Július

HIMNUSZ

Ó, jöjj, magasztos Asszonyunk,

téged vár földi otthonunk.

Már Erzsébetre szent öröm

szállott le egykor jöttödön.

Ó, jöjj, korunk reménye, te,

imád bűnünket mossa le;

meglátogatva népedet

űzd el tőlünk a vészeket!

Ó, jöjj, ha zúg a tengerár,

vezérlő csillag, fénysugár;

utunk ha görbe, jóra ints,

hogy járjunk tisztán, jöjj, taníts!

Ó, jöjj, könyörgünk, látogass,

erőnk erőddel támogasd,

ha pártfogónk ily égi kar,

lelkünk haladhat biztosan.

Ó, jöjj, királytörzs vesszeje,

tévelygők biztos útjele,

őket hitünkben egybehívd,

hogy égnek üdvét nyerje mind.

Ó, jöjj, magasztos Szűz; veled

Fiadnak hála, tisztelet,

Atyával, Szentlélekkel is,

ki minket áldón megsegít. Ámen.

Csitt! A szerelmem! Nézzétek, ő jön ott, ugrál a hegyeken, és szökell a dombokon! Szerelmem olyan, mint a gazella, a fiatal szarvas a hasonmása. Nézzétek, már itt áll házunk falánál, benéz az ablakon, nézelődik a rácson át.

Aztán köszön, s így szól szerelmesem: „Kelj föl, kedvesem, gyere, szépségem! Nézd, elmúlt a tél, elállt az eső, elvonult. A föld színén immár virágok nyílnak, itt van a szőlőmetszés ideje, és gerlice hangja hallatszik földünkön. Már színesedik az első fügetermés, hajtanak a szőlők, s jó illatot árasztanak. Kelj föl, kedvesem, gyere, szépségem! Sziklák hasadékában fészkelő galambom, rejtekhelyeden, a szirtek szegélyezte ösvényen mutasd meg arcodat, hadd halljam hangodat, mert szépen cseng a hangod, és bájos az arcod.”

„Tégy a szívedre pecsétnek, mint valami pecsétet a karodra! Mert mint a halál, olyan erős a szerelem, olyan a szenvedély, mint az alvilág. Nyila tüzes nyíl, az Úrnak lángja. Tengernyi víz sem olthatja el a szerelmet, egész folyamok sem tudnák elsodorni. Ha valaki háza egész vagyonát felkínálná is a szerelemért, azt is kevesellnék!”

Erzsébet eltelt Szentlélekkel. Hangosan felkiáltott: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! {*} Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám?

Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az Örömtől megmozdult méhemben a gyermek, {*} Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám?

Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong üdvözítő Istenemben{n}{r}Lk 1, 46{/r}{/n}. Mária ezekkel a szavakkal bizonyára a neki külön megadott adományokért ad hálát, azután Isten általános jótéteményeit sorolja fel, amelyekkel az Úr meg nem szűnik mindörökké segítségére sietni az emberi nemnek.

Az Urat pedig annak lelke magasztalja, aki minden belső elhatározását Isten dicséretének és szolgálatának veti alá, aki Isten parancsainak megtartásával azt tanúsítja, hogy állandóan szeme előtt tartja az ő fenséges hatalmát.

Annak szíve ujjong üdvözítő Istenében, akit egyedül csak az örök üdvösséget ígérő Teremtőre való emlékezés gyönyörködtet.

Noha ezek a szavak minden tökéletes lélekre állanak, a legjobban az illett, hogy Isten szent Szülője mondja el ezeket; őbenne a rendkívüli érdem kiváltságánál fogva annak lelki szeretete lángolt, akinek testi fogantatása örömmel töltötte be.

Ő joggal ujjonghatott a többi szentnél nagyobb örömmel Jézusban, azaz Üdvözítőjében, mert akit az üdvösség örök szerzőjének ismert, arról tudta, hogy evilági származására nézve az ő testéből fog megszületni; így egyetlen személyben fia is, Ura is lesz.

Mert nagyot művelt velem ő, aki Hatalmas: ő, akit Szentnek hívunk{n}{r}Lk 1, 49{/r}{/n}. Semmit sem tulajdonít tehát saját érdemeinek, mert nagy voltát a lényegénél fogva hatalmas és nagy Isten ajándékának tartja, aki a benne hívő kicsinyeket és gyengéket erősekké és nagyokká szokta tenni.

Helyesen tette hozzá azonban: ő, akit Szentnek hívunk, hogy figyelmeztesse hallgatóit, sőt mindazokat, akikhez szava eljut, hogy kioktassa őket a hitre és nevének segítségül hívására, s így ők is részesei lehessenek az örök szentségnek és az igazi üdvösségnek a prófétai szózat szerint: Aki segítségül hívja az Úr nevét, az megmenekül{n}{r}Joel 3, 5{/r}{/n}. Ez az a név, amelyről fentebb mondja: Szívem ujjong üdvözítő Istenemben.

Ezért nagyon jó és üdvös szokás az Egyházban, hogy az ő énekét mindennap az Esti dicséret zsoltáraival együtt mindannyian énekeljük. Jó ez, mert egyrészt az Úr megtestesülésére való gyakori emlékezés áhítatra gyullasztja a hívek lelkét, másrészt pedig az Istenanya gyakran felidézett példája megszilárdítja a lelkeket az erényekben. És a legjobb helyen, éppen az Esti dicséretben történik ez, hiszen a napközben elfáradt és különböző gondokba merült lelkünk a nyugalom idejének beköszöntésével összeszedettebben tudja átadni magát az Istennel való egyesülésnek.

Boldog vagy, mert hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked. Mária erre így szólt: {*} Magasztalja lelkem az Urat.

Jertek mind, figyeljetek, mert elbeszélem, mi mindent tett velem az Isten. {*} Magasztalja lelkem az Urat.

A tizenkettő közül az egyik, Tamás vagy melléknevén Didimusz, nem volt velük, amikor megjelent nekik Jézus{n}{r}Jn 20, 24{/r}{/n}. Ez az egy tanítvány tehát távol volt. Visszatérve hallotta, hogy mi történt, de a hallottakat nem akarta elhinni. Amikor ismét eljött az Úr, a hitetlen tanítványnak megmutatta oldalát, majd odanyújtotta neki kezét is, hogy érintse meg. Sebhelyeinek megmutatásával begyógyította Tamás hitetlenségének sebét. Szeretett testvéreim, vajon mit gondoltok ezek láttán? Talán azt hiszitek: véletlen volt az, hogy ez a választott tanítvány éppen azon a napon távol volt, és azután visszatérve hallotta a történteket, de a hír vétele után is kételkedett, és kételkedő lélekkel érintette Jézust, sebeit megérintve pedig már hitt?

Bizony nem véletlen volt ez, hanem az isteni Gondviselés műve. Az isteni irgalom csodálatos módon úgy intézte, hogy amikor a kételkedő tanítvány megérintette a sebhelyeket Mesterének és Urának szent testén, ugyanakkor begyógyítsa bennünk is hitetlenségünk sebeit. Több haszna lett hitünknek Tamás hitetlenségéből, mint a hívő tanítványok hitéből, mert míg a sebek érintése visszavezeti őt a hitre, a mi lelkünk azalatt minden kételkedést elvetve megszilárdul a hitben, így lett tehát a kételkedő és a sebeket megtapintó tanítvány a megtörtént feltámadás tanúságtevője.

Megérintette a sebeket, és felkiáltott: Én Uram, én Istenem! Jézus csak ennyit mondott: Hittél, Tamás, mert láttál{n}{r}Jn 20, 28{/r}{/n}. Amikor Pál apostol azt írja, hogy a hit szilárd bizalom abban, amit remélünk, meggyőződés arról, amit nem látunk{n}{r}Zsid 11, 1{/r}{/n}, akkor egészen világosan érthető, hogy a hit olyan dolgokról ad szilárd meggyőződést, amelyeket nem lehet látni. Amit ugyanis látni lehet, az már nem a hit, hanem a megismerés tárgya. Akkor pedig miért mondja az Úr Tamásnak, miután látta és tapintotta őt, hogy hittél, mert láttál? Azért mondja, mert más volt az, amit látott Tamás, és más az, amit hitt. Hiszen a halandó ember nem láthatja az istenséget. Tamás az embert látta, és Istent vallotta meg, amikor felkiáltott: Én Uram, én Istenem! Látása alapján hitt tehát Tamás, aki valóságos embert tapasztalt meg érzékszerveivel, és azt a láthatatlan Istennek vallotta felkiáltásával.

Nagyon örvendetes az, amit ezután mondott az Úr: Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek{n}{r}Jn 20, 29{/r}{/n}. Ebben a kijelentésben ugyanis kifejezetten rólunk van szó, akik őt teste szerint nem látjuk, de szívünkben megvalljuk. Igen, rólunk van szó, de csak akkor, ha hitünk szerint élünk. Mert csak az hisz igazán, aki cselekedeteivel tesz tanúságot hitéről. Akik nem így tesznek, akiknek csak a nevük hívő, azoknak mondja Pál: Hangoztatják, hogy ismerik az Istent, de tetteikkel megtagadják{n}{r}Tit 1, 16{/r}{/n}. Ezért mondja Jakab is: A hit, ha tettek nem származnak belőle, magában holt dolog{n}{r}Jak 2, 17{/r}{/n}.

Az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla, {*} És hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk.

Amit szemléltünk, és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek, amit hallottunk, és amit a szemünkkel láttunk. {*} És hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk.

Szeretteim, azt mondja az evangélista, hogy boldogok a békességesek, mert Isten fiainak hívják őket{n}{r}Mt 5, 9{/r}{/n}. Valóban dúsan fejlődnek a keresztény erények abban az emberben, aki keresztényi békében ápolja az egyetértést. Csak azok nevezhetők Isten fiainak, akik békességben élnek.

Kedveseim, a béke az, ami kiemeli az embert a szolgasorból. A béke tesz szabaddá, és még Isten előtt is megváltoztatja az ember személyi helyzetét, hiszen a szolgát fiúvá, a rabszolgát szabad emberré teszi. A testvérek közötti béke az Isten akarata, Krisztus öröme, a szent élet betetőzése, az igazság mércéje, a tudományok mestere, az erkölcsök őre, és minden dologban dicséretreméltó életszabály. A béke az imádság támogatója, könyörgéseink könnyen járható és hathatós útja, és minden vágyunk megvalósult teljessége. A béke a szeretet szülőanyja, az egyetértés köteléke, és annak a tiszta lelkületnek a nyilvánvaló jele, amely csak Istentől várja azt, amit el akar érni. Mindazt, amit akar, tőle kéri, s amit csak kér, azt meg is kapja. A békét királyi parancs folytán kell megőriznünk, hiszen maga Krisztus Urunk mondta: Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek{n}{r}Jn 14, 27{/r}{/n}. Ez annyit jelent: Békében hagylak el titeket, és békében találjak majd rátok. Amikor eltávozni készült tőlük, azt akarta odaadni nekik, amit, majd ha visszatér, mindnyájukban meg akar találni.

Isteni parancs, hogy megőrizzük azt, amit ő nekünk adott. Nem érthetők félre szavai: Meg akarom találni, amit rátok hagytam. A békét teljesen Isten ülteti lelkünkbe, a sátán viszont onnét gyökerestől ki szeretné tépni. Mert miként a testvéri szeretet Istentől ered, éppen úgy a sátántól származik a gyűlölet. Ezért kell kárhoztatnunk a gyűlölködést, hiszen írva van: Aki gyűlöli testvérét, gyilkos{n}{r}1 Jn 3, 15{/r}{/n}.

Látjátok tehát, kedves testvéreim, szeretnünk kell a békét, és kedvelnünk az egyetértést, mert ezekből származik és ezekből táplálkozik a szeretet. Hiszen tudjátok, hogy az Apostol szerint is a szeretet az Istentől van{n}{r}Jn 4, 7{/r}{/n}. Tehát Isten nincs azzal, akiből hiányzik a szeretet.

Tartsuk meg, testvérek, a parancsokat, mert azok jelentik számunkra az életet. Éljen bennünk az a testvériség, amelyet a túláradó béke köteléke tart össze. Fűzzön bennünket egységbe a szeretet üdvösségtermő köteléke azzal a kölcsönös szeretettel, amely leplet borít a rengeteg bűnre. Minden vágyunkkal a szeretetre kell tehát törekednünk, amely oly sok jót képes művelni, mint amilyen nagy jutalomra is érdemes. Az erények közül pedig mindenekelőtt a békességet gyakoroljuk, mert abban lakik az Isten.

Szeressétek a békét, és akkor nyugalmatok lesz mindenben. Ezzel nekünk jutalmat, magatoknak pedig örömet szereztek. De azért is, hogy Istennek a béke egységében alapított Egyháza majd örüljön a Krisztussal való tökéletes egységben.

Törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba! {*} Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal, és előtted halad majd igazságod.

Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne fordulj el embertársad elől! {*} Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal, és előtted halad majd igazságod.

Zaccaria Szent Antal Mária áldozópapnak szerzetestársaihoz mondott beszédéből

Mi oktalanok vagyunk Krisztusért{n}{r}1 Kor 4, 10{/r}{/n}. Szent Pál, a mi égi vezérünk és szent pártfogónk mondta e szavakat önmagáról és a többi apostolról, és velük együtt mindazokról, akik keresztény módra élnek és apostolkodnak. Ne csodálkozzunk, és ne ütközzünk meg e kijelentésen, kedves testvérek, hiszen nem nagyobb a tanítvány a mesterénél, sem a szolga uránál{n}{r}Mt 10, 24{/r}{/n}. Akik ellenünk vannak, azok önmaguk lelkének ártanak, nekünk pedig használnak: örök dicsőségünk koronáját növelik, önmagukra pedig kihívják Isten haragját. Éppen ezért nem szabad őket szidnunk és gyűlölnünk, sőt inkább részvéttel kell lennünk irántuk, és szeretnünk kell őket. Imádkozzunk is értük! Ne engedjük, hogy legyőzzön minket a rossz, inkább mi győzzük le jóval a rosszat. Az Apostol is arra figyelmeztet bennünket, hogy jó cselekedeteinket, mint a lángoló szeretet izzó parazsát, gyűjtsük a fejükre{n}{r}Róm 12, 20{/r}{/n}, hogy meglássák türelmünket, szelídségünket, és így jobb útra térjenek, s ők is az istenszeretet lángjára gyulladjanak.

Isten irgalmasan kiválasztott minket a világból, bár erre érdemtelenek voltunk. Azt akarja, hogy szolgáljuk őt az erények útján, türelemben teremjük meg a szeretet sok gyümölcsét, és dicsérjük őt nemcsak az Isten gyermekeire váró örök boldogság reményében, hanem a megpróbáltatások között is.

Gondoljatok csak meghívástokra{n}{r}1 Kor 1, 26{/r}{/n}, kedves testvérek. Mert ha ezt komolyan megfontoljuk, azonnal belátjuk azt is, hogy ha már a szent apostoloknak és Krisztus többi hősének a nyomdokaiba léptünk – noha még messze vagyunk tőlük_–, akkor szükségszerűen azt sem utasíthatjuk vissza, hogy mi is részt vegyünk szenvedéseikben. Fussuk meg kitartással az előttünk levő pályát, és emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra{n}{r}Zsid 12, 1{/r}{/n}.

Mi tehát, akik ezt a nagy Apostolt választottuk vezetőnkül és pártfogónkul, ígérjük meg, hogy példáját követni is akarjuk. Törekedjünk életünkben megvalósítani tanítását és példáját. Nem illik ugyanis, hogy az ilyen kiváló vezérnek gyávák és árulók legyenek katonái, de az sem illik, hogy az ilyen dicső atyának méltatlan fiai legyenek.

Hirdettem az evangéliumot, hogy higgyenek Urunkban, Jézus Krisztusban; mit sem aggódom: {*} Kevésbe veszem életemet, csakhogy végigfussam pályámat, és teljesítsem a feladatot, amelyet kaptam, hogy tanúságot tegyek az Isten kegyelmét hirdető evangéliumról.

Nem szégyenlem ugyanis az evangéliumot. {*} Kevésbe veszem életemet, csakhogy végigfussam pályámat, és teljesítsem a feladatot, amelyet kaptam, hogy tanúságot tegyek az Isten kegyelmét hirdető evangéliumról.

XII. Piusz pápának Goretti Mária szentté avatásakor mondott szentbeszédéből

Ez a védtelen szűz, mint ismeretes, egy nagyon szörnyű harcba kényszerült bele; váratlanul zúdult rá a legsötétebb szenvedély vak vihara, amely arra tört, hogy angyali tisztaságán foltot ejtsen, és tönkretegye. De amikor szörnyű küzdelmében vergődött, ő akkor is a „Krisztus követése” sorait ismételgette isteni Megváltója felé: „Ha a legnagyobb gyötrelmek kísértése és küzdelme szakad is reám, nem félek a bajoktól, hiszen velem van a te kegyelmed. Ez az én erősségem. Ez ad nekem jó tanácsot és segítő erőt. Kegyelmed erősebb minden ellenségnél.” Tehát ő, aki ezzel az égi kegyelemmel volt felruházva, s akinek nemes és erős akarata mindig erre a kegyelemre volt hangolva, ha életét fel is áldozta, tisztasága szűzi dicsőségét el nem veszítette.

Ennek az alázatos leánynak az életét – amelyről csak nagy vonásokban szóltunk – nemcsak úgy kell szemlélnünk, mint az égiek számára méltó látványt, hanem azt úgy kell tekintenünk, mint amely méltó, hogy korunk csodálatát és tiszteletét kiérdemelje. Tanulják meg belőle a családapák és családanyák: Istentől kapott gyermekeiket hogyan kell komolyan és szentül nevelniük bátor helytállásra és a katolikus vallás parancsainak megtartására olyannyira, hogy ha gyermekeik erkölcsi veszélybe kerülnek, az Úr kegyelmének segítségével mégis legyőzhetetleneknek, sérthetetleneknek és szeplő nélkülieknek bizonyuljanak.

Tanulják meg tőle az ártatlan gyermekek és a lelkesedő fiatalok, hogy a haszontalan és gyorsan eliramló érzéki örömök és mindenfajta rafinált vétkezés szánalmas gyönyöre helyett tudjanak erős és gyors léptekkel – ha kemény küzdelem árán is – a keresztény erények elsajátításának arra a magas fokára törekedni, amelyet isteni ajándékokkal segítve és csakis ezekre építve: bátor törekvéssel, az imádság és munka kitaposott útján, kisebb vagy nagyobb fokban mindnyájan megközelíthetünk.

Valóban, nem mindnyájan nyerünk vértanúi hivatást, de a keresztény erényesség megvalósítására mindnyájan hivatva vagyunk. Az erényesség pedig erőt tételez fel, amely, ha nem is versenyezhet ennek az angyali tisztaságú leánynak kegyelmi nagyságával, mégis megkívánja mindannyiunk részéről a mindhalálig tartó mindennapos szorgos munkálkodást és soha el nem hagyható éber erőfeszítést. Emiatt nyugodtan nevezhetjük ezt is egy lassú, de kitartóan véghezvitt mártíromságnak, amelynek vállalására az Úr Jézusnak ezek az isteni szavai figyelmeztetnek: A mennyek országa erőszakot szenved, és az erőszakosok szerzik meg{n}{r}Mt 11, 12{/r}{/n}.

Isten kegyelmére támaszkodva tehát törekedjünk erre mindnyájan, ahogyan ezt Goretti Szent Mária szűz és vértanú tanácsolja nekünk. És ez a kedves szűz eszközölje ki imádságával számunkra is az isteni Megváltó színe előtt – akinek jelenlétében az égiek örök boldogságát élvezi_–, hogy mi is mindnyájan készséges jóakarattal, sajátos körülményeinknek megfelelően lépjünk dicső nyomdokaiba, és méltó cselekedetekkel kövessük őt.

Ó, mily szép vagy, Krisztusnak lefoglalt szűz, {*} Aki méltó voltál elnyerni az Úr koronáját, az örök szüzesség jutalmát.

Senki el nem veheti tőled a szüzesség pálmáját, és el sem szakíthat Isten Fiának szerelmétől. {*} Aki méltó voltál elnyerni az Úr koronáját, az örök szüzesség jutalmát.

A SZEGED-CSANÁDI EGYHÁZMEGYE
ÉSZAKI RÉSZÉBEN
A SZÉKESEGYHÁZ FELSZENTELÉSE

(Scriptores Rerum Hungaricarum. Ed. E. Szentpétery. Tom. 2. Budapestini, 1938. XII. 1, 2, 4, 5, 6, 7, 8. 11. pp. 515-527)

A jeles magyar királyok családjából származott Szent László király dicsőségesen tündökölt.

De népének is dicsőséget szerzett, hiszen valóban boldog az a nemzet, és dicső az a nép, amelynek ilyen királya lett.

Előzőleg a vezérség tisztjét lelkiismeretesen töltötte be, majd mintegy Istentől kiválasztva lett királlyá, a főnemesek és az egész magyarság egy akarattal őt választotta meg. Ő maga pedig minden hatalomvágy nélkül és evilági javakra való törtetés nélkül vállalta el az ország vezetését. Királyi tisztét úgy töltötte be, hogy ne uralkodjék, hanem inkább övéinek a javát szolgálja. Az Apostol tanítása szerint nem a saját javát kereste{n}vö. {r}1 Kor 10, 24{/r}{/n}, hanem azt, ami Krisztus ügye.

A váradi püspökség megalapítását ő fejezte be. Szokása szerint éjszakánként bement a váradi monostor templomába, hogy ott imádkozzék.

A kérésére kapott pápai felhatalmazás alapján Szent István király és fia, Szent Imre meg Szent Gellért vértanú, valamint Boldog András és Benedek testét felemeltette, és ünnepélyesen szentté avattatta őket.

Elhatározta, hogy keresztes hadjáratra Jeruzsálembe megy, és ott, ha kell, életét áldozza Krisztusért. A keresztes hadjáratra fogadalmat tett külföldi vezérek együttesen Lászlót, e jámbor királyt kérték meg, hogy legyen a vezérük és a hadjárat irányítója. De mielőtt e vezérek magyar földön összegyűlhettek volna, László király váratlanul súlyos betegségbe esett. Magához vette a Szent Útravalót, és megboldogulva az Úrhoz költözött. Az egész magyarság gyászolta.

Szent László holttestét Váradra vitték, ezt temetkezési helyül előre ő választotta ki magának.

Miután pedig a mindenség Teremtője ezt az erényes életet élt szent királyt annyi sok csodával kitüntette, az Úr 1192. évében testét felemelve ünnepélyesen szentté avatták.

Mindezek azért írattak le, hogy akik ezeket hallják vagy olvassák, dicső Szent László király közbenjárására úgy használják fel e világ javait, hogy eljussanak a boldog örökkévalóság örömébe.

Milyen félelmetes ez a hely, {*} Valóban itt van az Isten háza, és itt van az ég kapuja.

Az Úrnak ezt a házat időállóvá építették, az alapját szilárd sziklára tették. {*} Valóban itt van az Isten háza, és itt van az ég kapuja.

Szent II. János Pál pápának a kínai vértanúk szentté avatásakor mondott szentbeszédéből

Szenteld meg őket az igazságban, hiszen a te tanításod igazság,{n}{r}Jn 17, 17{/r}{/n}. Ez a fohász, amelyet az utolsó vacsorán Krisztus az ő főpapi imájában Atyjához intézett, a szentek és boldogok seregének ajkára is adható, akiket a Szentlélek nemzedékről nemzedékre támaszt az Egyházban. Kétezer évvel a megváltás művének kezdete után felidézzük ezt a fohászt szemünk előtt tartva Zhao Rong Szent Ágostont és 119 vértanútársát Kínában. Az Atyaisten megszentelte őket szeretetében{n}vö. {r}Jn 17, 17{/r}{/n}, meghallgatva Fia imáját, aki szent népet szerzett neki, midőn a keresztfán kitárt karral elszenvedte a kínhalált , hogy feloldja a halálnak átkát, és a feltámadásról bizonyságot adjon nekünk.

Hálát adunk az Úrnak, mivel megáldja az Egyházat és beragyogtatja azt kínai fiai és leányai szentségének fényével. Anna Wang 14 éves leányt a hóhér fenyegetésekkel arra biztatta, hogy tagadja meg Krisztusba vetett hitét; ő ennek ellenállt, és készen arra, hogy a hóhér bárdja alá hajtsa fejét, nyugodt lélekkel így szólt: „Az ég kapuja mindenkinek nyitva áll”, és suttogva, háromszor hívta segítségül Jézus nevét. Xi Guizi 22 éves ifjú, aki alighogy jobb karját levágták, és bőrét még élve lehúzták róla, rettenthetetlenül így kiáltott: „Testem minden része, vérem minden cseppje, emlékeztessen benneteket arra, hogy keresztény vagyok.”

Ugyanezen bátorsággal és örömmel tett tanúságot másik 85 kínai vértanú is, különböző korú és állapotú férfiak és nők: papok, szerzetesnők és világi hívek, akik életük odaadásával megerősítették töretlen hűségüket Krisztus és az Egyház iránt. Mindez a kínai egyház történetének különféle viszontagságos és nehéz időszakában történt.

Ezeknek a vértanúknak a sorába tartozik az a 33 misszionárius férfi és nő is, akik hazájukat elhagyva a kínaiak szokásait és szellemét törekedtek elsajátítani, és nagy szeretettel elfogadták ennek az országnak sajátosságait attól a vágytól indíttatva, hogy a kínai népnek hirdessék Krisztust, és őt szolgálják közöttük. Sírjaik mindmáig fennmaradtak, és ez azt bizonyítja, hogy őket mintegy közülük valónak tekintik ma is, mivel – amennyire emberileg lehetséges – őszinte szívvel szerették és minden erejükkel segítették ezt a népet. „Senkinek nem ártottunk, ellenkezőleg sokaknak hasznára voltunk” – felelte Fogolla Ferenc püspök a kormányzónak, aki arra készült, hogy kardjával kivégezze őt.

Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért. {*} Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak.

Legyetek tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes. {*} Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak.

HIMNUSZ

Égi fények közt, kiket áldva hirdet

harci győztesként diadalmi ének,

ott ragyogsz, boldog Benedek sugárzó

érdemeiddel.

Testben ifjú még, de szívedben érett:

perzselő vágyak tüze nem hevített,

földi életnek gyönyörét kerülve

égre figyeltél.

Távol várostól, a szülői háztól,

sziklás erdőknek vadonába tértél,

s boldog életnek tükörét megírtad:

bölcs Reguládat.

Így a népek nagy nevelője lettél,

hintve Jézus szép tanait; te gyúrj át

minket is bátor követőddé, s gyújts fel

mennyei vágyra.

Zengje énekszó az Atyát Fiával,

és a Szentlelket, vigaszát ki adja:

Ők díszítettek kegyelemmel téged

gazdagon áldva. Ámen.

Először is: bármi jóba kezdesz, igen állhatatosan imádsággal kérjed, hogy ő vigye azt végbe, hogy ő, aki bennünket már fiai sorába méltóztatott számítani, ne legyen kénytelen valaha is szomorkodni rossz tetteink miatt. Úgy kell őt a bennünk levő adományaival mindenkor szolgálnunk, hogy mint haragvó atya örökségéből ki ne tagadjon minket, fiait, de úgy se, mint félelmetes úr, bűneinktől felingerelve, gonosz szolgák gyanánt át ne adja az örök büntetésre azokat, akik nem akarták őt követni a dicsőségbe.

Keljünk föl tehát végre valahára a Szentírás serkentő szavára: Itt az óra, hogy felébredjünk az álomból{n}{r}Róm 13, 11{/r}{/n}. Nyissuk meg szemünket a megistenítő fénynek, és megdöbbent füllel halljuk, mire int bennünket a mindennap felénk kiáltó isteni szózat: Ma, ha az Úr szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket!{n}{r}Zsolt 94, 8{/r}{/n} És ismét: Akinek füle van a hallásra, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak!{n}{r}Jel 2, 7{/r}{/n} És mit mond? Jöjjetek, fiaim, hallgassatok rám! Az Úr félelmére tanítalak titeket{n}{r}Zsolt 33, 12{/r}{/n}. Siessetek, míg tiétek az élet világossága, hogy a halál sötétsége meg ne lepjen benneteket!{n}{r}Jn 12, 35{/r}{/n}

Ezeket kiáltja oda az Úr a népsokaságnak, amikor keresi munkását, majd így folytatja: Ki az az ember, aki életet óhajt, és jó napokat kíván látni?{n}{r}Zsolt 33, 13{/r}{/n} Ha ennek hallatára azt feleled: „Én”, akkor Isten ezt mondja neked: Ha igazi és örök életet akarsz, tiltsd el nyelvedet a gonosztól, és ajkad ne szóljon csalárdságot, fordulj el a rossztól, és tedd a jót! Keresd a békét, és járj utána!{n}{r}Zsolt 33, 14-15{/r}{/n} Ha ezt megteszitek, szemem rajtatok lesz, és fülem meghallja könyörgéseteket. És még mielőtt segítségül hívnátok, azt mondom nektek: Íme, itt vagyok{n}{r}Iz 52, 6{/r}{/n}.

Mi lehetne édesebb számunkra, szeretett testvéreim, az Úrnak e minket hívó szavánál? Íme, így mutatja meg jóságosan az Úr az élet útját.

Övezzük fel tehát derekunkat hittel és a jó cselekedetek gyakorlásával, és az evangélium vezetésével járjuk az ő útjait, hogy méltók legyünk meglátni azt, aki országába hívott minket{n}{r}1 Tessz 2, 13{/r}{/n}. Ám ha országának sátorában akarunk lakni, hacsak jó cselekedetekkel nem igyekszünk, soha oda el nem jutunk.

Amint van keserűségből fakadó rossz buzgóság, amely elszakít Istentől, és a pokolra vezet, úgy van jó buzgóság is, amely a vétkektől választ el, és Istenhez és az örök életre vezet. Ezt a buzgóságot tehát a legizzóbb szeretettel gyakorolják a szerzetesek, azaz: Egymást a tiszteletadásban előzzék meg{n}{r}Róm 12, 10{/r}{/n}. Egymásnak mind testi, mind lelki fogyatkozásait a legtürelmesebben viseljék el. Egymásnak versengve engedelmeskedjenek. Senki se kövesse azt, amit maga számára hasznosnak ítél, hanem ami másnak az. Egymást tisztán, testvéri szeretettel szeressék. Istent szeretve féljék. Apátjukat őszinte és alázatos szeretettel szeressék. Krisztusnak semmit elébe ne tegyenek, aki bennünket, mindnyájunkat az örök életre vezessen.

Szent Benedek elhagyta szülei házát, vagyonát, és egyedül Istennek akarván tetszeni, a szent szerzetesi életet választotta. {*} A magányban élt, Isten színe előtt.

Visszavonult a világtól, hogy ne tudja, amit már megismert, és megtapasztalja, amit még nem tudott. {*} A magányban élt, Isten színe előtt.

Amikor Isten szent szolgáját királlyá fölkenték, nem elégedett meg e földi királyság szűk határaival, hanem a halhatatlanság koronájának elnyeréséért annak a legfőbb Királynak szolgálatába szegődött, akinek szolgálni dicsőséges uralkodást jelent. Ezért igen nagy buzgósággal fogott hozzá a vallásos élet elmélyítéséhez. A templomokat javadalmakkal gazdagította, és pompásan felékesítette. Teljesen a saját adományából megalapította a Szent Péter és Pál főapostolokról, valamint a Szent György vértanúról elnevezett bambergi püspökséget, és azt különleges módon a római Szentszék gondjaira bízta, így akarta kimutatni a Szentszék iránti köteles tiszteletet, és a püspökséget ennek a hathatós oltalma alá óhajtotta helyezni.

Hogy pedig mindenki előtt nyilvánvaló legyen ennek a szent férfiúnak az a buzgólkodása, amellyel az újonnan alapított egyházmegyéjének további békés fejlődéséről is gondoskodni akart, ide iktatunk egy részletet az alapítólevélből.

„Henrik, akit az isteni kegyelem rendelt királlyá, az Egyház jelenben és jövőben élő minden gyermekének: A Szentírás sok üdvös parancsa arra tanít és figyelmeztet, hogy a mulandó javainkról lemondva és a földi előnyöket mellőzve, igyekezzünk az örök és mindig megmaradó mennyei javakat elnyerni. Veszendő és hiábavaló ugyanis a jelen világ dicsősége, ha nem segít ahhoz, hogy már most a mennyei örök életre terelje figyelmünket. Isten irgalma azonban csodálatosan segíti az embereket azzal, hogy a mennyei hazát e földi javak árán megszerezhetik.

Amikor tehát megemlékezünk erről az isteni irgalomról, amely ajándékozó jóságával királyi méltóságra emel minket, úgy intézkedünk, hogy nemcsak az elődeink által épített templomokat látjuk el gazdagabban, hanem Isten nagyobb dicsőségére újakat is építünk, és azokat buzgóságunk jeléül gazdag adományokkal ékesítjük föl. Ezért Urunk parancsait figyelmes füllel hallgatva, és isteni igéjének készséggel engedelmeskedve, az ő bőkezűségéből nekünk juttatott kincseinket a mennyben kívánjuk elhelyezni, ahol a tolvajok azt ki nem ássák, és el nem lopják, sem pedig a rozsda és a moly meg nem emészti{n}vö. {r}Mt 6, 20{/r}{/n}. Tudjuk ugyanis, hogy ha minden meglevő javunkat ott helyezzük el, akkor szerető vágyakozásával szívünk is egyre inkább otthon érzi majd ott magát.

A hívek tudomására hozzuk tehát, hogy atyai örökségünket, a Bambergnek nevezett helységet püspöki székhely rangjára emeljük, azzal a rendelkezéssel, hogy ott rólunk és szüleinkről ünnepélyesen megemlékezzenek, amikor az összes igazhitű keresztényért bemutatják az üdvösséges szentáldozatot.”

Gazdaggá tette őt az Úr, ellenségeivel szemben védelmezte, üldözőitől oltalmazta, {*} És örök hírnevet szerzett neki.

Egyenes utakon vezette az Úr az igazat, és megmutatta neki Isten országát. {*} És örök hírnevet szerzett neki.

Most, hogy a mindenkinél melegebb lelkű Kamillal kapcsolatban a szent szeretet erényéről, mint minden egyes erény gyökeréről és egybefogó ajándékáról kezdek szólni, legelőször is azt írom meg, hogy őt lángra gyújtotta ez a szent erény nemcsak Isten iránt, hanem embertársai, de legfőképp a betegek iránt is, akiknek már a puszta látása is elég volt számára ahhoz, hogy szívét a legforróbb gyöngédség öntse el irántuk, és minden földi értéket és vágyat tökéletesen elfelejtsen miattuk. Valóban, amikor kiszolgált akár csak egyet is a betegek közül, észre lehetett venni rajta azt az odaadó, önmagát egészen feláldozó lelkületet, amelyre a betegek iránti nagy tisztelete és irgalmas szeretete ragadta el egész lényét. Szívesen magára vállalta volna minden nyomorúságukat és bármilyen más megpróbáltatást is, csak hogy enyhítse fájdalmukat, és megszüntesse szenvedéseiket.

A betegekben ugyanis annyira életszerűen ismerte fel magát Krisztust, hogy igen gyakran ételosztás közben Krisztusnak fogta föl őket olyannyira, hogy kegyelmet és bűnbocsánatot közvetlen tőlük kért. Ezért volt irántuk olyan nagy tisztelettel, mint aki magának az Úr Jézusnak valóságos jelenlétét éli meg bennük. Nem volt semmi más, amiről gyakrabban és izzóbban beszélt volna, mint a krisztusi szeretet szent parancsa; ezt igyekezett minden ember szívébe beleplántálni.

Hogy szerzetestársait is fellelkesítse ennek a legfőbb szent erénynek gyakorlására, az volt a szokása, hogy gyakran ismételgette előttük Jézus Krisztus e kedves szavait: Beteg voltam, és meglátogattatok{n}{r}Mt 25, 36{/r}{/n}. Valóban úgy is látszott, hogy ezek a szavak mélyen a szívébe vannak vésve, hiszen annyiszor mondta és ismételgette ezeket.

Olyan nagy és szélesre tágult szeretet fűtötte Kamillt, hogy nemcsak a betegeket és haldoklókat karolta föl szerető gonddal, de buzgóságával és segítésre kész szívével keblére ölelt minden egyes szegényt és szükségben kínlódó szerencsétlent. Végül is annyira átadta szívét a szükséget szenvedők szolgálatára, hogy igen gyakran ezt szokta mondani: „Ha már többé nem akadna szegény a föld hátán, az embereknek akkor is az lenne a legfontosabb feladatuk, hogy kutassanak utánuk, és akár a föld alól is előássák őket, hogy jót tegyenek velük, és gyakorolják az irgalmasság cselekedeteit.”

Gondozzátok a betegeket, tanúsítsatok mindenki iránt türelmet; {*} Mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban.

Karoljátok fel egymást, amint Krisztus is felkarolt benneteket Isten dicsőségére. {*} Mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban.

Szent Bonaventura püspöknek „A lélek útikönyve Istenhez” című könyvecskéjéből

Krisztus az út és az ajtó. Krisztus a lépcső és a segítség az Istenhez jutásban, mivel ő a szövetség ládájára helyezett kiengesztelési tábla{n}{r}Kiv 26, 34{/r}{/n}, és ő a kezdettől elrejtett titok{n}{r}Ef 3, 6{/r}{/n}. Aki erre az engesztelő táblára teljesen odafordított arccal néz, nézi a keresztre feszített Krisztust hittel, reménnyel, szeretettel, áhítattal, csodálattal, örvendezéssel, megbecsüléssel, dicsérettel és ujjongással, az ilyen ember pászkát, azaz átvonulást vállal vele, hogy a kereszt vesszejével átmenjen a Vörös-tengeren, Egyiptomból kivonul a pusztába, ahol titokzatos mannát ízlel, és Krisztussal együtt nyugszik a sírban, külsőleg mintegy meghalva, de lélekben megérezve mégis azt – már amennyire e földi életben lehetséges_–, amit a hozzá forduló gonosztevőnek mondott Krisztus a kereszten: Még ma velem leszel a paradicsomban{n}{r}Lk 23, 43{/r}{/n}.

Ebben az átvonulásban, ha ez tökéletes, minden értelmi tevékenységet el kell hagyni, és a szeretet minden hevének Isten felé és Istenbe kell átfordulnia. Ez azonban misztikus és titokzatos dolog, amit senki más nem ismer, csak aki megkapja; senki más nem kapja meg, csak aki vágyódik utána; de vágyódni sem tud utána senki más, csak akinek szívét a Szentlélek felgyújtotta, az a Szentlélek, akit Krisztus küldött a földre. Ezért is mondja az Apostol, hogy ezt a misztikus bölcsességet a Szentlélek nyilatkoztatta ki.

Ha azt kutatod, hogyan történik mindez, a kegyelmet kérdezd, ne a tanítást; a vágyat kérdezd, ne az értelmet; az imádság sóhajtásait, ne a tanulmányokat; a jegyest, ne a tanítót; Istent, ne az embert; a felhőt, ne a ragyogást; ne a fényt, hanem a mindenestől lángra gyújtó tüzet, amely elragadó illatával és lángoló szeretetével visz Istenhez. Ez a tűz pedig az Isten, ez a tüzes kemence Jeruzsálemben van, és Krisztus gyújtotta meg izzó szenvedésének lobogásában, amit egyedül csak az fog fel igazán, aki ezt mondja: A megfulladást áhította a lelkem, s csontjaim a halált{n}vö. {r}Jób 7, 15{/r}{/n}. Aki a halált szereti, az megláthatja Istent, mert kétségtelenül igaz: Nem láthat meg engem élő ember{n}{r}Kiv 33, 20{/r}{/n}. Haljunk meg tehát, és lépjünk be a felhőbe, parancsoljunk csendet gondjainknak, vágyainknak és képzeletünknek; vonuljunk át a megfeszített Krisztussal ebből a világból az Atyához, hogy miután megmutatta nekünk az Atyát, mondhassuk Fülöppel: Ez elég nekünk{n}{r}Jn 14, 8{/r}{/n}, és hallhassuk Pállal: Elég neked az én kegyelmem{n}{r}2 Kor 12, 9{/r}{/n}, és Dáviddal is ujjongva mondhassuk: Érje bár testemet és szívemet enyészet, szívem Istene és örökrésze mindig az Isten{n}vö. {r}Zsolt 72, 26{/r}{/n}. Áldott legyen az Úr öröktől fogva mindörökké. Az egész nép mondja: Úgy legyen! Úgy legyen!{n}{r}Zsolt 105, 48{/r}{/n}

Aki teljesíti Isten parancsait, benne marad az Istenben, és az Isten is őbenne. {*} Annak, hogy ő bennünk marad-e, a Lélek a próbaköve, akit adott nekünk.

Az Úr teremtette a bölcsességet a Szentlélekben, és kiárasztotta minden műveire. {*} Annak, hogy ő bennünk marad-e, a Lélek a próbaköve, akit adott nekünk.

Királyi szűz leányt, Dávid családjából valót választott ki Isten, hogy anya legyen, szentséges magzat édesanyja. Gyermekét, aki Isten és ember, előbb foganta lélekben, mint testben. Az angyallal folytatott beszélgetésből meg kellett tudnia, mit készül tenni benne a Szentlélek, meg kellett ismernie Isten tervét, különben az előre nem sejtett események gyötrő félelemmel töltötték volna el. Ezután már nem tartott attól, hogy szüzességében megszégyenül, ő aki nemsokára Isten anyja lesz. Miért is ne bízna a fogantatás egészen újszerű módjában az, aki ígéretet kapott, hogy a Magasságbeli erejéből lesz termékennyé. Mária hitt, és ebben csak erősítette egy megelőző csoda híre: Isten váratlanul gyermeket ajándékoz Erzsébetnek, így az, akinek hatalmából foganhat a magtalan, hitelt érdemlően ígérheti, hogy gyermeket fog szülni a szűz.

Isten Igéje tehát, maga az Isten, Isten Fia, aki kezdetben Istennél volt, minden általa lett, nélküle semmi sem lett{n}{r}Jn 1, 2{/r}{/n}, emberré lett, hogy az örök haláltól megmentse az embert. Nyomorúságos emberi létünket magára öltve – méltóságának sérelme nélkül_–, úgy hajolt le hozzánk, hogy megmaradva annak, ami volt, felvéve azt, ami nem volt, igazán szolgai külsőt kapcsolt ahhoz a természethez, amely által egylényegű ő az Atyaistennel. Olyan nagyszerű volt ez az egység, amellyel egymáshoz kötötte e két természetet, hogy az alsóbbrendűt nem semmisítette meg a felmagasztalás, a magasabb rendűt pedig nem fokozta le a megtestesülés.

Megmarad tehát mind a két valóság sajátos jellege, és egy személyben egyesül, de úgy, hogy a Fönség alacsonyabb természetet, az Erő gyengeséget, az Örökkévalóság halandóságot vesz magára; az ember adósságának lerovására a sérthetetlen természet sebezhető természettel egyesül, a valóságos Isten és a valóságos ember az Úr egy személyiségében összeforr, hogy – amint gyógyulásunknak megfelelő volt – az Istennek és az embereknek egyetlen közvetítője{n}{r}1 Tim 2, 5{/r}{/n} egyrészt meghalhatott embersége szerint, másrészt feltámadhatott istensége szerint. Méltányos volt, hogy az Üdvözítő világra hozása ne rontsa meg a szűzi épséget; mert az örök igazságot szülte, azért maradt érintetlen a szüzessége.

Igen, szeretteim, így illett születnie Krisztusnak, aki az Isten ereje és bölcsessége, így illeszkedett be ő közénk emberségével, így magasztosult fölénk istenségével. Ha nem lett volna valóságos Isten, nem hozott volna üdvösséget nekünk; ha nem lett volna valóságos ember, nem adott volna példát.

Amikor Urunk megszületett, ujjongó angyalok énekelték: Dicsőség a magasságban Istennek, és hirdették: Békesség a földön a jóakaratú embereknek{n}{r}Lk 2, 14{/r}{/n}. Azt látták ugyanis, hogy a mennyei Jeruzsálem lakossága a világ minden népéből épül. Az isteni jóság kimondhatatlanul nagyszerű műve ez. Ha láttára így örvendeznek a magasságos angyalok, mennyire kell ujjonganiuk miatta a nyomorúságos embereknek!

Ünnepeljük meg a dicsőséges Szűz Máriának áldott emlékezetét, akinek alázatosságát tekintetre méltatta az Úr; {*} Amikor az angyal köszöntötte, méhébe fogadta a világ Üdvözítőjét.

Zengjünk dicséretet Isten szeplőtelen Anyjának a mai szent ünnepen. {*} Amikor az angyal köszöntötte, méhébe fogadta a világ Üdvözítőjét.

Szent András és Benedek remeték életéből, amelyet Boldog Mór pécsi püspök írt meg

Abban az időben, amikor a jámbor István király parancsára Pannóniában még alig kezdett sarjadzani az Istenség neve és tisztelete, a derék uralkodó hírének hallatára más országokból sok pap és szerzetes jött hozzá, mint atyjához, nem kényszerűségből, hanem azért, hogy a szent szerzetesi életnek új öröme fakadjon az ő gyülekezetükből.

Ezek közt egy Zoerárd nevezetű, falusi egyszerűségből – mint rózsa a tövisek közül – származó férfiú a Szentlélek sugallatára Lengyelországból hazánkba jött, és Fülöp apát kezéből, aki Szent Hippolit vértanú tiszteletére Zobor nevezetű kolostort épített Nyitra földjén, fölvette a szerzetesi öltönyt, András nevet kapott, és remeteéletre adta magát. Vele együtt élő tanítványának, boldog Benedeknek előadása alapján elhatároztam, hogy néhány szóval följegyzem, amit hallottam, hogy mily töredelmes szívvel és mekkora testi kínzásokkal sanyargatta magát. Én, Mór, aki Isten irgalmából most pécsi püspök vagyok, gyermekkoromban láttam ugyan a jó embert, de hogy milyen volt az ő életmódja, azt nem látásból, hanem hallomásból tudtam meg. Az említett Benedek szerzetes, aki többször megfordult a Szent Márton püspök tiszteletére emelt kolostorunkban, maga beszélte el nekem az ő tiszteletreméltó életéről a következőket.

Miután tiszteletreméltó András a remeteség magányába vonult, állandóan böjtölt, ami nagy testi fáradsággal, de a lelki élet megerősödésével járt. Három napig tartózkodott mindennemű ételtől, annak szeretetéért, aki emberré lett az emberekért, és negyven napig böjtölt. Midőn pedig elérkezett a Nagyböjt ideje, Zozimus apát szerzetesi életének példájára, aki testvéreivel együtt 45 szem datolyával húzta ki a Nagyböjtöt, Fülöp apáttól, akinek kezéből vette a szerzetesi öltönyt, 40 diót kapott, és avval megelégedve örömmel várta a szent feltámadás napját. Ugyanakkor pedig és egyéb napokon, habár az étkezés nemcsak a test felüdítésére nem volt elég, hanem még lelkét is elgyöngítette, mindazonáltal – az imádság idejét kivéve – sohasem hagyta abba a munkát, hanem fejszét ragadva az erdőnek egy magányos helyére ment dolgozni.

Ó, boldog András, akinek jutalma a boldog és örök élet, a százszoros ékességű korona, amely az égben kipótolja azt, amit oly nehezen vásárolt meg itt a földön! Ó, hallatlan neme a hitvallásnak, amely még drágábbá teszi az ígéret országát! Az étel, a pihenés nem rabolhatta el hiú édességével az örök életet, s a gonosz lélek nem találhatott módot az ő elcsábítására.

Amiket eddig írtam, tanítványának, Benedeknek elbeszéléséből tudtam meg, aki atyja halála után elhatározta, hogy ugyanazon a helyen lakik. Midőn mestere példájára három évig szigorú életet folytatott, rablók vetődtek arra, s mivel sok pénzt gyanítottak nála, a Vág folyó partjára hurcolva megölték, és a vízbe dobták.

Sokáig keresték a holttestét, de nem találták meg. Egy egész évig láttak a Vág folyó partján ülni egy sast, amely mintha lesett volna valamire. Általa bizonyosakká lévén a test hollétéről, a víz alá merítettek egy embert, és így találták meg olyan épen, mintha nemrég halt volna meg. Benedeket a nyitrai Szent Emmerám bazilikában temették el ugyanabba a sírba, amelyben szent atyjának, Boldog Andrásnak csontjait őrizték.

Ő az, aki Isten előtt nagy tetteket vitt végbe, és egész szívvel dicsérte az Urat; {*} Ő az, aki közbenjár Istennél népe bűneinek bocsánatáért.

Íme, a panasz nélküli férfi, Isten igaz tisztelője, aki minden rossz cselekedetet legyőzött önmagában, és kitartott ártatlanságában. {*} Ő az, aki közbenjár Istennél népe bűneinek bocsánatáért.

Jan Dlugosz krakkói kanonok „A lengyel királyság évkönyvei” című művéből

A mai napon, azaz 1399. július 17-én meghalt Hedvig királyné. Nagyon bájos arcú volt, de szokásait és erényeit tekintve még kedvesebb; a katolikus hit elterjesztője Litvániában. Ő állította fel a zsoltározók kollégiumát a krakkói székesegyházban, és két oltárt ugyanott. Ő alapította a piaszki Szűz Mária-kolostort Krakkó mellett. Ő kezdte el a szláv testvérek kolostorának felépítését. Nagyböjt és Ádvent idején vezeklőövvel és rendkívüli önmegtagadásokkal fegyelmezte testét. Bőkezű volt a szegények, özvegyek, jövevények, zarándokok, mindenféle nyomorgók és szükséget szenvedők iránt.

Nem volt benne könnyelműség, nem volt harag, nem lehetett benne gőgöt, irigységet vagy dühöt találni. Isten iránti nagy áhítatával és mérhetetlen szeretetével tűnt ki; minden világi hiúságot elutasítva magától, lelkét és gondolatvilágát egyedül az imádságra és szent könyvek, nevezetesen az Ó- és Újszövetség, a négy egyháztanító homíliái, az atyák életrajzai, prédikációk, szentek élete, Boldog Bernát, Szent Ambrus elmélkedései és prédikációi, Szent Brigitta jelenései és más, latinról lengyelre fordított könyvek olvasására fordította. Sok tehetséges, magát a tudománynak szentelő ifjú ellátásáról gondoskodott. Prágában kollégiumot alapított a litvánok számára, és fáradozott a krakkói Hittudományi Kar felállításán. Végrendeletében minden ékszerét, ruháját, pénzét és minden királyi öltözetét a szegények megsegítésére és a krakkói egyetem megújítására hagyta.

Ugyancsak a krakkói székesegyházra hagyott egy gyöngyökkel kirakott főpapi melldíszt. Olyan híres volt, és annyira megbecsülték az egész katolikus világban nagyszerű erkölcsi magatartása miatt, hogy életében a szentség példaképeként tisztelte mindenki.

Éhes voltam, és adtatok ennem, szomjas voltam, és adtatok innom, idegen voltam, és befogadtatok. {*} Bizony, mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.

Aki megszánja a szegényt, az Úrnak ad kölcsönt. {*} Bizony, mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.

Szent Apollinaris szülőföldje egyházát vértanúságával dicsőítette meg. Méltó volt, hogy Apolinaris, aki életét, Isten parancsát követve elveszítette, visszakapja azt az örök életben. Boldog, aki így fejezte be életpályáját, megőrizte a hitet, hogy ezáltal valóban első legyen hívei között. Senki ne higgye, hogy ha őt hitvalló névvel illetnék, az kisebb lenne, mint a vértanúság. Hiszen ő naponta sokszorosan kész volt a harcot felvenni. Hallgasd meg Pál apostolt, aki azt mondja: Mindennap meghalok{n}{r}1 Kor 15, 34{/r}{/n}. Kevés annak egyszer meghalni, aki, királya számára az ellenség felett gyakori dicső győzelmet arathat. Nem annyira a halál, sokkal inkább a hit és az odaadás tesz valakit vértanúvá; és ahogyan erényes dolog a csatában a király iránti szeretetből elesni, ugyanígy tökéletes erénynek számít, ha valaki kitartóan helytáll, és végsőkig folytatja a harcot. Nem azért tisztelünk valakit vértanúként, mert a vértanúság halált hozott neki, hanem mert kipróbálttá tette a hitét. Dárdáját használta és fegyvereink minden nemét kipróbálta rajta a ravasz ellenség, de ezt az erős vezért nem tudta kimozdítani helyéről, nem tudta megtörni állhatatosságát. Igen nagy dolog, testvéreim, ha – szükség esetén – valaki az Úr Krisztusért megveti a jelen életet, de az is dicsőséges, hogyha valaki életével megveti a világot is, és megtiporja azt annak fejedelmével együtt.

Krisztus sietett a vértanúhoz, a vértanú pedig sietett Királyához. Jól mondtuk, sietett, hiszen a próféta így szólt: Ébredj fel, siess velem szembe, és láss{n}vö. {r}Zsolt 58, 6{/r}{/n}. Hogy pedig az egyház az érte küzdőt megtartsa, lelkesen Krisztushoz fordul, hogy az igazság győztesének megszerezze a koronát, és magának biztosítsa a háborús időkre harcosának jelenlétét. Ez a hitvalló gyakran ontotta vérét, és sebeivel, lelkének hitével tanúskodott Alkotója mellett. Az égre nézett, megvetette a testet és a világot. Győzött mégis, és megtartotta győzelmét. Ehhez hozzájárult az is, hogy a zsenge egyház egész szívével azt kérte, hogy még ne következzék be elöljárójának vértanúsága. Zsenge egyházról beszélek, amely mindig mindent elér, és amely inkább könnyeivel, mint erejével próbált célt érni. Nem tud annyit elérni az erősek erőszakossága, mint a gyerekek könnye, mert az erős a testet tudja megtörni, a gyermek viszont a szívre tud hatni; az erőst az észérvek sem indítják meg, a gyermek jósága viszont mindenkire hatással van.

Mit mondjak még? Az egyház, mint szent anya, mindent megtett azért, hogy elöljárójától soha el ne szakadjon. Íme, a vértanú püspök, mint jó pásztor nyája közepette, többé már nem szakad el övéitől lélekben, bár testében egy időre eltávozott tőlük. Eltávozott tudniillik külsőleg, testével azonban közöttünk nyugszik. Íme, legyőzetett a gonosz lélek, az üldöző elesett; aki pedig királyáért meghalni kívánt, íme, uralkodik és él.

A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam. {*} Készen vár az igazság győzelmi koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró.

Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség. {*} Készen vár az igazság győzelmi koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró.

Lelki életünk fenntartásához – amely közös a mennyei angyalok és égi szellemek életével, mivel Isten képére és hasonlatosságára vagyunk teremtve_–, elengedhetetlenül szükséges a Szentlélek kegyelmének és az Isten szeretetének éltető kenyere. Márpedig kegyelem és szeretet nincsen hit nélkül, mert hit nélkül lehetetlen az Istennek tetszeni{n}vö. {r}Zsid 11, 6{/r}{/n}. A hit viszont elképzelhetetlen Isten igéjének hirdetése nélkül: A hit hallásból fakad, a hallás pedig Krisztus tanításából{n}{r}Róm 10, 17{/r}{/n}. Így tehát Isten igéjének hirdetése olyan szükséges a lelki élethez, mint a gabona elvetése a testi élet fenntartásához.

Ezért mondja Krisztus Urunk: Kiment a magvető vetni{n}{r}Mt 13, 3{/r}{/n}. Kiment a magvető, mint az igazság hirdetője; ebben a szerepben – mint olvassuk – hajdan maga az Úr hallatta hangját, amikor az égből élő szóval hirdette meg a pusztában levő egész nép füle hallatára igazságos törvényét; máskor pedig az Úr angyala, aki a panaszkodás helyén Isten törvényének megszegéséről vádolta a választott népet úgyannyira, hogy az angyal lángoló szavától Izrael népének egész sokasága a leghevesebb szívbeli bánat könnyeit hullatta hangos zokogással; majd Mózes is hirdette az Úr törvényét egész népe előtt Moáb pusztaságában, amint azt a Második Törvénykönyv is elmondja. Végül eljött Krisztus Urunk, aki Isten és ember, hogy hirdesse Isten igéjét; majd pedig ugyanarra a feladatra ő küldi az apostolokat, mint hajdan küldte a prófétákat.

Az igehirdetés tehát apostoli feladat, de egyben angyali, krisztusi és isteni feladat is. Sokfajta áldás származik Isten igéjéből, mert hiszen az minden javak kincstára. Ebből származik ugyanis a hit, ebből a remény és a szeretet, ebből az összes erény és a Szentlélek minden ajándéka, minden evangéliumi boldogság, minden jó cselekedet, az élet minden érdeme, a mennynek minden dicsősége: Fogadjátok tanulékony lélekkel a belétek oltott tanítást, ez képes megmenteni lelketeket{n}{r}Jak 1, 21{/r}{/n}.

Isten igéje ugyanis fény az értelemnek, tűz az akaratnak, hogy az ember képességet nyerjen Isten megismerésére és szeretetére; a benső ember számára pedig – akit Isten Lelke éltet a kegyelemmel – Isten igéje kenyér és víz, éspedig méznél, sőt lépesméznél is édesebb kenyér, meg bornál és tejnél is kiválóbb víz; ez a lélek számára az érdemek lelki kincstára, ezért mondják aranynak és sokat érő drágakőnek is; de ez egyben kalapács is a bűnben megátalkodott konok szív szétzúzására, és éles kard is a test, a világ, a sátán ellen, minden bűn kiirtására.

Menj föl egy magas hegyre, te, aki jó hírt viszel Sionnak; {*} Hirdesd Júda városainak: Nézzétek, a ti Istenetek!

Kövess engem, menj, és hirdesd az Isten országát! {*} Hirdesd Júda városainak: Nézzétek, a ti Istenetek!

Testvérek, Isten irgalmára kérlek benneteket: Adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul. Ez legyen szellemetek hódolata. Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte, és mi a tökéletes. A nekem adott kegyelem segítségével azt mondom mindegyikteknek: Senki ne becsülje magát kelleténél többre, hanem józanul gondolkodjatok, mindenki az Istentől neki juttatott hit mértéke szerint.

Mert ahogy egy testben több tagunk van, s minden tagnak más a szerepe, sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként azonban tagjai vagyunk egymásnak, s a nekünk juttatott kegyelem szerint adományaink is különböznek: aki a prófétálást kapta, tegyen tanúságot a hit szerint, aki tisztséget kapott, töltse be tisztségét, aki tanító, tanítson, aki a buzdítás ajándékát kapta, buzdítson, aki jótékonykodik, tegye egyszerűségben, aki elöljáró, legyen gondos, aki irgalmasságot gyakorol, tegye örömest.

Szeressetek tettetés nélkül, irtózzatok a rossztól, ragaszkodjatok a jóhoz. A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást. A buzgóságban ne lankadjatok, legyetek tüzes lelkületűek: az Úrnak szolgáltok. A reményben legyetek derűsek, a nyomorúságban béketűrők, az imádságban állhatatosak. Segítsetek a szenteken, ha szükségben vannak, gyakoroljátok a vendégszeretetet.

Áldjátok üldözőiteket, áldjátok, s ne átkozzátok. Azokkal, akik örülnek, örüljetek, s a sírókkal sírjatok. Éljetek egyetértésben. Ne legyetek fennhéjázók, hanem alkalmazkodjatok az egyszerű emberekhez. Ne legyetek magatokkal eltelve. Rosszért rosszal senkinek ne fizessetek. Törekedjetek arra, ami jó minden ember szemében. Amennyire rajtatok áll, éljetek mindenkivel békességben. Ne szolgáltassatok magatoknak igazságot, szeretteim, hanem hagyjatok teret az Isten haragjának, hiszen írva van: Enyém a bosszú, én majd megfizetek – mondja az Úr. Sőt, ha ellenséged éhezik, adj neki enni, ha szomjazik, adj neki inni. Ha ezt teszed, izzó parazsat raksz a fejére. Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval.

Gondolkodásotokban megújulva alakuljatok át, {*} Hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte, és mi a tökéletes.

Újuljatok meg lélekben és érzületben, s öltsétek magatokra az új embert. {*} Hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte, és mi a tökéletes.

Miután Mária Magdolna Jézus sírjánál járt, és nem találta ott az Úr testét, úgy vélte, hogy elvitték azt a sírból, és jelentette a tanítványoknak. Ezek elmentek vele a sírhoz, megnézték azt, és ők is arra gondoltak, hogy úgy áll a dolog, amint az asszony mondta. Rögtön hozzáteszi az evangélium: A tanítványok aztán visszatértek övéikhez. És így folytatja: Mária pedig ott állt a sír előtt, és sírt{n}{r}Jn 20, 10-11{/r}{/n}.

El kell gondolkoznunk azon, hogy ennek az asszonynak a lelkében milyen nagy szeretet lángolt; a tanítványok ugyanis hazamentek, ő azonban el nem mozdult az Úr sírjától. Mivel nem találta, kérdezősködött utána, sírva kereste; izzott benne a szeretet, és lángolóan vágyódott az elvittnek hitt Krisztus után. Ezért volt az, hogy egyedül ő látta meg akkor az Urat, mert ott maradt, hogy keresse. Ebből láthatjuk, hogy az állhatatosság adja meg a jó cselekedetnek az igazi értékét. Az Igazság szava is megerősíti ezt: Aki mindvégig kitart, az üdvözül{n}{r}Mt 10, 22{/r}{/n}.

Mária tehát előbb kereste Jézust, és nem találta. Állhatatos maradt a keresésben, így végül is elérte, hogy megtalálta. Az történt tehát, hogy sokáig nem teljesedtek vágyai, de ezáltal csak fokozódtak azok, és így érte el, hogy megtalálta az Urat. A szent vágyakat ugyanis a késedelem csak növeli. De ha a késedelemben azok megszűnnek, akkor nem is voltak igazi vágyak. Ilyen szeretet lángolt mindazokban, akik találkozhattak az igazsággal. Ezért énekli Dávid is: Istenre szomjas a lelkem, az élő Istenre: mikor mehetek, hogy lássam az Isten arcát?{n}{r}Zsolt 41, 3{/r}{/n} Ezért vall így az Énekek Énekében az Egyház: Szereteted betege vagyok, és így: Majd elalélt a lelkem{n}vö. {r}Én 4, 9{/r}; {r:Én}5, 6{/r}{/n}.

Asszony, miért sírsz? Kit keresel?{n}{r}Jn 20, 15{/r}{/n} E kérdés azért kutatja fájdalma okát, hogy még jobban növekedjék a vágyakozása; ha ugyanis megnevezi azt, akit keres, még hevesebb lesz iránta a szeretete.

Jézus nevén szólította: Mária!{n}{r}Jn 20, 16{/r}{/n} Az előbb – amikor azt mondta: asszony – csak általános megszólítást használt; ekkor Mária még nem ismerte fel. Most nevén szólítja. Mintha csak ezt mondaná: „Ismerd fel végre azt, aki téged ismer. Nem úgy általánosságban, ahogy a többieket; téged különösképpen is ismerlek.” Mária tehát, minthogy az Úr a nevén szólította, felismeri Teremtőjét, és rögtön így kiált fel:

„Rabboni”, azaz: „Mester”. Jézus ugyanis egy személyben volt az, akit Mária a sírnál keresett, és az is, aki a lelkét keresésre indította.

Mária Magdolna visszatért az Úr sírjától, és hírül adta a tanítványoknak: Láttam az Urat. {*} Boldog, aki méltó volt arra, hogy Krisztus feltámadását először hírül adja.

Sírva kereste azt, akit oly nagyon szeretett, meglátta, és a tanítványoknak hírül adta. {*} Boldog, aki méltó volt arra, hogy Krisztus feltámadását először hírül adja.

Áldott légy, Uram, Jézus Krisztus, aki előre megjövendölted halálodat, és az utolsó vacsorán a földi kenyeret csodálatosan átváltoztattad drága testeddé, szenvedésed emlékéül szeretetből át is adtad apostolaidnak, és lábukat drága szent kezeddel megmosva példaként mutattad meg nekik mélységes alázatodat.

Hódolat neked, Uram, Jézus Krisztus! Ártatlan tested szenvedés és halálfélelmedben vérrel verítékezett, mégis vállaltad és végrehajtottad megváltásunkat, s így mutattad meg kézzelfoghatóan azt a szeretetet, amellyel szereted az embereket.

Áldott légy, Uram, Jézus Krisztus, akit Kaifás elé hurcoltak, és alázatosan eltűrted, hogy téged, a mindenség bíráját, Pilátus ítéljen el.

Dicsőség neked, Uram, Jézus Krisztus, a kigúnyolásért, amelyet elszenvedtél, amikor ott álltál bíborba öltöztetve, éles tövissel megkoronázva, és mert elviselted végtelen türelemmel, hogy dicsőséges arcodat leköpdössék, hogy szemedet bekössék, és hogy arcodat meg fejedet a gonoszok gyilkos keze súlyos ütésekkel illesse.

Dicséret neked, Uram, Jézus Krisztus, aki végtelen türelemmel megengedted, hogy oszlophoz kötözzenek, kegyetlenül megostorozzanak, vérrel borítva Pilátus ítélőszéke elé állítsanak, mint ártatlan Bárányt.

Hódolat neked, Uram, Jézus Krisztus, mert amikor szent tested már egészen vértől ázott, kereszthalálra ítéltek, s kínok közt hordoztad szent válladon a keresztet, és elviselted, hogy a tömeg őrjöngése közepette vezessenek a szenvedés helyére, és ott ruháidtól megfosztva szegezzenek a keresztfára.

Örök hódolat neked, Uram, Jézus Krisztus, aki ennyi gyötrelmed között is édesanyádra – aki mindig bűn nélkül volt, és a bűn legkisebb foltja sem ért hozzá – szerető szemeddel gyöngéden rátekintettél, és megvigasztalni akarván, tanítványodra bíztad őt, hogy szeretettel gondoskodjék róla.

Örök hála legyen neked, Uram, Jézus Krisztus, aki haláltusádban minden bűnösnek reményt nyújtottál a bűnbocsánatra, amikor a hozzád forduló gonosztevőnek irgalmasan megígérted a mennyország dicsőségét.

Örök dicséret neked, Uram, Jézus Krisztus, minden egyes óráért, amelyet értünk, bűnösökért oly nagy keserűségben és gyötrelmek között elszenvedtél a kereszten. Hiszen sebeid égő fájdalmai oly kegyetlenül járták át boldog lelkedet, és oly irgalmatlanul hasogatták szentséges szívedet mindaddig, míg csak szíved utolsó dobbanásával ki nem lehelted lelkedet, amikor fejedet lehajtva alázattal ajánlottad magadat Istened és Atyád kezébe, és kihűlt tested ott maradt a kereszten.

Áldott légy, Uram, Jézus Krisztus, aki drága véreddel és szent haláloddal megváltottad a lelkeket, és számkivetésükből irgalmasan visszavezetted őket az örök életbe.

Áldott légy, Uram, Jézus Krisztus, aki megengedted, hogy oldaladat és szívedet lándzsával döfjék át üdvösségünkért, és hogy minket megválts, átdöfött oldaladból oly bőségesen ontottad vízzel vegyült drága véredet.

Dicsőség neked, Uram, Jézus Krisztus, mert azt akartad, hogy barátaid vegyék le áldott testedet a keresztről, fájdalmas édesanyád ölébe fektessék, és megengedted, hogy aztán gyolcsba takarva sírboltba temessenek s katonák vegyenek őrizet alá.

Örök hódolat legyen neked, Uram, Jézus Krisztus, aki harmadnapon feltámadtál a halálból, és megjelentél azoknak, akiket erre szeretetből kiválasztottál, majd negyven nap után sokuk szeme láttára az égbe szálltál, és ugyanide vetted magad mellé a dicsőségbe barátaidat is, akiket a holtak országából megszabadítottál.

Ujjongó dicséret legyen neked örökké, Uram, Jézus Krisztus, aki elküldötted a Szentlelket tanítványaid szívébe, és megnövelted lelkükben a mérhetetlen isteni szeretetet.

Áldott légy, mindörökké dicséretes és dicsőséges Uram, Jézus Krisztus, aki mennyei országodban trónodon ülsz istenséged dicsőségében, és ott élsz megdicsőült szent testedben, amelyet a szent Szűztől vettél magadra, így is jössz majd el az ítélet napján, hogy megítéld minden élő és meghalt ember lelkét. Aki élsz és uralkodol az Atyával és a Szentlélekkel egységben mindörökkön-örökké. Ámen.

Krisztus szeret minket, vérével megváltott bűneinktől, {*} S Atyjának, az Istennek országává és papjaivá tett bennünket.

Éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát értünk. {*} S Atyjának, az Istennek országává és papjaivá tett bennünket.

A tisztaságos Úr megmutatta, hogy mennyire kedves előtte a tiszta szív imája

Miután a házasságban megegyeztek, magyar nemes urak díszkísérettel Kingát egészen Krakkóig vezették, magukkal vívén annak gazdag hozományát. Az Úr 1239. esztendejében, a város határában a hetedik jelzőkőnél nagy tisztelettel fogadták. Boleszláv herceg anyjával, Grzymislavával és a lengyel nemes urakkal jött köszöntésére; megcsodálta jegyese szépségét és a pompás díszkíséretet. Majd a krakkói várba vezette, ahol Kinga bizonyos ideig anyósa házában lakott, míg a lengyel nyelvet előbb érteni, majd beszélni nem kezdte. A lakodalmi ünnepség nagy fényességgel több napon át tartott. De Kinga nem kívánta a játékokat, a táncot és a nagy lakomákat, hanem könnyek között imádkozva Istennek ajánlotta tisztaságát.

A tisztaságos Úr pedig megmutatta, hogy mennyire kedves előtte a tiszta szív imádsága, és mennyire gondja van a szüzességre. Amikor ugyanis a nászházba bevezették őket, Boleszláv megígérte Kingának, hogy iránta való szeretetből minden kérését teljesíteni fogja. Kinga örömmel megragadta az alkalmat, és Szent Cecília példáját követve, így kezdett beszélni jegyeséhez: „Fenség, gyermekkoromtól mind ez ideig a legnagyobb gonddal őriztem szűzi tisztaságomat, és most az a reményem, hogy ennek a nagy kincsnek őrzője, nem pedig elrablója leszel. Előbb lettem ugyanis Krisztus jegyese, mint a tied, és már régesrég tisztaságot fogadtam neki, jóllehet szüleim parancsától késztetve most téged másik jegyesemnek fogadtalak. Csak azt az egyet kérem, és azért könyörgök, hogy fékezd egy kissé vágyaidat, és egy évig tartóztasd meg magadat. Az emberek szemében jegyesem leszel, Isten előtt pedig testvérem.” Ennek hallatára Boleszláv a saját ígéretére és Kinga kérésére való tekintettel, nemkülönben akárcsak Valeriánusz Szent Cecíliától elbűvölve, készséggel megígérte, hogy egy éven át megőrzi a tisztaságot.

A szűzi tisztaságban eltöltött év után Kinga az önmegtartóztatásnak egy újabb esztendejét kérte. Amikor ezt Boleszláv kedvetlenül fogadta, ő a Boldogságos Szűz Mária ajándékát és jutalmát helyezte kilátásba. Midőn pedig a harmadik év kezdete is elközelgett, és Boleszláv a már régóta hiányolt ölelésekben reménykedett, Kinga térdre borult ura előtt, és könnyek között kérte, hogy az eddigi két esztendőhöz Keresztelő Szent János tiszteletére egy harmadikat is adjon hozzá, azt mind közügyeinek, mind pedig magánügyeinek javára tisztaságban töltse, és a hároméves tisztaság megtartásával bizonyuljon katolikus fejedelemnek és a Szentháromság igaz tisztelőjének. Boleszláv fejedelem nagy önuralommal fegyelmezte magát, és mivel reményeiben csalatkozott, semmit sem válaszolt az oly alázatosan előadott kérésre, hanem bosszúsan eltávozott a királyi udvarból, fejedelemsége távolabbi részeire költözött, és az év felét ott töltötte.

Az ekkora erőfeszítéssel megőrzött szüzességnek és nagy életszentségnek a híre Magyarországra is eljutott, és Béla király Mária királynővel együtt nagyon kívánta már látni leányát. Szüleitől tartóztatva hosszabb ideig maradt Magyarországon, mint ahogy elgondolta. Az országban körüljárva Máramarosba is eljutott, ahol sót bányásznak, és atyjától egy sóbányát kért ajándékba.

Földi szüleinek meglátogatása után Lengyelországba visszatérve, szülei bőkezűségéből sok arany holmit vitt magával. Ezeket mennyei Jegyese iránti lángoló szeretetből templomok és kolostorok díszítésére, valamint árvák, özvegyek és szegények megsegítésére fordította. Isteni sugallatra úgy vélte: az lenne a legjobb, ha szerzetesnők számára kolostort alapítana, és megfelelő adományokkal ellátva oda Assisi Szent Ferenc rendjéből (mivel ehhez a rendhez gyermekkora óta szívesen vonzódott) a ferences regula szerint élő szüzeket gyűjtsön.

A földi templomot és kolostort megalapítva Kinga egy másik templom építésére is törekedett, amely egyedül az Úré, és amelyet már régóta építeni kívánt, de igyekvésének Boleszláv király ellenszegült, nem érezve indíttatást arra, hogy az örökös tisztaság megőrzésére ünnepélyes fogadalommal kötelezze magát. Nem tett le ugyanis a reményről, hogy gyermekei legyenek, de mégis barátságosan fogadta Kinga elhatározását. Végül is e szent szűz állhatatos imádságára megváltoztatta elhatározását, legyőzte önmagát, és beleegyezett abba, hogy örökös tisztaságot fogadjon. Ennek ünnepélyes kinyilvánítására, a meghatározott napon, Boleszláv király Prandotha püspök kezeibe a krakkói székesegyházban, nagy sokaság jelenlétében letette a tisztasági fogadalmat.

Kinga pedig, mivel nem elégedett meg a szüzesség fogadalmának vállalásával, Boleszláv király engedélyével és jelenlétében, Szent Ferenc kisebb testvéreinek templomában, Bertalan testvérnek, a lengyel tartományfőnöknek a kezébe, Isten akarata szerint, először az örökös tisztaság fogadalmát tette le, majd vállalta a ferences regulát, és attól kezdve a szegényes szőrcsuhát felöltve és magát kötéllel felövezve igazi leánya lett Szent Ferencnek, buzgón követvén annak minden szabályát.

Hagyjatok, leányaim, és most már ne sírjatok; {*} Közel az óra, amikor Teremtőnk és Megváltónk megadja a hervadhatatlan koszorút azoknak, akik egész szívvel szerették őt.

Végül az Üdvözítő példájára hangos szóval mondta: Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet. {*} Közel az óra, amikor Teremtőnk és Megváltónk megadja a hervadhatatlan koszorút azoknak, akik egész szívvel szerették őt.

Aranyszájú Szent János püspöknek a Máté-evangéliumról mondott szentbeszédeiből

Zebedeus fiai így kérlelték Krisztust: Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobb oldaladon, másikunk a bal oldaladon üljön{n}{r}Mk 10, 35{/r}{/n}. Mit szól erre Jézus? Értésükre akarja adni, hogy nem éppen valami lelki dolgot kértek, és ha egyáltalán tudnák, mi az, amit kérnek, akkor sohasem merték volna azt kérni; ezért válaszolja nekik: Nem is tudjátok, hogy mit kértek, hogy mennyire nagy dolog az, milyen csodálatos, mennyire felette áll az égi hatalmasságoknak is. Aztán hozzáteszi: Készen vagytok rá, hogy igyatok a kehelyből, amelyből majd én iszom, vagy hogy a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedjetek?{n}{r}Mk 10, 38{/r}{/n} „Ti ugyanis kitüntetést és dicsőséges babérkoszorút emlegettek nekem, én pedig küzdelmekről és vérontásról beszélek nektek. Mert ez az időszak nem a jutalom átvételének az ideje; nem most fog felragyogni az én dicsőségem sem; ez a földi élet az öldöklésnek, a harcnak és a megpróbáltatásoknak ideje” – mondja.

Figyeld meg, miképpen teszi fel a kérdést, hogy azzal is buzdítson és magyarázzon. Nem azt mondja ugyanis: „Készek vagytok-e vállalni az erőszakos halált, készek vagytok-e a véreteket is ontani?” Hanem hogyan kérdezte? Készen vagytok rá, hogy igyatok a kehelyből? És buzdításképpen hozzáteszi: amelyből majd én iszom, tudniillik hogy bátorítsa őket a vele való közösség tudata. Keresztségnek mondja azt, mert meg akarja mutatni nekik, hogy abból az egész világ nagy megtisztulása származik majd. Azt felelik neki erre: Készen vagyunk{n}{r}Mk 10, 39{/r}{/n}. Készséges lélekkel mindjárt megígérik, bár azt sem tudják, mit is mondanak; azt viszont várták, hogy meghallgatást nyer a kívánságuk.

Nos, mit mond erre Jézus? A kehelyből, amelyből én iszom, ti is isztok, s a keresztséggel, amellyel engem megkeresztelnek, ti is megkeresztelkedtek{n}{r}Mk 10, 39{/r}{/n}. Nagy ajándékot jövendöl meg nekik, hiszen ez annyit jelent: „Méltók lesztek a tanúságtételre; mindazt elszenveditek, amiket én, erőszakos halálban lesz részetek, és így velem közös lesz a sorsotok.” De hogy jobb és bal oldalamon ki üljön, afelől nem én döntök. Az a hely azokat illeti, akiknek Atyám készítette{n}{r}Mk 10, 40{/r}{/n}. Amikor lelküket így felbátorította, s amikor már emelkedettebbé és a csüggedéssel szemben ellenállókká tette őket, csak azután igazította ki a kérésüket.

Akkor megneheztelt a többi tíz a két testvérre{n}{r}Mt 20, 24{/r}{/n}. Látod, mennyire nem voltak még tökéletesek valamennyien: sem azok, akik a többi tíz elé szerették volna helyezni magukat, sem a többi tíz, aki e kettőre irigykedett. De mint említettem: mutasd meg őket nekem ez után az esemény után, és látni fogod, hogy távol vannak már minden ilyen helytelen vágytól. Figyeld meg tehát, hogy éppen az a János, aki ezzel a kéréssel járult Jézushoz, később – az Apostolok Cselekedetei szerint – mindenütt átengedte az elsőbbséget Péternek, az igehirdetésben is, a csodatevésben is. Jakab pedig már nem sok ideig élt: félretett minden emberi becsvágyat, kezdettől fogva ugyanis oly rendkívüli lelkesedés hevítette, és szavakkal ki nem fejezhető olyan tökéletességre emelkedett, hogy nemsokára meg is ölték őt.

Ők azok, akik földi életükben vérükkel öntözték Isten Egyházát; {*} Az Úr kelyhéből ittak, és Isten barátai lettek.

Minden földre elhat szózatuk, a földkerekség végéig eljut igéjük. {*} Az Úr kelyhéből ittak, és Isten barátai lettek.

Az volt a Gondviselés terve, hogy Annától szülessék meg az Istenszülő Szűz. A természet emiatt nem merte más gyermekkel megelőzni ezt a kegyelemtől áldott magzatot. Ezért maradt gyermektelen az anya addig, amíg a kegyelem meg nem termette benne gyümölcsét. Mert elsőszülöttként kellett a világra jönnie annak, akitől születik majd az egész teremtés elsőszülöttje, és minden benne áll fönn{n}{r}Kol 1, 17{/r}{/n}.

Milyen boldog házaspár vagytok, Joakim és Anna! A teremtett világmindenség lekötelezve érzi magát nektek, mert általatok nyújtotta át a Teremtőnek a mindennél értékesebb ajándékot, a Teremtőhöz egyedül méltó tisztaságos édesanyát.

Örülj, Anna, te magtalan, aki nem szülsz, fejezd ki örömöd, és ujjongj, aki nem vajúdol{n}{r}Iz 54, 1{/r}{/n}. Ujjongj, Joakim, mert leányodtól gyermek születik, fiú adatik nekünk, így fogják hívni: a világmindenség üdvösségének tanácsadó Angyala, Erős Isten{n}{r}Iz 9, 6{/r}{/n}. Igen, ez a gyermek: Isten.

Joakim és Anna, szent és tiszta lelkű házaspár: titeket valóban házasságtok gyümölcséről lehet felismerni, ahogyan az Úr mondta: Gyümölcseikről ismeritek fel őket{n}{r}Mt 7, 16{/r}{/n}. Ti egészen úgy éltetek, ahogyan Istennek tetszett, és ahogyan illett ahhoz, akit a világra hoztatok. Tiszta és szent házasságtok hozta közénk a szüzesség drágagyöngyét, aki szűz volt szülése előtt, szűzen szülte gyermekét, és a szülés után is szűz maradt. Őrá gondolok most, aki testében, lelkében, szívében oly szentül ápolja majd a szüzességet, mint senki más.

Csodáljuk tisztaságtokat, Joakim és Anna! Ti a természet rendje szerint híven megtartottátok a házasságban az állapotbeli tisztaságot, és jutalmul a természet rendjét felülmúló ajándékot kaptatok Istentől, hiszen ti hoztátok a világra a férfit nem ismerő Istenszülőt. Ti szentül, jámborul éltétek az emberi életet, és íme, leányotok kiválóbb az angyaloknál, és most már Királynőjük is lett. Ó, te gyönyörűséges, édes Leány! Ádám gyermeke, de Isten szülője! Milyen boldogok a te szüleid! Mennyi gyönyörűséggel vettek ölükbe! Egyedül a te szüleid kiváltsága volt, hogy eláraszthassanak tisztaságos csókjaikkal téged, mindenkor tökéletesen tiszta Szűz. Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, ujjongjatok és énekeljetek!{n}{r}Zsolt 97, 4{/r}{/n} Csak kiáltsátok a dicséretet, ne féljetek, harsogjátok Isten dicséretét!

Éjjel-nappal böjtöltek és imádkoztak Isten szolgálatában, {*} Várták Izrael megváltását.

Magasztalták Istent, mert meglátogatta népét. {*} Várták Izrael megváltását.

Szeretteim az Úrban, ti tudjátok, hogy a parancsok megszegése után a lélek nem képes felismerni Istent, hacsak nem szakad el az emberektől és minden foglalatosságától. Akkor látja meg ellenségét, amikor ellenáll neki. Látva, hogy ellenfele küzd ellene, és ha legyőzte azt, még magával is időnként küszködik, ekkor Isten lakik benne és szomorúsága örömre és ujjongásra fordul. Ha viszont a harcban alul marad, szomorúság jön rá és lanyhaság, sok szenvedéssel együtt különböző bajok, terhes gondok. Ezért az atyák a remeteségben olyan életet folytattak, mint a Tisbéből való Illés vagy Keresztelő János. Ne gondoljátok, hogy ezek azért voltak, és ez okból kaptak Istentől erőt, hogy bennük lakjék. Akkor küldte őket Isten az emberek közé, miután az összes erényeket elnyerték, és így Isten megbízottai lehettek és gyógyíthatták az emberek betegségeit. A lelkek orvosai voltak, és azok betegségeit akarták gyógyítani. Időnként valamilyen okból a magányból kiragadva küldettek az emberekhez, de végleg csak akkor, amikor a saját betegségeikből már kigyógyultak. Nem lehetséges ugyanis, hogy valaki az emberek épülésére küldessék, amikor még gyengeségekkel van tele. Akik útra indulnak, mielőtt még elérkeztek volna a tökéletességre, azokat a saját akaratuk vezeti, nem pedig Isten akarata. Isten ugyanis ilyenekről mondja feddően: Nem küldtem ezeket, mégis szaladtak{n}{r}Jer 23, 21{/r}{/n}. Ezért azután nemcsak saját lelküket nem tudják megőrizni, de másokét sem tudják építeni.

Akiket Isten küld, nem szívesen hagyják el a csendességet. Tudják ugyanis, hogy az isteni erőt a csendességben szerezhetik meg. De hogy ne olyanok legyenek, mint akik a Teremtőnek nem engedelmeskednek, siettek a lelki építésre a Teremtőt követve, ahogyan az Atya küldte a Fiút az égből, hogy meggyógyítsa az emberek minden betegségét és gyengeségét. Így van ez megírva: A mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá{n}{r}Iz 53, 4{/r}{/n}. Ezért aztán mindazok a szentek, akik az emberekhez járnak, hogy meggyógyítsák őket, mindenben a Teremtőt utánozzák, hogy méltók legyenek Isten fogadott fiaivá lenni; és ahogy az Atya és a Fiú, ők is úgy legyenek örökkön-örökké.

Íme, szeretteim, megmutatom nektek a csendesség erejét, hogy milyen gyógyító ereje van és mennyire tetszik Istennek. Ezért írtam nektek, hogy erősnek mutatkozzatok abban a dologban, amelyben munkálkodtok, és tudjátok meg: a csendesség révén nyerte el mindenki, hogy isteni erő lakjék benne; ezért mutatta meg nekik a mennyei misztériumokat, és az ő erejével száműzték magukból ennek a világnak minden bűnösségét. És aki ezeket írja nektek, az ő segítségével jutott el ebbe az állapotba.

Korunkban sok remete van, akik a magányban nem tudtak kitartani, mert nem tudták legyőzni önakaratukat. Ezért aztán mindig az emberek között időznek, mert nem tudják magukat megvetni, az embereket nem tudják elkerülni és a harcot folytatni. Elhagyva a magányt rokonaiknál vigasztalódnak egész életükben. Ezért aztán nem méltók az isteni édességre, sem arra, hogy bennük lakozzék Isten ereje. Amikor megjelenik nekik erejével, azt találja, hogy a világnak ebben a házában keresik a vigaszt a test és a lélek szenvedélyében, ezért nem tud leszállni rájuk az Isten vigasztalása, ereje. Aztán a pénz, a hiú dicsőségvágy és a lélek mindenfajta gyengesége és elfoglaltsága akadályozza őket, hogy az isteni erő rájuk szálljon.

Ti azonban legyetek erősek abban, amire elköteleztétek magatokat. Aki a magányból eltávozott, nem tudja legyőzni szenvedélyeit, nem tud harcolni ellenségeivel szemben, mert szenvedélyei uralkodnak rajta. Ti azonban legyőztétek már szenvedélyeiteket, és veletek van az Isten ereje.

Mindent szemétnek tekintettem, csakhogy Krisztust elnyerjem. {*} Hogy megismerjem őt és feltámadásának erejét, de a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget.

Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt élünk is. {*} Hogy megismerjem őt és feltámadásának erejét, de a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget.

Boldogok, akik méltók voltak arra, hogy Krisztust saját otthonukban fogadják

Urunk, Jézus Krisztus szavai arra figyelmeztetnek, hogy csak egyvalamire törekedjünk, amíg e világban sok mindenfélével foglalkozunk. Most még mint zarándokok törekszünk, mint akiknek nincs otthonunk, mint akik még úton vagyunk, mint akik még nem érkeztünk el hazánkba. Még vágyakozásban élünk, még nem vettük birtokba, még nem élvezzük. De azért minden tunyaság nélkül törekedjünk, szüntelenül törekedjünk, hogy egykor eljussunk oda.

Márta és Mária, nemcsak test szerint, hanem a vallásban is testvérek voltak. Mindketten híven ragaszkodtak az Úrhoz, mindketten szívesen szolgálták a test szerint náluk levő Urat. Befogadta őt Márta, mint ahogyan vándorokat szokás befogadni. Igen, vendégül látta, de mint a szolgálóleány az Urát, mint esendő ember az Üdvözítőjét, mint teremtmény a Teremtőjét. Vendégül látta, hogy testét táplálja, aki viszont őt Lélekkel táplálta. Urunk ugyanis azért vette magára a szolga alakját, hogy ebben a szolgai alakban szívességből, ne pedig kötelességből táplálják őt a szolgák. Hiszen részéről már az is szíves szeretet volt, hogy testi táplálékot fogadott el tőlük. Emberi testben élt, így meg is éhezett, és meg is szomjazott.

Úgy fogadták tehát az Urat, mint vendéget, aki a tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám, akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek{n}{r}Jn 1, 11-12{/r}{/n}. Fogadott gyermekeivé tette a szolgákat, hogy testvérei legyenek, kiváltotta őket a bűn rabságából, hogy társörököseivé tegye. Mindazonáltal közületek senki se sóhajtozzék így: „Boldogok, akik méltók voltak arra, hogy Krisztust saját otthonukban fogadják!” Ne siránkozzál és ne keseregj azon, hogy te olyan korban születtél, amikor az Urat test szerint már nem láthatod. Ezt a megtiszteltetést tőled sem vette el, hiszen megmondta: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek{n}{r}Mt 25, 40{/r}{/n}.

Egyébként megnyugtatásodra mondhatom neked, Márta, áldott vagy jó szolgálatodért! Munkádért jutalmul megkapod a boldog nyugalmat. Most ugyan sokféle teendőd lefoglal téged: táplálni igyekszel halandó embereket, akik szentek. De ha majd bejutsz az örök hazába, vajon találsz-e ott vándort, akit vendégül láthatnál? Találsz-e ott éhezőt, akivel kenyeredet megoszthatnád, szomjazót, akinek italt nyújthatnál, beteget, akit meglátogathatnál, veszekedőt, akit megbékíthetnél, halottat, akit eltemethetnél?

Mindezekből ott egy sem lesz. Hát akkor mi lesz? Csak az lesz, amit Mária választott. Ott majd minket táplálnak, nem mi adunk táplálékot. Hiszen ott majd az lesz teljes és tökéletes, amit Mária már itt választott magának, amikor az Úr igéjének arról a dús asztaláról morzsákat gyűjtögetett. Akarjátok hát tudni, mi lesz majd odaát? Maga az Úr mondja szolgáiról: Bizony, mondom nektek, asztalhoz ülteti őket, és megy, hogy kiszolgálja őket{n}{r}Lk 12, 37{/r}{/n}.

Miután Jézus feltámasztotta Lázárt, Betániában vacsorát rendeztek neki. {*} Márta pedig felszolgált.

Mária vett egy font valódi nárduszból készült drága olajat, és megkente vele Jézus lábát. {*} Márta pedig felszolgált.

Vizsgáljuk meg, testvéreim, hogy házunkban hogyan osztható háromfelé a szeretet parancsa: a Márta-féle szolgálat, a Mária-féle szemlélődés, a Lázár-féle vezeklés. A tökéletes lélek egyszerre rendelkezik mind a hárommal, de nézzük meg, hogy külön-külön mire valók. Néhányan a szent elmélkedésbe mélyednek, mások a testvérek szolgálatára rendelik magukat, ismét mások pedig keserű lélekkel emlékeznek azokra az évekre, amikor sebektől terhelten sírban aludtak. Így világos, így szükséges, hogy Mária kegyesen és elmélyülten hallgat Istenére, Márta jóságosan és irgalmasan figyel felebarátjára, Lázár pedig nyugtalanul és alázatosan saját magára.

Mindenki vizsgálja meg, hogy melyik fokon áll. Ha ebben a városban lenne Noé, Dániel és Jób, igaz voltukkal csak önmagukat mentenék meg, mondja az Úr. De más fiút vagy lányt nem menetenének meg. Senkinek nem hízelgünk, hogy senki se tévessze meg magát. Akikre nem bízták a szétosztást, akik nem kapta feladatául ezt a szolgálatot, annak mind ülnie kell, vagy Máriával Jézus lábánál, vagy legalább Lázárral a sír falain belül. Miért ne háborogna sok dolog miatt Márta, hiszen annyi mindennel törődik? Neked viszont, akit ilyesfajta szükség nem terhel, a kettő közül egyet fontos választani: vagy háborgás nélkül az Úrban gyönyörködni, vagy ha már nem lehet másként, legalább ne több dolog miatt háborogj, hanem ahogy a próféta mondja: magad miatt.

De miként maga Márta is figyelmeztetésre szorult, úgy a szolgálattevőktől is egyet kérnek, hogy hűségesnek bizonyuljanak. Akkor lesznek hűségesek, ha nem a saját akaratukat követik, hanem az Úrét, így lesz tevékenységük rendezett. Vannak olyanok, akiknek nem egyszerű a szeme, meg is kapják érte bérüket. Vannak, akik a saját elképzeléseik szerint cselekednek, és így beszennyeződik mindaz, amit végeznek, mert hát a saját akaratuk uralkodik bennük.

Jöjj most velem az Énekek Énekéhez, és vizsgáljuk meg hogyan hívja a vőlegény mennyasszonyát: sem el nem hagy a felsorolásból, sem hozzá nem tesz semmit. Kelj fel – kezdi –, szerelmem, barátnőm, szépségem, galambom és jöjj. Vajon nem barátnő az, aki az Úr javát nézi, és hűségesen odaadja érte az életét? Ahányszor a legkisebbek közül egynek a kedvéért is megszakítja a lelki elmélyülést, annyiszor adja érte lélekben életét. Vajon nem szépség, aki miközben fedetlen arccal szemléli az Úr dicsőségét, ugyanarra a képmásra változik át dicsőségről dicsőségre az Úr Lelke által? Vajon nem galamb, aki sír és nyög a szikla üregében, a barlang falában, mintha kő alá temették volna?

Miután Jézus feltámasztotta Lázárt, Betániában vacsorát rendeztek neki. {*} Márta pedig felszolgált.

Mária vett egy font valódi nárduszból készült drága olajat, és megkente vele Jézus lábát. {*} Márta pedig felszolgált.

A Szűz méhében fogan, életet ad, és mégis szűz marad, ami nem megszokott dolog, hanem jel; nem belátás, hanem erő; ez kezdet, nem természet; nem közönséges, hanem egyedülálló dolog, isteni, nem emberi; Krisztus születése nem szükségszerűség, hanem hatalom műve, a vallás szentsége, az emberi üdvösség helyreállítása.

Aki nem születve, az érintetlen agyagból alkotta az embert, megszületve, az érintetlen testből alkotta az embert.

Aki kezével az agyagból jóságosan kiformálta emberi testünket, az jóságosan testet öltött magára, hogy megváltson bennünket. Tehát azzal, hogy a Teremtő a teremtményben, Isten az emberi testben jelenik meg, a teremtményt tiszteli meg, de a Teremtőn sem esett ezáltal sérelem.

Ember, miért tartod magadat annyira hitványnak, amikor Teremtőd szemében oly értékes vagy? Amikor Isten annyira megbecsült, miért alacsonyítod le önmagadat? Miért kutatod, hogy miből lettél, és nem törődöl azzal, hogy mivégre is születtél? Nemde mindaz, amit e világon látsz, a te otthonod? A bensődbe áramló fény eloszlatja azt a sötétséget, amely körülvesz téged. Érted van kimérve az éjszaka és a nappal, neked ragyognak az égbolt napja, holdja és különböző fényű csillagai. A földet is miattad díszíti virág, erdő meg gyümölcs. Számodra teremtette Isten az élőlények csodás sokaságát a levegőben, a földön és a vizekben, hogy az eljövendő új világ örömét ne lehangoló, kietlen magányosság előzze meg itt.

Teremtőd azt is kigondolta, hogy mindezeken felül mivel növelje még megbecsülésedet: beléd helyezte saját képmását, hogy a láthatatlan Alkotót látható képe jelenítse meg. Neked engedte át a földi javakat, hogy az Úr képmása ne legyen elzárva ettől a nagyon gazdag világ birtoklásától. Isten azt, amit önszántából tieddé tett, nagylelkűen önmagából nyújtotta neked, mert azt akarta, hogy valóban őt magát lássák az emberben, akiben azelőtt csak tükörképként kívánt láthatóvá lenni. És véghezvitte, hogy ő maga is részese legyen annak az emberi természetnek, amelyet azelőtt csak képmásként fogadott el.

Megszületik tehát Krisztus, hogy megújítsa ezzel a megromlott emberi természetet. Vállalja, hogy gyermek legyen, elviseli, hogy táplálják, átéli az egyes életkorokat, hogy helyreállítsa az általa alkotott teljes emberi életet. Hordozta az embert, hogy az ember immár el ne bukhasson. Azt, akit földinek teremtett, égivé tette. Akinek eddig emberi lelke volt, azt most isteni lélek élteti. Ezáltal mindenestül Istenhez emeli fel az embert, hogy semmit se hagyjon meg benne mindabból, ami bűn, halál, szenvedés, fájdalom és földi dolog. Mindezt pedig a mi Urunk, Jézus Krisztus teszi, aki az Atyával él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten, most és mindenkor fogyhatatlan századokon át. Ámen.

Menjetek az Úrhoz, az élő kőhöz, {*} És mint élő kövek épüljetek föléje.

A kő, amelyet az építők félredobtak, az lett a háznak szegletköve. {*} És mint élő kövek épüljetek föléje.

Vizsgáljátok meg a szellemeket, vajon Istentől származnak-e?{n}1{r}Jn 4, 1{/r}{/n}

Ignác abban az időszakban, amikor lelkét még egészen betöltötték az üres és haszontalan lovagregények, amelyeket a régi idők híres lovagjainak kalandos történeteiről írtak, mihelyt gyógyulófélben volt, az idő eltöltésére szintén ilyen olvasmányt kért. De abban a házban egyetlen lovagregény sem volt, ezért odaadták neki a „Krisztus élete” és a „Szentek virágoskertje” című könyvet; mindkettőt hazai nyelven.

Ezeknek a könyveknek ismételt olvasása révén egy bizonyos fogékonyságot nyert a bennük megírt gondolatok iránt. Ezek az utóbbi időben kézhez vett olvasmányai néha egészen elterelték a gondolatait a régi érzésvilágától; máskor viszont nem ritkán a régebben szokásos képzelődései martaléka lett, amint épp eszébe jutottak ilyenfajta olvasmányai.

Közben Isten irgalmassága is segítette, és az új olvasmányokból merített gondolatait tovább vezette. Amikor ugyanis Krisztus Urunknak és a szenteknek életét olvasta, elgondolkodott magában, és ilyen következtetésre jutott: „Mi történne, ha éppen én cselekedném azt, amit Szent Ferenc tett, vagy mi lenne, ha Szent Domonkos tetteit követném?” Sokszor töprengett így bensejében. Ezek a gondolatok aránylag hosszú időn át fogva tartották lelkét, de azután, ha más változatos ügyek is közbeékelődtek, újra csak előlopakodtak a hiú és világias képzelgések, amelyek újabban már hosszú időre háttérbe szorultak. A réginek újjáébredése azután sokáig fogva tartotta.

De e különböző tárgyú gondolatok megélésében felfigyelt egy nagy különbségre: nevezetesen, ha a világias gondolatok töltötték be lelkét, nagy érzelmi szenvedély ragadta el; amikor pedig már belefáradt ezekbe, szomorúnak és nyomorultnak érezte magát. Viszont amikor arra gondolt, hogy miképp követhetné a szenteknél megfigyelt erényes életet, nemcsak akkor érzett valami egészen felszabadult lelki gyönyörűséget, amikor közvetlenül foglalkozott ezekkel, hanem akkor is boldog és vidám volt, amikor már nem is gondolt azokra. Ezt a lényeges különbséget azonban mindaddig nem vette észre, és nem is értékelte különösképpen, amíg egyik nap meg nem nyílt a lelki szeme. Csodálni kezdte ezt a különbséget, és megbizonyosodott saját tapasztalata révén, hogy a gondolatok egyik fajtájából szomorúságot, a másikból örömet merít magának. Ez lett tehát a legelső következtetés, amit a lelki élet titkaiból leszűrt magának. Azután pedig, amikor már a nagyobb lelkigyakorlatait is megkezdte, úgy tanította övéit, hogy először is ezzel a megtapasztalt következtetésével kezdte megvilágítani előttük a különböző szellemek megértését.

Aki beszél, az Isten szavait közvetítse. Ha valaki szolgál, azzal az erővel szolgáljon, amelyet az Isten ad neki, {*} Hogy így minden az Isten dicsőségére váljék Jézus Krisztus által.

Mindenekelőtt szeressétek egymást hűségesen. {*} Hogy így minden az Isten dicsőségére váljék Jézus Krisztus által.