ÉVKÖZI IDŐ

11. HÉT

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

VASÁRNAP

A bírák könyvéből

2, 6 – 3, 4

{p}

A bírák korának általános áttekintése

Azokban a napokban: Józsue elbocsátotta a népet, Izrael fiai pedig mind elindultak, ki-ki a maga örökrészébe, hogy birtokba vegyék a földet. Amíg Józsue élt, s a vének életben voltak, akik túlélték Józsuét, és még látták azokat a nagy tetteket, amelyeket az Úr Izrael javára végbevitt, a nép az Úrnak szolgált.

Józsue, Nun fia, az Úr szolgája száztíz éves korában halt meg. Azon a földön temették el, amely osztályrészül jutott neki. Timnat-Hereszben, Efraim hegyén, a Gaas-hegytől északra. És amikor ez a nemzedék megtért atyáihoz, egy más nemzedék nőtt fel utána, amely nem ismerte az Urat, sem azt, amit Izraelért tett.

Izrael fiai azt tették, ami gonosznak számít az Úr szemében, és a Baaloknak szolgáltak. Elhagyták az Urat, atyáik Istenét, aki kivezette őket Egyiptom földjéről, és más isteneket követtek, a körülöttük lakó népek isteneit. Ezeket imádták, az Urat pedig haragra ingerelték. Elhagyták az Urat, s Baalnak és Asztarténak szolgáltak. Az Úr haragra lobbant Izrael ellen. Rablók kezére adta, akik aztán kifosztották őket. Kiszolgáltatta őket körülöttük élő ellenségeiknek; nem voltak képesek ellenállni nekik. Bárhova mentek is, az Úr keze ellenük fordult, amint megmondta nekik az Úr, s amint megesküdött nekik az Úr. Így aztán végső nyomorúságra jutottak.

Akkor az Úr bírákat támasztott nekik, és kiszabadította őket elnyomóik kezéből. De bíráikra sem hallgattak. Idegen istenekkel adták össze magukat, leborultak előttük. Nagyon hamar letértek arról az útról, amelyen atyáik jártak, akik hallgattak az Úr parancsaira; nem úgy jártak el, mint azok. Amikor az Úr bírákat támasztott nekik, az Úr a bíróval volt, és kiszabadította őket ellenségeik kezéből, amíg csak élt a bíró. Az Úr ugyanis megkönyörült rajtuk, amikor siránkoztak elnyomóik igája alatt. Amikor azonban meghalt a bíró, visszaestek, és még nagyobb gonoszságokat követtek el, mint atyáik: idegen istenekhez szegődtek, nekik szolgáltak, előttük borultak le, és nem hagytak föl atyáik tetteivel s megrögzött viselkedésével.

Az Úr haragja fellángolt Izrael ellen. Így szólt: „Mivel ez a nép megszegte a szövetséget, amelyet atyáikkal kötöttem, és nem hallgatott szavamra, nem pusztítok el egyet sem ezek közül a népek közül, amelyeket Józsue meghagyott, amikor meghalt; hogy próbára tegye általuk Izraelt, vajon az Úr útjain járnak-e, mint atyáik jártak, vagy sem.” Az Úr ezért hagyta meg ezeket a népeket, nem siettette pusztulásukat, és nem adta őket Józsue kezébe.

Ezeket a népeket hagyta meg az Úr, hogy általuk próbára tegye Izraelt, azokat, akik már nem ismerték a kánaáni háborúkat, mégpedig Izrael fiainak, nemzedékeinek javára, azért, hogy megtanítsa őket a hadviselésre, legalábbis azokat, akik nem ismerték az egykori háborúkat: a filiszteusok öt fejedelmét, az összes kánaánit, szidonit, hetitát, akik a Libanon hegyláncán laktak, Baal-Hermon hegyétől egészen Hamat bejáratáig. Ezek arra szolgáltak, hogy próbára tegye általuk Izraelt, s lássa, megtartják-e azokat a parancsokat, amelyeket az Úr atyáiknak adott Mózes keze által.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Zsolt 105, 40. 41. 44; Bír 2, 16

Haragra lobbant népe ellen az Úr, pogányok kezére adta őket. {*} Ámde látta sanyarúságukat, s rimánkodásukat hallotta.

Akkor az Úr bírákat támasztott nekik, és kiszabadította őket elnyomóik kezéből. {*} Ámde látta sanyarúságukat, s rimánkodásukat hallotta.

Szent Ciprián püspök és vértanúnak „Az Úr imádsága” című értekezéséből

(Nn. 4-6: CSEL 3, 268-270)

{p}

Az imádság alázatos szívből fakadjon!

Amikor imádkozunk, szavunkban és könyörgésünkben egyesüljön a fegyelem a belső nyugalommal és a tisztelettudással. Jusson eszünkbe, hogy Isten színe előtt állunk. A ránk figyelő Isten tetszésére kell lennünk még testtartásunkkal és hanghordozásunkkal is. A tolakodó hangosan kiáltozik, a szerényhez viszont az illik, hogy csendben mondja imáját. Elvégre is, oktató szavával arra intett az Úr, hogy a rejtekben imádkozzunk, magányos helyen, magunkra maradva, a szobánkban. Ez felel meg leginkább a hitünknek. Hiszen tudnunk kell, hogy Isten mindenütt jelen van, mindenkit meghall és lát, és magasztos fölségével a legtitkosabb rejtekhelyeket is betölti, amint meg van írva: Tán csak a közelből vagyok Isten – mondja az Úr_–, s nem vagyok a távolból is az? Elrejtőzhet-e valaki úgy a rejtekhelyen, hogy ne lássam meg őt? Vajon nem én töltöm-e be az eget és a földet?{n}{r}Jer 23, 23-24{/r}{/n} És ez is írva van: Az Úrnak mindenütt ott van a szeme, a rosszak és jók fölött egyaránt{n}{r}Péld 15, 3{/r}{/n}.

Amikor pedig a testvéreinkkel egy közösségbe gyűlünk, és Isten papjával együtt a szent áldozatot mutatjuk be, akkor se feledkezzünk meg a tisztelettudásról és a fegyelemről. Ne kiáltsuk világgá kéréseinket, ne használjunk szertelen szavakat. Azokat a könyörgéseket, amelyeket szerényen illik Isten elé tárni, nem szabad nyugtalan bőbeszédűséggel előadni; Isten ugyanis nem a szavakra, hanem a szívekre hallgat. Miért is kellene kiáltozással figyelmeztetni őt, aki még a gondolatokat is látja? Maga az Úr tesz bizonyságot arról, hogy ő a gondolatokat is látja, amikor így szól: Miért gondoltok magatokban rosszat?{n}{r}Mt 9, 4{/r}{/n} És másutt ezt olvassuk: Hadd tudja meg minden egyház, hogy én vagyok, aki a veséket és a szíveket vizsgálja{n}{r}Jel 2, 23{/r}{/n}.

Az alázatosságnak ehhez a szabályához igazodott gondosan Anna is, akiről a Királyok első könyvében olvasunk. Ő az Egyház előképe. Nem hangos könyörgéssel fordult Istenhez, hanem csendben, szerényen, szíve mélyén imádkozott. Feltűnést nem keltve mondta imáját, de sugárzó hittel; nem kiáltozva, de annál inkább szívből. Tudta, hogy így hallgatja meg őt az Úr. Valóban meg is kapta, amit kért, mert szívből kérte, így mondja róla a Szentírás is: Anna csöndben imádkozott, csak ajkai mozogtak, hangja nem hallatszott. És az Úr teljesítette kérését{n}{r}1 Sám 1, 13{/r}{/n}. Ezt olvassuk a zsoltárban is: Szálljatok magatokba szívből, nyugovóra térve csendesüljetek!{n}{r}Zsolt 4, 5{/r}{/n} A Szentlélek Jeremiás által is ugyanezt tanítja és sürgeti: Mondjátok magatokban: egyedül téged illet az imádás, Urunk{n}vö. {r}Bár 6, 5{/r}{/n}.

Aki imádkozik, szeretett testvéreim, jó, ha azt is tudja, hogyan imádkozott egyszer a farizeus és a vámos a templomban. A vámos nem volt elbizakodott, fel sem emelte a szemét, a kezét pedig nem tárta szét kihívóan, csak a mellét verte, megvallva a szívében rejlő bűnöket, és az Isten irgalmáért és segítségéért könyörgött, míg a farizeus csak önmagának tetszelgett. Mivel a vámos így imádkozott, méltó lett arra, hogy megszentelődjék. Üdvössége reményét nem a saját ártatlanságába vetette: hiszen nincs is senki, aki ártatlan lenne. Ő bűneit megvallva alázatosan imádkozott, és Isten, aki megbocsát az alázatosaknak, meg is hallgatta imáját.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Szemléljük, hogy miként kell Isten és az angyalok jelenlétében élnünk: {*} Úgy zsoltározzunk, hogy lelkünk egyezzék szavainkkal!

Nem bőbeszédűségünk, hanem szívünk tisztasága és könnyeink sokasága szerint hallgat meg minket az Úr. {*} Úgy zsoltározzunk, hogy lelkünk egyezzék szavainkkal!

HÉTFŐ

A bírák könyvéből

4, 1-24

{p}

Debora és Bárák

Ehud bíró halála után Izrael fiai újra azt tették, ami gonosznak számít az Úr szemében. Ezért az Úr Jábinnak, Kánaán királyának kezébe adta őket, aki Hacorban uralkodott. Seregének Sziszera volt a vezére, aki a népek Harosetjében lakott. Izrael fiai az Úrhoz könyörögtek, mert Jábinnak kilencszáz vasszekere volt, és húsz év óta keményen sanyargatta Izrael fiait.

Ebben az időben Lappidot felesége, Debora prófétaasszony bíráskodott Izraelben. Ráma és Bétel között, Efraim hegyén ült törvényt, a Debora-pálmafa alatt, és Izrael fiai hozzá mentek peres ügyeikkel. Elküldött, és magához hívatta a naftalibeli Kedesből Abinoám fiát, Bárákot, és így szólt hozzá: „Ezt parancsolja az Úr, Izrael Istene: »Menj fel a Tábor hegyére, és vigyél magaddal tízezer embert Naftali és Zebulon fiai közül. Felvonultatom ellened a Kison patakhoz Sziszerát, Jábin seregének vezérét, szekereivel és csapataival együtt, és a kezedbe adom.«”

Bárák így válaszolt neki: „Ha velem jössz, elmegyek, ha azonban nem jössz velem, nem megyek, mert nem tudom, hogy az Úr angyala melyik napon viszi sikerre ügyemet.” „Veled megyek – válaszolta neki_–, de utadon nem a tiéd lesz a dicsőség, mert az Úr egy asszonynak adja kezébe Sziszerát.” Debora útnak indult, és elment Bárákkal Kedesbe. Itt Bárák összehívta Zebulont és Naftalit. Tízezer ember követte, s Debora is vele ment. A kenita Héber elvált Káin törzsétől és Hobabnak, Mózes apósának fiaitól, és a Szaannim tölgy mellett ütötte fel sátrát, nem messze Kedestől. Sziszerának hírül vitték, hogy Abinoám fia, Bárák fölvonult a Tábor hegyére. Sziszera erre összehívta szekereit, a kilencszáz vasszekeret és összes csapatát a népek Harosetjéből a Kison patakhoz. Erre Debora így szólt Bárákhoz: „Indulj, mert elérkezett az a nap, amikor az Úr kezedbe adja Sziszerát. Az Úr előtted halad!”

Bárák levonult a Tábor hegyéről, s tízezer ember követte. Az Úr félelmet keltett Sziszerában, szekereiben és egész seregében Báráktól, úgyhogy Sziszera leszállt szekeréről, és gyalog menekült. Bárák pedig a nemzetek Harosetjéig üldözte a szekereket és a sereget, Sziszerának egész seregét kardélre hányták, nem menekült meg egyetlen ember sem.

Sziszera közben a kenita Héber feleségének, Jáelnek sátra felé menekült gyalog. Hacor királya, Jábin és a kenita Héber háza között ugyanis béke volt. Jáel Sziszera elé ment, és így szólt hozzá: „Térj be, uram, térj be hozzám, és ne félj!” Betért tehát a sátrába, és ő betakarta egy szőnyeggel. Így szólt hozzá Sziszera: „Kérlek, adj egy kis vizet, mert szomjas vagyok.” Megnyitotta hát a tömlőt, amelyben aludttej volt, inni adott neki, aztán újra betakarta. „Állj ki a sátor ajtajához – mondta neki_–, s ha valaki jön, és megkérdezi tőled: »Van-e itt valaki?«, feleld azt, hogy nincs!”

Ám Jáel, Héber felesége, fogott egy sátorcöveket, a kezébe meg vett egy kalapácsot, csendesen mellé osont, a cöveket a halántékába verte, úgyhogy odaszegezte a földhöz. A fáradtságtól ugyanis mélyen aludt, így halt meg. Közben odaért Bárák, aki üldözőbe vette Sziszerát. Jáel eléje ment, és így szólt hozzá: „Gyere, megmutatom neked azt az embert, akit keresel.” Bement, s Sziszera ott feküdt holtan, a cövek kiállt a halántékából.

Az Úr tehát megalázta ezen a napon Kánaán királyát, Jábint Izrael fiai előtt. Izrael fiainak keze egyre súlyosabban nehezedett Kánaán királyára, Jábinra, egészen addig, amíg teljesen le nem igázták.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

1 Kor 1, 27. 29; 2 Kor 12, 9; 1 Kor 1, 28

Isten azt választotta ki, ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, így senki sem dicsekedhet Isten előtt, {*} Mert az erő a gyengeségben nyilvánul meg a maga teljességében.

Isten a semminek látszókat választotta ki, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak. {*} Mert az erő a gyengeségben nyilvánul meg a maga teljességében.

Szent Ciprián püspök és vértanúnak „Az Úr imádsága” című értekezéséből

(Nn. 8-9: CSEL 3, 271-272)

{p}

Közös és mindenkit átfogó a mi imádságunk

A békesség Tanítója és az egység Mestere semmiképpen sem akarta, hogy elszigetelődött, másoktól elkülönülő legyen az imádságunk. Nem akarta, hogy amikor imádkozunk, csak önmagunkért imádkozzunk. Nem azt mondjuk: Atyám, aki a mennyekben vagy, azt sem: A kenyeremet add meg nekem ma. Azt sem csak önmagának kéri az ember, hogy bocsássa meg a bűnét, hogy ne vigye őt kísértésbe, és szabadítsa meg őt a gonosztól. Közös és mindenkit átfogó a mi imádságunk, és amikor így imádkozunk, nem csupán egyért, hanem az egész népért imádkozunk, hiszen mi, az egész nép, egyek vagyunk.

A békesség Istene és az egyetértés Mestere, aki az egységre tanított minket, azt akarta, hogy minden egyes ember mindenkiért imádkozzék, hiszen ő is egyedül hordozott mindnyájunkat. Az imádságnak ehhez a szabályához tartotta magát a tüzes kemencébe zárt három ifjú is. Egyek voltak az imában, és egy szív, egy lélek voltak az egyetértésben. Ezt tárja elénk a Szentírás tanúságtétele, amely megmutatja, miképpen imádkoztak ők, nekünk pedig példát ad, hogy mi is ezt kövessük imádságainkban, és így legyünk hasonlók hozzájuk. Így olvassuk: Ekkor a kemencében mindhárman egy szájjal dicsőítették, magasztalták és áldották az Istent{n}{r}Dán 3, 51{/r}{/n}. Szinte egy ajakkal szóltak Istenhez, pedig őket Krisztus még nem is tanította imádkozni.

Éppen ezért volt az imádságuk hatékony és eredményes, mert a békés, az egyszerű, a lélekből fakadó imádság érdemszerző az Isten előtt. Látjuk, hogy az apostolok és a tanítványok is így imádkoztak Urunk mennybemenetele után: Mindannyian egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt{n}{r}ApCsel 1, 14{/r}{/n}. Állhatatosan, egy szívvel-lélekkel imádkoztak; imádságuk buzgóságával és egységével nyilvánvalóvá tették, hogy Isten – aki otthont készít az egyetértőknek{n}vö. {r}Zsolt 67, 7{/r}{/n} – isteni és örök otthonába is csak azokat engedi be, akik tudnak másokkal egy szívvel-lélekkel együtt imádkozni.

Lássuk mármost, szeretett testvéreim, milyenek azok a szent titkok, amelyeket az Úr imája magában rejt, milyen számosak, milyen jelentősek. Kevés szóban vannak összefoglalva, de e tömör mennyei tanítás folytán olyan nagy a lelki gazdagságuk, hogy a mi imádságainkból és kérnivalóinkból egyáltalán semmi sem maradt ki. Ti pedig, mondja az Úr, így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy{n}{r}Mt 6, 9{/r}{/n}.

Az újjáteremtett, az újjászületett és az Isten kegyelmével Isten tulajdonába visszahelyezett ember az Atya szóval kezdi az imádságot, hiszen már Isten gyermekévé lett. Így olvassuk: A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek: azoknak, akik hisznek benne{n}{r}Jn 1, 11-12{/r}{/n}. Aki tehát hisz benne, és Isten gyermekévé lett, annak így kell kezdenie imádságát, hogy kifejezze ezzel a köszönetét, megvallja, hogy ő Isten gyermeke, hiszen Atyjának nevezi a mennyekben lakó Istent.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Zsolt 21, 23; 56, 10

Hadd hirdessem nevedet testvéreim előtt, {*} A gyülekezetben hadd áldjalak.

Dicsőítelek a népek közt, Uram, a nemzetek közt is neked szól énekem. {*} A gyülekezetben hadd áldjalak.

KEDD

A bírák könyvéből

6, 1-6. 11-24a

{p}

Gedeon meghívása

Azokban a napokban: Izrael fiai azt tették, ami gonosznak számít az Úr szemében. Az Úr ezért Midián kezébe adta őket hét esztendőre, Midián keze súlyosan nehezedett Izraelre. Midián miatt Izrael fiai a hegyek közé, barlangokba és erődökbe húzódtak.

Valahányszor Izrael vetett, Midián, Amalek és kelet fiai felvonultak; Izrael ellen vonultak fel. Az ő földjén ütöttek tábort, és elpusztították a föld termését egészen Gáza környékéig. Nem hagytak Izraelben semmi élelmet, sem juhot, sem marhát, sem szamarat. Amikor megérkeztek nyájastul, sátrastul, annyian voltak, mint a sáskák. Sem maguknak, sem tevéiknek nem volt se szeri, se száma. Elözönlötték a vidéket, és letarolták, így Izrael nagy nyomorba jutott Midián miatt, és Izrael fiai az Úrhoz kiáltottak.

Akkor megjelent az Úr angyala, és leült a terebintfa alá, amely Ofrában az Abiezer családjából való Joásé volt. Fia, Gedeon gabonát csépelt a szérűn, hogy megmentse Midiántól. Megjelent az Úr angyala, és így szólt hozzá: „Az Úr veled, hős vitéz!” „Engedj meg, Uram! – válaszolta Gedeon. – Ha az Úr velünk van, hogyan történt ez velünk? Hol vannak azok a csodák, amelyekről atyáink beszélnek nekünk, amikor azt mondják: »Hát nem ide vezetett minket az Úr Egyiptomból?« S most elhagyott minket az Úr, és kiszolgáltatott Midiánnak…”

Erre az Úr feléje fordult, és azt mondta neki: „Menj, s ennek a te erődnek a birtokában szabadítsd ki Izraelt Midián kezéből. Vagy nem én küldtelek?” Gedeon így válaszolt: „Engedj meg, Uram! Hogyan szabadítsam meg Izraelt? Nemzetségem a legszegényebb Manasszéban, magam pedig a legkisebb vagyok atyám házában.” Az Úr így válaszolt neki: „Az Úr veled lesz, és úgy megvered Midiánt, mintha csak egyetlen egy ember volna.” „Ha tetszésre találtam szemedben – mondta Gedeon_–, adj nekem jelet, hogy valóban te beszélsz velem. Ne távozz el innen, amíg vissza nem térek hozzád. Elhozom ajándékomat, és leteszem eléd.” „Itt maradok, amíg vissza nem térsz” – felelte az Úr.

Gedeon tehát elment, megfőzött egy kecskét, és egy efa lisztből kovásztalan kenyeret készített. A húst kosárba, a levest fazékba tette, majd odavitte neki a terebintfa alá. Amint közeledett, az Úr angyala így szólt hozzá: „Vedd a húst és a kovásztalan kenyeret, tedd ide a sziklára, és öntsd ide a levest is!” Gedeon így is tett. Ekkor az Úr angyala kinyújtotta botját, amit kezében tartott, és megérintette a húst és a kovásztalan kenyeret. Tűz csapott ki a sziklából, és megemésztette a húst meg a kovásztalan kenyeret. Ezután az Úr angyala eltűnt szeme elől.

Amikor Gedeon látta, hogy az Úr angyala volt, így szólt: „Jaj nekem, Uram, Istenem! Vajon miért láttam szemtől szemben az Úr angyalát?” Az Úr így válaszolt neki: „Béke veled! Ne félj, nem halsz meg.”

Gedeon erre oltárt emelt ott az Úrnak, és ezt a nevet adta neki: „Az Úr a béke”. Ez az oltár ma is ott van.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Iz 45, 3-4; Bír 6, 14; vö. Iz 45, 6

Én vagyok az Úr, aki neveden szólítalak, szolgámért, Jákobért és választottamért, Izraelért. {*} Menj, s ennek az erőnek birtokában szabadítsd ki Izraelt.

Hogy megtudja mindenki: én vagyok az Úr, és senki más! {*} Menj, s ennek az erőnek birtokában szabadítsd ki Izraelt.

Szent Ciprián püspök és vértanúnak „Az Úr imádsága” című értekezéséből

(Nn. 11-12: CSEL 3, 274-275)

{p}

Szenteltessék meg a te neved!

Milyen nagylelkű az Úr! Milyen gazdag az ő kegyes jósága irántunk! Hiszen ő akarta: úgy imádkozzunk hozzá, hogy az Ég Urát Atyánknak szólítsuk, és amint Krisztus az Isten Fia, úgy minket Isten gyermekeinek hívjanak. Melyikünk merte volna még imádságban is Atyának szólítani őt, ezt a szót csak kimondani is, ha ő maga nem engedte volna meg, hogy így imádkozzunk? Jól jegyezzük meg tehát, szeretett testvéreim, és tartsuk is mindig szem előtt, hogy ha Istent Atyának szólítjuk, akkor Isten gyermekei módjára kell viselkednünk. Mert ahogyan mi kedvünket találjuk abban, hogy Isten az Atyánk, úgy ő is lelje kedvét bennünk.

Úgy éljünk tehát, mint Isten templomai, hogy biztosan bennünk lakjék az Úr. Ne legyen a cselekvésünk elütő attól, amik lélek szerint vagyunk: lelki és mennyei embernek indultunk, ezért csak lelki és mennyei módra gondolkodjunk és cselekedjünk; maga Urunk, Istenünk mondotta ugyanis: Aki tisztel, azt én is megtiszteltetésben részesítem, aki azonban megvet, azt megszégyenülés éri{n}{r}1 Sám 2, 30{/r}{/n}. A szent Apostol is hangsúlyozza levelében: Nem vagytok a magatokéi. Nagy volt a váltságdíjatok. Dicsőítsétek meg, és hordozzátok tehát Istent a testetekben!{n}{r}1 Kor 6, 20{/r}{/n}

Majd így folytatjuk imádságunkat: Szenteltessék meg a te neved{n}{r}Mt 6, 9{/r}{/n}. Nem azt kívánjuk Istennek, hogy a mi imádságaink szenteljék meg őt, hanem azt kérjük az Úrtól, hogy szenteltessék meg az ő neve mibennünk. Mert ugyan ki által is szentelődnék meg Isten, hiszen ő maga szentel meg minket? Viszont ő maga mondta: Szentté legyetek, mivel én szent vagyok{n}{r}Lev 11, 45{/r}{/n}, azért kérjük könyörögve, hogy akik a keresztségben szentek lettünk, meg is maradjunk ebben a szentségben, amelyben már élni kezdtünk. És ezt mindennap esdve kérjük! Szükségünk is van mindennap a megszentelődésre, hiszen mindennap vétkezünk; akkor pedig kell, hogy szüntelen megszentelődés által újra megtisztuljunk bűneinktől.

Az Apostol azt is megmondja, hogy miben áll ez a megszentelődés, amelyet Isten kegyes jósága ad nekünk. Így tanítja: Sem tisztátalan, sem bálványimádó, sem házasságtörő, sem kéjenc, sem kicsapongó, sem tolvaj, sem kapzsi, sem részeges, sem átkozódó, sem rabló nem részesül Isten országában. Néhányan bizony ilyenek voltatok, de megtisztultatok, megigazultatok, és szentek lettetek Urunk, Jézus Krisztus nevében, Istenünk Lelke által{n}{r}1 Kor 6, 9-11{/r}{/n}. Azt írja tehát az Apostol, hogy szentek lettünk Urunk, Jézus Krisztus nevében, Istenünk Lelke által. Mi tehát azt kérjük, hogy ez a megszentelődés maradjon meg bennünk. Urunk és Bíránk szigorúan meghagyta, hogy akit ő egyszer meggyógyított, és életre keltett, az többé már ne vétkezzék, nehogy valami még nagyobb bajba essék. Kérjük tehát imádságunkban szüntelenül, esdekeljünk éjjel és nappal azért, hogy őrizze meg Isten ezt a megszentelődésünket és ezt az új életünket, amelyet Istentől kaptunk ajándékba.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Ez 36, 23. 25. 26. 27; Lv 11, 44

Szentté teszem nagy nevemet. Tiszta vizet hintek rátok, új szívet adok nektek, az én Lelkemet oltom belétek, {*} Hogy parancsaim szerint éljetek, és szemetek előtt tartsátok törvényeimet, és hozzájuk igazodjatok.

Szentté legyetek, mivel én szent vagyok, {*} Hogy parancsaim szerint éljetek, és szemetek előtt tartsátok törvényeimet, és hozzájuk igazodjatok.

SZERDA

A bírák könyvéből

6, 33-40; 7, 8. 16-22

{p}

Gedeon maroknyi csapattal győz

Azokban a napokban: Midián, Amalek és kelet fiai mind összegyűltek. Átkeltek a Jordánon, és Jiszreel síkságán ütöttek tábort. Az Úr lelke rászállt Gedeonra; így megfújta a harsonát, és Abiezer mögéje sereglett. Hírvivőt küldött egész Manasszébe, s azok is mögéje gyűltek. Elküldte a hírvivőket Áserba, Zebulonba és Naftaliba, s ezek szintén csatlakoztak hozzá.

Gedeon így szólt Istenhez: „Ha valóban az én kezem által akarod megszabadítani Izraelt, amint mondtad, nézd, gyapjút terítek ki a szérűre. Ha csak a gyapjú lesz harmatos, a föld azonban száraz marad, ebből megtudom, hogy te szabadítod meg Izraelt a kezem által, amint mondtad.” Így is történt. Gedeon másnap kora reggel fölkelt, kicsavarta a gyapjút. Amikor a harmatot kinyomta a gyapjúból, tele lett vele egy vizespohár. Gedeon újra szólt Istenhez: „Ne lobbanjon föl haragod ellenem, ha még egyszer szólok. Engedd meg, hogy még egy próbát tegyek a gyapjúval: csak a gyapjú maradjon száraz, s legyen harmatos körös-körül a föld.” S akkor éjszaka így tett Isten. Csak a gyapjú maradt száraz, a föld azonban harmatos lett körülötte.

Jerubbaal tehát, vagyis Gedeon kora reggel fölkelt, és az egész néppel, amely vele volt, elindult, és Ain-Hárodnál ütött tábort. Midián tőle északra táborozott a Móré domb lábánál a völgyben. Ekkor az Úr így szólt Gedeonhoz: „Néped túl sok ahhoz, hogy kezébe adjam Midiánt. Így Izrael kérkedhetne a rovásomra, és azt mondhatná: a saját kezem szabadított meg. Hirdesd ki hát az egész nép füle hallatára: aki fél és retteg, térjen vissza.” Így Gedeon próbára tette őket. Erre húszezer ember visszatért a népből, tízezer pedig ott maradt belőle. Az Úr így szólt Gedeonhoz: „Még mindig sok ez a nép. Vezesd őket a víz mellé, és ott próbára teszem őket. Akiről azt mondom, hogy menjen veled, az veled megy; s akiről azt mondom, hogy ne menjen veled, az nem megy.” Gedeon tehát a víz partjára vezette a népet, és az Úr így szólt hozzá: „Akik nyelvükkel nyalják a vizet, ahogy a kutya lefetyeli, állítsd az egyik oldalra, azokat meg, akik térdükre esve isznak, a másik oldalra.” Azoknak a száma, akik a nyelvükkel nyalták a vizet, háromszázat tett ki. A nép többi része térdre esve ivott.

Akkor így szólt az Úr Gedeonhoz: „Ezzel a háromszáz emberrel szabadítalak meg benneteket, és adom kezedbe Midiánt, akik úgy nyalták a vizet. A többiek menjenek mind haza.” Gedeon kivette a nép kezéből a korsókat és a harsonákat, majd hazaküldte Izrael fiait, mindegyiküket a saját sátrába, és csak a háromszázat tartotta ott. Midián tábora az övé alatt volt a völgyben.

Ezután háromszáz emberét három csoportra osztotta. Kezükbe harsonát és üres korsót, s a korsóba fáklyát adott. „Figyeljetek rám – mondta nekik_–, s azt tegyétek, amit én. Behatolok a tábor szélére, s amit teszek, ti is azt tegyétek. Amikor megfújom a harsonát, s azok is mind, akik velem lesznek, akkor fújjátok meg ti is a tábor körül, és kiáltsátok: »Az Úrért és Gedeonért!«”

Gedeon és az a száz ember, aki követte, odaért a tábor széléhez az éjféli őrváltás kezdetén, amikor az őröket váltották. Megfújták a harsonát, és összetörték a korsót, amely a kezükben volt. A három csoport is megfújta a harsonákat, és összetörte a korsókat. Bal kezükben a fáklyát tartották, jobb kezükben pedig a harsonát, amelyet fújtak. Közben ezt kiáltották: „Az Úrért és Gedeonért!” S mindegyikük megállt a helyén a tábor körül. Az egész tábor felriadt, kiáltozni kezdett, és a midiániták futásnak eredtek. Míg a háromszáz ember fújta a harsonát, az Úr az egyik ember kardját a másik ellen fordította az egész táborban.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

1 Kor 1, 27-29; Lk 1, 52

Isten azt választotta ki, ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, s ami a világ előtt alacsonyrendű és lenézett, azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak. {*} Így senki sem dicsekedhet Isten előtt.

Hatalmasokat ledöntött a trónról, és alázatosakat felmagasztalt az Úr. {*} Így senki sem dicsekedhet Isten előtt.

Szent Ciprián püspök és vértanúnak „Az Úr imádsága” című értekezéséből

(Nn. 13-15: CSEL 3, 275-278)

{p}

Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod

Így folytatjuk imádságunkat: Jöjjön el a te országod{n}{r}Mt 6, 10{/r}{/n}. Azt kérjük, hogy bennünk jelenjék meg az Isten országa, amint előbb is úgy kértük, hogy bennünk szenteltessék meg az ő neve. Mert ugyan mikor nem uralkodik Isten, és nála ugyan mikor kezdődnék el az, ami mindig volt, és meg nem szűnt soha? Annak az országunknak eljövetelét kérjük, amelyet Isten nekünk megígért, és Krisztus Urunk vérével és szenvedésével megszerzett, hogy mi, akik azelőtt e világnak szolgáltunk, ezután Krisztus fősége alatt uralkodjunk, amint ő maga ígérte meg nekünk: Gyertek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!{n}{r}Mt 25, 34{/r}{/n}

Úgy is érthetjük ezt a kérést, szeretett testvéreim, hogy maga Krisztus az Isten országa, és mi mindennap az ő érkezése után vágyakozunk, és azt óhajtjuk, hogy bennünk valósuljon meg minél előbb az ő eljövetele. Minthogy ő maga a feltámadás, hiszen mi is őbenne támadunk fel, ezért őt tekinthetjük az Isten országának, mivel őbenne fogunk uralkodni. Helyesen tesszük, hogy kérjük az Isten országát, vagyis a mennyek országát, mert van földi ország is. Ámde, aki már lemondott erről a világról, az máris felülemelkedett az e világ dicsőségén és országán.

Majd így folytatjuk kéréseink sorát: Legyen meg a te akaratod a mennyben és a földön{n}{r}Mt 6, 10{/r}{/n}; azaz nem azt kérjük, hogy Isten tegye azt, amit ő akar, hanem azt kérjük, hogy mi meg tudjuk tenni azt, amit Isten tőlünk kíván. Mert ugyan ki akadályozhatná meg Istent, hogy meg ne tegye azt, amit akar? Viszont minket a sátán megakadályoz abban, hogy Isten akarata szerint legyen minden szándékunk és cselekedetünk. Ezért kérjük imádságunkban, hogy bennünk legyen meg Isten akarata. Ahhoz pedig, hogy ez meglegyen bennünk, feltétlenül szükségünk van Isten segítségére és oltalmára. Senki sem erős ugyanis a maga erejéből: csak Isten irgalmas szeretete ad biztonságot. Hiszen az Úr Jézus is feltárta a világnak a magára vállalt emberi gyengeséget, amikor így imádkozott: Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely. Mégis így folytatta: De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te{n}{r}Mt 26, 39{/r}{/n}, és ezzel példát adott tanítványainak, hogy Isten akaratát tegyék, ne pedig a magukét.

Isten akarata pedig az, amit Krisztus végbevitt, és amire tanított is: legyünk alázatosak a viselkedésünkben, álljunk szilárdan a hitben; legyen tartózkodó a beszédünk, igazodjék az isteni akarathoz a cselekvésünk, gyakoroljuk az irgalmasságot, és magatartásunk legyen fegyelmezett; jogtalanságot elkövetni se tudjunk, de annál inkább tudjuk azt elviselni; éljünk testvéreinkkel békében; szeressük teljes szívünkből az Urat, szeressük mint Atyánkat, és féljük mint Istenünket; Krisztus elébe senkit és semmit se tegyünk, mint ahogy ő is mindennél többre becsült minket; elszakíthatatlanul ragaszkodjunk az ő szeretetéhez, bátran és nagy bizalommal tartsunk ki keresztjénél, amikor neve becsületéért folyik a harc; legyünk állhatatosak a beszédben, amikor megvalljuk őt; legyünk bátrak, ha érte vallatnak minket; legyünk türelmesek, ha miatta halállal koszorúznak meg bennünket. Mindez azt jelenti, hogy Krisztus társörökösei akarunk lenni, és meg akarjuk tartani Isten parancsát, azaz teljesíteni akarjuk Atyánk akaratát.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Mt 7, 21; Mk 3, 35

Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, {*} Az bejut a mennyek országába.

Aki teljesíti az Isten akaratát, az az én testvérem, nővérem és anyám. {*} Az bejut a mennyek országába.

CSÜTÖRTÖK

A bírák könyvéből

8, 22-23. 30-32; 9, 1-15. 19-20

{p}

Isten népe királyságot próbál alapítani

Azokban a napokban: Izrael férfiai azt mondták Gedeonnak: „Uralkodjál fölöttünk te, fiaid és unokáid, mert kiszabadítottál minket Midián kezéből.” De Gedeon így válaszolt nekik: „Nem uralkodom rajtatok, és fiaim sem, hiszen az Úr az uralkodótok.”

Gedeonnak hetven olyan fia volt, aki tőle származott, mert több felesége volt. Szichemi mellékfelesége szintén szült neki egy fiút, s Abimeleknek nevezte el. Gedeon, Joás fia boldog öregség után halt meg, s atyjának, Joásnak sírjában temették el az abiezrita Ofrában.

Jerubbaal fia, Abimelek elment Szichembe anyja testvéreihez, és ezeket a szavakat intézte hozzájuk, valamint anyja házának egész nemzetségéhez: „Kérlek benneteket, értessétek meg Szichem előkelőivel: »Mi jobb nektek? Hetven ember – Jerubbaal minden fia – vagy csak egy uralkodjék rajtatok? Gondoljatok arra is, hogy én csontotok és húsotok vagyok.«” Anyja testvérei beszéltek Szichem előkelőivel ezekről a dolgokról. Ezeknek Abimelek felé hajolt a szívük, mert azt mondták: „A testvérünk.” Adtak neki hetven sékel ezüstöt Baal-Berit templomából, s Abimelek semmirekellő és csavargó embereket fogadott fel rajta, akik aztán csatlakoztak hozzá.

Utána Ofrába ment atyja házába, és megölte testvéreit, Jerubbaal fiait, hetven férfit egy kövön. Csak Jotam, Jerubbaal legkisebb fia menekült meg, mert elrejtőzött. Szichem előkelői azután és az egész Bet-Milló összegyűlt, és királlyá kiáltották Abimeleket annak az emlékkőnek a terebintfájánál, amely Szichemben áll.

Hírül vitték ezt Jotamnak. Erre elment, és fölállt Gerizim hegyének a csúcsára, és harsány hangon így szólt hozzájuk: „Hallgassatok meg, Szichem előkelői, akkor Isten is meghallgat benneteket! Egyszer útra keltek a fák, hogy királyt kenjenek föl; legyen, aki uralkodik rajtuk. Így szóltak az olajfához: »Légy a királyunk!« De az olajfa azt felelte: »Elhagyhatnám-e olajomat, amellyel megtisztelik az isteneket és az embereket, hogy a többi fa között járjak-keljek?«

Akkor a fák így szóltak a fügefához: »Gyere, és légy a királyunk!» De a fügefa így válaszolt nekik: »Elhagyhatnám-e édes csemegémet és pompás gyümölcsömet, hogy a többi fa között járjak-keljek?«

A fák erre a szőlőtőnek mondták: »Gyere, és uralkodjál rajtunk!« A szőlőtő így felelt nekik: »Elhagyhatnám-e boromat, amely megvidámítja az isteneket és embereket, hogy a többi fa között járjak-keljek?«

Most a fák mind a tövisbokorhoz fordultak: »Gyere, és légy a királyunk!« A tüskebokor így válaszolt a fáknak: »Ha valóban királlyá akartok kenni, hogy uralkodjam rajtatok, gyertek, és pihenjetek meg árnyékomban. Ha nem, akkor tűz csap ki a tövisbokorból, és megemészti Libanon cédrusait.«

Ha tehát helyesen és igazságosan jártatok el ma Jerubbaallal és házával, akkor teljék örömötök Abimelekben, és neki is tibennetek. De ha nem, akkor csapjon ki tűz Abimelekből, és eméssze meg Szichem előkelőit és Bet-Millót, s csapjon le tűz Szichem előkelőiből és Bet-Millóból, és eméssze meg Abimeleket.”

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Bír 8, 23; Jel 5, 13

Nem uralkodom rajtatok, és fiaim sem, {*} Az Úr a ti uralkodótok.

A trónon ülőnek és a Báránynak áldás, tisztelet, dicsőség és hatalom örökkön-örökké! {*} Az Úr a ti uralkodótok.

Szent Ciprián püspök és vértanúnak „Az Úr imádsága” című értekezéséből

(Nn. 18. 22: CSEL 3, 280-281. 283-284)

{p}

Az éltető kenyér után a bűnök bocsánatát is kérjük

Tovább mondjuk kéréseinket, és így folytatjuk imádságunkat: Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma{n}{r}Mt 6, 11{/r}{/n}. Vehetjük ezt a kérést mind lelki, mind pedig szó szerinti értelemben, mert ez Isten jóvoltából – mind a két jelentése szerint – üdvösségünkre szolgál. Tudjuk, hogy a lelki életünk kenyere Krisztus; és ez a kenyér már nem mindenkié, csak a mienk. És amint azt mondjuk, hogy: Mi Atyánk, mert ő csak azoknak Atyja, akik tanulnak tőle, és hisznek benne, ugyanúgy mondjuk: a mi kenyerünket is, mert Krisztus csak azok számára kenyér, akik azt az ő testeként veszik magukhoz.

Azt kérjük, hogy ezt a kenyeret mindennap adja meg nekünk, nehogy minket – akik Krisztusban vagyunk, és az ő Eukarisztiáját mint az üdvösség eledelét mindennap magunkhoz vesszük – valamilyen súlyosabb bűn elkövetése távol tartson, és a mennyei kenyér élvezetétől a közösségből kizárva eltiltson, hiszen akkor Krisztus testétől szakadnánk el. Ő maga hirdette ugyanis: Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki eszik az én kenyeremből, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért{n}vö. {r}Jn 6, 51{/r}{/n}.

Amikor tehát azt mondja az Úr, hogy örökké él az, aki eszik az ő kenyeréből, akkor ez nyilvánvalóan azokra áll, akik testének tagjai, és az Eukarisztiát a közösséghez való tartozás jogán veszik magukhoz; ezért viszont óvatosnak is kell lennünk: kérnünk kell imádságunkban, nehogy kizárva a közösségből Krisztus testétől is elszakadjunk, és így hosszú időre az üdvösséget is elveszítsük. Erre figyelmeztet Urunk fenyegető szava: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek{n}{r}Jn 6, 53{/r}{/n}. Kérjük tehát, hogy mindennapi kenyerünket, azaz Krisztust adja meg nekünk, hogy akik Krisztusban maradunk és élünk, el ne szakadjunk az ő szentté tevő kegyelmétől és testétől.

Ezek után bűneinket is előhozzuk imádságunkban, és ezt kérjük: Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek{n}{r}Mt 6, 12{/r}{/n}. Miután kértük az éltető kenyeret, bűneink bocsánatáért is esdeklünk.

Mennyire szükséges, hogy bűneink bocsánatáért imádkozzunk: hiszen Urunk gondviselésszerűen és üdvösségünk érdekében figyelmeztet arra bennünket, hogy bűnösök vagyunk, és hogy, amikor vétkeink bocsánatát kérjük, lelkiismeretünk visszatekintsen a múltra! Amikor az Úr parancsára mindennap imádkozunk vétkeink bocsánatáért, akkor ezzel egyben üdvös figyelmeztetést is kapunk arra, hogy mindennap vétkezünk. Mindez azért van, nehogy bárki is abban tetszelegjen, hogy ő ártatlan, és így elbizakodva nehogy még nagyobb legyen a pusztulása.

Éppen erre figyelmeztet levelében János is: Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, saját magunkat vezetjük félre, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, akkor, mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket{n}{r}1 Jn 1, 8-9{/r}{/n}. János tehát levelében összekapcsolja mind a kettőt: egyrészt sürget, hogy imádkozzunk bűneink bocsánatáért, másrészt pedig biztat, hogy el is nyerjük azt a bocsánatot, amelyért imádkozunk. Azt tanította tehát, hogy jó az Isten: bűnbocsánatot ígért, és meg is tartja ígéretét. Mert aki arra tanított, hogy imádkozzunk vétkeink és bűneink bocsánatáért, az meg is ígérte atyai irgalmas szeretetét, és meg is fog bocsátani.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Zsolt 30, 2. 4; 24, 19

Te vagy, Uram, én reményem, ne hagyj soha szégyent érnem. Erősségem és menedékem valóban te vagy, {*} Neved miatt vezess és irányíts engem!

Lásd, megaláztak, és szenvedek, bocsásd meg hát minden bűnömet! {*} Neved miatt vezess és irányíts engem!

PÉNTEK

A bírák könyvéből

13, 1-25

{p}

Sámson születésének hírüladása

Azokban a napokban: Izrael fiai újra azt tették, ami gonosznak számít az Úr szemében, és az Úr negyven évre a filiszteusok kezébe adta őket.

Volt egy Szoreából, Dán törzséből való ember, Mánoah volt a neve. Felesége meddő volt, és nem volt gyermeke. Az Úr angyala megjelent az asszonynak, és így szólt hozzá: „Magtalan vagy, és nincs fiad. Most azonban vigyázz magadra, ne igyál bort, se szeszes italt, és tisztátalant se egyél, mert fogansz, és fiút szülsz. Borotva ne érintse a fejét, mert ez a gyermek Isten nazirja lesz anyja méhétől fogva. Ő lesz, aki majd elkezdi Izraelt kiszabadítani a filiszteusok kezéből.”

Az asszony elment, és elmondta férjének: „Megszólított Istennek egy embere. Isten angyalára hasonlított, olyan fönséges volt. Megkérdeztem tőle, honnan jött, de nem mondta meg nekem a nevét. Ellenben így szólt hozzám: »Fogansz, és fiút szülsz. Ezért mostantól ne igyál se bort, se szeszes italt, és ne egyél semmi tisztátalant, mert ez a gyermek Isten nazirja lesz anyja méhétől kezdve halála napjáig.«” Mánoah akkor az Úrhoz könyörgött: „Kérlek, Uram, hadd jöjjön el még egyszer az az ember, akit küldtél, s tanítson meg minket rá, mit kell tennünk a születendő gyermekkel.”

Az Úr meghallgatta Mánoahot, és az Úr angyala újra eljött az asszonyhoz, akkor, amikor épp a mezőn volt, és férje, Mánoah nem volt vele. Az asszony gyorsan elszaladt, és tudtára adta férjének a dolgot, így szólt hozzá: „Megjelent az az ember, aki a múltkor járt nálam.” Mánoah fölkelt, követte feleségét, odament az emberhez, és így szólt hozzá: „Te vagy az az ember, aki ezzel az asszonnyal beszéltél?” „Én vagyok” – válaszolta. Mánoah erre azt mondta: „Ha szavad valóra válik, mi legyen a tennivalónk a gyermek körül?” Az Úr angyala így válaszolt Mánoahnak: „Az asszony tartózkodjék mindattól, amit mondtam neki. Ne fogyasszon semmi olyat, ami a szőlőtőkéről való, ne igyék bort, se részegítő italt, ne egyék semmi tisztátalant, s tartsa meg mindazt, amit meghagytam neki.”

Mánoah akkor így szólt az Úr angyalához: „Engedd meg, hogy marasztaljunk, és elkészítsünk számodra egy kecskét.” Mánoah ugyanis nem tudta, hogy az Úr angyala. Az Úr angyala azt felelte Mánoahnak: „Ha tartóztatsz is, nem eszem ételedből; ha ellenben égőáldozatot akarsz készíteni, mutasd be az Úrnak.” Mánoah akkor megkérdezte az Úr angyalától: „Mi a neved? Ha ugyanis beteljesedik a szavad, szeretnénk megtisztelni.” Az Úr angyala azt felelte: „Miért kérdezősködöl nevem felől, mikor azt titok fedi?” Erre Mánoah vette a kecskét az ételáldozattal együtt, és bemutatta a sziklán égőáldozatul az Úrnak, aki titokzatos dolgokat művel.

Amikor a láng az ég felé csapott az oltárról, az Úr angyala fölemelkedett ebben a lángban. Mánoah és felesége látták, és arcra borultak a földön. Az Úr angyala többé nem jelent meg sem Mánoahnak, sem feleségének, és Mánoah megértette, hogy az Úr angyala volt. „Egész biztosan meg kell halnunk – mondta Mánoah a feleségének_–, mert Istent láttuk.” Felesége így válaszolt neki: „Ha az Úrnak az volna a szándéka, hogy megöljön minket, akkor nem fogadott volna el kezünkből égő- és ételáldozatot, és nem adta volna most nekünk ezeket az utasításokat.”

Az asszony fiút szült, és Sámsonnak nevezte el. A gyermek felnőtt, az Úr megáldotta, és az Úr lelke irányítani kezdte Manahe-Dán táborában, Szorea és Estaol között.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Lk 1, 13. 15; Bír 13, 5

Az angyal így szólt Zakariáshoz: Feleséged fiút szül neked, s te Jánosnak fogod nevezni; bort és mámorító italt nem fog inni, hanem már anyja méhében a Szentlélek fogja eltölteni. {*} Mert Isten nazirja lesz.

Az Úr angyala így szólt Mánoah feleségéhez: Fogansz, és fiút szülsz; borotva ne érintse fejét. {*} Mert Isten nazirja lesz.

Szent Ciprián püspök és vértanúnak „Az Úr imádsága” című értekezéséből

(Nn. 23-24: CSEL 3, 284-285)

{p}

Isten gyermekei vagyunk, maradjunk meg Isten békéjében

Urunk az előző kéréshez hozzátett és határozottan hozzácsatolt egy követelményt, amely meghatározott feltételt szab, és kikötést tartalmaz. Úgy kérjük bűneink bocsánatát, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Tudjuk meg tehát, hogy amit bűneinkkel kapcsolatban kérünk, azt csak akkor nyerhetjük el, ha mi is hasonlóképpen teszünk megbántóinkkal. Ezért is mondja Urunk egyik beszédében: Amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak majd nektek is visszamérni{n}{r}Mt 7, 2{/r}{/n}. És börtönbe vetik azt a szolgát, akinek elengedte ura az adósságát, de ő maga nem akarta elengedni az adósságot szolgatársának. Mert nem akart megbocsátani szolgatársának, ezért ő maga is elveszítette azt a kegyet, amelyben ura részesítette.

Krisztus Urunk egy alkalommal még keményebb büntetést helyez kilátásba, amikor így fogalmaz: Amikor imádkozni készültök, bocsássatok meg, ha nehezteltek valakire, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa bűneiteket{n}{r}Mk 11, 25-26{/r}{/n}. De ha nem bocsáttok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket{n}{r}Mt 6, 15{/r}{/n}. Nem lehet majd semmi mentséged az ítélet napján, hiszen úgy fognak téged megítélni, ahogyan te is ítéltél, és azt kell elszenvedned, amit mással tettél.

Isten ugyanis azt parancsolta, hogy békességesek, megértők és egyetértők legyünk az ő házában{n}vö. {r}Róm 15, 5{/r}{/n}. Azt akarta, hogy amilyenekké a második születéssel tett minket, abban mint újjászületettek, ki is tartsunk: Isten gyermekei vagyunk, ezért maradjunk is meg Isten békéjében, és akikben egy a lélek, egy legyen a szándék és a vélemény is. A békebontó áldozatát nem fogadja el az Úr. Azt parancsolja neki: forduljon vissza az oltártól, és engesztelődjék ki előbb testvérével, hogy a már kibékült lélekkel végzett imádsága kiengesztelhesse Istent. Mindennél értékesebb áldozat ugyanis Isten szemében a mi békénk, testvéri egységünk: az Atya és a Fiú és a Szentlélek egységében egybegyűlt nép.

Mert már azokban az áldozatokban is, amelyeket elsőnek Ábel és Káin mutatott be, Isten nem az oltárra tett adományokat nézte, hanem az áldozatbemutatók szívét; ezért csak annak az adománya tetszett, akinek a szíve tetszett. A békességszerető és igaz Ábel ártatlan szívvel mutatta be áldozatát Istennek: ezzel arra tanított mindenkit, hogy amikor áldozatot mutat be az oltáron, Isten félelmében közeledjék oda, őszinte szívvel, igaz lelkülettel és békés egyetértésben. Ábel valóban így mutatta be áldozatát Istennek. Ezzel kiérdemelte azt, hogy utána ő maga is áldozat lett Isten oltárán. Mint aki elsőnek adott példát a vértanúságra, dicsőséges vérontásával ősi előképe lett az Úr Jézus szenvedésének: igaz volt, és békességes, mint maga az Úr. Ilyenek kapnak végül is jutalmat az Úrtól, és az ítélet napján az ilyenek fognak az Úrral együtt ítélkezni.

Egyébként a testvérek közötti viszálykeltés vádja alól még akkor sem menthető fel a civakodó, a békebontó, a testvérekkel egyenetlenkedő ember, ha keresztény mivoltáért megölnék is: így tanúsítja az Apostol a Szentírásban. Hiszen az is meg van írva: Aki gyűlöli testvérét, gyilkos{n}{r}1 Jn 3, 15{/r}{/n}, és a gyilkos nem jut be a mennyországba, nem élhet Istennel. Nem lehet együtt Krisztussal az, aki inkább Júdást akarta követni, mint Krisztust.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Ef 4, 1. 3. 4; Róm 15, 5. 6

Kérlek benneteket, hogy éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok; törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet, {*} Ahogy hivatástok is egy reményre szól.

Adja meg nektek Isten, hogy egyetértsetek, és egy szívvel, egy szájjal magasztaljátok őt. {*} Ahogy hivatástok is egy reményre szól.

SZOMBAT

A bírák könyvéből

16, 4-6. 16-31

{p}

Delila árulása és Sámson halála

Azokban a napokban: Sámson beleszeretett a Szórek völgyében egy nőbe, akinek Delila volt a neve. A filiszteusok fejedelmei elmentek hozzá, és azt mondták neki: „Szedd rá, és tudd meg, miben rejlik különleges ereje, hogyan tudnánk fölékerekedni, megkötözni és ártalmatlanná tenni. Ezért ki-ki ad neked 1100 ezüst sékelt.” Delila így szólt Sámsonhoz: „Mondd meg nekem, miben rejlik nagy erőd, mivel kellene téged megkötözni, hogy tehetetlenné tegyenek?”

Mivel egész nap gyötörte szavaival, és zaklatta, halálra fáradt. Feltárta hát előtte egész szívét, és így szólt: „Borotva sosem ért fejemhez, mert az Isten nazirja vagyok anyám méhétől fogva. Ha megnyírnak, elhagy erőm, gyenge leszek, olyan, mint a többi ember.” Delila ekkor látta, hogy kitárta egész szívét. Hívatta hát a filiszteusok fejedelmeit, és ezt mondta nekik: „Most gyertek, mert kitárta előttem egész szívét.”

A filiszteusok fejedelmei elmentek hozzá, s magukkal vitték a pénzt is. Erre ő elaltatta Sámsont a térdén, odahívatott egy embert, az lenyírta a fejéről a hét hajfürtöt. Elkezdett gyengülni, és ereje elhagyta. Delila odakiáltotta neki: „Rád törtek a filiszteusok, Sámson!” Erre fölébredt álmából, és azt mondta: „Kikeveredek a bajból, mint máskor, és kiszabadítom magamat.” Nem tudta azonban, hogy az Úr elfordult tőle. A filiszteusok elfogták, kiszúrták a szemét, és levitték Gázába. Kettős lánccal megkötözték, és a fogságban malmot hajtattak vele.

Közben fején újra kezdett nőni a haj azután, hogy lenyírták. A filiszteusok fejedelmei összegyűltek, hogy nagy áldozatot mutassanak be istenüknek, Dágonnak, és örömünnepet tartsanak. Közben egyre mondogatták: „Kezünkre adta istenünk ellenségünket, Sámsont!” Amikor a nép látta istenét, ujjongásban tört ki a dicséretére, és ezt mondta: „Kezünkre adta istenünk ellenségünket, Sámsont, aki pusztította országunkat, és sokunkat megölt.” Amikor már jókedvre derültek, így szóltak: „Hívjátok elő Sámsont, hadd mulattasson minket!” Elővezették Sámsont a börtönből, és ő játszott előttük. Utána odaállították az oszlopok közé. Sámson akkor így szólt ahhoz a fiúhoz, aki kezénél fogva vezette: „Vezess oda, hogy megfoghassam az oszlopokat, amelyeken az épület nyugszik, és megtámaszkodhassam.” A ház tele volt férfiakkal és asszonyokkal. A filiszteusok minden fejedelme ott volt, és a tetőn volt vagy háromezer ember, férfi és nő, akik nézték Sámson játékát.

Sámson akkor az Úrhoz könyörgött, és így szólt: „Uram, Istenem, emlékezzél meg rólam, s most az egyszer adj nekem erőt, hogy bosszút állhassak a filiszteusokon a két szememért.” Sámson átkarolta a középen álló két oszlopot, amelyen az épület nyugodott, nekifeszült az egyiknek a jobb kezével, a másiknak a bal kezével, s így szólt: „Haljak meg a filiszteusokkal együtt!” Minden erejével nekifeszült, és az épület rászakadt a fejedelmekre és az egész népre, amely ott volt. Sokkal többet ölt meg, amikor meghalt, mint amennyit akkor ölt meg, amikor élt.

Testvérei és atyjának háza tagjai eljöttek, és magukkal vitték. Elszállították, és eltemették Szorea és Estaol között atyjának, Mánoáhnak sírboltjában. Húsz évig bíráskodott Izrael fölött.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Zsolt 42, 1; 30, 4; Bír 16, 28

Szolgáltass nekem igazságot, Istenem, az istentelen néppel szemben védd ügyemet, {*} Mert erősségem és menedékem te vagy.

Emlékezzél meg rólam, és add vissza egykori erőmet. {*} Mert erősségem és menedékem te vagy.

Szent Ciprián püspök és vértanúnak „Az Úr imádsága” című értekezéséből

(Nn. 28-30: CSEL 3, 287-289)

{p}

Krisztus nemcsak szavaival, hanem tetteivel is tanított imádkozni

Nem kell azon csodálkozni, szeretett testvéreim, hogy ez az imádság olyan jellegzetesen rövid. Hiszen ezt Isten tanította nekünk, aki egyik oktatása alkalmával minden imánkat ebbe a néhány üdvös kérésbe foglalta össze. Erre utal már Izajás ajkán egy jövendölés, amely akkor hangzott el, amikor a próféta Szentlélekkel eltelve Isten fönségét és jóságát hirdette: Összefoglaló (igazságosságban megrövidítő) ige ez, mert rövidre fogja szavait az Úr az egész földön{n}vö. {r}Iz 10, 23{/r}{/n}. Mert amikor Istennek kimondott Igéje, Urunk, Jézus Krisztus, mindenki megmentésére eljött, és tanultakat meg tanulatlanokat maga köré gyűjtve, minden nemű és korú embernek meghirdette az üdvösség tanítását, egyidejűleg ennek nagyszerű összefoglalását is megadta. Azt akarta ugyanis, hogy a mennyei tudományban a tanulók emlékezőtehetsége ne legyen megterhelve, s hamar megtanulják azt, ami az egyszerű hit számára szükséges.

Így, amikor azt magyarázta, hogy mi az örök élet, az élet üdvösséget szerző titkát csodálatos, isteni rövidséggel így foglalta össze: Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust{n}{r}Jn 17, 3{/r}{/n}. Ugyanígy tett akkor is, amikor a törvény és a próféták tanításából a legfőbb és legnagyobb parancsokat kiemelte: Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből! Ez az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd embertársadat, mint saját magadat! Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták{n}vö. {r}Mk 12, 29-31{/r}{/n}. Más alkalommal pedig így adta meg tanítása foglalatát: Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük. Ez a törvény és a próféták{n}{r}Mt 7, 12{/r}{/n}.

Krisztus, a mi Istenünk, nemcsak szavaival; hanem tetteivel is tanított minket az imádságra. Ő maga ugyanis gyakran imádkozott és könyörgött esdekelve. Így jó példájával mutatta meg, hogy mi mit tegyünk. Ezt olvassuk róla: Elvonult a pusztába, és imádkozott{n}{r}Lk 5, 16{/r}{/n}. És ezt is feljegyezték róla: Kiment a hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte{n}{r}Lk 6, 12{/r}{/n}.

Ilyenkor ugyan mit is kérhetett saját magának a tökéletesen ártatlan Üdvözítő? A mi Urunk nem önmagáért imádkozott és esdekelt, hanem a mi bűneink bocsánatáért. Ezt ő maga is elárulta nekünk akkor, amikor így szólt Péterhez: A sátán hatalmat kért magának fölöttetek, hogy megrostáljon benneteket, mint a búzát. De imádkoztam érted, nehogy meginogj a hitedben{n}{r}Lk 22, 31{/r}{/n}. Nem sokkal ezután pedig már mindenkiért fohászkodott: Nemcsak értük könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám, bennem vagy, és én benned, úgy legyenek ők is bennünk{n}{r}Jn 17, 20-21{/r}{/n}.

Milyen jóságos az Isten, mennyire szívén viselte üdvösségünket! Nem elégedett meg azzal, hogy vérével megváltott minket, ezenfelül még imádkozott is értünk. De figyeljétek csak meg, mi volt ennek a nagy imádkozónak szíve vágya: az, hogy amiként egy az Atya és a Fiú, úgy mi is megmaradjunk ebben az egységben.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Zsolt 24, 1-2. 5

Lelkem hozzád emelem, Uram; {*} Én Istenem, benned bízom, ne valljak szégyent!

Igazságod szerint vezess, taníts engem, mivel te vagy az én megmentő Istenem, és szüntelen benned bízom. {*} Én Istenem, benned bízom, ne valljak szégyent!