November

HIMNUSZ

Krisztus, a mennynek jóságos Királya,

szenteknek üdve, élete, reménye,

légy kegyes hozzánk, fogadd el ma tőlünk

hódolatunkat.

Angyalok összes kara mindörökre,

áldva magasztal fenn a magas égben,

ővelük együtt valamennyi szentnek

éneke áldjon.

Szűz Máriának érdemeit nézzed,

és vele együtt összes szentjeidnek;

ostorod szűnjék, bár megérdemeljük

rút bűneinkért.

Add, hogy mi téged mindenkor dicsérjünk,

és hozzád mindig hívebbek lehessünk,

zengjük a mennyben a Szentháromságnak

himnuszainkat. Ámen.

1. ant.Urunk, csodálatos a neved, mert dicsőséggel és fénnyel koronáztad szentjeidet, és fölébe emelted kezed műveinek.

3. ant.Szentjeidnek megmutatod az élet útját, örömmel töltöd el őket színed előtt, Uram.

Megváltottál minket Istennek minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből

Én, János látomásomban a trónon ülő jobbjában egy kívül-belül teleírt könyvtekercset láttam, amely hét pecséttel volt lepecsételve. Aztán láttam egy hatalmas angyalt, aki harsány hangon kérdezte: „Ki méltó rá, hogy kibontsa a tekercset, feltörje pecsétjeit?” De senki sem tudta, sem a mennyben, sem a földön, sem a föld alatt kibontani és elolvasni a tekercset. Erre sírva fakadtam, hogy senki sem volt méltó a tekercset kinyitni és elolvasni. Ekkor a vének közül az egyik így szólt hozzám: „Ne sírj! Nézd, győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid sarja, ő majd kinyitja a könyvet, feltöri hét pecsétjét.”

Most azt láttam, hogy a trón és a négy élőlény és a huszonnégy vén között ott áll a Bárány, mintha leölték volna. Hét szarva volt, és hét szeme; ezek az Isten hét szelleme, akiknek küldetésük az egész földre szól. (A Bárány) odament, és átvette a trónon ülő jobbjából a könyvet.

Amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt. Hárfája volt mindegyiknek, és tömjénnel tele aranycsészéje; ezek a szentek imádságai. Új éneket énekeltek: „Méltó vagy, Uram, hogy átvedd a könyvet, és feltörd pecsétjeit, mert megöltek, de megváltottál minket Istennek véred árán minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből. Istenünk országává és papjaivá tettél minket, és uralkodni fogunk a földön.”

Ahogy néztem a trónt, az élőlények és a vének közül angyalok seregének hangját hallottam. Számuk tízezerszer tízezerre és ezerszer ezerre rúgott. Harsányan zengték: „Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom, a gazdagság és a bölcsesség, az erő, a tisztelet, a dicsőség és az áldás!”

Majd hallottam, hogy minden teremtmény, a mennyben, a földön, a föld alatt és a tengerben az egész világmindenséggel egyetemben ezt harsogta: „A trónon ülőnek és a Báránynak áldás, tisztelet, dicsőség és hatalom örökkön-örökké!” A négy élőlény így felelt: „Ámen”, a vének pedig leborultak, és imádták (az örökkön-örökké élőt).

Hálát adunk neked, mindenható Urunk, Istenünk, aki vagy, aki voltál, és aki eljössz, {*} Mert átvetted a főhatalmat, és uralkodol.

Magasztaljon téged, Uram, minden műved, és szentjeid áldást mondjanak. {*} Mert átvetted a főhatalmat, és uralkodol.

Mit használ a szenteknek a mi tiszteletünk, mit érnek el azzal, ha mi dicsérjük őket, és jelent-e számukra valamit ez a mai ünneplésünk? Ugyan mit számít azoknak a földi dicsőítés, akiket Fiának biztos ígérete szerint már maga a mennyei Atya dicsőít meg? Mit is számít nekik a mi magasztalásunk? A szentek nem szorulnak rá tiszteletünkre, semmit sem ad nekik a magasztalásunk. Csupán csak a mi hasznunk – és nem az övék – származik abból, ha róluk megemlékezve tiszteljük őket. Ami engem illet, meg kell vallanom, hogy a róluk való megemlékezés hő vágyat gyullaszt bennem.

Az első ilyen vágy, amelyet ez a szentekről való megemlékezés bennünk felkelt, vagy még jobban megerősít, az, hogy élvezzük boldogító közösségüket, és méltók legyünk az üdvözült lelkek társaságára égi otthonukban: találkozzunk a pátriárkák karával, a próféták soraival, az apostolok testületével, a vértanúk népes seregével, a hitvallók táborával, a szüzek kórusával, egyszóval együtt legyünk, és együtt örvendezzünk a Mindenszentek egész közösségével. Kész befogadni bennünket a legelső idők egyháza, de mi nem törődünk vele; várva várnak minket a szentek, de mi ezt semmibe se vesszük; várnak bennünket az igazak, de mi úgy teszünk, mintha mit sem tudnánk róla.

Ébredjünk már fel végre, testvérek, támadjunk fel Krisztussal, és keressük az odafönt valókat; ami ott fönt van, arra legyen gondunk. Vágyakozzunk azokhoz, akik várva várnak ránk, sietve induljunk feléjük, akik készek befogadni bennünket, előzzük meg az üdvözült lelkeknek ezt a várakozását azzal, hogy mi is oda kívánkozunk. De ne csak a szentek társaságát óhajtsuk, hanem boldogságukat is, és ne elégedjünk meg azzal, hogy együtt leszünk velük, hanem lángoló buzgósággal törekedjünk dicsőségük elnyerésére is. Nem veszélyes erre pályáznunk, és egyáltalán nem merészség ennek a dicsőségnek a keresése.

A másik ilyen vágy, amelyet a szentekről való megemlékezés gyújt bennünk, arra irányuljon, hogy miként ezeknek a szenteknek megjelent maga Krisztus, a mi életünk, ugyanúgy jelenjék meg nekünk is, és így mi magunk is jelen lehessünk Krisztussal az ő dicsőségében. Addig ugyanis Krisztus, aki számunkra a Fő, nem így, dicsőséggel koronázva jelenik meg nekünk, hanem úgy mutatkozik, mint akit bűneinkért tövissel megkoronáztak. Nagy szégyen lenne, ha a tövissel koronázott Főnek egy-egy tagja kényelemben tetszelegne, hiszen minden bíbor ez idő alatt gyalázat lenne számára, és nem megtiszteltetés. De elkövetkezik az az idő, amikor majd eljön Krisztus, és halálát többé már nem hirdetjük, hiszen tudjuk, hogy vele együtt mi is meghaltunk, és hogy életünk őbenne van elrejtve. Megjelenik majd a dicsőséges Fő, és vele együtt a tagok is megdicsőülve fognak ragyogni, hiszen átalakítja gyarló testünket, és saját megdicsőült testéhez teszi hasonlóvá.

Erre a dicsőségre vágyódjunk tehát teljes igyekezettel és biztos reménnyel! Hogy pedig remélhessünk ebben, és erre a nagy boldogságra törekedni is merjünk, nagyon is szükségünk van a szentek közbenjárására, hogy amit saját erőnkkel el nem érhetünk, azt közbenjárásukra Isten ajándékba adja meg nekünk.

Dicsérjétek Istenünket, ti, összes szolgái, akik félve tisztelitek őt, kicsinyek és nagyok, {*} Mert átvette uralmát Urunk, mindenható Istenünk.

Örvendjetek, igazak, az Úrban, a szentekhez dicséret illik. {*} Mert átvette uralmát Urunk, mindenható Istenünk.

Szent Ambrus püspök könyvéből, amelyet testvérének, Satyrusnak haláláról írt

Látjuk, hogy egyrészt a halál nyereség, másrészt pedig az élet büntetés. Ezért mondja Pál is: Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség{n}{r}Fil 1, 21{/r}{/n}. Kicsoda Krisztus, ha nem a test halála és a lélek élete? Ezért haljunk meg vele, hogy vele együtt éljünk! Akarjunk mindennap így meghalni, és tényleg haljunk is meg így, hogy lelkünk a halál által el tudjon szakadni a testi vágyaktól, és a halál képét öltse magára oly magasságokba emelkedve, ahová már nem érhetnek fel a földi szenvedélyek, és nem is tudják már a lelket beszennyezni. A test törvénye ugyanis a lélek törvénye ellen tusakodik, és bűnbe is viszi a lelket. De mi erre az orvosság? Ki vált meg e halálra szánt testtől? Az Isten kegyelme Jézus Krisztus, a mi Urunk által{n}{r}Róm 7, 24-25{/r}{/n}.

Van tehát orvosunk, használjuk is az orvosságát. A mi orvosságunk Krisztus kegyelme, és a mi testünk ez a halálra szánt test. Tehát szakadjunk el a testtől, de ne szakadjunk el Krisztustól. Bár testben élünk, mégse kövessük a test kívánságait, ne mondjunk le a természet jogairól, de becsüljük többre a kegyelmi adományokat.

Mi többre van még szükség? Egynek a halála megváltotta az egész világot. Krisztus nem halhatott volna meg, ha ő nem akarja. Ám ő nem akart a haláltól menekülni, és minket sem tudott volna semmi mással jobban megmenteni, mint éppen halálával, így tehát az ő halála mindenki élete lett. Halála jegyét hordozzuk magunkon, halálát hirdetjük imádságunkban, azt magasztaljuk áldozatbemutatásunkban. Az ő halála győzelem, az ő halála szentség, az ő halála minden évben a világ főünnepe.

Mit mondjunk még a halálról, amikor isteni példa mutatja nekünk, hogy csak a halál szerezte meg a halhatatlanságot, és csak a halál váltott meg minket a haláltól? Nem kell tehát gyászolnunk azt a halált, amely mindnyájunk üdvösségét hozta. Nem kell menekülnünk attól a haláltól, amelyet Isten Fia sem tartott magához méltatlannak, és nem is került el.

A halál nem tartozott hozzá természetünkhöz, hanem a természet ellen van. Isten nem rendelte el kezdettől fogva a halált, hanem gyógyszerül adta. Az embert kötelességszegése miatt sújtotta a mindennapi fáradságos munka büntetése, és a kibírhatatlan fájdalom kezdte szerencsétlenné tenni életét. Úgy kellett véget vetnie e bajoknak, hogy a halál állítsa helyre, amit az élet elveszített. Ha a kegyelem nem segítene, a halhatatlanság inkább teher lenne, mint előny.

A léleknek ezért már kötelessége elkerülni a görbe életutat, a földi test szennyét, és a mennyei kincsre kell törekednie, bár csak a szenteknek osztályrésze, hogy Isten színe elé jussanak, és mintegy hárfaszó mellett dicsérjék őt, amint a prófétai szóból tudjuk: Nagy és csodálatos minden műved, mindenható Urunk, Istenünk. Igazságosak és igazak útjaid, nemzetek Királya! Ki ne félne-tisztelne téged, Urunk, ki ne dicsérné nevedet? Egyedül csak te vagy a Szent, eljön minden nemzet, és színed elé borul{n}{r}Jel 15, 3-4{/r}{/n}, hogy lássa a te menyegződet is, ó, Jézus, amikor a mindenség öröméneke közben a földről az égbe vezetik a menyasszonyt, aki már nem a világ lekötelezettje, hanem teljesen a léleké, hiszen hozzád jut el minden ember{n}vö. {r}Zsolt 64, 3{/r}{/n}.

Szent Dávid is mindennél jobban kívánta, hogy ezt megláthassa és szemlélhesse. Ezért mondja: Csak egyet kérek az Úrtól, egy a vágyam: hogy az Úr házában lakjam életem minden napján, hogy az Úr gyönyörűségét láthassam{n}{r}Zsolt 26, 4{/r}{/n}.

Akkor az igazak ragyogni fognak, mint a nap, Atyjuk országában. {*} Nagy jutalmat kapnak.

Szent XXIII. János pápának Porres Szent Márton szentté avatásakor mondott szentbeszédéből

Márton az életével bizonyítja, hogy mi is megszerezhetjük az üdvösséget és szentséget azon az úton, amelyet Krisztus Jézus megmutatott: először, ha szeretjük Istent teljes szívünkből, egész lelkünkből és teljes elménkből; másodszor pedig, ha szeretjük embertársainkat, mint önmagunkat{n}vö. {r}Mt 22, 37-39{/r}{/n}.

Mivel Márton jól tudta, hogy Krisztus Jézus szenvedett érettünk, és vétkeinket saját testében fölvitte a keresztfára{n}vö. {r}1 Pét 2, 24{/r}{/n}, ezért különös szeretetet tanúsított a keresztre Feszített iránt. Amikor keserves kínszenvedéséről elmélkedett, nem tudta visszatartani sűrű könnyhullatásait. Különös szeretettel viseltetett a legméltóságosabb Oltáriszentség iránt is, gyakran a templom szentélyében elrejtőzve, hosszú órákon át imádta, és amilyen gyakran csak lehetett, örömmel vette magához.

Azután pedig Szent Márton az isteni Mester buzdításait készségesen követve, rendíthetetlen hitéből és alázatos lelkületéből fakadó, egészen rendkívüli nagy szeretettel vette körül szerzetestestvéreit. De szerette a többi embert is, hiszen őszinte szívvel Isten gyermekeinek és saját testvéreinek tartotta őket; sőt jobban szerette őket, mint önmagát; mivel annyira alázatos volt, hogy mindenkit igazabbnak és jobbnak tartott magánál.

Mások fogyatkozásait is mentegette. Megbocsátotta a legkeservesebb bántalmakat is, hiszen meg volt arról győződve, hogy elkövetett bűneiért sokkal súlyosabb büntetéseket érdemelne. Teljes buzgósággal iparkodott visszavezetni a bűnösöket az erkölcsös életre; a betegeket szívesen ápolta; a szegényeknek ételt, ruhát és orvosságot juttatott; a földműveseket és a sötét bőrű meg a félvérű embereket – akik abban az időben megvetett rabszolgák voltak_–, amennyire csak tehette, minden segítséggel és gondoskodással felkarolta, úgyhogy „a szeretetről nevezett Márton” névvel tisztelte meg a nép.

Ez a szent ember prédikációival, példájával és erényes életével kortársait oly csodálatosan vezette vissza a vallásos életre, hogy ez még most is csodálatosan felemeli lelkünket. Sajnos a természetfeletti mennyei javakat nem ismeri mindenki úgy, amint kellene, nem is becsüli azokat mindenki, sőt sokan bűnös élvezetekbe merülve, vagy semmibe veszik, vagy megvetik, vagy teljesen elhanyagolják. Bárcsak Szent Márton példája sok embert megtanítana üdvösen arra, hogy mily édes és boldogító Jézus Krisztus nyomdokain járni, és isteni parancsainak engedelmeskedni.

Boldog ember, aki hibátlan, aki nem fut az arany után, és nem bízik pénzben, sem vagyonban. {*} Biztos ezért az ő boldogsága az Úrnál.

Hol van egy ilyen, hadd magasztaljuk! Hiszen csodát tett életében! {*} Biztos ezért az ő boldogsága az Úrnál.

Be kell vallanunk: mindannyian gyengék vagyunk, de az Úristen adott nekünk annyi segítséget, amennyit, ha felhasználunk, könnyen segíthetünk magunkon. Felhasználhatja ezt az a pap is, aki belátja, hogy milyen feddhetetlen életet követelnek meg tőle, önmegtartóztatónak kell lennie, és mint illik is, angyali módon kell élnie, de még nem határozza el magát arra, hogy felhasználja ezeket a segítségeket: a böjtölést, az imádkozást, a rossz beszédek meg az ártalmas és veszélyes barátkozások elkerülését.

Panaszkodik a másik, hogy midőn a kórusba lép zsolozsmára vagy amikor misézni megy, rögtön ezer olyan dolog jelenik meg a gondolatában, ami őt Istentől elvonja. De kérdem, mielőtt ez a pap a kórusba lép vagy misézni indulna, mit csinál a sekrestyében, hogyan készül elő, és figyelmének megőrzésére milyen eszközökhöz folyamodott, és mit használt fel?

Akarod, hogy megtanítsalak arra, hogyan tudj haladni erényről erényre, és ha már a kórusban tudtál figyelni, akkor meg arra, hogyan lehetsz majd más alkalommal még figyelmesebb, és arra, hogyan lesz szolgálatod még kedvesebb Isten előtt? Jegyezd meg, amit mondok! Ha az isteni szeretet valami kis szikrája már meggyulladt benned, ne kívánd, hogy az rögtön melegítsen, de ne tedd ki a szélbe sem, hanem őrizd lelkedbe zárva, nehogy lehűljön, és elveszítse melegét. Azaz, amennyire csak lehet, kerüld el a szórakozottságot; maradj összeszedetten Istennel, kerüld az üres fecsegéseket!

Feladatod a prédikálás és tanítás? Tanulj, és minden igyekezeteddel használd fel mindazt, ami e feladatod jó ellátásához szükséges, mindenekelőtt arra törekedj, hogy életeddel és erkölcsi magatartásoddal prédikálj; nehogy azt lássák az emberek, hogy te mást mondasz, mint amit cselekszel, mert akkor szavaidon gúnyolódva majd ide-oda csóválják fejüket.

Lelkipásztori munkát végzel? El ne hanyagold ezért saját lelkedet, ne osztogasd olyan pazarlón magadat, hogy belőled neked semmi se maradjon; mert jól jegyezd meg, hogy – noha a lelkek pásztora vagy – a magad lelkéről se feledkezzél meg!

Értsétek meg, testvérek, hogy nincs semmi sem, ami olyan szükséges lenne minden pap számára, mint az elmélkedés, ami minden cselekedetünket megelőzi, követi és bevégzi. A Próféta mondja: Néked éneklek zsoltárt, és figyelem életem útját{n}{r}Zsolt 100, 1{/r} Vulg.{/n}. Ha szentségeket szolgáltatsz ki, testvérem, elmélkedj arról, amit teszel; ha szentmiseáldozatot mutatsz be, elmélkedj arról, amit feláldozol; ha zsoltározol a kórusban, arról elmélkedj, kinek és mit mondasz; ha lelkeket vezetsz, elmélkedj arról, hogy kinek a vére mosta őket tisztára, és így minden dolgotokat intézzétek szeretettel!{n}{r}1 Kor 16, 14{/r}{/n} Így tudjuk majd könnyen legyőzni mindazt a nehézséget, amit szükségszerűen naponta tapasztalunk, hiszen még itt a földön élünk, így lesz majd erőnk arra, hogy megszülessék Krisztus bennünk is és másokban is.

Törekedjél igazságos lelkületre, életszentségre, hitre, szeretetre, türelemre és szelídségre. {*} Ezt tanítsd teljes határozottsággal!

Légy a hívek példaképe, Krisztus Jézus jó szolgája. {*} Ezt tanítsd teljes határozottsággal!

HIMNUSZ

Örülj, anyánk, Pannónia,

áldott fiad dicséretén,

ujjong az angyalok kara

örömmel dús erényein.

Benned királyi sarjadék,

Szent Imre herceg születik,

s a földet, melyet szánt a nép,

üdvös magokkal bevetik.

Már mint növekvő kisgyerek

tanulta félni az Urat:

minden mulandót megvetett,

ösvényt neki az ég mutat.

Megóvta szűzen életét,

kerülte mind a vétkeket,

s legyőzte fiatal szívét

sosem élt házaséletet.

Dicsőség, áldás, hódolat

néked, Hármas-egy Istenünk,

Imre imája által add

a menny örömeit nekünk. Ámen.

Az igaznak, ha időnap előtt hal is meg, nyugalomban lesz része. Mert a tisztes aggkort nem a hosszú élet adja, nem függ az évek számától. Sokkal többet ér az embernek a megfontoltság, mint az ősz haj, és a bűntelen élet, mint a magas kor.

Mivel kedves volt Isten előtt, szerette az Isten, és elvitte, mert bűnösök közt folyt az élete. Elragadta, hogy a gonoszság ne ártson értelmének, és az álnokság el ne csábítsa a lelkét. Mert a bűn igézete elhomályosítja a jót, és a szenvedély bódulata megrontja az ártatlan lelket. Aki korán tökéletes lett, nagy kort ért meg.

Kedvét találta lelkében az Úr, azért sietett kimenteni a romlottság köréből. Látják ezt az emberek, de nem értik, és nem veszik szívükre, hogy kegyelem és irgalom vár az Úr választottaira, és oltalom a szentjeire. Az elhunyt igaz elítéli az élő istenteleneket, és a korán beteljesedett ifjúság a bűnösnek években gazdag életét. Mert látják ugyan a bölcsnek végét, de nem értik, mit rendelt felőle az Úr, és miért helyezte biztonságba. Látják, és becsmérlőleg szólnak róla, de az Úr majd gúnyt űz belőlük. Akkor hullává lesznek, megvetetté és gúnynak tárgyává a holtak közt örökre. Mert letaszítja őket, úgyhogy meg sem mukkannak, velejükig megrendíti őket; végső pusztulásra jutnak, gyötrődniük kell, és elenyészik az emlékük. Reszketve jelennek meg számot adni bűneikről, és gaztetteik vádlóként lépnek föl ellenük.

Akkor az igaz teljes biztonsággal áll szemben azokkal, akik sanyargatták, és lebecsülték a fáradozását. Amikor ezt látják, iszonyú félelem fogja el őket, és nem tudnak hová lenni annak nem várt üdvössége miatt. Bánkódva szólnak egymáshoz, és sóhajtoznak lelkük félelmében: „Ez az, akit egykor kinevettünk, és akiből gúnyt űztünk. Mi esztelenek! Életmódját őrültségnek tartottuk, és halálát dicstelennek. Hogy lehet az, hogy Isten fiai közé sorolták, és a szentek között van az osztályrésze?”

Gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, {*} Hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte, és mi a tökéletes.

Újuljatok meg lélekben és érzületben, s öltsétek magatokra az új embert. {*} Hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte, és mi a tökéletes.

(Szentpétery: Scriptores rerum Hungaricarum Budapestini, 1938. Vol. II. p. 450-451. 453-454)

Szent Imre, megelégedve kevés alvással, éjszakánként, amikor már mindenki aludni tért, s előtte, mint a király fiához illik, két gyertyatartó világított, Istennek zsoltárokat énekelve virrasztott, és minden egyes zsoltár végén szívének töredelmével bűnbocsánatért könyörgött. Atyja óvatosan, a fal nyílásán keresztül gyakran megfigyelte ezt, de övéi közül senkinek sem akarta elárulni.

Mindezekben meg kell gondolnunk, mily kegyesen, mily irgalommal gondoskodott Isten a mi gyarlóságunkról, mert nemcsak szóban kapjuk meg az igazság mintáját, hanem szentjeinek élete is feltárul előttünk, mint követendő, egyenes út. Tehát senkinek ne essék nehezére a szegénység, mert az Úr kiválasztja a szegényeket, amint mondja is: Boldogok a szegények, mert övék a mennyek országa{n}vö. {r}Mt 5, 3{/r}{/n}. De senki ne bizonygassa, hogy a gazdagok kirekesztendők az Isten országából, tudniillik azok, akik megkívánás nélkül birtokolják a gazdagságot. Az Egyház az írásokban úgy jelenik meg ragyogva előttünk dicsőségben és ékességben, mint a haditábor félelmetes erejű rendje; a jó cselekedeteknek sokaságától tündöklik, és sokféle hívő nép veszi körül, hiszen a barbár népektől sem maradt távol az isteni látogatás: az igét, amelyet ezer és ezer nemzedéknek adott az Úr{n}vö. {r}Zsolt 104, 8{/r}{/n}, immár az egész világ befogadta. A hithez pedig csaknem a mi időnkben tért meg Pannónia, amely mostanáig a pogányság oktalan szokásaival volt megfertőzve, de a keresztény királynak, azaz Istvánnak buzdítására és érdemei által a hit erejében és az istentisztelet gyarapodásában nagyon is sokat fejlődött.

Történt pedig egy éjszakán, hogy Imre egyetlen egy szolgája kíséretében titkon elment imádkozni az ősi templomba, amely Veszprém városában, Györgynek, Krisztus dicső vértanújának tiszteletére épült. Itt az oltár előtt imádságba merülve azon elmélkedett szívében, mi lenne az a mindennél kedvesebb áldozat, amelyet ő Istennek felajánlhatna. Hirtelen nagy fényességű ragyogás áradt szét a templom egész belsején, és isteni szózat hangzott fel a magasban: „Kiváló dolog a szüzesség, kívánom tehát tőled szívednek és testednek szüzességét! Ezt ajánld fel nekem, és ebben tarts ki mindvégig!” Ő azonban nem hagyatkozott saját erejére, hanem mint orvossághoz, a kegyelemhez menekült, és így szólt: „Uram, Istenem, te a világ gondviselője és az emberi gyengeség erősítője vagy, te megtöröd a fejedelmek büszkeségét, és rettenetes vagy a föld királyai előtt{n}vö. {r}Zsolt 75, 13{/r}{/n}: teljesítsd bennem szándékodat, és az ártalmas indulatokat irgalmad hatalmával oltsd ki bennem!”

Így Szent Imre abban az órában megerősítve Isten vigasztaló igéjével, ezt a titkot megtartotta szívében, és a szolgának, aki egyedül volt tanúja ennek az Istennel való társalgásnak, és a többinek is, megtiltotta, hogy haláláig e titkot valakinek is elárulják.

Ez, és még több jele az erényeknek mintegy szíve kamrájába zárva volt Szent Imrénél mindaddig, amíg csak el nem törött a korsó, és a kenetnek illata szét nem áradt.

Amikor Urunk és Üdvözítőnk az emberi nem üdvösségéért megtestesült, szűzi méhet választott lakásul, hogy megmutassa: mennyire kedves előtte a szüzesség. {*} Nagy és csodálatos ez az erény. Az ilyenekről mondja János a Jelenések könyvében: Mindenüvé követték a Bárányt, ahová csak ment.

Amikor Imre fiatalon az örökkévalóságba költözött, szűzi életéről felesége tett tanúságot; és szolgája – aki őt gyakorta látta és hallgatta – most már mindent elmondhatott. {*} Nagy és csodálatos ez az erény. Az ilyenekről mondja János a Jelenések könyvében: Mindenüvé követték a Bárányt, ahová csak ment.

Krisztus kegyelméből ujjongó örömmel megünnepeljük, kedves testvéreim, e templom felszentelésének évfordulóját; de ne felejtsük, hogy nekünk magunknak kell Isten igazi és élő templomává lennünk. A keresztény nép méltán szentel ünnepet a templomnak, mint édesanyának is, mert jól tudja, hogy ebben nyerte el a lelki újjászületés nagy kegyelmét. Első születésünkkor ugyanis csak Isten haragjára voltunk méltók, és csupán lelki újjászületésünkkor lettünk méltók Isten gondoskodó szeretetére. Első születésünk ugyanis még halálra szánt bennünket, viszont az újjászületés már az életre hívott meg minket.

A keresztség előtt, kedveseim, mindnyájan a sátán lakóhelye voltunk, de keresztségünk után Krisztus templomává lettünk az ő érdeméből, így, ha lelkünk üdvösségének ügyéről egy kicsit is figyelmesebben elgondolkodunk, akkor megértjük, hogy Isten igazi és élő temploma vagyunk. Isten nemcsak emberi kéz emelte templomokban lakik{n}{r}ApCsel 17, 24{/r}{/n} vagy kőből, fából épített házakban, hanem sokkal inkább az ember lelkében, amelyet saját képére formált és alkotott meg teremtő keze. Ezért mondta Szent Pál apostol: Isten temploma ugyanis szent, és ti vagytok az{n}{r}1 Kor 3, 17{/r}{/n}.

Amikor eljött közénk Krisztus, szívünkből kiűzte a sátánt, hogy templomot készítsen bennünk magának. Ezért az ő segítségével tegyünk meg mindent, hogy gonosz tetteink miatt e templomban őt megbántás ne érje. Mindaz ugyanis, aki gonoszat cselekszik, Krisztust bántja meg. Mert amint már az előbb is mondtuk: mielőtt Krisztus megváltott volna minket, a sátán lakóhelye voltunk; a megváltás pedig arra tett méltóvá, hogy Isten hajlékává legyünk, mert úgy tetszett Istennek, hogy lakást készítsen magának bennünk.

Ha tehát örömmel akarjuk megünnepelni, testvérek, e templom felszentelésének évfordulóját, akkor gonosz tettekkel nem szabad lerombolnunk magunkban az Isten élő templomát. Most úgy akarok szólni, hogy mindenki könnyen megérthesse: ahányszor csak e templomba jövünk, mindig törekedjünk arra, hogy olyan legyen a lelkünk, amilyennek Isten templomát látni szeretnénk.

Szeretnéd, hogy e bazilika tündöklő szép legyen? Akkor ne engedd, hogy bűnök szennyezzék be lelkedet. Ha azt szeretnéd, hogy e bazilika fényben ragyogjon, akkor ne feledd: Isten is azt akarja, hogy a te lelkedet se borítsa a bűn sötétje. Inkább arra törekedj – mint az Úr is mondja_–, hogy jó cselekedeteid fénye tündököljön benned, és hogy megdicsőüljön általad Isten, aki a mennyben lakik. Amint te belépsz e templomba, úgy akar Isten is betérni lelked templomába. Ezt ő maga így ígérte meg: Közöttük lakom majd és közöttük járok{n}{r}2 Kor 6, 16{/r}{/n}.

Vízforrást láttam feltörni a földből, jobboldalt, a templomból, alleluja; akikhez elért a víz, {*} Üdvözültek mindnyájan, és ezt az éneket zengték: Alleluja, alleluja.

A templom felszentelésekor a nép dicsérő éneket zengett, és ajkukról édes dallam fakadt. {*} Üdvözültek mindnyájan, és ezt az éneket zengték: Alleluja, alleluja.

Jóllehet Isten egyetemes Egyháza különféle fokozatokra rendeződik, miként Krisztus szent testének az egésze is különféle tagokból áll, de mégis – mint az Apostol mondja – mindnyájan egyek vagyunk Krisztusban{n}{r}Gal 3, 28{/r}{/n}. Egyikünket sem különbözteti meg tisztsége annyira, hogy bármelyik legkisebb tag is ne lenne kapcsolatban a Fővel. Szeretteim, osztatlan tehát a mi közösségünk a hit és a keresztség egységében, és egyetemes a méltóságunk a boldog Péter apostol oly szent szava szerint: Ti, mint élő kövek, épüljetek fölé lelki templommá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat hozzatok Jézus Krisztus által. Tehát választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok{n}{r}1 Pét 2, 5. 9{/r}{/n}.

Mindazokat ugyanis, akik Krisztusban újjászülettek, valóban királyokká teszi a szent kereszt jele és papokká szenteli a Lélek kenete. Értse meg tehát minden keresztény, aki szellemi módon és a Lélek szerint él, hogy a mi tisztségünk sajátos szolgálatának kivételével ők is mindannyian részesei e királyi nemzetségnek és papi tisztségnek. Mert valódi király az, akiben az Istennek alávetett lélek uralkodik a test fölött. És tökéletes papi tevékenység az, amikor valaki tiszta lelkiismerettel áll Isten elé, és bemutatja szíve oltárán az istenszeretet szeplőtelen áldozatát. Isten kegyelméből mindannyiunk számára ez már egyformán valóság lett. Mégis vallásos érzéstekből fakad, és dicséretes is, hogy a tisztségünkbe való beiktatás napjának úgy örvendeztek, mintha az a saját megtiszteltetéstek volna, hogy az Egyház egész testében, a főpapságnak egyetlen szentségét ünnepeljék, amely az áldás olajának lecsordulásakor bővebben jutott ugyan a Főnek, de nem kis mértékben lett osztályrésze a tagoknak is.

Ezért tehát, szeretteim, nagy oka a közös örömünknek az ily nagy ajándékban való részesség. Mégis őszintébb és tisztább lesz ez az örömünk, ha szerény személyünknél nem időztök már tovább. Sokkal hasznosabb és méltóbb is lesz, ha most Szent Péter apostol dicsőségének szemléletére fordítjuk figyelmünket, így a mai napon inkább annak emlékét ünnepeljük tisztelettel, akit a minden kegyelmi ajándék Forrása oly bőven árasztott el áldásaival, hogy neki jutott a legtöbb, és mindenki más is csak rajta keresztül részesült bennük. A testté lett Ige már köztünk élt, és Krisztus már teljes erővel belekezdett az egész emberiség megváltásának munkájába.

Jézus így szólt Simonhoz: Te Péter vagy, erre a sziklára építem Egyházamat; {*} S az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt.

Mindörökre építette azt az Úr. {*} S az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt.

Márton jó előre tudta halálának idejét, és meg is mondta a testvéreknek, hogy közeleg már életének vége. Közben a candes-i egyházmegyét mégis meg kellett látogatnia. Egyenetlenkedő papjai között ugyanis helyre akarta állítani a békességet. Bár tudta, hogy földi életének napjai meg vannak számlálva, mégsem vonakodott e nemes cél érdekében útnak indulni. Úgy gondolta, hogy méltó megkoronázása lesz erényeinek, ha sikerül helyreállítani a békét az egyházmegyében.

Egy ideig ott tartózkodott tehát az egyik faluban, illetve egyházban, ahová ment. Miután pedig helyreállította a békét, és amikor már visszatérni készült a monostorba, hirtelen elhagyta testi ereje. Erre összehívta a testvéreket, és jelezte nekik, hogy nemsokára meghal. A szomorúsággal és gyásszal eltelt testvérek ekkor így siránkoztak: „Miért hagysz itt minket, atyánk? Elhagyatottságunkban kinek a gondjára bízol minket? Ragadozó farkasok támadják meg nyájadat. Ha nem leszel pásztorunk, ki véd meg bennünket, hogy prédájukká ne legyünk? Tudjuk ugyan, hogy Krisztus után vágyakozol, de jutalmad megmarad, és nem lesz kisebb akkor sem, ha később nyered el. Szánj meg hát inkább minket, akiket elhagyni készülsz!”

Ekkor siránkozásuktól megrendülve Márton maga is könnyekre fakadt, mert Istennel teljesen egyesült lelke készséges volt a segítségükre. Mintegy a siránkozóknak válaszolva így imádkozott az Úrhoz: „Uram, ha népednek még szüksége van rám, nem vonakodom a munkától. Legyen meg a te akaratod!”

Ki tudná elmondani e szent férfi nagyságát, akit nem tört le sem a lelkekért végzett munka, sem a halál nem tudott rajta győzelmet aratni. Azért nem akart maga választani, mert sem a haláltól nem félt, sem a munkás élettől nem vonakodott. De szemét és kezét állandóan az ég felé emelve, nem szűnt meg rendíthetetlen lélekkel imádkozni. Amikor pedig a köréje gyűlt papok arra kérték, hogy forduljon a másik oldalára, és így könnyítsen törékeny testén, azt mondta: „Hagyjatok, testvéreim, hagyjatok, hadd nézzem inkább az eget, mint a földet! Az Úr felé törekvő lelkem hadd induljon útjára!” Ekkor a gonosz lelket pillantotta meg maga mellett, rászólt: „Mit ácsorogsz itt, vérengző bestia? Rajtam nincs keresni valód, te gyilkos! Ábrahám kebelére jutok!”

Ezekkel a szavakkal adta vissza lelkét Istennek. Mártont örvendezve fogadták Ábrahám kebelére, a szegény és alázatos Márton gazdagon ment be a mennybe.

Ó, igazán boldog férfi, akinek nem volt csalárdság az ajkán, senkit meg nem ítélt, és senkit sem kárhoztatott! {*} Csak Krisztus, csak béke, csak irgalom volt az ajkán.

Ó, eléggé nem dicsérhető férfi, akit sem munka, sem halál nem győzött le, nem félt meghalni, és nem vonakodott élni. {*} Csak Krisztus, csak béke, csak irgalom volt az ajkán.

Kinyilatkoztatásból tudjuk, hogy Isten az ő csodálatos gondviselésével olyanná alkotta meg az Egyházat, hogy a többi látható ismertetőjegyei mellett ökumenikus egysége is nyilvánvalóvá legyen, amikor pedig majd elérkezik az idők teljessége, egy mérhetetlen nagy családdá váljék.

Krisztus Urunk ugyanis nemcsak hogy átadta apostolainak azt a feladatot, amelyet ő kapott az Atyától, amikor ezt mondta: Én kaptam minden hatalmat égen és földön; menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket{n}{r}Mt 28, 18{/r}{/n}, hanem azt is nagyon óhajtotta, hogy a legszorosabb egységbe fűzze össze az apostolok kollégiumát annak a belső hitnek és szeretetnek a kettős köteléke, amely a Szentlélek által árad a szívünkbe{n}vö. {r}Róm 5, 5{/r}{/n}; külsőleg pedig fűzze össze őket az a mindegyikük felett lévő kormányzás, amelyet mint az apostolok közti elsőséget közülük az egyikre, Péterre bízott rá, mint ennek az egységnek örök elöljárójára és látható alapjára. Hogy pedig ez az egység és egyesülés örökkétartó legyen, ezért szentelte meg ezt az egységet a gondviselő Isten a szentség és vértanúság együttes pecsétjével.

Ez a nagy dicsőség jutott osztályrészül az ószláv keleti szertartású polocki érseknek, Jozafátnak, akit méltán úgy tisztelünk, mint a keleti szlávoknak ékes díszét és oszlopát, mert talán senki más nem hozott nagyobb dicsőséget nevükre, és nem szolgálta jobban üdvösségüket, mint ez a pásztoruk és apostoluk, különösen akkor, amikor vérét ontotta az Anyaszentegyház egységéért. Sőt bizonyos égi sugallatra úgy érezte, hogy neki kell megindítania az egyetemes szent egység visszaállítását, és úgy látta, hogy a legtöbbet azzal használ ennek az egységnek, ha az egyetemes Egyház egységén belül továbbra is megtartja az ószláv keleti rítust és a bazilita szerzetességet is.

Mialatt pedig elsősorban azon szorgoskodott, hogy saját honfitársait egyesítse Péter főpapi székével, közben nagy körültekintéssel azon is fáradozott, hogy összegyűjtse mindazt, ami előmozdítja ezt az egységet és ami ennek megerősítésére bizonyságul szolgálhat. Ezért tanulmányozta főleg azokat a liturgikus könyveket, amelyeket a régi szent atyák rendelkezése alapján egyformán használni szoktak maguk az egyesült keleti szertartásúak és az elszakadt keletiek is. Ilyen szorgos előkészület után kezdte meg az újraegyesítés munkáját, és ezt olyan vonzó erővel, szelídséggel és oly nagy eredménnyel végezte, hogy még maguk az ellenfelei is „a lelket magával ragadó” névvel tisztelték meg.

Jézus így imádkozott: Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben, akiket nekem adtál, {*} Hogy teljesen egy legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem.

Megosztottam velük a dicsőséget, amelyben részesítettél. {*} Hogy teljesen egy legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem.

Damaszkuszi Szent János püspöknek „Az igaz hitről” szóló értekezéséből

Az Úr Krisztus a szentek ereklyéit üdvösséges forrásul adja nekünk, amelyből sok áldás fakad. Ne legyen senki, aki nem hisz bennük! Ha ugyanis a pusztában a kemény és érdes sziklából, és ha Sámson szomjának enyhítésére Isten akarata szerint a szamár állkapcsából víz fakadt, miért lenne hihetetlen, hogy a szent vértanúk ereklyéiből édes illat fakad? Legkevésbé azok számára hihetetlen ez, akik megélték és megtapasztalták Isten hatalmát és kitüntető jóságát, amelyben szentjeit részesíti.

Az ószövetségi törvény szerint mindaz, aki halottat érintett, tisztátalanná vált. A szenteket azonban nem szabad a halottak közé számítani. Krisztustól ugyanis, aki az Élet és az élet Szerzője, és akit a halottak közé soroltak, megtanultuk, hogy azok, akik a feltámadás reményével és a Krisztusban való hittel hunytak el, semmiképpen sem nevezhetők halottaknak. Hogy lehet holttest az, amely csodákat tesz? Milyen alapon űznek ezek ördögöket, szüntetnek meg betegségeket, gyógyítanak betegeket, adják vissza a látást vakoknak, tisztítanak meg leprásokat, űznek el kísértéseket és szomorkodásokat, és végül hogyan kapnak meg általuk minden jó adományt a világosság Atyjától azok, akik rendíthetetlen hittel hisznek? Ugye, minden áldozatra kész vagy, hogy egy olyan pártfogót szerezhess, aki téged a földi királynak bemutat, és érdekedben jó szót szól? Nemde inkább kell tisztelni azokat, akik az emberi nem pártfogói, és Istennél értünk imáikkal közbenjárnak?

Bizony tisztelnünk kell őket, éspedig úgy, hogy nevükben Istennek templomot építünk, adományokat ajánlunk fel, emléküket tisztelettel övezzük, és példájukat örömmel követjük, azzal az örömmel, amely belőlük felénk sugárzik, belőlük, akik hívnak minket, hogy míg érdemeiket követni törekszünk, nehogy megsértsük és ingereljük az Urat. Istent ugyanis azokkal a dolgokkal tiszteljük, amelyekben szolgái is örömüket találják; ami viszont az Urat sérti, az az ő harcosainak is kárára van. Ennélfogva nekünk, akik hívők vagyunk, a szenteket tisztelnünk kell nemcsak a zsoltárokkal, himnuszokkal és lelki énekekkel, hanem a szív Isten előtti megrendültségével is, és a szükséget szenvedők iránt az irgalmasság gyakorlásával, hiszen ezekben leginkább az Isten iránti tiszteletünk nyilvánul meg. Látható szobrokat és képeket készítünk róluk, de még inkább erényeiket követve igyekezzünk elnyerni, hogy élő szobraik és képeik lehessünk.

Téged dicsér, egek Ura, apostolok boldog kara. Dicséretes nagy próféták súlyos ajka hirdet és áld. Jeles mártírseregek magasztalnak tégedet. {*} Téged, ó, boldog Szentháromság, egy Isten, összes szented és választottad egy szívvel-lélekkel áld.

Igazak, vigadjatok és ujjongjatok az Úrban, és örvendjetek, tiszta szívűek! {*} Téged, ó, boldog Szentháromság, egy Isten, összes szented és választottad egy szívvel-lélekkel áld.

Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!{n}{r}Lk 22, 19{/r}{/n} Ezzel kapcsolatban két dolgot kell megjegyeznünk. Az első: ennek a szentségnek a rendelése, amit így fejez ki: Ezt cselekedjétek! A második: hogy legyen ez az értünk halálba induló Urunknak emlékezetére.

Tehát ő mondja: Ezt cselekedjétek! Nincs ehhez semmi olyan hozzátenni való, ami hasznosabbá, édesebbé vagy üdvösebbé tehetné; nincs, ami a szeretetet jobban kifejezhetné, nincs, ami az örök életet jobban biztosíthatná. Mindezt most egyenként vegyük sorra!

Alkalmas ez a szentség a bűnök bocsánatára, és főképpen azért hasznos, mert megadja ebben az életben a kegyelem teljességét. Hiszen maga a lelkek Atyja nevel minket arra, ami hasznunkra van, hogy szentségének részesévé legyünk{n}vö. {r}Zsid 12, 10{/r}{/n}. Az ő megszentelődése a saját maga feláldozásában áll, azaz amikor az Atyának feláldozza magát értünk ebben a szentségben, akkor eledelül is nyújtja nekünk önmagát. Értük szentelem magamat{n}{r}Jn 17, 19{/r}{/n}. Krisztus, aki a Szentlélek által saját magát adta tiszta áldozatul az Istennek, majd megtisztítja a mi lelkiismeretünket is a holt cselekedeteinktől, hogy az élő Istennek szolgáljunk{n}vö. {r}Zsid 9, 14{/r}{/n}.

Ennél semmi más édesebbet sem tehetünk. Hiszen lehet-e valami annál édesebb, mint amikor Isten a maga teljes édességét nyújtja nekünk? Fáradság nélkül készült kenyeret adtál nekik az égből, amelyben minden gyönyörűség megvolt, és minden íz édessége. Ez az ajándékod megmutatta, hogy milyen jóságos vagy fiaidhoz. Mindenkinek kívánsága szerint adtad, mert ki mit kívánt, azzá vált neki az étel{n}{r}Bölcs 16, 20-21{/r}{/n}.

Ennél üdvösebbet már nem lehetett tenni. Ez a szentség ugyanis az élet fájának a gyümölcse. Aki ezt őszinte hittel eszi, az az örök halált meg nem ízleli. Aki utána nyúl, annak az élet fája lesz, boldog ember, aki belekapaszkodik{n}{r}Péld 3, 18{/r}{/n}. Aki engem eszik, élni fog általam{n}{r}Jn 6, 58{/r}{/n}.

A szeretetet ennél jobban nem lehetett kifejezni. Ez ugyanis szeretetet és egységet létrehozó szentség. A legnagyobb szeretetnek jele az, hogy önmagát adja eledelül. Nem mondták-e sátram lakói: ki fog adni nekünk a saját testéből, hogy jóllakjunk?{n}Vö. {r}Jób 31, 31{/r}{/n} Mintha csak ezt mondaná: annyira szerettem őket, és ők is engem, hogy én az ő szívükben vágytam lenni, és ők úgy vesznek magukhoz engem, hogy velem egy testté válnak, és a tagjaim lesznek. Ennél bensőségesebben és valóságosabban nem is egyesülhetnének velem, sem én ővelük.

Az örök élethez hasonlóbbat sem lehet ennél tenni. Az örök élet lényege abban áll, hogy Isten a saját gyönyörűségében részesíti a boldogságban élőket.

Nektek adom az országot, mint ahogy Atyám nekem adta, {*} Hogy majd asztalomnál egyetek és igyatok országomban.

Én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy gyümölcsöt teremjetek. {*} Hogy majd asztalomnál egyetek és igyatok országomban.

A II. vatikáni zsinat Gaudium et spes kezdetű, az Egyház és a mai világ kapcsolatáról szóló lelkipásztori konstitúciójából

A férfi és a nő a házasságban már nem két test, hanem csak egy{n}{r}Mt 19, 6{/r}{/n}, személyük és tevékenységük bensőséges kapcsolatában egymás kölcsönös segítségére és szolgálatára vannak, egységüket átélik, és egyre szilárdabban érzik a magukénak. Ez a bensőséges egyesülés – hiszen itt két személy kölcsönös önátadásáról van szó_–, nemkülönben a gyermekek érdeke is a házastársak teljes hűségét követeli meg, és sürgeti, hogy felbonthatatlan legyen egységük.

Az igazi házastársi szerelem az istenszeretet megnyilatkozása lesz, Krisztus megváltó ereje és az Egyház üdvöt szerző tevékenysége irányítja és gazdagítja, hogy a házastársak valóban eljussanak Istenhez, magasztos atyai és anyai hivatásukban pedig segítséget és erőt kapjanak. Ezért a keresztény házastársakat külön szentség erősíti meg állapotbeli feladataikban és méltóságukban, sőt erre mintegy fel is szentelik őket; ennek erejével teljesítik házastársi és családi kötelességeiket, ez tölti el őket Krisztus szellemével, amely egész életüket hittel, reménnyel és szeretettel hatja át: így halad előre egyéni tökéletesedésük és egymás kölcsönös megszentelése, tehát Isten együttes megdicsőítése.

Ezért a gyermekek és mindazok, akik a családi körben élnek, könnyen rátalálnak a természetes emberi erények, az üdvösség és a szentség útjára, ha a szülők jó példával járnak elöl, és vezetik a közös családi imádságot. A házastársak tehát, akiket az apaság és az anyaság méltósága és tiszte ékesít, szorgalmasan teljesítsék a nevelés, különösen a vallásos nevelés feladatát, amely elsősorban rájuk tartozik.

A gyermekek – az új élet a családban – a maguk módján hozzájárulnak a szülők megszentelődéséhez. Hálás szívvel, kegyelettel és bizalommal viszonozzák szüleik jóságát, és mint hűséges gyermekek, mellettük állanak a viszontagságok idején és az öregkor magányosságában. Az özvegységet, a házastársi hivatás folytatásaképpen erős lélekkel vállalt állapotot mindenkinek tisztelnie kell. A család jó szívvel juttasson a maga lelki gazdagságából más családoknak is. A keresztény család – éppen mert alapja a szentségi házasság: Krisztus és az Egyház szeretetszövetségének képmása és részese – tegye mindenki számára szinte kézzelfoghatóvá az Üdvözítő éltető jelenlétét a világban és az Egyház igazi természetét a házastársaknak egymás iránt való szeretete, a gyermekáldás nagylelkű vállalása, az egység meg a hűség ápolása és valamennyi családtagnak szeretettel teljes együttműködése által.

Magasztaljátok keze munkájáért, a városkapuknál dicsérjék tetteit! {*} Erő és ékesség a ruhája.

Áldjon téged a lelkem, Uram, Istenem és Teremtőm, áldjon téged a lelkem, és szívem legbenseje magasztalja könyörületességedet, mert méltatlan létemre is határtalan jósággal vettél körül! Amennyire csak képes vagyok, hálát adok mérhetetlen irgalmasságodért, és áldva dicsőítem hosszan tartó türelmedet. Elnézted ugyanis, hogy mint csecsemő és gyermek, serdülő és fiatalkorú oly elvakult balgaságban töltöttem életemet majdnem huszonöt éves korom végéig. Most látom már, hogy gondolatban, szóban és cselekedetben lelkiismeret-furdalás nélkül megtettem volna mindazt, amire alkalmam nyílt, ha te eleve meg nem óvsz engem azzal, hogy természetembe oltottad a rossztól való irtózást és a jóban való gyönyörűséget, és ha embertársaim feddésben nem részesítenek. Mintha pogányok között magam is pogányként éltem volna, és mintha nem lett volna tudomásom arról, hogy te, Istenem, a jót megjutalmazod, s a gonoszat megbünteted, jóllehet gyermekkoromtól, ötödik évemtől kezdve arra választottál ki, hogy legbizalmasabb barátaid között a szent szerzetesélet közösségében váljak alkalmas eszközöddé.

Ezért felajánlom neked elégtételül, szerető Atyám, a te szeretett Fiadnak minden szenvedését attól az órától kezdve, amikor jászolba fektetve a szénán sírdogált; továbbá mindazt, amit csecsemő- és gyermekkorában nélkülözött, amit növekedésének éveiben és ifjúsága idején szenvedett egészen addig az óráig, amikor a keresztfán lehajtotta fejét, és hangos kiáltással kiadta lelkét. Szerető Atyám, minden hanyagságom jóvátételére ugyancsak felajánlom neked azt a szentséges életmódot, amely az ő minden gondolatában, szavában és cselekedetében a legtökéletesebb volt attól a pillanattól kezdve, amikor Egyszülötted a trón magasáról küldve leszállt hozzánk a földre, egészen addig az óráig, amikor a halálon győzelmes testének dicsőségét atyai színed előtt bemutatta.

Hálát rebegve, a legmélyebb alázattal magasztalom és imádom mindent felülmúló irgalmadat és gyengéd jóságodat, hogy rólam, aki elvetemülten éltem, te, az irgalmasság Atyja, a békességnek, és nem a büntetésnek gondolatait gondoltad, és hogy jótéteményeid sokaságával és nagyságával ennyire felmagasztaltál engem. Ajándékaid között kitüntettél felbecsülhetetlen bizalmas barátságoddal is, különböző módon nekem nyújtva istenséged szeretetének tárházát, azaz isteni Szívedet, amely számomra minden gyönyörűség forrása.

Ezenfelül olyan hűséges ígéretekkel vonzottad lelkemet, hogy miként akarsz jót tenni velem a halálban és a halál után. Ha soha más ajándékot nem is nyertem volna tőled, ezért az egyért is folyton élő reménységgel epedne utánad a szívem.

Az Úr örök szeretettel szerette Gertrúdot, ezért gyermekkorától magához édesgette, kivitte a pusztába, {*} És a szívére beszélt.

Eljegyezte magának örökre hűséggel és szeretettel. {*} És a szívére beszélt.

Az Úr szemében drága kincs minden szentjének halála{n}{r}Zsolt 115, 15{/r}{/n}, és nincs is semmi olyan kegyetlenség, amely tönkretehetné a Krisztus keresztjének isteni titkára alapozott vallásunkat. Az üldözések nem kisebbítik Krisztus Egyházát; sőt ellenkezőleg, növelik. Az Úr szántóföldjén egyre dúsabb lesz a vetés, hiszen minden egyes földbe hulló mag megsokszorozódva kel új életre.

Ezt látjuk ennél az isteni magvetésből sarjadt két kiváló hajtásnál is. Szent vértanúk ezrei hangosan hirdetik, hogy milyen bőséges termést hoztak. Ezek a vértanúk, az apostolok győzelmes harcával is vetekedve, körülveszik a mi Városunkat, mint bíborpalástba öltözött és messze földön híres sokaság, és dicső drágakövekkel kirakott koronával ékesítik azt.

Szeretteim, Isten azért részesít minket a szentek oltalmában, hogy kövessük példás türelmüket, és megerősödjünk hitünkben. A szentek ünneplésekor örvendezve kell erre az oltalomra gondolnunk. De e két atyánk kiválósága fakasszon bennünk fokozottabb örömet! Isten kegyelme ugyanis Egyháza valamennyi tagja fölé oly nagy magasságba emelte őket, hogy mintegy szeme fényei lettek annak a testnek, amelynek Krisztus a feje.

Érdemeiket és erényeiket emberi szó nem képes méltatni: mindenesetre egyforma és minden különbség nélküli dicséret illeti meg őket, hiszen kiválasztásuk egyformákká, munkásságuk hasonlókká, dicső haláluk pedig egyenlőkké tette őket.

Miként erről már saját tapasztalatunkból is meggyőződtünk, és elődeink is tanúsították: mi bizalommal hisszük és valljuk, hogy ha ebben a viszontagságos életben Isten irgalmára szorulunk, akkor sohasem nélkülözhetjük e kiváltságos égi pártfogóink közbenjárását, hogy amennyit rontanak rajtunk bűneink, annyit használjanak nekünk e szent apostolok érdemei.

Ó, boldog apostolok, akik buzgó lélekkel szolgálták Krisztust, vérükkel öntözték az Egyház zsenge hajtását, {*} Az Úr kelyhét itták, és Isten barátaivá lettek.

Szerették egymást a földi életben, és a halál sem választotta el őket. {*} Az Úr kelyhét itták, és Isten barátaivá lettek.

HIMNUSZ

Pannónia, ünnepeljed

híres, boldog gyermeked,

mert Erzsébet asszony benned

királyházból született.

Bár férjéhez a házasság

hű társaként megköti,

Urunk édes, szent igáját

gyermekkortól viseli.

Hűségben él férje mellett,

s gazdagodik ereje.

Erényben is teljesebb, szebb

áldozatos jelleme.

Megcsodálják arca fényét,

ékessége úgy ragyog,

de szívében a szegénység

ragyogása még nagyobb.

Minél jobban megtagadja

nemességét önmaga,

annál fénylőbb híre, rangja

és nemes alázata.

Legyen áldás az Atyának,

Fiúnak s Szentléleknek,

minden jóság forrásának,

Háromság egy Istennek. Ámen.

1. ant.Lélek-mélyből tündököl dísze, dicsősége, s nem csábítja el szívét világ híre, fénye.

2. ant.Mindenkinek támasza, bátorsága fénylik, bár férjének vigasza néki is hiányzik.

3. ant.Aranyalap fönt az égben, amit épít bölcsességben, midőn boldogságot ad, s szegényeket támogat.

Testvéreim! Törekedjetek az értékesebb adományokra! Ezért mindennél magasztosabb utat mutatok nektek. Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkot és mind a tudományt, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt, odaadhatom a testemet is égőáldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.

A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.

S a szeretet nem szűnik meg soha. A prófétálás véget ér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik. Most megismerésünk csak töredékes, és töredékes a prófétálásunk. Ha azonban elérkezik a tökéletes, ami töredékes, az véget ér. Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyerek, úgy gondolkoztam, mint a gyerek, úgy ítéltem, mint a gyerek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyerek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek.

Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.

Ő, a királyi leány e világon nem kíván mulandót, nem áhít, {*} Csak azt, ami bátorabb, magánál is magasabb, mindig arra vágyik.

Böjttel edzi önmagát, szöges övvel derekát, önsanyargatásig. {*} Csak azt, ami bátorabb, magánál is magasabb, mindig arra vágyik.

Abból a levélből, amelyet Marburgi Konrád, Szent Erzsébet lelki vezetője írt

(Ad pontificem anno 1232: A. Wyss, Hessisches Urkundenbuch, I, Leipzig, 1879, 31-35)

Erzsébet egész életében a szegények vigasztalója volt, de amikor már különösen kezdett kitűnni az erényekben, teljesen az éhezők gyámolítója lett. Vára mellett kórházat építtetett, oda igen sok beteget és nyomorékot gyűjtött össze. Mindazoknak, akik alamizsnát kértek tőle akár itt, akár pedig a férje uralma alá tartozó egész területen, bőségesen osztogatta szeretetének jótéteményeit. A férje négy fejedelemségéből eredő összes saját jövedelmét úgy kimerítette, hogy végül szinte minden értékes holmiját és drága ruháit is eladta, hogy árukat a szegények javára fordítsa.

Az volt a szokása, hogy naponta kétszer, reggel és este, minden betegét személyesen meglátogatta, és a legutálatosabb betegségben szenvedőket saját maga ápolta: az egyiket megetette, a másikat lefektette. Voltak olyanok, akiket saját vállán hordozott, és az emberséges szeretet sokféle jótettével látta el őket. Mindezekben boldog emlékű férje tetszését is megnyerte. Végül pedig férje halála után a tökéletesség legmagasabb fokára törekedve, sok könnyhullatás közt azt kérte tőlem, engedjem meg neki, hogy ajtóról ajtóra járva alamizsnát kolduljon.

Az egyik Nagypénteken, amikor az oltárok ékességüktől megfosztva vannak, városában, ahová a Kisebb Testvéreket letelepítette, néhány bizalmasa jelenlétében a kápolna oltárára helyezett kézzel lemondott saját akaratáról, a világ minden pompájáról, és mindarról, amiről Üdvözítőnk az evangéliumban azt tanácsolja, hogy hagyjuk el. Amikor ez megtörtént, attól félve, hogy a világ zaja és az emberi dicsőség újra hatalmába kerítheti, ha továbbra is ott marad, ahol annak idején férjével nagy jómódban élt, utánam jött Marburgba, bár én ezt nem néztem jó szemmel. Majd abban a városban is kórházat alapított, és oda sok beteget és nyomorékot gyűjtött össze. Közülük a legnyomorultabbakat és a mindenkitől elhagyottakat maga szolgálta ki saját asztalánál.

Isten előtt állítom, hogy alig láttam még olyan asszonyt, aki az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlása mellett annyira kitűnt volna a szemlélődő imában, mint Erzsébet. Több szerzetes és szerzetesnő gyakran látta, hogy amikor magányos imádsága helyéről kijött, arca csodálatos fényben tündökölt, és a szemében mint egy napsugaras ragyogás fénylett.

Halála előtt, amikor meggyóntattam, megkérdeztem tőle, hogy mi történjék majd megmaradt holmijával és ágyával. Azt felelte, hogy mindaz, amit még birtokolni látszott, már úgyis régen a szegények tulajdona volt. Arra kért, hogy osszam szét közöttük mindenét, kivéve azt az egyetlen inget, amely rajta volt. Azt akarta ugyanis, hogy abban temessék el. Ezután magához vette az Úr testét, majd estig gyakran emlegette a prédikációkban hallott jó tanításokat. Végül nagy buzgósággal Istennek ajánlotta mindazokat, akik körülvették, majd, mint aki édesen elalszik, kilehelte a lelkét.

Férfiasan cselekedtél, és bátor volt a szíved, mert szeretted a tisztaságot, {*} Áldott is leszel ezért mindörökké.

Imádságod és alamizsnád felszállt az Isten színe elé, s megemlékezett rólad. {*} Áldott is leszel ezért mindörökké.

HIMNUSZ

Üdvözöllek, irgalmasság Anyja,

szép reménység, megbocsátás Anyja;

Istenszülő, kegyelmek szent Anyja,

égi-tiszta örvendezés Anyja.

Szent Szűz, áldunk!

Új tavaszvölgy, liliomillattal,

elárasztva mennybéli javakkal;

jöjj, Szűzanyánk, hathatós szavaddal,

szállj le hozzánk, ments meg irgalmaddal.

Szent Szűz, áldunk!

Égi Atyánk megteremtett téged,

Egyszülöttje betöltötte méhed;

termő ággá ojtott a Szentlélek,

zengjen áldás mindhárom Személynek.

Szent Szűz, áldunk! Ámen.

Vagy:

Salve, mater misericórdiæ,

mater spei et mater véniæ,

mater Dei et mater grátiæ,

mater plena sanctæ lætítiæ.

(O_María.)

Vallis vernans virtútum líliis,

tota fluens summis delíciis,

mater sancta, tuis suffrágiis

condescénde nostris misériis.

(O_María.)

Te creávit Pater ingénitus,

obumbrávit te Unigénitus,

fecundávit te Sanctus Spíritus;

ipsis honor ex corde pénitus.

(O_María.) Amen.

Nagyon kérlek benneteket, figyeljétek meg, mit mondott Krisztus Urunk, amikor kitárta tanítványai felé karját: Ezek az anyám és a rokonaim! Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, aki engem küldött, az nekem mind testvérem, nővérem és anyám{n}{r}Mt 12, 50{/r}{/n}. Íme, az Atya akaratát teljesítette Szűz Mária, aki hittel hitt, és hittel fogant, ő arra lett kiválasztva, hogy anyja legyen a köztünk emberré lett Üdvözítőnknek; előbb őt is az a Krisztus teremtette meg, aki őáltala lett emberré. Szűz Mária teljesítette, maradéktalanul teljesítette az Atya akaratát, ezért azután többre is tartotta azt, hogy Krisztus tanítványa lett, mint azt, hogy Krisztus anyja volt. Nagyobb boldogság volt számára Krisztus tanítványává lenni, mint Krisztus anyjának lenni. Szűz Mária azért lett boldogságos, mert mielőtt megszülte volna tanítómesterét, már méhében hordozta.

Lásd be, hogy mennyire igaz, amit mondok. Amikor az Úr itt járt a földön, és nagy tömegtől körülvéve csodákat tett, egy asszony így kiáltott fel: Áldott a méh, amely téged hordozott. Boldog a méh, amely téged hordozott{n}vö. {r}Lk 11, 27{/r}{/n}. De nehogy a boldogságot a testben keressük, íme ezt feleli neki az Úr: Hát még azok milyen boldogok, akik hallgatják az Isten szavát, és meg is tartják{n}{r}Lk 11, 28{/r}{/n}. Ezért boldog tehát Szűz Mária is, mert hallgatta az Úr szavát, és hűséges is maradt hozzá, sőt hűségesebben őrizte lelkében az isteni igazságot, mint méhében a magzatot. Ez az igazság maga Krisztus, és ez a magzat is maga Krisztus. Ott van Mária lelkében Krisztus mint igazság, és ott van Mária méhében mint magzat. Többre tartotta Mária azt, hogy a lelkében volt, mint azt, hogy méhében hordozta.

Szűz Mária, boldog Mária, de még inkább boldog az Egyház, mint Szűz Mária! Miért? Azért mert Mária csak tagja az Egyháznak, szent tagja, kiváló tagja, legdicsőbb tagja, de mégis csak tagja ennek a titokzatos testnek. Ha pedig ennek a testnek tagja, akkor nyilvánvaló, hogy nagyobb a test, mint annak egy tagja. Az Úr a Feje ennek a testnek, és a Fő meg a test együtt az egész Krisztus. Hogy mondjam? A mi Fejünk isteni, maga az Isten a Fő nekünk.

Tehát jól jegyezzétek meg, szeretteim, ti Krisztus tagjai vagytok, ti Krisztus teste vagytok. Jegyezzétek meg, hogy hogyan lettetek azzá, hiszen ezt mondja: Ezek az anyám és a rokonaim!{n}vö. {r}Mt 12, 49{/r}{/n} És hogyan lesztek Krisztus anyjává? Aki meghallgatja és teljesíti mennyei Atyám akaratát, az nekem mind testvérem, nővérem és anyám{n}{r}Mt 12, 50{/r}{/n}. Értsd meg: testvéreket és nővéreket mondok: hiszen egy és közös az örökségünk, és mindez Krisztus irgalmából van, aki egyszülött, de nem akart egyedül maradni, hanem minket is az Atya örököseivé akart tenni, saját magának pedig társörököseivé.

Örvendezve örvendek az Úrban, és lelkem ujjong az én Istenemben, {*} Mert az üdvösség ruhájába öltöztetett engem, mint ahogy a menyasszony ékszerekkel díszíti magát.

Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong üdvözítő Istenemben. {*} Mert az üdvösség ruhájába öltöztetett engem, mint ahogy a menyasszony ékszerekkel díszíti magát.

Dicsérjétek Istent citerával, tízhúrú hárfán zenéljetek neki! Előtte új dalt énekeljetek{n}{r}Zsolt 32, 2-3{/r}{/n}. Hagyjátok el a régit, hiszen már új éneket is ismertek. Új ember, új szövetség, új ének. Az új éneket nem ismerik a régi emberek. Az új éneket csak az új emberek értik meg, akik a kegyelem révén már megújultak a régiből, és már az Újszövetséghez tartoznak, amely nem más, mint a mennyek országa. Ez után vágyódik egész szeretetünk, és énekli is az új éneket. De ne a nyelvünk, hanem az életünk zengje ezt az új dalt!

Előtte új dalt énekeljetek, daloljatok neki szép öröméneket zengve{n}{r}Zsolt 32, 3{/r}{/n}. Mindenki azt keresi, hogy hogyan énekeljen Istennek. Dalolj hát neki, de vigyázz, ne rosszul! Nem akarja, hogy a fülét sértsék. Ezért szépen énekeljetek, testvéreim! Mert ha valamikor is azt mondanák neked, hogy egy zeneértő előtt énekelj, de úgy, hogy megnyerd tetszését, zeneművészeti eligazítás nélkül bizonyára félnél, hogy majd nem tetszik éneked a művésznek. Ami hibát ugyanis egy zeneileg járatlan ember nem vesz észre az énekedben, azt a művész már megrója. Ezek után ki ajánlhat fel szép éneket Istennek, aki ugyanígy megítéli az énekest, és ugyanígy észrevesz és meghall mindent? Mikor lesz a te énekművészeted olyan kiváló, hogy e tökéletes fülek se találjanak benne semmi kivetnivalót?

Íme, éneklésed módját illetőleg ehhez tartsd magad: Ne keresd a szavakat, mintha meg tudnád magyarázni, hogy mi is tetszik Istennek. Ujjongással énekelj! Ez az ujjongó ének az Istenhez illő szép ének. De mit jelent ujjongással énekelni? Megérteni és szavakba formálni nem lehet azt, amit a szív énekel. Hiszen azokat is, akik akár aratáskor, akár a szőlőskertben, vagy valamilyen serény munkában énekelnek, ha elkezdenek énekük szavaival ujjongani az örömtől, úgy eltölti ez az öröm, hogy azt már szavakkal kifejezni sem lehet. Már nem is a szavak értelme fontos a számukra, hanem az öröm hangja.

Az ujjongás hangja azt jelzi, hogy olyasvalami virágzott ki a szívben, amit nem lehet szavakkal kimondani. Kihez illik az ilyen ujjongás, ha nem éppen a kimondhatatlan Istenhez? Kimondhatatlan ugyanis az, akit kimondani nem tudsz. Ha őt kimondani képtelen vagy, és hallgatnod sem szabad, mi más marad számodra, mint hogy ujjongj? Vagyis hogy a szív szavak nélkül örüljön, és az öröme mérhetetlen nagyságának ne szabjanak határt a szavak. Szép öröméneket zengjetek neki ujjongással!

Szám dicsérettel van tele, egész napom magasztalásoddal. {*} Ajkam örvendezzen, amikor neked énekel.

Ujjongok és örvendezem benned, nevedről szól énekem, fölséges Isten! {*} Ajkam örvendezzen, amikor neked énekel.

Szeretteim, mily boldogítóak és csodálatosak Isten ajándékai! Élet az örökkévalóságban, ragyogás az igazságban, igazság a szabadságban, hit a bizalomban, szentségben véghez vitt önmegtagadás; ezeket mind meg is érthetjük. Mi lehet tehát az, amit az őt szeretőknek készít? Ennek nagyságát és szépségét csak a szentséges Alkotó és a századok Atyja tudja. Tehát minden erőnkkel arra törekedjünk, hogy azok közé kerüljünk, akik őt szeretik, és elnyerhessük megígért ajándékait.

De hogyan történjék ez, kedveseim? Úgy, ha hitünk által istenismeretünk megszilárdul, ha szorgosan keressük azt, ami Isten előtt jó és kedves, ha megtesszük, amit szent akarata rendelt, ha az igazság útján járunk, elvetünk magunktól minden igazságtalanságot, gonoszságot, fösvénységet, pártoskodást, álnokságot és csalást.

Ez az az út, szeretteim, amelyen megtalálhatjuk üdvösségünket, áldozataink főpapját, gyengeségünk pártfogóját és segítőjét, Jézus Krisztust. Általa tekintünk fel a magas égre, általa szemléljük Isten szent és fölséges arcát, ő nyitja meg szívünk szemeit, ő derít világosságot balga és sötét szívünkre. Az Úr akaratából őáltala ízleljük meg a halhatatlan tudást, hiszen ő az Isten dicsőségének fénye, és annyival kiválóbb, mint az angyalok, amennyivel különb nevet örökölt náluk{n}{r}Zsid 1, 3-4{/r}{/n}.

Testvéreim, katonáskodjunk tehát az ő feddhetetlen parancsai szerint. A nagyok nem állhatnak meg a kicsinyek nélkül, és a kicsinyek a nagyok nélkül; vegyesen vannak kicsinyek és nagyok, és ez a célszerű. Szolgáljon például saját testünk. A fej mit sem ér lábak nélkül, a láb sem ér semmit fej nélkül. Testünk legkisebb tagjai is hasznára vannak az egész testnek, és szükségesek is az egésznek. Sőt valamennyien összetartoznak, és egynek szolgálnak, hogy ép maradjon az egész test.

Őrizzük meg tehát egész testünket Jézus Krisztusban, és mindenki a neki juttatott kegyelmi ajándék mértéke szerint legyen segítségére embertársának. Az erős támogassa az erőtlent, a gyenge tisztelje az erősebbet; a gazdag juttasson bőkezűen a szegénynek, a szegény dicsérje az Urat, hogy rendelt számára valakit, aki ínségén enyhítsen. A bölcs ne szóval, hanem jótetteivel mutassa meg bölcsességét; az alázatos ne önmagáról állítson ki jó bizonyítványt, hanem várja meg, míg mások mondják ezt róla. Mivel mindenünk Istentől van; neki adjunk mindenért hálát, akinek dicsőség mindörökkön-örökké. Ámen.

Íme, az okos ember, aki sziklára építette a házát, szájában hamisságot nem találtak, {*} Mert Isten kiválasztotta őt a papi szolgálatra.

Íme, a főpap, akinek élete tetszett az Úrnak, mert igaz volt. {*} Mert Isten kiválasztotta őt a papi szolgálatra.

Mózes azt írta a törvényben: Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert{n}vö. {r}Ter 1, 27{/r}{/n}. Kérlek, gondoljátok meg ennek a mondatnak a súlyát. A mindenható, láthatatlan, felfoghatatlan, kimondhatatlan és megmérhetetlen Isten saját képének méltóságával ruházta fel a földből alkotott embert. Mi az ember Istenhez képest? Mi a föld a lélekhez mérten? Hiszen az Isten lélek{n}{r}Jn 4, 24{/r}{/n}. Nagyra méltatta Isten az embert, amikor örökkévalóságának képmását és természetének hasonlóságát ajándékozta az embernek. Nagy méltóság ez az Istenhez való hasonlóság, ha megőrzi az ember.

Ha ugyanis a lelkébe oltott képességeit jól használja fel az ember, akkor hasonló lesz Istenhez. Tehát úgy rendelkezett Isten az ő törvényeiben, hogy mindazzal a képességgel, amelyet a teremtéskor belénk ültetett, neki kell szolgálnunk. A legelső törvény ez: Szeresd egész szíveddel Urunkat, mert ő előbb szeretett minket{n}vö. {r}1 Jn 4, 10{/r}{/n}, kezdettől fogva, és még mielőtt léteztünk volna. Isten szeretete nem más, mint képének megújítása. Isten pedig azt szereti, aki megtartja parancsait, mert azt mondja: Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat{n}{r}Jn 14, 15{/r}{/n}. Az egymás iránti szeretetet parancsolja, amint mondja is: Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket{n}{r}Jn 15, 12{/r}{/n}.

Az igazi szeretet azonban nem csupán szóban, hanem tettben és igazságban{n}vö. {r}1 Jn 3, 18{/r}{/n} valósul meg. Sértetlen szentségében adjuk tehát vissza Istenünknek és Atyánknak az ő képmását, mivel Isten szent, hiszen ő mondja: Szentek legyetek, mert én szent vagyok{n}{r}Lev 19, 2{/r}{/n}. Szeretetben adjuk vissza, mert János szava szerint: Szeretet az Isten{n}{r}1 Jn 4, 8{/r}{/n}; jámborságban és igazságban kell visszaadnunk, mert ő kegyes és igazmondó. Ne fessünk idegen képet magunknak, hiszen lázadó, önkényes módon festi át saját képét az, aki kegyetlen, haragvó és gőgös.

De hogy ne egy ilyen lázadó, önkényes képet alakítsunk ki magunkban, Krisztus is belénk festi a maga képét, hiszen ezt mondja: Az én békémet adom nektek, az én békémet hagyom rátok{n}{r}Jn 14, 27{/r}{/n}. De mi hasznunk van abból, ha tudjuk, hogy jó dolog a béke, és mégsem őrizzük meg gondosan? Általában úgy van, hogy a legértékesebb dolog egyszersmind a legtörékenyebb is, és minden értékes dolgot nagyobb óvatossággal és gondosabb vigyázattal kell őriznünk. Nagyon törékeny ugyanis az a dolog, amit már könnyelmű beszéddel is el lehet pusztítani, és testvérednek egy kis megsértése is tönkretesz. Az emberek ugyanis legszívesebben másokról beszélnek, és másokkal törődnek, meggondolatlanul hiábavaló dolgokról fecsegnek, és megszólják a távollevőket. Ezért akik nem állíthatják magukról, hogy az Úr okosan segítő nyelvet adott nekem, hogy támogatni tudjam azt, aki a beszéd miatt már elfáradt{n}{r}Iz 50, 4{/r}{/n}, azok hallgassanak. Ha pedig bármit is mondanak, az békességes legyen!

Megmondom nektek, kihez hasonlít az, aki eljön, meghallgatja tanításomat, és tettekre is váltja: {*} A házat építő emberhez hasonlít, aki mélyre leásott, és a sziklára rakta az alapot.

Boldog az ember, akinek megadatott az Isten félelme; van-e párja annak, aki abban kitart? {*} A házat építő emberhez hasonlít, aki mélyre leásott, és a sziklára rakta az alapot.

Szent Le-Bao-Tinh Pál leveléből, amelyet a Ke-Vinh papnevelő intézet növendékeihez intézett 1843-ban

(Launay A.: Le clergé tonkinois et ses prêtres martyrs, MEP, Paris 1925, 80-83)

Én, Pál, aki Krisztus nevéért fogoly vagyok, szeretnék beszámolni nektek gyötrelmeimről, amelyek napról napra elárasztanak. Isten iránti szeretetre gyulladva mondjatok hálaimát Istennek velem együtt, mert örökké szeret minket{n}{r}Zsolt 117, 1{/r}{/n}. Börtönöm valóban az örök kárhozat képmása: mindenféle kegyetlen elszenvedni valók, amilyenek a béklyók, vasláncok és bilincsek, továbbá hazudozások, a gyűlölködés, a bosszúállás, a rágalom megnyilvánulásai, illetlen szavak, vádaskodások, bántalmazások, jogtalan esküdözések, átkozódások, végül a szorongások és a szomorúság. De Isten, aki hajdan megszabadította a három ifjút a tüzes kemencéből, mindig itt van velem. Megszabadított ezektől a gyötrelmektől, sőt megédesítette őket, mert örökké szeret minket.

Mindeme gyötrelmek közepette, amelyek másokat rémíteni szoktak, Isten kegyelméből öröm és vidámság tölt el, mert nem egyedül vagyok, hanem Krisztussal.

Mesterünk maga viseli a kereszt teljes súlyát, reám csupán a legkisebb és utolsó részét helyezi. Nem puszta szemlélője küzdelmemnek, hanem ő vívja a harcot, ő a győztes, és az egész bajvívás eredményessé tevője. Ezért tehát az ő fejére került a győzelmi koszorú, de dicsőségében részesülnek az ő tagjai is.

De hogyan viseljem el a látványt, amikor napról napra néznem kell a hatalom gyakorlóit, a mandarinokat és csatlósaikat, amint káromolják szent nevedet, Uram, aki a kerubok és a szeráfok fölött trónolsz?{n}{r}Zsolt 79, 2{/r}{/n} Íme, keresztedet lábbal tiporják a pogányok! Hová lett a te dicsőséged? Mindezek láttán inkább akarnék szeretetedtől lángra gyúlva, tagjaim elvesztésével meghalni, szeretetednek tanújaként.

Mutasd meg, Uram, hatalmadat, üdvözíts és támogass engem, hogy megmutatkozzék az erő az erőtlenségben, és hatalmad megdicsőüljön a nemzetek előtt; nehogy útközben meginogjak, és ellenségeid gőgösen emelhessék fel fejüket.

Kedves testvéreim! Ha mindezt halljátok, szüntelenül örvendezve adjatok hálát Istennek, akitől minden jó származik. Áldjátok az Urat velem együtt, mert örökké szeret minket. Magasztalja az Urat az én lelkem, és szívem ujjongjon Istenemben, mert tekintetre méltatta alázatos szolgáját, és ezentúl boldognak hirdetnek a jövendő nemzedékek{n}vö. {r}Lk 1, 46-48{/r}{/n}: mert örökké szeret minket.

Dicsérjétek az Urat, minden népek, és magasztaljátok, minden nemzetek{n}{r}Zsolt 116, 1{/r}{/n}, mert Isten azt választotta ki, ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, és ami a világ előtt alacsonyrendű és lenézett, azt választotta ki az Isten, hogy megszégyenítse az előkelőket{n}vö. {r}1 Kor 1, 28{/r}{/n}. Szájam és értelmem által megszégyenítette a bölcselkedőket, akik e világ bölcseinek tanítványai, mert örökké szeret minket.

Mindezt azért írom nektek, hogy egyesüljön a hitetek az enyémmel. E vihar közepette Isten trónusáig vetem ki a horgonyt: az élő reményt, amely szívemben van.

Ti pedig, kedves testvéreim, úgy fussatok, hogy elnyerjétek a koszorút!{n}vö. {r}1 Kor 9, 24{/r}{/n} Öltsétek magatokra a hitnek páncélját{n}{r}1 Tessz 5, 8{/r}{/n}, és vegyétek kézbe Krisztus fegyverzetét jobbról és balról{n}vö. {r}2 Kor 6, 7{/r}{/n}, miként védőszentem, Szent Pál tanította. Jobb nektek fél szemmel vagy nyomorékon bemennetek az életre, mint épkézláb kiutasíttatni{n}vö. {r}Mt 5, 29{/r}{/n}.

Segítsetek nekem imádságaitokkal, hogy a törvényhez híven küzdhessek, mégpedig jó harcot harcoljak{n}vö. {r}2 Tim 4, 7{/r}{/n}, és mindvégig harcolhassak, hogy pályafutásomat boldogan végezhessem be. Ha ebben az életben már nem fogjuk látni egymást, az eljövendőben meglesz ez a boldogságunk, amikor a szeplőtelen Bárány trónjánál egy szívvel-lélekkel énekeljük az ő dicséretét, örökre ujjongva a győzelem örömében. Ámen.

Fussunk kitartóan a számunkra kijelölt küzdelemben. {*} Tekintsünk Jézusra, hitünknek vezérére és beteljesítőjére!

Gondoljátok el, hogy mekkora ellenséges támadást állt ki a bűnösök részéről, hogy bele ne fáradjatok, és lelketek el ne csüggedjen. {*} Tekintsünk Jézusra, hitünknek vezérére és beteljesítőjére!

Kedves testvérek, keménynek és nehéznek tűnik, amit az Úr az Evangéliumban megparancsol, amikor azt mondja: Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát{n}{r}Mt 16, 24{/r}{/n}. De parancsa nem nehéz, mert ő segít, hogy teljesíteni is tudjuk azt, amit parancsol.

Tagadjuk meg magunkat, vegyük fel keresztünket, és kövessük Krisztust. De hogyan kövessük Krisztust oda, ahová ő eltávozott? Tudjuk, hogy feltámadt, felment a mennybe, oda kell őt követnünk. Igaz, hogy az ember erre önmagától nem képes, de emiatt mégsem szabad kétségbe esnünk, hiszen ő ezt megígérte.

Nagyon messze volt tőlünk az ég, mielőtt ő, mint a titokzatos Test feje az égbe ment. Miért tartanánk reménytelennek, hogy a jövőben mi is oda kerülünk, ha Testének tagjai vagyunk? Honnan is kerülünk oda? A földi életből, amely tele van fájdalommal és félelemmel. Hogyne követnénk hát Krisztust oda, ahol tökéletes a boldogság, teljes a béke és örök a biztonság.

De aki Krisztust akarja követni, hallgassa meg, hogy mit is mond Szent János apostol: Aki azt állítja, hogy ő Krisztusban él, annak úgy kell élnie, ahogyan ő élt{n}{r}1 Jn 2, 6{/r}{/n}. Akarod követni Krisztust? Légy alázatos, ahogyan ő alázatos volt; ne vesd meg őt megalázottságában, ha el akarsz jutni az ő dicsőségére.

Rögössé vált ugyan az út azzal, hogy az ember vétkezett; de simává vált, amikor Krisztus az ő feltámadásával a bűn rögeit eltiporta, és az igen keskeny ösvényt királyi úttá tette. Ezen az úton két lábbal kell járni: az alázat és a szeretet lábával. Ezen az úton a magasság mindenkit gyönyörködtet, de az első lépés ezen az alázat. Miért erőlködsz erődön felül? El fogsz esni, és nem fogsz feljutni. Kezdd az első lépéssel, az alázatossággal, és akkor előrejutsz.

Urunk és Üdvözítőnk ezért nemcsak azt mondja: Tagadja meg magát, hanem hozzáteszi: Vegye fel keresztjét és kövessen engem{n}{r}Mt 16, 24{/r}{/n}. Mit jelent: Vegye fel keresztjét? Viselje el azt, ami nehezére esik, úgy kövessen engem. Aki elkezdi követni példámat és parancsaimat, sok ellentmondásban lesz része, sokan lesznek ellene, és nemcsak kigúnyolják, hanem üldözik is. És nemcsak a pogányok közül is, akik ugyan – úgy tűnik – az Egyházban vannak, de tetteik gonoszsága miatt kívül vannak, és mivel csak a keresztény névvel dicsekszenek, a jó keresztényeket állandóan üldözik. Ezek olyanok az Egyház tagjai között, mint a rosszindulatú daganatok a szervezetben. Ha te Krisztust akarod követni, ne késlekedj felvenni a keresztet; tűrd el a gonoszokat, de ne hódolj meg előttük!

Ezért, ha teljesíteni akarjuk az Úr felhívását – Ha valaki utánam akar jönni, vegye fel keresztjét és kövessen engem_–, Isten segítségével törekedjünk valóra váltani azt, amit az Apostol mond: Ha van ennivalónk és ruhánk, elégedjünk meg vele, nehogy a földieket a kelleténél jobban keresve gazdagok akarjunk lenni, és így kísértésbe essünk s az ördög csapdájába, valamint sok esztelen és káros kívánság kelepcéjébe, amelyek romlásba és kárhozatba döntik az embert{n}vö. {r}1 Tim 6, 9{/r}{/n}. Ettől a kísértéstől mentsen meg bennünket az Úr az ő oltalmával.

Szüzek követik a Királyt, és barátnői kísérik, {*} Hangos örömujjongás között vonulnak.

Kelj útra ékességedben és szépségedben, haladj szerencsével és diadalmaskodjál. {*} Hangos örömujjongás között vonulnak.

Székesfehérvár püspöke (Shvoy Lajos) arról értesített bennünket, hogy egyházmegyéjének jelenlegi székesegyháza egy régebbi, hajdan ennek közelében fekvő templom helyén épült, amelyet azonban a törökök leromboltak és elpusztítottak. Tudomásunkra hozta azt is, hogy a régi elpusztult templomot Szent István, első magyar király idejében építették, akinek a magyar papság és a hívők ebben az esztendőben áhítatosan és örvendezve hódolnak jubileumi ünnepségek keretében. Az újabb templom pedig, mely – mint mondottuk – egyúttal a székesfehérvári egyházmegye székesegyháza is, mind méreteiben, mind pedig művészi alkotásánál fogva kiválik, egyházi felszerelésekben gazdag, a szent szertartások végzéséhez nagyszámú és megfelelő papság áll rendelkezésre, s a hívők lelki javát buzgón szolgálja.

Mindezt szem előtt tartva, midőn a székesfehérvári püspök a rábízott egyházmegye papságának s híveinek kérését elénk terjesztette, amelyet a Római Anyaszentegyház bíbornokának, az esztergomi érseknek s Magyarország hercegprímásának (Serédi Jusztiniánnak) ajánlása megerősített, aki ismételten alázatosan kérte, hogy a fent nevezett székesegyházat „kis bazilika” méltóságára és rangjára emeljük, hogy ezáltal a jelen év jubileumi ünnepségeit is megörökítsük, önként s örömest hajoltunk erre a kérésre.

Így állván a dolog, miután meghallgattuk a Szertartások Szent Kongregációjának véleményét is, mindent alaposan átgondolva, biztos tudomás megszerzése s kellő megfontolás után apostoli teljhatalmunknál fogva jelen írásunk szerint a székesfehérvári egyházmegye székesegyházát örök időkre „kis bazilika” méltóságával és nevével, annak jogával és kiváltságával tüntetjük ki, kivéve a többi székesegyház megelőzési jogát. Minden ezzel ellentétes rendelkezés érvénytelen.

Ezt tudtul adjuk s elrendeljük, kijelentjük, hogy jelen írásunk érvényes és mindenkor hatállyal bíró, s az is marad; annak ereje teljes és tökéletes; azokat, akiket illet vagy illethet a jövőben, teljesen kötelezi. Eszerint kell mindenkor ítélni; mostantól fogva érvénytelen volna, ha megtörténnék is, hogy bárki bármely tekintélynél fogva tudva vagy tudatlanul bármit is másképp merészelne cselekedni.

Mily kedves a te hajlékod, Seregek Ura: epedve sóvárog lelkem {*} Az Úr udvarába!

Aki házadban élhet, Urunk, téged dicsérhet szüntelen. {*} Az Úr udvarába!

A másik mag jó földbe hullott és százszoros termést hozott{n}{r}Mt 13, 8{/r}{/n}. Vagyis az áhítatos szívekbe, melyeket termékennyé tett a Szentlélek ereje. Ebbe veti el az Isten igéje a bűnbánatot, az alázat violáját, a szeretet rózsáját, a tisztaság liliomát, az istenfélelmet és istenszeretetet, a vágyat az örökkévalók után, a földiek megvetését és minden erénynek szépségét.

Ó, Istennek drága és szentséges szava! Te világosítod meg a hívők szívét; te üdíted fel az éhezőket, te vigasztalod meg a megtörteket; te termékenyíted meg minden jóval a lelkeket és minden erénnyel virágzóvá teszed őket. Te ragadod ki az ördög torkából a lelkeket, a gonoszokat igazzá teszed és a földieseket mennyeikké alakítod.

Szent vagy? Az igehirdetésnek köszönheted. Siratod a bűneidet? Az igehirdetésre teszed. Megbocsátod a sérelmet? Az igehirdetés hatására. Felhagysz rossz indulatoddal? Az igehirdetésnek köszönheted. Türelemre teszel szert és elveszett lelked Istenhez fordítod? Az igehirdetés okozza ezt. Hol ismerted meg Istent? Az igehirdetésben. Mi változtatja a gonoszokat jó emberré? Az igehirdetés. Mi űzi el a számtalan rosszat, a gyilkosságot, a paráznaságot, az árulást, a gyűlölködést és efféléket? Az igehirdetés. Mi őrzi meg a népben a hitet? Az igehirdetés. Mert, akik nem hallják az Isten igéjét, olyanok mint az állatok. Ugyan mi vet véget a tévedésnek és az eretnekségnek? Az igehirdetés. Mi téríti meg a világot? Az igehirdetés. Ugyan mit bízott Krisztus az apostolokra? Az igehirdetést. Mi veti el a kegyelmet és az erényeket a lelkekben? Az igehirdetés, mert nem ti vagytok, akik beszéltek{n}vö. {r}Mt 10, 20{/r}{/n}.

Ó, szentséges igehirdetés! Drágább vagy minden kincsnél! Boldogok, akik szívesen hallgatnak téged, hiszen nagy világosság vagy, megvilágosítod az egész világot. Bernát mondja: „Jóindulattal hallgassuk az Isten szavát, áhítattal fogadjuk be, gondosan őrizzük meg mindazt, ami az üdvösségre vonatkozik! Ne nézzük emberi szónak, hanem valóban az Isten szavának! Akár vigasztal, akár int, akár dorgál, hallgassunk rá!”

Amint a hanyag magvető itt-ott elhullatja, elveszti a magvakat, éppúgy tesz az Isten szavának hanyag hallgatója. Erre mondja Ágoston: „Újra csak megkérdezlek benneteket, testvéreim és nővéreim, mondjátok csak: igazán mit tartotok többre: Krisztus testét vagy Isten szavát? Ha igazán feleltek, akkor be kell vallanotok, hogy nem kisebb az Isten szava, mint Krisztus teste. Nem kisebb annak vétke, aki hanyagul hallgatja Isten szavát, mint aki Krisztus testét hanyagságból a földre ejti.”

Nem uralkodni akarunk rajtatok hiteteken keresztül, hanem örömötökben szeretnénk közreműködni. {*} Alázkodjatok meg az Isten hatalmas keze alatt, hogy annak idején megdicsőítsen benneteket.

Pásztorbotod és terelővessződ az én bizodalmam. {*} Alázkodjatok meg az Isten hatalmas keze alatt, hogy annak idején megdicsőítsen benneteket.

Testvéreim! A keresztről szóló tanítás azoknak, akik elvesznek, balgaság ugyan, de nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje. Hiszen a Szentírás így szól: „Lerontom a bölcsek bölcsességét, s az okosak okosságát meghiúsítom.” Hol marad a bölcs? Hol az írástudó? Hol az evilági tudás szószólója? Nem megmutatta Isten, hogy a világ bölcsessége balgaság?

Mivel a világ a maga bölcsességével nem ismerte fel Istent isteni bölcsességében, úgy tetszett Istennek, hogy balgaságnak látszó igehirdetéssel üdvözítse a hívőket. A zsidók csodajeleket kívánnak, a görögök bölcsességet követelnek, mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük, ő a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság, a meghívottaknak azonban, akár zsidók, akár görögök: Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége. Hiszen Istennek a „balgasága” bölcsebb az embereknél, és Istennek a „gyöngesége” erősebb az embereknél.

Gondoljatok csak meghívástokra, testvérek! Nem sokan vannak köztetek olyanok, akik a világ szerint bölcsek, nem sok a hatalmas, nem sok az előkelő. Isten azonban azt választotta ki, ami a világ szemében balga, hogy megszégyenítse a bölcseket, s azt választotta ki, ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, s ami a világ előtt alacsonyrendű és lenézett, azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak, így senki sem dicsekedhet Isten előtt. Általa van nektek életetek Krisztus Jézusban, aki Istentől bölcsességünkké, megigazulásunkká, megszentelődésünkké és megváltásunkká lett. Így teljesül az Írás: „Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék.”

Én is, amikor nálatok jártam, testvérek, nem keresett szavakkal vagy bölcsességgel akartam nektek hirdetni Isten misztériumát. Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről. Gyöngeségem tudatában félve és nagyon elfogódottan mentem hozzátok. Tanításom és igehirdetésem ezért nem a bölcsesség elragadó szavaiból állt, hanem a lélek és az erő bizonyságából, hogy hiteteknek ne emberi bölcsesség, hanem Isten ereje legyen az alapja.

Amikor az Úr a Galileai-tó mellett járt, látta Pétert és Andrást, amint hálót vetettek a vízbe. E szavakkal hívta őket: {*} Jöjjetek utánam! Én emberhalászokká teszlek titeket.

Halászok voltak, azért szólt így hozzájuk: {*} Jöjjetek utánam! Én emberhalászokká teszlek titeket.

Aranyszájú Szent János püspöknek a János-evangéliumról mondott szentbeszédeiből

András, amikor Jézusnál időzött, mindent megjegyzett, de amit megtudott, azt, mint talált kincset, nem rejtette el magába, hanem sietve indult, gyorsan elfutott testvéréhez, hogy részesítse őt is a kapott jóban. Figyeld csak, mit is mond neki: Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet!{n}{r}Jn 1, 41{/r}{/n} Látod-e, hogyan mondja el neki, amit röviddel azelőtt tudott meg? Még a Mester hatalmát is megmutatja, aki meggyőzte őket, igyekezetüket és törekvésüket, amelyeket már kezdettől fogva tápláltak. Mert ez a szó az ő megjelenése után sóvárgó, eljövetelét óhajtó lélek szava, olyan emberé, akit eláraszt az öröm, ha a várva várt megjelenik, és siet, hogy továbbadja másoknak is az oly nagy esemény hírét. A testvéri jóakarat szava ez, a rokonszereteté meg az őszinte szívé, amely a lelki dolgokban kölcsönösen akar segítő kezet nyújtani.

Figyeld továbbá Péternek már kezdettől készséges és heves lelkületét. Késedelem nélkül, tüstént odasiet, amint olvassuk: Elvitte Jézushoz{n}{r}Jn 1, 42{/r}{/n}. De senki se vádolja őt könnyelműséggel, mivel hosszas vizsgálódás nélkül szót fogadott. Mert testvére valószínűleg alaposabban és részletesebben is elmondta neki a tényeket, csak az evangélisták a rövidségre törekedve, sok helyen kivonatosan mondják el a dolgokat. Egyébként nem is mondja, hogy Péter azonnal hitt, hanem, hogy elvitte Jézushoz, és rábízta őt: tőle tanuljon meg mindent; jelen volt ugyanis egy másik tanítvány is, és együtt ment velük.

Még maga Keresztelő János is, aki hirdette Jézusról, hogy ő a Bárány és hogy Lélekkel keresztel{n}vö. {r}Jn 1, 29. 33{/r}{/n}, Jézusra hagyta, hogy erről a világosabb tanítást tőle kapják meg; még inkább így tett András is, aki mindezek kifejtésére nem tartotta alkalmasnak magát, hanem magához a világosság forrásához vezette el testvérét, olyan igyekezettel és örömmel, hogy egy kicsit se késlekedjék.

Amikor Szent András az Úr hívó szavát meghallotta, elhagyta hálóját, a biztos megélhetését, {*} S az örök élet Ajándékozójának követője lett.

Ő az, aki Krisztus szeretetéért és törvényéért vállalta a szenvedést. {*} S az örök élet Ajándékozójának követője lett.