Olvasmányos imaóra
Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!
Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.
HIMNUSZ
Új dallamot énekeljen,
Istenének zengedezzen
a mennyei hadsereg.
Vele együtt esdekelve
Sion lánya lelkesedve
mondjon édes éneket.
Ne legyen ma senki néma,
örvendezzen vigadozva
magyaroknak nemzete.
Ez a nap az ünnep napja,
királyát ma trón fogadja,
s egek boldog élete.
Szembeszáll a pogánysággal,
s apostoli buzgósággal
hirdeti a szent igét,
Mint Salamon réges-régen,
templomokat rak serényen:
dús adományt nyújt a kéz.
Királyszéket nyert a mennyben,
de a földön ügyeinkben
csodás tette megjelen.
Kérjük hát szent királyunkat
s kegyes Urunk, Krisztusunkat
mindörökké szüntelen. Ámen.
ZSOLTÁROZÁS
Uram, hallgasd meg könyörgésemet, *
és kiáltásom jusson eléd!
Ne rejtsd el előlem arcodat; †
megpróbáltatásom napján *
fordítsd felém füledet!
Amikor csak segítségül hívlak, *
sietve hallgass meg engem!
Napjaim elenyésznek, mint a füst, *
csontjaim, mint a parázs, izzanak.
Szívem olyan, mint a lekaszált és kiszáradt fű, *
kenyeremet megenni is elfelejtem.
Hangos sóhajtozásom közben *
húsom csontomra sorvadt.
Hasonlóvá lettem a sivatagi pelikánhoz, *
olyan vagyok, mint a romokon ülő bagoly.
És úgy virrasztok, *
mint a magányos veréb a háztetőn.
Ellenségeim egész nap gyaláznak, *
akik egykor dicsértek, most nevemmel átkozódnak.
Kenyér helyett hamut eszem, *
és italomat könnyel vegyítem
haragod és neheztelésed miatt, *
mert magasba emeltél, és most földre sújtasz.
Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék, *
és én, mint a fű, elszáradok.
De te, Uram, örökre megmaradsz, *
és emléked is él nemzedékről nemzedékre.
Kelj fel, és könyörülj meg Sionon, *
mert eljött az idő, hogy megkönyörülj rajta.
Még köveiben is gyönyörködnek szolgáid, *
romjain is szánakoznak.
A nemzetek félve tisztelik majd nevedet, Uram, *
és minden király vallja dicsőségedet;
mert felépíti az Úr Siont, *
és megjelenik dicsőségben.
A szegények imádságát meghallgatja, *
és nem veti meg könyörgésüket.
Írják le mindezt az eljövendő nemzedéknek, *
a születendő nép is magasztalja az Urat:
Mert letekint szentélyének magasából, *
az Úr az égből földünkre tekintett,
hogy meghallja a rabok sóhaját, *
és megmentse a halálra szántakat;
hogy hirdessék az Úr nevét Sionban, *
és Jeruzsálemben dicsőségét,
mikor majd a népek egybegyűlnek, *
és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.
Erőm megtört az úton, *
megrövidültek napjaim.
De így fohászkodom: „Istenem, †
ne ragadj el életem delén, *
a te éveid nemzedékről nemzedékre tartanak.
Kezdetben te alkottad a földet, *
és az ég is a te kezed műve.
Ezek elenyésznek, de te megmaradsz, †
elavulnak, mint a ruha, *
változnak, mert mint az öltözetet váltod őket.
Te azonban ugyanaz maradsz, *
és éveid el nem fogynak.
Szolgáid fiai itt lakhatnak, *
és ivadékuk színed előtt biztonságban él.”
Figyelj, népem, tanításomra,
Ajkam igéire figyeljetek.
ELSŐ OLVASMÁNY
Jób könyvéből
3, 1-26
Jób panasza
Jób megnyitotta száját, s elátkozta születése napját. Így szólt: „Vesszen a nap, amikor világra jöttem, az éj, amelyen azt mondták: „Fiú fogantatott.” Igen, legyen az a nap sötétség! Az Isten odafenn ne törődjék vele, ne is ragyogjon fel annak a napnak a fénye! Borítsa éjszaka és sűrű sötétség, nehezedjenek rá gomolygó fellegek, tartsa rettegésben nappali sötétség! Sötétség nyelje el! Ne sorolják az év többi napja közé, és ne számítsák be hónapok napjának! Az az éjjel meg maradjon magtalan! Ne lásson soha hangos vigadozást! Átkozzák el ezt az éjt a napok átkozói, akik a leviatánt ingerelni tudják! Homály takarja el hajnalcsillagait, hasztalan várjon a világosságra! Ne láthassa meg, hogy a tavasz kinyitja szemét! Mert nem zárta be előttem a méhnek ajtaját, és a kínt nem rejtette el szemem elől.
Hogy nem pusztultam el már az anyaméhben! Vagy miért nem haltam meg, mikor megszülettem? Miért fogtak föl térdek? S miért voltak emlők, hogy szopjam őket? Most csöndben feküdnék, és nyugodhatnék, elaludtam volna, és békességem volna. A királyok és a föld nagyjai közelében, akik sírhelyet építenek maguknak. Fejedelmek mellett, akiknek volt aranyuk, akik megtöltötték házukat ezüsttel. Mint torzszülött, akit mielőtt élt, már elástak; volnék, mint a magzat, aki fényt sose látott. Ott a gonoszok felhagynak dühükkel, és az elfáradtak nyugalmat találnak. Együtt pihennek ott mind, akik foglyok voltak, nem hallatszik többé robottisztnek hangja. Egyforma lesz ott a szegény és a gazdag, és a rabszolga sem függ majd urától.
Miért hagyta világra jönni a szenvedőt, s szomorú szívűnek miért adott életet? Várják a halált, de az bizony nem jön, jobban keresik, mint az elrejtett kincset. Örülnének nagyon saját sírhalmuknak, sírjuk, ha meglelnék, felujjonganának. Útjavesztett embernek minek ily ajándék, annak, akit Isten teljesen körülzárt?
Immár kenyeremmé vált a sóhajtozás, s mint a víznek árja, ömlik a panaszom. Mert rám szakadt, amitől rettegtem, és amitől féltem, osztályrészem lett. Nincs nekem nyugalmam, nincsen békességem, még meg sem nyugodtam, máris új baj ért.”
VÁLASZOS ÉNEK
Jób 3, 24-26; 6, 13
Immár kenyeremmé vált a sóhajtozás, s mint a víznek árja, ömlik a panaszom. Mert rám szakadt, amitől rettegtem, és amitől féltem, osztályrészem lett. * Elért engem, Uram, a te haragod.
Számomra nincs többé semmi segítség, menekülésemnek minden útja zárva. * Elért engem, Uram, a te haragod.
MÁSODIK OLVASMÁNY
Szent István legendájából, amelyet Hartvik püspök írt meg
(Scriptores Rerum Hungaricarum. Vol. 2., Bp., 1938. 439-440)
A szeretet és alamizsnálkodás az erények minden lépcsőfokán átlép
Ahogy megvirradt Isten szentséges szülőanyja, Mária mennybevétele után az ötödik nap, összegyűlt a templomban a király a főemberekkel, a papság a főpapokkal; először gyászmisét mondtak, majd elmozdítva a padlóból kiemelkedő márványtáblát, végül is lementek a koporsóig, s annak felnyitásakor az édes illat oly hévsége árasztott el minden jelenlevőt, hogy azt hitték, az Úr paradicsomi gyönyöreinek közepébe ragadtattak. Maga a koporsó színültig volt kissé vöröslő, szinte olajjal kevert vízzel; benne, mint olvasztott balzsamban, nyugodtak a drága csontok; ezeket a legtisztább gyolcsba gyűjtötték, s a gyűrűt, amely a boldog férfi jobb kezére volt húzva, a folyadékban sokáig keresték. Mivel ezt nem találták, némelyek elkezdték a király parancsára a vizet ezüstüstökbe és hordókba méregetni, hogy ha kiürítették a szarkofágot, bizonyosabban megtalálják a gyűrűt. De csodálatosképpen minél több folyadékot mertek ki, annál több áradt helyébe, s töltötte meg a koporsót. Látva a csodát, a kimert vizet visszaöntötték a helyére, de a visszazúdítással sem telt meg jobban a koporsó. Akkor befedvén a sírt, dicséreteket s hálát zengtek az isteni kegyességnek, és a talált kinccsel Isten boldogságos szülőanyjának, a mindenkor Szűz Máriának oltárához visszatértek.
Egy bizonyos Mercurius nevű szerzetest, aki papi rendjében a mindenkor Szűz kincstárának őre volt, s a mennyei haza szeretete miatt a világról is lemondott, azon órában, amelyben a koporsót felnyitották, nehogy a szent ereklyékből valamit elragadjon, megdorgált a király, és messzire küldött onnan. Amikor szomorú arccal ült a kórusban, egy fehér ruhába öltözött ifjú összecsavart szövetet adott át neki, mondván: „Rád bízom ezt megőrzésre, s ha eljön az idő, felfedésre.” A szent szolgálat végeztével a szerzetes az épület sarkában a szövetet kibontotta, s elsápadt, hogy Isten emberének ép kezét, rajta a csodás mívű gyűrűvel meglátta; anélkül, hogy tudtak volna róla, magával vitte a monostorba, amelynek igazgatása reá volt bízva, s várva várt az ifjú által Krisztustól megjövendölt időre. Itt mint földbe rejtett kincset, sokáig eltökélten egyedül vigyázta és őrizte, majd a kolostor alapítóit értesítette, végül, hogy közeledett a kinyilvánítás ideje, a királlyal is közölte. Ez a püspököket és Magyarország első embereit csakhamar összehívatta, s miután ott Krisztus sok csodás jótéteményét pazarolta, ő az ünnepélyes napot Isten embere jobbjának felemelésére meghatározta.
Mi dolog, testvéreim, hogy a többi tag eloszlott, s a hús porba vegyültével teljesen szétfoszlott, csak a jobb kéz őrizte meg csontjaihoz tapadó idegeivel s bőrével épségének ékességét? Nem hiszem, hogy mást akarna a jeles ténnyel kinyilvánítani a megmérhetetlen isteni szándék, mint hogy a szeretet és alamizsnálkodás az erények minden lépcsőfokán átlép. Innen van testének és jobbjának gyönyörűséges és bámulatos csodálata, innen az örök élet édes és boldog jutalma, innen a mennybéliekkel kívánatos együtt lakása, ahol rásugárzik mindig fénylő s fogyhatatlan ragyogása az egy és legfőbb Istenségnek, az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, mindörökkön-örökké. Ámen.
VÁLASZOS ÉNEK
Mt 5, 7
Segítséget nyújtott a szűkölködőknek, igájukból kiszabadította a fogságba vetetteket. * Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.
A zarándokoknak ruhát és szállást juttatott, az özvegyek és árvák nyomorúságát és szükségét sajátjának tekintette. * Boldogok.
KÖNYÖRGÉS
Könyörögjünk!
Szentek csodálatos fényessége, Istenünk, te Szent István király dicsőséges jobbját gondviselő szereteteddel megőrizted számunkra. Add, hogy oltalmának szüntelenül örvendjünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen.
A MKPK jóváhagyásával, 2013
© 1999-2023 J. Vidéky