II. HÉT CSÜTÖRTÖK

IMÁDSÁGRA HÍVÁS

Nyisd meg, Uram, ajkamat,

Hogy dicséretedet hirdesse szavam!

Ant. Járuljatok az Úr színe elé vidám énekszóval!

Az imádságra hívás zsoltára.

REGGELI DICSÉRET

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. (Alleluja.)

Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

HIMNUSZ

Már kél a fénynek csillaga:

esengve kérjük az Urat,

járjon ma mindenütt velünk,

ne rontsa ártás életünk.

Nyelvünket fogja fékre ma:

ne szóljon rút perek szava;

szemünket védőn óvja meg:

a hívságot ne lássa meg!

Lakjék szívünkben tisztaság,

távozzék minden dőreség;

a testnek dölyfét törje meg

étel- s italban hősi fék,

hogy majd a nap ha távozott,

s az óra újra éjt hozott,

lemondásunk szent éneke

legyen az Úr dicsérete.

Dicsérjük az örök Atyát,

dicsérjük egyszülött Fiát

s a Lelket, a Vigasztalót,

most és örök időkön át! Ámen.

ZSOLTÁROZÁS

1. ant. Mutasd meg, hatalmadat, Urunk, és szabadíts meg minket!
Húsvéti időben:Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők, alleluja.
2. ant. Nagyszerű, amit az Úr cselekedett, híreszteljétek az egész földön!
Húsvéti időben:Víg örömmel merítek vizet az Üdvözítő forrásaiból, alleluja.
3. ant. Örvendjetek Istennek, a mi segítőnknek!
Húsvéti időben:Az Úr a búza legjavából táplált minket, alleluja.

RÖVID OLVASMÁNY

{r}Róm 14, 17-19{/r}

Az Isten országa nem eszem-iszom, hanem igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben. Aki így szolgál Krisztusnak, az kedves Isten előtt és rokonszenves az embereknek. Ezért arra törekedjünk, ami a békességre és kölcsönös épülésünkre szolgál.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

Hajnalig, Uram, {*} Rólad elmélkedem.

Hajnalig, Uram, {*} Rólad elmélkedem.

Mivel védelmezőm lettél. {*}

Rólad elmélkedem.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.

Hajnalig, Uram, {*} Rólad elmélkedem.

Benedictus-ant. Tanítsd népedet az üdvösség ismeretére, Uram, és bocsásd meg bűneinket!

FOHÁSZOK

Áldott legyen Istenünk, Atyánk; ő megoltalmazza gyermekeit és nem veti meg kéréseiket. Alázatos könyörgéssel kérjük őt valamennyien:

Adj világosságot szemünknek, Urunk!

Köszönjük, Urunk, hogy Fiad által elküldted nekünk a világosságot,

add, hogy egész nap bőven áradjon ránk az ő fényessége!

Adj világosságot szemünknek, Urunk!

Urunk, a te bölcsességed vezessen a mai napon minket,

hogy megújult lélekkel járjunk-keljünk!

Adj világosságot szemünknek, Urunk!

Add, hogy érted a kellemetlenségeket is erős lélekkel viseljük,

és mindig nagylelkűen szolgáljunk neked!

Adj világosságot szemünknek, Urunk!

Irányítsd ma gondolatainkat, érzéseinket és cselekedeteinket,

hogy tanulékony lélekkel fogadjuk gondviselő intézkedéseidet!

Adj világosságot szemünknek, Urunk!

Könyörgés

Istenünk, igazi Világosság és világosság Alkotója, esedezve kérünk add, hogy hívő lélekkel gondolkodjunk mindarról, ami szent, és mindenkor a te fényességedben éljünk.

Az imaóra befejezése az Általános részben.

NAPKÖZI IMAÓRA

ZSOLTÁROZÁS

1. ant. Istenem, nekem a te ajkad törvénye drágább sok ezer aranynál és ezüstnél.
2. ant. Istenben remélek, nem félek, halandó mit árthat nekem?
3. ant. Szerető jóságod felér az égig, Uram.

DÉLELŐTT

RÖVID OLVASMÁNY

{r}Gal 5, 13-14{/r}

Testvérek, a meghívásotok szabadságra szól, csak ne éljetek vissza a szabadsággal a test javára, hanem szeretettel szolgáljatok egymásnak. Mert az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: Szeresd embertársadat, mint saját magadat.

Végzéseid útját futva járom, Uram,

Mert szívemet kitágítottad.

Könyörgés

Istenünk, a hozzád imádkozó apostoloknak a nap harmadik órájában adtad a Szentlelket. Esedezve kérünk, engedd jóságosan, hogy részesüljünk ugyanebből a kegyelemből. Krisztus, a mi Urunk által.

DÉLBEN

RÖVID OLVASMÁNY

{r}Gal 5, 16-17{/r}

Lélek szerint éljetek, s akkor majd nem teljesítitek a test kívánságait. A test ugyanis a lélek ellen tusakodik, a lélek meg a test ellen. Ellentétben állnak egymással, s így nem azt teszitek, amit szeretnétek.

Jóságos jótevőnk vagy, Uram,

Taníts meg tetszésed szerint élnem!

Könyörgés

Mindenható, örök Isten, benned nincs semmi sötétség, semmi homály. Áraszd ránk fényességed ragyogását, hogy parancsaid törvényét felfogva tágra nyílt szívvel, hűségesen járjunk utadon. Krisztus, a mi Urunk által.

DÉLUTÁN

RÖVID OLVASMÁNY

{r}Gal 5, 22. 23a. 25{/r}

A Lélek gyümölcsei: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, (hit, szerénység,) önmegtartóztatás, (tisztaság). Ha a Lélek szerint élünk, viselkedjünk is a Léleknek megfelelően.

Mutasd meg az utat, merre menjek, Uram!

Jó lelked vezessen az egyenes úton!

Könyörgés

Istenünk, imádkozva kérünk: add, hogy kövessük Egyszülötted példáját a türelemben, és állhatatosságot tanúsítsunk a bajok viselésében. Krisztus, a mi Urunk által.

ESTI DICSÉRET

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. (Alleluja.)

HIMNUSZ

Isten, ki fényben tündökölsz,

és napfényt alkottál nekünk,

fölséged kérjük, jó Urunk,

most hogy napunk leáldozik.

Az esti csillag feldereng,

a nap már csendben elpihent,

a föld sötétben elmerül,

az ősi rend így teljesül.

Téged, fölséges Istenünk,

gyarló szolgáid kérlelünk:

elfárasztott a munkanap,

homályban minket mégse hagyj.

Ne lepje elménket homály,

ha éjbe hull a napvilág,

hogy szent nevedben bízva most

lássunk majd áldott holnapot.

Ezt add meg, kérünk, jó Atya,

s Atyának mása, egy Fia,

s te, Szentlélek, Vigasztaló:

örökre egy uralkodó. Ámen.

ZSOLTÁROZÁS

1. ant. A nemzetek világosságává tettelek, hogy üdvösségem eljusson a föld határáig.
Húsvéti időben: Ő az, akit Isten élők és holtak bírájául rendelt, alleluja.
2. ant. Megszabadítja az Úr a szegények fiait, és megmenti őket az elnyomástól.
Húsvéti időben: Áldást nyer benne a föld minden népe, alleluja.
3. ant. Eljött Istenünk üdvössége és országa.
Húsvéti időben: Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké, alleluja.

RÖVID OLVASMÁNY

{r}1 Pét 1, 22-23{/r}

Miután lelketeket az igazságnak engedelmeskedve már megtisztítottátok az őszinte szeretetre, hűségesen szeressétek egymást, tiszta szívből. Nem pusztulásra ítélt, hanem elpusztíthatatlan magból születtetek újjá, az Isten élő és örök szava által.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

Az Úr az én pásztorom, {*} Nincs is semmiben hiányom.

Az Úr az én pásztorom, {*} Nincs is semmiben hiányom.

Zöldellő mezőkön terelget engem. {*}

Nincs is semmiben hiányom.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.

Az Úr az én pásztorom, {*} Nincs is semmiben hiányom.

Magnificat-ant. Akik éhezik az igazságot, azokat az Úr jóllakatja és betölti javaival.

FOHÁSZOK

Hálával telten emeljük lelkünket üdvözítő Istenünkhöz, aki megáldja népét minden lelki áldással. Kérjük áhítattal:

Áldd meg, Urunk, népedet!

Irgalmas Istenünk, tartsd meg N. pápánkat és N. püspökünket,

őrizd meg őket épségben Egyházad javára!

Áldd meg, Urunk, népedet!

Védd meg, Urunk, jóságosan országunkat,

és szabadíts meg minket minden bajtól!

Áldd meg, Urunk, népedet!

Gyűjtsd tieidet asztalod köré,

hogy minél szorosabban kapcsolódjanak hozzád tisztaságban, szegénységben és engedelmességben!

Áldd meg, Urunk, népedet!

Őrizd szolgálóidat, akik szüzességet fogadtak,

hogy téged, az Isten Bárányát kövessenek, bármerre mégy!

Áldd meg, Urunk, népedet!

Nyugodjanak a megholtak békédben,

és egyre szorosabban kapcsoljon össze velük a lelki javak közössége!

Áldd meg, Urunk, népedet!

Könyörgés

Esti dicséretünk szolgálatát elvégezve, esdve kérünk, jóságos Istenünk, ne engedd eltávolodni szívünket a törvényedről való elmélkedéstől, és add meg nekünk az örök élet fényességét és jutalmát.

Az imaóra befejezése az Általános részben.