Olvasmányos imaóra
Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!
Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.
HIMNUSZ
I. Amikor az imaórát éjszaka vagy kora hajnalban mondják:
Világteremtő jó Urunk,
nézz ránk, vezérlő támaszunk!
Akiknek alvás enyhet ad,
bűnben tespedni sose hagyd.
Esdeklünk hozzád, Krisztusunk,
bocsáss meg, hogyha elbukunk:
virrasztva éjjel felkelünk,
hogy magasztaljon énekünk.
Feléd tárjuk szívünk, kezünk,
amint parancsot minekünk
a prófétai szó adott
és Pál példája ránk hagyott.
Te minden bűnünket tudod:
minden titkát kitárva most
a szív zokogva, esdve kér
és könyörög bocsánatért.
Dicső Királyunk, Krisztusunk,
Atyáddal együtt áld szavunk,
s vigasztaló Szentlelkedet
örökké áldjuk teveled! Ámen.
II. Amikor az imaórát a nap nem reggeli órájában végzik:
Minden tudásnak Istene,
ujjongva hódolunk neked,
ki látod lelkünk rejtekét,
s kegyelmeddel táplálod is.
Te, legjobb Pásztor, védd a jót,
míg jársz az elveszett után,
s minket kövér mezőiden
végy jó bárányaid közé.
Kemény Bíránk haragja majd
ne juttasson rosszak közé,
ítéletedkor hadd legyünk
örök meződre szánt juhok!
Neked, Megváltónk, tisztelet,
erő, dicsőség, győzelem;
a mindenség Királya vagy,
túl századok minden során! Ámen.
ZSOLTÁROZÁS
Szeretlek, Uram, én erősségem! *
† Uram, erősítőm, menedékem, szabadítóm!
Istenem, segítőm, akiben remélek, *
oltalmazóm, hatalmas szabadítóm és pártfogóm!
Segítségül hívlak, áldott Istenem, *
s akkor ellenségeimtől megszabadulok.
Rám zúdultak a halál hullámai, *
pusztító áradat rettent engem.
Rám tekeredtek az alvilág kötelékei, *
hurkot vetett nyakamra a halál.
Nyomorúságomban az Urat szólítottam, *
Istenemhez kiáltottam.
Templomában szavamat meghallotta, *
s kiáltásom színe elé, füléig hatolt.
Megindult és megrendült a föld, †
a hegyek alapja rengett, és megingott, *
mert Isten haragra gyúlt.
Orrából füst lövellt, †
szájából emésztő tűz; *
perzselő parázs izzott benne.
Lehajlította az eget, és leszállt, *
lába sötét felhőre lépett.
Kerubra hágott, úgy röpült, *
szelek szárnyán siklott tova.
Homályba burkolózott; †
mint valami sátor, úgy takarta őt *
sötétlő víz, égi felhő.
Arcának fényétől a felhők szétfutottak, *
jégeső zuhogott és tüzes villám.
Mennydörgött az égből az Úr, †
megzengette hangját a Fölséges, *
jégeső zuhogott és tüzes villám.
Nyilait hullatta, és szétszórta őket, *
villámait szórta, és rájuk ijesztett.
Előtűntek a vizek medrei, *
feltárultak a földkerekség alapjai
az Úr feddő szavától, *
tomboló haragja viharától.
Lenyúlt a magasból, s megragadott engem, *
az áradó vizekből magához emelt.
Kiragadott szörnyű ellenségeim közül, †
azok közül, akik gyűlölnek, *
és erősebbek, mint én vagyok.
Sanyarúságom idején rám törtek, *
az Úr azonban oltalmamra kelt,
kivezetett biztonságos helyre, *
megszabadított, mert kedvét leli bennem.
Megjutalmazott az Úr igaz voltom szerint, *
és megfizetett tiszta kezemért,
amiért az Úr ösvényein jártam, *
és gonoszul nem hagytam el Istenemet,
mert szemem előtt áll minden törvénye, *
és parancsait el nem vetettem.
Szeplőtelen voltam előtte, *
és a gonosztól őrizkedtem.
Megjutalmazott az Úr igaz voltom szerint, *
mivel kezem tiszta maradt szeme előtt.
A szenthez szent vagy, *
a jóhoz jóságos,
a tisztához tiszta, *
ám a ravasznak túljársz az eszén.
Megszabadítod a megtiport népet, *
de a nagyralátó kevélyt megalázod.
Mécsvilágot gyújtasz nekem, Uram, *
fénysugarat adsz nekem, Istenem, a sötétségben.
Ha velem vagy, rárontok az ellenség hadára, *
Istenemmel együtt fölhágok a várfalakra is.
Mindenki csodálkozott a fönséges szavakon,
Amelyek ajkáról fakadtak.
ELSŐ OLVASMÁNY
Ezekiel próféta könyvéből
37, 1-14
Látomás Isten népének feltámadásáról
Azokban a napokban: Az Úr keze fölöttem volt; lelke által az Úr kivezérelt, és a völgybe vitt, amely tele volt csontokkal. Körbevezettek köztük mindenfelé, és tömérdek volt belőlük a völgyben, és teljesen ki voltak száradva.
Így szólt hozzám: „Emberfia, életre kelnek még ezek a csontok?” Így feleltem: „Uram, Istenem, te tudod.” Ekkor így folytatta: „Jövendölj ezekről a csontokról! Így beszélj: Ti, kiszáradt csontvázak, halljátok az Úr szavát! Ezt üzeni az Úr, az Isten ezeknek a csontoknak: Nézzétek, éltető leheletet adok belétek, és megelevenedtek. Ellátlak inakkal és beborítlak hússal benneteket; bőrt húzok rátok, és éltető leheletet adok nektek, és élni fogtok. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.”
Jövendöltem, amint a parancs szólt. S lám, amint jövendöltem, zaj keletkezett, majd zörgés támadt, és a csontok egymáshoz közeledtek. Aztán láttam: ín és hús került rájuk, és bőr vonta be őket, de éltető lehelet még nem volt bennük. Ekkor így szólt hozzám: „Jövendölj az éltető leheletről, jövendölj, emberfia, és mondd az éltető leheletnek: Ezt mondja az Úr, az Isten: Gyere elő a négy szél hazájából, és fújj ezekre a halottakra, hogy megelevenedjenek!”
Ekkor jövendöltem, amint parancsolta nekem, és éltető lehelet szállt beléjük, életre keltek, talpra álltak, mint egy nagy sereg.
Akkor így szólt hozzám: „Emberfia, Izrael egész háza ezek a csontok. Lám, azt mondják: »Elszáradt a csontunk, oda a reményünk, végünk van.« Jövendölj azért, és így beszélj: Ezt mondja az Úr, az Isten: Nézzétek, kinyitom sírjaitokat, és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem, és elvezetlek benneteket Izrael földjére. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor kinyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem. Belétek oltom lelkemet, és életre keltek. Letelepítelek benneteket földeteken, és megtudjátok, hogy én, az Úr mondtam ezt, és végbe is vittem – mondja az Úr.”
VÁLASZOS ÉNEK
Ez 37, 12. 13; Jn 11, 25
Nézzétek, kinyitom sírjaitokat, és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem, * Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.
Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. * Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.
MÁSODIK OLVASMÁNY
Páli Szent Vince áldozópap írásaiból
(Epist. 2546: Correspondance, entretiens, documents, Paris, 1922-1925, 7)
Mindennél előbbre valónak kell tartanunk a szegények szolgálatát
Nem szabad külső ruházatuk vagy viseletük szerint értékelnünk a szegényeket, sem pedig látszólagos lelki adottságaik alapján, hiszen ők gyakran ügyetlenebbek, durva megjelenésűek. Ha viszont a hit világosságának fényében nézitek a szegényeket, akkor majd olyanoknak látjátok meg őket, mint akik Isten Fiának a szerepét töltik be, aki önként választotta a szegénységet. Amikor ugyanis szenvedett, és szinte teljesen elvesztette emberi alakját, a pogányok számára oktalansággá, a zsidók számára botránnyá lett, noha úgy mutatkozott be előttük, mint az evangélium hirdetője a szegényeknek: Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Ezért hát nekünk is így kell gondolkodnunk, és követnünk kell, amit Krisztus tett, tudniillik gondját kell viselnünk a szegényeknek, őket megvigasztalnunk, segítenünk és nagyra becsülnünk kell.
Mivel pedig Krisztus szegénynek akart születni, és tanítványokul is szegényeket választott maga mellé, sőt maga is a szegények szolgája lett, ezért annyira osztozott a sorsukban, hogy – miként maga mondotta – bármi jót vagy rosszat tegyenek is a szegényeknek, úgy veszi majd, mintha neki tették volna. Isten ugyanis, aki szereti a szegényeket, szereti azokat is, akik a szegényeket szeretik. Hiszen ha valaki előtt egy ember kedves, akkor szeretetébe fogadja azokat is, akik ennek az előtte kedves embernek barátai, vagy szeretetszolgálatot tesznek neki. Ezért merjük remélni, hogy a szegények iránti szeretetünk miatt majd minket is szeret az Isten. Tehát iparkodjunk az elesetteket és szegényeket megérteni, gyakran felkeresve őket, és annyira együttérezni velük, hogy mi is mondhassuk az Apostollal: Mindenkinek mindene lettem. Ezért arra kell törekednünk, hogy embertársaink gondját és nyomorúságát látva részvevő lélekkel kérjük Istent, öntse belénk az irgalmasság és könyörületesség szeretetét, ezzel töltse be szívünket, és őrizze is meg azt benne.
A szegények szolgálatát pedig mindennél előbbre valónak kell tartanunk, és késlekedés nélkül kell teljesítenünk. Tehát, ha még imádság idején is orvosságot vagy segítséget kellene adni valamelyik rászorulónak, nyugodt lélekkel menjetek el hozzá, és szolgálatotokat úgy ajánljátok Istennek, mintha imádkoztatok volna. Ne nyugtalankodjatok lelketekben, és ne legyen lelkiismeret-furdalástok a szegények szolgálata miatt elmulasztott imádságtokért. Nem bántjuk meg Istent, ha éppen Isten miatt hagyjuk abba az ő imádását azért, hogy ilyen szolgálatokat teljesítsünk.
Amikor tehát abbahagytátok az imádságot, hogy egy szegénynek szolgálatára legyetek, arra gondoljatok, hogy ezt a szolgálatot éppen magának Istennek teszitek. A szeretet ugyanis minden szabályt megelőz, hiszen mindenekelőtt a szeretetre kell törekednünk; és mivel a szeretet a legmagasztosabb, meg kell tennünk, amit parancsol. Tehát a szegények iránti szolgálatunkat fokozott lelki buzgósággal végezzük, felkutatva főleg az elhagyatottakat, hiszen ők azok, akiket nekünk szolgálnunk kell, és egykor ők lesznek a mi pártfogóink is.
VÁLASZOS ÉNEK
1 Kor 19, 22; Jób 29, 15-16
Bár mindenkitől független voltam, mégis mindenkinek szolgája lettem. A gyöngék közt gyönge lettem, * Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek.
A vaknak úgy szolgáltam, hogy a szeme voltam, a szegény embereknek atyjuk voltam. * Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek.
KÖNYÖRGÉS
Könyörögjünk!
Istenünk, te a szegények gondozására és a papság képzésére apostoli erényekkel töltötted el Páli Szent Vince áldozópapot. Adj nekünk is lelki buzgóságot, hogy szeressük, amit szeretett, és tettekre váltsuk, amit tanított. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen.
A MKPK jóváhagyásával, 2013
© 1999-2023 J. Vidéky