Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!
Dicsőség az Atyának. Miképpen.
HIMNUSZ
Zengd, ó, nyelv, a győzedelmet,
mely dicső harc vége lett,
s a keresztnek szent jeléről
mondj dicsérő éneket;
ilyen hősi áldozattal
csak Megváltónk győzhetett.
Szánta Isten, hogy kísértve
vétkeztek az ősszülők,
mert az átkos alma révén
csak halálra leltek ők,
s Fát jelölt ki, mely a másik
fának átkát oldja föl.
Üdvösségünk drága művét
rend kívánta, szent, örök,
hogy okosság nyerjen harcot
százfortélyú rossz fölött:
onnan jöjjön gyógyulás is,
hol sebet a bűn ütött.
Mikor hát a szent időnek
teljessége ránk köszönt,
küldetett az égi várból
ama drága Egyszülött,
és a tiszta szűzi méhben
testruhába öltözött.
Harminc éve már lepergett,
földi élte ennyi csak;
kínhalála küldetés volt,
önként vállalt áldozat:
ő a Bárány, kit magasba
a keresztfa felmutat.
Jézust, Atyját és a Lelket
szent himnuszunk zengje meg,
Hármas-Egynek dicsőségét
énekeljék mindenek,
mert az ő nagy kegyességük
a világnak üdve lett! Ámen.
ZSOLTÁROZÁS
Miért zúgnak a nemzetek, *
miért szőnek hiú terveket a népek?
Fölkelnek a föld királyai, †
összeesküsznek nagyjai *
az Úr ellen és Fölkentje ellen:
„Bilincsüket törjük le magunkról, *
igájukat rázzuk le nyakunkról!”
A Mennybenlakó csak mosolyog rajtuk, *
az Úr kineveti őket.
De haragjában egyszer majd rájuk rivall, *
dörgő szava rémületbe ejti őket:
„Királyommá magam tettem őt *
szent hegyemen, a Sion hegyén!”
Az Úr végzését hirdetem: †
ő szólt hozzám: „Fiam vagy nekem, *
ma adtam neked életet.
Csak kérd, és örökségül neked adom a népeket, *
tulajdonod lesz a föld minden határa.
Vasvesszővel verheted őket, *
és mint a cserépedényt, összetörheted.”
Nos, királyok, bölcsek legyetek, *
ti, föld bírái, értsetek belőle:
Szolgáljatok az Úrnak félelemmel, *
remegő szívetek ujjongjon előtte!
Csókoljátok lábát rettegéssel, †
hogy haragjától el ne vesszetek, *
ha egyszer haragja lángra lobban.
Üdv és boldogság azoknak, *
akik oltalmában bízva élnek!
Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? *
Miért maradsz távol megmentésemtől, panaszos szavamtól?
Istenem, kiáltok naphosszat, és te nem hallgatsz reám, *
kiáltok éjjel, és nincs nyugodalmam.
Pedig te szent vagy, *
szentélyed a te néped dicsősége.
Benned bizakodtak atyáink, *
bizakodtak, és te őket megmentetted.
Hozzád kiáltottak, és megszabadultak, *
nem vallottak szégyent, mert benned bíztak.
Én azonban féreg vagyok, nem ember, *
emberek szégyene, akit a nép megvet.
Aki csak rám néz, mind nevet, *
elhúzza száját, fejét ingatva mondja:
„Az Úrban remélt, hát mentse meg, *
szabadítsa meg, ha úgy szereti!”
Te hoztál ki engem az anyaméhből, *
már anyám keblén te voltál reménységem.
Terád hagyatkoztam, amióta élek, *
te vagy Istenem anyám ölétől.
Ne légy tőlem távol, mert itt a szenvedés, *
és nincs, aki segítsen.
Körülvesz engem számtalan tulok, *
básáni bikák rohannak rám.
Rám tátják szájukat, *
prédáló, üvöltő oroszlán módjára.
Mint a kiöntött víz, olyan lettem, *
minden csontom szertehullott.
Szívem, mint a viasz, *
megolvadt bennem.
Torkom kiszáradt, mint a cserép, †
nyelvem ínyemhez tapadt: *
a halál porába fektettél.
Kutyák falkája ólálkodik körülöttem, *
gonosztevők serege zár körül.
Átlyuggatták kezemet-lábamat, *
megszámlálhatom minden csontomat.
Ők meg csak bámulnak, rajtam mulatnak, †
elosztják maguk közt ruhámat, *
és köntösömre sorsot vetnek.
Te azonban, Uram, ne maradj távol! *
Erősségem, siess segítségemre!
Ments meg a kard élétől, *
ragadd ki lelkem az ebek karmai közül.
Szabadíts ki az oroszlán torkából, *
a bikák szarva elől engem, nyomorultat.
Hadd hirdessem nevedet testvéreim előtt, *
a gyülekezetben hadd áldjalak.
Akik félitek az Urat, áldjátok, *
magasztaljátok őt, Jákob utódai!
Félve tisztelje őt Izrael minden törzse, *
mert nem nézi le, s nem veti meg a szegény nyomorát.
Arcát nem rejti el előle, *
segélykiáltását meghallgatja.
A nagy gyülekezetben téged dicsérlek, *
az istenfélők előtt teljesítem fogadalmam.
Egyenek a szegények, és lakjanak jól, †
áldják az Urat mind, akik keresik: *
„Szívük élni fog mindörökké!”
Gondoljon az Úrra, és térjen hozzá a föld minden határa, *
boruljanak le előtte a nemzetek családjai!
Mert az Úré a hatalom, *
a népeken ő uralkodik.
Őelőtte borul le a föld minden hatalmassága, *
előtte hajolnak meg mind, akik a porba visszatérnek.
Az én lelkem is neki él, *
és nemzetségem neki fog szolgálni.
Beszéljenek az Úrról a jövendő nemzedéknek, †
a majd születő népnek igazságosságát hirdessék: *
„Ezeket mind az Úr cselekedte!”
HTML © Juraj Vidéky, László Elek