ÉVKÖZI IDŐ

13. HÉT

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

VASÁRNAP

Sámuel első könyvéből

28, 3-25

{p}

Saul az endori halottidéző asszonynál

Azokban a napokban: Sámuel meghalt, és egész Izrael elsiratta. Városában, Rámában temették el. A halottidézőket és a jövendőmondókat meg kiűzte Saul az országból.

Amikor a filiszteusok egybegyűltek, elindultak, és Sunem közelében ütöttek tábort. Saul összehívta egész Izraelt, és a Gilboa környékén táboroztak. A filiszteusok táborának láttán félelem fogta el Sault, csak úgy remegett a szíve. Ezért Saul megkérdezte az Urat, de az Úr nem adott neki feleletet, sem álmában, sem jelekkel, sem pedig a próféták által.

Ezért Saul megparancsolta szolgáinak: „Kerítsetek nekem egy asszonyt, aki ért a halottidézéshez! Elmegyek, és kérdést intézek hozzá.” Szolgái azt felelték: „En-Dorban van egy halottlátó asszony.” Erre Saul álarcot öltött, más ruhába öltözött, és két emberével elment hozzá. Éjszaka értek oda az asszonyhoz, így szólt hozzá: „Mondd meg nekem a jövendőt, halottat idézve, de azt idézd meg, akit megnevezek.” Az asszony ezt válaszolta neki: „Magad is tudod, mit tett Saul: mind kiirtotta az országból a halottidézőket és a jövendőmondókat. Miért állítasz hát csapdát nekem? Azért, hogy elvedd az életemet?” Erre Saul megesküdött neki az Úrra. Azt mondta: „Amint igaz, hogy az Úr él: ezzel nem vonsz magadra bűnt.” Így hát az asszony megkérdezte: „Kit idézzek meg neked?” „Sámuelt idézd meg!” – felelte.

És az asszony látta Sámuelt, és hangosan felkiáltott. Aztán így szólt az asszony Saulhoz: „Miért vezettél félre? Hiszen Saul vagy!” A király azt válaszolta neki: „Ne félj! Mit látsz?” „Egy szellemet látok, amint fölfelé száll a földről” – mondta az asszony. Saul megkérdezte: „Milyennek látod?” Az asszony így felelt: „Egy öregember száll fölfelé, köntösébe burkolózva.” Ebből Saul megtudta, hogy Sámuel. A földig hajolt, és leborult előtte.

Sámuel így szólt Saulhoz: „Miért zavarsz nyugalmamban, s miért idéztél meg?” „Nagy szorultságban vagyok – válaszolta Saul_–, mert a filiszteusok hadat indítottak ellenem, és az Úr elfordult tőlem: nem ad nekem feleletet sem a próféták által, sem álmomban. Ezért idéztelek meg. Mondd meg nekem, mit tegyek.” „Miért kérdezel – felelte Sámuel_–, amikor az Úr elfordult tőled, és ellenséged lett? Azt tette veled az Úr, amit általam előre megmondott neked. Az Úr kiragadja kezedből a királyságot, és rokonodnak, Dávidnak adja, mert nem hallgattál az Úr szavára, és izzó haragját nem töltötted ki Amaleken, ezért tette ma veled ezt az Úr. Az Úr veled együtt Izraelt is a filiszteusok kezére adja. Holnap fiaiddal egyetemben velem leszel, s az Úr Izrael táborát is a filiszteusok kezére adja.” Saul erre egész hosszában elterült a földön, mert Sámuel szavai miatt nagy félelem kerítette hatalmába. Semmi erő nem volt benne, hiszen egész nap és egész éjjel nem evett semmit.

Amikor az asszony odalépett Saulhoz, és látta, hogy teljesen elerőtlenedett, így szólt hozzá: „Nézd, szolgálód csak parancsodnak engedett. Kockára tettem életemet, és teljesítettem kívánságodat, amellyel hozzám fordultál. Most hát hallgass szolgálód szavára! Hadd adjak neked egy darab kenyeret. Edd meg, hogy erőre kapj és elmehess utadra.” De visszautasította: „Nem eszem” – felelte. Hanem amikor szolgái az asszonnyal együtt unszolták, engedett szavuknak: fölállt a földről, és leült. Az asszonynak volt egy hizlalt borja a háznál. Gyorsan levágta, aztán fogta a lisztet, bedagasztotta, és kovász nélkül lepényt sütött belőle. Aztán Saul és szolgái elé tette. Miután ettek, fölálltak, és még azon éjszaka visszatértek.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Vö. 1 Krón 10, 13. 14

Saul meghalt hűtlensége miatt, amelyet az Úr ellen elkövetett, az Úr szava miatt, amelyet nem vett figyelembe. {*} Ezért az Úr elvette királyságát, és Dávidnak adta.

Meghalt, mert halottlátó asszonytól kért tanácsot, és nem bízott az Úrban {*} Ezért az Úr elvette királyságát, és Dávidnak adta.

Szent VI. Pál pápa szentbeszédeiből

(1970. november 29-én, Manilában tartott homília)

{p}

Krisztust hirdetjük a földkerekség határáig

Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot{n}{r}1 Kor 9, 16{/r}{/n}. Ugyanis őtőle, magától Krisztustól nyertem ezt a küldetésemet. Én is apostol vagyok, de egyben tanúságtevő is. Minél távolabbi az elérendő cél, és minél nehezebb a feladatom, annál hevesebben sürget Krisztus szeretete{n}vö. {r}1 Kor 5, 14{/r}{/n}. Nevének dicséretét kell hirdetnem, hogy Jézus a Krisztus, az élő Isten Fia{n}vö. {r}Mt 16, 16{/r}{/n}; ő az, aki számunkra a láthatatlan Istent kinyilvánította; ő az elsőszülött minden teremtmény előtt, őbenne áll fenn minden{n}vö. {r}Kol 1, 15{/r}{/n}. Ugyanő az emberiség Tanítója és Megváltója is; hiszen értünk született, halt meg, és támadt fel.

Ő a történelem és mindenség központja; ő mindnyájunkat ismer és szeret; állandó kísérőnk és barátunk életünk során; a fájdalom, de a remény férfia is. Valóban ő az, aki majd ismét újra eljön, aki majd ítélő bíránk lesz; és amint hisszük, egykor életünk örök beteljesedése és boldogsága is ő lesz.

Róla beszélni soha meg nem szűnöm; ő maga a fény, maga az igazság, sőt mint önmaga mondja: Ő az út, az igazság és az élet{n}vö. {r}Jn 14, 6{/r}{/n}; ő az élet kenyere és élő víz forrása, aki tökéletesen ki is elégíti éhségünket és szomjúságunkat; ő a mi pásztorunk, vezérünk, példaképünk és vigasztalásunk, ő a mi testvérünk. Csakúgy, mint mi, sőt még nálunk is kisebb lett, szegény, megalázott, fáradalmakkal terhelt, elnyomott, türelmes lett. Értünk nyitotta meg ajkát tanításra, értünk művelt csodákat, s egy új országot alapított, ahol a szegények lettek a boldogok, ahol a közös élet alapja a békesség, ahol a tiszta szívűek és a szenvedő sírók felmagasztalást és vigasztalást nyernek, az igazság szomjas kutatói kielégítést kapnak, ahol a bűnösök is elnyerhetik minden bűnük bocsánatát, és az emberiség egy boldog testvériségben olvad egybe.

Íme: ez a Jézus Krisztus, akinek jó híréről már tudomást szereztetek, aki felől bizonyosak is vagytok, hiszen ezért vagytok Krisztus-követők. Az ő szent nevét kiáltom felétek újra meg újra, keresztény testvéreim, amikor azt hirdetem mindenkinek, hogy Krisztus Jézus a kezdet és a vég, az alfa és az ómega, az új világ Királya, az emberi történelem és egész emberi sorsunk titokzatos és végső értelme; közvetítő és híd az ég és föld között; a legtökéletesebb értelemben ő „az ember fia”, sokkal inkább, mint mindenki más; mert mint Isten Fia, örök és végtelen, de test szerint Mária Fia is, Fia ennek a legáldottabb asszonynak, aki a mi anyánk azáltal, hogy a Szentlélekben az Egyháznak, a Titokzatos Testnek részei vagyunk.

Ne felejtsétek el: Jézus Krisztus az, akit mi nektek egy egész örökkévalóságra meghirdetünk, és azt szeretnénk, hogy az ő neve visszhangozzék a földkerekség végső határáig örökkön-örökké.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

2 Tim 1, 10; Jn 1, 16; Kol 1, 16-17

Üdvözítőnk, Jézus Krisztus legyőzte a halált, s felragyogtatta előttünk az életet és a halhatatlanságot az evangéliummal. {*} Az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.

Benne teremtetett minden, ő előbb van mindennél, és benne áll fönn minden. {*} Az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.

HÉTFŐ

Sámuel könyveiből

1 Sám 31, 1-4; 2 Sám 1, 1-16

{p}

Saul halála

Azokban a napokban, amikor a filiszteusok megtámadták Izrael fiait, Izrael fiai megfutamodtak a filiszteusok elől, és a Gilboa hegyén mindenfelé elesettek hevertek. A filiszteusok közel férkőztek Saulhoz és fiaihoz, és megölték Jonatánt, Abinadabot és Malki-Suát, Saul fiait. Saul körül is tombolt a harc. Az íjászok célba vették, és súlyosan megsebesítették. Ekkor meghagyta fegyverhordozójának: „Vond ki kardodat, és szúrj le, különben jönnek ezek a körülmetéletlenek, és elbánnak velem!” Ám fegyverhordozója vonakodott (mert nagyon félt). Erre Saul kihúzta kardját, és beledőlt.

Saul halála után, az amalekiták elleni csatából hazatérve, Dávid két napig Ciklagban maradt. A harmadik nap egy ember érkezett Saul táborából. A ruhája meg volt szaggatva, és hamu volt a fején. Amikor Dávid elé ért, a földre vetette magát, és leborult előtte. Dávid megkérdezte: „Honnét jössz?” „Izrael táborából menekültem” – felelte. „Mi történt? – kérdezte Dávid. – Beszéld el nekem!” „A nép elmenekült a csatából – válaszolta_–, s az emberek közül sokan elestek. Saul és fia, Jonatán is halott!”

Ekkor Dávid megkérdezte a legényt, aki a hírt hozta neki: „Hogy tudtad meg, hogy Saul és fia, Jonatán is halott?” A legény, aki a hírt hozta, ezt felelte: „Épp Gilboa hegyére tévedtem, s láttam, amint Saul a lándzsája fölé hajolt; nyomában a kocsik és lovasok. Amikor megfordult, és észrevett, megszólított: »Ki vagy?« »Egy amalekita« – válaszoltam. Erre megparancsolta: »Gyere ide, és add meg a kegyelemdöfést, mert bár kínlódom, még teljesen bennem van az élet.« Odamentem hát, és megadtam neki a kegyelemdöfést, mert tudtam, hogy nem éli túl bukását. Aztán levettem a fejéről a koronát meg a karjáról a karperecet, és elhoztam ide, uramnak.”

Erre Dávid fogta a ruháját, és megszaggatta. Ugyanígy az emberei is, akik vele voltak, mind. Jajgattak és sírtak, és egészen estig böjtöltek Saulért és fiáért, Jonatánért, az Úr népéért és Izrael házáért, amiért elhullottak a kard élén.

Dávid ekkor megkérdezte a legénytől, aki a hírt hozta neki: „Hova való vagy?” „Egy amalekitának, egy betelepedett jövevénynek vagyok a fia” – válaszolta. Erre Dávid azt mondta: „Hát nem féltél kinyújtani a kezed, és megölni az Úr fölkentjét?” Aztán Dávid odaszólította egyik legényét, és megparancsolta neki: „Gyere ide, és szúrd le!” Az leszúrta, úgyhogy meghalt. Dávid így szólt hozzá: „Véred szálljon a fejedre! Saját szád vallott ellened, hiszen ezt mondtad: »Megadtam az Úr fölkentjének a kegyelemdöfést.«”

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

2 Sám 1, 21. 19

Gilboa hegyei, se harmat, se eső ne öntözzön benneteket, {*} Ahol elestek Izrael hősei.

Mindnyájan, környező hegyek, látogasson meg benneteket az Úr, Gilboától azonban távol legyen. {*} Ahol elestek Izrael hősei.

Szent Ágoston püspök beszédeiből

(Serm. 47, 1. 2. 3. 6, De ovibus: CCL 41, 572-573. 575-576)

{p}

Ő a mi Urunk, Istenünk, mi meg legelőjének népe

Ezek a szavak, amelyeket elénekeltünk, arról tesznek hitvallást, hogy mi az Isten nyája vagyunk: Mert ő a mi Urunk, Istenünk, aki alkotott minket{n}{r}Zsolt 99, 3{/r}{/n}. Ő a mi Istenünk, mi meg legelőjének népe és kezének nyája vagyunk{n}vö. {r}Zsolt 94, 7{/r}{/n}. A pásztoremberek a saját nyájukat nem maguk alkották, a nyájat, amelyet legeltetnek, nem maguk teremtették. De a mi Urunk, Istenünk, mivel Isten és Teremtő, ő maga teremtette a saját nyáját, ez az ő tulajdona, és ezt ő legelteti. Nem más teremtette, amit ő legeltet, sem más nem legelteti azt, amit ő hozott létre.

Mivel ebben az énekben megvallottuk, hogy nyája, legelőjének népe, kezének nyája vagyunk, hallgassuk meg tehát, hogy mit mond nekünk, mint az ő nyájának. Azelőtt pásztoraihoz beszélt, most pedig nyájához szól. Szavait akkor mi remegve hallgattuk, ti pedig nyugodtan. De mi van a mai szavaiban? Vajon most fordítva lesz, és mi hallgatjuk nyugodtan, ti pedig remegve? Nem így van! Először, mert ha pásztorok is vagyunk, a pásztor nemcsak azt hallgatja remegve, ami csak a pásztoroknak szól, hanem azt is, ami a nyájnak szól. Ha ugyanis gondtalanul hallgatja azt, ami a nyájnak szól, akkor nincs gondja a nyájra. Azután pedig, mint már előzőleg is mondtuk, kedveseim, két dolgot is meg kell magunkban fontolni: az egyik, hogy keresztények vagyunk, a másik, hogy elöljárók vagyunk. Azzal, hogy elöljárók vagyunk, a pásztorokhoz tartozunk, ha jók vagyunk. Azzal pedig, hogy keresztények vagyunk, veletek együtt mi is a nyájhoz tartozunk. Tehát akár a pásztorokhoz, akár a nyájhoz szól az Úr, nekünk mindent szent félelemmel kell meghallgatnunk, és a rólatok való gondoskodás nem hiányozhat a szívünkből.

Hallgassuk meg tehát, testvéreim, miért korholja az Úr a rossz juhokat, és mit ígér nyájának. Ti is az én juhaim vagytok{n}{r}Ez 34, 31{/r}{/n}, mondja. Először is, milyen nagy boldogság az, hogy Isten nyája vagyunk. Ha valaki elgondolkodik ezen, testvéreim, még könnyei és szenvedései között is nagy örömet ad neki ez. Hisz ugyanarról mondjuk: Te Izraelt legelteted, akiről azt is mondjuk: Sosem szunnyad, sosem alszik, aki őre Izraelnek{n}{r}Zsolt 120, 4{/r}{/n}. Őrködik tehát felettünk, ha ébren vagyunk, őrködik felettünk, ha alszunk is. Ha tehát a pásztorember őrködése alatt nyugodt az ember nyája, mily nagynak kell lennie akkor a mi nyugalmunknak, akiket Isten legeltet, nemcsak azért, mert ő legeltet, hanem azért is, mert ő teremtett minket.

És ti, nyájam – mondja az Úr, az Isten_–, nézzétek, igazságot teszek a juhok között, a kosok és a bakok között{n}{r}Ez 34, 17{/r}{/n}. Mit csinálnak a bakok itt az Isten nyájában? Ugyanazon a legelőn és ugyanannál a vízforrásnál egyrészt a bal oldalra rendelt bakok keverednek össze a jobb oldaliakkal, másrészt pedig ezek megtűrik maguk közt most azokat, akiket később majd különválasztanak tőlük. Itt is türelmet gyakorol a nyáj, mint ahogy türelmes az Isten is. Ő fogja majd szétválasztani őket: egyeseket a bal oldalra, másokat pedig a jobb oldalra.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Jn 10, 27-28; Ez 34, 15

Juhaim hallgatnak szavamra, ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik, {*} Nem vesznek el soha, nem ragadja ki őket a kezemből senki.

Magam terelgetem majd juhaimat, és magam telepítem le őket. {*} Nem vesznek el soha, nem ragadja ki őket a kezemből senki.

KEDD

Sámuel második könyvéből

2, 1-11; 3, 1-5

{p}

Dávidot Hebronban fölkenik Júda királyává

Azokban a napokban Dávid megkérdezte az Úrtól: „Fölmenjek-e Júda valamelyik városába?” Az Úr ezt a feleletet adta neki: „Föl!” Aztán azt kérdezte Dávid: „Hová menjek?” A válasz így hangzott: „Hebronba.” Így hát Dávid oda ment, s vele a két asszony is, a jiszreeli Achinoam, valamint Abigail, a kármeli Nabal felesége. Azokat az embereket is oda vonultatta Dávid, akik vele tartottak, mindegyiküket a családjával együtt; Hebron falvaiban telepedtek le. Akkor Júda férfiai elmentek, és Dávidot fölkenték Júda házának királyává.

Dávidnak hírül vitték, hogy a gileádi Jábes lakói eltemették Sault. Erre Dávid követeket küldött a gileádi Jábes lakóihoz ezzel az üzenettel: „Áldjon meg benneteket az Úr, hogy könyörülettel voltatok uratok, Saul iránt, és eltemettétek. Legyen hozzátok könyörületes és jóságos az Úr! S magam is jót teszek veletek, amiért így viselkedtetek. De most szedjétek össze magatokat, és legyetek bátrak! Mert uratok, Saul halott, ám engem Júda háza fölkent királyává.”

Abner azonban, Nernek a fia, Saul seregének a vezére fogta Isbaalt, Saul fiát, és elvitte Machanajimba, és megtette Gileád, valamint az aseriták, Jiszreel, Efraim, Benjamin és egész Izrael királyává. Saul fia, Isbaal negyven esztendős volt, amikor Izrael királya lett, és két évig uralkodott. Csak Júda háza csatlakozott Dávidhoz. Az az idő, ameddig Dávid Hebronban Júda háza fölött uralkodott, hét évet és hat hónapot tett ki.

Saul háza és Dávid háza között még sokáig folytatódott a háborúskodás. Dávid egyre hatalmasabb lett, Saul háza pedig mindig gyengébb.

Hebronban fiai születtek Dávidnak. Elsőszülötte Amnon volt, a jiszreeli Achinoamtól; második fia Kileáb, a Kármelbe való Nabal feleségétől, Abigailtól; a harmadik Absalom, a gesuri király, Talmai lányának, Machának a fia; a negyedik Adonija, Haggit fia; az ötödik Sefatja, Abital fia; a hatodik Jitream, Dávid feleségétől, Eglától. Ezek születtek Dávidnak Hebronban.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Ter 49, 10. 8

Nem veszti el Júda a fejedelmi pálcát, sem utóda a vezérséget, {*} Míg el nem jön az Elküldendő, akire a népek várakoznak.

Júda, téged dicsérnek majd testvéreid, atyád fiai meghajolnak előtted. {*} Míg el nem jön az Elküldendő, akire a népek várakoznak.

Szent Ágoston püspök beszédeiből

(Serm. 47, 12-14, De ovibus: CCL 41, 582-584)

{p}

Ha az emberek tetszését keresném, nem volnék Krisztus szolgája

Csak azzal dicsekedhetünk, amiről a lelkiismeretünk tanúskodik{n}{r}2 Kor 1, 12{/r}{/n}. Vannak vakmerően ítélkező, megszóló, sugdolózó, károgó emberek, akik szeretnék megsejteni azt, amit nem látnak, akik szívesen meghányják-vetik azt is, amiről sejtelmük sincs. Az ilyenek ellen mi marad más, mint saját lelkiismeretünk tanúságtétele? Testvérek, még amiben tetszeni akarunk, abban sem keressük dicsőségünket, és nem is kell keresnünk, hanem azok üdvösségét kell keresnünk, akik minket követnek, és azért kell helyesen élnünk, hogy el ne tévedjenek. Kövessenek minket, ha mi Krisztust követjük, ha pedig mi nem követjük Krisztust, ők akkor is Krisztust kövessék. Mert ő legelteti nyáját, és mindenkivel, aki jól legeltet, vele van, mert mindenki őbenne van.

Nem a magunk javát keressük tehát, amikor az emberek tetszésére akarunk lenni, hanem örülni akarunk az emberek miatt, és örülni akarunk azért, hogy tetszésükre vagyunk, hiszen ez azért jó, mert az ő javukat szolgálja, és nem a mi tekintélyünket. Érthető tehát, hogy kik ellen beszél az Apostol, amikor azt mondja: Ha még emberek tetszését keresném, nem volnék Krisztus szolgája{n}{r}Gal 1, 10{/r}{/n}. Viszont az is nyilvánvaló, hogy kik miatt mondta ezt: Legyetek mindenkinek mindenben a kedvére, ahogy én is mindenkinek mindenben a kedvére járok{n}vö. {r}1 Kor 10, 33{/r}{/n}. Mind a kettő világos, mind a kettő békét hozó, mind a kettő becsületes, egyik sem okoz zavart. Te csak egyed Isten legelőjének füvét, és igyad tiszta vizét, de le ne taposd azt, és fel ne zavard ezt.

Mert bizonyára hallottad magától Urunktól, Jézus Krisztustól, az apostolok Mesterétől: Úgy világítson a ti világosságotok az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat{n}{r}Mt 5, 16{/r}{/n}, hiszen ő az, aki ilyenekké tett titeket. Mi ugyanis legelőjének népe és kezének nyája vagyunk{n}vö. {r}Zsolt 94, 7{/r}{/n}. Őt dicsérd tehát, aki téged jónak tett, ha jó vagy, és ne saját magadat, hiszen a magad erejéből csak rossz lehettél. Miért akarod az igazságot kiforgatni úgy, hogy amikor valami jót cselekszel, a magad dicsőségét keresed, és amikor meg valami rosszat teszel, az Úrban keresed a hibát? Mindenesetre, aki ezt mondta: Világítson a ti világosságotok az embereknek, ebben a beszédében azt is mondta: Ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek{n}{r}Mt 6, 1{/r}{/n}. Ha ezt az Apostolnál ellentmondásnak láttad, most az evangéliumban is annak látod. De ha szíved hűséges meghódolását nem zavarod meg, akkor majd megtalálod itt is a szentírási helyek békés megegyezését, és megtalálod bennük a te békédet is.

Testvéreim, tehát ne csak arra törekedjünk, hogy buzgók legyünk, hanem arra is, hogy az embereknek jó példát adjunk. Ne csak arra törekedjünk, hogy lelkiismeretünk szerint cselekedjünk, hanem amennyire gyengeségünkből és emberi gyarlóságunktól telik, törekedjünk arra is, hogy semmi olyat ne tegyünk, ami gyenge testvérünkben a rossznak gyanúját kelthetné, nehogy – amíg mi tiszta füvet fogyasztunk, és tiszta vizet iszogatunk – letapossuk Isten legelőjét, és a gyenge juhok már csak ezt a letaposott füvet egyék, és a zavaros vizet igyák.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Fil 2, 2. 3-4; 1 Tessz 5, 14. 15

Tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy egyetértetek, ugyanúgy szerettek, mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak. {*} Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is.

Gondozzátok a betegeket, tanúsítsatok mindenki iránt türelmet, törekedjetek mindig jót tenni egymással és mindenkivel. {*} Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is.

SZERDA

Sámuel második könyvéből

4, 2 – 5, 7

{p}

Dávid egész Izrael királya, lesz. Elfoglalja Jeruzsálemet

Azokban a napokban: Saul fiának volt két vezére a portyázó csapatok élén. Az egyiket Baanának hívták, a másikat Rechabnak. A Beerotba való Rimmon fiai voltak, így Benjamin fiai közé tartoztak. Mert hiszen Beerot is Benjamin tulajdonának számít. Mégis, Beerot lakói Gittajimba menekültek, s ott élnek idegenként mind a mai napig. Jonatánnak, Saul fiának volt egy mindkét lábára béna fia. Öt esztendős volt, amikor Saul és Jonatán halálhíre Jiszreelbe ért. A dajkája fogta, és elmenekült vele, de a menekülés sietségében a gyerek elesett, és megbénult. Meribbaalnak hívták.

A Beerotba való Rimmon fiai, Rechab és Baana elindultak, és a déli hőség idején Isbaal házába mentek, amikor az éppen déli pihenőt tartott. A kaput őrző lány búzát szemelgetett, és elbóbiskolt, így épp aludt. Rechab és testvére, Baana beosontak. Amikor beléptek a házba, Isbaal hálóköntösben az ágyán feküdt, és aludt. Agyonütötték, és a fejét vették. Aztán fogták a fejét, és egész éjszaka mentek vele az Arabán át vivő úton.

Isbaal fejét elvitték Hebronba Dávidnak, és így szóltak a királyhoz: „Nézd, ez Isbaalnak a feje, életedre törő ellenségednek, Saulnak a fiáé. Így ma az Úr bosszút állt uramért és királyomért Saulon és nemzetségén.” Dávid így válaszolt Rechabnak és testvérének, Baanának, a Beerotba való Rimmon fiainak: „Amint igaz, hogy az Úr él, aki életemet minden veszedelemből kimentette: aki nekem azt a hírt hozta, hogy Saul halott, abban a hiszemben, hogy örömhírt hoz nekem, azt én elfogattam, és megölettem Ciklagban; ezzel jutalmaztam az örömhírért. Most hát, amikor elvetemült emberek egy derék embert a saját házában és ágyán meggyilkoltak, ne kérjem tőletek számon a vérét, és ne irtsalak ki benneteket a földről?” Ezzel Dávid parancsot adott a legényeinek, és azok le is szúrták őket. Aztán levágták a kezüket és lábukat, s Hebron tavánál kiakasztották. Isbaal fejét pedig fogták, és eltemették Abner sírboltjában, Hebronban.

Izraelnek összes törzse elment Dávidhoz Hebronba, és azt mondták: „Nézd, csontod és húsod vagyunk. Már tegnap és tegnapelőtt is, amikor még Saul volt a királyunk, te voltál, aki vezetted Izrael hadjáratait. S az Úr is azt mondta neked: »Legeltesd népemet, Izraelt, és légy Izrael fejedelme!«” Izrael vénei tehát mind elmentek a királyhoz Hebronba, és Dávid király szövetséget kötött velük Hebronban, az Úr előtt. Aztán fölkenték Dávidot Izrael királyává. Dávid harmincéves volt, amikor király lett, és negyven esztendeig uralkodott Júda fölött, s Jeruzsálemben harminchárom esztendeig uralkodott Júda és Izrael fölött.

Ezután a király Jeruzsálem alá vonult embereivel a jebuziták ellen, akik azon a vidéken laktak. Azt mondták Dávidnak: „Nem jutsz be oda, elűznek a vakok és a sánták.” (Ezzel azt akarták mondani, hogy Dávid nem jut be oda.) Dávid azonban bevette Sion várát, ez lett Dávid városa.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Zsolt 2, 2. 6. 1

Fölkelnek a föld királyai, összeesküsznek nagyjai az Úr ellen és Fölkentje ellen. {*} Királyommá magam tettem őt szent hegyemen, a Sion hegyén.

Miért zúgnak a nemzetek, miért szőnek hiú terveket a népek? {*} Királyommá magam tettem őt szent hegyemen, a Sion hegyén.

A Jézusról nevezett (Avilai) Szent Teréz szűznek „A tökéletesség útja” című könyvéből

(Cap. 30, 1-5: Oeuvres complètes, Desclée De Brouwer, Paris, 1964, 467-468)

{p}

Jöjjön el a te országod!

Vajon van-e olyan könnyelmű ember, aki, ha egy előkelő úrtól akar valamit kérni, nem gondolná meg előbb, hogy milyen alakban terjessze elő kérelmét, és mit akar tőle kérni? S hogy miért van arra szüksége? Nehogy elkedvetlenítse vagy megbosszantsa, főleg olyankor, ha valami fontos dologról van szó; márpedig a mi jó Jézusunk arra tanít bennünket, hogy csak ilyent kérjünk. Egy dolgot azonban nagyon feltűnőnek tartok itt. Nem lett volna jobb, én jó Uram, ha egy szóban foglaltad volna össze az egészet, és azt mondtad volna: „Add meg nekünk, Atyánk, azt, amire szükségünk van”? Tekintve ugyanis, hogy Isten olyan jól tud mindent, azt hihetné az ember, hogy nincs többre szükség.

Ó, végtelen Bölcsesség! Közötted és Atyád között ez elég is lett volna, s ott a Getszemáni kertben nem is imádkoztál sok szóval. Kifejezted előtte óhajodat és rettegésedet, s az akaratára bíztad magadat. Mirólunk azonban, én jó Uram, nagyon jól tudod, hogy nem vetjük magunkat oly készséggel alá Atyád akaratának, amint te tetted. Nálunk szükség van arra, hogy megnevezzük kérésünk tárgyát, hogy ily módon jól megfontolhassuk, vajon hasznos-e nekünk az, amit kérünk, s ha nem találjuk annak, ne is kérjük. Mert ellenkező esetben, amilyenek vagyunk ezzel a mi szerencsétlen szabad akaratunkkal, el sem fogadnánk azt, amit az Úr megadna nekünk, még ha egyébként a leghasznosabb dolog volna is ránk nézve. Mert ha nekünk nem fizetnek készpénzt a kezünkbe, nem érezzük magunkat gazdagoknak.

Az édes Jézus tehát azt kéri folytatólag számunkra, hogy vonuljon be szívünkbe Isten országa: Szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod{n}{r}Mt 6, 9{/r}{/n}. Csodáljátok itt a mi Mesterünknek végtelen bölcsességét! Vajon mit kérünk mi, midőn ez országért imádkozunk? Engem itt legfőképpen ez a kérdés foglalkoztat, s mindegyikünknek nagy szüksége van arra, hogy ezt megértse. Ő Szent Felsége belátta, hogy a mi gyönge tehetségünkkel nem vagyunk képesek megfelelő módon s úgy, amint illik, megszentelni, dicsérni, magasztalni és fennen hirdetni az örök Atya szentséges nevét, hacsak meg nem adja nekünk az ő országát már idelent. Ezért fejezte ki az édes Jézus ezt a két kérést közvetlenül egymás után. Hogy pedig megértsük, mit kérünk ezzel, s mennyire érdekünk ezért szüntelenül imádkozni és mindent megtenni, hogy kedvében járjunk annak, akinek hatalmában van megadni azt nekünk: ki akarom itt fejteni gondolataimat erről a dologról.

Az én nézetem tehát a következő. Sok egyéb javak között egyik nagy boldogsága a mennyek országának az, hogy az ember ott nem törődik többé a földi dolgokkal. A lélek ott tökéletes nyugalmat élvez önmagában; gyönyörködik saját dicsőségében; örül annak, hogy vele együtt mindenki örül; békéjét soha semmi sem zavarja; tökéletesen ki van elégítve, mert látja, hogy ott mindenki dicsőíti az Urat; mindenki megszenteli és áldja az ő szent nevét, és senki sem vétkezik ellene. Mindenki szereti Istent, s az illető léleknek sincs egyéb elfoglaltsága, mint az, hogy ő is szeresse. Nem is tudná nem szeretni, mert hiszen ismeri. S ha nem is ilyen tökéletesen s nem megszakítás nélkül, de azért mégis csak a mostaninál sokkal különb módon szeretnénk őt idelent, ha tiszta fogalmunk volna őróla.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Aki tud jót adni fiainak, arra késztet minket, hogy keressünk és zörgessünk. {*} Annál többet kapunk, minél jobban hiszünk, erősen remélünk, és vágyakozva vágyódunk.

Ez többnyire könnyekkel és nem szavakkal történik, belső esedezéssel inkább, mintsem szólítgatással. {*} Annál többet kapunk, minél jobban hiszünk, erősen remélünk, és vágyakozva vágyódunk.

CSÜTÖRTÖK

Sámuel második könyvéből

6, 1-23

{p}

A szövetség ládáját Jeruzsálembe viszik

Azokban a napokban: Dávid Összegyűjtötte Izraelből a legjavát, harmincezer férfit, aztán elindult Dávid, és az egész vele tartó sereggel a júdeai Baalába vonult, hogy elhozza onnan Isten ládáját, amely a Seregek Urának nevét viseli, aki a kerubok fölött trónol. Isten ládáját egy új szekérre tették azután, hogy elhozták Abinadab házából, amely a dombon állt, s Abinadab fiai, Uza és Achjo vezették a szekeret. Uza az Isten ládája mellett ment, Achjo pedig előtte ment. Dávid és Izrael egész háza teljes lendülettel táncoltak az Úr előtt, s énekeltek citera, hárfa, dob, csengettyű és cintányér kíséretében.

Amikor azonban Nachon sátorához értek, Uza kinyújtotta kezét az Isten ládája felé, és megfogta, mert az ökrök megbillentették. Erre fellángolt az Úr haragja Uza ellen, s lesújtott rá az Isten a vétkéért, úgyhogy meghalt ott, az Isten ládája mellett. Dávid nagyon megütődött rajta, hogy az Úr olyan hirtelenül elragadta Uzát. Ezért hívják azt a helyet mind a mai napig Perec-Uzának. Azon a napon félelem fogta el Dávidot az Úr színe előtt, s azt mondta magában: „Hogy jöhet hozzám az Úr ládája?” Ezért Dávid nem akarta, hogy hozzá, Dávid városába vigyék az Úr ládáját, hanem a Gátból való Obed-Edom házába vitette. Az Úr ládája három hónapig maradt a Gátból való Obed-Edom házában, és az Úr megáldotta Obed-Edomot egész háza népével egyetemben.

Amikor aztán hírül vitték Dávid királynak: „Az Úr megáldotta Obed-Edom egész háza népét és mindenét, amije csak van, az Úr ládájáért”, akkor Dávid elment, és Obed-Edom házából nagy örömmel Dávid városába vitte Isten ládáját. Amikor azok, akik az Úr ládáját vitték, hat lépést tettek, feláldozott egy marhát és egy hizlalt bárányt. S táncolt is Dávid – teljes erejéből – az Úr előtt, közben egy vászon efod övezte, így vitte fel Dávid és Izrael háza ujjongás és harsonaszó kíséretében az Úr ládáját. Amikor azonban az Úr ládája bevonult Dávid városába, történt, hogy Saul lánya, Michal kinézett az ablakon. Amikor meglátta, hogy Dávid király ugrál és forog az Úr előtt, szívében megvetette.

Az Úr ládáját bevitték, és a sátorban arra a helyre állították, amelyet Dávid kijelölt neki. Akkor Dávid égőáldozatot és közösségi áldozatot mutatott be az Úr előtt, s amikor készen lett az égőáldozatnak és a közösségi áldozatnak a bemutatásával, megáldotta a népet az Úr nevében. Azután az egész népnek, Izrael fiai egész seregének, a férfiaknak éppúgy, mint a nőknek kiosztatott egy-egy kenyeret, egy csomó datolyát és egy-egy mazsolás kalácsot. Azután az egész nép hazament.

Amikor Dávid hazatért, hogy családját is megáldja, Saul lánya, Michal Dávid elé lépett, s azt mondta: „Milyen tiszteletre méltó módon viselkedett ma Izrael királya, amikor szolgái szolgálóinak szeme láttára levetkőzött, ahogy csak a csőcselékből szokott valaki levetkőzni!” Dávid így válaszolt Michalnak: „Az Úr előtt táncoltam! Az Úr életére, aki engem atyád és egész háza helyett kiválasztott, s megtett fejedelemnek az Úr népe, Izrael fölött: az Úr előtt igenis táncolok. Sőt még jobban megalázkodom, mint most, akkor is, ha a te szemedben megvetésre méltó vagyok is. Mert a szolgálók körében, akiket említettél, azok körében tiszteletet váltok ki.” Michalnak, Saul lányának egész halála napjáig nem lett gyermeke.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Vö. Zsolt 131, 8. 9; Zsolt 23, 7. 9

Kelj útra, Urunk, nyugalmad helyére, te és hatalmad ládája! {*} Igazságba öltözzenek papjaid, és szentjeid ujjongjanak!

Emeljétek föl fejeteket, kapuk, táruljatok föl, örök kapuk: a dicsőség Királya bevonul. {*} Igazságba öltözzenek papjaid, és szentjeid ujjongjanak!

Szent Jeromos áldozópapnak a 41. zsoltárról az újonnan kereszteltekhez intézett szentbeszédéből

(CCL 78, 542-544)

{p}

Bemegyek az Úr csodás hajlékába

Mint szarvas sóvárog a forrásvízre, úgy áhít a lelkem téged, Istenem{n}{r}Zsolt 41, 2{/r}{/n}. Amint tehát azok a szarvasok sóvárognak a források vizére, úgy sóvárgunk mi is az Egyház forrásaira, az Atyára, a Fiúra és a Szentlélekre, miután Egyiptomból, vagyis a bűnös világból kiszabadulva megöltük a fáraót a víz által, sőt egész seregét elpusztítottuk győzelmet aratva a keresztségben a sátán fölött.

Hogy az Atya forrás, erről Jeremiásnál ezt olvashatjuk: Elhagytak engem, az élő víz forrását, és repedezett vízvermeket ástak maguknak, amelyek nem tarthatják meg a vizet{n}vö. {r}Jer 2, 13{/r}{/n}. A Fiúról pedig ezt olvassuk egy másik helyen: Elhagyták a bölcsesség forrását{n}{r}Bár 3, 12{/r}{/n}. A Szentlélekről pedig: Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, abban örök életre szökellő vízforrás fakad{n}vö. {r}Jn 4, 14{/r}{/n}. Itt maga az evangélista fejti ki, hogy az Üdvözítő szavait a Szentlélekre kell értenünk. Ezek alapján nyilvánvaló tehát, hogy az Egyház hármas forrása maga a Szentháromság titka.

Ez után sóvárog a hívő lélek, ezt óhajtja a megkeresztelt ember szíve, amikor így sóhajtozik: Istenre szomjas a lelkem, az élő forrásra{n}vö. {r}Zsolt 41, 3{/r}{/n}. Mert nemcsak rövid időre akarja látni az Urat, hanem minden vágyával óhajtja, lángoló buzgósággal szomjazza őt. Mielőtt a keresztséget elnyerték volna, így beszéltek egymás közt: Mikor mehetek, hogy lássam az Isten arcát?{n}{r}Zsolt 41, 3{/r}{/n}. Íme, beteljesedett, amit óhajtottak. Eljöttek, és megálltak az Úr színe előtt, és megjelentek az oltár előtt, az Üdvözítő szent titka előtt.

Mivel az éltető forrásban újjászülettek, és az Úr Krisztus szent testének titkához járulhatnak már, így szólnak nagy bizalommal: Bevonulok a csodás hajlékba, az Isten házához{n}vö. {r}Zsolt 41, 5{/r}{/n}. Az Isten háza az Egyház, ez az a csodálatos hajlék, mivel itt található a hangos ujjongás és hálaadás és a lakomázók hálaéneke.

Ti, akik most Krisztust öltöttétek magatokra, és tanításunkat követtétek, úgy emelkedtetek ki Isten igéje által e világ zavaros áradatából, mint ahogy kiemelik a horogra akadt halakat. Elmondhatjátok tehát: Bennünk megváltozott a természet rendje. A halak ugyanis, ha kifogják őket a tengerből, elpusztulnak; minket viszont azért emeltek ki, és halásztak ki az apostolok e mulandó világ tengeréből, hogy holtakból élőkké váljunk. Amíg e világban éltünk, szemünk a lent való dolgok közt, életünk pedig a szennyes sárban forgolódott. Miután pedig kiemeltek bennünket az árból, kezdjük látni a Napot, és kezdjük szemlélni az igazi Világosságot. Kimondhatatlan örömünk sürgetésére így biztatjuk lelkünket: Bízzál az Úrban: fogom még áldani arcom szabadítóját, Istenemet{n}{r}Zsolt 41, 6{/r}{/n}.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Zsolt 26, 4

Csak egyet kérek az Úrtól, egy a vágyam: {*} Hogy az Úr házában lakjam életem minden napján.

Hogy az Úr gyönyörűségét láthassam, és szemléljem templomát. {*} Hogy az Úr házában lakjam életem minden napján.

PÉNTEK

Sámuel második könyvéből

7, 1-25

{p}

Nátán jövendölése a Messiás örök királyságáról

Azokban a napokban, amikor már a házában lakott a király, és az Úr nyugalmat adott neki körös-körül minden ellenségétől, a király így szólt Nátán prófétához: Nézd, magam cédrusfából készült házban lakom, az Úr ládája meg sátorban lakik.” Erre Nátán azt mondta a királynak: „Vigyél véghez mindent, ami szándékodban van, mert veled van az Úr!”

Még akkor éjszaka történt, hogy az Úr szózatot intézett Nátánhoz: „Menj, és mondd meg szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja az Úr: Te akarsz nekem házat építeni lakóhelyemül? Azóta, hogy kivezettem Izrael fiait Egyiptomból, sosem laktam házban mind a mai napig, hanem ide-oda vándoroltam egy sátorban; az volt a hajlékom. Amíg Izrael fiaival ide-oda vándoroltam, mondtam-e egyetlen szóval is Izrael bírái közül, akiket pásztornak rendeltem népem, Izrael fölé, egyetlen egynek is: Miért nem építetek nekem cédrusfából házat?

Ezenkívül mondd még meg szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja a Seregek Ura: Elhoztalak a legelőről, a juhok mögül, hogy népem, Izrael fejedelme légy. Veled voltam minden vállalkozásodban, és minden ellenségedet megsemmisítettem előtted. Nagy nevet szerzek neked, olyat, mint a föld nagyjaié. S meghatározok népemnek, Izraelnek egy helyet, és oda telepítem. Ezen a helyen fog majd lakni, és nem hányódik többé ide-oda. A gonoszok nem szorongatják, mint eddig, attól az időtől kezdve, hogy bírákat rendeltem népem, Izrael fölé. Megszabadítom minden ellenségétől. Az Úr naggyá tesz, s házat épít neked az Úr. Ha aztán napjaid betelnek, és megtérsz atyáidhoz, megtartom utánad magvadból származó utódodat, és megszilárdítom királyságát. (Az házat épít nevemnek, én meg minden időkre megszilárdítom királyi trónját.) Az atyja leszek, ő meg a fiam lesz. Ha eltévelyedik, az emberek módjára bottal fegyelmezem, s olyan csapásokkal, amelyek az emberek fiait érik. De irgalmamat nem vonom meg tőle, amint elődödtől megvontam. Nem, házad és királyságod örökre fennmarad színem előtt, trónod örökre szilárd marad.”

Nátán ezeket a szavakat és ezt az egész kinyilatkoztatást mind elmondta Dávidnak.

Erre Dávid bement, leborult az Úr előtt, és így szólt: „Ki vagyok én, ó, Uram, Istenem, s mi az én házam, hogy idáig vezettél? S ez még mind kevés volt a szemedben, ó, Uram, Istenem, mert még ígéreteket is tettél szolgád házának a távoli időkre. (Ez az ember rendeltetése), ó, Uram, Istenem. Mit szólhat Dávid, amikor magad szemelted ki szolgádat, ó, Uram, Istenem. Szolgádért, jóakaratod szerint cselekedted és nyilatkoztattad ki ezeket a nagy dolgokat szolgádnak. Ezért, ó, Uram, Istenem, nagy vagy, nincs hozzád hasonló senki, és nincs más Isten, csak te, amint fülünkkel hallottuk. S hol van a földön még egy nép, amelyet hozzá lehetne mérni népedhez, Izraelhez? (Olyan nép), amelyért az Isten elment volna, hogy saját népéül megszerezze, és híressé tegye, nagy és félelmetes tetteket vigyen végbe, és népeket és isteneket űzzön el népe elől? Így örökre népeddé tetted népedet, Izraelt, s magad lettél, Uram, az Istene. Váltsd hát valóra ígéreted, amelyet szolgádnak és házának tettél, ó, Uram, Istenem, minden időkre, és tégy úgy, amint mondtad!”

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Vö. Lk 1, 30-32; Zsolt 131, 11

Gábor angyal így szólt Máriához: íme, gyermeket fogansz, fiút szülsz, az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját, {*} És uralkodni fog Jákob házán örökké.

Esküt tett az Úr Dávidnak, igaz esküt, nem vonja vissza: „Aki testedből származik, trónodra azt ültetem. {*} És uralkodni fog Jákob házán örökké.

Szent Ágoston püspöknek „A szentek eleve elrendelése” című könyvéből

(Cap. 15, 30-31: PL 44, 981-983)

{p}

Jézus Krisztus test szerint Dávid ivadéka

Az eleve elrendelés és kegyelem legragyogóbb bizonysága maga az Üdvözítő, Ő a közvetítő Isten és ember között: az ember Krisztus Jézus{n}{r}1 Tim 2, 5{/r}{/n}. Hogy közvetítő lehessen, vajon ezt Krisztusnak emberi természete a tettek vagy a hit megelőző érdemeivel szerezte meg? Kérem, feleljenek: az Atyával egylényegű Ige személyi egységébe felvett ember hogyan érdemelte ki, hogy Isten egyszülött Fia legyen? Miféle jótette előzte ezt meg? Mit tett előtte, mit hitt, mit ért el, hogy erre a kimondhatatlan méltóságra eljuthatott? Nemde azáltal kezdett létezni, hogy az Ige megteremtette, és magába felvette? Ez az ember nemde ezáltal lett Isten egyszülött Fiává?

Ismerjük fel tehát a Főben, Krisztusban a kegyelemnek azt a forrását, ahonnan minden egyes tagja a saját mértéke szerint kapja a kegyelmet. Minden ember, mihelyt hinni kezd, azzal a kegyelemmel lesz krisztusivá, vagyis kereszténnyé, amely kegyelemmel az az ember kezdettől fogva Krisztussá lett. Minden ember abból a Szentlélekből születik újjá, akinek erejéből az az ember megszületett. Ugyanannak a Szentléleknek erejéből kapjuk bűneink bocsánatát, akinek erejéből annak az embernek semmi bűne sem volt. Isten kétségtelenül már előre tudta, hogy ezeket meg fogja tenni. Ez tehát a szentek eleve elrendelése, ez Krisztusban, a legszentebben látszik legvilágosabban. Ki tagadhatná ezt az eleve elrendelést, ha helyesen értelmezi az igazság szavait? Hiszen magánál a dicsőség Uránál, az Isten Fiánál láttuk, hogy amennyiben emberré lett, az is eleve el volt rendelve.

Előre el volt tehát rendelve, hogy Jézus, akinek majd test szerint Dávid ivadékának kell lennie, a szentség Lelke szerint Isten hatalmas Fiának bizonyuljon{n}vö. {r}Róm 1, 4{/r}{/n}, hiszen a Szentlélek erejéből Szűz Máriától született. Isten Igéje olyan egyedülálló, kimondhatatlan módon emelte fel magához az embert, hogy valóságos és sajátos értelemben egyszerre mondjuk Krisztust Isten Fiának és ember fiának is. Ember fiának a felvett emberi természet miatt, és Isten Fiának, mert a felvevő az Isten Egyszülöttje, nehogy a Háromság helyett négyes valóságot mondjunk.

Előre el volt tehát rendelve az emberi természetnek ez a nagy, fenséges és olyan magasra való felemelése, amelynél magasabbra már nem is juthatott volna. Hasonlóképpen nem volt már semmi más alacsonyabb, mint mi, emberek, ahová Isten leereszkedhetett volna, amikor felvette az emberi természetet testi gyengeségeinkkel együtt, a kereszthalált sem kivéve. Amint tehát előre el volt rendelve, hogy az az egy ember a mi Fejünk legyen, ugyanúgy sokan eleve arra vagyunk rendelve, hogy az ő tagjai legyünk. Némuljon el itt most minden emberi érdem – hiszen Ádám vétke által ez mind elveszett_–, és legyen korlátlan hatalmú az Isten kegyelme, amely Urunk, Jézus Krisztus, Isten egyetlen Fia és a mi egyetlen Urunk által mindent betölt. Mindaz pedig, aki felismeri, hogy a mi Főnk kiváltságos születése az ő érdemeinek tulajdonítható, az lássa meg, hogy bennünk, tagjaiban is az ő megelőző érdemei szükségesek a többszöri újjászületéshez.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Vö. Gal 4, 4-5; Ef 2, 4; Róm 8, 3

Amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte a Fiát, aki Szűztől született, és alávetette magát a törvénynek, {*} Hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából.

A végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk, hogy elküldte tulajdon Fiát a bűnös testhez hasonló alakban. {*} Hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából.

SZOMBAT

Sámuel második könyvéből

11, 1-17. 26-27

{p}

Dávid bűne

Az ammoniták ellen indított első hadjárat után történt egy évre rá, abban az időben, amikor a királyok hadba szoktak szállni. Dávid elküldte Joábot, és vele testőrségét és egész Izraelt. Lemészárolták az ammonitákat, és megostromolták Rabbát. Maga Dávid Jeruzsálemben maradt.

Az egyik nap estefelé történt, hogy Dávid fölkelt fekvőhelyéről, és fölment királyi palotája tetőteraszára. A tetőről meglátott egy asszonyt, amint épp fürdött. Nagyon szép asszony volt. Dávid elküldött, és értesüléseket szerzett az asszony felől. Így tájékoztatták: „Batseba az, Eliam lánya, a hetita Úrijának a felesége.” Erre Dávid elküldte embereit, és elhívatta. El is ment hozzá, és ő együtt hált vele, majd havi tisztulása közeledtekor hazament. Ám az asszony teherbe esett. Erre elküldött, és megüzente Dávidnak: „Állapotos vagyok.”

Ekkor Dávid üzenetet küldött Joábnak: „Küldd nekem haza a hetita Úriját!” S Joáb elküldte Úriját Dávidhoz. Amikor Úrija elment Dávidhoz, Dávid érdeklődött, hogy áll a dolog Joábbal, a csapatokkal és a hadakozással. Aztán azt mondta Dávid Úrijának: „Menj haza a házadba, és mosd meg a lábad.” Erre Úrija eltávozott a királyi palotából; megtisztelő ajándékot vittek utána a király asztaláról. De Úrija a királyi palota kapuja előtt, ura szolgái között tért nyugovóra, nem ment le házába.

Amikor Dávidnak jelentették: „Úrija nem ment le a házába”, Dávid megkérdezte Úrijától: „Hát nem a csatából jöttél? Miért nem mész le a házadba?” Úrija így válaszolt Dávidnak: „A láda, valamint Izrael és Júda sátorban laknak, parancsnokom, Joáb és parancsnokom szolgái a puszta földön táboroznak. Hát akkor én hogy menjek le házamba enni, inni és asszonyommal hálni? Amint igaz, hogy az Úr él, és te élsz: ilyet nem teszek!” Erre Dávid azt mondta Úrijának: „Ma még maradj itt, holnap aztán elbocsátlak.” Úrija tehát Jeruzsálemben maradt azon a napon. Másnap Dávid meghívta, hogy egyék és igyék nála, és lerészegítette. De Úrija este kiment, és ura szolgáival tért nyugovóra, nem ment le a házába.

Másnap reggel Dávid levelet írt Joábnak, és Úrijával vitette el. A levélben ezeket írta: „Állítsátok Úriját előre, ahol leginkább tombol a harc. Aztán húzódjatok mögüle vissza, hogy eltalálják, és halálát lelje.” Így esett, hogy a város ostromakor Joáb olyan helyre állította, ahol – amint tudta – bátor harcosok álltak. Amikor aztán a városbeliek kitörtek, és Joábbal megütköztek, a népből, mármint Dávid emberei közül néhányan elestek. A hetita Úrija is halálát lelte.

Amikor Úrija felesége hírét vette, hogy férje meghalt, elsiratta férjét. Amikor azonban letelt a gyász ideje, Dávid elküldött, és magához vette a házába, így felesége lett, és fiút szült neki. De az a tett, amit Dávid elkövetett, nem tetszett az Úrnak.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

2 Sám 12, 9; Kiv 20, 2. 13. 14

Kard által elveszítetted a hetita Úriját, hogy feleségül vedd a feleségét. {*} Miért vetetted hát meg az Úr szavát, s tettél olyat, ami gonosznak számít az Úr szemében?

Én vagyok az Úr, a te Istened, én hoztalak ki Egyiptom földjéről. Ne ölj! Ne törj házasságot! {*} Miért vetetted hát meg az Úr szavát, s tettél olyat, ami gonosznak számít az Úr szemében?

Jeruzsálemi Szent Cirill püspök hitmagyarázataiból

(Cat. 1, 2-3. 5-6: PG 33, 371. 375-378)

{p}

Itt az alkalmas idő, hogy megvalljuk bűneinket

Ha valamelyiktek rabja a bűnnek, itt az ideje, hogy kész legyen újjászületni, Isten fogadott gyermekévé lenni azzal a nagylelkűséggel, amelyet a hit kíván. Hagyja ott az átkos szolgaságot, a bűnt, lépjen az Úr boldogító szolgálatába. Legyen méltóvá az örökségnek, a mennyei királyságnak az elnyerésére. Bűneitek bánkódó megvallásával vessétek le a csalóka kívánságokban megromlott régi embert, hogy felölthessétek az újat, aki megújul Teremtője megismerése szerint. A hit által szerezzétek meg a Szentlélek foglalóját, hogy bebocsássanak titeket az örök hajlékba. Fogadjátok magatokba a misztikus pecsétet, hogy az Úr jóságosan rátok ismerjen. Csatlakozzatok Krisztusnak emberekből álló szent nyájához, hogy egykor majd jobbjára állhassatok, és elnyerjétek az örökségül nektek szánt életet.

Akiknek lelkét ugyanis durva kéregként bűnök vonják be, azok bal kéz felől lesznek, mert nem fogadták be Isten kegyelmét, amelyet Krisztustól kaptak volna az újjászületés fürdőjében. Nem a test újjászületésére utalok, hanem a léleknek a Szentlélekben történő újjászületésére. A test szerint való születést szüléinknek köszönhetjük, a Lélek szerint való újjászületés viszont a hit által történik, hiszen a Lélek ott fúj, ahol akar{n}vö. {r}Jn 3, 8{/r}{/n}. Ha ezzel méltóvá leszel, akkor majd meghallhatod: Jól van, te hűséges, derék szolga{n}{r}Mt 25, 21{/r}{/n}, tudniillik, ha akkor olyan lesz a lelkiismereted, hogy az álnokságnak semmi szennye sem lesz rajta.

Ha valaki a jelenlevők közül úgy gondolná, hogy próbára teszi Isten kegyelmét, az saját magát csapja be, mert nem akarja elismerni Isten erejét. Őszinte és minden tettetés nélküli lélekkel jöjj ide, te, ember, hiszen Isten a szívek és vesék vizsgálója.

Ez a mostani idő a bűnök bánkódó megvallásának az ideje. Valld meg, amit szóval vagy cselekedettel, éjjel vagy nappal vétkeztél. Itt az alkalmas idő, hogy megvalld bűneidet, itt az üdvösség napja, hogy magadba fogadd a mennyei kincset.

Vesd ki a lelkedből, ami nem odavaló, hogy bőségesebben kapj kegyelmet. Mert a bűnök megbocsátását megkapja ugyan mindenki egyformán, de a Szentlélek közlése már az egyes ember hitének a mértéke szerint történik. Ha kevéssé feszíted meg erőidet, keveset kapsz, ha viszont sokat fáradozol, nagy lesz jutalmad. A magad érdekében futsz, a magad hasznáról van szó.

Ha pedig neheztelsz valakire, bocsáss meg neki. Hiszen azért jössz ide, hogy bűnbocsánatot nyerj: szükséges tehát, hogy előbb te is megbocsáss az ellened vétkezőknek.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Péld 28, 13; 1 Jn 1, 9

Nincs sikere annak, aki titkolja a bűnét, {*} De irgalomra lel, aki bevallja, és kerüli.

Ha megvalljuk bűneinket, akkor, mivel jó és igazságos, Isten megbocsátja bűneinket. {*} De irgalomra lel, aki bevallja, és kerüli.