1046 körül született Lengyelországban. Atyjától, I. Béla királytól a lovagi erényeket és az országkormányzás elveit, anyjától, Richeza lengyel hercegnőtől a szilárd katolikus hitet és a mély vallásosságot örökölte. 1077-ben került a magyar trónra. Az ország kereszténnyé tételét, amelyet Szent István és a többi apostoli lelkületű hittérítő útnak indított, eredményesen befejezte. Nagyváradon és Zágrábban püspökséget alapított, több bencés monostort létesített, 1092-ben Szabolcs városában zsinatot tartott. Ennek intézkedései hathatósan emelték a papság és a nép vallási, valamint fegyelmi színvonalát. A kunokat és más pogány törzseket, amelyek Magyarországra betörtek, legyőzte, és innen kiűzte. A szenvedőket és a szerencsétleneket atyai szeretettel felkarolta. 1095. július 29-én Nyitra mellett halt meg, földi maradványait a nagyváradi székesegyházban temették el. Sírjánál csodák történtek. Ezeket, valamint erényeit és érdemeit megvizsgálva III. Celesztin pápa, követe, Gergely bíboros által Váradon 1192. június 27-én a szentek sorába iktatta. Leánya, Szent Piroska, Iréné néven bizánci császárné lett.
Olvasmányos imaóra
Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!
Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.
HIMNUSZ
Ki tudja méltón zengeni híredet,
László, dicső szent, hősi csatáidat?
Hol van a vers, mely eldalolja
győztes erőd, diadalmi fényed?
Erényeidnek csillaga tündökölt,
s Isten hatalma támogatott, midőn
sok ellenségedet legyőzted,
s féltek, akárcsak a mennykövektől.
Minden erényed közt az a legnagyobb,
hogy elnyomottak támasza, vigasza
lettél, s magadnak így szereztél
hősi nevet ragyogó csatákon.
Csak a mennyország tündökölő honát
akarta minden szívdobogásod itt,
s bár nyújtották, el nem fogadtad
impérium jogarát a földön.
Tőled tanultuk: a nyugalom mit ér,
a béke több, mint a hatalom maga,
s ne vessük el, ha nem kívánja
a haza nagy, remegő veszélye.
Ó, esdj a földön ittmaradottakért,
hogy hittel éljünk, bízva, reménykedőn
örök hazánkért, és lehessünk
mennyei szent koronára méltók.
Örök dicséret zengje a Három-Egy
Istent, ki nekünk adja: erényeink
a hősi fokra jussanak fel
a szoros út dicséretében. Ámen.
ZSOLTÁROZÁS
Uram, hallgasd meg könyörgésemet, *
és kiáltásom jusson eléd!
Ne rejtsd el előlem arcodat; †
megpróbáltatásom napján *
fordítsd felém füledet!
Amikor csak segítségül hívlak, *
sietve hallgass meg engem!
Napjaim elenyésznek, mint a füst, *
csontjaim, mint a parázs, izzanak.
Szívem olyan, mint a lekaszált és kiszáradt fű, *
kenyeremet megenni is elfelejtem.
Hangos sóhajtozásom közben *
húsom csontomra sorvadt.
Hasonlóvá lettem a sivatagi pelikánhoz, *
olyan vagyok, mint a romokon ülő bagoly.
És úgy virrasztok, *
mint a magányos veréb a háztetőn.
Ellenségeim egész nap gyaláznak, *
akik egykor dicsértek, most nevemmel átkozódnak.
Kenyér helyett hamut eszem, *
és italomat könnyel vegyítem
haragod és neheztelésed miatt, *
mert magasba emeltél, és most földre sújtasz.
Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék, *
és én, mint a fű, elszáradok.
De te, Uram, örökre megmaradsz, *
és emléked is él nemzedékről nemzedékre.
Kelj fel, és könyörülj meg Sionon, *
mert eljött az idő, hogy megkönyörülj rajta.
Még köveiben is gyönyörködnek szolgáid, *
romjain is szánakoznak.
A nemzetek félve tisztelik majd nevedet, Uram, *
és minden király vallja dicsőségedet;
mert felépíti az Úr Siont, *
és megjelenik dicsőségben.
A szegények imádságát meghallgatja, *
és nem veti meg könyörgésüket.
Írják le mindezt az eljövendő nemzedéknek, *
a születendő nép is magasztalja az Urat:
Mert letekint szentélyének magasából, *
az Úr az égből földünkre tekintett,
hogy meghallja a rabok sóhaját, *
és megmentse a halálra szántakat;
hogy hirdessék az Úr nevét Sionban, *
és Jeruzsálemben dicsőségét,
mikor majd a népek egybegyűlnek, *
és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.
Erőm megtört az úton, *
megrövidültek napjaim.
De így fohászkodom: „Istenem, †
ne ragadj el életem delén, *
a te éveid nemzedékről nemzedékre tartanak.
Kezdetben te alkottad a földet, *
és az ég is a te kezed műve.
Ezek elenyésznek, de te megmaradsz, †
elavulnak, mint a ruha, *
változnak, mert mint az öltözetet váltod őket.
Te azonban ugyanaz maradsz, *
és éveid el nem fogynak.
Szolgáid fiai itt lakhatnak, *
és ivadékuk színed előtt biztonságban él.”
Nyomorultak terhét hordja,
Mindig készen minden jóra.
ELSŐ OLVASMÁNY
Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
4, 17-32; 6, 10-17
Öltsétek fel az Istennek teljes fegyverzetét
Testvéreim! Azt mondom, sőt figyelmeztetlek titeket az Úrban, ne éljetek úgy, mint a pogányok, akik hiúságokon járatják az eszüket. Sötétség borult elméjükre, és elidegenedtek az istenes élettől tudatlanságukban, amely szívük megátalkodottságának következménye. Lelkileg eltompulva kicsapongásokra adták magukat, és kapzsiságból mindenféle ocsmányságot űznek.
Ti azonban nem ezt tanultátok Krisztustól, ha valóban őrá hallgattatok, és megtanultátok, hogy Jézusban van az igazság. Korábbi életmódotokkal ellentétben vessétek le tehát a régi embert, akit a megtévesztő kívánság romlásba dönt. Újuljatok meg lélekben és érzületben, s öltsétek magatokra az új embert, aki az Istenhez hasonlóvá alkotott, megigazult és valóban szent teremtmény.
Hagyjátok el tehát a hazudozást, beszéljen mindenki őszintén embertársával, hiszen tagjai vagyunk egymásnak. Ha elfog is benneteket az indulat, ne vétkezzetek. A nap ne nyugodjék le haragotok fölött. Ne adjatok teret a sátánnak. Aki lopott, ne lopjon többé, hanem dolgozzék, és keressen kenyeret keze munkájával, hogy legyen miből adnia a szűkölködőknek is. Semmiféle rossz szó ne hagyja el ajkatokat, hanem csak olyan, amely alkalmas az épülésre, hogy amiben kell, javára váljatok hallgatóitoknak.
Ne okozzatok szomorúságot Isten Szentlelkének, akivel meg vagytok jelölve a megváltás napjára. Legyen távol tőletek minden keserűség, indulat, haragtartás, szóváltás, káromkodás és minden egyéb rossz. Inkább legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.
Végül: erősödjetek meg az Úrban, az ő mindenható erejéből. Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy a sátán cselvetéseinek ellenállhassatok. Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen.
Ezért öltsétek fel az Istennek teljes fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat. Így készüljetek föl: csatoljátok derekatokra az igazság övét, öltsétek magatokra a megigazulás páncélját, sarunak meg a készséget viseljétek a békesség evangéliumának hirdetésére. Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a lélek kardját, vagyis az Isten szavát.
VÁLASZOS ÉNEK
László, jó királyunk, üdvözlégy, téged áldunk, * Patrónusunk, tisztességünk, kegyes, erős segítségünk!
Velünk hordod bajok súlyát, minden jóra kegyes jóság. * Patrónusunk
MÁSODIK OLVASMÁNY
Prohászka Ottokár püspök beszédeiből
(Összegyűjtött munkái, XII. 112-114)
A nemzet akkor válik kereszténnyé, amikor eszményeit keresztelik meg
A magyar kereszténység eszménye Szent László. Benne virágzott ki jellemző típussá a magyar kereszténység; benne forrt össze a keresztény szentség a nemzeti szellemmel. Addig a kereszténység idegen földbe ültetett fa volt: öntözte azt István könnyeivel, a hithirdetők keresztvízzel, a vértanúk vérükkel, meg is fogamzott, de még nem gyökeresedett meg úgy, hogy magába tudta volna szívni a föld sajátos elemeit, s az elemek szerint színt, alakot, életet ölteni.
A kereszténység még nem volt magyar.
Szent István a nép apostola volt, hozzá emelte föl a nép tétovázó tekintetét, s egy szinte érthetetlen szentség sugárzott feléje. A kereszténység sorsával hullámzott a nép érzelme s bizalma is iránta, s a pogányság tényleg felütötte fejét, üstökbe kötötte haját, s vadul tombolva kísérlette meg többször összetörni István művét. A magyar életet, a magyar eszményt kellett tehát kereszténnyé tenni, hogy ez a kereszténnyé lett nemzeti eszmény nyissa meg a nép szívét a hitnek.
Ez a magyar eszmény Lászlóban lett kereszténnyé és szentté.
Szent László nem tanít, ő nem apostol, de ő küzd, harcol, s győz a kereszténységért. A nép hajlamait, harci hagyományait, bátorságát, vitézségét lépteti be az eddig inkább csak tűrő, szenvedő, csöndes megadású kereszténységbe, s ezzel vezeti be az Egyházat a magyar népéletbe. A népnek ugyanis a hős, a dalia, a vitéz harcos tetszik. Az ősi dicsőség pogány egén ott ragyogtak a hősök, a magyar kar, a bátor szív, amelytől egy világ reszketett, nem szűnt meg lelkesíteni a népet, s eddig ez mind hiányzott a kereszténységben. Az emberek meg voltak ugyan keresztelve, de a nép még nem, mert a nemzet akkor válik kereszténnyé, amikor eszményeit keresztelik meg.
A régi vitézséget Szent László tüntette fel önmagán; e jellemvonása által szívén ragadta meg a nemzetet, amelynek öröme és eszménye László lett; dicshimnuszt zeng a legenda róla, alakjába beleszövődik a nemzeti lelkesülés minden nagy gondolata s meleg érzelme.
A kereszténység ezentúl már nemzeti életté, a keresztény király a nép hősévé vált.
László király vallásos, buzgó, szent, de ugyanakkor Árpádra s Bulcsúra emlékeztet. Életét harcok töltik ki, küzd német, görög, besenyő, kun ellen, s küzd úgy, ahogy a magyar szerette s a keresztény korban még meg nem érte. Vállal magasabb mindenkinél, s ahol bárdja lecsap, megriad az ellen. A csatákban ő áll elöl, megjelenése a győzelem biztosítéka s az Isten kegyelmének záloga. László szent harcos, ezért csodák körítik, bárdjában, kardjában természetfeletti erő is megnyilatkozik. Kettéhasadt a sziklabérc, hogy a tátongó örvény elválassza őt üldözőitől; arany-ezüst értéktelen kővé válik, hogy vitézeit az ellenség üldözésétől el ne vonja; ő röpíti el a nyílvesszőt, mely mikor lehullik, megmutatja a dögvész ellen a Szent László-füvét.
Íme, Szent László dicsőséges alakja rámutat a nemzeti életben érvényesülő vallásosságra. A vallás élet legyen, nemzeti élet is legyen.
Gyomláljuk, szántsuk, műveljük Szent László példájára az élet ez elhanyagolt mezejét. Építsünk templomokat, mint ő; tiszteljük a római pápában Szent Pétert, mint ő, aki az Egyház leghatalmasabb titáni harcában, amelyet függetlenségért és szabadságért vívott, a jognak s az erkölcsi hatalomnak harcában a nyers hatalom ellen, VII. Gergely pápa pártján állt. Tehát az egyház szabadságharcának egyik zászlósa Szent László volt, s így, ha az újabb történelmi tudomány tagadja is, hogy Szent Lászlót a keresztesek valamikor fővezérükké választották: azért ő a keresztért s a kereszténység atyjáért mégis mindig vitézül síkra szállt.
VÁLASZOS ÉNEK
1 Tim 4, 9-10; 3, 14
Az istenfélő élet mindenre jó, mert a jelen és a jövendő élet ígérete kapcsolódik hozzá. * Azért fáradunk és küzdünk, mert bízunk az élő Istenben, aki minden embernek Üdvözítője.
Aki jól végzi szolgálatát, nagy megbecsülésre tesz szert, és bizalmat szerez magának a Krisztus Jézusra alapozott hitben. * Azért.
HIMNUSZ – TÉGED, ISTEN, DICSÉRÜNK
Téged, Isten, dicsérünk!
KÖNYÖRGÉS
Könyörögjünk!
Istenünk, te sokféle csodával dicsőítetted meg Szent László királyt. Érdemeiért és közbenjárására add, hogy őrizkedni tudjunk minden rossztól, és vezess a boldog örök életre. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen.
A MKPK jóváhagyásával, 2013
© 1999-2023 J. Vidéky