Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!
Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.
HIMNUSZ
I. Amikor az imaórát éjszaka vagy kora hajnalban mondják:
Felharsan már a kakasszó,
éj sötétet old e jel,
és az éjfél vak rémeit
mint felleget űzi el.
Jóságos Úr, hozzád térünk,
s buzgón kérünk, légy velünk.
Erős, éber Őrként jöttél,
embereknek fényeként,
mikor földön nagy csend honolt,
s ráborult a néma éj,
a halandó emberi nem
halálának jeleként.
Kérünk, Krisztus, ébressz minket,
űzd el gonosz álmaink,
és az éj e börtönéből
kegyelmeddel szabadíts;
add vissza a fényt szemünknek,
életutunk társa légy.
Áldunk téged és Atyádat,
s áldjuk együtt Lelkedet,
a Hármas-egy Istenséget,
békét, fényt és életet,
s neve minden másnál drágább,
minden méznél édesebb! Ámen.
II. Amikor az imaórát a nap nem reggeli órájában végzik:
Teremtő Isten, légy velünk,
minden fény Atyja, kútfeje,
ha szent kegyelmed nincs velünk,
szívünk erőtlen, reszketünk.
Lelkünket Lelked töltse el!
Költözz szívünkbe, Istenünk,
ne tűrjön álnok cselszövőt,
ne tárjon ajtót bűn előtt,
hogy napjaink sok gondja közt,
mivel magához húz e rög,
éljünk vétkektől mentesen,
s vezérünk törvényed legyen.
Jóság Királya, Krisztusunk,
Atyáddal áldás, üdv neked,
s Szentlelkednek, ki Vigaszunk,
örök dicsőség, tisztelet. Ámen.
ZSOLTÁROZÁS
Hajlítsd füledet imádságomra, Istenem, †
ne rejtőzz el kérésem elől, *
figyelj rám, és hallgass meg engem!
Zilált vagyok elmélkedésemben, és zavart vagyok *
az ellenség hangoskodása és a bűnösök gyötrése miatt.
Elhalmoznak engem gonoszságaikkal, *
és haraggal támadnak ellenem.
Bensőmben a szívem remeg, *
halálsejtelmek gyötörnek.
Félelem és rettegés szállt rám, *
borzongás fogott el engem.
És így szóltam: †
„Bár szárnyaim lennének, mint a galambnak, *
hogy elrepülnék, és megnyugodnék!
Igen messze elbujdosnék innen, *
és a pusztaságban laknék.”
Várom azt, aki szabadulást hoz nekem *
a szélvész és vihar fergetegétől.”
Szórd szét őket, Uram, zavard össze nyelvüket, *
látom, hogy pártoskodás dúl az egész városban.
Éjjel-nappal körbejárnak a város falain, †
belül gonoszság, kín és csalárdság, *
a tereken nem szűnik a durvaság és cselszövés.
Mert hogyha ellenségem átkozna engem, *
azt még elviselném.
Vagy ha az akarna fölém kerekedni, aki gyűlöl engem, *
az elől talán elrejtőznék.
De te, olyan ember, aki egyenlő velem, *
jóbarátom és bizalmasom,
akivel oly édes volt a barátságunk; *
az Isten házába is együtt és egy szívvel jártunk.
De most Istenhez kiáltok, *
és az Úr megszabadít engem.
Este, reggel és napközben elgondolkodom és sóhajtozom, *
és ő meghallgatja szavamat.
Békét ad, és megment a támadók hadától, *
pedig sokan acsarkodnak ellenem.
Meghallgat az Isten, és megalázza őket, *
ő, aki él öröktől fogva!
Nem lehet rajtuk változtatni, *
nincs bennük istenfélelem.
Ez társaira emel kezet, *
és megszegi adott szavát.
Szája lágyabb, mint a vaj, *
de szíve merő háborúság.
Beszéde simább, mint az olaj, *
de éles, mint a kivont kard.
Vesd az Úrra gondodat, †
ő majd gondoskodik rólad; *
és nem engedi soha, hogy az igaz meginogjon!
De ezeket, Istenem, te elveted, *
a pusztulás gödrébe szórod.
A vérengzők és csalók napjaiknak a felét sem érik el, *
de én, Uram, tebenned bízom!
Figyelj, fiam, a bölcsességemre,
És okosságomnak nyisd ki a füledet!
ELSŐ OLVASMÁNY
Sámuel első könyvéből
25, 14-24. 28-39
Dávid és Abigail
Azokban a napokban: Abigailnak, Nabal feleségének ezeket mondta az egyik szolgája: „Dávid elküldte embereit a pusztából, hogy üdvözöljék urunkat, de ő rájuk támadt, jóllehet ezek az emberek jók voltak hozzánk. Nem háborgattak minket, és nem veszett el soha semmi, amikor felhúzódtunk a közelükbe, és kinn tanyáztunk a határban. Inkább mint valami fal, úgy vettek körül bennünket éjjel-nappal, amikor a közelükben őriztük a nyájat. Vedd hát fontolóra a dolgot, és gondold meg, mit teszel, mert máris elhatározták urunknak és egész házának vesztét, de hát ő sokkal gonoszabb, mintsem beszélni lehessen vele.”
Erre Abigail gyorsan fogott kétszáz kenyeret, két tömlő bort, öt elkészített bárányt, öt mérő pörkölt gabonát, száz mazsolás kalácsot és kétszáz fügés kalácsot, aztán szamarakra rakta. Meghagyta szolgáinak: „Menjetek előttem, én meg majd követlek benneteket.” De férjének, Nabalnak nem szólt semmit. Amikor a hegy egyik nyúlványa mögött épp lefelé tartott a szamara hátán, Dávid és emberei is lefelé tartottak vele szemben, úgyhogy találkoztak. Dávid éppen azt gondolta magában: „Kár volt ennek az embernek mindenét védeni a pusztában, amije csak van. Egész vagyonából nem veszett el semmi, és most rosszal viszonozza a jót. Ezt meg azt tegye Dáviddal az Isten, ha virradatig egyetlen férfit is meghagyok az övéiből.”
Amikor Abigail meglátta Dávidot, gyorsan leszállt a szamaráról, egészen a földig hajolt, s arcra borult Dávid előtt. Aztán letérdelt elé, és így beszélt: „Bocsásd meg szolgálódnak a vétkét! Az Úr hosszú életű házat alapít uramnak, hiszen uram az Úr harcait harcolja, és semmi gonoszság nem tapad hozzád egész életedben. Ha valaki mégis fölkel, üldözőbe vesz, és az életedre tör, uram lelkét kössék bele az élet tarsolyába az Úrnál, a te Istenednél, ellenségeid lelkét pedig forgassa meg az Úr a parittyában. Ha aztán az Úr mind megadja uramnak azt a jót, amit ígért neki, és Izrael királyává teszi, akkor ne okozzon botrányt és lelkiismeretfurdalást, hogy ok nélkül ártatlan vért ontottál, uram, és saját kezeddel szolgáltattál magadnak igazságot. S ha majd az Úr jót tesz urammal, akkor emlékezzél meg szolgálódról.”
Dávid ezt válaszolta Abigailnak: „Legyen áldott az Úr, Izrael Istene, hogy ma utamba küldött. S legyen áldott okosságod, s légy áldott te magad is, mivel ma megóvtál attól, hogy vérnek vétkét vegyem magamra, és saját kezemmel szolgáltassak magamnak igazságot. De amint igaz, hogy az Úr, Izrael Istene él, aki megoltalmazott tőle, hogy szomorúságot okozzak neked: ha nem siettél volna elém, hajnalra nem maradt volna élve Nabal nemzetségéből egyetlen férfi sem.” Aztán Dávid elfogadta, amit vitt neki, és így szólt hozzá: „Most térj vissza békével házadba. Nézd, meghallgattalak, és megkegyelmeztem neked.”
Amikor Abigail hazatért Nabalhoz, az épp lakomát tartott, akkorát, mint egy király. Nabal jókedvű volt, és teljesen részeg. Ezért hajnalig nem beszélt el neki semmit. Reggel azonban, amikor Nabal kijózanodott, elmondta neki a felesége, mi történt. Erre a szíve megdermedt testében, és olyan lett, mintha megkövült volna. Tíz nappal később az Úr lesújtott Nabalra, úgyhogy meghalt. Amikor Dávid megtudta, hogy Nabal meghalt, így szólt: „Áldom az Urat, aki bosszút állt Nabalon, amiért lekicsinyelt. Szolgáját megóvta az igazságtalanságtól, de Nabal gonoszságát hagyta, hadd szálljon vissza a fejére.”
VÁLASZOS ÉNEK
1 Sám 25, 32. 33; Mt 5, 7
Legyen áldott az Úr, Izrael Istene, hogy ma utamba küldött. * Ma megóvtál attól, hogy vérnek vétkét vegyem magamra, és saját kezemmel szolgáltassak magamnak igazságot.
Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. * Ma megóvtál attól, hogy vérnek vétkét vegyem magamra, és saját kezemmel szolgáltassak magamnak igazságot.
MÁSODIK OLVASMÁNY
Nyssai Szent Gergely püspök szentbeszédeiből
(Orat. 6 De beatitudinibus: PG 44, 1266-1267)
Isten látásának reménye
Istennek az az ígérete, hogy őt látni fogjuk, valóban olyan nagy, hogy ez minden boldogság tetőpontja. Ennél nagyobbat senki sem kívánhat, hiszen az embernek mindene megvan abban, akit lát. Látni ugyanis a Szentírás szóhasználatában annyit jelent, mint birtokolni. Például ez a jókívánság: Lásd meg Jeruzsálem javait, azt jelenti: legyen a tiéd. Vagy: Tartsátok távol az istentelent, ne lássa meg az Úr dicsőségét; ezzel a próféta azt mondja, hogy ne legyen része benne.
Aik tehát látja Istent, az ezzel a látással minden néven nevezhető jót is birtokol: a véget nem érő életet, az örök romolhatatlanságot, a halhatatlan boldogságot, a határok közé nem zárt országot, a meg nem szűnő örömet, az igaz világosságot, édes társalgást a Szentlélekkel, a fel nem fogható dicsőséget, a szüntelen boldog ujjongást; igen, minden jót.
Az isteni ígéret folytán valóban ilyen és ennyire nagy boldogságban remélünk. Mivel azonban – mint előbb mondtuk – Isten látása csak úgy lehetséges, ha tiszta az ember szíve, ezért ezután megint szédítő kétség fog el: vajon a szívtisztaságot megszerezheti-e az ember, és ami ehhez szükséges, nem múlja-e felül az emberi természetet, és egyáltalában lehetséges-e ez számunkra? Lehet, hogy a szív tisztasága vezet Isten látására, ámde Mózes sem, Pál sem látta Istent, és leszögezték, hogy sem bármelyikük, sem bárki más nem képes látni őt; akkor tehát lehetetlennek látszik elérni és megvalósítani azt, amit az Isteni Ige ebben a boldogságban ígér.
Mert mi hasznunk van abból, ha megismertük, hogy miként láthatjuk meg Istent, de látásához hiányzik a képességünk? Ugyanígy mi hasznunk, ha valaki azt mondja, hogy nagyon jó az égben lenni, mert ott látni lehet mindazt, ami ebben az életben el van rejtve szemünk elől? Azoknak, akik erről tudomást szereznek, csak akkor válik hasznukra az ismeret, hogy milyen nagy boldogság az égben lenni, ha valami isteni hang megmutatná nekik, hogyan sikerülhet az égbe vivő utat meg is tenniük. Mindaddig azonban, amíg nincs mód arra, hogy az égbe jussunk, ugyan mi haszon van a mennyei boldogság ismeretéből? Csak lehangol bennünket, hogy tudunk ugyan róla, de ugyanakkor lehetetlen is számunkra, mert nem tudunk odajutni. De vajon hív-e az Úr bennünket olyanra, ami emberi természetünk erőit meghaladja? És tényleg olyan nehéz-e az ő parancsa, hogy teljesítéséhez kevés az emberi erő?
Szó sincs róla! Isten ugyanis nem parancsolja, hogy repüljön az, aminek nem növesztett szárnyat, vagy hogy vízben éljen az, aminek szárazföldi életet szánt. Ha tehát Isten törvénye minden esetben hozzá van szabva teremtménye erejéhez, és semmi olyanra sem kényszeríti, amire annak természete képtelen lenne, akkor a hasonlóság alapján feltétlenül be kell látnunk, hogy nem reménytelen számunkra az, ami e boldogságban felcsillant előttünk. Sőt, biztos az is, hogy János, Pál és Mózes, és minden hozzájuk hasonló lélek már elnyerte azt a magasztos boldogságot, amely Isten látásából fakad. Elnyerte tehát az, aki így kiáltott fel: Az igaz élet koronáját megadja nekem az Úr, az igazságos bíró. Élvezi az is, aki egykor az Úr keblén nyugodott, és az is, akinek szemtől szembe mondta az Úr: Én név szerint ismerlek téged. Ha tehát azok, akik előbb azt hirdették, hogy Isten megismerése felülmúlja erőinket, most már egészen biztosan boldogok, e boldogságuk pedig Isten látásában áll, viszont Isten látása a szív tisztaságának következménye, akkor biztosan nem olyan valami a szívtisztaság, amit ne lehetne elérnünk.
De miképpen állítható Pállal, hogy Isten látása meghaladja az emberi képességet, és miként igaz ugyanakkor – mégpedig ellentmondás nélkül – az Úr szava, amely a szív tisztaságának ígéri meg Isten látását?
VÁLASZOS ÉNEK
Zsolt 62, 2; 16, 15
Terád szomjas a lelkem, * Testem utánad eped, Istenem.
Én igaz voltomban látom meg arcodat, és színed látása tölt el, ha felébredek. * Testem utánad eped, Istenem.
KÖNYÖRGÉS
Könyörögjünk!
Urunk, Istenünk, add, hogy szent nevedet mindenkor tiszteljük és szeressük, mert gondviselő oltalmadat soha nem vonod meg azoktól, akiket állhatatos szeretetedre tanítasz. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen.
A MKPK jóváhagyásával, 2013
© 1999-2023 J. Vidéky