IV. HÉT: CSÜTÖRTÖK

REGGELI DICSÉRET

ZSOLTÁROZÁS

Ant. 1Hadd halljam minden reggel, hogy jóságos vagy, Uram!
Húsvéti időben:Neved miatt, Uram, életemet megtartod, alleluja.
Ant. 2 Az Úr elárasztja Jeruzsálemet békességgel, mint folyammal.
Húsvéti időben: Viszontlátlak benneteket, s akkor majd örül a szívetek, alleluja.
Ant. 3 Istenünket magasztalni gyönyörűség.
Húsvéti időben: Újra fölépíti az Úr Jeruzsálemet, és meggyógyítja a megtört szívűeket, alleluja.

RÖVID OLVASMÁNY

{r}Róm 8, 18-21{/r}

Ennek az életnek a szenvedései nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely megnyilvánul rajtunk. Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását. A természet ugyanis mulandóságnak van alávetve, nem mert akarja, hanem amiatt, aki abban a reményben vetette alá, hogy a mulandóság szolgai állapotából majd felszabadul az Isten fiainak dicsőséges szabadságára.

FOHÁSZOK

Magasztaljuk Istent, akitől népének üdvössége származik, és mondjuk:

Urunk, te vagy az életünk!

Áldott vagy, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki nagy irgalmaddal élő reménységre újjáteremtettél bennünket

Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által!

Urunk, te vagy az életünk!

Aki a képedre és hasonlatosságodra teremtett embert Jézus Krisztusban újjáalkottad,

tégy bennünket Fiadhoz hasonlóvá!

Urunk, te vagy az életünk!

Irigységtől és gyűlölettől megsebzett szívünket

áraszd el a Szentlélek ajándékával, a szeretettel!

Urunk, te vagy az életünk!

Adj a mai napon a munkásoknak munkát, az éhezőknek kenyeret, a szomorúaknak örömet,

és minden embernek kegyelmet és üdvösséget!

Urunk, te vagy az életünk!

Mi Atyánk…

Könyörgés

Istenünk, add meg nekünk az üdvösség igaz ismeretét, hogy félelem nélkül és megszabadulva az ellenség kezétől, hűségesen szolgáljunk neked életünk minden napján.

Az imaóra befejezése az Általános részben.

NAPKÖZI IMAÓRA

ZSOLTÁROZÁS

Ant. 1 Ha szerettek, tartsátok meg parancsaimat, mondja az Úr.
Ant. 2 Áldjon meg téged az Úr, és legyen békességed egész életedben!
Ant. 3 Isten megsanyargatta miattad ellenségeidet.

DÉLELŐTT

RÖVID OLVASMÁNY

{r}1 Jn 3, 23-24{/r}

Az az Isten parancsa, hogy higgyünk Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást parancsa szerint. Aki teljesíti parancsait, benne marad az Istenben, és az Isten is őbenne. Annak, hogy ő bennünk marad-e, a Lélek a próbaköve, akit adott nekünk.

Vezéreld az igazat a jóra,

Szívek, vesék vizsgálója, Istenem!

Könyörgés

Istenünk, a hozzád imádkozó apostoloknak a nap harmadik órájában adtad a Szentlelket. Esedezve kérünk, engedd jóságosan, hogy részesüljünk ugyanebből a kegyelemből.

DÉLBEN

RÖVID OLVASMÁNY

{r}Bölcs 1, 1-2{/r}

Szeressétek az igazságot, ti, akik ítélkeztek a föld fölött! Jó lélekkel gondolkodjatok az Úrról, és keressétek szívetek egyszerűségében! Mert azok, akik nem kísértik, megtalálják, és azoknak, akik nem bizalmatlanok iránta, kinyilvánítja magát.

Bizakodj az Úrban, és jót cselekedj,

Országát lakod akkor, és hűségét élvezed.

Könyörgés

Mindenható, örök Isten, benned nincs semmi sötétség, semmi homály. Áraszd ránk fényességed ragyogását, hogy parancsaid törvényét felfogva tágra nyílt szívvel, hűségesen járjunk utadon.

DÉLUTÁN

RÖVID OLVASMÁNY

{r}Zsid 12, 1b-2{/r}

Váljunk szabaddá minden tehertől, különösen a bűntől, amely behálóz minket, és fussuk meg kitartással az előttünk levő pályát. Emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki a rá váró öröm helyett elszenvedte a keresztet, nem törődött a gyalázattal, és most az Isten trónjának jobbján ül.

Uram, én tebenned bízom,

És kitartok igéd mellett.

Könyörgés

Istenünk, imádkozva kérünk: add, hogy kövessük Egyszülötted példáját a türelemben, és állhatatosságot tanúsítsunk a bajok viselésében.

ESTI DICSÉRET

ZSOLTÁROZÁS

Ant. 1 Irgalmasságom és erősségem az Úr, benne remélek.
Húsvéti időben: Az Úr az én menedékem és szabadulásom, alleluja.
Ant. 2 Boldog a nép, amelynek az Úr az Istene!
Húsvéti időben: Legyen hála Istennek, mert ő győzelemre segít minket Jézus Krisztus, a mi Urunk által, alleluja.

RÖVID OLVASMÁNY

Vö. {r}Kol 1, 23{/r}

Álljatok szilárdan és rendületlenül a hitben, és ne tántorodjatok el az evangéliumi reménytől, amelyről hallottatok, hiszen minden teremtménynek hirdették az ég alatt.

FOHÁSZOK

Krisztus a népek világossága és minden élő öröme. Kérjük őt boldog áhítattal:

Adj, Urunk, fényt, békét és üdvösséget!

Soha el nem fogyó világosságunk, az Atya Igéje, te minden ember megmentésére jöttél,

irányítsd a keresztségre készülőket Egyházadban, hogy elnyerjék a világosságot!

Adj, Urunk, fényt, békét és üdvösséget!

Urunk, ne tekintsd gonoszságainkat,

mert nálad van az irgalom!

Adj, Urunk, fényt, békét és üdvösséget!

Te úgy akartad, hogy az emberek tehetségükkel kutassák a természet titkait, és így irányítsák a világot,

add, hogy a tudomány és a művészet dicsőségedre és mindnyájunk javára szolgáljon!

Adj, Urunk, fényt, békét és üdvösséget!

Védelmezd azokat, akik testvéreik szolgálatára szentelték magukat,

hogy szabadon és nehézségek nélkül végezhessék munkájukat!

Adj, Urunk, fényt, békét és üdvösséget!

Urunk, amit te kinyitsz, azt senki sem zárja be,

vezesd világosságodra az elhunytakat, akik a feltámadás reményében haltak meg.

Adj, Urunk, fényt, békét és üdvösséget!

Mi Atyánk…

Könyörgés

Esti könyörgésünket fogadd megengesztelődve, Urunk, Istenünk. Add, hogy Fiad nyomában járva, a jó cselekedetek gyümölcsét teremjük béketűrésben.

Az imaóra befejezése az Általános részben.