Június

A sok testvér között, akik Krisztus seregében győzedelmeskedtek, Quirinus sisciai püspök is ott volt. Maximus helytartó elfogatási parancsot adott ki ellene. Amikor ezt a szent püspök meghallotta, eltávozott városából, de menekülés közben elfogták, és előállították.

Amikor Maximus helytartó megkérdezte, hogy miért menekült el, Quirinus püspök így válaszolt: „Nem menekültem, hanem csak Uram parancsának engedelmeskedtem, amint írva van: Ha valamelyik városban majd üldöznek benneteket, meneküljetek a másikba{n}{r}Mt 10, 23{/r}{/n}.” Maximus helytartó így szólt: „Ki parancsolta ezt?” Quirinus püspök válasza: „Krisztus, aki az élő Isten.” Maximus így folytatta: „Nem látod, hogy a Császárok parancsai mindenütt utolérnek, és az, akit te igaz Istennek mondasz, rabságodban nem jöhet segítségedre? Íme, elmenekültél, de elfogtak, és idevezettek.” Quirinus püspök így válaszolt: „Mindig velünk van, és bárhol is vagyunk, az Úr, akit tisztelünk, segítségünkre jöhet. Amikor elfogtak, velem volt, és itt is velem van, és megerősít, sőt ő az, aki szavaimmal neked válaszol.” Maximus közbeszólt: „Sokat fecsegsz, és beszédeddel a nagy királyok parancsairól eltereled a szót. Olvasd tehát az isteni rendelkezéseket, és tedd a parancsot!” De Quirinus püspök így válaszolt: „Császáraid parancsát meg sem hallgatom, mert az istentelen, és Isten törvényei ellenére azt parancsolja Krisztus szolgáinak, hogy a ti isteneiteknek áldozzanak, akiknek én nem szolgálok, mert nem is léteznek. Az én Istenem azonban, akinek szolgálok, jelen van az égben, a földön és a tengeren. Ott van minden helyen, de nagyobb mindennél, mert mindent ő tart létben, hiszen általa lett minden, és benne létezik minden.”

Maximus helytartó akkor parancsot adott: „Vessék börtönbe, és bilincseljék meg, amíg meggyőződését meg nem változtatja.” Quirinus püspök azt mondta neki: „Nem félek a börtöntől, hiszem, hogy Istenem velem lesz a börtönben, aki mindig tisztelőivel van.” Amikor megkötözték, és börtönbe zárták, Quirinus püspök imádságba merült: „Hálát adok neked, Uram, hogy miattad gyalázatot szenvedhettem, és kérlek, hogy akik velem a börtönben vannak, érezzék meg, hogy az igaz Isten tisztelője vagyok, és higgyék, hogy nincs más Isten, csak te.”

Három nap múlva Maximus megparancsolta, hogy Quirinus püspököt Felső-Pannónia helytartójához, Amantiushoz vigyék makacssága miatt, mivel a Császárok parancsát nem fogadta el, és kitartott saját véleménye mellett. Amikor Szent Quirinust Felső-Pannónia helytartójához vezették (a Duna melletti városokon át bilincsbe verve vitték), Amantius aznap tért vissza Scarabantia városából. Eléje állították a szent püspököt, de a helytartó Savariába vitette kihallgatás céljából.

Amantius helytartó – hivatalának megfelelően – a teátrumba vitette. Amikor eléje állították, Amantius helytartó így szólt: „Kérdezem tőled, hogy azok, amiket Sisciában, Maximus bírósága előtt mondtál, igazak-e?” Quirinus püspök így válaszolt: „Sisciában az igaz Istent vallottam meg. Mindig őt tiszteltem, szívemben őt hordozom, és senki ember nem szakíthat el tőle, az egyetlen és igaz Istentől.” Amantius helytartó így folytatta: „Nem akarunk idős korod miatt megostoroztatni, inkább szavakkal kívánjuk érzületedet megváltoztatni és az élet lehetőségének megígérésével megjavítani, hogy öregséged hátralevő idejét a császári törvények rendelkezései szerint az istenek szolgálatában töltsd el.” Szent Quirinus püspök azonban így szólt: „Mit nyugtalankodsz korom miatt, amelyet a sérthetetlen hit erősebbé tehet minden gyötrelemnél? Hitvallásomat a kínzás sem törheti meg, a jelen élet gyönyörűségei sem változtatják meg, sőt a legkeserűbb halállal való ijesztgetés sem zavarja meg lelkem szilárdságát.”

Amantius helytartó közbeszólt: „Sokáig próbáltunk téged a királyi parancsok iránti engedelmességre hajlítani. De mivel lelked keménysége miatt nem lehetett téged megpuhítani, példája leszel a keresztényeknek, hogy akik élni kívánnak, megrettenjenek halálodnak neme miatt!”

Akkor megkínoztatta, majd megparancsolta, hogy Isten szent papjának, vagyis szolgájának a nyakára malomkövet kössenek, és a Sibaris patakba fojtsák. Amikor a patakba vetették, még sokáig lebegett a víz színén, és a körülállókhoz beszélt, nehogy megrettentse őket példája. Majd alighogy elkezdett imádkozni, elmerült. Testét nem messze attól a helytől, ahol elmerült, megtalálták, ott, ahol imádkozási hely is van. De szent testét a scarabantiai kapu melletti bazilikában helyezték el, ahol érdemei miatt nagy látogatottságnak örvend. Szent Quirinus sisciai püspök, Krisztus vértanúja, június 4-én szenvedett, és nyerte el a koronát a mi Urunktól, Jézus Krisztustól, akinek legyen tisztelet, hatalom és dicsőség mindörökkön-örökké. Ámen.

A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam. {*} Készen vár rám az igazság győzelmi koszorúja, alleluja.

Mindent elvetettem, hogy Krisztust megismerjem, és a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget; így hozzá hasonulok a halálban. {*} Készen vár rám az igazság győzelmi koszorúja, alleluja.

Mindenható Istenünk, tekints gyengeségünkre, és minket, akiket bűneink súlya földre nyom, oltalmazzon vértanúdnak, Szent Quirinus püspöknek dicsőséges közbenjárása.

Az Egyházat, amely mint egy nagy hajó szeli át ennek a világnak a tengerét, s amelyet a különböző kísértések hullámai ostromolnak, nem elhagyni kell, hanem kormányozni.

A régi atyák közül erre kaptunk példát Kelementől és Kornéliusztól meg sok mástól Róma városában. Cipriántól Karthágóban, Atanáztól Alexandriában, akik a pogány császárok idején Krisztus hajóját, sőt drága jegyesét, tudniillik az Egyházat, tanítva, védelmezve, fáradva és szenvedve egészen vérük ontásáig kormányozták.

Őket és a hozzájuk hasonlókat szemlélve megrendültem, félelem és rettegés szállt rám, és majdnem elborított bűneim sötétsége{n}vö. {r}Zsolt 54, 6{/r}{/n}, és sokkal inkább szívemnek tetsző dolog lett volna, hogy teljesen letegyem az Egyház kormányrúdját, amelyet egykor elfogadtam, ha erre akár az atyák között példát, akár a Szentírásban jóváhagyó szót találtam volna.

Mindezek után, s mivel a dolgok így állnak, és az igazságot lehet ugyan támadni, de nem legyőzni, hajszolt lelkünk meneküljön ahhoz, aki Salamon által így beszél: Szíved minden bizalmát Istenbe vesd, saját értelmedre ne igen hagyatkozz. Minden utadon próbáld felismerni, akkor egyenessé teszi ösvényedet{n}{r}Péld 3, 5{/r}{/n}. És más helyen: Az Úr neve olyan, mint az erős torony, hozzáfut az igaz, és biztonságban van{n}{r}Péld 18, 10{/r}{/n}.

Legyünk állhatatosak az igazságban, és készüljünk lélekben a megpróbáltatásra, hogy elviseljük az Úr próbatételét, és ezt mondjuk neki: Menedékünk te vagy, Urunk, nemzedékről nemzedékre{n}{r}Zsolt 89, 1{/r}{/n}.

Bízzunk abban, aki ránk rakta a terhet. Amit saját erőnkkel nem tudunk elviselni, hordozzuk őáltala, aki mindenható, és így szól: Az én igám édes, és az én terhem könnyű{n}{r}Mt 11, 30{/r}{/n}.

Álljunk helyt a harcban az Úr napján, mert a szorongatás és a gyötrelem napjai virradnak ránk. Haljunk meg, ha Isten akarja, atyáink szent törvényeiért, hogy elérhessük velük együtt a vég nélkül tartó örökséget.

Ne legyünk néma kutyák, se hallgatag szemlélők, ne legyünk béresek, akik elfutnak a farkas elől, hanem gondos pásztorok, akik virrasztanak Krisztus nyája felett, hirdetve Isten minden törvényét nagynak és kicsinynek, szegénynek és gazdagnak, minden méltóságban és korban levőnek úgy, ahogy Isten erre képességet adott nekünk, akár alkalmas, akár alkalmatlan, amint ezt Szent Gergely a lelkipásztorokhoz írt könyvében megírta.

Nemcsak Isten evangéliumát, hanem életünket is nektek akartuk adni, {*} Mert annyira közel álltatok szívünkhöz, alleluja.

Fiaim, újra a szülés fájdalmait szenvedem értetek, amíg Krisztus ki nem alakul bennetek. {*} Mert annyira közel álltatok szívünkhöz, alleluja.

(Az idézőjelbe tett részek Szent Norbert életrajzából valók, amelyeket egy kortárs premontrei kanonok írt meg: PL 170, 1262. 1269. 1294. 1295; Litteræ Apostolicæ ab Innocentio II ad S. Norbertum II non. iun. 1133 sub plumbo datæ: Acta Sanctorum, 21, Ín Appendice, p. 50)

Norbertet joggal sorolják azok közé, akik a VII. Gergely-féle reform végrehajtásában hatékonyan közreműködtek. Elsősorban olyan papságot akart nevelni, amely az igazi evangéliumi és egyben apostoli életnek szenteli magát, tisztán és szegényen él, magára ölti „az új ember ruházatát és ékességét: az előbbit a szerzetesi ruhával, az utóbbit a papi méltósággal”, és arra törekszik, hogy „a Szentírást kövesse, és Krisztus legyen a vezére”. Három dolgot szokott ajánlani a papoknak: „Tisztaság az oltárnál és a szent ténykedések végzése közben; a szabálysértések és mulasztások jóvátétele a kapitulumban; a szegények gondozása és azok ellátása.”

Papjaihoz, akik az általa alapított életközösségben az apostolok szerepét töltötték be az ősegyház mintájára, később olyan sok hívő férfit és nőt kapcsolt, hogy igen sokan azt állították: az apostolok kora óta még senki sem szerzett alapításával Krisztusnak ennyi tökéletes életre törekvő embert ilyen rövid idő alatt.

Amikor érsek lett, rendi testvéreit hívta, hogy a vendek népét a krisztusi hitre elvezessék. Egyházmegyéjének papságát pedig igyekezett megújulásra segíteni, és ebben nem akadályozta meg a nép lázadása vagy zavargása sem.

Különösképpen törekedett arra, hogy az Apostoli Szék és a császárság között a jó viszonyt erősítse és növelje, biztosítva az Egyház szabad választási jogát. Ezért írta neki II. Ince pápa: „Az Apostoli Szék teljes szívből köszönetet mond neked, mint hűséges fiának.” A császár pedig őt tette a birodalom főkancellárjává.

Minden működésében megmutatkozott szilárd és rendíthetetlen hite: „Norbertben olyan kimagasló a hit – mondogatták_–, mint Clairvaux-i Bernátban a szeretet”; továbbá beszédmódjának finomsága: „Ő, aki nagy a nagyok között, és kicsiny a kisdedek között, mindenki előtt szeretetreméltónak mutatkozott”; végül kiváló ékesszólása: „Isten lángoló szavát” állandóan elmélkedte, és rendíthetetlenül hirdette, ezáltal „a bűnöket kiégette, az erényeket növelte, a jóakaratú embereket bölcsességgel gazdagította”.

Hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel. {*} Viseld el a bajokat, teljesítsd az evangélium hirdetőjének feladatát, alleluja.

Vigyázz az egész nyájra. Azért rendelt a Szentlélek az élére elöljáróul, hogy igazgasd az Isten Egyházát. {*} Viseld el a bajokat, teljesítsd az evangélium hirdetőjének feladatát, alleluja.

Szent Klára szűznek Prágai Szent Ágneshez írt második leveléből (amelyet 1235 körül írt)

A mulandóság helyett megkapod a mennyek országának dicsőségét, és örökké fogsz élni

Hálát adok Istennek, aki Kegyelmét adja, s akiről hisszük, hogy minden jó adomány és minden tökéletes ajándék{n}vö. {r}Jak 1, 17{/r}{/n} osztogatója, hogy téged oly kiváló erényekkel díszített fel, s a tökéletesség olyan jegyeit ragyogtatta fel benned, mivel lelkiismeretesen utánoztad a tökéletes Atyát, és megérdemelted, hogy oly tökéletessé válj, hogy még az ő szeme se találjon benned semmi tökéletlent. Ez az a tökéletesség, amelyért maga a Király vesz föl majd téged a mennyei hajlékba, ahol dicsőségben ül csillagtrónusán. Hiszen megvetetted a földi királyság méltóságát, visszautasítottad a császár házassági ajánlatát, a legnagyobb alázat és a legforróbb szeretet szellemében elfogadtad a szent szegénységet, és Jézusé lettél, aki méltónak talált arra, hogy jegyese légy.

De mert tudom, hogy mennyire kitűnsz az erényekben, nem zavarlak további dicséretekkel, és nem akarlak fölösleges szavakkal zaklatni, jóllehet nem kellene hiábavalónak tartanod azt, ami számodra némi vigaszt jelenthet. Ámde csak egy a szükséges{n}{r}Lk 10, 42{/r}{/n}, ezért Isten előtt erre az egyre intelek, és figyelmeztetlek annak szeretetéért, akinek szent és kedves áldozatul adtad magad, hogy emlékezz jó feltételeidre, mint második Ráchel, és mindig szem előtt tartsd elhatározásaidat; hogy tartsd meg, amit megtartasz, hogy tedd meg, amit teszel, és soha ne hagyd abba, hanem egyre gyorsabban fuss, és könnyebben lépkedj ezen az úton úgy, hogy lábad meg ne sebesüljön, és be ne porosodjék; hogy biztosan, örömmel és vígan lépkedj a biztos boldogság ösvényén; hogy ne higgy senkinek, és ne hallgass senkire, aki ezen elhatározásodtól eltántorítani akarna, vagy utadba akadályt állítana; hogy tartsd meg a Fönségesnek tett fogadalmaidat olyan tökéletességben, amilyenre téged az Úr Lelke meghívott.

Ha valaki mást mondana, vagy olyanra akarna rábeszélni, ami tökéletességed kárára lenne, és az isteni meghívással ellentétes volna, ne fogadd meg tanácsait, még ha tisztelettel tartoznál is neki, hanem állj oda mint szegény szűz a szegény Krisztus mellé. Gondolj arra, hogy ő milyen megvetésnek tette ki magát érted. Te is vesd meg magad érte ezen a világon, és kövesd a Jegyest, aki minden emberi álomképnél gyönyörűbb. Ő a te üdvösségedért minden férfinál alávalóbb és megvetettebb lett, ütlegelték, egész testét véresre verték, és a keresztfán kínhalált szenvedett. Felséges királylány, láss, figyelj, elmélkedj és vágyaddal kövesd. Ha vele szenvedsz, vele fogsz uralkodni is. Ha vele érzed a fájdalmat, vele érzed az örömet is. Ha vele halsz a kereszten kínlódva, lakást kapsz majd a mennyben a szentek dicsőségében, és neved be lesz írva az élet könyvébe, s az emberek előtt is dicsőséges lesz.

A világi és mulandó dolgokért a mennyei ország örökké tartó dicsőségét kapod, a földi javakért örök javakat, s örökkön-örökké fogsz élni.

Ó, mily szép vagy, Krisztusnak lefoglalt szűz, {*} Aki méltó voltál elnyerni az Úr koronáját, az örök szüzesség jutalmát, alleluja.

Senki el nem veheti tőled a szüzesség pálmáját, és el sem szakíthat Isten Fiának szerelmétől. {*} Aki méltó voltál elnyerni az Úr koronáját, az örök szüzesség jutalmát, alleluja.

Tudásod nappali fényével űzd el, Urunk, értelmünk éji sötétjét, hogy megvilágosult értelmünk legyen szolgálatodra tisztaságunk megújításában. Napkeltével kezdődik a halandók munkaideje; készíts, Urunk, szívünkben lakást magadnak arra a napra, amely nem ér véget. Add meg, hogy meglássuk magunkban a feltámadás életét, és semmi se vonja el lelkünket a benned való örömtől. Vésd belénk, Urunk, irántad való buzgóságunk által annak az örökké tartó napnak a jelét, amely nem napfelkeltével kezdődik.

Szentségeidben naponként téged ölelünk át és magunkba fogadunk; tégy méltókká minket, hogy megtapasztaljuk magunkban a remélt feltámadást. Ezt a kincsedet testünkbe rejtjük el a keresztség kegyelmével; gazdagodjék e kincs szentségeid asztalánál. Add, hogy örvendjünk a te kegyelmedben. Mennyei asztalod emlékvacsorájában a nekünk megfelelő módon részesülünk; birtokoljuk azt majd valóságban az eljövendő megújuláskor.

Hogy milyen földöntúli szépségre vagyunk hivatva, segítse megértenünk a belső öröm és béke, amelyet már itt, e halandó életünkben ébreszt bennünk a te halhatatlan akaratod.

Keresztre feszítésed, ó, Üdvözítőnk, a testi élet befejezése lett; add, hogy keresztre feszítsük gondolkodásmódunkat a szellemi élet alakjában. A te feltámadásod, ó, Jézus, adja meg a nagyszerűséget a mi szellemi emberségünknek; az üdvösség misztériumainak szemlélése szolgáljon tükörként annak felismerésére.

A te isteni üdvrended, ó, Üdvözítőnk, a szellemi világ bemutatása, add, hogy szellemi emberként éljünk benne.

Ne foszd meg, Urunk, lelki megvilágosodásodtól értelmünk világát, és szereteted melegét ne vond el tőlünk. A testünkben rejlő halandóság a megromlás rémével riaszt minket; lelki szereteted kiáradása törölje ki szívünkből a halandóság e hatalmát. Add, Urunk, hogy egyre jobban siessünk örök hazánk felé, és – miként Mózes a hegy tetejéről – a te kinyilatkoztatásod szerint birtokba vegyük azt.

Egész szívvel dalolt az Úrnak, és kimutatta, hogy szereti Teremtőjét; {*} Hárfásokat állított az oltár közelébe, kíséretük az énekeket még kedvesebbé tette, alleluja.

Hogy az Úr szent nevének dicséretét zengjék, és már virradat előtt visszhangozzék a szentély. {*} Hárfásokat állított az oltár közelébe, kíséretük az énekeket még kedvesebbé tette, alleluja.

HIMNUSZ

Ó, boldog munkás férfiú,

apostolok szent társa, te,

mint hű segítőt kérlelünk,

és áld szívünk dicsérete.

Örömhírt hoztak ők nekünk

e Krisztus küldte hírnökök,

eljött a béke korszaka,

igazság győzött, új s örök.

Az ég kegyelme téged is

e nagy lelkek közé emelt;

dicső, kiváló művedért

Egyházunk áldva ünnepel.

Te fényt hintettél akkor is;

Krisztus hevéből küldj ma le,

érleljen napja sok magot,

s töltsék az égi csűrt tele!

Ki, mint a főapostolok,

Bíránk mellett majd ott leszel,

hozd el nekünk bocsánatát,

s bő áldását is megszerezd!

Krisztusnak hála, tisztelet,

Atyának, Léleknek vele,

s dicső hazában boldogan

élvezzük egykor fényüket. Ámen.

Szent Chromatius püspöknek Szent Máté evangéliumáról szóló fejtegetéseiből

Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világosságot gyújtanak, nem rejtik véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban{n}{r}Mt 5, 14-15{/r}{/n}. Az Úr a föld sójának mondta tanítványait, mivel az ördög által elcsábított emberszíveket a mennyei bölcsességgel ők fűszerezték. Most a világ világosságának is nevezi őket, mivel ő maga, az örök és igazi világosság világítja meg tanítványait, s így ők is világossággá lettek a sötétségben.

Mivel Krisztus az igazság Napja, méltán nevezi tanítványait is a világ világosságának: rajtuk keresztül mint ragyogó sugarakon át árasztja az egész világra ismeretének a fényét. Ők az igazság fényét felragyogtatva, kiűzték az emberek szívéből a tévedés sötétségét.

Mi magunk is általuk nyertük a fényt, s lettünk világosság a sötétségből, ahogy az Apostol mondja: Valaha sötétség voltatok, most azonban világosság az Úrban. Éljetek úgy, mint a világosság fiai{n}{r}Ef 5, 8{/r}{/n}. S máskor: Mindnyájan a világosság és a nappal fiai vagytok. Nem vagyunk az éjszakáé és a sötétségé{n}{r}1 Tessz 5, 5{/r}{/n}.

Méltán tanúskodik Szent János is levelében: Az Isten világosság{n}{r}1 Jn 1, 5{/r}{/n}, és aki Istenben marad, az világosságban van, amint Isten is fényben van. Ezért, mivel annak örvendünk, hogy megszabadultunk a sötétség tévedéseitől, mint a világosság fiainak, állandóan fényben kell járnunk. Emiatt mondja az Apostol: Úgy kell ragyognotok közöttük, mint a csillagoknak a mindenségben. Ragaszkodjatok az életet tápláló tanításhoz{n}{r}Fil 2, 15-16{/r}{/n}.

Amit ha nem teszünk meg, olyanok leszünk, mint akik önmaguk és mások kárhozatára is hitetlenségük fátylával eltakarják és elhomályosítják az annyira szükséges fény áldásait. A Szentírásból olvassuk és tudjuk, hogy az az ember, aki a mennyei kamatoztatásra kapott talentumot inkább elrejtette, mint hogy a pénzváltó asztalára adja, megkapta megérdemelt büntetését.

Éppen ezért annak az égő lámpásnak, amely üdvösségünk javára gyulladt fel bennünk, állandóan világítania kell. A lelki kegyelem és a mennyei törvény lámpásának birtokában vagyunk, amelyről Dávid ezt mondta: Lámpás a te igéd lábam előtt, ösvényemen csak ez világít{n}{r}Zsolt 118, 105{/r}{/n}. Salamon is azt mondja róla: Lámpás a törvény parancsa{n}vö. {r}Péld 6, 23{/r}{/n}.

Nem szabad tehát elrejtenünk a törvény és a hit lámpását, hanem az Egyházban mindenki üdvösségére mintegy tartóra kell helyeznünk, hogy az igazság fényét mi magunk is élvezzük, és a többi hívőt is megvilágítsa.

Amikor Barnabás megérkezett Antiochiába, és látta az Isten kegyelmét, boldog volt, {*} Mert derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel, alleluja.

Mindenkit buzdított, hogy ragaszkodjék az Úrhoz szíve mélyéből. {*} Mert derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel, alleluja.

Aki eltelik Szentlélekkel, az különféle nyelveken beszél. A sokféle nyelv nem más, mint a Krisztusról szóló sokféle tanúságtétel: mint az alázat, szegénység, türelem és engedelmesség, amelyeken akkor szólalunk meg, amikor azokat önmagunkban másoknak megmutatjuk. Eleven a szó, ha a tettek beszélnek. Kérlek benneteket, hallgassanak el a puszta szavak, és szólaljanak a tettek. Tele vagyunk szavakkal, de hiányoznak belőlünk a tettek. Ezért átkoz meg minket az Úr, hiszen ő megátkozta a fügefát, amelyen nem talált gyümölcsöt, csak leveleket. „A prédikáló számára – mondja Szent Gergely – a törvény az, hogy tegye is meg, amit hirdet.” Hiába henceg a törvény ismeretével az, aki tetteivel lerombolja azt, amit tanít.

Az apostolok beszélni kezdtek, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket{n}{r}ApCsel 2, 4{/r}{/n}. Boldog, aki úgy beszél, ahogy a Szentlélek adja neki a szót, és nem saját eszére hagyatkozik! Vannak ugyanis olyanok, akik saját eszükből beszélnek, ellopják mások szavait is, és úgy adják elő, mintha saját szavaik lennének. Róluk és a hozzájuk hasonlókról mondja az Úr Jeremiásnál: Igen, a próféták ellen fordulok, akik ellopják egymástól szavaimat. Igen, a próféták ellen fordulok, akik úgy akarnak jövendölni, hogy csak a nyelvüket mozgatják, és azt mondják: így szól az Úr. A próféták ellen fordulok, akik hazug álmaik szerint prófétálnak – mondja az Úr_–, mert elbeszélik őket, s így félrevezetik népemet hazugságaikkal, csalárdságukkal. Bizony, nem küldtem őket, sem parancsot nem adtam nekik. Nem is használnak semmit ennek a népnek – mondja az Úr{n}vö. {r}Jer 23, 30-32{/r}{/n}.

Mi tehát úgy beszéljünk, ahogy a Szentlélek szólásra indít minket. Alázatos áhítattal kérjük, árassza belénk kegyelmét, hogy a Pünkösdöt, a Szent Ötvennapot öt érzékünk üdvös használatával és a tízparancsolat megtartásával ünnepeljük, és teljünk el a bűnbánat buzgó lelkületével, s a hitvallás lángnyelvei gyújtsanak lángra bennünket, hogy a szentek ragyogásában lobogva és megvilágosodva megláthassuk majd a háromszemélyű egy Istent.

Virul az igaz majd, mint a liliom, {*} És növekszik az Úr előtt mindörökre.

Dicsérik a választottak sokasága előtt. {*} És növekszik az Úr előtt mindörökre.

Isten már az Ószövetségben megígéri, hogy a templomban népe között lakik majd, és nem hagyja el az ő népét, Izraelt{n}vö. {r}1 Kir 6, 12{/r}{/n}.

Isten jelenléte még sajátosabban és szemléletesebben megvalósul az Újszövetség templomaiban az oltáriszentségi Jézus által.

De hogyan lehet és lesz a templom a hívők számára az ég kapuja?{n}{r}Ter 28, 17{/r}{/n}

Jézus tanítása szerint az örök élet elnyerésének feltétele, hogy megismerjük az egyedül igaz Istent és az ő küldöttjét, Jézus Krisztust{n}vö. {r}Jn 17, 3{/r}{/n}.

Ezt az üdvös ismeretet azonban hol szerezhetnénk meg máshol, mint a templomban?

A tudás persze egymagában még kevés az üdvösségre. Szükség van az Isten akaratának teljesítésére is. Erre azonban az ember csak Jézus által, Jézussal és Jézusban képes.

De hol tudunk egyesülni Jézussal, az igazi szőlőtővel mi a szőlővesszők? Szintén az Isten házában, a templomban a szentségek által.

A kereszteléskor itt vétetik le rólunk a bűn átka és születünk újjá vízből és Szentlélekből: leszünk Jézus testének tagjaivá és a mennyország örököseivé.

Itt részesülünk az élet Kenyerében is, amely erőt ad nekünk a földi zarándoklás idején, és egyúttal megóv az örök haláltól és biztosítja boldog feltámadásunkat.

S a többi szentség éltető és erősítő kegyelme szintén a templomban árad a hívők lelkébe.

Van azonban mindezeknek egy egyéni feltétele is. Törekednünk kell arra, hogy mindig érdeklődő és tanulékony lélekkel hallgassuk az Isten igéjét, rendszeresen járjunk el a templomba, hívő lélekkel és tevékenyen vegyünk részt a Krisztus keresztáldozatát megújító szentmiseáldozaton, értékeljük nagyra a szentségek kegyelmeit, és gyakran vegyük is igénybe azokat.

Ellenkező esetben hiába lakik köztünk Isten a mi templomainkban, hiába van jelen Jézus az Oltáriszentségben, hiába kínálja fel nekünk az ő igéjét, az ő testét és vérét lelkünk táplálására, és hiába bocsátja rendelkezésünkre a szentségek kegyelmi forrásait. Mindez keveset használ nekünk. Sőt egykor majd megnehezíti számadásunkat az a tény, hogy közömbösségből, hanyagságból vagy hitetlenségből nem ismertük fel látogatásának idejét, és nem viszonoztuk szeretetét. Amitől Isten őrizzen meg mindannyiunkat!

Mily kedves a te hajlékod, Seregek Ura: epedve sóvárog lelkem {*} Az Úr udvarába!

Aki házadban élhet, Urunk, téged dicsérhet szüntelen. {*} Az Úr udvarában!

Mivel az emberek igen szeretik a gazdagságot, azért a Szentlélek – hogy kívánságukat a lelki javak szeretetére, keresésére és őrzésére irányítsa és édesgesse – arra tanít, hogy nincs egyéb igaz gazdagság, amely az embert valóban gazdaggá teszi, csak a jóság és a jámborság. Világos szavakkal mondja Isten, hogy a világ gazdagsága hamis{n}vö. {r}Mt 13, 22{/r}{/n}, bizonytalan, csalárd gazdagság{n}vö. {r}1 Tim 6, 17{/r}{/n}. A lelki javakról pedig azt mondja, hogy üdvösséges gazdagság és nagy kincs az Isten félelme. Minden aranynál, minden gazdagságnál hasonlíthatatlanul jobb és értékesebb a mennyei bölcsesség és jóság{n}vö. {r}Péld 3, 14{/r}; {r:Péld}8, 11{/r}{/n}. Azért a Szentírás sokszor kincsnek, sőt végtelen kincsnek nevezi az igazak jóságát. És Szent Pál az igazakról bátran írja, hogy mindennel gazdagok{n}vö. {r}Kol 2, 2{/r}{/n}, mert ami gazdagságot kigondolhat az értelem, mindazzal bővelkednek; mert akármilyen nagy külső szegénységben legyen az igaz ember, bővelkedik olyan kincsekkel, amelyek nem emberi vélekedésből, hanem Isten ítélete szerint igazán gazdaggá tesznek.

Ezt az igazi gazdagságot nevezi Krisztus elrejtett kincsnek és drága gyöngynek, amelyért az okos árus minden külső javait örömmel eladja{n}vö. {r}Mt 13, 45{/r}{/n}. Ennek keresésére buzdít, amikor azt parancsolja, hogy gondolatunkat, kívánságunkat és szorgoskodásunkat ne fordítsuk az olyan gazdagság keresésére, melyet a gonosz emberek ellophatnak, a férgek és külső szerencsétlenségek elpusztíthatnak, hanem gyűjtsünk mennyei kincset és gazdagságot, amelyet kedvünk és akaratunk nélkül senki el nem vehet tőlünk, és amelyen megvásárolhatjuk a mennyországot{n}vö. {r}Mt 6, 19{/r}{/n}. Szent Pál Krisztus szavát magyarázza és azt mondja, hogy akkor leszünk igazán gazdagok, ha az istenes élet cselekedeteivel bővelkedünk{n}vö. {r}1 Tim 6, 18{/r}{/n}, mert azzal oly kincset szerzünk, amellyel a jövendő jóra alapot rakunk, hogy a halandó élet után az igaz életre jussunk.

Ó, mily nagy kincsek az erkölcsi javak, amelyeken mennyországot vehetünk! Ó, mily drága gazdagság az, melyet úgy őriz Isten bennünk, hogy senki attól meg nem foszthat, ha magunk nem akarjuk. Ó, ti világszerető gazdagok, ha gazdagságot szerettek és kerestek: nincs nagyobb gazdagság, mint a jóság. Ezt keressétek! A fáradságot ne sajnáljátok, értékeiteket ne kíméljétek, hogy arra a gazdagságra jussatok, amelyen a mennyországot megvehetitek. Nem olyan gazdagság ez, amely kevélységre és egyéb feslettségre bátorítana; sem olyan, hogy sok más fogyatkozást vonjon maga után, mint az evilági gazdagság, mellyel rútság, betegség és bolondság lehet együtt, hanem ennek a lelki gazdagságnak, a tökéletes jóságnak olyan ereje van, hogy lelki szépséget, lelki egészséget, lelki bölcsességet, egyszóval minden lelki jót szerez az embernek.

Akik Krisztus Jézushoz tartoznak, keresztre feszítették testüket szenvedélyeikkel és kívánságaikkal együtt. {*} Ha a Lélek szerint élünk, viselkedjünk is a Léleknek megfelelően.

Csak egyet kérek az Úrtól, egy a vágyam: hogy az Úr házában lakjam életem minden napján. {*} Ha a Lélek szerint élünk, viselkedjünk is a Léleknek megfelelően.

(Sermo in festivitate sancti Martini episcopi, 17-18: Opera, vol. V. Romæ, Edit. Cist. 1968, 411-412)

Bocsássatok meg nekem, testvérek: az engedelmesség példájánál kissé hosszabban elidőztem, amint az Szent Márton esetében illik is. Valóban itt kissé elidőzünk, de úgy vélem: Jó nekünk itt lennünk{n}{r}Mt 17, 4{/r}{/n}, ma hosszabban Mártonnál megpihennünk. „Uram, mondja, ha népednek még szüksége van rám, nem vonakodom a munkától. Legyen meg a te akaratod!”

Ó, igazán szent élet! Ó, mérhetetlen szeretet! Ó, csodálatos engedelmesség! A jó harcot megharcoltad, a pályát végigfutottad, hitedet megtartottad. Készen vár rád az igazság győzelmi koszorúja, amelyet ma megad neked az Úr, az igazságos Bíró, és te még most is csak azt mondod: „Nem vonakodom a munkától. Legyen meg a te akaratod!” Te igazán feláldoztad Izsákot: odaadtad azt az egyetlent, amit szeretsz, ami benned van. Egyetlen örömödet szent buzgósággal feláldoztad, kész vagy visszatérni a veszélyek közé, újra felvenni a harcot, ismét vállalni a munkát, elviselni a gyötrelmet, tovább küzdeni a kísértéssel, továbbra is távol lenni a szentek oly nagy és annyira kívánt boldogságától, és a dicsőségbe való bejutás helyett visszamenni e halandó világ nyomorúságai közé, s végül, ami a legnagyobb: Krisztustól továbbra is távol lenni, ha ő így akarja.

Kétségkívül nagyobb kegyelmet érdemel az, aki még a parancs elhangzása előtt készségesnek mutatkozik annak teljesítésére, mint az, aki a parancs elhangzása után törekszik engedelmeskedni. Ó, szent angyalok – merjem mondani?_–, nagy ugyan a ti engedelmességtek, de nem tudom, van-e köztetek olyan, aki akkor is kész akármilyen nagy szolgálatra, hogyha nem láthatja a mennyei Atya arcát? Ó, Péter, nagy dolog az, hogy te követted az Urat, és mindenedet elhagytad. Amikor az Úr színében elváltozott, hallottam, hogy azt mondtad a hegyen: Uram, jó itt nekünk, csinálok ide három sátrat{n}{r}Mt 17, 4{/r}{/n}. De nem hallom ezt a mondatot: „Ha népednek még szüksége van rám, nem vonakodom a munkától.” A te szíved azonban, Márton, kész arra, hogy akár megmaradj a testben, akár elköltözz és egyesülj Krisztussal.

Nagy dolog ugyan a lélek nyugalma, amikor nem fenyeget a halál; nagy tökéletesség van a Krisztus látására való buzgó és lankadatlan törekvésben; de mindezeket messze felülmúlja, hogy nem félsz meghalni, sőt nem vonakodsz élni és munkában fáradozni, te, aki oly nagy vággyal kívánsz az Úr jelenlétében lenni. Mi az, amiben nem engedelmeskedett volna ő, aki ilyen nagy pillanatban is teljes odaadással mondja: „Legyen meg a te akaratod?”

Ez tehát a mi részünk, testvérek, amikor ma vendégségben vagyunk Mártonnál; szorgalmasan szemléljük a szegény – sőt most már a gazdag_–, Márton asztalánál ezt az engedelmességet, tudván, hogy tőlünk is ezt várják. Erre kell nekünk is készülnünk, hogy mindnyájan elmondhassuk: Hamar elindulok, nem késlekedem, hogy parancsaidat megtartsam{n}{r}Zsolt 118, 60{/r}{/n}. Nem csupán egyszer, vagy csak részben, hanem: Kész az én szívem, Istenem, kész az én szívem{n}{r}Zsolt 56, 8{/r}{/n}: kész vagyok mindenre, és rendelkezéseidet mindenben elfogadom. Erősen kívánom ezt, különlegesen és igazán nagyon akarom: Legyen úgy, ahogy az ég akarja!{n}{r}1 Mak 3, 60{/r}{/n} Kívánom a megpihenést, de nem vonakodom a munkától: Legyen meg a te akaratod!

Ő az, aki az Isten színe előtt az erényeket hősies fokban gyakorolta, és egész szívvel dicsérte az Urat: {*} Ő az, aki közbenjár minden nép bűneiért.

Íme, a feddhetetlen ember, Isten igaz tisztelője, távol tartotta magát minden rossz cselekedettől, és állhatatos maradt ártatlanságában. {*} Ő az, aki közbenjár.

Romuald három évig tartózkodott Parenzo város határában, ahol az első évben kolostort alapított, és apátot meg testvéreket küldött oda. Két évig pedig teljes visszavonultságban élt. Eközben az isteni kegyelem a tökéletesség oly magas fokára emelte, hogy a Szentlélek sugallatára előre látott több eljövendő dolgot; értelmének fényével pedig behatolt az Ó- és Újszövetség rejtett titkaiba.

Az isteni dolgokat szemlélve gyakran olyan mély elragadtatásba esett, hogy szinte teljesen elmerült a könnyek záporában. Közben az isteni szeretet kimondhatatlan hevületében így kiáltozott: Drága Jézusom, édes mézem, kimondhatatlan vágyam, szentek édessége, angyalok gyönyörűsége, én mindenem! Szinte lehetetlen kifejezni emberi szóval mindazt az érzést, amely a Szentlélek ihletésére ujjongó szavakban előtört szívéből.

Mindenütt, ahol letelepedett ez a szent férfiú, először is egy kicsi hajlékot épített, kápolnával és oltárral, majd bezárkózott ide, és visszavonult az emberektől.

Sok helyütt lakott így. Amikor élete végét közeledni érezte, visszavonult az általa alapított Val di Castro kolostorba. Ott várta az órát, amelynek közelségéről már nem volt kétsége. Kicsi hajlékot épített magának kápolnával, hogy ott bezárkózva csendben virrasszon egészen haláláig.

Amikor pedig kész volt a kis hajlék, és lelke is felkészült a végső visszavonulásra, testét kínok lepték meg, egyre fokozódó gyötrelmekkel. A betegség mellett öreg kora is terhelte. Egyik napon testi ereje kezdte lassan elhagyni, és betegségének súlya végképp kimerítette. Alkonyodott, a nap leszállni készült. Ő pedig meghagyta két segítőtestvérének, hogy menjenek ki és zárják be maguk után az ajtót. Csak hajnalban térjenek vissza hozzá, amikor majd elvégezték a zsolozsmát. A testvérek azonban életéért aggódva nem szívesen távoztak. Nem is tértek mindjárt nyugovóra, hanem a mester halálától tartva a kunyhó közelében titokban őrséget álltak, hiszen ő értékes kincs volt számukra, így várakoztak egy ideig, figyelmesen hallgatózva. Mivel már semmi nesz nem hallatszott, sem mozgás, sem hang, ebből megsejtve, ami bekövetkezett, az ajtót megzörgetve besiettek. Világot gyújtottak, és ott találták a földön fekve a Szent holttestét, akinek boldog lelke már a mennybe szállt. Ott feküdt, mint egy elhagyott égi drágagyöngy, várva, hogy illő tisztelettel felkerüljön a nagy Király kincsesházába.

Megáldotta kezed munkáját, őrködött fölötted, amikor átvonultál ezen a nagy pusztán. {*} Az Úr, a te Istened veled van, és nem szenvedtél hiányt semmiben.

Úgy nevelt, ahogyan az ember a fiát neveli. {*} Az Úr, a te Istened veled van, és nem szenvedtél hiányt semmiben.

A Szentlélek kegyelme és vigasztalása legyen veled, kegyelmes Úrnőm, anyám! Ezért imádkozom mindig. Amikor leveledet megkaptam, éppen a halál országában jártam. De hát így van ez: fel kell néznünk időnként az égre, hogy e földi életben is dicsérjük az örök Istent. Minap azt hittem, hogy már idő előtt befejezem az életutamat. Hogyan is mondja Szent Pál a szeretetről? Sírni a sírókkal és örvendezni az örvendezőkkel{n}vö. {r}Róm 12, 15{/r}{/n}. Ha ez így van, akkor neked is nagyon kell örülnöd, kegyelmes anyám, annak, amit te is jótéteménynek és kegyelemnek tartasz, hiszen Isten megadta nekem azt az igazi örömet, hogy csöppet sem félek attól, hogy őt valaha is elveszíthetném.

Különben bevallom neked, kegyelmes Úrnőm, hogy egészen megdöbbenek, ha elmélkedem Isten jóságáról, hiszen az olyan, mint egy végtelen mély, parttalan tenger. Nagyságától elragadtatva úgy látszik sem elfelejteni, sem pedig eléggé megérteni nem tudom, miként lehetséges az, hogy engem ilyen rövid ideig tartó és ilyen kis fáradságért már örök nyugalommal kínál, és hanyagságaim ellenére is örök boldogságra hív, és jutalmat ígér bánatkönnyeimért, amelyeket oly ritkán hullattam.

Gondolj te is többször erre, kegyelmes Úrnőm! Vigyázz arra, hogy ne véts Isten végtelen jósága ellen. Vétkeznél ugyanis, ha könnyeidet hullatnád annak a halála miatt, aki közben már Isten boldogító látásának örvend, és majd sokkal inkább segítségedre lehet, mint itt e földi élet során. Azt se feledd, hogy csak kis idő az, amíg elszakadunk. A mennyben újra együtt leszünk egymással és Megváltónkkal, akit egész szívből együtt fogunk dicsérni, és az ő irgalmasságáról énekelünk szüntelen, s örökké boldogok leszünk. Tőle kaptuk életünket, amit ugyan később elvesz tőlünk, de csak azért veszi el, hogy sértetlen biztonságba helyezze, és elhalmozzon minket mindazzal a jóval, amit szívünk szeretne.

Kegyelmes Úrnőm! Azért mondom mindezeket, hogy te is és egész családunk is úgy tegyetek, ahogy én szeretném; úgy tekintsétek e világból való távozásomat, mint Isten kedves ajándékát. Téged pedig arra kérlek, hogy kísérd édesanyai áldásoddal ezt a túlsó partra való átkelésemet, ahová annyira vágyom. Boldog örömmel írom ezeket neked, hogy ha másom nincs is, legalább ily módon fejezzem ki azt a nagy szeretetemet és tiszteletemet, amivel az anyának tartozik a fia.

Ártatlanságomért felkaroltál, Uram, {*} És színed elé állítottál mindörökre.

Inkább szeretnék az Úr házának küszöbén állni, mint lakni a gonoszok sátraiban. {*} És színed elé állítottál mindörökre.

Igazi az a szeretet és tökéletes az a megbecsülés, amelyet csekélységünk iránt tanúsítasz valóban szent életű és méltán nagyrabecsült, szeretett uram. Meghozta ugyanis leveledet a mi küldöttünk, Juliánusz, aki visszatért Karthágóból. Leveled oly nagy fényben tárta elénk életszentségedet, hogy nemcsak azt látjuk: mennyire szeretsz bennünket, hanem ráismerünk arra is, hogy milyen ez a szereteted. Hiszen ennek a szeretetnek Isten a forrása, aki a világ kezdetétől fogva kiválasztott bennünket magának, akinek az örök tervében már ott voltunk, mielőtt megszülettünk volna, mert ő alkotott minket, és nem mi magunkat{n}vö. {r}Zsolt 99, 3{/r}{/n}, ő alkotott meg minket, mielőtt az meglett volna. Tehát az ő örök terve és teremtő akarata szólított a létbe minket, és még mielőtt tudtunk volna valamit is róla, ő már szeretetével közös akaratra, a hit egységére, illetve az egységben való hitre hozott össze bennünket, hogy az így megnyilvánuló lelkületből ismerjünk egymásra, nem pedig a látható külső testi vonásokból.

Hálát adunk Urunknak és dicsőítjük őt, hiszen az egész földkerekségen az ő szeretete munkálkodik övéiben a Szentlélek által, akit minden emberre kiárasztott. Az ő mindent betöltő ereje boldogítja országát, amelyben népének fejedelmei között{n}vö. {r}Zsolt 112, 8{/r}{/n} méltán tett meg téged vezetővé az Apostoli Széken. Ugyanakkor minket, az elesetteket is felemelt és felsegített, mint a földhöz ragadt koldusokat, és úgy rendelte, hogy hozzátok tartozzunk. De még jobban hálát adunk Urunknak azért az ajándékáért, hogy testvérként helyezett bennünket szíved szeretetébe, és így bizton számíthatunk páratlan nagy szeretetedre. Mindezen jóságos ajándék arra késztet minket, hogy hűségesen és nagyon szeressünk téged.

És hogy engem is mindenestül ismerj, tudd meg, hogy én, mint a legvétkesebb bűnös, egykor a sötétségből és a halál árnyékából kiemelkedve nem másért jutottam az életet adó levegőre és tettem kezemet az eke szarvára és vettem vállamra az Úr keresztjét, minthogy mindvégig állhatatosan kitartsanak, és ebben a te imádságaid is segítsenek engem. Érdemeidet csak tetézni fogja az, ha közbenjárásoddal könnyítesz terheimen. Az a szent ugyanis, aki segít a szenvedőn, – testvért nem is merek mondani_–, olyan erős, mint egy vár{n}vö. {r}Zsolt 58, 10{/r}{/n}.

Egységünk jeleként küldünk egy kenyeret is szentségednek, kifejezi ez a Szentháromság oszthatatlanságát is. Ezt a kenyeret mint megáldott kenyeret méltóztassál magadhoz venni.

Boldog ember, aki hibátlan, aki nem fut az arany után, és nem bízik a pénzben, sem vagyonban. {*} Biztos ezért az ő boldogsága az Úrnál.

Véthetett volna, de nem vétkezett, rosszat tehetett volna, de nem tett. {*} Biztos ezért az ő boldogsága az Úrnál.

Morus Szent Tamás leveléből, amelyet leányához, Margithoz írt a börtönből

Jól tudom, drága Margitom, hogy eddigi életem hitványsága miatt azt érdemelném Istentől, hogy teljesen magamra hagyjon. Mégsem szűnök meg továbbra is bizakodni az ő végtelen jóságában, hogy amint eddig, ezután is megadja szent kegyelmével azt a lelkierőt, hogy lélekben mindent megvessek, amit a földi javak, a gazdag bevételek, sőt saját életem is jelentenek számomra, és ne tegyem le lelkiismeretem tiltakozó parancsa ellenére az esküt. Az Úr jóságos befolyásával csak arra késztette a királyt, hogy ezideig csupán szabadságomtól fosszon meg. (De ezáltal is legalább egy dologban biztosan nagyobb jótéteményben részesített a király, tudniillik abban, hogy jelen helyzetemben, remélhetőleg nagyobb lelki előhaladást érek el, mint annak előtte a reám halmozott összes kitüntetésekkel és javadalmakkal.) Bízom most is az Úr jóságában: oly kegyesen fogja ezután is irányítani a király szívét, hogy vagy nem fog egy még súlyosabb próbatétel elé állítani engem, vagy ha ezt mégis megtenné, akkor majd ad számomra folyton olyan lelkierőt, amivel a legsúlyosabb megpróbáltatásokat is hősiesen és készségesen elviselem.

Így ez az Úr Jézus keserves kínszenvedésével egyesített türelmes szenvedésem – noha az Úr szenvedése természetesen érdeme tekintetében és módjában mérhetetlenül felülmúlja az én összes szenvedésemet – a tisztítóhelyen bizton enyhíteni fogja a megérdemelt büntetésemet, sőt Isten nagy irgalma folytán valamiképp még majd a mennyei dicsőségem növekedését is elősegíti.

Isten jóságában egy pillanatig sem akarok kételkedni, kedves Margitom, bármennyire gyengének és törékenynek érzem is magam. Ha pedig olyan rémületbe és lelki válságba jutnék, amelyben arra kellene gondolnom, hogy már nem bírom tovább, akkor majd Szent Péter apostolt idézem föl szívemben, aki egy viharos hullámban – éppen kicsiny hite miatt – kezdett már elmerülni, és majd én is azt teszem, amit ő tett akkor. Krisztushoz könyörgök majd: Uram, ments meg!{n}{r}Mt 14, 31{/r}{/n} Erős a reményem, hogy felém nyújtja majd kezét, magához emel, és nem engedi, hogy elvesszem.

Ha pedig megengedné azt, hogy Péter szomorú története rajtam is megismétlődjék, és fejvesztetten, megzavarodva mégis elbuknék, s a királynak hűséget esküdnék, és az Urat ezzel az esküvel megtagadnám (amitől mentsen meg engem az irgalmas Isten, és inkább azt engedje meg, hogy érjen bármi kár, mintsem e bukásomból származó bármi haszon), még akkor sem hagynék fel az örökös reménykedéssel, hogy majd csak rám tekint irgalmas szemével, amint Péterre is rátekintett bukása után, és engem is majd kiemel végső elesettségemből, hogy újra hitet tegyek az igazság mellett, és lelkiismeretem súlyos terhétől megkönnyebbüljek, és az elkövetett tagadásomért járó büntetésemet és megszégyenülésemet kitartóan elviseljem.

Végül is, kedves Margitom, az a legbiztosabb meggyőződésem, hogy Isten engem semmiképp sem fog cserbenhagyni, hacsak tudatosan nem vétek ellene. Teljes reménnyel és bizalommal egészen rábízom tehát magamat. Ha vétkeim miatt megengedi majd pusztulásomat, akkor is igazságossága dicsőül meg bennem. Mégis sziklaszilárd bizalommal remélem, hogy nagy irgalmú jósága megőrzi a lelkemet, és úgy intézi, hogy inkább az irgalmassága, mint az igazságossága dicsőül majd meg bennem.

Velem kapcsolatban tehát, kedves leányom, helyesen gondolkodjál; túlságosan ne izgasd magad miattam, bármi baj érjen is engem ezen a világon! Hiszen semmi sem történhet velünk, csak az Isten akarata. Amit pedig megenged vagy akar, bármennyire is rossznak látjuk azt, valójában mégis az a legjobb.

Midőn Krisztus vértanúi szenvedéseik közben már az égieket szemlélték, így fohászkodtak: {*} Urunk, segíts meg minket, hogy szilárdan helytálljunk!

Tekints szolgáidra, hiszen tieid vagyunk. {*} Urunk, segíts meg minket, hogy szilárdan helytálljunk!

Van egy templom a földön, szellemi, élő kövekből{n}{r}1 Pét 2, 5{/r}{/n} épült templom, valamiképp a lelkekből épült templom; templom, amelynek Isten a világossága, Krisztus a főpapja, angyalszárnyak a boltívei, szentek és egyháztanítók az oszlopai, és imádkozok a padozata.

Az apostolok idejében szegény és üldözött és szinte láthatatlan volt ez a templom. Nem voltak kegyeletes érzést keltő szertartások, nem voltak magas dómok, nem voltak szimbolikus ruhák, nem voltak díszes oltárok, kövek, márványok, fémek, drágaságok, értékes fák és finom vásznak, hogy a mennyei templomot, amelyben benne vagyunk és szolgálunk, kifelé megmutassak és megfelelően tiszteljék. A hely, ahol Urunk az első alkalommal az Eukarisztia szentségét bemutatta, egy háznak emeleti terme volt, amelyet e célra béreltek, illetőleg használtak{n}{r}Mk 14, 15{/r}{/n}. Az a hely, ahol az apostolok és a szent asszonyok a megígért Vigasztaló jövetelére vártak, ugyancsak emeleti terem volt{n}{r}ApCsel 1, 13{/r}{/n}. És emeleti terem volt, ahol egybegyűltek, az is, ahol Szent Pál Troászban prédikált{n}{r}ApCsel 20, 8{/r}{/n}. De bárhol voltak is keresztények, akár börtönben, akár háztetőn, pusztában, folyó vagy tenger partján, vagy magánhelyen: Isten és Krisztus velük volt. A kegyelem Lelke ott volt, Isten temploma körülöttük volt.

Ez a valóság, és mindig emlékeznünk kellene rá. Mégsem tagadhatja senki, hogy Krisztus eljövetelének egyik fő célja az volt, hogy hatalma alá vesse a világot, igénybe vegye mint a sajátját, érvényesítse mint Úr a jogait, megdöntse a gonosz uralmát, megmutassa magát minden embernek, és a magáévá tegye őket.

Így lett a láthatatlan templom láthatóvá. Nem aranyból és ezüstből, drágakövekből, finom szövetekből és műremekekből áll az Isten háza, hanem imádókból, általa megváltott lelkekből és testből való emberekből. Nemcsak lelkekből, ő az egész embert birtokába vette, lelkét és testét egyaránt. Ezért mondja Szent Pál: Testvérek, Isten irgalmára kérlek benneteket: adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul. Ez legyen szellemetek hódolata{n}{r}Róm 12, 1{/r}{/n}. Igényt tart ránk, mint tulajdonára, nem egyenként, hanem együttesen, mint nagy közösségre. Ez okból mondja Szent Péter, hogy mint élő kövek épüljünk fölé lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat hozzunk Jézus Krisztus által{n}vö. {r}1 Pét 2, 5{/r}{/n}. Nyelvünknek róla kellene beszélnie, hangunknak róla kell énekelnie, térdre borulva kell őt imádnunk, kezünket könyörögve feléje kitárnunk, fejünket meg kell előtte hajtanunk, sugároznia kell az arcunknak vele szemben, és őt kell hirdetnünk testtartásunkkal. Ezekből adódnak össze az istentisztelet, az imaformák, a szertartások, a szent cselekmény rendje, az Egyház szolgáinak szóló utasítások, a szent ruhák, az ünnepélyes zene és egyéb hasonló dolgok. És mindez bizonyos tekintetben Krisztus láthatatlan birodalmának bevonulása e világba.

A templom több, mint az arany. Ezért ne aggódjatok, ha hiányzik is az arany! De a templom megszenteli az aranyat. Ezért gondozzátok, ha megvan! Krisztus velünk van minden külső fény nélkül is; meg lehet fosztva istentiszteletünk minden kellemes toldalékától, mégis ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az ő nevében, Ő közöttük van{n}vö. {r}Mt 18, 20{/r}{/n}. Legyen bár kunyhó, szabad mező, tömlöc vagy föld alatti börtön, Krisztus ott lehet, és ott van, ha szolgái ott vannak. A kőfalak még nem jelentenek templomot. És ha a föld legnagyobb, legkiválóbb, legpompásabb épületei is volnának, Krisztus mégsem lenne azokkal, akik más evangéliumot hirdetnének{n}vö. {r}2 Kor 11, 4{/r}{/n}, mint amelyet ő egyszer s mindenkorra hirdetett. Isten temploma az, ami az aranyat megszenteli. Semmi más, mint csakis a láthatatlan, égi Jelenlét szentel meg minden helyet és minden dolgot. Díszes vagy szegényes, gyönyörködtető vagy egyszerű, mindegy; csakis Isten jelenléte szenteli meg mind az imádkozót, mind a házat. Amint haszontalanok a díszes templomok Krisztus szelleme nélkül, ugyanúgy a kegyelemteljes szellem hiányában csak ámítanak a nagy összejövetelek, a kiváló szónokok és a nagy lelkesedés. De az a hely, ahol ő ott lakozik Nevével, valóban szent és dicsőséges, legyen bár palota vagy kunyhó.

Ha elkövetett bűneinket megbánjuk, a test és lélek minden szennyétől megtisztítjuk magunkat, és az Úr félelmében szentségre törekszünk, akkor és csakis akkor bízvást hozzá foghatunk láthatatlan jelenlétének lakóhelyét ragyogó szépségűvé díszíteni és fenségessé tenni.

Urunk élő kövekből akar örök hajlékot emelni magának. {*} Ezek az élő kövek az ő választottai.

Hogy Egyháza ne csak külső nagyságában, hanem belső életében is gazdagodjék és növekedjék. {*} Ezek az élő kövek az ő választottai.

HIMNUSZ

Zsenge korodban a zsivajt kerülve

puszta odvába menekült a lelked,

hogy megóvd élted a világ bűnétől,

s tiszta maradhass.

Ifjú juhok vagy teve durva szőre

fedte a tested hideg éjek ellen,

kortyot ér nyújtott, eledelt a sáskák

s erdei méhek.

Próféták gyakran a jövőbe látva

zengtek a Szentről, aki eljövendő.

Ám te ujjaddal mutatod meg őt: az

isteni Bárányt.

E kerek földön sosem volt oly áldott

szent, miként János, hiba nélkül élő,

s így a föld bűnét lemosni a vízben

érdemesült ő.

Hármas-egy Isten, neved áldja minden:

ég dicsér, s mi is, kiket a bűn még nyom,

kérünk, irgalmazz, bűneink bocsásd meg,

s vedd a szívünket! Ámen.

Ant. 1Az Úr hívott meg, mielőtt még születtem; anyám méhétől fogva a nevemen szólított.

Ant. 2Az Úr számat éles kardhoz tette hasonlóvá, s kezének árnyékában rejtegetett.

Ant. 3János így tett tanúságot Jézusról: Aki nyomomba lép, előbb volt, mint én.

Így szólt hozzám az Úr: „Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna, fölszenteltelek és prófétául rendeltelek a nemzetek javára.” Erre azt mondtam: „Jaj, Uram, Isten! Nézd, nem tudok én beszélni, hiszen még ifjú vagyok.”

De az Úr így válaszolt: „Ne mondd azt, hogy ifjú vagyok, hanem menj el azokhoz, akikhez küldelek, és mondd el nekik mind, amit parancsolok! Ne félj tőlük, mert veled vagyok, és megoltalmazlak – az Úr mondja ezt neked.”

Akkor az Úr kinyújtotta kezét, megérintette ajkamat, és így szólt hozzám: „Nézd, ajkadra adom szavaimat, ma nemzetek és országok fölé állítalak, hogy gyomlálj és rombolj, hogy pusztíts és szétszórj, hogy építs és ültess.

Azért hát övezd fel derekadat; kelj föl, és mondd el nekik mind, amit parancsolok neked. Ne ijedj meg tőlük, különben én ijesztelek meg a szemük előtt. Én meg a mai napon erős várossá teszlek; vasoszloppá és ércfallá az egész ország ellenében, Júda királyai és főemberei ellen, papjai és egész népe ellen. Harcolni fognak ugyan ellened, de nem győznek le, mert veled vagyok, és megszabadítalak” – mondja az Úr.

Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna, fölszenteltelek, {*} És prófétául rendeltelek a nemzetek javára.

Nézd, ajkadra adom szavaimat, ma nemzetek és országok fölé állítalak. {*} És prófétául rendeltelek a nemzetek javára.

Keresztelő Jánosnak sajátos módon megszentelt születését ünnepli az Egyház. Nincs is más a szentek között, akinek a születése napját ünnepélyesen megülnénk. Megünnepeljük Keresztelő Jánosét, és megünnepeljük Krisztus Urunkét. E tény mellett szó nélkül elmenni nem lehet. De ha történetesen nem is tudjuk e tény nagy jelentőségét teljesen megmagyarázni, akkor annál inkább igyekezzünk majd nagyobb lelki haszonnal ennek a mélyére hatolni. Keresztelő Jánost egy idős, meddő asszony hozza a világra, Krisztus Urunkat pedig egy fiatal Szűz.

János apja megnémul, mert nem hiszi, hogy majd fia születik. Krisztus születését hittel fogadja a Szűz, és hite által foganja méhében. Ezzel elétek tártam elmélkedésünk témáját. Azt azonban már előre is megmondom, hogy sem tehetségünk, sem időnk nincs ennek a nagy misztériumnak minden mélységét kifürkészni, de majd jobban megtanít erre titeket a Szentlélek, aki bennetek szól, még ha én nem is vagyok köztetek. Megtanít az, aki gondolataitokat vezérli, akit a szívetekbe fogadtatok, akinek templomává lettetek.

Keresztelő János átmenet az Ó- és az Újszövetség között. Hogy ő valamiképpen ilyen határ, azt maga Urunk is megmondotta: A törvény és a próféták Keresztelő Jánosig tartottak{n}{r}Lk 16, 16{/r}{/n}. Az Ószövetséget személyesíti meg, de egyben ő az Újszövetség hírnöke is. Mint az Ószövetség megszemélyesítője, öreg szülőktől születik; viszont mint az Újszövetség megszemélyesítője, már anyja méhében prófétál. Még meg sem született, amikor Szűz Mária látogatásakor már ujjong anyja méhében. Már ekkor, születése előtt megkapta küldetését. Már ekkor, mielőtt meglátta volna Jézust, nyilvánvaló lett, hogy ő Krisztus előfutára. Isteni dolgok ezek, és az emberi gyarlóság mértékét meghaladják. Azután megszületik. János lesz a neve, és atyjának megoldódik a nyelve. Most nézzük a képek mögött a jelentést.

Zakariás hallgat. Elveszti hangját mindaddig, amíg meg nem születik János, az Úr előfutára, hogy megoldja a nyelvét. Hát Zakariás némasága nem rejtett jövendölés-e? Mielőtt Krisztus tanítani kezdett volna, a jövendölések mintegy rejtettek voltak, és pecséttel lezártak. De megnyílnak az ő eljövetelével. Megnyílnak, és érthetők lesznek annak eljöttével, akit megjövendöltek János születésekor. Zakariás ajkának megnyílása ugyanazt jelenti, mint amit a templom függönyének kettéhasadása Krisztus kereszthalálakor. János, ha csak önmagát hirdette volna, Zakariás ajkát ugyan meg nem nyitotta volna. Megoldódik azonban ez a nyelv, mert megszületik a szó. Jánostól kérdezték ugyanis, amikor már hirdette az Urat: Ki vagy te?{n}{r}Jn 1, 19{/r}{/n} Mire ő azt felelte: A pusztában kiáltó szó vagyok{n}{r}Jn 1, 23{/r}{/n}. János a szó, az Úr pedig, aki kezdetben volt az Ige{n}{r}Jn 1, 1{/r}{/n}. János a mulandó szó, Krisztus a kezdetben létező örök Ige.

Te, gyermek, a Magasságbeli prófétája leszel; {*} Az Úr előtt jársz, hogy útjait előkészítsd.

Az üdvösség ismeretére tanítsd népét, hirdetve bűneinek bocsánatát. {*} Az Úr előtt jársz, hogy útjait előkészítsd.

HIMNUSZ

Ki tudja méltón zengeni híredet,

László, dicső szent, hősi csatáidat?

Hol van a vers, mely eldalolja

győztes erőd, diadalmi fényed?

Erényeidnek csillaga tündökölt,

s Isten hatalma támogatott, midőn

sok ellenségedet legyőzted,

s féltek, akárcsak a mennykövektől.

Minden erényed közt az a legnagyobb,

hogy elnyomottak támasza, vigasza

lettél, s magadnak így szereztél

hősi nevet ragyogó csatákon.

Csak a mennyország tündökölő honát

akarta minden szívdobogásod itt,

s bár nyújtották, el nem fogadtad

impérium jogarát a földön.

Tőled tanultuk: a nyugalom mit ér,

a béke több, mint a hatalom maga,

s ne vessük el, ha nem kívánja

a haza nagy, remegő veszélye.

Ó, esdj a földön ittmaradottakért,

hogy hittel éljünk, bízva, reménykedőn

örök hazánkért, és lehessünk

mennyei szent koronára méltók.

Örök dicséret zengje a Három-Egy

Istent, ki nekünk adja: erényeink

a hősi fokra jussanak fel

a szoros út dicséretében. Ámen.

Ant. 1 Gonoszokkal nem cimborált, útjaikon sohasem járt. Úr igáját vállra vette; Isten kedvét: azt kereste. Amit munkált, amit gondolt, élete mind tanítás volt.

Ant. 2 Őt királlyá Krisztus tette, támogatta, segítette, erényekbe öltöztette, a szent hegyen védelmezte.

Ant. 3 Áldjon téged, ég Ura, Egyházunk szent szózata, ünnepeljen zengve ma édes ének dallama.

Testvéreim! Azt mondom, sőt figyelmeztetlek titeket az Úrban, ne éljetek úgy, mint a pogányok, akik hiúságokon járatják az eszüket. Sötétség borult elméjükre, és elidegenedtek az istenes élettől tudatlanságukban, amely szívük megátalkodottságának következménye. Lelkileg eltompulva kicsapongásokra adták magukat, és kapzsiságból mindenféle ocsmányságot űznek.

Ti azonban nem ezt tanultátok Krisztustól, ha valóban őrá hallgattatok, és megtanultátok, hogy Jézusban van az igazság. Korábbi életmódotokkal ellentétben vessétek le tehát a régi embert, akit a megtévesztő kívánság romlásba dönt. Újuljatok meg lélekben és érzületben, s öltsétek magatokra az új embert, aki az Istenhez hasonlóvá alkotott, megigazult és valóban szent teremtmény.

Hagyjátok el tehát a hazudozást, beszéljen mindenki őszintén embertársával, hiszen tagjai vagyunk egymásnak. Ha elfog is benneteket az indulat, ne vétkezzetek. A nap ne nyugodjék le haragotok fölött. Ne adjatok teret a sátánnak. Aki lopott, ne lopjon többé, hanem dolgozzék, és keressen kenyeret keze munkájával, hogy legyen miből adnia a szűkölködőknek is. Semmiféle rossz szó ne hagyja el ajkatokat, hanem csak olyan, amely alkalmas az épülésre, hogy amiben kell, javára váljatok hallgatóitoknak.

Ne okozzatok szomorúságot Isten Szentlelkének, akivel meg vagytok jelölve a megváltás napjára. Legyen távol tőletek minden keserűség, indulat, haragtartás, szóváltás, káromkodás és minden egyéb rossz. Inkább legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.

Végül: erősödjetek meg az Úrban, az ő mindenható erejéből. Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy a sátán cselvetéseinek ellenállhassatok. Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen.

Ezért öltsétek fel az Istennek teljes fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat. Így készüljetek föl: csatoljátok derekatokra az igazság övét, öltsétek magatokra a megigazulás páncélját, sarunak meg a készséget viseljétek a békesség evangéliumának hirdetésére. Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a lélek kardját, vagyis az Isten szavát.

László, jó királyunk, üdvözlégy, téged áldunk, {*} Patrónusunk, tisztességünk, kegyes, erős segítségünk!

Velünk hordod bajok súlyát, minden jóra kegyes jóság. {*} Patrónusunk, tisztességünk, kegyes, erős segítségünk!

A magyar kereszténység eszménye Szent László. Benne virágzott ki jellemző típussá a magyar kereszténység; benne forrt össze a keresztény szentség a nemzeti szellemmel. Addig a kereszténység idegen földbe ültetett fa volt: öntözte azt István könnyeivel, a hithirdetők keresztvízzel, a vértanúk vérükkel, meg is fogamzott, de még nem gyökeresedett meg úgy, hogy magába tudta volna szívni a föld sajátos elemeit, s az elemek szerint színt, alakot, életet ölteni.

Szent István a nép apostola volt, hozzá emelte föl a nép tétovázó tekintetét, s egy szinte érthetetlen szentség sugárzott feléje. A kereszténység sorsával hullámzott a nép érzelme s bizalma is iránta, s a pogányság tényleg felütötte fejét, üstökbe kötötte haját, s vadul tombolva kísérlette meg többször összetörni István művét. A magyar életet, a magyar eszményt kellett tehát kereszténnyé tenni, hogy ez a kereszténnyé lett nemzeti eszmény nyissa meg a nép szívét a hitnek.

Szent László nem tanít, ő nem apostol, de ő küzd, harcol, s győz a kereszténységért. A nép hajlamait, harci hagyományait, bátorságát, vitézségét lépteti be az eddig inkább csak tűrő, szenvedő, csöndes megadású kereszténységbe, s ezzel vezeti be az Egyházat a magyar népéletbe. A népnek ugyanis a hős, a dalia, a vitéz harcos tetszik. Az ősi dicsőség pogány egén ott ragyogtak a hősök, a magyar kar, a bátor szív, amelytől egy világ reszketett, nem szűnt meg lelkesíteni a népet, s eddig ez mind hiányzott a kereszténységben. Az emberek meg voltak ugyan keresztelve, de a nép még nem, mert a nemzet akkor válik kereszténnyé, amikor eszményeit keresztelik meg.

A régi vitézséget Szent László tüntette fel önmagán; e jellemvonása által szívén ragadta meg a nemzetet, amelynek öröme és eszménye László lett; dicshimnuszt zeng a legenda róla, alakjába beleszövődik a nemzeti lelkesülés minden nagy gondolata s meleg érzelme.

A kereszténység ezentúl már nemzeti életté, a keresztény király a nép hősévé vált.

László király vallásos, buzgó, szent, de ugyanakkor Árpádra s Bulcsúra emlékeztet. Életét harcok töltik ki, küzd német, görög, besenyő, kun ellen, s küzd úgy, ahogy a magyar szerette s a keresztény korban még meg nem érte. Vállal magasabb mindenkinél, s ahol bárdja lecsap, megriad az ellen. A csatákban ő áll elöl, megjelenése a győzelem biztosítéka s az Isten kegyelmének záloga. László szent harcos, ezért csodák körítik, bárdjában, kardjában természetfeletti erő is megnyilatkozik. Kettéhasadt a sziklabérc, hogy a tátongó örvény elválassza őt üldözőitől; arany-ezüst értéktelen kővé válik, hogy vitézeit az ellenség üldözésétől el ne vonja; ő röpíti el a nyílvesszőt, mely mikor lehullik, megmutatja a dögvész ellen a Szent László-füvét.

Íme, Szent László dicsőséges alakja rámutat a nemzeti életben érvényesülő vallásosságra. A vallás élet legyen, nemzeti élet is legyen.

Gyomláljuk, szántsuk, műveljük Szent László példájára az élet ez elhanyagolt mezejét. Építsünk templomokat, mint ő; tiszteljük a római pápában Szent Pétert, mint ő, aki az Egyház leghatalmasabb titáni harcában, amelyet függetlenségért és szabadságért vívott, a jognak s az erkölcsi hatalomnak harcában a nyers hatalom ellen, VII. Gergely pápa pártján állt. Tehát az egyház szabadságharcának egyik zászlósa Szent László volt, s így, ha az újabb történelmi tudomány tagadja is, hogy Szent Lászlót a keresztesek valamikor fővezérükké választották: azért ő a keresztért s a kereszténység atyjáért mégis mindig vitézül síkra szállt.

Az istenfélő élet mindenre jó, mert a jelen és a jövendő élet ígérete kapcsolódik hozzá. {*} Azért fáradunk és küzdünk, mert bízunk az élő Istenben, aki minden embernek Üdvözítője.

Aki jól végzi szolgálatát, nagy megbecsülésre tesz szert, és bizalmat szerez magának a Krisztus Jézusra alapozott hitben. {*} Azért fáradunk és küzdünk, mert bízunk az élő Istenben, aki minden embernek Üdvözítője.

Igen csodálkozom azon, hogyan lehetnek egyáltalán olyanok, akik kétségbe vonják azt, hogy a Szent Szüzet Istenszülőnek kell nevezni. Mert ha a mi Urunk, Jézus Krisztus Isten, akkor képtelenség nem Istenszülőnek vallani a Szent Szüzet, aki őt a világra hozta. Ezt a hitigazságot maguk az Istentől megvilágosított tanítványok hagyományozták át nekünk, jóllehet ők a kifejezést magát nem használták. A szentatyák is erre oktattak minket. Áldott emlékű atyánk, Atanáz, az egylényegű Szentháromságról írt könyve harmadik fejezetében a Szent Szüzet nem egyszer Istenszülőnek nevezi.

Kénytelen vagyok itt őt magát idézni. Ezt írta: „A Szentírásnak sajátos célkitűzése és jellegzetessége az – és erre gyakran felhívtuk a figyelmet_–, hogy Krisztusról, a mi Üdvözítőnkről hirdesse mindkét igazságot: az egyik az, hogy ő Isten, és sohasem volt úgy, hogy ő ne lett volna Isten, minthogy ő az Atya Igéje, visszfénye és bölcsessége; a másik igazság pedig az, hogy most, a végső időkben, testet vett fel Szűz Máriától, az Istenszülőtől, és érettünk emberré lett.”

Majd később így ír: „Sokan szentek voltak, és minden bűntől mentesek. Ilyen volt Jeremiás, akit Isten megszentelt, anyja méhétől fogva. Ilyen volt János is, aki még anyja szíve alatt volt, amikor felujjongott örömében az Istenszülő, Mária szavára!” Atanáz teljesen méltó arra, és mindenképpen megérdemli, hogy habozás nélkül higgyünk neki, és nyugodtan követhetjük őt, hiszen semmi olyat sem tanított, ami idegen lett volna a Szentírás szellemétől.

Az Isten sugallatára készült Szentírás azt tanítja, hogy Isten Igéje testté lett, azaz szellemi lélekkel éltetett testtel egyesült. Isten Igéje tehát magára ölti az Ábraháméval azonos természetet, asszonyból készíti magának a testet, és így az emberi test és vér közösségét magára veszi. Ezért már nem csupán Isten, hanem a kapcsolat miatt ember is, akit mihozzánk hasonlónak kell gondolnunk.

Teljesen biztos tehát, hogy az Emmánuel két valóságból van, az istenségből és az emberségből. Egy mégis az Úr Jézus Krisztus, egy az igazi és természetes Fiú, aki egyszerre Isten és ember; de nem megistenült ember; nem úgy, mint akik a kegyelem által az isteni természet részeseivé lesznek, hanem valóságos Isten, aki üdvösségünkért emberi alakban jelent meg, ahogyan Pál is tanúsítja ezekkel a szavakkal: Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született. És ő alávetette magát a törvénynek, hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük{n}{r}Gal 4, 4{/r}{/n}.

Nagy dolgokat művelt ő az Úr előtt, bölcsessége betöltötte a földet. {*} Közbenjár értünk az Úrnál, a mi Istenünknél.

Az Úr főpapja volt, s törvényeiről elmélkedett éjjel-nappal. {*} Közbenjár értünk az Úrnál, a mi Istenünknél.

Szent Iréneusz püspöknek „Az eretnekségek ellen” című értekezéséből

Isten fényessége életet ad: tehát az életet nyerik el azok, akik látják Istent. A megérthetetlen, felfoghatatlan és láthatatlan azért teszi magát láthatóvá, felfoghatóvá és érthetővé az embereknek, hogy éltesse azokat, akik őt felfogják és látják. Élet nélkül lehetetlen élni, az élet megléte viszont az Istenből való részesedésből ered. Istenből részesedni pedig azt jelenti, hogy az ember látja Istent, és élvezi az ő jóságát.

Az emberek tehát látni fogják Istent, hogy e látása által halhatatlanná válva, egészen Istenig elérjenek. Ezt – mint már említettem – a próféták előképszerűen tanították: Istent azok az emberek látják majd, akik az ő Lelkét hordozzák magukban, és állandóan várják eljövetelét, így beszél Mózes a Második Törvénykönyvben is: Azon a napon majd meglátjuk, hogy Isten szól az emberhez, és az élni fog{n}vö. {r}MTörv 5, 24{/r}{/n}.

Hogy milyen és mekkora az, aki mindent mindenben végbevisz, láthatatlan és elbeszélhetetlen minden általa létesített teremtmény számára, semmiképpen sem ismeretlen: mindenki ugyanis az ő Igéje által tanulja meg, hogy egy az Atyaisten, aki mindeneket átfog, és mindeneknek létet ad, amint az evangéliumban írva van: Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Fia nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van{n}{r}Jn 1, 18{/r}{/n}.

A Fiú tehát az Atya kinyilatkoztatója kezdettől fogva, hiszen kezdettől az Atyával van. Ő az, aki a prófétai látomásokat, a különféle karizmákat, a szolgálatokat és az Atya dicsőségét fokozatosan, összehangoltan és megfelelő időpontban nyilatkoztatta ki az embereknek, hogy hasznukra váljék. Ahol ugyanis fokozatosság van, ott összehangoltság is van; ahol összehangoltság van, ott megfelelő időpont is van, és ahol megfelelő időpont van, ott hasznosság is van.

Így lett az Ige, mint az atyai kegyelem osztogatója, az emberek hasznára. Gondoskodásában annyira törődött velünk, hogy az embereknek kinyilatkoztatta Istent, Istennek pedig felajánlotta az embert. Vigyázott azonban arra, hogy az Atya láthatatlan maradjon, nehogy az ember valaha is megvesse Istent, és számára Isten mindig a végső cél legyen, aki felé haladnia kell. Ugyanakkor arról is gondoskodott, hogy láthatóvá tegye Istent, nehogy teljesen Isten nélkül legyen az ember, és így megszűnjék létezni. Isten dicsősége ugyanis az élő ember, az ember élete viszont az Isten látása. Ha pedig Istennek a teremtményekben való megnyilvánulása is már életet ad a földi lényeknek, mennyivel inkább ad életet az Atya kinyilatkoztatása az Igében mindazoknak, akik látják Istent.

Igaz tanítás volt a szájában, ajkán nem volt semmi hamisság. {*} Velem járt békében és egyenes lélekkel – mondja az Úr.

Erős támasza lesz kezem, karom teszi őt erőssé. {*} Velem járt békében és egyenes lélekkel – mondja az Úr.

HIMNUSZ

Víg ének árad földünkön ma szerteszét,

ma üljük két nagy főapostol ünnepét.

Vérével őket Megváltónk szentelte fel,

és Egyházában fővezérül tette meg:

Szent Pétert és Pált zengik minden nemzetek.

Mint két olajfa, ők előtte díszlenek,

mint két nagy fáklya, lángolóan fénylenek,

csodáljuk égnek két sugárzó ablakát;

ők bűnök láncát oldva börtönt törnek át,

s hívőknek nyitják mennyek boldog ajtaját.

Vég nélkül áldja énekszó a jó Atyát,

hasonlón hozzá egyszülöttjét, szent Fiát,

a Szentléleknek szóljon áldás, hódolat,

a Háromsághoz szálljon hálaáldozat,

most és örökre őt dicsérje szív, ajak. Ámen.

Ant. 2Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség; Urunk, Jézus Krisztus keresztjével akarok dicsekedni.

Testvéreim! Amikor tetszett annak, aki már születésemtől fogva kiválasztott és kegyelmével meghívott, hogy kinyilatkoztassa bennem a Fiát, hogy hirdessem a pogányoknak, nem hallgattam a testre és a vérre, és Jeruzsálembe sem mentem föl apostolelődeimhez, hanem elmentem Arábiába, majd ismét visszatértem Damaszkuszba. Három év múltán azután fölmentem Jeruzsálembe, hogy megismerkedjem Péterrel, s nála maradtam tizenöt napig. Más apostolt nem is láttam, csak Jakabot, az Úr testvérét. Amit itt írok, Isten előtt mondom, nem hazugság.

Azután elmentem Szíria és Kilikia tartományba. Júdea Krisztusban hívő egyházai tehát személyesen nem ismertek meg. Csak hallomásból tudták rólam: Aki valamikor üldözött bennünket, most hirdeti a hitet, amelynek azelőtt a romlására tört. És magasztalták értem az Istent!

Tizennégy évvel később Barnabás kíséretében ismét fölmentem Jeruzsálembe, s Tituszt is magammal vittem. Kinyilatkoztatástól indíttatva mentem oda, s megbeszéltem velük, a tekintélyesekkel külön is az evangéliumot, amelyet a pogányok között hirdetek, nehogy hiába fáradozzam, s addigi fáradozásom is hiábavaló legyen. Ők még kísérőmet, Tituszt sem kényszerítették körülmetélkedésre, jóllehet görög volt, a betolakodott hamis testvérek ellenére sem, akik azért tolakodtak be közénk, hogy kifürkésszék Krisztus Jézusban való szabadságunkat, és szolgaságba taszítsanak bennünket. Ezeknek egy pillanatra sem tettünk engedményt, hogy az evangéliumot tisztán megőrizzük számotokra. Azok, akiknek tekintélyük volt – hogy azelőtt milyenek voltak, nekem mindegy, az Isten nem nézi a személyt_–, a tekintély birtokosai semmire sem köteleztek.

Ellenkezőleg: elismerték, hogy én éppúgy megbízatást kaptam az evangélium hirdetésére a körülmetéletlenek, mint ahogy Péter a körülmetéltek körében. Aki ugyanis Péternek erőt adott a körülmetéltek közötti apostolkodásra, velem is együtt munkálkodott a pogányok között. Amikor Jakab, Kéfás és János, akiket oszlopoknak tekintettek, fölismerték az osztályrészemül jutott kegyelmet, az egyetértés jeléül kezüket nyújtották nekem és Barnabásnak: Mi apostolkodjunk a pogányok, ők meg a körülmetéltek körében. Csak legyen gondunk a szegényekre, ennek viszont igyekeztem is eleget tenni.

Te Péter vagy, erre a sziklára építem Egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek erőt rajta. {*} Neked adom a mennyek országa kulcsait.

Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva. {*} Neked adom a mennyek országa kulcsait.

Ezt a napot Péter és Pál apostol vértanúsága tette nekünk szent nappá. Nem valami alig ismert vértanúkról szólunk, hiszen minden földre elhat szózatuk, a földkerekség végéig eljut igéjük{n}{r}Zsolt 18, 5{/r}{/n}. Ezek a vértanúk látták is azt, amit hirdettek, méltányosnak tartották, hogy kövessék Krisztust, hogy megvallják az igazságot, és meghaljanak érte.

Szent Péter, az apostolok feje szenvedélyesen szerette Krisztust. Boldog volt, amikor hallhatta tőle: Én is mondom neked: Péter vagy{n}{r}Mt 16, 18{/r}{/n}, mivel előzőleg Péter mondta: Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia{n}{r}Mt 16, 16{/r}{/n}. Azért válaszolta erre neki Krisztus: Én is mondom neked: te Péter vagy, erre a sziklára építem Egyházamat{n}{r}Mt 16, 18{/r}{/n}. Erre a sziklára építem a hitet, amelyet most megvallottál. Egyházamat arra építem, amit az imént mondtál: Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia. Te pedig Péter vagy. A Péter név a kősziklából származik, és nem a kőszikla neve Péterből. Ugyanúgy a kősziklából származik a Péter név, ahogy a keresztény elnevezés Krisztus nevéből való.

Amint tudjátok, Krisztus Urunk még szenvedése előtt kiválasztotta tanítványait, akiket apostoloknak nevezett. Közülük csaknem mindig egyedül Péter képviselte saját személyében az egész Egyházat. És, mint saját személyében az egész Egyház képviselőjének, neki mondta Urunk: Neked adom a mennyek országa kulcsait{n}{r}Mt 16, 19{/r}{/n}. Ezeket a kulcsokat ugyanis nem ez az egy ember kapta meg, hanem az egész Egyház. Ez tehát Péter kiválóságát hirdeti, mert ő volt az Egyház egyetemességének és egységének megszemélyesítője, hiszen neki mondta: Neked adom, amit mindenkinek, az egész Egyháznak megadott. Hogy pedig belássátok: az egész Egyház megkapta a mennyek országa kulcsait, halljátok csak, mit mondott másutt valamennyi apostolának az Úr: Vegyétek a Szentlelket! Majd így folytatta: Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad{n}{r}Jn 20, 23{/r}{/n}.

Feltámadása után is Urunk méltán bízta Péterre a nyáját, hogy ő legeltesse. Nem mintha a tanítványok közül egyedül ő lett volna méltó, hogy Urunk nyáját legeltesse, hanem amikor Krisztus egy valakihez szól, akkor ezzel az egységre hívja fel a figyelmet. Péternek mondja elsősorban, mert Péter az első az apostolok között. – Ne szomorkodj, te Apostol! Felelj egyszer, felelj még egyszer, és felelj harmadszor is! Győzzön háromszor a szeretet tanúságtétele, hiszen háromszor győzött le a félelemből való tagadás. Háromszor kell megoldanod, amit háromszor te kötöttél meg. Oldozd fel szereteteddel, amit megkötöttél félelemből. És lám, az Úr egyszer, és még egyszer, meg harmadszor is Péterre bízza juhait.

A két apostol vértanúhalálát egy napon ünnepeljük. Egyek is voltak ők ketten. Bár más-más napon szenvedtek vértanúságot, egyek voltak mégis. Péter ment elsőnek, őt követte Pál. Megüljük tehát ezt az ünnepnapot, amelyet e két apostol vére szentelt meg nekünk. Szeressük hitüket, életüket, megpróbáltatásaikat, szenvedéseiket, tanúságtételüket és igehirdetésüket!

Szent Pál apostol, igazság hirdetője és a nemzetek tanítója, {*} Valóban méltó vagy a dicséretre.

A nemzetek általad ismerték meg Isten kegyelmét. {*} Valóban méltó vagy a dicséretre.

Hagyjuk most a régi példákat, vegyük szemügyre a nemrég megdicsőült bajvívókat; saját korunk nemes példaképeit állítsuk magunk elé. Féltékenység és irigység miatt szenvedtek üldöztetést, és küzdöttek mindhalálig, akik a leghatalmasabb és legigazabb oszlopaink voltak.

Állítsuk szemünk elé a jóságos apostolokat. Pétert, aki a gonosz féltékenység miatt nemcsak egy vagy két, hanem sok megpróbáltatást viselt el, és így vértanúságot szenvedvén a dicsőség megérdemelt helyére költözött. Féltékenység és viszály okozta, hogy Pál a béketűrés pályabérét felmutathatta: hétszer verték bilincsbe, menekülésre kényszerítették, megkövezték, Keleten és Nyugaton az igét hirdette, hitének dicső híre messze elterjedt, és miután az igazságra tanította az egész világot, a Föld határáig ért, a nép vezetői előtt vértanúságot szenvedett, így távozott el a világból, és költözött el a szent helyre, mint a béketűrés legszebb példaképe.

Ezekhez a férfiakhoz, kik szentül rendezték életüket, a kiválasztottak nagy serege járult, akik ugyancsak a féltékenység miatt sok kint és gyötrelmet szenvedtek, és a legszebb példát adták nekünk. A Danaidák és Dirkék kínjával szenvedtek üldöztetést a féltékenység miatt az asszonyok, akik, miután súlyos és kimondhatatlan kínokat álltak ki, elérkeztek a hit pályafutásának végére, és gyenge testükkel a legszebb pályabért nyerték el. A féltékenység elidegenítette az asszonyok szívét férjeiktől, és ez fordította visszájára Ádám atyánknak ezt a mondását: Ez már csont a csontomból, és hús a húsomból{n}{r}Ter 2, 24{/r}{/n}. A féltékenység és a pártoskodás nagy városokat dúlt fel, és nagyszámú népeket irtott ki gyökerestül.

Ezeket nemcsak azért írjuk, kedveseim, hogy kötelezettségeitekre figyelmeztessünk benneteket, hanem hogy magunkat is ugyanerre emlékeztessük, mert ugyanazon a küzdőtéren vagyunk, és ugyanaz a harc vár reánk is. Hagyjuk ezért a hiú és hasztalan gondokat, és térjünk át a mi dicső és tiszteletreméltó hagyományainkra. Lássuk, Alkotónk szemében mi a szép, a kellemes és a szívesen látott. Nézzünk figyelmes szemmel Krisztus vérére, és ismerjük fel, Isten előtt milyen drága az ő vére, amely üdvösségünkre kiontatván, az egész világnak megszerezte a bűnbocsánat kegyelmét.

Ezek a nagy szorongatásból jöttek, és ruhájukat fehérre mosták a Bárány vérében. {*} És örök jutalmat nyertek.