2023. február 7.

Kedd, évközi idő, 5. hét
1. zsoltáros hét

Olvasmányos imaóra

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

I. Amikor az imaórát éjszaka vagy kora hajnalban mondják:

Világosság, Atyáddal egy,

te fénynek fénye, napvilág,

az éjből felszáll énekünk:

jöjj el közénk, így kérlelünk.

Lelkünkből oszlasd a homályt,

szórd szét a démonok hadát,

álmosságunkat űzd tova,

restség ne rontson meg soha.

Irgalmazz, Krisztusunk, nekünk,

akik tebenned így hiszünk,

hogy üdvösségünk hozza meg

e szép zsoltáros énekünk.

Krisztus, kegyelmes nagy Király,

neked s Atyádnak tisztelet,

s a Szentléleknek is veled

időtlen századok során. Ámen.

II. Amikor az imaórát a nap nem reggeli órájában végzik:

Szentháromság, nagy Istenünk,

te mindent alkotsz, rendre szabsz:

munkára szántad a napot,

s éjjel nyugalmas álmot adsz.

Reggel, délben és éjszaka

zengjük dicsérő éneked:

őrizz mindenkor, támogass,

hogy áldjuk együtt szent neved.

Szolgáid, hozzád járulunk,

eléd imádva borulunk:

esdő szavunkat megsegítsd,

az égiekkel egyesítsd.

Ezt add meg kérünk, jó Atya,

s Atyának mása, egy Fia,

s te, Szentlélek, Vigasztaló:

örökre egy uralkodó. Ámen.

ZSOLTÁROZÁS

1. ant. Az Úr igazságosan ítél a szegénynek.
10 (9 B). zsoltár
Hálaének
Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa (Lk 6, 20).
I.

Uram, miért vagy olyan messze, *

miért rejtőzöl el a nyomorúság válságos napjaiban?

Gyötri a szegényt a kevély gonosz, *

de belehull tervei tőrébe!

Bűnös vágyaival dicsekszik a gonosz, *

a kapzsi önmagát magasztalja.

Elbizakodottságában a bűnös semmibe veszi az Urat: *

„Úgysem kéri számon, nem számít az Isten!”

Ez neki minden gondolata, *

mert mindig sikerek kísérik útján.

Oly magasak végzéseid, hogy ez föl sem éri, *

ezért minden ellenfelét ócsárolja.

Szívében így szól: „Meg nem rendülök, *

nemzedékek hosszú során baj nem érhet!”

Telve a szája átokkal, álnoksággal és csalárdsággal, *

nyelve nyomorúságot és bajt okoz.

Leshelyén ül a mellékutak mentén, *

hogy titokban ártatlanok vérét ontsa.

Szeme a nyomorultat kémleli, *

leselkedik, mint a bozótban az oroszlán.

Csapdát állít, hogy elfogja a nyomorultat, *

a szerencsétlent rászedi, és tőrbe ejti.

Meglapul, majd rárohan, és a nyomorult elbukik *

az ő karja erejétől.

Azt mondja szívében: „Isten elfelejtette, *

arcát elfordítja, végül nem is látja.”

Ant. Az Úr igazságosan ítél a szegénynek.
2. ant. Uram, te számon tartasz minden kínt és könnyet.
II.

Kelj föl, Istenem, tárd ki erős karodat, *

és a nyomorultról el ne feledkezzél!

Miért veheti semmibe Istent a gonosz? *

Azt mondja szívében: „Úgysem kéred számon!”

Uram, te ezt látod, †

te minden kínt és könnyet számon tartasz, *

ezeket a te kezed utoléri.

Rád hagyatkozik az elhagyott, *

az árvának te vagy segítője.

Törd össze a bűnösök és gonoszok kezét, *

kérd számon bűnüket, hogy nyomuk se maradjon!

Király az Úr örökkön-örökké, *

a pogányok eltűnnek a föld színéről.

A szegények kívánságát meghallgatod, Uram, *

megerősíted szívüket, figyelmed feléjük fordul.

Oltalmazod az árva és az elhagyott ügyét, *

hogy ne félemlítse őket többé a földből való ember!

Ant. Uram, te számon tartasz minden kínt és könnyet.
3. ant. Az Úr beszéde tiszta, egyenes beszéd, tűzben kipróbált ezüst.
12 (11). zsoltár
Oltalom kérése a kevélyekkel szemben
A jóságos Atya értünk, szegényekért a saját Fiát küldte el (Szt. Ágoston).

Segíts, Uram, mert elfogytak az igazak, *

a hűségesek eltűntek az emberek közül.

Hazug dolgokat beszélnek embertársuknak, *

hamis ajakkal, kettős szívvel szólnak.

Némítsa el az Úr az összes hazug ajkat, *

és a nagyokat mondó nyelvet.

Azokét, akik azt mondják: „A nyelvünk az erőnk, †

mindenkor segítségünk az ajkunk, *

vajon ki lehetne úr fölöttünk?”

„A szűkölködők nyomora és a szegények sóhaja miatt †

– így szól az Úr – most már fölkelek, *

és szabadulást viszek annak, aki arra vágyódik.”

Az Úr beszéde tiszta, egyenes beszéd, *

salaktalan, hétszeresen megtisztított, tűzben kipróbált ezüst.

Uram, te minket megőrzöl és megoltalmazol *

ettől a nemzedéktől mindörökre!

Körülöttünk nyíltan jár-kel a gonosz, *

az emberek fiai az aljasságot magasztalják.

Ant. Az Úr beszéde tiszta, egyenes beszéd, tűzben kipróbált ezüst.

A szelídeket törvénnyel vezeti az Úr,

Az alázatosaknak ösvényét tanítja.

ELSŐ OLVASMÁNY

A galatákhoz írt levélből

2, 11 – 3, 14

Az igaz a hitből él

Testvéreim! Amikor Péter Antiochiába érkezett, szembeszálltam vele, mert okot adott rá. Mielőtt ugyanis néhányan átjöttek volna Jakabtól, együtt étkezett a pogányokkal, azután azonban, hogy ezek megjelentek, visszahúzódott, és különvált tőlük, mert félt a körülmetéltektől. Az ingadozásban a többi zsidó is követte, sőt még Barnabást is belesodorták a kétszínűségbe.

Amikor tehát láttam, hogy viselkedésük nem egyezik az evangélium tanításával, mindnyájuk előtt megmondtam Péternek: „Ha te zsidó létedre pogány módon és nem zsidó szokás szerint élsz, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó szokásokat kövessenek?”

Mi születésünknél fogva zsidók vagyunk, nem bűnös pogányok. Tudjuk azonban, hogy az embert nem a törvény szerinti tettek teszik igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit. Ezért elfogadtuk Jézus Krisztus hitét, hogy a Krisztusba vetett hitben váljunk igazzá, nem mert tetteink megfelelnek a törvénynek, hisz a törvény szerinti tettek senkit sem tesznek igazzá. Ha azonban mi azáltal, hogy Krisztusban keressük az igazzá válást, bűnössé válnánk, akkor vajon Krisztus nem a bűnt mozdítaná-e elő? Semmi esetre sem. Ha ugyanis újra fölépítem azt, amit leromboltam, törvényszegőnek bizonyulok. Hiszen a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy az Istennek éljek, mert Krisztussal engem is keresztre feszítettek. Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem. Minthogy azonban most még testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett, és feláldozta magát értem. Nem vetem el az Isten kegyelmét. Mert ha a törvény útján igazzá válhat az ember, Krisztus hiába halt meg.

Ti ostoba galaták! Ki babonázott meg benneteket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak, amikor szinte a szemetek elé állítottuk a megfeszített Jézus Krisztust? Csak azt szeretném tudni tőletek, hogy a törvény szerinti tettek által kaptátok-e a Lelket, vagy úgy, hogy a hitet elfogadtátok? Ennyire értelmetlenek vagytok, hogy amit lélekben kezdtetek, most testben akarjátok bevégezni? Hiába éltétek át mindezeket? Ha így volna, akkor csakugyan hiába! Aki tehát a Lelket adja nektek, és csodákat művel köztetek, törvény szerinti tetteket hajt végre, vagy a hitet fogadja el?

Ugyanaz történik, mint Ábrahám esetében: „Hitt Istennek, és ez megigazulására szolgált.” Értsétek meg jól: aki a hitből él, az Ábrahám fia. Mivel az Írás előre látta, hogy Isten a hittel teszi megigazulttá a pogányokat, előre hirdette Ábrahámnak: „Benned nyer áldást minden nép.” Eszerint akik hisznek, áldásban részesülnek a hívő Ábrahámmal.

Azokat viszont, akik a törvény szerinti tetteikre támaszkodnak, átok sújtja. Az Írás ugyanis ezt mondja: „Átkozott mind, aki nem tartja meg hűségesen, ami a törvényben van.” Ebből nyilvánvaló, hogy a törvény útján senki nem válik az Isten előtt igazzá, mert „az igaz a hitből él”. A törvény azonban nem a hitből származik, hanem: „Aki teljesíti, élni fog.”

Krisztus megváltott minket a törvény átkától, amikor átokká lett értünk. Hiszen az Írás szerint: „Átkozott mind, aki a fán függ.” Így szállt az Ábrahámnak szóló áldás Krisztus Jézus által a pogányokra, hogy a hitben elnyerjük a Lélek ígéretét.

VÁLASZOS ÉNEK

Gal 2, 16. 21

Az embert nem a törvény szerinti tettek teszik igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit. * Ezért elfogadtuk Jézus Krisztus hitét, hogy a Krisztusba vetett hitben váljunk igazzá, és nem a törvény szerinti tettekben.

Mert ha a törvény útján igazzá válhat az ember, Krisztus hiába halt meg. * Ezért elfogadtuk Jézus Krisztus hitét, hogy a Krisztusba vetett hitben váljunk igazzá, és nem a törvény szerinti tettekben.

MÁSODIK OLVASMÁNY

Origenész áldozópapnak a Teremtés könyvéről mondott szentbeszédeiből

(Hom. 8, 6. 8. 9: PG 12, 206-209)

Ábrahám áldozata

„Ábrahám fogta az égőáldozathoz szükséges fát, s fia, Izsák vállára adta, ő pedig kezébe vette a tüzet és a kést. Így mentek egymás mellett. Az a tény, hogy Izsák maga vitte az égőáldozathoz a fát a saját számára, annak az előképe, hogy Krisztus is maga hordozta a saját keresztjét. Az áldozathoz való fát vinni azonban papi feladat volt, így lett tehát áldozat is és pap is. Erre céloz a szent szöveg is, amikor így folytatja: mentek egymás mellett. Amikor ugyanis Ábrahám, mint aki áldozatot akart bemutatni, viszi a tüzet és a kést, akkor Izsák nem utána megy, hanem mellette, hogy ezzel is kifejezésre jusson: vele együtt papi ténykedést végez.

S mi történik ezután? Ezt olvassuk: Akkor Izsák megszólította Ábrahámot: „Atyám!” A fiú ajkáról pont ebben az időben előtörő kedves szó nagy kísértést jelentett. El tudod képzelni, hogy a feláldozásra szánt gyermek hangja mennyire szíven találta az atyát? És bár Ábrahám hite erősebb volt, mégsem rejti el benső érzelmeit, amikor így válaszol: Igen, fiam! És amaz: „Lám, itt a tűz és a fa, de hol a bárány az égőáldozathoz?” Ábrahám így felelt: „Isten majd gondoskodik bárányról az égőáldozathoz, fiam.”.

Engem valahogy mindig mélyen meghat Ábrahámnak ez az igen nagy szeretetet eláruló, de mégis óvatos felelete. Nem tudhatom, hogy mire gondolt ekkor a lelkében, hiszen nem a jelenről, hanem a jövőről szól, hogy Isten majd maga gondoskodik bárányról. Tehát a jövendőről beszélt fiának, aki pedig a jelen helyzetre vonatkozóan érdeklődött. Isten ugyanis Krisztusban gondoskodott magának áldozati Bárányról.

Akkor Ábrahám kinyújtotta kezét, vette a kést, hogy feláldozza a fiát. De az Úr angyala rászólt az égből, és azt mondta: „Ábrahám, Ábrahám!” „Itt vagyok” – felelte. Az folytatta: „Ne nyújtsd ki kezedet a fiú felé, és ne árts neki. Most már tudom, hogy féled az Istent”. Hasonlítsuk össze ezeket a szavakat az Apostoléval, aki így szól Istenről: Saját Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért áldozatul adta. Lásd meg ebből, hogy nagylelkűségében Isten mennyire felülmúlja az embereket. Ábrahám Istennek áldozatul ajánlotta fel halandó fiát, aki azután mégsem halt meg, Isten viszont az ő halhatatlan Fiát adta halálra áldozatul mindenkiért.

Amikor Ábrahám fölemelte szemét, látott egy kost, amely szarvánál fogva fennakadt a bozótban. A fentiekben, gondolom, már eléggé hangsúlyoztuk, hogy Izsák Krisztus előképe, de úgy tűnik, hogy az itt szereplő kos is Krisztus előképe. De hogy miképp vonatkozhat Krisztusra mindkettő, tudniillik Izsák, akit nem öltek le, és a kos, amelyet tényleg leöltek, ezt megérteni fáradságos elmélyülés jutalma. Krisztus ugyanis az Isten Igéje is, de az Ige testté is lett.

Krisztus tehát szenved, de testben; elszenvedi a halált emberi természetében, így ez a kos az előképe, amint János is mondja: Íme, az Isten Báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit. Maga az Ige azonban megmarad a maga romolhatatlanságában, tudniillik Krisztus az isteni természete szerint, és az ő előképe Izsák. Ezért ő áldozat is, de isteni természete szerint Főpap is. Hiszen Krisztus az, aki bemutatja emberi természetében az áldozatot az Atyának, és ő maga lett a kereszt oltárán az áldozat is.

VÁLASZOS ÉNEK

Jn 19, 16-17; Ter 22, 6

Átvették Jézust, és elvezették. * Maga vitte keresztjét, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére.

Ábrahám fogta az égőáldozathoz szükséges fát, s fia, Izsák vállára adta. * Maga vitte keresztjét, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére.

KÖNYÖRGÉS

Könyörögjünk!

Urunk, Istenünk, őrizd szüntelen jóságoddal Egyházadat, és erősítsd mindenkor oltalmaddal, mert csak a te kegyelmedre hagyatkozhat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen.

A MKPK jóváhagyásával, 2013

© 1999-2023 J. Vidéky