Olvasmányos imaóra
Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!
Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.
HIMNUSZ
I. Amikor az imaórát éjszaka vagy kora hajnalban mondják:
Világosság, Atyáddal egy,
te fénynek fénye, napvilág,
az éjből felszáll énekünk:
jöjj el közénk, így kérlelünk.
Lelkünkből oszlasd a homályt,
szórd szét a démonok hadát,
álmosságunkat űzd tova,
restség ne rontson meg soha.
Irgalmazz, Krisztusunk, nekünk,
akik tebenned így hiszünk,
hogy üdvösségünk hozza meg
e szép zsoltáros énekünk.
Krisztus, kegyelmes nagy Király,
neked s Atyádnak tisztelet,
s a Szentléleknek is veled
időtlen századok során. Ámen.
II. Amikor az imaórát a nap nem reggeli órájában végzik:
Szentháromság, nagy Istenünk,
te mindent alkotsz, rendre szabsz:
munkára szántad a napot,
s éjjel nyugalmas álmot adsz.
Reggel, délben és éjszaka
zengjük dicsérő éneked:
őrizz mindenkor, támogass,
hogy áldjuk együtt szent neved.
Szolgáid, hozzád járulunk,
eléd imádva borulunk:
esdő szavunkat megsegítsd,
az égiekkel egyesítsd.
Ezt add meg kérünk, jó Atya,
s Atyának mása, egy Fia,
s te, Szentlélek, Vigasztaló:
örökre egy uralkodó. Ámen.
ZSOLTÁROZÁS
Uram, miért vagy olyan messze, *
miért rejtőzöl el a nyomorúság válságos napjaiban?
Gyötri a szegényt a kevély gonosz, *
de belehull tervei tőrébe!
Bűnös vágyaival dicsekszik a gonosz, *
a kapzsi önmagát magasztalja.
Elbizakodottságában a bűnös semmibe veszi az Urat: *
„Úgysem kéri számon, nem számít az Isten!”
Ez neki minden gondolata, *
mert mindig sikerek kísérik útján.
Oly magasak végzéseid, hogy ez föl sem éri, *
ezért minden ellenfelét ócsárolja.
Szívében így szól: „Meg nem rendülök, *
nemzedékek hosszú során baj nem érhet!”
Telve a szája átokkal, álnoksággal és csalárdsággal, *
nyelve nyomorúságot és bajt okoz.
Leshelyén ül a mellékutak mentén, *
hogy titokban ártatlanok vérét ontsa.
Szeme a nyomorultat kémleli, *
leselkedik, mint a bozótban az oroszlán.
Csapdát állít, hogy elfogja a nyomorultat, *
a szerencsétlent rászedi, és tőrbe ejti.
Meglapul, majd rárohan, és a nyomorult elbukik *
az ő karja erejétől.
Azt mondja szívében: „Isten elfelejtette, *
arcát elfordítja, végül nem is látja.”
Kelj föl, Istenem, tárd ki erős karodat, *
és a nyomorultról el ne feledkezzél!
Miért veheti semmibe Istent a gonosz? *
Azt mondja szívében: „Úgysem kéred számon!”
Uram, te ezt látod, †
te minden kínt és könnyet számon tartasz, *
ezeket a te kezed utoléri.
Rád hagyatkozik az elhagyott, *
az árvának te vagy segítője.
Törd össze a bűnösök és gonoszok kezét, *
kérd számon bűnüket, hogy nyomuk se maradjon!
Király az Úr örökkön-örökké, *
a pogányok eltűnnek a föld színéről.
A szegények kívánságát meghallgatod, Uram, *
megerősíted szívüket, figyelmed feléjük fordul.
Oltalmazod az árva és az elhagyott ügyét, *
hogy ne félemlítse őket többé a földből való ember!
Segíts, Uram, mert elfogytak az igazak, *
a hűségesek eltűntek az emberek közül.
Hazug dolgokat beszélnek embertársuknak, *
hamis ajakkal, kettős szívvel szólnak.
Némítsa el az Úr az összes hazug ajkat, *
és a nagyokat mondó nyelvet.
Azokét, akik azt mondják: „A nyelvünk az erőnk, †
mindenkor segítségünk az ajkunk, *
vajon ki lehetne úr fölöttünk?”
„A szűkölködők nyomora és a szegények sóhaja miatt †
– így szól az Úr – most már fölkelek, *
és szabadulást viszek annak, aki arra vágyódik.”
Az Úr beszéde tiszta, egyenes beszéd, *
salaktalan, hétszeresen megtisztított, tűzben kipróbált ezüst.
Uram, te minket megőrzöl és megoltalmazol *
ettől a nemzedéktől mindörökre!
Körülöttünk nyíltan jár-kel a gonosz, *
az emberek fiai az aljasságot magasztalják.
A szelídeket törvénnyel vezeti az Úr,
Az alázatosaknak ösvényét tanítja.
ELSŐ OLVASMÁNY
Kezdődik Jeremiás próféta könyve
1, 1-19
Jeremiás próféta meghívása
Jeremiásnak, Hilkija fiának a szavai, aki abból a papi családból származott, amely a Benjamin földjén lévő Anatotban lakott. Az Úr Jozijának, Ámon fiának, Júda királyának napjaiban, uralkodásának 13. esztendejében intézte hozzá szózatát, aztán Jojákimnak, Jozija fiának, Júda királyának napjaiban is, egészen addig, míg Cidkijának, Jozija fiának, Júda királyának 11. esztendeje el nem telt, amikor is fogságba vitték Jeruzsálemet, az ötödik hónapban.
Így szólt hozzám az Úr: „Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna, fölszenteltelek, és prófétául rendeltelek a nemzetek javára.” Erre azt mondtam: „Jaj, Uram, Isten! Nézd, nem tudok én beszélni, hiszen még ifjú vagyok.”
De az Úr így válaszolt: „Ne mondd azt, hogy ifjú vagyok, hanem menj el azokhoz, akikhez küldelek, és mondd el nekik mind, amit parancsolok. Ne félj tőlük, mert veled vagyok, és megoltalmazlak – az Úr mondja ezt neked.”
Akkor az Úr kinyújtotta kezét, megérintette ajkamat, és így szólt hozzám: „Nézd, ajkadra adom szavaimat, ma nemzetek és országok fölé állítalak, hogy gyomlálj és rombolj, hogy pusztíts és szétszórj, hogy építs és ültess.”
Azután az Úr szólt, és megkérdezte tőlem: „Mit látsz, Jeremiás?” Erre így feleltem: „Korán virágzó fának ágát látom.” Az Úr erre azt mondta: „Jól látod, mert jó korán virrasztok szavam fölött, hogy beteljesítsem.”
Másodszor is szólt hozzám az Úr: „Mit látsz még?” Azt feleltem: „Forró fazekat látok, amelynek tartalma észak felől buzog.”
Erre az Úr így szólt: „Észak felől támad a veszedelem ennek a földnek minden lakójára, mert összehívom észak országait – mondja az Úr. El is jönnek, és mindegyikük felállítja trónját Jeruzsálem kapui előtt, sőt a falai mentén körös-körül és Júda minden városa körül. Akkor majd kimondom ellenük ítéletemet minden gonoszságukért, amiért elhagytak; idegen isteneknek mutattak be illatáldozatot, és a saját kezük műveit imádták.
Azért hát övezd fel derekadat; kelj föl, és mondd el nekik mind, amit parancsolok neked. Ne ijedj meg tőlük, különben én ijesztelek meg a szemük előtt. Én meg a mai napon erős várossá teszlek; vasoszloppá és ércfallá az egész ország ellenében, Júda királyai és főemberei ellen, papjai és egész népe ellen. Harcolni fognak ugyan ellened, de nem győznek le, mert veled vagyok és megszabadítalak – mondja az Úr.”
VÁLASZOS ÉNEK
Jer 1, 5. 9; Iz 42, 6
Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna, fölszenteltelek, * És ajkadra adtam szavaimat.
Én, az Úr, hívtalak meg az igazságban, megtettelek a népnek szövetségül és a nemzeteknek világosságul. * És ajkadra adtam szavaimat.
MÁSODIK OLVASMÁNY
Szent Ágoston püspök Vallomásainak könyvéből
(Lib. 9, 10-11: CSEL 33, 215-219)
Jussunk el az örök bölcsességre!
Már küszöbön leselkedett a nap, amelyen anyámnak távoznia kellett földi életéből. Te, Uram, tudtad ezt a napot, nekünk még nem volt sejtelmünk se róla. Történt – úgy hiszem, rejtett irányításoddal –, hogy ő és én az egyik ablakra könyökölve álltunk. A szállást adó ház belső kertjére láttunk onnét, a Tiberisparti Ostiában, ahol messze a világ zajától, hosszú utazásunk bajai után a tengeri útra gyűjtöttünk erőt.
Meghitten, édesen beszélgettünk, csupán egymással. Elfelejtettük, ami mögöttünk volt, és nekifeszültünk az előttünk levőknek. Fontolgattuk magunk között, jelenlétedben, Uram, örök Igazság, hogy milyen lesz majd a szentek örök élete, amelyet szem nem látott, fül nem hallott, emberi szív föl nem fogott. Szívünk ajakával áhítoztunk forrásod magasztos csöppjeire, az élet forrására, mely tenálad van.
Ilyesféléket mondottam, talán másképpen, vagy nem pontosan e szavakkal, Uram, te tudod, hogy e dolgokról történt csevegésünk napján, midőn beszélgetésünk folyamán ugyancsak silánynak láttuk a világot minden gyönyörűségével együtt, így szólott anyám: „Ami engem illet, fiam, nem találom én már örömömet e földi élet során semmiben. Mit keressek, miért éljek itt, nem tudom. E világban való minden reménységem szertefoszlott. Csupán egy dolog volt, amiért ideig-óráig még szívesen maradtam e földi tereken, hogy téged halálom előtt katolikus kereszténynek lássalak. Tetézetten teljesítette kérésemet az Isten, hiszen megveted immár a földi boldogságot, sőt az Úr szolgájaképpen látlak. Mit keressek tehát a földön?”
Nem emlékszem pontosan, hogy az anyámnak erre mit feleltem. Talán öt nap sem múlt el ezután, vagy alig valamivel több, és láz döntötte őt ágynak. Betegsége egyik napján ájulásba esett, és egy kevés ideig eszméletlenül feküdt. Összeszaladtunk, ámde magára eszmélt hamarosan, és amikor meglátott minket ágya mellett, engem és testvéremet, mintegy kérdő hangon így szólt hozzánk: „Hol voltam?”
És mihelyt látta, hogy mennyire megrendített bennünket a fájdalom, így folytatta tovább: „Tehát itt temetitek el anyátokat.” Hallgattam, és könnyeimmel gyürkőztem. Fivérem motyogott valamit, talán, hogy inkább azt óhajtaná, ha nem idegenben, hanem hazai földön zárná le a szemét. Midőn ezt hallotta anyám, gyötrődő arccal mintegy büntetésül, hogy effélékre gondol, rátekintett, majd rám emelte róla a szemét, és szólt: „Nézd csak, mit beszél!” Majd mindkettőnknek csakhamar ezt mondotta: „Földeljétek el bárhol ezt a testet. Ne okozzon ez nektek semmi gondot. Csak arra kérlek titeket, hogy az Úr oltáránál emlékezzetek meg rólam, akárhol is lesztek.” Midőn ezt a kívánságát, amennyire tudta, szavakba öntötte, elcsendesedett. Tovább küzdött súlyosbodó betegségével.
VÁLASZOS ÉNEK
1 Kor 7, 29. 30. 31; 2, 12
Az idő rövid, ezért aki örül, éljen úgy, mintha nem örülne, s aki felhasználja a világ dolgait, mintha nem élne velük, * Mert ez a világ elmúlik.
Mi nem a világ lelkét kaptuk. * Mert ez a világ elmúlik.
KÖNYÖRGÉS
Könyörögjünk!
Irgalmas Istenünk, szomorúak vigasztalója, te Szent Mónika könnyes imádságát fiának, Ágostonnak megtérésével jutalmaztad. Közbenjárásukra add, hogy bűneinket megsirassuk, és megbocsátó kegyelmedet elnyerjük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen.
A MKPK jóváhagyásával, 2013
© 1999-2023 J. Vidéky