Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!
Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.
HIMNUSZ
I. Amikor az imaórát éjszaka vagy kora hajnalban mondják:
A nappal szárnyas hírnöke
jelenti már, hogy jő a fény;
a lelkek ébresztője is,
Krisztus, bennünket élni hív:
„Hagyjátok már az ágyakat,
ti ernyedt, kába tétlenek;
szilárdan, tisztán, éberen
virrasszatok; közel vagyok!”
Hogy fényes szellők szárnyain
ha kél a hajnal, s gyúl az ég,
munkára készen kezdjük el
az új napot s az új reményt,
Jézust kiáltsuk hangosan,
sírván, könyörgőn, éberen;
imádkozzunk figyelmesen,
s a tiszta szív nem szunnyad el.
Álmunkat, Krisztus, messze űzd,
törd szét az éj bilincseit,
oldozd fel mind a régi bűnt,
s új fényességet önts belénk!
Dicsérjük az örök Atyát,
dicsérjük egyszülött Fiát
s a Lelket, a Vigasztalót,
időtlen századok során! Ámen.
II. Amikor az imaórát a nap nem reggeli órájában végzik:
Szívünkbe öntsd szerelmedet,
és bőven oszd kegyelmedet,
hogy megtisztuljunk általad,
és élvezzük jóvoltodat!
Mint száműzöttek, kérlelünk,
bús vándorok, hozzád jövünk;
nálad bizton kiköthetünk,
örök hazát ott nyerhetünk.
Boldog szív az, mely megszeret,
szomjazza élő vizedet,
s boldog nép, melynek hű szeme
meglát, Igazság Istene.
Imádat illet: nagy neved
dicsérje szent emlékezet,
s vég nélkül ünnepeljenek
a hozzád vonzódó szívek.
Ezt add meg, kérünk, jó Atya,
s Atyának mása, egy Fia,
s te, Szentlélek, Vigasztaló:
örökre egy uralkodó. Ámen.
ZSOLTÁROZÁS
Istenünk, hallottuk saját fülünkkel, †
atyáink elbeszélték nekünk a csodákat, *
amelyeket napjaikban tettél, egykor régen.
Kezed népeket űzött el, őket meg letelepítetted, *
nemzeteket zúztál össze, őket pedig megnövelted.
Mert nem kardjukkal vették birtokba ezt a földet, *
és nem is az ő karjuk segítette őket,
hanem a te jobbod és a te karod és arcod fényessége, *
mert úgy szeretted őket.
Te vagy Istenem és Királyom, *
parancsodra megszabadul Jákob.
Veled szórtuk szét ellenségeinket; *
a te nevedben tiportuk le azokat, akik ellenünk támadtak.
Mert én nem az íjamban bízom, *
kardom meg nem szabadíthat.
De te megszabadítasz minket sanyargatóinktól, *
és megszégyeníted ellenségeinket.
Mindennap Isten a mi dicsekvésünk, *
és nevedet mindörökké magasztaljuk!
De most elvetettél és megaláztál minket, *
Istenünk, már nem vonulsz ki együtt seregünkkel.
Megfutamítottál ellenségeink elől, *
és kifosztottak, akik gyűlölnek minket.
Odaadtál, mint vágásra szánt juhokat, *
a nemzetek között széjjelszórtál.
Eladtad népedet haszon nélkül, *
és cserébe érte nem adtak sokat.
Szomszédaink előtt gyalázattá tettél minket, *
gúnyol és csúfol környezetünk.
Szállóigévé tettél a pogányok számára, *
csak csóválják fejüket a népek.
Gyalázatom szemem előtt van egész nap, *
és szégyenpírban ég az arcom
a gúnyolók és szemrehányók szava miatt, *
ellenségem és támadóm színe előtt.
Mindezek most ránk szakadtak, †
téged mégsem feledtünk el, *
és nem szegtük meg szövetségedet.
Szívünk nem fordult el tőled, *
lépteink utadról le nem tértek,
pedig megaláztál a sakálok földjén minket, *
ránk borítottad a halál árnyát.
Ha Istenünk nevét elfelednénk, *
és ha kezünket más isten felé tárnánk,
Isten vajon ezt nem kérné számon? *
A szív titkait csak ő ismeri.
Teérted gyilkolnak mindennap bennünket, *
és leölésre szánt juhoknak tekintenek!
Kelj fel, miért alszol, Uram, *
kelj fel, és ne taszíts el mindörökre!
Miért fordítod el arcodat? *
Elfeleded ínségünket és gyötrelmeinket?
A föld porába alázták lelkünket, *
a földhöz tapadt egész testünk.
Kelj fel, Uram, siess segítségünkre, *
irgalmasságodban válts meg minket!
Uram, kihez mennénk?
Tiéd az örök életet adó tanítás.
ELSŐ OLVASMÁNY
A Második törvénykönyvből
9, 7-21. 25-29
A nép bűnei és Mózes közbenjárása
Moáb síkságán Mózes így beszélt a néphez:
„Emlékezzél! Ne feledkezz meg róla, hogy a pusztában magadra haragítottad az Urat! Attól a naptól, hogy kivonultatok Egyiptomból, erre a helyre érkezéstekig lázongtatok az Úr ellen. A Hóreben annyira magatokra vontátok az Úr haragját, és az Úr (annyira) megneheztelt rátok, hogy el akart pusztítani benneteket. Ez akkor történt, amikor fölmentem a hegyre, hogy átvegyem a kőtáblákat, annak a szövetségnek tábláit, amelyet az Úr veletek kötött. Negyven nap és negyven éjjel a hegyen maradtam, sem kenyeret nem ettem, sem vizet nem ittam. Az Úr átadott nekem két kőtáblát, amelyre Isten ujja ugyanazokat a szavakat írta, amelyeket az Úr egybegyűléstek napján a hegyen a lángok közül intézett hozzátok.
A negyven nap és negyven éjjel elteltével az Úr átadott nekem két kőtáblát, a szövetség tábláit. Aztán így szólt hozzám az Úr: »Siess, menj le! Mert néped, amelyet kivezettél Egyiptomból, bűnt követett el. Hamar letért az útról, amelyet rendeltem a számukra: bálványt öntött magának!« Aztán így folytatta az Úr: »Látom, nyakas ez a nép. Hadd pusztítsam el hát, s hadd töröljem el a nevét a föld színéről! Téged pedig ennél nagyobb s népesebb néppé teszlek.«
Akkor megfordultam, s lejöttem a hegyről. A szövetség két kőtáblája a két kezemben volt, a hegy pedig lángokban égett. Láttam, hogy újra vétkeztetek az Úr, a ti Istenetek ellen, borjút öntöttetek magatoknak, hamar letértetek az útról, amelyet az Úr rendelt a számotokra. Ezzel a két kőtáblát, amely a kezemben volt odavágtam, és a szemetek láttára összetörtem. Aztán leborultam az Úr előtt, s mint először, negyven nap és negyven éjjel sem kenyeret nem ettem, sem vizet nem ittam, bűnötök miatt, amit azzal követtetek el, hogy olyat tettetek, ami tetszése ellenére van, s haragra gerjeszti az Urat. Mert féltem attól a haragtól és nehezteléstől, amely eltöltötte az Urat ellenetek, annyira, hogy el akart pusztítani benneteket. De most is meghallgatott az Úr.
Áronra is nagyon megharagudott az Úr, úgyhogy el akarta pusztítani, de könyörögtem Áronért is. Bűnötök tárgyát azonban, amelyet alkottatok, a borjút, megragadtam, s egészen porrá zúztam, tűzbe vetve elégettem; aztán porát a hegyről lefutó patakba szórtam.
Leborultam, mert az Úr azzal fenyegetőzött, hogy elpusztít benneteket, s negyven nap és negyven éjjel arcra borulva könyörögtem az Úrhoz ezekkel a szavakkal:
»Ó, Uram, Istenem! Ne pusztítsd el népedet és örökségedet, amelyet nagy hatalmaddal kiszabadítottál, és erős kézzel kivezettél Egyiptomból! Emlékezz szolgáidra, Ábrahámra, Izsákra és Jákobra! Ne nézd ennek a népnek makacsságát, gonoszságát és vétkét! Különben azt mondják majd annak az országnak a népei, ahonnan kivezettél bennünket: Az Úr nem tudta elvezetni őket arra a földre, amelyet ígért nekik, s gyűlöletből félrevezette, hogy a pusztában elpusztítsa őket. Mégiscsak a te néped és a te örökséged, te vezetted ki hatalmas erőddel és kinyújtott karoddal.«”
VÁLASZOS ÉNEK
Kiv 32, 11. 13. 14; 33, 17
Mózes így könyörgött az ő Urának, Istenének színe előtt: Uram, miért lobbannál haragra néped ellen? Lohadjon le tehát haragod; gondolj Ábrahámra, Izsákra és Jákobra, akiknek megesküdtél, hogy tejjel és mézzel folyó országot adsz nekik. * Erre az Úr visszavonta a csapást, amellyel népét fenyegette.
Az Úr így szólt Mózeshez: Kegyelmet találtál színem előtt, és én név szerint ismerlek téged. * Erre az Úr visszavonta a csapást, amellyel népét fenyegette.
MÁSODIK OLVASMÁNY
Szent Fulgentius ruspei püspök leveléből
(Epist. 14, 36-37: CCL 91, 429-431)
Krisztus örökké él, és közbenjár értünk
Először azt jegyezzük meg, hogy imádságaink végén mindig ezt mondjuk: „A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által”, és egyszer sem mondjuk azt, hogy „a Szentlélek által”. Mindenütt így imádkozik a katolikus Egyház arra a szent titokra emlékezve, hogy Isten és az emberek között az ember Jézus Krisztus lett a közvetítő, aki pap mindörökké Melkizedek rendje szerint, és a saját vérével lépett be egyszer s mindenkorra a szentélybe, de nem abba az emberi kézzel készített szentélybe, amelyik az igazinak csak előképe volt, hanem abba a mennyei szentélybe lépett be, ahol az Isten jobbján ül, és közbenjár értünk.
Krisztusnak erre a főpapi szolgálatára hivatkozva így buzdít az apostol: Általa mutassuk be az Istennek szüntelenül a dicséret áldozatát: az őt megvalló ajkak gyümölcsét. Tehát általa mutassuk be a dicséret és imádság áldozatát, hiszen halála által nyertünk kiengesztelődést még akkor, amikor ellenségei voltunk. Nagy jóságában áldozat lett értünk, így általa kedves lehet Isten előtt a mi áldozatunk is. Ezért figyelmeztet bennünket Szent Péter is így: Ti is mint élő kövek épüljetek Krisztus fölé lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat hozzatok Jézus Krisztus által. Tehát ilyen megfontolás alapján imádkozunk az Atyához „a mi Urunk, Jézus Krisztus által”.
Amikor az ő papságáról beszélünk, akkor az Úr megtestesülésének szent titkát magyarázzuk, hiszen az Isten Fia, jóllehet Istennel egyenlő, mégis kiüresítette önmagát, szolgai alakot öltött magára, és így megalázta magát, engedelmes lett a halálig, kisebb lett, tudniillik alig lett kisebb az angyaloknál, de istenségét tekintve egyenlő maradt az Atyával. Azáltal lett kisebb a Fiú – noha az Atyával egyenlő maradt –, mert emberré lett. Ő maga tette magát kisebbé, amikor kiüresítette magát, és felvette a szolga alakját. Krisztusnak ez a kisebbedése maga az önkiüresítés; nem más ugyanis ez az önkiüresítés, mint a szolga alakjának a felvétele.
Isteni alakjában megmaradva Krisztus Isten egyszülött Fia, ezért neki is mutatunk be áldozatot, mint az Atyának, de mivel szolgai alakot felvéve pappá lett, azért rajta keresztül mutathatjuk be az élő, szent és Istennek tetsző áldozatunkat. Nem is tudtunk volna áldozatot bemutatni, ha maga Krisztus nem lett volna előbb értünk áldozattá; őbenne a mi emberi természetünk lett igazi és üdvöt hozó áldozattá. Amikor ugyanis a mi Urunk és örök Főpapunk által tárjuk Isten elé imádságainkat, akkor megvalljuk azt is, hogy ő valóságos ember is, amint az apostol is tanítja: Minden főpapot az emberek közül választanak, és arra rendelik, hogy az Isten tiszteletében képviselje az embereket, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért. Amikor pedig úgy imádkozunk, hogy „a te Fiad által”, és rögtön így folytatjuk: „aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben”, akkor arról az egységről emlékezünk meg, amely az isteni természet szerint megvan az Atya és a Fiú és a Szentlélek között. Ezzel pedig azt valljuk meg, hogy ugyanaz a Krisztus a mi közvetítőnk a főpapi szolgálatban, aki isteni természeténél fogva egy az Atyával és a Szentlélekkel.
VÁLASZOS ÉNEK
Zsid 4, 15. 14
Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, * Hogy irgalmat találjunk, és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk.
Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel. * Hogy irgalmat találjunk, és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk.
KÖNYÖRGÉS
Könyörögjünk!
Mindenható, örök Isten, te kormányozod a mennyet és a földet: hallgasd meg néped esdeklő imáját, és adj békét napjainkban. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen.
A MKPK jóváhagyásával, 2013
© 1999-2023 J. Vidéky