2023. július 27.

Csütörtök, évközi idő, 16. hét
4. zsoltáros hét

Olvasmányos imaóra

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

I. Amikor az imaórát éjszaka vagy kora hajnalban mondják:

A nappal szárnyas hírnöke

jelenti már, hogy jő a fény;

a lelkek ébresztője is,

Krisztus, bennünket élni hív:

„Hagyjátok már az ágyakat,

ti ernyedt, kába tétlenek;

szilárdan, tisztán, éberen

virrasszatok; közel vagyok!”

Hogy fényes szellők szárnyain

ha kél a hajnal, s gyúl az ég,

munkára készen kezdjük el

az új napot s az új reményt,

Jézust kiáltsuk hangosan,

sírván, könyörgőn, éberen;

imádkozzunk figyelmesen,

s a tiszta szív nem szunnyad el.

Álmunkat, Krisztus, messze űzd,

törd szét az éj bilincseit,

oldozd fel mind a régi bűnt,

s új fényességet önts belénk!

Dicsérjük az örök Atyát,

dicsérjük egyszülött Fiát

s a Lelket, a Vigasztalót,

időtlen századok során! Ámen.

II. Amikor az imaórát a nap nem reggeli órájában végzik:

Szívünkbe öntsd szerelmedet,

és bőven oszd kegyelmedet,

hogy megtisztuljunk általad,

és élvezzük jóvoltodat!

Mint száműzöttek, kérlelünk,

bús vándorok, hozzád jövünk;

nálad bizton kiköthetünk,

örök hazát ott nyerhetünk.

Boldog szív az, mely megszeret,

szomjazza élő vizedet,

s boldog nép, melynek hű szeme

meglát, Igazság Istene.

Imádat illet: nagy neved

dicsérje szent emlékezet,

s vég nélkül ünnepeljenek

a hozzád vonzódó szívek.

Ezt add meg, kérünk, jó Atya,

s Atyának mása, egy Fia,

s te, Szentlélek, Vigasztaló:

örökre egy uralkodó. Ámen.

ZSOLTÁROZÁS

1. ant. Nem az ő karjuk segítette őket, hanem a te jobbod és arcod fényessége.
44 (43). zsoltár
A nép sorscsapásai
Mindezeken diadalmaskodunk őáltala, aki szeret minket (Róm 8, 37).
I.

Istenünk, hallottuk saját fülünkkel, †

atyáink elbeszélték nekünk a csodákat, *

amelyeket napjaikban tettél, egykor régen.

Kezed népeket űzött el, őket meg letelepítetted, *

nemzeteket zúztál össze, őket pedig megnövelted.

Mert nem kardjukkal vették birtokba ezt a földet, *

és nem is az ő karjuk segítette őket,

hanem a te jobbod és a te karod és arcod fényessége, *

mert úgy szeretted őket.

Te vagy Istenem és Királyom, *

parancsodra megszabadul Jákob.

Veled szórtuk szét ellenségeinket; *

a te nevedben tiportuk le azokat, akik ellenünk támadtak.

Mert én nem az íjamban bízom, *

kardom meg nem szabadíthat.

De te megszabadítasz minket sanyargatóinktól, *

és megszégyeníted ellenségeinket.

Mindennap Isten a mi dicsekvésünk, *

és nevedet mindörökké magasztaljuk!

Ant. Nem az ő karjuk segítette őket, hanem a te jobbod és arcod fényessége.
2. ant. Nem fogja arcát elfordítani tőletek az Úr, ha visszatértek hozzá.
II.

De most elvetettél és megaláztál minket, *

Istenünk, már nem vonulsz ki együtt seregünkkel.

Megfutamítottál ellenségeink elől, *

és kifosztottak, akik gyűlölnek minket.

Odaadtál, mint vágásra szánt juhokat, *

a nemzetek között széjjelszórtál.

Eladtad népedet haszon nélkül, *

és cserébe érte nem adtak sokat.

Szomszédaink előtt gyalázattá tettél minket, *

gúnyol és csúfol környezetünk.

Szállóigévé tettél a pogányok számára, *

csak csóválják fejüket a népek.

Gyalázatom szemem előtt van egész nap, *

és szégyenpírban ég az arcom

a gúnyolók és szemrehányók szava miatt, *

ellenségem és támadóm színe előtt.

Ant. Nem fogja arcát elfordítani tőletek az Úr, ha visszatértek hozzá.
3. ant. Kelj fel, Uram, és ne taszíts el mindörökre!
III.

Mindezek most ránk szakadtak, †

téged mégsem feledtünk el, *

és nem szegtük meg szövetségedet.

Szívünk nem fordult el tőled, *

lépteink utadról le nem tértek,

pedig megaláztál a sakálok földjén minket, *

ránk borítottad a halál árnyát.

Ha Istenünk nevét elfelednénk, *

és ha kezünket más isten felé tárnánk,

Isten vajon ezt nem kérné számon? *

A szív titkait csak ő ismeri.

Teérted gyilkolnak mindennap bennünket, *

és leölésre szánt juhoknak tekintenek!

Kelj fel, miért alszol, Uram, *

kelj fel, és ne taszíts el mindörökre!

Miért fordítod el arcodat? *

Elfeleded ínségünket és gyötrelmeinket?

A föld porába alázták lelkünket, *

a földhöz tapadt egész testünk.

Kelj fel, Uram, siess segítségünkre, *

irgalmasságodban válts meg minket!

Ant. Kelj fel, Uram, és ne taszíts el mindörökre!

Ragyogtasd szolgád fölé arcodat,

Taníts meg rendelkezéseidre!

ELSŐ OLVASMÁNY

Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második levéléből

4, 5-18

Az Apostol gyengesége és bátorsága

Testvéreim!

Mi nem magunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, magunkat csak úgy, mint a ti szolgátokat Jézus kedvéért. Isten ugyanis, aki azt mondta: „A sötétségből támadjon világosság”, a mi szívünket is megvilágosította, hogy Isten dicsőségének ismerete (Jézus) Krisztus arcán felragyogjon nekünk.

Ez a kincsünk azonban cserépedényben van, hogy a nagyszerű erőt ne magunknak, hanem Istennek tulajdonítsuk. Mindenfelől szorongatnak minket, de össze nem zúznak, bizonytalanságban élünk, de kétségbe nem esünk. Üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk. Földre terítenek bennünket, de el nem pusztulunk. Testünkben folyton-folyvást viseljük Jézus szenvedését, hogy egyszer Jézus élete is megnyilvánuljon testünkön. Életünkben állandóan ki vagyunk téve a halálnak Jézusért, hogy majd Jézus élete is nyilvánvaló legyen testünkön. Bennünk tehát a halál működik, de tibennetek az élet.

Mivel a hitnek bennünk is ugyanaz a szelleme él, mint amiről írva van: „Hittem, azért beszéltem”, mi is hiszünk, s azért beszélünk. Tudjuk ugyanis, hogy aki Jézust feltámasztotta, Jézussal minket is feltámaszt, és veletek együtt elébe állít. Mert minden értetek történik, hogy minél bővebben áradjon a kegyelem, s így hálát is mind többen adjanak az Isten dicsőségére.

Ezért nem veszítjük el kedvünket, mert bár a külső ember romlásnak indult bennünk, a belső napról napra megújul. A mostani pillanatnyi könnyű szenvedés ugyanis a mennyei örök dicsőség túláradó mértékét szerzi meg nekünk. Csak ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra fordítsuk figyelmünket. Mert a látható mulandó, a láthatatlan azonban örök.

VÁLASZOS ÉNEK

2 Kor 4, 6; MTörv 5, 24

Isten, aki azt mondta: „A sötétségből támadjon világosság”, * A mi szívünket is megvilágosította, hogy Isten dicsőségének ismerete Jézus Krisztus arcán felragyogjon nekünk.

Lám, az Úr, a mi Istenünk, megmutatta nekünk dicsőségét és nagyságát, hallottuk hangját. * A mi szívünket is megvilágosította, hogy Isten dicsőségének ismerete Jézus Krisztus arcán felragyogjon nekünk.

MÁSODIK OLVASMÁNY

Szent Ambrus püspök zsoltármagyarázataiból

(Ps 43, 89-90: CSEL 64, 324-326)

Felragyogott felettünk arcod fénye

Miért fordítod el arcodat? Akkor gondoljuk azt, hogy elfordította tőlünk Isten az arcát, amikor valami szenvedésben vagyunk, és érzelmeinket sötétség borítja el, amely akadályoz bennünket, hogy szemünkkel meglássuk az igazság ragyogó fényét. Mert ha Isten a lelkünkre néz, és megvilágosítja elménket, akkor biztos, hogy semmi sem tud minket homályba borítani. Hiszen ha az ember arca nagyobb világosságban van, mint bármely más része, akkor bármit nézünk is – ha az eddig ismeretlen volt, megismerjük; ha már ismert volt, most újra ráismerünk –, a tekintetünk előtt nem maradhat ismeretlen. Mennyivel jobban megvilágítja hát Isten arca azt, akire ránéz?

Hogy minden egyéb ismeret is az Isten arcáról kapott megvilágosításból származik, azt az a szent Apostol, aki igazán hűséges tolmácsa Krisztusnak, úgy tanítja, hogy érzékeinknek és beszédmódunknak megfelelően magyarázza meg, amikor így ír: Isten, aki azt mondta: „a sötétségből támadjon világosság", a mi szívünket is megvilágosította, hogy Isten dicsőségének ismerete Jézus Krisztus arcán felragyogjon nekünk. Hallottuk tehát, hogy Krisztus arca világít meg minket. Ő a lelkek örök világossága, akit az Atya azért küldött a földre, hogy tekintetétől megvilágosítva meg tudjuk látni az örök és mennyei dolgokat mi is, akiket előbb még a földi sötétség borított be.

Mit mondjak Krisztusról, ha már Péter apostol is ezt mondta a születésétől fogva béna embernek: Nézz ránk! Az ránézett Péterre, és megvilágosította a hit kegyelme; hiszen nem gyógyult volna meg, ha nem lett volna előbb őszinte hite.

Mivel ilyen dicső híre volt az apostoloknak, ezért Zakeus, amikor meghallotta, hogy arra vonul az Úr Jézus, felmászott a fára, mert alacsony termetű volt, és a tömeg miatt nem láthatta volna őt. Amikor meglátta Krisztust, világosságot is kapott, meglátta őt, és Zakeus, aki azelőtt igazságtalanul elvette a másét, most már odaadta a sajátját is.

Miért fordítod el arcodat? Azaz: Ha el is fordítod arcodat tőlünk, Uram, már felragyogott rajtunk arcod fénye. Őrizzük ezt a fényt a szívünkben, és legmélyebb érzéseinkben is ott ragyog: hiszen semmi nem képes életben maradni, ha te elfordítod róla arcodat.

VÁLASZOS ÉNEK

2 Kor 4, 6; Zsid 10, 32

Isten, aki azt mondta: „A sötétségből támadjon világosság”, * A mi szívünket is megvilágosította, hogy Isten dicsőségének ismerete Jézus Krisztus arcán felragyogjon nekünk.

Emlékezzetek vissza az elmúlt időkre, amikor megvilágosodástok után annyi szenvedésben és küzdelemben helyt álltatok. * A mi szívünket is megvilágosította, hogy Isten dicsőségének ismerete Jézus Krisztus arcán felragyogjon nekünk.

KÖNYÖRGÉS

Könyörögjünk!

Urunk, Istenünk, könyörülj népeden, és add nekünk bőségesen kegyelmed ajándékait, hogy mindenkor élő hittel, reménységgel, szeretettel és állandó éberséggel teljesítsük parancsaidat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen.

A MKPK jóváhagyásával, 2013

© 1999-2023 J. Vidéky