Szeptember

Emberfia, Izrael házának őrévé rendeltelek{n}{r}Ez 3, 17{/r}{/n}. Érdemes felfigyelni arra, hogy akit az Úr igehirdetésre küld, azt őrnek mondja. Az őr pedig mindig kiemelkedő ponton áll, hogy már messziről meglássa, bármi közeledik. És akit a nép őrének tesznek meg, annak élete egész folyamán a magasban kell állnia, hogy gondoskodása valóban hasznos legyen.

Mennyire kínoz engem az, amit most önmagamról mondok, hiszen szavaimmal magamat ostorozom. Az én nyelvem sem tudja úgy hirdetni az igét, amint az méltó lenne, és az én életem sem követi nyelvemet, már amennyire az eleget tesz feladatának.

Bűnösségemet nem tagadom, lanyhaságomat és hanyagságomat magam is látom. Bűnöm beismerése talán kiesdi majd az irgalmas Bírónál a bocsánatot. Amikor még a monostorban éltem, meg tudtam tenni, hogy felesleges dolgot ne beszéljek, és lelkemet szinte állandóan imádságos összeszedettségben tartsam. Azóta azonban, hogy vállamra vettem, és szívügyemmé tettem a lelkipásztorság terhét, nem tudok tartósan összeszedett lenni, mert sok mindennel kell foglalkoznom.

Kénytelen vagyok hol az egyes egyházak vagy monostorok ügyeiről tanácskozni, nem ritkán egyesek életmódjával, cselekedeteivel foglalkozni; hol pedig a polgárok bizonyos ügyeivel törődni, majd a ránk rontó barbárok támadásai miatt szorongani, vagy a rám bízott nyájat a leselkedő farkasoktól félteni. Egyszer kénytelen vagyok vállalni a gondoskodást arról, hogy ne hiányozzanak a létszükségletek a regula szent fegyelme alatt álló szerzeteseknek, másszor meg éppen egyes rablókat kell türelmesen elviselnem, vagy pedig szembeszállnom velük, lehetőleg a szeretet sérelme nélkül.

Hát ennyiféle és ily komoly gond osztja meg és tépi darabokra lelkemet. Ugyan mikor van módom elmélyülni, hogy egész lényemet beleadhassam a szentbeszédbe, és ne lanyhuljak el az igehirdetés szolgálatában? Betöltött állásom kényszerít, hogy kapcsolatban legyek világi emberekkel, ezért néhanapján bizony engedek beszédem fegyelmezettségéből. Hiszen ha e téren szüntelen szigorral őrizném magam, tudom, akkor a gyengébbek elkerülnének, és így nem tudnám őket a jóra buzdítani, pedig szeretném. Ennek következtében gyakran nagy türelemmel meghallgatom felesleges beszédjüket is. Csakhogy magam is gyarló ember vagyok. Egyszer csak belekeveredem a könnyed csevegésbe, azután én is szívesen kezdek olyasmiről beszélni, amire eleinte csak kelletlenül figyeltem; így amibe beleesni irtóztam, abban utána már szívesen elpihenek.

Ki is vagyok hát én, milyen őr, aki nem állok a hegy fokán, hanem időmet fecsérlem a gyöngeség völgyében? Az emberiség teremtő és megváltó Istene azonban elég hatalmas ahhoz, hogy megadja nekem, méltatlannak a példás életmódot és az igehirdetés hatékonyságát. Hiszen én Krisztus szeretetéből magamat sem kímélem, csakhogy őt dicsérhessem.

A Szentírás forrásából erkölcsi és misztikus tanítást merítve, az evangélium vizéhez vezette a népeket, {*} És még holtában is beszél.

Mint a messzi tájakon átrepülő sas, hatalmas szeretetével gondját viselte kicsinyeknek és nagyoknak. {*} És még holtában is beszél.

(Malcolm Muggeridge: Valami nagyon szépet Istenért című könyve alapján. Eisenstadt, 1974. Prugg Verlag, 49-50. oldal)

A szegények legszegényebbjeinek szenteljük magunkat, akikben Krisztust szolgáljuk

A nővérek a tőlük telhető legjobbat akarják adni, mert a mi társaságunkban mindenestül oda kell adni magunkat Istennek; ez a közösség szelleme. Ezt úgy akarják elérni, hogy lemondanak az otthonukról, az állásukról, a jövőjükről, és egész életüket teljesen a szegények legszegényebbjeinek szentelik. Úgy gondolják, nem lehetnek eléggé hálásak Istennek azért, hogy megadta nekik azt a gyönyörű hivatást: szolgálni a szegények legszegényebbjeit.

Sok időt fordítunk a nővérek képzésére, különösen arra, hogy egyre inkább megismerjék és elsajátítsák a közösség szellemiségét, amelyet a rendi szabályzat előír. Ezt Isten akaratának tekintjük. A lelki képzéssel egyidejűleg látogatniuk kell a nyomornegyedeket. A nyomortanyákon való munka és az ott élőkkel való találkozás a noviciátusi képzés egy része. Ez a mi kongregációnk sajátossága, mert más rendekben a novíciák nem mennek ki a házból. Nálunk ez azért történik, hogy a nővérek meg tudják érteni negyedik fogadalmuk jelentőségét, amely által megígérjük: egész szívből a szegények legszegényebbjeinek szenteljük magunkat, akikben Krisztust szolgáljuk. Ez a tapasztalat hozzásegíti őket ahhoz, hogy amikor majd leteszik a fogadalmaikat, tudatosan vállalják a legszegényebbek áldozatos szolgálatát. Ezt a munkát csak Isten iránt való szeretetből lehet végezni. A szegények szolgálata alkalmat ad arra, hogy kifejezzük Isten iránti szeretetünket.

Közösségünket jellemzi a teljes odaadás, a feltétlen bizalom és a derűs lelkület. Arra törekszünk, hogy sugározzuk a Krisztusba vetett hit örömét. Ezzel akarjuk megéreztetni velük, hogy Isten szereti őket.

Szegényeinknek és betegeinknek nem csupán „valamire” van szükségük, hanem sokkal inkább „Valakire”, akit mi tudunk nyújtani nekik. Az ember számára ugyanis az egyik legnyomasztóbb dolog az, amikor magára hagyatottnak érzi magát. Nagyon is szükségesek tehát a szorgos kezek, de még inkább a szerető szívek, amelyek körülveszik őket. Mi arra törekszünk, hogy ezeket a szolgálatra kész kezeket elvigyük hozzájuk, valamint a nyitott szíveket, amelyek őszintén szeretik a rászoruló embertársakat, és úgy tekintenek rájuk, mint Krisztusra.

Járja át egész valómat a te Lelked és életed, hogy többé már ne én legyek, hanem te ragyogj rajtam keresztül másokra. {*} Hogy téged sugározzalak, amerre járok.

HIMNUSZ

A három vértanú nevét

magasztald hívő nép, dicsérd,

azért ontottak drága vért,

hogy béke váltsa fel a vészt.

Ők három nemzet vér szerint,

de lelkük Krisztusra tekint,

ki szent nevében arra int:

a sok szív legyen egy megint.

Körösi Márk horvát szülött,

ki ifjan Esztergomba jött,

itt várta fény, rangos körök,

de híre Kassán lett örök.

Grodecz Menyhért lengyel honos,

a bűnből sok lelket kimos;

Jézus Szívében otthonos,

ajkán a szó mézharmatos.

Pongrácz István kemény magyar,

ki Jézus társaként akar

élni; így jár be falvakat,

s első, ha kell az áldozat.

Lejárt a kín órája már,

a fő lehullt, belepte sár;

míg egy is élt, dúlt pártviszály,

de lelkük sárból mennybe szállt.

Háromság, áldjuk szent neved,

Atyánk, Teremtőnk, üdv neked,

Fiú, Megváltónk, tisztelet

neked s a Léleknek veled. Ámen.

Szent X. Piusz pápa iratából, amellyel Isten tiszteletreméltó szolgáit: Körösi Márk kanonokot, Pongrácz István és Grodecz Menyhért jezsuita áldozópapokat ünnepélyesen a boldogok közé iktatja

Körösi Márk István a horvátországi Kőrösön született. Említésre méltó, hogy nagy szeretettel vette körül égi Édesanyját, a Boldogságos Szűz Máriát, akit később is, nehéz helyzeteiben, különösen pedig gyötrelmes halálküzdelmében állandóan bizalommal segítségül hívott. Amikor úgy érezte, hogy Isten a papságra hívja, Rómába ment tanulni, ahol mindenféle jó törekvésnek nem csupán követője, hanem buzgó megvalósítója is lett. Hazájába visszatérve apostoli tevékenységét oly nagy hatással végezte, hogy híre messzire elterjedt; ezért Pázmány Péter esztergomi érsek és Magyarország prímása saját egyházmegyéjébe hívta őt. Nem sokkal később esztergomi kanonokká és komáromi főesperessé nevezte ki. Mindjárt kinevezése után a Kassa közelében fekvő széplaki uradalom élére került kormányzónak.

Pongrácz István törzsökös magyar felvidéki családból származott. Az erdélyi Alvincen született, s kiképzését a kolozsvári jezsuita kollégiumban nyerte. Itt annyira megkedvelte mesterei életét, hogy szülei és rokonai tanácsa ellenére maga is közéjük lépett. Luther és Kálvin tanaitól, valamint a polgárháborúktól zaklatott népének kívánt segítségére lenni. 1615-ben elöljárói a felvidéki Homonnára küldték, hogy a katolikusokat hitükben és vallásukban megerősítse. Kassára Dóczy András főkapitány hívta meg, Grodecz Menyhérttel együtt házába fogadta, akivel együtt a katolikus ügyet hathatósan elősegítették.

Grodecz Menyhért volt tehát a harmadik, aki ehhez a két áldozópaphoz csatlakozott. A sziléziai Teschenben született, grodeki eredetű lengyel családból. A jezsuita rendben különböző beosztásokban munkálkodott, amikor Dóczy András főkapitány Kassára hívta, hogy a helyőrség papja legyen.

Midőn Krisztus bajnokai nagy buzgalommal végezték szent szolgálatukat, történt, hogy Bethlen Gábor vezére, Rákóczi György protestáns hajdúival Kassa alá érkezett, és követelte a város átadását a császáriaktól. Rákóczi letartóztatta, és házi őrizetben tartotta a három katolikus papot, és a városi tanácstól kikényszerítette halálos ítéletüket.

Így tehát 1619. szeptember 6-ról 7-re virradó éjjel a kiküldött fegyveres csoport először az ajtót nyitó Pongrácz István atyát ütötte le vasbuzogánnyal, majd mindhármukat ökölcsapásokkal, rúgásokkal, arculcsapásokkal és gyötrelmes sebekkel illették, míg azok csupán Jézus és Mária nevét sóhajtozták. Körösi Márknak Rákóczi nevében szabadulást ígértek, ha elhagyja a katolikus hitet, de ő az ajánlatot állhatatosan visszautasította. Amikor megfosztották ruháitól, kezénél fogva a szoba gerendájára akasztották, és égő fáklyákkal sütögették, bárdokkal vagdosták, úgyhogy megpörkölt bordái között szabadon lehetett látni belső részeit. Mivel már megvirradt, Körösi Márkot és Grodecz Menyhértet a gerendáról levéve lefejezték, Pongrácz Istvánt két kardütéssel a nyakán megsebesítették, majd halottnak vélvén két társával együtt a szennygödörbe dobták. Azonban még élt, és több mint 20 óra múlva sebekkel és szennyel elborítva, Jézus és Mária nevét sóhajtozva, szeptember 8-án hajnalban nyerte el az égi koronát.

Testüket Pálffy Katalin 1620-ban Bethlen Gábor engedélyével elszállíttatta először a sebesi templomba, majd 15 évvel később a nagyszombati klarissza nővéreknél helyezte el. A klarisszáktól 1784-ben az orsolyitákhoz kerültek át. Az Úr több csodás jellel dicsőítette meg őket.

Nektek az a kegyelem jutott, hogy ne csak higgyetek Krisztusban, hanem szenvedjetek is érte. {*} Krisztus, mint mindig, most is megdicsőül testemben, akkor is, ha élek, akkor is, ha meghalok.

Az egész császári testőrségben és a többiek körében is köztudomású lett, hogy bilincseimet Krisztusért viselem. {*} Krisztus, mint mindig, most is megdicsőül testemben, akkor is, ha élek, akkor is, ha meghalok.

A bűnbeesés után az Úristen hívta az embert, és így szólt hozzá: „Hol vagy?” Ő így válaszolt: „Hallottam lépteidet a kertben, s féltem, mert meztelen vagyok, tehát elrejtőztem.” De ő így szólt: „Ki adta tudtodra, hogy meztelen vagy? Ettél a fáról, amelyről megtiltottam, hogy egyél?” Az ember így válaszolt: „Az asszony adott a fáról, akit mellém rendeltél, azért ettem.”

Az Úristen megkérdezte az asszonyt: „Mit tettél?” Az asszony így felelt: „A kígyó vezetett félre, azért tettem.” Az Úristen így szólt a kígyóhoz: „Mivel ezt tetted, átkozott leszel minden állat és a mező minden vadja között. Hasadon csúszol, és a föld porát eszed életed minden napján. Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba.”

Az asszonyhoz pedig így szólt: „Megsokasítom terhességed kínjait. Fájdalmak közepette szülöd gyermekeidet. Vágyakozni fogsz férjed után, ő azonban uralkodni fog rajtad.”

Az embernek ezt mondta: „Mivel hallgattál az asszony szavára, és ettél a fáról, jóllehet megtiltottam, hogy egyél róla, a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján. Tövist és bojtorjánt terem számodra. A mező füvét kell enned. Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy, és a porba térsz vissza.”

Ma született a Boldogságos Szűz Mária Dávid nemzetségéből, {*} Általa jelent meg a világ Üdvössége; dicsőséges élete világít nemzedékeken át.

Áhítattal ünnepeljük a Boldogságos Szűz Mária születését. {*} Általa jelent meg a világ Üdvössége; dicsőséges élete világít nemzedékeken át.

A törvény végső célja Krisztus{n}{r}Róm 10, 4{/r}{/n}. Ő nem annyira megszüntetni akarja a törvényt, mint inkább a szellemét akarja tökéletesebben megadni. Benne van ugyanis a teljesség, és ezért mint törvényhozó, mindent tökéletesített és teljessé tett. A holt betűt lélekké változtatta át; mindent önmagában foglalt össze. A törvényt éltető kegyelemre váltotta, a törvényt ugyan alárendelte, de a kegyelmet vele alkalmasan összekapcsolta és összekötötte. Sem a kegyelem, sem a törvény sajátos természete nem keveredett és nem zavarodott össze, hanem teljesen isteni módon cserélte át Isten gyermekeinek könnyedségére és szabadságára mindazt, ami a törvényben nehézkes, szolgai, és rabságban tartó volt; amint az Apostol is mondja, hogy többé már ne álljunk a világ elemeinek a szolgálatában{n}vö. {r}Gal 4, 3{/r}{/n}, és ne hordozzuk a törvény betűjének rabigáját.

Mindez Krisztus irántunk való jótéteménye; ez az ő szentségének megnyilvánulása. Ezért üresítette ki önmagát, ezért lett Istenember, ezért istenült meg magára öltött emberi természete. Ezért jött el oly fönségesen, dicső módon hozzánk az Isten, és ezért kellett, hogy ilyen örvendetes legyen már a kezdete is eljövetelének, amely az üdvösség nagy ajándékát hozta meg nekünk. Továbbá a mai ünnep is ezt jelzi, s ennek mintegy nyitánya az Istenszülő mai születésnapja, az eredménye és végső beteljesülése pedig az Ige elhatározott megtestesülése. Most még csak a Szent Szűz születik meg, őt táplálja az édesanyja, ő növekedik, hogy a századok halhatatlan Királyának, Istenének méltó Anyja legyen.

Ebből azután számunkra kétfajta haszon is származik: egyik, hogy fölemel minket az igazság fényéhez, másik, hogy a törvény betűinek szolgaságától és a hozzá való alkalmazkodástól felszabadít. Kérded, hogy miképp, milyen alapon állítom ezt. Nemde teljesen eltűnik a sötétség, ha felragyog a világosság? Így a kegyelem is meghozza a boldog szabadságot a holt betűk helyett. A sötétség és a fény találkozásának határnapja ez a mai ünnep. Oly alakokat állít elénk, akik jelképezik az eljövendő valóságot: a régi helyébe új rend következik.

Zengjen és örömtől ujjongjon ezért ma az egész teremtett világ, és járuljon hozzá valamivel az örvendezés napjának méltó megüléséhez! Forrjon ma egybe az ég és föld közös ünneplése, és együtt dicsőítse Istent minden, ami e világon és e világ fölött együvé tartozik! Ma alkotta meg ugyanis a mindenség Alkotója az ő teremtett Szentélyét, és ez az új teremtmény szolgál majd új és dicső módon szálláshelyül Alkotója számára.

Ünnepeljük nagy áhítattal Máriának, a mindenkor Szűz Istenszülőnek mai születésnapját, {*} Akinek nemes életpéldája beragyogja az egész Egyházat!

Szívvel-lélekkel zengjünk Krisztusnak dicsőítő éneket az Istenszülő Szűz mai szent ünnepén. {*} Akinek nemes életpéldája beragyogja az egész Egyházat!

(Epist. die 31 maii 1627: A. Valtierra, S. I., San Pedro Claver, Cartagena 1964, pp. 140-141)

A szegényeknek hirdetni az evangéliumot, a megtört szívűeket gyógyítani, a foglyoknak hírül adni a szabadulást!

Tegnap, 1627. május 30-án, Szentháromság vasárnapján egy igen nagy hajóval sok-sok néger érkezett, akiket Afrika folyóiból szedtek össze. Odamentünk és kosarakban birsalmát, citromot, édességeket és még sok minden mást vittünk nekik. Majd elmentünk lakóhelyükre. Mintha egy másik Guineába érkeztünk volna. Át kellett vergődnünk különböző csoportokon, amíg eljutottunk a betegekhez, akik rengetegen voltak, és nedves, sőt sáros földön feküdtek. Hogy túlságosan ne érje őket a nedvesség, földet hordtak össze, abba cserepeket és tégladarabokat tettek. Ilyen volt a fekvőhelyük, amely nemcsak emiatt volt nagyon kényelmetlen, hanem különösen azért, mert mezítelenek voltak, ruha nem védte testüket.

Letettük köpenyünket, és az árusoktól deszkákat hoztunk, szalmát tettünk rá, és így fekvőhelyet készítettünk nekik. Azután odavittük a betegeket. Két csoportba osztottuk őket: egyik csoporthoz a társam ment tolmáccsal, a másikhoz magam mentem. Két néger már kihűlőfélben volt, közelebb a halálhoz, mint az élethez, szinte érverésüket sem lehetett észlelni. Parazsat tettünk cserepekre, és a haldoklók közelébe helyeztük. Erre a parázsra illatszert szórtunk, amelyből két zacskóval is volt nálunk, és ezen alkalommal fel is használtuk. Ezután köpenyeinkkel betakartuk őket, nekik ugyanis nem volt takarójuk, és gazdájuktól is hiába kértünk. Úgy tűnt, hogy az illatos füsttől és a melegtől magukhoz tértek. Szemükben öröm csillant fel, mikor ránk néztek. Ilyen módon szólítottuk meg őket, nem annyira szóval, mint inkább azzal, amit értük tettünk. Úgy gondolták, azért hoztuk ide őket, hogy enni adjunk nekik. Minden másféle beszéd és megnyilatkozás teljesen haszontalan lett volna. Oda ültünk, majd letérdeltünk melléjük, arcukat és testüket borral mostuk meg, kedveskedésünkkel igyekeztünk mosolyra bírni őket. Olyan természetes emberi eszközöket használtunk fel tehát, amelyek a betegeket valahogy képesek örömre hangolni.

Ezután hozzákezdtünk, hogy kifejtsük előttük a keresztségről szóló tanítást, s annak a testre és a lélekre gyakorolt csodás hatásait. Midőn a kérdéseinkre adott válaszaikból úgy látszott, hogy mindezt megértették, áttértünk a részletesebb tanításra, tudniillik beszéltünk nekik az egy Istenről, aki kinek-kinek érdemei szerint ad jutalmat vagy büntetést, és egyéb más hitigazságokról. Kértük, hogy indítsanak bánatot, és mutassák ki, hogy elkövetett bűneiktől elfordulnak. Végül, amikor már úgy látszott, hogy eléggé felkészültek, kifejtettük nekik a Szentháromságnak, a megtestesülésnek és a szenvedésnek titkát. Szemük elé állítottuk a keresztre feszített Jézust, ahogyan a keresztelőkút felett le van festve, ahol Krisztus sebeiből patakokban csorog a vér, és az ő nyelvükön előimádkozva a bánatimát, segítettük őket, hogy felindítsák a tökéletes bánatot.

Éhes voltam, és ti enni adtatok; szomjas voltam, és ti inni adtatok; idegen voltam, és ti befogadtatok. {*} Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.

Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én is szerettelek titeket. {*} Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.

A szűz neve Mária{n}{r}Lk 1, 27{/r}{/n}. Szóljunk valamit erről a névről is, amelyet a tenger csillagának szoktak fordítani, és ami nagyon illik a Szűzanyára. Ő ugyanis valóban a csillaghoz hasonlít, mert amint a csillag, bár sugarakat bocsát ki, megmarad épnek, úgy a szent Szűz is szüzessége sérelme nélkül szülte világra a Fiút. Amint a sugárzás nem csökkenti a csillag fényességét, úgy a Fiú sem a Szűz épségét. Ő ugyanis az a ragyogó csillag, amely Jákobból támadt, amelynek fénye megvilágosítja az egész földet, világossága ott ragyog a magasságokban, behatol a mélységekbe, bejárja a földet, inkább a lelket melegíti, mint a testet, növeli az erényeket, és kiégeti a hibákat, ő az a nagyszerű és kiváló csillag, amely magasba emelkedett életünk nagy és hatalmas tengere fölött, hogy ott ragyogjon erényekkel, és világoskodjék jó példájával.

Ó, te, aki megérted, hogy mindnyájan e világ folyamán inkább viharok között hánykolódunk, mint szilárd talajon járunk, ne fordítsd el szemeidet e csillag ragyogásától, ha nem akarod, hogy elborítson az áradat. Ha a kísértések szele ér, ha a gyötrelmek szirtjei között hajózol, nézd a csillagot, hívd Máriát. Ha a kevélység, a hatalomvágy, a mellőzés vagy hiú vetélkedés hullámai között hánykolódsz, nézd a csillagot, hívd Máriát. Ha a harag, a kapzsiság vagy a test vágyai fenyegetik lelked hajóját, nézd Máriát. Ha a bűnök félelmetessége megzavar, ha a lelkiismeret beszennyeződése megijeszt, ha az ítélet borzalmassága megrémiszt, ha a szomorúság feneketlen mélysége és a kétségbeesés örvénye elnyeléssel fenyeget, gondolj Máriára.

Veszélyben, szükségben, kétségeidben gondolj Máriára, hívd Máriát. Ne távozzék ajkadról, ne távozzék szívedből, és hogy közbenjáró imáját elnyerhesd, ne szűnj meg példáját követni. Ha őt követed, nem fogsz eltévedni; ha őt kéred, nem fogsz kétségbeesni; ha rágondolsz, nem térsz rossz útra; ha ő fogja kezedet, nem fogsz elbukni; ha ő védelmez, nincs mitől félned; ha ő vezet, nem fogsz elfáradni; ha ő kegyes hozzád, célba érsz. Így önmagadban megtapasztalod, hogy mennyire joggal mondja a Szentírás: A szűz neve Mária. (De most egy kicsit meg kell állnunk, hogy ne csak átmenetileg szemléljük ezt a ragyogó fényességet. Az Apostol szavát mondom: Jó nekünk itt lennünk{n}vö. {r}Mt 17, 4{/r}{/n}. Most szabad csendben, belső örömmel szemlélni azt, amit nem tud kifejezni a nehézkes szó.)

Lelkem édesebb a méznél, és birtoklásom a lépesméznél! {*} A szűz neve Mária.

Zúgnak a habok, és rettenetes a vihar, de mi nem félünk, hogy elmerülünk, mert sziklán állunk. Ha mégúgy dühöng is a tenger, ezt a sziklát nem fogja szétzúzni; ha mégúgy zúdítja is hullámait: Jézus hajóját el nem süllyesztheti. Mondjátok, valóban mitől is félnénk? A haláltól? Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség!{n}{r}Fil 1, 21{/r}{/n} Vagy a számkivetéstől? Az Úré a föld és mind, ami betölti{n}{r}Zsolt 23, 1{/r}{/n}. Talán a vagyonelkobzástól? Semmit sem hoztunk erre a világra, és nem is vihetünk el semmit{n}{r}1 Tim 6, 7{/r}{/n}. Amivel ijesztget ez a világ, azt megvetem, amivel csábít, annak szemébe nevetek. Nem félek a szegénységtől, nem sóvárgok a gazdagság után, nem rettegek a haláltól, és nem csüggök az életen, hacsak nem a ti lelketek miatt. Ezért is említem a mostani zavarokat, és szeretettel kérlek benneteket: legyetek szilárdak a bizakodásban!

Nem hallod-e, mit mond az Úr? Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük{n}{r}Mt 18, 20{/r}{/n}. És ahol ilyen nagyon sok embert köt össze a szeretet, hát ott ne lenne jelen az Úr? Hát nincs-e a kezemben a tőle kapott zálog, hát én csak a saját erőmben bízom? Az ő leírt szavait tartom a kezemben: ez az én támaszom, ez ad biztonságot, ez az én csendes kikötőm. Ha az egész föld megremeg is, én az én Uram levelét tartom a kezemben. Olvasom a tartalmát, ez nekem várfalam és biztonságom. Felolvassam nektek is? Így szól: Én veletek vagyok mindennap a világ végéig!{n}{r}Mt 28, 20{/r}{/n}

Krisztus velem van, mit féljek? Ha rám tör is a hullámok áradata, ha jön is a tenger árja, ha szikrázik is felém az uralkodók haragja, mindezt én a pókhálónál is hitványabb valaminek tartom. Ha az irántatok való szeretet vissza nem tartana, még ma szívesen mennék számkivetésbe. Mert ez az én jeligém: Uram, legyen meg a te akaratod!{n}{r}Mt 6, 10{/r}{/n} Nem ennek vagy annak az embernek az akarata, hanem a tiéd. Ez az én bástyám, ez az én rendíthetetlen sziklám, ez az én biztos támaszom. Ha Isten akarja számkivetésemet, készen állok. Ha azt akarja, hogy itt maradjak, ezért is hálát adok. Akármint rendelkezik is, hálás leszek.

Ahol pedig én vagyok, ti is ott vagytok; ahol ti vagytok, én is ott vagyok. Egy test vagyunk, el nem válhat a test a fejtől, sem a fej a testtől. A térben ugyan távol leszünk egymástól, de a szeretet összeköt minket: ezért még a halál sem szakíthat szét bennünket. Ha meghal is a testem, élni fog még a lelkem, és szeretettel gondol majd népére.

Ti vagytok az én népem, ti vagytok a gondoskodó atyáim, a testvéreim, ti vagytok az én gyermekeim, tagjaim, testem, ti vagytok számomra a napfény, sőt a napsugárnál is drágábbak vagytok! Hiszen ad-e számomra annyit a napsugár, mint amennyit a ti szeretetetek nyújt nekem? A napsugár csak e földi életben van hasznomra, ezzel szemben a ti szeretetetek az eljövendő másvilág győzelmi koszorújával ékesít majd engem.

Mint valami gonosztevőt, még bilincsbe is vertek az evangéliumért, de Isten szava nincs megbilincselve. {*} A választottakért tehát mindent eltűrök.

Világosságom és üdvösségem az Isten, kitől félnék? {*} A választottakért tehát mindent eltűrök.

Bensőséges ünnepség a mi templomunk felszentelése, de még bensőségesebb a mi felszentelődésünk. Mert a mi meghintésünk, megáldásunk és felszentelésünk volt az, amelyet a szent főpapok kezei műveltek, és az évenként visszatérő évfordulón az ünnepléssel erre is emlékezünk. Vajon Istennek a kövekre van gondja? Nem a falakról, hanem az emberekről mondják: Neki gondja van rátok{n}{r}1 Pét 5, 7{/r}{/n}. Jákob egy ember volt, aki álmában látta, hogy az angyalok le- és feljárnak a létrán. Sőt, tanúsítja, hogy az angyalok Ura is ott volt: Valóban az Úr van ezen a helyen, és én nem tudtam{n}{r}Ter 28, 16{/r}{/n}. Csodálja a kegyelmet, de megrendül Isten nagy fölségétől. Milyen félelmetes ez a hely, milyen nyilvánvalóan és biztosan az Úr van jelen ezen a helyen, ahol kétségtelenül nemcsak ketten vagy hárman, hanem olyan sokan jöttek össze az ő nevében. Ezt mindenki tudja, közületek mindenki ismeri. Mi ugyanis nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istentől eredő Lelket, hogy megismerjük, amit az Isten a kegyelemben ajándékozott nekünk{n}{r}1 Kor 2, 12{/r}{/n}. Igencsak félelmetes a hely, és méltó minden tiszteletre, ahol a szentek laknak, ahová a szent angyalok jönnek, ahol maga az Úr van jelen.

Hogyan lehetett az, hogy az ilyen nagy pátriárka nem tudta, hogy nincs olyan hely, ahol ne lenne Isten jelen? De talán mást kell csodálni, azt, amikor így szól: Valóban az Úr van ezen a helyen{n}{r}Ter 28, 16{/r}{/n}. Valóban ott van, és valóban az Úr van ott, ahol az ő nevében angyalok és emberek összegyűlnek. Bár minden helyen jelen van az, akit semmiféle hely nem korlátozhat, mégis nyomatékkal mondjuk: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy{n}{r}Mt 6, 9{/r}{/n}, mert másképpen és sajátos módon van ott jelen; nem mintha ő lenne más, hanem más-más módon van jelen. Tehát ott van minden helyen, betölti a földkerekséget, és egybefogja a mindenséget, de egészen más és más módon. Ott van a rossz embereknél is, de fel nem ismerhetően, a választottaknál tevékenyen és védelmezőn, a mennyországban levőknél táplálva és pihentetve, a pokolban levőknél vádlón és elítélőn. Fölkelti napját a gonoszokra is{n}{r}Mt 5, 45{/r}{/n}, de amikor isteni jósága a rosszaknál egyelőre fel nem ismerhető, akkor az igazság bizonyos értelemben nem látszik. Tehát, ha szabad mondani, a gonoszoknál jelen van, de felismerhetetlenségben. Az igazaknál ott van valósággal, az angyaloknál jelen van boldogító valóságával, az elkárhozottaknál pedig büntető hatalmával. Kemény beszédnek hangzik, ha Isten büntető hatalmáról szóltam? Én bizony fenyítő indulatától és büntető haragjától is félek. Uram, ne büntess haragodban{n}{r}Zsolt 6, 2{/r}{/n}, és: Valóban az Úr van ezen a helyen. Ahol ugyanis esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is, atyaként van jelen, mert ő az irgalmasság Atyja, aki bűnbánatra hívja az embereket. Ahol a megátalkodottakat elítéli, bíróként van jelen, mert rettenetes dolog az élő Isten kezébe jutni{n}{r}Zsid 10, 31{/r}{/n}.

Egyébként ezen a helyen valóban az Úr van, ha lélekben és igazságban{n}{r}Jn 4, 24{/r}{/n} szolgálunk neki. Valóban nincs az Úr azokkal, akikhez így szól: Miért mondjátok nekem: Uram, Uram, ha nem teszitek meg, amit mondok?{n}{r}Lk 6, 46{/r}{/n} A Szentírás tanúsítja, hogy Isten az első Ádámot a paradicsomkertbe helyezte, hogy művelje és őrizze{n}{r}Ter 2, 15{/r}{/n}. Így a második Ádám is a szentek közösségében, választottai gyülekezetében, a gyönyörűség kertjében{n}vö. {r}Ter 2, 8{/r}{/n} van – hiszen örömmel volt az emberek fiai között{n}vö. {r}Péld 8, 31{/r}{/n}_–, maga az Úr van jelen ezen a helyen, hogy művelje és őrizze. Különben is, hogyha az Úr nem építi a házat, hasztalan fárad az építő. Továbbá: Hogyha az Úr nem őrzi a várost, őrzője hasztalan virraszt{n}{r}Zsolt 126, 1{/r}{/n}. Egyébként az ősatya látomása nyilvánvalóvá teszi, hogy az angyalok le- és feljárnak ezen a helyen: felmennek, hogy lássák az Atya arcát, lejönnek, hogy gondoskodjanak rólunk. Hogyan is kell itt jelen lennünk, milyen tisztelettel kell e helyen megállnunk, ahol Isten tevékenykedik és őriz minket, angyalok le- és feljárnak? Mindenképpen bűnbánó és reménykedő lélekkel illik ide jönnünk. Ezt jelenti ugyanis felejteni, ami mögöttünk van, semmibe venni, elvetni lelkünknek a keserűségben eltöltött esztendeit, és ezentúl értelmünkkel és akaratunkkal az előttünk levőkre törekedni. Ezért jöttünk, ezért is vagyunk itt. Ezt fogják tőlünk számon kérni: múlt bűneink megbánását és a jövendő jutalmak állhatatos várását.

Milyen félelmetes ez a hely; {*} Valóban itt van az Isten háza, és itt van az ég kapuja.

Ez az Úr szilárdan álló háza, jól megalapozva szilárd sziklára. {*} Valóban itt van az Isten háza, és itt van az ég kapuja.

HIMNUSZ

Szent kereszt fája, egész világ téged áld,

benned remélünk, te vagy igaz örömünk;

győzelmi zászlónk, szabadulás nagy jele,

életadó fa, rajtad termett életünk.

Tisztelünk téged, élet fája, szent kereszt,

föld édes dísze, rajtad váltott meg Urunk:

mindig dicsérünk, rólad mindig szól dalunk,

fán lettünk rabbá, s fán szabaddá általad.

Fiad keresztjén áldjuk, Atyánk, szent neved,

és dicsőítjük a Szentlelket is veled;

örvendjetek most, égi szentek, angyalok,

áldjon ma minden, dicsőséges szent kereszt! Ámen.

Ant. 1Íme az Úr keresztje, meneküljetek, ellenséges hatalmak: győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid sarja, alleluja.

Ant. 2Az Úr szent neve a kereszten felmagasztaltatott ég és föld fölé, alleluja.

Ant. 3Áldott légy, szent kereszt, mert egyedül te voltál méltó hordozni Urunkat, az ég Királyát, alleluja.

Testvéreim! Én, Pál a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy az Istennek éljek, mert Krisztussal engem is keresztre feszítettek. Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem. Minthogy azonban most még testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett, és feláldozta magát értem. Nem vetem el az Isten kegyelmét. Mert ha a törvény útján igazzá válhat az ember, Krisztus hiába halt meg.

Ti, ostoba galaták! Ki babonázott meg benneteket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak, amikor szinte a szemetek elé állítottuk a megfeszített Jézus Krisztust? Csak azt szeretném tudni tőletek, hogy a törvény szerinti tettek által kaptátok-e a Lelket, vagy úgy, hogy a hitet elfogadtátok? Ennyire értelmetlenek vagytok, hogy amit lélekben kezdtetek, most testben akarjátok bevégezni? Hiába éltétek át mindezeket? Ha így volna, akkor csakugyan hiába! Aki tehát a Lelket adja nektek, és csodákat művel köztetek, törvény szerinti tetteket hajt végre, vagy a hitet fogadja el? Ugyanaz történik, mint Ábrahám esetében: „Hitt Istennek, és ez megigazulására szolgált.” Értsétek meg jól: aki a hitből él, az Ábrahám fia.

Krisztus megváltott minket a törvény átkától, amikor átokká lett értünk. Hiszen az Írás szerint: „Átkozott mind, aki a fán függ.” Így szállt az Ábrahámnak szóló áldás Krisztus Jézus által a pogányokra, hogy a hitben elnyerjük a Lélek ígéretét.

Én azonban nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével. Általa keresztre szegezték nekem a világot, és engem is a világnak. Mert sem a körülmetéltség nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, hanem csak az új teremtmény. Béke és irgalom mindazoknak, akik ezt a szabályt követik, Isten (igaz) Izraelének!

Nekünk Urunk, Jézus Krisztus keresztjével kell dicsekednünk: általa nyertünk üdvösséget, életet és feltámadást, {*} Általa üdvözülünk, és szabadok leszünk.

A halál elszenvedéséért a dicsőség és nagyság koronáját nyerte el. {*} Általa üdvözülünk, és szabadok leszünk.

A szent kereszt ünnepét üljük, mert ez űzte el a sötétség hatalmát, és hozta vissza a világosságot. A szent kereszt ünnepét üljük, és a Keresztre Szegezettel mi is a magasba ragadtatunk, hogy a földet a bűnnel együtt messze lent hagyva, a mennyeieket szerezzük meg magunknak. Ilyen nagy dolog a kereszt birtoklása, és akié a kereszt, az nagy kincs birtokába jut. Jómagam – akár értékét, akár nevét tekintem – a legcsodálatosabb kincsnek nevezem hiszen általa, vele, rajta kaptuk meg üdvösségünk egész teljességét, és egyben visszajutottunk az ősi állapotba.

Hiszen ha nem lett volna kereszt, Krisztust sem feszítették volna rá. Ha nem lenne kereszt, életünk sem lenne odaszegezve ahhoz az áldott fához. Ha a mi Életünk nem lett volna rászegezve, akkor az oldalából nem törtek volna elő a halhatatlanság forrásai: a vér és a víz, amelyek a világot kiengesztelik. Bűneink adóslevele sem lenne még összetépve; nem lennénk szabad emberek, az élet fájának gyümölcsét sem ízlelhetnénk meg, és nem állna nyitva számunkra a mennyország paradicsomkertje. Ha nem lenne kereszt, akkor a halál még nem volna megsemmisítve, és az alvilág sem lenne legyőzve.

Ilyen nagy és értékes kincs tehát a kereszt. Nagy a kereszt, mert általa kaptuk legnagyobb javainkat, és annál számosabbat, minél többet kell tulajdonítanunk ezekből Krisztus csodáinak és szenvedéseinek. Értékes a kereszt, mert Isten szenvedésének és győzelmének a jele. Szenvedésének, mert rajta vállalta Krisztus önként a kínhalált, de győzelmének is jele, mert rajta sebezte meg a sátánt, és a halált is itt győzte le; itt tört össze az alvilág kapuja, és a földkerekség minden népének üdvössége lett a szent kereszt.

Ezért nevezzük a keresztet Krisztus dicsőségének és Krisztus felmagasztaltatásának. Tekinthetjük kívánatos kehelynek, de tekinthetjük Krisztus értünk elszenvedett gyötrelmei befejezésének is. Hogy pedig Krisztus valódi dicsősége a kereszt, hallgassuk meg, mit mond erről ő maga: Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne, és szüntelen meg fogja őt dicsőíteni{n}{r}Jn 13, 31-32{/r}{/n}. És ismét: Most te is dicsőíts meg, Atyám, magadnál: részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett{n}{r}Jn 17, 5{/r}{/n}. Vagy más helyen: Atyám, dicsőítsd meg nevedet! Erre szózat hallatszott az égből: Megdicsőítettem, és ezután is megdicsőítem{n}{r}Jn 12, 28{/r}{/n}. Mindezekkel világosan jelzi azt, ami a kereszten akkor végbement.

Hogy pedig a kereszt Krisztus felmagasztaltatása is, hallgasd meg, mit mond ő maga: Ha majd felmagasztaltatom, mindenkit magamhoz vonzok{n}vö. {r}Jn 12, 32{/r}{/n}. Mindezekből világosan kitűnik, hogy Krisztus dicsősége és felmagasztaltatása a kereszt.

Ó, csodálatos kereszt, ágaidon függött a foglyok váltságdíja és kiszabadítója, {*} Rajtad váltotta meg Urunk vére a világot.

Üdvöz légy, szent kereszt, amelyet Krisztus teste gyöngyként tagjaival ékesített föl. {*} Rajtad váltotta meg Urunk vére a világot.

HIMNUSZ

Áll megtörten Krisztus anyja,

keresztfánál könnyet ontva,

úgy siratja szent Fiát.

Gyász a lelkét meggyötörte,

kín és bánat összetörte,

tőrnek éle járta át.

Ó, mily nagy volt ama drága

Szűzanya szomorúsága

Egyszülött szent magzatán!

Mennyit sírt, és hogy kesergett,

látván azt a nagy keservet,

azt a nagy kínt szent Fián.

Ki ne sírna, melyik ember,

hogyha ennyi gyötrelemben

látja lankadozni őt?

Ki ne sírna Máriával,

hogyha látja szent Fiával

szenvedni a szent Szülőt?

Népét, hogy megmossa szennytől,

látta tenger gyötrelemtől

roskadozni Jézusát.

Látta édes Egyszülöttét,

halálos nagy elepedtét:

látta, hogy halálra vált.

Krisztusom, ha jő halálom,

Anyád szeme rám találjon:

mennybe hívjon engemet! Ámen.

Ant. 2Íme, ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben. Jel lesz, amelynek ellene mondanak.

Testvérek, az Írás mindent bűnösnek nyilvánított, hogy a hívők a Jézus Krisztusba vetett hit folyományaként részesüljenek az ígéretben.

Mielőtt a hit elérkezett, a törvény fogott össze és őrzött meg minket a hitnek, amelynek kinyilatkoztatása a jövőre várt. Így a törvény nevelőnk lett Krisztusra, hogy a hitben megigazuljunk. A hit eljövetelével azonban kikerültünk a nevelő keze alól. Hiszen az Isten fiai vagytok a Jézus Krisztusba vetett hitben. Mert mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra. Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban. Ha azonban Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai is, s az ígéret szerint örökösök.

Azzal folytatom, hogy amíg az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet mindennek ura. Gyámok és gondviselők felügyelete alatt áll, apjától meghatározott ideig. Így mi is, amíg kiskorúak voltunk, a világ elemeinek szolgálatában álltunk. De amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és ő alávetette magát a törvénynek, hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük. Mivel az Isten fiai vagytok, a Fia Lelkét árasztotta szívünkbe az Isten, aki kiáltja: Abba, Atya! Tehát nem vagy többé szolga, hanem fiú, s ha fiú, akkor Isten kegyelméből örökös is.

Amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte Fiát, aki Szűztől született, és ő alávetette magát a törvénynek, {*} Hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából.

A végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk, hogy elküldte tulajdon fiát a bűn testének hasonlóságában. {*} Hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából.

(Sermo in dom. infra oct. Assumptionis, 14-15: Opera omnia, Edit. Cisterc. 5 [1968], 273-274)

A Szűzanya vértanúságát hirdeti Simeon jövendölése csakúgy, mint az Úr szenvedésének története. Ez a Gyermek – mondja a szent öreg a kisded Jézusról – sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben; jel lesz, amelynek ellene mondanak, Máriának pedig ezt mondja: A te lelkedet is tőr járja át{n}{r}Lk 2, 34-35{/r}{/n}.

Boldogságos Anya, bizony a te lelkedet is tőr járta át! Hiszen csak a tiéden áthatolva járhatta át Fiad testét. Sőt, miután kiadta lelkét a te Jézusod, aki ugyan sokaké volt, de elsősorban mégis a tied, akkor az ő lelkét már nem érhette el az a kegyetlen lándzsa, amely az oldalát megnyitotta. Holtában neki már nem árthatott, de a döfés a te lelkedbe hatolt. Jézus lelke már nem volt ott a testében, de a te lelkedet nem lehetett onnét elszakítani. Tehát a te lelkedet járta át a fájdalom kínja olyan erővel, hogy méltán nevezünk téged vértanúnál is nagyobbnak, hiszen a testi szenvedés érzését benned felülmúlta a vele együtt szenvedés fájdalma.

Vajon számodra nem volt-e több a kardnál is, és nem járta-e át a lelkedet, nem sebzette-e szinte halálra Jézusnak az a kijelentése, hogy: Asszony, íme, a te fiad?{n}{r}Jn 19, 27{/r}{/n} Micsoda csere! Jánost kapod Jézus helyett, a szolgát az Úr helyett, a tanítványt a Mester helyett, Zebedeus fiát az Isten Fia helyett, a csupán embert az igaz Isten helyett. Hogyne járta volna át a te gyöngéd, szerető lelkedet, amikor ezt hallottad, hiszen még a mi kőből való, sőt vaskeménységű szívünkbe is belehasít már az is, ha erre ráemlékezünk?

Ne csodálkozzatok, testvérek, ha azt állítjuk, hogy Mária lélekben vértanú volt. Csak az csodálkozzék, aki elfelejti, hogy Pál a pogányok legnagyobb bűnének érzéketlenségüket tartotta. Ilyen érzéketlenség egyáltalában nem volt Mária szívében, tehát szolgáiban se legyen!

De kérdezhetné valaki: „Vajon nem tudta előre, hogy Fia meg fog halni?” Kétségtelenül tudta. „Vajon nem remélte, hogy fel is fog támadni?” Biztosra vette. „Mindezek ellenére fájt neki, hogy keresztre feszítették?” Nagyon is fájt. De ki vagy te, testvér, és honnét veszed azt a bölcsességet, hogy jobban csodálkozol Mária együttszenvedésén, mint Mária Fiának szenvedésén? Ha a Fiú képes volt a testi halálra, akkor Anyja miért ne lett volna képes arra, hogy szívében együtt haljon meg vele? A Fiú halála annak a szeretetnek a műve volt, amelynél nagyobb senkiben sem volt. Máriát pedig az az anyai szeretet tette életre képessé, amelyhez hasonló azóta sem akadt.

Amikor odaértek arra a helyre, amelyet Koponya-helynek hívtak, ott fölfeszítették. {*} Jézus keresztje alatt ott állt anyja.

Akkor az ő áldott lelkét a fájdalom tőre járta át. {*} Jézus keresztje alatt ott állt anyja.

Ismerem hited és erényességed dicső bizonyságait, testvér. Hitvallásod jó hírét nagy-nagy örömmel vettem, és szinte úgy érzem, hogy magam is társad vagyok, sőt részesedem érdemeidben és dicsőségedben. Ez természetes, hiszen egy az Egyházunk, egy szív, egy lélek vagyunk, és megbonthatatlan az egyetértésünk. Paptársai dicsérete fölött melyik pap nem örvendezik úgy, mint a sajátja fölött? Mely testvériség nem örvendezik bárhol is a testvérek örömével?

El nem mondható, hogy mekkora lelkesedés és ujjongás fogadta a bátorságodról és sikeredről érkezett jó híreket. Te voltál testvéreid vezére a hit megvallásában, sőt, a testvérek hitvallása még nagyobbá tette a tiedet. Azzal tehát, hogy elsőnek léptél a dicsőség útjára, sokakat tettél a dicsőség társává; azzal pedig, hogy mindenki nevében elsőnek voltál kész hitvallást tenni, hitvalló lelkületet öntöttél a népbe. Ezért nem is lehet tudni, mit dicsérjünk inkább: vajon a te mindenre elszánt és szilárd hitedet, vagy pedig a testvérek eggyé forrott szeretetét. Mert nálatok a nagy nyilvánosság előtt bizonyosodott be a példamutató püspök erénye, de ragyogó volt az egységes testvéri közösség csatlakozása is. Nálatok valóban egy a szív, és egy az ajkatokon felhangzó vallomás is: hitvallóvá lett az egész római egyház.

Íme, szeretett testvérem, ragyogó volt az a hit, amelyet a szent Apostol hirdetett rólatok. Lelki szemeivel ő már akkor előre látta dicséretre méltó hősiességteket, valamint férfias helytállástokat, és szavaival jövendő érdemetekről előre tanúskodott. Amikor az atyákat dicsérte, azzal versenyre hívta ki az utódokat. Egységes magatartástokkal, bátorságotokkal nagyszerű példát adtatok a többi testvérnek az egységre és a lelki erősségre.

Szeretett testvér, mivel az intelmetadó Úr gondviselése tanít rá, és az isteni irgalmasság üdvös tanácsai figyelmeztetnek, hogy immár elközeleg versenyünk és küzdelmünk napja, ezért – amennyire csak lehetséges, tekintettel a szeretetre, amellyel egymáshoz ragaszkodunk – különösen arra buzdítunk, hogy az egész néppel együtt szüntelenül kell imádkozni, virrasztani, böjtölni. Ezek ugyanis a mi mennyei fegyvereink: segítenek, hogy megálljuk helyünket, és bátran kitartsunk. Ez a mi lelki erődítményünk, ezek isteni nyilaink, amelyek megvédenek minket.

Gondoljunk sokszor egymásra, legyünk egy szív és egy lélek, mindenkor imádkozzunk egymásért, a nehéz órákat és a megpróbáltatásokat pedig enyhítse kölcsönös szeretetünk.

Szeptember 14-én reggel nagy tömeg gyűlt össze Sextus birtokán, Galerius Maximus helytartó parancsára. E napon ugyanő, Galerius Maximus helytartó – a Sauciolum-teremben ülve – maga elé vezettette Cipriánt. Amikor megjelent előtte, Galerius Maximus helytartó így szólt Ciprián püspökhöz: „Te vagy-e Thascius Cyprianus?” Ciprián püspök válaszolta: „Én vagyok.”

Galerius Maximus helytartó így szólt: „Te adtad ki magad a szentségtörő emberek főpapjának?” Ciprián püspök válasza: „Igen, én.”

Galerius Maximus helytartó: „A szentséges császárok megparancsolták neked, hogy végezd el a szertartásokat.” Ciprián püspök: „Nem teszem meg!”

Galerius Maximus rászólt: „Fontold meg!” Ciprián püspök így válaszolt: „Az én álláspontom igaz, ily igaz dologban nincs mit fontolgatni. Tedd azt, amit parancsoltak neked.”

Ekkor Galerius Maximus tárgyalt a bíróság tagjaival, majd kelletlenül és zavarodottan e szavakkal mondott ítéletet: „Sokáig éltél szentségtörő lelkületben, sok embert szerveztél be gonosz összeesküvésbe. A római isteneknek és a szent vallásnak ellenségévé lettél. A jámbor és szentséges uralkodók: Valerianus és Gallienus fenségek, és a nemes Valerianus császár sem tudott téged vallása követésére visszatéríteni. Rád bizonyult, hogy gyalázatos bűnöket követtél el, és ezeknek az embereknek vezére is voltál. Ezért elrettentő példa leszel számukra, akiket aljas bűnöddel magad köré gyűjtöttél: a megsértett jogrendet véred ontása állítja helyre.” Miután ezeket előadta, egy tábláról felolvasta a határozatot: „Thascius Cyprianus karddal való kivégzését elrendeljük.” Ciprián püspök felkiáltott: „Hála legyen érte az Istennek!”

Amint elhangzott az ítélet, a jelenlevő testvérek felkiáltottak: „Fejezzetek le minket is ővele!” Ebből azután a testvérek soraiban zavargás támadt. A nagy tömeg elkísérte Cipriánt a kivégzés helyére. A nevezett Cipriánt így vezették el Sextus birtokán az egyik szántóföldre. Ott az elítélt levetette piros köpenyét, letérdelt, majd leborult a földre, hogy Urához imádkozzék. Utána levetette felsőruháját is, és átadta a diakónusoknak. Fehér ingjében állt, és várta a hóhért.

Amikor a hóhér megérkezett, Ciprián felszólította övéit, hogy adjanak neki huszonöt aranyat. A testvérek a vér felfogására vásznat, kendőket terítettek le előtte. Ezután a boldog vértanú, Ciprián, saját kezével tette rá a kendőt szemére, de mivel megkötni végül is magának nem tudta, Julianus pap és Julianus alszerpap tette meg ezt helyette.

Ez volt Szent Ciprián szenvedésének története. Testét a pogányok kíváncsiskodásától tartva először a közelben temették el; éjnek idején kihantolták, és a vértanút gyertyák és fáklyák fényénél nagy áhítattal és diadalmenetben vitték Macrobius Candidianus kormányzó kertjébe. Ez a kert a Mappalia felé vezető úton van, a halastó közelében. Néhány nappal ezután meghalt Galerius Maximus helytartó.

Szent Ciprián vértanú szeptember 14-én szenvedte el a halált, Valerianus és Gallienus császár alatt, amikor a mi Urunk, Jézus Krisztus uralkodott, akié a tisztelet és dicsőség mindörökkön-örökké. Ámen.

Amikor küzdünk, és a közös hitért harcolunk, küzdelmünket nézi Isten, nézi Krisztus, és az angyalok is reánk figyelnek. {*} Mekkora dicsőség, milyen kitüntetés Isten jelenlétében küzdeni, és Krisztustól jutalmul koszorút nyerni!

Harcoljunk teljes erővel, készüljünk a halálos küzdelemre tiszta lélekkel, teljes hittel és az áhítat fegyverével. {*} Mekkora dicsőség, milyen kitüntetés Isten jelenlétében küzdeni, és Krisztustól jutalmul koszorút nyerni!

Bellarmin Szent Róbertnek „A lélek felemelkedése Istenhez” című értekezéséből

Urunk, te jóságos vagy, szelíd és nagy irgalmú{n}{r}Zsolt 85, 5{/r}{/n}, ki ne szolgálna neked egész szívvel, aki már egy kicsit is megízlelte a te atyai gondoskodásod édességét? Mit parancsolsz, Urunk, a te szolgáidnak? Magad mondod: Vegyétek magatokra igámat{n}{r}Mt 11, 29{/r}{/n}. És milyen a te igád? Te mondod: Az én igám édes, és az én terhem könnyű{n}{r}Mt 11, 30{/r}{/n}. Ki ne venné szívesen magára az olyan igát, amely nem nyom le, hanem inkább felemel, és olyan terhet, amely nem nehéz, hanem inkább felüdít? Méltán tetted tehát hozzá, hogy akkor majd megtaláljátok lelketek nyugalmát{n}{r}Mt 11, 29{/r}{/n}. Mi ez a te igád, amely nem fáraszt ki, sőt megnyugvást hoz? Nemde az első és legnagyobb parancs: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből?{n}{r}Mt 22, 37{/r}{/n} Hiszen mi könnyebb, jobb és édesebb, mint szeretni a jóságot, szépséget és szeretetet? Te ugyanis egészen az vagy, én Uram, Istenem.

És azoknak, akik e megkívánt parancsokat megtartják, nemde aranynál értékesebb és lépesméznél édesebb jutalmat is ígérsz? Ilyen igazi jutalmat, bőséges jutalmat ígérsz Jakab apostolod szavaival: Az élet koronáját készítette el Isten azoknak, akik szeretik őt{n}vö. {r}Jak 1, 12{/r}{/n}. Mi ez az élet koronája? Nemde valami nagyobb jó annál, mint amit mi kigondolhatunk vagy óhajthatunk; így mondja ugyanis Szent Pál Izajás alapján: Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik{n}{r}1 Kor 2, 9{/r}{/n}.

Tehát valóban nagy ez a jutalom parancsaid megtartásáért. Természetesen nem a parancsot adó Isten számára, hanem a parancsot megtartó ember számára lesz hasznos ez az első és legfőbb parancs; de ugyanígy Isten többi parancsa is, ha megtartjuk, tökéletesíti az embert, felmagasztalja, okossá teszi, megvilágosítja, egyszóval becsületessé és boldoggá teszi. Ha tehát okos vagy, értsd meg, hogy Isten dicsőségére és a te örök üdvösségedre vagy teremtve! Ez a te végső célod, ez az életed értelme, ez a szíved kincse. Ha e célodat eléred, boldog leszel, ha elveszted, elbukott leszel.

Ezért tehát számodra csak azt tartsd igazán jónak, ami elvezet e végső célodhoz, és igazán rossznak tartsd, ami eltérít téged e célodtól. A jó- vagy balsors, gazdagság vagy szegénység, egészség vagy betegség, tisztelet vagy gyalázat, élet vagy halál a bölcs ember szemében nem olyan dolgok, amelyeket önmagukért kívánni vagy kerülni kellene. De ha ezek elvezetnek téged az Isten dicsőségére és a te örök boldogságodra, akkor mind jók és kívánatosak; ha azonban megakadályoznak téged benne, akkor ezek mind rosszak és elkerülendők.

A pap ajkának kell a tudást őriznie, és az ő szájából várják a tanítást, {*} Mert ő a Seregek Urának követe.

A püspök ugyanis, mint Isten megbízottja, az egészséges tanítással buzdítson. {*} Mert ő a Seregek Urának követe.

(Ep. LII: Wernerio de Kircheim, cum ceteris societatis suæ fratribus: PL 197, 269-271)

Az Úr 1170. évében már hosszú ideje betegágyban feküdtem. Szellemileg és testileg is éber voltam, amikor megláttam a legszebb képet. Egy nőalak formáját öltötte magára, olyan, a legválogatottabb édességben, és a legkedvesebb gyönyörökben ragyogó szépséget hordozott, hogy az emberi elme azt felfogni képtelen. Alakja a földtől az égig ért.

Orcái a legnagyobb fényt árasztották, és szemeiben az ég tükröződött. Nagyon világos öltözéket viselt, mely fehér selyemből készült, palliuma pedig drágakövekkel volt kivarva, smaragddal, zafírral, gyöngyökkel és igazgyöngyökkel díszítve, a lábán pedig onix cipőt viselt. De az arca hamuval volt meghintve, és a ruházatán a jobb oldalon szakadás volt, palliuma is elvesztette elegáns szépségét, a lábbelije pedig megfeketedett.

Az ég magasáig felhangzó, gyászos hangon kiáltott, mondván: „Halld meg ég, az arcom koszos; és föld, gyászolj, mert a ruhám szakadt; mélységek rendüljetek meg, mivel a cipőm megfeketedett.” És ismét szólt: Az Atya szívében nyugodtam, ameddig az Ember Fia, aki szüzességben fogant és született, ki nem ontotta vérét, és ezzel a vérrel eljegyzett engem saját magával és ellátott hozománnyal.”

A szúrások és sebek jegyesemen frissek és nyitottak, az emberek által elkövetett bűnök miatt. Krisztus papjainak sebei ezek, akiknek engem ragyogóvá kellene tenniük, és ragyogó fehéren kellene nekem szolgálniuk, de kapzsiságukban templomról templomra futva beszennyeznek. Ruhám attól szakadt, mivel áthágják a törvényt, az evangéliumot és papságukat; palliumom ebben vált homályossá, mert a nekik szóló törvényt mindenben megszegik, sem az önmegtartóztatásban, mint smaragdban; sem az adományok szétosztásában, mint zafírban; sem más jó és igaz tettekben (amellyel Istent tisztelnék más drágakövek mintájára) jó akarattal és tökéletes munkálkodással nem járnak el. Lábbelim felül befeketedett, mert nem egyenesek, igazságosságuk útjai nem kemények és szigorúak, nem járnak elöl jó példával alattvalóik előtt. Eközben a cipőm alján, mintha a saját titkom lenne, néhányban fellelem az igazság ragyogását.

És hangot hallottam az égből, amely így szólt: „Ez a kép az Egyházat mutatja. Éppen ezért, te, ember, aki ezt láttad, és hallottad a panasz szavait, ezeknek a papoknak, akik Isten népének kormányzására és tanítására vannak rendelve és szentelve, hirdesd azt, ami az apostoloknak mondatott: Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.”

Isten ad bölcsességet a bölcseknek, és tudást a tudomány értelmeseinek; {*} Ő nyilatkoztatja ki a mélységes és elrejtett titkokat, s a világosság nála van.

Ezt mind egy és ugyanaz a Lélek műveli, tetszése szerint osztva kinek-kinek. {*} Ő nyilatkoztatja ki a mélységes és elrejtett titkokat, s a világosság nála van.

Azóta, hogy vállamra rakták a püspöki szolgálat terhét, amelyről nehéz számot adni, e tisztségem miatt engem állandó aggodalom nyugtalanít. Attól félek, nehogy nagyobb örömet találjak ebben a veszedelmet jelentő tisztségben, mint amennyi hasznos a ti üdvösségtekre. Részint félelemmel tölt el az, hogy fölétek vagyok rendelve, másrészt viszont vigasztal az, hogy éppen veletek vagyok. Hiszen számotokra püspök vagyok, veletek pedig keresztény. Amaz a vállalt tisztség neve, emez a kegyelemé; amaz a veszélyé, emez az üdvösségé.

Sőt, hivatalunk ellátása közben úgy hányódunk, mint nagy viharban a tengeren. De ha arra gondolunk, hogy kinek a vére váltott meg minket, akkor ennek tudatában már mintegy csendes, biztos kikötőbe jutunk, és ebben a különleges megbízatásban tevékenykedve, a közös jótéteményben találunk megnyugvást. Ha tehát jobban örülök annak, hogy veletek vagyok megváltott, mint annak, hogy elöljárótok vagyok, akkor, mint az Úr is parancsolja, inkább a szolgátok leszek, hogy méltatlan ne legyek ahhoz a vételárhoz, amelynek az érdeméből a ti szolgatársatok lehetek. Szeretnem kell ugyanis Megváltónkat, mert tudom, hogy mit mondott Péternek: Péter, szeretsz engem? Legeltesd juhaimat!{n}{r}Jn 21, 16-17{/r}{/n} Ezt kérdezte tőle először, ezt másodszor, és ugyanezt harmadszor is. Szeretetről kérdezte, majd munkát bízott rá, mert ahol nagyobb a szeretet, ott könnyebben megy a munka.

Mit adhatnék én az Úrnak a sok jóért, amit ő nekem juttatott?{n}{r}Zsolt 115, 12{/r}{/n} Ha azt mondanám, hogy azzal fizetem neki vissza, hogy legeltetem nyáját: ezt meg is teszem, de nem én teszem ezt, hanem az Isten kegyelme, amely velem van{n}vö. {r}1 Kor 15, 10{/r}{/n}. De hát hogyan tudnék neki valamit is viszonzásul adni, amikor ő mindenben megelőz engem? És midőn nem jutalomért szeretjük és legeltetjük nyáját, mégis jutalmat keresünk. Hogyan lehetséges ez? Miként egyeztethető ez össze? Jutalom nélkül szeretek, hogy legeltethessem a juhokat, és ugyanakkor jutalmat szeretnék, mert legeltetek? Másképpen nem történhetne, semmi címen nem kereshetne jutalmat az, aki nem visszafizetés fejében szeret, csak úgy, ha a jutalom Az lesz, akit szeretünk. Mert ha azért, hogy megváltott minket, azzal fizetnénk vissza, hogy juhait legeltetjük, akkor mivel fizetnénk vissza azért, hogy minket pásztoraivá tett? Gonosz pásztorokká ugyanis – ami távol legyen tőlünk – csak saját hibánkból leszünk. Jó pásztorokká viszont, amit adjon is meg nekünk mindig, egyedül csak az ő kegyelméből lehetünk. Ezért, testvéreim, figyelmeztetünk titeket is: nehogy hiába vegyétek az Isten kegyelmét{n}{r}2 Kor 6, 1{/r}{/n}. Tegyétek gyümölcsözővé a mi szolgálatunkat. Isten szántóföldje vagytok{n}{r}1 Kor 3, 9{/r}{/n}. Kívülről fogadjátok el azt, aki ültet és aki öntöz; belülről pedig azt, aki a növekedést adja. Segítsetek minket imádsággal és engedelmességgel, hogy nekünk ne az hozzon igazi örömet, hogy elöljárótok vagyunk, hanem inkább az, hogy hasznotokra vagyunk.

Ő az a vértanú, aki Krisztus nevéért vérét ontotta, {*} Nem félt a bírák ítéletétől, nem kereste a földi méltóság dicsőségét, és eljutott a mennyei dicsőségbe.

Egyenes utakon vezette az Úr az igazat, és megmutatta neki Isten országát. {*} Nem félt a bírák ítéletétől, nem kereste a földi méltóság dicsőségét, és eljutott a mennyei dicsőségbe.

KIM TAEGON SZENT ANDRÁS ÁLDOZÓPAP, CSONG HASZANG SZENT PÁL ÉS TÁRSAIK, KOREAI VÉRTANÚK

(Pro Corea Documenta, ed. Mission Catholique Séoul, Séoul-Paris 1938, Vol. I, 74-75)

Kedves testvéreim és barátaim! Gondolkozzatok el újra meg újra azon, hogy az idők kezdetén Isten alkotta meg az eget, a földet és a mindenséget. Gondolkodjatok arról is, hogy miért és milyen rendeltetéssel teremtette meg éppen az embert a saját képére és hasonlatosságára.

Ha tehát nem ismernénk fel teremtő Urunkat ebben a veszedelmekkel és nyomorúsággal teljes világban, mit sem érne, hogy megszülettünk, és az sem, hogy életben maradunk. Ámbár Isten kegyelméből jöttünk világra, és ugyancsak Isten kegyelméből részesültünk a keresztségben, amely által a mi Urunk tanítványai lettünk, és kiváló nevet viselünk, mit sem érne mégis ez a név, ha híjával lennénk annak, amit jelent. Nélküle hiábavaló lenne, hogy világra jöttünk, és hogy az Egyházba léptünk, sőt azt jelentené, hogy elárultuk az Urat és az ő kegyelmét. Jobb lett volna inkább meg sem születnünk, mint az Úr kegyelmét elfogadni, de vétkezni ellene.

Gondoljatok a földművesre, aki beveti a földjét! A kellő időben felszántja a földet, aztán megtrágyázza, és mit sem törődve azzal, hogy a tűző napon dolgozik, elveti az értékes magot. Midőn elérkezik az aratás ideje, amikor már duzzadnak a kalászok, feledi a verejtékes munkát: örvend a szíve, és táncra perdül a boldogságtól. De ha üresek a kalászok, és semmi más nem lesz, csak szalma és pelyva, akkor visszagondol kemény munkájára, és annál inkább hátat fordít annak a földnek, minél inkább megművelte.

Az Úr is szántóföldjévé teszi a világot. Mi emberek vagyunk a rizsföld, amelyet kegyelemmel trágyáz, megtestesülése és megváltása által vérével öntöz, hogy növekedjünk és érlelődjünk. Amikor majd az ítélet napján elérkezik a begyűjtés ideje, mindaz, akit a kegyelem megérlelt, a mennyországnak fog örvendezni, mint Isten fogadott fia; aki azonban nem hoz termést, az ellenséggé válik, noha ő is Isten fogadott fia volt. Örökké bűnhődni fog, ahogy megérdemli.

Tudjátok meg, kedves testvéreim, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus, miután eljött a világba, számtalan szenvedést elviselt, és önként vállalt kínhalálával alapította meg az Egyházat, amelyet a hívek szenvedésével gyarapít. Bármennyire is elnyomják és támadják a világ hatalmasai, sohasem vehetnek erőt rajta. Jézus mennybemenetele és az apostolok kora óta mind a mai napig az Egyház mindenütt megpróbáltatások között növekszik.

Most pedig ötven-hatvan éve, amióta az Anyaszentegyház a mi Koreánk földjére lépett, a hívek újra meg újra üldözést szenvednek, és jelenleg is üldözés dühöng. Nagyszámú hittestvérünk került börtönbe, köztük én is; miképpen ti is állandó megpróbáltatásban éltek. Minthogy tehát így egy testet alkotunk, hogyne szenvedne a szívünk? Hogyne tapasztalnánk, emberileg szólva, az elválás fájdalmát?

De miként az Írás mondja, Istennek a fejünk legkisebb hajszálára is gondja van, és mindentudásával törődik vele, hogyan látnánk egyebet ebben az üldözésben is, mint az Úr rendelését: vagy az ő jutalmát, vagy pedig az ő büntetését?

Igazodjatok tehát Isten akaratához, és teljes szívvel küzdjetek Jézusért, égi vezérünkért, és győzzétek le a gonosz lelket, akit már Krisztus legyőzött.

Kérlek titeket, hogy el ne hanyagoljátok a testvéri szeretet gyakorlását. Segítsétek inkább egymást, és maradjatok állhatatosak, amíg az Úr meg nem könyörül rajtunk, és véget nem vet az üldözésnek.

Itt húszan vagyunk, és Isten kegyelméből még mindegyikünk jól van. Kérlek, hogy el ne hanyagoljátok azok családját, akiket esetleg megölnek. Még sok mondanivalóm volna, de hogy is tudnám ecsettel és papíroson kifejezni. Véget vetek a levélnek. Minthogy ilyen közel vagyunk a küzdelemhez, arra kérlek titeket, viselkedjetek hűségesen, hogy végül az égbe jutva, ott üdvözöljük majd egymást. Szeretetem csókját hagyom rátok.

Ők azok a vértanúk, akik Krisztusról tanúskodtak, és az Urat dicsérve nem féltek a fenyegetésektől. {*} A vértanúk vére hullása lesz a kereszténység magvetése.

Akiket ismeretlennek gondoltak, íme, mégis ismeretesek; mintha meghaltak volna, de mégis élnek; mintha semmijük sem lenne, és mégis mindent birtokolnak. {*} A vértanúk vére hullása lesz a kereszténység magvetése.

Testvéreim! Kérlek benneteket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet! Egy a Test, és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki mindennek fölötte áll, mindent áthat, és mindenben benne van.

Mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint részesült a kegyelemben. Ezért mondja az Írás: „Fölment a magasba, magával vitte a foglyokat, s osztott az embereknek ajándékokat.” Az pedig, hogy fölment, mi mást jelent, mint azt, hogy előbb le is szállt a lenti földi tájakra? Aki leszállt, az emelkedett minden ég fölé, hogy betöltse a mindenséget.

Ő némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett, hogy szolgálatuk betöltésére neveljék a szenteket, és fölépítsék Krisztus testét, amíg mindnyájan el nem jutunk a hitben és az Isten Fia megismerésében az egységre, és meglett emberré nem leszünk, elérve Krisztus teljessége életkorának mértékére. Akkor majd nem leszünk éretlenek, akiket a megtévesztő emberi tanítás és a tévedésbe ejtő álnokság minden szele magával sodor. Inkább igazságban kell élnünk, és szeretetben, hogy egyre inkább összeforrjunk a Fővel: Krisztussal. Ő az, aki az egész testet egybefogja és összetartja a különféle ízületek segítségével, hogy a tagok betöltsék az erejükhöz szabott feladatkört. Így növekszik a test, és építi fel saját magát a szeretetben.

Sohasem keletkezett jövendölés emberi akaratból, {*} Mindig csak a Szentlélektől sugalmazva beszéltek – Isten megbízottaiként – a szent emberek.

Csak az Úr adhat bölcsességet, az ő szájából származik a tudás és értelem. {*} Mindig csak a Szentlélektől sugalmazva beszéltek – Isten megbízottaiként – a szent emberek.

Jézus látott egy Máté nevű embert, amint ott ült a vámnál. Szólt neki: Kövess engem!{n}{r}Mt 9, 9{/r}{/n} Látta, de nem annyira a testi látás, hanem inkább a belső könyörület tekintetével. Látta a vámost, és mivel ebben a látásban ott volt könyörülete és kiválasztása is, azt mondta neki: Kövess engem! Kövess, ez azt jelenti, hogy lépj a nyomomba. Kövess – mondta_–, de ne lábad lépteivel, hanem életed megjobbításával. Aki ugyanis azt állítja, hogy Krisztusban akar maradni, annak úgy kell élnie, ahogy Krisztus élt{n}vö. {r}1 Jn 2, 6{/r}{/n}.

Az felállt – mondja a Szentírás_–, és nyomába szegődött{n}{r}Mt 9, 9{/r}{/n}. Semmi csodálatos nincs abban, hogy a vámos az Úr első parancsszavára otthagyja a földi hasznot, amit hajszolt, és hátat fordítva a gazdagságnak, csatlakozik annak a kíséretéhez, akiről tudta, hogy semmi vagyona sincs. Mert maga az Úr, aki őt külsőleg hallható szavával meghívta, belül ellenállhatatlan ösztönzéssel rávette, hogy kövesse őt, szívébe öntve a kegyelem fényét. Ennek világánál Máté megértette, hogy aki itt a földön elszólította őt az ideigvalóktól, az az égben romolhatatlan kincseket tud neki adni.

Vendégül látta őt házában. Sok vámos meg bűnös jött oda, s Jézussal és tanítványaival együtt asztalhoz telepedett{n}{r}Mt 9, 10{/r}{/n}. Egy vámos megtérése sok vámosnak és bűnösnek ad példát a bűnbánatra és a bocsánatra. Aki majd a pogányok apostola és tanítója lesz, megtérésének kezdetén szép és igaz előrejelzéssel a bűnösök egész csapatát vezeti magával az üdvösségre, és az evangélium hirdetésének a feladatát, amelyet erényeinek kiteljesedésével valósít majd meg hiány nélkül, hitének első lépéseinél már gyakorolja. Továbbá: ha a történetek vizsgálatánál értelmünkkel mélyebbre akarunk hatolni, Máté nemcsak földi házában adott testi lakomát az Úrnak, hanem lelkének házában sokkal buzgóbban készített neki lakomát, a hit és szeretet által, annak tanúságtétele szerint, aki azt mondotta: Nézd, az ajtóban állok, és kopogok; aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem{n}{r}Jel 3, 20{/r}{/n}.

Ha meghalljuk szavát, akkor nyitunk ajtót az ő fogadására, amikor akár rejtett, akár nyílt intéseinek szívesen szót fogadunk, és gondos munkával megtesszük azt, aminek elvégzésére felszólítást kaptunk. Betér hozzánk, hogy ő velünk, mi pedig vele étkezzünk. A választottak szívében ugyanis szeretetének kegyelmével vesz lakást, és szüntelen jelenlétének fényével üdíti fel őket, hogy a mennyei vágyak egyre jobban megerősödjenek bennük, és az ég felé törő tetteikkel mint nagyon kedves eledellel táplálják Jézust.

Isten égi törvényének okos és jól képzett tudósa, {*} Arra késztette szívét, hogy az Úr törvényét kutassa, tegye és tanítsa Urának föléje terjesztett áldó keze szerint.

A dicsőséges szent Isten reábízta evangéliumát. {*} Arra késztette szívét, hogy az Úr törvényét kutassa, tegye és tanítsa Urának föléje terjesztett áldó keze szerint.

Szeretett nővéreim! Örökkévaló épületéhez az isteni Építőmester köveket keres, és azokat üdvöt hozó vésőjének állandó használatával, valamint szorgos csiszolással készíti elő, ahogyan ezt jóságos anyánk, a Katolikus Egyház, a templomszentelés zsolozsmájában megénekli, és ez valóban így is van.

A lélek ugyanis olyan, mint a kő, és az a rendeltetése, hogy dicsősége örök legyen, vagyis hogy örökkévaló épület épüljön belőle. Az építőmesternek, aki a ház építéséhez köveket keres, először is meg kell tisztítania a köveket. Ezt a kalapács és a véső használatával éri el. Hasonlóképpen jár el a mennyei Atya is a kiválasztottakkal, akiket kezdettől fogva nagy-nagy bölcsességgel és gondoskodó szeretettel arra rendelt, hogy örök hajlékká épüljenek.

A lelkeket is, akiket a mennyei Atya arra rendelt, hogy az örök dicsőségben Krisztussal uralkodjanak, kalapáccsal és vésővel meg kell tisztítani. Ezeket az eszközöket használja fel az isteni Mester, hogy előkészítse a köveket, vagyis az ő választottait. Mi a kalapács és a véső az ember életében? A lélek számára a sötétség, a félelmek, a kísértések, a beteges aggályosság, valamint a test számára a betegségek.

Adjatok tehát hálát az örök Atya végtelen jóságáért, aki az üdvösségre szánt lelketekkel így törődik. Miért ne dicsekednénk mennyei Atyánknak ezzel a gondoskodásával, aki minden atya közül a legjobb? Nyissátok meg szíveteket a lelkek ezen égi orvosának, és nagy bizalommal eltelve vessétek magatokat az ő szent karjaiba; ő úgy törődik veletek, az ő választottaival, hogy egyre inkább kövessétek Jézust a Kálvária hegyére. Örömmel és meghatódott lélekkel látom, hogy mit művelt bennetek a kegyelem.

Ne kételkedjetek abban, hogy mindazt, ami veletek történik, az Úr rendelte így. Ezért ne féljetek attól, hogy Isten visz bele benneteket valami bajba vagy méltatlan helyzetbe. Elég nektek tudni, hogy életetek folyamán soha nem akartátok megbántani Istent, sőt egyre jobban tiszteltétek őt.

Ha ez a jóakaró Jegyes lelketekben elrejtőzik, azt nem azért teszi – amire talán gondoltok_–, hogy hűtlenségteket megbüntesse, hanem mert próbára akarja tenni hűségteket és állhatatosságtokat, és ki akar gyógyítani bizonyos betegségekből, amelyek testi szemekkel nem láthatók, tudniillik olyan betegségekből és bűnökből, amelyektől az igazak sem mentesek. Meg van írva ugyanis a Szentírásban: Az igaz is hétszer esik el{n}{r}Péld 24, 16{/r}{/n}.

Higgyetek hát nekem, mert ha nem tudnám, hogy milyen sok teher van rajtatok, kevéssé örvendenék, hiszen úgy érezném, hogy kevesebb igazgyöngyöt adományozott nektek az Úr. Vessétek el hát a kételyeket, mint kísértéseket. Vessétek el a kételkedéseket, amelyek életformátokkal kapcsolatosak, hogy tudniillik nem halljátok az isteni hívást, és hogy a Jegyes édes hívásainak ellenálltok. Mindezek nem a Szentlélektől, hanem a gonosz lélektől származnak. Ördögi módszerek ezek, amelyek arra törekszenek, hogy a tökéletes élettel hagyjatok fel, vagy ne törekedjetek arra. Ne csüggedjetek el!

Amikor Jézus megmutatja magát előttetek, adjatok hálát neki. Ha elrejtőzik előletek, azért is adjatok hálát. Mindezt szeretetből teszi veletek. Buzdítalak benneteket arra, hogy feszítsétek magatokat Jézussal keresztre és vele mondjátok majd: Beteljesedett!{n}{r}Jn 19, 30{/r}{/n}

Krisztus tartja össze az egész épületet. {*} Belőle nő ki az Úr szent temploma.

Ti is benne épültök egybe a Szentlélek közreműködésével az Isten hajlékává. {*} Belőle nő ki az Úr szent temploma.

SZENT GELLÉRT PÜSPÖK ÉS VÉRTANÚ,
A SZEGED-CSANÁDI EGYHÁZMEGYE VÉDŐSZENTJE

HIMNUSZ

Szép Velence, ősi város,

zengj az Úrnak éneket.

Erényekben kiváltságos,

Gondviselés van veled,

mert Gellértet a jóságos

Isten adta teneked.

S ő, az Isten választottja,

néki adja önmagát.

Lelke üdve lesz a gondja,

vállalván a Regulát,

földi pálya nem marasztja,

Krisztus útján megy tovább.

Őt e honban tiszteletben

részesítik, mint atyát.

Hitet plántál, és a mennyben

sokszorozza jók hadát,

templomot rak, s mindenekben

csodálják alázatát.

Legyen áldás és imádat

Háromság-egy Istennek,

az Atyának és Fiúnak

s velük a Szentléleknek,

ki a küzdőknek erőt ad,

hogy győzelmet nyerjenek. Ámen.

Ant. 1Otthonra lelt már Gellért az Isten hajlékában, tükörré mosta lelkét, és győzött nagy tusában.

Ant. 2Barlangba megy, testét gyötri, osztja Szent Mór életét, érte jön királya, s inti az elgyötört remetét: őt jelölte ki mint népe püspökét és mesterét.

Ant. 3A bűnösök közé nem ül le az Isten embere, az igazság széke Krisztus vértanújának helye.

(Pál apostol) Milétuszból üzent Efezusba, és magához kérette az egyház presbitereit. Amikor megérkeztek, így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy Ázsiába jövetelem első napjától kezdve minden időmet köztetek töltöttem, és szolgáltam az Úrnak, teljes alázatosságban, mindenfelől szorongattatva, a szomorúságok és megpróbáltatások közepette is, amik a zsidók áskálódásai folytán jutottak osztályrészemül. Nem tagadtam meg tőletek semmit, ami javatokra szolgálhatott: prédikáltam nektek, és tanítottalak benneteket, nyilvánosan és magánházaknál. Zsidóknak és görögöknek egyaránt hirdettem, hogy térjenek meg az Istenhez, és higgyenek Urunkban, Jézusban.

Most belsőleg indíttatva Jeruzsálembe megyek. Nem tudom, mi lesz ott velem, csak azt adta tudtomra a Szentlélek városról városra, hogy bilincs és megpróbáltatás vár rám. De mit sem aggódom: kevésbe veszem életemet, csakhogy végigfussam pályámat, és teljesítsem a feladatot, amelyet Urunk, Jézus bízott rám, vagyis hogy tanúságot tegyek az Isten kegyelmét hirdető evangéliumról.

És tudom azt is, hogy közületek, akik közt hirdetem az Isten országát, nem lát többé senki. Ezért most ünnepélyesen kijelentem: nem szárad rajtam senkinek a vére. Mert nem riadtam vissza semmitől, hogy az Isten akaratát teljes egészében fel ne tárjam előttetek. Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra. Azért rendelt benneteket a Szentlélek az élére elöljáróul, hogy igazgassátok az Isten egyházát, amelyet a tulajdon vére árán szerzett meg magának. Tudom, hogy ha eltávozom, ragadozó farkasok törnek rátok, s nem kímélik a nyájat. Közületek is akadnak majd olyanok, akik rajta lesznek, hogy álnok szóval maguk mellé állítsák a tanítványokat. Ezért legyetek éberek, és véssétek jól emlékezetetekbe, hogy három éven át éjjel-nappal szünet nélkül, könnyek közt figyelmeztettem mindegyiketeket.

Most pedig az Istennek és kegyelme szavának ajánllak benneteket. Neki hatalma van rá, hogy fölépítse művét, és megadja nektek az összes szenttel közös örökséget. Senki ezüstjét, aranyát vagy ruháját nem kívántam. Jól tudjátok, hogy amire magamnak és társaimnak szükségünk volt, a kezem munkájával szereztem meg. Minden tekintetben példát adtam nektek, hogyan kell dolgozni, s a gyengéknek támaszukra lenni, Urunk, Jézus szavaira emlékezve: Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” Szavai befejeztével letérdelt, és imádkozott velük. Nagy sírásban törtek ki mindnyájan, Pál nyakába borultak, és összecsókolták. Leginkább az a mondása fájt nekik, hogy nem látják többé viszont. Aztán kikísérték a hajóhoz.

Ő, az Isten választottja, Úrnak adja önmagát. {*} Lelke üdve lesz a gondja, vállalván a Regulát.

Földi pálya nem marasztja, Krisztus útján megy tovább. {*} Lelke üdve lesz a gondja, vállalván a Regulát.

Szent Gellért csanádi püspöknek és vértanúnak a három ifjú himnuszáról szóló elmélkedéséből

(Corp. Christ. Cont. Mediæv., vol. 49, Turnholti, 1978. CC MC, vol. 49, lin. 519-521. 526-591)

Nagyon kevesen tudják, sőt talán senki sem tudja egészen felfogni, hogy mekkora erő van a Szentírásban.

Nézzétek, kedves testvéreim, milyen csodálatosak és milyen drágák a Szentírás sorai, és mindig szent vágyat ébresztenek. A szentek kifogyhatatlan tápláléka és szent éhsége ez. E kimeríthetetlen bőség nem hagy maga után semmi kívánnivalót, de még inkább értékesebb gyakori határozottsága.

Méltán, mert egyrészt a Szentírásból szerzi meg az ember az üdvösség ismeretét, másrészt pedig maga a Szentírás mindazokat, akik hisznek, és hitük szerint cselekednek, el is vezeti az örök életre. A Szentírás a múltat változtatás nélkül írja le, a jelent meg jobban megmutatja, mint ahogy azt látni lehet, a jövőt pedig már mintegy megtörténtet mondja el. A Szentírás minden lapjáról az igazság szól, minden lapján az isteni erő tündöklik, és minden lapja a jövőt tárja fel az emberi nem előtt.

Mint ahogy az a földön is szokott lenni, a mi meglevő felfogásunknak megfelelően példabeszédekben és elrejtve közli velünk az isteni igazságokat, amint azt a 77. zsoltár is mondja : Példabeszédre nyitom ajkamat: Hirdetem, ami rejtve volt a világ teremtésétől fogva{n}vö. {r}Zsolt 77, 2{/r}{/n}.

Hogy elénk tárjon minden isteni ajándékot, a Szentírás megtanít bennünket a Szentháromság hódolatteljes ismeretére is, amelyet – a bálványok tiszteletére fordított annyi évszázadon át – nem ismert meg ez a szomorú sorsú, elvakult emberiség; tudniillik az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, mint egy Istent és minden teremtmény Alkotóját és Kormányzóját, aki képes volt megteremteni mindazt, amit csak akart, és ami csak látszik az égen és a földön.

Ha azt kérdezed, hogy ő milyen jó, halld meg ilyen röviden összefoglalva: Menedék a nyomorúság válságos napjaiban{n}{r}Zsolt 9, 10{/r}{/n}. Ha a hatalmát kérdezed, halld: Ki állhat ellen a te hatalmadnak?{n}Vö. {r}Zsolt 75, 8{/r}{/n} Ha igazságát kérdezed, halld: Igazságosan megítéli a földkerekséget{n}{r}Zsolt 95, 13{/r}{/n}.

A Szentírás egészen világosan tanítja, hogy Isten mindenütt jelen van. Így mondja a Zsoltáros: Lelked elől ugyan hova mehetnék? Színed elől hová futhatnék? Ha fölhágok az égbe, odafönn vagy, ha leszállok az alvilágba, odalenn talállak{n}{r}Zsolt 138, 7-8{/r}{/n}, és így tovább, amint a Szentírás az ő nagyságáról szól.

Ezeket a szent iratokat, amint jól tudod, nem emberi értelem találta ki, hanem isteni erő íratta le szent emberek által. Ezt akkor lehet igazán megérteni, amikor egy hívő lélek megbizonyosul arról, hogy a Szentírást mint igazságot és mint a lélekre nézve hasznosat lehet hirdetni. Mi az, ami lelkileg hasznos és drága, amit meg nem találsz a Szentírásban, ha a tiszta lélek értelmével figyelsz rá?

A Szentírás minden egyes felolvasása nem üresen elhangzó szó, és nem is késlekedik annak a megvalósításában, amit ígér, mert akik engedelmeskednek neki, azoknak meghozza az örök üdvösséget, a gőgösöket pedig, akik ellene mondanak, örök büntetéssel sújtja.

Ezért is kapjuk azt a figyelmeztetést, hogy a Szentírás szavait nemcsak meghallgatni kell, hanem üdvös cselekedetekkel az embernek teljesítenie is kell azokat. Egyszer ugyanis az Isten és az embertárs iránti szeretetre figyelmeztet bennünket, máskor meg arra, hogy a világ mulandó dolgait túl ne értékeljük, ismét máskor meg azt csöpögteti beléd, hogy meg ne feledkezzél arról a hazádról, amely majd örök lakóhelyed lesz. Türelemre int, reményt nyújt, dicséri az üdvös alázatosságot, és mindig elítéli a romlásba döntő gőgösséget, de gyakran ajánlja a jámbor alamizsnálkodást.

Eddigi minden jótéteményét felülmúlva a Szentírás akkor a legirgalmasabb, amikor tanúsítja, hogy a mi ítélő Bíránk elfogadja a bűnbánatot, és tanítja, hogy a mi jóságos Megváltónk megbocsát; sőt a Szentírás elriaszt a bűntől, hogy megjavítson bennünket, ítélettel fenyeget, hogy irgalmazhasson, és megparancsolja: úgy éljünk, hogy méltók legyünk az angyalok társaságára, és legyen meg bennünk az, ami a legdrágább és örök értékű, hogy Isten legyen minden mindenben{n}{r}1 Kor 15, 28{/r}{/n}, továbbá hogy meglássuk őt színről színre, és töltekezzünk dicsőségének bőségéből, és ne legyen már többé semmi kielégítetlen vágyunk.

Ki lenne az, aki nem akarna az ilyen parancsoknak szót fogadni, hacsak nem az, aki mindenáron az örök kárhozatba akar rohanni? Minden esztelenséget és minden butaságot felülmúl az, ha valaki saját Megváltója parancsait semmibe veszi, és ugyanakkor legkegyetlenebb ellensége csábításait követi.

Ahány szó, annyi jutalom; ahány ítélet, annyi büntetés. A Szentírás nem szűnik meg hasznos tanításokat adni, csak akkor, ha kivágják a nyelvet, és az hallgat.

Mindezeket nagyon kell tudniuk azoknak, akik követni akarják Krisztust, és győzelmet akarnak aratni testük felett, amelyben nem uralkodik a Szentlélek. Végül is azt akarja a Szentlélek, hogy övéi fel legyenek fegyverezve a láthatatlan támadások ellen is, hogy legyőzzék azt a gonosz szellemet, amely Sault gyötörte. Ennek a gonosz szellemnek az elűzéséhez, mint már mondottam, főként Dávid lantjára van szükség, azaz Krisztus drága tanítására és ennek a megvalósítására. Ez teszi az Istenben hívőket jólelkűekké.

Gellért szól: „Ma minket égi Bárány asztalának étke vár.” Vad tömeg ront rá gorombán, hősi lelke bátran áll, {*} Míg csak éltét durva sziklán ki nem oltja a halál.

Az Úr nem adta őt kezükre. {*} Míg csak éltét durva sziklán ki nem oltja a halál.

A szent vértanúk dicső szenvedésének leírásaiból – amelyeket az egész Egyház mindenütt nagy becsben tart – szemmel láthatólag bebizonyosodik előttünk, hogy mennyire igaz, amit a zsoltárban énekelünk: Az Úr szemében drága minden szentjének halála{n}{r}Zsolt 115, 15{/r}{/n}; ha már a mi szemünkben drága, akkor még inkább az az ő szemében, akinek a nevéért meghaltak. De e vértanúk halálának az ára: annak az egynek a halála. Az az egy meghaló mennyi halált szerzett magának? Hiszen, ha meg nem halt volna, halála, mint búzaszem, meg nem sokszorozódott volna. Hallottátok, mit mondott, amikor közeledett szenvedéséhez, azaz, amikor már közeledett a mi megváltásunk: Ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz{n}{r}Jn 12, 24{/r}{/n}.

Rászorultunk ugyanis erre a kereszten függő nagy váltságdíjra, mert itt lett kifizetve megváltásunk díja; amikor a beledöfött lándzsa megnyitotta oldalát, onnét áradt ki az egész földkerekség váltságdíja. Ebből vásárolt magának híveket és mártírokat, de a vértanúk hite igazolást is nyert: tanú erre a vér. Hiszen ami a váltságdíjuk volt, azzal fizettek vissza, és így valóra váltották, amit Szent János mond: Amint Krisztus életét adta értünk, nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért{n}vö. {r}1 Jn 3, 16{/r}{/n}. Másutt meg azt olvassuk: Amikor egy előkelő asztalhoz leülsz, pontosan figyeld meg, mit tesznek eléd, mert majd neked is ugyanilyet kell nyújtanod{n}vö. {r}Péld 23, 1-2{/r}{/n}. Ez az előkelő asztal az, ahol az eledel maga az asztal Ura. Vendégeit senki sem táplálja saját magával, de ezt teszi az Úr Krisztus; hiszen ő a meghívó, és ő maga az étel és az ital is. A mártírok tudták, hogy mi volt az eledelük és italuk, ők is hasonlóval viszonozták.

De miből viszonozták volna ezt, ha a viszonzás lehetőségét meg nem adja nekik az, aki előbb költött rájuk? Mit adhatnék én az Úrnak mindazokért, amiket ő adott nekem? Az üdvösség kelyhét veszem{n}{r}Zsolt 115, 12-13{/r}{/n}. Mi ez a kehely? A szenvedés keserű, de üdvösséges kelyhe. Az a kehely, amelyet még érinteni is félt volna a beteg, ha ki nem itta volna előbb maga az orvos. Ez az a kehely, amelyet már Krisztus szavából ismerünk, hiszen így mondta: Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely{n}{r}Mt 26, 39{/r}{/n}. A vértanúk e kehelyről mondták: Az üdvösség kelyhét veszem, és segítségül hívom az Úr nevét{n}{r}Zsolt 115, 13{/r}{/n}. Hogyan győzhetnének a vértanúk, ha nem az győzne a mártírokban, aki azt mondta: Bízzatok, mert én legyőztem a világot?{n}{r}Jn 16, 33{/r}{/n} A mennyei Király uralkodott a vértanúk gondolatán és szaván, s a földön általuk győzött a sátánon, a mennyben pedig megkoszorúzta a vértanúkat. Boldog vértanúk! Ti egészen kiittátok ezt a kelyhet. Így vége lett szenvedéseteknek, és megkaptátok dicső jutalmatokat!

A szent férfiak dicsőségesen vérüket ontották Krisztusért; őt szerették életükben, őt követték halálukban. {*} Ezért kiérdemelték a győzelmi koszorút.

Egy lélek és egy hit volt bennük. {*} Ezért kiérdemelték a győzelmi koszorút.

Nem szabad külső ruházatuk vagy viseletük szerint értékelnünk a szegényeket, sem pedig látszólagos lelki adottságaik alapján, hiszen ők gyakran ügyetlenebbek, durva megjelenésűek. Ha viszont a hit világosságának fényében nézitek a szegényeket, akkor majd olyanoknak látjátok meg őket, mint akik Isten Fiának a szerepét töltik be, aki önként választotta a szegénységet. Amikor ugyanis szenvedett, és szinte teljesen elvesztette emberi alakját, a pogányok számára oktalansággá, a zsidók számára botránnyá lett, noha úgy mutatkozott be előttük, mint az evangélium hirdetője a szegényeknek: Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek{n}{r}Lk 4, 18{/r}{/n}. Ezért hát nekünk is így kell gondolkodnunk, és követnünk kell, amit Krisztus tett, tudniillik gondját kell viselnünk a szegényeknek, őket megvigasztalnunk, segítenünk és nagyra becsülnünk kell.

Mivel pedig Krisztus szegénynek akart születni, és tanítványokul is szegényeket választott maga mellé, sőt maga is a szegények szolgája lett, ezért annyira osztozott a sorsukban, hogy – miként maga mondotta – bármi jót vagy rosszat tegyenek is a szegényeknek, úgy veszi majd, mintha neki tették volna. Isten ugyanis, aki szereti a szegényeket, szereti azokat is, akik a szegényeket szeretik. Hiszen ha valaki előtt egy ember kedves, akkor szeretetébe fogadja azokat is, akik ennek az előtte kedves embernek barátai, vagy szeretetszolgálatot tesznek neki. Ezért merjük remélni, hogy a szegények iránti szeretetünk miatt majd minket is szeret az Isten. Tehát iparkodjunk az elesetteket és szegényeket megérteni{n}vö. {r}Zsolt 40, 2{/r}{/n}, gyakran felkeresve őket, és annyira együttérezni velük, hogy mi is mondhassuk az Apostollal: Mindenkinek mindene lettem{n}{r}1 Kor 9, 22{/r}{/n}. Ezért arra kell törekednünk, hogy embertársaink gondját és nyomorúságát látva részvevő lélekkel kérjük Istent, öntse belénk az irgalmasság és könyörületesség szeretetét, ezzel töltse be szívünket, és őrizze is meg azt benne.

A szegények szolgálatát pedig mindennél előbbre valónak kell tartanunk, és késlekedés nélkül kell teljesítenünk. Tehát, ha még imádság idején is orvosságot vagy segítséget kellene adni valamelyik rászorulónak, nyugodt lélekkel menjetek el hozzá, és szolgálatotokat úgy ajánljátok Istennek, mintha imádkoztatok volna. Ne nyugtalankodjatok lelketekben, és ne legyen lelkiismeret-furdalástok a szegények szolgálata miatt elmulasztott imádságtokért. Nem bántjuk meg Istent, ha éppen Isten miatt hagyjuk abba az ő imádását azért, hogy ilyen szolgálatokat teljesítsünk.

Amikor tehát abbahagytátok az imádságot, hogy egy szegénynek szolgálatára legyetek, arra gondoljatok, hogy ezt a szolgálatot éppen magának Istennek teszitek. A szeretet ugyanis minden szabályt megelőz, hiszen mindenekelőtt a szeretetre kell törekednünk; és mivel a szeretet a legmagasztosabb, meg kell tennünk, amit parancsol. Tehát a szegények iránti szolgálatunkat fokozott lelki buzgósággal végezzük, felkutatva főleg az elhagyatottakat, hiszen ők azok, akiket nekünk szolgálnunk kell, és egykor ők lesznek a mi pártfogóink is.

Bár mindenkitől független voltam, mégis mindenkinek szolgája lettem. A gyöngék közt gyönge lettem, {*} Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek.

A vaknak úgy szolgáltam, hogy a szeme voltam, a szegény embereknek atyjuk voltam. {*} Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek.

Örökre megszilárdul annak a királynak trónja, aki felkarolja a szegények ügyét.

Vratiszláv halála után a fiát, Vencelt választották meg fejedelmükké a csehek, ő Isten kegyelméből tökéletes volt a hitben. Jót tett minden szegénnyel: a ruhátlanokat felruházta, az éhezőket táplálta, és befogadta a vándorokat az evangélium szavainak megfelelően. Nem tűrte, hogy igazságtalanság érje az özvegyeket; szeretett minden embert, szegényt és gazdagot egyaránt. Segítette Isten szolgáit, és kitűnt sok templom felékesítésében.

Mindezek ellenére a nagyravágyó cseh főemberek ellene ingerelték öccsét, Boleszlávot, és azt mondták neki: „Testvéred, Vencel életedre tör, anyád és emberei közreműködésével meg akar ölni.”

A templomok felszentelésének ünnepein Vencelnek szokása volt meglátogatni minden várost. Elment tehát Boleszláv városába is egy vasárnap Szent Kozma és Damján ünnepére. A szentmise után vissza akart térni Prágába. Boleszláv azonban maradásra bírta, álnok szándékkal így kérlelve: „Testvér, miért is mennél el ilyen hamar?” Virradatkor éppen reggeli zsolozsmára harangoztak, ennek hallatára Vencel így fohászkodott: „Dicsőség neked, Uram, hogy a mai nap reggelére is felvirrasztottál.” Majd fölkelt, és elindult, hogy részt vegyen a reggeli zsolozsmán.

Boleszláv az ajtóban rögtön a nyomába szegődött. Amikor Vencel meglátta, e szavakkal fordult hozzá: „Testvér, tegnap olyan jó voltál hozzám, mint egy alázatos szolga.” De Boleszláv az ördög sugallatára, aki szívét megrontotta, kardot rántott, és így válaszolt bátyjának: „Most még jobb akarok lenni hozzád.” E szavak után fejére sújtott kardjával.

Vencel ekkor felé fordulva így szólt hozzá: „Testvér, mit forgatsz a szívedben?” Majd megragadta, és a földre teperte. De ekkor Boleszláv tanácsosai közül valaki odaugrott, és Vencel kezére vágott. Ez, mivel keze megsebesült, elengedte testvérét, és a templom felé menekült. De két másik gonosztevő utánaeredt, és megölte a templom kapujában. Egy harmadik pedig odafutva kardot döfött az oldalába. Vencel nemsokára e szavakkal lehelte ki a lelkét: „Uram, kezedbe ajánlom lelkemet.”{n}{r}Lk 23, 46{/r}{/n}

Az igaz virul majd, mint a liliom, {*} És virágzik az Úr előtt mindörökké.

Az Úr házában van elültetve, Istenünknek csarnokában. {*} És virágzik az Úr előtt mindörökké.

Szent II. János Pál pápa szentbeszédéből, amelyet Manilában mondott az ünnepélyes szentmise alkalmával, amikor Isten tiszteletreméltó szolgái, Ruiz Lőrinc és társai számára elrendelte a mennyei boldogokat megillető tiszteletet

A szent vértanúk az Isten iránti tisztelet és szeretet nagyszerű tanúságát adták

Az evangélium igéi tanúsítják, hogy Krisztus Urunk igazán övéinek vallja mennyei Atyja előtt vértanú híveit, akik megvallották őt az emberek előtt.

A dicsőítésnek az a himnusza, amelyet most egy megszámlálhatatlan sokaság hangján Istennek énekeltünk, visszhangja annak a Te Deum-nak, amely 1637. december 27-én hangzott el Nagaszakiban, Szent Domonkos templomában, amikor híre ment, hogy vértanúságot szenvedett egy hat keresztényből álló csoport. Köztük volt a misszió vezetője, González Antal atya, a Deon helységből való domonkos rendi szerzetes, és Ruiz Lőrinc családapa, aki Manila városából származott, pontosabban a városon kívüli Binondo elővárosból. Ezek a tanúságtevők maguk is zsoltárokat énekeltek az irgalmas és hatalmas Istennek, amikor fogságba hurcolták őket, és vértanúhalált kellett halniuk három napon át tartó kínszenvedés után.

A hit legyőzi a világot. A hit hirdetése napként világít mindazoknak, akik el kívánnak jutni az igazság ismeretére. Mert bár sokféle nyelven beszél a világ, egy és ugyanaz a keresztény hagyomány.

A mi Urunk, Jézus a saját vére árán igazán megváltotta szolgáit, akik minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből gyűlnek egybe, hogy Istenért királyi papsággá legyenek.

A tizenhat boldog vértanú a keresztség, illetve az egyházi rend révén szerzett papságát gyakorolta, és vérének ontásával az Isten iránti tisztelet és szeretet nagyszerű tanúságát adta, hozzákapcsolódva Krisztusnak a kereszt oltárán bemutatott áldozatához. Krisztust követték, aki pap és áldozat; követték a legmagasabb fokon, amennyire emberi teremtményeknek ez egyáltalán lehetséges. De egyúttal bizonyságot tettek embertestvéreik iránti nagy szeretetükről is, akikért mi is hivatva vagyunk magunkat áldozatul adni, hogy Isten Fiának példáját kövessük, aki érettünk adta önmagát.

Ruiz Lőrinc ezt a hivatást töltötte be. Egy veszélyekkel teljes út végén a Szentlélek nem sejtett cél felé vezette. Bírái előtt megvallotta, hogy keresztény, és kész meghalni Istenért: „Életemet ezerszer is kész lennék odaadni érette. Hittagadó sohasem leszek. Megölhettek, ha akartok. Kész vagyok meghalni Istenért.”

Ez életének összegzése, hitének tanúbizonysága és halálának értelme. Az ifjú családapa ebben a mozzanatban tanúsította és tökéletes fokra emelte a keresztény hittanítást, amelyben a Szent Domonkos-rendi testvérek binondói iskolájában részesült, tudniillik azt a katekézist, amelynek Krisztus az egyetlen középpontja, mert Krisztusról szól, és mert maga Krisztus tanítja a hithirdető ajka által.

A kínai apától és tagalog nyelvű anyától származó Ruiz Lőrinc példája figyelmeztet, hogy mindannyiunk életének teljesen Krisztus szerint kell alakulnia.

Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy napról napra felajánljuk önmagunkat, és válaszolunk vele Krisztus áldozatára, mert ő avégett jött a világba, hogy életünk legyen, és egyre bőségesebben legyen.

Ezek a szent férfiak dicsőséges vérüket ontották az Úrért, Krisztust szerették életükben, és őt követték halálukban: {*} Ezért érdemelték ki a győzelmi koszorút.

Egy lélek és egy hit volt bennük. {*} Ezért érdemelték ki a győzelmi koszorút.

HIMNUSZ

Szálljon dicsérő énekünk

felétek, szent főangyalok,

kiket nagy tisztesség övez,

hol állnak égi csarnokok!

Mihály, mennybéli nagy hadak

vezére, győztes harcosa,

villámló jobbod védje meg

az Istenhez hű lelkeket!

Gábor, ki égi titkokat

társz fel mint legfelsőbb követ,

segíts, ne hagyjuk el soha

a megszentelt ösvényeket!

Ó, Rafael, te légy velünk,

kik új hazába készülünk,

tarts távol tőlünk testi bajt,

és hozd, mi lelki üdvöt ad!

És mind, ti, fényes angyalok,

fehér, hótiszta szép sereg,

segítsetek, hogy egykoron

majd mennyet érjünk köztetek!

Legfőbb Atyánkat s egy Fiát

imádjuk és Szentlelküket,

kiknek ti egy dicséretet

együtt örökké zengetek! Ámen.

Ant. 1Megrázkódott a tenger, és megrendült a föld, amikor Mihály főangyal leszállt az égből. 96. zsoltár

Ant. 2Gábor főangyal megjelent Zakariásnak, és így szólt: Feleséged, Erzsébet fiút szül neked, és te Jánosnak fogod nevezni. 102. zsoltár I.

Ant. 3Rafael angyal vagyok, aki az Úr színe előtt állok; dicsőítsétek Istent, és hirdessétek csodás tetteit. 102. zsoltár II.

Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, öltözete a nap, lába alatt a hold, fején tizenkét csillagból korona. Áldott állapotban volt, gyötrelmében és szülési fájdalmában kiáltozott. Most egy másik jel tűnt fel az égen: egy nagy vörös sárkány, hét feje volt, és tíz szarva, s mindegyik fején korona. Farkával lesöpörte az ég csillagainak egyharmadát, és a földre szórta. Ekkor a sárkány odaállt a szülő asszony elé, hogy mihelyt megszül, elnyelje gyermekét. Fiút szült, fiúgyermeket, aki majd vaspálcával kormányozza mind a nemzeteket. Gyermekét elragadták, és az Isten trónja elé tették. Az asszony a pusztába menekült, ahol az Isten helyet készített számára, hogy ott éljen ezerkétszázhatvan napig.

Ezután nagy harc támadt a mennyben. Mihály és angyalai megtámadták a sárkányt. A sárkány és angyalai védekeztek, de nem tudtak ellenállni, s nem maradt számukra hely a mennyben. Levetették a nagy sárkányt, az ősi kígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki tévútra vezeti az egész világot. A földre vetették, s vele együtt letaszították angyalait is.

Ekkor harsány hangot hallottam az égben: „Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa, és Fölkentjének királysága, mert letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádolta őket Istenünk trónja előtt. De legyőzték őt a Bárány vérével és tanúsága igéjével. Még életüket sem kímélték, mindhalálig! Ezért örvendezzetek, ti, mennyek, és ti, akik benne laktok! Jaj a földnek és a tengernek, mert oda szállt le a sátán nagy haragjában. Tudja, hogy kevés ideje van hátra.”

Amikor a sárkány látta, hogy a földre taszították, üldözőbe vette az asszonyt, aki fiúgyermeket szült. Az asszony azonban kapott két nagy sasszárnyat, hogy a pusztába repüljön, a rejtekhelyére, ahol majd a kígyótól távol egy évig, két évig és félévig táplálják. Erre a kígyó annyi vizet lövellt a szájából az asszony után, mint egy folyó, hogy elsodorja az ár. De a föld segített az asszonyon: megnyílt a mélye, és elnyelte a sárkány szájából kiáradó folyót.

A sárkány haragra lobbant az asszony ellen, és harcba szállt többi gyermekével, aki megtartja Isten parancsait, és kitart Jézus tanúsága mellett.

Nagy csend lett a mennyben, amíg Mihály és angyalai harcoltak a sárkánnyal. {*} Harsány hang hallatszott: Üdv, dicsőség és hatalom mindenható Istenünknek.

Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa, és Fölkentjének királysága. {*} Harsány hang hallatszott: Üdv, dicsőség és hatalom mindenható Istenünknek.

Tudnunk kell, hogy az „angyal” szó tisztséget jelent, és nem természetet. A mennyei hazának ezek a szellemi lényei ugyanis természetük szerint mindig szellemek, viszont egyáltalán nem mindig lehet angyaloknak nevezni őket. Valójában csak akkor „angyalok”, vagyis küldöttek, amikor valamilyen isteni üzenetnek közvetítői. Azokat, akik kisebb jelentőségű üzeneteket hoznak, nevezzük angyaloknak, azokat pedig, akik fontosabb üzeneteket adnak át, főangyaloknak.

Ezért van az, hogy a Boldogságos Szűz Máriához nem akármelyik angyalt, hanem Gábor főangyalt küldte Isten: úgy illett, hogy erre a szolgálatra főangyal jöjjön, hiszen a legfontosabb üzenetet hozta.

A főangyalokat az említett okból külön névvel is megjelöljük; a szavak jelentése ugyanis feltárja, hogy működésükben mire is van leginkább adottságuk. Abban a szent országban a mindenható Isten színelátása tökéletessé teszi a tudást; ott tehát ki-ki nem azért kap saját nevet, mintha név nélkül nem lenne ismeretes a személye, hanem azért, mert amikor valamilyen szolgálat ellátására hozzánk jönnek, ennek a küldetésnek megfelelő nevet viselnek. Ezért az egyikük neve Mihály, „Ki olyan, mint az Isten?”; a másiké Gábor, „Isten ereje”, a harmadiké pedig Rafael, „Isten orvossága”.

Tudomásunk szerint valahányszor csodálatos hatalmat kell kifejteni, Mihály kap küldetést, hogy tevékenységéből és nevéből egyaránt kitűnjék: senki sem tehet olyan nagyszerű dolgokat, mint amilyeneket Isten megtehet. Éppen ezért van megírva, hogy az ősi ellenség Mihály főangyallal fogja végső csatáját megvívni. Ezt Szent János révén tudjuk: Akkor nagy harc támadt Mihály főangyallal{n}vö. {r}Jel 12, 7{/r}{/n}, tudniillik amikor a világ végén a maga erejére hagyja Isten a bukott angyalt, és letaszítja végleges kárhozatába. Ő az az ősi ellenség, aki gőgjében hasonló akart lenni Istenhez, mondván: Én az égbe megyek föl, az Isten csillagai fölé állítom trónomat, hasonló leszek a Fölségeshez{n}{r}Iz 14, 13{/r}{/n}.

Ugyanígy, azért küldte Isten Szűz Máriához Gábort, mert az ő neve: „Isten ereje”. Krisztust jött ugyanis hírül adni; aki a láthatatlan világ gonosz hatalmasságainak a letörésére kegyes volt nyomorúságos külsőnkben megjelenni; ugyanakkor erős Istenként és győztes harcosként is jött e földre, és ezért jelentette be az „Isten erejé”-nek nevezett angyal.

Végül, Rafael nevének jelentése: „Isten orvossága”. Ennek az a magyarázata, hogy amikor gyógyító beavatkozással megérintette Tóbiás szemét, megszüntette a vak emberre borult sötétséget. Természetes tehát, hogy akit Isten gyógyítás céljából küld, az méltán viseli az „Isten orvossága” nevet.

Az angyal ott állt a templom oltára előtt, arany füstölő volt nála; sok tömjént kapott. {*} Az angyal kezéből a tömjén füstje felszállt az Isten elé.

Ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer tízezren álltak előtte. {*} Az angyal kezéből a tömjén füstje felszállt az Isten elé.

Szent Jeromos áldozópapnak Izajás próféta könyvéhez írt magyarázatainak előszavából

Teljesítem kötelességemet Krisztus parancsainak engedelmeskedve, ahogyan ő mondja: Vizsgáljátok az írásokat{n}{r}Jn 5, 39{/r}{/n}, és: Keressetek, és találtok{n}{r}Mt 7, 7{/r}{/n}, nehogy azt kelljen hallanom, amit a zsidóknak mondott: Tévedtek, mert nem ismeritek sem az írásokat, sem az Isten hatalmát{n}{r}Mt 22, 29{/r}{/n}. Ha ugyanis Pál apostol szerint Krisztus az Isten ereje és Isten bölcsessége, és aki nem ismeri az írásokat, az nem ismeri Isten erejét és bölcsességét sem, akkor, aki nem ismeri az írásokat, az Krisztust sem ismeri.

Ezért azt a családatyát szeretném utánozni, aki kincseiből újat és régit hoz elő; meg azt a menyasszonyt, aki az Énekek énekében így beszél: Gyümölcsöt, frisset és régit is tettem el neked, kedvesem{n}vö. {r}Én 7, 13{/r}{/n}. Úgy akarom tehát Izajást magyarázni, hogy őt ne csak mint prófétát, hanem mint evangélistát és apostolt is bemutassam, ő ugyanis így nyilatkozik magáról és a többi evangélistáról: Milyen szép annak lába, aki jó hírt hoz, aki békét hirdet{n}{r}Iz 52, 7{/r}{/n}. Isten is úgy hívja meg őt, mint egy apostolt, ezzel a kérdéssel: Kit küldjek el? Ki megy el ehhez a néphez? Mire a próféta így válaszolt: Itt vagyok, engem küldj el!{n}Vö. {r}Iz 6, 8{/r}{/n}

De senki se higgye, hogy csak néhány rövid szóval szeretném kifejteni ennek a szentírási könyvnek gazdag tartalmát. Hiszen ez a könyv Urunk életének minden titkát magába foglalja. E könyvben benne van a Szűztől született Emmánuel, benne van a csodás tettek és jelek szerzője, benne, hogy meghalt, és eltemették, de a halálból feltámadt, és hirdeti, hogy minden nemzet Üdvözítője lesz. És mit mondjak arról a nagyszerű tanításról, amit a fizikai és erkölcsi rendről meg az elmélyedt gondolkodás művészetéről ad elénk ez a könyv? Mindaz, amit a Szentírás tartalmaz, mindaz, amit emberi nyelv kifejezni képes, és a halandó értelem felfoghat, mind megtalálható ebben a könyvben. E könyv mélységes titkairól maga a szerzője tanúskodik: Ezeknek a dolgoknak a látomása olyan számotokra, mint egy lepecsételt könyvnek a tartalma, amelyet ha odaadnak valakinek, aki tud olvasni, s azt mondják neki: „Olvasd”, azt feleli: „Nem tudom, mert le van pecsételve”. Ha meg olvasni nem tudónak adják a könyvet, s azt mondják neki: „Olvasd”, akkor az így felel: „Nem ismerem a betűket”{n}{r}Iz 29, 11{/r}{/n}.

De ha valakinek ez kevés lenne, hallgassa meg Szent Pált, aki ezt írja: A próféták közül is kettő vagy három beszéljen, a többi pedig bírálja meg. Ha egy másik jelenlevő kap kinyilatkoztatást, az előbbi hallgasson el{n}{r}1 Kor 14, 29{/r}{/n}. De hogy tudnánk elhallgatni, amikor egyedül a próféták szájával beszélő Szentlélektől függ, hogy hallgassanak-e vagy beszéljenek? Ha tehát a próféták megértették, amit hirdettek, akkor szavuk tele van bölcsességgel és okossággal. Fülükhöz nem hangok rezgése ért el, hanem magának Istennek szava szólalt meg a próféták lelkében. Egy másik próféta így tanúskodik erről: Az angyal, aki bennem szólt{n}vö. {r}Zak 1, 9{/r}{/n}; és Szívből kiáltjuk: Abba, Atyánk{n}{r}Gal 4, 6{/r}{/n}; továbbá: Hadd hallom, mit hirdet bennem az Úr, a mi Istenünk{n}vö. {r}Zsolt 84, 9{/r}{/n}.

Minden Írás, amit Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az igaz életre való nevelésre, {*} Hogy az Isten embere tökéletes legyen, és minden jóra hajoljon.

Az okos fiú megtartja az intelmet. {*} Hogy az Isten embere tökéletes legyen, és minden jóra hajoljon.