ÉVKÖZI IDŐ

7. HÉT

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

VASÁRNAP

Kezdődik A Prédikátor könyve

1, 1-18

{p}

Minden hiábavalóság!

A Prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának szavai. Hiábavalóság, csak hiábavalóság, ezt mondja a Prédikátor, hiábavalóság, csupa hiábavalóság. Minden hiábavalóság! Mi haszna az embernek minden fáradozásából, amit magára vállal a nap alatt?

Az egyik nemzedék megy, a másik jön, de a föld örökké megmarad. A nap fölkel, és a nap lenyugszik, a helyére siet, s ott újra fölkel. A szél dél felé fúj, északra fordul; körbejár, megfordul, visszatér – így ismétli járását a szél. Minden folyó a tengerbe ömlik, s a tenger mégsem telik meg; a folyók egyre folytatják útjukat céljuk felé.

Minden fáraszt. Nem mondhatja senki, hogy a szeme eleget látott, vagy hogy a füle eleget hallott. Ami volt, az lesz újra, és ami történt, az történik megint: semmi sem új a nap alatt. Ha azt mondják valamire: „Lám, ez új”, az is rég megvolt azokban az időkben, amelyek előttünk voltak. Nem törődnek az emberek a régiekkel. De a későbbiekre sem gondolnak majd azok, akik még később lesznek.

Én, a Prédikátor Izrael királya voltam Jeruzsálemben. Föltettem magamban, hogy bölcsességemben mindent megvizsgálok és kikutatok, ami az ég alatt történik. Ilyen hálátlan feladatot bízott Isten az ember fiaira, hogy vesződjenek vele. Láttam mindent, ami csak végbemegy a nap alatt, és kiderült: minden csak hiábavalóság és szélkergetés. Ami görbe, nem válhat egyenessé, ami nincs, azt nem lehet számba venni.

Így szóltam magamban: Sok bölcsességre szert tettem, és mind felülmúltam, aki előttem Jeruzsálem fölött uralkodott. Sok bölcsességet és tudományt latra vetettem. Gondosan tanulmányoztam a bölcsességet és a tudást, az esztelenséget és a balgaságot. S meggyőződtem róla, hogy ez is csak szélkergetés. Valóban: sok bölcsességgel sok bosszúság jár együtt, és aki gyarapítja a tudást, a gyötrelmet is fokozza.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Préd 1, 14; 5, 14; 1 Tim 6, 7

Láttam mindent, ami csak végbemegy a nap alatt, és kiderült: minden csak hiábavalóság és szélkergetés. {*} Az ember mezítelenül született, s úgy megy el innét, amint jött, semmi sem marad a kezében.

Semmit sem hoztunk erre a világra, s nem is vihetünk el semmit. {*} Az ember mezítelenül született, s úgy megy el innét, amint jött, semmi sem marad a kezében.

Szent Hitvalló Maximus apátnak „A szeretet” című értekezéséből

(Centuria 1, cap. 1, 4-5. 16-17. 23-24. 26-28. 30-40: PG 90, 962-967)

{p}

Szeretet nélkül minden csak hiábavalóság

A szeretet nem más, mint az emberi léleknek az a jóindulata, amely semmit sem akar Isten szándéka ellenére cselekedni. Ennek a szeretetnek erényét azonban nem képes elsajátítani egyetlen egy olyan ember sem, akinek lelkét bármilyen földi érték is rabjává tette.

Aki szereti Istent, az többre becsüli Alkotója felismerését és megismerését minden általa teremtett dolognál, és lelke minden vágyával és szeretetével késedelem nélkül átadja magát neki.

Minthogy pedig mindaz, ami létezik, Isten alkotása, aki önmaga miatt teremtette azt, világos, hogy az Alkotó jóval kiválóbb, mint művei; aki tehát az összehasonlítást nem tűrő örök Jóságot elhagyja, és alacsonyabb dologhoz ragaszkodik, az kevesebbre tartja Istent, mint az általa teremtett dolgokat. Aki ismeri és teljesíti parancsaimat – mondja az Úr_–, az szeret engem{n}{r}Jn 14, 21{/r}{/n}. Az az én parancsom – folytatja_–, hogy szeressétek egymást{n}{r}Jn 15, 12{/r}{/n}. Tehát aki nem szereti embertársát, az nem tartja meg a parancsot. Aki viszont nem tartja meg a parancsot, az nem is szeretheti az Urat.

Az a boldog ember, aki minden embertársát egyformán képes szeretni.

Aki Istent szereti, mindenképp szereti embertársát is; az ilyen ember pedig képtelen pénzt gyűjtögetni, hanem inkább isteni bőkezűséggel szétosztogatja azt minden rászoruló embertestvérének.

Aki Isten jóságát utánozza, az alamizsnát ad jónak és rossznak, igaznak és hamisnak, és semmi különbséget sem tesz köztük, hanem egyaránt ad nekik anyagi segítséget a tényleges szükségükhöz képest. Azonban az ilyen ember is jobban teszi, ha jószándékú előnyben részesíti azt a rászorulót, aki erényekben tündöklik és törekvő.

Természetesen a felebaráti szeretet érzülete nem csak a pénzadományok osztogatásában mutatkozik meg, hanem még sokkal inkább a vallási igazságok megismertetésében és személyes szolgálatok nyújtásában lesz nyilvánvaló.

Ha valaki minden szenvedély és erkölcsi hiba nélkül még egészen világi dolgokban is okosan és őszinte szeretettel segít embertársának, már az is az isteni szeretetben való jártasságáról tesz tanúságot.

Akinek szívébe beköltözött az isteni szeretet, az nem késlekedik, és el sem fárad a szeretetben követni magát a jóságos Úristent, mint a szent életű Jeremiás mondja. Sőt képes lesz erős szívvel elviselni minden fáradtságot, gyalázatot, igazságtalanságot is, soha senkiről semmi rosszat föl nem tételezve.

Ne bizakodjatok, mondván: az Úr temploma vagyunk – int a szent próféta, Jeremiás{n}vö. {r}Jer 7, 4{/r}{/n}. Te se mondd, hogy „Jézus Krisztusban, a mi Urunkban való puszta hit egymagában is képes engem üdvözíteni.” Nincs igazad, mert ha ki nem mutatod cselekedeteiddel az iránta való szeretetedet, nem fog téged üdvözíteni. Ami pedig ezt a puszta hitet illeti, erre nézve mondja az Apostol: Az ördögök is hisznek, és remegnek{n}{r}Jak 2, 19{/r}{/n}.

A szeretet gyakorlása: az embertárs iránti, szívből jövő jó cselekedet, a nagylelkűség és a türelem, sőt még az evilági dolgoknak a helyes felhasználása is.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Jn 13, 34; 1 Jn 2, 10. 3

Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket. {*} Aki szereti testvérét, már eljutott a világosságra.

Abból tudjuk meg, hogy megismertük, hogy megtartjuk parancsait. {*} Aki szereti testvérét, már eljutott a világosságra.

HÉTFŐ

A Prédikátor könyvéből

2, 1-3. 12-26

{p}

Az élvezetek és az emberi bölcsesség hiábavalósága,

Azt mondtam magamban: Rajta! Próbálkozzál a vigassággal, és élvezd az életet! De kiderült: ez is hiábavalóság. A nevetésre azt mondtam: Bolondság! És a vigasságra: Mire jó ez? Elhatároztam, hogy testemet átengedem a mámornak, de szívemet azért megtartom a bölcsességnek; átadom magamat az esztelenségnek, míg nem látom, mi válik javára az ember fiainak, s mit csinálnak életük folyamán az ég alatt.

Elgondolkodtam a bölcsességen, az esztelenségen és a balgaságon. Hadd lám: mit csinál majd a király utódja. Azt, amit már régen is tettek. S láttam, hogy a bölcsesség fölülmúlja a balgaságot, mint a világosság a sötétséget. A bölcs maga elé néz, a balga vaktában megy. De arra is rájöttem, hogy egy és ugyanaz a sorsa mind a kettőnek. Ekkor azt mondtam magamnak: Ha rám is a balgának sorsa vár, miért lettem akkor olyan mérhetetlenül bölcs? És így szóltam magamban: Ez is hiábavalóság! Valóban, a bölcs emlékezete éppoly kevéssé örök, mint a balgáé. A jövőben hamarosan elfelejtik mind a kettőt. A bölcs meghal éppen úgy, mint a balga. Meggyűlöltem az életet, mert bosszantónak találtam azt a fáradozást, ami a nap alatt folyik. Igen, minden hiábavalóság és szélkergetés!

Meggyűlöltem minden művemet, amit létrehoztam a földön, hiszen az utódomra kell hagynom. Ki tudja, bölcs lesz-e vagy balga? És mégis teljesen szabadon rendelkezik majd munkám minden gyümölcsével, amire annyi fáradságot és okosságot pazaroltam életemben. Ez is hiábavalóság! Odáig jutottam, hogy szívemet átengedtem a kétségbeesésnek a miatt a fáradozás miatt, amit magamra vállaltam a nap alatt. Hisz jó néhány ember dolgozott bölcsen, okosan és sikerrel, aztán át kell engednie szerzeményét olyannak, aki mit sem fáradt érte. Ez is hiábavalóság és nagy baj! Igen, mije marad az embernek minden fáradozásából és törekvéséből, amivel emésztette magát életében? Valóban: minden napja csupa szenvedés, és minden tevékenysége csupa bosszúság. Szíve még éjjel sem tud megnyugodni. Ez is hiábavalóság!

Nem tehet jobbat az ember, mint hogy egyék, igyék, és kedvét lelje a munkájában. Mert beláttam, hogy ez is Isten kezéből jön. Mert az öröm is, a gond is Istentől van. Igen, annak, aki kedves előtte, bölcsességet, tudást és örömet ad; a bűnösnek meg a gyötrelmet adja, hogy gyűjtsön és halmozzon, hogy aztán olyannak adja, aki tetszik Istennek. Ez is hiábavalóság és szélkergetés!

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Préd 2, 26; 1 Tim 6, 10

Annak, aki kedves előtte, Isten bölcsességet, tudást és örömet ad; a bűnösnek meg a gyötrelmet adja, hogy gyűjtsön és halmozzon. {*} Ez is hiábavalóság és szélkergetés!

Minden baj gyökere a pénz utáni sóvárgás. Így néhányan, akik törik magukat utána, sok bajba keverednek. {*} Ez is hiábavalóság és szélkergetés!

Nyssai Szent Gergely püspöknek A Prédikátor könyvéről mondott szentbeszédeiből

(Hom. 5: PG 44, 683-686)

{p}

A bölcs ember szeme Krisztusra, a Főre néz

Ha a lelki ember a Főre néz, vagyis Pál értelmezése szerint Krisztusra, nagyon boldog, mert éles a szeme, és arra függeszti tekintetét, akinek a személyéhez nem tapad bűn, akiben nincs semmi sötétség. Pál és a többi hozzá hasonló nagy ember, valamint mindenki, aki Krisztusban él, mozog és van, mindig is a Főre néz.

Lehetetlenség, hogy az, akit eláraszt a nappali világosság, sötétséget lásson; ugyanígy lehetetlen, hogy az, aki szemét Krisztusra függeszti, bármiféle tökéletlenséget pillanthasson meg rajta. Aki tehát a Főre tekint – és tudjuk, hogy a Fő a világmindenség Alkotója_–, annak szeme az erények összességét látja (Krisztus ugyanis a minden szempontból végtelen erényesség), vagyis látja az igazságot, az igazságosságot, a romolhatatlan szentséget, minden jóság foglalatát. A bölcs tehát a Főre függeszti a szemét, a balga pedig sötétben jár{n}vö. {r}Préd 2, 14{/r}{/n}. Mert aki nem a tartóra helyezi lámpáját, hanem ágya alá rejti, az maga az oka annak, hogy nem a világosságban, hanem a sötétségben jár.

Velük ellentétben, milyen sokan vannak, akik a mennyei javakkal töltekeznek, és az igazi valóság szemléletében időznek. Ezeket azonban vakoknak és földi dolgokban használhatatlan embereknek tartják. Pál is büszkén vallja magát ilyennek, amikor azt mondja, hogy ő oktalan Krisztusért. Bölcs életszemlélete nem engedte, hogy bármilyen földi érdek lekösse őt. Ezt hangoztatja tehát: Mi oktalanok vagyunk Krisztusért{n}{r}1 Kor 4, 10{/r}{/n}, vagyis: „Mi vakok vagyunk az evilági életre, minthogy a mennyeiekre nézünk, és a Főre függesztjük szemünket.” Éppen emiatt nem is volt háza és asztala, ezért volt szegény, ezért volt hontalan vándor és rongyos, ezért éhezett és epedt el a szomjúságtól sokszor.

Ki ne sajnálkozott volna annak nyomorúságán, ha látta, mint bilincselik meg, mint ütlegelik és gyalázzák, vagy látta, amikor bilincsekbe verve hajótörést szenvedett a tenger hullámain. Emberi sorsa valóban ilyen volt, csakhogy ő sohasem vette le szemét a Főről. Ezért kiálthatott fel így: Ki szakíthat el bennünket Krisztus Jézus szeretetétől? Nyomor vagy szükség? Üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély vagy kard?{n}{r}Róm 8, 35{/r}{/n} Vagyis mintha ezt mondta volna: „Ki vonja el erőszakkal tekintetemet Krisztusról, hogy azt legyek kénytelen szemlélni, amit a lábammal taposok?”

Sürgeti továbbá, hogy mi is így tegyünk. Azt tanácsolja, hogy az égiekre irányuljon figyelmünk{n}{r}Kol 3, 2{/r}{/n}, ez pedig ugyanaz, mintha így beszélne: „Szemünket függesszük Krisztusra, a Főre!”

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Zsolt 122, 2; Jn 8, 12

Amint a szolga szeme gazdája kezére figyel, {*} Mi úgy tekintünk Urunkra, Istenünkre, amíg csak meg nem könyörül rajtunk.

Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága. {*} Mi úgy tekintünk Urunkra, Istenünkre, amíg csak meg nem könyörül rajtunk.

KEDD

A Prédikátor könyvéből

3, 1-22

{p}

Mindennek megvan a maga ideje

Mindennek megvan az órája, és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt. Van ideje a születésnek és a halálnak; ideje az ültetésnek és az ültetvény kiszedésének. Ideje az ölésnek, és ideje a gyógyításnak, ideje a bontásnak, és ideje az építésnek. Ideje a sírásnak, és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak, és ideje a táncnak. Ideje a kő eldobálásának, és ideje a kő összeszedésének; ideje az ölelkezésnek, és ideje az öleléstől való tartózkodásnak. Ideje a keresésnek, és ideje az elveszítésnek; ideje a megőrzésnek, és ideje az eldobásnak. Ideje az eltépésnek, és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak, és ideje a szólásnak. Ideje a szeretetnek, és ideje a gyűlöletnek; ideje a háborúnak, és ideje a békének.

Mi haszna van a munkálkodónak abból, hogy fáradozik? Elnéztem a vesződséget, amit Isten az emberek fiainak ad, hogy bajlódjanak vele. Mindent ő tesz a maga idejében. Adott ugyan nekik némi fogalmat az idő egész folyásáról is, de anélkül, hogy az ember elejétől végig fel tudná fogni, amit az Isten tesz.

Ekkor megértettem: nem tehet jobbat az ember, mint hogy örüljön, és élvezze az életét. Mert hiszen az is Isten ajándéka, hogy az ember eszik, iszik, és kedvét leli a munkájában.

Rájöttem: amit Isten tesz, az minden időre szól. Ahhoz nem lehet sem hozzátenni, sem semmit elvenni belőle. Isten azért tesz így, hogy féljünk tőle. Ami van, már rég megvolt, s ami lesz, már rég megvan, és Isten szereti az üldözöttet.

Láttam továbbá a földön az ítélet helyét: itt bűn volt, és az igazságosság helyét: itt gonoszság. Azt mondtam hát magamban: Isten ítéletet tart mind az igaz, mind a gonosz fölött. Mert mindennek megvan a maga ideje, ami itt végbemegy. Azt mondtam magamban az emberek fiairól: Hogy napfényre hozza mivoltukat, Isten láthatóvá tette, hogy egymáshoz csak olyanok, mint az állatok. Mert hiszen az emberek fiainak sorsa és az állatok sorsa egy és ugyanaz a sors. Amint ezek meghalnak, meghalnak azok is. Mindben egyforma az éltető lehelet, és nincs az embernek többje, mint az állatnak. Igen, mindkettő hiábavalóság! Mindkettő ugyanarra a helyre jut. Mindkettő porból lett, és minden visszatér a porba. És ki tudja, vajon az emberek fiainak éltető lehelete fölfelé száll-e, és vajon az állatok éltető lehelete lefelé, a földbe száll-e?

Így beláttam, hogy nincs jobb az ember számára, mint hogy örömét lelje munkájában, mert ez a sorsa. Mert ugyan ki juttathatja odáig, hogy lássa, mi lesz utána?

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

1 Kor 7, 29. 31; Préd 3, 1

Az idő rövid; azért aki felhasználja a világ dolgait, éljen úgy, mintha nem élne velük, {*} Mert ez a világ elmúlik.

Mindennek megvan az órája, és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt. {*} Mert ez a világ elmúlik.

Nyssai Szent Gergely püspöknek A Prédikátor könyvéről mondott szentbeszédeiből

(Hom. 6: PG 44, 702-703)

{p}

Van ideje a születésnek és a halálnak

Van ideje a születésnek és a halálnak{n}{r}Préd 3, 2{/r}{/n}, mondja a Szentírás. Jól kezdi a felsorolást azzal, hogy szavakban is egybekapcsolja azt, ami szükségképpen összetartozik: a születés mellett mindjárt a halált említi. Szükségképpen követi ugyanis a születést a halál, és minden születés a halálban ér véget.

Van ideje a születésnek és a halálnak. Bárcsak megadatnék nekem is, hogy kellő időben születhessek meg, és alkalmas időben halhassak meg! Hiszen senki sem állítja azt, hogy itt a Prédikátor az akaratunktól független születésről és a magától beálló halálról hirdeti, hogy ezektől függne az erényes élet. Még az asszony szabad elhatározásától sem függ a szülés, és a halál sem várja meg az életből távozók egyéni szabad döntését. Ami pedig nem rajtunk áll, az nem számít be sem erénynek, sem bűnnek. Valami olyan születésre kell tehát itt gondolni, amely kegyelmi időben történik, és olyan halálra, amely üdvösséges időpontban következik be.

Nekem úgy tűnik, hogy a „nem idő előtti”, tehát a megfelelő időben történő születés az, amikor valaki Isten félelmében foganja, és lelki vajúdásban megszüli a saját üdvösségét, ahogyan Izajás mondja. Képletesen szólva ugyanis akkor leszünk saját magunknak a szülőjévé, ha jó szándékkal és tudatos elhatározással átformáljuk, új életre hívjuk, és világra hozzuk magunkat.

Ezt pedig akkor tesszük, ha szívünkbe fogadjuk az Istent, és így Isten gyermekei, a Hatalmas és Magasságbeli gyermekei leszünk. Viszont valósággal elvetéljük s idétlenné és hitvánnyá tesszük magunkat, ha nem alakítjuk ki magunkban – az Apostol kifejezésével szólva – Krisztus képmását. Mert szükséges, hogy Isten embere tökéletes és feddhetetlen legyen. Ez a mi igazi születésünk.

Ha tehát világos lett, mit jelent az, hogy megvan az ideje a születésünknek, akkor már az is nyilvánvaló mindnyájunk előtt, hogy hogyan halunk meg a megfelelő időben; úgy, ahogy azt Pál apostolnál látjuk, aki úgy érezte, hogy ha bármikor jön is érte a halál, mindig jókor jön. Lelkesen hirdeti ugyanis írásaiban, mintegy esküvel is megerősíti, amikor így nyilatkozik: Mindennap készen vagyok meghalni, hiszen büszkeségem vagytok{n}{r}1 Kor 15, 31{/r}{/n}, vagy így: Éretted szánnak halálra minket mindennap{n}vö. {r}Róm 8, 36{/r}{/n}. Sőt magunkban már a halálos ítéletet is elfogadtuk.

És nagyon is köztudott, hogyan halt meg mindennap Pál apostol: ő sohasem élt a bűnnek, mindig legyőzte tagjaiban a rosszat, Krisztus testének kínhalálát önmagában hordozta, szüntelenül keresztre volt feszítve Krisztussal, sohasem élt önmagának, viszont az élő Krisztust mindig a szívében hordozta. Véleményem szerint ilyen az a megfelelő időpontban érkező halál, amely az igazi életet szerzi meg.

Ölök, és életre keltek{n}{r}MTörv 32, 39{/r}{/n}, mondja magáról Isten azért, hogy világosan lássuk: valóban az ő ajándéka az, ha meghalhattunk a bűnnek, és életre támadhattunk a Lélek erejében. Így Isten szava tehát megígéri, hogy amit megöl, annak újra életet is ad.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

MTörv 32, 39; Jel 1, 18

Ölök, és életre keltek, lesújtok, és gyógyítok, {*} Nincs, aki kimenthetne kezemből!

Nálam van a halálnak és az alvilágnak kulcsa. {*} Nincs, aki kimenthetne kezemből!

SZERDA

A Prédikátor könyvéből

5, 9 – 6, 8

{p}

A gazdagság hiábavalósága

Aki szereti a pénzt, az soha sem kap elég pénzt, és aki szeret szerezni, annak soha sem elég a jövedelme. Ez is hiábavalóság! Ahogy nő a vagyon, szaporodnak a pusztítói. És mi haszna van a birtokosának? Csak a szeme elégül ki. A dolgozó ember álma édes, akár keveset, akár sokat eszik. De a gazdagot jóllakottsága nem hagyja aludni.

Van egy szörnyű baj, amit a nap alatt láttam: a gazdagság, amit tulajdonosa a vesztére tartogat. A gazdagság ugyanis valami szerencsétlenség folytán elvész, és ha fia születik, ennek nem marad semmi. Mezítelenül született, s úgy megy el innét, amint jött; abból, amit fáradsággal szerzett, semmi sem marad a kezében. Az is rettenetes nyavalya, ha úgy kell elmennie, ahogy jött. Mit használ hát neki, hogy szelet hajszol? Így minden napját sötétben és gyászban, kedvetlenségben, betegségben és bosszúságban tölti el.

Nos, megállapítom: az a jó, amiben az embernek része lehet, ennyi: egyék, igyék és érezze magát jól minden fáradozás közepette, amely adódik a nap alatt, életének azon a néhány napján, amelyet Isten ad neki, mert ez az osztályrésze. Igen, ha valakinek Isten gazdagságot és vagyont adott, és megengedte, hogy élvezze és kivegye részét belőle, és örömét találja munkájában: ez Isten ajándéka. Mert az ilyen nem sokat törődik élete napjaival, mivel Isten örömmel tölti el szívét.

Más bajt is láttam a nap alatt, amely súlyosan ránehezedik az emberre. Van, akinek Isten adott gazdagságot, kincseket, megbecsülést, és semmi sem hiányzik abból, amit szíve kíván. De Isten nem engedi, hogy élvezze, hanem idegen élvezi. Ez hiábavalóság, és szörnyű gyötrelem!

Lehet valakinek száz fia és ugyanannyi lánya, megérhet mégoly magas kort is, de ha nem élvezheti javait, és tisztes temetésben sincs része, akkor azt mondom: az elvetélt magzat boldogabb nála. Ez sötétben jön, és sötétben megy, sötétség borítja még a nevét is, az nem látta a napot, és nem ismeri az éjszakai nyugodalmat; egyik sem több, mint a másik! Ha az kétszer ezer évig élne is, de nem volna örömére, akkor nem ugyanoda jut mind a kettő?

Az ember minden fáradozása a szájáért van, de a gyomra mégsem telik meg. Mivel van többje a bölcsnek, mint a balgának? És mit tartsunk a szegényről, aki a nyilvánosság előtt fenn tudja tartani a látszatot?

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Péld 30, 8; Zsolt 30, 15-16

Csalást és hazug szót tarts távol tőlem, Uram. {*} Ne adj nekem se nyomort, se gazdagságot, hadd egyem kimért kenyeremet.

Én benned remélek, Uram, kezedben van a sorsom. {*} Ne adj nekem se nyomort, se gazdagságot, hadd egyem kimért kenyeremet.

Szent Jeromos áldozópapnak A Prédikátor könyvéhez írt magyarázatából

(PL 23, 1057-1059)

{p}

Keressétek, ami odafönt van!

Ha valakinek Isten gazdagságot és vagyont adott, és megengedte, hogy élvezze és kivegye részét belőle, és örömét találja munkájában: ez Isten ajándéka. Mert az ilyen nem sokat törődik élete napjaival, mivel Isten örömmel tölti el szívét{n}{r}Préd 5, 18-19{/r}{/n}. A Szentírás itt összehasonlítja annak az embernek a sorsát, aki nagy vagyona miatt még az ételét is nagy gondok közepette veszi magához és még élni sem ér rá mulandó javai miatt, annak a boldogabb embernek a sorsával, aki a jelen élet javait élvezni is tudja. Ennek ugyanis van legalább valamilyen kis gyönyörűsége is az élvezetben, de amannak csak emésztő gondjai adódnak. Sőt meg is magyarázza, hogy miért Isten ajándéka az, ha valaki örülni tud vagyonának. Ugyanis az ilyen nem sokat törődik élete napjaival.

Mert elvonja őt Isten a gondoktól, és örömet ad szívébe. Nem lesz szomorú az élete, hiszen nem kell gondokban vergődnie, és a jelen élet örömei meg gyönyörűségei sem tartják távol Istentől. De sokkal jobb, ha az Apostol gondolata szerint a Szentírás e szavain az Istentől adott lelki ételt és lelki italt értjük, és így megtaláljuk minden munkánkban az örömünket is. Valóban csak nagy erőfeszítés és sok munka árán érhetünk el oda, hogy ezeket az igazi javakat élvezhessük. Ez hát a mi sorsunk, hogy magának az erőfeszítésnek és munkának is örülni tudjunk. Ez az öröm jó dolog, de csak addig, amíg Krisztus, a mi életünk megjelenik{n}vö. {r}Kol 3, 4{/r}{/n}, hiszen ez még nem a teljes boldogság.

Az ember minden fáradozása a szájáért van, de vágyát mégsem tudja kielégíteni. Mivel van többje a bölcsnek, mint a balgának? És mivel a szegénynek, aki a nyilvánosság előtt fenn tudja tartani a látszatot?{n}vö. {r}Préd 6, 7-8{/r}{/n} Mindazt, amiért az emberek itt a földön fáradoznak, elnyeli a szájuk, megőrli a fog, és a gyomorba jut, hogy azt megeméssze. Tehát meglehetősen kevés az a gyönyörűség, amit ezek a dolgok szereznek. Hiszen jóformán csak addig jelentenek élvezetet, amíg ízleljük azokat.

Az ember azonban az evéssel nem tudja kielégíteni a vágyát. Vagy azért, mert újra megkívánja azt, amit evett, és sem bölcs, sem balga nem élhet eledel nélkül; a szegény nem is keres egyebet, csak azt, hogy testét táplálja, és éhen ne vesszen. Vagy pedig azért marad kielégítetlen evés után is az ember, mert a testi jóllakás semmi különös előnyt sem jelent a léleknek, hiszen a bölcs is, a balga is ugyanolyan testi eledellel él, és a szegény figyelme odairányul, ahol valami evilági jót vett észre.

Sokkal jobb tehát ezt a helyet arra az igazán bölcs emberre érteni, aki jártas a Szentírásban, és így valóban minden fáradsága a szájáért van, de vágyát mégsem tudja kielégíteni{n}vö. {r}Préd 6, 8{/r}{/n}, mert mindig többet óhajt abból megtanulni. Itt aztán valóban többje van a bölcsnek, mint a balgának; mert bár magát szegénynek tartja (éspedig olyan értelemben, ahogy az evangélium boldognak hirdeti a szegényt), és az örök élet javainak elnyerésére törekszik. Közben azon a szűk és keskeny ösvényen jár, amely az örök életre vezet. Szegény ugyan a gonosz tettekben, de tudja, hogy hol talál rá Krisztusra, aki maga az élet.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Vö. Sir 23, 4-6. 1. 3

Uram, Atyám és életemnek Istene, ne hagyj engem gonoszat gondolni; ne verj meg engem nagyravágyó szemmel, és a gonosz kívánságot tartsd távol tőlem. {*} Ne hagyd, hogy zsákmányul ejtsen a buja szenvedély!

Ne hagyj el engem, Uram, hogy ne gyarapodjék hebehurgyaságom, és bűneim ne szaporodjanak! {*} Ne hagyd, hogy zsákmányul ejtsen a buja szenvedély!

CSÜTÖRTÖK

A Prédikátor könyvéből

6, 11 – 7, 1-27

{p}

Ne mutatkozzál túlságosan bölcsnek!

Vajon ki tudja, mi válik javára életében az embernek, hiábavaló életének pár napján, amely elsuhan, mint az árnyék? Hiszen ki adja tudtul az embernek, ő utána mi lesz a nap alatt?

Jobb a jó név, mint a jó olaj, és a halál napja, mint a születés napja. Jobb olyan házba menni, ahol gyászolnak, mint ahol mulatnak, mert minden embernek ez a vége, s aki él, itt elgondolkodik. Jobb a szomorúság, mint a nevetés; ha komoly az arc, rendben a szív. A bölcsek szíve abban a házban van, amelyben gyászolnak; hanem a balgák szíve a vigasság házában.

Jobb a bölcsek feddését hallgatni, mint a balgák dicshimnuszára figyelni. Mert olyan a balga nevetése, mint az égő tövis ropogása a fazék alatt. Ez is hiábavalóság! Mert a nevetés bolonddá teszi a bölcset, és az öröm megrontja a szívet. Jobb a dolognak a vége az elejénél; jobb a béketűrő, mint a kevély.

Ne siess a bosszankodással, mert a bosszúság a balgák bensejében fészkel. Ne mondd: Miért van az, hogy a régi idők jobbak voltak, mint a mostaniak? Mert nem vall bölcsességre, ha ilyesmit kérdezel. Jó dolog, ha a bölcsesség vagyonnal párosul, és nyereség azoknak, akik látják a napot. Mert akit óv a bölcsesség, azt óvja a pénz is, s mint a tudás külön hasznát, a bölcsesség az életet is biztosítja azoknak, akiknek birtokában van.

Nézd az Isten művét: ki tudja kiegyenesíteni, amit ő görbévé tett? Jó napon érezd jól magadat, rossz napon meg lásd be, hogy ezt is Isten jól alkotta, akárcsak azt, hogy ne találjon az ember maga mögött semmit. Mindent láttam hiábavaló napjaimban: vannak igazak, akik bár igazak, elpusztulnak, és vannak gonoszok, akik gonoszságuk ellenére is sokáig élnek. Ne légy túlságosan igaz, és ne mutatkozz túlságosan bölcsnek! Mire való gyötörnöd magad? Ne légy szerfölött gonosz, és ne légy esztelen! Mire való volna időnap előtt meghalni? Jó az, ha egyiket szilárdan tartod, de a másikat sem engeded kicsúszni a kezedből. Igen, aki Istent féli, mind a kettőt végbeviszi.

A bölcsesség nagyobb erőt ad a bölcsnek, mint amennyi ereje tíz hatalmasnak van a városban. Nincs a földön olyan igaz ember, aki csak jót tenne, és sohasem vétkeznék. Ne figyelj minden szóra, amit kimondanak, mert különben meghallod, hogyan átkoz a szolgád. Mert hisz – ezt magad is tudod – te is sokszor átkoztál másokat.

Ezt mind kipróbáltam, a bölcsességet szem előtt tartva, így szóltam magamban: „Szeretnék szert tenni a bölcsességre!” De távol maradt tőlem. Ami van, messze van, és mélységes mélyen! Ki tudja megtalálni?

Aztán azon fáradoztam, hogy megismerjem, kifürkésszem és felkutassam a bölcsességet és a jutalmat, hogy felismerjem, mekkora balgaság a gonoszság, és mekkora őrültség a balgaság. S úgy találtam, hogy a halálnál is keserűbb dolog az asszony, aki olyan, mint a hurok, a szíve háló, a karjai bilincsek. Aki Istennek tetszik, az megmenekül tőle, de a bűnöst megfogja.

Nos, ezt találtam, mondja a Prédikátor, amikor mindent számba vettem. Ezen túl is kutattam még, de nem találtam semmit. Ezer között találtam egy férfit jónak, de asszonyt az összes között sem találtam.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Péld 20, 9; Préd 7, 21; 1 Jn 1, 8. 9

Ki mondhatja: „Tisztán tartottam szívemet, s ment vagyok a bűntől?” {*} Nincs a földön olyan igaz ember, aki csak jót tenne, és sohasem vétkeznék.

Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, saját magunkat vezetjük félre; ha megvalljuk bűneinket, akkor mivel Isten jó és igazságos, megbocsátja bűneinket. {*} Nincs a földön olyan igaz ember, aki csak jót tenne, és sohasem vétkeznék.

Szent Kolumbán apát Utasításaiból

(Instr. 1 de Fide, 3-5: Opera, Dublin, 1957, pp. 62-66)

{p}

Isten kifürkészhetetlen mélysége

Isten mindenütt jelen van, teljességgel mérhetetlen, s mindenütt a lehető legközelebb van hozzánk, amint saját maga tanúsítja: Közeledő Isten vagyok, mondja, nem távoli Isten{n}vö. {r}Jer 23, 23{/r}{/n}. Tehát nem a tőlünk távol maradó Istent keressük, hanem – ha érdemesek vagyunk rá – magunkban is hordozzuk őt. Bennünk lakik, mint a lélek a testben, feltéve, ha élő tagjai vagyunk; feltéve, ha meghaltunk a bűnnek. Ekkor tényleg bennünk lakik ő, aki ezt mondta: Bennük fogok lakni, és közöttük fogok járni{n}vö. {r}Lev 26, 12{/r}{/n}. Ha pedig méltók vagyunk arra, hogy ő bennünk legyen, akkor igazán ő éltet bennünket, mint eleven tagjait, ahogy az Apostol mondja: Benne élünk, mozgunk és vagyunk (ApCsel 17, 28].

Ki kutatta át a Magasságbelit kimondhatatlan és felfoghatatlan lényegében? Ki fürkészte ki Isten mélységeit? Ki dicsekedhet azzal, hogy ismeri a végtelen Istent, aki mindent betölt és körülvesz, aki mindent áthat, de mindent felülmúl, mindent magába foglal, és őt semmi sem képes magába fogadni? Ki ismeri őt, akit senki sem látott úgy, ahogy van?{n}vö. {r}1 Jn 4, 12{/r}{/n} Senki se képzelje magáról tehát, hogy megismerheti Isten kifürkészhetetlen titkait, hogy mi az, hogyan van, és kicsoda ő. Ezek kimondhatatlanok, kifürkészhetetlenek és átláthatatlanok. Csak egyszerűen, de erősen hidd, hogy az Isten így van, így lesz, ahogyan volt, mivel változhatatlan az Isten.

Kicsoda tehát az Isten? Atya, Fiú és Szentlélek, egyetlen Isten. Többet ne akarj tudni Istenről, mert aki nagy mélységeket akar ismerni, annak előbb a dolgok természetét kellene ismernie. A Szentháromság ismeretét méltán hasonlítják a tenger mélységeihez, a Prédikátor e szavai szerint: Felette mély az, ki tudná azt megismerni{n}vö. {r}Préd 7, 24{/r}{/n}. Mert amint a tenger mélysége el van rejtve az emberi tekintetek elől, úgy a Szentháromság isteni mivolta az emberi érzékek számára felfoghatatlan. Ezért ha valaki – úgymond – tudni akarja azt, amit hinnie kell, ne gondolja, hogy majd jobban megért valamit, ha beszél róla, mintha hittel elfogadja: az isteni bölcsesség ugyanis, amit megismerni vágyott az ember, még jobban távol lesz tőle, mint előzőleg volt.

A legmagasabb tudást tehát ne vitákban keresd, hanem az erkölcsi tökéletességedben; ne nyelvvel keresd, hanem a szív egyszerűségéből jövő hittel, ami nem a tudós hitetlenség magyarázkodásából alakul ki. Ha tehát értekezésekkel keresed a kimondhatatlant, távolabb kerül tőled{n}vö. {r}Préd 7, 23{/r}{/n}, mint előbb volt: de ha hittel keresed, akkor ott áll a bölcsesség, ahol a tartózkodási helye van, a kapuknál, és ahol működik, ott legalább részben látható. De valójában már akkor is eléri az ember valamennyire, amikor a láthatatlant megfoghatatlanként hiszi; hinnünk kell, hogy Isten a maga mivoltában láthatatlan, jóllehet e világban a szív bizonyos mértékben meg tudja őt látni.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Zsolt 35, 6-7; Róm 11, 33

Uram, jóságod felér az égig, a fellegekig ér a te hűséged. {*} Igazságod olyan, mint a hatalmas hegyek, ítéleteid oly mélyek, mint a tenger.

Mekkora a mélysége az Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának! Mily kifürkészhetetlenek szándékai! {*} Igazságod olyan, mint a hatalmas hegyek, ítéleteid oly mélyek, mint a tenger.

PÉNTEK

A Prédikátor könyvéből

8, 5 – 9, 10

{p}

A bölcs vigasztalása

Aki megtartja a parancsot, azt nem éri semmi rossz, és a bölcs elme megérti az időt és az ítéletet. Mert minden vállalkozásnak megvan a maga ideje és módja, és súlyosan ránehezedik az emberre a veszély. Hisz nem tudja az ember, mi következik. Mert ki tudná előre megmondani, hogy mi lesz? Nincs ember, akinek hatalmában volna az éltető lehelet, hogy visszatartsa, és senki sem ura a halál napjának. A harcból nincs elbocsátás. A gonoszság nem menti meg elkövetőit. Ezt mind láttam, amikor figyelmemet arra a fáradozásra fordítottam, amely a nap alatt folyik, amikor az ember az emberen uralkodik, annak kárára.

Aztán láttam: Sírjukba vitték a gonoszokat; jöttek a szent helyről, hogy megtiszteljék őket a városban, amiért ezt tették. Ez is hiábavalóság! Mivel a gonoszságot nem éri azon nyomban utol a büntető ítélet, az embereknek nő a bátorságuk a gonosztettre. Hisz a bűnös százszor is elköveti a gonoszságot, mégis sokáig él. Jól tudom: azoknak lesz jó soruk, akik félik az Istent, mert félnek tőle. A gonosznak nem lesz jó sora, és nem fogja napjait megnyújtani, mint az árnyékot, mivel nem fél az Istentől.

De hiábavalóság is akad a földön. Mert néha az igazak kapják, amit a gonoszok érdemeltek volna, és a gonoszok kapják, amit az igazak érdemeltek volna. Mondtam: Ez is hiábavalóság!

Ezért dicsértem az örömöt. Mert nincs más java az embernek a nap alatt, mint hogy egyék, igyék és örüljön. Ez kísérje munkájában életének napjain, amelyeket Isten adott neki a nap alatt.

Amikor azon fáradoztam, hogy megismerjem a bölcsességet, és arra törekedtem, hogy megértsem a hajszát, amely a földön folyik – mert hiszen sem éjjel, sem nappal nem lehetett álmot látni a szemekben_–, akkor láttam: minden az Isten műve, s az ember nem képes felfogni az eseményeket, amelyek a nap alatt lejátszódnak. Bármennyit fárad is az ember a kutatással, nem jut el a megértésig. És maga a bölcs sem tud a dolog nyitjára jönni, aki azt gondolja, hogy érti.

Ezt mind mérlegeltem elmémben, és beláttam, hogy az igazak és a bölcsek a tetteikkel együtt Isten kezében vannak. Az ember sem a szeretetet, sem a gyűlöletet nem ismeri, mindkettő hiábavalóság a szemében. Mert hiszen mindenkire egy és ugyanaz a sors vár, az igazra és a gonoszra, a tisztára és a tisztátalanra; arra, aki áldozatot mutat be, és arra, aki nem mutat be áldozatot; a jóra és a bűnösre; arra, aki esküszik, és arra, aki fél az esküvéstől.

Az a baj abban, ami a nap alatt történik, hogy mindenkire egy és ugyanaz a sors vár, s hogy az ember szíve tele van gonoszsággal, és esztelenségeket eszel ki az ember, míg él; az élők számára, aztán a holtak számára. Igen, míg valaki az élők közé tartozik, addig még van reménye. Mert jobb az élő kutya, mint a holt oroszlán. Az élők ugyanis tudják, hogy meg fognak halni, de a holtak nem tudnak semmit, és jutalmuk sincs már; hisz még nevük is feledésbe merül, amelyet szereztek maguknak. Szeretetük, gyűlöletük és igyekezetük is mind odavan. Soha többé nem lesz részük abban, ami a nap alatt végbemegy.

Rajta hát, edd vidáman a kenyeredet, és idd jókedvűen a borodat! Mert kezdettől fogva tetszik az Istennek, ha így teszel. Viselj mindig fehér ruhát, és a fejedről ne hiányozzék az olaj! Élvezd az életet feleségeddel, akit szeretsz, hiábavaló életed minden napján, amivel Isten megajándékozott a nap alatt. Mert ez a te osztályrészed az életből, és az, amiért fáradozol a nap alatt. Ami tennivalót csak talál a kezed, azt mind tedd meg, amíg képes vagy rá. Mert az alvilágban, ahová mégy, sem dolgozni, sem tervezni nem lehet, ott nincs sem tudás, sem bölcsesség.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

1 Kor 2, 9-10; Préd 8, 17

Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik. {*} Nekünk azonban feltárta Isten a Lélek által. A Lélek ugyanis mindent átlát, még Isten mélységeit is.

Minden az Isten műve, s az ember nem képes felfogni az eseményeket. {*} Nekünk azonban feltárta Isten a Lélek által. A Lélek ugyanis mindent átlát, még Isten mélységeit is.

Szent Gergely agrigentumi püspöknek A Prédikátor könyvéhez írt magyarázatából

(Lib. 8, 6: PG 98, 1071-1074)

{p}

Örvendezzék lelkem az Úrban!

„Rajta, edd vidáman kenyeredet, és idd jókedvűen a borodat! Mert kezdettől fogva tetszik az Istennek, ha így teszel”{n}{r}Préd 9, 7{/r}{/n}.

Ha a fenti igéket első hallásra és egyszerű értelemben akarnánk kifejteni, semmiképp sem tévedünk, ha azt mondjuk: Úgy látszik, a szent író arra akar bölcsen buzdítani bennünket, hogy szeressük az egyszerű életmódot, és ragaszkodjunk rendíthetetlenül az Istenbe vetett őszinte gyermeki hit tanításához, és akkor esszük örömmel kenyerünket, és isszuk jókedvvel borunkat. Buzdít, hogy le ne alacsonyítsuk magunkat gonosz beszéddel, és ne vetemedjünk semmiféle cselvetésre, ha nem inkább mindig egyeneslelkűen gondolkozzunk, és – amennyire tőlünk telik – siessünk a rászorulók és koldusok segítségére az irgalmasság és a nagylelkűség gyakorlásával; legfőképpen pedig azzal foglalkozzunk, és azt tegyük meg készségesen, ami az Isten előtt is tetsző.

De a fentiek elmélyülő magyarázata még magasabb gondolatokra ragad bennünket, és arra tanít, hogy már az égi és misztikus kenyeret szemléljük, amely az égből szállott alá, és életet hozott a világnak: s ugyanígy arra tanít, hogy a lelki bort tiszta szívvel vegyük magunkhoz, azt tudniillik, amely az igazi szőlőtő megsebzett oldalából kicsordult megváltó szenvedése idején. Erről szól üdvösségünk szent evangéliuma: Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, majd szent tanítványaihoz és apostolaihoz így szólt: Vegyétek, és egyétek, ez az én testem, amely értetek adatik a bűnök bocsánatára; hasonlóképp vette a kelyhet is, és így szólt: Igyatok ebből mindnyájan, ez az Újszövetség az én véremben, amely értetek és sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.{n}vö. {r}Mt 26, 26-28{/r}{/n}. Akik ugyanis ezt a kenyeret eszik, és ezt a misztikus bort isszák, azok valóban örvendeznek és ujjonganak, és boldogan mondhatják: Örömet adtál szívünkbe{n}vö. {r}Zsolt 4, 7{/r}{/n}.

Továbbá úgy gondolom, hogy erről a kenyérről és borról szól A példabeszédek könyvében is a személyes isteni Bölcsesség, a mi megváltó Krisztusunk, amikor ezt olvassuk: Gyertek, egyetek a kenyeremből, igyatok a borból, amelyet kevertem{n}{r}Péld 9, 5{/r}{/n}. Itt már mintegy előre jelzi az Isteni Igéből való titokzatos részesedést. Azok méltók arra, hogy e szavak hozzájuk szóljanak, akiknek a lelki ruhájuk és a világosságban végbevitt cselekedeteik egészen tiszta fényben ragyognak, mint ahogy az Úr is mondja az evangéliumban: Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat{n}{r}Mt 5, 16{/r}{/n}. Sőt ezeknek a fején mindig ott csillog az olaj kenete is, tudniillik a Szentléleknek, az igazság Lelkének a kenete, hogy ez megvédje és megmentse őket a bűn minden foltjától.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Zsolt 15, 8-9. 5

Az Úr áll jobbomon, hogy el ne essem. {*} Ezért örül az én szívem, és ujjong a lelkem.

Az Úr az én örökrészem és kelyhem. {*} Ezért örül az én szívem, és ujjong a lelkem.

SZOMBAT

A Prédikátor könyvéből

11, 7 – 12, 14

{p}

Mondások az öregségről

Édes a fény, és jót tesz a szemnek, ha látja a napot. Ha sok évig él is az ember, örüljön mindegyiknek, és gondoljon arra, hogy sok lesz a sötétség napja. Minden, ami következik, hiábavalóság!

Örülj, ifjú ember, ifjúságod idején, légy vidám ifjú napjaidban! Menj, ahová húz a szíved, és ahová csal a szemed! De légy tudatában, hogy Isten mindenért számadásra von. Vesd ki a szívedből a haragot, és tartsd távol testedtől a bajt! Mert az ifjúság és a fekete haj korszaka hiábavaló.

Gondolj Teremtődre ifjúságod napjaiban, mielőtt megérkeznek a gonosz napok, és elközelegnek az évek, amelyekre azt mondod majd: nem tetszenek nekem; mielőtt elsötétül a nap és a világosság, a hold és a csillagok, és mielőtt az eső után visszatérnek a felhők; amikor megremegnek a ház őrzői, és megrokkannak az erős férfiak; amikor az őrlőlányok már nem dolgoznak, mert az ablakokban elhomályosodik a nappal; amikor bezárják a külső kapukat, és halkabbá válik a malom zaja; amikor elcsitul a madarak hangja, és minden dal elhallgat; amikor félnek a magaslatoktól, és ijedten járnak az úton; amikor a mandulafa virágzik, a sáska jóllakik, a kapor kipattan, az ember meg örök hajlékába tér; az utcán már jönnek-mennek a siratóasszonyok; mielőtt elszakad az ezüstkötél, megreped az arany gyertyatartó, megpattan a forrásnál a korsó, s összetörik a kúton a kerék; és a por visszatér a földbe, ahonnét jött, az éltető lehelet meg az Istenhez, aki adta.

Hiábavalóság, csak hiábavalóság – mondja a Prédikátor_–, minden hiábavalóság! A Prédikátor nemcsak maga volt bölcs, hanem a népet is okosságra tanította. Sok bölcs mondást mérlegelt, felkutatott és megfogalmazott. A Prédikátor igyekezett tetszetős szavakat találni és az igazság szavait őszintén leírni.

A bölcsek szavai olyanok, mint az ösztöke, és mint a levert cövekek; a nyájak javára használja őket a pásztor.

Ezeken túl, fiam, ne kutass! A sok könyvírásnak se vége, se hossza, és a sok tanulás elfárasztja a testet.

Vége a beszédnek. Mindent hallottál. Féld az Istent, és tartsd meg a parancsait! Mert ez minden embernek a kötelessége. Mivelhogy Isten minden tettet ítélőszéke elé visz, minden rejtett dolgot, akár jó volt, akár rossz.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Zsolt 70, 17. 9; vö. Zsolt 15, 11

Ifjúságom óta oktatsz, Istenem, csodáidat mindmáig hirdetem {*} Ne vess el engem öregségem idején.

Örömmel töltesz el színed előtt, és mindörökké tart örömöm jobbodon. {*} Ne vess el engem öregségem idején.

Szent Gergely agrigentumi püspöknek a Prédikátor könyvéhez írt magyarázatából

(Lib. 10, 2: PG 98, 1138-1139)

{p}

Közeledjetek az Úrhoz, és megvilágosodtok

Édes a fény{n}{r}Préd 11, 7{/r}{/n}, jegyzi meg a Prédikátor, és a szemnek olyan jó érzés ebbe a napba beletekintenie. Ha valaki kioltaná ezt a fényt, alaktalanná szürkülne a világ, és élettelenségbe zuhanna az élet. Ezért ír így Isten titkainak nagy szemlélője, a kezdetre visszatekintő Mózes: Isten látta, hogy a világosság jó{n}{r}Ter 1, 3{/r}{/n}. De most inkább arra a nagy, igaz és örök világosságra kell gondolnunk, amely minden embert megvilágosít{n}{r}Jn 1, 9{/r}{/n}, Krisztus Urunkra, a világ fenntartójára és megváltójára, aki emberré lett, és vállalta az embersorsot minden szenvedésével, s akiről Dávid próféta így énekel: Énekeljetek Istennek, zsoltárt zengjetek nevének, készítsetek utat neki, aki a felhő fölött vonul, mert „az Úr” az ő neve; örvendezzetek színe előtt{n}{r}Zsolt 67, 5{/r}{/n}.

Édesnek nevezte ezt a fényt, és jó érzésnek jelezte e dicsőség napjának a szemlélését, már tudniillik előre arról szólva, aki Isten létére emberi testet vett magára, és azt mondotta: Én vagyok a világ világossága; aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága{n}{r}Jn 8, 12{/r}{/n}. És egy másik helyen: Ez az ítélet: a világosság a világba jött{n}{r}Jn 3, 19{/r}{/n}. Ezért tehát ez a nap, amelyet testi szemünkkel szemlélünk, az igazság Napját jelzi előre. Ez valóban a legédesebb fény lett mindazok számára, akik méltók lehettek arra, hogy tőle tanuljanak, és akik őt saját szemükkel csak egy köztük élő és velük levő embernek látták, jóllehet nem olyan ember volt, mint a többi. Mert ő igaz Isten is volt, és ezért tudta megvalósítani, hogy a vakok lássanak, a sánták járjanak, a süketek halljanak, és megtisztította a leprásokat, s egyetlen szavával életre keltette a holtakat.

Hiszen most is az élet legédesebb gyönyörűsége, ha lelki szemünkkel rátekintünk, tiszta és isteni szépségében elmerülünk, és róla elmélkedünk. Hiszen abból a tényből, hogy közösségbe lépett velünk, és felvette a mi emberi természetünket, mi is megvilágosodunk, lelkiekben gazdagodunk, öröm tölti el a lelkünket, életszentségre jutunk, értelmünk világossága felfokozódik, s végül mennyei ujjongással töltekezünk, s mindez megaranyozza életünk minden hétköznapját is. A bölcsen gondolkodó szent író ezért írta: Ha sok évig él is az ember, örüljön mindegyiknek{n}{r}Préd 11, 8{/r}{/n}. Mert azok számára, akik őt szemlélik, minden öröm forrása csak az igazság Napja. Erről mondja Dávid próféta: Ujjonganak Isten előtt az igazak, elragadtatással ünnepelnek{n}{r}Zsolt 67, 4{/r}{/n}; majd ismét: Örvendjetek, igazak, az Úrban, a szentekhez dicséret illik{n}{r}Zsolt 32, 1{/r}{/n}.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Zsolt 33, 4. 6; Kol 1, 12-13

Magasztaljátok az Urat velem együtt, dicsőítsük az ő nevét mindnyájan! {*} Tekintsetek rá, és eláraszt a fény benneteket, és arcotokat nem érheti szégyen.

Arra méltatott minket, hogy részünk legyen a szentek fényességében, és a sötétség hatalmából kiragadott minket. {*} Tekintsetek rá, és eláraszt a fény benneteket, és arcotokat nem érheti szégyen.