Imaórák Liturgiája a jezsuita család számára

Hitünk igazán nagyságos alapja Jézus Neve, mely Isten gyermekévé tesz minket

Ez a szentséges Név, mely után annyira vágyódtak az ősatyák. Oly nagy gyötrődések közepette várakoztak rá! Oly kitartóan epekedtek utána! Mily nagy sóhajok közt emlegették! Mily sűrű könnyhullatások közt könyörögtek érte! De a kegyelem idején irgalmasan ajándékul adatott nékünk. Kérlek, rejtsd el a hatalmas Isten nevét! Ne is halljam a bosszuló nevet, tartsd vissza az igazságos Isten nevét. Add meg nekünk az irgalmas nevet! Hadd hallja fülem Jézus nevét, hiszen szavad akkor igazán édes, és arcod akkor igazán fényes.

Hitünk igazán nagyságos alapja Jézus neve. Ez tesz bennünket Isten gyermekévé. A katolikus vallás hite: Jézus Krisztus ismerete és fénye. Ő a lelkünk világossága, az élet kapuja, az örök üdvösség fundamentuma. Akiben ez nincs meg, vagy aki ezt elhagyta, világosság nélkül botorkál az éjszaka sötétjében, és behunyt szemmel elhamarkodottan veszélybe kerül, bármilyen ragyogó értelmű, éles eszű is legyen, vak vezet világtalant, midőn a mennyei titkok megértése céljából saját értelmét követi, vagy pedig elhagyván a fundamentumot, házat próbál építeni, illetve kikerülvén a bejáratot, a tetőn akar bemászni.

A fundamentum tehát Jézus, ő a világosság és ő a kapu. Ő meg akarja mutatni az utat a tévelygőknek, mindenkinek megadja a hit világosságát, általa lehet csak keresni az ismeretlen Istent, keresvén hinni benne, és miután hiszünk benne, meg is találni. Ez a fundamentum tartja fenn az Egyházat, mely Jézus nevében épült fel. Jézus neve az igehirdetők fényessége. Hiszen ragyogó világossággal tündöklik. Az ő műve az, hogy igéjét hirdetni tudják és meghallgatják. Ugyan mit gondolsz, hogyan lehetséges az, hogy az egész világon oly gyorsan és oly buzgón felragyog a hit világossága, ha nem Jézus prédikálása által? Vajon nem ennek a névnek ragyogásában és édességében hívott meg Isten bennünket csodálatos világosságára? Azoknak, akik megvilágosodtak, és ennek a világosságnak fényében látták a világosságot, méltán mondja az Apostol: Valamikor sötétség voltatok, most azonban világosság az Úrban: járjatok úgy, mint a világosság fiai.

Ó, dicsőséges név, ó, legdrágább név, ó, szeretetreméltó és erőt adó név! Te oldozod fel a bűnöket, te győzöd le az ellenségeket, te szabadítod meg a gyengéket, te erősíted meg és te örvendezteted meg a nehézségek közt a türelmeseket! Te vagy a hívők tisztessége, te tanítod az igehirdetőket, te adsz erőt a fáradozó embereknek, te emeled fel az elfáradtakat! Vágyaink felizzanak és felhevülnek lángjaidtól, könyörgéseink teljesülnek; megrészegülnek, akik téged szemlélnek, és mindnyájan a mennyei dicsőségnek örvendenek, akik téged dicsérnek. Elérik a végső győzelmet. Add, édességes Jézus, hogy szentséges nevedben ővelük egyesüljünk!

Örvendjenek mind, akik benned bíznak, Uram, ujjongjanak szünet nélkül. Te véded őket, ők magasztalnak majd téged. {*} Mert szeretik nevedet.

Uram, arcod fényében járnak és egész nap nevednek örvendenek. {*} Mert szeretik nevedet.

Irgalmas Atyánk! Kérünk, tekints e legkisebb Társaságra, mely szent Fiadnak, Jézusnak nevét viseli, és add meg nekünk, hogy jelen életünkben e Név édességét és erejét megtapasztalva örök boldogságnak örvendjünk a mennyben.

OGILVIE SZENT JÁNOS ÁLDOZÓPAP; BOLDOG DE AZEVEDO IGNÁC ÁLDOZÓPAP ÉS TÁRSAI; BOLDOG SALĖS JAKAB ÁLDOZÓPAP; BOLDOG SAULTEMOUCHE VILMOS SZERZETES, VÉRTANÚK

Ma azokra a jezsuita áldozópapokra, testvérre és kandidátusra emlékezünk, akik a reformáció utáni időkben, különféle helyeken adták életüket katolikus hitükért. Ogilvie Szent János 1579-ben a skóciai Banffshire-ben református nemesek fiaként született. Tanulmányok céljából a kontinensre (Itáliába, Németországba és Franciaországba) küldték. Így kapcsolatba került a katolicizmussal, és tizenhét évesen, részben a jezsuita Cornelius van den Steen (a Lapide) befolyására, felvételét kérte a katolikus egyházba. Felsőbb tanulmányait a leuveni skót kollégiumban és (1599 óta jezsuitaként) Brünn, Olmütz, Graz és Bécs főiskoláin végezte. Pappá szentelésére Párizsban 1610-ben került sor. Sürgető kérésére három évvel később engedélyt kapott, hogy visszatérhessen Skóciába. Egyéves titkos papi szolgálat után Glasgowban elárulták, letartóztatták, és féléves fogság, valamint válogatott kínzások után 1615-ben felakasztották. Mindvégig keményen vallotta és hirdette a római pápa primátusát. (Szentté avatás 1976-ban.)
Salès Jakab atyát és Saultemouche Vilmos testvért 1593. február 7-én ölték meg hugenották a franciaországi Aubenas-ban, mert megvallották hitüket Krisztus valóságos jelenlétében a kenyér és a bor színe alatt. (Boldoggá avatásuk 1926-ban.)
A portugál de Azevedo Ignác útban volt 39 többnyire fiatal rendtársával – köztük 13 spanyol és portugál novíciussal – a brazíliai misszió felé. 1570. július 15-én Palma sziget közelében a kálvinista Jacques Sourie kapitány kalózhajója támadta meg őket, és katolikus hitük miatt mindnyájukat kivégezték. (Boldoggá avatásuk 1854-ben.)

(A negyven angliai és walesi boldog vértanú szentté avatása alkalmából, 1970. október 25; A. A. S. 62 [1970] 747-748)

Az Egyház a vértanúk hősies szeretetének erejéből folytonosan növekszik és fejlődik

A mi korunknak szüksége van szentekre, különösen azokra, akik a Krisztus és Egyház iránti szeretetnek legmagasabb rendű példáját adták: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adta barátaiért”{n}{r}Jn 15, 13{/r}{/n}. Isteni Mesterünknek e szavai elsősorban arra az áldozatra vonatkoznak, amelyet ő maga mutatott be a kereszten, amikor felajánlotta magát az egész emberiség üdvösségéért; érvényesek azonban valamennyi kor vértanúinak nagy seregére is, kezdve az ősegyház korában történt üldöztetésektől egészen napjaink üldöztetéseiig, melyek talán rejtettebbek, de nem kevésbé kegyetlenek. Krisztus Egyháza Krisztus keresztáldozatából született, és leghitelesebb fiainak hősies szeretetének erejéből növekszik és fejlődik tovább. „A keresztények vére termékeny mag!” Amint Krisztus vérének ontása, úgy az életüket Krisztus áldozatával egyesítő vértanúk önfeláldozása is az Egyház és az egész világ számára lelki termékenység forrása. Amint a Lumen Gentium konstitúció (42) mondja, „az Egyház a vértanúságot, mellyel a tanítvány hasonul Mesteréhez azzal, hogy szabadon elfogadja a halált a világ üdvösségéért, és hasonlóvá válik hozzá vére ontásával, kiváló isteni ajándéknak és a szeretet legtökéletesebb bizonyságának tekinti.”

Minket, akik élünk, szüntelenül halálra adnak Jézusért, {*} hogy Jézus élete is nyilvánvalóvá legyen halandó testünkön.

Még ha külső emberünk romlásnak indul is, a belső emberünk mégis napról napra megújul, {*} hogy Jézus élete is nyilvánvalóvá legyen halandó testünkön.

Istenünk, te boldog testvéreinket Fiad, Jézus halálának hasonlóságában részesítetted. Közbenjárásukra add, hogy minden hívő egy legyen.

DE BRITO SZENT JÁNOS, ÁLDOZÓPAP, BOLDOG ACQUVIVA RUDOLF ÁLDOZÓPAP ÉS TÁRSAI, VÉRTANÚK

A mai nap a nem keresztények közötti evangéliumhirdetés során vértanúhalált szenvedett jezsuitákról emlékezünk meg.
A portugál de Brito János atyát 1693. február 4-én fejezték le Oriurban. Szentté avatás 1947-ben.
Az olasz Acquaviva Rudolf atyát négy rendtestvérével együtt a Bombay előtt fekvő Salsette szigeten ölték meg 1583. július 25-én a hinduk. Boldoggá avatásuk 1893-ban.

(negyven angliai és wales-i boldog vértanú szentté avatása alkalmából, 1970. október 25; A. A. S. 62 [1970] 748-749)

Sokat mondtak és írtak már erről, az embernek nevezett, titokzatos lényről, értelmi képességeiről, melyekkel behatol a világmindenség titkaiba, és aláveti magának az anyagi dolgokat, felhasználva azokat a maga céljaira. Írtak az emberi szellem nagyságáról, mely a tudomány és művészet bámulatos alkotásaiban nyilvánul meg; írtak az ember nemességéről és gyengeségéről, sikereiről és nyomorúságairól. Az ember legjellemzőbb tulajdonsága azonban, mely lényének legmélyét képezi, nem más, mint az ember szeretőképessége. Az ember képes a végletekig szeretni, képes önmagát odaadni azzal a szeretettel, mely erősebb, mint a halál, és folytatódik az örökkévalóságban. A keresztények vértanúsága ennek a szeretetnek legfenségesebb jele, mégpedig nemcsak azért, mert a szerető vértanú hűséges marad szeretetéhez egészen vérének ontásáig, hanem azért is, mert ezt az áldozatot a lehető legmagasabb rendű és legnemesebb szeretet okolja meg, vagyis az Isten iránti szeretet, aki teremtőnk és megváltónk, és úgy szeret bennünket, ahogyan csak Ő tud szeretni. Ő válaszként teljes és feltétel nélküli önátadást vár el tőlünk, vagyis olyan szeretetet, ami Istenünkhöz méltó.

Krisztus Jézus Isten jobbján van, és közbenjár értünk. {*} Ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől? Nyomorúság vagy szorongatás? Éhség vagy mezítelenség, veszedelem, üldözés vagy kard?

De mindezeken győzedelmeskedünk az által, aki szeret minket. {*} Ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől? Nyomorúság vagy szorongatás? Éhség vagy mezítelenség, veszedelem, üldözés vagy kard?

Istenünk, te boldog Jánost, Rudolfot és társait győztes állhatatossággal erősítetted meg a katolikus hit Indiában történő terjesztésére, az ő érdemükre és közbenjárásukra add, hogy utánozzuk hitük példáját, akiknek vértanúságára emlékezünk.

MIKI SZENT PÁL SZERZETES ÉS TÁRSAI; BOLDOG SPINOLA KÁROLY ÉS KIMURA SEBESTYÉN, ÁLDOZÓPAPOK ÉS TÁRSAIK, BOLDOG KIBE KASUI PÉTER ÁLDOZÓPAP ÉS TÁRSAI

Japánban megölt vértanúk
A japán keresztényeket 1587 óta kegyetlenül üldözték. Az első vértanúság Nagaszakiban történt 1597. február 5-én, amikor 26 keresztényt kötöztek keresztre és szúrtak agyon hitükért. Köztük hárman voltak jezsuiták: Miki Pál és Gotó-szigeti János skolasztikusok, valamint Kiszai Jakab testvér. Velük együtt öltek meg öt spanyol és egy mexikói születésű ferencest, továbbá 17 japán világit. Miki Pál még a keresztre kötözve is hirdette az evangéliumot az egybegyűlt sokaságnak, és kijelentette, hogy Jézus tanítását követve megbocsát mindazoknak, akik a halálát okozták. Szentté avatásuk 1862-ben volt.
Spinola Károly olasz grófi családban született. 1594-ben pappá szentelték, és ismételt kérésére 1596-ban elküldték a japán misszióba. Amikor 1614-ben a keresztényüldöző sógun kiutasította az összes misszionáriust Japánból, Spinola Japánban maradt és titokban tovább működött. 1618-ban letartóztatták. Börtöntársa lett Kimura Sebestyén, az első japán jezsuita, akit pappá szenteltek. 1622-ben Nagaszakiba hurcolták őket, és 48 keresztény világi hívővel együtt kivégezték. A jezsuitákat lassú tűzön égették el, a többieket pedig lefejezték. Boldoggá avatásuk 1867-ben volt.
Kibe Péter japán keresztény családban született, és ő is a jezsuiták által vezetett szemináriumban tanult, majd a jezsuiták munkatársaként működött. 1614-ben őt is kiutasították Japánból. Makaóba érve felvételét kérte a Társaságba, kérését azonban nem teljesítették. Erre Péter Indián, Perzsián, Palesztinán át vándorolva Rómába gyalogolt, ahol újra kérte felvételét. Ezúttal kérését teljesítették, és pappá is szentelték. Péter szándéka az volt, hogy jezsuita papként titokban beszökik Japánba, és az üldözött keresztényeket segíti. Nagy nehézségek árán 1630-ban sikerült Japánba jutnia. Előbb Dél-, majd Észak-Japánban titokban működött papként. 1639-ben elfogták és Edóba hurcolták. Ott a gödörbe lógatás kínzásának vetették alá, de minthogy szilárdan kitartott hite megvallásában, lefejezték. További 21 boldoggá avatott Japánban vértanúságot szenvedett jezsuitára is emlékezzünk e nap.

Miki Szent Pál és társai vértanúságának szemtanúja a Luis Frois SJ által megírt történetből

Keresztekre kötözték őket. Csodálatos volt látni mindegyikük állhatatosságát. Erre buzdította őket Pasio aya és Rodriguez atya is. Az elöljáró atya (Pedro Bautista OFM) szinte állandóan mozdulatlannak mutatkozott, szemét az égre szegezte. Márton testvér az Isten jóságáért hálát adva néhány zsoltárt énekelt, hozzáadva a válaszos verset: Uram, kezedbe ajánlom lelkemet{n}{r}Zsolt 30, 6{/r}{/n}. Ferenc testvér is fennhangon hálálkodott Istennek, Gonsalvo testvér jó hangosan imádkozta az Úr imádságát és az Angyali üdvözletet.

Miki Pál testvérünk észrevette, hogy mindenki, aki valamikor hozzá tartozott, tiszteletteljes várakozással tekint feléje. Ezért először kijelentette, hogy ő japán, és Jézus Társaságának tagja, hogy az evangélium hirdetése miatt hal meg, és hálát ad Istennek e kitüntető ajándékáért. Majd ezeket mondta: „Most, hogy elérkezett számomra ez a pillanat, úgy hiszem, közületek senki sem gondolja rólam, hogy el akarnám hallgatni az igazságot. Tehát kijelentem nektek, hogy más út nem vezet az üdvösségre, csak az, amelyen a keresztények járnak. Mivel pedig ez arra tanít engem, hogy megbocsássak ellenségeimnek és mindazoknak, akik megbántottak, én szívesen megbocsátok az uralkodónak (Toyotomi Hideyoshi, shógun) és mindenkinek, aki halálomat okozza. Arra kérem őket, hogy vegyék fel ők is a keresztséget.”

Ezután társaira tekintett, és halálküzdelmükben erőt igyekezett önteni beléjük. Mindegyikük arcán valami boldog öröm sugárzott, de Lajos arcán különösen is, mert amikor az egyik keresztény odakiáltott neki, hogy nemsokára már a mennyekben lesz, ujjainak és egész testének örömteljes mozdulatával magára vonta minden néző figyelmét.

Antal, aki Lajos oldalán az utolsó volt, égre emelt tekintettel segítségül hívta Jézus és Mária szent nevét, majd elénekelte az Áldjátok az Urat mindnyájan kezdetű zsoltárt{n}{r}Zsolt 112, 1{/r}{/n}. Ezt Nagaszakiban tanulta a hittanórán. Ott ugyanis néhány zsoltárt kívülről megtanítanak a gyermekeknek.

Végül ismét mások derűs arccal mondogatták: „Jézus, Mária!” Néhányan még buzdították is a körülállókat a keresztényhez illő életre. Ezekkel és más hasonló cselekedetükkel tettek bizonyságot arról, hogy készek meghalni.

Amikor pedig a négy hóhér kezdte levenni a lándzsákról a japánoknál használatos lándzsahüvelyeket, e borzalmas látványra az összes keresztény felkiáltott: „Jézus, Mária!”, azután egekig hatoló zokogásban tört ki mindenki. A hóhérok pedig, nagyon rövid idő alatt, egy-két döféssel kivégeztek valamennyi elítéltet.

Nem akarunk mással dicsekedni, mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével; benne van üdvösségünk, életünk és feltámadásunk. {*} Általa nyertük el a szabadulást és az üdvösséget.

Nektek az a kegyelem jutott, hogy ne csak higgyetek Krisztusban, hanem szenvedjetek is érte. {*} Általa nyertük el a szabadulást és az üdvösséget.

Istenünk, minden szentednek erőssége, Te vértanúidat, Miki Szent Pált és társait kereszthaláluk által hívtad meg az életre. Közbenjárásukra erősíts meg minket, hogy hitünk megvallásában mindhalálig kitartsunk.

1641-ben született Saint-Symphorien d’Ozon városkában. 1669-ben lett a Társaságban pap; tanított és lelkipásztorkodott. Alacoque Szent Margit Máriát hatékonyan segítette a Jézus Szíve-tisztelet terjesztésében. Londonban a katolikus yorki hercegnő udvari káplánjaként szolgált, de megrágalmazták, bebörtönözték és kiutasították Angliából. 41 évesen Paray-le-Monialban halt meg. (Szentté avatás 1992-ben.)

La Colombière Kolos 1677-ben Londonban írt feljegyzéseiből. Oeuvres complètes du

Én Istenem, bárcsak tudnék mindenütt jelen lenni és minden népnek az igét hirdetni, ahogyan joggal elvárod szolgáidtól és barátaidtól. Ezért, amikor Isten az említett személynek (Alacoque Margit Máriának) kinyilvánította akaratát, és ő elmondta nekem, amiket hallott, azt parancsoltam neki, hogy foglalja írásba számomra a dolgot. Én pedig nem restelltem ezeket Lelkigyakorlatos naplómba lemásolni. Isten ugyanis ezt az ügyet az én buzgólkodásaimmal is előre akarja mozdítani. E szent személy ezeket mondta:

„Krisztus Szent Teste ünnepének nyolcadába eső valamelyik napon, miközben a legméltóságosabb Oltáriszentség előtt imádkoztam, Isten mérhetetlen mennyei kegyelmekkel áraszott el. Amikor szerettem volna ily nagy adományért gyengeségemhez mérten valamit viszonzásul adni, az Úr elfogadta vágyaimat, és így szólt: ’Nincs számomra kedvesebb dolog, amit nekem tehetnél, mint hogy megteszed, amit már többször kértem tőled.’

Ekkor feltárta Szentséges Szívét, és így szólt: ’Íme, a Szívem, nézd az emberek iránti oly nagy szeretettől égő Szívet, amely mindent megtett, erejét teljesen kimerítve, hogy oly sok módon tanúsítsa nekik mérhetetlen szeretetét. Sokan közülük azonban nemcsak hogy nem hálásak irántam, hanem folyamatosan bántanak a szeretet e misztériumában. Ami még jobban fáj, hogy a nekem szentelt személyek is ilyen sértésekkel illetnek. Ezért azt kérem tőled, hogy a Szent Testem ünnepének nyolcadát követő pénteket sajátos módon Szívem tiszteletére szenteljék. Ezen a napon járuljanak szentáldozáshoz, és ezzel elégtételt szolgáltassanak azokért a sérelmekért, melyekkel Szívemet az Oltáriszentségben illetik, főképpen amikor azt a hívek imádására kiteszik. Én megígérem, hogy mindazokat, akik ily módon tisztelik Szívemet, Szívem az isteni szeretet kegyelmeinek bőségével fogja elhalmozni.’

Erre a nővér így válaszolt: ’Jaj, Uram, milyen segítőtársat akarsz alkalmazni szándékaid végrehajtására! Engem, akinek nagy hitványsága és számtalan bűne inkább akadályozni fogja szándékod sikerét, mintsem hogy előmozdítsák! Hiszen annyi más szolgád is van, akik az általad kívánt művet buzgón előmozdíthatják.’

Erre Jézus így szólt: ’Te butuska, hát nem tudod, hogy én e világ gyengéit választom ki, hogy megszégyenítsem az erőseket? Az én bölcsességem sajátossága, hogy törékeny embereket használok fel szándékaim végrehajtására. Így ők gyengeségük tudatában semmit sem tulajdonítanak maguknak, így az én hatalmam dicsőségesebben ragyog fel.’

Erre a nővér így szólt: ’Uram, mutasd meg tehát parancsaid végrehajtásának útját és módját!’

Mire Jézus így szólt: „Keresd fel N. szolgámat (La Colombière Kolost), s az én nevemben mondd meg neki, hogy mindenképpen törekedjék ennek a vallásos gyakorlatnak bevezetésére. Ez lesz Szívemnek a legkedvesebb. Ne csüggedjen, amikor sok akadállyal találkozik, mert ez nem fog hiányozni. Tudnia kell, hogy mindenre képes az, aki nem magában bízik, hanem kizárólag Istenben.

Áldalak téged, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztad a kicsinyeknek. {*} Igen, Atyám, így tetszett ez Neked.

Szívem Istene és osztályrészem mindörökké az Isten. {*} Igen, Atyám, így tetszett ez Neked.

Istenünk és Atyánk, kegyelmed ajándékai világosítsák és erősítsék Egyházadat. Te La Colombière Koloshoz, hűséges szolgádhoz szíve csendjében szóltál, hogy túláradó szereteted tanúja legyen.

III. Pál 1540. szeptember 27-én hagyta jóvá Jézus Társasága első formuláját, és engedélyt adott a rendalkotmány megírására. Szent Ignác, akit közben megválasztottak általános elöljárónak, öt, még Rómában tartózkodó társával (Codure, Laynez, Salmerón, Jay és Broët) a következő év április 22-én a falakon kívüli Szent Pál-bazilikában a Szűzanya kegyképe előtt letette ünnepélyes fogadalmát. Méltán tekintjük ezt a napot Jézus Társasága születésnapjának. Valahányszor egy jezsuita fogadalmat tesz, különös módon hitet tesz Mária mint a Társaság Édesanyja mellett.

Akit föld, tenger és egek

imádva, áldva zengenek:

a hármas mindenség Urát

Mária méhe fogja át.

Kit mindenek, a hold s a nap

örök Uruknak vallanak,

a Szentlélekkel áthatott

leány testében nyugodott.

Áldott vagy, boldog Szűzanya!

Mindennek teremtő Ura,

bár tenyerén a nagyvilág,

szent méhed rejtekébe szállt.

Míg égi követ érkezik,

a Lélek megtermékenyít,

s kit minden nép áhítva várt,

közénk bensődből árad át.

Jézus, magasztal énekünk,

kit tiszta Szentszűz szült nekünk,

Atyáddal és Lelkeddel is

örökre áld dicséretünk. Ámen.

2. Ant.A Szentlélek leszáll rád, Mária, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz, alleluja.

3. Ant.Mária így szólt: Íme, az Úr szolgálóleánya, történjék velem a te szavad szerint, alleluja.

Azokban a napokban az Úr szólt Ácházhoz, s ezt mondta: „Kérj magadnak jelet az Úrtól, a te Istenedtől, akár az alvilág mélységeiből, akár fentről a magasból!” Ácház így válaszolt: „Nem kérek jelet, nem kísértem az Urat.”

Erre Izajás azt mondta: „Halljátok hát, Dávid háza! Nem elég nektek, hogy próbára teszitek az emberek türelmét, még az Istenem türelmét is próbára teszitek? Ezért az Úr maga ad nektek jelet: Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Emmánuelnek nevezi el, mert velünk az Isten.”

Vessző kél majd Izáj törzsökéből, és hajtás sarjad gyökeréből. Az Úr Lelke nyugszik rajta, a bölcsesség és az értelem, a tanács és az erősség lelke, a tudás és a jámborság lelke, s eltölti őt az Úr félelmének lelke.

Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, s nem aszerint ítélkezik, amit a fül hall, hanem igazságot szolgáltat az alacsony sorsúaknak, és méltányos ítéletet hoz a föld szegényeinek. Szája vesszejével megveri az erőszakost, s ajka leheletével megöli a gonoszt. Az igazságosság lesz derekán az öv, s a hűség csípőjén a kötő.

Akkor majd együtt eszik a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével. Együtt legelészik majd a borjú s az oroszlán, egy kisgyerek is elterelgetheti őket. Barátságban legelészik a tehén a medvével, a kicsinyeik is együtt pihennek; és szalmát eszik az oroszlán, akárcsak az ökör. A csecsemő nyugodtan játszadozhat a viperafészeknél, s az áspiskígyó üregébe is bedughatja kezét az anyatejtől elválasztott kisgyerek. Sehol sem ártanak, s nem pusztítanak az én szent hegyemen. Mert a föld úgy tele lesz az Úr ismeretével, mint ahogy a vizek betöltik a tengert.

Íme, a szűz fogan és fiút szül. {*} És így nevezik: Csodálatos, Isten, Erős, alleluja.

Dávid trónján fog ülni, és királysága mindörökké tart. {*} És így nevezik: Csodálatos, Isten, Erős, alleluja.

A II. vatikáni zsinatnak az Egyházról szóló, Lumen gentium kezdetű dogmatikus konstitúciójából

A Boldogságos Szűz, akit az isteni Gondviselés terve az Ige megtestesülésével kapcsolatban eleve Isten anyjának rendelt, itt a földön isteni Üdvözítőnk anyja, másokat messze fölülmúló, nagylelkű társa és az Úr alázatos szolgálója lett. Krisztust méhébe fogadva, evilágra szülve, gondozva, a templomban az Atyának bemutatva, és a kereszten haldokló Fiával együtt szenvedve – engedelmességével, hitével, reményével és lángoló szeretetével – egyedülálló módon együttműködött az Üdvözítő művével a lelkek természetfölötti életének helyreállítására. Éppen ezért a kegyelem rendjében anyánk.

Máriának ez az anyasága a kegyelem rendjében szüntelenül megmarad az angyali üdvözletkor hittel adott beleegyezéstől kezdve – melyben a kereszt alatt is vonakodás nélkül kitartott – egészen az összes választott örök beteljesedéséig. Mert ezt az üdvösséges feladatot a mennybevételekor sem tette le, hanem szüntelen közbenjárásával kieszközli nekünk az örök üdvösség ajándékait. Anyai szeretetével gondoskodik Fia testvéreiről, akik még zarándokok, s veszedelmek között forognak és szorongatások érik őket, míg el nem érkeznek a boldog hazába. Ezért nevezik a Boldogságos Szüzet az Egyházban Szószólónak, Segítőnek, Oltalmazónak, Közvetítőnek. Természetesen ezeket úgy kell érteni, hogy ne csökkentsék Krisztus, az egyetlen Közvetítő méltóságát és hatóerejét, és ahhoz semmit hozzá ne adjanak.

Nincs ugyanis teremtmény, akit a megtestesült Igével és Megváltóval egy sorba lehetne állítani; hanem miként Krisztus papságában másképpen részesednek a fölszentelt szolgák, mint a hívő nép, s miként Isten egyetlen jósága valóban sokféleképpen árad szét a teremtményekben, úgy a Megváltó egyedülálló közvetítése sem zárja ki, hanem életre hívja a teremtményekben az egy forrásból merítő változatos részvételt.

Máriának ezt az alárendelt szerepét az Egyház kétkedés nélkül vallja, szüntelenül tapasztalja, és a hívők szívének ajánlja, hogy ennek az anyai oltalomnak támogatásával bensőségesebben ragaszkodjanak a Közvetítőhöz és Üdvözítőhöz.

Hogyan énekeljem dicséretedet szeplőtelen Szűz Mária? {*} Mert akit az egek sem voltak képesek magukban tartani, azt te méhedben hordoztad, alleluja.

Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse. {*} Mert akit az egek sem voltak képesek magukban tartani, azt te méhedben hordoztad, alleluja.

Áldott légy, ó, irgalmasság anyja,

Isten anyja és kegyesség anyja-

Remény anyja, és kegyelem anyja

Boldog öröm és kedvesség anyja.

Áldott légy, ó boldog szűz leányka

Mert Aki ül Atyja jobb oldalán,

Ki kormányoz földet és egeket,

Szent méhedbe magát zárja benned.

Téged Isten csodásan teremtett,

Alázatos szolgálóra nézett.

Kedves jegyest, aki úgy keresett

Sosem talált nálad kedvesebbet.

Téged örök Atya megteremtett

Egyszülötte megárnyékoz téged

A Szentlélek megáldott gyümölccsel

Nékik szívünk hódol dicsérettel. Ámen

1. Ant.Az üdvösség ragyogó hajnala, belőled, Szűz Mária, lépett ki az igazságosság Napja, aki meglátogatott minket, a magasságból Felkelő, alleluja.

2. Ant.Ó, mennyire tisztaságos Anya, aki szeplőt nem ismert, és megérdemelte, hogy Istent hordozza, alleluja.

3. Ant.Áldott vagy te, Szűz Mária, a fölséges Úr Istentől, áldottabb minden asszonynál a földön, alleluja.

Jézus Krisztus isteni mivoltában, Istennel való egyenlőségét nem tartotta olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodjék, hanem szolgai alakot öltve kiüresítette önmagát, az emberekhez lett hasonló, külsejében olyan volt, mint egy ember.

Benedictus-ant:Az Úr Isten így szólt a kígyóhoz: Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, ivadékod és az ő ivadéka közé; ő széttiporja fejedet, alleluja.

Szűz Máriának, Társaságunk Édesanyjának ünnepét ülve alázatosan kérjük Jézus Krisztust, a mi Üdvözítőnket:

Jézus, aki a világ megváltására készülve Szűz Máriát édesanyádnak választottad,

közbenjárására add, hogy a megváltás művének buzgó szolgáivá váljunk!

add meg nekünk, hogy szegénységedet szeressük, és hatásait megtapasztaljuk!

Jézus, aki édesanyáddal megjártad a száműzetés útjait, és az evangéliumot hirdetve jártál körül,

add, hogy készek és nagylelkűek legyünk, hogy a föld bármely pontján hirdessük a te igédet!

Mindenható, örök Isten, kinek keresztre feszített egyszülött Fia édesanyját, a Boldogságos Szűz Máriát számunkra is anyává tette, add, kérünk, hogy az ő szeretetének segítségével Jézus legkisebb Társasága, melynek tagjai az ő színe előtt neked szentelik magukat, engedelmesen szolgálhassanak Fenségednek, és tökéletesen követhessék Fiadat.

Ant. Krisztus, belépve a világba, így szólt: Testet alkottál nekem; íme, eljövök, hogy megtegyem, Isten, a te akaratodat, alleluja.

Íme, Isten hajléka az emberek között; velük fog lakni, ők az ő népe lesznek, maga a velük lakó Isten lesz az ő Istenük.

Ant. Kiválasztotta őt Isten, előre kiválasztotta, sátrában adott neki lakóhelyet, alleluja.

Áldott az Úr, aki az eget és a földet teremtette, mert nevedet úgy felmagasztalta, hogy dicséreted nem hal ki az emberek szívéből, akik megemlékeznek Isten hatalmáról mindörökké.

Zengedezzél, Sion leánya, ujjongj, Izrael, örvendezzél és vigadj teljes szívvel, Jeruzsálem leánya! Izrael Királya, az Úr körödben van.

Tengernek csillaga,

Isten édesanyja,

üdvöz légy, mindig szűz,

menny boldog kapuja!

Gábriel főangyal

ávéval köszöntött:

légy te nekünk béke,

Éva helyett áve!

Oldd a bűnös láncát,

gyújts a vaknak fáklyát,

űzd rólunk a rosszat,

esdj le minden jókat!

Mutasd meg: Anyánk vagy!

Hallgasson meg érted,

aki értünk benned

jó szívvel vett testet.

Szüzek legszebb Szüze,

szelídségnek tükre,

bűntől szabadokká,

tégy tisztákká, jókká!

Tisztaságban éljünk,

biztos úton járjunk,

hogy Jézussal együtt

legyen vigasságunk.

Atyának dicsőség,

Krisztusnak tisztesség,

Szentlélek Istennek

egy áldás adassék! Ámen.

Ant. 1 Így szólt Jézus anyja: Amit csak mond nektek, tegyétek meg, alleluja.

Ant. 2 Így szólt az Úr édesanyjához: Asszony, íme, a te fiad; a tanítványhoz pedig: Íme, a te anyád, alleluja.

Ant. 3 Mindnyájan állhatatosan kitartottak az imádkozásban, Máriával, Jézus anyjával.

Amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte a Fiát, aki asszonytól született, és ő alávetette magát a törvénynek, hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük.

Magnificat-ant:Íme, méhedbe fogansz, és fiút szülsz, és nevét Jézusnak hívod, alleluja.

Alázatosan kérjük Istent, aki azt akarta, hogy mindent Édesanyánk, Mária által kapjunk meg:

Isten, aki Máriát arra indítottad, hogy Fiad minden szavát megőrizze szívében,

Isten, aki azt akartad, hogy a kereszten haldokló Fiaddal az ő édesanyja, Mária együtt szenvedjen,

Mária segítségével add meg nekünk, hogy keresztünket átkaroljuk, és Fiadat szorosan kövessük!

Isten, aki a szeplőtelen Szűz Máriát lélekben és testben felvetted a mennyei dicsőségbe,

add, hogy minden elhunyt hívő felvételt nyerjen az örök dicsőségbe, és Máriával és Jézussal lehessen!

KANÍZIUSZ SZENT PÉTER, ÁLDOZÓPAP ÉS EGYHÁZTANÍTÓ, A KÖZÉP-KELET-EURÓPAI ASSZISZTENCIA VÉDŐSZENTJE

Nijmegenben született 1521-ben. Kölnben tanult, 1543-ban lépett be Jézus Társaságába. 1546-ban szentelték pappá. 1549-ben Szent Ignác nyolcadik jezsuitaként bocsátotta ünnepélyes fogadalmakra. Harminc éven keresztül azon fáradozott, hogy Németországot visszatérítse a katolikus hitre. Főbb állomáshelyei Ingolstadt, Bécs, Prága, Augsburg, Innsbruck és München voltak. Írt, prédikált, birodalmi gyűléseken és egyházi tárgyalásokon vett részt. A felső-német rendtartomány első tartományfőnöke volt. Különösen jelentős három katekizmusa (1555, 1556, 1558). 1580-tól haláláig (1597. december 21.) a svájci Fribourgban élt az általa alapított kollégiumban. (Szentté avatás 1925-ben.)

(Edit. O. Braunsberger, Petri Canisii Epistulæ et Acta, I, Friburgi Brisgoviæ 1896, pp. 53-55)

Kaníziusz Szent Pétert méltán nevezik Németország második apostolának. Mielőtt – apostoli áldásban részesülve – oda indult volna, már mélységes lelki élményekben volt része. Ezekről a következő szavakkal számolt be:

„Örök Főpap! Úgy tetszett a te végtelen jóságodnak, hogy buzgó szívvel ajánljam magamat apostolaid pártfogásába, és ők tegyék hatékonnyá, erősítsék meg a kapott apostoli áldást. A Vatikánban őhozzájuk járulunk, és kegyelmed irányításával ők tesznek csodálatosan nagyot velünk. Nekem ott nagy vigasztalásban volt részem, élményszerűen éreztem meg azt a kegyelmet, amelyet ilyen nagyszerű közbenjárókon át nekem adtál. Megáldottak engem is, megerősítették németországi küldetésemet ők is, szinte úgy tűnt nekem, hogy mint Németország apostolát biztosítottak jóindulatukról. Te tudod, Uram, hogy azon a napon milyen nagyon és milyen sokszorosan kötötted lelkemre Németország ügyét, hogy meg ne szűnjék többé érte aggódni, sőt szívesen adjam érte életemet és halálomat.

Te pedig szentséges Testedben szinte kitártad előttem Szívedet. Úgy éreztem, hogy szemtől-szemben láthatom. Azt kívántad, hogy igyam ebből a kútfőből. Egyenest arra hívtál, Üdvözítőm, hogy üdvösséget merítsek forrásodból. Én meg szívből vágyódtam arra, hogy e forrásból a hit, remény, szeretet árasszon el engem. Szomjaztam a szegénységet, a tisztaságot, az engedelmességet. Azt kívántam, hogy te moss meg tisztára egészen és ékesíts föl ünnepi öltözettel. Miután pedig édességes Szívedhez hatolhattam és szabad volt szomjamat benne oltanom, hármas szövésű köntöst ígértél nekem, hogy lelkem csupaszságát az födje be, a béke, a szeretet és az állhatatosság, ez a három. Mennyire-mennyire hozzátartoznak ezek szerzetesi hivatásomhoz! Azt remélem, ez üdvös öltözet erejében semminek sem leszek hiányában, és minden a te dicsőségedre fog válni.”

Minden írástudó, aki jártas a mennyek országának tanításában, {*} Hasonlít a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő.

Az okos ember szívében bölcsesség lakik, és bölcsességére megtanítja a tudatlanokat is. {*} Hasonlít a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő.

Benedictus-ant:Az istensimerők ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.

Magnificat-ant:Ó, hitünk nagy tanítója, Egyházunk fénye, Isten törvényének buzgó kedvelője, Kaníziusz Szent Péter, az Isten Fiánál könyörögj értünk!

Istenünk, te Kaníziusz Szent Péter áldozópapnak megadtad, hogy erényes életével és tudásával védelmezze a katolikus hitet. Közbenjárására engedd, hogy örvendezve megtaláljanak téged azok, akik keresik az igazságot, hívő néped pedig állhatatos maradjon hitében.

A spanyolországi Dalías községben született 1864-ben. A szemináriumi tanulmányok után 1887-ben pappá szentelték, és Chincón és Estremera községekben lelkipásztorkodott, majd tanár lett a madridi szemináriumban. 1906-ban belépett a Társaságba. 1911-től haláláig (1929-ig) a madridi professzus-házban dolgozott hitszónokként, gyóntatóként, lelki vezetőként, a szegények és elhagyatottak atyjaként, világi apostolok képzőjeként. (II. János Pál pápa avatta szentté.)

(Escritos del P. José María Rubio, Madrid, Apostolado de la Prensa, 1932, pp. 159 ss)

Igazán imádni akarod Istent? Előbb ismerd el kicsiny mivoltodat; mert Istennek akár legtündöklőbb imádása is önmagunk megismerésével kezdődik: kicsinek, jelentéktelennek, szegénynek ismerni el magam. Itt beigazolódik az a mondás, hogy az alázat: igazság, az igazság ugyanis abban áll, hogy felismerjük semmiségünket. Miért is létezünk? Mi is vagyunk? Ugyanakkor mégsem elegendő csupán az, hogy kicsinek ismerjük el magunkat, ha ezzel egy időben nem állítjuk Isten nagyságát. Az átváltoztatott Szentostyában rejtőzik Jézus Krisztus egész mindenhatósága, bölcsessége és jósága. Mert itt jelen van az ő élő Szíve, éppúgy, amint a mennyben. Amikor így imádjuk, akkor lélekben és igazságban imádjuk.

Miután pedig így imádtunk, meg kell nyitnunk szívünket az összes többi érzelmeknek. Jól tudod, hogy az evangéliumok az imádás változatos formáira tanítanak. Az egyik mód, hogy mélyen leborulunk előtte, csendben maradunk. Olykor az ilyenfajta imádáshoz könnyek, sóhajtások is kapcsolódnak, vagy szavak, mondatok, kérések. Az imádásnak mindezen módjai kétségtelenül gyakorolhatók a szentségi Jézus előtt, akkor is, ha olykor elegendő, ha belül, a lelkünkben borulunk le előtte.

„Mi tegyek – kérdezheti valaki –, ha nem jut eszembe semmi, amit mondjak?” Mutasd meg neki azt, amid van, és imádd… és remélj. „De nem tudom, hogy mit mondjak.” Nem fontos ez, elég a te csended. Bármennyire üresnek, bezártnak és száraznak éled meg a szívedet, és kísértésekkel és zavarral telinek, mégis tarts ki az imádásodban! Mert egyedül ez önmagában már nagyszerű tett Isten előtt. Ha aztán valamikor a hála érzését tapasztalod magadban, vagy vágyakat, hogy áldozatosabb legyél Isten iránt, fogadd el ezeket az érzéseket, amelyeket a Szentlélek ad neked, és vidd Jézushoz. Ez a legkiválóbb módja, hogy a szentségimádást gyakorold.

Én vagyok a jó Pásztor, és ismerem juhaimat. {*} És életemet adom juhaimért, alleluja.

Azért jöttem, hogy életük legyen, és minél bőségesebben legyen. {*} És életemet adom juhaimért, alleluja.

Isten, a mi irgalmas atyánk, te Rubio Szent József áldozópapot a kiengesztelődés szentségének kiszolgálójává és a szegények apjává tetted. Kérünk, add meg nekünk, hogy az Ő példájára a magukra hagyatottakat segítsük, és mindenkihez szeretettel forduljunk.

BOBOLA SZENT ANDRÁS, ÁLDOZÓPAP ÉS VÉRTANÚ, A KÖZÉP-KELET-EURÓPAI ASSZISZTENCIA TÁRSVÉDŐSZENTJE

1591-ben született Dél-Lengyelországban, 1611-ben lett jezsuita, 1622-ben szentelték pappá. Először Vilniusban hitszónokként és Mária-kongregációk vezetőjeként működött; 1636-tól vándormisszionáriusként járta Lengyelországot. A keleti ortodox egyházhoz tartozó kozákok ekkor vad üldözést indítottak a katolikusok ellen, akiket Bobola igyekezett megerősíteni hitükben. A kozákok 1657-ben elfogták, és olyan embertelen kínzások után, amilyenekre nem sok más példa van, Janov városában kivégezték. (Szentté avatás 1938-ban.)

Bobola András egészen a papi szolgálatnak szentelte magát, melyet először Vilniusban, majd Bobrujsk városban csodálatos buzgósággal gyakorolt. Buzgóságát nem csökkentette sem a számtalan fáradozás, sem az ellenséges viszonyok, sem az ellenségek fenyegetőzése, sem pedig a pestis, amely három egymást követő éven át dühöngött azon a vidéken. Arra törekedett, hogy mindenkit megerősítsen a keresztény tökéletességben, és a megzavart, babonaságtól fogva tartott lelkeknek fényt és vigasztalást vigyen. Akár városban, akár vidéken szorgalmasan oktatta a keresztény tanítást, látogatta a szegények házait és piszkos kunyhóit, igyekezett magához édesgetni az embereket, hogy a katolikus hit igazságairól meghitten beszélgethessen velük. Nem hanyagolta el a börtönbe lévőket vagy a betegeket sem. Sosem hiányzott nekik az a megkönnyebbülés, amit a segítsége jelentett. András szeretete a felebarát iránt főleg akkor tündökölt, amikor Lengyelországban 1625-ben, majd négy évvel később ismét vészes pestis tört ki. Néhány társával „mindenkinek mindene lett”: mindig vidám lélekkel a hősies szeretet kiváló példáit nyújtotta. Semmibe vette a betegség fertőzésének veszélyét, gondját viselte a testek és még inkább a lelkek egészségének. Ünnepnapokon a szentbeszédeiben olyan hatásosan és olyan nagy szenvedéllyel töltötte be az isteni ige hirdetőjének szerepét, hogy beszédeinek hallgatására a polgárok hatalmas tömege jött össze, sőt maguk a királyi udvar előkelőségei is. Ezért aztán mindenki igazi apostolnak nevezte.

András Isten dicsőségének terjesztésére irányuló buzgóságához a fájdalmak és viszontagságok elszenvedésének nagy vágya is társult. Innen erednek azok a kegyetlen sanyargatások, amelyekkel testét gyötörte, innen a több napig tartó böjtölések, mielőtt misszióba indult volna. Innen az egyedülálló öröm, amikor látta az alkalmat, hogy saját vérével tegyen tanúságot a katolikus hit mellett.

Nem is váratott magára sokáig a küzdelem, amelyet óhajtott. A kozákok ugyanis, akik lerohanták a szerencsétlen Lengyelországot, haragjukban ki akarták irtani a katolikus hitet. 1657. május 16-án, nem messze a Janów közelében fekvő Peredil falutól, Andrást megkötözték, felpofozták és husángokkal verték, egy kötéllel lóhoz kötözték, majd gyötrelmes és véres úton vonszolták Janówba, hogy kivégezzék. Ebben a küzdelemben a lengyel vértanú felért azokkal a kiválóan nemes diadalokkal, amelyeket az Egyház ünnepel. Amikor megkérdezték, hogy latin pap-e, András így szólt: „Katolikus pap vagyok, a katolikus hitben születtem, ebben a hitben akarok meghalni. Hitem igaz; az üdvösségre vezet; ti inkább tartsatok bűnbánatot, és térjetek meg, különben tévedéseitekben megmaradva nem fogjátok elnyerni az üdvösséget. Ha az én hitemet magatokévá teszitek, megismeritek az igaz Istent, és üdvözítitek lelketeket.” Ezektől a szavaktól a kozákok még inkább nekivadultak Krisztus katonája ellen, és nem egyik vagy másik büntetést alkalmazták, hanem szinte számtalant és a legkíméletlenebbeket. Előbb korbácsokkal verték, majd a fejére töviskoronát tettek, megsebezték sarló alakú karddal, majd letépték a bőrt a fejéről. Mellének, hátának és egyéb testrészeinek sebeit égő fáklyákkal perzselték. Mivel a hős vértanú folyamatosan a hitvallást ismételte, levágták ajkait és orrát, nyelvét kitépték, szemét pedig kiszúrták. Végül, amikor András már a halálán volt, az egyik hóhér két kardcsapással véget vetett a keserves vértanúságának.

Szent András példát adott nekünk a munkára és a türelemre. Megtanít ugyanis Isten Országa terjesztésének tevékeny munkálására, és emlékezetünkbe idézi, hogy a kereszten Krisztus megnyílt oldalából született a katolikus egyház, és az ő vére mosta fehérre. Példája inspirálja korunk embereit is, hogy bátran viseljenek el minden nehézséget Istenért és az Egyházért, a mondás szerint: „Keresztény dolog nagyokat tenni és elszenvedni.”

Krisztus szenvedett értünk, példát hagyva nektek. {*} Hogy az ő nyomait kövessétek, alleluja.

Aki bűneinket saját maga elviselte a testében, hogy a bűnöknek meghalva az igazságosságnak éljünk. {*} Hogy az ő nyomait kövessétek, alleluja.

Istenünk, te szétszóródott gyermekeidet Fiad halála által akartad egybegyűjteni. Add, hogy hűségesen részt vegyünk művében, amelyért Bobola Szent András vértanúhalált halt.

Ignác és első társai gyakran látogatták azt a kis kápolnát, amelyben a nép egy régi Mária-képet (Madonna della Strada, Úti Boldogasszony) tisztelt; római lelkipásztori munkájuknak ez a kápolna lett a központja és kiindulópontja. III. Pál a fiatal Társaságra bízta a kápolnát; attól kezdve Ignác és a jezsuiták különösen buzgón tisztelték az Úti Boldogasszonyt. Amikor a kápolna helyébe 1580 körül templom épült (Il Gesù), a kegykép a templomba került.

Föld vigadása, ég új ragyogása,

Nap hajnalfénye, Alkotód szülője,

ments meg a mélytől, védelmezz a vésztől,

Mária, kérünk!

Istennek égből te lettél a lépcső,

melyen Fölsége alászáll a mélybe,

nyújtsd karod nekünk, hogy a csúcsra érjünk,

légy te vezérünk!

Hirdeti rólad prófétai jóslat,

angyali rendek, apostoli szentek

egyként úgy zengik, hogy Isten után vagy

égben az első.

Szentháromságnak örökös imádat,

ő neked, Szent Szűz, mennyben koronát ad,

és megtesz téged a mi királynénkká

s édesanyánkká. Ámen.

Milyen és mennyire nagy jótéteményeket nyert a Társaság a Boldogságos Szűz Mária szeretetéből!

Azt, hogy Isten Anyja a szeretet, milyen sok és kiváló tanúságtételével mutatta meg! Hogy a Társaságra úgy tekint, mint saját szerzetére és családjára, abból lehet levezetni, hogy ő maga különösen együttműködött létrehozásán és gyarapításán.

Ami az elsőt illeti, biztos, hogy adósai vagyunk a Szűznek azért, hogy ő maga adott nekünk alapítót. Ignác ugyanis, amikor jó életre tért, az ő látogatása és kegyelmei révén kapta az első ösztönzést az életszentségre. Azután pedig, aki az ő emlőin táplálkozott, szüntelen növekedés gyanánt sosem szűnt meg folytonos és egészen kiváló kegyelmeket meríteni ugyanattól a szent Szűzből. Ennek tanúbizonysága elsősorban az életének egész tartamán végighúzódó szokás, amellyel a szent Szűz – megmutatván magát Ignácnak, vagy egyedül, vagy isteni szent Fiával együtt – meghívta meghitt beszélgetésre, vagy bevezette a Szentháromsághoz, mindig gazdagítva őt azoknak a kegyelmeknek a gyarapodásával, amelyek egy ily nagy látogató Úrnőhöz illenek, amikor szeretetének megismertetésére törekszik.

Különös segítséget pedig Ignácnak a mi Úrnőnk a Társaság megalapításában kínált. Mivel ugyanis a konstitúciók és a lelkigyakorlatok – a két legkiválóbb mű, amelyekből rendünk él és virágzik – részletekre kiterjedő ihletések segítségével íródtak, amely segítséget Ignác írás közben a boldogságos Szűztől kapta, aki újra meg újra megjelent neki. Innen ered, hogy III. Pál, a bölcs főpap, aki alkotmányunk formuláját olvasva erre az emlékezetes kifejezésre fakadt: „Isten ujja van itt”, hasonló nyíltsággal állíthatta volna, hogy Isten ujjával együtt ugyancsak Isten Anyjának keze észrevehető. Ne hangozzék fonákul arra emlékezni, hogy azt a helyet, ahol a Társaság született, vagyis Jézus nevének templomát Rómában, korábban Úti Miasszonyunk tiszteletének szentelték; vagy még azt is felidézni, hogy a Társaság eme római megszületését megelőzte Párizsban történt megfoganása, egy ugyancsak a boldogságos Szűz nevével megszentelt házban.

Ami a Társaság növekedését illeti, ha elsősorban az egész földkerekségre való kiterjedését tekintjük, tanúként ott van és a Boldogságos Szűz közbenjárását hirdeti Xavéri Szent Ferenc, aki Isten Anyját választotta a távoli japán tájakra irányuló hatalmas útjának vezetőjeként, és ő viharos tengereken szerencsésen elvezette apostoli küldetésének teljesítéséhez. Ferenc ugyanis, eljutva céljába, a keresztény hitnek és a Társaságnak utat készített, amelyet aztán számos mártír vére megszilárdított. Nem beszélhetünk másként de Silveira Gonçalo atyáról sem, aki hasonló módon Afrikába vitte el a hitet és a Társaságot.

Ha pedig a Társaság gyarapodását a társak számán mérjük le, milyen sokan vannak, akiket a Szűz hívott meg, azért, hogy a Társaságot ne csupán számban növelje, hanem a szentségre tett fogadalommal! Mert ugyan kinek, ha nem a boldogságos Szűznek vagyunk adósai azért, hogy nekünk ajándékozta Kosztka Szent Szaniszlót és Gonzága Szent Alajost, a tiszteletreméltó Realino Bernardint és számtalan más rendtársunkat?

Járuljatok Krisztushoz mint élő kőhöz; mint élő kövek épüljetek fel rajta lelki házzá, szent papsággá, {*} lelki áldozatok bemutatására, amelyek kedvesek Istennek, alleluja.

Mindnyájan állhatatosan, egy szívvel-lélekkel kitartottak az imádkozásban Máriával, Jézus anyjával. {*} Lelki áldozatok bemutatására, amelyek kedvesek Istennek, alleluja.

Istenünk, szentséges Atyánk, te szeretett Fiadban kinyilatkoztattad nekünk az utat, az igazságot és az életet. Add, hogy szavát hűségesen kövessük, és Máriának, szent Anyjának példájára és közbenjárására hozzád biztonságosan eljussunk.

Szüzek legszentebb őre vagy,

Istennek Anyja, tiszta Szűz,

az égi udvar ajtaja,

boldog reményünk csillaga.

Te vad tövis közt nyílt virág,

szépséges fehér galamb,

termőág, melynek törzsökén

sebünkre gyógyír sarjadoz.

Megvívhatatlan vártorony,

hajótöröttek csillaga,

a tévely ellen légy erőnk,

mutasson fényed jó utat.

Oszlasd a tévely vak ködét,

zúzz szét lappangó szirteket,

segítsd az úttalan hajóst

a biztonságos part felé.

Atyának, Léleknek legyen

Fiaddal együtt tisztelet,

tőlük nyerted szentségedet,

a fénylő nagy kegyelmeket. Ámen.

Benedictus-ant:Áldott vagy te, Szűz Mária, belőled napként jött elő Krisztus, fénybe borítva a világot, hogy lép-teinket a békesség útjára igazítsa, alleluja.

Tengernek csillaga,

Isten Édesanyja,

üdvözlégy mindig szűz,

menny boldog kapuja!

Gábriel főangyal

ávéval köszöntött:

légy Te nekünk béke,

Éva helyett áve!

Oldd a bűnös láncát,

gyújts a vaknak fáklyát,

űzd rólunk a rosszat,

esdj le minden jókat!

Mutasd meg: Anyánk vagy!

Hallgasson meg érted,

aki értünk benned

jó szívvel vett testet.

Szűzek legszebb Szűze,

szelídségnek tükre,

bűntől szabadokká,

tégy tisztákká jókká!

Tisztaságban éljünk,

biztos úton járjunk,

hogy Jézussal együtt

legyen vigasságunk.

Atyának dicsőség,

Krisztusnak tisztesség,

Szentlélek Istennek

egy áldás adassék! Ámen

Magnificat-ant:Mária, általad van odajárulásunk Krisztushoz és Krisztus által az Atyához; te vagy biztonságos vezetője a zarándoklóknak és az üdvösség kikötőjébe érkezőknek, alleluja.

Berthieu Jakab 1838-ban született Dél-Franciaországban. A saint-flour-i egyházmegye papjává szentelték. Kilenc évig falusi plébánosként működött, majd 35 esztendős korában belépett a Társaságba. 1875-ben az Indiai-óceánban fekvő francia gyarmatra, Sainte-Marie szigetére küldték misszionáriusnak. Buzgón és eredményesen működött, míg 1880-ban az egyházellenes francia kormány ki nem űzte Franciaországból és gyarmatairól a jezsuitákat. Berthieu Madagaszkárra ment, és ott kezdett dolgozni a sziget déli részén, amíg a bennszülött malgasok és a francia katonaság között ki nem tört a háború, és a francia papoknak menekülniük kellett a sziget északi részére. 1885-ben visszatért a béke, és Berthieu folytatta misszionárius munkáját. A forrongások azonban újra kitörtek. A lázadók elfogták Berthieu atyát és hittagadásra szólították fel. Minthogy ezt megtagadta, 1896. június 8-án halálra verték. Boldoggá 1965-ben, szentté 2012-ben avatták.

P. Adolfo Nicolás általános rendfőnök 2012. október 15-én az egész Társaságnak írt leveléből

1896. június 8-án a felkelők egy csapata betört a faluba. Berthieu atya elbújt egy protestáns barátjának házában, a felkelők azonban nemsokára rátaláltak. Elfogták, leráncigálták róla talárisát. Az egyik felkelő megkaparintotta az atya feszületét, és rákiáltott: „Ez a te védőamuletted? Ezzel vezetted félre a népet! Még hosszú ideig szeretnél imádkozni?” Berthieu ezt felelte: „Imádkoznom kell egészen a halálomig.” Az egyik lázadó erre baltájával homlokon ütötte. Az atya térdre rogyott, ömlött belőle a vér. Ezután a lázadók elmentek és magukkal vonszolták Berthieut egy hosszúnak ígérkező vándorlásra. Az atya útközben így szólt az őt kísérő felkelők egyikének: „Engedjétek el a kezem, hogy elővehessem a zsebkendőt. Ki szeretném törölni szememből a vért, mert nem látom az utat.” Amikor menet közben az egyik felkelő megszólította, Berthieu atya megkérdezte tőle: „Fiam, meg vagy-e keresztelve?” „Nem” – volt a válasz. Erre az atya kihúzott a zsebéből egy kis feszületet és érmecskéket, s odaadta a felkelőnek, mondván: „Életed minden napján imádkozz Jézus Krisztushoz. Mi már nem fogunk többé találkozni, de ne felejtsd el ezt a napot. Ismerd meg a keresztény vallást, és ha meglátsz egy papot, kérd, hogy kereszteljen meg.”

Körülbelül tíz kilométer gyaloglás után a csoport megérkezett Ambohitrába, ahol Berthieu atya annak idején templomot épített. A felkelők egyike azt hajtogatta, hogy az atyának nem szabad belépnie a faluba, mert jelenléte megszentségtelenítené az ottani fétisszobrokat. Háromszor követ dobtak az atyára. A harmadik dobás sebet ejtett rajta, úgyhogy az atya földre rogyott. A falu közelében az egyik felkelő, látva, hogy Berthieu izzad, zsebkendőjét sárba és piszkos vízbe mártva bekötözte vele a fejét. Erre a többi felkelő elkezdett gúnyolódni: „Nézzétek az európaiak királyát!” Ezután az egyik felkelő késével férfiatlanította az atyát, ezzel további vérveszteséget okozva neki, így az atya teljesen kimerült.

Már közeledett az este, amikor az Antananarivotól 50 kilométerre északra fekvő Ambiatibe faluba értek. Itt a felkelők megvitatták, mit tegyenek a pappal, és elhatározták, hogy megölik. Főnökük felállított egy hatfős puskás kivégzőosztagot. Ezt látva Berthieu atya letérdelt. Ketten rálőttek, de a golyók nem találtak. Berthieu keresztet vetett, és lehajtotta fejét. A lázadók egyik vezetője hozzálépett, és felszólította: „Hagyd el gyűlöletes vallásodat, és ne vezesd félre többé a népet. Ha ezt megígéred, tanácsossá és főnökké fogadunk, és megkíméljük életedet.” Berthieu ezt válaszolta: „Nem tehetem. Inkább meghalok.” Újabb két lövést adtak le rá, Berthieu pedig ismét imádságra hajtotta a fejét. A lövések azonban megint eltévesztették. Az ötödik lövés eltalálta az atyát, de nem ölte meg. Továbbra is egyenesen tartotta magát, térden állva. Végül egy közelről leadott hatodik lövés kioltotta az életét.

Berthieu Jakab atya a következő szavakkal írta le feladatát: „Misszionáriusnak lenni azt jelenti, hogy belsőleg és külsőleg is mindenkinek mindene leszek. Felelősséggel tartozom az emberekért, állatokért, tárgyakért, mindenért. Egyetlen célom pedig az, hogy szívemet nagylelkűen kitárva segítsem a lelkek üdvösségét.” Az atya számos tevékenysége: nevelői munka, építkezések, öntözőcsatornák és kertek létesítése, mezőgazdasági oktatás stb.; mindez azt bizonyítja, hogy Berthieu szavait tettekre váltotta. Az atya fáradhatatlan hitoktató volt. Az egyik helybeli fiatal tanító észrevette, hogy az atya, még lovaglás közben is, nyitottan kezében tartotta a katekizmust. Ezt látva megkérdezte: „Atya, miért tanulja még mindig a katekizmust?” Berthieu ezt válaszolta: „Fiam, a katekizmus olyan könyv, amelyet sohasem lehet eléggé mélyen megérteni, hiszen magában foglalja az egész katolikus tanítást.”

Abban az időben nem volt szokás, hogy a misszionáriusok visszalátogatnak szülőföldjükre. Berthieu atya egy alkalommal ezt mondta: „Isten a tudója, hogy mennyire szeretem most is szülőföldemet, a kedves Auvergne vidékét. Isten azonban megadta nekem a kegyelmet, hogy még jobban szeressem Madagaszkár parlagon álló mezőit, ahol csak néhány lelket tudok fogni az Úr számára…. A misszió halad, bár gyümölcse egyes helyeken még csak reménybeli, más helyeken pedig alig látható. De ez mit sem számít. Csak az a fontos, hogy jó magvetők legyünk. Isten majd megadja a növekedést a maga idejében.”

Berthieu atya az imádság embere volt. Az imából merítette erejét. Egyik katekétája mondta: „Amikor csak keresni mentem, szinte mindig úgy találtam, hogy térden állva imádkozik a szobájában.” Egy másik katekéta ezt mondta: „Egy atyát sem láttam olyan sokáig imádkozva az Oltáriszentség előtt tartózkodni, mint őt. Amikor csak kerestük, biztosak lehettünk, hogy ott megtaláljuk.” Egy jezsuita testvér pedig ezeket vallotta: „Amikor Berthieu atya lábadozó beteg volt, és beléptem szobájába, mindig térdelve és imádkozva találtam.” Annyira nyilvánvaló volt az Isten iránti szeretete, hogy malgasy nyelven tia vakakanak, vagyis „az ájtatosnak” hívták. Mindig a rózsafüzért vagy a breviáriumot tartotta a kezében. Hite megnyilvánult az Oltáriszentség iránti áhítatában. Az Eucharisztia volt lelki életének forrása. Különösen tisztelte Jézus Szentséges Szívét, melynek felajánlotta magát misszióba indulása előtt Paray-le-Monialban, Madagaszkáron pedig buzgón terjesztette Jézus Szíve tiszteletét. Nagyon tisztelte Szűz Máriát is, elzarándokolt Lourdesba, kedvenc imája a rózsafüzér volt. Ezt imádkozta akkor is, amikor halálának helyére vezették. Nagyon tisztelte Szent Józsefet is.

Lelkipásztorként keresztényeit Krisztus szavaival szokta megszólítani: „Kis gyermekeim”{n}{r}Ján 13, 33{/r}{/n} Még kivégzőit is szelíden a ry zanako, vagyis „gyermekeim” szóval szólította meg. Szeretete mindig tisztelettel párosult, még akkor is, amikor hibázó híveit meg kellett dorgálnia. Ugyanakkor képes volt erős és határozott szavakat is használni, amikor azt gondolta, Isten és az Egyház érdekei forognak kockán. Nem titkolta el a keresztény élet követelményeit, például a monogám és felbonthatatlan házasságot. Minthogy akkoriban Madagaszkárban a többnejűség volt szokásban, Berthieu atya ostorozta azokat az igazságtalanságokat és visszaéléseket, amelyek ezzel a szokással jártak. Ezáltal, főképpen a hatalmasok között, ellenségeket is szerzett.

Életének teljes és visszavonhatatlan odaadása Krisztus követésében: ez volt elköteleződésének alapja. Megpróbáltatások közepette is megőrizte humorérzékét, mindig megmaradt barátságosnak, alázatosnak és segítőkésznek. Szerette idézni az evangélium szavait: „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet. Féljetek inkább azoktól, akik az ember lelkének elvesztését okozzák.”{n}vö. {r}Mt 10, 28{/r}{/n} Tanításai során gyakran beszélt a test feltámadásáról. Hívei később is jól emlékeztek következő szavaira: „Még akkor is, ha felfal téged egy krokodil, fel fogsz támadni!” Talán saját halálának körülményeit érezte meg előre? Halála után ugyanis Ambiatibe falu lakói testét a vértanúsága helyéhez közeli Mananara folyóhoz hurcolták, és ott vízbe dobták. Holtteste sohasem került elő.

A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. {*} Készen vár rám az igazság győzelmi koszorúja.

Mindent elvetettem, hogy Krisztust megismerjem, és a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget; így hozzá hasonulok a halálban. {*} Készen vár rám az igazság győzelmi koszorúja.

Istenünk, te Madagaszkár szigetén Berthieu Szent Jakab áldozópap és vértanú vérével termékenyítetted meg Egyházadat; add meg jóságosan, hogy az ő közbenjárására mindenütt bőséges termést hozzon a keresztények vetése.

A Kanári-szigeteken született 1534-ben. Noviciátusának elvégzése után Brazíliába küldték, és ott teljes szívvel, Krisztus szeretetétől indítva a bennszülöttek szolgálatának szentelte magát. Pappá szentelése (1566) után tíz évig két missziós állomás elöljárója, majd tíz évig a brazíliai rendtartomány főnöke volt. Elsőnek írta meg a bennszülöttek nyelvének (tupí) nyelvtanát és szerkesztett ezen a nyelven katekizmust. Nagyon eredményesen dolgozott a helyiek társadalmi és erkölcsi állapotának kiművelésén; jelentős szerepe volt São Paulo és Rio de Janeiro magalapításában; úgy ismerték és tisztelték, mint Brazília apostolát. 1597-ben halt meg Reritiba (ma Anchieta) városkában. Boldoggá 1980-ban, szentté 2014-ben avatták.

Szent Anchieta József Laynez Jakab generálisnak írt leveléből, 1560. június 1-én.

(In: Serafim Leite S.I., Cartas dos primeros Jesuitas do Brasil, vol. 3 (1558-1563), São Paulo, 1954, pp. 253-255.)

Semmi sem fáradságos annak, aki Isten szeretetével eltelve a lelkek üdvét keresi

Sokat tudnék mesélni, különösen a rabszolgákról, akik közül néhányan, amint megkeresztelkednek, vagy nem sokkal az után, hogy elvégzik a gyónásukat, az Úrhoz térnek. Igyekszünk meglátogatni minden tanyát és falut, indiánokét és portugálokét egyaránt, nem törődve az időjárás viszontagságaival, hőségben vagy esőben, áradó folyókon keresztül. Gyakran megtörténik, hogy éjszaka sietünk a betegekhez, sötét erdőkön áthaladva, a meredek ösvények és a rossz idő ellenére. Nagyszámú ez a nép, és nagyon szétszórtan élnek, ezért nem tudunk mindnyájukkal foglalkozni. Még ha sokkal többen lennénk, akkor sem volnánk elegendően. Hozzá kell még tenni azt is, hogy mi magunk is, akik az ő szolgálatukra vagyunk, gyakran megbetegszünk, vagy a fáradtságtól képtelenek vagyunk folytatni az utunkat, és nekünk is orvosra lenne szükségünk. De semmi sem csupán fáradság annak, aki Isten szeretetével eltelt, a lelkek üdvösségét keresi, és nem habozna a saját életét is odaadni értük. Gyakran amikor alszunk, akkor hívnak sürgősen a betegekhez vagy haldoklókhoz. Elidőztem a haldoklókról szóló beszámolónál, mert úgy tekintem, mint olyan apostoli munkát, ami valóban az örök élet gyümölcseit termi. Az élőkről azonban kevés mondanivalóm van: általában nagy ingatagságot mutatnak, nem várhatunk tartós dolgokat tőlük. „Boldogok pedig azok, akik az Úrban halnak meg”{n}{r}Jel 14, 13{/r}{/n}, mert e világ veszélyes tengeréből kimentve és „megszabadulva a halál kötelékeitől”{n}vö. {r}Zsolt 23, 7{/r}{/n}, a hit ajándékával és jól felkészülve mennek át az örök életbe. Ez vigasztal minket és enyhíti azt a szenvedést, amit az élők rossz magatartása miatt tapasztalunk. Őket pedig továbbra is nagy odaadással tanítjuk és buzdítjuk imádsággal és személyes beszélgetésekben, hogy tartsanak ki kötelességeik teljesítésében. Sokan közülük minden vasárnap gyónnak és áldoznak, és messziről is érkeznek, hogy gyónjanak és részt vegyenek a szentmisén.

Szívesen nektek adtuk nemcsak Isten evangéliumát, hanem életünket is. {*} Mert nagyon megkedveltünk titeket.

Fiacskáim, akiket fájdalommal szülök újra, míg Krisztus kialakul bennetek. {*} Mert nagyon megkedveltünk titeket.

Istenünk, kérünk, áraszd ránk kegyelmedet, hogy Anchieta Szent József áldozópap példájára az evangélium hűséges szolgálatában mindenkinek mindene legyünk, és testvéreinket Krisztus szeretetében megnyerjük neked.

Mantova mellett született 1568-ban a Gonzága őrgrófok elsőszülött fiaként. A firenzei udvarban apródként szolgált; kilencévesen örök szüzességet fogadott. Évekig élt Madridban, II. Fülöp udvarában, Ausztriai Mária apródjaként. Tizenhét éves volt, amikor kemény küzdelem után apjától engedélyt kapott, hogy a Jézus Társaságába lépjen. A jezsuiták római kollégiumában tanult teológiát. Közben rendszeresen járt ki a városba és ápolta a tífuszos betegeket. Ő is elkapta a tífuszt. Szervezete teljesen legyengült, és az Úr Szent Testét magához véve, 1591. június 21-én meghalt. Szentté avatás 1726-ban. XIII. Benedek pápa 1729-ben az ifjúság, főképp a tanulók védőszentjének nyilvánította.

A Szentlélek kegyelme és vigasztalása legyen veled, kegyelmes Úrnőm, anyám! Ezért imádkozom mindig. Amikor leveledet megkaptam, éppen a halál országában jártam. De hát így van ez: fel kell néznünk időnként az égre, hogy e földi életben is dicsérjük az örök Istent. Minap azt hittem, hogy már idő előtt befejezem az életutamat. Hogyan is mondja Szent Pál a szeretetről? Sírni a sírókkal és örvendezni az örvendezőkkel{n}vö. {r}Róm 12, 15{/r}{/n}. Ha ez így van, akkor neked is nagyon kell örülnöd, kegyelmes anyám, annak, amit te is jótéteménynek és kegyelemnek tartasz, hiszen Isten megadta nekem azt az igazi örömet, hogy csöppet sem félek attól, hogy őt valaha is elveszíthetném.

Különben bevallom neked, kegyelmes Úrnőm, hogy egészen megdöbbenek, ha elmélkedem Isten jóságáról, hiszen az olyan, mint egy végtelen mély, parttalan tenger. Nagyságától elragadtatva úgy látszik sem elfelejteni, sem pedig eléggé megérteni nem tudom, miként lehetséges az, hogy engem ilyen rövid ideig tartó és ilyen kis fáradságért már örök nyugalommal kínál, és hanyagságaim ellenére is örök boldogságra hív, és jutalmat ígér bánatkönnyeimért, amelyeket oly ritkán hullattam.

Gondolj te is többször erre, kegyelmes Úrnőm! Vigyázz arra, hogy ne véts Isten végtelen jósága ellen. Vétkeznél ugyanis, ha könnyeidet hullatnád annak a halála miatt, aki közben már Isten boldogító látásának örvend, és majd sokkal inkább segítségedre lehet, mint itt e földi élet során. Azt se feledd, hogy csak kis idő az, amíg elszakadunk. A mennyben újra együtt leszünk egymással és Megváltónkkal, akit egész szívből együtt fogunk dicsérni, és az ő irgalmasságáról énekelünk szüntelen, s örökké boldogok leszünk. Tőle kaptuk életünket, amit ugyan később elvesz tőlünk, de csak azért veszi el, hogy sértetlen biztonságba helyezze, és elhalmozzon minket mindazzal a jóval, amit szívünk szeretne.

Kegyelmes Úrnőm! Azért mondom mindezeket, hogy te is és egész családunk is úgy tegyetek, ahogy én szeretném; úgy tekintsétek e világból való távozásomat, mint Isten kedves ajándékát. Téged pedig arra kérlek, hogy kísérd édesanyai áldásoddal ezt a túlsó partra való átkelésemet, ahová annyira vágyom. Boldog örömmel írom ezeket neked, hogy ha másom nincs is, legalább ily módon fejezzem ki azt a nagy szeretetemet és tiszteletemet, amivel az anyának tartozik a fia.

Ártatlanságomért felkaroltál, Uram, {*} És színed elé állítottál mindörökre.

Inkább szeretnék az Úr házának küszöbén állni, mint lakni a gonoszok sátraiban. {*} És színed elé állítottál mindörökre.

Istenünk, minden mennyei ajándék szerzője, te Gonzága Szent Alajosban egyesítetted a csodálatos tisztaságot a bűnbánó lelkülettel. Ha ártatlanságában nem is követtük, érdemeiért és közbenjárására add, hogy legalább a bűnbánatban utánozzuk.

REALINO SZENT BERNARDIN, RÉGIS SZENT FERENC, DE GERONIMO SZENT FERENC, BOLDOG MAUNOIR JULIÁN ÉS BOLDOG BALDINUCCI ANTAL ÁLDOZÓPAPOK

Ma (Magyarországon kívül általában július 2-án) öt jezsuita papot ünnepelünk, akik apostoli tevékenységüket Európa különféle helyein végezték, főleg vidéki népmissziókban dolgoztak. Realino Szent Bernardin (1530-1616) a dél-itáliai Leccében működött. Szentté avatás 1947-ben. Régis Szent Ferenc (1597-1640) Dél-Franciaországban (a Cévennes hegységben) volt misszióban. Szentté avatás 1737-ben. De Geronimo Szent Ferenc (1642-1716) Nápoly apostola volt. Szentté avatás 1839-ben. Boldog Maunoir Julián (1606-1683) Bretagne-ban működött. Boldoggá avatás 1951-ben. Boldog Baldinucci Antal (1665-1717) Közép-Itáliában tartott népmissziókat. Boldoggá avatás 1893-ban.

Mindaz, aki Társaságunkban, amelyet Jézus nevével óhajtunk megjelölni, a kereszt zászlaja alatt Isten seregébe akar állni, és egyedül az Úrnak és jegyesének, az Egyháznak akar szolgálni az Úr földi helytartója, a római pápa alatt a tisztaság, szegénység és engedelmesség ünnepélyes örök fogadalmának letétele után, legyen eltökélve arra, hogy olyan Társaságnak lett tagja, amelyet főképpen arra alapítottak, hogy a hit védelme és terjesztése, valamint a lelkeknek a keresztény életben és tanításban való előmenetele érdekében, nyilvános szentbeszédekkel, előadásokkal és Isten igéjének minden egyéb szolgálatával, valamint Lelkigyakorlatokkal, gyermekek és tanulatlanok keresztény oktatásával, szentgyónás-hallgatással és a többi szentség kiszolgáltatásával a keresztény hívőknek főképpen lelki vigaszt nyújtson; és nem kevésbé igyekezzen hasznosítani magát az ellenségeskedők kibékítése, a börtönökben és kórházakban sínylődők jótékony megsegítése és szolgálata, valamint a szeretet többi cselekedetei által, amint azt Isten dicsősége és a közjó megkívánja, mindezeket az említett munkákat pedig teljesen ingyenesen végezze és értük semmi díjazást el ne fogadjon . [Aki tehát a Társaságba lép] egész életében tartsa szem előtt elsősorban Istent, azután pedig ennek az Institutumnak jellegét, amely egy, az Istenhez vezető út, és törekedjen teljes erővel elérni ezt az Isten által eléje tűzött célt; de minden egyes rendtag a Szentlélek által neki adott kegyelemnek megfelelően és hivatásának sajátos fokozata szerint.

Az Úr lelke nyugszik rajtam, mert az Úr kent föl engem. Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, {*} és meggyógyítsam a megtört szívűeket, szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadságot a börtönök lakóinak.

Az Istentől való vagyok, tőle jöttem. Nem magamtól jöttem, hanem ő küldött, {*} hogy meggyógyítsam a megtört szívűeket, szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadságot a börtönök lakóinak.

Istenünk, te szent papjaidat küldted, hogy falvakat és városokat bejárva hirdessék a békét. Hívj munkásokat, akik ma is beállnak Fiad munkájába.

Kínában 1898-ban tört ki az idegenek és a keresztények elleni harc, melyet az angolok boxer-lázadásnak neveztek el. E harcok során körülbelül harmincezer kínai katolikus szenvedett vértanúságot. A kínaiakon kívül több külföldi misszionárius és életét adta hitéért.
Mangin Leó 1857-ben született Franciaországban, 1875-ben lépett be a Társaságba, és 1882-ben ment a kínai misszióba. A boxerek 1900-ban támadták meg Csucsijaho városát, ahol sok keresztény tartózkodott. Mangin atya és a kínai keresztények egyik közössége egy templomban várták a támadókat, akik felajánlották nekik, hogy életben hagyják őket, ha megtagadják hitüket. Miután a legtöbbjük nem volt hajlandó erre, lemészárolták őket.
Denn Pál 1847-ben született a franciaországi Lille-ben. A kínai misszióban szentelték pappá. Csucsijahóban tartózkodott, és a többiekkel együtt halt vértanúhalált.
Andlauer Modeszt 1847-ben született a franciaországi Elzász tartományban. 1872-ben lépett be a Társaságba, és 1882-ben érkezett Kínába. A Vuji nevű faluban vezette a missziót. A boxerek 1900 júniusában hatoltak be a faluba, és 19-én lándzsáikkal leszúrták a kápolnában imádkozó atyát. Vele együtt ölték meg Isoré Remigius atyát is, aki éppen látogatóban volt nála. Isoré atya 1852-ben született Franciaországban, egyházmegyés papnak készült, szentelése előtt, 1875-ben belépett a Társságba. 1882-ben érkezett Kínába, és ott szentelték pappá.
A négy jezsuita papot, 52 kínai világi vértanúval együtt, 2000-ben avatta szentté II. János Pál pápa. A világi vértanúk között kimagaslott Zu Wu Mária mélyhitű keresztény.

Szent II. János Pál pápa homíliája 2000. október 1-én, a szentté avatáskor

Ezek a vértanúk a bátorságról és következetességről adnak példát, és a nemes kínai nép dicsőségére szolgálnak

„Az Úr parancsai az én örömöm.” A zsoltár e szavai szépen tükrözik Zhao Rong Ágostonnak és 119 társának [köztük Mangin Leó és három jezsuita rendtársa, valamint az általuk tanított 52 kínai világi] tapasztalatát. A róluk ránk maradt tanúbizonyságok megláttatják velünk mély derűvel és örömmel teli lelki állapotukat. Az Egyház ma hálát ad Urának, aki elárasztja Kína e fiai és leányai szentségének fényével. A szentév a legalkalmasabb idő arra, hogy hősies tanúbizonyságuk megvilágosítson minket. Közülük az egyik leányzó, a 14 éves Wang Anna ellenállt az őt hitehagyásra felszólító hóhér fenyegetéseinek, és örömtől ragyogó arccal készült lefejeztetésére, mondván: „A mennyek kapuja mindenki számára nyitva áll”, majd háromszor elsuttogta Jézus nevét. A 18 éves Chi Zhuzi bátran odakiáltott azoknak, akik éppen levágták jobb karját, és arra készültek, hogy élve megnyúzzák: „Testem minden darabja és vérem minden csöppje azt fogja üzenni nektek, hogy keresztény vagyok.” Ugyanilyen meggyőződést és örömöt mutatott a különböző korú és állapotú többi 85 kínai, férfiak, nők, papok, szerzetesnők és világiak, akik a Krisztus és Egyháza iránti rendíthetetlen hűségüket életük odaadásával pecsételték meg. Ezek a vértanúságok több évszázad során, Kína történelmének bonyolult és nehéz korszakában történtek. A mai szentté avatási szertartás nem alkalmas időpont arra, hogy ezekről a történelmi korszakokról ítéletet mondjunk. Más alkalommal meg lehet, és meg is kell hozni ezt az ítéletet. Ma ezzel az ünnepélyes szentté avatással az Egyház csak azt óhajtja kijelenteni, hogy ezek a vértanúk a bátorság és következetesség példáját adták, és a nemes kínai nép dicsőségére szolgálnak. A vértanúk e csoportjában ott ragyog az a 33 misszionárius férfi és nő is, akik elhagyták hazájukat, igyekeztek beleilleszkedni a kínai valóságba, és szeretettel magukévá tették e nép sajátosságait, azzal a vággyal, hogy Krisztust hirdessék, és szolgáljanak Kína népének. Kínában ott vannak sírjaik, amelyek mintegy Kínához tartozásuk végérvényes jelei, ahhoz a Kínához, melyet emberi korlátaik ellenére őszintén szerettek, és melyért minden erejüket bevetették.

Boldogok vagytok, amikor gyaláznak és üldöznek titeket, és hazudozva minden rosszat mondanak rátok miattam. Örüljetek és ujjongjatok, {*} mert nagy lesz a jutalmatok a mennyben.

Boldogok, kiket az igazság miatt üldöznek, mert övék a mennyek országa, {*} mert nagy lesz a jutalmatok a mennyben.

Istenünk, te szent vértanúid, Mangin Leó Ignác, Zhu Wu Mária és társainak hitvallása által Egyházadat csodálatos gondviseléssel megerősítetted. Add, hogy a reá bízott küldetéshez hűséges néped egyre nagyobb szabadságnak örvendjen, és a világ színe előtt tanúságot tegyen az igazságról.

Szent Ignác a guipúzcoai Loyolában született 1491-ben. Eleinte főúri udvarokban élt, majd katonáskodott. Pamplona ostrománál 1521-ben megsebesült; betegágyán Krisztus követésére szánta el magát, és felfedezte a „szellemek” megkülönböztetését. Manrézába vonulva lelki tapasztalatainak lényegét a Lelkigyakorlatos könyvben foglalta össze. Vándorlásai során bejárta Hispániát, Franciaországot, Flandriát, Itáliát, a Szentföldet; tanult, imádkozott, a lelkek javát művelte. Párizsi tanulmányai idején társakat gyűjtött, és megvetette szerzetesi közösségének alapjait (1534-es fogadalmak). Pappá 1537-ben szentelték Velencében. Ezután Rómába ment, ahol a pápa 1540-ben jóváhagyta a Jézus Társaságát. 1541-ben általános rendfőnökké választották, és haláláig, 1556-ig Rómában élt. Kidolgozta a rendalkotmányt, kormányozta és az egyetemes Egyház szolgálatába állította rendjét, amely jelentősen hozzájárult a XVI. századi katolikus megújuláshoz és missziós kibontakozáshoz. Ignác lelkiségét a tevékenység és a szemlélődés dinamikus egysége jellemzi. Szentté 1622-ben avatták.

Te mérhetetlen Hármas-Egy,

mindent hatalmad alkotott,

időknek rendjét megszabod,

idők előtt örökre élsz.

Te önmagadban Teljes-Egy,

boldog magadban teljesen,

tündöklőn tiszta, egyszerű:

a mennyet, földet átfogod.

Atyánk: kegyelmek kútfeje,

Fiú: fényének sugara,

s kettő közt, Lélek, szent Kapocs:

véget nem érő Szeretet!

Ősforrás, boldog Hármas-Egy,

belőled támad az Erő,

mely mindent éltet, létrehoz,

s minden teremtményt feldíszít.

Fogadj örökbe minket is,

s te koronázd meg életünk,

örökre híven hadd legyünk

fényben tündöklő templomod.

Az angyalokhoz társul adj

az égi Házban minket is,

hogy hálás szívünk énekét

zengjük nevednek szüntelen! Ámen.

2. Ant.Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a saját lelkét pedig elveszíti?

Mekkora a mélysége Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának! Mily kifürkészhetetlenek szándékai, mily megfoghatatlanok útjai! Vajon ki látta az Úr gondolatait, s tanácsot ki adott neki? Ki kölcsönzött neki, hogy visszakövetelhetné tőle? Minden belőle, általa és érte van. Dicsőség neki mindörökké! Ámen.

Magnificat-ant:Szent Ignác kizárólag Isten nagyobb dicséretét és követését kereste, mindent Isten nagyobb dicsőségére tett.

Istenünk és Megváltónk, hűséges szolgád főünnepén kérünk téged, hallgass meg minket,

Istenünk és Megváltónk, ismertesd meg magad minden emberrel, különösen a szegényekkel,

Istenünk és Megváltónk, nyilatkoztasd ki magad a világnak Egyházad által,

Istenünk és Megváltónk, szereteted hassa át az emberek közti családi, szakmai, társadalmi, és nemzetközi kapcsolatokat,

Istenünk és Megváltónk, add, hogy szolgálhassunk téged a lelkek üdvösségére,

Istenünk és Megváltónk, fogadd be az örök dicsőségbe elhunyt testvéreinket és mindem elhunyt hívedet,

Istenünk, te Loyolai Szent Ignácot Egyházadban arra hívtad, hogy neved mind nagyobb dicsőségét terjessze. Add, hogy őt kövessük földi életünk harcaiban, és közbenjárására vele együtt koronát érdemeljünk a mennyben.

Ant. Ünnepeljük Szent Ignác főünnepét, jöjjetek, imádjuk Jézus Krisztust, a dicsőség királyát.

Jézus, édes emlékezet,

te adsz szívünknek örömet.

Se méz, se semmi nem lehet

jelenlétednél édesebb.

Hallani boldogabb soha

nincs, se dalolni muzsika,

sem elgondolni idea,

mint Jézus, az Isten fia.

Nyelv sohase mondhatja ki,

betű föl nem jegyezheti,

csak aki tudja, hiheti,

mit tesz Jézusért érzeni.

Jézus, szívbéli szent öröm,

igazság kútja, fényözön,

gyönyör, túl minden gyönyörön,

kihez a vágy közel se jön.

Ki Téged ízlel, éhezik

s szomjasabb lesz, aki iszik,

de másra már nem szomjazik,

csak Jézusért óhajtozik. Ámen.

Ant. 1 Isten felmagasztalta Krisztust, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van.

Ant. 2 Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban.

Ant. 3 Minden nyelv hirdesse, hogy Jézus Krisztus az Úr, az Atya Isten dicsőségére.

Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt

Ha tehát ér valamit a Krisztusban adott buzdítás, a szeretetből fakadó intelem, a lelki közösség, az együttérzés és a könyörület, tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy egyetértők vagytok, ugyanazon szeretet van bennetek, és együtt érezve ugyanarra törekedtek. Ne tegyetek semmit versengésből, sem hiú dicsőségvágyból, hanem mindenki alázatosan tekintse a másikat maga fölött állónak. Egyiketek se tartsa csak a maga érdekét szem előtt, hanem a másokét is.

Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt, aki, bár Isten alakjában létezett, nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy »Jézus Krisztus az Úr!«, az Atyaisten dicsőségére.

Így tehát, kedveseim, amint mindig is engedelmesek voltatok, munkáljátok üdvösségeteket félelemmel és rettegéssel, nemcsak úgy, ahogy jelenlétemben tettétek, hanem még sokkal inkább most, a távollétemben. Mert Isten az, aki bennetek az akarást és a véghezvitelt egyaránt műveli jóakarata szerint. Tegyetek meg mindent zúgolódás és habozás nélkül, hogy kifogástalanok és tiszták, Isten feddhetetlen fiai legyetek a gonosz és romlott nemzedék között, akik között ragyogtok, mint csillagok a mindenségben. Ragaszkodjatok az élet igéjéhez, hogy meglegyen a dicsőségem Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, és nem fáradtam eredménytelenül. Sőt, ha italáldozatul véremet kiontják is a ti hitetek istentiszteleti áldozatára, örülök és együtt örvendezem mindnyájatokkal. Hasonlóképpen ti is örüljetek, és velem együtt örvendezzetek.

Isten megadja nekünk az Úr bensőséges ismeretét. {*} Mert értünk lett emberré.

Azok, akik valóban Krisztust követik, szeretik és vágynak arra, hogy ugyanazt a viseletet hordják, mint az ő Uruk

Loyolai Szent Ignác, a Jézus Társasága alapítója, az Úr szőlőjének fáradhatatlan munkása volt, tevékenysége egészen Isten nagyobb dicsőségének előmozdítására és az egész földön az emberek üdvösségére irányult, a római pápa vezetése alatt. Saját életének inspirációját világosan megfogalmazta, leírván, hogy milyen lelkületűek legyenek, akik ebben a Társaságban hivatottak Krisztust követni:

„Figyelmesen vegyék szemügyre (vagyis tekintsék nagy és rendkívül jelentős dolognak Teremtő Urunk színe előtt): milyen nagy mértékben segíti és biztosítja a lelki életben való haladást, ha teljesen és nemcsak félig-meddig megutáljuk mindazt, amit a világ szeret és felkarol, viszont teljes erőnkből elfogadjuk és megkívánjuk mindazt, amit Krisztus Urunk szeretett és magáénak vallott.

Mert amint a világias emberek, akik a világ dolgain kapnak, szeretik és nagy gonddal hajhásszák a megtiszteltetéseket, hírnevet és a földi dicsőséget, amint a világ oktatja őket, úgy azok, akik a Lélek szerint járnak el és Krisztus Urunkat komolyan követik, éppen az ellenkezőjét szeretik és óhajtják lelkesen. Azt tudniillik, hogy Urunk iránti szeretetből és tiszteletből ugyanazt az öltözetet viseljék és ugyanazokat a díszjeleket hordozzák, mint Ő, olyannyira, hogy ha az Isteni Fölség bármilyen megbántása és embertársunk vétke nélkül megtörténhetnék, szeretnének szidalmakat, hamis tanúbizonyságokat és gyalázásokat elszenvedni, meg ostobának tartatni (anélkül azonban, hogy bármi okot szolgáltatnának reá). S mindezt azért, mert minden vágyuk, hogy Teremtő Urunkhoz, Jézus Krisztushoz némiképpen hasonlítsanak, Őt valamiképpen kövessék, öltözetét és díszjeleit magukra vegyék. Hiszen Ő ezeket a mi nagyobb lelki előmenetelünk érdekében vette magára, és példát adott nekünk, hogy – amennyire az Isteni kegyelem segítségével csak telik tőlünk – akarjuk Őt mindenben utánozni és követni, hiszen Ő az igazi Út, amely az embereket az életre vezeti.”

A gazdagság helyett inkább akarom és választom a szegénységet a szegény Krisztussal. {*} Hogy jobban hasonuljak hozzá.

Megtiszteltetések helyett inkább akarom a megaláztatást, a megalázott Krisztussal. {*} Hogy jobban hasonuljak hozzá.

Szent Ignácé ma énekünk:

hatalmas tábor lelke ő,

beszédben, tettben ragyogó,

fáradhatatlan hadvezér.

Páratlan égő szeretet

az ég Urához fűzi őt;

„Istent dicsérje minden itt”:

ez volt egyetlen öröme.

Magát és elszánt seregét

nagy feladatnak szenteli:

Krisztusnak óvni jogait,

gyomlálni minden tévedést.

Ihlette Isten Lelke őt,

a lángelmét, bölcs oktatót,

az üdvösségnek útjait

késő koroknak mondta el.

Elküldte bátor társait

távol földekre szerteszét:

az Egyház éljen virulón,

friss hajtásokkal gazdagon.

Szentháromságnak tisztelet:

ő rendelt nekünk ily vezért,

hogy példájára szüntelen

Krisztust dicsérje életünk. Ámen.

Ant. 1 Urunk, Istenünk, milyen sokat tettél értünk, és mennyi mindent adtál abból, amid van.

Ant. 2 Áldott legyen az Úr, aki bennünk lakik, életet ad, és templomává tesz bennünket.

Ant. 3 Hálát adunk neked, Urunk: minden tőled száll alá, mint napból a sugarak és forrásból a víz.

Mi, akik hittünk, megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket. Szeretet az Isten; aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne. Szeressünk tehát, mert Isten előbb szeretett minket.

Benedictus-ant: Szívem mindig kész, Uram, vedd és fogadd el teljes szabadságomat.

Testvéreim! Könyörögjünk Urunkhoz, Jézus Krisztushoz, aki Szent Ignácot szolgálatára hívta!

Támassz népedben nőket és férfiakat, akik életüket az Egyház szolgálatára szentelik! Hallgass meg, Urunk!

Világosítsd meg értelmünket, és indítsd meg a hatalmasok szívét, hogy megismerjék és megtegyék, ami az emberek javára szolgál! Hallgass meg, Urunk!

Urunk, te Ignácot arra tanítottad, hogy szeresse a szegénységet és a szegényeket.

Add, hogy a szükséget szenvedők és az elnyomottak igazságosságra találjanak, és őrizd meg őket a gyűlölettől és a kétségbeeséstől! Hallgass meg, Urunk!

Urunk, te Ignáchoz barátokat és társakat vezettél, hogy Egyházadban vele együtt neked szolgáljanak.

Add, hogy a Jézus Társasága szolgálatodban előrehaladjon, és ajándékozz neki új társakat! Hallgass meg, Urunk!

Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt.

Rászedtél, Uram! S én hagytam, hogy rászedj. Erősebb voltál nálam és legyőztél. Mintha tűz gyúlt volna szívemben, és átjárta minden csontomat. S ha megfeszítettem erőmet, hogy ellenálljak, belefáradtam és nem tudtam elviselni.

Aki velem akar jönni, velem kell fáradoznia, hogy amiként követett engem a szenvedésben, kövessen a dicsőségben is.

Maradj velünk, Uram, maradj,

fényedből fényességet adj,

elménkben ködöket ne hagyj,

ki e világnak méze vagy!

Ha szívünket látogatod,

az igazság fölragyog ott,

a hiúság elpárolog,

s a mélyben szeretet lobog.

Jézus szerelme mennyei

édességgel telis-teli,

ezerszer inkább isteni,

mint ki tudhatnám mondani.

Ez, amit kínod is – amit

véred ömlése bizonyít,

mely utat váltságunkra nyit

s Istent szemlélni megtanít.

Kegyesem, Jézus, add nekem

szerelmed bővet érzenem,

színed előtt lenni jelen,

s glóriádba tekintenem.

Ezer vágyam feléd eped:

Mikor jössz, Jézus? kérdelek.

Mikor vidítsz föl engemet?

s elégíted ki lelkemet?

Ég országának népe, szállj,

ajtót, kaput elébe tárj,

köszöntsd a győztest, harsonálj:

„Üdvözlégy, Jézus, nagy király!" Ámen.

Ant. 1 Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön: mennyire szeretném, ha már föllobbanna!

Ant. 2 Azt mondja az Úr: menj azokhoz, akikhez küldelek, és hirdesd, amit parancsolok.

Ant. 3 Új parancsot adok nektek, szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket.

Ha valaki azt állítja, hogy: „Szeretem az Istent”, de testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát. Ezt a parancsot kaptuk tőle: Aki Istent szereti, szeresse testvérét is.

Magnificat-ant: Szent Ignác szerette a Teremtőt minden teremtményében és mindent Benne, az Ő szent és isteni akarata szerint.

Testvéreim! Alapító atyánk főünnepén forduljunk Urunkhoz és Teremtőnkhöz azzal a tisztelettel, odaadással és bizalommal, amelyre Szent Ignác hite és szeretete tanít minket!

Az egyetemes Egyházért, amelynek odaadó szolgálatára szenteli magát legkisebb Társaságunk:

hogy az evangélium szelleme éljen minden közösségében és minden egyes tagjában, kérjük Urunkat!

Mindazokért az országokért, amelyekben jezsuiták apostoli munkájukat végzik:

hogy a Krisztus Király mellett tett tanúságunk vonzó legyen, és növelje az emberség és a hit kibontakozását, kérjük Urunkat!

hogy mennyei Atyánk segítő jóságának odaadó munkatársai legyünk számukra, kérjük Urunkat!

Társaságunk minden művéért és közösségéért, tevékeny és szenvedő rendtestvéreinkért:

hogy Krisztus Urunk buzgósága és szeretete, türelme és öröme töltsön el mindnyájunkat, kérjük Urunkat!

Mindenható, örök Isten, köszönjük, hogy szent Fiad zászlaja alatt és követésében élhetünk.

Szent Ignác atyánk közbenjárására áldd meg minden szándékunkat és tervünket, minden tevékenységünket és szenvedésünket.

Francia-Savoyában született 1506-ban, gyermekkorában apja nyájait őrizte. Párizsi tanulmányai során, 1525-ben barátkozott össze Ignáccal és Xavéri Ferenccel. 1534-ben ő lett a Társaság első papja; az első párizsi fogadalmak szentmiséjét ő mondta. Pápai küldetésben bejárta Európát, és gyümölcsözően dolgozott a katolikus megújuláson. 1546-ban Rómában halt meg. Boldoggá 1872-ben, szentté 2013-ban avatták, Ferenc pápa rendkívüli dekrétuma alapján.

Egyek lettünk abban a szilárd elhatározásban, hogy azt az életmódot választjuk, amelyet most élünk

1529-ben, 23 éves koromban elnyertem a szabad művészetek bakkalaureatusi fokozatát, húsvét után pedig a licenciatust, Juan de Pena magiszter vezetésével, aki jelenleg az orvostudományok doktora. A jó Isten adja meg nekem a róla való hálás megemlékezést mindazokért a testi-lelki jótéteményekért, melyekkel e három és fél esztendőben elhalmozott. Hálás vagyok, hogy ilyen mesterem lehetett, és hálás vagyok azért a társaságért is, amelyben az ő tantermében részt vehettem. Leginkább azt köszönöm, hogy e társaságban megismertem Xavéri Ferenc magisztert, a Jézus Társaságának tagját.

Ebben az évben jött [Párizsba] Ignác, aki ugyanabban a kollégiumban, a mi szobánkban kapott szállást, és arra készült, hogy a következő év Szent Remigius-napján megkezdje a szabad művészetek kurzusát. A fent említett Pena magiszter volt e kurzus felelőse. Örökké áldott legyen az isteni Gondviselés, hogy így rendezte az ügyeket az én javamra és üdvösségemre. Pena magiszter engem bízott meg azzal, hogy az említett szent férfit [Ignácot] oktassam; így aztán ismeretségbe, majd pedig lelki kapcsolatba kerültem vele. Egy szobában laktunk, együtt étkeztünk, és ugyanazt az ösztöndíjat kaptuk. Ignác lelki mesterem lett, megtanított arra, hogy az Isten akaratát és saját akaratomat megismerjem. Végül vágyaink és akaratunk teljesen összeforrott, és szilárdan elhatároztuk, hogy azt az életmódot választjuk, melyet most is mindnyájan követünk, Jézus Társaságának jelenlegi és jövőbeli tagjai, mely Társasághoz, méltatlanul, én is tartozom.

Kérem az irgalmas Istent, hogy jól tudjam emlékezetembe idézni és mérlegelni azokat a jótéteményeket, melyeket ebben az időben Urunk Ignác által nekem adott.

Isten, megelőztél engem szeretetedben, amely gyermekkorom óta velem növekedett. {*} És most sem tudom felfogni szereteted teljes mélységét

Milyen nagy édességed sokasága, Uram, amelyet elrejtettél a téged félők számára. {*} És most sem tudom felfogni szereteted teljes mélységét.

Atyánk, ég és föld Ura, te alázatos szolgádnak, Fáber Szent Péternek az imádságban és a felebarát szolgálatában nyilatkoztattad ki magad. Add, hogy mindenben megtaláljunk és szeressünk téged.

A chilei Viña del Mar szülötte (1901). 1923-ban lépett be a Társaságba, 1933-ban pappá szentelték. Tanított, a szegények és a fiatalok szolgálatának szentelte magát. Lelkigyakorlatos házat épített, 1947-ben megalapította a chilei szakszervezeti szövetséget, 1951-ben pedig a Mensaje (Üzenet) című folyóiratot. Krisztus-szeretet járta át egész papi, apostoli, szociális, nevelési, karitatív munkáját. 1952-ben halt meg. Szentté avatás 2005-ben.

Arról kérdezel, hogyan tartom egyensúlyban az életemet? Ezt én is kérdezem magamtól. Minden nap egyre jobban lefoglal a munka: a levelezés, a telefonok, a cikkek, a látogatások, a gyakorlati dolgok szörnyű fogaskereke, amin át kell jutnom. Kongresszusok, tanulmányi hetek, konferenciák. Azok a feladatok, amelyeket gyengeségből vállalok, hogy ne mondjak nemet, vagy hogy ne veszítsük el annak lehetőségét, hogy valami jót tegyünk. Ügyek, amelyeket diszkréten kell kezelni, döntések, amelyeket váratlan helyzetekben kell meghozni. Aztán a sietség, hogy előmozdítsam ezt a sürgető apostoli munkámat, mielőtt a materializmus győzelme véglegessé válna. Olyan vagyok, mint egy szikla, amelyet minden oldalról hullámok ostromolnak, és nincs más kiút, csak az ég felé. Egy óráig, egy napig hagyom, hogy a hullámok ostorozzák a sziklát, nem nézem a horizontot, hanem felfelé tekintek, Istenre.

Áldott aktív élet, egészen az Istennek szentelt és egészen az embereknek adott, éppen ezen élet túlzása maga segít nekem abban, hogy Istenhez forduljak. Egyedül Ő az én mentsváram, ő az egyetlen menedékem a sok aggodalmam között. De vannak sötét órák is. A figyelem, amit annyi irány köt le, elérkezik ahhoz a ponthoz, hogy feladja, mert a test nem engedelmeskedik már az akaratnak. Sokszor engedelmeskedett, de most már képtelen erre. A fej üres és fáj, nem jönnek a gondolatok, a fantázia nem működik, az emlékezet képtelen emlékezni. Ki az, aki nem ismer ilyen órákat?

Nem marad más, mint elfogadni, hogy így maradok néhány napig, hónapig, évig. Makacskodni hasztalan volna, adja magát a kapituláció. Ugyanakkor minden nehéz pillanatban Istenhez menekülök, teljesen rábízom, kezébe adom magam. Övé vagyok, és neki mindenre gondja van, rám is. Lelkem nyugodttá és derűssé válik. A tegnap nyugtalansága, az ezer foglalatosság, hogy „jöjjön el a te országod”, éppúgy, mint a kevéssel ezelőtti nagy gyötrelem átadja helyét az Istenben való nyugalomnak, amely szavakban ki nem fejezhető módon jelen van a lélek mélyén. Isten az a szilárd szikla, amelyet korbácsolhat az összes hullám. Isten a végtelen ragyogás, amelyet semmilyen folt el nem homályosíthat. Isten, a legfőbb győztes, bennem él. Elérem Őt a maga teljességében, mint szeretetem végső célját. Lelkem édesen biztonságban van benne, mintha a küzdelmek, az élet bizonytalanságai teljesen elhagytak volna. Az ő világossága borít be engem. Áthat, szeret engem.

Isten Fiának hitében élek, aki szeretett engem, és önmagát adta értem; {*} Élek, de már nem én, hanem Krisztus él bennem.

Isten Lelke van rajtam, mert felkent engem az Úr; elküldött engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hogy gyógyítsam a megtört szívűeket. {*} Élek, de már nem én, hanem Krisztus él bennem.

Istenünk és Atyánk, Te Hurtado Cruchaga Szent Albert áldozópapban szereteted kiváló jeleit adtad. Közbenjárására add, hogy kitartóan ragaszkodjunk az evangéliumhoz, testvéreinket, főképpen az elhagyottakat és szegényeket Krisztus szeretetével szeressük, és előmozdítsuk az igazságosság, szeretet és béke országát.

BOLDOG BONNAUD JAKAB ÁLDOZÓPAP ÉS TÁRSAI; IMBERT JÓZSEF, CORDIER MIKLÓS ÁLDOZÓPAPOK, SITJAR TAMÁS ÁLDOZÓPAP ÉS TÁRSAI, VÉRTANÚK

A nagy francia forradalom folyamán kötelezték a papokat, hogy tegyék le az esküt az új alkotmányra, amelynek egyházellenes tételeit VI. Piusz pápa elítélte. Azokat a papokat, akik megtagadták az esküt, államellenes lázadással vádolták és bebörtönözték. 1792-ben a forradalmárok szélsőséges csoportja Párizsban megölt 95-öt, akik között volt 14 egykori jezsuita, akik a rend pápai feloszlatása után is szívükben jezsuiták maradtak. Nevük Bonnaud Jakab Gyula, Delfaud Vilmos Antal, Balmain Ferenc, Bérauld du Pérou Károly, Cayx-Dumas Kolos, Charton de Millou János, Friteyre-Durvé Jakab, Gagnières des Granges Kolos, Laporte Kolos, Le Bous de Villeneuve Maturin, Le Gué Károly, Le Rousseau de Rosancoat Vince, Thomas-Bonotte Farkas, Vareilhe-Duteil Ferenc. XI. Piusz pápa 1926-ban boldoggá avatta őket.
Imbert József és Cordier Miklós volt jezsuitákat szintén a hűségeskü megtagadása miatt tartóztatták le. Mindkettőjüket hajóra rakták azzal a szándékkal, hogy száműzetésbe viszik Afrikába. Minthogy a brit flotta elzárta a francia kikötőket, a hajók, melyekbe több száz pap volt bezsúfolva, hónapokon keresztül vesztegeltek a tengerparton. Az embertelen életkörülmények miatt az idős Imbert és Cordier atyák megbetegedtek és meghaltak. Összesen 547 pap pusztult el ezeken a hajókon. Közülük 64-et, köztük a két egykori jezsuitát, akikről pontos adatokat sikerült találni, II. János Pál pápa avatta boldoggá 1995-ben.
Sitjar Fortiá Tamást tíz társával együtt a spanyol polgárháborúban ölték meg 1936. augusztus 19. és december 29. között. Heten voltak papok, négyen testvérek. Az atyák neve: Sitjar Fortiá Tamás, a gandiai noviciátus rektora és filozófiatanár; Bori Puig Pál gazdasági intéző; Hernández Morató Dárius házfőnök és lelkipásztor; Basté Basté Nárcisz lelkipásztor; Simon Colomina Alfréd, a jezsuita skolasztikátus rektora; Ferreres Bodula K. János teológiatanár. A testvérek: Grimaldos Monllor Rajmund kertész; Gelabert Amer Péter betegápoló; Tarrats Comaposada József és Sales Genovés Vince idősotthoni ápolók. A kommunista forradalmárok azért ölték meg őket, mert jezsuiták voltak.

Ferenc pápa a 36. Általános Rendgyűlés résztvevőivel való találkozáskor 2016. október 24-én mondott szavaiból

(„Evezz a mélyre!” A 36. Általános Rendgyűlés dokumentumai, JTMR-Jezsuita Kiadó, Budapest, 2017, 90.)

Sürgős feladat a békéért dolgozni. Több mint másfél évvel ezelőtt azt mondtam, hogy már a harmadik világháború zajlik, részletekben. Ezek a részletek most egyre inkább szaporodnak. Háború van. Ne legyetek naivak! A világháborúban áll, és sok ország fizeti ennek az árát. Gondoljunk csak a Közel-Keletre és Afrikára: ott folyamatos háború dúl. Ezek a háborúk a gyarmatosítás és kizsákmányolás egész történetének következményei. Igaz, hogy az országok függetlenek lettek, de a függetlenségüket megadó államok gyakran megtartották maguknak a földben rejlő természeti kincseket. Afrikát ma is kizsákmányolják e kincsek miatt, olyan országok is, amelyek korábban nem is gondoltak erre a földrészre. Afrikát mindig a kizsákmányolhatóság szempontjából nézik. És ez nyilvánvalóan háborúkat szít.

Ezen felül egyes országokban felmerül az ideologizálás problémája, mely jelentős töréseket eredményez. Azt gondolom, ebben a helyzetben a békéért folytatott munkálkodás – azon túl, hogy a nyolc boldogság egyike – elsőrendű feladat. Mikor fog beköszönteni a béke? Nem tudom, eljön-e az Emberfia visszatérése előtt, de azt tudom, hogy minden erőnkkel dolgoznunk kell érte. Használjunk politikai eszközöket, gyakoroljuk az együttélést! Eljöhet a béke. Eljöhet. Az Úr Krisztus által az evangéliumokban képviselt magatartással sokat lehet tenni, sokat teszünk is a békéért, és haladunk előre. Néha személyesen is nagy árat kell fizetnünk a békéért. De még ilyenkor is előrehaladunk. A vértanúság része a hivatásunknak.

A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. {*} Készen vár rám az igazság győzelmi koszorúja.

Mindent elvetettem, hogy Krisztust megismerjem, és a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget; így hozzá hasonulok a halálban. {*} Készen vár rám az igazság győzelmi koszorúja.

Kérünk, Istenünk, add, hogy mindig gyermeki odaadással szeressük Egyházadat, melynek jogait védve küzdöttek a Szentlélektől megerősített vértanúk mindhalálig.

PONGRÁCZ SZENT ISTVÁN ÉS GRODZIECKI SZENT MENYHÉRT ÁLDOZÓPAPOK ÉS KRIŽEVČANIN (KŐRÖSI) SZENT MÁRK ESZTERGOMI KANONOK, VÉRTANÚK, A MAGYARORSZÁGI RENDTARTOMÁNY VÉDŐSZENTJEI

Zavargások és vallásháborúk közepette a kálvinisták 1619-ben Kassán elfogtak három, a katolikusok javáért buzgón elkötelezett papot: a jezsuita Pongrácz Istvánt és Grodziecki Menyhértet, valamint Kőrösi (Križevčanin) Márk esztergomi kanonokot.
István az erdélyi Alvincon született 1582 körül. A kolozsvári jezsuita iskolába járt, majd jezsuita képzését 1602-től Brünnben, Prágában, Ljubljanában, Klagenfurtban és Grazban kapta. Papként 1615-ben a homonnai kollégium tanára és lelkipásztora lett. Menyhért lengyel szülőktől Sziléziában született 1584 körül. Jezsuita tanulmányi évei 1603-tól Brünn, Jindřichův Hradec, Graz, Brünn és Prága között oszlottak meg. 1614-től kollégiumi igazgató Prágában, majd többnyelvű lelkipásztor Kassán.
Márk a horvátországi Kőrös (Križevci) szülötte (1588 körül). Tanulmányi állomásai Graz és Róma. 1615-ben kezdte papi működését, mely Kőröshöz, Nagyszombathoz, valamint a Kassa melletti Széplakhoz kötötte.
Amikor I. Rákóczi György protestáns hajdúi elfoglalták Kassát, felkutatták az ott tartózkodó három papot. Elfogták és a katolikus hit megtagadására szólították fel őket. Mivel nem voltak hajlandók erre, kegyetlenül megkínozták és megölték őket. Szentté avatásuk 1995-ben.

Istenünk, te a kassai szent vértanúkban, Pongrácz Szent Istvánban, Grodzieczki Szent Menyhértben és Kőrösi Szent Márkban feddhetetlen lelkipásztorokat és a hit buzgó védőit adtad népednek. Közbenjárásukra adj nekünk segítséget a szorongattatásokban és egyre nagyobb állhatatosságot a hitben.

1580-ban a spanyol Verdú városkában született, és egyetemi tanulmányai után 1602-ben lett jezsuita. Mallorca kollégiumában barátságot kötött Rodriguez Szent Alfonz testvérrel, aki arra biztatta, hogy jelentkezzen a dél-amerikai misszióba. 1610-ben Claver útnak is indult, és a kolumbiai Bogotában folytatta teológiai tanulmányait. Cartagenában szentelték pappá 1616-ban. Ebbe a kikötőbe érkeztek azok a hajók, amelyek Afrikában összefogdosott rabszolgákat szállítottak Dél-Amerikába, hogy az ültetvényeken dolgoztassák őket. Claver élete végéig ezeknek a rabszolgáknak mindennemű megsegítésére szentelte magát. Amikor új rabszolgahajó érkezett, mindig a kikötőbe ment, és gondját viselte a szánalmas állapotban levő rabszolgáknak. Ételt vitt nekik, ápolta a betegeket, vigasztalta a kétségbeesetteket. Minthogy rövid idő múlva a rabszolgákat továbbszállították, Claver tolmácsok segítségével rövid katekézist adott nekik, és megkeresztelte őket – saját bevallása szerint háromszázezernél több embert. 1654-ben, hosszú betegség után a végsőkig kimerülten halt meg Cartagenában. Szentté avatás 1888-ban.

Istenünk, te Claver Szent Pétert a szolgák szolgájává tetted, és erőt adtál neki, hogy csodálatos szeretettel és türelemmel segítse őket. Közbenjárására add, hogy azt keressük, ami Jézus Krisztusé, embertársainkat pedig tettel és igazán szeressük.

A Loyola melletti Recarte faluban született 1857-ben. Elemi iskolái után a Társaság orduñai kollégiumában házimunkát végzett, 1874-ben pedig megkezdte a noviciátust. Tizenegy évig betegápoló és sekrestyés volt a pontevedrai kollégiumban, utána pedig haláláig, 1929-ig, jó negyven éven át Bilbaóban a deustói egyetemi kollégium portási tisztét látta el. Példás és kifogástalan volt előzékenysége, szorgalma, szeretete. Boldoggá avatás 1985-ben.

Boetto Péter jezsuita bíboros, genovai érsek, a Jézus Társasága spanyol asszisztenciája egykori vizitátorának leveléből

(In: C. Testore, Un portinaio santo, fratello Francesco Gárate, PUG, Roma, 1941, pp. 7-8.)

Őszintén meg kell vallanom, hogy a hosszú spanyolországi tartózkodásom egyik legkedvesebb emléke egy kiváló testvérrel való találkozás, aki a bilbaói Deusto egyetemünk portása volt. Külső megjelenését tekintve nem volt semmi szembetűnő rajta, de elég volt akár egész rövid ideig beszélgetni vele, hogy megérezzük, nagyon lelki emberrel van dolgunk, akiben az ignáci lelkiség élő, és aki igen gazdag erényekben.

Míg a deustói egyetemen tartózkodtam, hazatérve vagy otthonról elindulva gyakran megálltam a portánál, hogy megfigyeljem ezt a kedves testvért. Meg kell mondani, hogy ez a porta olyan volt, mint egy forgalmas tengeri kikötő. Folyamatosan jöttek-mentek az emberek, szülők, akik gyermekeikkel akartak beszélni, hívek, akik az atyákat keresték, szállítók, akik árut hoztak, szegények, akik adományért könyörögtek. Megfigyelhettem, hogy a jó portás testvér mindnyájukat szeretetteljes mosolyával fogadta, igyekezett mindenkinek a kedvében járni, mindenkinek mondott egy jó szót, s tette ezt a lélek nyugalmával és derűjével. Még csodálatosabbnak tűnt nekem az a tény, hogy sok ember ilyen kavalkádjában, miközben a telefonhívások szinte szakadatlanul jöttek, a jó testvér rájuk is válaszolni tudott, anélkül, hogy túl sokat várakoztatta volna a hívókat. Mély benyomást keltett bennem a külső tevékenységek eme sokasága, amihez a lélek annyi derűje társult, ezért egyik nap megkérdeztem: „Hogy csinálja, kedves testvér, hogy annyi mindenre figyel, ugyanakkor olyan békés és nyugodt, sosem veszíti el a türelmét?” A jó testvér azt válaszolta: „Padre, igyekszem tenni a dolgokat a legjobb módon, ahogy csak tudom, a többit az Úr végzi, aki mindent meg tud tenni. Az Ő segítségével minden könnyű és édes, mert jó Gazdát szolgálunk.” Méltó válasz egy kiválasztott és a legszebb szerzetesi erényekben gazdag lélektől.

Íme, az ajtóban állok, és kopogok; ha valaki meghallja a hangomat, és ajtót nyit nekem, {*} Bemegyek hozzá, és vele étkezem, ő meg énvelem.

Boldog az a szolga, akit ura hazaérkezve ilyen munkában talál. {*} Bemegyek hozzá, és vele étkezem, ő meg énvelem.

Istenünk, híveid jutalmazója te Boldog Gárate Ferencben a kitartó hűség kiváló példáját adtad. Add, hogy nyomában járva megnyissuk szívünket Krisztusnak, és a szegényekben neki szolgáljunk.

A toscanai Montepulciano városban született 1542-ben. 1560-ban lett jezsuita, 1570-ben pedig pap. A Római Kollégium tanára és rektora volt; később a nápolyi provinciát vezette, és egyéb tisztségeket is betöltött a Társaságban. Tudományos munkájának és tanári tevékenységének írásos gyümölcsei közül kiemelkedik a Controversiæ (a reformáció nyomán felmerült teológiai problémák megvitatása, 1593), továbbá egy kis és egy nagyobb katekizmus (1597, 1598). 1599-ben bíborosi kinevezést kapott, 1602 és 1605 között a capuai főegyházmegyét kormányozta. 1605-től haláláig (1621) fontos és nehéz kérdések intézésében szolgálta a Szentszéket. Szentté avatás 1930-ban.

Istenünk, te Egyházad hitének védelmére csodálatos tudással és erénnyel ékesítetted Bellarmin Szent Róbert püspököt. Közbenjárására add, hogy néped mindenkor sértetlenül megőrizze hitét.

Borja Jánosnak, Gandia hercegének első gyermekeként 1510-ben Gandiában született. V. Károly császár udvarában nevelkedett. Castrói Eleonórával 1529-ben kötött házasságából nyolc gyermeke született. 1542-ben apja utóda lett. Felesége halála után lemondott a hercegségről, teológiai tanulmányokat végzett, és 1551-ben, pappá szentelése évében nyilvánossá vált, hogy már három éve a jezsuita rend tagja. 1565-ben megválasztották a Társaság harmadik általános rendfőnökévé. Fő gondját a rendtagok képzése és lelki élete, valamint kollégiumok alapítása, továbbá a missziók alkották. 1572-ben halt meg. Szentté avatása 1671-ben.

(1569 áprilisában, az egész Társasághoz, Lett. 717., aprile 1569; Monum. Hist. S.I.: S. Franciscus Borgia, t. 5, Matriti, 1911, pp. 78-79.)

Milyen nagyszerű orvosság a bajainkra a Krisztus keresztjéről való elmélkedés!

Ezen a Földön élve még távol járunk az Úrtól; és bár fogadalmakat tettünk, azzal egyben sarkantyúkat is kaptunk a csizmánkra. Hiábavaló tehát a fogadalmunk, ha annál serényebben nem indulunk utunkra, és a tökéletesség útját nem járjuk végig, míg el nem jutunk „Isten hegyéhez, a Hórebhez”.

Az első dolog tehát, amely eszembe jut, miközben ezt a szabálygyűjteményt összeállítom, az, hogy a konstitúcióink tízedik részében, ami a Társaság megőrzéséről és gyarapodásáról szól, arra kapunk figyelmeztetést, hogy „bennünket az emberek irányában alkalmasabb eszközzé tevő módszereknél hatásosabbak azok a tényezők, amelyek bennünket mint eszközt Istennel kapcsolnak össze, és arra tesznek alkalmassá, hogy Isten keze helyesen vezessen bennünket. Ilyen tényezők a becsületesség és erény, főleg a szeretet, valamint a tiszta szándék Isten szolgálatában, a bensőséges kapcsolat Istennel áhítatgyakorlatainkban és a lelkekért égő buzgóság Teremtőjük és Megváltójuk dicsőségére, minden más érdek mellőzésével”. Ezeket a szavakat nagyon meg kell fontolnunk, mert attól az atyától származnak, aki ezeket a sorokat fiai iránti páratlan szeretettel írta. Egyébként ha helyes belátással bírunk, láthatjuk, hogy a szerzetesek közti ártalmas megosztottságok és gyötrődések onnan erednek, hogy nem alkalmazzák azokat az eszközöket, amelyek összekapcsolnak Istennel, magunkat pedig eggyé tesznek az ő isteni Lelkével a szeretet által. Ha kiszáradt a föld, nem lehet, hogy vele együtt ki ne száradjon először a fa virága, majd a gyümölcse is; ugyanígy, ha lelkünket nem öntözik az imádkozás és a lelki gyakorlatok, akkor szükségképpen hamarosan elszáradnak a lelki virágok és a lelki gyümölcsök is.

Az a lélek ugyanis fegyelmezetlenné válik, amely kevéssé gyakorlott a keresztre feszített Krisztus szemlélésében és utánzásában. Ezért az olyan szerzetes, aki nem törődik azzal, hogy az imádságban alaposan megismerje önmagát, és megtapasztalja az emberi gyengeséget, szükségszerűen megfertőződik önmaga túlbecsülésével és felebarátjai lebecsülésével.

Ó, milyen nagyszerű orvosság a mi bajainkra a Krisztus keresztjéről való elmélkedés!

Krisztussal engem is keresztre feszítettek. {*} Élek, de más nem én élek, hanem Krisztus él bennem.

Isten Fiának hitében élek, aki szeretett, és feláldozta magát értem. {*} Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él bennem.

Istenünk, te Borja Szent Ferencet a királyi udvarból hívtad alázatos szolgálatodra. Közbenjárására add, hogy akik a bűnnek meghaltak és a világról lemondtak, egyedül neked éljenek.

1850-ben született a lengyelországi Beyzymy Wielkiében, a családi birtokon. Gyermekkora viharos volt az országban dúló háborúskodások miatt. 1872-ben belépett a Társaságba. 1881-ben szentelték pappá. Többször kérte elöljáróit, hogy a leprások közé küldjék szolgálni. 1898-ben végre elküldték Madagaszkár szigetére, ahol az ottani jezsuita misszionáriusok közül néhányan lepratelepen dolgoztak. Beyzym atya az egyik lepratelepen telepedett le, és hatékonyan javított a betegek helyzetén. Látta, hogy szükség volna egy kórházra a leprások számára. Az anyagi támogatás megszerzésére Lengyelországba küldött leveleket, melyeket közzétettek, és nagy visszhangra találtak. Az intézmény építése meg is kezdődött, és 1916-ra felépült a kétszáz férőhelyes leprakórház. Beyzym atya haláláig szolgálta tovább leprásait, és testi-lelki vigaszt nyújtott nekik. Szeretett betegei között halt meg 1912-ben. 2002-ben avatták boldoggá.

P. Jan Beyzym a krakkói Misje Katolickie szerkesztőjének, P. Marcin Czezminski SJ-nek írt leveléből, 1911. szeptember 17.

Isten kegyelméből végre elkészült a kórház, és ez év augusztus 16-án beköltöztek betegeim. Sietek erről tájékoztatni Atyámat, és kérem, hogy tegye közzé e levelemet a Misje Katolickie lapban, hogy tájékoztassuk minden jótevőnket. Köszönetet mondtunk a legszentebb Szűzanyának, és állandóan hálát aduk a Tőle kapott kegyelemért, hogy ilyen jó kórházról gondoskodott; most valamennyi leprás nevében, vagyis azokéban, akik már beköltöztek és azok nevében is, akik ezután érkeznek: „Isten fizesse vissza” százszorosan, először Önnek, kedves Atya, azért, hogy szorgosan magáévá tette a szerencsétlen leprások ügyét, azután minden kedves jótevőnknek könyörületességükért és nagylelkű alamizsnájukért. A Szűzanya százszorosan viszonozza valamennyiüknek együtt és külön-külön is, amint ez szokása, mindazt, amit értünk tettek. Mi is megháláljuk, amint tehetjük és tudjuk szerény imáinkban, vagyis én a szentmisében, az én kis madaraim pedig a szentáldozásban és a rózsafüzér mondásával. Közös imádságunkon túl minden héten kijelöljük azokat, akik a szentáldozást és a rózsafüzért kizárólag élő és megholt jótevőinkért ajánlják fel. Röviden: megtesszük azt, amit tudunk és ahogyan tudunk, hogy megháláljuk jótevőinknek, bármily módon segítenek bennünket, de mivel kevésre vagyunk képesek, a Legszentebb Szűzanya kiegészíti ezt a maga módján; nincs kétségem efelől, hiszen ez a kórház kizárólag az ő műve.

Istennel kezdtük tevékenységünket. Reggel, mihelyt megszólal az ébresztőcsengő, a hálófelügyelő hangosan ezt kiáltja: „Dicsértessék a Jézus Krisztus!”, és valamennyien, katolikusok és pogányok, ezt válaszolják: „Mindörökké, ámen!” Ugyanez történik este lámpaoltás előtt: dicsérik az Úr Jézust, mielőtt elaludnának. A betegek általában jól viselkednek, buzgón Istenbe kapaszkodnak, engedelmesek mindenben, nagy jóakaratot és készséget tanúsítanak. Adja Isten, hogy minden így folytatódjék; nagyon bízom benne, hogy így lesz, mert mindenütt és mindenben maga a Szent Szűz kormányoz. Ön, Atyám, pontosan ismeri ennek a kórháznak a létrejöttét a kezdettől egészen a jelen pillanatig. Úgy látom, Ön is azon a véleményen van, hogy e kórház nem emberi mű, hanem maga a Legszentebb Szűz alapította és vezeti ezt a művet; ez egyöntetű véleménye mindazoknak, akik közelebbről ismerik. Alázatosan kérem a támogatását mindazoknak, akik az Úr Jézus és Szentséges Anyja szeretetéből segíteni akarják a szerencsétlen leprásokat testileg és lelkileg; és ezek a szerencsétlenek itt Madagaszkárban nagyon sokan vannak. Ismételten hálás köszönetet mondok a Legszentebb Anyának valamennyi szegény leprás nevében a kapott kegyelmekért; és köszönetet mondok Önnek is, Atyám, és minden jótevőnek mindazért, amit értünk tettek. A Legszentebb Anya fizessen vissza mindegyiküknek a maga szokása szerint.

Menjetek el az egész világra és hirdessétek az Evangéliumot minden teremtménynek. {*} Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül.

Ha valaki nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be az Isten országába. {*} Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül.

Istenünk, minden vigasztalás Atyja, Te Boldog Beyzym János áldozópapot arra hívtad, hogy hősies szeretettel viseltessék a leprások iránt, add, hogy mi is ugyanilyen lelkülettel hirdessük szüntelenül Krisztus evangéliumát minden népnek.

DE BREBEUF SZENT JÁNOS ÉS JOGUES SZENT IZSÁK, ÁLDOZÓPAPOK, VÉRTANÚK ÉS TÁRSAIK

Nyolc francia jezsuita vértanú emléknapja van ma, akik az észak-amerikai indiánok között végeztek hősies missziós munkát. Öten, valamennyien papok, a mai Kanada területén szenvedtek kegyetlen vértanúhalált 1648-49-ben: de Brébeuf János, Daniel Antal, Lalemant Gábor, Garnier Károly és Chabanel Noël; hárman a mai Egyesült Államok területén: Jogues Izsák atya és de La Lande János testvér 1646-ban; legelsőnek pedig 1642-ben Goupil René testvér (tulajdonképpen laikus munkatárs, fogadalmi kötődés nélkül).
De Brebeuf János 1593-ban született Normandiában. 1617-ben belépett a Társaságba. A huron indiánok misszionálására érkezett Kanadába 1625-ben. Megtanulta a nyelvet, és lassacskán sikerült megnyernie az őslakosok bizalmát. 1649-ben az ellenséges irokéz törzs megtámadta a huronok települését, ahol de Brebeuf János és Lalemant Gábor is tartózkodott. A legborzalmasabb kínzásokkal vetettek véget a misszionáriusok életének 1649. március 16-án. Jogues Izsák 1607-ben született, 17 éves korában lépett be a Társaságba. 1636-ban szentelték pappá, és rövidesen elindult az észak-amerikai missziókba. Nagyon eredményesen működött. Végül azonban egy vad mohikán törzs harcosai megtámadták és foglyul ejtették. Kegyetlen kínzásokat kellett végigszenvednie, de több hónapos fogság után sikerült elmenekülnie és visszatérnie Franciaországba. Csak rövid ideig maradt ott, mert vágyakozott vissza indiánjai közé. Egy békeszerződés részleteinek megbeszélésére újra elment a mohikánokhoz, de azok ismét ellenséges hangulatúak voltak. Jogues atyát és társát, de La Lande Jánost 1646. októberében megölték. Haláluk helye a mai Egyesült Államok területén fekszik. Szentté avatásuk 1930-ben. Az észak-amerikai vértanúk szentélye Kanadában Midland, az Egyesült Államokban pedig Auriesville.

(The Jesuit Relations and Allied Documents, The Burrow Brothers C°, Cleveland, 1898, 164. 166)

Teljes két napon át éreztem a vértanúság nagy vágyát, és minden kínzást szerettem volna elviselni, amit a vértanúk elszenvedtek.

Én Uram és Üdvözítőm, Jézusom, mit adhatok viszonzásul mindazért a sok jótéteményedért, amit nekem már megadtál? A te szenvedéseid kelyhét veszem kezedből, és a te nevedet hívom segítségül{n}vö. {r}Zsolt 115, 13{/r}{/n}. A te örök Atyád és a Szentlélek színe előtt fogadom, Szentséges Anyádnak, az ő szűzi Jegyesének, az angyaloknak, apostoloknak, vértanúknak és szent atyámnak, Ignácnak és Xavéri Szent Ferencnek a színe előtt, őszinte lélekkel fogadom néked, Üdvözítő Jézusom, hogy – amennyiben rajtam múlik – sohasem térek ki a vértanúság kegyelme elől, ha azt valamikor is végtelen irgalmadból felajánlod nekem, méltatlan szolgádnak.

Ezért arra kötelezem magam, hogy a még hátralevő egész életemben megengedhetetlen és tilos lesz számomra elkerülni minden olyan alkalmat, hogy érted meghaljak, és érted ontsam véremet, hacsak meg nem bizonyosodnék arról, hogy a te dicsőségedet jobban szolgálom akkor, ha nem ezt teszem. Sőt, arra is elkötelezem magamat, hogy amikor majd a halálos ütést kapom, azt a te kezedből fogadjam boldog és örömteli lélekkel. Ezért, szeretett Jézusom, azzal a tüzes szeretettel, amely most engem eltölt, már most feláldozom neked véremet is, testemet is, életemet is, hogy csak teérted haljak meg, ha megadod nekem ezt a kegyelmet, mert te is kegyes voltál meghalni értem. Segíts úgy élnem, hogy megkapjam tőled e boldog halál ajándékát, így hát, én Istenem és Üdvözítőm, szenvedéseid kelyhét a te kezedből veszem, és a te nevedet hívom segítségül{n}vö. {r}Zsolt 115, 13{/r}{/n}: Jézus, Jézus, Jézus!

Én Istenem, mennyire fáj nekem, hogy itt még nem ismernek téged, hogy ez a barbár vidék nem tért még meg egészen hozzád, hogy itt még nem szűnt meg a bűn uralma. Ezért hát, Istenem, ha rám zúdulna is mindaz a súlyos, durva kínzatás, amit a foglyoknak e tájakon el kell viselniük, szívesen vállalom, hogy én magam szenvedjem el mindazt.

A szentek a hit erejével országokat győztek le, igazságot osztottak, hősök voltak a háborúban; {*} A hitükről mind bizonyságot kaptak.

Isten próbára tette, és magához méltóknak találta őket. {*} A hitükről mind bizonyságot kaptak.

Istenünk, te Észak-Amerika országait de Brebeuf Szent János, Jogues Szent Izsák, valamint társaik igehirdetésével és vére hullásával megszentelted. Add, hogy a kereszténység viruló vetése közbenjárásukra mindenütt egyre szaporodjék.

BOLDOG DE SAN VITORES DIDÁK ALAJOS ÁLDOZÓPAP ÉS CALUNGSOD SZENT PÉTER, VÉRTANÚK

Didák nemesi család tagjaként látta meg a napvilágot a spanyol Burgosban 1627-ben. Apja ellenállását legyőzve 13 évesen lépett be a noviciátusba. Kezdettől fogva kitűnt jámborságával és tehetségével. 1651-ben pappá szentelték. Egyetemen tanított és egyéb apostoli munkákat végzett. 1660-ban indult a missziókba. Kétéves mexikói tevékenység után a Fülöp-szigetekre hajózott. 1662 és 1666 között novíciusmesterként és teológiatanárként működött, de a bennszülöttek evangelizálásával is foglalkozott. Vágya, hogy úttörőként a Mariana-szigeteken hirdesse a hitet, 1668-ban teljesedett be. A hittérítés bámulatosan sikeres volt: több mint 15 ezer embert sikerült megtéríteni és megkeresztelni. Négyéves missziós munka után 1672-ben Tumon községben Didákot és munkatársát, Calungsod Pétert a keresztény hit iránti gyűlöletből megölték. Boldoggá avatásuk 1985-ben.

A Jézus Társasága spanyol asszisztenciájának menológiumából és Boldog de San Vitores Didák Alajos leveléből

(Anonim., 1784, Archivum Loyolense, estante 4, pluteo 3 Congr. per le Cause dei Santi, ufficio storico 94: Positio super vita et martyrio ex officio concinnata servi Dei Didaci Aloisii de San Vitores, Romæ, 1981, pp. 90-97.)

Boldog de San Vitores Didák Alajost 1672. április 2-án Guam szigetén ölték meg, amikor éppen egy haldokló kislány keresztelésének szertartását végezte. Vértanúságával a Mariana-szigetek első apostolává vált; pár esztendő alatt nyolc, később igen látogatott kápolnát épített, három iskolát alapított a mindkét nembeli fiatalok nevelésére, és sok bennszülöttet keresztelt meg. Boldog Didák Alajos, követve lángoló vágyait és beteljesítve fiatalkori ígéreteit, Guam szigetére érkezett más jezsuita papokkal és egy 14 éves katekétával. Ez a fiatalember Didák atya ezen szavai hatására döntött úgy hogy követi őt: „Fiam, akarsz-e velem jönni oda, ahol Krisztus vértanújává válhatsz?” És valóban, a fiú két nappal boldog Didák előtt szenvedett vértanúhalált. Miközben Guam szigetére hajóztak, a tolmács, aki velük utazott, elkezdte tanítani nekik a sziget lakóinak nyelvét. Didák atya, amint partra szállt, már képes volt arra, hogy a főtéren hirdesse Jézus Krisztust, és már ennek az első beszédnek hatására sokan lettek katekumenek. A prédikáció mellett folyamatos törekvése volt, hogy a gyermekeket megkeresztelje. Nemcsak imádkozott értük minden nap, hanem testi vezeklést is vállalt, hogy így kérje az Urat, ne engedje, hogy meghaljanak, mielőtt megtalálja őket és a keresztség vizében újjászülethetnének.

Az atya végül négy év gyümölcsöző apostoli munka után egy hitehagyott lándzsájától átdöfve lehelte ki lelkét, miközben kérte az Urat, legyen irgalmas a gyilkosával szemben. Éppen 45 éves volt ekkor. Boldog Didák Alajos készült a halálra, miközben a missziókban a papi szolgálatot gyakorolta, és végül teljesítette fogadalmát, amelyet valamikor Páter Nickel Goswin általános rendfőnöknek ezekkel a szavakkal tárt fel: „Gyermekkorom óta, ahogy vissza tudok rá emlékezni, egészen betöltött az a vágy (annak az életkornak megfelelően vagy talán azt meg is haladva), amely a lelkek, főleg a hitetlenek megtérítésére és a vértanúságra irányult. Napról napra nőtt velem az a vágy, hogy a lelkeket, főleg a hitetlenekét, Krisztushoz vezessem, és ezért a célért véremet is ontsam, olyannyira, hogy nem is tudtam másra irányítani a gondolataimat és az érzéseimet. Ezen vágyam alapján tehát elszánás született bennem, hogy véremet kiontsam Krisztus nevéért és a lelkek üdvösségéért, különösképpen a legelhagyatottabbakért. Minderre azonban nem úgy vágyom, hogy csupán a vértanúság pálmája végett akarjak a missziókba menni, hanem inkább úgy, hogy a missziók érdekében ne féljek a fáradozásnak és a halálnak semmiféle fajtájától, és ígérem ezért nemcsak azt, hogy kész vagyok lemondani az életemről, hanem a dicsőséges halálról is, csak hogy Krisztusnak megnyerjek akár egyetlen lelket is.”

A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. {*} Készen vár rám az igazság győzelmi koszorúja.

Mindent elvetettem, hogy Krisztust megismerjem, és a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget; így hozzá hasonulok a halálban. {*} Készen vár rám az igazság győzelmi koszorúja.

Istenünk, te a Mariána-szigetek népeinek evangelizására indítottad Didák Alajos áldozópapot és Calungsod Péter katekétát, és mindkettőjüknek megadtad a közös vértanúság kegyelmét; kérünk, érdemeik és közbenjárásuk révén add meg nekünk, hogy erős legyen a hitünk, és képesek legyünk mindhalálig kitartani.

Collins Domonkos 1566 körül született az írországi Cork környékén. Húszévesen Franciaországban katonai szolgálatot vállalt, és hamarosan kapitány lett. 1598-ban egészen más életre szánta magát: a spanyolországi Compostelában jezsuita noviciátust kezdett testvérként. 1601-ben visszatért hazájába. 1602 nyarán a rendőrség elfogta, és mivel nem sikerült a katolikus hit megtagadására bírni, szülővárosában október végén felakasztották. Boldoggá avatás 1992-ben, 16 más ír vértanúval együtt.

Haries Richárdnak az írek lisszaboni szemináriumából az ír jezsuita Archer Jakab atyához 1603. január 19-én írt leveléből

(A.R.S.I.,Mss. Castell., 33, f. 94; cfr. M. Gonçalves da Costa [ed.], Fontes inéditas Portuguesas para a História de Irlanda, Braga, 1981, p. 409.)

Egy hitelt érdemlő ír férfitől a következőket tudtam meg boldog emlékű testvéretekről és társatokról. Miután bizonyos ideig Cork börtöneiben fogva tartották, egy pénteki napon, amely számára szent nagypéntek volt, az eretnekek meghozták ellene a halálos ítéletet. Katonák között elvezették a kivégzés helyére, ahol nagy állhatosságról adott tanúbizonyságot. A városlakók közül csak kevesen mertek jelen lenni a besúgóktól való félelem miatt. Amikor az akasztófához megérkezett, nagy benső örömmel üdvözölte a kivégzőeszközt, és rövid buzdítást intézett a körülállókhoz spanyolul, írül és angolul. Amit mondott, röviden összefoglalva odaérkezése céljának kinyilvánítása volt; nyíltan megmondta: azért jött, hogy övéit lebeszélje azok tévedéseiről, akik az igaz hit megvallását elhagyva az eretnekekhez csatlakoztak; hiszen az igazi hit csakis az az egyetlen, amelyet a római katolikus egyház tanít, nem pedig az az új, amelyet Angliában vallanak, és amely hemzseg a római pápa elleni átkoktól. Ezek hallatára az Egyház ellenségei nem tudták többé visszatartani magukat attól, hogy belefojtsák a szót; kötelet tettek a nyakára, amit ő oly nagy lelki örömmel és vidám mosollyal viselt, hogy az egyik jelenlévő angol kapitány így szólt: Lám, milyen ember ez: olyan jókedvűen megy a halálba, mint én vendégségbe. Domonkos testvér így felelt: Ezért az ügyért szívesen vállalnék nem egy, hanem ezer halált is.

Végül senkit sem találtak, aki kész lett volna felakasztani. Szavai ugyanis mindenkiben rémületet keltettek. Végül találtak egy szegény halászt, aki éppen arra járt, és ütlegelésekkel kényszerítették erre a szolgálatra. Ő előbb azt kérte a dicsőséges vértanútól, hogy bocsásson meg neki, és ő ezt szívesen meg is tette.

Mielőtt felment a létrán, azt kérte, hogy valamennyi katolikus imádkozzék érte. Felfelé menet énekelni kezdte a zsoltárt: „te vagy, Uram, én reményem”, felérkezve pedig: „kezedbe ajánlom”; végül a mélységbe lökték, abba a halálba, amelyre vágyott.

Miután 3-4 óra hosszat felakasztva maradt, a kötél elvágásával teste lezuhant. Egyesek letépték róla a ruhát, és testét meztelenül otthagyták. Néhány buzgó ember azonban éjjel elvitte.

Bizakodva és reménykedve tudom, hogy semmiben sem vallok szégyent, sőt tele vagyok bizalommal. {*} Krisztus megdicsőül testemben, akkor is, ha élek, akkor is, ha meghalok.

Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség. {*} Krisztus megdicsőül testemben, akkor is, ha élek, akkor is, ha meghalok.

Mindenható, örök Isten, boldog Collins Domonkos vértanúdban a csodálatos bátorság példáját adtad: a neki felkínált öröm helyett elszenvedte a keresztet, nem törődve a gyalázattal. Közbenjárására add, kérünk, hogy parancsaidat híven megtartsuk és a béke és az egység gyümölcseit teremjük.

A spanyol Segoviában született 1533-ban. Apja korai halála után kereskedő lett, és 1560 körül megházasodott. Felesége és két gyermeke halála után, 1571-ben testvérként noviciátust kezdett a Jézus Társaságában. Még abban az évben Mallorca szigetére küldték; a palmai kollégium portási szolgálatát látta el haláláig. Életét egyszerűség és karizmatikus adományok jellemezték. 1617-ben halt meg. Szentté avatása 1888-ban.

(Rendiconto di coscienza, giugno 1615; V. Segarra, S. Alonso Rodríguez: Autobiografía o sea memorial o cuentas de la consciencia, Barcelona, 1956, pp. 227-228.)

Ezzel a személlyel nagyon gyakran megtörténik, hogy nincs mással beszélgessen, mint Jézussal és az ő szentséges Anyjával, akik az én lelkemnek egyedüli szerelmei, és akiknek minden dolgomról beszámolok. Mert önmagamtól semmi vagyok, és olyan nagy az én érdességem és tudatlanságom, hogy nem vagyok jó semmire. Ezért hozzájuk menekülök, hogy nekik adjak számot mindenről, amit magamban találok, kérvén, segítsenek engem, és jóindulatukkal kísérjenek, hogy minden az ő tetszésük szerint történjék, és ne másként. Az én szívem ugyanis megtelik az Istennek való tetszés akarásával és vágyával ama legfőbb szeretet miatt, amelyet annyira őneki nyilvánítok ki, hogy önmagamat és ennek az életnek valamennyi dolgát megvetem, hogy egyedül neki legyek tetszésére. Ő látja ezeket a vágyakat, hogy nem szeretek mást, mint Jézust és Máriát, és azt, amit ők akarnak. Odafordulok hozzájuk, önmagamat és mindenemet az ő kezükbe helyezem; ilyen módon minden kedvezően és Isten szerint alakul.

Amikor Jézussal és Máriával társalgok, engedem, hogy Isten szent félelme vezessen, beszélek hozzájuk, ők igen kedvesen válaszolnak és tanítanak, világossá téve akaratukat, amelyet meg kell tennem. Ebben az Istennel és az ő Anyjával való meghitt kapcsolatban ez a személy úgy viselkedik, mint anyja keblén a csecsemő, aki fel sem tud állni anyja segítsége nélkül. Ilyen állapotra jut el az a lélek, amely Isten kegyelméből részesül a vele való beszélgetésben, és teljesen olyan lesz, mint az anyja keblén csüngő gyermek, aki képtelen arra, hogy megálljon a lábán.

Uram, Istenem, egész szívvel áldalak, dicsőítem nevedet mindörökké. {*} Mivel nagy volt irgalmad irántam.

Istenem vagy, hálát adok neked, Istenem, hálaénekkel dicsőítelek. {*} Mivel nagy volt irgalmad irántam.

Istenünk, te Rodriguez Szent Alfonz testvérünk hűségében megmutattad nekünk az öröm és a békesség útját. Add, hogy serény társai maradjunk Jézus Krisztusnak, aki mindenki szolgája lett.

Stuttgartban született 1876-ban. A rottenburgi egyházmegye egy éve szentelt papjaként 1900-ban noviciátust kezdett a Jézus Társaságában. Rövid népmissziós tevékenység után 1912-től Münchenben élt és dolgozott a bevándorlók lelkészeként. A világháborúban hősiesen teljesített katonalelkészi szolgálatot; Erdélyben megsebesült és elveszítette bal lábát. Visszatért Münchenbe régi munkakörébe; különösen jelentős munkaterülete volt a férfiak Mária-kongregációja, a pályaudvari misszió és a nélkülözők segítése. Már 1923-tól hirdette, hogy katolikus ember nem csatlakozhat a nemzetiszocializmushoz, 1933 után pedig az ellenállás szükségességét szorgalmazta szóban, írásban, imában. 1939-ben a sachsenhauseni haláltáborba hurcolták. Hogy ne legyen vértanú, a nácik az ettali apátságba internálták. A háború után, visszatérve Münchenbe, már kevés ideje maradt; 1945-ben, Mindenszentek napján prédikálás közben halálos kimenetelű agyvérzés érte. Boldoggá avatása 1987-ben.

Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságosságot, mert majd eltelnek vele

„Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságosságot…”– Az Evangélium e szavai különleges módon illenek Ruppert Mayer atyára. Valóban Isten volt a szenvedélye, mely minden bizonytalanság nélkül vezette, sőt hajtotta egyetlen irányba. Az Isten iránti mély, rendíthetetlen szeretet töltötte el. Kedvenc imájában mindig visszatér ez a refrén: „Uram, hogyan, mikor, mit – akarsz Te…”Az Úr és az ő akarata vonzotta életét.

„…mert majd eltelnek vele…” Tudjuk, hogyan halt meg Rupert Mayer atya. Prédikált, éppen a szegényeknek szóló evangéliumi szakasz felolvasása után. Majd ezek voltak utolsó szavai: „Az Úr – az Úr – az Úr.” Ez volt neki az ígéret beteljesedése: „eltelnek vele” Egész életében lelki táplálékát az Istennel való találkozásban lelte meg, de most élte meg e találkozás végső beteljesedését, az imént felolvasott Lecke szavai szerint: „Látni fogjuk úgy, amint van”{n}{r}1 Jn 3, 2{/r}{/n}.

„Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.” Ha ezeket a szavakat Rupert Mayer atya életpéldájával akarnánk magyarázni, nem érnénk a végére. Nagy szívének antennái mindig éberen figyeltek, hogy felfogják az emberek minden segélykiáltását. Kész volt mindig meghallgatni és közbelépni. Körbenézett, hogy lássa, hol kell segíteni. Amikor a háború alatt tábori lelkész volt, mindig ott termett, ahol a helyzet válságossá vált. Az irgalmas szeretet lelkesítette lelkipásztori gondoskodásában a nagyvárosban, ez adott neki szemet, hogy meglássa a szükségleteket. Meglátta a börtönből szabadultak, a munkások, a családok szükségeit. Megalapította Szent Családról nevezett nővérek kongregációját, szentmiséket szervezett a központi vasútállomásnál. Tudatosította a háború utáni évek lelki zűrzavarát, és részt vett számtalan találkozón, összejövetelen, ahol szavai világos útmutatást adtak. Mindennapi munkájának jó részét a gyóntatások és a lelki beszélgetések töltötték ki. Diszkrét, személyes közbelépésével szó szerint elsősegélyt nyújtott. Prédikált, ahol szükség volt rá. Beszélt Mária-kongregációja férfi tagjaihoz és plébániákon; szavai mindig mély hitéből fakadtak: egyszerűek, időszerűek és találóak voltak.

„Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságosságért, mert övék a mennyek országa.” E boldogmondáshoz kapcsolódva is példás Rupert Mayer atya útja. Életének minden szakaszában az igaz ügyért való kiállás jellemezte. Ennek egyenessége és nagy értéke a nácizmus idején érte el teljességét. Ilyen körülmények között csodálatra méltó az a mód is, ahogyan a Hegyi beszéd eredeti szellemében a megkülönböztetést gyakorolta. Ne feledjünk még egy utolsó szempontot: ez a férfi, aki igen intenzív tevékenységet folytatott, nehezen tudta elviselni, hogy végül nem segíthetett másokon. Így teljesedett be mély megtisztulása. A keresztre feszített Úr követésében érlelődött még nagyobb szeretete: a teljes önátadás.

Én a hit tanúja vagyok az Úr Jézus Krisztusban, és nem félek semmitől. {*} Nem szégyellem az Evangéliumot.

Szét akarom szórni életemet, hogy az Ige hirdetve legyen. {*} Nem szégyellem az Evangéliumot.

Istenünk, te Boldog Mayer Rupert áldozópapot a hit bátor megvallójává és a szegények segítőjévé tetted. Kérünk, közbenjárására add, hogy támadjanak az Egyházban kiváló igehirdetők, nekünk pedig ajándékozz az emberek szükségletei iránt nyitott szívet.

Ma (Magyarországon kívül november 5-én) egyetlen ünnepléssel emlékezünk minden szentünkre és boldogunkra, hogy világosabban értsük és mélyebben megéljük az egész Társaság egységét. 2018-ban 53 szentté avatott jezsuita volt, ebből 34 vértanú és 153 boldog, akik közül 145 vértanú volt. Az Egyház régi hagyománya szerint Mindenszentek főünnepén emlékezünk mindazokra, akik Krisztussal vannak az örök dicsőségben. Hasonlóképpen mi, jezsuiták, ma nemcsak azokat ünnepeljük, akiket (több mint ötvenet) szentté vagy (több mint 150-et) boldoggá avattak, hanem számtalan mást is, akik – közismerten vagy rejtetten, nagylelkűen vagy aggályoskodva, erős vagy lankadó hittel – Krisztussal fáradoztak az emberek üdvösségéért, és miután követték őt a szenvedésben, követték a dicsőségben is{n}vö. Lelkigyakorlatos könyv 95.{/n}.

Krisztus, a mennynek jóságos Királya,

szenteknek üdve, élete, reménye,

légy kegyes hozzánk, fogadd el ma tőlünk

hódolatunkat.

Angyalok összes kara mindörökre,

áldva magasztal fenn a magas égben,

ővelük együtt valamennyi szentnek

éneke áldjon.

Szűz Máriának érdemeit nézzed,

és vele együtt összes szentjeidnek;

ostorod szűnjék, bár megérdemeljük

rút bűneinkért.

Add, hogy mi téged mindenkor dicsérjünk,

és hozzád mindig hívebbek lehessünk,

zengjük a mennyben a Szentháromságnak

himnuszainkat. Ámen.

Akkor én, János, láttam, hogy napkelet felől egy másik angyal száll fel, akinél az élő Isten pecsétje volt, és hangosan azt kiáltotta a négy angyalnak, akiknek megadatott, hogy ártsanak a földnek és a tengernek: »Ne ártsatok a földnek és a tengernek, sem a fáknak, amíg meg nem jelöljük homlokukon Istenünk szolgáit!« Hallottam a megjelöltek számát: száznegyvennégyezer megjelölt, Izrael fiainak valamennyi törzséből. Ezután nagy sereget láttam, amelyet senki sem volt képes megszámlálni, minden nemzetből, néptörzsből, népből és nyelvből a trón előtt és a Bárány előtt állni, hosszú fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaággal, és hangosan azt kiáltották: » Üdva mi Istenünknek, aki a trónon ül, és a Báránynak!« Az angyalok mind ott álltak a trón, a vének és a négy élőlény körül, és a trón előtt arcra borulva imádták Istent: »Ámen! Áldás és dicsőség, bölcsesség, hálaadás, tisztelet, hatalom és erősség a mi Istenünknek, örökkön-örökké! Ámen.« Ekkor megszólalt az egyik vén, és azt kérdezte tőlem: »Kik ezek, akik hosszú fehér ruhába vannak öltözve, és honnan jöttek?« Azt mondtam neki: »Uram, te tudod!« Erre ő azt mondta nekem: »Ezek azok, akik a nagy szorongatásból jöttek, és fehérre mosták ruhájukat a Bárány vérében. Ezért vannak Isten trónja előtt, és éjjel-nappal szolgálnak neki templomában; és aki a trónon ül, fölöttük lakik, mert a királyi széken trónoló Bárány lesz a pásztoruk, az élet vizének forrásához vezeti őket, és Isten letöröl szemükről minden könnyet«.

Dicsőséget, tiszteletet és hálát zengtek a trónon ülőnek, az örökkön-örökké élőnek {*} és letették koronájukat az Úr, az ő Istenük trónja előtt.

A trón előtt arcra borulva imádták Istent {*} és letették koronájukat az Úr, az ő Istenük trónja előtt.

Jézus Krisztus egész misztikus testének e közösségét nagyon jól ismerve, a zarándok Egyház az első keresztény időktől kezdve nagy jámborsággal ápolta a holtak emlékét, és mivel „szent és üdvösséges gondolat a halottakért imádkozni, hogy megszabaduljanak bűneiktől”{n}{r}2 Mak 12, 46{/r}{/n}, közbenjáró imákat is ajánlott föl értük. Krisztus apostolairól és vértanúiról pedig, akik vérük ontásával adták a legnagyobb bizonyságát hitüknek és szeretetüknek, mindig hitte az Egyház, hogy Krisztusban még szorosabban egyek velünk. Őket tehát különös bensőséggel tisztelte a Boldogságos Szűz Máriával és a szent angyalokkal együtt, és bizalommal kérte közbenjárásukat. Később hozzájuk számítottak még másokat is, akik áldozatosabban követték Krisztus szüzességét és szegénységét, s végül olyanokat is, akiket a keresztény erények hősies gyakorlása és isteni karizmák ajánlottak a hívők áhítatának és követésének.

Amikor ugyanis Krisztus hűséges követőinek életére tekintünk, új ösztönzést kapunk, hogy eljövendő városunkat keressük{n}vö. {r}Zsid 13, 14; 11, 10{/r}{/n}, ugyanakkor megismerjük azt a biztonságos utat, melyen járva ebben az ezerarcú világban állapotunknak és körülményeinknek megfelelően eljuthatunk a Krisztussal való tökéletes egyesülésre, vagyis az életszentségre. Azok életében, akik hozzánk hasonlóan emberek, de Krisztusnak tökéletesebb képmásai{n}vö. {r}2 Kor 3, 18{/r}{/n}, Isten feltűnően nyilvánítja ki jelenlétét és arcát az embereknek. Bennük Ő szól hozzánk és ad jelet nekünk országáról, mely felé erősebben vonzódunk, ha a tanúk ilyen nagy sokaságát{n}vö. {r}Zsid 12, 1{/r}{/n} és az evangélium igazságának ilyen igazolását látjuk.

Az égiek emlékét azonban nemcsak a jó példájuk miatt tiszteljük, hanem még inkább azért, hogy megerősödjék az egész Egyház egysége a Lélekben{n}vö. {r}Ef 4, 1-6{/r}{/n} a testvéri szeretet gyakorlása által. Mert miként az úton levők keresztény közössége közelebb visz bennünket Krisztushoz, úgy a szentekkel való közösség ahhoz a Krisztushoz kapcsol, akiből mint forrásból és főből minden kegyelem és Isten népének élete árad. Teljesen helyénvaló tehát, hogy Jézus Krisztusnak e barátait és társörököseit, akik testvéreink és nagy jótevőink is, szeressük és méltó hálát adjunk értük Istennek. „Esedezve hívjuk hát őket segítségül, és vegyük igénybe imáikat és hatalmas támogatásukat, hogy megkapjuk Isten jótéteményeit az ő Fia, Jézus Krisztus, a mi Urunk által, aki egyetlen Megváltónk és Üdvözítőnk.” Mert az égiek iránt való szeretetünknek minden őszinte megnyilatkozása természete szerint Krisztus felé tör és benne éri el célját, hiszen Ő „minden szentek koronája”, s rajta keresztül elhatol Istenhez, aki csodálatos a szentjeiben és megdicsőül bennük.

De a legnemesebb módon akkor valósul meg egységünk a mennyei Egyházzal, amikor, különösen a szent liturgiában, melyben szentségi jelek által hat ránk a Szentlélek ereje, az isteni fölség dicsőségét közös ujjongással ünnepeljük; és mindnyájan, akiket Krisztus vére megváltott minden törzsből és nyelvből, népből és nemzetből{n}vö. {r}Jel 5, 9{/r}{/n}, és egyetlen Egyházba gyűltünk össze, a dicséret ugyanazon énekével magasztaljuk a Szentháromság egy Istent. Az eucharisztikus áldozat bemutatása pedig minden másnál jobban összekapcsol bennünket a mennyei Egyház liturgiájával, amikor a szentek közösségében tisztelettel emlékezünk meg elsősorban a dicsőséges, mindenkor szűz Máriáról, valamint Szent Józsefről, a szent apostolokról, a vértanúkról és minden szentről.

Testvérek, örüljetek, legyetek tökéletesek, buzdítsátok egymást, legyetek egyetértők, éljetek békességben, {*} s a szeretet és békesség Istene veletek lesz.

A reménység Istene töltsön el titeket a hit teljes örömével és békéjével {*} s a szeretet és békesség Istene veletek lesz.

Hol szeretet és egyetértés, ott az Isten.

Minket Krisztus szeretete gyűjtött egybe,

Örvendezzünk és Ő benne vigadozzunk;

Tiszteljük és szeressük az élő Istent,

És szeressük mind egymást is, tiszta szívvel.

Hol szeretet és egyetértés, ott az Isten.

Mikor tehát egybegyűlve együtt vagyunk,

Lélekben meg ne oszoljunk, jól vigyázzunk!

Szűnjenek a rút viszályok, megszólások,

S ott lakozzék miközöttünk Krisztus-Isten.

Hol szeretet és egyetértés, ott az Isten.

Szentjeiddel egyesülten, Krisztus-Isten,

Dicsőségben szent arcodat megláthassuk,

Mérhetetlen örömödben örvendhessünk,

Végnélküli szeretetben mindörökké. Ámen.

Ant. 1 Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégülést nyernek.

Maga a Lélek tesz lelkünkkel együtt tanúságot, hogy Isten fiai vagyunk. Ha pedig fiai, akkor örökösök is: Isten örökösei, Krisztusnak pedig társörökösei – ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.

Benedictus-ant: Életükben Krisztust szerették, halálukban Őt követték, ezért örökké uralkodnak majd Vele.

Istenünk, minden szentség forrása, aki sokféle kegyelmedet felragyogtattad a szentekben,

Gondviselő, örök Isten, aki Fiad képmását mutattad meg nekünk a szentekben,

add, hogy általuk hatékony indítást kapjunk a Krisztussal való egyesülésre!

Egek Királya, aki Krisztus hűséges követői által eljövendő országod elnyerésére serkentesz bennünket,

Istenünk, aki Fiad testének áldozatában szorosabb egységbe fűzöl bennünket az ég lakóival,

növeld bennünk az áhítatot, hogy egyre tökéletesebben zengjük velük együtt dicséretedet!

Istenünk, kegyesen töltsd be, térítsd meg, vonzzad és változtassad meg szívünket, hogy Loyolai Szent Ignácnak és Jézus Társasága minden szentjének példáját követve a te jelenlétedet és arcodat saját életünkkel élénken mutathassuk meg az embereknek.

Isten, szeretlek tégedet,

Nemcsak hogy add meg üdvömet.

Vagy, mert ki téged nem szeret,

örökös tűzzel bünteted.

Én Jézusom, kereszteden

Magadhoz ölelted szívem.

Szeget, lándzsát, gyalázatot.

Mindent eltűrtél értem ott.

Verejtéket, és fájdalmat,

Halálos mély aggodalmat,

S halált is. És mindezt egyért,

Ó, Énértem, nagy bűnösért.

Hogyne szeretne hát szívem.

Jézus, szerelmes Istenem!

Nem hogy mennyekben üdvözíts,

Vagy kárhozatra ne taszíts.

Nem, mert jutalmad áhítom,

De mint Te engem, Jézusom,

Szeretlek most s mindenkoron,

Csak mert Királyom vagy nekem.

Csak mert Te vagy én Istenem!

Ant. 1 Megváltottál minket, Urunk, véreddel, minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből, és országot alkottál belőlük a mi Istenünk számára.

Ant. 2 Arról ismeri meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretitek egymást.

Ant. 3 Ahol összegyűlnek a testvérek, hogy dicsőítsék Istent, ott ad áldást az Úr.

Bármit tesztek, szívből tegyétek, mintha az Úrnak, és nem embereknek tennétek! Hiszen tudjátok, hogy az Úrtól megkapjátok jutalmul az örökséget. Az Úr Krisztusnak szolgáljatok!

Magnificat-ant: Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, és gyümölcsötök maradandó legyen.

Testvéreim! Egész nagy megdicsőült családunkkal együtt ünnepelve, az ő közbenjárásuktól támogatva, Urunk, Jézus szerető közvetítésével segítve, forduljunk kéréseinkkel mennyei Atyánkhoz!

Egyházunkért, amelyben erősek és gyengék, hűek és botladozók, szentek és gyarlók egyetlen közösséget alkotnak:

hogy Urunk Jézus kifogyhatatlan kegyelme éltessen, megtartson és előbbre segítsen mindnyájunkat, kérjük Urunkat!

A világ számos nemzetéért, amelyek mind képviselve vannak szentjeink seregében:

hogy minden nemzet és csoport felismerje, tisztelje és kövesse saját védőszentjeit, kérjük Urunkat!

Azokért, akik betegségeikkel, gyötrelmeikkel, kitaszítottságukkal a szenvedő Krisztus testvéreivé válnak:

hogy Krisztus erős és gyengéd szeretete lakjék bennük, és ennek a megerősítésnek mi is közvetítői legyünk, kérjük Urunkat!

Társaságunkért, amely imádkozik, dolgozik és küzd a történelem sodrában:

hogy sok jó hivatást kapjon jövő feladataihoz is, és tagjai kitartsanak, odaadással dolgozzanak, és az Úr szolgálatában boldogan éljenek, kérjük Urunkat!

Istenünk, te a gyenge emberi természetet nem a halál számára teremtetted, hanem arra, hogy abban Fiad megdicsőüljön, terjeszd ki kezedet elhunyt testvéreink fölé, hogy azok, akik tőled születtek, elnyerjék az élet teljességét.

Lengyel nemesi családból született 1550-ben Rostków városban. 1564-ben középiskolai tanulmányokat kezdett Bécsben. A Szűzanya vonzásának hatására született meg és erősödött jezsuita hivatása. Apja ellenállásától tartva 1567 őszén gyalog Dillingenbe vándorolt, majd Kaníziusz Szent Péter ajánlásával ugyancsak gyalog Rómába ment. Ott Borja Szent Ferenc felvette a noviciátusba. 1568-ban Nagyboldogasszony ünnepén meghalt. Szentté avatása 1726-ban.

A Jézus Társasága bécsi kollégiumának éves leveléből és Kaníziusz Szent Péter leveléből

(Litt. Ann. Coll. Vindobonensis, Kal. sept. 1567: Arch. Rom. S.I., Epist. Germaniæ, 140, ff. 75 r.-v.; B. Petri Canisii Epist. et Acta: Braunsberger S.I., vol. 6, Friburgi Brisgoviæ, 1913, pp. 63-64.)

„Egy lengyel fiatalember, aki nemes származása szerint, de még inkább erényeit tekintve, két teljes éven át kérte a mieinket Bécsben, hogy beléphessen a Társaságba. De mindig elutasították őt, mert nem tűnt megfelelőnek, hogy szülei hozzájárulása nélkül felvegyék a Társaságba. Nemcsak azért, mert konviktusunk lakója és akkor még külsős diákja volt gimnáziumunknak, hanem más okok miatt is. Néhány nappal ezelőtt nem remélve már, hogy itt felvesszük, elment, remélve, hogy máshol meghallgatást nyer kérése. Nagy példát adott állhatatosságból és jámborságból. Mindenki számára kedves volt, senkinek nem volt terhére. Kora szerint még szinte gyerek, de okosságban már férfi, testben kicsi, de nagy, sőt nagyon nagy lélekben. Minden nap két szentmisén is részt vett, gyakrabban gyónt és áldozott, mint a többiek, sokat imádkozott. Tanulásban nemcsak hogy megközelítette társait (retorika hallgatója volt), hanem meg is előzte azokat, akik korábban pedig előtte jártak. Jézus és a Társaság töltötték be a gondolatait éjjel és nappal. Könnyes szemmel gyakran kérte az elöljárókat, hogy vegyék fel a Társaságba. A pápai legátust is arra kérte egy levélben, hogy ösztönözze arra a mieinket, hogy felvegyék. De mindhiába. Ugyanis szülei testvérei, rokonai akarata ellenére döntött úgy, hogy elmegy máshova, hogy beléphessen a Társaságba. Ha ez máshol sem sikerülne, akkor elhatározta, hogy egész életében zarándokolni fog, és Krisztus szeretetéért a legalázatosabban és legszegényebben fog élni.

A mieink, ismerve terveit, megpróbálták lebeszélni erről, bátorították, hogy térjen vissza hazájába testvérével együtt, aki épp akkor akart hazatérni, ahogy mondják. A mieink azt gondolták, hogy a szülők, látván majd eltökéltségét, végül is hozzájárulnának majd ahhoz, hogy követhesse az ő igaz vágyát. Szaniszló azonban meggyőzhetetlen volt: »Hiábavalóság remélni szüleim hozzájárulását, jobban ismerem őket, mint bárki más. Nekem azt kell végrehajtanom, amit Krisztusnak ígértem.«

Így mivel sem az elöljáró, sem a gyóntatók nem tudták őt eltántorítani ettől a döntéstől, egyik nap kora reggel, miután megáldozott, és a nevelője, valamint a testvére tudta nélkül, búcsút mondva jelentős örökségének, ruháját, amit otthon és az iskolában viselt, hátrahagyva, nagyon egyszerű ruhába öltözve, botot kezébe fogva, egy szegény vidéki fiúhoz hasonlóan elindult Bécsből. Mi fog történni, Isten tudja. Reméljük, mindenesetre, hogy elutazása nem isteni tanács nélkül történt. Olyan állhatatosságot mutatott, hogy úgy tűnik, nem valami kamaszos meggondolatlanságból cselekedett, hanem Isten inspirációja indította útnak.

Ugyanezen a véleményen volt Kaníziusz Szent Péter is, aki akkor az észak-német provincia elöljárója volt. Amikor ugyanis Szaniszló Dilingenbe ment, Kaníziusz Szent Péter tovább küldte őt Rómába, ezekkel a sorokkal, amelyeket Borgia Szent Ferenc generálisnak írt: »E levél hordozóját Krisztus vezetése alatt küldjük ebből a rendtartományból: Szaniszló, lengyel nemes, jó és szorgalmasan tanuló fiatalember. A mieink Bécsben nem mertek őt felvenni a novíciátusba, nehogy felbosszantsák a családját. Amikor hozzánk érkezett, be akarta váltani egy régi fogadalmát (már néhány éve, hogy ily módon elkötelezte el magát a Társaság mellett). Dilingenben bizonyos ideig próbára tettük a konviktusok kollégiumában. Mindig hűségesnek bizonyult a különböző szolgálatokban és a hivatásában is. Időközben arra vágyott, hogy Rómába küldjük, hogy minél távolabb lehessen családjától, mert az üldözésüktől tartott, és hogy lelkileg előrehaladhasson. Soha nem volt a novíciusok között, Rómában fel lehetne venni közéjük, hogy hiteles bizonyítékát adja felkészültségének. Nagy reményeket táplálunk iránta.«”

Az Úr jóságát szemlélem az élők földjén. {*} Egyet kértem az Úrtól, egy a vágyam, hogy az Úr házában lakjak életem minden napján.

Számomra az élet Krisztus, a halál nyerség. {*} Egyet kértem az Úrtól, egy a vágyam, hogy az Úr házában lakjak életem minden napján.

Istenünk, te Kosztka Szent Szaniszlót szeretted, mert lelkesen neked szentelte fiatalságát. Add, hogy az időt folytonos munkálkodással szenteljük meg, és törvényeid útján fussunk.

1737-ben született spanyol grófi családban. Szülővárosában, Zaragozában nevelkedett. 1751-ben novícius, 1762-ben pap a Jézus Társaságában, majd a szegények apostola szülővárosában. A Társaság 1773-as feloszlatása után rendtársai szociális és lelki megsegítésén, a rend visszaállításán, mindenféle emberi gond enyhítésén fáradozott. Kedves személyisége, alázatossága, finomsága nagyon szeretetre méltóvá tette. 1803-tól haláláig az itáliai rendtartományt vezette. Rómában halt meg 1811-ben. Szentté avatása 1954-ben.

Pignatelli Szent József pap leveléből, az 1767. június 3-i és 1767. július 8-i levelek

(In.: G. M. March, B. Giuseppe, Pignatelli ed il suo tempo. Torino, pp. 163 e 168-169.)

Semmi ok nem indít arra, hogy elhagyjam a Jézus Társaságát, amelyben elhatározásom szerint élni és halni akarok

A korzikai Bastia kikötőjéből, ahol egy lehorgonyzott hajón tartották fogva a Spanyolországból kiűzött jezsuitákat, a szent „egy billegő hordón” ezeket írta egy római rendtársának: „Atyám, fogságunk és hosszú utunk során bizonyosan voltak komoly megpróbáltatások, de Istenünk jósága olyan, hogy meg tudta édesíteni őket. És mindegyikünkben látszik a tökéletes nyugalom és az igazi vidámság, amely – hogy úgy mondjam – kiül valamennyi atyánk és testvérünk arcára, akiket eltöltenek a Szent Ignác atyánk igazi fiaira jellemző érzelmek, és akik semmi akadályt nem ismernek, amikor hivatásuk követéséről van szó. Ami engem illet: végtelen hálát adok az Isteni Felségnek, mivel méltóztatott meghívni minden érdemem nélkül; és különös módon, mivel ebben az időben tette, amikor az Úr nem kevésbé szereti a Társaságot, amely a leginkább üldözött a világon. Én soha nem éreztem ilyen jól magam, mint most, és ez áll mindazokra, akiknek bármilyen nehézségeik voltak. Jöhetnek megpróbáltatások, de nem ijeszthetnek meg bennünket, mert Úr a szolgái mellett lesz, és azokat nagyobb dicsőségére, s szeretett anyánk, a Társaság nagyobb javára fordítja.”

És körülbelül egy hónappal később Joachim testvérnek, Fuentes grófjának ezeket írta: „Tizennégy évvel ezelőtt kezdtem ezt a szerzetesi életet a Jézus Társaságában: akkor kifejeztem azt a vágyamat, hogy misszióba szeretnék menni Indiába, de az elöljárók nem hallgattak meg, mivel ez nem tetszett családunknak. Most semmi okom sincs, hogy elhagyjam a Társaságot, amelyben elhatároztam, hogy élek és meghalok. Éppen most kaptuk a hírt, hogy leszállhatunk a hajóról és Calvi kórházában kapunk menedéket. Biztos, hogy semmi boldogságra nem számíthatunk ebben a világban; mindenesetre az üldözések nem követnek bennünket halálunk után. Ha rövid idő belül véget ér az életünk, és felmehetünk az égbe, megígérem, hogy imádkozunk önökért, hogy napjaik végén Isten önöket is hívja magához. Ha választ akartok írni, kérlek benneteket, egyetlen szóval se próbáljatok rávenni, hogy elhagyjam hivatásomat. Sőt egyetlen lépést se tegyetek, hogy Rómától engedélyt kérjetek, hogy átléphessek egy másik szerzetesrendbe. Ebbe soha nem egyeznék bele, még ha előtte ezerszer kellene adni is az életemet. Isten hallgassa meg minden vágyatokat! Testvéretek, Pignatelli József a Jézus Társaságából.”

Uram, te vagy az én Istenem: magasztalni és dicsérni akarom nevedet, {*} mivel csodadolgokat cselekedtél.

Te vagy a nyomorult támasza, a szegény segítője szorongattatásában; {*} mivel csodadolgokat cselekedtél.

Istenünk, te Pignatelli Szent Józsefet győzhetetlen bátorsággal erősítetted, hogy szétszórt társait összegyűjtse. Közbenjárására add, kérünk, hogy minden viszontagság között egymást támogatva hivatásunkhoz hűségesek maradjunk, és az örök boldogság kikötőjébe biztonságosan eljussunk.

GONZÁLEZ SZENT RÓKUS, RODRIGUEZ SZENT ALFONZ, DEL CASTILLO SZENT JÁNOS ÁLDOZÓPAPOK ÉS VÉRTANÚK

Ma három jezsuita pap vértanúságát ünnepeljük. González Rókus 1576-ban Asunciónban (Paraguay) született. 1609-ben már papként lett jezsuita, és majdnem húsz éven át az őserdők lakói között végzett missziós tevékenységet: keresztény hitre, erkölcsre, művelődésre tanította, és redukciókba (a hithirdetőkkel együtt alkotott keresztény közösségekbe) gyűjtötte őket. Egy ellenséges érzületű indián keresztény hite miatt 1628-ban megölte a spanyol Rodriguez Alfonzzal együtt a Caaró nevű redukcióban (Brazília). Két nappal később egy szomszédos faluban az ugyancsak spanyol del Castillo János lett szörnyű kínhalál áldozata. Szentté avatásuk 1988-ban.

Szent González Rókus, pap és vértanú leveléből, 1615. évi beszámoló Pietro de Oñate Provinciálisnak

Bízom az Úrban, hogy ez a kereszt, bár egészen új ezen a vidéken, a kezdete lesz sok kereszt felállításának

Kevéssel érkezésem után találtam egy kis kunyhót nem messze a folyótól; és nem sok idő után felajánlottak egy kicsit nagyobb, szalmából készített házacskát. Két hét elteltével a rektor oda küldte Diego de Bora atyát, aki végül Pünkösd második napján érkezett meg. Nagy lelki vígasszal gondoltunk arra, hogy miképpen ér el bennünket Isten szeretete ilyen távoli és járhatatlan vidékeken is. Ezt a szűkös házacskát elosztottuk tehát kettőnk között: középre egy nádból fonott falat tettünk, továbbá hozzáépítettünk egy kápolnácskát, ami alig nagyobb az oltárnál, amelyen a misét bemutatjuk. A fenséges és isteni áldozat hatalma által, amelyben Krisztus felajánlja magát az Atyának, mióta ő köztünk győzedelmeskedett, a démonok, akik korábban gyakran jelentek meg a bennszülötteknek, most már nem mernek mutatkozni, amint erről egy bennszülött tanúskodott. Bár mindenünk hiányzik, elhatároztuk, hogy e helyen maradunk. Olyan kemény hideg volt, hogy alig tudtunk aludni. Az étel is hiányzott; kukoricát vagy bizonyos maniókalisztet ettünk, amivel általában a bennszülöttek táplálkoznak. És mivel a mezőn bizonyos füveket kerestünk, amelyeket a papagájok szoktak enni, egyesek viccesen papagájoknak neveztek bennünket. Ahogy így mentek a dolgok, a démonok, félve, hogy a Jézus Társasága megtelepszik e tartományokban, ahol nemrég elveszítették uralmukat, siettek elhinteni az híresztelést az egész Paranà vidékén, hogy spekulánsok és hamis boszorkányok vagyunk, és hogy könyveink és szentképeink halált okoznak. Ez a pletyka annyira lábra kapott, hogy amikor Boroa atya hitünk titkait magyarázta a hitetleneknek, néhányan nem mertek megállni a szentképek előtt, attól való félelmükben, hogy meghalnak. De most már ritkábban gondolnak így ránk, főleg mivel saját szemükkel látják, hogy a mieink igazi atyaként viselkednek velük, teljes szívvel felajánlva nekik mindazt, amit a házban találni lehet, és éjjel-nappal gondoskodnak róluk betegségükben – nemcsak lelkükről, ami nyilván a legfőbb feladat, hanem a testükről is.

Így aztán amikor láttuk, hogy megerősödött a bennszülöttek jóindulata irányunkban, templom építésére gondoltunk, amely bármilyen kicsi is, szegényes és szalmafedelű, e nyomorúságos nép számára királyi palotának tűnt; el voltak bűvölve, amikor meglátták a tetejét. Amikor a templomot építettük, magunk adtunk példát a sáros kezünkkel a bennszülöttek előtt járva, akik nem tudtak égetett téglát gyártani. A templom építését az előző évben, 1615-ben, Szent Ignác napjára fejeztük be. E napon mutattuk be a templomban az első szentmisét, fogadalomújítással és más liturgiával, amit a templom szegényessége csak lehetővé tett. A fiatalokkal táncokat is akartunk szervezni, de ezek annyira vadak, hogy nem tudták megtanulni. Azután tornyot emeltünk, felhúztuk a harangot, ami rendkívüli csoda volt, mivel ott sohasem láttak és hallottak még ilyesmit. Ugyanígy mély áhítat tárgya lett a kereszt, amelyet maguk a bennszülöttek állítottak fel a templom előtt. Amikor megmagyaráztuk nekik, hogy a keresztények miért imádják a keresztet, ők is letérdeltek velünk együtt a kereszt imádására. Remélem tehát az Úrban, hogy ez a kereszt, mivel teljesen új ezen a vidéken, a kezdete lesz sok kereszt felállításának.

Felajánlom életemet a juhokért; {*} senki sem veszi el tőlem, hanem magam adom oda.

Elhagytam házam, elfecséreltem örökségem; átadtam életemet ellenségeim kezébe; {*} senki sem veszi el tőlem, hanem magam adom oda.

Istenünk, aki Szent Rókus, Alfonz és János áldozópapokat az örök boldogság házába, vezetted, add, hogy növekedjék igéd azokon a földeken, ahova a szent vértanúk kimentek vetni, és hozza meg az igazság és béke százszoros gyümölcsét.

Guadalupéban (Zacatecas, Mexikó) 1891-ben született, mélyen hívő katolikus családban. 1911-ben lett jezsuita; szerzetesi és papi képzését Mexikóban, Nicaraguában, Spanyolországban és Belgiumban kapta. Gyenge egészsége, fájdalmai különösen tanulmányi éveiben gyötörték. 1925-ben szentelték pappá, egy évvel később, az egyházüldözés kitörésekor tért haza. Papi szolgálatát buzgón és lelkiismeretesen végezte. Hamis vádakkal letartóztatták, és hamarosan, bírósági tárgyalás nélkül, 1927-ben a fővárosban agyonlőtték. Boldoggá avatása 1988-ban.

(Antonio Dragon S.I., Vida íntima del Padre Pro, ed. Obra Nacional de la Buena Prensa, A.C., México, D.F. 1952 3ª ed., pp. 177-178.; 113)

Szól-e Isten a lelkünkhöz? Bizony, és nagyon édes szavakkal. Szól hozzá, és a szavát megérti a lélek. Tapasztalatból tudom, és bevallom neked, hogy nekem nem voltak meg azok az adományok, amelyeket te birtokolsz, hogy megértsd az ilyen beszédet. Ellenben minden ellenkező megvolt bennem. Sokféle akadály hátráltatott, és nem olyan okokból, amelyek egyáltalán nem tőlem függnének, hanem olyan cselekvési szokások miatt, amelyek teljesen szembehelyezkednek ezzel. De Isten végtelenül irgalmas, és rátekintett életemnek erre a terméketlen és egészen kiszáradt tuskójára. Mivel ő már akkor látta azt a szobrot, amelyet kegyelmével majd kialakít belőle, kegyeskedett hívni engem, és bár ellenálltam, kiemelt engem abból a romlott világból, amelyben tengődtem, hogy beteljesedjenek a zsoltáros csodaszép szavai: „Fölemeli a szegényt a sárból, hogy odaültesse a fejedelmek közé, népnek fejedelmei közé.”

Egész szerzetesi életemben nem találtam gyorsabb és hatékonyabb eszközt arra, hogy szoros közösségben éljek Jézussal, mint a szentmisét. Benne mindent más látószögben szemlélünk, mindent tágabb horizontban mérünk fel, szabadabbnak és lelkibbnek látunk. Nem leszel ugyanaz, mint korábban. Valami isteni tölti el a lelkedet és egészen átalakítja. Ami ilyenkor mint pecsét belénk nyomódik, ami adatik, nem más, mint a Szentlélek teljessége, amely kiégeti mindazt, ami földies bennünk, és élteti az isteni életet, s még szorosabban tesz minket az isteni természet részesévé.

Az pedig, amit magamban fellelek, amit ez idáig sohasem éreztem, ami azt teszi, hogy a dolgokat másként tekintsem: az nem származik sem a tanulmányokból, sem a mi életszentségünkből, legyen abból több vagy kevesebb, sőt semmi olyasmiből nem származik, ami személyes vagy ami emberi. Pecsét az, amelyet a Szentlélek nyom belénk, az, amit papi jegynek (karakternek) nevezünk. Ez bensőségesebb részesedés az isteni életből, amely felemel és megistenít minket. Ez igen hatalmas erő, mely könnyűvé teszi azokat a vágyainkat és törekvéseinket is, amelyeket mind ez ideig sose tudtunk megvalósítani.

Nem értettem, hogy ez a változás megtörtént bennem, mindaddig, amíg az emberekkel kapcsolatba nem kerültem. Az Úrnak úgy tetszett, hogy eszközként akar használni, hogy a jót cselekedje. Milyen sok lelket vigasztaltam, milyen sok fájdalmat enyhítettem, mennyi bátorságot ébresztettem egyesekben, hogy folytathassák nehéz életútjukat. Két hivatás, akik már majdnem elvesztek, visszatért Istenhez, egy kispap, aki már azon gondolkodott, hogy kilép, most új örömmel követi a Gondviselés útjait. Nem nyilvánvaló-e, hogy mindazt, amit tettem, a papság kegyelméből tettem, a Szentlélek irányításával, akiben semmi emberi nincs, és akit nem tapasztaltam így pappá szentelésem napja előtt?

Az üldözés immár tény. A megtorlások, főleg Mexikóban, véresek lesznek. Az elsők azok lesznek, akik a vallás kérdéseiben érintettek, és én bizony ebben nyakig benne vagyok. Bárcsak úgy esnék, hogy az elsők között legyek vagy az utolsók között, de mindenképpen köztük legyek.

Jobb az engedelmesség, mint az áldozat; ez okból döntöttem úgy, hogy megmaradok ott, ahova helyeztek. Ennek ellenére engedd meg, hogy mondjak még valamit, anélkül, hogy kritizálni vagy panaszkodni akarnék. Itt a helyzet nagyon kényes és mindenki számára veszélyes. Eszembe jut, amit mondani szoktak, hogy segíts magadon, és az Isten is megsegít. Mégis, a nép körében a lelki segítségeknek igen nagy szükséglete érződik itt; naponta értesülünk azokról, akik szentségek nélkül halnak meg, és nincsenek papok, akik ezt a szükségletet orvosolnák, mivel a legtöbben vagy engedelmességből, vagy félelemből elbújnak. Megtenni azt a keveset, amit tudok, veszélyes volna, ha azt úgy tenném, mint korábban, de nem látom meggondolatlanságnak, ha óvatosan és visszafogottan mégis ezt teszem. Elöljáróm nagyon fél és a legrosszabbtól tart. Én úgy vélem, hogy van valami középút a vakmerőség és a félelem között, amint a legnagyobb elővigyázatosság és a merészség között is. Mindezt kifejtettem az elöljárómnak, de ő félti az életemet. Az életemet? De hát mi az én életem? Nem lenne nyereség, ha testvéreimért adnám? Az életet nyilván nem kell ostobán eldobni. De mikor vagyunk Szent Ignác fiai, ha az első nehézségnél hátat fordítunk? Ezt nem általánosan mondom, vannak, akik hasznosak lesznek a jövő számára, akiket érdemes megőrizni, de egy ilyet, mint én?

A szörnyű próbák, amiket kiállunk, már nem csupán az elkötelezett katolikusok számát növelték, hanem vértanúkat is szültek. A diadal nem sokáig fog késni. Már most érezhető a feltámadás ragyogása, éppen azért, mert az üldözés sötétsége elérte szinte a tetőfokát. Mindenfelől érkeznek hírek a támadásokról, bosszúállásokról, számosak az áldozatok, a vértanúk száma minden nap növekszik. Bárcsak velem is ez történne!

A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. {*} Készen vár rám az igazság győzelmi koszorúja.

Mindent elvetettem, hogy Krisztust megismerjem, és a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget; így hozzá hasonulok a halálban. {*} Készen vár rám az igazság győzelmi koszorúja.

Istenünk és Atyánk, te szolgádnak, Pro Mihály Ágostonnak kegyelmet adtál arra, hogy buzgón törekedjék nagyobb dicsőségedre és az emberek üdvösségére. Közbenjárására és példájára add, hogy mindennapi kötelességeinket hűségesen és örömmel teljesítsük, embertársainkat hatékonyan segítsük, ezzel neked buzgón szolgáljunk, és szüntelenül dicsőségedre törekedjünk.

A Leuventől nem messze fekvő Diest szülötte (1599). Mechelenben tanult 1612-től, 1616-ban pedig jezsuita lett. 1618-tól Rómában végezte rendi tanulmányait; 1621 nyarán rövid betegség után meghalt. Minden ismerőse nagyon szerette őszinte jámborsága, nyíltsága, szívélyes szeretete, állandó derűs kedélye miatt. Szentté avatása 1888-ban.

(Lett. agosto 1616; T. Severin, S. Jan Berchmans, Ses écrits, Louvain, 1931, pp. 35-38.)

Berchmans Szent János 17 évesen – hogy minél hamarabb Istennek szentelje magát, és szülei vele kapcsolatban semmiféle terveket ne szőjenek – elhatározta, hogy feltárja nekik, amit már teljes lélekkel eldöntött; ezért Mechelenből a következő levelet küldte nekik:

„Tisztelendő Atyám és drága Anyám! Immár négy éve folyton kopogtat az Úr Isten szívem ajtaján, amelyet én mindeddig valamiképpen zárva tartottam. Attól az időtől fogva ugyanis észrevettem, hogy akár tanulok, akár pihenek, akár sétálok, akár bármi mást teszek, nem egyéb gondolat ötlik fel bennem, mint hogy azon reflektáljak, hogy milyen életállapotot kellene választanom. Miután sokszor járultam szentáldozáshoz, és sok jócselekedetet végeztem, elhatároztam, fogadalmat teszek, hogy szerzetesrendben fogok szolgálni Urunknak, Istenünknek, ha ő kegyelmével ebben megsegít.

Igaz, általában a barátok és a szülők zokon szokták venni, hogy az, akit szeretnek, távol kerül tőlük. Én azonban másként gondolkodom erről. Ha egyfelől előttem állnának apám és anyám, lánytestvéremmel és a többi rokonnal, másfelől pedig ott állna Urunk és Istenünk, az ő áldott Anyjával (aki, mint remélem, az enyém is); és az előbbiek azt mondanák nekem: »Kérünk, kedves fiunk, ne hagyj el minket; könyörgünk neked, tekints az érted elviselt fáradozásokra és nehézségekre«. Jézus viszont így szólna: »Inkább engem kövess: én érted születtem, érted ostoroztak meg, érted koronáztak tövissel, és végül érted feszítettek keresztre. Ezt az öt szent sebet, amelyeket látsz, nemde érted viseltem? Nem veszed észre, hogy mindmáig szent testemmel tápláltalak és szent véremmel megújítottalak? Nem tölt el szégyennel, hogy mindezért semmi hálát nem mutatsz nekem?« – ó, drága szüleim, valahányszor mindezt megfontolom, úgy fellángolok, hogy legszívesebben azonnal a szerzetbe lépnék. Bizony a lélek és a szív nem tud megbékélni mindaddig, amíg meg nem találja azt, akit szeret.

Elhatároztam tehát, hogy teljes szívvel felajánlom magam Krisztus Jézusnak, és megvívom harcait az ő Társaságában. Most még csak arra várok, hogy ne mutatkozzatok a gondolkodó észnek annyira híjával, hogy szándékaitokat szembe akarjátok helyezni Krisztussal.

Inkább szent imáitokba ajánlom magamat; és arra kérem az Urat, ne tagadja meg tőlem a szent elhatározásokban való kitartást egészen halálomig; azután pedig nekem és nektek adja meg az örök életet. Krisztus engedelmes fia és a tiétek is: Berchmans János.

Íme, az ajtóban állok és kopogok; ha valaki meghallja a hangomat, és ajtót nyit nekem. {*} Bemegyek hozzá, és vele étkezem, ő meg énvelem.

Boldog az a szolga, akit ura hazaérkezve ilyen munkában talál. {*} Bemegyek hozzá, és vele étkezem, ő meg énvelem.

Istenünk, te mindig arra hívsz, hogy szeressünk téged, és a jókedvű adakozót kedveled. Add, kérünk, hogy az ifjú Berchmans Szent János példájára buzgó lélekkel keressünk téged mindenben, és megnyerjük tetszésedet.

Bernát Ferenc de Hoyos 1711-ben Torrelobatón városban, Spanyolországban született. 1726-ban lépett be a Jézus Társaságába, ahol 1735-ben szentelték pappá. Szerzetesi életét az Úr kimagasló misztikus kegyelmekkel halmozta el. Spanyolországban őt tekintik a Szent Szív-tisztelet első apostolának. Harmadik probációja idején halt meg 1735-ben. 2010. árpilis 18-án avatták boldoggá.

P. Adolfo Nicolás általános rendfőnök 2010. április 12-én az egész Társaságnak írt leveléből

A noviciátusban eltöltött évek Bernátot bevezették a misztikus életbe is. Filozófiai tanulmányai a belső tisztulás évei is voltak, amit a lélek sötét éjszakájának szárazsága tett kemény próbára.

Bernát Valladolidban a Szent Ambrus Kollégiumban tanult teológiát (1728-1731). Lelki életének fejlődése itt ért tetőfokára, itt vált igazi misztikussá. Részletes beszámolójában, amit lelki vezetőjének, P. de Loyola Jánosnak adott 1732 októberében, azt mondta: „Azt látom, hogy szívemben minden Isten felé halad, vonzódik, mint vas a mágneshez. Csak Istenre vágyódik, csak Istent keresi, és csak Istent kívánja.” A Társaság belső beszámolóiban található utalások (hároméves beszámolók) megemlítik lobbanékony temperamentumát, aminek ellenőrzésére mindig képes volt, briliáns értelmi adottságait, a nehézségekkel szembeni bátorságát, szívélyes barátságteremtő képességét, és bármilyen apostoli szolgálatra való alkalmasságát, különösen kiemelve előadói képességét.

1733. május 3-án, amikor Bernát 22 éves volt, megtapasztalta az Úrtól kapott küldetést, ami életének egyedüli céljává vált: a Szent Szív tiszteletének terjesztését, ami személyes megszentelődésének és apostoli küldetése teljesítésének egyaránt hatékony eszközévé vált. Amikor barátja, P. de Cardaveraz Ágoston Úrnapján Bilbaoban prédikált, megkérte, küldjön neki jegyzeteket egy, a közösségi könyvtárban megtalálható kötetből, P. Gallifet József De Cultu Sanctissimi Cordis Dei Jesu című könyvéből. Miután Bernát elolvasta ezt a könyvet, azt mondta: „Lelkemben rendkívül erős indíttatást éreztem – erőset és egyben gyengédet, nem hirtelen vagy fenyegető felindulást. Ekkor az Oltáriszentség elé helyeztem magam, és fölajánlottam magam az Ő Szentséges Szívének, azzal a céllal, hogy Vele együttműködjek, amennyire csak lehetséges… tiszteletének terjesztésében”.

Első lépésként Bernát 1733. június 12-én fölajánlotta magát Jézus Szent Szívének, melyhez ugyanazt a formulát használta, amit Szent Colombiere Kolozs ötven évvel korábban. Ezt az adományt azonban nem csak belső lelki világában élte meg. Bernát meggyőződött arról, hogy adománnyal Isten a Jézus Szíve-tisztelet gazdagságának mások számára történő hirdetésére hívta.

Küldetése fontosságának tudatában felfogta azt is, hogy legfontosabb feladata a teológiai tanulmányok alapos végzése legyen. Rendtársai között egy lelkipásztorkodással foglalkozó csoportot hozott létre. Társai között volt P. de Loyola János és de Cardaveraz Ágoston is. János atya megbízatása az volt, hogy tanulmányt készítsen „ennek az ájtatosságnak a megalapozottságáról és lényegéről”. Ennek a munkának, melynek címe Rejtett kincs lett, a vázlata és lényeges tartalma Bernáttól származott. Nem kevés nehézség megoldása után a könyv végül is 1734. október 21-én megjelent.

Apostoli tevékenysége a Szent Szív tiszteletéről szóló röplapok és imádságok terjesztésében, a tiszteletet gyakorló testvéri közösségek és egyesületek létrehozásában, a témáról szóló prédikációk és előadások megszervezésében valósult meg. Püspököknek és V. Fülöp királynak is írt leveleket, kérve őket, támogassák a Szentszéknél a Szent Szív tiszteletét kifejező ünnep engedélyezését.

1735. január 2-án Bernátot pappá szentelték Valladolidban. Néhány hónappal később ugyanott megkezdte harmadik probációját, de nem tudta befejezni, mert 1735. november 29-én tífuszfertőzésben meghalt.

P. de Prado Manual, a kasztíliai provincia elöljárója (aki Bernát rektora és korábban novíciusmestere is volt), 1735. december 6-án halála hírének közreadásakor a rendtagok számára írt levelében kiemelte, „hogy a lelki tökéletesség rendkívüli mértékével rendelkezett; egészen különleges imaadomány volt ez, melyen keresztül életének utolsó éveiben Isten kinyilvánította számára istenségének legmélyebb titkait és Jézus Szentséges Szíve tiszteletének nagyon is gyengéd és sajátos tiszteletét”.

Bernát de Hoyos Jézus Szíve iránti szenvedélyes elköteleződése hűségesen visszatükrözi Szent Ignác áhítatos tiszteletét a szegény és alázatos Jézus iránt, aki előtt azért könyörög, hogy érzelmeinkben fölbuzdulva követhessük életének minden lépését: „Mivel a küldetésben társai vagyunk, az Ő útja a mi utunk” (35. ÁR, 2. határozat, 14. paragrafus), azért, hogy „abban, amit a világban cselekszünk, Isten mindig fölismerhető legyen” (35. ÁR, 2. határozat, 10. paragrafus).

E boldoggá avatás alkalmával az egész Társaságot és munkatársainkat arra buzdítom, hogy Jézus Krisztus iránti személyes szeretetünket újítsuk meg, és nyissuk meg magunkat a vele való azonosulás kegyelmére, hogy, Nadal szavait idézve, „az Ő gondolatai szerint gondolkozzunk, akarata szerint akarjunk, és emlékezetével emlékezzünk; valamint azért is, hogy teljes mivoltunk, életünk és cselekedeteink nem önmagunkban, hanem Krisztusban gyökerezzenek. Ez legyen az alapköve annak a sajátos küldetésnek, amelyre mindannyian meghívást kaptunk.

Bernát de Hoyos Isten embere volt, apostol volt ideálokkal, stratégiával és tervekkel. Lelkesedett a „másokkal való közösségvállalásért” (34. ÁR, 26. határozat), az Egyház hűséges gyermeke, aki lángoló szeretetét akarta annak átadni. Huszonnégy éves korára halott volt. Más fiatal jezsuita szentekkel együtt ő is azt bizonyítja, hogy életünk korai szakaszától és a Társaságban eltöltött első évektől kezdve meg tudjuk és meg is kell engednünk, hogy Krisztus lakozzék szívükben, gyökerezzen belénk és építse föl bennünk az Ő szeretetét.

Áldalak téged, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztad a kicsinyeknek. {*} Igen, Atyám, így tetszett ez Neked.

Szívem Istene és osztályrészem mindörökké az Isten. {*} Igen, Atyám, így tetszett ez Neked.

Istenünk, te boldog Bernát Ferenc áldozópapnak megadtad a kegyelmet, hogy Fiad Szent Szívének tetszését csodálatos hűséggel kövesse, közbenjárására add meg nekünk, hogy Üdvözítőnk szeretetének végtelen kincseit állandóan viszonozni tudjuk.

CAMPION SZENT ÖDÖN, SOUTHWELL SZENT RÓBERT ÁLDOZÓPAPOK ÉS TÁRSAIK, VÉRTANÚK

Ma azokat a több mint 30 jezsuita boldog és szent vértanút ünnepeljük, akiket a XVI. és XVII. századi Angliában és Walesben öltek meg katolikus hitük megvallásáért.
Campion Ödön Londonban született 1540-ben. Az oxfordi egyetem kiváló diákja volt. Tanulmányai során egyre inkább meggyőződött arról, hogy a római katolikus egyház az igaz hit letéteményese, ezért 1571-ben a kontinensre távozott, hogy a douai-i jezsuita kollégiumban készüljön fel a papságra. 1573-ban Rómában felvették a Társaságba. 1579-ben a jezsuita általános rendfőnök elhatározta, hogy missziót indít Angliában. Egy évre rá az első csoporttal Campion is odaérkezett. Papként kezdett titokban működni különböző helyeken, és közzétett egy könyvet is, melyben a katolikus egyház igazát bizonyította. Bujdosva folytatta papi munkáját, mígnem 1581-ben rátalált a rendőrség. Kínpadra vonták, majd vallási vitát rendeztek vele. Végül halálra ítélték és kivégezték.
Southwell Róbert gazdag angol katolikus családban született. Ő is Flandriában a doua-i kollégiumban nevelkedett. Tizenhét évesen elgyalogolt Rómába, és ott kérte felvételét a Társaságba. 1586-ban az angliai misszióba küldték. Londonban talált búvóhelyet, és titokban látogatta a katolikus családokat, prédikált és kiszolgáltatta a szentségeket. Hatévnyi eredményes munka után 1592-ben valaki elárulta. Börtönbe zárták és hosszú kínzásoknak vetették alá, de nem tudtak kicsikarni belőle másokat terhelő vallomást. Gondolatait versekben fejezte ki, melyeket vértanúsága után összegyűjtöttek és kiadtak. Két és fél évi börtön után végre bíróság elé állították, és katolikus papi tevékenysége miatt halálra ítélték. Harmincnégy éves korában végezték ki. Szentté avatása 1970-ben.

Campion Szent Ödön az angol királynő tanácsosokhoz 1580-ben írt leveléből

(J. H. Pollen, S.I., Campion’s Ten Reasons, London, Roehampton, 1914, 10-11. old.)

Nem kételkedem, hogy Önök, Őfelsége tanácsosai, fontos ügyekben kiválóan és bölcsen szoktatok ítélkezni. Ezért amikor a hitre vonatkozó vitákat tekintitek, melyeket ellenfeleink gyakran zavarosan és megtévesztő módón tárgyalnak, és minden hamis látszattól mentesen, előítélet nélkül megvizsgáljátok, napnál is világosabban megértitek, hogy milyen szilárd alapokon nyugszik a mi katolikus hitünk. Ennek következtében kiegyensúlyozott, jóakaratú lélekkel fogtok meghallgatni minket, akik készen állunk arra, hogy életünket a ti üdvösségetekért szívesen feláldozzuk. Minden nap, megszakítás nélkül sok ártatlan ember emeli imára kezét az ég felé tiértetek. Így viselkednek veletek szemben azok az angolok, akik soha véget nem érő sorozat kiindulópontjaiként, a tengerentúli országokban tartózkodnak, hogy gyakorolják az erényeket és elmélyítsék tudásukat. Ők szilárdan elhatározták, hogy nem fogják abbahagyni a ti üdvösségetek előmozdítását, amíg csak vagy megnyerik lelkeiteket Krisztusnak, vagy lándzsáitoktól átszúrva nagylelkűen elszenvedik a halált.

Ami a mi Társaságunkat illeti, szeretném, hogy tudjátok: mi mindnyájan, Jézus Társaságának a világ minden országában szétszórt tagjai, szent szövetséget kötöttünk. Megfogadtuk, hogy bátran elviseljük mindazokat a kínzásokat, melyekkel sújtotok, és soha sem adjuk fel a ti üdvösségetekért való munkálkodást, amíg csak egyvalaki is életben marad közülünk, hogy vagy a Tiburnben történő kivégzés helyén halálra kínozva kiszenvedjen, vagy a börtön nyomorától szenvedve meg nem hal. Ezt a szövetséget már régebben megkötöttük, és Isten segítségével a harc már megkezdődött. Ellenfeleink semmilyen erőszakossága, semmilyen támadása nem győzhet le minket. Hajdan a hit magját ily módon vetették, ezért ugyanilyen módon kell a hitet helyreállítani, hogy régi méltóságát visszanyerje. Ha ezt a hozzátok intézett írásomat visszautasítjátok, és az én jószándékú erőfeszítéseim eredménytelenek leszek, és ha a ti hálátlanságotok kell majd megtapasztalnom azért a sok ezer mérföldnyi útért, amit érdeketekben vállaltam, már csak egy dolog marad számomra: az, hogy titeket és az én ügyemet Istenre bízzam, aki az emberek szívét vizsgálja. Szívből kérem Istent: adja meg nekünk azt a kegyelmet, hogy az utolsó ítélet előtt mindnyájan visszatérjünk az egy közös hitre, és a mennyekben, ahol minden sértést elfelejtünk, végre örök barátságnak örvendhessünk.

Az én várakozásom és reménységem, hogy semmiben sem szégyenülök meg, ellenkezőleg, teljes a bizalmam, hogy mint mindig, úgy most is. {*} Megdicsőül Krisztus az én testemben, akár élet, akár halál által.

Mert számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség. {*} Megdicsőül Krisztus az én testemben, akár élet, akár halál által.

Mindenható örök Isten, te az angol és a wales-i nép köréből Campion Ödön és Southwell Róbert szent vértanúkat, valamint társaikat támasztottad, és azt akartad, hogy hasonlóvá legyenek a világ üdvösségéért meghalt Krisztushoz. Közbenjárásukra add, hogy ugyanazzal a hittel és szeretettel megerősödve, néped mindig együtt örvendezzen az egységben.

Xavéri (Javier) Ferenc 1506-ban a navarrai Javier kastélyban született. 1525-től Párizsba tanult, 1533-ban csatlakozott Szent Ignáchoz. 1537-ben Velencében lett pap, és Itália különféle városaiban apostolkodott. 1541-ben kapott küldetést Távol-Keletre, 1542-ben hajózott Goába. Tíz éven át fáradhatatlanul hirdette az evangéliumot Indiában (portugáloknak és bennszülötteknek) és Japánban. Utóbbi országba 1549-ben ment két jezsuitával és három megkeresztelt japánnal. Eredményesen térített, és megnyitotta az utat a nyomában érkező jezsuita misszionáriusok számára. Minthogy a japánok többször azt mondták neki, nem lehet igaz a keresztény hit, mert minden bölcsesség hazájában, Kínában nem ismerik, Ferenc elhatározta, hogy Kínába megy, és igyekszik megtéríteni az ország lakóit.
Miután Goában rendezte az ázsiai misszió ügyeit, elindult Kína felé, de csak a kínai part melletti Szan-csoan szigetig jutott el. Ott hiába várt arra a csempészre, aki megígérte, hogy bejuttatja Kínába. Ferenc a szigeten megbetegedett, és 1552-ben meghalt. Holttestét Goába szállították, és ott őrzik a székesegyházban. Szentté avatása 1622-ben. XI. Piusz pápa megtette a világmisszió patrónusává.

Ant. Ünnepeljük Szent Ferencet: Jöjjetek, imádjuk Jézus Krisztust, a népek világosságát.

Világmegváltó Krisztusunk

fölséges Úr ég, föld felett!

Te szent kereszted trónusán

megtörted értünk a halált.

Most esdőn hozzád szól szavunk:

őrizd meg bennünk kincseid,

miket földünknek meghozott

keresztfád titka gazdagon.

Szelíd Bárányunk, bűntelen

lettél a bűnért áldozat,

minden szentednek köntösét

lemosta véred harmata.

Kikért szent tested kínjai

adtak megváltó drága bért,

sírodból kelve mennybe vidd,

hogy ott örökké áldjanak.

Fogadj közéjük minket is,

ím, kérve kérünk, jó Urunk,

ki minden népből meghívod

Atyád országa tagjait. Ámen.

Ant. 1 Az egész földön hallatszik hangjuk, és a világ végéig eljut az ő szavuk.

Ant. 2 Hirdették az Úr igazságát, és minden nép szemléli az Ő dicsőségét.

Ant. 3 Te előtted borul le az egész föld, Uram, és örvend, mert megjelentél, hogy megvilágosítsd a mindenséget.

Akkor Péter beszélni kezdett: „Valóban azt tapasztalom, hogy Isten nem személyválogató, ellenkezőleg, kedves előtte bármelyik nép fia, aki féli őt és igazságot cselekszik. Isten elküldte igéjét Izrael fiainak, amikor békességet hirdetett Jézus Krisztus által, aki mindennek az Ura. Ti is tudjátok, hogy mi történt Galileától kezdve egész Júdeában, a János által hirdetett keresztség után; hogy miképpen kente föl Isten Szentlélekkel és erővel a Názáretből való Jézust, aki körüljárt, jót tett, és meggyógyította mindazokat, akiket az ördög a hatalmába kerített, mert Isten vele volt. Mi pedig tanúi vagyunk mindannak, amit ő a zsidók országában és Jeruzsálemben tett. Fára függesztve megölték őt. De Isten harmadnapon feltámasztotta, s megadta neki, hogy megjelenjen, nem az egész népnek, hanem Isten által előre kijelölt tanúknak, minekünk, akik ettünk és ittunk vele, miután a halálból feltámadt. Meg is parancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és bizonyítsuk, hogy ő az, akit Isten az élők és a holtak bírájává rendelt. Róla tesz tanúságot az összes próféta, hogy az ő neve által mindenki elnyeri a bűnök bocsánatát, aki csak hisz benne.”

Miközben Péter ezeket a szavakat mondta, a Szentlélek leszállt mindazokra, akik az igét hallgatták. A körülmetéltségből származó hívek, akik Péterrel jöttek oda, elcsodálkoztak, hogy a Szentlélek kegyelme a pogányokra is kiáradt. Hallották ugyanis őket nyelveken beszélni és magasztalni Istent. Ekkor Péter azt mondta: „Vajon megtagadhatjuk-e a keresztség vizét azoktól, akik a Szentlelket éppúgy elnyerték, mint mi?” Elrendelte tehát, hogy kereszteljék meg őket Jézus Krisztus nevében.

Az Úr igéje pedig növekedett és terjedt. {*} Hittek is mindnyájan, akik az örök életre voltak rendelve.

A tanítványok pedig elteltek örömmel és a Szentlélekkel. {*} Hittek is mindnyájan, akik az örök életre voltak rendelve.

(H. Tursellini Xavéri Szent Ferencről írt könyvéből, Róma, 1956, 4. könyv 4. levél [1542] és 5. levél [1544])

Bejártuk az új keresztények falvait, azokét, akik néhány éve részesültek a keresztény vallás szentségeiben. Ott portugálok egyáltalán nem laknak, mert az a föld igen terméketlen is, szegény is. A bennszülött keresztényeknek nincsenek papjaik, és nem is tudnak egyebet, mint azt, hogy ők keresztények. Nincs, aki misét mondjon nekik; nincs, aki a Hiszekegyet, a Miatyánkot, az Üdvözlégyet vagy a Tízparancsolatot tanítsa nekik.

Amióta idejöttem, egyáltalán nem pihentem: szorgalmasan körüljártam a falvakat, és megkereszteltem minden gyermeket, aki még nem volt megkeresztelve. Köztük rengeteg olyan csecsemőt is, akik – mint ahogy mondani szokás – még azt sem tudják, miben különbözik jobb kezük a baltól. A nagyobbacska gyermekek pedig a zsolozsmát elmondani vagy enni és pihenni sem hagytak, csak hogy valamilyen imádságra tanítsam meg őket. Ekkor kezdtem megsejteni, hogy ilyeneké a mennyek országa. Minthogy ilyen szent követelést kegyetlenség lett volna visszautasítanom, a keresztvetésen kezdtem, aztán az Apostoli Hitvallást, a Miatyánkot és az Üdvözlégyet véstem emlékezetükbe. Megfigyeltem, hogy nagy tehetség van bennük; és ha lenne valaki, aki keresztény tanításra oktatná őket, kétség nélkül, igen jó keresztényekké válnának.

Ezen a vidéken sokan csak azért nem lesznek keresztényekké, mert nincs, aki keresztényekké tegye őket. Nagyon sokszor eszembe jutnak az európai egyetemek, különösen a párizsi; szeretném végigrohanni és válogatás nélkül szerte kiabálni, hogy azokat, akikben több a tudomány, mint a szeretet, így döbbentsem meg: „Jaj, a lelkek milyen nagy száma van kizárva a mennyországból a ti bűnötök miatt, és jut kárhozatra!” Bárcsak ennek a feladatnak is annyira nekifeküdnének, mint a tanulmányaiknak, hogy számot tudjanak adni Istennek a tudományukról és a rájuk bízott talentumokról. Ez a gondolat ugyanis arra indítaná legtöbbjüket, hogy – miután elmélkedtek Isten ügyéről – törekedjenek meghallani lelkük mélyén az Isten szavát, és feledve az egyéni kedvteléseiket meg pusztán az emberi dolgokat, mindenestül Isten útmutatására és döntésére bízzák magukat. Szívből így kiáltanának: „Itt vagyok, Uram! Mit akarsz, hogy cselekedjem?”{n}{r}ApCsel 9, 6{/r} Vulg.{/n} Küldj oda, ahová csak kívánod, akár még Indiába is!

Az aratnivaló sok, a munkás pedig kevés. {*} Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.

Amikor leszáll rátok a Szentlélek, erő tölt el benneteket és tanúim lesztek a Föld végső határáig. {*} Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.

Ó, Egyszülött, kit küld Atyád,

hozzánk jössz szűzi méhen át,

keresztvízzel megszentelő,

hitből mindent újjászülő.

Mennyből a földre költözöl,

és embertestbe öltözöl,

halál után hogy visszavedd,

s vigasszal árassz életet.

Megváltónk, kérünk, add nekünk,

hogy fényedből erőt vegyünk,

világosítsd meg életünk,

kegyelmeddel szentek legyünk!

Maradj velünk, Urunk, maradj,

az éjhomályban fény te vagy;

lelkünket mosd le, bűnt ne hagyj,

áldással enyhülést is adj!

Dicsőség néked, Krisztusunk,

igazság, életünk, utunk,

kiről Atyád s a Lélek ad

ragyogva mennyből vallomást. Ámen.

Ant. 1 Az Evangélium által hívott meg minket Isten az igaz hitre, hogy részesei lehessünk a mi Urunk, Jézus Krisztus dicsőségének.

Ant. 2 Menjetek és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében.

Ant. 3 Hallván ezt örvendeztek a pogányok és dicsőítették az Isten igéjét.

Figyelmetekbe ajánlom, testvérek, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet el is fogadtatok, és amelyben álltok. Általa üdvözülni is fogtok, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek. Azt adtam át nektek, amit én is kaptam: hogy Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és harmadnapon feltámadt, az Írások szerint.

Benedictus-ant: Áldott legyen az Úr, mert megváltott minden népet, sötétségből a ragyogó világosságra hívva őket.

Testvéreim! A missziók kiváló hősét, Xavéri Szent Ferencet ünnepelve ajánljuk az üdvösségtörténet nagy szándékait Istenünk irgalmas jóságába!

Az Egyházért, amely Krisztustól kapott egyetemes felelősséget visel a világ megváltásának művében:

hogy az ima, a küldetés, az igehirdetés, a közjóért való fáradozás, az üldöztetések apostoli munkájában törekvő és kitartó legyen, kérjük Urunkat!

Azokért a népekért, amelyek még nem ismerik vagy elutasítják Krisztus evangéliumát:

hogy a Szentlélek belső működése végül legyőzze minden ellenállásukat és érdektelenségüket, kérjük Urunkat!

A missziók munkásaiért, világiakért, szerzetesekért, papokért és püspökökért:

hogy tevékenységüket hitből, odaadásból, okos igehirdetésből, kifogyhatatlan szeretetből, a szenvedések drága kincséből összeötvözve végezzék, kérjük Urunkat!

hogy az Úr adjon nekünk missziós öntudatot, bátorságot és kedvességet, kérjük Urunkat!

Irgalmas és jóságos Istenünk, te Xavéri Szent Ferencnek, az evangélium hirdetőjének megnyitottad Kelet kapuját. Küldj el minket a föld végső határáig, hogy teljessé tegyük az Anyaszentegyház örömét.

Ant. Tudom, kinek hittem, s biztos vagyok abban, hogy ő, az igaz bíró, meg tudja őrizni rábízott kincsemet addig a napig.

Nem szégyellem ugyanis az evangéliumot, mert Isten ereje az, mindenkinek az üdvösségére, aki hisz, elsősorban a zsidónak, aztán a görögnek.

Istenben bízva, a nagy gondok között is hirdettük nektek Isten evangéliumát. Mert a mi igehirdetésünk nem tévedésből fakad, sem tisztátalanságból, és nem történik álnoksággal, hanem úgy beszélünk, mint akiket Isten megpróbált és igazolt, hogy ránk bízza az evangéliumot. Nem mint olyanok, akik az emberek tetszését keresik, hanem Istenét, aki vizsgálja szívünket.

Ant. A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam.

Szenvedj velem az evangéliumért Isten erejének segítségével. Ő megmentett és szent hívással meghívott minket, nem tetteink alapján, hanem saját elhatározása és kegyelme által, amelyet örök idők előtt adott nekünk Krisztus Jézusban.

Jézus, tündöklő korona,

a legfőbb Igazság maga,

ki hitvalló szolgáidat

örök jóval jutalmazod,

halld néped esdekléseit,

s értük könyörgő Szentedet,

add bűneink bocsánatát,

törd szét a vétek láncait.

A múló földi lét során

hívsághoz szíve nem tapadt,

egész szívével egyedül

tetszésedet keresve élt.

Téged, Isten, kegyes Király

megvallott szíve és szava,

és eltaposta győztesen

a gőgös ellenség hadát.

Hitben s erényben tündökölt,

imában el nem lankadott,

ki józan tisztaságban élt,

az ég vendégeként vigad.

Dicsőség áldja jó Atyánk

és egyszülött örök Fiát,

s a Lelket, aki vigaszunk

meg nem szűnő időkön át. Ámen.

Ant. 3 Nekem adatott a kegyelem, hogy hirdethessem a népeknek Krisztus kifürkészhetetlen gazdagságát.

Engem ugyanis már kiöntenek, mint italáldozatot, elköltözésem ideje közel van. A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Készen vár már rám az igazságosság koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, sőt nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik sóvárogva várják az ő eljövetelét.

Magnificat-ant: Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és letelepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek országában.

Örömmel ünnepelve Xavéri Szent Ferencet, bizalommal forduljunk Istenhez, hálát adva szentjeiért, mondjuk:

Istenünk, aki Xavéri Szent Ferenc szívébe atyai irgalmad mélységes érzését ültetted,

add meg nekünk is, hogy mindig szilárdan higgyünk benned és gyermeki módon reméljünk benned.

Istenünk, aki lángra lobbantottad Szent Ferenc szívét, hogy Fiad evangéliumát hirdesse,

Istenünk, aki hősies türelmet adtál Szent Ferencnek a pogányok hitre való oktatásában,

Istenünk, aki Fiad apostolai által minden nemzet számára megnyitottad az igazság útját,

add, hogy mindenki megismerhessen Téged, egyetlen igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust.

Istenünk, irgalmasságodban úgy határoztál, hogy Fiad vére az egész emberiségért hulljon,

engedj be minket testvéreinkkel és az elhunyt hívekkel együtt a mennyei hazába.