta maradt szeme előtt.
A szenthez szent vagy, *
a jóhoz jóságos,
a tisztához tiszta, *
ám a ravasznak túljársz az eszén.
Megszabadítod a megtiport népet, *
de a nagyralátó kevélyt megalázod.
Mécsvilágot gyújtasz nekem, Uram, *
fénysugarat adsz nekem, Istenem, a sötétségben.
Ha velem vagy, rárontok az ellenség hadára, *
Istenemmel együtt fölhágok a várfalakra is.
Mindenki csodálkozott a fönséges szavakon,
Amelyek ajkáról fakadtak.
ELSŐ OLVASMÁNY
Sámuel második könyvéből
4, 2 – 5, 7
Dávid egész Izrael királya, lesz. Elfoglalja Jeruzsálemet
Azokban a napokban: Saul fiának volt két vezére a portyázó csapatok élén. Az egyiket Baanának hívták, a másikat Rechabnak. A Beerotba való Rimmon fiai voltak, így Benjamin fiai közé tartoztak. Mert hiszen Beerot is Benjamin tulajdonának számít. Mégis, Beerot lakói Gittajimba menekültek, s ott élnek idegenként mind a mai napig. Jonatánnak, Saul fiának volt egy mindkét lábára béna fia. Öt esztendős volt, amikor Saul és Jonatán halálhíre Jiszreelbe ért. A dajkája fogta, és elmenekült vele, de a menekülés sietségében a gyerek elesett, és megbénult. Meribbaalnak hívták.
A Beerotba való Rimmon fiai, Rechab és Baana elindultak, és a déli hőség idején Isbaal házába mentek, amikor az éppen déli pihenőt tartott. A kaput őrző lány búzát szemelgetett, és elbóbiskolt, így épp aludt. Rechab és testvére, Baana beosontak. Amikor beléptek a házba, Isbaal hálóköntösben az ágyán feküdt, és aludt. Agyonütötték, és a fejét vették. Aztán fogták a fejét, és egész éjszaka mentek vele az Arabán át vivő úton.
Isbaal fejét elvitték Hebronba Dávidnak, és így szóltak a királyhoz: „Nézd, ez Isbaalnak a feje, életedre törő ellenségednek, Saulnak a fiáé. Így ma az Úr bosszút állt uramért és királyomért Saulon és nemzetségén.” Dávid így válaszolt Rechabnak és testvérének, Baanának, a Beerotba való Rimmon fiainak: „Amint igaz, hogy az Úr él, aki életemet minden veszedelemből kimentette: aki nekem azt a hírt hozta, hogy Saul halott, abban a hiszemben, hogy örömhírt hoz nekem, azt én elfogattam, és megölettem Ciklagban; ezzel jutalmaztam az örömhírért. Most hát, amikor elvetemült emberek egy derék embert a saját házában és ágyán meggyilkoltak, ne kérjem tőletek számon a vérét, és ne irtsalak ki benneteket a földről?” Ezzel Dávid parancsot adott a legényeinek, és azok le is szúrták őket. Aztán levágták a kezüket és lábukat, s Hebron tavánál kiakasztották. Isbaal fejét pedig fogták, és eltemették Abner sírboltjában, Hebronban.
Izraelnek összes törzse elment Dávidhoz Hebronba, és azt mondták: „Nézd, csontod és húsod vagyunk. Már tegnap és tegnapelőtt is, amikor még Saul volt a királyunk, te voltál, aki vezetted Izrael hadjáratait. S az Úr is azt mondta neked: »Legeltesd népemet, Izraelt, és légy Izrael fejedelme!«” Izrael vénei tehát mind elmentek a királyhoz Hebronba, és Dávid király szövetséget kötött velük Hebronban, az Úr előtt. Aztán fölkenték Dávidot Izrael királyává. Dávid harmincéves volt, amikor király lett, és negyven esztendeig uralkodott Júda fölött, s Jeruzsálemben harminchárom esztendeig uralkodott Júda és Izrael fölött.
Ezután a király Jeruzsálem alá vonult embereivel a jebuziták ellen, akik azon a vidéken laktak. Azt mondták Dávidnak: „Nem jutsz be oda, elűznek a vakok és a sánták.” (Ezzel azt akarták mondani, hogy Dávid nem jut be oda.) Dávid azonban bevette Sion várát, ez lett Dávid városa.
VÁLASZOS ÉNEK
Zsolt 2, 2. 6. 1
Fölkelnek a föld királyai, összeesküsznek nagyjai az Úr ellen és Fölkentje ellen. * Királyommá magam tettem őt szent hegyemen, a Sion hegyén.
Miért zúgnak a nemzetek, miért szőnek hiú terveket a népek? * Királyommá magam tettem őt szent hegyemen, a Sion hegyén.
MÁSODIK OLVASMÁNY
A Jézusról nevezett (Avilai) Szent Teréz szűznek „A tökéletesség útja” című könyvéből
(Cap. 30, 1-5: Oeuvres complètes, Desclée De Brouwer, Paris, 1964, 467-468)
Jöjjön el a te országod!
Vajon van-e olyan könnyelmű ember, aki, ha egy előkelő úrtól akar valamit kérni, nem gondolná meg előbb, hogy milyen alakban terjessze elő kérelmét, és mit akar tőle kérni? S hogy miért van arra szüksége? Nehogy elkedvetlenítse vagy megbosszantsa, főleg olyankor, ha valami fontos dologról van szó; márpedig a mi jó Jézusunk arra tanít bennünket, hogy csak ilyent kérjünk. Egy dolgot azonban nagyon feltűnőnek tartok itt. Nem lett volna jobb, én jó Uram, ha egy szóban foglaltad volna össze az egészet, és azt mondtad volna: „Add meg nekünk, Atyánk, azt, amire szükségünk van”? Tekintve ugyanis, hogy Isten olyan jól tud mindent, azt hihetné az ember, hogy nincs többre szükség.
Ó, végtelen Bölcsesség! Közötted és Atyád között ez elég is lett volna, s ott a Getszemáni kertben nem is imádkoztál sok szóval. Kifejezted előtte óhajodat és rettegésedet, s az akaratára bíztad magadat. Mirólunk azonban, én jó Uram, nagyon jól tudod, hogy nem vetjük magunkat oly készséggel alá Atyád akaratának, amint te tetted. Nálunk szükség van arra, hogy megnevezzük kérésünk tárgyát, hogy ily módon jól megfontolhassuk, vajon hasznos-e nekünk az, amit kérünk, s ha nem találjuk annak, ne is kérjük. Mert ellenkező esetben, amilyenek vagyunk ezzel a mi szerencsétlen szabad akaratunkkal, el sem fogadnánk azt, amit az Úr megadna nekünk, még ha egyébként a leghasznosabb dolog volna is ránk nézve. Mert ha nekünk nem fizetnek készpénzt a kezünkbe, nem érezzük magunkat gazdagoknak.
Az édes Jézus tehát azt kéri folytatólag számunkra, hogy vonuljon be szívünkbe Isten országa: Szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod. Csodáljátok itt a mi Mesterünknek végtelen bölcsességét! Vajon mit kérünk mi, midőn ez országért imádkozunk? Engem itt legfőképpen ez a kérdés foglalkoztat, s mindegyikünknek nagy szüksége van arra, hogy ezt megértse. Ő Szent Felsége belátta, hogy a mi gyönge tehetségünkkel nem vagyunk képesek megfelelő módon s úgy, amint illik, megszentelni, dicsérni, magasztalni és fennen hirdetni az örök Atya szentséges nevét, hacsak meg nem adja nekünk az ő országát már idelent. Ezért fejezte ki az édes Jézus ezt a két kérést közvetlenül egymás után. Hogy pedig megértsük, mit kérünk ezzel, s mennyire érdekünk ezért szüntelenül imádkozni és mindent megtenni, hogy kedvében járjunk annak, akinek hatalmában van megadni azt nekünk: ki akarom itt fejteni gondolataimat erről a dologról.
Az én nézetem tehát a következő. Sok egyéb javak között egyik nagy boldogsága a mennyek országának az, hogy az ember ott nem törődik többé a földi dolgokkal. A lélek ott tökéletes nyugalmat élvez önmagában; gyönyörködik saját dicsőségében; örül annak, hogy vele együtt mindenki örül; békéjét soha semmi sem zavarja; tökéletesen ki van elégítve, mert látja, hogy ott mindenki dicsőíti az Urat; mindenki megszenteli és áldja az ő szent nevét, és senki sem vétkezik ellene. Mindenki szereti Istent, s az illető léleknek sincs egyéb elfoglaltsága, mint az, hogy ő is szeresse. Nem is tudná nem szeretni, mert hiszen ismeri. S ha nem is ilyen tökéletesen s nem megszakítás nélkül, de azért mégis csak a mostaninál sokkal különb módon szeretnénk őt idelent, ha tiszta fogalmunk volna őróla.
VÁLASZOS ÉNEK
Aki tud jót adni fiainak, arra késztet minket, hogy keressünk és zörgessünk. * Annál többet kapunk, minél jobban hiszünk, erősen remélünk, és vágyakozva vágyódunk.
Ez többnyire könnyekkel és nem szavakkal történik, belső esedezéssel inkább, mintsem szólítgatással. * Annál többet kapunk, minél jobban hiszünk, erősen remélünk, és vágyakozva vágyódunk.
KÖNYÖRGÉS
Könyörögjünk!
Istenünk, aki kegyelmeddel gyermekeiddé fogadtál és a világosság fiaivá tettél minket, kérünk, tartsd távol tőlünk a tévedés homályát, és segíts, hogy igazságod ragyogó fénye mindig tündököljön lelkünkben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen.
A MKPK jóváhagyásával, 2013
© 1999-2023 J. Vidéky