VÉRTANÚK KÖZÖS ZSOLOZSMÁJA

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

HIMNUSZ

Dicső Király, a vértanúk

kezedből kapnak koszorút:

a földi létet megvetik

s te otthont égben adsz nekik.

Füledbe, Urunk, jusson el

szavunk, mely kérőn esdekel:

míg győztes dalunk énekel,

minden vétkünk töröljed el.

Ki vértanúk hitét adod,

győzelmüket te aratod:

légy győztes bűneink fölött,

bocsásd meg őket, s adj erőt.

Kérünk, kegyelmes, jó Atya,

Atyának egyszülött Fia

és Szentlélek, Vigasztaló:

egy Isten és uralkodó. Ámen.

Ant. 1 A szent vértanúk Krisztusért vérüket ontották a földön, ezért örök jutalmat nyertek. Alleluja.

2. zsoltár

Ant. 2 Az igazak örökké élnek, és az Úrban van a jutalmuk. Alleluja.

32. zsoltár, I.

Ant. 3 Szentjeimnek, akik e világban hősiesen küzdöttek, én magam adom meg szenvedéseik jutalmát. Alleluja.

32. zsoltár, II.

A mi lelkünk az Úrra hagyatkozik. Alleluja.

Ő a mi segítőnk, a mi oltalmunk. Alleluja.

Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből

8, 18-39

{p}

Senki sem szakíthat el minket Isten szeretetétől, amely Jézus Krisztusban van

Testvéreim! Ennek az életnek a szenvedései véleményem szerint nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk. Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását. A természet ugyanis mulandóságnak van alávetve, nem mert akarja, hanem amiatt, aki abban a reményben vetette alá, hogy a mulandóság szolgai állapotából majd felszabadul az Isten fiainak dicsőséges szabadságára. Tudjuk ugyanis, hogy az egész természet (együtt) sóhajtozik és vajúdik mindmáig. De nemcsak az, hanem mi magunk is, akik bensőnkben hordozzuk a lélek csíráit, sóhajtozunk, és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását. Mert megváltásunk reménybeli. Az a remény viszont, amit már teljesedni látunk, többé nem remény. Amit valaki lát, azt reméli? Ha tehát reméljük, amit nem látunk, várjunk állhatatosan.

Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal. S ő, aki a szíveket vizsgálja, tudja, mi a lelkünk kívánsága, mert Isten tetszése szerint jár közben a szentekért.

Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket. Akiket ugyanis eleve ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra, így lesz ő elsőszülött a sok testvér között. Akiket előre erre rendelt, azokat meg is hívta, akiket meghívott, azokat megigazulttá tette, akiket pedig megigazulttá tett, azokat meg is dicsőítette.

Mire következtethetünk ebből? Ha Isten velünk, ki ellenünk? Aki saját Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért áldozatul adta, hogyne ajándékozna nekünk vele mindent? Ki emel vádat Isten választottai ellen? Isten, aki a megigazulást adta? Ki ítél el? Krisztus Jézus, aki meghalt, sőt fel is támadt, és az Isten jobbján közbenjár értünk? Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség? Üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély vagy kard? Amint meg van írva: „Minket minden időben teérted irtanak, s vágójuhok módjára tartanak.” De mindezeken diadalmaskodunk őáltala, aki szeret minket.

Biztos vagyok ugyanis benne, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Lk 6, 27-28; Mt 5, 44-45. 48

Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót haragosaitokkal. Imádkozzatok üldözőitekért és rágalmazóitokért. {*} Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak.

Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes. {*} Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak.

Ahol hosszabb vigíliás ünneplést akarnak tartani, a következő Olvasmány helyett vegyék a Bölcs 5, 1-16 Olvasmányt.

A Bölcsesség könyvéből

3, 1-15

{p}

Az igazak lelke Isten kezében van

Az igazak lelke Isten kezében van, a halál kínja nem érinti őket. Az esztelenek szemében úgy tetszett: meghaltak, végüket balsorsnak ítélték és távozásukat megsemmisülésnek; pedig ők a békességben vannak. Bár az emberek szerint kínokat szenvedtek, halhatatlansággal teljes mégis reményük. Egy kis fenyítés után sok jóban részesültek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és égőáldozatként elfogadta őket, és az ítéletkor fényleni fognak.

Az igazak fénylenek majd, mind a nádasban szikrázva futó tűz. Nemzeteket ítélnek, népeken uralkodnak és az Úr lesz királyuk minden időben. Akik benne bíznak, megértik az igazságot, s a hűek nála maradnak szeretetben, mert kegyelem és irgalom lesz az ő választottainak osztályrésze.

Az istentelenek meg a lelkületük szerint bűnhődnek majd, azok, akik megvetették az igazat és elpártoltak az Úrtól. Mert boldogtalan, aki megveti a bölcsességet és a fegyelmet: hiú a reményük, hiábavaló a fáradozásuk, hasztalanok a tetteik. Esztelenek az asszonyaik, gonoszak a gyermekeik és átkozott a nemzetségük.

Boldog a magtalan, aki nem szennyezte be magát, akinek ágya nem ismerte a bűnt. Termékenysége majd kiderül a lelkek látogatásának idején. Boldog a herélt is, aki nem követett el kezével törvénysértést, aki nem forgatott elméjében semmi gonoszat az Úr ellen, mert elnyeri hűsége nagyszerű jutalmát, és örvendetes öröksége lesz az Úr templomában. Mert nagyszerű a nemes törekvés gyümölcse, és a bölcsesség gyökere nem pusztul el.

VÁLASZOS ÉNEK

vö. Ef 4, 4. 5

A szent vértanúk dicsőségesen vérüket ontották az Úrért, szerették Krisztust életükben, követték őt halálukban: {*} Emiatt lett jutalmuk a győzteseknek készített korona. Alleluja.

Egy hit, egy lélek volt bennük. {*} Emiatt lett jutalmuk a győzteseknek készített korona. Alleluja.

Szent János apostol Jelenéseinek könyvéből

7, 9-17

{p}

Látomás a választottak nagy seregéről

Én, János, látomásban akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számolni. Minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből álltak a trón és a Bárány előtt, fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaág. Harsányan zengték: „Üdv Istenünknek, aki a trónon ül és a Báránynak!”

Az angyalok mind a trón, a vének és a négy élőlény körül álltak, arcra borultak a trón előtt, és imádták az Istent: „Ámen, áldás, dicsőség, bölcsesség, hála, tisztelet, hatalom és erő a mi Istenünknek örökkön-örökké! Ámen.”

Ekkor a vének közül az egyik megszólított. Azt kérdezte tőlem: „Kik ezek a fehér ruhába öltözöttek, és honnan jöttek?” Így válaszoltam: „Te tudod, uram.” „Ezek a nagy szorongatásból jöttek – magyarázta meg_–, ruhájukat fehérre mosták a Bárány vérében. Ezért állnak Isten trónja előtt, s éjjel-nappal szolgálnak neki a templomában. A trónon ülő oltalmat nyújt nekik. Nem éheznek és nem szomjaznak többé, a nap nem égeti őket, sem másfajta hőség, mert a Bárány, aki a trón közepén áll, legelteti, és élő vizek forrásához tereli őket, az Isten pedig letöröl a szemükről minden könnyet.”

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

vö. Bölcs 10, 17-20

Szentjeid, Urunk, csodálatos úton jártak, megtartották parancsaidat. {*} Hogy sértetlenül átkeljenek a hatalmas vizeken, előtűnt a szárazföld, és a Vörös-tengeren út nyílt számukra, alleluja.

Egy szívvel-lélekkel áldották segítő kezedet, és szent nevedet dallal magasztalták. {*} Hogy sértetlenül átkeljenek a hatalmas vizeken, előtűnt a szárazföld, és a Vörös-tengeren út nyílt számukra, alleluja.

Szent Ciprián püspök és vértanú levelezéséből

(Ep. 6, 1-2: CSEL 3, 480-482)

{p}

Ha az Úr ígéreteit el akarjuk nyerni, mindenben az Urat kell követnünk

Üdvözletemet küldöm, kedves testvéreim! Szemtől szemben kívánnálak benneteket látni, ha a helyi körülmények megengednék, hogy hozzátok eljussak. Mit kívánhatnék ugyanis inkább és mi okozhatna nekem nagyobb örömet, mint hogy köztetek lehessek, és megölelhessetek azzal a kézzel, amely tiszta és ártatlan, hiszen az Úr hitéhez ragaszkodva a szentségtörő áldozatokat elvetettétek?

Mi lehetne kellemesebb és magasztosabb, mint meg csókolni ajkatokat, amely dicséretreméltó szóval megvallotta az Urat? És megjelenni a szemek előtt, amelyek a világot megvetve méltók voltak arra, hogy az Úrra tekintsenek fel?

Mivel azonban erre az örömre most nincs lehetőségem, lássátok és hallgassátok meg helyettem levelemet. Ebben egyszersmind gratulálok nektek és buzdítalak benneteket, hogy az égi dicsőség megvallásában erősek és állhatatosak legyetek. Ha az Úr kegyelmének útjára léptetek, a koszorú elnyeréséért való küzdelmet lelkierővel folytassátok. Az Úr a védelmezőtök és vezéretek, aki így szólt: Én veletek vagyok mindennap a világ végéig{n}{r}Mt 28, 20{/r}{/n}.

Ó, boldog börtön, amelyet jelenlétetek megdicsőített! Ó, boldog börtön, amely Isten embereit az égbe juttatja! Ó, napnál fényesebb és világ fényénél is ragyogóbb sötétség, ahol most a ti tagjaitok Isten templomává váltak, és megszentelte őket az isteni hit megvallása!

Most az isteni parancsokon és égi előírásokon kívül semmi más ne is legyen szívetekben, se elmétekben. A Szentlélek ezekkel lelkesített titeket állandóan a szenvedések elviselésére. Senki se a halálra gondoljon, hanem inkább a halhatatlanságra; se az ideigtartó szenvedésre, hanem az örök dicsőségre. Hiszen így szólt a Szentírás: Az Úr szemében drága kincs minden szentjének halála!{n}{r}Zsolt 115, 15{/r}{/n} Másutt pedig: Isten előtt kedves áldozat a megtört lélek, te nem veted meg a töredelmes és alázatos szívet{n}{r}Zsolt 50, 19{/r}{/n}.

Ahol viszont a Szentírás a kínzásokról beszél, amelyek Isten vértanúit áldozattá nemesítik és a szenvedés megpróbáltatása által megszentelik, így szól: Bár az emberek szerint kínokat szenvedtek, halhatatlansággal teljes mégis a reményük. Nemzeteket ítélnek, népeken uralkodnak, és az Úr lesz királyuk minden időben{n}{r}Bölcs 3, 4. 8{/r}{/n}.

Amikor tehát arra gondoltok, hogy Krisztussal együtt ítélni és uralkodni fogtok, örvendeznetek kell, és lábbal tapodnotok a jelen szenvedéseket az eljövendő öröm miatt. Tudjátok, hogy kezdettől fogva az a dolgok rendje, hogy itt a földi viszontagságok között az igazságosság húzza a rövidebbet. Hiszen már a kezdet kezdetén megölték az igaz Ábelt. Attól fogva ugyanez történik az igazakkal: prófétákkal és apostolokkal, akiket Isten küldött.

Mindezzel az Úr önmagában is példát állított elénk. Azt tanította, hogy az ő országába csak azok juthatnak el, akik az ő útját járják: Aki ezen a világon szereti életét, az elveszíti, de aki ezen a világon gyűlöli életét, az megmenti azt az örök életre{n}vö. {r}Jn 12, 25{/r}{/n}. Majd ismét: Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani{n}{r}Mt 10, 28{/r}{/n}.

Pál is buzdít bennünket, hogy ha el akarjuk nyerni az Úr ígéreteit, mindenben az Urat kell utánoznunk. Isten gyermekei vagyunk – mondja. Ha pedig gyermekei, akkor örökösei is: Istennek örökösei, Krisztusnak társörökösei. Előbb azonban szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk{n}{r}Róm 8, 16-17{/r}{/n}.

{p}

VÁLASZOS ÉNEK

Amikor küzdünk és a közös hitért harcolunk, küzdelmünket nézi Isten, nézi Krisztus, és az angyalok is reánk figyelnek. {*} Mekkora dicsőség, milyen kitüntetés Isten jelenlétében küzdeni és Krisztustól jutalmul koronát nyerni! Alleluja.

Harcoljunk teljes erővel, készüljünk a halálos küzdelemre tiszta lélekkel, teljes hittel és az áhítat fegyverével. {*} Mekkora dicsőség, milyen kitüntetés Isten jelenlétében küzdeni és Krisztustól jutalmul koronát nyerni! Alleluja.

VIGÍLIÁS ÜNNEPLÉSRE: Ant. Isten letöröl szemükről minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fájdalom, mert a régi világ elmúlt, alleluja.
Evangélium A szentek közös miseolvasmányaiból.

I. ESTI DICSÉRET

HIMNUSZ, mint a II. Esti dicséretben.

ZSOLTÁROZÁS

Ant. 1 A szentek sokat szenvedtek, hogy biztosan elnyerjék a vértanúság győzelmi pálmáját. Alleluja.

117. zsoltár, I.

Ant. 2 Isten országába a vértanúság dicsőségének győzelmi pálmájával érkeztek a szentek, és díszes koszorút érdemeltek Isten kezéből. Alleluja.

II.

Ant. 3 A vértanúk Krisztusért meghaltak ugyan, de élnek mindörökké! Alleluja.

Kantikum 1 Pét 2, 21-24

RÖVID OLVASMÁNY

Róm 8, 35. 37-39

Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség? Üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély vagy kard? De mindezeken diadalmaskodunk őáltala, aki szeret minket. Biztos vagyok ugyanis benne, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

Az igazak lelke {*} Isten kezében van.

Az igazak lelke {*} Isten kezében van.

A halál kínja nem érinti őket. {*}

Isten kezében van.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.

Az igazak lelke {*} Isten kezében van.

Magnificat-ant. Azoké a mennyek országa, akik nem becsülték sokra a földi életet, így a mennyei jutalomra érdemesültek, és fehérre mosták ruhájukat a Bárány vérében.

Húsvéti időben:

RÖVID OLVASMÁNY

Jel 3, 10-12

Mivel megtartottad a kitartásra vonatkozó tanításomat, én is megszabadítlak a megpróbáltatás órájától, amely az egész világot éri, hogy próbára tegye a föld lakóit. Hamarosan eljövök. Ragaszkodjál ahhoz, amid van, hogy senki el ne vegye koszorúdat. A győztest oszloppá teszem Istenem templomában, és többé nem kerül ki onnan. Ráírom Istenem nevét és Istenem városának nevét, az új Jeruzsálemét, amely Istenemtől száll alá az égből, és az én új nevemet.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

Szentek és igazak, ujjongjatok az Úrban. {*} Alleluja, alleluja.

Szentek és igazak, ujjongjatok az Úrban. {*} Alleluja, alleluja.

Benneteket választott ki Isten örökségül magának. {*}

Alleluja, alleluja.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.

Szentek és igazak, ujjongjatok az Úrban. {*} Alleluja, alleluja.

Magnificat-ant. Szentjeidet, Urunk, örök világosságod világába vezetted, övék a boldog örökkévalóság, alleluja.

Fohászok és Könyörgés mint a II. Esti dicséretben.

IMÁDSÁGRA HÍVÁS

Ant. Urunkat, a vértanúk Királyát, jöjjetek, imádjuk! Alleluja.

Az Imádságra hívás zsoltára, mint az Általános részben.

REGGELI DICSÉRET

HIMNUSZ

A Krisztus örök örömét

s a vértanúk győzelmeit

illőn dicsérje énekünk

dalos lélekkel, boldogan.

Az egyházak vezérei,

csatáink győztes hősei,

mennyország harcos csapata,

e föld valódi fényei.

Világ félelmén győztesek:

a testi kínt ők megvetik

és szent halál jutalmaként

a boldog fény lesz otthonuk.

Őrült kínzóik keze közt

vergődve ontják vérüket,

de állnak rendületlenül

várják az örök életet.

A szentek töretlen hite,

az el nem lankadó remény

s a tökéletes szeretet

legyőzi a világ urát.

Az Atya fénye itt ragyog,

itt győz a Lélek ihlete,

ujjong a Fiú ereje

s a menny örömmel eltelik.

Kérünk, Megváltónk, tégedet,

hogy szolgáidnak adj helyet

a vértanúk közt odafenn,

örök időkre, szüntelen. Ámen.

Ant. 1Midőn Krisztus vértanúi szenvedéseik közben már a mennyeieket szemlélték, így fohászkodtak: Urunk, segíts meg minket! Alleluja.

Zsoltárok és kantikum az I. hét vasárnapjáról.

Ant. 2Szent angyalok és igazak lelkei, himnuszt zengjetek Istennek, alleluja.

Nagyböjtben: Ant 2Urunk vértanúi, áldjátok az Urat mindörökké!

Ant. 3Vértanúk seregei, dicsérjétek az Urat a magasságban! Alleluja.

RÖVID OLVASMÁNY

2 Kor 1, 3-5

Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és a minden vigasztalás Istene! Ő megvigasztal minket minden szomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk azokat, akik szomorúak, azt a vigasztalást nyújtva nekik, amelyet ő nyújt nekünk. Amilyen bőven kijut nekünk Krisztus szenvedéseiből, olyan bőven lesz részünk Krisztus révén a vigasztalásban is.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

A szentek és igazak {*} Örökké élnek.

A szentek és igazak {*} Örökké élnek.

És az Úrban van a jutalmuk. {*}

Örökké élnek.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.

A szentek és igazak {*} Örökké élnek.

Benedictus-ant. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.

Húsvéti időben:

RÖVID OLVASMÁNY

1 Jn 5, 3-5

Az az Isten iránti szeretet, hogy megtartjuk parancsait. Parancsai nem nehezek. Mert mindenki, aki az Istentől való, legyőzi a világot. És ez a győzelem – győzelem a világ fölött! – a mi hitünk. Ki győzi le a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

Örök boldogságot tükröz az arcuk, {*} Alleluja, alleluja.

Örök boldogságot tükröz az arcuk, {*} Alleluja, alleluja.

Öröm és ujjongás jár a nyomukban. {*}

Alleluja, alleluja.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.

Örök boldogságot tükröz az arcuk, {*} Alleluja, alleluja.

Benedictus-ant. Szentek, mindnyájan örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok, alleluja.

FOHÁSZOK

Testvéreim, az Isten igéje miatt megölt vértanúkban ünnepeljük Üdvözítőnket, a hűséges tanút, és mondjuk:

Megváltottál minket Istennek, szent véred árán!

Vértanúid által, akik a hit bizonyságául önként vállalták a halált,

add meg nekünk, Urunk, a lélek igazi szabadságát!

Megváltottál minket Istennek, szent véred árán!

Vértanúid által, akik vérük ontásával megvallották hitüket,

add meg nekünk, Urunk, a tiszta és állhatatos hitet!

Megváltottál minket Istennek, szent véred árán!

Vértanúid által, akik keresztjüket felvéve nyomodban jártak,

add meg nekünk, Urunk, hogy erős lélekkel viseljük az élet megpróbáltatásait!

Megváltottál minket Istennek, szent véred árán!

Vértanúid által, akik megmosták ruhájukat a Bárány vérében,

add meg nekünk, Urunk, hogy legyőzzük a test és a világ minden csábítását!

Megváltottál minket Istennek, szent véred árán!

Könyörgés

Saját könyörgés; ha nincs, az alábbiak szerint:

Mindenható, örök Isten, te megadtad Szent N.-nek és Szent N.-nek a kegyelmet, hogy Krisztusért szenvedjen, és erős lélekkel vállalja érted a halált. Isteni erőddel támogass minket, esendő embereket, hogy példájukra mi is bátran vállaljuk a hitünk szerinti életet.

Vagy:

Urunk, Istenünk, támogasson minket Szent N. és Szent N.vértanú közbenjáró imája, és adjon nekünk erőt, hogy Fiad evangéliumához hűségesen ragaszkodjunk.

Húsvéti időben:

Istenünk, benned talál támaszra hitünk, és gyöngeségünkben te vagy a mi erőnk. Engedd, hogy Szent N. és N. vértanúid példájára és könyörgésére részesei lehessünk egyszülött Fiad szenvedésének és feltámadásának, és országodban velük együtt elnyerjük a tökéletes boldogságot.

Vagy:

Urunk, Istenünk, hozzon igazi örömet nekünk Szent N. és N. vértanúid dicsőséges ünnepe, akik kegyelmedből bátran megvallották Fiad kínszenvedését és feltámadását, majd vállalva a vértanúhalált, drága vérükkel pecsételték meg hitvallásukat.

Vértanú szüzek:

Istenünk, örömmel ünnepeljük a mai napon Szent N. és Szent N. szűz vértanúságának emlékezetét. Add, kérünk, hogy érdemük segítsen, lelki tisztaságuk és bátorságuk pedig tündöklő példaképünk legyen és lelkesítsen minket.

Vértanú asszonyok:

Istenünk, te rajtunk, gyönge embereken mutatod meg leginkább kegyelmed erejét. Szent N. és N. dicsőséges vértanúságának napján kérjük közbenjárásukat: eszközöljék ki nekünk, hogy győzni tudjunk, ahogyan nekik erőt adtál a győzelemre.

II. ESTI DICSÉRET

HIMNUSZ

Szentek hős erejét, tetteik érdemét

ünneplő csapatunk éneke zengje most,

mert szívünk ma repes, zeng dala, hirdeti

győzelmük, mely a legkülönb.

Megrettent a világ látva, hogy elvetik

mint hervadt koszorút azt, ami földi dísz.

Csak téged követett szívük: az Ég Urát,

Krisztus, mennyei szent Király.

Kínzóik dühe dúl: megtöri testüket,

jajszót egy se kiált, nincs panasz ajkukon.

Lelkükben türelem s béke uralkodik:

csendben szenved a tiszta szív.

Nyelvnek nincs szava rá, szó sosem írja le,

nálad mily jutalom várja a vértanút!

Míg vértől pirosak, felragyog ékszerük:

fénylő mennyei szent babér.

Három s egy Hatalom, Ég Ura, kér imánk:

távol tartsd, ami rossz, vedd el a vétkeket,

hozz békét mireánk, és örök életünk

zengjen szüntelen háladalt. Ámen.

ZSOLTÁROZÁS

Ant. 1A szentek testét békén eltemették, nevük nemzedékről nemzedékre száll. Alleluja. 114. zsoltár

Ant. 2Láttam azoknak a lelkét, akiket az Isten szaváért és tanúságtételükért öltek meg. Alleluja. 115. zsoltár

Ant. 3Ezek azok a szentek, akik testüket adták oda az Istennel kötött szövetségért, és fehérre mosták ruhájukat a Bárány vérében. Alleluja. Kantikum

Jel 4, 11; 5, 9. 10. 12

RÖVID OLVASMÁNY

1 Pét 4, 13-14

Szeretteim, örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben, hogy dicsősége megnyilvánulása napján majd ujjongva örülhessetek. Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért szidnak benneteket, mert a dicsőség Lelke, vagyis az Isten Lelke lebeg fölöttetek.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

Igazak, vigadjatok {*} És ujjongjatok az Úrban.

Igazak, vigadjatok {*} És ujjongjatok az Úrban.

Örvendjetek tiszta szívűek. {*}

És ujjongjatok az Úrban.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.

Igazak, vigadjatok {*} És ujjongjatok az Úrban.

Magnificat-ant. A szentek, akik Krisztus nyomában jártak, ujjonganak a mennyben; és mert vérük ontásáig szerették Krisztust, vele uralkodnak mindörökké.

Húsvéti időben:

RÖVID OLVASMÁNY

Jel 7, 14-17

Ezek a nagy szorongatásból jöttek, ruhájukat fehérre mosták a Bárány vérében. Ezért állnak Isten trónja előtt, s éjjel-nappal szolgálnak neki a templomban. A trónon ülő oltalmat nyújt nekik. Nem éheznek és nem szomjaznak többé, a nap nem égeti őket, sem másfajta hőség, mert a Bárány, aki a trón közepén áll, legelteti és élő vizek forrásához tereli őket, az Isten pedig letöröl a szemükről minden könnyet.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

Az igazak tündökölnek az Úr színe előtt, {*} Alleluja, alleluja.

Az igazak tündökölnek az Úr színe előtt, {*} Alleluja, alleluja.

És örvendeznek a tiszta szívűek. {*}

Alleluja, alleluja.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.

Az igazak tündökölnek az Úr színe előtt, {*} Alleluja, alleluja.

Magnificat-ant. Örvendjetek, szentek, a Bárány színe előtt, tietek a világ kezdetétől nektek készített ország, alleluja.

FOHÁSZOK

Ebben az órában, amikor a vértanúk Királya felajánlotta életét az utolsó vacsorán és feláldozta a kereszten, mondjunk köszönetet neki e szavakkal:

Magasztalunk téged, Urunk!

Urunk és Üdvözítőnk, minden vértanúság forrása és példája, köszönjük neked, hogy mindhalálig szerettél minket:

Magasztalunk téged, Urunk!

Te örök életet ígérsz jutalmul a megtérő bűnösöknek:

Magasztalunk téged, Urunk!

Te véredet, az új és örök szövetség zálogát kiontottad a bűnök bocsánatára és Egyházadra bíztad, hogy áldozatként felajánlja:

Magasztalunk téged, Urunk!

A mai napon kegyelmed segítségével állhatatosak maradtunk a hitben:

Magasztalunk téged, Urunk!

Ma sok elhunyt testvérünket megváltó halálod társává tetted:

Magasztalunk téged, Urunk!

NAPKÖZI IMAÓRA

ZSOLTÁROZÁS

Délelőtt Ant. A nehéz küzdelemben megadta nekik az Úr, hogy győzni tudjanak, mivel a Bölcsesség mindennél hatalmasabb. Alleluja.

Délben Ant. Megkoronázta őket az Úr az igazság győzelmi koszorújával és dicsőséges szent nevet adott nekik. Alleluja.

Délután Ant. Könnyezve mentek, mentek ők is, vitték az új vetés magvait. Alleluja.

Délelőtt

RÖVID OLVASMÁNY

1 Pét 5, 10-11

A minden kegyelem Istene, aki Krisztus Jézusban örök dicsőségre hívott meg benneteket, rövid szenvedés után maga fog majd titeket tökéletessé tenni, megerősíteni, megszilárdítani és biztos alapra helyezni. Neki legyen dicsőség, és övé legyen az uralom örökkön-örökké! Ámen.

Húsvéti időben:

Jel 2, 10-11

Ne félj a rád váró szenvedésektől! A sátán néhányotokat fogságba vet, hogy próbára tegyen benneteket. Megpróbáltatásotok tíz napig tart. Légy hű mindhalálig, és életet adok neked győzelmi koszorúul.

Délben

RÖVID OLVASMÁNY

Vö. Zsid 11, 33

A szentek a hit erejével országokat győztek le, igazságot osztottak, ígéreteket nyertek el Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.

Húsvéti időben:

Jel 3, 21

A győztest magam mellé ültetem a trónra, ahogy én is győztem, és együtt ülök Atyámmal a trónon.

Délután

RÖVID OLVASMÁNY

Bölcs 3, 1-2a. 3b

Az igazak lelke Isten kezében van, a halál kínja nem érinti őket. Az esztelenek szemében úgy tetszett: meghaltak; pedig ők a békességben vannak.

Húsvéti időben:

Jel 19, 7. 9

Örvendezzünk, ujjongjunk és dicsőítsük Istent, mert elérkezett a Bárány menyegzőjének napja. Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzői lakomájára!

A szentek, akik az Úrban bíznak, Alleluja.

Erősek lesznek és el nem csüggednek. Alleluja.

Szomorkodtok. Alleluja.

De szomorúságtok örömre változik. Alleluja.

Örömujjongás közt jönnek, jönnek vissza. Alleluja.

Mert mindegyik hozza már a kévét. Alleluja.