Ciprián Karthágóban született 210 körül pogány családból. Megtérve pap lett, majd 249-ben szülővárosa püspökévé szentelték. A nehéz időkben kitűnően kormányozta egyházát tetteivel és írásaival. A Valerianus-féle üldözés idején előbb számkivetésbe kényszerült, majd 258. szeptember 14-én vértanúságot szenvedett.
Olvasmányos imaóra
Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!
Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.
HIMNUSZ
I. Amikor az imaórát éjszaka vagy kora hajnalban mondják:
Legfőbb kegyesség Istene,
világ teremtő mestere,
ki egy vagy hatalom szerint,
de háromság személy szerint.
Fogadd el buzgó énekünk
s a hozzád síró könnyeket,
a tisztult szívnek hadd legyen
öröme benned teljesebb.
A buja ösztön vágyait
eméssze tüzes szeretet,
és felövezve, éberen,
készülten várjuk jöttödet.
Hogy kiknek hangos éneke
most megtöri az éjszakát,
ajándékodként nyerjük el
az égnek boldog otthonát.
Add meg, kegyelmes jó Atya,
Atyának egyszülött Fia,
és Szentlélek, Vigasztalónk:
egyetlen Úr, örök Király. Ámen.
II. Amikor az imaórát a nap nem reggeli órájában végzik:
Örök dicsőség Istene,
hívőkre küldöd Lelkedet,
ki által hét kegyelmet adsz,
ma mindnyájunkra küldj vigaszt!
Űzd el tőlünk a testi bajt,
s a fertőző botrányokat;
gyomláld a bűn hajtásait
s a szív gyötrő fájdalmait!
Elménkben tiszta fényt deríts,
tisztes munkában megsegíts,
kérő imánkra légy kegyes,
és egykor mennybe felvezess!
A hét nap és hét éjszaka,
világidő hét korszaka,
ám nyolcadiknak végidő,
világítélet napja jő.
Akkor, megváltó Istenünk,
ne vádolj, irgalmazz nekünk,
baloddal el ne távolíts,
jobboddal áldj és üdvözíts!
Kérünk, kegyelmes Istenünk,
néped hallgasd meg, légy velünk,
hogy zengjük mindörökkön át
a Szentháromság himnuszát! Ámen.
ZSOLTÁROZÁS
Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, *
mert örökké szeret minket.
Így szóljanak azok, akiket megváltott az Úr, *
akiket megmentett az ellenség kezéből,
és akiket minden tájról összegyűjtött, †
napkeletről és napnyugatról, *
északról és délről.
Bolyongtak a pusztában, a sivatagban, *
lakott város felé utat nem találtak.
Az éhségtől és a szomjúságtól *
szinte elepedt a lelkük.
Az Úrhoz kiáltottak gyötrelmükben, *
aki szorult helyzetükből kiragadta őket.
Egyenes úton vezette őket, *
hogy lakott városba jussanak.
Adjanak hálát az Úrnak jóságáért, *
az emberek fiaival tett nagy csodáiért,
mert bő vizet adott a szomjazóknak, *
és az éhezőket jóllakatta.
Sötétben, a halál árnyékában ültek, *
nyomorultan, vasra verve,
mert ellenszegültek Isten szavának, *
a Magasságbeli döntését megvetették.
Ezért alázta meg szívüket szenvedéssel, *
elestek, és nem volt, aki fölsegítse őket.
Az Úrhoz kiáltottak gyötrelmükben, *
aki szorult helyzetükből kiragadta őket.
Kivezette őket a sötétből, a halál árnyékából, *
és bilincseiket összetörte.
Adjanak az Úrnak hálát jóságáért, *
az emberekkel tett nagy csodáiért,
mert az érckapukat összetörte, *
és a vas-zárakat összezúzta.
A gonoszság útján balgaságba estek, *
és bűneik miatt nyomorba jutottak.
Megutáltak minden eledelt, *
s már a halál kapujához értek.
Az Úrhoz kiáltottak gyötrelmükben, *
aki szorult helyzetükből kiragadta őket.
Elküldte igéjét, és meggyógyította őket, *
életüket kimentette a pusztulásból,
hogy az Úrnak hálát adjanak jóságáért, *
az emberekkel tett nagy csodáiért,
hogy a dicséret áldozatát bemutassák, *
és ujjongással hirdessék tetteit.
Akik hajóikon mély tengerre szálltak, *
és a nagy vizek hátán végezték munkájukat,
azok láthatták az Úr nagy tetteit, *
és csodáit a mély tengeren.
Szavára szélvihar támadt, *
és hullámok tornyosultak:
Felemelkedtek az égig, †
majd lezuhantak a mélységekig, *
s nagy veszedelmükben már kétségbeestek.
Meginogtak, tántorogtak, mint a részeg, *
és odaveszett minden bölcsességük.
Az Úrhoz kiáltottak gyötrelmükben, *
aki szorult helyzetükből kiragadta őket.
Szellővé csendesítette a vihart, *
a hullámok elcsitultak.
Örültek is a nagy csendességnek; *
így vezette őket az óhajtott kikötőbe,
hogy az Úrnak hálát adjanak jóságáért, *
az emberek fiaival tett nagy csodáiért,
és hogy magasztalják őt a nép gyülekezetében, *
és a vének tanácsában is dicsőítsék.
A folyókat sivataggá tette, *
és a forrásokat szomjas földdé,
a termőföldet pedig szikessé, *
az ott lakók bűnei miatt.
Aztán a pusztát tóvá változtatta, *
a kiszáradt földet vizek forrásává.
Ott telepítette le az éhezőket, *
hogy lakóvárost alapítsanak.
Bevetették földjüket, telepítettek szőlőt, *
és az bőséges termést hozott nekik.
Megáldotta őket, és megsokasodtak, *
és jószágaik számát nem engedte fogyni.
Majd ismét megfogyatkoztak, nyomorba jutottak, *
és gyötrődtek bajtól, szenvedéstől.
De aki a fejedelmeket is megvetéssel sújtja, *
és úttalan pusztán hagyja bolyongani:
az felemelte nyomorából a szegényt, *
és nemzetségüket, mint nyájat megsokasította.
Látják ezt az igazak, és örvendeznek, *
ám bezárul minden gonosz ajka.
Ki olyan bölcs, hogy felfogja ezt, *
és megértse az Úr szeretetét?
Uram, a fellegekig ér a te hűséged,
Ítéleteid oly mélyek, mint a tenger.
ELSŐ OLVASMÁNY
A Siralmak könyvéből
5, 1-22
Könyörgés a nép megváltásáért
Emlékezz, Uram, hogy mi történt velünk, nézz ránk, tekints szégyenünkre. Örökrészünk bitorlók kezére szállt, házaink idegenekre. Apátlan árvákká lettünk, anyáink szinte özvegyek. Vizünket pénzért isszuk, fánkat is meg kell fizetnünk. Nyakunkon vannak hajszolóink, kifulladunk, de nem pihenhetünk. Egyiptomnak, majd Asszíriának adtunk kezet, hogy kenyérrel jóllakhassunk.
Atyáink vétkeztek, de ők már nincsenek, és bűneik terhét mi viseljük. Szolgák uralkodnak rajtunk, és nincs, aki megszabadítson kezükből. Életünk kockáztatásával szerezzük be kenyerünket, szembeszállva a pusztában a karddal. Bőrünk úgy izzik, mint a kemence az égető hőségtől. Az asszonyokat meggyalázták Sionban, a hajadonokat Júda városaiban. A főembereket saját kezükkel akasztották fel, s az öregekre sem voltak tekintettel. Az ifjakat befogták malmot hajtani, s a gyerekek megrokkantak a fahordásban. A vének nem gyülekeznek már a kapukban, a fiatalok abbahagyták a mulatságot.
Szívünk vidámsága eltűnt, táncunk gyászra fordult. Lehullt fejünkről a korona, jaj nekünk, mert vétkeztünk! Szívünk ezért lett szomorú, ezért homályosodott el a szemünk. Mert elpusztult a Sion hegye, sakálok tanyáznak rajta.
De te, Uram, mindörökké megmaradsz, nemzedékről nemzedékre áll királyi széked. Miért is feledkeztél el rólunk végleg? Miért hagysz el oly sokáig minket? Téríts minket magadhoz, Uram, és mi megtérünk, fordítsd jóra napjainkat, úgy mint régen. Vagy tán végképp elvetettél minket, olyannyira haragszol ránk?
VÁLASZOS ÉNEK
Siralm 5, 19. 20-21; Mt 8, 25
Te, Uram, mindörökké megmaradsz; miért is feledkeztél el rólunk végleg? * Téríts minket magadhoz, Uram, és mi megtérünk.
Uram, ments meg minket, elveszünk! * Téríts minket magadhoz, Uram, és mi megtérünk.
MÁSODIK OLVASMÁNY
Választható a következő két olvasmány közül:
Szent Ciprián püspök és vértanú levelezéséből
(Epist. 60, 1-2. 5: CSEL 3, 691-692. 694-695)
A mindenre elszánt és szilárd hit
Ciprián, szeretett testvérének, Kornélnak.
Ismerem hited és erényességed dicső bizonyságait, testvér. Hitvallásod jó hírét nagy-nagy örömmel vettem, és szinte úgy érzem, hogy magam is társad vagyok, sőt részesedem érdemeidben és dicsőségedben. Ez természetes, hiszen egy az Egyházunk, egy szív, egy lélek vagyunk, és megbonthatatlan az egyetértésünk. Paptársai dicsérete fölött melyik pap nem örvendezik úgy, mint a sajátja fölött? Mely testvériség nem örvendezik bárhol is a testvérek örömével?
El nem mondható, hogy mekkora lelkesedés és ujjongás fogadta a bátorságodról és sikeredről érkezett jó híreket. Te voltál testvéreid vezére a hit megvallásában, sőt, a testvérek hitvallása még nagyobbá tette a tiedet. Azzal tehát, hogy elsőnek léptél a dicsőség útjára, sokakat tettél a dicsőség társává; azzal pedig, hogy mindenki nevében elsőnek voltál kész hitvallást tenni, hitvalló lelkületet öntöttél a népbe. Ezért nem is lehet tudni, mit dicsérjünk inkább: vajon a te mindenre elszánt és szilárd hitedet, vagy pedig a testvérek eggyé forrott szeretetét. Mert nálatok a nagy nyilvánosság előtt bizonyosodott be a példamutató püspök erénye, de ragyogó volt az egységes testvéri közösség csatlakozása is. Nálatok valóban egy a szív, és egy az ajkatokon felhangzó vallomás is: hitvallóvá lett az egész római egyház.
Íme, szeretett testvérem, ragyogó volt az a hit, amelyet a szent Apostol hirdetett rólatok. Lelki szemeivel ő már akkor előre látta dicséretre méltó hősiességteket, valamint férfias helytállástokat, és szavaival jövendő érdemetekről előre tanúskodott. Amikor az atyákat dicsérte, azzal versenyre hívta ki az utódokat. Egységes magatartástokkal, bátorságotokkal nagyszerű példát adtatok a többi testvérnek az egységre és a lelki erősségre.
Szeretett testvér, mivel az intelmetadó Úr gondviselése tanít rá, és az isteni irgalmasság üdvös tanácsai figyelmeztetnek, hogy immár elközeleg versenyünk és küzdelmünk napja, ezért – amennyire csak lehetséges, tekintettel a szeretetre, amellyel egymáshoz ragaszkodunk – különösen arra buzdítunk, hogy az egész néppel együtt szüntelenül kell imádkozni, virrasztani, böjtölni. Ezek ugyanis a mi mennyei fegyvereink: segítenek, hogy megálljuk helyünket, és bátran kitartsunk. Ez a mi lelki erődítményünk, ezek isteni nyilaink, amelyek megvédenek minket.
Gondoljunk sokszor egymásra, legyünk egy szív és egy lélek, mindenkor imádkozzunk egymásért, a nehéz órákat és a megpróbáltatásokat pedig enyhítse kölcsönös szeretetünk.
A Szent Ciprián püspök vértanúságáról készült prokonzuli aktákból
(Acta, 3-6: CSEL 3, 112-114)
Ily igaz dologban nincs mit fontolgatni!
Szeptember 14-én reggel nagy tömeg gyűlt össze Sextus birtokán, Galerius Maximus helytartó parancsára. E napon ugyanő, Galerius Maximus helytartó – a Sauciolum-teremben ülve – maga elé vezettette Cipriánt. Amikor megjelent előtte, Galerius Maximus helytartó így szólt Ciprián püspökhöz: „Te vagy-e Thascius Cyprianus?” Ciprián püspök válaszolta: „Én vagyok.”
Galerius Maximus helytartó így szólt: „Te adtad ki magad a szentségtörő emberek főpapjának?” Ciprián püspök válasza: „Igen, én.”
Galerius Maximus helytartó: „A szentséges császárok megparancsolták neked, hogy végezd el a szertartásokat.” Ciprián püspök: „Nem teszem meg!”
Galerius Maximus rászólt: „Fontold meg!” Ciprián püspök így válaszolt: „Az én álláspontom igaz, ily igaz dologban nincs mit fontolgatni. Tedd azt, amit parancsoltak neked.”
Ekkor Galerius Maximus tárgyalt a bíróság tagjaival, majd kelletlenül és zavarodottan e szavakkal mondott ítéletet: „Sokáig éltél szentségtörő lelkületben, sok embert szerveztél be gonosz összeesküvésbe. A római isteneknek és a szent vallásnak ellenségévé lettél. A jámbor és szentséges uralkodók: Valerianus és Gallienus fenségek, és a nemes Valerianus császár sem tudott téged vallása követésére visszatéríteni. Rád bizonyult, hogy gyalázatos bűnöket követtél el, és ezeknek az embereknek vezére is voltál. Ezért elrettentő példa leszel számukra, akiket aljas bűnöddel magad köré gyűjtöttél: a megsértett jogrendet véred ontása állítja helyre.” Miután ezeket előadta, egy tábláról felolvasta a határozatot: „Thascius Cyprianus karddal való kivégzését elrendeljük.” Ciprián püspök felkiáltott: „Hála legyen érte az Istennek!”
Amint elhangzott az ítélet, a jelenlevő testvérek felkiáltottak: „Fejezzetek le minket is ővele!” Ebből azután a testvérek soraiban zavargás támadt. A nagy tömeg elkísérte Cipriánt a kivégzés helyére. A nevezett Cipriánt így vezették el Sextus birtokán az egyik szántóföldre. Ott az elítélt levetette piros köpenyét, letérdelt, majd leborult a földre, hogy Urához imádkozzék. Utána levetette felsőruháját is, és átadta a diakónusoknak. Fehér ingjében állt, és várta a hóhért.
Amikor a hóhér megérkezett, Ciprián felszólította övéit, hogy adjanak neki huszonöt aranyat. A testvérek a vér felfogására vásznat, kendőket terítettek le előtte. Ezután a boldog vértanú, Ciprián, saját kezével tette rá a kendőt szemére, de mivel megkötni végül is magának nem tudta, Julianus pap és Julianus alszerpap tette meg ezt helyette.
Ez volt Szent Ciprián szenvedésének története. Testét a pogányok kíváncsiskodásától tartva először a közelben temették el; éjnek idején kihantolták, és a vértanút gyertyák és fáklyák fényénél nagy áhítattal és diadalmenetben vitték Macrobius Candidianus kormányzó kertjébe. Ez a kert a Mappalia felé vezető úton van, a halastó közelében. Néhány nappal ezután meghalt Galerius Maximus helytartó.
Szent Ciprián vértanú szeptember 14-én szenvedte el a halált, Valerianus és Gallienus császár alatt, amikor a mi Urunk, Jézus Krisztus uralkodott, akié a tisztelet és dicsőség mindörökkön-örökké. Ámen.
VÁLASZOS ÉNEK
Amikor küzdünk, és a közös hitért harcolunk, küzdelmünket nézi Isten, nézi Krisztus, és az angyalok is reánk figyelnek. * Mekkora dicsőség, milyen kitüntetés Isten jelenlétében küzdeni, és Krisztustól jutalmul koszorút nyerni!
Harcoljunk teljes erővel, készüljünk a halálos küzdelemre tiszta lélekkel, teljes hittel és az áhítat fegyverével. * Mekkora dicsőség, milyen kitüntetés Isten jelenlétében küzdeni, és Krisztustól jutalmul koszorút nyerni!
KÖNYÖRGÉS
Könyörögjünk!
Istenünk, te Szent Kornél pápát és Szent Ciprián püspököt néped gondos pásztorává rendelted, és megadtad nekik, hogy vérük ontásával tegyenek tanúságot rólad. Engedd, hogy közbenjárásukra gyarapodjunk hitben és állhatatosságban, és odaadó lélekkel munkálkodjunk az Egyház egységén. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen.
A MKPK jóváhagyásával, 2013
© 1999-2023 J. Vidéky