Március

Szinte hihetetlen, hogy a mindenható Isten iránt mekkora szeretet lángolt a Szentlélek kegyelméből Kázmér szívében, mégpedig tettetés nélküli, túláradó, igaz szeretet, amely aztán bensejéből embertársaira is kiáradt. Nem létezett számára a világon kedvesebb és kívánatosabb öröm, mint amikor saját javait kioszthatta, és önmagát is mindenestül Krisztus szegényeinek, az utasoknak és betegeknek, a foglyoknak és a bajbajutottaknak adhatta.

Az özvegyek, árvák és elnyomottak nemcsak egyszerűen oltalmazót találtak benne, nem is csak gondviselőt, hanem atyjuk, fiuk és testvérük is lett.

Itt most bizony hosszú történeteket kellene elmondanom, ha minden egyes megnyilatkozását el akarnám sorolni annak a csodálatos szeretetnek, amely őbenne Isten és az emberek iránt lángolt.

Hogy mennyire eltöltötte az igazságosság, mennyire mértékletesen élt, mennyire vezette az okosság, és milyen erős lelkű és állhatatos volt, mindezek elmondására gyenge a szó, és erőtlen a gondolat. Főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy abban a fiatal életkorban élt így, amikor az emberek természetes hajlamaikat követve meggondolatlanok szoktak lenni, és könnyen hajlanak a rosszra.

Nap nap után kérlelte atyját, hogy az uralkodásban és alattvalói kormányzásában tartsa szem előtt az igazságosságot. Ha aztán olykor hanyagságból vagy emberi gyengeségből valami hiba mégis előfordult, sohasem mulasztotta el, hogy királyatyját szerényen figyelmeztesse.

A szűkölködők és a nyomorgók ügyét egészen a saját ügyének tekintette. Ezért a nép körében a szegények védelmezőjének nevezték. Jóllehet igen magasra emelte őt a királyi vér és a fejedelmi származás, mégsem esett nehezére soha akár a legegyszerűbb vagy legalantasabb emberekkel való érintkezés vagy társalgás.

Mindig azt kívánta, hogy azon szelídek és lélekben szegények közé tartozhassék, akiké a mennyek országa, mintsem a hatalmasok és dicsők közé, akiké a világ. Az uralkodás magas szerepét sem kívánta magának, sőt akkor sem akarta elfogadni, amikor atyja ajánlotta fel neki. Attól félt, hogy a gazdagság fullánkjai, amelyeket a mi Urunk, Jézus Krisztus töviseknek nevezett, valamiképpen lelkét is megronthatják, és hogy a földi érdekek mételye őt is megfertőzheti.

Mindvégig szűzi módon élt, és élete utolsó napjáig megőrizte szűzi ártatlanságát. Ezt mindenki tanúsítja és állítja, akár legbensőbb szolgái, akár bizalmasai, vagyis olyan kiváló és előkelő férfiak, akik közül egyesek ma is élnek, és akik előtt egész külső és belső élete ismerős volt.

Kincset a Fölséges törvénye szerint gyűjts. {*} Az minden aranynál többet használ neked.

Törekedjél igazságos lelkületre, életszentségre, hitre, szeretetre, türelemre és szelídségre. {*} Az minden aranynál többet használ neked.

Részlet Meszlényi Zoltán püspök és vértanúnak egy papszentelésen tartott homíliájából

(Esztergom, Belváros, 1945. július 8.; Alázatos szolgálat: Dr. Meszlényi Zoltán Lajos szentbeszédei c. könyv 159-161. oldal, Don Bosco Kiadó, 2007)

Az utolsó papszentelést, amikor ezeknek a mai papoknak osztálytársait szenteltem, a szeminárium pincéjében tartottam. Hogy miért, fölösleges magyaráznom. Esztergom szomorú napjaiban történt, amikor az ostrom idején a szertartások alatt szinte a fejünk felett váltották egymást az ellenséges hadseregek. Ma pedig ide jöttem. Hogy miért, ezt sem szükséges bővebben magyarázni. Esztergom, sőt az egész nemzetünk büszkesége, a mi bazilikánk használhatatlan állapotban van.

S most mikor a szertartást befejeztük, s a Szentlélek erejével új papokat szenteltünk, milyen biztatással bocsássuk őket az élet útjára innen az Úr oltára elől, ahol térdre borultak, és fogadták a Szentlelket közvetítő kézfeltételt? Nevelőim számtalanszor figyelmeztettek atyai szavakkal, hogy az élet, különösképpen a pap élete katonáskodás a földön, a lelkipásztorkodás örökös küzdelem saját gyarlóságunkkal, s azoknak az embereknek örök gyarlóságával, akik között élnünk kell, mint a szent titok kiszolgáltatóinak; hogy a világ az ő démoni erőivel mindig ellentétes beállítottságú az Egyházzal szemben, mert nem tudja elviselni az erkölcsért és a jóért folytatott harcot s ennek a harcnak végső kimenetelébe vetett győzedelmes hitet, mellyel az Egyház napjai előtte jelentkeznek… Akkor túlzásnak látszott, ha idézték előttem az Üdvözítő szavait: eljön az óra, hogy mindaz, aki megöl titeket, szolgálatot vél tenni Istennek. Ma, életem delelőjén túl másképpen gondolkozom. Évtizedek harcai megtanítottak arra, hogy nevelőim figyelmeztetései nem voltak túlzások.

S mikor a múlt év őszén Istenben boldogult főpásztorunk tisztán látva népünknek tragikus sorsát, kiadta papjainak a parancsot, hogy mindenki küldetéséhez híven maradjon meg a gondjaira bízott hívek között, s amikor figyelmeztetett…, hogy a papoknak a legnagyobb megpróbáltatások idején teljesíteni kell kötelességeiket még vértanúság árán is: a mártírium gondolata nem döbbentett meg, nem csodálkoztam, természetesnek tűntek fel az Üdvözítő szavai: eljön az óra, hogy mindaz, ki megöl titeket, szolgálatot vél tenni Istennek.”

A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam. {*} Készen vár rám az igazság győzelmi koszorúja.

Mindent elvetettem, hogy Krisztust megismerjem, és a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget; így hozzá hasonulok a halálban. {*} Készen vár rám az igazság győzelmi koszorúja.

Felragyogott a vértanúk győzelmi napja, és ők úgy indultak a börtönből az amfiteátrumba, mint a mennyországba: derűs arccal, tiszta tekintettel, és ha talán remegtek is, az az örömtől volt, nem pedig félelemből.

Előbb Perpétuát öklelte fel szarvaival a megvadított tehén, és a földre taszította. De Perpétua felállt, majd amikor meglátta Felicitászt összetiportan, odament hozzá, és kezét nyújtva neki, felsegítette őt. Együtt álltak ott ketten. Miután a nép kegyetlenségét így kielégítették, visszahívták őket az életben maradottak kapujához. Itt egy hozzá ragaszkodó, Rusztikusz nevű hittanuló támogatta Perpétuát. Ekkor, mintha kábulatból ébredne (annyira lelki elragadtatásban volt), kezdett körültekinteni, és mindnyájuk csodálkozására ezt kérdezte: „Mikor visznek már minket oda az elé a nem is tudom, miféle tehén elé?” Midőn pedig azt hallotta, hogy az már megtörtént, addig el sem hitte, amíg testén és ruháján az öklelések nyomait meg nem látta. Ekkor odahívta testvérét és Rusztikusz hittanulót, és így szólt hozzájuk: „Állhatatosak legyetek a hitben, mindnyájan szeressétek egymást, és szenvedésemben meg ne botránkozzatok.”

Hasonlóképpen buzdította Száturusz a másik kapuban Pudensz katonát: „Végre mégis, ahogy kívántam, és előre megmondtam, eddig még egy vadállat sem ért hozzám. Most pedig teljes szívedből higgyél, íme, újra kimegyek oda, és a leopárd egyetlen harapására végem lesz.” S mindjárt a látványosság végén a leopárd elé vetették, és annak egyetlen harapása annyira vérbe borította, hogy visszatértében a nép ilyen kiáltással tett tanúságot e második keresztségéről: „Üdvös fürdő, üdvös fürdő.” Valóban üdvözült is ő, aki ily módon a saját vérében fürdött.

Ekkor Pudensz katonához fordult: „Isten veled, emlékezzél a hitre és énrám is, és mindez meg ne tántorítson, sőt inkább erősítsen meg.” És rögtön elkérte az ujjáról a gyűrűjét, és a sebe vérébe mártva visszaadta neki örökség gyanánt, mint vértanúságának bizonyságát és emlékét. Aztán már félholtan odahurcolták a többiekhez, hogy azokkal együtt a szokott helyen megkapja a kegyelemdöfést.

Midőn pedig a nép azt követelte, hogy az aréna közepébe állítsák őket, hogy így a gyilkosság egész lefolyását végignézhessék, azok maguktól felálltak, és a nézők kívánta helyre mentek, ott előbb megcsókolták egymást, hogy vértanúságukat a béke ünnepélyes kinyilvánításával fejezzék be.

Mindnyájan mozdulatlanul és csendben fogadták a kardot: különösen Száturusz, aki elsőnek lépett oda, és elsőként adta ki lelkét, támogatta még Perpétuát is. Perpétua pedig, hogy valami fájdalomban részesüljön, az oldalbordái közé kapott döfést. Erre felujjongott, és a kezdő gladiátor eltévedt jobbját maga igazította nyakára. Különben talán nem is ölhették volna meg ezt a hős asszonyt, akitől még a tisztátalan lélek is rettegett.

Ó, rettenthetetlen és boldogságos vértanúk! Ó, ti valóban meghívottak és kiválasztottak voltatok a mi Urunk, Jézus Krisztus dicsőségére!

Krisztus Jézus az Isten jobbján közbenjár értünk. {*} Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség? Üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély vagy kard?

De mindezeken diadalmaskodunk őáltala, aki szeret minket. {*} Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség? Üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély vagy kard?

(Archiv. gen. Ord. Hospit., Quaderno: De las cartas…, ff^o 23^v-24^r; 27^rv: O. Marcos, Cartas y escritos de Nuestro Glorioso Padre San Juan de Dios, Madrid, 1935, pp. 18-19; 48-50)

Ha tekintetbe vesszük Isten irgalmasságát, akkor – amíg csak van rá lehetőségünk – sohasem szűnünk meg jót cselekedni. Hiszen ha Isten iránti szeretetből adunk a szegényeknek valamit abból, amit mi is Istentől kaptunk, ezért viszonzásul annak a százszorosát ígéri nekünk az örök boldogságban. Ó, áldott nyereség! Ó, boldog szerzemény! Ennek a bőkezű kereskedőnek ki ne ajándékozná oda mindenét? Hiszen ő gondot visel ránk, kitárt karral édesget bennünket, hogy térjünk hozzá, bánjuk meg bűneinket, és mindenekelőtt szeressük helyesen magunkat, és szeressük embertársainkat. Mert miként a víz kioltja a tüzet, a szeretet éppúgy törli el a bűnt.

Annyi sok szegény tódul ide, hogy gyakran azon csodálkozom, hogyan is lehet majd ellátni őket. Jézus Krisztus azonban gondoskodik mindenről, és táplálja mindegyiket. Sok szegény jön ide az Isten házába, hiszen Granada nagy és túl hűvös város, különösen így téli időben. Több mint száztízen laknak most ebben a házban: betegek, egészségesek, ápolók és átutazók. Ez a ház valóságos anyaház, hiszen mindenféle és mindenfajta beteget befogad: bénákat, sántákat, leprásokat, némákat, elmebetegeket, paralíziseseket, bőrbetegeket, öregeket és sok gyereket, és ezenfelül számtalan idegent és átutazót. Ezek idejönnek, és itt kapnak tüzet és vizet, sót és edényeket a főzéshez, és mindezt ingyen kapják: Krisztus gondoskodik mindenről.

Tehát itt dolgozom adósságra, és Krisztus Jézus foglya vagyok. Ez az adósságom sokszor annyira fogva tart, hogy nagy tartozásaim miatt még a házat sem merem elhagyni. Amikor pedig látom ezt a sok szegény testvéremet, és látom itt mellettem szinte már az emberi erőt is meghaladó szenvedéseket, és látom, hogy mennyi lelki és testi nyomorúság kínozza őket, nagyon elszomorodom, mert nem tudok rajtuk segíteni, de mégis bízom Krisztusban, hiszen ő ismeri a szívemet. Ezért szoktam mondani: Átkozott, aki emberekben bízik, és nem egyedül csak Krisztusban. Az emberi kapcsolatok ugyanis megszűnnek, ha akarod, ha nem; Krisztus azonban mindig hűséges, és veled van, és mindenről gondoskodik. Legyünk ezért mindig hálásak neki. Ámen.

Törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba. {*} Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal, és előtted halad majd igazságod.

Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne fordulj el embertársad elől! {*} Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal, és előtted halad majd igazságod.

Római Szent Franciska életrajzából, amelyet a Tor de’ Specchí obláták főnöknője, Anguillária Mária Magdolna írt

Isten nemcsak a külső javak elvesztése által tette próbára Franciska türelmét, hanem azt is elvárta tőle, hogy testi betegségeiben is sokszorosan bizonyítsa be türelmét. Amint már szó volt róla, és később is még látni fogjuk, súlyos és hosszan tartó betegségek gyötörték. Ám a türelmetlenségnek a legcsekélyebb jelét sem mutatta sohasem, és minden ellenkezés nélkül vállalta a reábízott legmegalázóbb szolgálatot is.

Oly gyengéden szeretett gyermekeinek korai elvesztésekor is állhatatosságáról tett tanúságot. Isten akaratát mindig megbékélt lélekkel fogadta, hálát adva a megpróbáltatásokért is. Hasonlóképpen állhatatos lélekkel viselte el a gyalázkodásokat, a megszólásokat és azokat a rosszindulatú beszédeket is, amelyekkel életmódját illették. Az ellenszenv legkisebb jelét sem mutatta ki azokkal az emberekkel szemben, akikről pedig tudta, hogy róla és cselekedeteiről helytelenül vélekedtek, és rosszindulattal beszéltek. Sőt a rosszat jóval viszonozta, és közben szüntelenül Istenhez fohászkodott értük.

Isten nem azért választotta ki Franciskát, hogy csak saját magát tegye szentté, hanem a kapott isteni ajándékokat embertársai testi és lelki javára is kamatoztatnia kellett. Ezért olyan nagy szeretetreméltóságot adott neki, hogy akivel csak találkozott, mindenkit azonnal megfogott az a belőle sugárzó szeretet és kedvesség, amely őt annyira vonzóvá tette. Beszédének ugyanis olyan csodás ereje és hatása volt, hogy már néhány szavával is megvigasztalta a csüggeteg és beteg lelkűeket, lecsendesítette a nyugtalanokat, megszelídítette a haragosokat, kibékítette az ellenségeket, kioltotta a megrögzött gyűlöletet és indulatot, és legtöbbször már előre megakadályozta a kitervelt és előkészített bosszúállást is. Puszta szavával megfékezte az emberek mindenféle szenvedélyét, és úgy látszott, hogy mindenkit rá tud venni mindenre, amire csak akarja.

Ezért azután mindenfelől tódult a nép Franciskához, mint valami biztos menedékhez. Vigasz nélkül tőle senki sem távozott, noha nyíltan felrótta a bűnöket, és félelem nélkül ostorozta az Istent sértő vétkeket is.

Akkortájt különféle veszedelmes és ragályos betegségek dühöngtek Rómában. Nem törődve a fertőzés veszélyével, Franciska minden félelem nélkül, irgalmasan gyámolította a nyomorgókat és a mások segítségére szorulókat. Amikor rátalált a betegekre, résztvevő együttérzésével először is minden nehézség nélkül bűnbánatra indította, majd gondosan ápolta, és szeretettel arra buzdította őket, hogy mindennemű kellemetlenséget készségesen fogadjanak el Isten kezéből, és viseljék el azt Isten iránti szeretetből, hiszen ő előbb szerette őket, és oly sokat szenvedett értük.

Nem elégedett meg Franciska azoknak a betegeknek az ápolásával, akiket házába tudott gyűjteni. Saját kunyhóikban és a nyilvános kórházakban is felkereste őket. Szomjukat csillapította, fekvőhelyüket rendbe hozta, sebeiket bekötözte. Minél undorítóbbak és visszataszítóbbak voltak ezek a sebek, annál gondosabban és odaadóbban kezelte azokat. Szokása volt az is, hogy elment a temetőkapukhoz, és a magával vitt ételt és ízletes falatokat ott a rászorulók közt szétosztotta. Hazatérve magával vitte kopott ruhadarabjaikat és szegényes, szennyes rongyaikat. Otthon aztán vigyázva kimosta, gondosan megfoltozta, pontosan összehajtogatta, és meg is illatosította azokat, mintha csak magának az Úrnak tenne ezzel szolgálatot.

Franciska harminc éven át szolgálta a betegeket, és látogatta a kórházakat. Ebben az időben férje házában élt, ahonnan gyakran felkereste a Szűz Mária és a Szent Cecília kórházat a Tiberisen túl, továbbá a Szentlélekről nevezett kórházat, valamint a Campo Santón levőt. Ragályos betegségek idején nemcsak a testi betegséget gyógyító orvosokat volt nehéz megtalálni, de még a papokat is, hogy a szükséges lelki orvosságot nyújtsák. Ezért Franciska maga kereste fel, és vezette el a papokat azokhoz a betegekhez, akiket a bűnbocsánat szentségére és az Eukarisztia vételére már előkészített. Hogy pedig szándékát könnyebben megvalósíthassa, saját költségén tartott egy papot, aki az említett kórházakat felkereste, és az általa összeírt betegeket meglátogatta.

Nevedet úgy megdicsőítette az Úr, hogy dicséreted nem hal el az emberek ajkán. {*} Mindenki tudja, hogy nagyszerű asszony vagy.

Szüntelenül hálát adok Istenemnek, aki megőrizte hűségemet a próbatétel idején. Ezért nagy bizalommal felajánlom most neki áldozatomat: mint élő áldozatot az életemet adom oda Krisztusnak, az én Uramnak. Ő szabadított ki minden szorongattatásomból. Méltán kérdezhetem: Uram, ki vagyok én, és mi az én hivatásom, hogy ennyire elhalmoztál isteni jóságoddal? Szüntelen ujjongok a nemzetek között, és magasztalom nevedet, bárhol legyek is; nemcsak jósorsban, de a megpróbáltatások idején is. Egyformán el akarom fogadni, akár jó, akár rossz is jut osztályrészemül, és mindenkor hálát akarok adni Istennek, hiszen megmutatta nekem, hogy ha rendületlenül és határtalanul hiszek benne, akkor meghallgat engem. Így azután most az utóbbi időben tudatlanságom ellenére is belefogtam ebbe a szent és csodálatos küldetésbe, és így azok nyomában járok, akikről hajdan maga az Úr jövendölte meg előre, hogy hirdetni fogják evangéliumát bizonyságul minden népnek{n}vö. {r}Mt 26, 13{/r}{/n}.

Honnan van ez a bölcsességem, amely azelőtt nem volt bennem, hiszen még a napok egymásutánját sem ismertem, sőt Istent sem? Honnan kaptam azután ezt a nagy és üdvös ajándékot, hogy most már ismerem az Istent, sőt szeretem is? Honnan van az, hogy hazámat és szüleimet elhagyva eljöttem az ír nép közé, hogy hirdessem az evangéliumot? Honnan az a buzgóságom, hogy elviselem a hitetlenek gyalázkodásait, hogy elszenvedem az idegenben való tartózkodás nehézségeit, a sok üldöztetést egészen a bilincsekig, hogy szabad ember létemre mások javáért odaadom magamat?

Kész vagyok, ha méltónak talál rá, az életemet is minden habozás nélkül és a legnagyobb készséggel odaadni az ő nevéért, és erre akarom szentelni életemet egészen a halálomig, ha megengedi számomra az Úr. Sokkal tartozom ugyanis Istennek, aki ilyen nagy kegyelmet adott nekem, hogy általam oly sok nép születik újjá az Istenben, és fel is növekedik azután benne. Így majd papokat is küldhetek az újonnan megtért néphez, amelyet a föld végső határairól választott ki magának az Úr, amint megígérte hajdan a próféták által: Hozzád mennek majd a nemzetek a föld végső határairól, és ezt mondják: Atyáink hamis bálványisteneket készítettek, amik nem szolgáltak javukra{n}{r}Jer 16, 19{/r}{/n}. Másutt pedig ezt mondja: A pogányok világosságává tettelek, hogy üdvösségük légy egészen a föld végső határáig{n}vö. {r}Iz 49, 6{/r}{/n}.

Mivel ő sohasem szegi meg a szavát, itt akarom bevárni azt az ígéretét, amelyet az evangéliumban hirdet: Jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és letelepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé{n}{r}Mt 8, 11{/r}{/n}, és mi hisszük is, hogy egybegyűlnek majd a hívők a világ minden tájáról.

Az Istentől kapott kegyelem alapján Jézus Krisztus szolgájának kell lennem a pogányok között, és Isten evangéliumának szent szolgálatát kell ellátnom. {*} Hogy a pogány népek a Szentlélektől megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek.

Istennek szolgálok, Fia evangéliumát hirdetve szívvel-lélekkel. {*} Hogy a pogány népek a Szentlélektől megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek.

Urunk, Jézus! Hálás és esedező lélekkel ünnepeljük Szűzanyánk keserves sírásának emlékezetét. Te a csodáidat nem látványosságnak szánod, hanem kegyelemnek választottaid számára. Amikor Édesanyád képével csodát tettél, nagy kegyelemben részesítettél bennünket. Már maga a csoda is irgalmasságod jótéteménye. Igaz ugyan, hogy boldogabbak, akik nem látnak, és mégis hisznek, de te, Urunk, jóságosan megszánod kishitűségünket, és szemmel láthatóan megmutatod, hogy feltétlen ura vagy a természetnek. Édesanyád képe véres könnyeket hullat, hívő és hitetlen látja-nézi három óra hosszat, majd kendővel itatják fel a vért. Ilyenkor azután rád ismerünk, Urunk, a vizet borrá változtató, a kenyérszaporító, tengeren járó, vakot-sántát meggyógyító, ördögöt űző, leprást tisztító, halottat támasztó és a végén a saját halálán is diadalmaskodó önmagadra. Édesanyád képén is megrendülve szemléljük a csodát, de ugyanakkor megerősíted hitünket minden tettedben. Légy áldott ezért, Urunk! Mintha hallanánk tőled a szavakat: Itt van Anyám véres könnye, jöjjetek, fogjátok fel, és ne legyetek hitetlenek, hanem hívők. Térdre is hullunk, és Tamással mondjuk: Én Uram, én Istenem!{n}{r}Jn 20, 28{/r}{/n}

A csodánál is nagyobb jót tettél velünk, Urunk, annak módja által. Minden csoda, amelyet Szűzanyád által teszel, külön ajándék nekünk. Te magad biztatsz bennünket, hogy menjünk csak hozzá, úgy hallgatod meg legbiztosabban kéréseinket.

Hozzád fordulunk tehát, jó Anyánk. Te itt nem gyógyítottál betegeket, hanem véres könnyeket hullattál. Sírtál értünk. Megmutattad szeretettől gyötrődő szívedet. Ez mindennél nagyobb vigasztalást és erőt jelent számunkra, mert megmutattad, hogy te jobban szeretsz bennünket, mint mi magunkat. Neked véresen fáj az Istennek rajtunk kárba veszett szeretete. Ó, síró Szűzanyánk! Taníts meg minket is sírni. Mert mi nem tudunk jól sírni. Sírunk, amikor nem érdemes, és nem sírunk, amikor kellene. Taníts meg siratni a lelkek eldurvulását, a szívek megkeményedését, sirassuk meg mulasztásainkat, anyagiasságunkat, evilágiasságunkat, türelmetlenségünket és minden bűnünket, hogy a könnyek árjában megtisztultak és szent Fiadhoz hűségesek legyünk.

Vérgyöngy a képeden, ó, Szűzanyánk, fölszedem hű szíved kincse gyanánt. {*} Bűnömet én is könnyel siratom: lábad elé mind lerakom.

Könnyedet Jézusunk küldi nekünk, sírjon a vétkein bús nemzetünk! {*} Bűnömet én is könnyel siratom: lábad elé mind lerakom.

Örvendjen az ég, és ujjongjon a föld{n}{r}Zsolt 95, 11{/r}{/n}, azok miatt, akik izsóppal való meghintésre várnak, akik szellemi izsóppal tisztulnak meg majd annak erejéből, akit szenvedésekor nádszálra tűzött izsóppal itattak meg. Örvendezzenek a mennyei erők is. Készüljenek fel azok a lelkek, akik a mennyei Vőlegénnyel akarják eljegyezni magukat. Mert ez a pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját!{n}{r}Mk 1, 2{/r}{/n}

Igazlelkűség fiai, fogadjatok tehát szót Jánosnak, aki buzdít titeket, hogy tegyétek egyenessé az Úr ösvényeit{n}vö. {r}Mt 3, 3{/r}{/n}. Távolítsátok el az akadályokat és buktatókat, hogy nyílegyenesen haladhassatok az örök élet felé. Őszinte hittel készítsétek elő lelketeket, mint tiszta edényt, a Szentlélek befogadására. A bűnbánó megtérésben kezdjétek mosni ruháitokat, hogy amikor a menyegzős szobába behívnak, tiszták lehessetek.

A Vőlegény ugyanis mindenkit hív, kivétel nélkül. Kegyelme bőségesen árad. Hírnökei hangos szavára mindannyian összegyülekeznek, végül azonban ő maga vizsgálja majd meg azokat, akik a keresztséget jelképező menyegzőre bemennek.

Meg ne történjék hát egy jelentkezővel sem, hogy hallania kelljen: Barátom, hogyan kerültél ide, amikor nem is vagy menyegzőre öltözve?{n}{r}Mt 22, 12{/r}{/n}

És bárcsak mindannyian ezt hallanátok: Jól van, te hűséges, derék szolga. Minthogy a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be Urad örömébe{n}{r}Mt 25, 21{/r}{/n}.

Eddig ugyanis még a kapun kívül álltatok. De hadd mondhassátok el mindannyian: Lakosztályába vezet be a király. Örvendezzék lelkem az Úrban. Mert felöltöztetett, és mint menyasszonyt, színarannyal díszített{n}{r}Iz 61, 10{/r}{/n}.

Ne legyen tehát akkor egyikteknek a lelkén se szeplő, se ránc, se más fogyatkozás. Nem úgy értem persze, hogy a kegyelem elnyerése előtt (hiszen meghívásotok éppen a bűn eltörlésére szól), hanem úgy, hogy amikor a kegyelmet megkapjátok, tiszta lelkiismeretetek majd szabadon működjék közre a kegyelemmel.

Nagy dolog ez, testvérek, valóban! Komoly összeszedettséggel készüljetek fel rá. Iparkodjatok buzgó lélekkel ott állni Isten előtt, szemtől szemben az angyalok megszámlálhatatlan seregeivel. A Szentlélek készül lelketekbe bevésni jelét, ti pedig készséggel várjátok, hogy a nagy király besorozzon benneteket seregébe.

Készülődjetek tehát, tegyetek meg minden előkészületet. Szerezzetek magatoknak, nem ugyan ragyogó köntöst, hanem szent félelemmel őrzött tiszta lelkiismeretet.

Igaz tanítás volt a szájában, ajkán nem volt semmi hamisság. {*} Velem járt békében és egyenes lélekkel, mondja az Úr.

Erős támasza lesz kezem, karom teszi őt erőssé. {*} Velem járt békében és egyenes lélekkel, mondja az Úr.

HIMNUSZ

Szent József, téged e napon dicsérünk,

boldogan zengvén életed erényét:

e napon lettél méltó bevonulni

ég örömébe.

Ó, nagyon boldog, nagyon is szerencsés,

végső órádon teveled virrasztott

édes arcával – kezed a kezükben_–

Mária s Jézus.

Mert igaz voltál, szabadulva testtől

édes álomban lebeg immár lelked

a boldog hajlék örömébe; áldva

fénykoszorúval.

Kérjük hát együtt a Király kegyelmét:

álljon mellettünk, bűneink lemossa,

s adja meg nekünk örök égi béke

drága jutalmát.

Áldás, dicséret neked és imádás,

Hármas-egy Isten, ki uralkodó vagy,

s hűséges szolgád égi koronával,

áldod örökké. Ámen.

1. ant. Megjelent Józsefnek az Úr angyala, és így szólt hozzá: József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát; Fiút szül, akit majd Jézusnak nevezel. Alleluja.

2. ant. József fölébredt álmából, és úgy tett, ahogy az Úr angyala parancsolta: magához vette feleségét, Máriát. Alleluja.

3. ant. József fölment Názáretből Dávid városába, Betlehembe, hogy összeírják Máriával együtt. Alleluja.

Testvéreim! A hit szilárd bizalom abban, amit remélünk, meggyőződés arról, amit nem látunk, őseink ebből merítettek bizonyosságot. A hitből ismerjük meg, hogy a világot az Isten szava alkotta, vagyis a látható a láthatatlanból lett.

Ábel a hittől vezettetve mutatott be értékesebb áldozatot, mint Káin, és kapott bizonyosságot igaz voltáról, mert az Isten maga tett áldozati ajándékairól tanúságot. Hite által még holtában is beszél.

A hitéért ragadtatott el Hénoch, hogy ne ízlelje meg a halált: „Nem találták többé, mert az Úr elragadta.” Még eltűnése előtt bizonyságot nyert, hogy kedves az Isten előtt. Hit nélkül pedig nem lehet senki sem kedves Isten előtt; aki ugyanis az Istenhez járul, hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azt, aki őt keresi.

A hitben kapott Noé felvilágosítást a még nem látható eseményekről, és szent félelemmel eltelve bárkát épített családja megmentésére. Hitében ítélkezett a világ fölött, és a hitből fakadó megigazulásból lett örökös.

Ábrahám hitből engedelmeskedett a hívásnak, hogy költözzék arra a vidékre, amelyet örökségül kellett kapnia. Elindult anélkül, hogy tudta volna, hová megy. Hittel telepedett le az ígéret földjén, idegen országban, és sátorban lakott Izsákkal és Jákobbal, akik ugyanazt az ígéretet örökölték. Várta ugyanis azt a szilárd alapokon nyugvó várost, amelyet majd az Isten tervez és épít.

Sára is a hitében kapta az erőt, hogy előrehaladott kora ellenére anya lehessen, mert hűségesnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. Ezért ettől az egytől, noha már nem volt fiatal, annyian származnak, mint az égen a csillag, vagy mint a tengerpart megszámlálhatatlan fövenye.

Mind hitben hunytak el, de anélkül, hogy az ígéret teljesedését megérték volna; csak messziről látták és üdvözölték, elismerve, hogy vándorok és jövevények a földön. Akik így beszélnek, megvallják, hogy hazát keresnek. Ha arra a földre gondoltak volna, ahonnan kijöttek, lett volna alkalmuk a visszatérésre. De egy jobb haza után vágyódtak, a mennyei után. Ezért az Isten sem szégyelli, hogy Istenüknek hívják, hiszen hazát készített nekik.

Nem kételkedett hitetlenül Isten ígéretében, hanem erőt merített hitéből, és magasztalta az Istent. {*} Ez szolgált megigazulására. Alleluja.

Hitének része volt tetteiben, és tettei teljessé tették a hitét. {*} Ez szolgált megigazulására. Alleluja.

Az értelmes teremtményeknek adott összes sajátos kegyelem általános szabálya az, hogy amikor valakit az isteni jóság kiválaszt valami személyes kegyelemre vagy különleges életfeladatra, akkor megad neki minden karizmát, amely szükséges az így kiválasztott személy feladatához, és amely magát az embert is bőven ékesíti.

Ez utolérhetetlen módon érvényesült Szent Józsefben, Urunk, Jézus Krisztus nevelőatyjában, a világ Királynőjének és az angyalok Úrnőjének igaz jegyesében, akit az örök Atya arra választott ki, hogy az ő két legértékesebb kincsének, tudniillik saját Fiának, valamint Máriának, jegyesének hűséges gondozója és őre legyen. Szent József ezt a feladatot a lehető leghűségesebben teljesítette. Ezért szól hozzá így az Úr: Te hűséges, derék szolga, menj be Urad örömébe!{n}{r}Mt 25, 21{/r}{/n}

Ha Józsefet Krisztus egész Egyházával hasonlítod össze, nemde ő az a kiválasztott és különleges ember, aki által és akinek oltalma alatt Krisztus rendezett módon és tisztességgel lépett be a világba? Ha tehát az egész szent Egyház adósa Szűz Máriának azért, mert általa kapta Krisztust, akkor Szűz Mária után bizonnyal Józsefnek is különös hálával és tisztelettel kell adóznia.

Ő ugyanis az Ószövetség záradéka, benne nyeri el a pátriárkai és prófétai méltóság a megígért gyümölcsöt. Hiszen egyedül ő az, aki testi valóságában is gondozta azt, akit Isten a pátriárkáknak és a prófétáknak megígért.

Semmi kétségünk ne legyen afelől, hogy Krisztus azt a családiasságot, tiszteletet és őszinte megbecsülést, amelyet földi életében, mint gyermek nyújtott atyjának, nem tagadta meg a mennyben sem, hanem inkább beteljesítette és tökéletesítette.

Ezért nem hiába mondja az Úr: Menj be Urad örömébe! Ezzel, bár az ember szívébe költözik az örök boldogság öröme, az Úr még többet akart mondani Józsefnek: Menj be az örömbe! Ezzel mintegy titokzatosan azt is kifejezte, hogy ez az öröm Józsefnek nemcsak belső világában lesz meg, hanem mindenünnen körülveszi, magával ragadja őt, és elmerül ebben a végtelen, kimeríthetetlen örömben.

Emlékezzél meg hát rólunk, Szent József, és járj közben értünk nevelt Fiadnál kérő imádságoddal! Eszközöld ki számunkra, hogy legyen kegyes irántunk boldogságos szűz Jegyesed is, aki annak az Édesanyja, aki az Atyával és a Szentlélekkel él és uralkodik vég nélküli századokon át. Ámen.

Isten mintegy a Király atyjává és egész házának urává tett engem; {*} Felmagasztalt, hogy üdvözíthesse a nemzeteket. Alleluja.

Szabadulásom és menedékem lett az Úr. {*} Felmagasztalt, hogy üdvözíthesse a nemzeteket. Alleluja.

A II. vatikáni zsinat Christus Dominus kezdetű, a püspököknek az Egyházban betöltött pásztori tisztségéről szóló határozata

Tanítói hivatásuk gyakorlásában Krisztus evangéliumát hirdessék az embereknek: ez a püspökök legfőbb kötelességei közül is kiválik; a Lélek erejében hívják őket a hitre, vagy erősítsék meg őket az élő hitben. Tárják eléjük Krisztus teljes misztériumát, vagyis azokat az igazságokat, amelyeket nem ismerni annyi, mint Krisztust nem ismerni; mutassák meg azt az utat is, amelyet az isteni kinyilatkoztatás világít meg, s amely Isten megdicsőítésére és – éppen ezáltal – az örök boldogság elérésére vezet.

Ezenfelül magyarázzák meg, hogy a teremtő Isten szándéka szerint maguk a földi dolgok és az emberi alkotások is az emberek üdvösségére irányulnak, és így nagyon hozzájárulhatnak Krisztus testének a felépítéséhez.

Ezért azt is hirdessék, hogy az Egyház tanítása szerint hogyan kell megbecsülni az emberi személyt a maga szabadságában és testi életében is; a családot és annak egységét és szilárdságát, a gyermek vállalását és felnevelését; a világi közösséget törvényeivel és különféle hivatásaival együtt; a munkát és a szabad időt, a művészeteket és a technikai találmányokat; a szegénységet és a bővelkedést; végül pedig, fejtsék ki azokat az elveket, amelyek alapján megoldhatók az anyagi javak birtoklásának, gyarapításának és helyes szétosztásának, a békének és a háborúnak, az összes nép testvéri együttélésének igen súlyos kérdései.

A keresztény tanítást korszerűen adják elő, vagyis legyen meg szavukban a válasz azokra a nehézségekre és kérdésekre, amelyek leginkább foglalkoztatják és nyugtalanítják az embereket; védjék is meg ezt a tanítást, a híveket is oktatva annak igazolására és terjesztésére. Tanítói munkájuk maga legyen a bizonyság, hogy az Egyház édesanyaként gondoskodik minden emberről, hívőkről és nem hívőkről. Különös gondjuk legyen a szegényekre és az alacsony sorsú emberekre: azért küldte őket az Úr, hogy hozzájuk vigyék az örömhírt.

A püspökök atyai és pásztori feladatuk betöltésében övéik között olyanok legyenek, mint a szolgák; jó pásztorok, akik ismerik juhaikat, de akiket a juhok is ismernek; igaz atyák, akik azzal tűnnek ki, hogy mindenkit szeretnek, és mindenkiről gondoskodnak, és akiknek magától Istentől nyert tekintélye előtt mindnyájan szívesen meghajolnak. Nyájuk egész családi közösségét fogják úgy össze, és neveljék oly módon, hogy valamennyien – kötelezettségeiket szemmel tartva – a szeretet egységében éljenek és munkálkodjanak.

A püspökök csak akkor valósíthatják meg mindezeket, ha minden jóra alkalmas eszközzé válva, és mindent eltűrve a választottakért{n}{r}2 Tim 2, 21. 10{/r}{/n} egész életformájuk alkalmazkodik az idők követelményeihez.

Legeltessétek az Isten rátok bízott nyáját; {*} Ha majd megjelenik a legfőbb Pásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját.

Vigyázzatok az egész nyájra. Azért rendelt benneteket a Szentlélek az élére elöljáróul, hogy igazgassátok az Isten Egyházát. {*} Ha majd megjelenik a legfőbb Pásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját.

HIMNUSZ

Halandók dőre fajzata

bálványimádás rabja lett,

Istennek vélve holt követ,

fabábot s öntött szobrokat.

Így lett az ember végül is

ördög zsákmánya teljesen,

és Isten adta élete

füstölgő mélybe hullt alá.

Fajtánkat, mely így elbukott,

pusztulni Krisztus nem tűri;

Atyjának műve, remeke

ne vesszen kárba, fénytelen,

halandó testbe öltözik,

szentelve testi életünk,

halál bilincsét széttöri,

s Atyjának minket visszaad.

Fogantatásod napja ez;

közénk küldött az Alkotó,

és föld sarával elkevert,

hogy emberként megtestesülj.

A szűzi méh mily örömet,

milyen nagy áldást rejteget,

belőle új kor születik,

aranyló fénnyel koszorús.

Dicsőség néked, Jézusunk,

világra kit szült tiszta Szűz,

Atyád áldjuk s a Lelket is

idők végéig szüntelen. Ámen.

1. ant. Amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte a Fiát, aki asszonytól született, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük. Alleluja.

2. ant. Így nyilatkozik, amikor a világba lép: Emberi testet alkottál nekem. Nézd, megyek, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat. Alleluja.

3. ant. Az Isten szeretete abban nyilvánult meg, hogy elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk. Alleluja.

Amikor Dávid már a házában lakott, így szólt Nátán prófétához: „Nézd, én már cédrusházban lakom, az Úr szövetségének ládája pedig sátor alatt van.” Nátán így felelt Dávidnak: „Valósítsd meg mind, amit elterveztél, hiszen az Isten veled van.”

De Isten szava még azon az éjjelen felszólította Nátánt: „Menj, és mondd meg szolgámnak, Dávidnak: Ezt üzeni az Úr: Nem te fogsz nekem házat építeni lakásul. Nem laktam házban attól az időtől kezdve, amikor kihoztam Izraelt, mind a mai napig, hanem sátorból sátorba, hajlékból hajlékba vonultam. Az egész idő alatt, amikor egész Izraellel vándoroltam, mondtam-e egynek is Izrael bírái közül, akiket mint pásztorokat népem élére állítottam: Miért nem építetek nekem cédrusházat?

Ezt közöld tehát szolgámmal, Dáviddal: Ezt mondja a Seregek Ura: Én hoztalak el a legelőről, a juhok mögül, hogy népem fejedelme légy. Veled voltam minden vállalkozásodban, és megsemmisítettem előtted minden ellenségedet. Olyan hírnevet adok neked, amely fölér a legnagyobbakéval a földön. Lakóhelyet adok népemnek, Izraelnek, letelepítem, hogy azon a helyen lakjék, s ne hányódjék tovább, s a gonoszok ne pusztítsák, mint azelőtt, abban az időben, amikor bírákat rendeltem népem, Izrael fölé. Leigázom minden ellenségedet, téged pedig naggyá teszlek.

Az Úr házat épít neked, s ha majd betöltöd napjaidat, és atyáidhoz térsz, megőrzöm utánad ivadékodat: egyik fiad lesz az, s én megerősítem királyságát. Ő épít majd nekem házat, s én örökre megszilárdítom trónját. Atyja leszek, ő pedig fiam lesz, s nem vonom meg tőle kegyelmemet, mint ahogy megvontam elődödtől. Megtartom mindörökre házamban, országomban, és trónja szilárd lesz örökre.”

Isten elküldte Gábor angyalt Szűz Máriához, József jegyeséhez; a Szűz megrettent a fénytől. Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél: {*} Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Alleluja.

Üdvöz légy, Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled. {*} Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Alleluja.

Magára vette az alantasságot a Fölséges, gyöngeséget az Erő, halandóságot a Halhatatlan. A sérthetetlen isteni természet azért egyesült a szenvedésre képes emberi természettel, hogy lerója bűnös állapotunk adósságát, és hogy ami a mi gyógyításunknak is megfelelő volt, ugyanaz az egy legyen Isten és az ember között a közvetítő, az ember Krisztus Jézus, aki meghalhat embersége szerint, de nem halhat meg, mint Isten.

Valóságos Isten született tehát a valóságos ember teljes és tökéletes természetében; teljesen egész tehát abban, ami sajátosan az övé, és teljesen egész abban, ami sajátosan a mi természetünk. Azt mondjuk a mi természetünknek, amit a Teremtő kezdetben létrehozott bennünk, és amelyet megváltásunkért magára vett.

Üdvözítőnkben ugyanis még csak nyoma sem volt meg annak a hiánynak, amelyet a kísértő okozott, és a rászedett ember elkövetett. Hiszen nem kellett bűneinkben is osztoznia azért, mert emberi gyengeségeinkkel közösséget vállalt.

Szolgai alakot öltött, de nem tapadt rá a bűn szennye; fölemelte az emberséget, nem alázta le az istenséget. Az irgalom lehajlása volt ugyanis, és nem a hatalom megfogyatkozása az az önkiüresítés, amely által a Láthatatlan látható alakban mutatkozott be előttünk, s amely által a mindenség Teremtője és Ura egy akart lenni a halandó emberek közül. Így tehát az, aki Isten formájában megmaradva teremtette az embert, ugyanaz lett ember a szolga alakjában.

Belép tehát e világ alsóbb régióiba az Isten Fia, mennyei trónusáról jön le, de azért nem hagyja ott az Atyjával való közös dicsőségét, hanem új rend szerint, új születéssel jön a világra.

Új rend szerint, mert az, aki láthatatlan abban, ami sajátosan az övé, láthatóvá lett azáltal, ami sajátosan a miénk; a Felfoghatatlan azt akarta, hogy felfogjuk őt; aki megmaradt idők előttinek, az most az időben létezni kezd; a világmindenség Ura szolgai formát öltött, elfátyolozva végtelen fölségét; Isten, akihez nem férhet szenvedés, nem vonakodott szenvedőképes emberré lenni, és a Halhatatlan nem vonakodott alávetni magát a halál törvényének.

Az ugyanis, aki valóságos Isten, ugyanúgy valóságos ember is; és nincs ebben az egyesülésben semmi megtévesztés, hiszen együtt van meg benne mind az ember alázatossága, mind pedig az istenség magasztossága.

Így tehát az Isten nem változik benne, ha ő könyörületre indul, és ugyanígy az ember sem enyészik el, ha felmagasztalódik. Egymással közösségben maradva e két természet azt teszi, ami a sajátja: az Ige azt teszi, ami az Igére tartozik, és az emberi természet is azt teszi, ami neki felel meg.

A két természet közül az egyik csodákkal tündöklik, a másik bántalmakat szenved. És miként az Ige nem hagyja el az Atyáéval egyenlő dicsőségét, ugyanúgy embersége sem veti le magáról a mi fajtánk természetét.

Gyakran kell hangoztatni, hogy egy és ugyanaz, aki valóban az Istennek Fia és valóban az embernek fia. Isten azért, mert kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige; ember pedig azért, mert az Ige testté lett, és közöttünk élt{n}{r}Jn 1, 1. 14{/r}{/n}.

Fogadd az igét, Szűz Mária, amelyet angyala által hirdetett neked az Úr: Gyermeket fogansz, és világra szülöd az Istenembert, {*} Hogy áldottnak mondjanak az asszonyok között. Alleluja.

Bár fiút szülsz, szüzességed nem szenved sérelmet; szíved alatt gyermeket hordozol, de mindenkor szűz Anya maradsz. {*} Hogy áldottnak mondjanak az asszonyok között. Alleluja.

Anyja, Mária, Józsefnek a jegyese, még mielőtt egybekeltek volna, gyermeket fogant a Szentlélek erejéből. {v}19{/v}Férje, József igaz ember volt, nem akarta meghurcolni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el.

{v}20{/v}Még ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van. {v}21{/v}Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.”

{v}22{/v}Ezek azért történtek, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott: {v}23{/v}„Anya lesz a szűz, és fiút szül. Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten.“

{v}24{/v}József erre fölébredt álmából, és úgy tett, ahogy az Úr angyala parancsolta: Magához vette feleségét.