ÉVKÖZI IDŐ

14. HÉT

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

Sámuel második könyvéből

12, 1-25

Dávid bűnbánata

Azokban a napokban az Úr elküldte Nátán prófétát Dávidhoz. El is ment hozzá, és így beszélt: „Egy városban élt két ember. Az egyik gazdag volt, a másik szegény. A gazdagnak rengeteg juha, kecskéje és barma volt. A szegénynek azonban nem volt egyebe, csak egy kisbáránya, vette magának. Etette, úgyhogy megnőtt, vele magával és gyermekeivel. Evett a kenyeréből, és ivott a poharából. Az ölében aludt, s olyan volt, mintha a lánya lett volna. Egyszer vendég érkezett a gazdag emberhez. De nem tudta rászánni magát, hogy a juhai vagy barmai közül egyet is elvegyen, és a vendégnek, aki érkezett, elkészítse. Ezért elvette a szegény ember báránykáját, és azt készítette el vendégének.” Dávid nagyon megharagudott az emberre, és azt mondta Nátánnak: „Amint igaz, hogy az Úr él: az az ember, aki ilyet tesz, az a halál fia. A bárányt négyszeresen vissza kell fizetnie, amiért így tett, és nem volt kímélettel.”

Erre Nátán így szólt Dávidhoz: „Magad vagy ez az ember! Ezt mondja hát az Úr, Izrael Istene: Fölkentelek Izrael királyává, és kiszabadítottalak Saul kezéből. Neked adtam urad házát és kebledre urad asszonyait, rád bíztam Izrael házát és Júda házát. S ha ez kevés lett volna, még megtetéztem volna ezzel meg azzal. Miért vetetted hát meg az Urat, s tettél olyat, ami gonosznak számít az Úr szemében? Kard által elveszítetted a hetita Úriját, hogy feleségül vedd a feleségét. Igen, elveszítetted az ammoniták kardja által! Nos, a kard sose fordul el házadtól, amiért megvetettél, és elvetted a hetita Úrijától a feleségét, hogy a te asszonyod legyen. Ezt mondja az Úr: Nos, a saját házadból hozok rád romlást. Elveszem a szemed láttára asszonyaidat, és odaadom őket más valakinek, hogy napvilágnál asszonyaiddal háljon. Te titokban tetted, de én egész Izrael szeme láttára, napvilágnál viszem ezt végbe!”

Erre Dávid így szólt Nátánhoz: „Vétkeztem az Úr ellen!” Nátán ezt válaszolta Dávidnak: „Így az Úr is megbocsátja bűnödet, s nem halsz meg. De mert ezzel a tetteddel káromoltad az Urat, a fiú, aki született neked, meghal.” Ezzel Nátán elment haza.

Az Úr megverte a gyermeket, akit Úrija felesége szült Dávidnak, úgyhogy súlyosan megbetegedett. Dávid az Úrhoz fordult a fiú miatt; szigorú böjtöt tartott, s amikor hazament, éjszaka a puszta földön aludt zsákkal takarózva. Udvarából a főemberek eléje járultak, és igyekeztek rábeszélni, hogy keljen föl a földről, de nem akart, s nem is evett velük. A hetedik nap a gyermek meghalt. Dávid udvari emberei nem merték neki jelenteni, hogy a gyerek meghalt. Azt mondták magukban: „Már akkor sem hallgatott ránk, amikor még élt a gyerek, s a lelkére beszéltünk. Hát hogy mondhatnánk akkor meg neki: a fiú halott? Még kárt tenne magában!” De Dávid észrevette, hogy udvari emberei suttogtak egymás közt. Ebből megértette, hogy a gyerek meghalt. Ezért Dávid megkérdezte udvari embereitől: „Meghalt a gyerek?” „Meg” – felelték.

Erre Dávid fölkelt a földről, megmosdott, bekente magát olajjal, és más ruhát öltött. Aztán elment az Úr házába, és leborult. Ezután ételt tettek eléje, és evett. Erre udvari emberei így szóltak hozzá: „Mit csinálsz? Amikor még élt a gyerek, böjtöltél, és siránkoztál. Most meg, hogy a gyerek meghalt, fölkelsz, és ételt veszel magadhoz.” Ezt válaszolta: „Amíg a gyermek még élt, böjtöltem és sírtam, mert azt gondoltam, ki tudja, hátha megkönyörül rajtam az Úr, és életben marad a gyerek. De most, hogy meghalt, minek böjtöljek tovább? Hát visszahozhatom? Én utána megyek, de ő nem tér hozzám vissza.”

Dávid Batsebát is vigasztalta. Elment hozzá, és együtt hált vele. (Batseba) fogant, és fiút szült. A Salamon nevet adta neki. Az Úr kedvét találta benne, s ezt tudtul is adta Nátán próféta által, aki az Úr szavára Jedidjának nevezte el.

VÁLASZOS ÉNEK

Manassze imája 9. 10. 12; Zsolt 50, 5. 6

Megsokasodtak vétkeim, és bűneimnek száma, mint a tenger homokja; bűneim sokasága miatt nem vagyok méltó, hogy lássam a magas eget, mert haragra ingereltelek, {*} És ami színed előtt gonosz, olyat tettem.

Gonoszságomat belátom, bűnöm előttem lebeg szüntelen, egyedül csak ellened vétkeztem. {*} És ami színed előtt gonosz, olyat tettem.

Szent Ágoston beszédeiből

(Serm. 19, 2-3: CCL 41, 252-254)

Istennek tetsző áldozat a megtört szív

Gonoszságomat belátom{n}{r}Zsolt 50, 5{/r}{/n}, mondja Dávid. Ha én belátom, akkor te ne ródd föl azt nekem, Istenem. Még ha becsületesen éltünk is, ne gondoljuk, hogy nincs bűnünk. Életünk annyira lesz dicséretes, amennyire Isten bocsánatát kérjük. Kétségbeejtő az olyan ember, aki nem annyira saját bűneit nézi, de annál inkább vájkál a másokéban. Szimatolja, de nem azért, hogy javítson rajta, hanem mert marni akarja. Mivel magát nem tudja tisztára mosni, ezért inkább másokat igyekszik bemocskolni. Mi ne így tegyünk, amikor Dávid példájára imádkozunk, és elégtételt akarunk nyújtani Istennek. Dávid azt mondta: Gonoszságomat belátom, bűnöm előttem lebeg szüntelen{n}{r}Zsolt 50, 5{/r}{/n}. Nem figyelt ő más bűnére, hanem saját magát vádolta. Nemcsak a felszínen tapogatódzott, hanem mélyen magába szállt. Saját magának nem kegyelmezett, hogy a maga számára ne meggondolatlanul kérje a megkegyelmezést.

Ki akarsz engesztelődni Istennel? Gondolkozz: mit kell tenned, hogy Isten megbékéljen veled. Figyeld meg, mit olvasunk ugyanebben a zsoltárban: Te a véres áldozatot nem kedveled, égőáldozataimban nem leled kedved{n}{r}Zsolt 50, 18{/r}{/n}. Hát akkor ne is legyen már áldozatod? Ne ajánlj fel neki semmit? Hát semmiféle áldozattal sem lehet Istent kiengesztelned? Hogy is mondtad a zsoltárban? Te a véres áldozatot nem kedveled, égőáldozataimban nem leled kedved. Folytasd csak tovább, és halld: Isten előtt kedves áldozat a megtört lélek, te nem veted meg a töredelmes és alázatos szívet{n}{r}Zsolt 50, 19{/r}{/n}. Vesd el, amit hajdan áldoztál, hiszen megtaláltad, hogy ezután mit áldozzál. Hajdan atyáid állatokat öltek le az oltáron, és azt tartották áldozatnak. Te a véres áldozatot nem kedveled. Tehát azokat már ne keresd, hanem keresd a te áldozatodat.

Égőáldozataimban – mondja – nem leled kedved. Tehát ha égőáldozataimra rá sem nézel, vajon akkor semmiféle áldozat sem jó neked? Dehogynem! Isten előtt kedves áldozat a megtört lélek, te nem veted meg a töredelmes és alázatos szívet. Van tehát, mit áldozzál. Hát akkor ne nyájak körül nézelődj, de hajóútra se készülj, hogy távoli országokból drága illatszereket hozzál. Saját szívedben keressed, mi volna kedves Istennek. Szívedet kell megtörnöd. Mit félsz attól, hogy elvész, ha összetöröd? Hisz ott áll a zsoltárban megírva: Tiszta szívet teremts bennem, Istenem!{n}{r}Zsolt 50, 12{/r}{/n} Hogy tiszta szívet lehessen benned teremteni, ahhoz a tisztátalant össze kell törnöd.

Ne legyen tetszésünkre az, ha vétkezünk, mert a bűn nem tetszik Istennek. Mivel nem vagyunk bűn nélkül, legalább abban hasonlítsunk Istenhez, hogy nekünk se legyen a tetszésünkre az, ami neki nem tetszik. Legalább annyira egyesülj Isten akaratával, hogy neked sem tetszik tenmagadban, amit utál az, aki téged teremtett.

VÁLASZOS ÉNEK

Zsolt 50, 12

Bűneim, Uram, mint a nyilak átszögeztek engem, de mielőtt sebeim elmérgesednének, {*} Uram, Istenem gyógyíts meg engem a bűnbocsánat gyógyszerével.

Tiszta szívet teremts bennem, Istenem; új és erős lelket önts belém. {*} Uram, Istenem gyógyíts meg engem a bűnbocsánat gyógyszerével.

Sámuel második könyvéből

15, 7-14. 24-30; 16, 5-13

Absalom lázadása és Dávid menekülése

Azokban a napokban Absalom így szólt Dávid királyhoz: „El szeretnék menni Hebronba, hogy fogadalmamat, amelyet az Úrnak tettem, teljesítsem. Ezt a fogadalmat tette ugyanis szolgád, amikor az arámok földjén, Gesurban voltam: Ha az Úr visszavezérel Jeruzsálembe, akkor az Úr tiszteletére istentiszteletet tartok Hebronban.” A király ezt mondta neki: „Menj békével!” Útra kelt hát, és elment Hebronba. Ám Absalom titokban követeket küldött Izrael törzseihez ezzel az üzenettel: „Ha meghalljátok a harsonák szavát, kiáltsátok ki: Absalom lett Hebron királya!” Absalommal kétszáz férfi elhagyta Jeruzsálemet. Meghívta őket, így gyanútlanul elmentek vele, és mit sem tudtak az egész dologról. A gilonita Achitofelt, Dávid tanácsadóját is odahívatta Absalom a városból, Gilóból, és együtt mutatták be az áldozatot. Az összeesküvés tehát nagy volt, s egyre többen gyűltek Absalom köré.

Hírhozó érkezett Dávidhoz, és jelentette neki: „Izrael népének szíve Absalomhoz fordult.” Erre Dávid így szólt tisztjeihez, akik vele voltak Jeruzsálemben: „Rajta, meneküljünk! Különben nem kerüljük el Absalom kezét. El innét, igyekezzetek, nehogy siessen, és rajtunk üssön, romlást hozzon ránk, és kardélre hányja a várost!”

Ott volt Cádok pap is az összes levitával együtt; ők vitték az Isten ládáját. Míg a nép ki nem vonult a városból, addig az Isten ládáját letették Ebjatár közelében. Akkor a király azt mondta Cádoknak: „Vidd vissza az Isten ládáját a városba! Ha tetszésre találok az Úr szemében, visszavezérel, és viszontláthatom hajlékát. Ha azonban azt mondja: Nem vagy tetszésemre, hát akkor jó, itt vagyok, tegyen velem, amint jónak látja.” Aztán azt mondta a király Cádok papnak: „Nézzétek, te és Ebjatár térjetek vissza nyugodtan a városba, ugyanígy a fiaitok is veletek együtt, a te fiad, Achimaac és Ebjatár fia, Jonatán. Magam a pusztában a gázlónál várok addig, amíg hírt adtok nekem.” Így hát Cádok és Ebjatár visszavitték az Isten ládáját Jeruzsálembe, és ott maradtak. Akkor Dávid elindult fölfelé az Olajfák-hegyén. Egyre sírt, mezítláb volt, s a feje befödve. A nép, amely vele tartott, szintén befödte a fejét, és folytonos nagy sírás közepette haladt fölfelé.

Amikor Dávid király Bachurim közelébe ért, szembejött vele egy ember, ugyanabból a nemzetségből, amelyből Saul családja is származott. Siminek hívták, és Gera fia volt. Egyfolytában átkozódott, ahogy jött, sőt köveket dobált Dávid után és Dávid király tisztjei után, noha a harcosok és a testőrök jobbról és balról körülfogták a királyt. Így hangzottak Simi átkai: „Ki innét, ki, te vérengző, elvetemült ember! Most rád hárította az Úr Saul egész házának vérét, akitől elvetted a királyságot, és fiadnak, Absalomnak kezére juttatta. Látod, most aztán bajba jutottál, amiért olyan vérengző vagy.”

Ceruja fia, Abisáj megkérdezte a királytól: „Mit átkozza ez a döglött kutya uramat, királyomat? Engedd meg, hogy odamenjek, és fejét vegyem!” De a király így válaszolt: „Mit akartok tőlem, Ceruja fia? Hagyjátok, hadd átkozódjék! Ha az Úr meghagyta neki: Átkozd meg Dávidot, akkor ki kérheti számon: miért teszel ilyet?” Aztán azt mondta Dávid Abisájnak és tisztjeinek: „Ha a saját fiam, aki ágyékomból származik, az életemre tör, mennyivel inkább Benjaminnak ez a fia itt. Hagyjátok, hadd átkozzon! Mert az Úr hagyta meg neki. Talán majd megszán az Úr nyomorúságomban, és jót ad ahelyett az átok helyett, amely ma ér.” Ezzel Dávid ment embereivel együtt tovább az útján. Simi azonban szintén lement a lejtőn, s folyvást átkozta, kővel dobálta, és fölkavarta előtte a port.

VÁLASZOS ÉNEK

Zsolt 40, 10; Mk 14, 18

Még barátom is, akiben pedig bíztam, {*} Aki együtt ette kenyerét velem, sarkát emelte ellenem.

Egyiketek elárul engem, egy, aki eszik velem. {*} Aki együtt ette kenyerét velem, sarkát emelte ellenem.

Szent I. Kelemen pápának a korintusiakhoz írt leveléből

(Nn 46, 2 – 47, 4; 48, 1-6: Funk 1, 119-123)

Mindegyikünk azt keresse, ami mindenkinek hasznos, és nemcsak saját magának

Írva van: Legyetek a szentek társai, mert akik hozzájuk csatlakoznak, maguk is szentek lesznek{n}vö. {r}Ef 2, 19{/r}{/n}. És egy más helyen ismét: Az ártatlannal ártatlan leszel, a választottal kiválasztott, a gonosszal elvetemülsz{n}vö. {r}Zsolt 17, 26{/r}{/n}. Ezért az ártatlanokkal és igazakkal társuljunk; ők ugyanis Isten választottai. Miért van köztetek viszály, harag, pártoskodás, szakadás és háborúság? Nemde, egy a mi Istenünk, egy a Krisztusunk, egy a kegyelemnek ránk áradó Lelke, és egy a mi hivatásunk Krisztusban? Miért tépjük, szaggatjuk szét Krisztus tagjait, és miért lázadunk saját testünk ellen? Elvakultságunkban megfeledkezünk arról, hogy egymásnak tagjai vagyunk?

Emlékezzetek Urunk, Jézus szavaira. Azt mondotta: Jaj annak az embernek! Jobb lett volna neki, ha nem született volna, minthogy megbotránkoztasson egyet is választottaim közül; jobb lett volna, ha malomkövet kötöttek volna a nyakára, és a tengerbe vetették volna, mint hogy egyet is megrontson választottaim közül{n}vö. {r}Lk 17, 1-2{/r}{/n}. A köztetek levő szakadás sokakat megront, sokakat lelkileg elcsüggeszt, sokakat megingat, mindnyájunknak szomorúságot okoz, mindnyájunkat fájdalommal tölt el. Mégis megmarad köztetek ez a lázongás.

Vegyétek csak kezetekbe Szent Pál apostol levelét. Mit ír nektek üzenetének elején? Bizonyosan isteni sugalmazásra magáról, Kéfásról és Apollóról ír hozzátok, mivel akkor is szakadás és pártoskodás volt közöttetek. De akkori pártoskodástok kisebb bűn volt, mert a legkiválóbb apostolok és az őáltaluk ajánlott férfiú között oszoltatok meg.

Hamar szüntessük ezt meg; boruljunk le az Úr lábához, és esdeklőn, sírva könyörögjünk: legyen irgalmas hozzánk, engesztelődjön meg, és állítsa vissza köztünk a régi dicső és tiszta testvéries életmódot. Mert ez az élethez vezető igazság kapuja, amint írva van: Nyissátok meg az igazság kapuit; belépvén rajta magasztalom az Urat. Ez az igazság kapuja; az igazak mennek be rajta{n}vö. {r}Zsolt 117, 19{/r}{/n}. Sok kapu van nyitva, de az, amely az igazság kapuja, ugyanaz, mint amely Krisztushoz vezet. Boldogok mindazok, akik rajta bemennek, és útjukat szentségben és igazságban irányították, mindent zavartalanul teljesítve. Legyen bár valaki hűséges, legyen bár tehetsége az isteni tanítás hirdetésében, legyen bár bölcs a beszédek megítélésében, legyen bár tiszta tetteiben: annál alázatosabbnak kell lennie, minél nagyobbnak látszik. Azt keresse, ami mindenkinek hasznos, és nemcsak saját magának.

VÁLASZOS ÉNEK

1 Kor 9, 19. 22; Jób 29, 15-16

Bár mindenkitől független voltam, mégis mindenkinek szolgája lettem. A gyöngék közt gyönge lettem. {*} Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek.

A vaknak úgy szolgáltam, hogy a szeme voltam; a szegény embereknek atyjuk voltam. {*} Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek.

Sámuel második könyvéből

18, 6-17. 24 – 19, 4

Absalom halála és Dávid gyásza

Azokban a napokban: Dávid serege harcba vonult Izrael ellen. Efraim erdeiben ütköztek meg. Izrael fiai vereséget szenvedtek Dávidtól. Óriási veszteségük volt azon a napon: húszezer ember. A harc az egész vidékre kiterjedt. S az erdő még több áldozatot szedett a seregből, mint a kard azon a napon.

Absalom véletlenül útjába került Dávid embereinek. Absalom ugyanis egy öszvéren ült, és az öszvér egy nagy tölgyfa koronája alá tévedt. Absalom feje beleakadt a tölgyfába, s ott maradt ég és föld között himbálózva, az öszvér meg, amely alatta volt, tovább ment. Egy ember meglátta, és jelentette Joábnak: „Láttam Absalomot – mondta_–, egy tölgyfán lógott.” Joáb így felelt az embernek, aki a hírt vitte neki: „Hogyan, hát ha láttad, akkor miért nem ölted meg ott helyben, és fektetted a földre? Aztán az én dolgom lett volna, hogy adjak neked tíz ezüstöt meg egy övet.” De az ember ezt válaszolta Joábnak: „Ha ezer ezüst ütötte volna is markomat, akkor se merészeltem volna kezet vetni a király fiára. Hát nem parancsba adta neked, Abisájnak és Ittainak a fülünk hallatára a király: »Vigyázzatok nekem a fiúra, Absalomra!« Ha meg alattomban elbántam volna vele, akkor téged állított volna félre, hiszen a király előtt nem marad semmi titokban.” Joáb azt mondta rá: „Eh, mit! Miért is töltöm tovább az időt veled?”

Ezzel kezébe fogott három lándzsát, és Absalom mellébe döfte őket. Mivel azonban még élve lógott a tölgyfán, odalépett tíz ember, Joáb fegyverhordozói, és agyonütötték. Ekkor Joáb megfúvatta a kürtöket, és az emberek abbahagyták Izrael üldözését, hiszen Joáb megállást parancsolt a seregnek. Aztán fogták Absalomot, s az erdőben egy gödörbe dobták, és egy óriási kőhalmot raktak fölé. Közben egész Izrael menekült, ki-ki a maga sátorába.

Dávid (Machanajimban) a két kapu közt ült. Az őrszem fölment a kapu tetejére. Amikor fölemelte tekintetét, azt látta, hogy egy ember fut felé. Az őrszem közölte a hírt a királlyal. A király azt mondta: „Ha egyedül van, jó hírt hoz a szája.” Amikor azonban az – tovább futva – közelebb ért, az őrszem egy másik embert is látott, amint utána futott. Az őrszem tehát leszólt a kapuba: „Még egy embert látok, egyedül fut.” A király azt mondta: „Az is jó hírt hoz.” Az őrszem újra jelentette: „Úgy látom az első úgy fut, ahogy Cádok fia, Achimaac fut.” A király visszaszólt: „Az derék ember, biztosan jó hírrel jön.”

Achimaac megérkezett, és odakiáltotta a királynak: „Üdv!” Aztán arcra borult a földön a király előtt, és így szólt: „Legyen áldott az Úr, a te Istened, aki cserbenhagyta azokat az embereket, akik uram, királyomra kezet emeltek!” A király megkérdezte: „Jól van a fiú, Absalom?” „Csak egy nagy zűrzavart láttam – válaszolta Achimaac_–, amikor a király szolgája, Joáb elküldte szolgádat. Nem tudom, mi történt.” A király megparancsolta: „Állj félre, és maradj ott!” S ő félreállt, és ott maradt.

Most megérkezett a kusita is, és jelentette: „Örömhírt hall uram és királyom! Az Úr ma igazságot szolgáltatott neked azokkal szemben, akik fellázadtak ellened.” A király azonban megkérdezte a kusitától: „Jól van a fiú, Absalom?” „Bárcsak az történne uram és királyom ellenségeivel és azokkal is mind, akik a vesztedre törnek, ami a fiatalemberrel!” – válaszolta a kusita.

Dávid megrendült. Fölment a kapu fölötti szobába, és sírt. Elcsukló hangon így siránkozott: „Fiam, Absalom! Fiam, fiam, Absalom! Ó, bár én haltam volna meg helyetted!” Jelentették Joábnak: „A király sír és jajgat Absalom miatt.” Így azon a napon gyászra fordult a győzelem az egész sereg számára, mert a sereg megtudta azon a napon, hogy a király bánkódik a fia miatt. S ezen a napon a sereg lopva tért vissza a városba, ahogyan az a sereg lopakodik, amelyik szégyenkezik, mivel megfutamodott a csatából. A király befödte az arcát, és hangosan siránkozott: „Fiam, Absalom! Absalom, fiam, fiam!”

VÁLASZOS ÉNEK

Zsolt 54, 13. 14. 15; vö. 40, 10; 2 Sám 18, 33

Hogyha ellenségem átkozna engem, azt még elviselném; {*} De te, olyan ember, aki egyenlő velem, akivel oly édes volt a barátságunk, sarkadat emelted ellenem.

Megrendült a király, fölment a kapu fölötti szobába, és sírt, s járva-kelve ezt mondogatta: {*} De te, olyan ember, aki egyenlő velem, akivel oly édes volt a barátságunk, sarkadat emelted ellenem.

Szent Ágoston püspök zsoltármagyarázataiból

(Ps 32, 29: CCL 38, 272-273)

Akik távol vannak, akár akarják, akár nem, a mi testvéreink

Testvéreim! Leginkább arra a szeretetre buzdítunk titeket, amely nemcsak egymásra, hanem azokra is kiterjed, akik távol vannak. Akár a pogányokra, akik még nem hisznek Krisztusban, akár a tőlünk elszakadtakra, akik Főnket elismerik, de testétől távol vannak. Érezzünk fájdalmat miattuk, testvérek, úgy mint testvéreink felett. Akár akarják, akár nem akarják, a mi testvéreink ők. Csak akkor szűnnének meg testvéreink lenni, ha felhagynának azt mondani: Mi Atyánk{n}{r}Mt 6, 9{/r}{/n}.

A Próféta egyesekről így szólt: Azoknak, akik azt mondják nektek: „Nem vagytok a mi testvéreink” mondjátok: – Testvéreink vagytok”{n}{r}Iz 66, 5{/r} a LXX szerint{/n}. Nézzetek körül, vajon kikről mondhatta ezt? Vajon a pogányokról? Nem, hiszen a Szentírás és az egyházi szóhasználat szerint ezeket nem nevezzük testvéreknek. Vajon a zsidókról, akik nem hittek Krisztusban?

Olvassátok az Apostolt és lássátok, hogy amikor „testvért” mond minden hozzáadás nélkül, csak a keresztényeket érti ez alatt: Miért ítéled el tehát testvéredet, vagy miért nézed le testvéredet?{n}{r}Róm 14, 10{/r}{/n} És más helyen így szól: Ti igazságtalanságot követtek el, és kárt okoztok, méghozzá testvéreiteknek{n}vö. {r}1 Kor 6, 8{/r}{/n}.

Azok tehát, akik ezt mondják: „Nem vagytok a mi testvéreink”, pogányoknak mondanak minket. Ezért akarnak tehát minket újrakeresztelni, mondván, hogy amit ők adnak, az nincs meg nekünk. Ebből nyilvánvaló a tévedésük, midőn tagadják, hogy mi az ő testvéreik lennénk. De miért mondja nekünk a Próféta: Mondjátok nekik: „Testvéreink vagytok”, hacsak nem azért, mivel mi elismerjük bennük a keresztséget, amelyet nem kívánunk megismételni náluk? Ők ugyanis amikor nem ismerik el a mi keresztségünket, tagadják, hogy testvérek vagyunk. Mi viszont elismerve a mienket, nem követeljük az ő keresztségük megismétlését, mert azt mondjuk nekik: Testvéreink vagytok.

Mondják csak ők: „Mit kerestek minket, mit akartok tőlünk?” Azt feleljük erre: Testvéreink vagytok. Ők azt mondják: „Menjetek tőlünk, nincs veletek közös ügyünk.” Nekünk viszont van veletek közös ügyünk: egy Krisztusban hiszünk, tehát egy testben egy Fő alatt kell lennünk.

Testvérek! Esküvel kérünk titeket a szeretet belső érzése által, a mi Urunk, Jézus Krisztus által, akinek kenyere megerősít minket, akinek teje táplál minket, a szelídsége által, esküvel kérünk titeket, hogy szeretetetek belső érzéseivel könyörögjetek Istennél érettük. (Itt van ugyanis az ideje, hogy igen nagy szeretetet tanúsítsunk velük szemben, túláradó irgalommal könyörögjünk értük Istennél, hogy végre megadja nekik a tisztánlátást, hogy észre térjenek és meglássák, hogy semmijük sincs, amikor az igazság ellen beszélnek. Nem maradt nekik más, mint csak a heveskedés, amely annál erőtlenebb, minél erősebbnek érzi magát.) Könyörögjetek a betegekért, a testileg bölcsekért, az állatiasságban, testiségben levőkért, de mégis csak testvéreinkért, akik ugyanazon szentségeket ünneplik, még ha nem is velünk együtt, de mégis ugyanazokat. Akik ugyanazt az Áment válaszolják, még ha nem is velünk együtt, de mégis ugyanazt.

VÁLASZOS ÉNEK

Ef 4, 1. 3. 4

Kérlek benneteket az Úrban, hogy éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok. {*} Törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet.

Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól. {*} Törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet.

Sámuel második könyvéből

24, 1-4. 10-18. 24b-25

Népszámlálás és oltárépítés

Azokban a napokban: Újra fellángolt az Úr haragja Izrael ellen, úgyhogy ismét felingerelte ellenük Dávidot és azt mondta neki: „Menj s vedd számba Izraelt és Júdát!” A király ezért megparancsolta Joábnak és a sereg vezéreinek: „Járjátok sorra Izrael törzseit Dántól egészen Beersebáig, és vegyétek számba a népet, hogy megtudjam, mennyi a nép!” Joáb azonban azt mondta a királynak: „Az Úr, a te Istened, bármily népes is a nép, tegye százszor népesebbé, és uram, királyom ezt lássa meg a saját szemével! De miért kíván uram és királyom ilyesmit?” Ám a király parancsa sürgette Joábot, valamint a sereg vezéreit, így hát Joáb, valamint a sereg vezérei távoztak a királytól, hogy számba vegyék Izrael népét.

Miután számba vétette a népet, Dávidnak megdobbant a szíve, így szólt hát az Úrhoz: „Nagy bűnt követtem el! De bocsásd meg, Uram, szolgádnak ezt a bűnt, mert ostobaságot csináltam.”

Amikor Dávid reggel fölkelt, az Úr ezt a szózatot intézte Dávid látóemberéhez, Gád prófétához: „Menj és add tudtára Dávidnak: Ezt mondja az Úr: Hármat mondok, aztán amit választasz, azt teszem veled!” Gád elment Dávidhoz, és tudtára adta. Így szólt: „Jöjjön-e három évig tartó éhínség büntetésül az országra? Vagy azt akarod, hogy három hónapon át menekülj ellenséged elől, ő meg üldözzön? Vagy legyen három napig pestis országodban? Gondolkozz rajta, és mondd meg, milyen választ vigyek annak, aki küldött!” Erre Dávid azt felelte Gádnak: „Nagy szorultságban vagyok. Inkább kerüljünk az Úr kezébe, hiszen nagy az irgalma! De emberek kezétől nem szeretnék elveszni.”

Akkor az Úr pestist küldött Izraelre, reggeltől a megszabott időre. A csapás lesújtott a népre, és hetvenezren meghaltak a népből Dántól egészen Beersebáig. Amikor azonban az angyal Jeruzsálem felé is kinyújtotta a kezét, hogy elpusztítsa, az Úr megbánta ezt a csapást, és megparancsolta az angyalnak, aki lesújtott a népre: „Most aztán elég! Húzd vissza a kezed!” Az Úr angyala éppen a jebuzita Arauna szérűjénél volt.

Amikor Dávid látta az angyalt, aki lesújtott a népre, így könyörgött az Úrhoz: „Én vétkeztem, én követtem el gonoszságot! Ezek, a nyáj, mit vétettek? Ezért hát forduljon kezed ellenem és házam ellen!” Azon a napon Gád elment Dávidhoz, és azt mondta neki: „Menj föl, és a jebuzita Arauna szérűjénél építs oltárt az Úrnak.” Így hát Dávid megvette a szérűt és a marhákat 50 ezüst sékelért. Aztán Dávid oltárt emelt az Úrnak, és égőáldozatot, valamint közösségi áldozatot mutatott be rajta. Erre az Úr irgalommal fordult az ország felé, és elmúlt Izraelről a csapás.

VÁLASZOS ÉNEK

Vö. Judit 9, 18; 1 Krón 21, 15; Sám 24, 17

Emlékezzél, Uram, szövetségedre, és mondd pusztító angyalodnak: Vond vissza a kezed, {*} Hogy ne pusztuljon el a föld, és ne veszítsd el az élőlényeket.

Én vétkeztem, én követtem el gonoszságot! Ezek, a nyáj mit vétettek? Ezért hát kérlek, forduljon el haragod népedtől, Uram. {*} Hogy ne pusztuljon el a föld, és ne veszítsd el az élőlényeket.

„A tizenkét apostol tanításá”-nak nevezett őskeresztény írásból

(Nn. 9, 1 – 10, 6; 14, 1-3: Funk 2, 19-22. 26)

Az Eukarisztia

Így adjatok hálát: Először a kehely fölött mondjátok: „Hálát adunk neked, Atyánk, szolgádnak, Dávidnak szent szőlőtövéért, amelyet nekünk a te Fiad, Jézus által nyilatkoztattál ki; dicsőség neked mindörökké!”

A kenyértörés után pedig ekképpen: „Hálát adunk neked, Atyánk, azért az életért és tanításért, amelyet nekünk a te Fiad, Jézus által nyilatkoztattál ki; dicsőség neked mindörökké! Miként ez a kenyér szét volt hintve a földeken, és egybegyűjtve egy kenyérré vált, úgy gyűljön össze Egyházad is a föld határairól a te országodba; mert tiéd a hatalom és a dicsőség Jézus Krisztus által mindörökké!”

Eukarisztiátokból pedig senki más ne egyék és igyék, csak az, aki meg van keresztelve az Úr nevében; erről mondotta ugyanis az Úr: Ne adjátok a szent dolgokat a kutyáknak!{n}{r}Mt 7, 6{/r}{/n}

Miután pedig magatokhoz vettétek, így adjatok hálát: „Hálát adunk neked, szent Atyánk, szent nevedért, amelynek szívünkben trónust készítettél; hálát adunk a tanításért, a hitért és a halhatatlanságért, amelyet a te Fiad, Jézus által kinyilvánítottál nekünk; dicsőség neked mindörökké!

Mindenható Urunk, te mindent nevedért teremtettél, és ételt meg italt adtál az embernek, hogy éljenek vele és neked hálát adjanak. Nekünk pedig lelki ételt és italt adtál és örök életet Fiad által. Mindenekelőtt hálát adunk neked, mert hatalmas vagy; dicsőség neked mindörökké!

Emlékezzél meg, Urunk, Egyházadról! Védd meg minden bajtól, és tedd tökéletessé szeretetedben! Megszentelve gyűjtsd össze a négy égtáj felől országodba, amelyet számára készítettél; mert tiéd a hatalom és a dicsőség mindörökké!

Jöjjön el a te kegyelmed, és szűnjék meg a bűnös világ! Hozsanna Dávid Istenének! Ha valaki szent, járuljon ide; ha nem az, tartson bűnbánatot; Marana tha. (Jöjj el, Urunk!) Ámen.”

Az Úr napján összegyülekezve végezzétek a kenyértörést, és adjatok hálát, miután bűneiteket megvallottátok, hogy tiszta legyen áldozatotok. Akinek pedig viszálya van testvérével, ne vegyen részt a gyülekezetben, amíg ki nem békül, hogy csorbát ne szenvedjen áldozatotok szentsége. Mert ezt mondta az Úr: Tiszta áldozatot mutassanak be nekem minden helyen és minden időben, mert én vagyok a nagy Király, úgymond az Úr, és nevem csodálatos a nemzetek között{n}vö. {r}Mal 1, 11{/r}{/n}.

VÁLASZOS ÉNEK

1 Kor 10, 16-17

Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nemde a Krisztus vérében való részesedés? {*} S a kenyér, amelyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesedés?

Mi ugyanis sokan egy kenyér és egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk. {*} S a kenyér, amelyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesedés?

A Krónikák első könyvéből

22, 5-19

Dávid előkészületei a templomépítéshez

Azokban a napokban Dávid így gondolkozott: „A fiam, Salamon fiatal és gyenge, a háznak azonban, amelyet az Úrnak építünk, egészen nagynak kell lennie, hogy dicsőséget és hírnevet szerezzen minden nép előtt. Ezért előkészületeket kell tennem.” Dávid halála előtt valóban megtette az előkészületeket, azután hívatta a fiát, Salamont, és megparancsolta neki, hogy építsen házat az Úrnak, Izrael Istenének. Dávid ezt mondta Salamonnak: „Fiam, nekem magamnak volt szándékomban, hogy házat építsek az Úr, az én Istenem nevének, de az Úr szózatot intézett hozzám: »Sok vért ontottál és nagy háborúkat vívtál, ne építs hát házat a nevemnek, mert sok vért ontottál színem előtt a földre. Nézd, született egy fiad, ő a béke embere lesz. Békét adok neki körös-körül minden ellenségétől. Salamon lesz a neve. Az ő napjaiban békét és nyugalmat adok Izraelnek, ő építsen házat a nevemnek. A fiam lesz, én meg atyja leszek. Örökre megerősítem Izrael fölötti uralmának trónját.«

Nos hát, fiam, legyen veled az Úr, sikerüljön házat építened az Úrnak, a te Istenednek, ahogy előre megmondta rólad. Az Úr adjon neked bölcsességet és okosságot, és nyilvánítsa ki neked Izraelre vonatkozó akaratát. Te pedig tartsd meg az Úrnak, a te Istenednek a törvényét. Szerencsés leszel, ha igyekszel megtartani a törvényt és a parancsokat, amelyeket az Úr Izrael számára Mózesnek adott. Légy erős és bátor! Ne félj és ne rettegj! Nézd, saját szegénységemből félre tudtam tenni az Úr háza számára 100.000 arany talentumot, egy millió ezüst talentumot, s annyi vasat és bronzot, hogy meg sem lehet mérni. Fát és követ is szereztem, de még te is tehetsz hozzájuk. Mesteremberek is nagy számban állnak rendelkezésedre: kőművesek, ácsok és mindenféle művészetben jártas számtalan ember, akik meg tudják munkálni az aranyat, az ezüstöt, a bronzot és a vasat. Rajta hát, láss hozzá, és legyen veled az Úr.”

Dávid megparancsolta Izrael minden tisztviselőjének, hogy segítse Salamont: „Az Isten, az Úr nemde veletek volt, és nyugalmat adott nektek körös-körül. Az ország népét a kezembe adta, s a föld meghódolt az Úr és az ő népe előtt. Most tehát egész szívvel és lélekkel keressétek az Urat, a ti Isteneteket! Rajta, építsetek szentélyt Istennek, az Úrnak, hogy a szövetség ládáját és az Isten szent dolgait bevigyétek abba a házba, amelyet az Úr nevének építetek.”

VÁLASZOS ÉNEK

1 Krón 22, 19; Zsolt 131, 7; Iz 56, 7

Rajta, egész szívvel és lélekkel építsetek szentélyt Istennek, az Úrnak; {*} Induljunk hát sátorába, boruljunk le lábának zsámolya előtt!

Ezt mondja az Úr: házam minden nép számára az imádság háza lesz. {*} Induljunk hát sátorába, boruljunk le lábának zsámolya előtt!

Szent Ambrus püspöknek a 118. zsoltárhoz írt magyarázatából

(Nn. 12. 13-14: CSEL 62, 258-259)

Isten temploma szent, és ti vagytok az

Én és az Atya hozzá megyünk, és benne fogunk lakni{n}{r}Jn 14, 23{/r}{/n}. Nyisd hát ki ajtódat az érkező előtt, tárd elé a lelked, mutasd meg neki szíved mélyét, hogy lássa nagy őszinteségedet, békességed gazdagságát és kegyelme iránti szeretetedet. Tárd ki szívedet, siess az örök fény napja elé, amely minden embert megvilágít{n}{r}Jn 1, 9{/r}{/n}. Ez az igaz fény mindenkit megvilágít; ha pedig valaki bezárja előtte ablakait, akkor megfosztja magát az örök világosságtól. Kizárod Krisztust is, ha becsukod lelked ajtaját. Jóllehet be tudna menni akkor is, de nem akar erőszakkal betörni, sem pedig kényszeríteni azt, aki nem kívánja, hogy betérjen hozzá.

A Szűz méhéből született, és beragyogja az egész földet, hogy mindenkit megvilágítson. Befogadják azok, akik arra az örök fénysugárra vágyakoznak, amelyet semmiféle éjszaka nem szakít meg. A napot, amelyet mindennap látunk, sötét éjszaka követi; az igazság Napja azonban soha le nem nyugszik, mert a bölcsességet nem követheti rosszaság.

Tehát boldog az, akinek ajtaján Krisztus zörget. A mi ajtónk a hit, amely ha erős, megőrzi az egész házat. Ezen az ajtón át lép be Krisztus. Ezért mondja az Egyház is az Énekek énekében: Testvérem hangja zörget az ajtómon{n}{r}Én 5, 2{/r}{/n}. Halld meg, ki zörget, halld meg azt, aki be akar jönni: Nyisd ki az ajtót, húgocskám, kedvesem, galambom, gyöngyöm, mert a fejemet belepte a harmat, az éjszaka párája a fürtjeimet{n}{r}Én 5, 2{/r}{/n}.

Fontold meg: mikor kopogtat az isteni Ige ilyen nagyon az ajtódon, mikor lepte be a fejét az éjszaka harmata? A szorongattatásban és a kísértésben levőkét látogatja meg ilyen jóságosan, nehogy legyőzze őket ez a megpróbáltatás. A feje akkor lesz harmatos és párás, amikor teste szenved. Tehát ekkor virrasztani kell, nehogy amikor jön a Jegyes, zárt ajtóra találva továbbmenjen. Ha ugyanis alszol és nem virraszt a szíved, eltávozik, még mielőtt kopogtatott volna; ha viszont virraszt a szíved, kopogtat, és kéri, hogy nyiss neki ajtót.

Lelkünknek tehát van ajtaja, de kapui is vannak, ezekről mondja a Szentírás: Emeljétek föl fejeteket, kapuk, táruljatok föl örök kapuk, a dicsőség királya bevonul{n}{r}Zsolt 23, 7{/r}{/n}. Ha tehát ki akarod tárni hited kapuit, akkor belép hozzád a dicsőség Királya, és elhozza neked az ő szenvedéséből fakadó megdicsőülést. Az igazságnak is van kapuja. Hiszen erről is olvasunk a Szentírásban, amikor az Úr Jézus a próféta által ezt mondja: Tárjátok ki az igazság kapuit{n}vö. {r}Zsolt 117, 19{/r}{/n}.

Van tehát lélek, amelyiknek ajtaja van, és van, amelyiknek kapui vannak. Krisztus eljön ehhez az ajtóhoz és kopogtat, kopogtat a kapunál is. Nyiss tehát neki ajtót: be akar jönni, virrasztva akarja találni Jegyesét.

VÁLASZOS ÉNEK

Jel 3, 20; Mt 24, 46

Nézd, az ajtóban állok, és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, {*} Bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg énvelem.

Boldog a szolga, ha ura hazatérve ilyen munkában találja. {*} Bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg énvelem.

A Királyok első könyvéből

1, 11-35; 2, 10-12

Dávid Salamont jelöli ki utódjául

Azokban a napokban Nátán próféta így szólt Batsebához, Salamon anyjához: „Bizonyára hallottad, hogy Adonija, Haggit fia király lett anélkül, hogy Urunk, Dávid tudna róla. Nos, hadd adjak neked tanácsot, hogyan mentheted meg az életedet és fiad, Salamon életét. Fogd magad, menj be a királyhoz s mondd neki: Uram és királyom, megesküdtél rá szolgálódnak: Fiad, Salamon lesz utánam a király, ő fog trónomra ülni. Miért lett hát mégis Adonija a király? Mialatt még beszélsz a királlyal, magam is bemegyek és megerősítem szavaidat.”

Batseba tehát bement a királyhoz a szobába. A király már nagyon öreg volt, s a sunemi Abiság viselte gondját. Amikor Batseba meghajolt és leborult a király előtt, a király megkérdezte: „Mit kívánsz?” Így felelt neki: „Uram, megesküdtél az Úrra, a te Istenedre szolgálódnak: Fiad, Salamon lesz utánam a király, ő fog trónomra ülni. Most mégis Adonija lett a király, s te, uram és királyom, mit sem tudsz róla. Rengeteg marhát, hizlalt borjút és juhot levágatott, s mind meghívta a király fiait, Ebjatár papot és Joábot, a sereg vezérét. Szolgádat, Salamont azonban nem hívta meg. Egész Izraelnek rajtad a szeme, uram és királyom, add tudtukra, ki legyen, aki majd utódként uram és királyom trónjára ül. Különben megtörténhet, hogy ha uram és királyom majd atyáihoz megtér, engem és fiamat, Salamont bűnösnek nyilvánítanak.”

Mialatt még beszélt a királlyal, megérkezett Nátán próféta. Jelentették a királynak: „Nátán próféta van itt.” Erre az a király elé lépett és arcra borult a földön a király előtt. S így beszélt Nátán: „Uram és királyom, bizonyára magad jelentetted ki: Adonija legyen utánam a király, ő üljön trónomra. Mert ma elment, és rengeteg marhát, hízott borjút és juhot levágatott. Meghívta mind a király fiait s a sereg vezérét meg Ebjatár papot is. S most ott esznek-isznak nála, és köszöntgetik: »Éljen Adonija király!« Engemet azonban, a te szolgádat, aztán Cádok papot, Jojada fiát, Bénáját és szolgádat, Salamont nem hívta meg. Ha ez a dolog mégis uramtól és királyomtól indult volna ki, akkor nem adtad tudtára szolgáidnak, ki üljön utódnak uram és királyom trónjára.”

Ekkor Dávid király vette át a szót és így rendelkezett: „Hívjátok ide Batsebát!” Az bement a királyhoz, és a király elé járult. A király megesküdött: – Úgy igaz, ahogy az Úr él, aki minden szorongatásomból kiszabadított, még ma úgy lesz, amint megesküdtem neked az Úrra, Izrael Istenére: fiad, Salamon lesz utánam a király, ő ül helyettem a trónra.” Batseba földig hajolt, leborult a király előtt és felkiáltott: „Örökké éljen az én királyom, Dávid!”

Aztán Dávid király megparancsolta: „Hívjátok ide Cádok papot, Nátán prófétát és Jojada fiát, Bénáját.” Azok megjelentek a király előtt, s a király ezt mondta nekik: „Vigyétek magatokkal uratok szolgáit, azután ültessétek fiamat, Salamont a tulajdon öszvéremre, és vezessétek le Gichonba. Ott Cádok pap és Nátán próféta kenje föl Izrael királyává. Fúvassátok meg a harsonát, és kiáltsátok: »Éljen Salamon király!« Azután az ő nyomában haladva vonuljatok ide vissza, ő pedig jöjjön, és foglalja el trónomat, legyen helyettem a király. Őt választottam ki arra, hogy Izrael és Júda fejedelme legyen.”

Aztán Dávid megtért atyáihoz; Dávid városában temették el. Az az idő, amíg Dávid királyként uralkodott Izrael fölött, negyven esztendőt tett ki: Hebronban hét évig volt király, Jeruzsálemben pedig harminchárom esztendeig. Salamon elfoglalta atyja trónját, és megerősítette királyságát.

VÁLASZOS ÉNEK

Én 3, 11; Zsolt 71, 1. 2

Sion leányai, gyertek, nézzétek: Salamon király, fején a korona, amellyel szülőanyja megkoronázta {*} Szíve örömének napján!

Istenem, ítéletedet add a királynak, hogy méltányosan ítélkezzék szegényeiden. {*} Szíve örömének napján!

Szent I. Kelemen pápának a korintusiakhoz írt leveléből

(Nn. 50, 1 – 51, 3; 55, 1-4: Funk 1, 125-127. 129)

Boldogok leszünk, ha az Úr akaratát szeretetből megtesszük

Látjátok, testvéreim, milyen nagy és csodálatos dolog a szeretet. Tökéletes voltát nem lehet szóval elmondani. Ki alkalmas rá, hogy a szeretetben éljen? Csak azok, akiket Isten méltóvá akart tenni erre. Imádkozzunk tehát és kérjük irgalmát, hogy minden bűnös hajlamtól mentesen megmaradjunk a szeretetben. Ádámtól mindmáig elmúltak az összes nemzedékek, de akik Isten kegyelméből az ő szeretetében haltak meg, elnyerték a szentek helyét, és amikor megjelenik Krisztus országa, megdicsőülnek. Mert írva van: Menj be kamrádba rövid időre, míg haragos indulatom el nem múlik, és visszagondolok a jó napra, és feltámasztalak benneteket sírjaitokból{n}vö. {r}Iz 26, 20{/r}{/n}.

Boldogok vagyunk, szeretteim, ha az Úr parancsait egyetértő szeretettel teljesítjük, hogy a szeretet által bűneink bocsánatát elnyerjük. Mert meg van írva: Boldogok, akiknek gonoszsága megbocsátva, és akinek bűnét eltörölték. Boldog az, akinek az Úr nem számítja be vétkét, és akinek lelke hamisság nélkül való{n}{r}Zsolt 31, 1{/r}{/n}. Ez a boldogság azokra vonatkozik, akiket Isten a mi Urunk, Jézus Krisztus által kiválasztott. Neki legyen dicsőség mindörökkön-örökké. Ámen.

Tehát ellenségünk kísértései által elcsábítva bármit vétettünk és bármi rosszat tettünk, könyörögjünk bűneink bocsánatáért. Azok pedig, akik a lázadásban és a pártoskodásban vezetők voltak, tekintsenek a közös reményre. Mert akik istenfélelemben és szeretetben töltik életüket, azok a kínzatást inkább maguknak kívánjak, mint embertársaiknak, és azt szeretnék, hogy inkább őket érje a feddés, mintsem hogy károsodás érje a szépen és igazságosan megőrzött egyetértést. Jobb ugyanis az embernek megvallania vétket, mint megkeményítenie a szívét.

Ki van hát köztetek nemes lelkű, irgalmas, akiben teljes a szeretet? Mondja azt: „Ha miattam van a zendülés, a széthúzás, a szakadás, inkább elmegyek, odébbállok, ahová akarjátok, és azt teszem, amit a gyülekezet parancsolt, csak Krisztus nyája éljen békében a vezetőkül rendelt presbiterekkel.” Aki így cselekszik, Krisztusnál nagy dicsőséget szerez magának, és bárhol befogadják őt, mert az Úré a föld, és mind, ami betölti{n}{r}Zsolt 23, 1{/r}{/n}. Ezt teszik és fogják is tenni azok, akik az isteni életet élik, ezt ugyanis sohasem fogják megbánni.

VÁLASZOS ÉNEK

1 Jn 4, 21; Mt 22, 40

Ezt a parancsot kaptuk Istentől: {*} Aki Istent szereti, szeresse testvérét is.

Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták. {*} Aki Istent szereti, szeresse testvérét is.

Sirák fiának könyvéből

47, 14-31

Az atyák dicsérete Salamontól Jerobeámig

Dávidot bölcs fiú követte, aki őmiatta már biztonságban élhetett. Salamon a béke idején volt király, körös-körül békét adott neki az Úr, s ezért ő házat épített nevének, és örök időkre szentélyt emeltetett.

Milyen bölcs voltál már ifjúkorodban, tele voltál okossággal, mint a folyó. Elborítottad a földet szellemeddel, és betöltötted rejtélyes szavakkal. Híred eljutott a messze szigetekig, s mert szeretted a békét, megkedveltek. Énekek, mondások, rejtélyek s válaszok által elkápráztattad a világot. Istennek, az Úrnak nevében, akit Izrael Istenének hívnak, halmoztad az aranyat, mint az ónt, s mint az ólom, annyi ezüstöd volt.

De ágyékodat asszonyoknak adtad és érzékiséged rabszolgája lettél, így foltot ejtettél neved tisztességén, és nemzetségedre gyalázatot hoztál. Az utódaidra haragot vontál és szorongattatást az ivadékodra: Kettős uralom vette kezdetét, és Efraimból pártütő ország lett.

Isten mégsem vonta vissza szeretetét, nem hiúsult meg egyetlen szava sem. Nem tagadta meg, hogy kiválasztottjának utódja is legyen és nem irtotta ki annak nemzetségét, aki őt szerette. Meghagyott Jákobnak egy maradékot, s belőle Dávidnak gyökérhajtást adott.

Salamon megtért atyáihoz, s utódul egyik ivadékát hagyta: „A nép balgaságát”, a legkevésbé okost, Rechabeamot, aki a népet lázadásba vitte.

És Jerobeámot, Nebátnak a fiát, aki bűnbe vitte Izraelt, s gonosz útra tanította Efraimot. Azóta bűneik igen nagyra nőttek, úgyhogy számkivetés lett a sorsuk, távol országuktól.

Mert mindenféle rosszra törekedtek, míg utol nem érte őket a büntetés, és véget nem vetett minden bűnüknek.

VÁLASZOS ÉNEK

Ez 37, 21. 22. 23. 24; Jn 10, 16

Kiragadom Izrael fiait a népek közül, nem alkotnak többé két népet, nem szennyezik be többé magukat bálványaikkal; {*} Népem lesznek, és egyetlen pásztora lesz mindnyájuknak.

Más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is ide kell vezetnem, és egy nyáj lesz. {*} Népem lesznek, és egyetlen pásztora lesz mindnyájuknak.

Szent Ágoston püspöknek a zsoltárokról szóló fejtegetéseiből

(Ps 126, 2: CCL 40, 1857-1858)

A mi Urunk, Jézus Krisztus az igazi Salamon

Mivel az a templom, amelyet Salamon épített az Úrnak, előképe és jelképe az Úr jövendő Egyházának és testének, azért mondja az evangéliumban: Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra felépítem{n}{r}Jn 2, 18{/r}{/n}. Amint tehát Salamon megépítette azt a templomot, úgy épített magának templomot az igazi Salamon is, a mi Urunk, Jézus Krisztus, az igazi békeszerző. Salamon neve ugyanis békeszerzőt jelent. Az igazi békeszerző azonban az, akiről azt mondja az Apostol: Ő a mi békességünk, aki a kettőt eggyé forrasztotta{n}{r}Ef 2, 14{/r}{/n}. Ő az igazi békeszerző, aki a két házfalat magában összekapcsolta, és szegletkő lett számukra: tudniillik a körülmetélésből származó hívő nép és a körülmetéletlen pogányok közül jövő hívők számára. Egy Házat alkotott e két népből, így szegletkő lett számukra, és ezért valóban ő a békeszerző.

Az a Salamon, aki Izrael királya és Dávid meg Batseba fia volt, amikor templomot épített, jelképe lett az igazi Salamonnak, a békeszerzőnek. Ezért ne arra a Salamonra gondolj, aki azt a templomot építette Istennek, hiszen erről a másik Salamonról beszél neked a Szentírás is, amikor így kezdi a zsoltár: Hogyha az Úr nem építi a házat, hasztalan fárad az építő{n}{r}Zsolt 126, 1{/r}{/n}. Tehát az Úr építi a házat, az Úr Jézus Krisztus építi saját házát. Sokan dolgoznak az építésnél; de ha ő nem építi, hasztalan fárad az építő.

Kik azok, akik mint építők fáradoznak? Mindazok, akik az Egyházban Isten igéjét hirdetik és szentségeit kiszolgáltatják. Mindnyájan serénykedünk, mindnyájan dolgozunk, mindnyájan építünk most is; és előttünk is serénykedtek, dolgoztak, építettek mások is, de hogyha az Úr nem építette a házat, hasztalan fáradtak, akik építették azt. Ezért, amikor az apostolok és főképpen Pál azt látja, hogy egyesek helytelenül cselekednek, azt írja nekik: Napokat és hónapokat, ünnepi időket és esztendőket tartotok meg gondosan. Aggódom, hogy talán hiába fáradtam értetek{n}{r}Gal 4, 11{/r}{/n}. Mivel tudta, hogy az Úr által belülről épülünk, sajnálta őket, mivel hiába dolgozott köztük. Mi tehát csak külsőleg beszélünk, ő belsőleg épít. Hogy mit halljatok, arról mi gondoskodunk, de hogy mit gondoltok, azt egyedül már csak ő ismeri, aki gondolataitokat is látja. Ő épít, ő figyelmeztet, ő fenyeget, ő nyitja meg értelmeteket, ő vezeti el a hitre érzésvilágotokat; de mi is dolgozunk, mint az ő munkatársai.

VÁLASZOS ÉNEK

Vö. 1 Kir 8, 10; Jn 2, 19

Amikor elkészült a templom, az Úr dicsősége betöltötte a templom csarnokát. Akkor a király örömteli lélekkel így szólt: {*} Áldott legyen az Úr, Izrael Istene mindazért, amit atyámnak, Dávidnak mondott.

Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra fölépítem. {*} Áldott legyen az Úr, Izrael Istene mindazért, amit atyámnak, Dávidnak mondott.