Kantikum – {r}Ef 1, 3-10{/r}
A megváltó Isten

{v}3{/v}Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja,{x}

aki Krisztusban minden mennyei, lelki áldással megáldott minket.

{v}4{/v}Benne választott ki a világ teremtése előtt,{x}

hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte.

{v}5{/v}Szeretetből eleve arra rendelt bennünket,{+}

hogy Jézus Krisztus által gyermekei legyünk{x}

akaratának tetszése szerint,

{v}6{/v}és magasztaljuk fölséges kegyelmét,{x}

amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában.

{v}7{/v}Benne nyertük el vére által a megváltást,{x}

bűneink bocsánatát,

kegyelme bőségének arányában,{+}

{v}8{/v}amelyet gazdagon árasztott reánk{x}

minden bölcsességgel és okossággal.

{v}9{/v}Tudtunkra adta jóságos tetszése szerint{x}

akaratának titkos végzését:

Elhatározta ugyanis,{x}

{v}10{/v}hogy amikor eljön az idők teljessége,

Krisztusban mint főben újra egyesít mindent,{x}

ami van a mennyben és a földön.

HTML © Juraj Vidéky, László Elek