2024. július 20.

Szombat, évközi idő, 15. hét
3. zsoltáros hét

Olvasmányos imaóra

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

I. Amikor az imaórát éjszaka vagy kora hajnalban mondják:

Legfőbb kegyesség Istene,

világ teremtő mestere,

ki egy vagy hatalom szerint,

de háromság személy szerint.

Fogadd el buzgó énekünk

s a hozzád síró könnyeket,

a tisztult szívnek hadd legyen

öröme benned teljesebb.

A buja ösztön vágyait

eméssze tüzes szeretet,

és felövezve, éberen,

készülten várjuk jöttödet.

Hogy kiknek hangos éneke

most megtöri az éjszakát,

ajándékodként nyerjük el

az égnek boldog otthonát.

Add meg, kegyelmes jó Atya,

Atyának egyszülött Fia,

és Szentlélek, Vigasztalónk:

egyetlen Úr, örök Király. Ámen.

II. Amikor az imaórát a nap nem reggeli órájában végzik:

Örök dicsőség Istene,

hívőkre küldöd Lelkedet,

ki által hét kegyelmet adsz,

ma mindnyájunkra küldj vigaszt!

Űzd el tőlünk a testi bajt,

s a fertőző botrányokat;

gyomláld a bűn hajtásait

s a szív gyötrő fájdalmait!

Elménkben tiszta fényt deríts,

tisztes munkában megsegíts,

kérő imánkra légy kegyes,

és egykor mennybe felvezess!

A hét nap és hét éjszaka,

világidő hét korszaka,

ám nyolcadiknak végidő,

világítélet napja jő.

Akkor, megváltó Istenünk,

ne vádolj, irgalmazz nekünk,

baloddal el ne távolíts,

jobboddal áldj és üdvözíts!

Kérünk, kegyelmes Istenünk,

néped hallgasd meg, légy velünk,

hogy zengjük mindörökkön át

a Szentháromság himnuszát! Ámen.

ZSOLTÁROZÁS

1. ant. Adjatok az Úrnak hálát jóságáért, az emberekkel tett nagy csodáiért!
107 (106). zsoltár
Hálaadás a szabadulásért
Isten a tanítást Izrael fiainak adta, amikor békét hirdetett Jézus Krisztus által (ApCsel 10, 36).
I.

Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, *

mert örökké szeret minket.

Így szóljanak azok, akiket megváltott az Úr, *

akiket megmentett az ellenség kezéből,

és akiket minden tájról összegyűjtött, †

napkeletről és napnyugatról, *

északról és délről.

Bolyongtak a pusztában, a sivatagban, *

lakott város felé utat nem találtak.

Az éhségtől és a szomjúságtól *

szinte elepedt a lelkük.

Az Úrhoz kiáltottak gyötrelmükben, *

aki szorult helyzetükből kiragadta őket.

Egyenes úton vezette őket, *

hogy lakott városba jussanak.

Adjanak hálát az Úrnak jóságáért, *

az emberek fiaival tett nagy csodáiért,

mert bő vizet adott a szomjazóknak, *

és az éhezőket jóllakatta.

Sötétben, a halál árnyékában ültek, *

nyomorultan, vasra verve,

mert ellenszegültek Isten szavának, *

a Magasságbeli döntését megvetették.

Ezért alázta meg szívüket szenvedéssel, *

elestek, és nem volt, aki fölsegítse őket.

Az Úrhoz kiáltottak gyötrelmükben, *

aki szorult helyzetükből kiragadta őket.

Kivezette őket a sötétből, a halál árnyékából, *

és bilincseiket összetörte.

Adjanak az Úrnak hálát jóságáért, *

az emberekkel tett nagy csodáiért,

mert az érckapukat összetörte, *

és a vas-zárakat összezúzta.

Ant. Adjatok az Úrnak hálát jóságáért, az emberekkel tett nagy csodáiért!
2. ant. Láthatták az Úr nagy tetteit és csodáit.
II.

A gonoszság útján balgaságba estek, *

és bűneik miatt nyomorba jutottak.

Megutáltak minden eledelt, *

s már a halál kapujához értek.

Az Úrhoz kiáltottak gyötrelmükben, *

aki szorult helyzetükből kiragadta őket.

Elküldte igéjét, és meggyógyította őket, *

életüket kimentette a pusztulásból,

hogy az Úrnak hálát adjanak jóságáért, *

az emberekkel tett nagy csodáiért,

hogy a dicséret áldozatát bemutassák, *

és ujjongással hirdessék tetteit.

Akik hajóikon mély tengerre szálltak, *

és a nagy vizek hátán végezték munkájukat,

azok láthatták az Úr nagy tetteit, *

és csodáit a mély tengeren.

Szavára szélvihar támadt, *

és hullámok tornyosultak:

Felemelkedtek az égig, †

majd lezuhantak a mélységekig, *

s nagy veszedelmükben már kétségbeestek.

Meginogtak, tántorogtak, mint a részeg, *

és odaveszett minden bölcsességük.

Az Úrhoz kiáltottak gyötrelmükben, *

aki szorult helyzetükből kiragadta őket.

Szellővé csendesítette a vihart, *

a hullámok elcsitultak.

Örültek is a nagy csendességnek; *

így vezette őket az óhajtott kikötőbe,

hogy az Úrnak hálát adjanak jóságáért, *

az emberek fiaival tett nagy csodáiért,

és hogy magasztalják őt a nép gyülekezetében, *

és a vének tanácsában is dicsőítsék.

Ant. Láthatták az Úr nagy tetteit és csodáit.
3. ant. Látják ezt az igazak, és örvendeznek, és megértik az Úr szeretetét.
III.

A folyókat sivataggá tette, *

és a forrásokat szomjas földdé,

a termőföldet pedig szikessé, *

az ott lakók bűnei miatt.

Aztán a pusztát tóvá változtatta, *

a kiszáradt földet vizek forrásává.

Ott telepítette le az éhezőket, *

hogy lakóvárost alapítsanak.

Bevetették földjüket, telepítettek szőlőt, *

és az bőséges termést hozott nekik.

Megáldotta őket, és megsokasodtak, *

és jószágaik számát nem engedte fogyni.

Majd ismét megfogyatkoztak, nyomorba jutottak, *

és gyötrődtek bajtól, szenvedéstől.

De aki a fejedelmeket is megvetéssel sújtja, *

és úttalan pusztán hagyja bolyongani:

az felemelte nyomorából a szegényt, *

és nemzetségüket, mint nyájat megsokasította.

Látják ezt az igazak, és örvendeznek, *

ám bezárul minden gonosz ajka.

Ki olyan bölcs, hogy felfogja ezt, *

és megértse az Úr szeretetét?

Ant. Látják ezt az igazak, és örvendeznek, és megértik az Úr szeretetét.

Uram, a fellegekig ér a te hűséged,

Ítéleteid oly mélyek, mint a tenger.

ELSŐ OLVASMÁNY

A királyok második könyvéből

2, 1-15

Illés menybevitele

Azokban a napokban, amikor az Úr azt akarta, hogy Illést a forgószél fölvigye az égbe, az történt, hogy Illés és Elizeus éppen elmentek Gilgalból. Illés így szólt Elizeushoz: „Maradj itt, mert engem az Úr Bételbe küld.” Elizeus azonban ezt felelte: „Úgy igaz, ahogy az Úr él, s úgy igaz, amint te élsz: nem hagylak el!”

Így hát elmentek Bételbe. A Bételben lakó prófétatanítványok odamentek Elizeushoz, és megkérdezték: „Tudod, hogy ma az Úr elragadja uradat a fejed fölött?” „Tudom én is, csak hallgassatok!” – felelte. Illés meg így szólt hozzá: „Elizeus, maradj itt, mert engem Jerikóba küld az Úr.” De az ezt mondta neki: „Úgy igaz, ahogy az Úr él, s úgy igaz, amint te élsz: nem hagylak el!”

Így hát elmentek Jerikóba. A Jerikóban élő prófétatanítványok Elizeushoz fordultak, és azt mondták neki: „Tudod, hogy ma az Úr elragadja a fejed fölött uradat?” „Tudom én is, csak hallgassatok!” – válaszolta. Illés pedig így szólt hozzá: „Maradj itt, mert engem az Úr a Jordán mellé küld.” De ő azt mondta: „Úgy igaz, amint az Úr él, és úgy igaz, ahogy te élsz: Nem hagylak el.” Így mind a ketten elmentek. A prófétatanítványok közül is elment ötven, s egy bizonyos távolságra maradtak tőlük, míg ők ketten a Jordán mellett álltak meg.

Illés fogta a köntösét, összegöngyölte, és ráütött vele a vízre. Erre az kettévált, az egyik és a másik irányban, úgyhogy mindketten szárazon átmentek rajta. Amikor átértek, Illés azt mondta Elizeusnak: „Kérj valamit, mit tegyek még meg neked, mielőtt elválok tőled!” Elizeus így felelt: „Hát akkor szálljon kétannyi rész rám lelkedből!” Azt mondta neki: „Olyat kértél, amit nehéz teljesíteni. Ha majd látod, mint ragadtatom el, osztályrészül jut neked, de ha nem, akkor nem kapod meg.”

S történt, amint mentek és beszélgettek, egyszer csak jött egy tüzes szekér tüzes lovakkal, s elválasztotta őket egymástól, aztán Illés a forgószéllel fölment az égbe. Amikor Elizeus ezt látta, fölkiáltott: „Atyám, atyám, Izrael szekere és fogata!” S többé nem látta. Akkor fogta ruháját, és kettérepesztette. Majd fölemelte Illés köntösét, amely leesett róla, visszafordult, és újra megállt a Jordán partján. Aztán fogta Illés köntösét, ráütött vele a vízre, és azt mondta: „Hol az Úr, Illés Istene?” Mihelyt a vízre ütött, az szétvált az egyik és a másik irányban, s Elizeus átment.

Amikor a prófétatanítványok odaátról látták, felkiáltottak: „Illés lelke leszállt Elizeusra!” S eléje mentek, a földre borultak előtte.

VÁLASZOS ÉNEK

Mal 4, 5; Lk 1, 15. 17

Nézzétek, elküldöm nektek Illés prófétát, mielőtt elérkeznék az Úr nagy és félelmetes napja. * Ő újra fiaik felé fordítja az apák szívét, és apáik felé a fiaik szívét.

János nagy lesz az Úr előtt, Illés szellemével és erejével előtte fog járni az Úrnak. * Ő újra fiaik felé fordítja az apák szívét, és apáik felé a fiaik szívét.

MÁSODIK OLVASMÁNY

Szent Ambrus püspök „A misztériumok” című értekezéséből

(Nn. 52-54. 58: SCh 25 bis. 186-188. 190)

Az a Szentség, amelyet magadhoz veszel, Krisztus szavára jön létre

Már beláttuk azt, hogy nagyobb a kegyelem ereje, mint a természeté, és mégis tovább soroljuk a prófétai áldás kegyelmét. Ha ugyanis a próféta emberi áldásának oly nagy volt a hatalma, hogy megváltoztatta a természetet, akkor mit mondjunk az Isten által végbevitt konszekrációról, amelyben Urunknak, Üdvözítőnknek szavai fejtik ki erejüket? Mert az a Szentség, amelyet magadhoz veszel, Krisztus szavára jön létre. Ha ugyanis olyan nagy hatalma volt Illés szavának, hogy tüzet hozott le az égből, akkor ne lenne annyi ereje Krisztus szavának, hogy az elemek mivoltát átváltoztassa? Azt olvastad az egész világ teremtéséről: Csak szólt, és meglettek, parancsolt, és létrejöttek. Vajon Krisztus szava, amely a semmiből meg tudta teremteni azt, ami még nem létezett, most ne tudná a már meglévőt átváltoztatni azzá, ami előbb még nem volt? Mert nem kisebb dolog új természetet alkotni, mint a meglévő dolgok természetét átváltoztatni.

De miért szaporítsuk a bizonyítékokat? Mutassunk rá magára Krisztusra, és ennek a misztériumnak igazságát az ő megtestesülésének misztériumával igazoljuk. Vajon a természet rendje szerint volt-e az Úr Jézusnak Máriától való születése? Ha a természet rendjét nézzük, a férfi és a nő egyesülése által történik a nemzés. Világos tehát, hogy a természet rendjén kívül történt az, hogy a Szűz fiút szült. Ez a test is, amely a konszekrációval jön létre, a Szűztől származó test. Miért kutatod tehát a természet rendjét Krisztusnak ebben a testében, hiszen a természet rendjén kívül történt az Úr Jézusnak a Szűztől való születése is. Valódi teste volt Krisztusnak, amelyet felfeszítettek és amelyet eltemettek; valódi tehát itt ez a szentségi test is.

Maga az Úr hirdeti: Ez az én testem. Az isteni szavakkal történő konszekráció előtt más dolognak, kenyérnek nevezi, az átváltoztatás után testnek hívja. Ő maga mondja, hogy ez a saját vére. A konszekráció előtt másnak, bornak nevezi, az átváltoztatás után vérnek mondja. Te pedig azt mondod: „Ámen”, ami annyit jelent: „Bizony, úgy van.” Amit a szád mond, azt a szíved is vallja; s ami a szavaidban hangzik, az hassa át lelkedet is.

Az Egyház pedig, ismerve ezt a nagy kegyelmet, buzdítja fiait, buzdítja barátait, hogy járuljanak a Szentséghez, és így szól: Barátaim, egyetek, igyatok, ittasodjatok meg, kedveseim! Hogy mit együnk, és mit igyunk, a próféta által más helyen így mondja meg neked a Szentlélek: ízleljétek, és lássátok, mily édes az Úr, boldog az az ember, aki benne bízik. Ebben a szentségben Krisztus van jelen, mert ez Krisztus teste. Tehát ez nem testi, hanem lelki táplálék. Azért mondja az Apostol ennek előképéről, hogy atyáink lelki ételt ettek, és lelki italt ittak. Mert az Úr teste szellemi test, Krisztus teste isteni szellem teste, mert Krisztus szellem, amint olvassuk: Szellem a mi számunkra az Úr Krisztus. És Szent Péter levelében olvassuk: Krisztus meg is halt értetek. Röviden összefoglalva: ez a táplálék megerősíti szívünket, és ez az ital az ember szívét megvidámítja, amint a Próféta mondja.

VÁLASZOS ÉNEK

Mt 26, 26; Jób 31, 31

Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak ezekkel a szavakkal: * Vegyétek és egyétek, ez az én testem!

Akik sátramban laktak, nem vallották-e meg: Ki nem lakhatott jól húsával bármikor? * Vegyétek és egyétek, ez az én testem!

KÖNYÖRGÉS

Könyörögjünk!

Istenünk, te megmutatod igazságod fényét a tévelygőknek, hogy visszataláljanak a helyes útra. Add meg híveidnek, hogy elutasítsunk mindent, ami a keresztény névvel ellenkezik, és vállaljuk, ami méltó hozzá. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen.

A MKPK jóváhagyásával, 2013

© 1999-2023 J. Vidéky