Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!
Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.
HIMNUSZ
I. Amikor az imaórát éjszaka vagy kora hajnalban mondják:
Mindenek Atyja, világ újítója,
nagy Király, Krisztus, félelmetes Bíró,
áldva dicsérünk, esedezve kérünk,
nézz a szívünkre!
Éjszaka zengjük hálaénekünket,
te segíts minket, hogy méltók lehessünk
dicsérni téged egy szívvel örökké,
fénynek adója.
Szítsd fel szívünknek szerelmét irántad,
add, hogy úgy éljünk, hogy halált ne lássunk,
s hogy tetteinkben örök dicsőséged
meg-megújuljon.
Add, hogy szívünket tüzed általjárja,
s mint Jegyesünket mindig ébren várjunk,
és a kezünkben ki nem alvó lánggal
égjen a mécses.
Egyként dicsérjük mennyei Atyánkat,
s téged, Királyunk, kegyes Üdvözítőnk,
Szentlélek Isten, dicséreted zengjen
földön, egekben. Ámen.
II. Amikor az imaórát a nap nem reggeli órájában végzik:
Krisztus, igaz fény, kegyelem és élet,
végtelen jóság, öröme a földnek,
csorduló véred a halálból minket
megszabadított.
Gyújtsd fel szívünkben szereteted lángját,
áraszd ránk, kérünk, a hit égi fényét,
és növeld bennünk a segítő jóság
minden erényét.
Messze tartsd tőlünk a gonosz kísértőt,
győzd le a Sátánt hatalmas erőddel,
és álljon mellénk, kit az égből küldesz:
isteni Lelked.
Dicsőség néked, örök Atyaisten,
és neked, Krisztus, Atya egyszülötte,
s kettejük Lelke, velük egyenlő Úr
minden időn át. Ámen.
ZSOLTÁROZÁS
Áldjad, lelkem, az Urat, *
egész bensőm az ő szent nevét áldja!
Áldjad, lelkem, az Urat, *
és ne feledd el, hogy veled mennyi jót tett!
Ő megbocsátja minden bűnödet, *
és minden betegségedet meggyógyítja.
Életedet megváltja a sírtól, *
szeretetével és könyörületével meg is koronáz.
Egész életedet elhalmozza javakkal, *
és megújul ifjúságod, mint a sasoké.
Az Úr igazságot szolgáltat, *
és minden elnyomottnak megvédi jogát.
Mózessel megismertette útjait, *
és Izrael fiaival nagy csodáit.
Könyörületes az Úr, és jóságos, *
hosszan tűrő és nagy irgalmú.
Nem pöröl velünk szüntelen, *
és haragja nem tart örökké.
Nem bűneink szerint bánik velünk, *
és nem gonoszságunk szerint fizet vissza.
Mert amilyen messze van az ég a földtől, *
olyan nagy a szeretete az őt félők iránt.
És amilyen távol van napkelet napnyugattól, *
olyan messzire veti el vétkeinket.
És ahogyan az atya megkönyörül fiain, *
úgy könyörül az Úr azokon, akik félik őt.
Ő jól tudja, hogy miből formált, *
nem felejti, hogy csak por vagyunk.
Az ember napjai olyanok, mint a fű, *
virul, mint a mező virága;
de egy kis szellő, s már vége van, *
a helyét sem ismerik többé.
Az Úr szeretete mindörökké az istenfélőkkel van, *
és igazsága még unokáikkal is.
Azokkal, akik szövetségét híven őrzik, *
és hűségesen teljesítik parancsait.
Az Úr a mennyben állította fel trónját, *
királyi hatalmával uralkodik a mindenségen.
Áldjátok az Urat, ti, angyalok, †
ti, hatalmasok, akik teljesítitek parancsát, *
és hallgattok intő szavára.
Áldjátok az Urat, ti, mennyei erők, *
szolgái, kik akaratát teljesítitek.
Áldjátok az Urat mind, ti, kezének művei, †
mindenütt, ahol uralkodik. *
Áldjad, lelkem, az Urat!
Döntéseid útját add megértenem,
Csodás tetteiden szemlélődöm.
ELSŐ OLVASMÁNY
Jób könyvéből
7, 1-21
Jób megunta életét, és panaszával Istenhez kiált
Jób így válaszolt barátainak: „Nem szolgálat az ember sorsa a földön? Nem napszámos módján tölti el napjait? Olyan, mint a rabszolga, ki árnyékba vágyik, olyan, mint a napszámos, ki a bérét várja. Csalódással teli hónapok jutottak részemül, keserves éjeket adtak osztályrészül. Már mikor lefekszem, kérdezem: „Mikor virrad?” És mihelyt fölkelek: „Mikor lesz már este?” Tele vagyok kínnal egész alkonyatig.
Férgek lepik el testem, s a föld pora fedi. Összeaszalódik s gennyezik a bőröm. Napjaim futnak, mint takács vetélője, eltűnnek, s nyomukban nem marad reménység. Gondold meg: életem csupán egy lehelet, szemem soha többé nem lát boldogságot. S a szem, amely most lát, soha többé nem lát, kereső szemeddel nem találsz, nem leszek.
Mint felhő, tovaszáll, eltűnik a távolban, nem tér az vissza, kit az alvilág elnyelt. Házába nem mehet soha többé vissza, és otthona nem látja soha viszont. Ezért én sem türtőztetem magamat: beszélek lelkem gyötrelmében, s elpanaszolom lelkemnek keservét.
Tenger vagyok tán? Avagy tengeri szörny? Merthogy őrzésemre őrszemeket rendelsz. Ha arra gondolok: vigaszt ad fekvőhelyem, ágyam majd segít viselni kínomat, máris megijesztesz álmomban szörnyűmód, rémképek kergetnek újabb gyötrelmekbe. „Fojts meg inkább!” – ez a kívánságom, jobb a halál, mint a sok fájdalom.
Eltűnök én immár, nem élek örökké, hagyj hát magamra, életem egy lehelet. Vajon mi az ember, hogy oly nagyra tartod, arra méltatod, hogy törődj vele? Hisz meglátogatod minden áldott reggel, és próbára teszed minden pillanatban. Mily rég nem veszed le tekinteted rólam! Arra sem hagysz időt, hogy nyálam lenyeljem.
Vétkeztem? Mit tettem? Mondd, emberek Őre! Támadó kedvednek miért vagyok céltábla? Miért vagyok terhedre? Miért nem bocsátod meg a bűneimet, vétkem fölött miért nem hunysz szemet? Mert hogyha egyszer lefekszem a porba, hiába keresel, többé nem leszek.”
VÁLASZOS ÉNEK
Jób 7, 5. 7. 6
Férgek lepik el testem s a föld pora fedi, összeaszalódik s gennyezik a bőröm. * Gondold meg, Uram: életem csupán egy lehelet.
Napjaim futnak, mint takács vetélője, eltűnnek, s nyomukban nem marad reménység. * Gondold meg, Uram: életem csupán egy lehelet.
MÁSODIK OLVASMÁNY
Szent Ágoston püspök Vallomásainak könyvéből
(Lib. 10, 26. 37 – 29, 40: CSEL 33, 255-256)
Irgalmad felségében van minden reménységem
Ugyan hol találtalak, hogy megismertelek? Nem voltál ugyanis még emlékezetemben, mielőtt téged megismertelek. Hol találtalak volna, hogy megismerhesselek, ha nem magadban, te fölöttem lakozó? Nincs szó itt semmiféle helyről. Közelítünk hozzád, és távolodunk tőled, de helyről sohasem beszélhetünk. Igazságom, ott vagy mindenütt, és irányítod valamennyi tőled tanácsot kérőt, s egy időben felelsz az összes kérdezőnek, a különböző tanácsért rimánkodónak is.
Világosan felelsz, de nem hall mindenki téged világosan. Mindenki tanácsért eseng, amire nézve éppen tanácsot akar, de nem mindig azt hallják az emberek, amit ők szeretnének. Az a legderekabb szolgád, aki nem annyira arra iparkodik, hogy azt hallja tőled, amit ő akar, hanem azt akarja inkább, amit nálad hallott.
Éppen olyan régi, mint örökkön új Szépség: későn gyulladt föl szereteted bennem, íme, belül voltál, én pedig kívül és kint kerestelek. Szépséges világodnak én rútságommal rohantam neki. Velem voltál, de én nem voltam veled. Távol tartottak tőled engem olyan dolgok, amelyek nem léteznének, ha nem volnának benned. Hívtál, kiáltottál, és összetörted süketségemet. Fölcsillámlottál, sugarad rám özönlött, és messze űzted vakságomat is. Illatoztál, én lélegzetet vettem, és már lihegek feléd. Megízleltelek, már éhezek reád, és szomjúhozlak téged. Megérintettél, és békességedre fölgyulladt a vágyam.
Ha majd teljes mivoltommal hozzád ragaszkodom, nem tép többé sem fáradtság, sem fájdalom. Élő lesz életem, és majd egészen veled töltekezik. Fölemeled, akit betöltesz, és mert egészen még nem töltöttél el, önmagamnak is terhére vagyok. Csatáznak siralmat érdemlő örömeimmel örömre méltó szomorúságaim, s nem tudom, melyik félen lesz majd a győzelem.
Jaj nekem, Uram, könyörülj meg rajtam! Hadakoznak gonosz fájdalmaim derék örömeimmel, és nem tudom, hogy melyik részhez pártol a győzelem. Jaj nekem, könyörülj, Uram, rajtam! Jaj nekem! Nem takargatom, íme, sebeimet. Orvos vagy, és én beteg vagyok. Irgalmas vagy, én nyomorult vagyok.
Nos, vajon nem küzdelem az ember élete a földön? Ki óhajt bajt és nehézségeket? Parancsolod: tűrjük el őket, ámde hogy szeressük is, nem parancsolod. Amit csak tűr az ember, sohasem szereti, ha a tűrést magát talán szereti is. Esetleg örül, hogy tűrhet valamit, de jobban szeretné, ha nem volna mit eltűrnie. Balsorsban jobb napokra vágyakozom, és jósorsban bajtól rettegek. Hol itt a középút, ahol emberi életünk ne lenne küzdelem? Jaj evilági sikereinknek is, még egyszer, újra mondom, mert a balsorstól való rettegés és a romlandó öröm leskelődik rájuk. Jaj evilági bajainknak is, még egyszer, újra, harmadszor is mondom, mert leskelődik rájuk jobb napokra váró óhajtásunk. Ámde kemény a balsors, és türelmünk könnyen hajótörést szenved. Tehát az ember élete nem szünet nélkül való küzdelem a földön?
Irgalmad nagyságában van csupán minden reménységem.
VÁLASZOS ÉNEK
Lk 19, 10
Éppen olyan régi, mint örökkön új Szépség: későn gyulladt föl szereteted bennem. * Hívtál, kiáltottál, és összetörted süketségemet.
Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett. * Hívtál, kiáltottál, és összetörted süketségemet.
KÖNYÖRGÉS
Könyörögjünk!
Istenünk, irányítsd a világ folyását akaratod szerint békességben. Egyházadnak pedig add meg, hogy odaadó buzgósággal és zavartalan örömmel szolgáljon neked. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen.
A MKPK jóváhagyásával, 2013
© 1999-2023 J. Vidéky