I. Kantikum – {r}Iz 61, 6-9{/r}
Az Úr szövetséget köt szolgáival
Isten tett arra alkalmassá, hogy az Újszövetség szolgái legyünk ({r}2 Kor 3, 6{/r}).

{v}6{/v}Az Úr papjainak hívnak majd titeket,{x}

a mi Istenünk szolgáinak neveznek.

A népek gazdagságát élvezitek,{x}

és az ő kincseikkel fogtok büszkélkedni.

{v}7{/v}Mivel nekik a szégyenből kétszeresen jutott,{x}

és gyalázat meg leköpködés volt a részük,

azért országukban kettős részt örökölnek,{x}

és állandó lesz az örömük.

{v}8{/v}Mert én, az Úr az igazságot szeretem,{x}

és gyűlölöm a gonoszul rabolt szerzeményt.

Híven megadom munkájuk jutalmát,{x}

és örök szövetséget kötök velük.

{v}9{/v}Ismerni fogják ivadékukat a nemzetek közt,

és sarjadékukat a népek körében.

Akik csak látják őket, elismerik,{x}

hogy ők az a nemzedék, amelyet az Úr megáldott.

III. Kantikum – {r}Iz 61, 10 – 62, 5{/r}{r}Iz 61, 10 – 62, 3{/r}
A próféta az új Jeruzsálemnek ujjong
Láttam a szent várost, az új Jeruzsálemet… olyan volt, mint a vőlegényének fölékesített menyasszony ({r}Jel 21, 2{/r}).
Örvendezve örvendek
Jézus ruhája fehér lett, mint a hó… hirtelen fényes felhő borult rájuk ({r}Mt 17, 2. 5{/r}).

{v}61,10{/v}Örvendezve örvendek az Úrban,{x}

és lelkem ujjong az én Istenemben,

mert az üdvösség ruhájába öltöztetett engem,{x}

és az igazság palástját terítette rám,

mint vőlegényre, aki koszorút visel,{x}

mint menyasszonyra, aki ékszerekkel díszíti magát.

{v}11{/v}Mert amint a föld növényzetet sarjaszt,{+}

és amint a kert veteményt növel,{x}

úgy sarjaszt az Isten igazságot és dicsőséget minden nemzet előtt.

{v}62,1{/v}Nem hallgathatok Sion miatt,{x}

és Jeruzsálem miatt nem nyughatom,

míg föl nem kél igazsága, mint a hajnalfény,{x}

és szabadulása, mint a fáklya, nem tündököl.

{v}2{/v}Meglátják majd a nemzetek igazságodat,{x}

és a királyok dicsőségedet,

és új néven neveznek majd téged,{x}

amellyel az Úr ajka nevez el.

{v}3{/v}Dicsőség koronája leszel az Úr kezében,{x}

királyi fejdísz Istened kezében.

III. Kantikum – {r}Iz 61, 4-7{/r}
Az új Jeruzsálem dicsősége
Nézd, ez az Isten hajléka az emberek között! ({r}Jel 21, 3{/r})

{v}4{/v}Neved nem lesz többé „Elhagyott”,{x}

országodat sem hívják úgy, hogy „Pusztaság”.

„Gyönyörűségem” lesz a neved,{x}

és országodé „Menyasszony”,

mert gyönyörűségét leli benned az Úr,{x}

és országodnak újra lesz ura.

{v}5{/v}Mert amint az ifjú nőül veszi a leányt,{x}

úgy vesz magához a te fölépítőd;

és amint a vőlegény örül a menyasszonynak,{x}

úgy örül majd néked Istened.

{v}6{/v}Falaidra, Jeruzsálem, őröket állítottam,{x}

ne hallgassanak éjjel-nappal sohase.

Figyelmeztetői az Úrnak, ne nyugodjatok,{x}

{v}7{/v}és ne hagyjatok nyugtot néki se,

míg Jeruzsálemet meg nem újítja{x}

és dicsőségessé nem teszi a földön.

HTML © Juraj Vidéky, László Elek