ÉVKÖZI IDŐ

8. HÉT

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

Jób könyvéből

1, 1-22

Jób elveszti javait

Volt Husz földjén egy Jób nevű férfi. Feddhetetlen, derék ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat. Hét fia és három lánya született. Nagy vagyona volt: hétezer juha, háromezer tevéje, ötszáz iga marhája, ötszáz szamara és számos cseléde. Így hatalmasabb volt napkelet valamennyi fiánál.

Fiai vendégséget szoktak rendezni: ki-ki a saját házában, a rá eső napon. Ilyenkor üzentek, és három nővérüket is meghívták, hogy egyenek és igyanak ők is velük. Valahányszor sorra lejártak a vendégség napjai, Jób elhívatta és megtisztította őket. Korán reggel fölkelt, és égőáldozatot mutatott be mindegyikükért, így gondolkodott ugyanis: „Hátha vétkeztek gyermekeim, és szívükben káromolták Istent.” Így járt el Jób minden alkalommal.

Egy napon az történt, hogy az Isten fiai fölkerekedtek, és az Úr elé járultak. A sátán is megjelent köztük.

Az Úr így szólt a sátánhoz: „Honnét kerülsz ide?” A sátán azt felelte az Úrnak: „Szerte bebarangoltam a földet, és bolyongtam rajta.” Akkor az Úr így szólt a sátánhoz: „Felfigyeltél-e szolgámra, Jóbra? Mert nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen, derék ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat.”

A sátán azt válaszolta az Úrnak: „Talán bizony ingyen olyan istenfélő az a Jób? Nem magad emeltél-e sövényt köré, háza és minden vagyona köré? Megáldottad keze munkáját, úgyhogy birtoka egyre gyarapszik a földön. Csak nyújtsd ki egyszer a kezedet, és nyúlj hozzá egész vagyonához! Szavamra, szemtől szemben fog majd káromolni!” Az Úr erre azt mondta a sátánnak: „Nos, kezedbe adom mindenét, amije van. Csak rá magára nem szabad rátenned a kezed.” Erre a sátán eltávozott az Úr színe elől.

Egyik nap (Jób) fiai és lányai legidősebb bátyjuk házában lakomát tartottak, és bort ittak. Ekkor hírhozó érkezett Jóbhoz, és így szólt: „A marhák szántottak, a szamarak meg mellettük legelésztek. De rajtuk ütöttek a szabeusok, és elrabolták őket. A szolgákat kardélre hányták, csak én tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked.”

Még be sem fejezte mondanivalóját, máris jött egy másik, és jelentette: „Isten nyila hullott az égből, tűzvészt támasztott a juhok és a szolgák között, és elpusztította őket. Csak én tudtam megmenekülni, hogy hírt hozzak neked.” Még nem ért beszédje végére, máris jött egy másik, és ezt mondta: „A kaldeusok három rajba álltak, megtámadták és elhajtották a tevéket. A szolgákat kardélre hányták, csak én tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked.”

Még be sem fejezte mondanivalóját, máris jött egy másik, és szólt: „Fiaid és lányaid lakomát tartottak, és bort ittak legidősebb bátyjuk házában. Hirtelen vihar kerekedett a sivatagon túlról, megrendítette a ház négy sarkát, úgyhogy rászakadt a fiatalokra, és mind meghaltak. Csak én tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked.”

Jób ekkor fölkelt, megszaggatta ruháját, és megnyírta fejét, a földre borult, és imádkozott, így szólt: „Mezítelenül jöttem ki anyám méhéből, és ruhátlanul térek oda vissza. Az Úr adta, az Úr elvette (amint az Úrnak tetszett, úgy lett); legyen áldott az Úr neve!”

Mindezek ellenére nem vétkezett Jób, és nem szólt dőreséget Isten ellen.

VÁLASZOS ÉNEK

Jób 2, 10; 1, 21

Ha a jót elfogadjuk Isten kezéből, miért ne fogadnánk el a rosszat is? {*} Az Úr adta, az Úr elvette, amint az Úrnak tetszett, úgy lett; legyen áldott az Úr neve!

Mezítelenül jöttem ki anyám méhéből, és ruhátlanul térek oda vissza. {*} Az Úr adta, az Úr elvette, amint az Úrnak tetszett, úgy lett; legyen áldott az Úr neve!

Nagy Szent Gergely pápa Jób könyvéhez írt „Erkölcsi magyarázatok" című művéből

(Lib. 1, 2. 36: PL 75, 529-530. 543-544)

A derék és feddhetetlen, Istent félő ember

Bizony vannak, akik abban az értelemben egyszerűek, hogy nem is tudják, mi az erkölcsi jó. Emiatt azonban már le is térnek az igazi egyszerűség ártatlan útjáról, és nem is tudnak felemelkedni az erkölcsi jó magaslatára. Mivel pedig nincs bennük óvatosság, ezért azután nem is képesek az ilyen értelmű egyszerűségük miatt megmaradni az ártatlanságban sem.

Emiatt figyelmezteti Pál a tanítványait: Szeretném, hogy a jóban járatosak legyetek, a rosszban ellenben járatlanok{n}{r}Róm 16, 19{/r}{/n}. Ezért mondja más helyen is: Értelem dolgában ne legyetek gyerekek, csak a gonoszság terén maradjatok, kiskorúak{n}{r}1 Kor 14, 20{/r}{/n}.

És maga az Örök Igazság is ezért parancsolja a tanítványoknak: Legyetek okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok{n}{r}Mt 10, 16{/r}{/n}. Ebben a figyelmeztetésben következetesen kapcsolta össze a kettőt: hogy a galamb egyszerűségét vezesse bennünk okosan a kígyó ravaszsága, viszont a kígyó ravaszságát mérsékelje bennünk a galamb egyszerűsége.

A Szentlélek is ezért mutatta meg magát az embereknek nemcsak galamb képében, de tűznyelvek alakjában is. A galamb az egyszerűséget jelzi, a tűz pedig a buzgóságot. Galamb és tűz érzékelteti tehát a Szentlelket, ezért mindazoknak, akikre leszáll, úgy kell élniük szelíd egyszerűségben, hogy azért a bűnösök vétkeivel szemben szent buzgóság is hevítse őket.

Feddhetetlen, derék ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat{n}{r}Jób 1, 1{/r}{/n}. Aki az örök haza felé törekszik, kétségkívül egyszerűen és feddhetetlenül él: tudniillik a magatartása derék, a hite pedig feddhetetlen. A földi ügyek intézésében derék, a mennyei valóságok benső átélésére pedig nyitott. Mert bizony vannak, akiknek a jótetteiből hiányzik az egyszerűség, hiszen azokkal nem lelki jutalmukat keresik, hanem csak az evilági előnyöket hajhásszák. Ezért valóban jól jegyzi meg egy bölcs: Jaj a bűnösnek, aki kettős úton jár{n}vö. {r}Sir 2, 12{/r}{/n}. A bűnös ugyanis két úton jár a földön, mert noha Istené az, amit végbevisz, mégis evilági az, amit gondolatban el akar érni.

Viszont Jóbról nagyon találóan van megírva: Félte az Istent, és kerülte a rosszat. A választottak szent Egyháza ugyanis derék magatartásának és feddhetetlenségének útját félelemben kezdi járni, de szeretetben fejezi be. Gyökeresen akkor szakad el az ember a rossztól, amikor az Isten iránti szeretetből többé már nem akar vétkezni. Amikor azonban csak félelemből cselekszik valaki jót, akkor még nem határolta el magát teljesen a rossztól, hiszen éppen az a bűne, hogy szívesen vétkeznék, ha azt büntetés nélkül megtehetné.

Jól tanít tehát a Szentírás, amikor Jóbról azt állítja, hogy félte Istent, de egyúttal hangsúlyozta, hogy kerülte a rosszat is; minthogy pedig a szeretet nyomon követi a félelmet, amikor valaki a bűnt lélekben teljesen elhagyja, akkor azt éppen a belső elhatározásával tiporja szét.

VÁLASZOS ÉNEK

Zsid 13, 21; 2 Mak 1, 4

Isten tegyen készségessé titeket minden jóra, hogy teljesítsétek akaratát. {*} Munkálja bennetek Jézus Krisztus által mindazt, ami kedves előtte.

Tegye lelketeket fogékonnyá törvénye és parancsai iránt. {*} Munkálja bennetek Jézus Krisztus által mindazt, ami kedves előtte.

Jób könyvéből

2, 1-13

A fekéllyel sújtott Jóbot meglátogatják barátai

Történt egy napon, hogy az Isten fiai fölkerekedtek, és az Úr színe elé járultak. Közöttük volt a sátán is. Ekkor az Úr így szólt a sátánhoz: „Honnét kerülsz ide?” A sátán azt felelte az Úrnak: „Szerte bebarangoltam a földet, és kószáltam rajta.” Erre az Úr megkérdezte a sátánt: „Észrevetted-e szolgámat, Jóbot is? Mert nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen, derék ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. Még mindig kitart feddhetetlenségében. Hiába ingereltél föl, hogy tegyem tönkre!” A sátán ezt válaszolta az Úrnak: „Bőrért bőrt! Az életéért mindenét odaadja az ember, amije csak van. Emeld csak rá kezedet, és nyúlj a csontjához és húsához! Szavamra, szemtől szemben fog majd káromolni!” Ekkor az Úr azt mondta a sátánnak: „Nos, a kezedbe adom, csak az életét kíméld!”

A sátán eltávozott az Úr színe elől. Jóbot rosszindulatú fekéllyel sújtotta tetőtől talpig. Ez hamuba ült, s egy cserépdarabot vett a kezébe, hogy azzal vakargassa magát.

A felesége meg így beszélt hozzá: „Még mindig kitartasz feddhetetlenségedben? Átkozd az Istent, és halj meg!” Ő azonban így válaszolt neki: „Mint valami féleszű asszony, úgy beszélsz. Ha a jót elfogadjuk Isten kezéből, miért ne fogadnánk el a rosszat is?” Mindamellett nem vétkezett Jób az ajkával.

Jóbnak három barátja értesült a csapásokról, amelyek rászakadtak, és eljöttek hazájukból: Elifász Temánból, Bildád Suachból és Zófár Naamából. Megállapodtak egymás közt, hogy elmennek hozzá, kifejezik együttérzésüket és megvigasztalják. Amikor távolból ráemelték tekintetüket, nem ismerték meg. Hangos sírásban törtek ki, megszaggatták ruhájukat, és hamut szórtak a fejükre. Hét nap és hét éjjel mellette ültek a földön, és egyik sem szólt hozzá, egy szót sem. Látták ugyanis, hogy igen nagy a fájdalma.

VÁLASZOS ÉNEK

Zsolt 37, 2. 3. 4. 12

Uram, ne feddj meg felindulásodban, mert nyilaid belém hatoltak. {*} Nincs testemen ép hely, mert haragszol énrám.

Barátaim és szeretteim dermedten állnak bajom előtt. {*} Nincs testemen ép hely, mert haragszol énrám.

Nagy Szent Gergely pápa Jób könyvéhez írt „Erkölcsi magyarázatok” című művéből

(Lib. 3, 15-16: PL 75, 606-608)

Ha a jót elfogadjuk Isten kezéből, miért ne fogadnánk el a rosszat is?

Amikor Pál észrevette magában lelki bölcsessége gazdagságát, és ugyanakkor azt is látnia kellett, hogy ő maga is csak halandó ember, így szólt: Ez a kincsünk cserépedényben van{n}{r}2 Kor 4, 7{/r}{/n}. Íme, Szent Jób is érezte külső törékeny cserépedényének sajgó sebeit, de a belső kincse sértetlenül megmaradt. Bőre ugyanis felszakadozott sebei következtében, de ugyanakkor a belül kibontakozó sértetlen bölcsességének a kincse szent tudománya szavaival így nyilatkozott meg: Ha a jót elfogadjuk Isten kezéből, miért ne fogadnánk el a rosszat is?{n}{r}Jób 2, 10{/r}{/n} Jónak az Isten ideigvaló vagy örök ajándékait nevezi, rossznak pedig a földi élet csapásait. Ezekről mondja az Úr a Próféta ajkával: Én vagyok az Úr, és senki más! Én alkotom a világosságot, és én teremtem a sötétséget. Én szerzek békességet, s én idézem elő a szenvedést is{n}{r}Iz 45, 5a. 7{/r}{/n}.

Teremtője a napvilágnak, alkotója az éjsötétnek: mert a csapások a külső ember számára a szenvedés sötétségét teremtik meg, a belső ember számára azonban okulást jelentenek, és ez a lélek világosságát gyújtja fel benne. Én szerzek békességet, s én idézem elő a szenvedést is; ha ugyanis az ember a jónak teremtett földi dolgok után helytelenül vágyakozik, akkor ezáltal azok rosszak lesznek számunkra, és büntető csapásokká válnak, és csak ezután békél meg velünk az Isten. A bűn által ugyanis Isten ellenségei leszünk, méltányos tehát, hogy Isten békességébe csak az ő büntető csapásait elszenvedve jussunk vissza; hogy mialatt minden egyes jónak teremtett dolog szenvedéseink forrásává válik, azalatt e büntetéssel megjavított lelkünk alázatosan megújuljon a teremtő Isten békéjében.

Nagyon érdemes Jób szavaiban megfigyelni, hogy – szembeszállva felesége meggyőződésével – milyen mélyrehatoló megfontolásra képes. Erről tanúskodik idézett szava: Ha a jót elfogadjuk Isten kezéből, miért ne fogadnánk el a rosszat is? Bizony, a szenvedésben nagy vigasztalásunkra válhat, ha bajaink közepette visszaemlékezünk Teremtőnk jótéteményeire. A jelen fájdalom nem töri le a vigaszt, ha azonnal eszünkbe jut a kapott jótétemény felemelő emléke. Ezért is sürgeti a Szentírás: A jó napon ne feledkezzél meg a rosszakról, és a rossz napon ne feledkezzél meg a jókról{n}vö. {r}Sir 11, 25{/r}{/n}.

Így van ez: ha valaki Istentől jótéteményt kap, de annak birtokában nem telik el szent félelemmel is a büntetés lehetősége miatt, akkor örömében elbizakodottá lesz. Akit pedig csapások sújtanak, és közben nem talál vigaszt azokban a javakban, amelyeket egykor kapott, akkor azt az embert a teljes kétségbeesés fosztja meg lelke nyugalmától.

A kettőt egybe kell tehát kapcsolni, hogy az egyik mindig ellensúlyozza a másikat: a balsors szenvedését mérsékelje a jótétemények emlékezete, és a jólét örömét fékezze a várható balsors félelme. A szent férfi tehát – míg testét a sebek elborítják – a csapások gyötrelmei között is az Isten adományainak jóleső emlékét idézi fel, hogy lesújtott lelkét megvigasztalja, mondván: Ha a jót elfogadjuk Isten kezéből, miért ne fogadnánk el a rosszat is?

VÁLASZOS ÉNEK

Jób 2, 10; 1, 21-22

Ha a jót elfogadjuk Isten kezéből, miért ne fogadnánk el a rosszat is? {*} Az Úr adta, az Úr elvette, amint az Úrnak tetszett, úgy lett, legyen áldott az Úr neve.

Mindezek ellenére nem vétkezett Jób, és nem szólt dőreséget Isten ellen. {*} Az Úr adta, az Úr elvette, amint az Úrnak tetszett, úgy lett, legyen áldott az Úr neve.

Jób könyvéből

3, 1-26

Jób panasza

Jób megnyitotta száját, s elátkozta születése napját. Így szólt: „Vesszen a nap, amikor világra jöttem, az éj, amelyen azt mondták: „Fiú fogantatott.” Igen, legyen az a nap sötétség! Az Isten odafenn ne törődjék vele, ne is ragyogjon fel annak a napnak a fénye! Borítsa éjszaka és sűrű sötétség, nehezedjenek rá gomolygó fellegek, tartsa rettegésben nappali sötétség! Sötétség nyelje el! Ne sorolják az év többi napja közé, és ne számítsák be hónapok napjának! Az az éjjel meg maradjon magtalan! Ne lásson soha hangos vigadozást! Átkozzák el ezt az éjt a napok átkozói, akik a leviatánt ingerelni tudják! Homály takarja el hajnalcsillagait, hasztalan várjon a világosságra! Ne láthassa meg, hogy a tavasz kinyitja szemét! Mert nem zárta be előttem a méhnek ajtaját, és a kínt nem rejtette el szemem elől.

Hogy nem pusztultam el már az anyaméhben! Vagy miért nem haltam meg, mikor megszülettem? Miért fogtak föl térdek? S miért voltak emlők, hogy szopjam őket? Most csöndben feküdnék, és nyugodhatnék, elaludtam volna, és békességem volna. A királyok és a föld nagyjai közelében, akik sírhelyet építenek maguknak. Fejedelmek mellett, akiknek volt aranyuk, akik megtöltötték házukat ezüsttel. Mint torzszülött, akit mielőtt élt, már elástak; volnék, mint a magzat, aki fényt sose látott. Ott a gonoszok felhagynak dühükkel, és az elfáradtak nyugalmat találnak. Együtt pihennek ott mind, akik foglyok voltak, nem hallatszik többé robottisztnek hangja. Egyforma lesz ott a szegény és a gazdag, és a rabszolga sem függ majd urától.

Miért hagyta világra jönni a szenvedőt, s szomorú szívűnek miért adott életet? Várják a halált, de az bizony nem jön, jobban keresik, mint az elrejtett kincset. Örülnének nagyon saját sírhalmuknak, sírjuk, ha meglelnék, felujjonganának. Útjavesztett embernek minek ily ajándék, annak, akit Isten teljesen körülzárt?

Immár kenyeremmé vált a sóhajtozás, s mint a víznek árja, ömlik a panaszom. Mert rám szakadt, amitől rettegtem, és amitől féltem, osztályrészem lett. Nincs nekem nyugalmam, nincsen békességem, még meg sem nyugodtam, máris új baj ért.”

VÁLASZOS ÉNEK

Jób 3, 24-26; 6, 13

Immár kenyeremmé vált a sóhajtozás, s mint a víznek árja, ömlik a panaszom. Mert rám szakadt, amitől rettegtem, és amitől féltem, osztályrészem lett. {*} Elért engem, Uram, a te haragod.

Számomra nincs többé semmi segítség, menekülésemnek minden útja zárva. {*} Elért engem, Uram, a te haragod.

Szent Ágoston püspök Vallomásainak könyvéből

(Lib. 10, 1, 1 – 2, 2; 5, 7: CSEL 33, 226-227. 230-231)

Jól ismersz te, Uram, engemet, akárki vagyok

Hadd ismerjelek meg, Ismerőm, hadd ismerjelek meg, amint ismert vagyok én is{n}{r}1 Kor 13, 12{/r}{/n}. Áradj lelkembe, lelkem erőssége; alakítsd magadhoz, hogy folt és ránc nélkül legyen a tiéd, és a tiéd is maradjon. Ez a reménységem, ezért beszélek, és ebben a reménységben van örömöm, ha valóban örülök. Minden mást pedig, amit ez az élet nyújt nekünk, annál kevésbé szabad megsiratnunk, minél inkább siratják embertársaink, és annál bővebben kell könnyet hullatnunk érte, minél kevésbé sírnak miatta az emberek, íme, te az igazságot szereted{n}{r}Zsolt 50, 8{/r}{/n}, aki pedig megcselekszi ezt, a világosságra megy{n}{r}Jn 3, 21{/r}{/n}. Szándékozom, hogy vallomásaimban ezt cselekedjem előtted szívemben, írásomban pedig majd tömérdek tanú előtt.

Van-e, Uram, előtted rejtőző valami bennem, még ha nem akarnám is megvallani neked? Hiszen szemed előtt az emberi lélek mélysége mezítelen. Téged rejtenélek el csupán magam elől, és nem magamat tőled. Most azonban, midőn sírásom tanú arra, hogy milyen nagyon nem tetszem magamnak, te fényeskedel előttem, te tetszel nekem, téged szeretlek, reád vágyakozom. Miért? Hogy magamon szégyenkezzek, és elhajítsam magamat, tégedet válasszalak, és ne keressem tetszésedet, de a magamét sem, hacsak nem benned.

Jól ismersz te, Uram, engemet, akárki vagyok. Említettem, hogy mit szándékozom elérni e vallomásommal. Nem testem szaván és hangján nyilatkozom, hanem lelkem igéivel és gondolkozásom kiáltásaival. Ismeri őket füled. Ha rossz vagyok, a neked szóló vallomásom nem egyéb, mint hogy nem tetszem magamnak. Ha pedig jó vagyok, nem egyéb a vallomásom neked, mint hogy ezt ne a magam érdeméül rójam, mert te, Uram, megáldod az igaz embert{n}{r}Zsolt 5, 13{/r}{/n}, de előbb a bűnöst megigazulttá teszed{n}vö. {r}Róm 4, 5{/r}{/n}. Vallomásom tehát neked szól, Istenem, akár csendesen, akár nem csendesen. Csöndben marad talán a hangom, de kiáltanak szívem érzelmei.

Te ítélsz meg, Uram, engem. Bár senki sem tudja az ember belső dolgait, csak a benne lakó emberi lélek{n}{r}1 Kor 2, 11{/r}{/n}, mégis van valami az emberben, amit nem ismer az ember lelke sem, pedig ez benne lakozik. Te azonban, Uram, te alkottad őt, tehát minden porcikáját ismered. Én, habár megvetem és másnak nem ítélem, csupán pornak és hamunak színed előtt magamat, mégis tudok rólad valamit, amit nem tudok magamról.

Lám, most tükör által homályban látunk, s még nem színről színre{n}vö. {r}1 Kor 13, 12{/r}{/n}, és azért míg messze zarándokolok tőled, inkább vagyok magamnak jelenvaló, mint neked, de tudom mégis rólad, hogy semmi módon nem érhet erőszak téged. Nem tudom azonban, hogy milyen kísértés ellen van küzdelemre erőm, és milyen ellen nincsen. Ámde reménykedem, mivel hűséges vagy, és nem engeded, hogy erőnkön felül szenvedjünk kísértést, hanem a kísértéssel együtt a kimenekülést is megadod, hogy kibírjuk.

Meg kell tehát vallanom, hogy mit tudok magamról, és azt is, amit nem tudok. Hiszen amit magamról tudok, csupán úgy tudom, hogy fényességeddel rám sugarazol, és amit nem tudok, csak addig nem tudom, míg sötétségem színed előtt nem változik déli verőfényre.

VÁLASZOS ÉNEK

Zsolt 138, 1. 2. 7

Uram, te megvizsgálsz, és jól ismersz engem; {*} Messziről ismered gondolataimat.

Lelked elől ugyan hová mehetnék? Színed elől hová futhatnék? {*} Messziről ismered gondolataimat.

Jób könyvéből

7, 1-21

Jób megunta életét, és panaszával Istenhez kiált

Jób így válaszolt barátainak: „Nem szolgálat az ember sorsa a földön? Nem napszámos módján tölti el napjait? Olyan, mint a rabszolga, ki árnyékba vágyik, olyan, mint a napszámos, ki a bérét várja. Csalódással teli hónapok jutottak részemül, keserves éjeket adtak osztályrészül. Már mikor lefekszem, kérdezem: „Mikor virrad?” És mihelyt fölkelek: „Mikor lesz már este?” Tele vagyok kínnal egész alkonyatig.

Férgek lepik el testem, s a föld pora fedi. Összeaszalódik s gennyezik a bőröm. Napjaim futnak, mint takács vetélője, eltűnnek, s nyomukban nem marad reménység. Gondold meg: életem csupán egy lehelet, szemem soha többé nem lát boldogságot. S a szem, amely most lát, soha többé nem lát, kereső szemeddel nem találsz, nem leszek.

Mint felhő, tovaszáll, eltűnik a távolban, nem tér az vissza, kit az alvilág elnyelt. Házába nem mehet soha többé vissza, és otthona nem látja soha viszont. Ezért én sem türtőztetem magamat: beszélek lelkem gyötrelmében, s elpanaszolom lelkemnek keservét.

Tenger vagyok tán? Avagy tengeri szörny? Merthogy őrzésemre őrszemeket rendelsz. Ha arra gondolok: vigaszt ad fekvőhelyem, ágyam majd segít viselni kínomat, máris megijesztesz álmomban szörnyűmód, rémképek kergetnek újabb gyötrelmekbe. „Fojts meg inkább!” – ez a kívánságom, jobb a halál, mint a sok fájdalom.

Eltűnök én immár, nem élek örökké, hagyj hát magamra, életem egy lehelet. Vajon mi az ember, hogy oly nagyra tartod, arra méltatod, hogy törődj vele? Hisz meglátogatod minden áldott reggel, és próbára teszed minden pillanatban. Mily rég nem veszed le tekinteted rólam! Arra sem hagysz időt, hogy nyálam lenyeljem.

Vétkeztem? Mit tettem? Mondd, emberek Őre! Támadó kedvednek miért vagyok céltábla? Miért vagyok terhedre? Miért nem bocsátod meg a bűneimet, vétkem fölött miért nem hunysz szemet? Mert hogyha egyszer lefekszem a porba, hiába keresel, többé nem leszek.”

VÁLASZOS ÉNEK

Jób 7, 5. 7. 6

Férgek lepik el testem s a föld pora fedi, összeaszalódik s gennyezik a bőröm. {*} Gondold meg, Uram: életem csupán egy lehelet.

Napjaim futnak, mint takács vetélője, eltűnnek, s nyomukban nem marad reménység. {*} Gondold meg, Uram: életem csupán egy lehelet.

Szent Ágoston püspök Vallomásainak könyvéből

(Lib. 10, 26. 37 – 29, 40: CSEL 33, 255-256)

Irgalmad felségében van minden reménységem

Ugyan hol találtalak, hogy megismertelek? Nem voltál ugyanis még emlékezetemben, mielőtt téged megismertelek. Hol találtalak volna, hogy megismerhesselek, ha nem magadban, te fölöttem lakozó? Nincs szó itt semmiféle helyről. Közelítünk hozzád, és távolodunk tőled, de helyről sohasem beszélhetünk. Igazságom, ott vagy mindenütt, és irányítod valamennyi tőled tanácsot kérőt, s egy időben felelsz az összes kérdezőnek, a különböző tanácsért rimánkodónak is.

Világosan felelsz, de nem hall mindenki téged világosan. Mindenki tanácsért eseng, amire nézve éppen tanácsot akar, de nem mindig azt hallják az emberek, amit ők szeretnének. Az a legderekabb szolgád, aki nem annyira arra iparkodik, hogy azt hallja tőled, amit ő akar, hanem azt akarja inkább, amit nálad hallott.

Éppen olyan régi, mint örökkön új Szépség: későn gyulladt föl szereteted bennem, íme, belül voltál, én pedig kívül és kint kerestelek. Szépséges világodnak én rútságommal rohantam neki. Velem voltál, de én nem voltam veled. Távol tartottak tőled engem olyan dolgok, amelyek nem léteznének, ha nem volnának benned. Hívtál, kiáltottál, és összetörted süketségemet. Fölcsillámlottál, sugarad rám özönlött, és messze űzted vakságomat is. Illatoztál, én lélegzetet vettem, és már lihegek feléd. Megízleltelek, már éhezek reád, és szomjúhozlak téged. Megérintettél, és békességedre fölgyulladt a vágyam.

Ha majd teljes mivoltommal hozzád ragaszkodom, nem tép többé sem fáradtság, sem fájdalom. Élő lesz életem, és majd egészen veled töltekezik. Fölemeled, akit betöltesz, és mert egészen még nem töltöttél el, önmagamnak is terhére vagyok. Csatáznak siralmat érdemlő örömeimmel örömre méltó szomorúságaim, s nem tudom, melyik félen lesz majd a győzelem.

Jaj nekem, Uram, könyörülj meg rajtam! Hadakoznak gonosz fájdalmaim derék örömeimmel, és nem tudom, hogy melyik részhez pártol a győzelem. Jaj nekem, könyörülj, Uram, rajtam! Jaj nekem! Nem takargatom, íme, sebeimet. Orvos vagy, és én beteg vagyok. Irgalmas vagy, én nyomorult vagyok.

Nos, vajon nem küzdelem az ember élete a földön?{n}Vö. {r}Jób 7, 1{/r}{/n} Ki óhajt bajt és nehézségeket? Parancsolod: tűrjük el őket, ámde hogy szeressük is, nem parancsolod. Amit csak tűr az ember, sohasem szereti, ha a tűrést magát talán szereti is. Esetleg örül, hogy tűrhet valamit, de jobban szeretné, ha nem volna mit eltűrnie. Balsorsban jobb napokra vágyakozom, és jósorsban bajtól rettegek. Hol itt a középút, ahol emberi életünk ne lenne küzdelem? Jaj evilági sikereinknek is, még egyszer, újra mondom, mert a balsorstól való rettegés és a romlandó öröm leskelődik rájuk. Jaj evilági bajainknak is, még egyszer, újra, harmadszor is mondom, mert leskelődik rájuk jobb napokra váró óhajtásunk. Ámde kemény a balsors, és türelmünk könnyen hajótörést szenved. Tehát az ember élete nem szünet nélkül való küzdelem a földön?

Irgalmad nagyságában van csupán minden reménységem.

VÁLASZOS ÉNEK

Lk 19, 10

Éppen olyan régi, mint örökkön új Szépség: későn gyulladt föl szereteted bennem. {*} Hívtál, kiáltottál, és összetörted süketségemet.

Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett. {*} Hívtál, kiáltottál, és összetörted süketségemet.

Jób könyvéből

11, 1-20

Cofár előadja a szokásos véleményt

Jób szavaira a naamai Cofár felelt: „Maradhat válasz nélkül ez a szóáradat, adhatunk igazat egy ilyen szájhősnek? Hazug szavad elhallgattatja a férfiakat, nincs, ki szembeszállna gúnyos beszédeddel. Magadról azt mondod: „Tiszta az életem, tiszta voltam mindig a szemedben.” Bárcsak újra szólna hozzád az Isten, megnyitná ellened ismét a száját, s feltárná előtted a mély bölcsességet, amelyen elámul az értelem. Tudd meg: a bűnödet kéri számon tőled!

Fel tudod tán fogni Istennek mélységét, mindenható Urad tökéletességét? Magasabb az égnél: mit teszel ennek láttán? Alvilágnál mélyebb: és a te tudásod? Hogyha hosszát méred, a földnél is hosszabb, szélessége nagyobb, mint az óceáné. Hogyha útnak indul, ki szól neki: „Állj meg!” Ha valamit elkezd, ki mondja: „Hagyd abba!” Tudja, hogy az ember tele hamissággal, ismeri a bűnét, azt is szemmel tartja. Észre térhet néha az üresfejű ember, és a vadszamár is szelídebbé válhat. Nos, hozd bensődet rendbe, és terjeszd felé a kezedet!

Ha elveted kezedből mind, ami bűnös, és sátradban nem adsz szállást a bűnnek, fejedet akkor magasra tarthatod, lábad szilárdan áll, és nincs mitől tartanod. Elfelejted akkor sok-sok kínlódásod, úgy gondolsz majd rá, mint az elfolyt vízre. Jobban ragyog az életed, mint a déli nap, és a sötétség is reggelre változik. Biztonságban leszel, mert lesz reménységed, biztos fedél alatt nyugodtan pihenhetsz. Ha aludni akarsz, senki sem riaszt fel, sokan lesznek, akik hízelegnek neked. Közben a bűnösöknek megtörik a szemük, menedékhelyüket is elveszítik, reményük csak az, hogy kilehelik lelkük.”

VÁLASZOS ÉNEK

2 Kor 4, 8-9. 10

Mindenfelől szorongatnak minket, de össze nem zúznak, bizonytalanságban élünk, de kétségbe nem esünk. {*} Üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk.

Testünkben folyton-folyvást viseljük Jézus szenvedését, hogy egyszer Jézus élete is megnyilvánuljon testünkön. {*} Üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk.

Nagy Szent Gergely pápa Jób könyvéhez írt „Erkölcsi magyarázatok” című művéből

(Lib. 10, 7-8. 10: PL 75, 922. 925-926)

Sokféle az Úr törvénye

Jób könyve ezen a helyen mi mást értene Isten törvényén, mint a szeretetet? Ebből olvassa ki a lelkünk, hogy hogyan kell cselekedetekben megvalósítanunk az élet parancsait. Az Örök Igazság így határozta meg ezt a törvényt: Az az én parancsom: hogy szeressétek egymást{n}{r}Jn 15, 12{/r}{/n}. Pál pedig így beszél róla: A törvény tökéletes teljesítése a szeretet{n}{r}Róm 13, 10{/r}{/n}. Máskor pedig ekképpen: Hordozzátok egymás terhét, így teljesítitek Krisztus törvényét{n}{r}Gal 6, 2{/r}{/n}. Krisztus törvényén tehát csak a szeretetet érthetjük, amelyet akkor gyakorlunk igazán, amikor jóindulatúan megosztjuk testvérünkkel a terhét.

Ezt a törvényt azonban sokfélének mondja a Szentírás, mert a jóra törekvő buzgóság minden erény megnyilvánulására kiterjeszti a szeretetet. Ez pedig a két főparanccsal veszi kezdetét, de végül is számtalan dologban fejti ki hatását.

Hogy milyen sokféle ez a törvény, azt szépen mutatja be Pál: A szeretet türelmes, a szeretet jóságos; a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem cselekszik rosszat, nem nagyravágyó, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli{n}{r}1 Kor 13, 4-6{/r}{/n}.

Türelmes tehát a szeretet, mert a rosszat türelemmel elviseli. Jóságos pedig azért, mert a rosszért is bőven fizet jóval. Nem féltékeny: nem is tud irigykedni más sikerére, hiszen ebből a világból semmit sem kíván magának. Nem kérkedik, mert csak a lelki jutalmat keresi gondosan, és így a világ szemében nem is akarhat nagynak látszani. Nem cselekszik rosszat, szóba sem jöhet nála az, ami eltér az erkölcsi szabálytól, hiszen ő csak Isten és az embertárs szeretetében buzgólkodik.

A szeretet nem nagyravágyó, mert annyira elfoglalja magát belső dolgaival, hogy más külső dolog egyáltalában nem is érdekli. Nem keresi a maga javát: mindazt, amit itt átmenetileg birtokol, úgy tekinti, mintha nem is az övé volna, hiszen sajátjának semmi mást nem tart, csak azt, amit innen mint maradandót magával vihet. Nem gerjed haragra, mert, ha jogtalanul bánnak is vele, nem enged a bosszú indulatának; csak arra vár, hogy nagy küzdelmeiért majd annál nagyobb jutalmat kapjon. A rosszat nem rója fel, mert annyira törődik lelke állandó tisztaságával, hogy benne nem tűr meg semmit, ami beszennyezné, és ezért minden gyűlöletet gyökerestől kiirt.

Nem örül a gonoszságnak, mert mindenki iránt telve van szeretettel, és így még az ellenség vesztének sem örvendezik. Örömét az igazság győzelmében leli, mert embertársait úgy szereti, mint önmagát; ezért ami erkölcsi jót másokban észrevesz, az neki éppen olyan örömet szerez, mint a saját tökéletesedése. Látjuk tehát, milyen sokféle az Úrnak ez a törvénye.

VÁLASZOS ÉNEK

Róm 13, 8. 10; Gal 5, 14

Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel, mert aki embertársát szereti, a többi törvényt is megtartja. {*} A törvény tökéletes teljesítése tehát a szeretet.

Az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: Szeresd embertársadat, mint saját magadat. {*} A törvény tökéletes teljesítése tehát a szeretet.

Jób könyvéből

12, 1-25

Jób szerint Isten fölötte áll minden emberi bölcsességnek

Jób így válaszolt Cofárnak: „Ti valóban bölcs emberek vagytok, sírba száll a bölcsesség, ha ti meghaltok. Nekem is van eszem, akárcsak tinektek, én sem állok hátrább, mint ahol ti álltok. Mert ki nem tudja azt, amit ti tudtok? Gúnynak céltáblája barátai előtt, ki az Istent hívja, hogy feleljen neki? A jámbort és igazt gúnydallal csúfolják. Balsorsnak csúfság jár, véli a gondtalan; kiknek ingadozik lábuk, azoknak kéznél van. A rablók sátrát békesség lakja, az istenkáromlóké meg csupa biztonság, akik az Istent kezükbe merik venni.

Kérdezd csak a barmot, az is megtanít rá, az ég madarai hirdetik majd neked. Tanítód lesz, mi a földön csúszik-mászik, a tenger halai elbeszélik neked. Ki az, ki mindebből ne tudná meglátni, hogy az Isten keze teremtett mindent? Kezében van minden élőlény párája, és éltető lelke az emberi testnek.

Ne válogassa meg a fül a szavakat, mint ahogy az íny ízleli az ételt? Bölcsesség lakik a megőszült emberben, és okosság rejlik a hosszú életben. Övé a bölcsesség és a hősi erő, nála lakik a tanács és okosság. Amit összetör, többé nem épül föl, s ha valakit bezár, azt ki nem engedik. A víz beivódik, hogyha elrekeszti, ha szabadon hagyja, szétárad a földön.

Az értelem s okosság az ő tulajdona, övé a tévelygő s félrevezetője. A tanácsurakat butasággal veri, meg a bírákat is bolonddá teszi. Hogyha a királyok övét leoldozza, helyette kötelet csavar derekukra. A papokat mezítláb járatja, a hatalmas urakat meg a porba sújtja. A megbízhatók ajkán megakasztja a szót, és az öregeknek az eszüket veszi. Megvetést zúdít a nemes emberekre, és az erőseknek övét meglazítja.

Leleplezi, amit elrejt a sötétség, s napvilágra hozza a halál árnyékait. Népeket fölemel, aztán megsemmisít, kiterjeszti őket, aztán eltörli. Az ország kormányzóit megfosztja eszüktől, úttalan pusztákon hadd tévelyegjenek. Fény nélkül, sötétben tapogatóznak, támolyognak, mintha ittasok volnának.

VÁLASZOS ÉNEK

Jób 12, 13. 14; 23, 13

Az Úré a bölcsesség és a hősi erő, nála lakik a tanács és az okosság. {*} Amit összetör, többé nem épül föl, s ha valakit bezár, azt ki nem engedik.

Amit határoz, ki tud azon változtatni? Keresztülvisz mindent, amit csak akar. {*} Amit összetör, többé nem épül föl, s ha valakit bezár, azt ki nem engedik.

Nagy Szent Gergely pápa Jób könyvéhez írt „Erkölcsi magyarázatok” című művéből

(Lib. 10, 47-48: PL 75, 946-947)

A belső tanú

Akit kigúnyol a barátja, úgy, mint engem, az az Istenhez kiált, és Isten meghallgatja őt{n}vö. {r}Jób 12, 4{/r}{/n}. A gyarló ember nem egyszer külső vigasztalásnak adja át magát azzal, hogy tetszeleg az emberek elismerésében, amelyben jótetteiért részesítik, így háttérbe szorítja azt, amire jobbik énje vágyódik, és szívesen elidőzik abban, amit hízelgőitől hall. Már nem is annak örül, hogy boldog, hanem annak, hogy boldognak mondják. Mivel pedig hízelgő szavakat hajhász, odahagyja azt a jót, ami már jelentkezett benne. Éppen abban a dologban szakad el Istentől, amelyben már Isten szerint dicséretreméltónak látszott.

Nem egyszer megtörténik azonban az, hogy az ember állhatatos lélekkel teszi a jót, és mégis az emberek gúnyolódásának céltáblája lesz. Csodálni kellene, amit művel, és gyalázatot kap érte. Az ilyen, akit talán az emberek közé vonzott volna a dicséret, a gyalázkodó szavak hatására visszavonul lelke magányába, és szíve mélyén annál jobban tapad Istenhez, minél kevésbé találja meg az emberek között a lelke nyugalmát. Ilyenkor az ember minden reményét Teremtőjébe helyezi, a gúny és gyalázkodás ostromát állva csak e belső tanújához fordul fohászaival. E megalázott ember lelke annyival kerül közelebb Istenhez, amennyire eltávolodik az emberek kegyétől és elismerésétől. Szakadatlanul imádkozik, és szorongatásaiban egyre jobban megtisztul, és lelki emberré válik.

Találó tehát ez a mondás: Akit kigúnyol a barátja, úgy, mint engem, az az Istenhez kiált, és Isten meghallgatja őt. A rossz emberek ugyanis szidalmaikkal felhívják a jók figyelmét arra, hogy kit kérjenek fel tetteik tanújának. A jó ember magába szállva imádságból merít bátorságot, és éppen az biztosítja neki az isteni meghallgatást, hogy az emberek megvonják tőle a dicséretüket.

Figyeljük meg, milyen körültekintésre vall, hogy kiemeli: úgy, mint engem. Vannak ugyanis, akik nem kevésbé szenvednek a gúnytól, és mégsem lesznek Isten előtt méltók a meghallgattatásra. Ha ugyanis valamilyen bűnük váltja ki a gúnyos nevetést, akkor bizony mások gúnyolódásából nem születik sem erény, sem érdem.

Az igazt gúnydallal csúfolják{n}{r}Jób 12, 4{/r}{/n}. A világnak bizony ez a bölcsessége: a szív érzéseit ügyeskedéssel rejtegetni, szavakkal a gondolatot elleplezni, a hazugságot igaz színben feltüntetni és az igazságról kimutatni, hogy hazugság.

Az igaz ember bölcsessége viszont az, hogy álnok képmutatással nem él, azt mondja, amit gondol; az igazságot, ahogy van, szereti; kerüli a hazugságot, jótettért jót nem vár, a rosszat inkább eltűri, mintsem azt másnak okozza, igazságtalanságot a legkevésbé sem torol meg, az igazságért kapott megvetést haszonnak érzi. Csakhogy éppen az igaz embernek ez az egyszerűsége az, amit kinevetnek: ennek a világnak a bölcsei ostobaságnak tartják a tiszta becsületességet. Az igazak minden jószándékú cselekedetét ők egyenesen ostobaságnak minősítik, és a jótettekben bármit szentesít is az igazság, bennük dőreséget lát a test szerint való bölcsesség.

VÁLASZOS ÉNEK

Zsolt 118, 104-105; Jn 6, 69

Gyűlölöm a hazugságnak minden útját. {*} Nagyszerű lámpás a te igéd lábam előtt, ösvényemen csak ez világít.

Uram, kihez mennénk? Tied az örök életet adó tanítás. {*} Nagyszerű lámpás a te igéd lábam előtt, ösvényemen csak ez világít.

Jób könyvéből

13, 13 – 14, 6

Jób Istenhez fellebbez

Jób ezt válaszolta barátainak: „Legyetek most csendben, hadd beszéljek! Aztán jöjjön, aminek jönnie kell! Húsomat fogam közt magam fogom vinni, s a kezembe veszem életemnek sorsát. Öljön hát meg! Úgysincs semmi reménységem. De hogy utam igaz, azt kimutatom! Hisz már ez maga is mentségemre szolgál, mert a bűnös nem mer színe elé lépni.

Figyeljetek tehát szavamra pontosan! Amit mondok, az hatoljon fületekbe! Lám, készen állok az ítéletre, és nagyon jól tudom, hogy igazam van. Ki az, aki velem perbe akar szállni? Kész vagyok hallgatni, akár meg is halni.

Két dologtól szeretném, hogyha megkímélnél, akkor nem bújok el a színed elől. Az egyik, hogy vedd le rólam a kezedet, ne kelljen előtted félelemben élnem. Aztán szólíts, és én megfelelek neked, de én szóljak előbb, s te csak választ adj. Mekkorák lehetnek bűneim, hibáim? Fedd fel adósságom s minden gonosztettem! Miért rejted el arcodat előlem, miért veszel olybá, mint ellenségedet? Hulló falevelet akarsz ijesztgetni, kiszáradt pozdorját üldözőbe venni? Keserű dolgokat írsz elő számomra, ifjú botlásaim írod rovásomra. Te zártad a lábam kalodába, minden utamat szemmel tartod, és vonást húzol a lábam körül. Mint a pudvás fa, szétesik életem, mint a ruhadarab, amit molyok rágnak.

Minden ember, aki anyától született, szegény a napokban, de jóllakik gonddal. Mint virág kinyílik, azután elhervad; eltűnik, mint árnyék, nincsen maradása. Nyitva tartod te is szemedet fölötte, s bírói székedhez viszed ítéletre. Tisztátalantól vajon születhet-e tiszta? Nem, egyetlen egy sem!

Hogyha már előre kimérted napjait, hónapjai számát meghatároztad, s kijelölted célját, amit túl nem léphet, akkor ne nézz rá, hagyd inkább magára, amíg le nem tölti idejét a szolga.”

VÁLASZOS ÉNEK

Vö. Jób 13, 20. 21; vö. Jer 10, 24

Ne távolíts el, Uram, színed elől, vedd le rólam a kezedet, {*} Ne kelljen előtted félelemben élnem.

Fenyíts meg, Uram, de csak mértékkel, nehogy haragodban megsemmisíts! {*} Ne kelljen előtted félelemben élnem.

Szent Zénó veronai püspök Értekezéseiből

(Tract. 15, 2: PL 11, 441-443)

Jób mint Krisztus előképe

Szeretett testvéreim, amennyire értelmünk felfoghatja, Jób Krisztus előképének tekinthető. Hogy ennek igazsága kiderüljön, nézzük a hasonlóságot: Jóbot igazságosnak mondja az Isten, Krisztus pedig maga az igazságosság, ebből a forrásból merítenek mindazok, akik boldogok akarnak lenni. Róla mondja a Szentírás: Felragyog az igazságosság Napja{n}{r}Mal 3, 20{/r}{/n}. Jóbot igaznak nevezik, a valódi igazság az Úr, aki az evangéliumban így szól: Én vagyok az út és az igazság{n}{r}Jn 14, 6{/r}{/n}.

Jób gazdag volt, és van-e valaki gazdagabb az Úrnál? Az ő szolgái is mind gazdagok, övé az egész földkerekség és minden teremtmény, ahogy Szent Dávid is hirdeti: Az Úré a föld és mind, ami betölti, a földkerekség és mind, aki lakja{n}{r}Zsolt 23, 1{/r}{/n}. Jóbot háromszor tette próbára a gonosz lélek. Az evangélium tanúsága szerint az Urat is háromszor próbálta megkísérteni. Jób elvesztette minden vagyonát, amije csak volt. Az Úr is elhagyta irántunk való szeretetből égi javait, és szegénnyé lett értünk, hogy bennünket gazdaggá tegyen. Jób fiait elpusztította a dühöngő sátán, az Úr fiait, a prófétákat pedig az esztelen farizeusi népség ölte meg. Jób testét fekélyek szennyezték be, az Úr pedig, amikor testet öltött, magára vette az egész emberiség bűneinek szennyét.

Jóbot saját felesége biztatta a bűnre, az Urat pedig a zsinagóga akarta rávenni arra, hogy kövesse az ősök romlott hagyományait. Jóbról azt olvassuk, hogy barátai gúnyolták, az Urat pedig saját papjai és tisztelői gúnyolták. Jób a férgektől hemzsegő szemétdombon ült, az Úr is valóságos szemétdombon ült, ennek a világnak szennyes földjén, a különféle bűnökben és szenvedélyekben fetrengő emberek között, akik valódi férgek.

Jób visszakapta egészségét is, vagyonát is. Az Úr pedig feltámadva, nemcsak egészséget szerzett a benne hívőknek, hanem halhatatlanságot is, és uralmat az egész természet fölött, amint saját maga hirdeti: Mindent átadott nekem Atyám{n}{r}Lk 10, 22{/r}{/n}. Jóbnak fiai születtek az elhunytak helyett, az Úr pedig a prófétai fiak helyébe a szent apostolokat nyerte. Jób végül is boldogsága teljében, békében hunyt el. Az Úr pedig áldott marad mindörökké, időtlen időkön át.

VÁLASZOS ÉNEK

Zsid 12, 1-2; 2 Kor 6, 4-5

Fussuk meg kitartással az előttünk levő pályát. {*} Emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra.

Tanúsítsunk nagy türelmet a megpróbáltatásban, a szükségben, a szorongattatásban, ha vernek, fogságba vetnek. {*} Emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra.