Olvasmányos imaóra
Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.
HIMNUSZ
Dicső Király, a vértanúk
kezedből kapnak koszorút:
a földi létet megvetik
s te otthont égben adsz nekik.
Füledbe, Urunk, jusson el
szavunk, mely kérőn esdekel:
míg győztes dalunk énekel,
minden vétkünk töröljed el.
Ki vértanúk hitét adod,
győzelmüket te aratod:
légy győztes bűneink fölött,
bocsásd meg őket, s adj erőt.
Kérünk, kegyelmes, jó Atya,
Atyának egyszülött Fia
és Szentlélek, Vigasztaló:
egy Isten és uralkodó. Ámen.
ZSOLTÁROZÁS
Ne bosszankodj a bűnösökre, *
és ne háborogj a gonosztevők miatt,
mert mint a fű, hamar elhervadnak, *
és elszáradnak, mint a zöldellő növény.
Bizakodj az Úrban, és jót cselekedj, *
akkor megmaradsz földeden, és biztonságban élhetsz.
Örömödet az Úrban keresd, *
ő majd teljesíti szíved vágyait.
Bízd sorsod az Úrra, benne remélj, *
és ő gondoskodik rólad.
Napfényre hozza igazságodat, *
és igaz ügyed ragyog, mint a déli napsugár.
Légy csendben, és várj az Úrra, †
ne irigykedj arra, akinek jól megy a sora, *
noha álnokságon jártatja eszét.
Sose bosszankodj, és ne mérgelődj, *
ne is irigykedj, mert az rosszra visz.
A gonosztevők sorsa pusztulás, *
ám azoké lesz a föld, akik az Úrban bíznak.
Egy kis idő, és már nem is lesz a bűnös, *
keresve sem találod helyét.
Ám a szelídek öröklik a földet, *
és élvezik majd a béke áldásait.
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak *
és a Szentléleknek,
miképpen kezdetben, *
most és mindörökké. Ámen.
Az igaz kárára cselt sző a gonosz, *
és ellene vicsorgatja fogát.
Az Úr azonban kineveti őt, *
mert látja, hogy eljön rá a bűnhődés napja.
Kardot rántanak a gonoszok, *
íjat is feszítenek,
hogy elejtsék a szegényt és a nyomorultat, *
hogy megöljék azokat, akik szentül élnek.
De kardjuk saját szívüket járja át, *
és összetörnek íjaik.
Jobb az igaz ember szűkös birtoka, *
mint a gonosz bővelkedése,
mert szertefoszlik a bűnös hatalma, *
de az igazat pártolja az Úr.
Ismeri az Úr az ártatlanok sorsát: *
örökségük megmarad örökre.
Nem szégyenülnek meg balsors idején, *
s van eledelük ínséges időben.
Mert elvesznek a bűnösök, †
az Úr ellenségei elhullanak, mint a mezők dísze, *
füstként enyésznek el.
Kölcsönt kér a gonosz, de nem adja vissza; *
ám az igaz jó szívvel osztogat.
Mert azoké a föld, akiket Isten megáld, *
s akiket megátkoz, elpusztulnak.
A jámbor ember lépteit az Úr vezérli, *
életútjában kedvét találja.
Még ha elesik is, akkor sem éri baj, *
hiszen az Úr fogja kezét.
Ifjú voltam, s az idő eljárt fölöttem, †
elhagyatott igazat mégsem láttam soha, *
még ivadéka sem jutott koldusbotra.
Mindenkor jószívű, és kölcsönt adni kész, *
áldott lesz ezért sarjadéka is.
Hagyd el a rosszat, s tedd a jót, *
és megmaradsz örökkön-örökké,
mert kedveli az Úr az igazságot, *
és nem hagyja cserben híveit.
A gonoszok elvesznek örökre, *
a bűnösök sarjai semmivé válnak,
ám az igazak öröklik a földet, *
és mindörökké lakni fogják.
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak *
és a Szentléleknek,
miképpen kezdetben, *
most és mindörökké. Ámen.
Az igaz szája bölcsességet szól, *
és nyelve igazságot beszél.
Isten törvénye él a szívében, *
nem is tétováznak soha léptei.
A hívőre leselkedik a gonosz, *
és arra tör, hogy elvegye életét.
Az Úr azonban nem adja kezére, *
s nem ítéli el, ha majd ítélőszéke elé kerül.
Bízzál az Úrban, s maradj meg az ő útján, †
melléd áll akkor, és a földet elnyered, *
s meglátod a bűnösök vesztét.
Láttam én már gőgös, gonosz embert, *
mint viruló cédrus, fenn hordta fejét.
Térültem-fordultam, és már sehol sem volt, *
kerestem, de helyét sem találtam.
Nézd az ártatlant, figyeld az igazat: *
a békés embernek marad ivadéka.
Ám a gonoszok hamar kipusztulnak, *
megsemmisül a bűnös nemzedék.
Az igazak üdve az Úrtól való, *
az Úr oltalmazza őket szenvedés idején.
Segítségük ő és szabadítójuk, †
a bűnösök közül kiragadja, s megmenti őket, *
mivel reményüket őbelé vetették.
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak *
és a Szentléleknek,
miképpen kezdetben, *
most és mindörökké. Ámen.
Igazi jóságra, okosságra és bölcsességre oktass engem.
Mert én hiszek parancsolataidban.
ELSŐ OLVASMÁNY
Sámuel második könyvéből
18, 6-17. 24 – 19, 4
Absalom halála és Dávid gyásza
Azokban a napokban: Dávid serege harcba vonult Izrael ellen. Efraim erdeiben ütköztek meg. Izrael fiai vereséget szenvedtek Dávidtól. Óriási veszteségük volt azon a napon: húszezer ember. A harc az egész vidékre kiterjedt. S az erdő még több áldozatot szedett a seregből, mint a kard azon a napon.
Absalom véletlenül útjába került Dávid embereinek. Absalom ugyanis egy öszvéren ült, és az öszvér egy nagy tölgyfa koronája alá tévedt. Absalom feje beleakadt a tölgyfába, s ott maradt ég és föld között himbálózva, az öszvér meg, amely alatta volt, tovább ment. Egy ember meglátta, és jelentette Joábnak: „Láttam Absalomot – mondta –, egy tölgyfán lógott.” Joáb így felelt az embernek, aki a hírt vitte neki: „Hogyan, hát ha láttad, akkor miért nem ölted meg ott helyben, és fektetted a földre? Aztán az én dolgom lett volna, hogy adjak neked tíz ezüstöt meg egy övet.” De az ember ezt válaszolta Joábnak: „Ha ezer ezüst ütötte volna is markomat, akkor se merészeltem volna kezet vetni a király fiára. Hát nem parancsba adta neked, Abisájnak és Ittainak a fülünk hallatára a király: »Vigyázzatok nekem a fiúra, Absalomra!« Ha meg alattomban elbántam volna vele, akkor téged állított volna félre, hiszen a király előtt nem marad semmi titokban.” Joáb azt mondta rá: „Eh, mit! Miért is töltöm tovább az időt veled?”
Ezzel kezébe fogott három lándzsát, és Absalom mellébe döfte őket. Mivel azonban még élve lógott a tölgyfán, odalépett tíz ember, Joáb fegyverhordozói, és agyonütötték. Ekkor Joáb megfúvatta a kürtöket, és az emberek abbahagyták Izrael üldözését, hiszen Joáb megállást parancsolt a seregnek. Aztán fogták Absalomot, s az erdőben egy gödörbe dobták, és egy óriási kőhalmot raktak fölé. Közben egész Izrael menekült, ki-ki a maga sátorába.
Dávid (Machanajimban) a két kapu közt ült. Az őrszem fölment a kapu tetejére. Amikor fölemelte tekintetét, azt látta, hogy egy ember fut felé. Az őrszem közölte a hírt a királlyal. A király azt mondta: „Ha egyedül van, jó hírt hoz a szája.” Amikor azonban az – tovább futva – közelebb ért, az őrszem egy másik embert is látott, amint utána futott. Az őrszem tehát leszólt a kapuba: „Még egy embert látok, egyedül fut.” A király azt mondta: „Az is jó hírt hoz.” Az őrszem újra jelentette: „Úgy látom az első úgy fut, ahogy Cádok fia, Achimaac fut.” A király visszaszólt: „Az derék ember, biztosan jó hírrel jön.”
Achimaac megérkezett, és odakiáltotta a királynak: „Üdv!” Aztán arcra borult a földön a király előtt, és így szólt: „Legyen áldott az Úr, a te Istened, aki cserbenhagyta azokat az embereket, akik uram, királyomra kezet emeltek!” A király megkérdezte: „Jól van a fiú, Absalom?” „Csak egy nagy zűrzavart láttam – válaszolta Achimaac –, amikor a király szolgája, Joáb elküldte szolgádat. Nem tudom, mi történt.” A király megparancsolta: „Állj félre, és maradj ott!” S ő félreállt, és ott maradt.
Most megérkezett a kusita is, és jelentette: „Örömhírt hall uram és királyom! Az Úr ma igazságot szolgáltatott neked azokkal szemben, akik fellázadtak ellened.” A király azonban megkérdezte a kusitától: „Jól van a fiú, Absalom?” „Bárcsak az történne uram és királyom ellenségeivel és azokkal is mind, akik a vesztedre törnek, ami a fiatalemberrel!” – válaszolta a kusita.
Dávid megrendült. Fölment a kapu fölötti szobába, és sírt. Elcsukló hangon így siránkozott: „Fiam, Absalom! Fiam, fiam, Absalom! Ó, bár én haltam volna meg helyetted!” Jelentették Joábnak: „A király sír és jajgat Absalom miatt.” Így azon a napon gyászra fordult a győzelem az egész sereg számára, mert a sereg megtudta azon a napon, hogy a király bánkódik a fia miatt. S ezen a napon a sereg lopva tért vissza a városba, ahogyan az a sereg lopakodik, amelyik szégyenkezik, mivel megfutamodott a csatából. A király befödte az arcát, és hangosan siránkozott: „Fiam, Absalom! Absalom, fiam, fiam!”
VÁLASZOS ÉNEK
Zsolt 54, 13. 14. 15; vö. 40, 10; 2 Sám 18, 33
Hogyha ellenségem átkozna engem, azt még elviselném; * De te, olyan ember, aki egyenlő velem, akivel oly édes volt a barátságunk, sarkadat emelted ellenem.
Megrendült a király, fölment a kapu fölötti szobába, és sírt, s járva-kelve ezt mondogatta: * De te, olyan ember, aki egyenlő velem, akivel oly édes volt a barátságunk, sarkadat emelted ellenem.
MÁSODIK OLVASMÁNY
Szent II. János Pál pápának a kínai vértanúk szentté avatásakor mondott szentbeszédéből
(AAS 92 [2000], 849-850)
A vértanúk vére a keresztények hitéről tanúskodik
Szenteld meg őket az igazságban, hiszen a te tanításod igazság,. Ez a fohász, amelyet az utolsó vacsorán Krisztus az ő főpapi imájában Atyjához intézett, a szentek és boldogok seregének ajkára is adható, akiket a Szentlélek nemzedékről nemzedékre támaszt az Egyházban. Kétezer évvel a megváltás művének kezdete után felidézzük ezt a fohászt szemünk előtt tartva Zhao Rong Szent Ágostont és 119 vértanútársát Kínában. Az Atyaisten megszentelte őket szeretetében, meghallgatva Fia imáját, aki szent népet szerzett neki, midőn a keresztfán kitárt karral elszenvedte a kínhalált , hogy feloldja a halálnak átkát, és a feltámadásról bizonyságot adjon nekünk.
Hálát adunk az Úrnak, mivel megáldja az Egyházat és beragyogtatja azt kínai fiai és leányai szentségének fényével. Anna Wang 14 éves leányt a hóhér fenyegetésekkel arra biztatta, hogy tagadja meg Krisztusba vetett hitét; ő ennek ellenállt, és készen arra, hogy a hóhér bárdja alá hajtsa fejét, nyugodt lélekkel így szólt: „Az ég kapuja mindenkinek nyitva áll”, és suttogva, háromszor hívta segítségül Jézus nevét. Xi Guizi 22 éves ifjú, aki alighogy jobb karját levágták, és bőrét még élve lehúzták róla, rettenthetetlenül így kiáltott: „Testem minden része, vérem minden cseppje, emlékeztessen benneteket arra, hogy keresztény vagyok.”
Ugyanezen bátorsággal és örömmel tett tanúságot másik 85 kínai vértanú is, különböző korú és állapotú férfiak és nők: papok, szerzetesnők és világi hívek, akik életük odaadásával megerősítették töretlen hűségüket Krisztus és az Egyház iránt. Mindez a kínai egyház történetének különféle viszontagságos és nehéz időszakában történt.
Ezeknek a vértanúknak a sorába tartozik az a 33 misszionárius férfi és nő is, akik hazájukat elhagyva a kínaiak szokásait és szellemét törekedtek elsajátítani, és nagy szeretettel elfogadták ennek az országnak sajátosságait attól a vágytól indíttatva, hogy a kínai népnek hirdessék Krisztust, és őt szolgálják közöttük. Sírjaik mindmáig fennmaradtak, és ez azt bizonyítja, hogy őket mintegy közülük valónak tekintik ma is, mivel – amennyire emberileg lehetséges – őszinte szívvel szerették és minden erejükkel segítették ezt a népet. „Senkinek nem ártottunk, ellenkezőleg sokaknak hasznára voltunk” – felelte Fogolla Ferenc püspök a kormányzónak, aki arra készült, hogy kardjával kivégezze őt.
VÁLASZOS ÉNEK
Mt 5, 44-45. 48
Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért. * Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak.
Legyetek tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes. * Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak.
KÖNYÖRGÉS
Könyörögjünk!
Istenünk, te Zhao Rong Szent Ágoston áldozópap és társai, kínai vértanúk hitvallása által Egyházadat csodálatos gondviseléseddel megerősítetted. Add, hogy néped a reábízott küldetéshez hűséges maradjon, nyerje el a szabadság növekedését, és a világ előtt tanúskodjék az igazságról. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen.
Hozzátesszük, legalábbis közös zsolozsmázáskor a felhívást:
Mondjunk áldást az Úrnak!
Istennek legyen hála!
Amikor vasárnap vagy főünnep előtt hosszabb vigíliás ünneplést tartanak, a Téged, Isten, dicsérünk himnusz előtt kerülnek sorra a kantikumok és az evangélium, amint azt a Függelék jelzi.
Ha az Olvasmányos imaórát közvetlenül egy másik imaóra előtt mondják, akkor vehető az utóbbinak a himnusza; az Olvasmányos imaóra végén pedig elmarad a Könyörgés és a Felhívás, az ezt követő imaóra elején pedig a bevezető vers és a Dicsőség az Atyának.
A MKPK jóváhagyásával, 2013
© 1999-2023 J. Vidéky