NAGYBÖJT I.

A hamvazószerdái zsolozsma kezdetétől Húsvét vigíliájáig elmarad az Alleluja.

A hamvazószerdái zsolozsma kezdetétől Nagyböjt V. hetének szombat Napközi imaórája befejezéséig terjedő időszak zsolozsmáiban:

Megszentelt régi szép szokás

a böjti megtartóztatás;

tartsuk meg újra gondosan,

mi negyven napra szabva van.

Mózes és a szent látnokok

példája már elénk ragyog,

s Krisztus, ki Úr minden fölött,

magára vett ily böjtidőt.

Kímélőn szóljon hát szavunk,

legyen szegényebb asztalunk,

ne győzzön pajzán tréfaság,

se álmos, tétlen lustaság.

Kerüljünk minden vétkeset,

szívünket rossz ne rontsa meg,

ellenség hogyha megkísért,

hitünk a csapdát zúzza szét.

Boldog Háromság, add meg ezt,

osztatlan Egység, tedd meg ezt,

nekünk az üdvös böjtidő

legyen sok jót gyümölcsöző. Ámen.

Ez most a kedvező idő,

kegyelmek napja ránk ragyog:

a lankadt földre hozza már

a böjt a boldog gyógyulást.

Krisztus nagy fénye tündököl,

üdvünknek nyitja napjait,

míg bűnnel sebzett szíveket

fegyelme gyógyít, jóra int.

Urunk, tarthassunk üdvösen

testben-lélekben böjtöket,

s utunkon biztos fény legyen

örök Húsvétod öröme.

Kegyes Háromság, tégedet

imádjanak már mindenek,

s kiket megújít nagy kegyed,

zengjük dicső, új éneked. Ámen.

Kiálts teli torokból, ne kíméld magad, emeld föl hangodat, mint a harsona! Hirdesd népemnek hűtlenségét, Jákob házának bűneit!

Mert hiszen napról napra keresnek, és szeretnék megismerni útjaimat, mint olyan nemzet, amely az igazsághoz szabja tetteit, és nem hagyja el Istenének törvényét. Igaz ítéletet követelnek tőlem, és Isten közelségét óhajtják: „Miért böjtölünk, ha nem látod meg, és miért sanyargatjuk magunkat, ha nem veszed észre?”

De lám, még böjtöléstek napján is csak a hasznot keresitek, és sanyargatjátok munkásaitokat. Veszekedés és perlekedés közt böjtöltök, és ököllel ütitek le a szegényt. Bizony, mostani böjtöléstek soha nem szerez nektek meghallgatást a magasságban.

Talán az ilyen böjt tetszik nekem, és ilyen az a nap, amelyen az ember megsanyargatja magát? Lehajtjátok fejeteket, mint a káka, és zsákot meg hamut teríttek magatok alá: ezt nevezitek ti böjtnek, olyan napnak, amely tetszik az Úrnak?

Tudjátok, milyen az a böjt, amelyet én kedvelek? Ezt mondja Isten, az Úr: Törd össze a jogtalan bilincseket, és oldd meg az iga köteleit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, törj össze minden igát! Törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba! Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne fordulj el embertársad elől!

Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal, és a rajtad ejtett seb gyorsan beheged. Előtted halad majd igazságod, és az Úr dicsősége lesz a hátvéded. Akkor, ha szólítod, az Úr válaszol; könyörgő szavadra így felel: „Nézd, itt vagyok.”

Ha eltávolítod körödből az igát, az ujjal mutogatást és a gonosz beszédet, ha odaadod az éhezőnek kenyeredet, és jóllakatod az elnyomottat, akkor felragyog a sötétségben világosságod, és homályod déli verőfényre változik.

Maga az Úr vezérel szüntelen, s még a kietlen helyeken is felüdít. Erővel tölti el tagjaidat, olyan leszel, mint az öntözött kert, és mint a vízforrás, amelynek vize nem apad el soha. Újra felépíted az ősi romokat, és helyreállítod a régi nemzedékek építette alapfalakat. A rések betöltőjének neveznek majd, és a romba dőlt házak felépítőjének.

Ez az a böjt, amelyet kedvelek, mondja az Úr: Törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba. {*} Akkor, ha szólítod, az Úr válaszol; könyörgő szavadra így felel: Nézd, itt vagyok!

Amikor eljön az Emberfia, így szól a jobbján állókhoz: Gyertek, éhes voltam ugyanis, és adtatok ennem. {*} Akkor, ha szólítod, az Úr válaszol; könyörgő szavadra így felel: Nézd, itt vagyok!

Nézzünk figyelmes szemmel Krisztus vérére, és ismerjük fel, hogy az milyen értékes az Isten, az ő Atyja előtt. Ez a mi üdvösségünkért kiontott vér az egész világnak megszerezte a bűnbocsánat kegyelmét.

Tekintsünk végig a világ minden korszakán, és értsük meg, hogy Isten minden nemzedék életében megadta a bűnbánat lehetőségét {n}{r}Jób 24, 23{/r}{/n} a megtérőknek. Bűnbánatot hirdetett Noé, és akik hallgattak rá, megmenekültek. Jónás hirdette, hogy pusztulás vár a niniveiekre; akik erre föl bűnbánatot tartottak, könyörgésükkel megengesztelték Istent, és megmenekültek, bár nem tartoztak Isten választott népéhez.

A Szentlélek sugalmazására szóltak a bűnbánatról az isteni kegyelem követei. A mindenség Ura is szólt a bűnbánatról, esküvel erősítvén meg szavát: Élek én, úgymond az Úr, inkább akarom a bűnös bűnbánatát, mint halálát. Ezt a nagyszerű ígéretet is hozzátette még: Izrael háza, térj meg gonoszságodból. Mondd népem gyermekeinek: Ha bűneitek a földről az égig érnek is, ha pirosabbak a skarlátnál, és feketébbek a kecskeszőrből készült takarónál, de egész szívvel hozzám megtértek, és mondjátok: Atyánk, akkor mint szent népemet hallgatlak meg benneteket{n}vö. {r}Ez 33, 11{/r}; {r}Oz 14, 2{/r}; {r}Iz 1, 18{/r}{/n}.

Az Úr azt akarja, hogy összes kedves gyermeke részesüljön a bűnbocsánatban, és kijelentését mindenható akaratával erősíti meg.

Teljesítsük tehát az ő fenséges és dicsőséges akaratát, és esedezve kérjük irgalmasságát és jóságát, forduljunk könyörületességéhez, és térjünk vissza hozzá, elhagyva a hamis tetteket, pártoskodást és versengést, mert ezek halálba visznek minket.

Testvéreim, legyünk tehát elménkben alázatosak, hagyjuk el a gőgöt, a kevélységet, az esztelenkedést, a haragot, és tegyük azt, ami a Szentírásban van, mert így szól a Szentlélek: Ne a bölcsességével dicsekedjék a bölcs, s ne az erejével az erős, és a gazdag se a gazdagságával dicsekedjék, hanem aki dicsekedni akar, az Úrban dicsekedjék, őt keresse, törvénye és igazsága szerint cselekedjék{n}vö. {r}Jer 9, 23-24{/r}; {r}1 Kor 1, 31{/r}{/n}. Forgassuk elménkben főképpen az Úr Jézus szavait, amelyekkel a méltányosságot és a nagylelkűséget tanította.

Így szólt ugyanis: Legyetek irgalmasok, hogy nektek is irgalmazzanak, bocsássatok meg, hogy nektek is megbocsássanak; ahogyan ti tesztek mással, veletek is úgy cselekszenek; ahogyan ti adtok, úgy kapjátok majd ti is vissza; ahogyan ítéltek, titeket is úgy ítélnek meg; amilyen jószívűek vagytok másokhoz, veletek is olyan jószívűek lesznek mások; amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek vissza nektek{n}vö. {r}Mt 5, 7{/r}; {r:Mt}6, 14{/r}; {r:Mt}7, 1. 2. 12{/r}{/n}.

Erre a parancsra és ezekre a törvényekre építsünk, és az ő szent tanításának engedelmeskedve éljünk mindig igazi alázattal. Mert ezt mondja a szent ige: Kire tekintsek, ha nem az alázatosra, békeszeretőre, és arra, aki tiszteletben tartja szavamat?{n}Vö. {r}Iz 66, 2{/r}{/n}

Ily sok nagy és kiváló jótéteményben részesültünk, ezért most arra a lelki békességre törekedjünk, amelyet Isten kezdettől fogva nekünk szánt. Figyelemmel tekintsünk Atyánkra és az egész világmindenség Teremtőjére, ragaszkodjunk erősen a tőle kapott békének nagyszerű és mindent felülmúló ajándékaihoz és jótéteményeihez!

Hagyja el útját a gonosz, és gondolatait a bűnös; térjen vissza az Úrhoz, mert megkönyörül rajta; {*} Mert jóságos és irgalmas, nagy a türelme, és csupa könyörület.

Az Úr nem leli kedvét az istentelen halálában, inkább annak örül, ha az istentelen letér útjáról, és él. {*} Mert jóságos és irgalmas, nagy a türelme, és csupa könyörület.

Ezek Izrael fiainak nevei, akik családjukkal együtt lekísérték Jákobot Egyiptomba: Ruben, Simeon, Lévi és Júda, Isszachár, Zebulon és Benjámin, Dán és Naftali, Gád és Áser. Jákob leszármazottai összesen hetvenen voltak. József már Egyiptomban tartózkodott. Azután meghalt József és minden testvére, és ez az egész nemzedék. De Izrael fiai termékenyek voltak, elszaporodtak, annyira megsokasodtak és megerősödtek, hogy betöltötték az országot.

Egyiptomban új király jutott hatalomra, aki nem ismerte Józsefet. Ezt mondotta alattvalóinak: „Látjátok, hogy Izrael fiainak népe megsokasodott és megerősödött, s már veszélyt jelent számunkra. Járjunk el vele szemben okosan, hogy megakadályozzuk szaporodását. Különben háború esetén ellenségeink számát fogja növelni. Harcolni fog ellenünk, s utána elhagyja az országot.”

Ezért munkafelügyelőket rendeltek Izrael fölé, hogy megkeserítsék az életét olyan munkával, amelyre kényszerítették őket. Így építették a fáraónak a raktárvárosokat, Pitomot és Ramzeszt. De minél jobban elnyomták őket, annál jobban növekedett a számuk, és fölülmúlták azt, aki meg akarta félemlíteni Izrael fiait. Az egyiptomiak tehát munkára kényszerítették Izrael fiait, és életüket durva kényszermunkával tették elviselhetetlenné: agyagfeldolgozással, téglavetéssel, különféle mezei munkával, azaz mindenféle kényszermunkával.

Egyiptom királya ezt a parancsot adta a héberek bábáinak, akik közül az egyiket Sifrának, a másikat Puának hívták: „Amikor a héber asszonyok mellett segédkeztek, figyeljetek jól a két nemre: ha fiú, öljétek meg, ha leány, hagyjátok életben!” A bábák azonban félték az Istent. Nem engedelmeskedtek az egyiptomi király parancsának, és életben hagyták a fiúkat.

„Miért jártatok így el, és miért kíméltétek meg a fiúkat?” Ezt felelték a fáraónak: „A héberek asszonyai nem hasonlítanak az egyiptomiakhoz, azok életerősek, mielőtt a bába megérkezik, már megszülnek.” Isten ezért megáldotta a bábákat. A nép pedig nagyon elszaporodott és megerősödött. Isten a bábák jámborsága révén biztosított utódokat neki.

Akkor a fáraó ezt a parancsot adta minden alattvalójának: „Minden fiút, aki a hébereknél születik, vessetek a folyóba, de a lányokat hagyjátok mind életben!”

Isten így szólt Ábrahámhoz: Tudd meg, hogy nemzetséged idegen lesz egy országban, amely nem az övé. Szolgálni fognak nekik, azok pedig elnyomják őket négyszáz esztendeig. {*} De én megítélem azt a népet is, amelynek szolgálniuk kell.

Én, az Úr vagyok a te Szabadítód és a te Megváltód. {*} De én megítélem azt a népet is, amelynek szolgálniuk kell.

Szeretteim, az Úr irgalmassága mindig betölti a földet{n}vö. {r}Zsolt 32, 5{/r}{/n}, és minden egyes hívőt a dolgok természete maga tanít arra, hogy Istent tisztelni kell. Igen, az ég és a föld, a tenger és minden, ami benne van, szinte kiáltva tanúskodik Alkotója jóságáról és mindenhatóságáról, s a szolgálatunkra rendelt világ csodálatos szépsége kényszeríti az értelmes teremtményt a hálaadásra.

Most azonban, amikor azokat a napokat idézzük vissza, amelyeket kiváltképpen is emlékezetessé tesznek az emberiség megváltásának szent eseményei, és amelyek sorrendben közel vannak egymáshoz, és kapcsolódnak a húsvéti ünnephez, amelyet megelőznek, – most nyomatékosabb felszólítást kapunk a lelki tisztulásra.

Mert Húsvét ünnepének az a sajátos üzenete, hogy az egész Egyház örvendezzék a bűnök bocsánatán; a bűnbocsánat pedig nemcsak azok öröme, akik a keresztségben most születnek újjá, hanem azoké is, akik már régóta Isten fogadott gyermekei közé tartoznak.

Igaz ugyan, hogy elsősorban az újjászületés fürdője teremti az új embert, de megmarad mindenki számára feladatnak, hogy a halandóság rozsdája ellen küzdve mindennap is megújuljon; és az is igazság, hogy nincs a lelki haladásnak olyan lépcsőfoka, amelyről ne kellene eggyel még magasabbra lépni. Valóban, mindenkinek azon kell lennie, hogy a megváltás napjára elhagyja a régi ember vétkeit.

Amit tehát, szeretteim, hasznos valamennyi kereszténynek minduntalan megtenni, azt most nagyobb gonddal, nagyobb odaadással kell végrehajtani, hogy elérje bennünk célját a szent Negyvennap, ez az apostoli intézmény: ne csupán a böjt, az ételtől való tartózkodás, hanem elsősorban a bűntől való elszakadás által.

Az oly ésszerű és szent böjtöléshez pedig mindennél hasznosabb a jótékonykodást csatolni. Az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlata sok dicséretes jótettet foglal magában: így az összes hívő egyenlő lehet lelkületben, még ha különböznek is anyagiakban.

Sok akadálya lehet az Isten és a felebarát iránti szeretet gyakorlásának, de arra azért mindig találhatunk módot, hogy a jóakaratunkat megmutassuk. Az angyalok is így énekeltek: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek{n}{r}Lk 2, 14{/r}{/n}. Mert nemcsak a jóakarat erénye, hanem a békesség ajándéka is boldoggá teszi azt, aki résztvevőn együtt tud szenvedni minden bajba jutott embertársával.

Oly sokféle cselekedete van a vallásosságnak! A maga változatosságával azt eredményezi az igazi keresztényeknél, hogy kiveheti a maga részét a jótékonykodásból nemcsak a vagyonos és a gazdag, hanem az átlagember, de még a szegény is. S ha nem is egyenlőképpen telik az adakozásra mindenkinek, de ugyanaz a lelkület és jóérzés vezetheti őket.

A nagyböjti idő a mennyország kapuját nyitja meg nekünk; vállaljuk imádkozva és bocsánatért esdekelve, {*} Hogy a feltámadás napján együtt örvendjünk a megdicsőült Úrral.

Mindenben úgy viselkedjünk, mint Isten szolgája. {*} Hogy a feltámadás napján együtt örvendjünk a megdicsőült Úrral.

Azokban a napokban egy Lévi törzséből való férfi elment, és feleséget vett a saját nemzetségéből. Ez fogant, és fiút szült. Látta, hogy milyen szép, ezért három hónapon át titkolta. Amikor már lehetetlen volt tovább rejtegetnie, papiruszkosarat készített neki, és bekente aszfalttal meg szurokkal. Beletette a kisgyermeket, és elhelyezte a nád közé, közel a folyó partjához. A gyermek nővére a közelben maradt, hogy lássa, mi történik vele.

Amikor a fáraó leánya lejött fürdeni a folyóhoz, kísérői közben a parton sétáltak. Észrevette a kosarat a nád között, s odaküldte szolgálóját, hogy vegye ki. Amikor kibontotta, látta, hogy egy nyöszörgő gyermek van benne. Részvét ébredt benne iránta, és így szólt: „Egy héber gyerek.” A gyermek nővére a fáraó leányához fordult: „Akarod, hogy elmenjek, és a héber asszonyok között dajkát keressek, aki majd szoptatja a csecsemőt?” „Menj!” – válaszolta a fáraó leánya.

A leány elfutott, hogy megkeresse a kisfiú anyját. A fáraó leánya azt mondta neki: „Vidd magaddal a kicsit, és neveld fel nekem, s megfizetek érte.” Az asszony elvitte a gyermeket, és szoptatta. Amikor felserdült, visszaadta a fáraó leányának, aki úgy bánt vele, mint saját fiával, és a Mózes nevet adta neki, „mivel – úgymond – a vízből húztam ki”.

Közben Mózes felnövekedett, és elment meglátogatni a testvéreit. Látta a kényszermunkát, amelyet végezniük kellett, s észrevett egy egyiptomit, amint éppen az egyik héber testvérét ütlegelte. Körülnézve nem látott senkit, ezért leütötte az egyiptomit, és elrejtette a homokban. Másnap is visszajött, s látta, hogy két héber verekedik. „Miért ütöd a barátodat?” – kérdezte a támadót. Az így válaszolt: „Ki tett téged főnökünkké és bíránkká; talán engem is meg akarsz ölni, ahogy megölted az egyiptomit?” Mózes megijedt, és így szólt magában: „A dolog nyilvánvalóan kitudódott.”

A fáraó is hallotta, hogy beszélnek az esetről, és halálra kerestette Mózest. Ő azonban elmenekült előle, és Midián földjére ment. Ott leült egy kútnál. Midián papjának hét leánya volt. Ezek odajöttek vizet húzni és megtölteni a vályúkat, hogy megitassák apjuk juhait. Az odaérkező pásztorok azonban elkergették őket. Mózes védelmükre kelt, és megitatta juhaikat.

Amikor hazatértek apjukhoz, Reuelhez, az megkérdezte: „Miért jöttetek ilyen korán?” Így válaszoltak: „Egy egyiptomi ember kimentett bennünket a pásztorok kezéből. Vizet is mert nekünk, és megitatta a juhokat.” „Hol van – kérdezte a leányait_–, miért hagytátok ott azt az embert? Hívjátok meg, hadd egyék velünk!”

Így Mózes elszegődött ehhez az emberhez, az pedig feleségül adta hozzá a leányát, Cipporát. Ez fiút szült neki, s ő Gersomnak nevezte, mivel – úgymond – „idegen földön jövevény voltam.” Másik fiút is szült neki, ezt pedig Eliezernek nevezte, mivel – úgymond – „atyám Istene lett a segítségem, ő mentett meg a fáraó kezéből”.

Mózes a hitében tagadta felnőtt korában, hogy a fáraó leányának a fia. Inkább vállalta, hogy az Isten népével együtt elszenvedi a sanyargatást, mint hogy a bűn múló előnyét élvezze. {*} Mert a jutalommal is számolt.

A Messiás gyalázatát nagyobb értéknek tartotta az egyiptomiak kincseinél; hittel távozott Egyiptomból. {*} Mert a jutalommal is számolt.

Legfőbb kincsünk az imádság, az Istennel való beszélgetés; hiszen ez találkozás és együttlét Istennel. Amiként testi szemünk fényessé lesz, mihelyt a fényt megpillantja, úgy ragyog és tündöklik az Isten felé forduló lélek is, szavakkal le nem írható isteni fényben. Persze azt az imádságot értem, amelyik a szív mélyéből fakad, nem pedig csak bizonyos megszokásból történik: nem meghatározott alkalmak és időközök szabják meg, hanem éjjel és nappal szünet nélkül tör elő.

Mert gondolatainkat nemcsak akkor kell Istenre irányítanunk, amikor belefogunk az imádkozásba, hanem az Isten utáni vágyakozásunkat és a reá való emlékezésünket is kapcsoljuk bele mindennapi teendőink végzésébe: a szegények gyámolításába, egyéb gondjainkba és üdvös jótékonykodásainkba. Isten iránti szeretetünk, mint a só, ízt ad mindennapi életünknek, és olyan lesz, mint a kedves ételáldozat az Úr előtt. Ne sajnáljuk, ha sok időt fordítunk is rá, mert egész életünkben mindig nagy haszon árad ránk belőle.

Az imádság a lélek világossága, Istennek igazi megismerése, közvetítő Isten és az emberek között. Az imádság által a magasba emelkedő lélek az egekbe hatol, és kimondhatatlan ölelésekkel karolja át az Urat. Mint a csöppnyi gyermek az anyjához, úgy sír fel, és könnyezve esdi az isteni táplálékot; saját kívánságai szerint kér, de az ajándék, amit kap, különb az egész látható világnál!

Az imádság tiszteletre méltó követünkként van jelen Istennél, megvidámítja a lelket, lecsendesíti érzéseit. Amikor kimondom e szót: imádság, ne szavak egymásutánjára gondolj, hiszen az sóvárgás az Isten után, szavakba nem önthető, kimondhatatlan áhítat, nem is emberi teljesítmény, hanem az isteni kegyelem műve, amelyről az Apostol is azt mondja: Nem is tudjuk, hogyan imádkozzunk helyesen. A Lélek azonban maga könyörög helyettünk szavakba nem foglalható sóhajtozásokkal{n}vö. {r}Róm 8, 26{/r}{/n}.

Az imádságnak ezt a kegyelmi ajándékát, ha valaki megkapja az Úrtól, ez el nem rabolható kincs lesz számára, és ez a mennyei táplálék teljesen betölti a lelkét. Aki pedig ezt megízleli, az az Úr iránti bensőséges örök szeretetre gyullad, és szívét mintegy lobogó tűzként hevíti.

Az imádkozásnak ezt az eredeti módját megvalósítva, díszítsd lelked házát szerénységgel és alázatossággal, tedd ragyogóvá az igazságosság fényével; ékesítsd jó cselekedetekkel, mint művészi aranylemezdíszítéssel, és tedd mutatóssá azt - cifra és díszes kövek helyett – hittel és nagylelkűséggel. Mindezek fölé hajlékod betetőzéséül építsd fel az imádság boltozatát. Tökéletes házat építs tehát az Úrnak, hogy abban, mint fényes királyi házban, láthasd őt vendégül: őt, akinek már-már mintegy élő mását hordozod kegyelme által lelked templomában az imádság erejéből.

Miért is feledkezhettél el rólunk végleg? Miért hagysz el oly sokáig minket? {*} Téríts minket magadhoz, Uram, és mi megtérünk!

Uram, ments meg minket, elveszünk! {*} Téríts minket magadhoz, Uram, és mi megtérünk!

Azokban a napokban Mózes apósának, Jetrónak, Midián papjának juhait őrizte. Egyszer messzire behajtotta a juhokat a pusztába, és eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez. Itt megjelent neki az Úr angyala a tűz lángjában, egy égő csipkebokorban. Mikor odanézett, látta, hogy a bokor ég, de nem ég el.

Így szólt magában: „Odamegyek, és megnézem ezt a különös jelenséget: hadd lássam, miért nem ég el a csipkebokor.” Amikor az Úr látta, hogy vizsgálódva közeledik, az Isten megszólította a csipkebokorból: „Mózes, Mózes!” „Itt vagyok” – felelte. Erre így szólt: „Ne közelíts! Vedd le a sarudat a lábadról, mert a hely, ahol állasz, szent föld!” Azután így folytatta: „Én vagyok atyád Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene, és Jákob Istene.” Erre Mózes eltakarta arcát, mert félt Istenre tekinteni.

Az Úr pedig így szólt: „Láttam Egyiptomban élő népem nyomorúságát, és hallottam a munkafelügyelőkre vonatkozó panaszát; igen, ismerem szenvedését. Azért szálltam le, hogy kiszabadítsam az egyiptomiak hatalmából, és hogy kivezessem arról a földről egy szép, tágas országba, egy tejjel-mézzel folyó országba, a kánaániak, a hetiták, az amoriták, a periziták, a hivviták és a jebuziták területére. Most tehát Izrael fiainak kiáltása felhatolt hozzám, és láttam a gyötrelmet is, amellyel az egyiptomiak kínozzák őket. Ezért menj, elküldelek a fáraóhoz, hogy népemet, Izrael fiait kivezesd Egyiptomból.”

Mózes így szólt Istenhez: „Ki vagyok én, hogy a fáraóhoz menjek, és Izrael fiait kivezessem Egyiptomból?” Isten ezt válaszolta: „Veled leszek, s ez lesz a jel, amelyről felismered, hogy küldetésed tőlem van: Ha majd kivezeted a népet Egyiptomból, ezen a helyen mutattok be áldozatot Isteneteknek.”

Mózes ezt mondta Istennek: „Ha megérkezem Izrael fiaihoz, és így szólok hozzájuk: »Atyáitok Istene küldött«, akkor majd megkérdezik: »Mi a neve?«, mit feleljek erre?” Isten ezt válaszolta Mózesnek: „Én vagyok, aki vagyok.” Aztán folytatta: „Így beszélj Izrael fiaihoz: »Aki van, az küldött engem hozzátok.« Azután még ezt mondta Isten Mózesnek: „Így beszélj Izrael fiaihoz: »Jahve, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene, és Jákob Istene küldött hozzátok. Ez az én nevem minden időkre, s így kell neveznetek nemzedékről nemzedékre.«

Menj tehát, hívd össze Izrael véneit, és mondd meg nekik: »Jahve, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene, és Jákob Istene megjelent nekem, és kijelentette: Letekintettem rátok, és láttam a bánásmódot, amelyben az egyiptomiak részesítenek benneteket. Ezért elhatároztam: kivezetlek benneteket az egyiptomi rabságból a kánaániak, a hetiták, az amoriták, a periziták, a hivviták és a jebuziták földjére, a tejjel-mézzel folyó országba.« Hallgatni fognak rád. Azután Izrael véneivel együtt menj el Egyiptom királyához, és közöld vele: »Találkoztunk Jahvéval, a héberek Istenével, ezért most szeretnénk három napi járásra a pusztába menni, és Jahvénak, a mi Istenünknek áldozatot bemutatni.«

De tudom, hogy Egyiptom királya nem enged el benneteket, hacsak kemény kéz nem kényszeríti. Ezért kinyújtom kezemet, és megverem Egyiptomot mindenféle csodajellel, amelyeket közöttük művelni fogok. Arra majd elenged benneteket.”

Isten így szólt Mózeshez: Én vagyok, aki vagyok. {*} Így beszélj Izrael fiaihoz: Aki van, az küldött engem hozzátok.

Egyedül én vagyok az Úr, rajtam kívül nincsen szabadító. {*} Így beszélj Izrael fiaihoz: Aki van, az küldött engem hozzátok.

Szent Iréneusz püspök és vértanú „Az eretnekségek ellen” című értekezéséből

Isten Igéje, a mi Urunk, aki először szolgákat vonzott Istenhez, azután azonban felszabadította őket, azokat, akik neki voltak alávetve, mint maga mondotta tanítványainak: Nem nevezlek többé szolgának benneteket, mert a szolga nem tudja, mit tesz ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek{n}{r}Jn 15, 15{/r}{/n}. Isten barátsága pedig halhatatlanságot ajándékoz mindazoknak, akik erre a barátságra törekednek.

Kezdetben tehát Isten nem azért alkotta meg Ádámot, mintha rászorult volna, hanem hogy legyen kit megajándékoznia jótéteményeivel. Az Ige ugyanis nemcsak az ember, hanem minden létező teremtése előtt is megdicsőítette Atyját azzal, hogy megmaradt benne, és őt is megdicsőítette az Atya, amint maga mondja: Atyám, dicsőíts meg engem azzal a dicsőséggel, amely az enyém volt nálad, mielőtt a világ lett{n}{r}Jn 17, 5{/r}{/n}.

Nem is azért parancsolta meg nekünk követését, mert rászorul szolgálatunkra, hanem mert nekünk adja meg az üdvösséget. Az Üdvözítőt követni ugyanis azt jelenti, hogy részesülünk az üdvösségből; a fény követése egyenlő azzal, hogy befogadjuk azt a fényt.

Nem a fénylő dolgok világítják meg a fényt, hanem a fény világítja meg, és teszi láthatóvá a dolgokat; ezek maguk a fényhez semmit sem adnak hozzá, hatását felfogva azonban megvilágosodnak.

Ugyanez áll Isten iránti szolgálatunkra. Istennek semmit sem ad, Istennek nincs is szüksége emberi hódolatra, hanem ő ad romolhatatlan életet és örök dicsőséget azoknak, akik követik őt, és szolgálnak neki. Jutalmat ad azoknak, akik szolgálják s követik, és ezt nem viszonzásul adja azért, mert ő kap tőlünk valamit. Hiszen ő gazdag, és minden fogyatkozás nélkül tökéletes.

Azért követeli meg Isten az emberektől a szolgálatot, hogy – jóságos és irgalmas szívű lévén_–, jót tegyen azokkal, akik kitartanak az ő szolgálatában. Amennyire ugyanis Isten nem szorul rá senkire, annyira rászorul az ember arra, hogy közösségben legyen Istennel.

Az ugyanis az ember dicsősége, ha megmarad és kitart Isten szolgálatában. Ezért is mondta tanítványainak az Úr: Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket{n}{r}Jn 15, 16{/r}{/n}, jelezve ezzel azt, hogy nem a tanítványok dicsőítették meg őt azzal, hogy követik, hanem Isten Fia dicsőíti meg őket azért, mert követték őt. Másutt ezt mondta: Akarom, hogy ahol én vagyok, ott legyenek ők is, hogy lássák dicsőségemet{n}vö. {r}Jn 17, 24{/r}{/n}.

Az Úr, a te Istened ezt kívánja tőled: {*} Uradat, Istenedet féld, és szeresd; az Úrnak, a te Istenednek szíved, lelked mélyéből szolgálj!

Ez a legnagyobb, az első parancs. {*} Uradat, Istenedet féld, és szeresd; az Úrnak, a te Istenednek szíved, lelked mélyéből szolgálj!

Azokban a napokban Mózes és Áron elment, és így szólt a fáraóhoz: „Ezt üzeni Jahve, Izrael Istene: »Engedd, hadd vonuljon ki népem, hogy a pusztában ünnepet rendezzen nekem!«” A fáraó így felelt: „Kicsoda Jahve, hogy engedelmeskedjem neki, és elengedjem Izraelt? Nem ismerem Jahvét, és Izraelt sem engedem el.” Ők folytatták: „A héberek Istene meglátogatott minket. Ki kell mennünk három napi járásnyira a pusztába, hogy ott Jahvénak, a mi Istenünknek áldozatot mutassunk be. Különben pestissel vagy karddal sújt le ránk.” Egyiptom királya így felelt: „Miért akarjátok ti, Mózes és Áron, a népet elvonni a munkától? Menjetek ti is dolgozni!” A fáraó még hozzáfűzte: „Most, hogy a nép elszaporodott, most akarjátok, hogy abbahagyja a munkát?”

A fáraó még aznap ezt a parancsot adta a nép felügyelőinek és az írnokoknak: „Ne adjatok szalmát annak a népnek a téglavetéshez, mint eddig tettétek! Menjenek csak maguk, és gyűjtsenek szalmát. De továbbra is követeljétek meg tőlük a megállapított mennyiségű téglát. Semmit sem szabad belőle engedni. Lusták, azért kiabálnak, hogy el akarnak menni Istenüknek áldozatot bemutatni. Meg kell nehezíteni a nép munkáját, hogy azzal legyen elfoglalva, s ne ostobaságokon járjon az esze.”

A munkafelügyelők az írnokokkal együtt elmentek, és így szóltak a néphez: „Ezt üzeni a fáraó: »Ezentúl nem adok nektek szalmát. Járjatok utána, és gyűjtsetek, ahol tudtok, de azért a teljesítményetek ne legyen kevesebb!«” Erre a nép szétszéledt Egyiptom egész földjén, hogy szalmát tallózzék pelyvának. A felügyelők azonban szorongatták őket: „Mindennap ugyanannyit kell csinálnotok, mint amikor még megkaptátok a szalmát.” Azután ütlegelték azokat az izraelita munkavezetőket, akiket a fáraó tisztjei rendeltek ki, s azt mondták nekik: „Miért nem csináltatok tegnap és ma ugyanannyi téglát, mint azelőtt?”

Izrael fiainak munkavezetői elmentek a fáraóhoz, és így panaszkodtak: „Miért bánsz így szolgáiddal? Nem adnak szolgáidnak szalmát, s mégis azt követelik, hogy készítsünk téglát. Még ütlegelik is szolgáidat.” Ő így válaszolt: „Lusták vagytok, lusták. Azért mondogatjátok: El akarunk menni, hogy áldozatot mutassunk be Jahvénak. Azonnal menjetek dolgozni! Szalmát nem kaptok, de a megállapított mennyiségű téglát ki kell vetnetek.”

Izrael fiainak munkavezetői nehéz helyzetbe jutottak, amikor hallották: a napi téglamennyiséget nem csökkenthetik. Amikor eljöttek a fáraótól, találkoztak Mózessel és Áronnal, akik már várták őket. Ezekkel a szavakkal estek nekik: „Lássa meg az Úr, amit csináltatok, és ítélkezzék fölöttetek, mert gyűlöletessé tettetek bennünket a fáraó és szolgái szemében. Kardot adtatok a kezükbe, hogy megöljenek minket.”

Mózes az Úrhoz fordult, és így imádkozott: „Uram, miért engeded így szenvedni ezt a népet? Miért küldtél egyáltalán engem? Amióta a fáraónál jártam, hogy nevedben beszéljek vele, még gonoszabbul bánik ezzel a néppel, és te nem mentetted meg népedet.”

Az Úr így felelt Mózesnek: „Majd meglátod, mit teszek a fáraóval. Erős kéz kényszerítésére el fogja őket engedni. Sőt, erős kéz kényszerítésére maga fogja őket kiutasítani földjéről.”

Mózes elment a fáraóhoz, és így szólt: Ezt üzeni az Úr: {*} Engedd, hadd vonuljon ki népem, hogy a pusztában ünnepet rendezzen nekem.

A héberek Istene küldött hozzád, mondván: {*} Engedd hadd vonuljon ki népem, hogy a pusztában ünnepet rendezzen nekem.

Hallgasd meg, Istenem, esdeklésemet, figyelj imádságomra{n}{r}Zsolt 60, 1{/r}{/n}. Ki mondja ezt? Mintha egy valaki mondaná. Nézd, vajon egy mondja: A föld széléről kiáltok hozzád, miközben szorong a szívem{n}{r}Zsolt 60, 2{/r}{/n}. Mintha már nem egy mondaná; de azért mégis egy mondja, mert Krisztus egy, és mi mindnyájan az ő tagjai vagyunk. Valóban, ki az az egy ember, aki a föld határairól kiált? Nem kiálthat a föld határairól, hacsak nem az ő öröksége az, amelyről magának a Fiúnak mondta a Szentírás: Csak kérd, és örökségedül adom neked a népeket, tulajdonod lesz a föld minden határa{n}{r}Zsolt 2, 8{/r}{/n}.

Mindez tehát Krisztus birtoka, Krisztus öröksége, Krisztus teste, Krisztus egy Egyháza, ez az egység, amely mi vagyunk, ez kiált a föld széléről. Éspedig mit kiált? Amit fentebb mondtam: Hallgasd meg, Istenem, esdeklésemet, figyelj imádságomra; a föld széléről kiáltok hozzád. Ezt kiáltom hozzád a föld széléről, azaz mindenfelől.

De miért kiáltom ezt? Mert szorong a szívem. Az egész földkerekségen minden népben Krisztus mutatkozik meg, de nem a nagy dicsőségben, hanem a nagy próbatételben.

Életünk ugyanis ebben a zarándoklásban nem lehet meg próbatétel nélkül; mert előrehaladásunk csak próbatételen keresztül valósul meg, és senki sem ismerheti meg önmagát sem, hacsak előbb nem volt próbára téve, és senki sem koronázható meg, ha nem győzött, és senki sem győzhet, ha nem küzdött, és senki sem küzdhet, ha nincs ellensége és próbatétele.

Tehát aki szorongó szívvel kiált a föld széléről, az mégsem elhagyatott. Hiszen minket, azaz az ő titokzatos Testét akarta előre jelezni abban a testben, amelyben meghalt és feltámadt, és a mennybe ment, hogy titokzatos Testének tagjai rendületlenül bízzanak: ők is odajutnak, ahová a Fő már előrement.

Tehát akkor is a hozzánk való hasonlósága mutatkozott meg, amikor azt akarta, hogy megkísértse a sátán. Az imént olvastuk az evangéliumban, hogy Jézus Krisztust a pusztában megkísértette a gonosz lélek. Egyszóval Krisztust kísértette meg az ördög. De Krisztusban tényleg te szenvedtél kísértést, mert Krisztus a te testedet vette magára, és az ő üdvösségét adta neked, a te halálodat vette magára, és neked az ő életét adta, a te gyalázatodat vette magára, és az ő megtiszteltetését adta neked. Tehát a tied volt az ő kísértése, és ő adta neked a győzelmet.

Ha tehát benne volt a próbatételünk, akkor benne is győzzük le a gonosz lelket. Figyeled, hogy miért szenvedett kísértést Krisztus, de nem veszed észre, hogy miért győz? Lásd be, hogy te voltál próbára téve őbenne, és lásd be, hogy te is benne győzöl a gonosz ellen. Távol tarthatta volna magától a gonosz lelket, de ha nem szenved kísértést, nem nyújthatott volna neked tanítást a kísértés legyőzésére.

Harcolni fognak ellened, de nem győznek le; {*} Mert veled vagyok, és megszabadítalak – mondja az Úr.

Nem pusztulsz el kard élén, hanem zsákmányul kapod életedet. {*} Mert veled vagyok, és megszabadítalak – mondja az Úr.

Azokban a napokban az Úr szózatot intézett Mózeshez, és ezt mondta neki: „Én vagyok Jahve. Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak Mindenható Isten néven jelentem meg, de a Jahve nevet nem nyilatkoztattam ki nekik. De mivel szövetséget kötöttem velük, hogy vándorlásuk földjét, Kánaánt, amelyen jövevényként éltek, birtokul adom nekik, azért meghallgattam Izrael fiainak panaszát, akiket Egyiptomban szolgaságra vetettek, és megemlékeztem szövetségemről.

Ezért közöld Izrael fiaival: »Én vagyok Jahve, megszabadítlak benneteket attól a kényszermunkától, amellyel az egyiptomiak sanyargatnak, és kiszabadítlak abból a szolgaságból, amelyben fogva tartanak; mégpedig úgy, hogy megverem, és keményen megbüntetem őket. Népemmé fogadlak benneteket, és Istenetek leszek. Akkor majd megtudjátok, hogy én, az Úr, az Isten, szabadítottalak ki titeket az egyiptomiak szolgaságából. Azután elvezetlek arra a földre, amelyre megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, hogy nektek adom örökségül, én az Úr.«”

Mózes közölte ezt Izrael fiaival. De ők nem hittek neki, mert nagyon rájuk nehezedett a kényszermunka.

Ekkor az Úr így szólt Mózeshez: „Menj, és mondd meg a fáraónak, Egyiptom királyának, hogy engedje el Izrael fiait országából!” Mózes ezt válaszolta az Úrnak: „Nézd, Izrael fiai sem hallgattak rám, hogyan hallgatna rám a fáraó, hiszen ügyetlen vagyok a beszédben?” De Isten szólt Mózeshez és Áronhoz, és elküldte őket a fáraóhoz, Egyiptom királyához, hogy vezessék ki Izrael fiait Egyiptom földjéről.

Választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok; valamikor nem voltatok nép, most pedig Isten népe vagytok. {*} Népemmé fogadlak benneteket, és Istenetek leszek.

Én vagyok az Úr, megszabadítlak benneteket attól a kényszermunkától, amellyel az egyiptomiak sanyargatnak, és kiszabadítlak úgy, hogy keményen megbüntetem őket. {*} Népemmé fogadlak benneteket, és Istenetek leszek.

Lásd be, honnan van léted, hogy lélegzel, hogy értelem és belátás van benned, s ami a legnagyobb, hogy ismered Istent, reméled a mennyek országát, a dicsőség szemlélését, most még csak tükörben és homályosan, akkor majd tisztán és teljesen; hogy Isten gyermeke, Krisztus társörököse vagy, s hogy túl merészet mondjak, istenné lettél: honnan és kitől van számodra mindez?

És hogy ezeket a jelentéktelen és szemmel látható dolgokat mondjam: kinek köszönheted, hogy látod az ég szépségét, a nap és a hold pályáját, a csillagok sokaságát és a világmindenségben uralkodó összhangot és ezt a csodálatos harmóniát?

Ki adja neked az esőt, a mezőt, az eledelt, a művészeteket, a lakóhelyet, a törvényeket, az államokat, a békés emberséges életet, a barátságot és a rokoni jóérzést azok iránt, akikhez vérségi kapcsolat fűz?

Honnan van, hogy az állatok egy része háziállatod, más része élelmedül szolgál?

Nem akarom most egyenként felsorolni minden valóságodat, de kinek köszönheted, hogy te vagy a legkiválóbb az összes élőlény között?

Nemde Isten az, aki most mindezek fejében odaadó jóságot követel tőled? Nagy szégyen volna, hogy tőle, akitől annyi mindent kaptunk, és akitől olyan sokat remélünk, még ezt az egyet is, a lelki jóságot is megtagadnád? Ő, mint Urunk és Istenünk, nem szégyenli, hogy Atyánknak nevezzük, hát akkor mi hogyan tagadhatnánk meg rokonainkat?

Nem, testvéreim és barátaim, semmiképpen ne forduljon elő, hogy hűtlenül használjuk a ránk bízott javakat, nehogy ezt kelljen hallanunk Pétertől: Szégyenkezzetek, akik mások javait visszatartjátok, az Isten igazságosságát tekintsétek követendő példának, és senki sem lesz szegény.

Ne a pénz szerzéséért és gyűjtéséért fáradozzunk, miközben mások szükséget szenvednek, nehogy érvényesek legyenek ránk Ámosz próféta kemény szavai: Halljátok, akik ezt mondjátok: Mikor múlik el az újhold, hogy eladjuk az árut, és a szombat, hogy felnyissuk a kincstárt?{n}Vö. {r}Ám 8, 5{/r}{/n}

Kövessük annak az Istennek első és legfőbb törvényét, aki esőt hullat jókra és gonoszokra egyaránt, és felkelti a napot mindenkire; aki tágas mezőket, forrásokat, patakokat és erdőket nyújt minden élőlénynek; szabad teret ad a levegőben a madaraknak, és bőséges vizet az ott élő állatoknak; bőkezűen ajándékozza az élet elemi feltételeit mindenfelé, nem korlátozza semmiféle törvénnyel, nem írja körül parancsokkal nem sáncolja körül határokkal. Közös tulajdonuk túláradó bőséggel mindez, és nem engedi, hogy bármilyen hiányt szenvedjenek, egyforma bőkezűséggel megadja minden teremtményének azt, ami természete szerint megilleti, hogy kinyilvánítsa adakozó jóságát irántunk.

Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, adjatok kölcsön és semmi viszonzást ne várjatok! Így lesztek fiai atyátoknak, {*} Aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is.

Legyetek hát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas! {*} Aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is.

Azon a napon, amelyen az Úr Egyiptom földjén Mózeshez szólt, azt mondta neki: „Én vagyok Jahve. Add tudtára a fáraónak, Egyiptom királyának mindazt, amit mondok neked!” Mózes így válaszolt az Úrnak: „Nézd, gyámoltalan vagyok a beszédben, hogyan hallgatna rám a fáraó?”

Az Úr megnyugtatta Mózest: „Nézd, olyanná teszlek a fáraó előtt, mint egy isten, és testvéred, Áron lesz a prófétád. Neki mondj el mindent, amit veled közlök, s testvéred, Áron továbbítsa a fáraónak, hogy így elengedje Izrael fiait országából. Ám én megkeményítem a fáraó szívét, és sok jelet meg csodát művelek majd Egyiptom földjén. Mivel a fáraó nem fog szavatokra hallgatni, azért kinyújtom kezemet Egyiptom ellen, keményen megbüntetem, és úgy vezetem ki seregemet, népemet, Izrael fiait Egyiptomból. Minden egyiptomi, ahányan csak vannak, meg fogja tudni, hogy én vagyok Jahve, amikor majd kinyújtom kezem az egyiptomiak ellen, és Izrael fiait kivezetem körükből.”

Mózes és Áron engedelmeskedett, és az Úr parancsa szerint jártak el. Mózes nyolcvan, Áron pedig nyolcvanhárom esztendős volt, amikor a fáraóval tárgyaltak.

Az Úr így szólt Mózeshez és Áronhoz: „Ha a fáraó felszólít benneteket, hogy mutassatok csodajelet, akkor mondd Áronnak: „Vedd a botodat, és dobd a fáraó elé!” Az majd kígyóvá változik.” Mózes és Áron a fáraó elé járult, és úgy tett, ahogyan az Úr parancsolta.

Erre a fáraó hívatta a tudósokat és a varázslókat, s az egyiptomi varázslók ugyanazt a jelet mutatták tudományukkal. Mind ledobták botjukat, s azok kígyóvá változtak. Áron botja azonban elnyelte a botjaikat. A fáraó szíve mégis kemény maradt, s nem hallgatott rájuk, ahogy azt az Úr előre megmondta.

Az Úr így szólt Mózeshez: „A fáraó szíve megkeményedett, nem akarja elbocsátani a népet. Keresd fel holnap reggel a fáraót, amikor lemegy a folyóhoz, és várd meg a folyó partján! Vedd kezedbe a botodat, amely kígyóvá változott, s közöld vele: »Jahve, a héberek Istene küldött hozzád, hogy mondjam meg neked: engedd kivonulni népemet, hogy a pusztában áldozatot mutasson be nekem! Te azonban mindeddig nem hallgattál rám. Ezért ezt mondja az Úr: Ez lesz a bizonyíték számodra, hogy én Jahve vagyok: rácsapok a vízre botommal, amelyet kezemben tartok, s az vérré változik. A halak elpusztulnak a folyóban, s ettől a folyó úgy fog bűzleni, hogy az egyiptomiak az undortól nem tudják majd meginni a vizet.«”

Az Úr így szólt Mózeshez: „Mondd meg Áronnak: Vedd a botodat, és nyújtsd ki kezedet Egyiptom vizei fölé: a folyók, a csatornák, a mocsarak és minden ciszterna fölé, hogy vérré váljanak. Váljék vérré mind Egyiptom egész földjén, még az is, ami a fa- vagy kőedényekben van!” Mózes és Áron úgy tett, ahogy az Úr parancsolta. Felemelte botját, s a fáraónak és szolgáinak szeme láttára rácsapott a folyó vizére, s a folyó egész vize vérré változott. A folyó halai elpusztultak, s ettől a folyó annyira bűzlött, hogy az egyiptomiak nem tudták inni a vizét. Mindenütt vér volt Egyiptomban.

De az egyiptomi varázslók a maguk tudományával ugyanazt művelték. Ezért a fáraó szíve kemény maradt, és nem hallgatott Mózesre és Áronra, ahogy az Úr azt előre megmondta. A fáraó elindult, és visszatért házába anélkül, hogy a történteknek jelentőséget tulajdonított volna. Az egyiptomiak ivóvíz után ástak a folyó partján, mert nem tudták meginni a folyó vizét. Hét nap múlt el azután, hogy az Úr rácsapott a vízre.

Az angyal a folyókba öntötte csészéjét, mire a folyók vérré váltak. Hallottam, hogy az angyal felkiáltott: Igazságos vagy, Uram, és szent, hogy így ítéltél: {*} Mert a szentek és a próféták vérét kiontották.

Hallottam, hogy az oltár felől egy másik angyal így felelt: Igen, Uram, mindenható Isten, igazak és igazságosak ítéleteid. {*} Mert a szentek és a próféták vérét kiontották.

Szent Ciprián püspök és vértanúnak „Az Úr imádsága” című értekezéséből

Szeretett testvéreim, az evangéliumi parancsok nem mások, mint isteni útmutatások, az építendő remény alapjai, a megerősítendő hit égboltozata, a melengetésre vágyó szív táplálékai, zarándoklatunk irányítására szolgáló kormány, az elnyerendő üdvösség oltalma, melyek, míg a hívők tanulékony szívét oktatják a földön, a mennyek országába vezetnek el.

Isten már szolgái, a próféták által is sokat akart közölni velünk, és elvárta, hogy meghallgassuk. De mennyivel nagyszerűbbek azok, amiket a Fia mond nekünk! Azok, amikről ő, az Isten Igéje, a próféták küldője tanúskodik a saját szavaival. Ő már nem azt parancsolja, hogy mi készítsünk utat egy eljövendő valaki számára, hanem ő maga jön, és ő készíti, és tárja fel nekünk az utat, hogy mi, akik azelőtt meggondolatlanul bolyongtunk a halál sötétségében, és vakok voltunk, most már a kegyelem fényénél lássunk, és Urunk vezetése s irányítása alatt kövessük az élet útját.

Krisztus Urunk sok üdvös figyelmeztetéssel és isteni parancsokkal gondoskodott népe üdvösségéről, és még az imádság mintáját is megadta: figyelmeztetett, és megtanított minket arra, hogy mit kérjünk. Aki életet adott, az imádkozni is megtanított minket. Ebben ugyanaz a nagy jósága vezette, mint egyéb adományaiban és ajándékaiban, hiszen arra méltat, hogy a többit is nekünk ajándékozza és megadja, mert könnyebben találunk meghallgatásra, ha azzal az esedezéssel és imádsággal szólunk az Atyához, amelyre a Fiú tanított.

Előre megmondta, hogy elérkezik majd az óra, amikor az igazi imádkozók lélekben és igazságban imádják az Atyát. Azután pedig teljesítette is, amit megígért: lelket és igazságot kaptunk tőle, amikor megszentelt minket, és megtanított, hogy útmutatása szerint igazán és lélekben tudjuk őt imádni.

Lehet-e bensőségesebb könyörgés, mint az, amire Krisztus tanított meg bennünket, aki elküldte nekünk a Szentlelket; lehet-e igazabb kérés az Atya előtt, mint az, amelyet a Fiú, az Igazság saját ajkával mondott? Mert másképpen imádkozni, mint ahogyan ő tanította, nemcsak tudatlanság, de vétek is, amikor ő maga állította és mondta: Elvetitek Isten parancsát, hogy a saját hagyományotokat érvényesíthessétek{n}vö. {r}Mt 7, 9{/r}{/n}.

Úgy imádkozzunk tehát, szeretett testvéreim, ahogyan Mesterünk, maga Isten tanította. Szíves fogadtatásra számíthat az az imádság, amely Isten szavaival kéri Istent, amely mint Krisztus imája jut színe elé.

Az Atya fel fogja ismerni a Fia szavait, amikor ezt az imát mondjuk, hiszen Fia benn lakik a szívünkben, és ott van ajkunkon is a szava. És milyen jó, hogy van közbenjárónk bűneinkért az Atyánál, és éppen ennek a mi közbenjárónknak a szavait ismételjük, amikor mint bűnösök a mi bűneink bocsánatáért esdeklünk. Hiszen amikor ő mondja, hogy bármit kérünk is az Atyától az ő nevében, meg fogja adni nekünk{n}vö. {r}Jn 14, 13{/r}{/n}, akkor mennyivel hatékonyabban nyerjük el azt, amit Krisztus nevében kérünk, ha azt az ő imájával kérjük?!

Eddig nem kértetek semmit a nevemben. {*} Kérjetek, és kaptok, hogy örömötök teljes legyen.

Amit a nevemben kértek Atyámtól, azt megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. {*} Kérjetek, és kaptok, hogy örömötök teljes legyen.

Az Úr így szólt Mózeshez: „Nyújtsd ki kezedet az ég felé, és olyan sötétség borítja el az egész országot, hogy meg lehet tapogatni.” Mózes erre kinyújtotta kezét az ég felé, és három napig sűrű sötétség szállt egész Egyiptomra. Senki sem láthatta a másikat, és három napig senki sem mozdulhatott a helyéről. Izrael fiainak a területén azonban világos volt.

Ekkor a fáraó hívatta Mózest, és így szólt hozzá: „Menjetek, és áldozzatok az Úrnak! Csak juhaitok és marháitok maradjanak itt, feleségeitek és gyermekeitek mehetnek veletek.” Mózes ezt válaszolta: „Ha adsz állatokat a véres és égőáldozathoz, akkor azokat áldozzuk fel az Úrnak, a mi Istenünknek. De állatainknak is velünk kell jönniük, egyetlen egy sem maradhat itt. Abból kell vennünk, hogy az Úrnak áldozzunk. Különben azt sem tudjuk, hogyan fejezzük ki hódolatunkat az Úrnak, amíg arra a helyre nem érkezünk.”

Az Úr azonban megkeményítette a fáraó szívét, és nem bocsátotta el őket. A fáraó még ezt mondta: „Pusztulj innét, és ne kerülj többé szemem elé, mert amely napon idejössz, az halálodat jelenti!” Mózes megjegyezte: „Te magad jelentetted ki: többet nem lépek színed elé.”

Az Úr így szólt Mózeshez: „Még egy csapást hozok a fáraóra és az egyiptomiakra, akkor majd elbocsát benneteket, sőt maga fog elűzni. Szólítsd fel tehát sürgősen a népet: a férfiak és nők kérjenek szomszédaiktól és szomszédasszonyaiktól ezüst és arany dolgokat.” Az Úr jóakaratra hangolta az egyiptomiakat a nép iránt. Mózesnek is nagy tekintélye volt a fáraó hivatalnokai és népe előtt.

Mózes kijelentette: „Ezt mondja az Úr: »Éjfélkor végigvonulok Egyiptomon.« Minden elsőszülött meghal Egyiptom földjén: a fáraó elsőszülötte is, akinek a trónján kellene ülnie, és a darálóhoz állított rabszolganő elsőszülötte is; azonkívül minden állat elsőszülötte. Olyan sírás tör ki egész Egyiptomban, amilyen még nem volt, és nem is lesz. De Izrael fiai között egyetlen kutya sem mordul rá sem emberre, sem állatra. Ebből megtudjátok: az Úr különbséget tesz Egyiptom és Izrael között. Akkor majd hivatalnokaid mind hozzám rohannak, leborulnak előttem, és mondják: »Vonuljatok ki, ti és az egész nép, amely téged követ!« Akkor majd kivonulunk.” Ezután nagy haraggal távozott a fáraótól.

Az Úr még ezt mondta Mózesnek: „A fáraó nem hallgat rátok, hogy csodajeleim sokszorozódjanak Egyiptom földjén.” Mózes és Áron véghezvitte mindezeket a csodákat a fáraó előtt. Az Úr azonban megkeményítette a fáraó szívét, és nem engedte el Izrael fiait országából.

Azok megérdemelték, hogy a világosságtól megfosztva a sötétség rabjai legyenek, mivel fogva tartották fiaidat, {*} Akik által a törvény el nem múló világosságát kellett kapnia a világnak.

Az egyiptomiakra mélységes éjszaka borult, szentjeidnek azonban ragyogó világosság támadt. {*} Akik által a törvény el nem múló világosságát kellett kapnia a világnak.

A törvény és a szövetségkötés minden tekintetben alá volt vetve a változásnak. Ádámmal való első szövetségét maga Isten változtatta meg. Noéval már egy másikat kötött, ugyanígy újabbat Ábrahámmal is, amit aztán megváltoztatott, hogy Mózessel is egy újabbat kössön. Amikor pedig a mózesi szövetséget sem tartották meg, Isten a végső nemzedékkel ismét egy másik szövetségre lépett, amelyet ezután már nem változtat meg. Ádám részére az volt a törvény, hogy ne egyék az élet fájáról; Noénak szivárványt feszített ki az égbolton; Ábrahámnak, akit a hite miatt már kiválasztott, később a körülmetélést, mint ivadékainak a jelét és ismertetőjét adta. Mózes a húsvéti bárányt kapta a népért való engesztelésre.

Mindezek a szövetségek különböznek egymástól. A körülmetélés pedig, amit e szövetségek szerzője külön is megerősít, abban áll, amint Jeremiás is mondta: Szíveteket metéljétek körül!{n}{r}Jer 4, 4{/r}{/n} Ha erős az a szövetség, amelyet Ábrahámnak adott az Isten, akkor kell, hogy erős és tartós is legyen, és ne lehessen azt megváltoztatni sem azoknak, akik nincsenek alávetve ennek a törvénynek, sem pedig azoknak, akik kezdettől fogva alattvalói e törvénynek.

Mózesnek ugyanis az Isten sok előírással és paranccsal teli törvényt adott, és amikor azt nem tartották meg, akkor ezt a törvényt és ezeket a parancsokat Isten hatályon kívül helyezte, és megígérte, hogy új szövetséget fog adni, amelyik másmilyen lesz, mint az előző volt, noha mindkettőnek ő a szerzője. Ez pedig az a szövetség, amelyet megígért: Mindenki ismerni fog engem a legkisebbtől a legnagyobbig. Ebben a szövetségben nem lesz már többé testi körülmetélés, és a népnek sem lesz ilyen ismertetőjele.

Egyébként tudjuk, szeretteim, hogy Isten a különböző nemzedékek számára különböző törvényeket adott, amelyek addig voltak érvényben, amíg neki tetszésére voltak, azután pedig elévültek, aminthogy az Apostol is mondja: Sokféle hasonlatban állította fel az Isten hajdan az ő országát a különféle időkben{n}vö. {r}Zsid 1, 1{/r}{/n}.

Továbbá igazmondó a mi Istenünk, és leghiteltérdemlőbbek az ő parancsai, és minden szövetsége szilárd, és valóban bizonyított volt a maga idejében. Akik pedig a szívüket metélték körül, azok élnek, és újra körülmetélkednek az igazi Jordánban, amely a bűnbocsánat keresztsége.

Józsue, Nun fia, amikor népével átkelt a Jordán folyón, másodszor is körülmetéltette népét éles kőkéssel; Jézus, a mi Megváltónk egy második körülmetéléssel, a szív körülmetélésével szentelte meg a nemzeteket, akik benne hittek, és a keresztség vizével megtisztultak és körülmetélkedtek: karddal, ami az Isten igéje, ami áthatóbb minden kétélű kardnál{n}vö. {r}Zsid 4, 12{/r}{/n}.

Józsue, Nun fia bevezette népét az ígéret földjére; Jézus, a mi Üdvözítőnk az élet földjét ígérte mindazoknak, akik az igazi Jordánon, a bűnöket eltörlő keresztségen áthaladnak, hisznek, és körülmetélik a szívüket.

Boldogok tehát a szívüket körülmetélők és akik másodszor is körülmetélkedtek, azaz újjászülettek a vízből; ezek megkapják az örökséget Ábrahámmal, aki hűséges vezére és atyja minden népnek, hiszen az ő hite a megigazulására szolgált.

Új szövetségre lépek Izrael népével, elméjükbe vésem törvényemet, {*} És szívükbe írom, nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével.

Szívükbe írom törvényemet, nem kőtáblára, hanem az élő szív lapjaira. {*} És szívükbe írom, nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével.

Az Úr így szólt Mózeshez és Áronhoz Egyiptomban: „Ez a hónap legyen számotokra a kezdő hónap: ez legyen az év első hónapja! Hirdesd ki Izrael egész közösségének:

»A hónap tizedik napján mindenki szerezzen egy bárányt családonként, egy bárányt házanként. De ha a család kicsi egy bárányhoz, akkor a személyek számának megfelelően szomszédos családdal együtt vegyen egyet. Aszerint számoljátok a meghívottakat, hogy ki-ki mennyit eszik. Az állat legyen hibátlan, hím és egyéves. Vehettek bárányt vagy kecskét. Tartsátok a hónap tizennegyedik napjáig. Akkor Izrael közösségének egész gyülekezete a két este között vágja le. Vegyenek a véréből, és kenjenek belőle annak a háznak a két ajtófélfájára és szemöldökfájára, amelyben elköltik. A húsát – tűzön megsütve – még akkor éjszaka egyék meg. Kovásztalan kenyérrel és keserű salátával fogyasszák el. Ne egyetek belőle semmit nyersen vagy vízben megfőzve, hanem csak tűzön sütve, a fejével, a lábával és belső részeivel együtt. Semmit ne tegyetek el belőle másnap reggelre. Ami másnapra megmarad, azt tűzön égessétek el. Így fogyasszátok: a derekatok felövezve, saru a lábatokon, bot a kezetekben. Sietve egyétek, mert ez az Úr átvonulása.

Én végigvonulok azon az éjszakán Egyiptomon, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptomban: embert és állatot, s ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött, én, az Úr. A vért használjátok annak a háznak a megjelölésére, amelyben laktok. Ha látom a vért, kihagylak benneteket. Titeket nem ér a megsemmisítő csapás, amellyel Egyiptomot megverem. Ez a nap legyen számotokra emléknap, és üljétek meg úgy, mint az Úr ünnepét. Nemzedékről nemzedékre tegyétek meg ünnepnapnak mindörökre.

Hét napig egyetek kovásztalan kenyeret. Az első napon tüntessétek el házatokból a kovászt, mert aki az elsőtől a hetedik napig kovászosat eszik, azt ki kell irtani Izraelből. Továbbá az első napon tartsatok ünnepi összejövetelt, hasonlóképpen a hetedik napon is legyen szent összejövetel. Ezeken ne végezzetek semmiféle munkát, csak azt az ételt készítsétek el, amelyre kinek-kinek táplálékul szüksége van.

Tartsátok meg a kovásztalan kenyerek ünnepét, mivel ezeken a napokon vezettem ki csoportjaitokat Egyiptom földjéről. Tartsátok meg ezt a napot nemzedékről nemzedékre: örök törvény ez. Az első hónap tizennegyedik napjának estéjétől a hónap huszonegyedik napjának estéjéig egyetek kovásztalan kenyeret. Hét napon keresztül ne legyen kovász a házatokban. Aki kovászosat eszik, azt ki kell irtani Izrael közösségéből, akár idegen, akár közületek való. Ne egyetek semmiféle kovászosat. Minden helyen, ahol laktok, kovásztalant egyetek.«”

A vének leborultak a Bárány előtt, és új éneket énekeltek: {*} Uram, megváltottál minket Istennek véred árán.

Nem ezüsttel vagy arannyal lettünk megváltva, hanem Krisztusnak, az egészen tiszta Báránynak drága vére árán. {*} Uram, megváltottál minket Istennek véred árán.

Ha Istennel kívántok versenyre kelni – hiszen az ő képmására vagytok teremtve_–, akkor kövessétek az ő példáját. Ti, akik keresztények vagytok, már e névvel is valljátok emberszeretetét, törekedjetek Krisztus szeretetére!

Vegyétek fontolóra jóságának gazdagságát: midőn emberként akart eljönni az emberekhez, maga előtt küldte Jánost, a bűnbánat hírnökét és vezérét, és János előtt az összes prófétát, hogy magukba szállásra tanítsák az embereket, hogy térjenek vissza az útra, és jobb gyümölcsöt teremjenek.

Majd eljött közénk, és saját szájával személyesen hirdette: Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, és akik terhet hordoztok: én megkönnyítlek titeket{n}{r}Mt 11, 28{/r}{/n}. Hogy hogyan fogadta azokat, akik meghallgatták szavait? Készséggel megbocsátotta bűneiket; gyötrő bűneiktől gyorsan és pillanatok alatt megszabadította őket: az Ige megszentelte, a Lélek megerősítette őket; a régi ember a vízben eltemettetett, megszületett az új, amely a kegyelemben tündökölt.

S hogyan folytatódott ezután? Az előbb még ellenség: jó baráttá lett; az idegen: fiúvá; a szentségtörő: szentté és jámborrá.

Utánozzuk az Úr pásztori gondoskodását: vegyük csak szemügyre az evangéliumokat; ott mintegy tükörben szemlélhetjük szeretetének és jóságának a példáját; tanulmányozzuk csak szorgosan!

Az evangélium példabeszédeiben és hasonlataiban ott látom azt a pásztorembert, akinek száz juha van. Amidőn az egyik bárány a nyájtól elszakad, és messze elkóborol, a pásztor nem marad a nyájnál, amely szép rendben együtt legelészik, hanem elindul, hogy megkeresse az elveszettet. Sok völgyön és szakadékon átkel, megmászik magas és meredek hegyeket, sok fáradsággal addig járja a pusztákat, amíg meg nem találja a tévelygőt.

A megtalált bárányt nem üti-veri, és nem is kergetve hajszolja vissza a nyájhoz, hanem tulajdon vállára veszi, és szelíden bánva vele viszi vissza. Nagyobb öröm tölti el szívét a megtalált egy miatt, mint az egész nyáj miatt. Vegyük fontolóra ennek a hasonlatnak a homályba burkolt és elrejtett tanítását. Ez a bárány nem csupán akármilyen bárányt, és ez a pásztor sem akármilyen pásztort jelez, hanem valami többet.

Ezek a példák szent valóságot tartalmaznak. Arra figyelmeztetnek bennünket, hogy ne tartsuk az embereket elveszetteknek és reménytelen eseteknek; és ha veszélybe jutnak, ne hanyagoljuk el őket, ne legyünk restek segítségükre sietni, és azokat, akik a helyes életútról letévedve bolyonganak, vezessük vissza az útra; örüljünk, ha visszatérnek, és segítsük őket vissza a helyesen és vallásosan élők közösségébe.

Szolgáltassatok igazságot mindannyian, {*} Gyakoroljátok az irgalmasságot testvéreitek iránt.

Ha megbocsátjátok az embereknek, amit vétettek ellenetek, mennyei Atyátok is megbocsát nektek. {*} Gyakoroljátok az irgalmasságot testvéreitek iránt.

Azokban a napokban Mózes összehívta Izrael véneit mind, és így szólt hozzájuk: „Menjetek, és szerezzetek bárányt családjaitok számára, és vágjátok le mint húsvéti áldozatot. Fogjatok egy izsópköteget, mártsátok az edényben levő vérbe, s az edényben levő vérrel kenjétek meg a szemöldökfát és a két ajtófélfát. Reggelig senki közületek nem léphet ki házának ajtaján. Ha az Úr átvonul, hogy lesújtson Egyiptomra, és látja a vért a szemöldökfán meg a két ajtófélfán, akkor az Úr elhalad ajtótok előtt, s a pusztítót nem engedi belépni házatokba, hogy a csapást rátok hozza. Ezt az előírást tekintsétek törvénynek, amely minden időben vonatkozik rád és gyermekeidre.

Ezt a szokást akkor is tartsátok meg, ha majd bejuttok arra a földre, amelyet az Úr nektek ad. Ha gyermekeitek megkérdeznek benneteket: »Miféle szertartás ez?«, akkor így feleljetek: »Ez a húsvéti áldozat az Úrnak, aki Egyiptomban elhaladt Izrael fiainak háza mellett, amikor lesújtott az egyiptomiakra, és a mi házainkat megkímélte.«” Erre a nép meghajolt, és leborult. Izrael fiai elmentek, és engedelmeskedtek. Úgy tettek, ahogy az Úr megparancsolta Mózesnek és Áronnak.

Éjfélkor az Úr lesújtott minden elsőszülöttre Egyiptom földjén: a fáraó elsőszülöttére, akinek trónján kellett volna ülnie, s a börtönben levő fogoly elsőszülöttére, valamint minden állat elsőszülöttére. A fáraó éjjel fölkelt, hasonlóképpen a szolgái és minden egyiptomi. Nagy sírás tört ki Egyiptomban, mert nem akadt ház, amelyben halott ne feküdt volna.

A fáraó még az éjjel hívatta Mózest és Áront, és rájuk parancsolt: „Induljatok, és menjetek ki népem közül, ti és Izrael fiai! Menjetek, és mutassatok be áldozatot Jahvénak kívánságtok szerint! Magatokkal vihetitek juhaitokat és szarvasmarháitokat, ahogy követeltétek, csak menjetek! De kérjetek áldást rám is!” Az egyiptomiak szintén sürgették a népet, hogy gyorsan távozzék az országból. Ezt mondták ugyanis: „Még mindannyian meg találunk halni.”

Az emberek tehát vették a tésztát, mielőtt még megkovászosodott volna, a sütőteknőt, és ruhába csavarva vállukon vitték. Izrael fiai Mózes szavai szerint jártak el, s az egyiptomiaktól ezüst meg arany dolgokat és ruhákat kértek. Az Úr bizalomra hangolta az egyiptomiakat a nép iránt, s azok teljesítették kérésüket, így szereztek zsákmányt az egyiptomiaktól.

Izrael fiai vegyenek a bárány véréből, és kenjenek belőle a háznak a két ajtófélfájára és szemöldökfájára: {*} Jel lesz számotokra a vér.

Krisztusnak, az egészen tiszta Báránynak drága vére árán lettetek megváltva. {*} Jel lesz számotokra a vér.

Semmi sem lelkesít bennünket annyira az ellenség szeretetére – pedig ez a felebaráti szeretet tökéletessége_–, mint ha hálásan megfontoljuk Jézusnak azt a csodálatos türelmét, amellyel ő, az emberek fiai között a legszebb{n}{r}Zsolt 44, 3{/r}{/n}, odatartotta arcát a bűnösöknek, hogy leköpdössék; amikor hagyta, hogy kendővel bekössék azokat a szemeket, amelyeknek pillantása a mindenséget kormányozza; amikor oldalát odaengedte az ostorozásnak; amikor tűrte, hogy fejét – amelyet rettegnek a fejedelemségek és hatalmasságok – tövisekkel szúrják; amikor elviselte a gúnyolódásokat és gyalázkodásokat; és végül amikor türelmesen elszenvedte a keresztet, a szögeket, a lándzsadöfést, az epét, az ecetet, és közben állandóan csendes, szelíd és nyugodt maradt.

Végül is, mint a juh, amelyet leölésre visznek, és mint nyírója előtt a bárány, elnémult, és nem nyitotta panaszra száját{n}vö. {r}Iz 53, 7{/r}{/n}.

Atyám, bocsáss meg nekik!{n}{r}Lk 23, 34{/r}{/n} Ki ne ölelné teljes szeretettel magához ellenségeit, amikor hallja e csodálatos szavakat, amelyek tele vannak édességgel, tele vannak szeretettel, tele rendíthetetlen nyugalommal? Atyám, bocsáss meg nekik! Ki tudna még hozzáadni ehhez az imához valami szelídet, valami szeretetet?

Ő mégis adott hozzá valamit. Nem tartotta elégnek, hogy imádkozik értük, mentséget is keresett számukra: Atyám – mondta –, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek. Nagy bűnösök ugyan, de ők csekélységnek tartják mindezt; ezért mondja: Atyám, bocsáss meg nekik! Keresztre szegezik, de nem is tudják, hogy kit feszítettek meg, mert ha tudták volna, sohasem feszítették volna keresztre a dicsőség Urát{n}vö. {r}1 Kor 2, 8{/r}{/n}, ezért mondja: Atyám, bocsáss meg nekik! Őt a törvény megszegőjének mondják, aki Istennek tartja magát; a nép félrevezetőjének gondolják. Elrejtettem előlük arcomat, nem ismerték fel fölségemet, éppen ezért: Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek.

Ahhoz, hogy az ember szeretni tudja magát, nem szabad megrontania magát testi gyönyörökkel. Hogy pedig le ne győzze a testi vágy: irányítsa minden vágyát az Úr testének édessége felé. És hasonlóképpen: hogy tökéletesebben és megnyerőbben szerezhesse meg magának a felebaráti szeretetet, ölelje át ellenségeit is az igazi szeretet karjával.

De, hogy a méltánytalanságok idején ez az isteni tűz ne lohadjon le benne, sose tévessze szem elől szeretett Urának és Üdvözítőjének szelíd türelmét.

Életét halálra adta, és a gonosztevők közé sorolták; {*} Noha sokak vétkeit hordozta, és közben imádkozott a bűnösökért.

Jézus így könyörgött: Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek. {*} Noha sokak vétkeit hordozta, és közben imádkozott a bűnösökért.

Izrael fiainak kivonulása. Törvények a Húsvétról és az elsőszülöttekről

Azokban a napokban Izrael fiai elindultak Ramzeszból Szukkot felé, a gyalogos férfiak – családjukat nem számítva – mintegy hatszázezren. Tömérdek összeverődött népség is ment velük, valamint juh, szarvasmarha és sok egyéb állat. Az Egyiptomból magukkal hozott tésztából kovásztalan kenyeret sütöttek. Kovászt nem tettek bele, hiszen az egyiptomiak kiűzték őket, nem késlekedhettek, és nem készíthettek eledelt az útra.

Az idő, amelyet Izrael fiai Egyiptomban töltöttek, 430 esztendőt tett ki. Éppen azon a napon vonult ki Egyiptomból az Úr egész serege, amikor letelt a 430 esztendő. Ez az éjszaka, amelyen az Úr virrasztott, hogy kihozza őket Egyiptom földjéről, legyen Izrael számára is az Úr tiszteletére átvirrasztott éjszaka minden nemzedéken át.

Az Úr így szólt Mózeshez és Áronhoz: „A húsvéti bárányra ez a szabály vonatkozik: Idegen nem ehet belőle. De a pénzen vásárolt rabszolga ehet, ha előbb körülmetéled. Jövevény és napszámos nem ehet belőle. Ugyanabban a házban kell elfogyasztani, húsából nem vihetsz ki semmit a házon kívülre. Csontot nem törhettek össze benne. Izrael fiainak egész közössége így járjon el. Ha idegen tartózkodik nálad, és meg akarja ünnepelni a Húsvétot az Úr tiszteletére, akkor a férfiakat mind körül kell metélni, így részt vehet az ünnepen, és úgy kell tekinteni, mint a közületek valót. De aki nincs körülmetélve, az nem ehet belőle. Ez a törvény vonatkozik a hozzátok tartozóra és a köztetek lakó idegenre.”

„Ha majd az Úr bevezet a kánaániak földjére, és neked adja azt, amelyet esküvel megígért neked és atyáidnak, akkor majd szenteld mindazt az Úrnak, ami az anyja méhét megnyitja. Az állatok elsőszülöttei közül is a hímnemű az Úré. Minden szamárnak az elsőszülöttét egy báránnyal kell megváltanod. Ha nem váltod meg, törd el a nyakát. Az emberek elsőszülöttét, ha fiú, meg kell váltanod.

Ha fiad a jövőben megkérdezi, hogy »Ez miért van?«, ezt feleld neki: »Az Úr erős kézzel hozott ki minket Egyiptomból, a szolgaság házából. Mert amikor a fáraó makacsul ellenállt, és nem bocsátott el bennünket, az Úr megölt minden elsőszülöttet Egyiptomban, az emberekét is, az állatokét is. Azért szentelem az Úrnak mind, ami anyja méhét megnyitja, ha az hímnemű. Ezért váltom meg fiaim közül is az elsőszülöttet.« Olyan legyen ez számodra, mint egy jel a tenyereden vagy egy emlékeztető jegy a homlokodon, hogy az Úr erős kézzel hozott ki minket Egyiptomból.”

Szülei felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, {*} Ahogy az Úr törvényében elő volt írva: Minden elsőszülött fiút az Úrnak kell szentelni.

Az áldozatot is be akarták mutatni, ahogy az Úr törvénye előírta: egy pár gerlicét vagy két galambfiókát. {*} Ahogy az Úr törvényében elő volt írva: Minden elsőszülött fiút az Úrnak kell szentelni.

A II. vatikáni zsinat Gaudium et spes kezdetű, az Egyház és a mai világ viszonyáról szóló lelkipásztori konstitúciójából

A modern világ egyszerre mutatkozik hatalmasnak és erőtlennek, képesnek arra, hogy megvalósítsa a legjobbat, de arra is, hogy elkövesse a legrosszabbat; egyképpen nyitva van számára az út a szabadság vagy a rabszolgaság, a haladás vagy a visszaesés, a testvériség vagy a gyűlölködés felé. Ráébred továbbá az ember, hogy neki magának kell helyes irányba terelnie azokat az erőket, amelyeket ő maga szabadított fel, mert ezek eltiporhatják, de szolgálhatják is. Mindebből világos, kérdéseinek tárgya: önmaga.

Azok az egyensúlyhiányok, amelyekkel a modern világ küszködik, tulajdonképpen azzal az alapvetőbb egyensúlyhiánnyal függenek össze, amely az ember szívében gyökerezik.

Sok ellentétpár ugyanis magában az emberben küzd egymással. Az ember mint teremtmény újra meg újra megtapasztalja a maga korlátait, vágyaiban azonban korláttalannak és egy magasabb rendű életre elhivatottnak érzi magát.

Sokféle érték vonzza egyszerre, és mindig választani kénytelen közöttük, nem egyről pedig egészen le is kell mondania. Ráadásul, mivel esendő és bűnös, gyakran cselekszi azt, amit nem akarna tenni, amit pedig szeretne, nem teszi meg. Az ember így benső meghasonlásban van önmagával, ez pedig a társadalomban is számtalan súlyos ellentét forrása.

Ennek a drámai helyzetnek a világos felismeréséig el sem juthatnak azok, akik elmerültek a gyakorlati anyagelvűségben, vagy a rájuk nehezedő nyomor nem engedi, hogy erről elgondolkodjanak.

Sokan úgy vélik, hogy beérhetik a valóság sokféle értelmezésének valamelyikével.

Mások egyedül az ember erőfeszítésétől várják az emberiség igazi és teljes felszabadulását, és meggyőződésük, hogy az ember eljövendő uralma a föld felett ki tudja majd elégíteni a szív minden vágyakozását.

Vannak olyanok is, akik reménytelenül kételkednek az élet értelmében, ezért azoknak a vakmerőségét magasztalják, akik úgy vélekedve, hogy az emberi létezésnek önmagában semmi értelme sincs, kizárólag egyéni bátor döntésük által akarják annak egész értelmét megadni.

Mégis, egyre többen lesznek olyanok, akik a világ jelen fejlődését látva felvetik, vagy fokozott érzékenységgel élik át a legalapvetőbb kérdéseket: Mi az ember? Mi az értelme a szenvedésnek, a rossznak, a halálnak? – mert ezekkel minden haladás ellenére számolni kell; Mit érnek az oly drága áron szerzett győzelmek? Mit nyújthat az ember a társadalomnak, és mit várhat tőle; Mi következik a földi élet után?

Az Egyház pedig meggyőződéssel hisz Krisztusban, aki mindenkiért meghalt és feltámadt, és Szentlelke által világosságot meg erőt ad az embernek, hogy megfelelhessen nagyszerű hivatásának; de az ég alatt nem is adatott más név az embernek, amelyben üdvözülhetne.

Hiszi továbbá az Egyház, hogy Ura és Mestere az egész történelem kulcsa, középpontja és végső célja.

Az Egyház azt is hirdeti, hogy az összes változás mögött sok minden van, ami nem változik, és mindezeknek végső alapja Krisztus, aki ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.

Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod? A halál fullánkja a bűn. {*} De hála legyen Istennek, mert ő győzelemre segít minket Jézus Krisztus, a mi Urunk által.

Akik benne bíznak, azokhoz jó az Úr, a lélekhez, amely őt keresi. {*} De hála legyen Istennek, mert ő győzelemre segít minket Jézus Krisztus, a mi Urunk által.

Amikor a fáraó elbocsátotta a népet, Isten nem a filiszteusok földjén át vezette őket, jóllehet az lett volna a rövidebb. Isten arra gondolt, hogy a nép megbánhatja, ha háborút kell kezdenie, és visszatér Egyiptomba. Ezért a Sás-tenger menti pusztán vezető útra terelte őket. Izrael fiai jól fölfegyverkezve vonultak ki Egyiptomból. Mózes József csontjait is magával vitte. Ő ugyanis megeskette Izrael fiait: „Ha Isten egyszer kegyesen hazavezet, akkor az én csontjaimat is vigyétek el innét magatokkal!”

Így indultak el Szukkotból, és a pusztaság szélén Etámban táboroztak le.

Az Úr nappal felhőoszlopban haladt előttük, hogy mutassa az utat, éjjel pedig tűzoszlopban, hogy világítson nekik, így éjjel-nappal vonulhattak. Nappal sohasem tűnt el a felhőoszlop a nép elől, s éjjel sem a tűzoszlop.

Az Úr így szólt Mózeshez: „Parancsold meg Izrael fiainak, hogy forduljanak vissza, és Pi-Hachirot előtt, Migdol és a tenger között verjenek tábort. Baal-Cefon-nal szemben legyen a táborotok a tenger partján. A fáraó ezt fogja gondolni: Izrael fiai eltévedtek az országban, a puszta körülzárta őket. Én pedig megkeményítem a fáraó szívét, úgyhogy majd üldözőbe veszi őket. Akkor megmutatom dicsőségemet a fáraón és egész seregén, hadd tanulják meg az egyiptomiak, hogy én vagyok az Úr.” Izrael fiai engedelmeskedtek a parancsnak.

Amikor Egyiptom királyát értesítették, hogy a nép elmenekült, a fáraónak és hivatalnokainak magatartása megváltozott a nép iránt. Ezt mondták: „Mit tettünk? Elengedtük Izraelt, hogy ne szolgáljon nekünk.” A fáraó befogatott harciszekerébe, és mozgósította seregét. Vett hatszáz válogatott harciszekeret, az egyiptomiak többi harciszekerét, mindegyiket kiváló katonákkal. Az Úr megkeményítette a fáraónak, Egyiptom királyának a szívét, s az üldözőbe vette Izrael fiait, akik felemelt kézzel vonultak ki. Az egyiptomiak utánuk mentek, és elérték őket, amikor a tengerparton Pi-Hachirotnál, Baal-Cefonnal szemben táboroztak; ott volt a fáraó minden lova, szekerei, lovasai és serege.

Amikor Izrael kivonult Egyiptomból, Jákob háza a barbár nép közül, {*} Akkor lett Júda az ő szentélye, és Izrael az ő országa.

Az Úr felhőoszlopban haladt előttünk, hogy mutassa az utat {*} Akkor lett Júda az ő szentélye, és Izrael az ő országa.

A törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett

Az Úr feltárja dicsőségét a választott tanúk előtt: testét, mely éppen olyan test, mint a miénk, oly tündöklő fényességbe öltözteti, hogy arca ragyog, mint a nap, ruházata pedig szikrázóan fehér, mint a hó.

Színeváltozásával elsősorban azt akarta, hogy tanítványai szívében ne verhessen gyökeret a botránkozás a keresztje miatt; és az a megaláztatás, amelyet szenvedésével együtt önként vállalt, meg ne zavarja hitükben azokat, akik előtt feltárta az elrejtett méltóság nagyságát.

Másodszor, de nem kisebb gondoskodással az Egyház reménységét alapozta meg: ismerje fel Krisztus egész teste, hogy milyen változás vár rá, a tagok pedig remélhessék, hogy ugyanabból a dicsőségből részesednek, amely már a főt körülragyogta.

Erről beszél az Úr, amikor dicsőséges eljöveteléről jövendöl: Akkor az igazak ragyogni fognak, mint a nap Atyjuk országában{n}{r}Mt 13, 43{/r}{/n}. Ugyanerről tanúskodik Szent Pál apostol is: Ennek az életnek a szenvedései nem mérhetők, véleményem szerint, az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk{n}{r}Róm 8, 18{/r}{/n}. És ugyanő hirdeti: Meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve az Istenben. Amikor majd Krisztus, a mi életünk megjelenik, vele együtt ti is megjelentek dicsőségesen{n}{r}Kol 3, 3-4{/r}{/n}.

Volt azonban még más okulásra méltó is ebben a csodálatos eseményben, amely alkalmas volt arra, hogy megerősítse az apostolokat, és tovább gyarapítsa tudásukat.

Megjelent ugyanis Mózes és Illés – az egyik a törvény, a másik a próféták képviselője_–, és az Úrral beszélgetett, hogy az öt férfiúnak jelenléte folytán bőségesen meglegyen az, amit kiköt a törvény: Két vagy három tanú bizonyítsa a dolgot{n}{r}Mt 18, 16{/r}{/n}.

Mi lehet ennél megbízhatóbb és maradandóbb tanúság? Hirdetésében megegyezik az Ó- és Újszövetség hangja, és az evangélium tanításával versengve szólnak az ősi kor hírnökei.

Mind a két szövetség lapjai egymást erősítik. Akit titkok fátyolába burkoltan ígértek meg az ószövetségi előképek, azt a jelen dicsőség nyilvánvaló, szemmel látható ragyogása mutatja be; igen, a törvényt Mózes közvetítette, mondja Szent János, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk{n}{r}Jn 1, 17{/r}{/n}. Benne teljesült be a prófétai előképek ígérete és a törvény előírásainak célja; jelenlétével igazolja a prófétákat, kegyelmével teljesíthetővé teszi a parancsolatokat.

A szent evangélium hirdetése szilárdítsa meg tehát mindnyájatok hitét, és senki se szégyellje többé Krisztus keresztjét, mert ezzel váltotta meg a világot.

Ezért senki se féljen, ha szenvednie kell az igazságért, és senki se kételkedjék az ígéretek teljesítésében, mert az a dolgok rendje, hogy a munka után következik a pihenés, s a halál kapuján át vezet az út az életbe. Hiszen ő elvállalta szegényes létünk minden nyomorúságát, és így az ő erejével majd mi is legyőzzük azt, amit ő legyőzött, és elnyerjük azt, amit ígért, csak tartsunk ki az ő megvallásában és szeretetében.

Mert akár parancsok teljesítéséről, akár megpróbáltatások elviseléséről van szó, mindig csendüljön meg a fülünkben az említett szózat, az Atya szava: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok{n}{r}Mt 17, 5{/r}{/n}.

Ti az Újszövetség közvetítőjéhez, Jézushoz járultatok. Vigyázzatok, ne utasítsátok vissza azt, aki hozzátok szól. {*} Mert ha azok sem menekültek meg, akik a földön szólót elutasították, mi még kevésbé fogunk megmenekülni, ha elfordulunk attól, aki az égből szól hozzánk.

Bárcsak hallgatnátok ma az ő szavára: Ne legyetek kemény szívűek. {*} Mert ha azok sem menekültek meg, akik a földön szólót elutasították, mi még kevésbé fogunk megmenekülni, ha elfordulunk attól, aki az égből szól hozzánk.

Azokban a napokban: Amikor a fáraó közeledett, Izrael fiai felnéztek, és látták, hogy az egyiptomiak üldözik őket. Erre Izrael fiai nagyon megijedtek, és hangosan kiáltottak az Úrhoz. Mózesnek pedig ezt mondták: „Nem voltak sírok Egyiptomban, hogy idehoztál bennünket a pusztába meghalni? Milyen szolgálatot tettél nekünk azzal, hogy kivezettél Egyiptomból? Nem mondtuk neked már Egyiptomban is: »Hagyj minket békében, hadd szolgáljunk az egyiptomiaknak? Valóban jobb lett volna az egyiptomiaknak szolgálni, mint itt a pusztában meghalni.«” Mózes így válaszolt a népnek: „Ne féljetek, legyetek erősek, és meglátjátok az Úr segítségét, amelyet ma nyújt nektek. Mert ahogy ma látjátok az egyiptomiakat, soha többé nem fogjátok látni őket. Az Úr harcol majd értetek, s nektek nem lesz semmi dolgotok.”

Az Úr így szólt Mózeshez: „Miért kiáltasz hozzám? Parancsold meg Izrael fiainak, hogy induljanak. Te pedig emeld fel botodat, nyújtsd ki kezedet a tenger fölé, és válaszd ketté, hogy Izrael fiai száraz lábbal átmehessenek rajta! Én azonban megkeményítem a fáraó szívét, ezért utánuk fut, s akkor majd megmutatom dicsőségemet a fáraón, egész seregén, harciszekerein és lovasain. Az egyiptomiak megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha majd megmutatom dicsőségemet a fáraón, szekerein és lovasain.”

Akkor az Isten angyala, aki az izraeliták csapata előtt járt, megváltoztatta helyét, és mögéjük vonult. A felhőoszlop eljött előlük, mögöttük ereszkedett le, s az egyiptomiak serege és az izraeliták tábora között helyezkedett el. A felhő sötét maradt, s az éjszaka elmúlt anélkül, hogy a két sereg közeledett volna egymáshoz.

Mózes ekkor kinyújtotta kezét a tenger fölé. Az Úr egész éjjel tartó erős keleti széllel visszaszorította a tengert, és kiszárította. A víz kettévált, és Izrael fiai a száraz tengerfenéken vonultak át, miközben a víz jobb és bal felől úgy állt, mint a fal. Az egyiptomiak utánuk vetették magukat, a fáraó minden lova, szekere és lovasa utánuk ment a tengerbe. A reggeli őrség idején az Úr a tűz- és felhőoszlopból rátekintett az egyiptomiak seregére, és megzavarta. Akadályozta a szekerek kerekét, ezért csak bajjal jutottak előre. Az egyiptomiak kiabálni kezdtek: „Meneküljünk Izrael fiai elől, mivel Jahve harcol értük az egyiptomiak ellen!”

Az Úr pedig így szólt Mózeshez: „Nyújtsd ki kezed a tenger fölé, hogy a víz visszazúduljon az egyiptomiakra, szekereikre és lovasaikra.” Mózes kinyújtotta kezét a tenger fölé. Erre a víz napkeltekor visszaáramlott régi helyére, amikor az egyiptomiak éppen arra menekültek. Az Úr besodorta őket a habok közepébe. A víz visszaömlött, és ellepte a szekereket, a lovasokat és a fáraó egész népét, amely utánuk behatolt a tengerbe. Senki sem maradt életben közülük. Izrael fiai azonban száraz talajon mentek át a tengeren, miközben a víz tőlük jobbra és balra úgy állt, mint a fal.

Így mentette meg az Úr azon a napon Izrael fiait az egyiptomiak hatalmától. Az izraeliták látták az egyiptomiakat holtan feküdni a tenger partján. Izrael fiai tanúi voltak a nagy tettnek, amelyet az Úr az egyiptomiakon véghezvitt. A népet félelem töltötte el az Úr színe előtt, de bízott az Úrban és Mózesben, az ő szolgájában.

Daloljunk az Úrnak, mert fölséges és dicsőséges, lovat és lovast a tengerbe taszított. {*} Az Úr az én erősségem és dicsőségem, ő lett az én szabadítóm.

Hős harcos az Úr, „Mindenható” az ő neve. {*} Az Úr az én erősségem és dicsőségem, ő lett az én szabadítóm.

A zsidók csodákat láttak; te is fogsz látni, éspedig nagyobbakat, feltűnőbbeket, mint a zsidók akkor, amikor kivonultak Egyiptomból. Te ugyan nem láttad, miként merült el a fáraó a seregével együtt, de azt láttad, hogy az ördögöt és csatlósait elmosta a vizek árja. A zsidók átkeltek a tengeren, te átjutottál a halálon. Ők az egyiptomiak kezéből szabadultak ki, te a sátán karmaiból. Ők barbár rabszolgaságot hagytak ott, te még keservesebbet, a bűn rabszolgaságát.

Akarod még más oldalról is látni, hogy neked mennyivel nagyobb ajándékokkal kedveskedett az Isten? A zsidók egykor nem mertek Mózes ragyogó arcába tekinteni, pedig csak szolgatársuk és az ő fajtájukból való volt; te viszont láttad Krisztus arcát az ő dicsőségében. Pál is így kiált fel: Mi födetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét{n}{r}2 Kor 3, 18{/r}{/n}.

A zsidókkal is együtt vonult akkor Krisztus; most mivelünk is együtt halad, de sokkal igazabb értelemben. Mert akkor a Mózesnek adott kegyelem által kísérte őket az Úr, most viszont nemcsak a mózesi kegyelem által, hanem a ti engedelmességetek miatt is kísér titeket. Azokra Egyiptom után a pusztaság várt, terád, ha innen távozol, a mennyország vár. Az ő vezérük és fejedelmük Mózes volt, ez a kiváló férfiú, nekünk azonban más Mózesünk van: maga az Isten a mi vezérünk és fejedelmünk,

Mi is volt Mózes jellemző tulajdonsága? A Szentírás azt mondja róla: Mózes szelídebb férfiú volt minden embernél, aki valaha a földön lakott{n}vö. {r}Szám 12, 3{/r}{/n}. Ezt a jelzőt egész biztosan alkalmazhatjuk a mi „Mózesünkre” is, hiszen őbenne a vele egylényegű és végtelenül szelíd Lélek lakozik. Annak idején Mózes az ég felé emelte a kezét, és a mannát, az angyalok kenyerét esdette le onnét; a mi „Mózesünk” pedig az ég felé emeli kezét, és az örök élet eledelét adja nekünk. Mózes megütötte a sziklát, és vizet fakasztott; Krisztus érinti az oltárt, mintegy megüti ezt a lelki értelemben vett sziklát, és a Szentlélek forrásait fakasztja belőle. Ezért mintha forrás helyezkednék el az oltár közepén, hogy a nyáj mindenünnen e forráshoz fusson, és üdvösséget adó italától új életre keljen.

Ilyen tehát ez a forrás, ilyen bősége van itt az életnek; az oltár asztala bővelkedik számunkra számtalan jókkal, és minket lelki adományokkal gazdagít. Közeledjünk tehát őszinte szívvel és tiszta lélekkel, hogy kegyelmet találjunk és irgalmat nyerjünk alkalmas időben. Urunknak és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak, az egyszülött Fiúnak kegyelme és irgalma minden. Őáltala és ővele legyen az Atyának és az éltető Léleknek dicsőség, tisztelet, hatalom, most és mindenkor és mindörökkön-örökké. Ámen.

A Messiás gyalázatát nagyobb értéknek tartotta az egyiptomiak kincseinél; hittel távozott Egyiptomból. {*} Mert a jutalommal is számolt.

Izrael fiai elindultak Elimből, és az Egyiptomból való kivonulásuk utáni második hónap tizenötödik napján Izrael egész közössége Szin pusztájába érkezett, amely Elim és a Sínai-hegy között terül el.

Itt a pusztában az izraeliták egész közössége zúgolódott Mózes és Áron ellen. Izrael fiai ezzel estek nekik: „Inkább haltunk volna meg az Úr keze által Egyiptomban, amikor a húsos fazekak mellett ültünk, és jóllaktunk kenyérrel. Ti pedig ide hoztatok a pusztába, hogy az egész közösség éhen vesszen.”

De az Úr így szólt Mózeshez: „Nézd, én kenyeret hullatok nektek az égből. A nép menjen ki, és gyűjtsön magának egy napra valót belőle! Így akarom próbára tenni, hogy parancsom szerint jár-e el. Ha a hatodik napon elkészítik, amit hazavittek, kétszer annyi lesz, mint amit naponként gyűjtöttek.”

Mózes és Áron így szólt Izrael fiainak egész közösségéhez: „Ma este megtudjátok, hogy az Úr hozott ki benneteket Egyiptomból, holnap reggel pedig meglátjátok az Úr dicsőségét. Ő ugyanis hallotta az Úr elleni zúgolódástokat. Mik vagyunk mi, hogy ellenünk zúgolódtok?” Mózes azután így folytatta: „Ma este az Úr húst ad nektek enni, és holnap reggel kenyeret, hogy jóllakjatok. Az Úr ugyanis hallja, hogy ellene zúgolódtok. Mik vagyunk mi? Zúgolódástok nem ellenünk irányul, hanem az Úr ellen.” Mózes így szól Áronhoz: „Mondd az izraeliták egész közösségének: »Járuljatok az Úr elé, mert ő hallotta zúgolódástokat!«” Amikor Áron közölte ezt az izraeliták egész közösségével, és ők a puszta felé fordultak, az Úr dicsősége megjelent felhő alakjában.

Az Úr így szólt Mózeshez: „Hallottam Izrael fiainak zúgolódását. Közöld velük: »Ma este húst fogtok enni, és holnap reggel jóllakhattok kenyérrel. Erről fogjátok megismerni, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek.«”

Valóban, estére fürjcsapat jelent meg, és ellepte a tábort. Reggel pedig harmatozó felhő volt a tábor körül. Amikor a harmatozó felhő felszállt, a puszta talaján valami finom szemcsés dolog volt, olyan, mint a dér a földön. Izrael fiai észrevették, és kérdezték egymást: „Mi ez?” Nem tudták ugyanis, hogy mi az. Mózes így szólt hozzájuk: „Ez az a kenyér, amelyet az Úr ad nektek enni. Az Úr parancsa a következő: Mindenki szedjen belőle szükségletének megfelelően, fejenként egy ómért számítva, a családtagok száma szerint! Mindenki csak a sátrában lakó személyek számára hozzon belőle!”

Izrael fiai így tettek, és gyűjtöttek, az egyik többet, a másik kevesebbet. De amikor omerrel megmérték, aki sokat gyűjtött, annak nem volt fölöslege, aki kevesebbet, annak nem volt hiánya. Mindenki szükségletének megfelelően gyűjtött.

Izrael fiai negyven évig ették a mannát, amíg csak lakott vidékre nem érkeztek. Addig ették a mannát, amíg Kánaán földjének határához értek.

Angyalok eledelével tápláltad népedet, és fáradtság nélkül készült kenyeret adtál nekik az égből, {*} Amelyben minden gyönyörűség megvolt, és minden íz édessége.

Nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. {*} Amelyben minden gyönyörűség megvolt, és minden íz édessége.

Uram, feléd kiáltottam, hallgass meg engem!{n}Vö. {r}Zsolt 140, 1{/r}{/n} Mindnyájan elmondhatjuk e szavakat. Ezt azonban most nem én, hanem az egész Krisztus mondja. De inkább a test nevében mondja, mintegy megszemélyesítve azt. Itt a földön emberi testben imádkozott, és egész teste nevében imádkozott az Atyához. Imádság közben testéből vércseppeket verítékezett. Így van megírva az evangéliumban: Állhatatosan imádkozott, és közben vérrel verejtékezett{n}vö. {r}Lk 22, 44{/r}{/n}. Mi mást jelentene az egész testének ez a vérrel verítékezése, mint éppen az egész Egyház vértanúinak szenvedését?

Uram, feléd kiáltottam, hallgass meg engem, figyelj szavamra, amikor hozzád könyörgök!{n}Vö. {r}Zsolt 140, 1{/r}{/n}. Úgy gondoltad talán, hogy e szavak: feléd kiáltottam, egyben azt is jelentik, hogy már meghallgatásra talált kérésed? Kiáltottál ugyan Uradhoz, de ne gondold, hogy biztonságban vagy. Ha befejeződött a szorongattatás, vége már a kiáltásnak. De hát az Egyház, a Krisztus titokzatos testének szorongattatása megmarad a világ végezetéig, s ennek tudatában már nemcsak azt kell mondani: feléd kiáltottam, hallgass meg engem, hanem folytatni is kell: Figyelj szavamra, amikor hozzád könyörgök.

Imádságom, mint a tömjénfüst, szálljon eléd, kitárt kezem legyen az esti áldozat{n}{r}Zsolt 140, 2{/r}{/n}.

Minden keresztény tudja, hogy Krisztusra, a Főre szoktuk alkalmazni e szavakat. Ugyanis már estére hajlott a nap, amikor az Úr kiadta lelkét a kereszten. Önként adta oda, de úgy, hogy majd visszaveszi. Ebben jelképesen mi is benne vagyunk. Hiszen Krisztusnak nemde éppen az az embersége függött a kereszten, amelyet tőlünk, emberektől vett magára? Hogyan történhet meg, hogy Isten, az Atya valaha is elhagyja, és magára hagyja a Fiút, aki pedig vele együtt egy Isten? És mégis a mi gyarló természetünket szegezi oda a keresztre, ahol – az Apostol szerint – a régi embert bennünk keresztre feszítették vele együtt{n}vö. {r}Róm 6, 6{/r}{/n}. Szavából a mi emberi nyomorúságunk kiáltott fel: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?{n}{r}Zsolt 21, 1{/r}{/n}

Ez tehát az esti áldozat: Urunk kínszenvedése, Urunk keresztje, üdvösségszerző áldozata, Istentől elfogadott, egészen elégő áldozat. Az esti áldozatából a feltámadásában reggeli áldozati ajándék lett. A tiszta és hűséges szívből fakadó ima úgy száll felfelé, mint az illatáldozat a szentély oltáráról. Nincs kedvesebb illatáldozat az Úr áldozatánál, így illatozzanak mindazok, akik hisznek benne!

Az Apostol szavai szerint tehát: A régi embert bennünk azért feszítették vele együtt keresztre, hogy a bűnös test elpusztuljon, és ne szolgáljunk többé a bűnnek{n}{r}Róm 6, 6{/r}{/n}

Krisztussal engem is keresztre feszítettek. {*} Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem.

Isten Fiának hitében élek, aki szeretett, és feláldozta magát értem. {*} Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem.

Azokban a napokban Izrael fiainak egész közössége az Úr útmutatása szerint Szin pusztájában táborról táborra haladt tovább, majd Refidimnél álltak meg. Itt nem volt ivóvíz a nép számára. A nép nekitámadt Mózesnek, és így szólt: „Adj nekünk ivóvizet!” Mózes ezt válaszolta: „Miért támadtok engem? Miért kísértitek az Urat?” A nép azonban szomjas volt, azért tovább zúgolódott Mózes ellen: „Miért hoztál ki bennünket Egyiptomból – kérdezték_–, talán azért, hogy gyermekeinkkel és állatainkkal együtt szomjan haljunk?”

Mózes ilyen szavakkal fohászkodott az Úrhoz: „Mit tegyek ezzel a néppel? Kevés híja, és megkövez.” Az Úr ezt válaszolta Mózesnek: „Haladj a nép előtt, vedd magadhoz Izrael véneit, fogd kezedbe botodat, amellyel a Nílusra rácsaptál, és menj! Én odaállok eléd a sziklára a Hórebnél. Üss rá a sziklára, víz folyik majd belőle, hogy igyék a nép.” Mózes úgy is tett Izrael véneinek jelenlétében. A helyet Masszának és Meribának nevezte el, mivel Izrael fiai ott zúgolódtak, és kísértették az Urat. Ezt kérdezték ugyanis: „Köztünk van-e az Úr, vagy nincs?”

Közben az amalekiták előrenyomultak, hogy Refidimnél megküzdjenek Izrael fiaival. Mózes így szólt Józsuéhoz: „Válassz ki magadnak férfiakat, és holnap szállj harcba az amalekitákkal! Én pedig Isten botjával a kezemben kiállok a domb tetejére.”

Józsue úgy tett, ahogy Mózes parancsolta, s kivonult, hogy megütközzék az amalekitákkal. Mózes közben Áronnal és Húrral fölment a domb tetejére. Ameddig Mózes a kezét kitárva tartotta, az izraeliták fölényben voltak, de ha leeresztette a kezét, az amalekiták jutottak fölényhez. Mózes karja végül is elfáradt. Ezért vettek egy követ, odavitték, és ráültették. Áron és Húr pedig a karját tartotta, egyik az egyik oldalon, a másik a másik oldalon, így karja napszálltáig kitárva maradt.

Józsue kardélre hányta az amalekitákat és hadi népüket. Ezután az Úr így szólt Mózeshez: „Írd le ezt emlékül egy könyvbe, és közöld Józsuéval, hogy az amalekiták emlékét kitörlöm az ég alól.” Mózes oltárt épített, és Jahve-Nisszinek nevezte, „mivel – úgymond – az Úr hadijelvénye a kézben!, az Úr háborút visel Amalek ellen nemzedékről nemzedékre.”

Víg örömmel merítetek vizet az Üdvözítő forrásaiból, {*} Így szóltok majd azon a napon: Adjatok hálát az Úrnak, és magasztaljátok az ő nevét.

A víz, amelyet én adok nektek, örök életre szökellő vízforrás lesz bennetek. {*} Így szóltok majd azon a napon: Adjatok hálát az Úrnak, és magasztaljátok az ő nevét.

Szent Iréneusz püspök és vértanú „Az eretnekségek ellen” című értekezéséből

A választott nép előképekből tanulta meg, hogy félje Istent, és hűségesen szolgáljon neki

Így Isten kezdetben azért alkotta az embert, mert nagylelkű volt; az ősatyákat pedig üdvösségük miatt választotta ki; népet alkotott előre, Isten követésére okítva a nem tanulékonyakat; előre felkészítette a prófétákat, a földön hozzászoktatta az embert, hogy Lelkének hordozója legyen, és közösségben legyen Istennel. Ő, aki senkire sem szorul, közösséget ajánl azoknak, akik rászorulnak. Azok előtt, akikben ő kedvét találja, tervezőként felvázolja az üdvösség útját, miként azoknak, akik nem ismerték őt Egyiptomban, mégis saját maga adott eledelt, és azoknak, akik a pusztában zúgolódtak, a legalkalmasabb törvényt adta. És azoknak, akik a jó földre bementek, méltó örökséget adott. Azoknak, akik tékozló fiúként visszatértek Atyjukhoz, hizlalt borjút vág, és az eredeti ártatlanság stóláját adja. Sokféleképpen készítette elő tehát az emberi nemet az üdvösséggel való összhangra.

Ezért mondja János a Jelenések könyvében: Hangja olyan, mint a nagy vizek zúgása{n}{r}Jel 1, 15{/r}{/n}. Isten Lelkének vizei valóban hatalmasak, mert gazdag ő, és az Atya nagy. És mindezeken átmenve az Ige irigység nélkül adja azt, ami hasznos, a neki alávetetteknek, minden állapotnak a megfelelő és alkalmas törvényt írva elő.

Így írta elő népének törvényben a frigysátor készítésére, a templomépítésre és a leviták kiválasztására vonatkozó szabályokat, a hálaadó, engesztelő és tisztulási áldozatokat, és törvényt állított az összes többi megtartására.

Ő mindezekből semmire sem szorul rá, mert minden jóval teljes, benne van minden édes illat és minden édes illatszer aromája, még mielőtt Mózes lett volna. A bálványimádásra könnyen hajló népet azonban nevelgette, és sokat figyelmeztette, oktatta őket, hogy tartsanak ki, és szolgáljanak Istennek, és a másodlagos dolgok révén szólított az eredetiekre, azaz a másolatokkal az igaziakra, az időlegesek által a mennyeiekre, mint már Mózesnek megmondatott, hogy: Tégy mindent azok mintája szerint, ahogyan a hegyen láttad{n}vö. {r}Kiv 25, 40{/r}{/n}.

Mózes negyven napig tanulgatta szívébe vésni Isten szavait, az égi jeleket, a szellemi mintákat és az eljövendők előképeit. Amint Szent Pál is megírta: Ittak ugyanis a sziklából, amely kísérte őket, s a szikla Krisztus volt{n}{r}1 Kor 10, 4{/r}{/n}. Majd ugyancsak a törvényben mondottakhoz hozzáfűzi: Mindez előkép számunkra, a mi okulásunkra írták meg, akik a végső időkben élünk{n}{r}1 Kor 10, 11{/r}{/n}.

Előképek útján tanulták meg tehát, hogy féljék az Istent, és hűségesen szolgáljanak neki. Így a törvény egyrészt életformájuk lett, másrészt előre hirdette nekik az eljövendő dolgokat.

A törvény nevelőnk lett Krisztusra, hogy a hitben megigazuljunk. {*} A hit eljövetelével azonban kikerültünk a nevelő keze alól.

Mielőtt a hit elérkezett, a törvény fogott össze, és őrzött meg minket a hitnek, amelynek kinyilatkoztatása a jövőre várt. {*} A hit eljövetelével azonban kikerültünk a nevelő keze alól.

Azokban a napokban Mózes leült, hogy igazságot szolgáltasson a népnek. Az emberek reggeltől estig ott álltak Mózes előtt. Amikor Mózes apósa látta, hogy mennyi dolga van a néppel, így szólt hozzá: „Miért bajlódsz annyit a néppel? Miért ülsz ott egyedül, a nép meg reggeltől estig ácsorog előtted?”

Mózes így válaszolt apósának: „Az emberek azért jönnek, hogy megtudják Isten döntéseit. Ha peres ügyük van, hozzám fordulnak, hogy legyen bírájuk, és közöljem velük Isten ítéletét és döntését.”

Mózes apósa erre megjegyezte: „Nincs rendjén, amit csinálsz: felőrlöd magad és a veled levő népet. A feladat túl terhes számodra, egyedül nem birkózol meg vele. Hallgass szavamra, jó tanácsot adok neked, és Isten veled lesz. Te képviseld a népet Isten előtt, és ügyeiket vidd Isten elé! Tanítsd meg őket a parancsokra és előírásokra, mutasd meg nekik az utat, amelyen járniuk kell, s a tetteket, amelyeket követniük kell! De válassz ki a népből derék, istenfélő és megbízható férfiakat, akik nem haszonlesők, s tedd meg őket az ezres, a százas, az ötvenes és a tízes csoportok elöljáróivá! Ők ítélkezzenek állandóan a nép felett! Csak a fontosabb ügyeket vigyék eléd, a kisebb ügyeket maguk döntsék el! Így könnyítesz magadon. Viseljék ők veled együtt a terhet! Ha így jársz el, és ha Isten is ezt parancsolja neked, akkor megmaradsz, s ezek az emberek is mind békében térhetnek haza.”

Mózes megfogadta apósa tanácsát, s úgy tett, ahogy ajánlotta neki. Mózes egész Izraelből kiválasztott alkalmas férfiakat, s a nép ezres, százas, ötvenes és tízes csoportjainak elöljáróivá tette, hogy minden alkalommal igazságot szolgáltassanak a népnek. Csak a súlyosabb eseteket kellett Mózes elé vinniük, s a kisebbeket maguk döntötték el.

Miután az Úr alászállt a felhőben, s szólt Mózeshez, elvett a rajta levő lélekből, és a hetven vénre osztotta. {*} Mihelyt alászállt rájuk a lélek, prófétai elragadtatásba estek; ez később nem ismétlődött meg.

Mózes egész Izraelből kiválasztott alkalmas férfiakat, s a nép elöljáróivá tette. {*} Mihelyt alászállt rájuk a lélek, prófétai elragadtatásba estek; ez később nem ismétlődött meg.

Boldog mind, aki féli az Urat, aki az ő útjain halad{n}{r}Zsolt 127, 1{/r}{/n}. Valahányszor az Úr félelméről van szó a Szentírásban, sohasem szabad figyelmünket elszigetelten csak a félelemre korlátozni, mintha ez egyedül elég lenne nekünk a hitünk teljességéhez; hiszen sok minden kell még ehhez, és még sok előzménye is van ennek, és ezek mutatják meg így együtt aztán az Úr félelmének értelmét és tökéletességét. Érthető ez már abból is, amit Salamon mond a Példabeszédek könyvében: Ha hívod a bölcsességet, és szívedet az okosságra hajtod, ha keresed azt, mint az ezüstöt, és kutatod, mint a rejtett kincset, akkor érted meg az Úr félelmét{n}vö. {r}Péld 2, 3-5{/r}{/n}.

A bölcsességet kell kérni először, és azután mindazt, amit olvasunk, értelmünkkel jól át kell gondolnunk, majd keresnünk és kutatnunk kell benne a bölcsességet; és csak akkor lesz érthetővé számunkra az Úr félelme. Ezt a félelmet azonban nem abban az értelemben kell vennünk, amint azt az általános emberi vélekedés tartja.

A félelem ugyanis emberi gyengeségünknek az a rettegő ijedelme, amikor már előre félünk, hogy el kell szenvednünk olyan valamit, amit nem szeretnénk, hogy bekövetkezzék. Előidézi és felfokozza ezt a félelmet tehát a bűnről vádló lelkiismeret, egy felettesnek a hatalma, egy erősebbnek a támadása, egy betegség körülményei, egy vadállattal való találkozás vagy bármilyen rosszból származó szenvedés.

Tehát ezt a félelmet nem tanulás révén szerzik meg az emberek, hanem ez a gyenge emberi természet velejárója. Nem is kell attól félnünk, hogy ezt megtanuljuk, hiszen ezt az ijedelmet már előidézi bennünk maga az a dolog, amitől félünk.

Ezzel szemben az Úr félelméről ezt mondja a Szentírás: Jöjjetek, fiaim, hallgassatok rám, az Úr félelmére oktatlak titeket{n}{r}Zsolt 33, 12{/r}{/n}. Tehát meg kell tanulnunk az Úr félelmét, mert ezt tanítják. Ez a félelem ugyanis nem rettegésből ered, hanem hitünk tanításának a megfontolásából következik. Nem is az emberi természet rettegő ijedelme idézi elő, hanem éppen a parancsok megtartásával és feddhetetlen életünk jócselekedeteivel és az igazság ismeretével kell együttjárnia.

A mi számunkra Isten félelme teljesen az ő szeretetét jelenti, az iránta való tökéletes szeretet ugyanis kizárja a félelmet. Isten iránti szeretetünk sajátos tevékenysége a következőkben mutatkozik meg: engedelmeskedünk intéseinek, megtartjuk parancsait és bízunk ígéreteiben. Hallgassuk csak, mit mond a Szentírás: Izrael, mit kíván tőled az Úr, a te Istened? Csak azt, hogy Uradat, Istenedet féld, az ő útjain járj, és szeresd őt; tartsd meg parancsait teljes szívedből és teljes lelkedből, hogy így jó sorod legyen{n}vö. {r}MTörv 10, 12{/r}{/n}.

Sokfélék az Úr útjai, sőt ő maga is út. Amikor önmagáról beszél, útnak is nevezi magát, és azt is megmondja, hogy milyen értelemben érti ezt: Senki sem juthat el az Atyához, csak általam{n}{r}Jn 14, 6{/r}{/n}.

Sokféle utat kell megvizsgálnunk, és sok erőfeszítésbe kerül, amíg megtaláljuk azt az egyet, amely egyedül helyes. Sokak bölcs tanítása segít ugyan abban, hogy megtaláljuk az örök életre vezető egyetlen utat. Utakat tár elénk az ószövetségi törvény, utakat mutatnak a próféták, utakat tárnak elénk az evangéliumok, utakat az apostolok, és utakat mutatnak a parancsokban előírt különböző cselekedetek. Boldogok mindazok, akik Isten félelmében járják ezeket az utakat.

Akik félik az Urat, keresik a kedvét, {*} És akik szeretik, törvényében élnek.

Irgalmassága nemzedékről nemzedékre az istenfélőkre száll. {*} És akik szeretik, törvényében élnek.

Az Egyiptomból való kivonulás után három hónapra ugyanazon a napon érkeztek meg a Sínai pusztába. Refidimből indultak el, a Sínai pusztába érkeztek, és a pusztaságon táboroztak le. Táborukat a heggyel szemben ütötték fel.

Mózes elindult Isten elé, az Úr pedig a hegyről így szólt hozzá: „Ezt közöld Jákob házával, és hirdesd Izrael fiainak: »Láttátok mit tettem az egyiptomiakkal, s hogy mintegy sasszárnyon hordoztalak benneteket, s ide hoztalak magamhoz. Ha tehát hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor az összes népek között különleges tulajdonommá teszlek benneteket, hiszen az egész föld az enyém. Papi királyságom és szent népem lesztek.« Ezeket a szavakat add tudtára Izrael fiainak!”

Mózes elment, és összehívta a nép véneit, s közölte velük mindazokat a szavakat, amelyeket az Úr reá bízott. Az egész nép egy szívvel válaszolt: „Mindent megteszünk, amit az Úr parancsol.” Mózes megvitte az Úrnak a nép feleletét. Ezután az Úr így szólt Mózeshez: „Sűrű felhőben jövök hozzád, hogy a nép hallja, amikor veled beszélek, s így mindenkor higgyen neked.”

Mózes elmondta az Úrnak a nép feleletét. Erre az Úr így szólt Mózeshez: „Menj vissza a néphez! Ma és holnap készüljenek elő, mossák ki ruhájukat, és harmadnapra legyenek készen! Holnapután az Úr az egész nép szeme láttára leszáll a Sínai-hegyre. Te pedig határold körül a hegyet, és parancsold meg: »Óvakodjatok attól, hogy fölmenjetek a hegyre, vagy a lábához közeledjetek! Aki hozzáér a hegyhez, annak meg kell halnia; egyetlen kéz sem érintheti; azt meg kell kövezni, vagy le kell nyilazni. Sem ember, sem állat nem maradhat életben. Csak akkor mehetnek fel a hegyre, ha majd a kosszarvat hosszan megfújták.«”

Mózes lement a hegyről, felszólította a népet, hogy készülődjék és mossa ki a ruháját. Megparancsolta a népnek: „Holnaputánra legyetek készen! Ne közeledjetek asszonyhoz!”

Harmadnap virradatkor mennydörgés és villámlás tört ki, sötét felhő telepedett a hegyre, és hatalmas harsonazúgás hangzott fel. A táborban az egész nép remegett. Mózes kivezette a népet a táborból Isten elé, s azok a hegy lábánál helyezkedtek el. Az egész Sínai-hegyet beborította a füst, mivel az Úr tűzben szállt le rá. A füst úgy szállt fel, mint az olvasztókemence füstje, s az egész hegy hevesen megrendült. A trombitaharsogás egyre erősödött. Mózes beszélt, és az Úr felelt neki a mennydörgésben.

Az egész nép hallotta a mennydörgést, a villámlást, a harsonazengést, és látta a füstölgő hegyet. A nép félt, remegett, és távol maradt, így szóltak Mózeshez: „Te beszélj hozzánk, és meghallgatunk. Isten ne szóljon hozzánk, nehogy meghaljunk!” Mózes így felelt a népnek: „Ne féljetek! Isten azért jött, hogy próbára tegyen, és felébressze bennetek az iránta való félelmet, s így elkerüljétek a bűnt.” A nép távol állott, Mózes azonban bement a sötét felhőbe, ahol Isten volt.

Ha hallgattok szavamra és megtartjátok szövetségemet, akkor az összes népek között különleges tulajdonommá teszlek benneteket; {*} Papi királyságom és szent népem lesztek.

Ti választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok. {*} Papi királyságom és szent népem lesztek.

Szent Iréneusz püspök és vértanú „Az eretnekségek ellen” című értekezéséből

Mózes a Második Törvénykönyvben így szólt a néphez: Az Úr, a te Istened szövetséget kötött Hóreb hegyén, és nem atyáitokkal kötötte ezt a szövetséget, hanem veletek{n}{r}MTörv 5, 2-3{/r}{/n}.

Miért nem kötött szövetséget az atyákkal? Mert a törvényt nem az igaz emberért hozták{n}{r}1 Tim 1, 9{/r}{/n}. Az igaz atyák ugyanis a tízparancsolat erejét szívükbe és lelkükbe írva magukban hordozták; szerették Istent, aki teremtette őket, és őrizkedtek attól, hogy igazságtalanok legyenek embertársaikkal szemben. Ezért nem volt szükségük rá, hogy írott fenyítő szavakkal figyelmeztessék őket, mivel magukban hordozták a törvény igazságát.

Amikor azután ez az igazság és szeretet, amellyel Isten iránt viseltettek, feledésbe merült és kialudt Egyiptomban, Isten szükségszerűen szavak által nyilatkoztatta ki önmagát, mivel igen nagy jóakarattal volt az emberek iránt.

Csodásan kivezette népét Egyiptomból, hogy az ember újra Isten tanítványa és követője legyen, és megbüntette az elégedetleneket, hogy kevésbe ne vegyék azt, aki magának alkotta őket.

Mannával táplálta a népet, hogy megfelelő élelemhez jussanak, ahogy Mózes a Második Törvénykönyvben mondja: Mannával táplált téged, amelyet nem ismertek atyáid, hogy megtudd: nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Isten minden igéjével, amely az ő ajkáról való{n}{r}MTörv 8, 3{/r}{/n}.

Megparancsolta az Isten iránti szeretetet, és sürgette az igazságosságot az embertárs iránt, hogy az ember se igazságtalan, se Istenhez méltatlan ne legyen, előkészítve az embert a tízparancsolattal a saját barátságára és az embertársakkal való egyetértésre. Mindez az embernek vált javára, hiszen Isten semmire sem szorul rá az embertől.

Ezek a dolgok megdicsőítették az embert azzal, hogy meghozták neki Isten barátságát, amelyet nélkülözött, Istennek azonban nem adtak ezek semmit. Isten ugyanis még az ember szeretetére sem szorul rá.

Az ember híjával volt Isten dicsőségének, amelyet semmi más módon meg nem szerezhetett, csak iránta való engedelmességgel. Emiatt mondta nekik újra Mózes: Válaszd az életet, hogy te is, utódaid is életben maradjatok; szeresd az Urat, a te Istenedet, hallgass a szavára, és ragaszkodj hozzá! Mert ez jelenti számodra az életet és napjaidnak hosszúra nyúlását{n}{r}MTörv 30, 19{/r}- 20{/n}.

Hogy erre az életre előre felkészítse az embert, az Úr saját maga a tízparancsolat szavait minden ember számára is kihirdette. Ezért ugyanígy változatlanul vonatkoznak azok mireánk is, és a testben történt eljövetelével nemcsak hogy nem szűntek meg, hanem terjedelmükben még meg is növekedtek ezek.

Mózes által külön-külön adta a népnek a szolgaság parancsait; ezek alkalmasak voltak a nép oktatására és fenyítésére, ahogy maga Mózes mondta: Megparancsolta akkor nekem az Úr, hogy tanítsam nektek az igazságot és az ítéletet{n}vö. {r}MTörv 4, 5{/r}{/n}.

Ezeket tehát, amelyeket jelként és szolgaságra kaptak, Krisztus a szabadság új szövetségével lehatárolta. Ami azonban természetes, szabad, és mindenkivel közös, azt gyarapította, kiterjesztette, irigység nélkül adva meg az embereknek az örökbefogadás révén azt, hogy Istent Atyának ismerjék, és őt teljes szívükből szeressék, és ellenkezés nélkül kövessék Igéjét.

Mózes, az Úr szolgája negyven nap és negyven éjjel böjtölt, {*} Hogy méltó legyen átvenni az Úr törvényét.

Mózes fölment a Sínai-hegyre az Úrhoz, negyven nap és negyven éjjel volt ott. {*} Hogy méltó legyen átvenni az Úr törvényét.

A Sínai-hegyen az Úr ezeket jelentette ki: „Én vagyok az Úr, a te Istened, én hoztalak ki Egyiptom földjéről, a szolgaság házából.

Ne csinálj magadnak faragott képet vagy hasonmást arról, ami fent van az égben, vagy lent a földön, vagy a vizekben a föld alatt! Ne borulj le ilyen képek előtt, és ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened, féltékeny Isten vagyok. Azoknak vétkét, akik gyűlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon. De ezredízig irgalmasságot gyakorlok azokkal, akik szeretnek, és megtartják parancsaimat.

Uradnak, Istenednek a nevét ne vedd hiába, mert az Úr nem hagyja büntetlenül azt, aki nevét hiába veszi.

Gondolj a szombatra, és szenteld meg! Hat napig dolgozzál, és végezd minden munkádat! A hetedik nap azonban az Úrnak, a te Istenednek a pihenő napja, ezért semmiféle munkát nem szabad végezned, sem neked, sem fiadnak, sem lányodnak, sem szolgádnak, sem szolgálólányodnak, sem állatodnak, sem a kapuidon belül tartózkodó idegennek. Az Úr ugyanis hat nap alatt teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van; a hetedik napon azonban megpihent. Az Úr a hetedik napot megáldotta és megszentelte.

Tiszteld apádat és anyádat, hogy sokáig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked.

Ne kívánd el embertársad házát, ne kívánd el embertársad feleségét, sem szolgáját, sem szolgálólányát, sem szarvasmarháját, sem szamarát, sem más egyebet, ami az övé!”

Az Úr törvénye szeplőtelen: megújítja a lelket; az Úr rendelése hűséges: megokosítja a tudatlant. {*} Az Úr parancsa világos: fényt gyújt a szemnek.

Aki embertársát szereti, a többi törvényt is megtartja. A törvény tökéletes teljesítése a szeretet. {*} Az Úr parancsa világos: fényt gyújt a szemnek.

Szent Ambrus püspöknek „Elfordulás a világtól” című értekezéséből

Ahol az ember szíve van, ott van a kincse is; az Úr pedig nem szokta megtagadni jó adományát azoktól, akik azt kérik.

Tehát mivel az Úr jó, és leginkább azokhoz jó, akik hűségesen kitartanak mellette, ragaszkodjunk hozzá, legyünk vele egész lelkünkkel, egész szívünkkel, minden erőnkkel, hogy fényében legyünk, lássuk dicsőségét, és élvezzük a mennyei gyönyörűség kegyelmét. Arra a jóra irányítsuk figyelmünket, abban legyünk, abban éljünk, és ahhoz ragaszkodjunk, amely meghalad minden értelmet és minden megfontolást, meg örök békét és nyugalmat ad; ez a béke pedig minden értelem és elgondolás felett áll.

Ez az a jó, amely mindent betölt, s mi mindnyájan benne élünk, és tőle függünk, nála nagyobb nincsen, hiszen isteni. Senki sem jó, csak egyedül Isten, tehát ami jó, az isteni, és ami isteni, az jó, ezért mondja a Szentírás: Ha megnyitod kezedet, mindenek jóval telnek el{n}{r}Zsolt 103, 28{/r}{/n}. Méltán Isten jósága révén kapunk minden olyan jót, amihez rossz nem keveredik.

Ezt a jót ígéri a Szentírás a hívőknek, amikor ezt mondja: A föld legjavából esztek{n}{r}Iz 1, 19{/r}{/n}.

Meghaltunk Krisztussal; Krisztus halálát hordozzuk testünkben, hogy Krisztus élete is megnyilvánuljon bennünk. Tehát már nem a saját életünket éljük, hanem Krisztusét, az ártatlanság, a tisztaság, az egyszerűség életét, és a minden erénnyel teljes életet. Feltámadtunk Krisztussal, hogy benne éljünk, hozzá emelkedjünk fel, hogy az a kígyó, amely megsebezte a sarkunkat, újra ránk ne találjon a földön.

Meneküljünk innen! Elmenekülhetsz lélekben, még ha a test visszatart is. Képes vagy rá, hogy itt is légy, és az Úrnál is legyél, ha hozzá ragaszkodik a lelked, ha gondolataidban utána jársz, ha a hitben, még nem látás szerint követed utait, ha hozzá menekülsz. Hiszen menedék és erő az, akihez Dávid így szólt: Hozzád menekültem, és nem csalódtam{n}vö. {r}Zsolt 76, 3{/r}{/n}.

Tehát mivel menedék az Isten – Isten azonban az égben és az egek fölött van_–, el kell hát futnunk innen oda, ahol béke van, ahol küszködés nélküli nyugalom van, ahol a nagy nyugalom napját ünnepeljük, ahogy Mózes mondja: A föld szombatja is tápláljon téged{n}{r}Lev 25, 6{/r}{/n}. Istenben megnyugodni és az ő szépségében gyönyörködni ugyanis olyan, mint egy örömmel és nyugalommal teljes lakoma.

Fussunk, mint a szarvasok, a vizek forrásaihoz; amire Dávid szomjazott, szomjazza azt a mi lelkünk is. Ki ez a forrás? Halljad: Tenálad van az élet forrása{n}{r}Zsolt 35, 10{/r}{/n}. Ennek a forrásnak mondja a lelkem: Mikor mehetek, és jelenhetek meg színed előtt?{n}vö. {r}Zsolt 41, 3{/r}{/n} A forrás ugyanis az Isten.

Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. {*} Ez a legnagyobb, az első parancs.

Mit kíván tőled az Úr? Csak azt, hogy Uradat, Istenedet féld és szeresd, az Úrnak, a te Istenednek szíved, lelked mélyéből szolgálj. {*} Ez a legnagyobb, az első parancs.

Részlet a Szövetség könyvéből: Törvények az idegenek és a szegények védelmére

Az idegent ne használd ki, és ne nyomd el, hiszen ti is idegenek voltatok Egyiptomban. Az özvegyet és árvát ne sanyargassátok! Ha durván bántok vele, s ő hozzám kiált, meghallom panaszát, és fellobban haragom. Kard által veszítlek el benneteket, hogy asszonyaitok özvegyek, gyermekeitek árvák legyenek.

Ha népemből való szegénynek, aki közötted él, pénzt kölcsönzöl, ne viselkedj vele szemben uzsorás módjára! Ne követelj tőle kamatot!

Ha embertársad köpenyét zálogba veszed, napszálltakor add vissza neki! Ez az egyetlen takarója, amellyel beburkolja testét. Különben mi alatt hálna? Ha hozzám kiált, meghallgatom, mert irgalmas vagyok.

Ne késlekedj felajánlást tenni szérűd bőségéből és új borodból! Fiaid közül az elsőszülöttet add nekem! Így kell tenned szarvasmarháddal és juhoddal is. De az elsőszülött hét napig maradjon anyjánál, s csak a nyolcadik napon ajánld fel nekem! Legyetek szent emberek előttem! Ezért a ragadozók által széttépett állatot ne egyétek meg, hanem adjátok a kutyáknak!

Ne tégy hamis vallomást! Hamis tanúskodással ne segítsd azt, akinek nincs igaza! Ne kövesd a többséget a gonoszságban, és a perben ne csatlakozzál a többség vallomásához úgy, hogy eltérsz az igazságtól! A perben a szegényhez se légy részrehajló!

Ha ellenséged eltévedt marhájára vagy szamarára bukkansz, hajtsd vissza hozzá! Ha látod, hogy ellenséged szamara a teher alatt összerogyott, ne kerüld el ellenségedet, hanem segíts neki felállítani!

Az igazságtalan pertől tartsd magad távol! Az ártatlant és akinek igaza van, ne öld meg, viszont a bűnöst ne mentsd fel soha! Megvesztegető ajándékot ne fogadj el, mert az ajándék vakká teszi azokat, akik látnak, és elferdíti azok ügyét, akiknek igazuk van.

Az idegent ne nyomd el! Tudjátok, milyen sorsa van az idegennek, hiszen ti is idegenek voltatok Egyiptomban.”

Védjétek meg a szegény és az árva jogát, ítéljétek meg igazát az elnyomottnak és a nyomorultnak; {*} Szabadítsátok meg a szűkölködőt, mentsétek ki a szegényt a gonosz karmából!

Isten azokat választotta ki, akik a világ szemében szegények, hogy a hitben gazdagok legyenek, és örököljék az országot. {*} Szabadítsátok meg a szűkölködőt, mentsétek ki a szegényt a gonosz karmából!

Szent Ágoston püspöknek Szent János evangéliumáról szóló fejtegetéseiből

Egy asszony odament{n}{r}Jn 4, 7{/r}{/n}. Az Egyháznak előképe ő, nem a már megigazultnak, hanem annak, amely majd megigazult lesz. Ezt mutatja ugyanis a beszélgetés. Mit sem sejtve érkezett oda az asszony, ott találta Jézust, aki aztán beszélgetni kezdett vele. Lássuk tehát, mit beszélt vele, miért ment oda ez a szamariai asszony vizet meríteni. A szamaritánusok nem tartoztak a zsidó néphez, származásukat tekintve idegenek voltak. A valóság képéhez hozzátartozik még az is, hogy ez az asszony, aki az Egyházat jelképezi, az idegenek közül jött. Az Egyháznak ugyanis a zsidó néptől idegen pogányság köréből kellett jönnie.

Tehát ennek az asszonynak a szavaiban mi magunkat halljuk meg; ismerjünk rá benne magunkra, és adjunk hálát az Istennek benne önmagunkért. Az asszony ugyanis előkép volt csupán, nem maga a valóságos Egyház. Hiszen az Egyház benne csak előre jelezte a jelképét, és ilyen lett valóságban is. Hitt ugyanis abban, aki róla ezt az előképet tárta szemünk elé. Tehát odament vizet meríteni. Egyszerűen azért jött, hogy vizet merítsen, ahogyan ezt mind a férfiak, mind a nők egyaránt szokták.

Jézus megszólította: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis bementek a városba, hogy élelmet szerezzenek. A szamariai asszony így válaszolt: „Hogyan? Zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól kérsz inni?” A zsidók ugyanis nem érintkeztek a szamariaiakkal{n}{r}Jn 4, 7-9{/r}{/n}.

Figyeljétek meg: a zsidók egyáltalán nem használták az idegenek edényeit. Minthogy pedig az asszony vitt magával vízmerítő edényt, azon csodálkozott, hogy egy zsidó férfi inni kért ebből tőle, mert ez nem volt szokásban náluk. Ő azonban, aki inni kért, már az asszonynak a hitére szomjazott.

Végül halld meg: ki az, aki inni kér. Jézus ezt felelte neki: Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki ezt mondja neked: „Adj innom”, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked{n}{r}Jn 4, 10{/r}{/n}.

Innivalót kér, de innivalót is ígér. Mintha rászorulna arra, hogy kapjon, pedig annyira bővelkedik, hogy másokat is ki fog elégíteni. Jézus mondta neki: Ha ismernéd Isten ajándékát. Isten ajándéka a Szentlélek. Egyelőre még nem szól teljes nyíltsággal az asszonyhoz, lassanként férkőzik közel a szívéhez. Talán már tanítja is. Van-e kedvesebb, van-e jóságosabb ennél a buzdításnál? Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki ezt mondja neked: „Adj innom”, inkább te kérnél tőle, s ő élő vizet adna neked.

Ugyan melyik vízből akart adni, ha nem abból, amelyről ezt írták: Tenálad van az élet forrása?{n}{r}Zsolt 36, 10{/r}{/n} Hogyan is szomjaznának azok, akik házad gazdagságától megittasodnak?{n}{r}Zsolt 35, 9{/r}{/n}

A Szentlélek gazdag bőségét ígérte meg tehát, de az asszony ezt még nem fogta fel. Minthogy még nem értette, mit is válaszolt? Az asszony kérte: Uram, adj nekem ilyen vizet, hogy ne szomjazzam többé, s ne kelljen ide járnom meríteni{n}{r}Jn 4, 15{/r}{/n}. A szükség kényszerítette, hogy dolgozzék, a fáradtság miatt viszont húzódozott a munkától. Bárcsak hallotta volna már: Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok, én megkönnyítelek titeket!{n}{r}Mt 11, 28{/r}{/n}

Ezeket ugyanis épp azért mondta neki Jézus, hogy többé már el ne fáradjon; de ezt ő még nem értette meg.

Jézus fennhangon hirdette: Aki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék; aki hisz bennem, belsejéből az Írás szava szerint élő víz folyói fakadnak. {*} Ezt a Lélekről mondta, amelyben a benne hívők részesülnek.

Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé. {*} Ezt a Lélekről mondta, amelyben a benne hívők részesülnek.

Azokban a napokban az Úr így szólt Mózeshez: „Menj fel az Úrhoz: te és Áron, továbbá Nadab és Abihu, meg hetvenen Izrael vénei közül! De már messze le kell borulnotok. Csak Mózes járulhat az Úr elé, a többiek nem mehetnek közelebb. A nép nem mehet fel velük.”

Mózes ezután lejött, kihirdette a népnek az Úr minden szavát és minden parancsát. Az egész nép egy szívvel felelte: „Az Úr minden szavát megtartjuk, amelyeket hozzánk intézett.” Ezután Mózes az Úr minden törvényét leírta. Másnap a hegy lábánál felállított egy oltárt és tizenkét emlékoszlopot, Izrael tizenkét törzsének megfelelően.

Azután megbízott fiatal izraelitákat, hogy égőáldozatot mutassanak be, és fiatal bikákat ajánljanak fel az Úrnak közösségi áldozatul. Mózes pedig vette a vér felét, és áldozati csészékbe öntötte, a vér másik felét az oltárra hintette. Utána vette a szövetség könyvét, és felolvasta a népnek. Ők kijelentették: „Amit az Úr parancsol, azt követjük, és megtartjuk.” Erre Mózes vette a vért, meghintette vele a népet, és így szólt: „Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Úr ezen feltételek mellett kötött veletek.”

Mózes és Áron, Nadab és Abihu s Izrael vénei közül hetvenen újra felmentek. Látták Izrael Istenét. A lába alatt olyan valami volt, mint a zafír kövezet, és fénylett, mint a tiszta ég. De a kezét nem emelte fel Izrael fiainak képviselői ellen, ezért láthatták az Istent. Ettek és ittak.

Az Úr így szólt Mózeshez: „Jöjj fel hozzám a hegyre, és maradj itt! Átadom neked a kőtáblákat a törvénnyel és a parancsokkal, amelyeket oktatásukra írtam.” Mózes elindult szolgájával, Józsuéval, és fölment Isten hegyére. A véneknek ezt mondta: „Várjatok meg itt, amíg visszajövünk! Áron és Húr veletek van. Ha valakinek peres ügye van, forduljon hozzájuk!”

Azután Mózes fölment a hegyre. A felhő betakarta a hegyet, és az Úr dicsősége leereszkedett a Sínai-hegyre. A felhő hat napig takarta be. A hetedik napon a felhőből szólt Mózeshez. Az izraeliták szemében Isten dicsősége olyannak mutatkozott, mint az emésztő tűz a hegy csúcsán. Mózes belépett a felhőbe, és fölment a hegyre. Mózes negyven nap és negyven éjjel maradt a hegyen.

Isten megadta Mózesnek, hogy hallhatta a szavát, és bevezette a felhő sötétjébe. {*} Szemtől szemben adta neki parancsait, az élet és a bölcsesség törvényét, hogy tanítsa meg rá Jákobnak fiait, Izraelt arra, hogy mik a parancsai.

Ő volt az, aki a pusztai közösségből érintkezett az angyallal, aki a Sínai-hegyen szólt hozzá. {*} Szemtől szemben adta neki parancsait, az élet és a bölcsesség törvényét, hogy tanítsa meg rá Jákobnak fiait, Izraelt arra, hogy mik a parancsai.

Ne dicsekedjék a bölcs a saját bölcsességével, sem az erős a maga erejével, sem a gazdag tulajdon gazdagságával{n}vö. {r}Jer 9, 22-23{/r}{/n}.

De hát akkor mi az igazi dicsekvés, és miben igazán nagy az ember? Aki dicsekszik, abban dicsekedjék, hogy tudja és fölfogja: én vagyok az Úr – mondja a Szentírás (uo.).

Az az ember nagysága, az dicsősége és méltósága, hogy megismerje azt, ami igazán nagy, ahhoz ragaszkodjék, és a dicsőség Uránál keresse a dicsőséget. Ugyanis amikor ezt mondja az Apostol: Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék, akkor így beszél: Krisztus Istentől bölcsességünkké, megigazulásunkká, megszentelődésünkké és megváltásunkká lett. Így teljesül az Írás: Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék!{n}{r}1 Kor 1, 30-31{/r}{/n}

Isten előtt ugyanis az a tökéletes és teljes dicsekvés, amikor valaki nem a saját igaz voltával kérkedik, hanem az igazság színe előtt tudatában van bűnös voltának, és tudja, hogy egyedül a Krisztusba vetett hit teheti megigazulttá.

Pál is azzal dicsekszik, hogy megveti saját igaz voltát; viszont keresi a hitből való megigazulást, amely Krisztus által Istentől való, hogy megismerje Krisztust, az ő feltámadásának erejét és a szenvedésében való részesedést. Hasonlóvá lett hozzá halálában, hogy így eljusson a halálból való feltámadásra is.

Itt megszűnik minden gőgös büszkeség. Semmid nincs, ó ember, amivel dicsekedhetnél, hiszen minden dicsőséged és reményed abban van, hogy meghaljon mindaz, ami a sajátod, és Krisztusban keresd az új életet. Ennek részesei vagyunk már akkor, amikor ennek az új életnek kezdetét megkapjuk, és már teljesen kegyelemből és Isten ajándékából élünk.

Isten maga műveli bennünk jóakarata szerint a szándékot meg a végrehajtást is{n}vö. {r}Fil 2, 13{/r}{/n}. Ugyancsak Isten az, aki a Szentlélek által kinyilatkoztatja bölcsességét, amelyet arra rendelt, hogy a mi dicsőségünk legyen.

Isten ad erőt és kedvet a munkához. Többet dolgoztam mindegyiküknél – mondja Pál_–, igaz ugyan, hogy nem én, hanem az Isten kegyelme, amely velem van{n}{r}1 Kor 15, 10{/r}{/n}.

Isten kiment bennünket a veszedelmekből minden emberi remény ellenére is. Mi már el is fogadtuk magunkban a halálos ítéletet – írja Pál_–, hogy ne magunkban bízzunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat. Ő mentett ki bennünket a súlyos életveszélyből, ezután is ki fog menteni. Belé vetjük minden reményünket, hogy ezentúl is megment{n}{r}2 Kor 1, 10{/r}{/n}.

Urunk, téged megismerni tökéletes igazság, {*} És hatalmadról tudni, az a teljes igazság, a halhatatlanság gyökere.

Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust. {*} És hatalmadról tudni, az a teljes igazság, a halhatatlanság gyökere.

Azokban a napokban a nép látta, hogy Mózes késik lejönni a hegyről, azért összegyűlt Áron körül, és követelőzött: „Készíts nekünk egy istent, amely előttünk jár! Nem tudjuk, mi történt azzal a Mózessel, aki kihozott bennünket Egyiptomból.” Áron így válaszolt: „Szedjétek le az aranyfüggőket feleségeitek, fiaitok és leányaitok füléről, és hozzátok ide!”

Az egész nép leszedte füléről az aranyfüggőket, és Áronhoz vitte. Ő átvette a kezükből, összeolvasztotta, és aranyborjút öntött belőle. Azok így kiáltoztak: „Izrael, ez a te Istened, aki kihozott Egyiptomból!” Amikor Áron ezt látta, oltárt épített, és kijelentette: „Holnap az Úr ünnepe lesz.” Másnap reggel korán fölkeltek, égőáldozatot és közösségi áldozatot mutattak be. Az egész nép letelepedett enni és inni, azután újra fölkeltek, és mulatoztak.

Az Úr így szólt Mózeshez: „Siess, menj le, mert vétkezett a nép, amelyet kihoztál Egyiptomból. Hamar letértek az útról, amelyet előírtam nekik. Öntött borjút csináltak maguknak, és így beszéltek: Izrael, ez a te Istened, aki kihozott Egyiptomból!” Az Úr még azt mondta Mózesnek: „Látom jól, hogy keménynyakú nép ez; engedd, hadd gyűljön fel ellenük haragom, hadd töröljem el őket, és téged teszlek nagy néppé.”

Mózes igyekezett kiengesztelni az Urat, az Istent, s így szólt: „Uram, miért lobbannál haragra néped ellen, amelyet nagy hatalommal és erős kézzel hoztál ki Egyiptomból? Az egyiptomiak nemde megállapítanák: »Csalárdul kivezette őket, hogy a hegyek között megölje, és eltörölje a föld színéről?« Lohadjon le tehát haragod, és vond vissza a csapást, amellyel a népet sújtani akarod. Gondolj Ábrahámra, Izsákra és Jákobra, a szolgáidra, akiknek megesküdtél magadra, és akiknek megígérted: »Utódaitokat úgy megsokasítom, mint az ég csillagait, s azt az egész földet, amelyről beszéltem, utódaitoknak adom, hogy az övék legyen örökre.«” Erre az Úr visszavonta a csapást, amellyel népét megfenyegette.

Mózes ezután elindult visszafelé, és lejött a hegyről, kezében a tanúság két kőtáblájával. A táblák tele voltak írva mindkét oldalukon, elöl és hátul írás volt rajtuk. Isten maga készítette a táblákat, az írás Isten írása volt, bele volt vésve a táblákba.

Amikor Józsue a nép lármáját hallotta, így szólt Mózeshez: „A táborban csatazaj van.” Ő így felelt: „Ez nem győzelmi ének, nem is a legyőzöttek jajgatása. Én énekkarok váltakozó énekét hallom.” Amikor aztán a tábor közelébe ért, s látta a borjút meg a kartáncot, Mózes haragra gerjedt, elhajította kezéből a táblákat, és szétzúzta a hegy lábán. Azután fogta a borjút, amelyet készítettek, elégette, porrá zúzta, beleszórta a vízbe, és megitatta vele Izrael fiait.

Az Úr dicsőségét fölcserélték a füvet legelő borjú képével. {*} Elfeledték szabadító Istenüket, aki Egyiptomban jeleket művelt, a Vörös-tengernél félelmetes dolgokat.

Érteni nem akaró szívük elhomályosult, a halhatatlan Isten fönségét fölcserélték a halandók képmásával. {*} Elfeledték szabadító Istenüket, aki Egyiptomban jeleket művelt, a Vörös-tengernél félelmetes dolgokat.

Amit imádkozva kérünk, amiért böjtöléssel esdeklünk, azt az irgalmasság cselekedetei által nyerjük el

Testvérek, három dolog élteti a hitet, állandósítja a buzgóságot, és őrzi meg az erényt: az imádság, a böjt és az irgalmasság. Amit imádkozva kérünk, amiért böjtöléssel esdeklünk, azt az irgalmasság cselekedetei által nyerjük el. Imádság, böjt, irgalmasság; ez a három egységbe tartozik, és egymást élteti.

Az imádságnak ugyanis a böjt a lelke, a böjtöt pedig az irgalmasság élteti. Ne próbáljuk szétválasztani őket, mert nem választhatók el egymástól. Ha valakinek a lelkében csak az egyik van meg, vagy ha nincs meg valakiben egyszerre mind a három, az annyi, mintha egyik se volna benne. Tehát, aki imádkozik, böjtöljön is; aki böjtöl, irgalmasságot is gyakoroljon; hallgasson a kérő szóra, mert aki kér, azt szeretné, hogy meghallgatást nyerjen; Isten annak az embernek a kérését hallgatja meg, akinél mások kérő szava nem talál süket fülekre.

Aki böjtöl, értse meg a böjt szellemét. Érezzen együtt az éhezővel, mert aki éhezik, azt szeretné, hogy az Isten is együtt érezzen vele. Gyakorolja az irgalmasságot, aki magának is irgalmat remél. Buzgólkodjék, aki életszentségre törekszik. Aki azt kívánja, hogy adjanak neki, maga is adakozzék. Vakmerő módon kér az, aki megtagadja másoktól azt, amit önmagának követel.

Ember, légy önmagad számára az irgalmasság mintája. Ezért másokkal szemben éppúgy haladék nélkül, ugyanolyan módon és éppen olyan mértékben gyakorold az irgalmasságot, mint ahogyan, amennyire és amilyen gyorsan kívánod azt magadnak.

Tehát az imádság, az irgalmasság és a böjt legyen számunkra együttes oltalom Istennél: legyen együttes közbenjárónk és értünk való hármas könyörgés.

Amit tehát a gőg miatt elvesztettünk, szerezzük vissza böjtöléssel. Lelkünket böjtölés által tegyük áldozattá, mert a próféta tanúsága szerint ennél semmi kedvesebbet sem ajánlhatnánk fel Istennek, hiszen ezt tanítja: Áldozat Istennek a töredelmes lélek: a megtört és megalázott szívet Isten nem veti meg{n}vö. {r}Zsolt 50, 19{/r}{/n}.

Ember, ajánld fel tehát lelkedet Istennek. Ajánld fel böjtölésed áldozatát, hogy tiszta, szent és élő áldozat legyen, amely magad számára is maradjon meg, de ugyanakkor legyen adomány Istennek. Nincs mentsége annak, aki ezt megtagadja Istentől; mert ha oda tudja magát adni, lesz mentsége.

Ha elfogadjuk a fentieket, akkor szóljunk most még az irgalmasságról. A böjt vetése nem sarjad ki, ha az irgalmasság azt nem öntözi, hiszen ha elapad az irgalmas lelkület, akkor kiszárad a lélekből a böjtre való készség is. Amit az eső jelent a termőföldnek, azt jelenti a böjtölő lelkületnek az irgalmasság. Nemesítse meg bárki bármennyire is a szívét, őrizze meg tisztaságban a testét, gyökeresen irtsa ki vétkeit, fűzzön bár koszorúba erényeket, de ha az irgalmasság folyamának árjával nem öntözi ezeket, az ilyen böjtölő nem gyűjt be gyümölcsöt.

Böjtölő, hiábavaló a te böjtölésed, ha hiányzik belőled az irgalmasság. Böjtölő testvér, csak az áramlik majd vissza bőségesen a te csűrödbe, amit irgalmasságod által előbb te kiárasztottál. Vigyázz tehát, ember, nehogy elveszítsd azt, amit magadnak akarsz megőrizni; azzal gyűjts magadnak, hogy másoknak bőségesen adsz. Ember, amit a szegénynek adsz, azt magadnak adod, mert nem lesz az a tied, amit másoknak oda nem adsz.

Sokat ér az imádság meg az alamizsna böjttel párosulva, {*} Mert az alamizsna megtisztít minden bűntől.

Akik jótékonykodnak, azok sokáig élnek. {*} Mert az alamizsna megtisztít minden bűntől.

Azokban a napokban Mózes fogta a sátrat, felállította a táboron kívül, bizonyos távolságra a tábortól, és elnevezte a találkozás sátrának. Aki meg akarta kérdezni az Urat, annak ki kellett mennie a találkozás sátrához, amely a táboron kívül állt.

Valahányszor Mózes kiment a sátorhoz, a nép fölkelt, és mindenki saját sátrának bejáratánál állva, tekintetével követte Mózest, amíg be nem lépett a sátorba. Amikor belépett a sátorba, a felhőoszlop leereszkedett, és megállt a sátor bejáratánál, amíg az Úr Mózessel beszélt. Amikor a nép látta, hogy a felhőoszlop megáll a sátor bejáratánál, mindenki előjött, és leborult saját sátrának ajtajában. Az Úr szemtől szemben beszélt Mózessel, ahogy az ember a barátjával beszél. Azután visszatért a táborba, szolgája azonban, az ifjú Józsue, Nun fia, nem hagyta el a sátort.

Azután Mózes ezt kérte: „Hadd lássam meg dicsőségedet!” A válasz ez volt: „Megteszem, hogy elvonul előtted egész fényességem, és kimondom előtted a Jahve nevet. Kegyes vagyok ahhoz, akihez akarok, és megkönyörülök azon, aki nekem tetszik.” Azután hozzáfűzte: „De arcomat nem láthatod, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon.” Az Úr így szólt: „Nézd, itt mellettem van hely, állj ide a sziklára! Ha majd elvonul előtted dicsőségem, a szikla mélyedésébe teszlek, és kezemmel befödlek, amíg elvonulok előtted. Ha visszavonom kezemet, hátulról látni fogsz, arcomat azonban nem láthatod.”

Az Úr leereszkedett a felhőben, Mózes pedig eléje járult. Segítségül hívta az Úr nevét. Az Úr elvonult előtte, és ezt mondta: „Jahve, Jahve, irgalmas és könyörülő Isten, hosszan tűrő, gazdag kegyelemben és hűségben. Kegyelmét megtartja ezrek számára, megbocsátja a vétket, a hibát, a bűnt, de nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem az atyák vétkét számon kéri fiaiktól és unokáiktól harmad- és negyedízig.” Mózes sietve a földig hajolt, és így szólt: „Ha kegyelmet találtam a szemedben, Uram, akkor a mi Urunk vonuljon velünk! Bár keménynyakú nép ez, de bocsásd meg bűneinket, és fogadj el minket örökségedül!”

Amikor Mózes lejött a Sínai-hegyről – a tanúság két kőtáblája Mózes kezében volt, amikor lejött_–, Mózes nem tudta, hogy arcának bőre ragyogott, mivel az Úrral beszélt. Amikor Áron és Izrael fiai látták, hogy Mózes arcának bőre ragyog, féltek a közelébe menni. De Mózes odahívta őket. Áron és a közösség elöljárói mind odamentek hozzá, és Mózes beszélt velük. Ezután a többi izraelita is odament, és Mózes közölte velük mindazt, amit az Úr a Sínai-hegyen neki mondott.

Mikor aztán Mózes befejezte a hozzájuk intézett beszédet, befödte az arcát. Valahányszor Mózes az Úr elé lépett, hogy vele beszéljen, levette a leplet mindaddig, amíg ki nem jött. Amikor kijött, közölte Izrael fiaival mindazt, amit Isten mondott neki. Izrael fiai pedig látták, hogy Mózes arca sugárzik. De Mózes újra befödte arcát, amíg csak ismét be nem ment, hogy az Úrral beszéljen.

Mózes befödte arcát, hogy Izrael fiai ne lássák. {*} Mi pedig mindnyájan, födetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét, és a dicsőségben fokról fokra hozzá hasonlóvá változunk át, az Úr Lelke által.

Mind a mai napig fátyol borítja szívüket. {*} Mi pedig mindnyájan, födetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét, és a dicsőségben fokról fokra hozzá hasonlóvá változunk át, az Úr Lelke által.

Ha valaki azt mondja: Mutasd meg nekem a te Istenedet, én azt válaszolom neki: Mutasd meg nekem előbb a te emberedet, és én azután megmutatom neked az én Istenemet, így lesz aztán nyilvánvalóvá, hogy lelked szeme lát-e, és szíved füle hall-e.

Amint ugyanis azok, akik testi szemükkel látnak, felfogják a földi dolgokon végbemenő változásokat, vizsgálják a dolgok közötti különbségeket, így: a fényt és a sötétséget, a fehéret és a feketét, az alaktalant és a szép formájút, az egymáshoz illőt vagy nem illőt, a szabályosat vagy szabálytalant, a tagjaiban arányosat vagy csonkát, s ugyanez elmondható a füllel kapcsolatban a hangok magasságáról vagy mélységéről, illetve a vidám hangzatok megkülönböztetéséről: ugyanígy működik a szívnek a füle és a léleknek a szeme is, hogy Istent érzékelni tudja.

Istent is megláthatják az emberek, ha lelkük szeme nyitva van. Bár mindenkinek van szeme, de mégis némelyek előtt örök fátyol takarja el a nap szép világát. Az a tény pedig, hogy e vakok nem látnak, nem jelenti azt, hogy a napnak nincs világossága, hanem éppen azt mutatja meg nekik, hogy vak az ő szemük. Ugyanígy vakítja meg az ember lelki szemét a bűn és a gonosz cselekedet is.

Amint illő, hogy a tükör ragyogó tiszta legyen, éppúgy tisztán kell tündökölnie az emberi léleknek is. Mert amikor rozsda rágódott be a tükörbe, akkor már az ember nem láthatja benne tisztán az arcát, ugyanígy, ha bűn homályosítja el a lelket, az már nem képes vele többé meglátni az Istent.

De ha akarod, meggyógyulhatsz: bízd magad az orvosra, s kioperálja a lélek és a szív hályogát. Ki ez az orvos? Az Isten, aki az Ige és a Bölcsesség által gyógyít és éltet. Isten mindent Igéje és Bölcsessége által alkotott, mert: Igéjével erősítette meg az egeket, és Lelkével annak összes erőit{n}vö. {r}Zsolt 32, 6{/r}{/n}. Legkiválóbb tulajdonsága: bölcsessége. Bölcsességében teremtette Isten a földet, az egeket okossága rendezte be; tudása nyitotta meg az örvények mélységeit és permetez harmatot a felhőkből.

Ó, ember, ha mindezt felfogod, és tisztán, szentül és igaz módra élsz, megláthatod az Istent; de mindenekelőtt szívedben első helyet a hitnek és az istenfélelemnek biztosíts, akkor a többit már könnyen fogod érteni. Amikor halandóságod köntösét leteszed, és felöltöd a halhatatlanságot, akkor látod majd igazán Istent érdemeid mértéke szerint. Isten ugyanis testedet lelkeddel együtt új életre kelti, és akkor már mint halhatatlan lény láthatod a Halhatatlant, de csak úgy, ha már most hiszel benne.

Most van a kellő idő, most van az üdvösség napja; tanúsítsunk nagy türelmet a megpróbáltatásban és a böjtölésekben {*} Az igazság fegyverzetében Isten erejével.

Mindenben úgy viselkedjünk, mint Isten szolgái: nagy türelmet tanúsítva a megpróbáltatásban és a böjtölésben. {*} Az igazság fegyverzetében Isten erejével.

Azokban a napokban az Úr így szólt Mózeshez: „Szövetséget kötök veled: egész néped előtt olyan csodákat viszek véghez, amilyenek az egész földön egyetlen nép között sem történtek, s az egész nép, amelynek körében élsz, meglátja az Úr művét. Mert csodálatos az, amit rajtad véghezviszek.

Figyelj arra, amit ma parancsolok neked: Nézd, elűzöm előled az amoritákat, a kánaániakat, a hetitákat, a perizitákat, a hivvitákat és a jebuzitákat. Óvakodj attól, hogy szövetséget köss annak a földnek a lakóival, amelyre bevonulsz. Csapda lesznek számodra, ha majd közöttük élsz. Inkább rombold le oltáraikat, zúzd szét emlékköveiket, és pusztítsd el szentélyeiket!

Nem imádhatsz más istent: az Úr neve az, hogy féltékeny, igen féltékeny Isten, ezért ne köss szövetséget az ország lakóival! Amikor isteneikkel fajtalankodnak, isteneiknek áldozatot mutatnak be, akkor esetleg meghívnak benneteket, hogy vegyetek részt lakomáikon. Te pedig esetleg lányaik közül vennél feleséget fiaid számára. Ha aztán leányaik isteneik előtt hódolnak, elcsábíthatják fiaitokat, hogy isteneiket imádják.

A kovásztalan kenyér ünnepét tartsd meg! Hét napig kovásztalan kenyeret egyél Abib hónapban, ahogy megparancsoltam neked, mivel Abib hónapban vonultál ki Egyiptomból.

Minden elsőszülött az enyém: minden hímnemű elsőszülött, a szarvasmarháké és a juhoké is. A szamár elsőszülöttét váltsd meg egy bárányon, ha nem váltod meg, öld meg! Fiaid közül az elsőszülöttet meg kell váltanod. Ne jelenj meg előttem üres kézzel!

Hat napig dolgozzál, a hetediken tarts pihenőt! A vetés és aratás idején is pihenned kell.

A hetek ünnepét is meg kell ülnöd az aratás zsengéinek idején, továbbá a szüreti ünnepet az év végén.

Évenként háromszor jelenjék meg minden férfi közületek az Úr, Izrael Istene előtt! Én ugyanis elűzöm előled a népeket, és messze kitolom határaidat. Senki sem fogja elkívánni földedet, ha évenként háromszor fölmégy, hogy megjelenj az Úr előtt.

Áldozatod vérét ne ajánld fel kovászossal együtt, s a húsvéti bárányból ne maradjon meg semmi másnap reggelig!

Szántófölded termésének zsengéjéből a legszebbet vidd Uradnak, Istenednek a házába! Ne főzd meg a gödölyét anyja tejében!”

Az Úr még azt mondta Mózesnek: „Jegyezd föl ezeket a szavakat, mert e szavak alapján kötök szövetséget veled és Izraellel!”

Negyven nap és negyven éjjel időzött ott az Úrnál, közben semmit sem evett, és semmit sem ivott. Felírta a kőtáblákra a szövetség szavait, a tíz kijelentést.

A törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk. {*} Istent nem látta soha senki, az egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van.

Mi pedig mindnyájan födetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét, és a dicsőségben fokról fokra hozzá hasonlóvá változunk át. {*} Istent nem látta soha senki, az egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van.

Az imádság lelki áldozat, amely a korábbi áldozatokat eltörölte. Minek nekem megannyi véres áldozatotok? – úgymond az Úr. Elegem volt már a kosokból készült égőáldozataitokból és a hizlalt borjak hájából. A bikák és bakok vérét nem kívánom{n}{r}Iz 1, 11{/r}{/n}. Ki kívánja ezeket kezetekből?{n}Vö. {r}Iz 1, 12{/r}{/n}

Hogy mit kíván tőlünk Isten, arra az evangélium tanít: Elérkezik az óra, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát. Lélek az Isten{n}{r}Jn 4, 23-24{/r}{/n}, tehát ilyen imádókat kíván.

Mi vagyunk az igazi imádók és az igazi papok. Midőn ugyanis lélekben imádkozunk, lelki áldozatként mutatjuk be imádságunkat, mint Istennek tetsző és kedves áldozatot, így kívánta ezt az Úr, és ilyen imádókról gondoskodott.

Ezt a tiszta szívből áhítatos, hittel táplált, az igazsággal gyógyított, az ártatlanságban érintetlen, a megtartóztatásban tiszta, szeretettel megkoszorúzott, jó cselekedeteink által zsoltárokkal és himnuszokkal kísért áldozatot kell nekünk Isten oltárához vinni, amely mindent ki fog eszközölni nekünk Istentől.

Megtagad-e Isten bármit is attól az imádságtól, amely lélekből és igazságból fakad? Hiszen ilyent kíván. Olvassuk, halljuk és hisszük, mennyi bizonyság szól az ilyen imádság hatékonyságáról!

Az ószövetségi imádság is megszabadított tűzvésztől, vadállatoktól és éhínségtől, pedig nem Krisztustól nyerte erejét.

Mennyivel hatékonyabb a keresztény imádság! Nem az enyhülés angyalát állítja a lángok közé, az oroszlánok száját nem zárja be, az éhezőknek sem nyújt bőséges eledelt, és a kegyelem ajándéka a szenvedés érzéséből semmit sem vesz el, de helytállással vértezi fel a tűrőket, a szenvedőket és a fájdalomtól gyötörteket; erőt ad a kegyelem mellé, hogy megtudja a hit, mit nyer el az Úrtól, és megértse, mit kell Isten nevéért szenvednünk.

De fordítva is áll. Egykor az imádság büntető csapásért folyamodott, ellenséges hadakat zúdított a népre, és távol tartotta a jótékony esőt. Most viszont a megigazultságból fakadó imádság elfordítja Isten minden haragját, gondoskodik az ellenségről is, és az üldözőkért könyörög. Csoda-e, ha esőt tud kieszközölni az égből, amikor már tüzet is ki tudott esdeni? Egyedül az imádság indítja meg Istent. Krisztus azonban úgy akarta, hogy az imádság semmiféle rosszat se eredményezzen többé, hanem minden ereje a jó ügyet mozdítsa elő.

Ezért az imádság nemcsak arra szolgálhat, hogy az elhunytak lelkét a halál ösvényéről visszahívja, a nyomorékokat meggyógyítsa, a betegeket egészségessé tegye, az ördögtől megszállottakat meggyógyítsa, a börtönök ajtaját megnyissa, az ártatlanul szenvedők bilincseit összetörje, hanem ugyanez az imádság eltörli a bűnöket, messze űzi a kísértéseket, megszünteti az üldözéseket, megvigasztalja a kislelkűeket, örömmel tölti el a nagylelkűeket, irányt mutat a vándoroknak, lecsendesíti a viharokat, elrémíti a rablókat, táplálja a szegényeket, vezeti a gazdagokat, felemeli az elbukottakat, fenntartja a botladozókat, megerősíti az állókat.

Az angyalok is mindnyájan imádkoznak. Imádkozik minden teremtmény. Imádkoznak a háziállatok és a vadállatok, meghajtják térdüket, és az istállókból vagy a barlangokból kijővén nem néma szájukat emelik az égre, hanem a maguk módján hallatják hangjukat. Sőt az ébredő madarak is az ég felé röppennek, és kezek helyett szárnyukat terjesztik ki kereszt alakban, és daluk imádságnak tűnik.

De mondjunk még többet is arról, hogy miért kell imádkozni? Maga az Úr is imádkozott, akinek tisztelet és dicsőség mindörökkön-örökké.

Igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát; {*} Mert az Atya ilyen imádókat akar.

Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk. {*} Mert az Atya ilyen imádókat akar.

Azokban a napokban Mózes így szólt Izrael fiaihoz: „Nézzétek, az Úr név szerint kiválasztotta Becaleelt, Uri fiát, Hur unokáját Júda törzséből, eltöltötte Isten lelkével, hozzáértéssel, okossággal, tudással és minden munkára alkalmas ügyességgel, hogy kidolgozza a terveket, megmunkálja az aranyat, az ezüstöt, a bronzot, hogy köveket véssen és formáljon, fát faragjon, vagyis minden munkát elvégezzen. Arra is adott neki képességet, hogy másokat is megtanítson ezekre, éppúgy a Dán törzséből való Achiszamek fiának, Oholiábnak is. Eltöltötte őket érzékkel, amely képesíti őket, hogy elvégezzenek minden díszítő-, szövő- és hímzőmunkát kékkel és vörös bíborral, karmazsinnal, finom lenvászonnal, vagy amely szükséges az egyszerű takácsmunkához. Ők tehát mindenféle munkát el tudnak végezni, és előre el tudnak tervezni.”

Becaleelnek és Oholiábnak, továbbá a többi hozzáértő embernek – akiknek az Úr érzéket és ügyességet adott a szentélyhez szükséges minden munka elvégzésére_–, nekik tehát az a feladatuk, hogy mindent úgy készítsenek el, ahogy az Úr parancsolta.

Becaleel elkészítette a ládát is akácfából. Hossza két és fél könyök, szélessége másfél könyök, és a magassága másfél könyök volt. Kívül és belül bevonta tiszta arannyal, és körös-körül arany pártázatot illesztett rá. A négy lábához négy aranykarikát öntött, két karikát az egyik oldalon, és két karikát a másik oldalon. Csinált továbbá rudakat akácfából, s bevonta arannyal. Ezeket a rudakat bedugta a láda oldalán levő karikákba, hogy a ládát vinni lehessen.

Megcsinálta az engesztelés tábláját is tiszta aranyból: hossza két és fél könyök, szélessége másfél könyök.

Csinált hozzá két arany kerubot. Művészi munkával alakította ki őket az engesztelés táblájának két végén: az egyiket az egyik végén, a másikat a másik végén, az engesztelés táblájával egy darabból, így helyezte el a két kerubot a két végén. A kerubok fölfelé kiterjesztették a szárnyukat, és szárnyukkal befödték az engesztelés tábláját. Arcuk egymás felé fordult, s tekintetük egyszersmind az engesztelés táblájára szegeződött.

Mily kedves a te hajlékod, Seregek Ura! Epedve sóvárog lelkem az Úr udvarába. {*} Szívem és testem áhítozik az élő Isten után.

A Magasságbelinek szentséges lakhelye nem fog megrendülni, mert Isten lakik benne. {*} Szívem és testem áhítozik az élő Isten után.

Nagy Szent Gergely pápa Jób könyvéhez írt „Erkölcsi magyarázatok” című művéből

A boldog emlékezetű Jób az Anyaszentegyház előképe. Ezért hol a titokzatos testnek, hol pedig a főnek a nevében beszél. S mialatt a tagokról beszél, hirtelen a fő szavaira vált át. Most is így van, amikor ezeket a szavakat kapcsolja az előzőkhöz: Ezeket szenvedtem anélkül, hogy gonoszság tapadna kezemhez, amikor Istenhez szól imám{n}{r}Jób 16, 17{/r}{/n}.

Valóban, Krisztus úgy szenvedett, hogy gonoszság nem tapadt a kezéhez: bűnt nem követett el, álnok beszédre nem nyitotta ajkát, így viselte el a mi megváltásunkért a kereszt gyötrelmét. Az ő imádsága a legtisztább imádság volt az Istenhez, mert még a szenvedés gyötrelmeiben is üldözőiért könyörgött: Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek{n}{r}Lk 23, 24{/r}{/n}.

Lehet-e említeni, elképzelni olyat, aki imádság közben tisztább lenne, mint azt, amikor valaki azokért is közbenjár irgalmas szívvel, akiktől a kínokat szenvedi? Ennek az imának meg is lett az eredménye: Megváltónk vérét hittel magukba fogadták azok is, akik az imént dühödt kegyetlenséggel azt kiontották, és most már hangosan hirdetik róla, hogy az Isten Fia.

Erről a szent vérről találóan mondja Jób, fenti szavait folytatva: Föld, ne född be véremet! Kiáltásom ne találjon nyugtot!{n}{r}Jób 16, 18{/r}{/n} Az embernek mondta Isten a bűnbeesés után: Föld vagy, és visszatérsz a földbe{n}vö. {r}Ter 3, 19{/r}{/n}.

De ez a föld nem rejtette el az ő vérét. Minden bűnös ugyanis, aki részesül a megváltás gyümölcsében, áldást és dicséretet mond érte, és ahol csak tudja, hirdeti is ezt társainak.

A föld nem takarta be a vérét, hiszen az Anyaszentegyház a megváltás misztériumát már a föld minden táján hirdeti.

Fontos még az is, amit hozzáfűz: Kiáltásom ne találjon nyugtot! Való igaz! Megváltásunk vére, amelyet magunkhoz veszünk, Megváltónk égre kiáltó szava. Ezért is mondja Pál: Jézus ránk hulló vére hathatósabban kiált Istenhez, mint Ábel kiontott vére{n}{r}Zsid 12, 24{/r}{/n}. Ábel véréről ugyanis ezt mondja az Úr: Öcséd vére felkiált hozzám a földről{n}{r}Ter 4, 10{/r}{/n}.

Jézus vére azonban hathatósabban kiált Istenhez, mint Ábelé. Ábel vére ugyanis a testvérgyilkos testvére halálát követelte, míg Krisztus Urunk vére az üldözői életét eszközölte ki.

De el ne apadjon számunkra az Úr szenvedésének titokzatos kegyelemforrása! Kövessük tehát irgalmasságában a magunkhoz vett szent vért, és el ne mulasszuk hirdetni másoknak is, amit mi magunk tisztelünk.

Krisztus kiáltása ugyanis nyugtot találna bennünk akkor, ha nyelvünk hallgatna arról, amit hisz az elménk. Mi tehát a teendőnk, hogy el ne haljon bennünk ez a kiáltás? Hirdesse mindegyikünk embertársainak, ki-ki ahogyan képességeiből telik, ezt a neki életet adó misztériumot.

Íme, Fiadnak, a mi testvérünknek vére felkiált a földről hozzád, Urunk. {*} Áldott a föld, amely megnyitotta száját, és beitta a Megváltó vérét.

Ez az a ránk hulló vér, amely hathatósabban kiált, mint Ábelé. {*} Áldott a föld, amely megnyitotta száját, és beitta a Megváltó vérét.

Azokban a napokban Mózes úgy járt el, ahogy az Úr megparancsolta neki, mindenben azt követte.

A második év első hónapjában, a hónap első napján állították fel a hajlékot. Mózes maga állította fel a hajlékot. Elhelyezte a talapzatokat, azokra állította a deszkákat, összeillesztette az eresztékeket, és felállította az oszlopokat. Azután a hajlékra ráterítette a vásznat, arra ráhelyezte a sátor felső takaróját, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta. Azután vette a bizonyságot, beletette a ládába, beledugta a ládába a rudakat, és a ládára ráhelyezte a kiengesztelődés tábláját. Azután bevitte a ládát a hajlékba, felakasztotta a belső függönyt, hogy takarja el a bizonyság ládáját, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta. Az asztalt a találkozás sátrának északi oldalára állította a függönyön kívül, s ráhelyezte a kitett kenyereket az Úr elé, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta. Bevitte a mécstartót a találkozás sátrába, a hajlék déli oldalába, az asztallal szembe, s rátette a mécseket az Úr előtt, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta.

Betette az aranyoltárt a találkozás sátrába, a függöny elé, s meggyújtotta rajta az illatáldozatot, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta. Végül a hajlék bejáratára akasztotta a függönyt. Az égőáldozat oltárát a találkozás sátrának bejárata előtt állította fel, s bemutatott rajta égő- és ételáldozatot, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta. A medencét a találkozás sátra és az oltár közé helyezte, és vizet öntött bele mosakodásra. Áron és fiai abban mosták meg kezüket és lábukat. Valahányszor bementek a találkozás sátrába, vagy az oltárhoz léptek, előbb megmosakodtak, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta. Elkészítette az előudvart a hajlék és az oltár körül, és felfüggesztette a függönyt az előudvar bejáratára, így fejezte be Mózes a munkát.

Akkor felhő borította be a találkozás sátrát, és az Úr dicsősége betöltötte a hajlékot. Mózes nem léphetett be a találkozás sátrába, mivel a felhő behatolt oda, és az Úr dicsősége betöltötte a hajlékot.

Amikor aztán a felhő a hajlékról felemelkedett, Izrael fiai tovább indultak vándorlásukon. Ha nem emelkedett fel, akkor nem indultak el addig a napig, amíg fel nem emelkedett. Az Úr felhője napközben a hajlék fölött lebegett, éjjel azonban tűz volt benne egész Izrael szeme láttára egész vándorlásuk idején.

Atyáink mind ott voltak a felhő alatt, mind átkeltek a tengeren: {*} S mind megkeresztelkedtek Mózesre a felhőben.

Az Úr dicsősége betöltötte a hajlékot, mert felhő borított be mindent. {*} S mind megkeresztelkedtek Mózesre a felhőben.

Boldogok az irgalmasok – mondja a Szentírás_–, mert majd nekik is irgalmaznak{n}{r}Mt 5, 7{/r}{/n}. Az irgalmasság nem az utolsó a boldogságok között. Boldog, aki megértő a rászorulók és szegények iránt{n}vö. {r}Zsolt 40, 2{/r}{/n}. Más helyen: Jóságos az az ember, aki könyörül, és kölcsönt ad{n}vö. {r}Zsolt 111, 5{/r}{/n}. S ismét máshol ezt mondja a Szentírás: Az igaz ember egész nap könyörületes és adakozó{n}vö. {r}Zsolt 36, 26{/r}{/n}. Ragadjuk meg az áldást, hadd hívjanak megértőnek minket, és legyünk jóságosak!

Az éjszaka se szakítson félbe az irgalmasság gyakorlásában. Ne mondd: Menj, gyere máskor, holnap majd adok!{n}{r}Péld 3, 28{/r}{/n}, nehogy valami közbejöjjön jószándékod és jótetted közé. A jótékonyság ugyanis nem tűri a késlekedést.

Törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba{n}{r}Iz 58, 7{/r}{/n}, s mindezt örömmel és buzgó lélekkel tedd! Aki irgalmasságot gyakorol, mondja az Apostol, tegye örömest{n}vö. {r}Róm 12, 8{/r}{/n}; és a jótett kegyelmét megkettőzi számodra a készség és a gyors cselekvés. Amit ugyanis kelletlen vagy szomorú szívvel teszel, nem kedves, és egyáltalán nem dicsőséges dolog.

Tehát örvendeznünk, és nem keseregnünk kell akkor, ha jót teszünk másokkal. Ha eloldod a kötelékeket és a láncokat, mondja a Szentírás, azaz a zsugoriságot és a méricskélést, vagy a késlekedést és a morgolódó szavakat, mi történik? Nagy és csodálatos dolog! Micsoda nagy jutalma van ennek! Majd felragyog világosságod, mint a hajnal, és a rajtad ejtett seb gyorsan beheged{n}{r}Iz 58, 8{/r}{/n}. Van-e valaki, aki nem vágyódik a fény és a gyógyulás után?

Ha erre vonatkozóan ti, Krisztus szolgái, testvérei és társörökösei, hallani akartok tőlem valamit, íme, amíg lehet, látogassuk meg Krisztust, gyógyítsuk, tápláljuk, lássuk el ruhával őt, kötözzük be sebeit. Tiszteljük meg Krisztust nemcsak asztalunkkal, mint néhányan tették; nem is csak kenettel, mint Mária; nem csupán temetéssel, mint arimateai József; nem is csak a temetéshez tartozó dolgokkal, mint a Krisztust csak félig szerető Nikodémus; s nem is csak arannyal, tömjénnel és mirhával, mint a mindezeket megelőző napkeleti bölcsek; hanem mivel a mindenség Ura irgalmat akar, és nem áldozatot, és a kövér bárányok kimondhatatlan tömegénél többet ér az irgalmasság, legyünk irgalmasok a szegények és a ma elhunytak iránt, hogy amikor elhagyjuk ezt az életet, befogadjanak minket az örök hajlékokba, magába Krisztus Urunkba, akinek dicsőség mindörökké. Ámen.

Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. {*} Bizony mondom nektek, amit a legkisebb testvéreim közül egynek is tettetek, velem tettétek.

Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket. {*} Bizony mondom nektek, amit a legkisebb testvéreim közül egynek is tettetek, velem tettétek.

Azokban a napokban az Úr így szólt Mózeshez: „Vedd magadhoz Áront a fiaival együtt, továbbá a ruhákat, az olajat, a bűnért való áldozati bikát, a két kost és a kosár kovásztalan kenyeret. Azután hívd össze az egész közösséget a megnyilatkozás sátorának bejáratához!”

Mózes teljesítette az Úr parancsát; a közösség egybegyűlt a megnyilatkozás sátorának bejáratánál, és Mózes így szólt hozzájuk: „Nézzétek, az Úr parancsára ezt kell tennünk.”

Azután hívta Áront és fiait, és megmosta őket vízzel. Ráadta az inget, átkötötte övvel, ráterítette a köntöst, és ráadta az efódot, majd átvetette rajta az efód szalagját, és így megerősítette rajta, azután ráerősítette a melltáskát, s beletette az urimot és a tummimot. Fejét befödte turbánnal, s a turbán elejére tűzte az aranylemezt, a szent diadémot, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta.

Ezután Mózes vette az olajat, és megkenéssel fölszentelte a hajlékot és mindazt, ami benne volt. Hétszer meghintette az oltárt, megkenéssel fölszentelte az oltárt és fölszerelését, a medencét és talapzatát. Olajat öntött Áron fejére, és a kenettel fölszentelte. Majd Mózes odahívta Áron fiait, rájuk adta az inget, átkötötte az övvel, fejükre tette a turbánt, ahogy az Úr megparancsolta Mózesnek.

Azután odahozatta a bűnért való áldozatra szánt bikát. Áron és fiai kezüket az állat fejére tették, Mózes pedig feláldozta. Ujjával vett a vérből, és rákente körös-körül az oltár szarvaira, hogy így megtisztítsa a bűntől. Ezután a vért az oltár lábához öntötte, így szentelte föl az engesztelés szertartásának elvégzésével. Majd fogta az egész hájat, amely a beleket takarta, s a májhoz tartozó zsiradékot, a két vesét a hájjal együtt, s elégette az oltáron. A bika bőrét, húsát és ürülékét a táboron kívül égette el, ahogy az Úr megparancsolta Mózesnek.

Áron kitárta kezét a nép felé, és megáldotta. Miután bemutatta a bűnért való áldozatot, az égőáldozatot és a közösségi áldozatot, lejött az oltártól, és bement Mózessel a megnyilatkozás sátrába. Azután mindketten kijöttek, és megáldották a népet. Erre az Úr dicsősége megjelent az egész népnek. Láng csapott elő az Úrtól, s megemésztette az oltáron az égőáldozatot és a hájat. Ennek láttára a nép örömrivalgásban tört ki, s mindnyájan arcra borultak.

Akkor nagy számban voltak papok, mivel a halál következtében nem maradhattak meg. {*} Krisztus viszont örökre megmarad, s így papsága örökké tart.

Felmagasztalta Áront, neki adta a nép körében a papságot, és boldoggá tette őt a dicsőséggel. {*} Krisztus viszont örökre megmarad, s így papsága örökké tart.

Szent Ágoston püspöknek Szent János evangéliumáról szóló fejtegetéseiből

Az Úr röviden megmondotta: Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága{n}{r}Jn 8, 12{/r}{/n}. E szavai szerint más az, amit parancsolt, és más az, amit megígért. Tegyük meg tehát azt, amit parancsolt, és ne csak várjuk vakmerő arcátlansággal azt, amit megígért, nehogy az ítéletkor így szóljon hozzánk: Megtetted, amit parancsoltam, hogy kérhesd, amit megígértem? Urunk, Istenünk, mit is parancsoltál tehát? Ezt feleli: hogy kövess engem. Útmutatást kértél az életre. Ugyan milyen más életre, ha nem arra, amelyről megíratott: Tenálad van az élet forrása{n}{r}Zsolt 35, 10{/r}{/n}.

Tehát most, rajta, cselekedjünk, kövessük az Urat; oldjuk fel bilincseinket, amelyek akadályoznak az ő követésében. De ki alkalmas az ilyen kötelékek megoldására, hacsak nem segít az, akiről mondatott: Bilincseimet széjjeltörted{n}{r}Zsolt 115, 16{/r}{/n}. Szintén róla mondja egy másik zsoltár: Az Úr kiszabadítja a bilincsbe verteket, felemeli a megalázottakat{n}vö. {r}Zsolt 145, 7. 8{/r}{/n}.

Vajon ki mást követnek e bilincsektől megszabadítottak és felemeltek, mint azt a világosságot, akitől ezt hallják: Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben{n}{r}Jn 8, 12{/r}{/n}, mert az Úr megnyitja a vakok szemét. Legyünk hát mi is látókká, testvéreim, hiszen miénk a hit gyógyító balzsama. Először ajkának nyálával sarat csinált, hogy azzal megkenje a vakon született szemét. Mi, Ádám ivadékai, vakon születtünk, ezért van szükségünk rá, hogy megnyissa a szemünket. Ajkának a nyálát összekeverte a földdel: az Ige testté lett, és közöttünk élt{n}{r}Jn 1, 14{/r}{/n}. Ajkának a nyálát összekeverte a földdel, ezért jövendölték róla: a földből sarjadt az igazság{n}{r}Zsolt 84, 12{/r}{/n}; ő maga pedig ezt mondta: Én vagyok az út, az igazság és az élet{n}{r}Jn 14, 6{/r}{/n}.

Amikor majd színről színre látunk, akkor élvezni fogjuk majd az igazságot úgy, amint arra ígéretet kaptunk. Hiszen ki merne olyasmit remélni, amit az Úr nem méltóztatott akár megígérni, akár megadni?

Színről színre fogunk látni. Az Apostol írja: Most még csak töredékes a tudásom, ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre{n}{r}1 Kor 13, 12{/r}{/n}. János apostol pedig egyik levelében ezt írja: Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy ha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk, amint van{n}{r}1 Jn 3, 2{/r}{/n}. Ez a nagy ígéret.

Ha szeretsz, kövess! Azt mondod: szeretlek, Uram; de merre kövesselek? Ha a te Urad, Istened azt mondta volna neked: Én vagyok az igazság és az élet, akkor – mivel vágyódol az igazság után, és óhajtod az életet – minden bizonnyal keresnéd az utat, amelyen át e kettőt elérhetnéd, és mondogatnád magadban: Milyen fönséges az igazság, és milyen magasztos az élet, bárcsak valahogy eljuthatna az én lelkem is oda!

Kérdezed, merre? Figyeld, mit mond legelőször is: Én vagyok az út. Mielőtt tehát megmondaná neked, hogy hová kell menned, már előre megmondja, milyen út vezet oda, hiszen ezt mondja: Én vagyok az út. Mi érhető el ezen az úton? Az igazság és az élet. Először megmondta az utat, majd aztán azt, hogy hová menj. Én vagyok az út, én vagyok az igazság, én vagyok az élet. Az Atyánál maradva, ő az igazság és az élet, emberi testet öltve, ő lett az út is.

Nem azt a parancsot kaptad: fáradozz, keresd az utat, hogy eljuss az igazsághoz és az élethez; erről szó sincs. Kelj fel, te lomha! Maga az Út jött el hozzád, és felébresztett mély álmodból, ha ugyan felébredtél: most kelj fel, és járj!

Talán már próbálsz is indulni, de nem bírsz, mert fájnak a lábaid. Mitől fájnak? Talán a kapzsiság ösztönzésére már sokat rohangáltál úttalan utakon? Isten Igéje azonban a sántákat is meggyógyította. Most meg azt mondod: egészségesek már lábaim, de ezt az utat nem látom. Ő visszaadta a látást a vakoknak is.

Gyűlölöm a hazugságnak minden útját. {*} Nagyszerű lámpás a te igéd lábam előtt, ösvényemen csak ez világít.

Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás. {*} Nagyszerű lámpás a te igéd lábam előtt, ösvényemen csak ez világít.

Azokban a napokban az Úr ezt közölte Mózessel: „Mondd meg testvérednek, Áronnak, hogy ne akármikor lépjen be a szentélybe a függöny mögé, a kiengesztelődés táblája elé, amely a szentség ládáján van, mert meghal, amikor megjelenek a felhőben a kiengesztelődés táblája fölött.

A szentélybe így kell belépnie a bűnért való áldozatra szánt bikával és az égőáldozatra szánt kossal: Öltse magára a megszentelt vászonköntöst, a testét födje vászonnadrág, kösse magára a lenből készült övet, s fejét takarja be a vászonkendővel. Ezeket a megszentelt ruhákat öltse magára, azután, hogy vízzel lemosta magát.

Izrael fiainak közösségétől vegyen át két bakot bűnért való áldozatnak, és egy kost égőáldozatnak. Miután feláldozta a bikát saját bűneiért, s elvégezte az engesztelés szertartását magáért és háza népéért, Áron fogja a két bakot, és állítsa az Úr elé a megnyilatkozás sátorának bejáratához. Vessen sorsot a két bakra, az egyik sorsot az Úrnak szánva, a másikat Azazelnek. Áron áldozza fel azt a bakot, amely a sorsoláskor az Úrnak jutott, és mutassa be bűnért való áldozatul! Azt a bakot, amely a sorsoláskor Azazelnek jutott, állítsa elevenen az Úr elé, majd végezze el rajta az engesztelés szertartását, és tegye ki Azazelnek a pusztába.

Áron tehát ajánlja fel áldozatul a bikát saját bűneiért, azután végezze el az engesztelés szertartását magáért és háza népéért, s úgy áldozza fel a bikát. Tegyen a füstölőbe parazsat, amelyet az Úr előtt álló oltárról vett, és vegyen illatos tömjént két tele marékkal. Az egészet vigye a függöny mögé, és tegye a tömjént az Úr előtt a parázsra! Így a tömjén felhőjével beborítja a kiengesztelődés tábláját, amely a bizonyság ládáján van, s akkor nem hal meg. Vegyen a bika véréből, és ujjával hintse meg a kiengesztelődés táblájának keleti oldalát. A kiengesztelődés tábláját hétszer hintse meg az ujjával.

Azután áldozza fel a nép bűnéért való áldozatra szánt bakot, és a vérét vigye a függöny mögé. Ezzel a vérrel is azt tegye, amit a bika vérével: hintse a kiengesztelődés táblájára és eléje, így elvégzi a szentélyen a kiengesztelődés szertartását Izrael fiainak tisztátalanságáért, engedetlenségéért és minden bűnéért.

Így járjon el a megnyilatkozás sátorával, amely velük van tisztátalanságukban. Senki se tartózkodjék a megnyilatkozás sátorában attól kezdve, hogy oda belépett az engesztelés szertartását elvégezni, egészen addig, amíg ki nem jön. Miután befejezte az engesztelést magáért, háza népéért és Izrael egész közösségéért, jöjjön ki, lépjen az Úr előtt álló oltárhoz, és végezze el az oltáron az engesztelés szertartását. Vegyen a bika véréből és a bak véréből, kenjen belőle körös-körül az oltár szarvaira. Ebből a vérből hétszer hintse meg ujjával az oltárt, így tisztává és szentté teszi, megtisztítja, és elkülöníti Izrael fiainak tisztátalanságától.

Amikor befejezi a szentélynek, a megnyilatkozás sátorának és az oltárnak a kiengesztelését, hozassa oda a még élő bakot! Áron tegye mindkét kezét a fejére, és olvassa rá Izrael fiainak minden mulasztását, minden engedetlenségét és minden bűnét. Miután így a bak fejére olvasta őket, vezettesse a pusztába egy emberrel, aki késznek mutatkozik rá, s a bak elviszi minden bűnüket egy kietlen helyre.

Azután, hogy Áron kivitette a bakot a pusztába, lépjen be a megnyilatkozás sátorába, vesse le vászonruháját, amelyet a szentélybe való belépéskor fölvett. Tegye le ott, testét meg mossa le vízzel egy szent helyen. Azután öltse fel újra ruháját, és mutassa be a maga és a népe égőáldozatát. Végezze el az engesztelés szertartását magáért és a népért: a bűnért való áldozat háját égesse el az oltáron. Aki a bakot kivitte Azazelnek, tisztítsa meg a ruháját, és mossa meg a testét vízben, s csak azután térjen vissza a táborba.

A bikát és a bakot pedig, amelyet bűnért való áldozatul bemutattak, s amelynek a vérét bevitték a szentélybe, hogy elvégezzék az engesztelés szertartását, vigyék ki a táboron kívülre, és ott égessék el tűzön: a bőrét, a húsát és a beleit. Aki elégeti, utána mossa ki a ruháját, mossa meg a testét vízzel, s csak így térjen vissza a táborba.”

Krisztus a ránk váró javak főpapjaként jelent meg, nem a bakok vagy borjak vérével, hanem saját vérével {*} Egyszer s mindenkorra belépett a szentélybe, és örök megváltást szerzett.

Jézus nem kézzel épített szentélybe lépett, hanem magába a mennybe. {*} Egyszer s mindenkorra belépett a szentélybe, és örök megváltást szerzett.

A főpap egyszer egy esztendőben, hátrahagyva a népet, belép oda, ahol a kiengesztelődés helye van; s fölötte vannak a kerubok. Itt van a szövetség ládája, és az illatáldozat oltára, ide belépni a főpapon kívül senkinek sem szabad.

Ha már most az én igazi főpapomról, az Úr Jézus Krisztusról elmélkedem, hogy ő testi életében egy egész esztendőt együtt töltött a néppel, éspedig azt az évet, amelyikről maga mondja: Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hirdessem az Úr kedves esztendejét és a megbocsátás napját{n}vö. {r}Lk 4, 18-19{/r}{/n}, figyelj csak rá, hogy az esztendő egy napján, éspedig a kiengesztelés napján hogyan lépett be az Úr a legszentebb szentélybe, hogy beteljesítse a kiengesztelést: hogyan megy fel az égbe, és lép a mennyei Atya elé, hogy kiengesztelje őt az emberek iránt, és közbenjárjon minden benne hívőért.

Erről a kiengesztelésről, amellyel Atyját kibékítette az emberekkel, János apostol így tanít: Azt mondom, gyermekeim, hogy ne kövessünk el bűnt. De ha bűnbe estünk is, van szószólónk az Atyánál, Jézus Krisztus, az Igaz. Ő az engesztelő áldozat bűneinkért{n}vö. {r}1 Jn 2, 1{/r}{/n}.

De Pál is hasonlóan emlékeztet a kiengesztelés tényére, amikor ezt mondja Krisztusról: Ő az, akit Isten engeszteléssé tett a hit által{n}vö. {r}Róm 3, 25{/r}{/n}. Tehát számunkra a kiengesztelés napja egészen a világ végéig tart.

Az isteni tanítás így hangzik: Tegyen tömjént a parázsra az Úr színe előtt, hogy a tömjén felhőjével beborítsa a kiengesztelődés tábláját, amely a bizonyság ládájában van, s akkor nem hal meg. Vegyen a bika véréből, és ujjával hintse meg a kiengesztelődés táblájának keleti oldalát{n}vö. {r}Lev 16, 12-14{/r}{/n}.

Hogy a régiek hogyan végezték az Isten előtt az emberek kiengesztelődését szolgáló szertartást, immár tudod; de te, aki Krisztushoz tértél, az igazi főpaphoz, aki saját vérével engesztelte ki az Istent irántad, és kibékítette veled az Atyát, neked már semmi közöd sincs a hús-vér áldozatokhoz; hanem ismerd meg inkább az Ige vérét, és figyelj rá, amikor azt mondja neked: Ez az én vérem, amely értetek kiontatik a bűnök bocsánatára{n}{r}Mt 26, 28{/r}{/n}.

Azt pedig, hogy a vért kelet felé hintette a főpap: ne tartsd valami értelmetlenségnek. Keletről jön a te váltságod. Kelet, azaz Felkelő Nap a neve annak a férfinak, aki közvetítő lett Isten és az emberek között.

Arra kaptál megbízást, hogy mindig keletre tekints, ahonnan számodra az igazság Napja kél, ahonnan számodra mindig fényesség születik: hogy sose járj már ezután sötétségben, nehogy az a végső nagy nap a sötétség útján találjon téged; a tudatlanság éjjele és köde ne borítson el téged, hanem hogy mindig a tudás fényében élj, mindig a hit nappali világánál járj, és mindig a szeretet és békesség igaz világosságát birtokold.

Elsőnek lépett be értünk Jézus, az ártatlan Bárány, {*} Aki főpap mindörökkön-örökké Melkizedek rendje szerint.

Ő az igazságosság Királya, napjai nem érnek véget. {*} Aki főpap mindörökkön-örökké Melkizedek rendje szerint.

Az Úr így szólt Mózeshez: „Szólj Izrael fiainak egész közösségéhez, és mondd meg nekik:

Ne forduljatok a bálványok felé, és ne öntsetek magatoknak ércből isteneket! Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.

Ha közösségi áldozatot mutattok be az Úrnak, úgy ajánljátok fel, hogy kedves legyen! Az áldozat napján vagy másnap kell elfogyasztani; ami harmadnapra marad belőle, azt el kell égetni tűzön. Ha harmadnap esztek belőle, az már romlott étel, s nem kedves többé. Aki eszik belőle, az viselje bűne terhét, mivel megsértette az Úr szentségét. Az ilyet ki kell irtani népéből.

Amikor majd aratjátok földetek termését, ne vágjátok le a föld színéig! Ne szedd össze aratás után az ott maradt kalászokat, ne böngészd át szőlőtőkéidet, és ne szedegesd föl a fürtről lehullott szemeket! Hagyd ott a szegénynek és az idegennek! Én vagyok az Úr, a te Istened.

Senki közületek ne lopja meg, ne vezesse félre, és ne csalja meg a népéből valót! Ne esküdjetek hamisan a nevemre, mert azzal megszentségteleníted Istened nevét! Én vagyok az Úr.

A munkás bére ne maradjon nálad másnap reggelig! Ne átkozd a némát, és ne tégy akadályt a vak útjába, hanem féld Istenedet! Én vagyok az Úr.

Ne légy igazságtalan az ítélkezésben! Ne kedvezz a gyengének, és ne engedd, hogy a hatalmas elszédítsen: igazság szerint ítélkezz embertársad fölött! Ne rágalmazd tieidet, és ne törj embertársad vérére! Én vagyok az Úr.

Ne táplálj gyűlöletet szívedben testvéred iránt! Fedd meg embertársadat, s akkor nem osztozol bűnében! Ne légy bosszúálló, és ne gyűlölködj néped fiaival! Szeresd embertársadat, úgy mint magadat! Én vagyok az Úr.

Ne forduljatok halottlátókhoz, ne keressétek fel a jósokat, mert beszennyezitek magatokat! Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.

Becsüld meg az ősz fejet, add meg a tiszteletet az öregnek, és féld Istenedet! Én vagyok az Úr.

Ha idegen lakik veletek földeteken, ne bántsátok! A veletek lakó idegen olyan legyen számotokra, mint a közületek való, és szeresd úgy, mint saját magadat, hiszen ti is idegenek voltatok Egyiptom földjén. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.

Ne legyetek igazságtalanok az ítélkezésben, a hosszmérték, a súlymérték és az űrmérték használatában! Legyen hiteles a mérleged, hiteles a súlyod, hiteles a mértéked, hiteles a vékád! Én vagyok az Úr, aki kihoztalak benneteket Egyiptom földjéről.

Tartsátok meg minden törvényemet, minden parancsomat, és éljetek szerintük! Én vagyok az Úr.«”

Az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: Szeresd embertársadat, mint saját magadat; {*} A Lélek szeretetében szolgáljatok egymásnak!

Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. {*} A Lélek szeretetében szolgáljatok egymásnak!

János evangéliumában az Úr így szól: Arról tudják majd meg rólatok, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt{n}{r}Jn 13, 35{/r}{/n}. Ugyanez az apostol a levelében pedig így ír: Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől való, és ismeri Istent. Aki nem szeret, az nem ismeri az Istent, mert az Isten a szeretet{n}{r}1 Jn 4, 7-8{/r}{/n}.

Tekintsenek tehát a hívők a lelkükbe, és őszintén vizsgálják meg szívük legrejtettebb érzelmeit. Ha azt látják, hogy bensejükben ott van már valami a szeretet gyümölcseiből, akkor ne kételkedjenek, hogy bennük van az Isten; s hogy az ilyen fönséges vendég befogadására egyre alkalmasabbakká legyenek, gyakorolják az irgalmasság cselekedeteit mindig bőségesebben.

Mivel Isten a szeretet, semmiféle határa nem lehet a szeretetnek, mert nem lehet határok közé szorítani az Istenséget.

Szeretteim, ennek az irgalmas szeretetnek a gyakorlását a jelen napok kiváltképpen is sürgetik. Nem mintha nem lenne minden idő alkalmas ennek gyakorlására, de most azok, akik a testük és a lelkük megszentelésével készülnek megünnepelni az Úr húsvétját, leginkább erre a kegyelemre igyekezzenek szert tenni, amely minden erény teljessége, és befedi a bűnök sokaságát.

És ezért, amikor ezt a mindennél fönségesebb szent titkot készülünk megünnepelni, amellyel Jézus Krisztus vére megsemmisítette gonoszságainkat, legelőször is az irgalmasság cselekedeteivel hozzunk áldozatot: hogy amit Isten jóságából elnyertünk, abban mi is részesítsük az ellenünk vétkezőket.

Legyünk most jószívűbbek és bőkezűbbek a szegényekhez és azokhoz, akik gyengék és tehetetlenek, hogy sokak ajka hálálkodjék Istennek, és böjtölésünk érdemét a szegények megvendégelése támogassa. Ugyanis nincs más istenes cselekedet, amellyel a hívek annyi örömet szerezhetnének az Úrnak, mint az ő szegényeihez lehajló szolgálat. Ahol Isten az irgalmasság cselekedeteire talál, ott a saját jóságának a képmását ismeri fel.

Senki se féljen, hogy megfogyatkoznak a javai, ha másokra költi azt, hiszen már maga a jótékonykodás is igen nagy kincs, de az anyagiak sem fognak hiányozni a jótékonysághoz ott, ahol Krisztus az, aki bennünket táplál, és Krisztus az, akit táplálunk. Minden jótékonykodásban ott van annak a keze, aki, ha megtöri a kenyeret, megszaporítja azt, és megosztva megsokasítja azt.

Aggodalom nélküli és jókedvű legyen az, aki alamizsnálkodik: hiszen akkor jut a legnagyobb nyereséghez, amikor a legkevesebbet tartja vissza önmagának, amint Szent Pál apostol is mondja: Aki pedig magot ad a magvetőnek, és kenyeret táplálékul, megsokasítja vetésteket, és megszaporítja jótékonyságtok gyümölcsét{n}{r}2 Kor 9, 10{/r}{/n}, a mi Urunk, Jézus Krisztusban, aki él és uralkodik az Atyával és a Szentlélekkel mindörökkön- örökké. Ámen.

Adjatok, és akkor ti is kaptok; {*} Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe.

Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak. {*} Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe.

Azokban a napokban a pusztában vándorló választott nép között élő gyülevész népnek kívánságai támadtak, s így Izrael fiai is újra panaszkodtak, mondván: „Ki ad nekünk húst enni? Visszagondolunk a halfélékre, amiket Egyiptomban enni kaptunk, az uborkára és dinnyére, a póréhagymára, a hagymára és a fokhagymára. Bezzeg most koplalhatunk, nincs semmi, mannán kívül egyebet nem látunk.”

Amikor Mózes hallotta, hogy a nép, ez a nemzetség is, az a nemzetség is panaszkodik, ki-ki a sátora bejáratánál, az Úr pedig nagy haragra gerjedt, rossznak találta Mózes a dolgot; így szólt hát az Úrhoz: „Miért bánsz ily rosszul szolgáddal, s miért nem találok tetszésre szemedben, hogy ennek az egész népnek a terhét a vállamra rakod? Hát talán én hordoztam ezt az egész népet méhemben, vagy én voltam, aki szülte, hogy mondhasd nekem: vidd kebleden, amint a dajka viszi a csecsemőt, arra a földre, amelyet esküvel ígértem atyáinak? Honnan vegyek húst, hogy enni adjak ennek a népnek? Panaszkodnak nekem: »Adj nekünk húst enni!« Egyedül nem bírom ezt a népet, nagyon nehéz nekem. Ha továbbra is így akarsz velem bánni, akkor inkább ölj meg, ha tetszésre találtam szemedben, ne lássam tovább nyomorúságomat!”

Ekkor az Úr azt mondta Mózesnek: „Hozz ide nekem Izrael vénei közül hetven férfit, olyanokat, akikről tudod, hogy valóban a nép vénei és vezetői. Vidd magaddal őket a megnyilatkozás sátora elé, s álljanak melléd! Akkor alászállok, és majd beszélek veled; elveszek a rajtad levő lélekből, s rájuk ruházom, így majd veled együtt viselik a nép terhét, s nem kell többé egyedül viselned.

A népnek pedig ezt mondd: »Szentelődjetek meg reggelre! Amikor majd kaptok húst enni. Panaszotok szava eljutott az Úr fülébe, amint mondtátok: Ki ad nekünk húst enni? Egyiptomban jó dolgunk volt. Nos, az Úr most ad húst ennetek. Nemcsak egy nap ehetitek, nem is két vagy öt, vagy tíz, vagy pedig húsz napig, nem, hanem egy egész hónapig, amíg már a szagát sem tudjátok elviselni, és meg nem csömörlötök tőle. Mégpedig azért, mert semmibe vettétek az Urat, aki köztetek van, és így panaszkodtatok: Egyáltalán, miért is jöttünk el Egyiptomból?«”

Mózes így válaszolt: „Hatszázezer gyalogosból áll a nép, amelynek körében élek, s azt mondod: »Annyi húst adok nekik, hogy egy egész hónapig ehetik.« Lehet annyi juhot meg marhát vágni nekik, hogy elég legyen számukra, vagy ki kell fogniuk a tengerből az összes halat, hogy annyi ideig tartson nekik?” Erre ezt mondta az Úr Mózesnek: „Talán nem elég erős az Úr keze? Majd meglátod, beteljesedik-e a szavam, vagy sem!”

Mózes tehát elment, és közölte a néppel az Úr szavait. Azután összeválogatott hetven férfit a nép vénei közül, s a sátor köré állította őket. Miután az Úr alászállt a felhőben, s szólt hozzá, elvett a rajta levő lélekből, és a hetven vénre osztotta. Mihelyt alászállt rájuk a lélek, prófétai elragadtatásba estek; ez később nem ismétlődött meg.

Két ember azonban a táborban maradt; az egyiket Eldadnak, a másikat Medadnak hívták. Rájuk is alászállt a lélek; a számba vettek közé tartoztak, de nem mentek oda a sátorhoz. A táborban prófétai elragadtatásba estek. Ezért az egyik szolga elfutott, és jelentette Mózesnek e szavakkal: „Eldad és Medad prófétai elragadtatásba esett a táborban.” Akkor Józsue, Nun fia, aki kora ifjúságától Mózes szolgálatában állt, megszólalt, s azt mondta: „Uram, Mózes, tiltsd meg nekik!” Mózes így válaszolt: „Tűzbe jössz miattam? Bárcsak az egész népet prófétává tenné, s kiárasztaná rájuk lelkét az Úr!” Ezután Mózes Izrael véneivel visszatért a táborba.

Kiárasztom Lelkemet minden testre; fiaitok és leányaitok jövendölni fognak: {*} Kiárasztom Lelkemet azokban a napokban.

A Szentlélek ereje tölt el benneteket, és tanúim lesztek a föld végső határáig. {*} Kiárasztom Lelkemet azokban a napokban.

Az igazság hírnökei, és mindazok, akik az isteni kegyelem tanítóiként tündököltek, kezdettől fogva napjainkig – mindegyikük a maga korában – meghirdették Isten irántunk való üdvözítő akaratát, és kifejtették: Isten előtt mi sem kedvesebb és szeretetreméltóbb, mint ha az emberek igazi bűnbánattal megtérnek.

S hogy ezt minden másnál jobban és isteni módon mutassa be, ezért az Istennek és az Atyának isteni Igéje (sőt végtelen jóságának első és egyedüli képmása) semmiféle emberi szóval ki nem fejthető módon leereszkedett hozzánk, felénk fordult, és testben köztünk élt. Mindent megtett és elszenvedett értünk, illetve elmondott, hogy minket, akik még ellenségnek és idegennek számítottunk, kiengeszteljen Istennel, az Atyával, és visszahívjon minket, akik a boldog élettől eltávolodtunk.

Csodáival ugyanis nem csupán betegségeinket gyógyította, hanem magára vette szenvedéseink fájdalmait, és a halált is elszenvedte, mintha vétkes lett volna ő, aki minden bűntől mentes volt. Adósságainkat visszafizetve ő szabadított meg sok és rettenetes bűnünktől, sőt sokrétű tanítással eligazítást is adott, hogy hozzá hasonlók legyünk jóságos magatartásban és a mások iránti tökéletes szeretetben.

Ezért hirdette: Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket, hogy tartsanak bűnbánatot{n}{r}Lk 5, 32{/r}{/n}. Illetve: nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek{n}{r}Mt 9, 12{/r}{/n}. Továbbá: azért jött, hogy megkeresse az elveszett bárányt. Azonkívül: Izrael házának elveszett juhaihoz kapott küldetést. Úgyszintén a drachmáról szóló példabeszédben – bár kissé burkoltabban – jelezte: azért jött, hogy visszaszerezze annak az arcnak a tündöklő fényességet, amely eltorzult a bűnök szennyétől. Majd így szól: Bizony mondom nektek: nagy lesz az öröm a mennyben egy megtérő bűnös felett is{n}vö. {r}Lk 15, 7{/r}{/n}.

Továbbá azt, aki a rablók keze közé került, és minden ruhájától megfosztva, sebekkel borítottan, félholtan otthagyták, ő üdítette fel borral és olajjal, s látta el kötszerekkel; teherhordó állatára téve gondozás céljából ő vitte a szállásra; gondozásának költségeit kifizetve ő ígérte meg, hogy ha ezen felül még költenének rá, azt visszatérésekor majd megadja.

Ezért állítja elénk a hazatérő tékozló fiúhoz lehajló jóságos atyát, aki átöleli a bűnbánó lélekkel visszaérkező fiát, s újból az atyai ház díszeivel ékesíti fel, és semmit sem vetett szemére azokból, amit korábban elkövetett.

Éppen ezért, amikor az Isten a nyájtól elkóborló s hegyekben-völgyekben eltévelyedett bárányt megtalálta, nem kergetéssel, fenyegetéssel vagy ütlegeléssel terelte vissza az akolba, hanem irgalmas szívvel saját vállára emelve, sértetlenül vitte vissza a nyájhoz.

Ezért kiáltotta: Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok, én megkönnyítlek titeket{n}{r}Mt 11, 28{/r}{/n}. Majd pedig így szólt: Vegyétek magatokra igámat!{n}{r}Mt 11, 29{/r}{/n} Igának nevezi a parancsokat, illetve az evangéliumi tanácsok szerint alakított életet. Tehernek mondja azt, ami talán a bűnbánó előtt súlyosnak látszik, de csak kicsit nehéz: Az én igám, úgymond, édes, az én terhem könnyű{n}{r}Mt 11, 30{/r}{/n}.

Majd újból az isteni igazságosságot és jóságot tanítva megparancsolja: Legyetek szentek, legyetek tökéletesek, legyetek irgalmasok, mint a ti mennyei Atyátok{n}vö. {r}Lk 6, 36{/r}{/n}. Továbbá: Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak{n}{r}Lk 6, 37{/r}{/n}. És: Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük{n}{r}Mt 7, 12{/r}{/n}.

Elvesztem volna, Uram, ha nem ismertem volna irgalmasságodat; te azt mondottad: nem akarom az istentelen halálát, hanem hogy letérjen útjáról, és éljen; {*} Te a kánaáni asszonyt és a vámost is bűnbánatra hívtad.

A szívemet a sok gond elárasztja, lelkemet vigasztalásod felüdíti. {*} Te a kánaáni asszonyt és a vámost is bűnbánatra hívtad.

Azokban a napokban tovább vonult a nép Hacerotból, és Paran pusztájában táborozott. Ezt mondta az Úr Mózesnek:

„Küldj előre embereket, hogy szerezzenek híreket Kánaán földje felől, amelyet Izrael fiainak szándékozom adni. Atyáik minden törzséből küldjetek egyet, olyat, aki a vezetők közé tartozik.”

Mózes tehát előreküldte az Úr parancsára ezeket a megbízható embereket Paran pusztájáról, akik Izrael fiainak fejei közül valók voltak. Amikor Mózes útra bocsátotta őket Kánaán földjének kikémlelésére, így szólt hozzájuk: „Menjetek végig az ország déli részén, aztán kapaszkodjatok fel a hegyre, és nézzétek meg, milyen az ország, és a nép, amely lakja, erős-e vagy gyenge, kevés-e vagy sok, milyen az ország, ahol él, jó-e vagy rossz, s milyenek a városok, amelyeket benépesít, nyitott tábor vagy erődítmény módjára épültek-e, végül, hogy áll a dolog a földjével, kövér-e vagy sovány, nőnek-e rajta fák vagy sem. Szedjétek össze minden erőtöket, s hozzatok a föld gyümölcseiből is néhányat magatokkal!”

Épp a szüret kezdetének volt az ideje. Elmentek hát, és kikémlelték az országot Cin pusztájától a Hamatba vivő út elején fekvő Rechobig. Áthaladtak a déli országrészen, és elértek Hebronba, ahol Enak leszármazottai: Achiman, Sesai és Talmai élt. (Hebron ugyanis hét évvel előbb épült, mint az egyiptomi Tanisz.) Amikor Eskol völgyébe értek, levágtak egy szőlőfürtöt a szőlővesszővel együtt, ezt kettesével egy boton vitték, aztán néhány gránátalmát és fügét is szedtek. Azt a helyet Eskolnak nevezték arról a szőlőről, amelyet Izrael fiai leszedtek.

Negyven nap múlva, miután az országot kikémlelték, megfordultak, és visszatértek Mózeshez, Áronhoz és Izrael egész közösségéhez, Paran pusztájába, Kádes irányába, és számot adtak híreikről az egész közösségnek, s közben megmutatták az ország gyümölcseit. Beszámoltak nekik e szavakkal: „Elmentünk abba az országba, ahová küldtél bennünket. Csakugyan tejjel-mézzel folyó ország, lám, itt a kóstoló gyümölcseiből. Hanem a nép, amely az országot lakja, erős, s a városok meg vannak erősítve, ráadásul nagyon nagyok. Enak utódait is láttuk ott. A déli országrészt amalekiták lakják, a hetiták, a jebuziták és az amoriták inkább a hegyre húzódnak, a kánaániak pedig a tenger partját és a Jordán völgyét népesítik be.”

Káleb buzdító beszédet intézett a Mózes köré gyűlt néphez: „Késedelem nélkül vonuljunk oda, és szerezzük meg magunknak; egész jól úrrá lehetünk rajta!” Hanem azok az emberek, akik vele együtt ott jártak, ellene vetették: „Nem vagyunk képesek azzal a néppel szembeszállni, erősebbek, mint mi vagyunk.”

Ezután mindenféle rosszat mondtak Izrael fiainak arról az országról, amelyet kikémleltek: „Az az ország, amelyet bejártunk, hogy kifürkésszük, olyan ország, amely elemészti lakóit, s az emberek, akiket láttunk, mind hatalmasak. Óriásokat is láttunk ott: Enak fiait, az óriások nemzetségéből, úgyhogy olyannak éreztük magunkat mellettük, mint valami szöcskék, és az ő szemükben is épp olyannak látszhattunk.”

Az Úr, a te Istened úgy hordozott a pusztában, mint gyermekét. {*} Mégsem volt bizalmatok az Úrban, a ti Istenetekben.

Nem akartatok odamenni, hanem ellene szegültetek az Úr, a ti Istenetek akaratának. {*} Mégsem volt bizalmatok az Úrban, a ti Istenetekben.

Aki igazán tiszteli az Úr szenvedését, az érző szívvel úgy tekintsen a megfeszített Jézusra, mint aki tudja: ez a test éppen olyan test, mint az övé.

Földből vétetett egész lényünk rendüljön meg halálra kínzott Megváltóján; repedjenek meg a hitetlen lelkek sziklái; és akiket elnyelt a lélek sírja, a halált hozó bűn, azok dobják le magukról ezt a súlyos terhet, és jöjjenek elő! Jelenjenek meg, igen, mint egykor, most is jelenjenek meg a szent városban, vagyis Isten Egyházában, mint az eljövendő feltámadás hírnökei, hiszen, aminek testileg kell végbemennie, annak kell most a szívekben megvalósulnia.

Nincs az a gyönge ember, akitől meg lenne tagadva a kereszt győzelme, mint ahogyan olyan sincsen, akin ne segítene Krisztus imádsága. Mert ha az Úr könyörgése hasznára volt az ellene acsarkodók sokaságának is, mennyivel inkább segíti azokat, akik hozzá fordulnak?

Vége a nagy tudatlanságnak, könnyebb már jónak lenni, Krisztus kiömlő szent vére pedig kioltotta azt a lángoló pallost, amely az élet kertjét bezárva őrizte. Az ősi éjszaka sötétjét felváltotta az igaz világosság.

Paradicsomi bőségre kap meghívást a keresztény nép; nyitva áll már az út az elveszett haza felé minden újjászületett ember előtt, hacsak valaki maga el nem torlaszolja azt az utat, amely a gonosztevő hite előtt is fel tudott tárulni.

Vigyázzunk, hogy elfoglaltságaink, amelyeket akár aggodalmaskodásunk szaporít, akár pedig szertelen nagyravágyásunk fűt, ne kössenek le minket annyira, hogy ne tudjunk teljes szívvel vágyódni Megváltónk példájának követésére! Ugyanis ő mindent üdvösségünkért cselekedett és szenvedett, azért, hogy a Főben működő erő a testben is működjék.

Volt-e valaki, hacsak nem a hitetlen, akit kizárt volna irgalmasságából, amikor emberi természetünket felvette Istenségébe: amikor az Ige megtestesült, és köztünk élt{n}{r}Jn 1, 14{/r}{/n}. És ugyan kinek ne lenne része Krisztusban, ha befogadta őt, és ha abból a Lélekből születik újjá, akinek erejéből maga Krisztus is megtestesült? Ki ne ismerné fel benne a mi saját gyengeségeinket? Ő is étkezett, álomba merülten pihent, szomorkodott, aggódott, és siratta a megholtat; ki ne látná meg ebből, hogy valóban felvette a szolga alakját?

És, mert éppen magát a szolgát, az embert kellett régi sebeiből kigyógyítani, a bűn szennyétől megtisztogatni, ezért lett az Isten Egyszülöttje embernek is fia, hogy ne hiányozzék nála sem az emberség egész valósága, sem az Istenség teljessége.

Mert a mi emberi természetünk volt az, amely élettelenül feküdt a sírban, amely feltámadt a harmadik napon, s amely felhatolt az égi magasságok fölé az Atya jobbjára, hogy mi is részesei legyünk az ő dicsőségének, feltéve ha parancsai útján járunk, és ha nem szégyelljük megvallani mindazt, amit ő testi megalázottságában a mi üdvösségünkért művelt; mert amit ő meghirdetett, az mindenki szeme láttára majd beteljesedik: Azokat, akik megvallanak engem az emberek előtt, én is megvallom majd mennyei Atyám előtt{n}{r}Mt 10, 32{/r}{/n}.

A keresztről szóló tanítás azoknak, akik elvesznek, balgaság, {*} De nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje.

Mi a megfeszített Krisztust hirdetjük: ő a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság. {*} De nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje.

A hírszerzők beszámolója után az egész közösség fölemelte szavát, és kiabálásban tört ki, s a nép siránkozott azon az éjszakán. Izrael fiai mindnyájan zúgolódtak Mózes és Áron ellen, s az egész közösség ezt hajtogatta: „Bárcsak meghaltunk volna Egyiptom földjén vagy itt a pusztában! Miért akar az Úr abba az országba vinni? Hogy kardélre hányjanak bennünket! Asszonyaink és kisgyermekeink zsákmányul esnek! Nem az volna a legjobb, ha visszatérnénk Egyiptomba?” És már így biztatták egymást: „Válasszunk magunknak vezért, és térjünk vissza Egyiptomba!”

Erre Mózes és Áron Izrael fiainak egybegyűlt egész közössége előtt arcra borult. Azok közül meg, akik az országot kikémlelték, Józsue, Nun fia és Káleb, Jefunne fia, megszaggatta ruháját, és beszédet intéztek Izrael fiainak egész közösségéhez: „Az a föld, amelyet bejártunk, hogy kikémleljük, jó ország, nagyon jó. Ha elnyerjük az Úr tetszését, elvezérel bennünket abba az országba, s tejjel-mézzel folyó országot ad nekünk. Nem szabad az Úr ellen lázadoznotok, sem pedig annak az országnak a népétől félnetek. Elnyeljük őket, oltalmazó árnyaik eltűnnek, ha velünk lesz az Úr. Ne féljetek hát tőlük!”

Már éppen azon gondolkozott az egész közösség, hogy megkövezi őket, amikor az Úr dicsősége Izrael minden fia előtt megjelent a megnyilatkozás sátoránál. Így szólt az Úr Mózeshez: „Meddig akar még ez a nép gyalázni? Meddig nem hisz nekem még a körében mutatott jelek ellenére sem? Pestissel sújtom, elpusztítom! Téged azonban néppé teszlek, nagyobb és erősebb néppé.”

Mózes azonban így beszélt az Úrhoz: „Az egyiptomiak hallottak felőle, hogy hatalmaddal kivezetted ezt a népet közülük, s annak az országnak valamennyi lakója arról is értesült, hogy te, az Úr, ennek a népnek a körében vagy, hogy te, Uram, szemtől szemben megjelensz, s felhőd fölöttünk lebeg, s nappal a felhőoszlopban, éjjel meg a tűzoszlopban előttünk haladsz. Ha most egy emberként elpusztítod ezt a népet, azok a népek, amelyek értesüléseket szereztek felőled, azt fogják mondani: Az Úr nem volt képes rá, hogy elvezérelje ezt a népet arra a földre, amelyet esküvel ígért nekik, azért hát lemészárolta őket a pusztában.

Bizonyuljon hát nagynak a hatalmad, Uram, ahogyan megígérted, amikor ezt mondtad: »Az Úr türelmes, s bőségben van nála a kegyelem, megbocsátja a bűnt és a gonoszságot, de azért nem hagyja megtorlatlanul, ellenkezőleg, az apák vétkét a harmadik s negyedik nemzedékig számon kéri az utódokon.« Nagy irgalmadban bocsásd meg hát ennek a népnek a bűnét, ahogyan Egyiptomtól idáig mindig megbocsátottál ennek a népnek!”

Erre így válaszolt az Úr: „Megbocsátok, ahogy kérted. De valóban, amint igaz, hogy élek s amint igaz, hogy az Úr dicsősége elárasztja az egész földkerekséget, azok az emberek, akik látták dicsőségemet s azokat a jeleket, amelyeket Egyiptomban és a pusztában mutattam, s mégis már vagy tízszer próbára tettek, s nem hallgattak szavamra: nem látják meg azt a földet, amelyet atyáiknak esküvel ígértem; senki se látja meg azok közül, akik gyaláztak. Hanem szolgámat, Kálebet, mivel más lelkület töltötte el, s egészen mellettem állt, elvezérlem arra a földre, amelyen járt, s utódai birtokukba is veszik. (Az amalekiták és a kánaániak továbbra is a síkságon élnek.) Holnap térjetek vissza a pusztába, és törjetek utat a Sás-tenger felé!”

Könyörületes az Úr és jóságos, hosszan tűrő és nagy irgalmú. Nem pöröl velünk szüntelen, és haragja nem tart örökké. {*} Ahogyan az atya megkönyörül fiain, úgy könyörül az Úr azokon, akik félik őt.

Jól tudja ő, hogy miből alkotott, nem felejti, hogy csak por vagyunk. {*} Ahogyan az atya megkönyörül fiain, úgy könyörül az Úr azokon, akik félik őt.

A húsvéti titok a hit egységében közelivé tette azokat, akik testben távoliak voltak

Felemelő dolog, testvéreim, hogy az egyik ünnepet követi a másik, az egyik imádságról áttérünk a másikra, s az ünneplések egymást követik. Elérkezett most az az idő, amikor újra nekifoghatunk annak, hogy megismerjük a szent Húsvét titkát, amelyben a mi Urunk feláldoztatott. Úgy táplálkozunk vele, mint az élet kenyerével, és az ő drága vére, mint forrás, állandóan felüdíti lelkünket. Mi mégis mindig szomjazunk, és mindig vágyódunk utána. Ő pedig felkínálja magát azoknak, akik szomjaznak rá, és jóságával egyre közelebb viszi a Húsvét ünnepéhez azokat, akiknek a lelke sóvárog utána, amint maga az Üdvözítő is mondta: Aki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék{n}{r}Jn 7, 37{/r}{/n}.

Nem csupán akkor oltja a szomjúságot, ha valaki hozzá jön, hanem valahányszor valaki kéri, lehetősége nyílik szomjúságának oltására, hogy eljusson az Üdvözítőhöz. Ennek az ünnepnek kegyelme nem korlátozható meghatározott időszakra, fényének sugara alkonyt nem ismer, hanem állandóan kész arra, hogy megvilágosítsa azok lelkét, akik vágyódnak utána. Megszakítás nélkül sokat nyújt azoknak, akik fényét a lelkükben hordják, és a Szentírás szavaira figyelnek éjjel és nappal, mint az az ember, akit a zsoltár is boldognak nevez: Boldog a férfi, aki a gonoszok tanácsát nem követi, bűnösök útján nem jár, pestisesek körében nem foglal helyet, de örömét leli az Úr törvényében, s éjjel-nappal róla elmélkedik{n}{r}Zsolt 1, 1-2{/r}{/n}.

Egyébként szeretteim, ugyanaz az Isten engedte meg, hogy évenként megüljük ezt a napot, aki kezdetben meghatározta ezt az ünnepet. Ő maga, aki üdvösségünkért halálra adta Fiát, üdvösségünkért adta nekünk ezt az ünnepet, amelyet minden évben megtartunk. Ez az ünnep útmutató számunkra a világban ránk zúduló viszontagságok között. Most is az üdvösségnek azzal az örömével tölt el bennünket Isten, amely ebből az ünnepből származik, miközben egy közösségbe gyűjt bennünket össze. Lélekben mindenkit mindenütt összeköt, és most lehetővé teszi, hogy közösen imádkozzunk, és együttesen adjunk hálát, hiszen így kell megülni az ünnepet. Ez az ő jóságának csodája: összegyűjti erre az ünnepre a távollevőket, s akik talán testben egymástól távol voltak, azokat a hit egységében testvérként fűzi össze.

Várakozz reám – mondja az Úr_–, a jövendő napra, amelyen ítéletre kelek; {*} Akkor ismét tisztává teszem a népek ajkát, hogy mindnyájan segítségül hívják az Úr nevét, és vállvetve néki szolgáljanak.

Ha majd fölemelnek a földről, mindenkit magamhoz vonzok. {*} Akkor ismét tisztává teszem a népek ajkát, hogy mindnyájan segítségül hívják az Úr nevét, és vállvetve néki szolgáljanak.

A kivonulástól számított negyvenedik esztendő első hónapjában Izrael fiainak egész közössége eljutott Cin pusztájába, s a nép letelepedett Kádesnél. Itt meghalt Mirjam, s ugyanitt el is temették.

A közösségnek nem volt semmi vize, ezért összeverődtek Mózes és Áron ellen. Az emberek Mózesnek támadtak, s ilyeneket kiabáltak: „Bár mi is elpusztultunk volna, mint ahogy testvéreinknek el kellett pusztulniuk az Úr színe előtt! Miért hoztátok ide az Úr közösségét ebbe a pusztába? Hogy itt pusztuljunk el jószágainkkal együtt? Miért vezettetek ki Egyiptomból, s hoztatok ide erre a szörnyű vidékre? Olyan vidékre, ahol nincs sem vetés, sem fügefa, sem szőlő, sem gránátalma, még ivóvíz sem?”

Mózes és Áron azonban eltűnt a közösség szeme elől, odamentek a megnyilatkozás sátorának bejáratához, és arcra borultak. Megjelent nekik az Úr dicsősége, s az Úr így szólt Mózeshez: „Fogd a botot, gyűjtsd egybe a közösséget, te és testvéred, Áron, és parancsoljátok meg a szemük láttára a sziklának, hogy adjon vizet! Fakassz vizet a sziklából, s igyon a közösség jószágával egyetemben!”

Mózes elvette a botot az Úr színe elől, ahogy parancsolta neki. Mózes és Áron a szikla elé hívta egybe a népet, majd Mózes megszólalt: „Halljátok hát, ti, lázadók! Tudunk-e nektek vizet fakasztani ebből a sziklából?” Ezzel fölemelte Mózes a kezét, és kétszer ráütött a sziklára. Bőséges víz fakadt belőle, s ivott a közösség jószágával együtt.

Az Úr azonban így szólt Mózeshez és Áronhoz: „Mivel nem hittetek nekem, s nem dicsőítettetek meg Izrael fiainak szeme láttára, nem vezethetitek el ezt a népet arra földre, amelyet majd adok nekik.” Ezek Meriba vizei, ahol Izrael fiai pörlekedtek az Úrral, ő pedig kinyilvánította szentségét.

Hór hegyétől a Sás-tenger felé vezető úton indultak tovább, hogy megkerüljék Edom országát. A nép azonban belefáradt a vándorlásba, és zúgolódott az Úr és Mózes ellen: „Miért hoztatok ki Egyiptomból? Hogy elpusztuljunk a pusztában? Hisz sem kenyér, sem víz nincs! Ez a nyomorúságos eledel utálattal tölt el minket.”

Erre az Úr tüzes kígyókat küldött a népre, ezek megmarták őket, úgyhogy Izrael fiai közül sokan meghaltak. Ennek láttára a nép Mózeshez járult, s megvallották: „Vétkeztünk, amikor zúgolódtunk az Úr ellen és teellened. Járj közben értünk az Úrnál, hogy vigye el ezeket a kígyókat rólunk!” Mózes tehát közbenjárt a népért. S az Úr így válaszolt Mózesnek: „Csinálj egy tüzes kígyót, s erősítsd egy póznára. Akit marás ért, s rátekint, életben marad!” Mózes tehát csinált egy rézkígyót, s egy póznára tette. Akit megmartak a kígyók, de föltekintett a rézkígyóra, az életben maradt.

Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, {*} Hogy aki hisz benne, örökké éljen.

Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvösséget szerezzen a világnak. {*} Hogy aki hisz benne, örökké éljen.

A II. vatikáni zsinat Gaudium et spes kezdetű, az Egyház és a mai világ viszonyáról szóló lelkipásztori konstitúciójából

A Szentírás az örök emberi tapasztalattal összhangban arra tanítja a nagy családot, az emberiséget, hogy a haladás valódi kincs ugyan számára, de nagy kísértése is lehet: ha megzavarodik az értékek rendje, és a jó a rosszal keveredik, akkor az egyes emberek és csoportok már csak a maguk érdekét nézik, másokét nem.

Ez az oka, hogy a világ nem az igazi testvériség hazája, az emberiség nagyra nőtt hatalma pedig már magát az emberiséget fenyegeti pusztulással.

Ha tehát azt kérdezi valaki, hogy mi módon lehet fölébe kerekedni ennek a nyomorúságnak, a keresztények meggyőződéssel felelik: minden emberi tevékenységet, amelyet a kevélység és a helytelen önszeretet szüntelenül megront, Krisztus keresztje és feltámadása által kell megtisztítani és tökéletessé tenni.

Az ember, ha egyszer megváltotta őt Krisztus, és új teremtménnyé alakította a Szentlélek, igenis szeretheti Isten teremtményeit, kell is szeretnie. Ezeket ugyanis Istentől kapja; tisztelettel szemléli, mint kerül ki valamennyi Isten keze alól.

Hálát ad értük a Jótevőnek; a szegénység szellemében a lélek szabadságával használva és élvezve a teremtett dolgokat, a legigazibb módon jut birtokába a világnak: mint akinek semmije sincs, de mindene megvan. Hisz minden a tietek. Ti viszont Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig az Istené{n}{r}1 Kor 3, 22-23{/r}{/n}.

Az Isten Igéje ugyanis, aki által lett minden, megtestesült, itt lakott az emberek földjén, vagyis ízig-vérig emberként lépett be a történelembe, azt magához emelve és önmagában újra összefogva. Ő nyilatkoztatta ki nekünk, hogy az Isten szeretet{n}{r}1 Jn 4, 8{/r}{/n}, egyúttal arra tanít minket, hogy az ember tökéletesedésének, és következőleg a világ átalakításának alaptörvénye az új parancs: a szeretet.

Biztosítja tehát azokat, akik hisznek az isteni szeretetben, hogy a szeretet útja minden ember előtt nyitva áll, és hogy nem hiábavaló törekedni az egyetemes testvériségre. Arra is figyelmeztet, hogy a szeretet nem várja nagy tettek alkalmait; a szeretetet mindenekelőtt az élet köznapi helyzeteiben kell gyakorolni.

Krisztus mindannyiunkért, bűnösökért vállalta a halált, és példájával arra tanít, hogy nekünk is hordoznunk kell azt a keresztet, amelyet a test és a világ rak azok vállára, akik a békét és az igazságosságot keresik.

Krisztus, aki feltámadásával átvette uralmát – ő kapott meg minden hatalmat égen és földön_–, Lelkének erejével mindjárt működni kezdett az emberek szívében: nem csupán a túlvilág vágyát ébreszti fel, hanem éppen ezáltal élteti, megtisztítja és erősíti a nemes kezdeményezéseket, amelyekkel az emberiség nagy családja emberségesebbé teszi a maga életét, és e célja szolgálatába állítja az egész földet.

Különbözők azonban a Lélek adományai: egyeseket arra hív, hogy nyilvános tanúságot tegyenek az égi haza utáni vágyról, és ezt ébren tartsák az emberiségben, másokat arra szólít, hogy az emberek evilági szolgálatára szenteljék magukat, és szolgálatukkal készítsék elő a mennyei ország alapanyagát.

És mindenkit szabaddá tesz a Lélek, hogy megtagadja az önszeretetet, és minden természetes erőt az emberi élet szolgálatába állítva lendüljön neki annak a jövőnek, amelyben maga az emberiség lesz Istennek tetsző áldozati ajándékká.

Krisztus azért halt meg mindenkiért, {*} Hogy akik élnek, ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt, és feltámadt.

Vétkeinkért halált szenvedett, és megigazulásunkért feltámadt. {*} Hogy akik élnek, ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt, és feltámadt.

Azelőtt Isten a próféták útján több alkalommal és többféle módon szólt őseinkhez. Ebben a végső korszakban a Fia által beszélt hozzánk, akit a mindenség örökösévé tett, hiszen a világot is általa teremtette. Mint dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása, ő tartja fenn hathatós szavával a mindenséget. Miután megváltott minket a bűntől, helyet foglalt az isteni Fölség jobbján, s annyival kiválóbb az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk.

Vajon melyik angyalnak mondta valaha: „A Fiam vagy, ma szültelek”? Vagy: „Én Atyja leszek, ő meg a Fiam.” Ám amikor Elsőszülöttét bevezeti a világba, ezt mondja: „Imádja őt Isten minden angyala.”

Az angyalokról így beszél: „Angyalaival úgy rendelkezik, mint a széllel, szolgáival, mint a tüzes villámokkal.” A Fiához ellenben e szavakkal fordul: „Isten, trónod áll örökre, királyi pálcád igazság vesszője. Az igazságot szereted, a gonoszságot gyűlölöd, azért kent föl Isten, a te Istened, a vigasság olajával minden társad felett.” Továbbá: „Kezdetben, Uram, te teremtetted a földet, az ég is a te kezed munkája. Ezek elmúlnak, de te nem múlsz el soha, mindenek elavulnak, mint valami ruha. Akár a köntöst, úgy göngyölöd össze őket, s mint a ruha, úgy változnak meg. Ám te ugyanaz vagy, és esztendeid nem érnek véget.” Ugyan melyik angyalnak mondta valaha: „Jobbom felől foglalj helyet, és lábad alá teszem zsámolyul minden ellenségedet.” Nemde ők mind szolgáló lelkek? Azok szolgálatára vannak rendelve, akik majd öröklik az üdvösséget.

Ezért, amit hallottunk, azt teljes odaadással meg kell tartanunk, hogy a célt el ne tévesszük. Ha ugyanis már az angyaloktól meghirdetett tanítás annyira kötelező volt, hogy minden törvényszegés és engedetlenség elvette méltó büntetését, hogyan menekülhetnénk meg mi, ha semmibe vesszük azt a mérhetetlen üdvösséget, amelyet először az Úr hirdetett, azután a fültanúk megszilárdítottak köztetek, az Isten pedig különféle jelekkel, hatalmas csodákkal és a Szentlélek tetszése szerint osztogatott adományokkal igaznak bizonyított.

Jézus Krisztus az Atya dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása, ő tartja fenn hathatós szavával a mindenséget, megváltott minket a bűntől, {*} Most helyet foglal az isteni Fölség jobbján.

Hitünk szerzője a reá váró öröm helyett elszenvedte a keresztet. {*} Most helyet foglal az isteni Fölség jobbján.

Nagyon közel van már hozzánk az Ige, aki értünk tett mindent, a mi Urunk, Jézus Krisztus, aki megígérte, hogy majd állandóan velünk marad. Ezért mondja hangos szóval: Íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig{n}{r}Mt 28, 20{/r}{/n}. Ahogyan ő a jó pásztor, a főpap, az út és az ajtó, és így mindenünk lett, ugyanígy nyilvánvaló, hogy ő lett az ünnepi lakománk és ünnepi örömünk is, amint az Apostol is mondja: Húsvéti Bárányunkat, Krisztust, feláldozták{n}{r}1 Kor 5, 7{/r}{/n}, akire vártunk. Ő fényt derít a Zsoltáros szavára is, aki így beszél: Istenem, ujjongó örömöm, ments meg azoktól, akik leskelődnek körülöttem{n}vö. {r}Zsolt 31, 7{/r}{/n}. Ez az igazi ujjongó öröm, ez a valódi ünnep: mert ez a bűnnek az eltörlése. Hogy pedig valaki ide eljuthasson, ahhoz erkölcsi tisztaságra van szüksége, és arra, hogy lelke mélyén csendben elmélkedjék Isten félelmében.

A szentek, amíg csak éltek, úgy örvendeztek, mintha állandó ünnepet ültek volna. Egyikük, Szent Dávid, éjszaka nem egyszer, hanem hétszer kelt fel, és könyörgéseivel engesztelte Istent. Másikuk, Mózes, himnuszt énekelt örömében, és dicsőítő éneket dalolt, mert sikerült legyőzni a fáraót és mindazokat, akik rabszolgamunkákkal sanyargatták a zsidókat. Ismét mások szüntelen boldog örömmel végezték szent szolgálatukat, mint a nagy Sámuel és Szent Illés. Ők erkölcsi életükben valóban megszabadultak a bűntől, és most ünnepelnek a mennyországban. Örömmel szemlélik hajdani vándorlásukat, amikor még homályban jártak, és már világosan meg tudják különböztetni az előképtől a beteljesedést.

Hát mi, akik most ünneplünk, milyen útra induljunk? S ehhez az ünnephez közeledve kit válasszunk vezetőnknek? Senki mást, szeretett testvéreim, csak azt, akit ti magatok is velem együtt Urunknak vallotok, Jézus Krisztust, aki így szólt: Én vagyok az út{n}{r}Jn 14, 6{/r}{/n}. Ő az – amint Szent János mondja_–, aki elveszi a világ bűnét{n}{r}Jn 1, 29{/r}{/n}; ő tisztítja meg lelkünket, amint ezt valahol Jeremiás próféta mondja: Álljatok az utakra, és nézzétek, kérdezősködjetek, hogy melyik a jó út, és azon majd megtaláljátok lelketek jobbulását{n}vö. {r}Jer 6, 16{/r}{/n}.

Régen a bakok vére és a bikák hamva, amit a bűnösökre hintettek, csak arra volt jó, hogy a testet tisztítsa meg; most Isten Igéjének kegyelme által mindenki egészen megtisztul; ha most őt követjük, lehetővé válik számunkra, hogy már itt, a mennyei Jeruzsálem előcsarnokában azt az örök ünnepet előre ízlelgessük. A szent apostolok, akik az Üdvözítőt vezérükként követték, akkor is, most is ennek a kegyelemnek tanítómesterei, azt mondták ugyanis: Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged{n}{r}Mt 19, 27{/r}{/n}. Tudniillik mi követjük az Urat, és az Úr napját nemcsak szóval, hanem tettekkel ünnepeljük.

Elsőnek lépett be értünk Jézus, az ártatlan Bárány, {*} Aki főpap mindörökkön-örökké Melkizedek rendje szerint.

Íme, az Isten Báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit. {*} Aki főpap mindörökkön-örökké Melkizedek rendje szerint.

Az eljövendő világot, amelyről beszélünk, Isten nem az angyalok uralma alá rendelte. Bizonyság erre az egyik helyen a következő: „Mi az ember, hogy megemlékezel róla? Mi az ember fia, hogy gondot viselsz rá? Az angyalok alá csak kevéssel aláztad, dicsőséggel, nagysággal koronáztad. Lába alá vetettél mindeneket, s úrrá tetted kezed művei fölött.” Ha mindent uralma alá vetett, semmit sem hagyott, ami nem volna neki alávetve. Most ugyan még nem látjuk, hogy minden uralma alatt áll. De annyit azért már látunk, hogy Jézus, aki kevéssel lett kisebb az angyaloknál, a halál elszenvedéséért a dicsőség és nagyság koronáját nyerte el, hiszen az Isten irgalmából mindnyájunkért megízlelte a halált.

Illett ugyanis, hogy azt, akiért és aki által minden lett, mivel számtalan fiát elvezette az üdvösségre, az üdvösség szerzőjeként a szenvedésben megdicsőítse. Mert ugyanattól az egytől valók mind: a megszentelő és azok, akiket megszentelt. Ezért nem szégyelli testvérnek nevezni őket, amikor ezt mondja: „Hirdetni foglak testvéreimnek, zengem dicséreted az egybegyűltek előtt.” Majd: „Bizalommal ráhagyatkozom.” Aztán: „Nézd, én és gyermekeim, az Úr adta nekem őket.”

Minthogy a gyermekeknek közös a testük és a vérük, ő is részt kapott belőle, hogy így halálával legyőzze azt, aki a halálon uralkodott, tudniillik a sátánt, és felszabadítsa azokat, akiket a haláltól való félelem egész életükre rabszolgává tett. Hiszen nem az angyalokat, hanem Ábrahám leszármazottait karolta fel. Ezért minden tekintetben hasonlóvá kellett válnia testvéreihez, hogy irgalmas és Istenhez hűséges főpap legyen, és levezekelje a nép bűneit. Így, mivel maga is kísértést szenvedett, tud segíteni azokon, akik a kísértéssel küzdenek.

Ugyanattól az egytől valók mind: a megszentelő és azok, akiket megszentelt. Ezért Krisztusnak minden tekintetben hasonlóvá kellett válnia testvéreihez, {*} Hogy irgalmas és Istenhez hűséges főpap legyen.

Isten megjelent a földön, és társalgott az emberekkel. {*} Hogy irgalmas és Istenhez hűséges főpap legyen.

A mi Főpapunk, Jézus Krisztus, a mi áldozatunk pedig az ő szent teste, ezt áldozta fel a kereszt oltárán minden ember üdvösségéért.

A mi megváltásunkért kiontott vér pedig nem az ószövetségben szokásos tulkok és bakok vére volt, hanem az ártatlan Báránynak, Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak a vére.

Az a templom pedig, amelyben Főpapunk bemutatta az áldozatát, nem emberi kézzel épített templom volt, hanem maga a mindenható Isten alkotta azt a templomot. Hiszen Főpapunk az egész világ szeme láttára ontotta vérét, s ez a világ az Isten keze által alkotott templom.

Ennek a templomnak két része van: az egyik ez a föld, itt van most a mi lakásunk, a másikat mi, halandó emberek még nem ismerjük.

Főpapunk az ő áldozatát először itt a földön mutatta be, amikor elszenvedte a kegyetlen halált. Azután pedig feltámadva és a halhatatlanságot magára öltve belépett a legszentebb szentélybe, azaz a mennybe, és ott ajánlotta fel a mennyei Atyának minden ember bűnéért az ő végtelen értékű vérét, amelyet túláradó mértékben ontott ki értünk.

Ez az áldozat Isten előtt annyira nagy értékű és kedves, hogy Isten azt elfogadta, és szinte mást nem is tehetett, csak azt, hogy rögtön megkönyörülve rajtunk, irgalmasan megbocsátott minden őszinte bűnbánónak.

Továbbá ez az áldozat örök áldozat is, nemcsak évenkénti egy áldozat, mint amilyen az Ószövetségben volt. Ez az áldozat a mi vigasztalásunkra mindennap megjelenő áldozat, sőt minden órában és minden pillanatban bemutatott áldozat, hogy rendíthetetlen bátorítást nyerjünk belőle. Erre céloz az Apostol, amikor azt mondja, hogy ez az áldozat örök megváltást szerzett{n}{r}Zsid 9, 12{/r}{/n}.

Ebből a szent és örök áldozatból részesednek mindazok, akik elkövetett bűneiktől elfordulnak, és megbánják azokat, és így biztosak lehetnek nemcsak arról, hogy e vétkeik eltöröltetnek, hanem még segítséget is kapnak arra, hogy állandóan megmaradjanak a megkezdett erényes életben.

Ezzel kapcsolatban írja Szent János: Gyermekeim! Ezeket azért írom, hogy ne kövessetek el bűnt. De ha valaki bűnbe esik, van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz. Ő az engesztelő áldozat bűneinkért, nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is{n}{r}1 Jn 2, 1-2{/r}{/n}.

Ha Istent Fia halála kiengesztelte akkor, amikor még ellenségek voltunk, {*} Most, hogy kibékültünk vele, az ő életébe beoltódva még könnyebben megszabadulunk.

Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. {*} Most, hogy kibékültünk vele, az ő életébe beoltódva még könnyebben megszabadulunk.

Szent testvéreim, akiknek mennyei hivatás jutott osztályrészül, nézzétek hitvallásunk követét és főpapját, Jézust: milyen hűséget tanúsított az iránt, aki őt küldte, akárcsak Mózes Isten egész házában. De ő Mózesnél annyival nagyobb dicsőségre volt méltó, amennyivel nagyobb tiszteletet érdemel a ház építője, mint a ház. Minden házat épít valaki, a mindenséget azonban Isten alkotta. Mózes mint szolga volt hűséges Isten egész házában, és a jövőbeli kinyilatkoztatásról tett tanúságot. Krisztus azonban mint fiú állt háza élén. Mi vagyunk az ő háza, ha mindvégig rendületlenül kitartunk a bizalomban és a diadalmas reményben.

Ezért, mint a Szentlélek mondja: „Ma, amikor majd meghalljátok szavát, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint a lázadáskor, a kísértés napján a pusztában tettétek. Atyáitok ott próbára tettek, megkísértettek, bár szemükkel látták, amiket tettem. E néptől negyven évig viszolyogtam, és azt mondtam: Tévelygő szívűek ezek, utamat nem találták meg. Megesküdtem hát haragomban, hogy nyugalmam országába nem jutnak el.”

Vigyázzatok, testvérek, hogy ne legyen hitetlenségre hajló, gonosz a szívetek. Senki ne szakadjon el közületek az élő Istentől, ehelyett lelkesítsétek egymást mindennap, amíg a „ma” tart, hogy senkit meg ne keményítsen a csalárd bűn. Hiszen Krisztus részesei vagyunk, de csak úgy, ha kezdeti szilárd hitünkben mindvégig állhatatosan kitartunk.

Azt mondja ugyanis: „Ha meghalljátok szavát, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint a lázadáskor tettétek.” Kik voltak, akik szavának hallatára lázadoztak? Nemde mind olyanok, akik Mózes vezetésével kivonultak Egyiptomból? Kiktől viszolygott negyven éven át? Nemde a bűnösöktől, akiknek teste a pusztában veszett el? És kiknek esküdött meg, hogy nem jutnak el nyugalma országába? Nemde a hitetleneknek? Látjuk tehát, hogy a hitetlenség következtében nem juthattak el oda.

Krisztus tartja össze az egész épületet, belőle nő ki az Úr szent temploma. {*} Mi vagyunk az ő háza.

Értelmünket az Igazság Lelke világosítja meg, fogjuk fel tehát tiszta és felszabadult szívvel a keresztnek eget és földet beragyogó dicsőségét. A szellem éleslátásával pedig ragadjuk meg az alábbi szavak jelentését: Közeli szenvedéséről az Úr beszélt így: Elérkezett az óra, amikor megdicsőül az Emberfia{n}{r}Jn 12, 23{/r}{/n}, majd hozzátette: Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!{n}{r}Jn 12, 27-28{/r}{/n} Erre az Atya szózata hallatszott az égből: Megdicsőítettem, és ezután is megdicsőítem. Jézus megmagyarázta a körülállóknak: Nem miattam hallatszott ez a szózat, hanem miattatok, ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én meg, ha majd fölemelnek a földről, mindenkit magamhoz vonzok{n}{r}Jn 12, 30-32{/r}{/n}.

Csodálatos tehát a keresztfa ereje! Szavakkal ki nem fejezhető a szenvedés dicsősége! Belőle egyszerre tárul a szemünk elé az Úr ítélőszéke, az ítélet a világ felett, és a Megfeszített hatalma.

Minden embert magadhoz vonzottál, Urunk. Célod az volt ezzel, hogy minden népnek áhítata mindenütt ünnepelje beteljesült és nyilvánosságra jutott szent valóságában azt, amit eddig Júdea egyetlen templomában fátyollal borított jelképekkel vittek végbe.

Most ugyanis szembetűnőbben mutatkozik meg a leviták rendje, nagyobb lett a papság méltósága, és szentebb a püspökök fölkenése. Igen, mert a te kereszted minden áldás forrása, minden kegyelem kieszközlője. Ez adja meg a hívőknek, hogy gyengeségükből erőre kapjanak, gyalázatukból dicsőségre s a halálból az életre jussanak. És most, hogy a vágóáldozatok sokfélesége megszűnt, tested és véred egyetlen feláldozása tökéletesen helyettesíti a legkülönbözőbb áldozatokat, hiszen te vagy Isten igazi Báránya, aki elveszed a világ bűneit{n}{r}Jn 1, 29{/r}{/n}. Önmagadban úgy foglalod össze Isten minden kegyelmi ajándékát, hogy nemcsak egyetlen áldozat van már minden más áldozat helyett, de egy az ország is, valamennyi nemzetből egybegyűlt közösség.

Valljuk meg tehát hangosan, szeretteim, amit a népek tanítója, Szent Pál ünnepélyesen hirdetett: Igaz beszéd ez, és teljes hitelt érdemel: Krisztus Jézus azért jött a világba, hogy üdvözítse a bűnösöket{n}{r}1 Tim 1, 15{/r}{/n}.

Éppen az teszi még csodálatosabbá Isten irgalmasságát, hogy Krisztus nem a jókért, nem is a szentekért, hanem a bűnösökért és a gonoszokért halt meg. Mivel isteni természetét nem érhette a halál fullánkja, közénk születve felvette azt, amit értünk feláldozhatott.

Halála erejével ugyanis már régen megfenyegette halálunkat, ezt üzenve neki Ozeás próféta által: Ó, halál, halálod leszek, halálos harapásod leszek, ó, alvilág!{n}{r}Oz 13, 14{/r} Vulg.{/n} Alávetette magát az alvilág törvényeinek halálakor, de eltörölte azokat feltámadásakor; a halál örök mivoltát megszüntette; azt, ami végérvényesnek indult, ideigvalóvá tette. Amint ugyanis Ádám miatt mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre is kel{n}{r}1 Kor 15, 22{/r}{/n}.

A követelményeivel ellenünk szóló adóslevelet Krisztus eltörölte, az útból eltávolította, és a keresztre szegezte. {*} Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan pellengérre állította őket, és diadalmaskodott rajtuk.

Amikor majd fölemelik az Emberfiát, megtudjátok, hogy én vagyok. {*} Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan pellengérre állította őket, és diadalmaskodott rajtuk.

Rólatok, szeretteim, jobbat tételezünk föl, azt tudniillik, hogy munkáljátok az üdvösséget. Hiszen az Isten nem igazságtalan: nem feledkezik meg szeretetetekről, amelyet az ő nevében gyakoroltatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és szolgáltok. Nagyon szeretnénk azonban, ha mindegyiketek ugyanazt a buzgóságot tanúsítaná, hogy reményetek mindvégig tökéletesedjék. Ne legyetek tehát hanyagok, hanem kövessétek azokat, akik a hitben és a béketűrésben az ígéret örökösei lettek.

Amikor Isten az ígéretet adta Ábrahámnak, saját magára esküdött, hiszen semmi nagyobbra nem esküdhetett, ezért mondta: „Bizony gazdagon megáldalak, és nagyon megsokasítlak.” Így aztán Ábrahám türelmesen várakozva elnyerte az ígéretet.

Az emberek saját maguknál nagyobbra esküsznek; a pörlekedésnek az eskü bizonyítéka vet véget. Ezért amikor Isten az ígéret örökösei előtt nagyobb nyomatékkal akarta igazolni elhatározása szilárdságát, esküvel vállalt kezességet, így a két változhatatlan dologban, amelyben Isten nem téveszthet meg, erős támaszt kaptunk, mi, akik arra törekszünk, hogy az előttünk levő reményt megragadjuk. Lelkünk biztos és szilárd horgonya ez, amely a függöny mögé ér, ahová elsőnek lépett be értünk Jézus, a Melkizedek rendje szerint való főpap.

A függöny mögé elsőnek Jézus lépett be értünk, aki főpap mindörökké Melkizedek rendje szerint. {*} Örökké él, hogy közbenjárjon értünk.

Papsága örökké tart, ezért mindörökre üdvözítheti is azokat, akik általa járulnak az Isten elé. {*} Örökké él, hogy közbenjárjon értünk.

Jézus Krisztus imádkozik értünk, imádkozik bennünk, és imádást kap tőlünk

Semmilyen nagyobb ajándékot nem adhatna Isten az embereknek, mint hogy megteszi számunkra Főnek Igéjét, aki által mindent teremtett, őket viszont, mint tagokat illeszti a Főhöz, hogy ő legyen az Isten Fia és az ember fia, egy Isten az Atyával, egy ember az emberek között. Ezért, amikor könyörögve szólunk az Istenhez, ne vonatkoztassunk el a Fiútól, és amikor imádkozik a Fiú Teste, ne válassza külön magától a Főt, és ő a mi Urunk, Jézus Krisztus, az Isten Fia, Testének egyetlen üdvözítője, aki egyszerre imádkozik értünk, imádkozik bennünk, és imádást is kap tőlünk.

Imádkozik értünk, mint papunk, imádkozik bennünk, mint Fejünk, imádást kap tőlünk, mint Istenünk.

Ismerjük fel tehát a magunk szavait őbenne, és az ő szavait mibennünk. Amikor a mi Urunk, Jézus Krisztusról, különösen prófétai jövendölésekben, valami olyasmit mondanak, ami mintha méltatlan lenne az Istenhez, akkor ne ütközzünk meg az ő alázatosságán, hiszen nem vonakodott magára venni a mi emberi természetünket. Ezért szolgálja őt az egész teremtett világ, hiszen a világmindenség általa lett.

Az ő isteni nagyságát szemléljük, amikor halljuk a Szentírás szavát: Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett{n}{r}Jn 1, 1-3{/r}{/n}. Ebből látjuk, hogy az ő istenfiúi méltósága kiválóbb, és mérhetetlenül felülmúlja minden teremtmény kiválóságát, viszont a Szentírás más részeiben azt olvassuk róla, hogy sír, imádkozik, és dicséri Istent.

Tétovázunk azon, hogy rávonatkoztassuk-e ezeket a szavakat, attól is vonakodunk, hogy elmélyedjünk alázatosságában, hiszen az előbb még isteni kiválóságának szemlélésénél szárnyaltak gondolataink. Sőt legtöbbször zavarban vagyunk, hogy nem kell-e megváltoztatnunk gondolkodásunkat, mert mintha valamiféle jogtalanságot követnénk el vele szemben azzal, hogy elfogadjuk az ő emberi szavait, akihez ugyanakkor mint Istenhez imádkozunk. A Szentírásban azonban nincs semmi olyan, ami ne vezetne hozzá, vagy ami hagyná, hogy eltávolodjunk tőle.

Ébredjen fel tehát értelmünk, és a hit által megvilágosítva éberen virrasszon, és ismerje fel, hogy akit előbb még isteni mivoltában szemlélt, az most szolgai alakot öltött: hasonlóvá lett az emberekhez, és emberi természetet vett magára, megalázta magát, és engedelmes lett egészen a halálig. Ő akarta úgy, hogy a kereszten függve, a zsoltár e szavai saját szavai legyenek: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?{n}{r}Zsolt 21, 1{/r}{/n}.

Imádjuk tehát isteni mivoltában, ő pedig imádkozik értünk szolgai alakban. Előbb teremtő, utóbb teremtett mivoltában szemléljük. Ő, aki a teremtményt képes megváltoztatni, íme változatlanul veszi magára az emberi természetet, és minket ezáltal önmagával egy emberré, fővé és testté tesz. Imádkozzunk tehát hozzá, imádkozzunk általa, imádkozzunk benne. Beszélünk vele, és ő beszél velünk.

Eddig nem kértetek semmit a nevemben. {*} Kérjetek, és kaptok, hogy örömötök teljes legyen.

Bizony, bizony mondom nektek: Bármit kértek az Atyától a nevemben, megadja nektek. {*} Kérjetek, és kaptok, hogy örömötök teljes legyen.

Testvéreim! Melkizedek – Szálem királya és a fölséges Isten papja – eléje ment a királyok legyőzése után hazatérő Ábrahámnak, és megáldotta. Ábrahám tizedet adott neki mindenből. A neve azt jelenti, hogy az igazságosság királya. Azonkívül Szálem királya volt, vagyis a békesség királya. Nem ismerjük apját, anyját, családfáját, sem napjainak kezdetét vagy életének végét, így az Isten Fiához hasonlóan pap marad mindörökké.

Gondoljátok meg, milyen nagy ember az, akinek ősatyánk, Ábrahám tizedet adott a zsákmány javából. Lévi fiainak, mivel papi tisztet viselnek, szintén megvan a törvényes joguk rá, hogy a néptől, vagyis testvéreiktől, akik Ábrahám leszármazottai, tizedet szedjenek. Ő viszont, aki nem az ő nemzetségükből származott, kapta a tizedet Ábrahámtól, és megáldotta azt, akinek az ígéret szólt. Kétségtelen azonban, hogy a magasabb hivatásban levő áldja meg az alacsonyabb rangút.

Itt halandó emberek szednek tizedet, ott meg az, akiről tanúsítják, hogy él. Sőt Ábrahámra való tekintettel mondhatjuk, hogy Lévi is, aki tizedet szed, szintén fizetett tizedet, hiszen jelen volt ősében, amikor Melkizedek találkozott vele.

Vö. {r}Ter 14, 18{/r}; {r}Zsid 7, 3{/r}; vö. {r}Zsolt 109, 4{/r}; {r}Zsid 7, 16{/r}

Melkizedek, Szálem királya, kenyeret és bort hozott; ő ugyanis a magasságbeli Isten papja volt. Isten Fiához hasonlított, {*} Akinek megesküdött az Úr: Pap vagy te örökké Melkizedek rendje szerint.

Nem a testi leszármazás törvénye alapján lett pappá, hanem a halhatatlan élet erejéből. {*} Akinek megesküdött az Úr: Pap vagy te örökké Melkizedek rendje szerint.

A II. vatikáni zsinat Lumen gentium kezdetű, az Egyházról szóló dogmatikai konstitúciójából

Igen, jönnek napok – mondja az Úr_–, amikor új szövetséget kötök Izrael házával és Júda házával … Bensejükbe adom törvényemet, és a szívükbe írom. Én Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek … Mert mindnyájan ismerni fognak a legkisebbtől a legnagyobbig, mondja az Úr{n}{r}Jer 31, 31-34{/r}{/n}. Ezt az új szerződést: a saját vérével szerzett új szövetséget Krisztus hozta létre, zsidókból és pogányokból gyűjtve össze a népet, hogy ne test szerint, hanem a Lélekben olvadjon egységbe, és Istennek új népe legyen.

A Krisztusban hívők ugyanis – akik nem pusztulásra ítélt, hanem elpusztíthatatlan magból születtek újjá: az élő Isten igéje által, és nem testből, hanem vízből és Szentlélekből – választott nemzetség lesznek, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép … ők, akik valamikor nem voltak nép, most pedig Isten népe{n}{r}1 Pét 2, 9-10{/r}{/n}.

E messiási népnek feje Krisztus, aki vétkeinkért halált szenvedett, és megigazulásunkért feltámadt{n}{r}Róm 4, 25{/r}{/n}, most minden mást felülmúló nevet kapott, és dicsőségesen uralkodik a mennyben.

Ezt a népet jellemzi az Isten gyermekeinek méltósága és szabadsága; mindegyikük szívében pedig úgy lakik a Szentlélek, mint templomban.

E nép törvénye az új parancs: úgy kell szeretni, ahogyan maga Krisztus szeretett bennünket.

És végül, a célja az Isten országa, amelyet maga Isten kezdeményezett a földön, amelynek egyre terjednie kell, míg Isten tökéletessé nem teszi a történelem végén, amidőn megjelenik Krisztus, a mi életünk, maga a természet pedig a mulandóság szolgai állapotából felszabadul Isten fiainak dicsőséges szabadságára{n}{r}Róm 8, 21{/r}{/n}.

Így ez a messiási nép, bár ténylegesen nem foglal magában minden embert, és nemegyszer kicsiny nyájnak tűnik, mégis az egész emberiség számára az egység, a remény és az üdvösség életerős magja.

Krisztus az élet, a szeretet és az igazság közösségévé tette; felhasználja eszközként mindenki megváltására, és elküldi az egész földkerekségre a világ világosságául, a föld sójául.

A pusztában vándorló, test szerint való Izraelt már Isten egyházának hívják; az új Izrael pedig, amely a mostani világban él, keresve a jövendő és maradandó hazát, a Krisztus Egyháza nevet viseli, hiszen Krisztus szerezte meg tulajdon vérén, a saját Lelkével töltötte el, és ellátta egy látható és társadalmi jellegű egyesülés eszközeivel.

Isten összehívta azoknak a gyülekezetét, akik hittel tekintenek fel Jézusra, az üdvösség szerzőjére, az egység és a béke alapjára; belőlük Egyházat alapított, hogy egy látható szakramentuma legyen ennek az üdvösséget szerző egységnek az egész emberiség és minden egyes ember számára.

Tulajdonul kiválasztott nép vagytok; {*} Valamikor nem voltatok nép, most pedig Isten népe vagytok; régen nem nyertetek kegyelmet, most pedig irgalomra találtatok.

Boldog a nemzet, amelynek Istene az Úr, a nép, amelyet örökül választott. {*} Valamikor nem voltatok nép, most pedig Isten népe vagytok; régen nem nyertetek kegyelmet, most pedig irgalomra találtatok.

Ha a levita papság, amelynek szolgálata idején a nép a törvényt kapta, elvezetett volna a tökéletességre, mi szükség lett volna még rá, hogy más főpap jöjjön, Melkizedek rendje szerint, nem pedig Áron nemzetségéből?

A papság megváltozásával azonban szükségképpen megváltozott a törvény is. Akiről ugyanis ezeket mondjuk, az más törzsből való, amelyből senki sem szolgált az oltárnál. Hiszen köztudomású, hogy Urunk Júda törzséből származott, e törzzsel kapcsolatban pedig nem beszélt Mózes a papságról.

Még világosabb ez, hogyha Melkizedek módjára egy más pap lép föl, aki nem a testi leszármazás törvénye alapján lett azzá, hanem a halhatatlan élet erejéből. A tanúság ugyanis így szól róla: „Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint.”

Ám ezzel a korábbi törvény megszűnt mint hatástalan és alkalmatlan, a törvény tudniillik nem vezetett el a tökéletességre, csak előkészítője volt egy jobb reménynek, amely közelebb visz az Istenhez.

Annál is inkább, mivel ez nem történt eskü nélkül. Amazok eskü nélkül lettek pappá, (Jézus) azonban annak erejével, aki így szólt hozzá: „Megesküdött az Úr, és nem bánja meg: te pap vagy mindörökké.” Ennek megfelelően Jézus egy kiválóbb szövetség kezese lett.

Azonkívül ők nagy számban voltak papok, mivel a halál következtében nem maradhattak meg. Ő viszont örökre megmarad, s így papsága örökké tart. Ezért mindörökre üdvözítheti is azokat, akik általa járulnak az Isten elé, hiszen örökké él, hogy közbenjárjon értünk.

Ilyen főpap kellett nekünk: szent, ártatlan, feddhetetlen, a bűnösöktől elkülönített, aki fölségesebb az egeknél. Ő nem szorul rá, mint a többi főpap, hogy naponként először a saját vétkeiért mutasson be áldozatot, s csak azután a nép bűneiért. Egyszer s mindenkorra megtette ezt, amikor magát feláldozta. A törvény tehát gyarló embereket rendel főpappá, az eskü szava azonban, amely a törvényt követte, magát az örökre tökéletes Fiút.

Krisztus nem önmagát emelte főpapi méltóságra, hanem az, aki így szólt hozzá: {*} Pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint.

Amazok eskü nélkül lettek pappá, Jézus azonban annak erejével, aki így szólt hozzá: {*} Pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint.

Szent Fulgentius ruspei püspöknek „A hitről Péternek” írt értekezéséből

A Szentháromság, az Ó- és Újszövetség egy Istene az áldozati állatok húsának a feláldozását parancsolta meg atyáinknak. Ezzel előre jelezte azt a legdrágább áldozatot, amelyet Isten egyszülött Fia mutat be, amikor majd emberi testben feláldozza magát irgalomból érettünk.

Krisztus ugyanis az apostoli tanítás szerint odaadta önmagát értünk jó illatú áldozati adományként Istennek{n}{r}Ef 5, 2{/r}{/n}. Valóságos Isten és valódi főpap ő, aki nem a bakok és a borjak vérével, hanem tulajdon vérével lépett be értünk egyszer s mindenkorra a szentélybe. Ezt jelképezte az ószövetségi főpap, aki az áldozati vérrel évenként egyszer lépett be a legszentebb szentélybe.

Krisztus tehát önmagában egyesítette mindazt, amit megváltásunkra szükségesnek ítélt. Ő maga ugyanis a pap és az áldozat, ő az Isten és a templom. Ő a pap, aki megszerezte a kiengesztelésünket; ő az áldozat, ami által kiengesztelődtünk; ő a templom, amelyben kiengesztelődésünk történt; ő az Isten, akivel kiengesztelődtünk. Ő az egyedüli pap, áldozat és templom, mert mindezt Isten létére magára vállalta szolgai alakban; de isteni mivoltában nincs egyedül, mivel istenségében egy az Atyával és a Szentlélekkel.

Higgyed tehát rendületlenül, és semmiképpen se kételkedjél, hogy maga az egyszülött isteni Ige emberré lett, és odaadta önmagát értünk jó illatú áldozati adományként Istennek. Az Ószövetségben az Atyával és a Szentlélekkel egyetemben neki áldozták fel az áldozati állatokat a pátriárkák, a próféták és a papok. Most pedig az Újszövetség idején az Atyával és a Szentlélekkel egyetemben – akikkel egy az ő istensége – neki mutatja be hitben és szeretetben a kenyér és bor áldozatát a katolikus Anyaszentegyház szünet nélkül az egész földkerekségen.

Azok a véres állatáldozatok jelképezték Krisztus testét, amelyet ő, a bűn nélkül való, áldozatul adott bűneinkért, de jelképezték Krisztus vérét is, amelyet bűneink bocsánatáért kiontott. Ebben az áldozatban pedig hálát adunk azért, és megemlékezünk arról, hogy Krisztus feláldozta értünk testét, és hogy Istenünk értünk ontotta vérét. Erről az Apostolok Cselekedeteiben Szent Pál így beszél: Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra. Azért rendelt benneteket a Szentlélek az élére elöljárókul, hogy igazgassátok az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett meg magának{n}{r}ApCsel 20, 28{/r}{/n}.

Azok a régi áldozatok tehát csak képletesen jelezték azt, hogy mi milyen ajándékot fogunk kapni; ez az áldozat pedig már világosan megmutatja, hogy már megkaptuk ezt az ajándékot.

Azok az áldozatok előre jelezték, hogy Isten Fiát megölik majd a gonoszokért; ez az áldozat pedig azt hirdeti, hogy már megölték a bűnösökért, amint az Apostol tanúsítja: Amikor még erőtlenek voltunk, Krisztus az erre alkalmas időben meghalt a bűnösökért{n}{r}Róm 5, 6{/r}{/n}, továbbá: Istent Fia halála kiengesztelte akkor, amikor még ellenségek voltunk{n}{r}Róm 5, 10{/r}{/n}.

Nektek is, akik azelőtt távol jártatok, és ellenséges érzületűek voltatok gonosz tetteitek következtében, Isten most megszerezte a kiengesztelődést Krisztus emberi testében a halál árán, {*} Hogy szentté, szeplőtelenné és feddhetetlenné tegyen benneteket színe előtt.

Őt adta oda Isten véres engesztelő áldozatul a hitben. {*} Hogy szentté, szeplőtelenné és feddhetetlenné tegyen benneteket színe előtt.

Testvéreim! Az elmondott dolgoknak ez a lényegük: Olyan főpapunk van, aki a Fölség trónjának jobbján ül a mennyben, mint papi szolgája a szentélynek, az igazi sátornak, amelyet az Úr emelt, nem ember.

Minden főpapnak az ugyanis a kötelessége, hogy ajándékot és áldozatot mutasson be, ezért neki is kellett lennie áldozati adományának. Ha a földön élne, nem is volna pap, hiszen itt élnek olyanok, akik a törvény szerint áldozatot mutatnak be. Ezek azonban csak a mennyei szentély előképénél és árnyékánál szolgálnak, annak az utasításnak megfelelően, amelyet Mózes kapott, amikor a sátrat el akarta készíteni: „Vigyázz, és mindent a minta szerint csinálj, amelyet a hegyen mutattam neked.”

Ő annyival kiválóbb papi szolgálatot kapott, amennyivel magasabb rendű, tökéletesebb ígéreten alapuló szövetségnek közvetítője. Ha ugyanis az első (szövetség) kifogástalan lett volna, nem volna szükség a másodikra.

Így feddte meg őket ugyanis: „Igen, eljön az idő – mondja az Úr_–, s új szövetségre lépek Izrael és Júda népével. Nem olyan szövetségre, mint amilyet atyáitokkal kötöttem, azon a napon, amikor kézen fogtam, és kivezettem őket Egyiptom földjéről. De mivel nem állták a szövetséget, én sem törődtem velük – mondja az Úr. Ez lesz a szövetség, amelyet ama napok után Izrael népével kötök majd – mondja az Úr. Elméjükbe vésem, és szívükbe írom törvényemet. Istenük leszek, és ők a népem lesznek. Akkor majd senkinek sem kell társát vagy testvérét tanítania: Ismerd meg az Urat! Hiszen mindenki ismerni fog a legkisebbtől a legnagyobbig. Irgalmas leszek bűneik iránt, és vétkükre többé nem emlékezem.”

Ha tehát itt új szövetségről beszél, a régit elévültnek tekinti. Ami pedig elévült, és idejét múlta, az közel van a megszűnéshez.

Olyan főpapunk van, aki papi szolgája a szentélynek, az igazi sátornak, aki a Fölség trónjának jobbján ül a mennyben, {*} Hogy most az Isten színe előtt közbenjárjon értünk.

Jézus nem kézzel épített szentélybe lépett, amely a valódinak csak előképe, hanem magába a mennybe. {*} Hogy most az Isten színe előtt közbenjárjon értünk.

A Húsvét részesei leszünk, most még csak előképileg, bár ez a kép már tisztább, mint az ószövetségi volt. (Maga a Húsvét ugyanis az Ószövetségből való; de ki merem mondani, hogy az a Húsvét még az előképnek is csak homályos képe volt.) Nem sok idő múltán azonban következik a még tisztább és még igazibb Húsvét, tudniillik akkor, amikor az Ige azt az újat fogja inni velünk együtt az Atya országában, és világosan elénk tárja, és tanítja mindazt, amit most még nem fedett fel a maga teljességében. Mert mindig az számít újnak, amit most fog fel értelmünk.

Hogy milyen az az ital és annak vétele, arról beszélni a mi dolgunk. Krisztus dolga pedig tanítani, hogy a tanításban részesedjenek tanítványai is. Mert annak tanítása, aki táplál, eledel.

Tégy róla, hogy mi is részesei legyünk a törvénynek, nem betű szerint, hanem evangéliumi módon, tökéletesen, és nem töredékesen, mindörökre, és nem időlegesen. Tegyük fővárosunkká nem a földi Jeruzsálemet, hanem a mennyei várost; mondom, nem azt, amelyet most hadseregek taposnak, hanem amelyről az angyalok dicsérettel és válogatott kifejezésekkel magasztalnak.

Ne fiatal bikákat áldozzunk, sem szarvat, patát növesztő bárányokat, amelyeket inkább a halálra szánnak, mintsem az életre, és nincs bennük értelem. Inkább a dicséret áldozatát ajánljuk fel Istennek a mennyei oltáron az égiek kórusával. Hatoljunk át az első függönyön, járuljunk oda a másodikhoz, és tekintsünk be a legszentebb szentélybe.

S hogy még többet mondjak, áldozzuk fel magunkat Istennek: sőt, minden áldott nap önmagunkat és minden cselekedetünket áldozzuk fel. Mindent vállaljunk el az Igéért, szenvedéseinkkel kövessük az ő szenvedését, vérünkkel tiszteljük vérét, és buzgón igyekezzünk a keresztre.

Ha gonosztevő vagy, és vele együtt keresztre lettél szögezve, akkor becsületes emberként ismerd el őt Istenednek; ha őt, helyetted és bűneidért, a bűnösök közé számították, te őmiatta válsz igazzá. Imádd azt, akit miattad feszítettek meg; és kereszten függve a meggyaláztatásokból is gyűjts magadnak érdemet. Halálod által szerezd meg üdvösségedet; Jézussal együtt lépj be a paradicsomba, így fogod majd megérteni, hogy milyen értékeket tékozoltál el. Ezeken a szépségeken jártasd lelki szemedet; a csúfolódót pedig hagyd odakint meghalni káromló szavával együtt.

Ha arimateai József vagy, kérd el a holttestet attól, aki keresztre szegeztette; és tiéd lesz az, aki a világ engesztelő áldozata.

Ha Nikodémus vagy, Isten éjszakai tisztelője, kend meg Jézust a temetésre szánt kenetekkel.

Ha az a bizonyos Mária vagy, vagy a másik Mária, vagy Szalóme, vagy Johanna, sirasd hajnalban könnyeiddel Krisztust. Törekedjél arra, hogy te lásd meg elsőnek az elmozdított követ, talán az angyalokat is, de inkább magát Jézust.

Jézus a kapun kívül szenvedett, hogy vérével megszentelje a népet. {*} Menjünk ki tehát hozzá a táboron kívülre, és vállaljuk gyalázatát.

A bűn elleni küzdelemben még nem álltatok ellen a véretek ontásáig. {*} Menjünk ki tehát hozzá a táboron kívülre, és vállaljuk gyalázatát.

Abban az időben: {v}22{/v}Jézus a városokban és falvakban, amelyeken áthaladt, mindenütt tanított, így tette meg az utat egészen Jeruzsálemig. {v}23{/v}Valaki megkérdezte „Uram, ugye kevesen üdvözülnek? Ezt válaszolta neki: {v}24{/v}„Igyekezzetek a szűk kapun bejutni, mert mondom nektek, sokan akarnak majd bemenni rajta, de nem fognak tudni.

{v}25{/v}A ház ura feláll, és bezárja az ajtót, ti meg kint maradtok, és zörgetni kezdtek az ajtón: »Uram, nyisd ki nekünk!« Akkor azt fogja nektek mondani: »Nem tudom, honnan valók vagytok.« {v}26{/v}Ti bizonygatjátok: »A szemed láttára ettünk és ittunk, a mi utcánkon tanítottál.« {v}27{/v}De ő megismétli: »Nem tudom, honnan valók vagytok. Távozzatok egy szálig, ti gonosztevők!«

{v}28{/v}Lesz sírás és fogcsikorgatás, amikor Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és a prófétákat mind az Isten országában látjátok, magatok meg kirekesztve. {v}29{/v}Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában.

{v}30{/v}Vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.”

{v}31{/v}Még abban az órában fölkereste néhány farizeus. Figyelmeztették: „Menj el innen, ne maradj itt tovább. Heródes meg akar ölni.” {v}32{/v}Ezt válaszolta nekik: „Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Lám, ma és holnap ördögöt űzök, és gyógyítok, csak harmadnap leszek készen.” {v}33{/v}Mégis, ma, holnap és holnapután folytatnom kell utamat, mert nem lehet, hogy próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el.”

Abban az időben: {v}27{/v}Jézus elment tanítványaival Fülöp Cezáreájának környékére. Útközben megkérdezte tanítványait: „Kinek tartanak engem az emberek?”

{v}28{/v}Azok így válaszoltak: „Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának.” {v}29{/v}Erre megkérdezte tőlük: „Hát ti mit mondotok, vagyok?” Péter válaszolt: „A Messiás vagy.” {v}30{/v}(Akkor Jézus) a lelkükre kötötte, hogy ne szóljanak róla senkinek.

{v}31{/v}Ezután arról beszélt nekik, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad. {v}32{/v}Ezt egészen nyíltan megmondta.

Erre Péter félrevonta, és szemrehányást tett neki. {v}33{/v}De ő hátrafordult, ránézett tanítványaira, s így korholta Pétert: „Távozz tőlem, sátán, mert nem az Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével.”

{v}34{/v}Összehívta a népet és tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen. {v}35{/v}Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszíti. Aki elveszíti értem és az evangéliumért, az megmenti életét. {v}36{/v}Mit ér az embernek, hogy megszerzi az egész világot, ha a lélek kárát vallja? {v}37{/v}Mert mit adhat cserébe az ember a lelkéért? {v}38{/v}Aki ez előtt a házasságtörő, bűnös nemzedék előtt szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.”

Abban az időben: {v}30{/v}Jézus és tanítványai útjukat folytatva átvándoroltak Galileán. De nem akarta, hogy valaki tudjon róla, {v}31{/v}mert a tanítványait akarta tanítani. Megmondta nekik, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de azután, hogy megölik, harmadnapra feltámad. {v}32{/v}Nemigen értették ugyan a szavait, de nem merték kérdezgetni.

{v}33{/v}Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, megkérdezte tőlük: „Miről beszélgettetek az úton?” {v}34{/v}Hallgattak, mert egymás közt arról tanakodtak az úton, hogy ki nagyobb közülük.

{v}35{/v}Leült, odahívta a tizenkettőt, s így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen az legutolsó, mindenkinek a szolgája.” {v}36{/v}Aztán odahívott egy kisgyereket, közéjük állította, majd ölébe vette, s folytatta: {v}37{/v}„Aki befogad egy ilyen gyereket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldott engem.”

{v}38{/v}Ekkor János szólalt meg: „Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űzött a nevedben, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem tartozik közénk.” {v}39{/v}Jézus így válaszolt: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni. {v}40{/v}Aki nincs ellenetek, veletek van. {v}41{/v}Ha csak egy pohár vizet ad is nektek valaki inni azért, mert Krisztuséi vagytok, igazán mondom nektek, megkapja érte a jutalmat.

{v}42{/v}Ha viszont valaki megbotránkoztat egyet is e kicsik közül, akik hisznek, jobb volna neki, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe vetnék. {v}43{/v}Ha kezed megbotránkoztat, vágd le. Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutni, az ölthatatlan tűzre ({v}44{/v}ahol férgük meg nem hal, és a tüzük ki nem alszik). {v}45{/v}Ha lábad megbotránkoztat, vágd le. Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozat olthatatlan tüzére kerülni ({v}46{/v}ahol férgük meg nem hal, és a tüzük ki nem alszik). {v}47{/v}Ha szemed megbotránkoztat, vájd ki. Jobb fél szemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutni, {v}48{/v}ahol a férgük nem pusztul el, és a tüzük nem alszik ki.”

Abban az időben: {v}32{/v}Úton voltak Jeruzsálem felé. Jézus elöl ment, tanítványai pedig aggódva követték. Ismét magához hívta a tizenkettőt, és arról kezdett nekik beszélni, ami vele történni fog: {v}33{/v}„Íme, fölmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát átadják a főpapoknak és írástudóknak. Halálra ítélik, és átadják a pogányoknak. {v}34{/v}Kicsúfolják, leköpdösik, megostorozzák és megölik, de harmadnapra feltámad.”

{v}35{/v}Zebedeus fiai, Jakab és János eléje járultak, s megszólították: „Mester, szeretnénk, ha teljesítenéd egy kérésünket.” {v}36{/v}„Mit tegyek nektek?” – kérdezte. {v}37{/v}„Add meg nekünk – felelték –, hogy egyikünk jobb oldaladon, másikunk bal oldaladon üljön dicsőséged országában.”

{v}38{/v}Jézus így válaszolt: „Nem is tudjátok, mit kértek. Készen vagytok rá, hogy igyatok a kehelyből, amelyből majd én iszom, vagy hogy a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedjetek?” {v}39{/v}„Készen” – felelték. Jézus így folytatta: „A kehelyből, amelyből én iszom, ti is isztok, s a keresztséggel, amellyel engem megkeresztelnek, ti is megkeresztelkedtek. {v}40{/v}De hogy jobb és bal oldalamon ki üljön, afelől nem én döntök. Az a hely azokat illeti, akiknek készült.”

{v}41{/v}Amikor a többi tíz ezt hallotta, megnehezteltek Jakabra és Jánosra. {v}42{/v}Jézus azért odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, s vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. {v}43{/v}De a ti körötökben ne így legyen. Ha valaki közületek ki akar tűnni, legyen a szolgátok, {v}44{/v}és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. {v}45{/v}Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”

{v}33{/v}„Halljatok egy másik példabeszédet. Volt egy gazda, aki szőlőt telepített. Bekerítette sövénnyel, belül pedig sajtót ásott, és őrtornyot épített. Aztán bérbe adta a szőlőt műveseknek, és elment idegenbe.

{v}34{/v}Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőművesekhez, hogy szedjék be a termést. {v}35{/v}Ám a szőlőművesek nekiestek a szolgáknak. Az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat megkövezték. {v}36{/v}Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is úgy bántak. {v}37{/v}Végül a fiát küldte el hozzájuk, mert azt gondolta: A fiamat csak megbecsülik.

{v}38{/v}De amikor a szőlőművesek meglátták a fiút, így biztatták egymást: Itt az örökös! »Gyertek, öljük meg, és mienk lesz öröksége.« {v}39{/v}Nekiestek, kidobták a szőlőből, és megölték. {v}40{/v}Amikor majd megjön a szőlő ura, vajon mit tesz a szőlőművesekkel?” {v}41{/v}„A gonoszokat a gonoszok sorsára juttatja, szőlejét pedig más bérlőknek adja ki bérbe, akik idejében beszolgaltatják a termést.”

{v}42{/v}Erre Jézus azt kérdezte: „Sose olvastátok az Írásban: kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett. Az Úr tette azzá, s ez csodálatos a szemünkben.«

{v}43{/v}Ezért mondom nektek, hogy elveszik tőletek az Isten országát, s olyan nép kapja meg, amely megtermi gyümölcsét. {v}44{/v}Aki erre a kőre esik, összezúzza magát, s akire rázuhan, azt szétmorzsolja.”

{v}45{/v}E hasonlatot hallva a farizeusok és az írástudók megértették, hogy róluk beszélt. {v}46{/v}El akarták fogni, de féltek a néptől, mert prófétának tartották.