A mi Urunk, Jézus Krisztus, az Örök Főpap

Ünnep

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

HIMNUSZ

Jézus, Egyetlen Főpapunk,

Atyád trónjához vidd szavunk,

együtt dicsérve kérlelünk,

kik itt e földön élhetünk.

Lélek formált a Szűz méhén,

te gyermek, tartod világunk,

értünk születni akartál,

hoztad öröm áldozatát.

Téged az Atya pappá tett,

öröm olajával felkent,

legfőbb méltóságot adott,

tisztelet csúcsára emelt.

Isten halandó testet ölt,

vérével szerzett tisztulást,

hogy feláldozza önmagát,

halálnak kínját szenvedte.

Krisztus, ki keresztfádon függsz,

mindenkit szívvel oda vonzz,

Atyának és Pártfogónknak,

örök dicséret zengedez! Ámen.

ZSOLTÁROZÁS

1. ant. Kértem az Atyát, és örökségül nekem adta a népeket. (vö. Zsolt 2,8) 2. zsoltár

2. ant. Adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul. 39. zsoltár, 2–13.

3. ant. Krisztus szerette az Egyházat és önmagát adta érte, hogy megszentelje. 84. zsoltár

Krisztus egyszer áldozta fel magát a bűnökért,

És minden időkre tökéletessé tette azokat, akiket megszentelt.

ELSŐ OLVASMÁNY

A Zsidókhoz írt levélből

{r:Hebr}4, 14 – 5, 10{/r}

{p}

Jézus, a hatalmas Főpap

Testvéreim! Mivel olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, legyünk állhatatosak a hitvallásban. Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyengeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk, és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk.

Mert minden főpapot az emberek közül választanak, és arra rendelik, hogy az Isten tiszteletében képviselje az embereket, ajándékokat és áldozatot mutasson be a bűnökért, mint olyan valaki, aki megértő tud lenni a tudatlanok és a tévelygők iránt, hiszen őrá is gyöngeség nehezedik. Ezért a népért is, saját vétkeiért is áldozatot kell bemutatnia. A tisztséget magától senki sem vállalhatja, csak akit az Isten meghív, mint Áront.

Így Krisztus sem önmagát emelte főpapi méltóságra, hanem az, aki így szólt hozzá: „A Fiam vagy, ma szültelek.” Másutt meg ezt mondja: „Pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint.”

Földi életében hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott, s könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól, és hódolatáért meghallgatásra talált. Annak ellenére, hogy Isten Fia volt, a szenvedésből engedelmességet tanult. Műve befejeztével pedig örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek neki, mert az Isten őt tette főpappá, Melkizedek rendje szerint.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

{r}Fil 2, 8{/r}; {r}Iz 53, 7{/r}

Krisztus megalázta önmagát, {*} engedelmes lett a halálig.

Feláldozták, mert ő maga akarta, {*} engedelmes lett a halálig.

MÁSODIK OLVASMÁNY

XII. Piusz pápa „Mediator Dei” kezdetű enciklikájából

(AAS 39 [1947], 552-553)

{p}

Krisztus pap és áldozat

Igaz, ugyan hogy maga Jézus Krisztus az áldozatot bemutató pap, de ő nem sajátmagáért, hanem miérettünk pap, midőn az egész emberiség Isten-dicséretét bemutatja a mennyei Atyának; igaz az is, hogy ő az áldozat, de miérettünk áldozat, midőn az emberiség bűnei helyett saját magát áldozza, fel. Mármost az apostol szavai: „Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt”, arra intenek minden keresztény hívőt, hogy amennyire emberileg lehetséges, igyekezzünk ugyanazzal az érzéssel eltelni, amely a mi Üdvözítőnkben is megvolt áldozatának bemutatásakor. Töltse el lelkünket az ő mélységes alázatossága, az ő érzéseivel adjuk meg Isten szent Fölségének imádásunkat, tiszteletünket, dicséretünket és hálaadásunkat. Legyünk mi is vele együtt áldozattá oly módon, hogy megtagadjuk magunkat és követjük az evangélium parancsait; önként és készségesen vállalunk magunkra vezeklést; bűnbánatot ébresztünk és engesztelünk a saját bűneink miatt. Egyszóval: arra intenek az apostol szavai, hogy misztikus módon haljunk meg mi is a kereszten, oly módon, hogy mi is elmondhassuk magunkról: „Krisztussal együtt a keresztre szegeztettem.”{n}{r}Gal 2,19{/r}{/n}

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Vö. {r}Gal 2, 20{/r}

Az Isten Fiában való hitben élek, {*} aki szeretett engem és önmagát adta értem.

Élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem. {*} Aki szeretett engem és önmagát adta értem.

VIGÍLIÁS ÜNNEPLÉSRE: Ant. Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és odanyújtotta tanítványainak.
Evangélium az ünnep azok evangéliumi szakaszai közül választandó, amelyek ebben az évben („ABC” liturgikus év) nem kerülnek sorra a szentmisében:
„A” évben:

Evangélium Szent Máté könyvéből

{r:Mt}26, 36-42{/r}

{p}

Halálosan szomorú az én lelkem.

{v}36{/v}Jézus tanítványaival odaért a Getszemáni nevű kertbe. Így szólt hozzájuk: „Üljetek le itt, míg én elmegyek imádkozni!” {v}37{/v}Azután Pétert és Zebedeus két fiát magával hívta. Egyszerre szomorúság és keserűség vett erőt rajta. {v}38{/v}Ezt mondta nekik: „Halálosan szomorú az én lelkem. Maradjatok itt és virrasszatok velem!”

{v}39{/v}Azután kissé távolabb ment tőlük arccal a földre borult és így imádkozott: „Atyám! Ha lehet, múljék el tőlem ez a kehely, de ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te!”

{v}40{/v}Azután odament a tanítványokhoz, és alva találta őket. Ezt mondta Péternek „Hát képtelenek vagytok egy órát virrasztani velem? {v}41{/v}Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! Mert a lélek kész, de a test erőtlen.”

{v}42{/v}Azután másodszor is elment és imádkozott: „Atyám, ha nem múlhat el ez a kehely anélkül, hogy ki ne innám, legyen meg a te akaratod!”

„B” évben:

Evangélium Szent Márk könyvéből

{r:Mk}14, 22-25{/r}

{p}

Ez az én testem. Ez az én vérem.

A kovásztalan kenyerek ünnepének első napján, amikor a húsvéti bárányt feláldozzák, {v}22{/v}vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és ezekkel a szavakkal adta nekik „Vegyétek, ez az én testem.” {v}23{/v}Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik, és mindnyájan ittak belőle. {v}24{/v}Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik. {v}25{/v}Bizony mondom nektek: nem iszom többé a szőlő terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom az Isten országában.”

„C” évben:

Evangélium Szent János könyvéből

{r:Jn}17, 1-2. 9. 14-26{/r}

{p}

Értük szentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazságban.

Abban az időben:

{v}1{/v}Jézus az égre emelte tekintetét, és így imádkozott:

„Atyám! Elérkezett az óra! Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőíthessen téged. {v}2{/v}Te hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon. {v}9{/v}Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, — mert a tieid ők.

{v}14{/v}Átadtam nekik igédet, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való.

{v}15{/v}Nem azt kérem tőled, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. {v}16{/v}Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból. {v}17{/v}Szenteld meg őket az igazságban, mert a te igéd igazság. {v}18{/v}Amint te elküldtél engem a világba, úgy küldöm én is őket a világba. {v}19{/v}És értük szentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazságban.

{v}20{/v}Nemcsak érettük könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. {v}21{/v}Egyek legyenek mindnyájan. Amint te, Atyám bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. {v}22{/v}Megosztottam velük a dicsőséget, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, amint mi egyek vagyunk: {v}23{/v}én őbennük, te énbennem, hogy így ők is teljesen egyek legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél.

{v}24{/v}Atyám! Azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok, s lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mivel már a világ teremtése elätt szerettél.

{v}25{/v}Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is megismerték, hogy te küldtél engem. {v}26{/v}Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel engem szeretsz, bennük legyen, és én is őbennük legyek.”

IMÁDSÁGRA HÍVÁS

Ant. Dicsőítsük Krisztus Urunkat, akinek papsága örök!

REGGELI DICSÉRET

HIMNUSZ

Egek s földek énekelnek,

dicséret Megváltónknak itt,

Krisztusnak engesztelésül,

kit Atyja Főpapunkká tett.

Te, Jézus, úgy akartad azt,

hogy halál kínját megtöröd,

az elvesztett menny kapuját

újra kitárod nekünk.

A régi rítusokat eltörlöd,

betöltöd a próféták szavait,

a legnagyobb szeretet által

új szövetségre lépsz velünk.

Akitől minden irgalom származik

és aki az élet kenyerét adod,

megújítod békéd zálogát

oltárodon, egyetlen Pap.

Krisztus keresztfán függve

mindeneket vonsz magadhoz

Engedd, hogy neked, Atyának s Léleknek

zengjünk örökké dicséretet! Ámen.

1. ant. Krisztus kereszten kiontott vére által az Atya kiengesztelődött mindennel a földön és az égben.

Zsoltárok az első hét vasárnapjáról.

2. ant. Minden Krisztus által és Krisztusban teremtetett.

3. ant. Mindent a lába alá vetett, s megtette őt minden Egyház Fejének, amely az ő Teste.

RÖVID OLVASMÁNY

{r}Zsid 10, 5-10{/r}

Krisztus nem önmaga dicsőítette meg magát, hogy főpappá legyen, hanem az, aki azt mondta neki: »Fiam vagy te, ma nemzettelek téged«. És ahogy más helyen is mondja: »Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint«. Ő, testi mivoltának napjaiban imáit és könyörgéseit nagy kiáltással és könnyhullatással bemutatta annak, aki megszabadíthatta őt a haláltól; és meghallgatást is nyert hódolatáért. Bár Isten Fia volt, engedelmességet tanult abból, amit elszenvedett; és amikor eljutott a tökéletességhez, örök üdvösség szerzője lett mindazoknak, akik engedelmeskednek neki, mivel Isten főpapnak nevezte őt Melkizedek rendje szerint.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

Zsolt 39,8-9

Íme eljövök, {*} hogy megtegyem a te akaratodat.

Íme eljövök, {*} hogy megtegyem a te akaratodat.

Törvényed örömmel tölti el szívemet. {*}

Hogy megtegyem a te akaratodat.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.

Íme eljövök, {*} hogy megtegyem a te akaratodat.

Benedictus-ant. Mindnyájan egy legyenek, Atyám, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.

FOHÁSZOK

Irgalmasság Atyja és minden vigasztalás Istene, te betöltöd javaiddal mindazokat, akik hozzád járulnak. Ennek a napnak kezdetén mi a te gyermekeid Krisztus által, Ővele és Őbenne kérünk téged:

Urunk, hallgass meg minket.

Jézus Krisztus az élő Isten Fia,

vezess minket a te Igazságod fényében.

Urunk, hallgass meg minket.

Krisztus, Isten Igéje, aki mindörökre az Atyánál vagy,

erősítsd híveidben az akaratot az Evangélium hirdetésére.

Urunk, hallgass meg minket.

Jézus, akit az Atya felkent a Szentlélekben,

szenteld meg Egyházadat az életszentség útján.

Urunk, hallgass meg minket.

Krisztus, az Új Szövetség Főpapja,

öltöztesd fel papjaidat a te szentségedbe az Atya dicsőségére.

Urunk, hallgass meg minket.

Krisztus, Isten Bölcsessége, a mi békénk és kiengesztelődésünk,

engedd, hogy Egyházad tagjai egy lehessenek szívben és lélekben.

Urunk, hallgass meg minket.

Krisztus, örök Főpap, aki megdicsőíted az Atyát,

engedd, hogy benned való felajánlásunk az örök dicsőség dicsérete lehessen.

Urunk, hallgass meg minket.

KÖNYÖRGÉS

Istenünk, te Egyszülöttedet örök Főpappá tetted, hogy téged megdicsőítsen, és az embereket üdvözítse. A Szentlélek kiáradása által engedd, hogy akiket szolgálattevőkké és szentségeid kiosztójává választottál, az elfogadott szolgálatot hűségesen végezzék.

ESTI DICSÉRET

HIMNUSZ

Krisztus, ki örök Főpapunk,

újjá alkotsz mindeneket,

hogy igaz fogadalmaink

ingyen jóságról zengjenek.

Ki Atyád házából lejössz,

szegényes földünkön lakol,

a Szent Szűz tiszta méhéből

szelíden, engedelmesen.

Régi bűnöket eltörölsz,

kegyelmed fényével ragyogsz,

Atyádtól és Szentlélektől

felkent Királyunk, Főpapunk.

Egyedül tiszta áldozat,

jósággal véred ontottad,

adsz fiaidnak kegyeket,

Atyáddal hogy béküljenek.

Biztos üdvösségünk elér,

értünk adod áldozatod,

már a legnagyobb trónon ülsz,

veled minket, ím, eggyé fonsz.

Krisztus, légy a mi Főpapunk,

neked s Atyádnak dicsőség,

ki él, felajánl s uralkodik

most és örökkön örökké. Ámen.

Dallam: SzVU 278. Immár a nap leáldozott…

ZSOLTÁROZÁS

1. ant. Megesküdött az Úr és nem vonja vissza: Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint. 109. zsoltár, 1–5.

2. ant. Isten, aki gazdag az irgalmasságban Krisztussal együtt életre keltett minket. 110. zsoltár

3. ant. Krisztus a láthatatlan Isten képmása, és minden teremtmény elsőszülöttje. KANTIKUM Kol 1, 12-20

RÖVID OLVASMÁNY

{r}Zsid 10, 19-23{/r}

Mivel bízunk abban, testvérek, hogy Jézus vére által bemegyünk a szentélybe: ő új és élő utat nyitott meg számunkra a függönyön, azaz a saját testén keresztül. Miután van főpapunk Isten háza fölött, járuljunk oda igaz szívvel a hit teljességében, hintsük meg és tisztítsuk meg szívünket a rossz lelkiismerettől, és mossuk le testünket tiszta vízzel. Tartsunk ki rendületlenül reménységünk megvallása mellett, mert hűséges az, aki az ígéreteket tette.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

Róm 5, 1b-2b

Békességünk van Istennel {*} a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Békességünk van.

Békességünk van Istennel {*} a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Békességünk van.

És dicsekszünk Isten fiai dicsőségének reménységében. {*}

A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Békességünk van.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.

Békességünk van Istennel {*} a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Békességünk van.

Magnificat-ant. Atyám értük könyörgök, mert a tieid ők, és értük szentelem magam, hogy ők is szentek legyenek az igazságban.

FOHÁSZOK

Krisztus által terjesszük kéréseinket Mennyei Atyánk elé, aki mindent az ő akarata felé hajlít és megáldja azokat, akik bíznak benne:

Bizalommal kérünk, hallgass meg bennünket!

Krisztus, az Atya Igéje,

add ajkunkra az imádság szavait.

Bizalommal kérünk, hallgass meg bennünket!

Krisztus, Főpapunk, te vagy az Élet Kenyere,

add, hogy kiválasztottaid megélhessék saját papságukat, miközben teljesen átadják magukat neked.

Bizalommal kérünk, hallgass meg bennünket!

Dicsőséges Krisztus, aki mindig közbenjársz értünk az Atyánál,

tégy minket hűségessé az imádságban, s add, hogy ne hanyagoljuk el az aratásodban való munkát.

Bizalommal kérünk, hallgass meg bennünket!

Krisztus Urunk, téged az Atya küldött hozzád,

engedd, hogy mindannyian eljussunk benned az életre és megtaláljuk az országodba vezető utat.

Bizalommal kérünk, hallgass meg bennünket!

Krisztus az élő Isten Fia, te halálod által legyőzted a halált,

add, hogy halottaink végső önfelajánlása szerezze meg számukra az örök dicsőség boldogságát.

Bizalommal kérünk, hallgass meg bennünket!

NAPKÖZI IMAÓRA

ZSOLTÁROZÁS

Zsoltárok a soros köznapról

Ant. DÉLELŐTT Krisztus által van utunk az egy Lélekben az Atyához.

Ant. DÉLBEN Az apostolok és próféták alapjára rakott épület vagytok, melynek szegletköve maga Krisztus Jézus.

Ant. DÉLUTÁN A kegyelmet mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint kapta, testének, az Egyháznak épülésére.

DÉLELŐTT

RÖVID OLVASMÁNY

{r}Zsid 7, 26-27{/r}

Illő volt, hogy ilyen főpapunk legyen: szent, ártatlan, szeplőtlen, a bűnösöktől elkülönített, és fölségesebb az egeknél; akinek nincs arra szüksége, hogy mint a papok, minden nap először a saját vétkeikért mutasson be áldozatot, azután a nép vétkeiért, mert ő ezt egyszer s mindenkorra megtette, amikor önmagát feláldozta.

Örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedésében.

Hogy amikor dicsősége kinyilvánul, vigadozva örvendezzetek!

DÉLBEN

RÖVID OLVASMÁNY

{r}1Pét 2, 4-5{/r}

Hozzá járultok, mint élő kőhöz, akit az emberek elvetettek ugyan, de Isten kiválasztott és megtisztelt. Ti is, mint élő kövek, felépültök rajta lelki házzá, szent papsággá lelki áldozatok bemutatására, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által.

Ezért tehát, ahogyan elfogadtátok az Úr Jézus Krisztust, úgy éljetek is benne!

Gyökerezzetek meg őbenne, épüljetek rá, s erősödjetek meg a hitben!

DÉLUTÁN

RÖVID OLVASMÁNY

{r}1Pét 2, 9-10{/r}

Ti választott nép, királyi papság, szent nemzet, megváltott nép vagytok, hogy hirdessétek annak üdvözítő tetteit, aki a sötétségből meghívott titeket az ő csodálatos világosságára, akik egykor »nem nép« voltatok, most pedig Isten népe vagytok; akik számára azelőtt nem volt irgalom, most pedig irgalmat nyertetek.

Krisztus békéje, uralkodjék a szívetekben.

Amelyre meghívást kaptatok egy testben.