ÉVKÖZI IDŐ

12. HÉT

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

Sámuel első könyvéből

16, 1-13

Sámuel királlyá keni Dávidot

Azokban a napokban: Az Úr így szólt Sámuel prófétához: „Meddig akarsz még Saul miatt bánkódni, amikor elvetettem, hogy ne uralkodjék tovább Izrael fölött? Töltsd meg szarudat olajjal, és kelj útra! Menj el Izájhoz Betlehembe, mert a fiai közül szemeltem ki királyt.” „Hogy mehetnék – felelte Sámuel_–, hiszen ha Saul hírét veszi, megöl.” Az Úr azonban ezt mondta: „Vigyél magaddal egy üszőt, és mondd: »Azért jöttem, hogy áldozatot mutassak be az Úrnak.« Aztán hívd meg Izájt az áldozatra. S majd magam adom tudtodra, mit tegyél. Föl kell ugyanis kenned, akit majd megnevezek.”

Sámuel megtette, amit az Úr parancsolt neki. Amikor Betlehembe ért, a város vénei szorongva mentek eléje, s megkérdezték: „Jót jelent jöveteled, látóember?” „Igen, jót – válaszolta_–, áldozatot jöttem bemutatni. Tisztuljatok meg, és gyertek el az áldozatra.” Aztán megtisztította Izájt és fiait, és meghívta őket az áldozatra. Amikor megérkeztek, s meglátta Eliábot, azt gondolta: „Nos, itt áll fölkentje az Úr előtt.” Az Úr azonban ezt mondta Sámuelnek: „Ne a külsejét és magas termetét nézd, mert hisz elvetettem. Isten ugyanis nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet.”

Akkor Izáj odaszólította Abinadabot, és Sámuel elé állította. De ő azt mondta: „Nem őt választotta ki az Úr.” Most Izáj Sammát állította elé, de megint azt mondta: „Nem őt választotta ki az Úr.” Izáj így bemutatta Sámuelnek hét fiát, de Sámuel így szólt Izájhoz: „Ezeket nem választotta ki az Úr.” Aztán Sámuel megkérdezte Izájt: „Mind itt vannak a fiaid?” „A legkisebb nincs itt – válaszolta_–, a nyájat őrzi.” Sámuel erre meghagyta Izájnak: „Küldj el valakit, keresse meg, mert addig nem ülünk az áldozati lakomához, amíg itt nincs.”

Izáj elküldött érte. Vörös volt, nyílt tekintetű és szép termetű. Az Úr így szólt: „Rajta, kend föl, mert ő az!” Erre fogta az olajosszarut, és fölkente testvérei körében. Attól a naptól eltöltötte Dávidot az Úr lelke. Sámuel meg útra kelt, és elment Rámába.

VÁLASZOS ÉNEK

Zsolt 88, 20. 22. 21

Segítségemet egy hősnek adtam, választottamat a népből fölemeltem {*} Erős támasza kezem lesz.

Szolgámra, Dávidra rátaláltam, és szent olajommal fölkentem őt. {*} Erős támasza kezem lesz.

Faustinus Luciferanus áldozópapnak „A Szentháromság” című értekezéséből

(Nn. 39-40: CCL 69, 340-341)

Krisztus: király és pap mindörökké

Üdvözítőnk mint ember tényleg fölkent valóságos király és valóságos pap. Mindkettőt egyesíti magában, hogy egyik se hiányozzék Üdvözítőnkben. Halld tehát, hogy lett király, hiszen így van megírva: Engem tett meg királlyá Sionban, az ő szent hegyén{n}vö. {r}Zsolt 2, 6{/r}{/n}. Halld meg azt is, amit papságáról tanúsít az Atya: Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint{n}{r}Zsolt 109, 4{/r}{/n}. Az Ószövetségben Áron volt az első krizmával fölkent pap, de az Atya nem azt mondta: „Áron rendje szerint” lett pap, nehogy valaki is azt hihesse, hogy Üdvözítőnk papsága Áron papságának az utódlása. Áron papsága ugyanis átszállt az utódaira, Üdvözítőnk papsága azonban nem ilyen átörökölt papság, hiszen az ő papsága mindörökre megmarad, miként írva van: Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint.

Üdvözítőnk mint ember tehát király is és pap is, de nem testben lett fölkenve, hanem lélekben. A választott nép királyainak és papjainak a testét kenték föl olajjal, és így lettek királyokká és papokká. Azonban ott nem egy valaki lett mind a kettővé, hanem más személy volt a király, és más a pap. Egyedül Krisztusnak jár ki ugyanis mindenben a tökéletesség és a teljesség, hiszen ő azért jött, hogy teljessé tegye a törvényt.

Jóllehet azok nem egy személyben voltak e két tisztségben, mégis fölkentnek nevezték őket, mert királyi, illetve papi olajjal kenték föl a testüket. Üdvözítőnket a Szentlélek kente föl, ezért lett valóságos fölkent (Krisztus), így teljesedett be e róla szóló Írás: Ezért kent föl Isten, a te Istened, az öröm olajával társaid közül{n}{r}Zsolt 44, 8{/r}{/n}. Az ő fölkenése azáltal lett különb, mint a többi királyé és papé, mert ő az öröm olajával lett fölkenve, ez pedig egyedül a Szentlelket jelenti.

Hogy ez így igaz, azt magától Üdvözítőnktől tudjuk. Amikor ugyanis kezébe vette, és kinyitotta Izajás könyvét, és abból ezt olvasta: Az Úr lelke van rajtam, mert fölkent engem{n}{r}Lk 4, 18{/r}{/n}, akkor rögtön azt mondta: most teljesedett be ez a jövendölés hallgatói füle hallatára. De Péter, az apostolok feje is, amikor kifejti, hogy Üdvözítőnk milyen krizmával lett fölkenve, akkor azt tanítja, hogy ez a krizma: a Szentlélek, azaz az Isten ereje. Amikor pedig az Apostolok Cselekedeteiben beszélt ahhoz a nagyon vallásos és irgalmat gyakorló századoshoz, akkor többek közt ezt mondta: Galileától kezdve a Jánostól hirdetett keresztség után a názáreti Jézust az Isten fölkente Szentlélekkel és hatalommal. S ő ahol csak járt, jót tett, csodákat vitt végbe, és meggyógyította az összes ördögtől megszállottat{n}{r}ApCsel 10, 37-38{/r}{/n}.

Látjuk tehát: Péter is azt tanítja, hogy ez a Jézus, mint ember, a Szentlélekkel és hatalommal van fölkenve. Tehát maga Jézus valóban mint ember lett Fölkent, a Szentlélek kenete által lett király és pap mindörökké.

VÁLASZOS ÉNEK

Nézzétek, milyen az, aki eljött, hogy üdvözítse a nemzeteket: {*} Ő az igazságosság Királya, országának nem lesz vége.

Küldöttként eljött hozzánk, mint Melkizedek rendje szerint való örök főpap. {*} Ő az igazságosság Királya, országának nem lesz vége.

Sámuel első könyvéből

17, 1-10. 32. 38-51

Dávid és Góliát párviadala

Azokban a napokban: A filiszteusok hadba szólították csapataikat, és Júdában, Socho közelében gyülekeztek, majd Socho és Aszeka között, Efes-Dammim mellett ütötték fel táborukat. Saul és Izrael fiai is egybegyűltek, a Terebint-völgyben vertek tábort, és csatasorba álltak a filiszteusok ellen. A filiszteusok az egyik hegyen, Izrael fiai a másik hegyen helyezkedtek el, úgyhogy a völgy köztük terült el.

A filiszteusok soraiból előlépett egy harcos. Góljátnak hívták, és Gátból való volt. Hat könyök és egy arasz volt a magassága, a fejét bronz sisak fedte, és pikkelyes páncélt viselt; a páncél 5000 sékel bronzot nyomott. A lábán bronz lábszárvédő volt, vállán meg bronz hajítódárda. Lándzsája nyele olyan volt, mint egy zubolyfa, a lándzsája hegye meg 600 sékel vasat nyomott. Előtte haladt a fegyverhordozója. Kiállt Izrael fiainak sorai elé, és odakiáltott nekik: „Miért vonultok ki, és álltok csatasorba? Hát nem filiszteus vagyok, ti meg nem Saul szolgái vagytok? Válasszatok ki magatok közül egy embert, s az jöjjön le hozzám. Ha megmérkőzik velem, és legyőz, a szolgáitok leszünk. Ha azonban én kerekedem felül, és megölöm, ti lesztek a mi szolgáink, és szolgáltok nekünk.” Aztán a filiszteus hozzátette: „Ma kihívtam párviadalra Izrael sorait. Állítsatok ki nekem egy embert, hadd küzdjünk meg egymással!”

Amikor Dávidot Saul elé vezették, ezt mondta a királynak: „Ne veszítse el, uram, miatta a bátorságát! Szolgád elmegy, és megmérkőzik azzal a filiszteussal.” Saul felvetette Dáviddal a maga harci öltözékét, bronz sisakot tett a fejére, és páncélt adott rá.

Aztán felcsatolta az öltözékére a saját kardját, de Dávid hiába akart, nem tudott benne járni, mert még sose próbálta. Így szólt hát Saulhoz: „Nem tudok benne járni, mert még sose próbáltam.” Erre levették róla. Aztán fogta a botját, a patakban keresett magának öt sima követ, és betette a tarisznyájába, amelyben parittyáját tartotta. Ezután kezébe vette parittyáját, és elindult a filiszteus felé.

A filiszteus is egyre közelebb jött Dávidhoz, a fegyverhordozója előtte. Amikor azonban fölnézett, és meglátta Dávidot, semmibe vette, mert még fiatal volt, szép külsejű vörös ifjú. A filiszteus megszólította Dávidot: „Kutya vagyok tán, hogy bottal jössz ellenem?” És a filiszteus átkozta Dávidot, isteneit emlegetve. Aztán így szólt a filiszteus Dávidhoz: „csak gyere, hadd adjam húsodat az égi madaraknak meg a mezei vadaknak!”

Dávid ezt felelte a filiszteusnak: „Karddal, dárdával és lándzsával jössz ellenem. Én azonban a Seregek Urának, Izrael csatasorai Istenének nevében közeledem feléd, akit kigúnyoltál. Az Úr ma kezembe ad. Legyőzlek, és fejedet veszem. Testedet és a filiszteusok seregének testét még ma az égi madaraknak és a mezei vadaknak adom, hadd tudja meg az egész világ, hogy van Isten Izraelben. És tudja meg ez az egész sereg, hogy az Úrnak nincs szüksége kardra és lándzsára ahhoz, hogy győzelmet adjon. Mert az Úr dönti el a csatát, és a kezünkre ad benneteket.”

Amikor a filiszteus elindult, és Dávid felé közeledett, Dávid hirtelen kilépett a sorból, és a filiszteus felé futott. Közben belenyúlt a táskájába, kivett egy követ, elhajította a parittyájából, és homlokon találta a filiszteust. A kő behatolt a homlokába, úgyhogy arccal a földre bukott, így Dávid legyőzte parittyával és kővel a filiszteust, eltalálta, és megölte, jóllehet nem volt Dávidnak kard a kezében. Dávid akkor odaszaladt, rálépett a filiszteusra, a kardja után nyúlt, kirántotta hüvelyéből, és megölte: levágta a fejét.

VÁLASZOS ÉNEK

Vö. 1 Sám 17, 37; vö. Zsolt 56, 4. 5

Az Úr, aki kiszabadított az oroszlán meg a medve karmából, {*} Megszabadít majd ellenségeim kezéből is.

Szeretetét és hűségét küldi hozzám Isten; kiragad engem az oroszlánok közül. {*} Megszabadít majd ellenségeim kezéből is.

Nyssai Szent Gergely püspöknek „A keresztény tökéletesség” című értekezéséből

(PG 46, 254-255)

A keresztény ember hű mása, Krisztusnak

Szent Pál mindenkinél jobban tudta, hogy kicsoda az Úr Krisztus, és a legjobban ő mutatta meg, mégpedig saját tetteivel, hogy milyennek kell lennie annak az embernek, aki Krisztustól kapta a nevét. Olyan tökéletesen mintázta le Mesterét, hogy egész lénye valósággal Urának tükörképe volt. Pontosan utánozva őt, lelke olyan hű mása lett Krisztusnak, hogy szinte egy képbe olvadtak össze: úgy tűnt, már nem is Pál az, aki él, és aki beszél, hanem Krisztus él benne. Ezt ő maga is kifejezte, hiszen olyan jól ismerte saját értékeit, így mondja: Bizonyítékot akartok, hogy belőlem Krisztus szól{n}{r}2 Kor 13, 3{/r}{/n}, íme: Élek én, de már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem{n}{r}Gal 2, 20{/r}{/n}.

Pál szavakkal is bemutatta mintaképünket nekünk, akik Krisztus nevét viseljük: Krisztus az Isten ereje és bölcsessége. Békének is nevezte őt, és megközelíthetetlen világosságnak, akiben Isten lakik; nevezte engesztelő áldozatnak és megváltásnak, főpapnak, Pászkának, a lelkekért felajánlott engesztelésnek; Isten dicsősége kisugárzásának, lényege visszfényének, az idők Teremtőjének, lelki ételnek és italnak, sziklának, víznek, a hit alapjának, szegletkőnek, a láthatatlan Isten képmásának, nagy Istennek, az Egyház teste fejének, az új teremtés elsőszülöttjének, a halottak zsengéjének, elsőszülöttnek a halottak közül, elsőszülöttnek a sok testvér között, Isten és ember közvetítőjének, dicsőséggel és tisztelettel koronázott egyszülött Fiúnak, a dicsőség Urának, olyannak, akié az elsőség mindenben, a mindenkinek igazságot osztó Királynak, a béke Királyának, a mindenség Királyának, aki korlátlanul birtokolja királysága hatalmát.

Sok más hasonló kifejezéssel is jellemezte őt, nem is lehetne valamennyit számon tartani, olyan sokat említ. Ha egybevetjük és összehasonlítjuk az egyes jelzők értelmét, akkor elénk tárul Krisztus nevének és szóval ki nem fejezhető fönségének csodálatos gazdagsága. Mindebből annyit mutat meg nekünk, amennyit csak befogadni képes a lelkünk és az értelmünk.

Minthogy a mi Urunk jóságából a legfönségesebb, legistenibb és mindenek felett álló névről kaptuk mi is nevünket, hiszen Krisztus nevéről minket is „krisztusinak”, kereszténynek hívnak, ezért szükséges tehát, hogy mindazok a jelzők, amelyek feltárják nekünk ennek a névnek a tartalmát, azok bennünk is láthatókká legyenek, nehogy minden alap nélkül mondják rólunk, hogy „krisztusiak” vagyunk, hanem életünk is tanúskodjék e nevünk igaza mellett.

VÁLASZOS ÉNEK

Zsolt 5, 12; 89, 16-17

Örvendjenek mind, akik benned bíznak, Uram, ujjongjanak szünet nélkül. Te véded őket, ők magasztaljanak téged, {*} Akik nevedet szeretik.

Arcod fényében járhatnak, Uram, egész nap nevednek örvendeznek. {*} Akik nevedet szeretik.

Sámuel első könyvéből

17, 57 – 18, 9. 20-30

Saul féltékenysége Dávid iránt

Azokban a napokban, amikor a filiszteus legyőzése után Dávid visszatért, Abner fogta, és a király elé vezette. A filiszteus feje ott volt a kezében. Így szólt hozzá Saul: „Kinek a fia vagy, fiatalember?” „Szolgádnak, Izájnak a fia, Betlehemből” – válaszolta Dávid.

Amikor a Saullal való beszélgetés véget ért, történt, hogy Jonatán lelkében fölébredt a vonzalom Dávid lelke iránt, s Jonatán úgy megszerette, mint saját magát. Saul pedig magához vette azon a napon, és nem engedte többé vissza az apjához. Jonatán szövetséget kötött Dáviddal, mivel úgy szerette, mint saját magát. Jonatán levette a köntösét, ami rajta volt, és Dávidnak adta. Ugyanígy a harci fölszerelését is, még a kardját, íját és övét is. Amikor Dávid kivonult, bárhova küldte is Saul, mindig győzedelmeskedett. Ezért Saul hadi népe élére rendelte. S megkedvelte az egész nép, sőt Saul tisztjei is.

A bevonuláskor, amikor Dávid a filiszteusok legyőzése után visszatért, Izrael városaiból az asszonyok Saul király elé mentek, énekeltek és táncoltak, dobszóra, örömujjongás közepette és cintányért ütögetve. És a táncoló asszonyok így énekeltek: „Saul legyőzte ezreit, Dávid meg tízezreit.” Emiatt Saul nagy haragra gerjedt, mert nagyon nem tetszett neki ez a dolog. Azt mondta: „Dávidnak tízezreket tulajdonítanak, nekem meg csak ezreket. Most már csak a királyság hiányzik neki!” Ezért ettől a naptól kezdve Saul irigy szemmel nézte Dávidot.

Michal azonban, Saul lánya, beleszeretett Dávidba. Amikor jelentették Saulnak, rendjén valónak találta a dolgot. Azt mondta ugyanis Saul: „Neki adom, de csapda lesz számára, s a filiszteusok kezet vetnek rá.” (Saul tehát másodszor is szólt Dávidnak: „Most a vőm lehetsz.”) Aztán Saul megparancsolta szolgáinak: „Súgjátok meg bizalmasan Dávidnak: »Nézd, a király megkedvelt, és a szolgái is szeretnek. Légy hát a király veje.«”

Saul szolgái tehát Dávid fülébe juttatták ezeket a szavakat, de Dávid így válaszolt: „Oly kevésnek tartják a király vejévé lenni? Hiszen szegény ember vagyok, és alacsony sorból származom.” A szolgái jelentették Saulnak: „Ezt meg ezt mondta Dávid.” Saul azt felelte: „Mondjátok meg Dávidnak: a király nem kíván egyebet foglalóul, csak száz filiszteusnak az előbőrét, hogy így bosszút álljon a király ellenségein.” Közben azt gondolta a király, hogy Dávid a filiszteusok kezére kerül. Amikor Saul szolgái átadták ezt az üzenetet, Dávid beleegyezett, hogy a király veje legyen. Még mielőtt letelt volna a határidő, Dávid elment portyázni az embereivel, és megölt kétszáz filiszteust. Előbőrüket elvitte Dávid, és egytől egyig leszámolta a királynak, hogy a vejévé lehessen. Erre Saul hozzáadta a lányát, Michalt feleségül.

Saul most már világosan látta, hogy az Úr Dáviddal van, és egész Izrael szereti. Ezért Saul még jobban félt Dávidtól, és Saul örök ellenségévé lett Dávidnak. A filiszteusok vezérei azonban hadba vonultak, de akárhányszor csak harcba szálltak, Dávid mindig nagyobb győzelmet aratott, mint Saul összes többi tisztje, és nagy hírnévre tett szert.

VÁLASZOS ÉNEK

Zsolt 55, 2. 4. 14

Irgalmazz nekem, Istenem, mert rajtam taposnak, folyvást szorongatnak, s el akarnak nyomni. {*} Én benned bízom.

Mert megmentetted életemet a haláltól, lábamat a bukástól. {*} Én benned bízom.

Nyssai Szent Gergely püspöknek „A keresztény tökéletesség” című értekezéséből

(PG 46, 283-286)

Egész életünkkel sugározzuk Krisztust!

Három dologról lehet megismerni a keresztény ember életét, és ez meg is különbözteti más emberek életétől, tudniillik: a cselekedete, a beszéde és a gondolkodása. Az említettek között az első a gondolkodása. Majd következik a beszéd, amely a lélekben megfogant és kialakult gondolatot a hangok segítségével feltárja. A gondolat és a beszéd után következik a cselekedet, amely tettekben valósítja meg a gondolatot. Következésképpen, ha bennünk az élet rendje szerint ezek létrejönnek, nagyon gondosan kell arra ügyelnünk, hogy minden szavunk, cselekedetünk és gondolatunk is annyira hozzáigazodjék azokhoz az isteni vonásokhoz, amelyek által Krisztusra lehet ráismerni, hogy már semmit se gondoljunk, semmit se mondjunk, semmit se cselekedjünk, ami ezekkel a vonásokkal ellentétben áll.

Mi mást kellene tehát cselekednie annak, aki a dicső „krisztusi” elnevezésre méltó lett, mint azt, hogy vizsgálja meg lelkiismeretesen gondolatait, szavait és cselekedeteit, és lássa: megegyeznek-e azok Krisztuséival, vagy talán ellenkeznek velük. Nagyon könnyű ennek a megállapítása. Mert amit a felkavart szenvedélyek hatása alatt cselekszünk, gondolunk vagy mondunk, az nincs Krisztussal összhangban, hanem annak az ellenségnek a jelét viseli magán, aki a lélek igazgyöngyét a szenvedély sarával vonja be, hogy így a drágakő csillogását meggyalázza és elvegye.

Mert minden, ami a zavaros szenvedélytől mentes és tiszta, az a lelki kiegyensúlyozottság Szerzője és Ura felé mutat, és ez Krisztus. Aki pedig őbelőle, mint tiszta és romlatlan forrásból meríti eszméit, az annyira hasonlóvá lesz Urához, Krisztushoz, mint a forrás vizéhez az abból korsóba merített víz.

Mert egyazon természetű az a tisztaság, amely Krisztusban van, és amely a mi lelkünkben van. Csak az a különbség, hogy ez a tisztaság Krisztusban, mint forrásban van meg, mibennünk pedig úgy, hogy belőle merítjük azt. Ez a tisztaság eredményezi életfelfogásunk szépségét, úgyhogy a belső és a külső ember között teljes összhang van, életünk erkölcsi beállítottsága pedig megegyezik a krisztusi elvekkel. A keresztény élet tökéletessége tehát, véleményem szerint, abban áll, hogy lelkünk, szavunk és életmódunk ugyanazokat az értékeket hordozza, amelyeket Krisztus neve jelent nekünk.

VÁLASZOS ÉNEK

Kol 3, 17; Róm 14, 7

Akár mondtok, akár tesztek valamit, {*} Tegyetek mindent Urunk, Jézus Krisztus nevében.

Senki közülünk nem él önmagának, és senki nem hal meg önmagának. {*} Tegyetek mindent Urunk, Jézus Krisztus nevében.

Sámuel első könyvéből

19, 8-10; 20, 1-17

Dávid és Jonatán barátsága

Azokban a napokban: Amikor a háborúskodás folytatódott, Dávid kivonult, és harcolt a filiszteusok ellen, s olyan nagy vereséget mért rájuk, hogy megfutamodtak előle. De Sault hatalmába kerítette az Úrnak egy rossz szelleme; amikor a házában ült, lándzsát tartva a kezében, Dávid meg pengette a hárfát, Saul megkísérelte, hogy Dávidot lándzsájával a falhoz szegezze, de Dávid kitért Saul támadása elől, úgyhogy a lándzsa a falba fúródott. Erre Dávid elmenekült, és mentette az életét még akkor éjszaka.

Dávid elmenekült Rámából, a próféták házából, s miután hazatért, így szólt Jonatánhoz: „Mit tettem? Mit követtem el s mit vétettem atyád ellen, hogy az életemre tör?” „Ne gondolj ilyesmire – válaszolta_–, nem fogsz meghalni! Nézd, atyám nem fog addig bele semmibe, se jelentős, se jelentéktelen dologba, míg nekem el nem mondja. Miért titkolná hát el éppen ezt? Az lehetetlenség!” Dávid azonban megesküdött rá: „Atyád jól tudja, hogy kedvelsz, azért így gondolkodik magában: Ezt nem kell Jonatánnak megtudnia, nehogy sajnálkozzék miatta. De amint igaz, hogy az Úr él és te élsz, csak egy lépés választ el a haláltól.”

Jonatán ezt felelte Dávidnak: „Megteszem, amire kérsz.” Erre Dávid azt mondta: „Nézd, holnap újhold ünnepe lesz, s asztalhoz kellene ülnöm a királlyal. De hagyd, hadd menjek el, s hadd rejtőzzem el estig kinn a határban. Ha aztán atyád észreveszi, hogy nem vagyok ott, mondd azt neki, hogy Dávid engedélyt kért tőlem, hogy szülővárosába, Betlehembe mehessen, mert ott tartja meg az egész család az évi áldozati lakomát. Ha erre azt feleli: rendben van, akkor nem fenyegeti szolgádat semmi veszély. De ha haragra lobban, akkor tudd meg, hogy elhatározta vesztemet. Akkor tégy meg szolgádnak egy szívességet, hisz barátságot kötöttél vele az Úr nevében. Ha vétettem, ölj meg magad, miért szolgáltatnál ki atyádnak?”

„Ne is gondolj rá! – válaszolta Jonatán. Ha megtudom, hogy csakugyan elhatározta, hogy a vesztedre tör, miért ne adnám tudtodra?” Erre Dávid megkérdezte Jonatántól: „De ki mondja meg nekem, ha atyád kemény választ ad?” Jonatán így szólt Dávidhoz: „Gyere, menjünk ki mind a ketten a határba.” Ki is mentek mind a ketten a határba. Aztán ezt mondta Jonatán Dávidnak: „Az Úr, Izrael Istene a tanú, hogy holnap ebben az időben kifaggatom atyámat. Ha aztán rendben lesz Dávid ügye, s nem küldök senkit, hogy tudtodra adja, ezt meg azt tegye Jonatánnal az Úr. Ha meg atyám úgy látja jónak, hogy vesztedre törjön, ezt is tudatom veled, hadd mehess el. S elmehetsz épségben, egészségben, és veled lesz az Úr, ahogy atyámmal vele volt. Ha aztán még életben leszek, tanúsítsd jótettemet az Úr előtt. Ha pedig meghalok, ne tagadd meg soha házamtól kegyedet. Még ha az Úr egyenként kiirtaná is Dávid ellenségeit a földről, Jonatán neve akkor se vesszen ki Saul házával egyetemben, különben az Úr számon kéri Dávidtól.” (Jonatán tehát szövetséget kötött Dávid házával, és az Úr így is állt bosszút Dávid ellenségein.) Aztán még egyszer megesküdött Jonatán Dávidnak, mert szíve mélyéből szerette.

VÁLASZOS ÉNEK

Vö. Péld 17, 17; 1 Jn 4, 7

A barát mindig szeretetről tesz tanúságot, {*} És szorult helyzetben testvérnek bizonyul.

Mindenki, aki szeret, Istentől való, és ismeri Istent. {*} És szorult helyzetben testvérnek bizonyul.

Szent Elréd apátnak „A lelki barátságról” szóló könyvéből

(Lib. 3: PL 195, 692-693)

Az igazán tökéletes és örök barátság

Jonatán, ez a kiváló ifjú, nem tekintette királyi származását, sem azt, hogy a trón várna rá, hanem barátságot kötött Dáviddal, és ebben a barátságban egyenlővé tette a szolgát az urával. Amikor annak menekülnie kellett atyja, Saul elől, és a pusztában rejtőzködött, amikor halálra volt szánva, és életére törtek, akkor is maga elé helyezte Dávidot, magát megalázta, őt pedig felmagasztalta: Te leszel a király – így szólt_–, és én a második leszek utánad{n}vö. {r}1 Sám 23, 17{/r}{/n}.

Ó, valóban gyönyörű példája ez a barátságnak! Csodás dolog! A király dühöng szolgájára, mintha az vetélytársként az egész országot őellene ingerelné; a papokat is árulással vádolja, és puszta gyanúból lemészároltatja őket. Átkutatja az erdőket, átvizsgáltatja a völgyeket, fegyvereseivel megszállatja a hegyeket és dombokat; mindenki igyekszik megbosszulni a király megsértőjét. Csak egyedül Jonatán mer szembeszállni atyjával, ő, akinek egyedül lenne joga féltékenykedni; ő segít barátjának ily nehéz helyzetben is tanácsot adva, mivel a barátságot a királyságnál többre becsüli: Te leszel a király – mondja_–, és én a második leszek utánad. Nézzétek azt is, hogyan ingerli az atya a fiát barátja ellen, szemrehányásokkal ijesztgetve, s azzal fenyegetve, hogy megfosztja a királyságtól és minden méltóságától.

Amikor pedig Saul meghozta Dávid ellen a halálos ítéletet, Jonatán akkor sem hagyta cserben barátját: Miért kell Dávidnak meghalnia? Mit vétkezett? Mit tett? Hiszen amikor életét tette kockára, és legyőzte a filiszteus Góljátot, örvendeztél. Miért kell tehát meghalnia?{n}vö. {r}1 Sám 20, 32{/r}; {r:1 Sám}19, 5{/r}{/n} Ez a beszéd olyan dühbe hozta a királyt, hogy megpróbálta fiát, Jonatánt lándzsájával a falhoz szegezni, aztán meg is fenyegette: Te elvetemült fiú! Tudom, hogy szereted őt a magad és anyád szégyenére{n}vö. {r}1 Sám 20, 30{/r}{/n}. Aztán szívének mérgét fiára fröccsenti, olyan szavakat fűzve hozzá, hogy azok fölkeltsék ambícióit, táplálják gyűlöletét, irigységét és keserűségét: Amíg Izáj fia a földön él, nem lesz szilárd a te uralmad sem{n}vö. {r}1 Sám 20, 31{/r}{/n}.

Kit ne zaklattak volna fel ezek a szavak, kiben ne ébresztettek volna irigységet? Kinek a szeretetét, barátságát és jóindulatát ne törte volna meg, ne kisebbítette volna, és ne feledtette volna el mindez? Ez a szeretetreméltó ifjú azonban megőrizte szívében a barátságot, kemény volt a fenyegetésekkel szemben, türelmes a gyalázásokban, a barátságot többre értékelte a királyságnál; nem törekedett a saját dicsőségére, csak egyedül a barátja szeretetére. Te leszel a király – mondta_–, és én a második leszek utánad.

Ez az igazi, a tökéletes, állhatatos és örök barátság, amelyet az irigység nem tör meg, a gyanakvás nem kisebbít, az ambíció nem öl meg. Ez a barátság a kísértésekben sem szűnt meg, a támadások közt sem tört le, oly sok gyalázás ellenére is szilárd maradt, és oly sok igazságtalan támadás közepette is állhatatos maradt. Tehát: Menj, és tégy te is hasonlóképpen!{n}{r}Lk 10, 37{/r}{/n}

VÁLASZOS ÉNEK

Sir 6, 14. 17

A hűséges barát erős támaszod, {*} Vagyont talál, aki ilyen barátra szert tesz.

Aki az Urat féli, abból jó barát lesz, mert amilyen ő maga, olyan a barátja is. {*} Vagyont talál, aki ilyen barátra szert tesz.

Sámuel első könyvéből

21, 2-10; 22, 1-5

Dávid menekülése és bujdosása

Azokban a napokban: Dávid elment Nobba Achimelech paphoz. Ez reszketve ment eléje, és megkérdezte: „Miért vagy egyedül, miért nincs veled senki?” Dávid így válaszolt Achimelech papnak: „A király parancsot adott, s azt mondta: Nem szabad senkinek se tudnia arról, amivel megbíztalak, s amit megparancsoltam neked. Ezért megbeszéltem embereimmel, hogy hol találkozunk. Hanem ha van kéznél öt kenyered, add ide, vagy azt, amid van.” A pap e szavakkal válaszolt Dávidnak: „Rendes kenyerem nincs kéznél, csak fölszentelt kenyér. Tartózkodtak az emberek az asszonyoktól?” Dávid ezt a feleletet adta a papnak: „Egészen biztos! Az asszonyok el voltak tőlünk tiltva, mint mindig, amikor kivonulunk, így tiszták az embereim. Ez ugyan csak közönséges út, de azért ma is biztosan tiszták ebben a tekintetben.” Így a pap fölszentelt kenyeret adott neki, mert nem volt más kenyér, csak az áldozati kenyér, amelyet elvettek az Úr színe elől, hogy friss kenyeret tegyenek oda helyette azon a napon, amelyen elvették.

Azon a napon épp ott volt Saulnak egy embere, az Úr tartotta vissza. Doegnek hívták, edomita volt, és Saul fullajtárainak volt a feje. Dávid megkérdezte Achimelechtől: „Van itt kéznél egy lándzsa vagy egy kard? Sem a kardomat, sem egyéb fegyveremet nem hoztam ugyanis magammal, mert olyan sürgős volt, amivel a király megbízott.” „A filiszteus Góljátnak a kardja – felelte a pap_–, akit a Terebint-völgyben legyőztél, még itt van. Be van kötve egy kendőbe, és ott van az efod mögött. Ha akarod, hát csak vedd le magadnak, más nincs ott.” „Olyan nincs is több – mondta Dávid_–, add hát ide nekem!”

Dávid tovább ment, és Adullam barlangjába menekült. Ennek hírét vették testvérei és egész családja; lementek, és csatlakoztak hozzá. S azok is mind köré gyűltek, akik szorongatott helyzetben voltak, akik el voltak adósodva, vagy akik elégedetlenkedtek; és ő a vezérük lett. Mintegy négyszáz ember tartott vele. Onnan Dávid Moáb földjére ment, Micpába. Így szólt Moáb királyához: „Engedd meg, hogy atyám és anyám itt maradjanak nálad, amíg meg nem tudom, mi a terve velem Istennek.” S otthagyta őket Moáb királyánál, úgyhogy ott maradtak mindaddig, amíg Dávid rejtekhelyen volt. Gád próféta azonban így szólt Dávidhoz: „Ne maradj a rejtekhelyeden, hanem menj, és költözz Júda vidékére.” Dávid tehát elindult, és Herét erdeibe ment.

VÁLASZOS ÉNEK

Róm 7, 6; Mk 2, 25. 26

Felszabadultunk a törvény alól, mert meghaltunk annak, ami fogva tartott, {*} Ezért új lélekkel szolgálunk, nem az elavult betű szerint.

Sosem olvastátok, mit csinált Dávid, amikor éhezett? Bement az Isten házába, és megette a szent kenyereket. {*} Ezért új lélekkel szolgálunk, nem az elavult betű szerint.

Nyssai Szent Gergely püspök szentbeszédeiből

(Orat. 6 De beatitudinibus: PG 44, 1263-1266)

Isten a megközelíthetetlen szikla

Ami valószínűleg megtörténik azokkal, akik letekintenek egy magas hegycsúcsról a szélesen elterülő tengerre, az történt az én elmémmel, amikor az Úr szavának magasságából, mint valami hegycsúcsról tekintettem le az ész számára kifürkészhetetlen tanítás mélységébe.

A tengerek partján nem egyszer látható olyan hegyfal, amely a part felé eső részen a csúcsától a tövéig meredeken szakad be a tengerbe; olykor ennek tetején ott van még egy kiugró szikla is, amely szinte lebeg a mélység fölött. Aki innen előrehajolva a nagy mélységbe lenéz, az bizonyára megszédül ettől a látványtól; ugyanígy szédelgett az én lelkem is, amikor megdöbbentett az Úr e fönséges szava: Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent{n}{r}Mt 5, 8{/r}{/n}.

Isten tehát megmutatja magát azoknak, akik megtisztították a szívüket. Ám az Istent nem látta soha senki{n}{r}Jn 1, 18{/r}{/n}, mondja a nagy apostol, János. És megerősíti ezt a kijelentést a kiváló tudású Pál apostol is: Istent senki sem látta, és nem is láthatja{n}vö. {r}1 Tim 6, 16{/r}{/n}. Igen, egy simára hasadt meredek sziklával állunk szemben, amelyen nincs semmi, amit az értelem megfoghatna és megismerhetne. Ezért ezt a sziklát már Mózes is megközelíthetetlennek jelentette ki a törvénykönyvében, minthogy értelmünk soha meg nem közelítheti, nincs rajta semmi, amibe belekapaszkodva fölemelkedhetne hozzá, erre ugyanis minden támpontot lehetetlenné tett ez a kijelentése: Nem láthatja az Urat ember úgy, hogy életben maradjon{n}vö. {r}Kiv 33, 20{/r}{/n}.

Igen, de mégiscsak abban áll az örök élet, hogy látjuk az Istent. Ugyanakkor meg a hit oszlopai, János, Pál és Mózes azt állítják, hogy ez lehetetlenség. Ugye, ez az a szédülés, amely elfogja a lelket, ha az itt mondottak mélységét szemléli. Ha az Isten élet, akkor az, aki nem látja Istent, nem látja az életet sem. A Szentlélektől sugalmazott próféták és apostolok pedig azt állítják, hogy Istent nem lehet látni. Micsoda kétségek közé kerül így az ember reménye?

Az elcsüggedt bizalmat azonban fölemeli és újra felszítja az Úr. Úgy tesz, ahogyan Péterrel cselekedett. Pétert az a veszély fenyegette, hogy elmerül a hullámokban, az Úr azonban szilárd és biztos talajjá tette a hullámokat lábai alatt.

Felénk is kinyújtotta kezét az Isteni Ige, és minket, akik az ellentétes tanítások mélységei fölött megtántorodtunk, az egyik igazság mellé állít; erre megszűnik félelmünk, hiszen az Ige mintegy kézen fogva bizton vezet és átölel bennünket, s ezt mondja: Boldogok, akiknek tiszta szívük van, mert ezek majd meglátják az Istent.

VÁLASZOS ÉNEK

Jn 1, 18; Zsolt 144, 3

Istent nem látta soha senki, {*} Az egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van.

Nagy az Úr, és minden dicséretre méltó, és nagyságát felfogni nem lehet. {*} Az egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van.

Sámuel első könyvéből

25, 14-24. 28-39

Dávid és Abigail

Azokban a napokban: Abigailnak, Nabal feleségének ezeket mondta az egyik szolgája: „Dávid elküldte embereit a pusztából, hogy üdvözöljék urunkat, de ő rájuk támadt, jóllehet ezek az emberek jók voltak hozzánk. Nem háborgattak minket, és nem veszett el soha semmi, amikor felhúzódtunk a közelükbe, és kinn tanyáztunk a határban. Inkább mint valami fal, úgy vettek körül bennünket éjjel-nappal, amikor a közelükben őriztük a nyájat. Vedd hát fontolóra a dolgot, és gondold meg, mit teszel, mert máris elhatározták urunknak és egész házának vesztét, de hát ő sokkal gonoszabb, mintsem beszélni lehessen vele.”

Erre Abigail gyorsan fogott kétszáz kenyeret, két tömlő bort, öt elkészített bárányt, öt mérő pörkölt gabonát, száz mazsolás kalácsot és kétszáz fügés kalácsot, aztán szamarakra rakta. Meghagyta szolgáinak: „Menjetek előttem, én meg majd követlek benneteket.” De férjének, Nabalnak nem szólt semmit. Amikor a hegy egyik nyúlványa mögött épp lefelé tartott a szamara hátán, Dávid és emberei is lefelé tartottak vele szemben, úgyhogy találkoztak. Dávid éppen azt gondolta magában: „Kár volt ennek az embernek mindenét védeni a pusztában, amije csak van. Egész vagyonából nem veszett el semmi, és most rosszal viszonozza a jót. Ezt meg azt tegye Dáviddal az Isten, ha virradatig egyetlen férfit is meghagyok az övéiből.”

Amikor Abigail meglátta Dávidot, gyorsan leszállt a szamaráról, egészen a földig hajolt, s arcra borult Dávid előtt. Aztán letérdelt elé, és így beszélt: „Bocsásd meg szolgálódnak a vétkét! Az Úr hosszú életű házat alapít uramnak, hiszen uram az Úr harcait harcolja, és semmi gonoszság nem tapad hozzád egész életedben. Ha valaki mégis fölkel, üldözőbe vesz, és az életedre tör, uram lelkét kössék bele az élet tarsolyába az Úrnál, a te Istenednél, ellenségeid lelkét pedig forgassa meg az Úr a parittyában. Ha aztán az Úr mind megadja uramnak azt a jót, amit ígért neki, és Izrael királyává teszi, akkor ne okozzon botrányt és lelkiismeretfurdalást, hogy ok nélkül ártatlan vért ontottál, uram, és saját kezeddel szolgáltattál magadnak igazságot. S ha majd az Úr jót tesz urammal, akkor emlékezzél meg szolgálódról.”

Dávid ezt válaszolta Abigailnak: „Legyen áldott az Úr, Izrael Istene, hogy ma utamba küldött. S legyen áldott okosságod, s légy áldott te magad is, mivel ma megóvtál attól, hogy vérnek vétkét vegyem magamra, és saját kezemmel szolgáltassak magamnak igazságot. De amint igaz, hogy az Úr, Izrael Istene él, aki megoltalmazott tőle, hogy szomorúságot okozzak neked: ha nem siettél volna elém, hajnalra nem maradt volna élve Nabal nemzetségéből egyetlen férfi sem.” Aztán Dávid elfogadta, amit vitt neki, és így szólt hozzá: „Most térj vissza békével házadba. Nézd, meghallgattalak, és megkegyelmeztem neked.”

Amikor Abigail hazatért Nabalhoz, az épp lakomát tartott, akkorát, mint egy király. Nabal jókedvű volt, és teljesen részeg. Ezért hajnalig nem beszélt el neki semmit. Reggel azonban, amikor Nabal kijózanodott, elmondta neki a felesége, mi történt. Erre a szíve megdermedt testében, és olyan lett, mintha megkövült volna. Tíz nappal később az Úr lesújtott Nabalra, úgyhogy meghalt. Amikor Dávid megtudta, hogy Nabal meghalt, így szólt: „Áldom az Urat, aki bosszút állt Nabalon, amiért lekicsinyelt. Szolgáját megóvta az igazságtalanságtól, de Nabal gonoszságát hagyta, hadd szálljon vissza a fejére.”

VÁLASZOS ÉNEK

1 Sám 25, 32. 33; Mt 5, 7

Legyen áldott az Úr, Izrael Istene, hogy ma utamba küldött. {*} Ma megóvtál attól, hogy vérnek vétkét vegyem magamra, és saját kezemmel szolgáltassak magamnak igazságot.

Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. {*} Ma megóvtál attól, hogy vérnek vétkét vegyem magamra, és saját kezemmel szolgáltassak magamnak igazságot.

Nyssai Szent Gergely püspök szentbeszédeiből

(Orat. 6 De beatitudinibus: PG 44, 1266-1267)

Isten látásának reménye

Istennek az az ígérete, hogy őt látni fogjuk, valóban olyan nagy, hogy ez minden boldogság tetőpontja. Ennél nagyobbat senki sem kívánhat, hiszen az embernek mindene megvan abban, akit lát. Látni ugyanis a Szentírás szóhasználatában annyit jelent, mint birtokolni. Például ez a jókívánság: Lásd meg Jeruzsálem javait{n}vö. {r}Zsolt 127, 5{/r}{/n}, azt jelenti: legyen a tiéd. Vagy: Tartsátok távol az istentelent, ne lássa meg az Úr dicsőségét{n}vö. {r}Iz 26, 10{/r}{/n}; ezzel a próféta azt mondja, hogy ne legyen része benne.

Aik tehát látja Istent, az ezzel a látással minden néven nevezhető jót is birtokol: a véget nem érő életet, az örök romolhatatlanságot, a halhatatlan boldogságot, a határok közé nem zárt országot, a meg nem szűnő örömet, az igaz világosságot, édes társalgást a Szentlélekkel, a fel nem fogható dicsőséget, a szüntelen boldog ujjongást; igen, minden jót.

Az isteni ígéret folytán valóban ilyen és ennyire nagy boldogságban remélünk. Mivel azonban – mint előbb mondtuk – Isten látása csak úgy lehetséges, ha tiszta az ember szíve, ezért ezután megint szédítő kétség fog el: vajon a szívtisztaságot megszerezheti-e az ember, és ami ehhez szükséges, nem múlja-e felül az emberi természetet, és egyáltalában lehetséges-e ez számunkra? Lehet, hogy a szív tisztasága vezet Isten látására, ámde Mózes sem, Pál sem látta Istent, és leszögezték, hogy sem bármelyikük, sem bárki más nem képes látni őt; akkor tehát lehetetlennek látszik elérni és megvalósítani azt, amit az Isteni Ige ebben a boldogságban ígér.

Mert mi hasznunk van abból, ha megismertük, hogy miként láthatjuk meg Istent, de látásához hiányzik a képességünk? Ugyanígy mi hasznunk, ha valaki azt mondja, hogy nagyon jó az égben lenni, mert ott látni lehet mindazt, ami ebben az életben el van rejtve szemünk elől? Azoknak, akik erről tudomást szereznek, csak akkor válik hasznukra az ismeret, hogy milyen nagy boldogság az égben lenni, ha valami isteni hang megmutatná nekik, hogyan sikerülhet az égbe vivő utat meg is tenniük. Mindaddig azonban, amíg nincs mód arra, hogy az égbe jussunk, ugyan mi haszon van a mennyei boldogság ismeretéből? Csak lehangol bennünket, hogy tudunk ugyan róla, de ugyanakkor lehetetlen is számunkra, mert nem tudunk odajutni. De vajon hív-e az Úr bennünket olyanra, ami emberi természetünk erőit meghaladja? És tényleg olyan nehéz-e az ő parancsa, hogy teljesítéséhez kevés az emberi erő?

Szó sincs róla! Isten ugyanis nem parancsolja, hogy repüljön az, aminek nem növesztett szárnyat, vagy hogy vízben éljen az, aminek szárazföldi életet szánt. Ha tehát Isten törvénye minden esetben hozzá van szabva teremtménye erejéhez, és semmi olyanra sem kényszeríti, amire annak természete képtelen lenne, akkor a hasonlóság alapján feltétlenül be kell látnunk, hogy nem reménytelen számunkra az, ami e boldogságban felcsillant előttünk. Sőt, biztos az is, hogy János, Pál és Mózes, és minden hozzájuk hasonló lélek már elnyerte azt a magasztos boldogságot, amely Isten látásából fakad. Elnyerte tehát az, aki így kiáltott fel: Az igaz élet koronáját megadja nekem az Úr, az igazságos bíró{n}vö. {r}2 Tim 4, 8{/r}{/n}. Élvezi az is, aki egykor az Úr keblén nyugodott, és az is, akinek szemtől szembe mondta az Úr: Én név szerint ismerlek téged{n}{r}Kiv 33, 17{/r}{/n}. Ha tehát azok, akik előbb azt hirdették, hogy Isten megismerése felülmúlja erőinket, most már egészen biztosan boldogok, e boldogságuk pedig Isten látásában áll, viszont Isten látása a szív tisztaságának következménye, akkor biztosan nem olyan valami a szívtisztaság, amit ne lehetne elérnünk.

De miképpen állítható Pállal, hogy Isten látása meghaladja az emberi képességet, és miként igaz ugyanakkor – mégpedig ellentmondás nélkül – az Úr szava, amely a szív tisztaságának ígéri meg Isten látását?

VÁLASZOS ÉNEK

Zsolt 62, 2; 16, 15

Terád szomjas a lelkem, {*} Testem utánad eped, Istenem.

Én igaz voltomban látom meg arcodat, és színed látása tölt el, ha felébredek. {*} Testem utánad eped, Istenem.

Sámuel első könyvéből

26, 5-25

Dávid nagylelkűsége Saullal szemben

Azokban a napokban: Dávid elindult, és elment arra a helyre, ahol Saul táborozott. Dávid megnézte a helyet, ahol Saul és seregének a vezére, Ner fia, Abner aludt; Saul a táborban aludt, és a csapat körülötte tanyázott. Akkor Dávid a hetita Achimelechhez, valamint Abisájhoz, Ceruja fiához és Joáb testvéréhez fordult, és így szólt: „Ki jön le velem Saul táborába?” „Én lemegyek” – válaszolta Abisáj. Így Dávid és Abisáj éjszaka megközelítették a csapatot. Sault alva találták a táborban – a lándzsája a fejénél a földbe szúrva. Abner és a csapat körülötte aludt. Erre Abisáj azt mondta Dávidnak: „Ma az Isten kezedbe adta ellenségedet. A saját lándzsájával odaszögezem a földhöz, egyetlen döféssel, másodikra már nem lesz szükség.” Dávid azonban így felelt Abisájnak: „Ne öld meg, mert ki maradt büntetlen, aki az Úr fölkentjére emelte kezét?!”

Aztán így folytatta Dávid: „Amint igaz, hogy az Úr él: vagy az Úr öli meg, vagy elérkezik halála napja, vagy pedig csatába száll, és ott pusztul. Az Úr óvjon attól, hogy kezet emeljek az Úr fölkentjére! Fogd a lándzsát, amely a király fejénél van, meg a vizeskorsót, és menj innét!” Ezzel Dávid fogta Saul feje mellől a lándzsát meg a vizeskorsót, és elosontak anélkül, hogy valaki látta, vagy észrevette, vagy pedig fölébredt volna. Mindnyájan aludtak, mert az Úr mély álmot bocsátott rájuk.

Amikor Dávid a szemközti oldalra ért, valamivel távolabb kiállt a hegycsúcsra, úgyhogy egy széles sáv volt köztük. S Dávid odakiáltott a seregnek és Ner fiának, Abnernek: „Nem felelsz, Abner?” „Ki vagy, aki szólítasz?” – kérdezte Abner. Dávid így válaszolt: „Hát férfi vagy? Ki fogható hozzád Izraelben? Miért nem ügyeltél uradra, a királyra? Valaki odament a seregből, hogy megölje uradat, a királyt. Nem volt szép, amit tettél. Amint igaz, hogy az Úr él: halált érdemeltek, amiért nem vigyáztatok uratokra, az Úr fölkentjére. Nézd csak meg, hol van a király lándzsája, és hol a vizeskorsó, amely a fejénél állt!”

Saul megismerte Dávid hangját, és odaszólt: „Nem a te hangod az, fiam, Dávid?” „De igen, uram és királyom!” – válaszolta Dávid. Aztán így folytatta: „Miért üldözi uram szolgáját? Mit vétettem? Milyen igazságtalanság tapad a kezemhez? Vessen ügyet uram és királyom a szavaimra! Ha az Úr bujtott fel ellenem, akkor szálljon felé áldozat illata. Ha azonban emberek voltak, legyenek átkozottak az Úr színe előtt. Mert elűznek, hogy ne legyen örökrészem az Úr földjén, hiszen azt mondják: »Menj innét, szolgálj más isteneknek!« De nem, vérem nem omlik az Úrtól távol a földre. Még akkor sem, ha Izrael királya kivonult, hogy hajszolja életemet, amint a hegyek közt a foglyot szokás üldözni.” Erre Saul azt mondta: „Vétkeztem. Igazságtalan voltam. Térj vissza, fiam, Dávid! Többé nem teszek neked rosszat, mivel ma kedves volt szemedben az életem. Igen, esztelen voltam, és nagyot tévedtem.” Dávid így felelt: „Lám, itt a király lándzsája. Jöjjön át valamelyik szolgád, és vigye el! Az Úr mindenkinek megfizet igazságosságában és hűségében. Az Úr ma kezembe adott, de nem akartam kezet emelni az Úr fölkentjére. Amilyen kedves volt az életed a szememben, legyen az én életem is olyan kedves az Úr szemében! Szabadítson ki minden szorongatottságból!”

Saul erre azt mondta Dávidnak: „Légy áldott, fiam, Dávid! Minden bizonnyal szerencsés leszel, és eléred célodat.” Dávid ment az útján, Saul meg hazatért.

VÁLASZOS ÉNEK

Zsolt 53, 5. 3. 8. 4a

Gőgös idegenek keltek föl ellenem, hatalmasok törtek életemre; Istenem, a te nevedben szabadíts meg engem, {*} Szolgáltass nekem igazságot hatalmaddal.

Készséges lélekkel áldozom neked; Istenem, hallgasd meg imádságomat {*} Szolgáltass nekem igazságot hatalmaddal.

Nyssai Szent Gergely püspök szentbeszédeiből

(Orat. 6 De beatitudinibus: PG 44, 1270-1271)

Az ember szívében megtalálható az Isten

Az emberi életnek egyik értéke a test egészsége; ám nem az boldogítja az embert, ha tudja, hogy mi az egészség, hanem az boldogítja, ha valóban egészséges is. Ha valaki nagy dicsőítést zeng az egészségről, de a szervezetére valamilyen káros ételt vesz magához, mit használ neki a egészség magasztalása, ha maga megbetegszik? Ilyen értelemben vegyük hát a most tanulmányozott mondatot is: az Úr szerint a boldogság nem abban áll, hogy valamit megismerünk Istenről, hanem abban, hogy birtokoljuk Istent. Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent{n}{r}Mt 5, 8{/r}{/n}.

Mert úgy tűnik nekem, hogy Istent nem mint valami megtekintésre kitett tárgyat látja a megtisztult szemű lélek. Ez az említett nagyszerű ígéret burkoltan inkább arra utal, amit nyíltabban fejez ki más helyütt a Szentírás: Az Isten országa bennetek van{n}vö. {r}Lk 17, 21{/r}{/n}. Ez arra tanít, hogy akinek a szíve nem ragaszkodik semmi teremtményhez és bűnös szenvedélyhez, az már a saját lelki szépségében szemléli az isteni természet képét.

Úgy vélem, hogy az isteni Igének ez az említett néhány szava tulajdonképpen ezt a tanácsot foglalta össze: emberek, ti vágytok meglátni az igazi jót; ha mégis arról hallotok, hogy a nagy isteni fönség az egész látható mindenséget is túlszárnyalja, dicsősége leírhatatlan, szépsége szóval ki nem fejezhető, és lényege felfoghatatlan, akkor se veszítsétek el azt a reményeteket, hogy mégis meglátjátok majd, amire így vágyakoztok.

Ha ugyanis buzgó és törekvő élettel ismét lemosod a szívedre rárakódott szennyet, az Istenhez való hasonlóság szépsége újból felragyog benned. Amint a vasdarab is, ha a reszelő a rozsdát szépen leszedi róla, visszaveri a nap sugarait, csillog és ragyog, bár előbb még foltok éktelenítették, úgy történik az ember belső világával is, amelyet szívnek nevez az Úr. Ha lesúrolja róla az ember azokat a rozsdás szennyfoltokat, amelyek a bűn következtében eltorzították a képmást, akkor ismét visszanyeri az ősmintához való hasonlóságát, és újra jó lesz. Hiszen ami a Jóhoz hasonlít, az mindenképpen jó.

Ezért, aki önmagát szemléli, az meglátja önmagában azt, aki után vágyódik, így, akinek tiszta szíve van, boldoggá lesz, ugyanis amíg a saját tisztaságát nézi, abban – mintegy képmásban – az ősmintát szemléli. Hiszen akik csak tükörben szemlélik a napot, ha nem is fordítják az égbolt felé a szemüket, akkor is ugyanolyan jól látják a napot a tükör fényében, mint azok, akik magát a napkorongot nézik. Ugyanígy ti is – mondja nekünk az Úr_–, jóllehet nincs képességtek az elérhetetlen Fény szemlélésére és meglátására, ha visszatértek ahhoz, aki kezdettől fogva belétek teremtette saját képmásának szépségét és szeretetreméltóságát, akkor majd magatokban hordozzátok azt, akit kerestek.

Mert a lelki tisztaság – részint a bűnöktől és szenvedélyektől való megszabadulás, részint pedig minden rossztól való elfordulás_–, már isteni vonás az emberben. Ha tehát ezek megvannak benned, egészen biztos, hogy benned van az Isten. Ha elhatároztad, hogy minden bűnt elkerülsz, a szenvedélyektől és hibáktól megszabadulsz és minden rossztól elfordulsz, akkor tisztánlátásod boldoggá tesz téged. Mivel már tiszta vagy, látod azt is, amit nem vesznek észre azok, akik nem tiszták, lelki szemed megszabadul minden evilági homálytól, és tiszta szíved békéjében egészen tisztán tárul eléd egy boldog látvány. Mi ez a boldog látvány? Az isteni természet szépséges vonásai: a szentség, a tisztaság, az egyszerűség, amelyek által Isten láthatóvá lesz számunkra.

VÁLASZOS ÉNEK

Jn 14, 6. 9; 6, 47

Ezt mondja az Úr: Én vagyok az út, az igazság és az élet. {*} Aki engem látott, az Atyát is látta.

Aki hisz bennem, annak örök élete van. {*} Aki engem látott, az Atyát is látta.