I. HÉT KEDD

IMÁDSÁGRA HÍVÁS

Nyisd meg, Uram, ajkamat,

Hogy dicséretedet hirdesse szavam!

Ant. Urunkat, nagy királyunkat, jöjjetek, imádjuk!

Az imádságra hívás zsoltára.

REGGELI DICSÉRET

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. (Alleluja.)

Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

HIMNUSZ

Várt hajnal ad már hírt nekünk,

a nap dárdája éjt szalaszt,

mindent aranyba önt a fény,

s a föld színes ruhákat ölt.

Minden napnál nagyobb Napunk,

örökre éltető Erő,

fogadd el, Krisztus, énekünk,

hogy élvezhessünk boldogan.

Atyánk Igéje, Őstudás,

csodálatos rend általad

ragyog minden dolgok között,

s értelmünk így lát rajtuk át.

Add, hogy mint fény szülöttei,

élhessünk munkás életet,

s Atyánknak bő kegyelmeit

mutassa meg jó életünk.

Őszinte szót adj szánkra is,

igazságod mézcsöppjeit,

hogy győzedelmes szent öröm

hevítsen már a földön itt.

Kegyes Királyunk, Krisztusunk,

dicsér Atyáddal énekünk,

s a Szentléleknek egyaránt

dal zeng örökre, szüntelen. Ámen.

ZSOLTÁROZÁS

1. ant. Az ártatlan kezű, a tiszta szívű mehet föl az Úr hegyére.
Húsvéti időben:Aki leszállt a földre, az emelkedett minden ég fölé, alleluja.
2. ant. Tetteitekkel magasztaljátok a mindenség Királyát!
Húsvéti időben:Örömnapot ülve dicsérjétek az Urat, alleluja.
3. ant. A szentekhez dicséret illik.
Húsvéti időben:Telve van a föld az Úr irgalmával, alleluja.

RÖVID OLVASMÁNY

{r}Róm 13, 11b. 12-13a{/r}

Itt az óra, hogy fölébredjünk az álomból. Múlóban az éjszaka, a nappal pedig közel. Vessük hát le a sötétség tetteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit. Éljünk tisztességesen, mint nappal.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

Istenem, segítőm, {*} Akiben remélek.

Istenem, segítőm, {*} Akiben remélek.

Oltalmazóm és megmentőm. {*}

Akiben remélek.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.

Istenem, segítőm, {*} Akiben remélek.

Benedictus-ant. Erős Szabadítót támasztott nekünk az Úr, amint meghirdette prófétái ajkával.

FOHÁSZOK

Kedves Testvéreim! Mennyei hivatásunk tudatában áldjuk Jézust, főpapunkat, és mondjuk:

Urunk, Megváltó Istenünk!

Mindenható Királyunk, aki a keresztség által királyi papságodban részesítettél minket,

add, hogy szüntelenül dicsérő áldozattal hódoljunk előtted!

Urunk, Megváltó Istenünk!

Add, hogy megtartsuk parancsaidat,

és a Szentlélek által benned maradjunk, és te mibennünk!

Urunk, Megváltó Istenünk!

Add nekünk örök Bölcsességedet,

hogy velünk legyen a mai napon, és általunk munkálkodjék!

Urunk, Megváltó Istenünk!

Engedd, hogy ma senkit meg ne szomorítsunk,

hanem mindenkit megörvendeztessünk, akivel csak találkozunk!

Urunk, Megváltó Istenünk!

Könyörgés

Urunk, Istenünk, tekints irgalmasan kérésünkre, amellyel reggeli imánkban hozzád esedezünk, és ragyogd be szívünk rejtekét jóságod gyógyító kegyelmével. Ne engedd, hogy sötét vágyak tartsanak hatalmukban minket, akiket új életre vezetett mennyei kegyelmed fényessége.

Az imaóra befejezése az Általános részben.

NAPKÖZI IMAÓRA

ZSOLTÁROZÁS

1. ant. Azok a boldogok, akik az Úr törvényeinek útján járnak.
2. ant. Hadd örvendjen szívem, hogy megszabadítasz!
3. ant. Isten minden embert az engedetlenségben fogott össze, hogy mindenkin könyörüljön.

DÉLELŐTT

RÖVID OLVASMÁNY

{r}Jer 17, 7-8{/r}

Áldott, aki az Úrban bízik, és reménye az Úr. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely nedves talajba ereszti gyökerét, és nem fél, ha jön a hőség. Üde zöld marad a levele, a szárazság idején nem aggódik, és nem szűnik meg gyümölcsöt teremni.

Az Úr nem von meg semmi jót azoktól, akik ártatlanul élnek.

Seregek Ura, boldog, aki tebenned bízik.

Könyörgés

Mindenható, örök Isten, te a napnak ebben az órájában árasztottad a vigasztaló Szentlelket az apostolokra. Küldd el nekünk is a szeretet Lelkét, hogy hűséges tanúbizonyságot tegyünk rólad minden ember előtt. Krisztus, a mi Urunk által.

DÉLBEN

RÖVID OLVASMÁNY

{r}Péld 3, 13-15{/r}

Boldog az az ember, aki megtalálta a bölcsességet, és aki okosságra tett szert. Ennek birtokába jutni jobb, mint ezüstöt szerezni, aranynál többet ér ennek elérése. A korallénál is nagyobb az értéke, nem vetekszik vele semmi drágaságod.

Uram, te a szívben élő hűséget kedveled,

És kinyilatkoztattad nekem bölcsességed titkait.

Könyörgés

Istenünk, te Péter apostolnak kinyilatkoztattad, hogy üdvözíteni akarsz minden embert. Fogadd szívesen tetteinket, és add kegyelmedet, hogy jóságodat és üdvözítő szándékodat szolgáljuk minden cselekedetünkkel. Krisztus, a mi Urunk által.

DÉLUTÁN

RÖVID OLVASMÁNY

{r}Jób 5, 17-18{/r}

Boldog az ember, ha fenyíti az Isten; ne vesd meg ezért Isten feddő szavát! Ha sebet üt rajtad, majd be is kötözi, ha szétzúz is, meggyógyít a keze.

Pártfogold szolgádat irgalmad szerint, Uram,

Rendelkezéseidre taníts meg!

Könyörgés

Istenünk, te angyalodat küldted Kornéliusz századoshoz, hogy megmutassa neki az üdvösség útját. Add, hogy egyre szabadabb lélekkel munkálkodjunk mindnyájunk üdvösségén, és Egyházadban velük együtt eljussunk hozzád. Krisztus, a mi Urunk által.

ESTI DICSÉRET

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. (Alleluja.)

HIMNUSZ

Világ teremtő Istene,

földünk hatalmad vonta ki

a zúgó tengerár alól

s így meg nem rendül soha már.

Sarjat fakaszt, sok jó növényt

és viruló virágokat,

gyümölcsöt hoz bőségesen,

jóízű táplálékot ad.

Tisztítsa égi kegyelem

kiégett lelkünk sok sebét,

hogy tetteit könny mossa meg,

s törjön le átkos szenvedélyt.

Parancsaidhoz hű legyen,

a rosszban része ne legyen,

csak jóban lelje örömét

s ne lássa halál erejét.

Add meg, kegyelmes jó Atya,

Atyának egyszülött Fia,

és Szentlélek, Vigasztalónk:

egyetlen Úr, örök Király. Ámen.

ZSOLTÁROZÁS

1. ant. Az Úr győzelmet adott Fölkentjének.
Húsvéti időben:Eljött Istenünk országa és Fölkentjének királysága, alleluja.
2. ant. Hatalmadat zengjük, énekeljük.
Húsvéti időben:Átvetted a főhatalmat, és uralkodol, alleluja.
3. ant. Istenünk országává és papjaivá tettél minket, Urunk.
Húsvéti időben:Neked szolgáljon minden teremtményed, mert csak szóltál és azok lettek, alleluja.

RÖVID OLVASMÁNY

{r}1 Jn 3, 1a. 2{/r}

Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: az Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk. Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy ha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk, amint van.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

Uram, {*} Igéd örökké megmarad.

Uram, {*} Igéd örökké megmarad.

Örökkévaló a te igazságod. {*}

Igéd örökké megmarad.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.

Uram, {*} Igéd örökké megmarad.

Magnificat-ant. Szívem ujjong Uramban, üdvözítő Istenemben.

FOHÁSZOK

Krisztus Urunk közöttünk él, mi az ő népe vagyunk. Vére árán szerzett meg minket. Rójuk le előtte dicséretünk adóját, és mondjuk könyörögve:

Dicsőségedet hirdetjük, hallgass meg, Urunk!

Urunk, népek Királya és Uralkodója, segítsd a népeket és a nemzetek vezetőit,

tartsák meg törvényeidet egyetértésben mindnyájunk javára!

Dicsőségedet hirdetjük, hallgass meg, Urunk!

Véget vetettél lelki rabságunknak,

add vissza Isten gyermekeinek szabadságát a testi-lelki rabságban sínylődő minden testvérünknek!

Dicsőségedet hirdetjük, hallgass meg, Urunk!

Fiataljaink szüntelenül törekedjenek arra, hogy előtted feddhetetlenek legyenek,

és kövessék nagylelkűen hívásodat!

Dicsőségedet hirdetjük, hallgass meg, Urunk!

Add, hogy a gyermekek kövessék példádat,

növekedjenek bölcsességben és kedvességben!

Dicsőségedet hirdetjük, hallgass meg, Urunk!

Fogadd meghalt testvéreinket az örök hazába,

ahol reményünk szerint mi is részt kapunk országodból!

Dicsőségedet hirdetjük, hallgass meg, Urunk!

Könyörgés

Urunk, mindenható Istenünk, hálát adunk neked, hogy elvezettél minket erre az esti órára, és esedezve könyörgünk hozzád, találd elfogadásra méltó áldozatnak imádságra emelt kezünket.

Az imaóra befejezése az Általános részben.