Morus Tamás 1477-ben született, Oxfordban tanult. Házasságából egy fiú és három leány született. A királyi udvarban a kancellári tisztet töltötte be. Az állam helyes kormányzásáról szóló és a vallás védelmét szolgáló műveket írt.
Mindkettőjüket lefejezték 1535-ben, VIII. Henrik király parancsára, akinek ellene mondtak házasságának felbontása kérdésében, mégpedig Fisher Jánost június 22-én, Morus Tamást pedig július 6-an. Míg Fisher János püspök a börtönben volt, III. Pál pápa bíborossá nevezte ki.
Olvasmányos imaóra
Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!
Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.
HIMNUSZ
I. Amikor az imaórát éjszaka vagy kora hajnalban mondják:
A földön minden színre még
sötét fátyolt borít az éj.
Igaz Bíránk, szívünk feléd
áldón eseng és kérve kér.
Hogy minden vétkét elvegyed
s a lélek szennyét mind lemosd,
add, Krisztusunk, kegyelmedet:
kerüljünk el minden gonoszt.
Mert nézd, a szív bűntől beteg,
gonoszság mérge marta meg,
de már az éjben ébredez,
Megváltónk, tégedet keres.
Te űzd el tőlünk messzire
a lelken ülő éjhomályt,
a boldogító égi fény,
világosságod járja át.
Krisztus, kegyelmes nagy Király,
neked s Atyádnak tisztelet,
s a Szentléleknek is veled,
időtlen századok során. Ámen.
II. Amikor az imaórát a nap nem reggeli órájában végzik:
Hallgass meg, áldott Krisztusunk,
minket, kik hozzád fordulunk,
hitünket hogy ne törje le
a rossz világ bűnös keze.
Kerüljön el rossz gondolat
s irigységnek konok tüze,
a sértést némán tűrjük el,
a rosszat jóval űzzük el.
Szívünkből végleg tűnjön el
csalás, kevélység, vad harag,
a kapzsiság sóvár szeme:
minden bajoknak kútfeje.
A békességet tartsa meg
a szent, őszinte szeretet;
éljünk tisztán, szemérmesen,
töretlen hitben szüntelen.
Krisztus, kegyelmes nagy Király,
neked s Atyádnak tisztelet,
s a Szentléleknek is veled,
időtlen századok során. Ámen.
ZSOLTÁROZÁS
Mégis elvetetted és félredobtad, *
fölgerjedt haragod fölkented ellen.
Szolgád szövetségét felbontottad, *
koronáját a porba aláztad.
Falait mind leromboltad, *
erődítményeit romhalmazzá tetted.
Minden arra járó fosztogatja, *
szomszédai előtt csúffá tetted.
Elnyomóinak jobbját fölemelted, *
ellenségeinek örömet szereztél.
Kicsorbítottad kardjának élét, *
és nem segítetted őt a harcban.
Fényes tündöklésének véget vetettél, *
trónját a sárba taszítottad.
Megrövidítetted ifjúsága napjait, *
és őt szégyenbe öltöztetted.
Meddig rejtőzöl el, Uram, talán végleg? *
Meddig lángol haragod tüze?
Emlékezz arra, hogy mily rövid az életem, *
milyen mulandónak teremtettél minden embert.
Ki az az élő ember, aki halált nem lát, *
és megmenthetné lelkét az alvilágtól?
A régi szereteted, Uram, hol van, *
és hűséged, melyet Dávidnak ígértél?
Emlékezz, Uram, szolgáid gyalázatára, *
amit el kell tűrnöm sok nép részéről,
amellyel, Uram, ellenségeid gyaláznak, *
gyalázzák fölkented lépteit.
Áldott legyen az Úr mindörökké! *
Ámen, ámen!
Menedékünk te vagy, Urunk, *
nemzedékről nemzedékre.
Mielőtt a hegyek születtek, †
mielőtt a föld és a világ kialakult, *
mindöröktől örökre vagy te, Istenünk.
Visszaparancsolod az embert a porba; *
csak annyit szólsz: „Emberfiak, térjetek vissza!”
Mert ezer év a te szemedben annyi, mint a tegnapi nap, amely tovatűnt, *
vagy mint egy őrállás ideje éjszaka.
Álmot bocsátasz rájuk, *
olyanná lesznek, mint a reggel sarjadó virág:
hajnalban szirmot bont, kivirul, *
estére lehull, és elszárad.
Bizony, haragodtól semmivé leszünk, *
és indulatodtól elpusztulunk.
Szemed előtt állnak gonoszságaink, *
titkos bűneinkre arcod fényt derít.
Üresen telnek napjaink, mert haragszol, *
esztendeink sóhajként szállnak el.
Életkorunk mindössze hetven év, *
jó erőben lehet tán nyolcvan is.
De javarészt még az is baj és törődés; *
bizony, hamar elszáll, és mi elmegyünk.
Ki tudja fölmérni haragod erejét, *
ki fél eléggé haragod hevétől?
Taníts meg számot vetni napjaink sorával, *
hogy bölcsességre neveljük szívünket.
Térj hozzánk, Urunk! Meddig vársz még? *
Indítson meg szolgáid könyörgése!
Árassz el minket reggel irgalmaddal, *
hogy mindennap ujjongjunk és vigadozzunk.
Kárpótolj örömmel a sanyarú napokért, *
az évekért, amikor rosszul ment sorunk.
Lássák meg szolgáid gondviselésedet, *
és gyermekeik dicsőségedet.
Az Úrnak, Istenünknek jósága ragyogjon fölöttünk, †
kezünk munkáját kísérje áldásod felülről, *
kezünk munkáját kísérje áldásod.
Uram, tenálad van az élet forrása,
S a te nevedben látjuk az igazi fényt.
ELSŐ OLVASMÁNY
A bírák könyvéből
8, 22-23. 30-32; 9, 1-15. 19-20
Isten népe királyságot próbál alapítani
Azokban a napokban: Izrael férfiai azt mondták Gedeonnak: „Uralkodjál fölöttünk te, fiaid és unokáid, mert kiszabadítottál minket Midián kezéből.” De Gedeon így válaszolt nekik: „Nem uralkodom rajtatok, és fiaim sem, hiszen az Úr az uralkodótok.”
Gedeonnak hetven olyan fia volt, aki tőle származott, mert több felesége volt. Szichemi mellékfelesége szintén szült neki egy fiút, s Abimeleknek nevezte el. Gedeon, Joás fia boldog öregség után halt meg, s atyjának, Joásnak sírjában temették el az abiezrita Ofrában.
Jerubbaal fia, Abimelek elment Szichembe anyja testvéreihez, és ezeket a szavakat intézte hozzájuk, valamint anyja házának egész nemzetségéhez: „Kérlek benneteket, értessétek meg Szichem előkelőivel: »Mi jobb nektek? Hetven ember – Jerubbaal minden fia – vagy csak egy uralkodjék rajtatok? Gondoljatok arra is, hogy én csontotok és húsotok vagyok.«” Anyja testvérei beszéltek Szichem előkelőivel ezekről a dolgokról. Ezeknek Abimelek felé hajolt a szívük, mert azt mondták: „A testvérünk.” Adtak neki hetven sékel ezüstöt Baal-Berit templomából, s Abimelek semmirekellő és csavargó embereket fogadott fel rajta, akik aztán csatlakoztak hozzá.
Utána Ofrába ment atyja házába, és megölte testvéreit, Jerubbaal fiait, hetven férfit egy kövön. Csak Jotam, Jerubbaal legkisebb fia menekült meg, mert elrejtőzött. Szichem előkelői azután és az egész Bet-Milló összegyűlt, és királlyá kiáltották Abimeleket annak az emlékkőnek a terebintfájánál, amely Szichemben áll.
Hírül vitték ezt Jotamnak. Erre elment, és fölállt Gerizim hegyének a csúcsára, és harsány hangon így szólt hozzájuk: „Hallgassatok meg, Szichem előkelői, akkor Isten is meghallgat benneteket! Egyszer útra keltek a fák, hogy királyt kenjenek föl; legyen, aki uralkodik rajtuk. Így szóltak az olajfához: »Légy a királyunk!« De az olajfa azt felelte: »Elhagyhatnám-e olajomat, amellyel megtisztelik az isteneket és az embereket, hogy a többi fa között járjak-keljek?«
Akkor a fák így szóltak a fügefához: »Gyere, és légy a királyunk!» De a fügefa így válaszolt nekik: »Elhagyhatnám-e édes csemegémet és pompás gyümölcsömet, hogy a többi fa között járjak-keljek?«
A fák erre a szőlőtőnek mondták: »Gyere, és uralkodjál rajtunk!« A szőlőtő így felelt nekik: »Elhagyhatnám-e boromat, amely megvidámítja az isteneket és embereket, hogy a többi fa között járjak-keljek?«
Most a fák mind a tövisbokorhoz fordultak: »Gyere, és légy a királyunk!« A tüskebokor így válaszolt a fáknak: »Ha valóban királlyá akartok kenni, hogy uralkodjam rajtatok, gyertek, és pihenjetek meg árnyékomban. Ha nem, akkor tűz csap ki a tövisbokorból, és megemészti Libanon cédrusait.«
Ha tehát helyesen és igazságosan jártatok el ma Jerubbaallal és házával, akkor teljék örömötök Abimelekben, és neki is tibennetek. De ha nem, akkor csapjon ki tűz Abimelekből, és eméssze meg Szichem előkelőit és Bet-Millót, s csapjon le tűz Szichem előkelőiből és Bet-Millóból, és eméssze meg Abimeleket.”
VÁLASZOS ÉNEK
Bír 8, 23; Jel 5, 13
Nem uralkodom rajtatok, és fiaim sem, * Az Úr a ti uralkodótok.
A trónon ülőnek és a Báránynak áldás, tisztelet, dicsőség és hatalom örökkön-örökké! * Az Úr a ti uralkodótok.
MÁSODIK OLVASMÁNY
Morus Szent Tamás leveléből, amelyet leányához, Margithoz írt a börtönből
(The English Works of Sir Thomas More, London, 1557, p. 1454)
Nagy reménnyel és bizalommal adom át magamat Istennek
Jól tudom, drága Margitom, hogy eddigi életem hitványsága miatt azt érdemelném Istentől, hogy teljesen magamra hagyjon. Mégsem szűnök meg továbbra is bizakodni az ő végtelen jóságában, hogy amint eddig, ezután is megadja szent kegyelmével azt a lelkierőt, hogy lélekben mindent megvessek, amit a földi javak, a gazdag bevételek, sőt saját életem is jelentenek számomra, és ne tegyem le lelkiismeretem tiltakozó parancsa ellenére az esküt. Az Úr jóságos befolyásával csak arra késztette a királyt, hogy ezideig csupán szabadságomtól fosszon meg. (De ezáltal is legalább egy dologban biztosan nagyobb jótéteményben részesített a király, tudniillik abban, hogy jelen helyzetemben, remélhetőleg nagyobb lelki előhaladást érek el, mint annak előtte a reám halmozott összes kitüntetésekkel és javadalmakkal.) Bízom most is az Úr jóságában: oly kegyesen fogja ezután is irányítani a király szívét, hogy vagy nem fog egy még súlyosabb próbatétel elé állítani engem, vagy ha ezt mégis megtenné, akkor majd ad számomra folyton olyan lelkierőt, amivel a legsúlyosabb megpróbáltatásokat is hősiesen és készségesen elviselem.
Így ez az Úr Jézus keserves kínszenvedésével egyesített türelmes szenvedésem – noha az Úr szenvedése természetesen érdeme tekintetében és módjában mérhetetlenül felülmúlja az én összes szenvedésemet – a tisztítóhelyen bizton enyhíteni fogja a megérdemelt büntetésemet, sőt Isten nagy irgalma folytán valamiképp még majd a mennyei dicsőségem növekedését is elősegíti.
Isten jóságában egy pillanatig sem akarok kételkedni, kedves Margitom, bármennyire gyengének és törékenynek érzem is magam. Ha pedig olyan rémületbe és lelki válságba jutnék, amelyben arra kellene gondolnom, hogy már nem bírom tovább, akkor majd Szent Péter apostolt idézem föl szívemben, aki egy viharos hullámban – éppen kicsiny hite miatt – kezdett már elmerülni, és majd én is azt teszem, amit ő tett akkor. Krisztushoz könyörgök majd: Uram, ments meg! Erős a reményem, hogy felém nyújtja majd kezét, magához emel, és nem engedi, hogy elvesszem.
Ha pedig megengedné azt, hogy Péter szomorú története rajtam is megismétlődjék, és fejvesztetten, megzavarodva mégis elbuknék, s a királynak hűséget esküdnék, és az Urat ezzel az esküvel megtagadnám (amitől mentsen meg engem az irgalmas Isten, és inkább azt engedje meg, hogy érjen bármi kár, mintsem e bukásomból származó bármi haszon), még akkor sem hagynék fel az örökös reménykedéssel, hogy majd csak rám tekint irgalmas szemével, amint Péterre is rátekintett bukása után, és engem is majd kiemel végső elesettségemből, hogy újra hitet tegyek az igazság mellett, és lelkiismeretem súlyos terhétől megkönnyebbüljek, és az elkövetett tagadásomért járó büntetésemet és megszégyenülésemet kitartóan elviseljem.
Végül is, kedves Margitom, az a legbiztosabb meggyőződésem, hogy Isten engem semmiképp sem fog cserbenhagyni, hacsak tudatosan nem vétek ellene. Teljes reménnyel és bizalommal egészen rábízom tehát magamat. Ha vétkeim miatt megengedi majd pusztulásomat, akkor is igazságossága dicsőül meg bennem. Mégis sziklaszilárd bizalommal remélem, hogy nagy irgalmú jósága megőrzi a lelkemet, és úgy intézi, hogy inkább az irgalmassága, mint az igazságossága dicsőül majd meg bennem.
Velem kapcsolatban tehát, kedves leányom, helyesen gondolkodjál; túlságosan ne izgasd magad miattam, bármi baj érjen is engem ezen a világon! Hiszen semmi sem történhet velünk, csak az Isten akarata. Amit pedig megenged vagy akar, bármennyire is rossznak látjuk azt, valójában mégis az a legjobb.
VÁLASZOS ÉNEK
Midőn Krisztus vértanúi szenvedéseik közben már az égieket szemlélték, így fohászkodtak: * Urunk, segíts meg minket, hogy szilárdan helytálljunk!
Tekints szolgáidra, hiszen tieid vagyunk. * Urunk
KÖNYÖRGÉS
Könyörögjünk!
Istenünk, te a vértanúk halálában mutattad meg Egyházadnak a hit legszebb példáját. Fisher Szent János és Morus Szent Tamás közbenjárására add, hogy hitünket ne csak szóval valljuk, hanem életünkkel is tanúsítsuk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen.
A MKPK jóváhagyásával, 2013
© 1999-2023 J. Vidéky