Január 6-a utáni vasárnap

URUNK MEGKERESZTELKEDÉSE

Ünnep

Ha Urunk megjelenése (Vízkereszt) főünnepét január 7-ére vagy 8-ára eső vasárnap ünneplik, akkor a rákövetkező napon, hétfőn van Urunk megkeresztelkedésének ünnepe. Ez esetben: az I. Esti dicséret elmarad; a Napközi imaórához zsoltárok az I. hét hétfőjéről, antifóna, rövid olvasmány, párvers és könyörgés pedig az ünnepről; Befejező imaóra hétfőről. 1. ant. Az Úr szava zúg a vizek árján, a fönséges Isten mennydörög. 2. ant. Az egész föld téged imádjon és magasztaljon, Urunk, mert új fényt hoztál minden nemzedéknek. 3. ant. Áldott legyen az Isten, aki életet ajándékozott és enyhülést engedett nekem.

Ez az én szeretett Fiam,

Őt hallgassátok.

Izajás próféta könyvéből

42, 1-9; 49, 1-9

{p}

Az Úr szelíd szolgája és a népek világossága

Nézzétek, a szolgám, akit támogatok,

a választottam, akiben kedvem telik.

Kiárasztom rá lelkemet,

hogy igazságot vigyen a nemzeteknek.

Nem kiált majd, s nem emeli föl a hangját,

szava se hallatszik az utcákon.

A megtört nádszálat nem töri össze,

a pislákoló mécsbelet nem oltja ki.

Hűségesen elviszi az igazságot,

nem lankad el, sem kedvét el nem veszti,

míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön.

Az ő tanítására várnak a szigetek.

Ezt mondja az Isten, az Úr,

aki megteremtette az egeket és kifeszítette,

aki megszilárdította a földet s rajta kisarjasztotta a növényeket,

aki éltető leheletet ad a földön lakó népnek,

és életet mindennek, ami csak jár-kel rajta:

„Én, az Úr hívtalak meg az igazságban,

én fogtam meg a kezed,

és én formáltalak.

Megtettelek a népnek szövetségül

és a nemzeteknek világosságul,

hogy nyisd meg a vakok szemét,

és szabadítsd ki a börtönből a foglyokat,

és a tömlöcből azokat, akik a sötétségben ülnek.

Én vagyok az Úr, ez a nevem!

Dicsőségemet nem engedem át másnak,

sem tiszteletemet a bálványoknak.

Nézzétek: a régebbiek beteljesedtek,

és új dolgokat is hirdetek előre;

mielőtt megtörténnének, tudtotokra adom őket.”

Halljátok, szigetek,

és figyeljetek, távoli népek!

Az Úr hívott meg, mielőtt még születtem;

anyám méhétől fogva a nevemen szólított.

Számat éles kardhoz tette hasonlóvá,

s kezének árnyékában rejtegetett.

Mint a hegyes nyíl, olyanná tett,

és a tegzébe rejtett.

S így szólt hozzám: „A szolgám vagy,

Izrael, benned fogok megdicsőülni!”

De én azt gondoltam: „Hiába fáradtam,

haszontalanul tékozoltam erőmet.

Ám igaz ügyem az Úr előtt van,

és jutalmam Istennél.

Becses vagyok az Úr szemében,

és Istenem az erőm.”

És most ezt mondja az Úr,

aki már anyám méhétől fogva szolgájává tett,

hogy visszavezessem hozzá Jákobot,

és Izraelt köréje gyűjtsem:

„Kevés az, hogy szolgám légy,

s fölemeld Jákob törzseit,

és visszatérítsd Izrael maradékát.

Nézd, a nemzetek világosságává tettelek,

hogy üdvösségem eljusson a föld határáig.”

Ezt mondja az Úr,

Izrael Megváltója és Szentje,

annak, akinek életét megvetették,

akit a nemzetek megutáltak,

a kényurak szolgájának:

„Királyok állnak majd fel, ha meglátnak,

és fejedelmek borulnak le,

az Úr miatt, aki hűséges,

Izrael Szentje miatt, aki kiválasztott téged.”

Ezt mondja az Úr:

„A kegyelem idején meghallgatlak,

és az üdvösség napján megsegítelek.

Én teremtettelek, és én teszlek meg a nép szövetségévé.

Helyreállítom az országot,

és kiosztom a pusztává lett örökséget.

A foglyokhoz így szólok: »Gyertek ki!«

A sötétben ülőkhöz meg: »Gyertek a napvilágra!«

Minden út mentén legelhetnek majd,

és minden halmon legelőt találnak.”

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Vö. Mt 3, 16. 17; Lk 3, 22

Ma az Úr megkeresztelkedett a Jordánban, megnyílt az ég, a Szentlélek galamb képében fölötte lebegett, és az Atya szava hangzott: {*} Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.

A Szentlélek galambhoz hasonló látható alakban leszállt reá, és az égből szózat hallatszott: {*} Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.

Nazianzi Szent Gergely püspök szónoklataiból

(Oratio 39 in sancta Lumina, 14-16. 20: PG 36, 350-351. 354. 358-359)

{p}

Krisztus megkeresztelkedése

Fény hull Krisztusra, vele együtt mireánk is. Krisztus megkeresztelkedik, vele együtt vízbe ereszkedünk, hogy vele együtt mi is kiszálljunk belőle.

János keresztel, Jézus eléje járul. Talán azért, hogy megszentelje azt, aki őt megkereszteli. De kétségtelenül azért, hogy a régi Ádámot mindenestül a vízbe temesse. Mielőttünk, és éppen miérettünk megszenteli a Jordánt, hogy Lélek és víz által avasson kereszténnyé, amint maga is lélek és test volt.

A Keresztelő vonakodik, Jézus nem hagyja magát. „Nekem van szükségem a te keresztségedre”{n}{r}Mt 3, 14{/r}{/n}, mondja akkor a mécses a Napnak, a szó az Igének, a jó barát a Vőlegénynek, asszonyok szülöttei közül a legnagyobb az egész teremtett világ Elsőszülöttének, az anyja méhében felujjongó annak, aki anyja szíve alatt imádásban részesült, az előfutár annak, aki eljött és újra el fog jönni. „Nekem van szükségem a te keresztségedre”, értsd hozzá: éppen teéretted. Biztosan tudja ugyanis, hogy majd a vértanúsága fogja őt megkeresztelni, és nem csupán a lábát mossák meg, mint Péternek.

Jézus azután feljön a vízből. Magával emeli a világot és látja, hogy megnyílik és kitárul az ég, amelyet Ádám maga és utódai előtt bezárt, amint a Paradicsomot is bezárta a tüzes kard.

Isten voltát tanúsítja közben a Szentlélek, amikor a hasonló a hasonlóra száll. Hang hallatszik az égből: onnan való volt ő is, akinek a tanúság szólt. És amikor testi módon láthatóvá válik a galamb, megdicsőíti a testet, mivelhogy az is Isten a megistenülés által. Századokkal előbb ugyancsak galamb jelezte a vízözön végét is.

Üljük meg tehát ma nagy tisztességgel Krisztus keresztségének ünnepét!

Legyetek tökéletesen tiszták, és tisztuljatok meg! Mert Isten egyáltalán semminek sem örül úgy, mint az ember megtérésének és üdvének, hiszen érte van minden beszéd és minden misztérium. A világ világosságaként legyetek éltető erő a többi ember számára, hogy tökéletes világoskodókként álljatok ama nagy világosság mellett, és öltözzetek magának a mennyei fényességnek a ragyogásába. Világosítson meg tisztán és ragyogóan a Szentháromság, akinek az egy Istenségéből kiáradó egy sugarát most még nem a maga teljességében vettétek a mi Urunk, Jézus Krisztusban, akinek legyen dicsőség és hatalom mindörökkön-örökké. Ámen.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

_

Ma megnyílt az ég, a tenger édessé változott, a föld ujjong, a hegyek és völgyek örvendeznek: {*} János megkeresztelte Jézust a Jordán folyóban.

Mi történt veled, tenger, hogy meghátráltál, és teveled Jordán vize, hogy megfordultál? {*} János megkeresztelte Jézust a Jordán folyóban.

VIGÍLIÁS ÜNNEPLÉSRE: Ant. A Jordán meglepődött, amikor belelépett az Úr; a víz megrendült, amikor kilépett a folyóból az új teremtény, aki beragyog minden századot.

I. ESTI DICSÉRET

HIMNUSZ

Ó, Egyszülött, kit küld Atyád,

hozzánk jössz szűzi méhen át,

keresztvízzel megszentelő,

hitből mindent újjászülő.

Mennyből a földre költözöl,

és embertestbe öltözöl,

halál után hogy visszavedd,

s vigasszal árassz életet.

Megváltónk, kérünk, add nekünk,

hogy fényedből erőt vegyünk,

világosítsd meg életünk,

kegyelmeddel szentek legyünk!

Maradj velünk, Urunk, maradj,

az éjhomályban fény te vagy;

lelkünket mosd le, bűnt ne hagyj,

áldással enyhülést is adj!

Dicsőség néked, Krisztusunk,

igazság, életünk, utunk,

kiről Atyád s a Lélek ad

ragyogva mennyből vallomást. Ámen.

1. ant. János a pusztában keresztelt, és hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára.

Zsoltárok és kantikum, mint Urunk megjelenése I. Esti dicséretében.

2. ant. Én vízzel keresztellek, ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel benneteket.

3. ant. Megkeresztelkedése után Jézus nyomban feljött a vízből, és íme, megnyílt neki az ég.

RÖVID OLVASMÁNY

ApCsel 10, 37-38

Ti tudjátok, mik történtek a Jánostól hirdetett keresztség után Galileától kezdve egész Júdeában. Miképp kente fel az Isten a názáreti Jézust Szentlélekkel és hatalommal. S ő ahol csak járt, jót tett, meggyógyította az összes ördögtől megszállottat, mert vele volt az Isten.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

Úristen, {*} Hallgasd meg a nép kiáltását.

Úristen, {*} Hallgasd meg a nép kiáltását.

És nyisd meg nekik az élő víz forrását! {*}

Hallgasd meg a nép kiáltását.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.

Úristen, {*} Hallgasd meg a nép kiáltását.

Magnificat-ant. Üdvözítőnk eljött, hogy a keresztség által megújítsa a régi embert, a víz által megszentelje a romlott emberi természetet, és a kegyelem tiszta ruhájába öltöztessen minket.

FOHÁSZOK

Könyörögve kérjük Megváltónkat, akit János a Jordán vizében megkeresztelt, és mondjuk:

Urunk, küldd le ránk Szentlelkedet!

Krisztus, Isten szolgája, az Atya téged Fiának vallott, és kedve telt benned,

küldd le ránk Szentlelkedet!

Urunk, küldd le ránk Szentlelkedet!

Krisztus, Isten választottja, te a megtört nádszálat nem töröd össze, a pislákoló mécsest nem oltod ki,

könyörülj mindenkin, aki őszintén keres téged!

Urunk, küldd le ránk Szentlelkedet!

Krisztus, Isten Fia, téged az Atya új szövetséggel tett a népek világosságává,

nyisd fel a vakok szemét a keresztség vizével!

Urunk, küldd le ránk Szentlelkedet!

Krisztus, az emberi nem Megváltója, téged az Atya a Szentlélek kenetével avatott fel az üdvösség szolgálatára,

úgy vezess minket, hogy mindnyájan meglássunk téged, higgyünk benned, és elnyerjük az örök életet!

Urunk, küldd le ránk Szentlelkedet!

Krisztus, életünk reménysége, aki elvezeted a sötétben élőket az üdvösség fényére,

fogadd be országodba elhunyt testvéreinket!

Urunk, küldd le ránk Szentlelkedet!

Mi Atyánk.

Könyörgés

Mindenható, örök Isten, te ünnepélyesen kinyilatkoztattad nekünk Krisztust mint szeretett Fiadat, amikor megkeresztelkedett a Jordán folyóban, és leszállt rá a Szentlélek. Add, hogy mindig kedved teljék bennünk, fogadott gyermekeidben, akik újjászülettünk vízből és Szentlélekből.

IMÁDSÁGRA HÍVÁS

Ant. Krisztust, a szeretett Fiút, akiben Atyjának kedve telt, jöjjetek, imádjuk!

REGGELI DICSÉRET

HIMNUSZ

Megváltónk, Jézus megjelent,

hogy mentsen minden nemzetet;

hívők világa, zengjetek

dicsőítő szent éneket!

Már három évtized letűnt,

hogy testi létben részesült,

bár nem fertőzte semmi bűn

fürdőt kér tisztító jelül.

Szent János őt félőn meri

vizében megmeríteni,

ki vérével tud emberi

nagy bűnözönt is törleni.

Az ég kitárja ajtaját,

megvallja Atyja szent Fiát,

s a Szentlélek jelképet ad,

hogy benne vett méltó lakást.

Alázattal fohászkodunk,

légy, Jézus, égi Pásztorunk,

világíts, míg vándorkodunk,

így hozzád tisztán juthatunk!

Dicsőség néked, Krisztusunk,

igazság, életünk, utunk,

kiről Atyád s a Lélek ad

ragyogva mennyből vallomást. Ámen.

1. ant. A katona megkeresztelte a Királyt, a szolga az Urat, János az Üdvözítőt; a Jordán vize csodálkozott, Isten Lelke tanúskodott, az Atya szava hallatszott: Ez az én szeretett Fiam!

Zsoltárok és kantikum az I. hét vasárnapjáról.

2. ant. Minden vízforrás megszentelődött, amikor Krisztus dicsőségesen megjelent a földön. Merítsetek vizet az Üdvözítő forrásaiból, mert Krisztus, a mi Istenünk most megszentelt minden teremtményt.

3. ant. Mindnyájan dicsőítünk téged, Istenünk és Megváltónk, aki Szentlélekkel és tűzzel megtisztítod bűneinket.

RÖVID OLVASMÁNY

Iz 61, 1-2a

Az Úr Lelke nyugszik rajtam, mert az Úr kent föl engem. Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, és meggyógyítsam a megtört szívűeket; hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadságot a börtönök lakóinak; hogy hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

Krisztus, az élő Isten Fia, {*} Irgalmazz nekünk.

Krisztus, az élő Isten Fia, {*} Irgalmazz nekünk.

Aki ma megjelentél. {*}

Irgalmazz nekünk.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.

Krisztus, az élő Isten Fia, {*} Irgalmazz nekünk.

Benedictus-ant. Krisztus megkeresztelkedik, és megszentelődik az egész világ; megadja bűneink bocsánatát, hogy vízzel és Szentlélekkel mindnyájan megtisztuljunk.

FOHÁSZOK

Üdvözítőnket, aki a Jordánban elfogadta János keresztségét, könyörögve kérjük:

Uram, irgalmazz!

Krisztusunk, te megjelenéseddel felragyogtattad felettünk világosságodat,

add ezt a világosságot mindazoknak, akikkel ma találkozunk!

Uram, irgalmazz!

Te megaláztad magadat, és előfutárod kezéből felvetted a bűnbánat keresztségét, hogy megmutasd nekünk az alázatosság útját,

add, hogy alázatos lelkülettel szolgáljunk embertársainknak!

Uram, irgalmazz!

Keresztségeddel minket minden szennytől tisztára mostál és Atyád gyermekeivé tettél,

add meg a gyermekké fogadás Lelkét azoknak, akik keresnek téged!

Uram, irgalmazz!

Keresztségeddel megszentelted teremtményeidet és utat nyitottál mindazoknak, akik a keresztséggel hozzád térnek,

tégy minket a világban evangéliumod munkásaivá!

Uram, irgalmazz!

Keresztségedben kinyilatkoztattad a teljes Szentháromságot,

újítsd meg a fogadott fiúság Lelkét azokban, akiket a keresztség által kiválasztottál és a királyi papság méltóságára emeltél!

Uram, irgalmazz!

II. ESTI DICSÉRET

HIMNUSZ

HIMNUSZ

Az Úrral János vízbe lép

és végez szent keresztelést;

ki által minden létesült

Jordán habjában megmerült.

Kit tiszta Szűznek méhe szült,

ily tisztulásra nem szorult,

nem önmagáért jött ide,

világunk bűnét mossa le.

Elhangzik Atyja szózata,

ez itt az ő kedvelt Fia,

s a Lélek mennyekből alá

galamb alakban száll reá.

Az égi szó s jelkép alatt

titok, mely mindent meghalad,

az Egyház üdvét megnyitó

Isten, ki hármas egy való.

Dicsőség néked, Krisztusunk,

igazság, életünk, utunk,

kiről Atyád s a Lélek ad

ragyogva mennyből vallomást. Ámen.

ZSOLTÁROZÁS

1. ant. Az égből szózat hangzott, és az Atya szava hallatszott: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!

Zsoltárok és kantikum, mint Urunk megjelenése II. Esti dicséretében.

2. ant. A Jordán vizében Üdvözítőnk széttiporta a sátán fejét, és mindnyájunkat kiragadott gonosz hatalmából.

3. ant. Nagy és szent titok lett ma nyilvánvalóvá: a mindenség Teremtője a Jordánban lemosta bűneinket.

RÖVID OLVASMÁNY

ApCsel 10, 37-38

Ti tudjátok, mik történtek a Jánostól hirdetett keresztség után Galileától kezdve egész Júdeában. Miképp kente fel az Isten a názáreti Jézust Szentlélekkel és hatalommal. S ő ahol csak járt, jót tett, meggyógyította az összes ördögtől megszállottat, mert vele volt az Isten.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

Ő az, {*} Aki víz és vér által jött.

Ő az, {*} Aki víz és vér által jött.

Jézus Krisztus, a mi Urunk. {*}

Aki víz és vér által jött.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.

Ő az, {*} Aki víz és vér által jött.

Magnificat-ant. Jézus Krisztus szeret minket, vérével megváltott bűneinktől, s Atyjának, az Istennek országává és papjaivá tett bennünket. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké!

NAPKÖZI IMAÓRA

ZSOLTÁROZÁS

Ant. délelőtt János igyekezett visszatartani Jézust: Nekem van szükségem a te keresztségedre, és te jössz énhozzám?

Ant. délben Jézus azt felelte Jánosnak: Hagyd ezt most! Illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva.

Ant. délután János így tett tanúságot Jézusról: Láttam a Lelket, amint galamb alakjában leszállt az égből, és rajta is maradt.

Neki növekednie kell,

Nekem pedig kisebbednem.

Nézzétek, a szolgám, akit támogatok,

A választottam, akiben kedvem telik.

Kiárasztom rá lelkemet,

Hogy igazságot vigyen a nemzeteknek.

Délelőtt

RÖVID OLVASMÁNY

Iz 11, 1-2a

Vessző kél majd Izáj törzsökéből, és hajtás sarjad gyökeréből. Az Úr Lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és az értelem lelke; a tanács és az erősség lelke; a tudás és a jámborság lelke, s eltölti őt az Úr félelmének lelke.

Délben

RÖVID OLVASMÁNY

Iz 42, 1

Nézzétek, a szolgám, akit támogatok, a választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet, hogy igazságot vigyen a nemzeteknek.

Délután

RÖVID OLVASMÁNY

Iz 49, 6

Ezt mondta nekem az Úr: Kevés az, hogy szolgám légy, s fölemeld Jákob törzseit, és visszatérítsd Izrael maradékát. Nézd, a nemzetek világosságává tettelek, hogy üdvösségem eljusson a föld határáig.

Urunk megkeresztelkedésének ünnepe után megkezdődik az évközi idő.