HÚSVÉTI IDŐ I.

HIMNUSZ

Urunknak áldott napja ez,

szent fényességgel virradó,

világnak átkos vétkeit

kiontott szent vér mossa le.

Eltévedt ember hitre tér,

vakok szemében gyúl a fény;

s hogy irgalmat nyert a lator,

félelmünk immár megszűnik!

Ámulnak mind az angyalok

látván a bűnbánó latort,

ki bízva Krisztushoz kiált,

s menny üdvösségét élvezi.

Csodálandó nagy szent titok:

világnak bűnét elveszi,

s a testben járók vétkeit

eltörli Krisztus teste már.

Mi más lehetne nagyszerűbb?

Bűnt megbocsát az irgalom,

félelmet űz a szeretet,

s új életet hoz a halál.

Maradj örökre, Jézusunk,

fényes húsvéti örömünk,

s kiket kegyelmed újraszült,

oszd meg dicsőséged velünk.

Dicsérünk, Jézus, szüntelen,

ki feltámadtál győztesen,

Atyának, Léleknek veled

most és örökre tisztelet. Ámen.

Örvendj, ég, messzi csillagok,

tenger, föld, nap, tapsoljatok;

kereszthalálból Mesterünk

feltámadt, s benne élhetünk.

Ím, üdvösségünk visszatért,

Bárányunk ontott drága vért,

a bűnhomályból egymaga

lett létünk bátor hajnala.

Halált végzett ki e halál,

gyógyírra bűn, baj itt talál;

erényeink sértetlenül

ragyognak már győztes jelül.

Reményt ad és új kezdetet

e fénylő megváltói tett;

higgyük: mi is feltámadunk,

s mennyben lesz boldog otthonunk.

Fellelkesítnek szent javak,

buzgó imák ujjongjanak;

Húsvétot ünnepeljük itt,

mely nekünk nyújtja kincseit.

Maradj örökre, Jézusunk,

fényes húsvéti örömünk,

s kiket kegyelmed újraszült,

oszd meg dicsőséged velünk.

Dicsérünk, Jézus, szüntelen,

ki feltámadtál győztesen,

Atyának, Léleknek veled

most és örökre tisztelet. Ámen.

Jézus Krisztusnak a halálból az élő reményre való feltámasztása által. Alleluja.

Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, amelyet azért adott neki az Isten, hogy szolgáinak megmutasson mindent, aminek csakhamar be kellett következnie. Elküldte angyalát, így adta tudtul szolgájának, Jánosnak, aki tanúskodik arról, amit az Isten mondott, s amiről Jézus Krisztus tanúságot tett: mindenről, amit látott. Boldog, aki olvassa, és aki hallgatja ezeket a prófétai szavakat, és meg is tartja, ami bennük meg van írva, mert az idő közel van.

János a hét ázsiai egyháznak. Kegyelem és békesség nektek attól, aki van, aki volt, és aki eljő, meg a hét lélektől, aki trónja előtt áll, és Jézus Krisztustól, a hűséges tanútól, a halottak elsőszülöttétől és a földi királyok fejedelmétől! Ő szeret minket, vérével megváltott bűneinktől, s Atyjának, az Istennek országává és papjaivá tett bennünket. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké! Ámen.

Nézzétek, közeledik a felhőkben, látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták! A föld minden népe veri majd a mellét. Igen. Ámen.

„Én vagyok az alfa és az ómega (a kezdet és a vég)” – mondja az Úr, az Isten, aki van, aki volt, és aki eljő, a Mindenható.

Én, János, a királyságban és Jézus türelmes várásában testvéretek és az üldöztetésben társatok, a Patmosz nevű szigeten voltam, az Isten szava miatt, meg azért, hogy Jézus mellett tanúságot tegyek. Az Úr napján elragadtatásba estem. Hátam mögül, mint valami harsona, megszólalt egy hang: „Amit látsz, írd le egy könyvbe, és küldd el a hét egyháznak: Efezusba, Szmirnába, Pergamonba, Tiatirába, Szárdeszbe, Filadelfiába és Laodiceába.”

Erre megfordultam, hogy megnézzem, ki szól hozzám. Amint megfordultam, hét arany gyertyatartót láttam, a gyertyatartók közt pedig valakit, aki az Emberfiához hasonlított. Bokáig érő ruhát viselt, aranyöv övezte mellét. Feje és haja fehér volt, mint a hófehér gyapjú, szeme, mint a lobogó tűz, lába, mint a kohóban izzó sárgaréz, hangja, mint a nagy vizek zúgása. Jobbjában hét csillagot tartott, szájából kétélű hegyes kard tört elő, arca pedig olyan volt, mint a teljes fényében ragyogó nap.

Amikor megpillantottam, mint egy halott a lába elé rogytam, de megérintett jobbjával, és megszólított: „Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó és az élő. Meghaltam, s lám, mégis élek, örökké. Nálam van a halálnak és az alvilágnak a kulcsa, írd le hát, amit láttál, a jelent és ami ezután történik. A hét csillagnak, amit a jobbomban láttál, és a hét arany gyertyatartónak ez a titka: a hét csillag a hét egyház angyala, a hét gyertyatartó meg a hét egyház.”

Krisztus szeret minket, vérével megváltott bűneinktől: {*} Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké! Alleluja.

Ő a kezdet, elsőszülött a holtak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. {*} Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké! Alleluja.

A most megünnepelt Húsvét az egész emberiség üdvösségének a forrása, az első embertől kezdve, aki a többi emberben fennmarad, és életre támad.

Ám a beteljesített dolgok részletei, és azok az ideiglenesek, amelyek az örök valóságok képei és előábrázolásai, már korábban el voltak tervezve, hogy körvonalazzák a most megvalósuló igazságot. Amikor pedig a való igazság megjelenik, akkor az előkép már elveszíti időszerűségét, mint ahogy, ha egy király valahol megjelenik, akkor már senki sem hódolhat az élő király helyett annak képe előtt.

Nyilvánvaló ebből, hogy az előkép helyet ad a való igazságnak. Az előkép csak a zsidó elsőszülöttek rövid földi életét ünnepli, az igaz valóság viszont minden ember örök életét.

Mert az még igazán kevés, hogy ha a halált egy kis időre elkerüli valaki, aki kevéssel azután úgyis meghal; de az az igazán nagyszerű, ha az ember teljességgel elkerüli a halált; és íme ez történik meg mivelünk, akikért feláldozta magát a mi húsvéti Bárányunk, Krisztus.

Igen mély jelentésű már magának az ünnepnek a neve is, ha az események alapján értelmezzük. Mert a „pászka” szó jelentése: átvonulás. A pusztító angyal a zsidók háza elől ugyanis átvonult, viszont megölte az egyiptomiak elsőszülötteit. Az öldöklőnek ez a továbbvonulása azonban igazán csak nálunk valósult meg, hiszen az az öldöklő átvonulva érintetlenül hagyott minket, akiket Krisztus feltámasztott az örök életre.

Az az időpont, amelyen az öldöklő angyal átvonulása és az elsőszülöttek megmenekülése történt, az év kezdete lett. Mi a jelentősége ennek a jelképnek a valósággal összevetve? Az, hogy az igazi „Pászkának” áldozata a mi örök életünknek lett a kezdete.

Az esztendő ugyanis az örökkévalóság jelképe, mivel körben haladva mindig önmagába tér vissza szüntelen, vég nélkül. És Krisztus, aki a jövendő örökkévalóság Atyja, áldozattá lett értünk, a mi előző életünket mintegy megsemmisítve, megadta a másik élet kezdetét az újjászületés fürdője által, saját halálának és feltámadásának hasonlóságára.

Így tehát mindaz, aki elismeri, hogy őérette lett áldozattá a húsvéti Bárány, az legyen meggyőződve arról is, hogy számára ez az életének a kezdete, és hogy őérte lett áldozattá Krisztus. Akkor lesz azonban érte áldozat, amikor felismeri a kegyelmet, és az életet, mint azon áldozat által született életet fogja fel.

Miután pedig felismerte ezt, törekedjék az ember el is kezdeni ezt az új életet, és vissza ne térjen megint a régi élethez, hiszen annak már vége lett. Az Apostol azt mondja: Ha egyszer már meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk tovább benne{n}{r}Róm 6, 2{/r}{/n}.

El a régi kovásszal, hogy új tésztává legyetek, hiszen húsvéti Bárányunkat, Krisztust feláldozták. {*} Ünnepeljünk tehát az Úrban, alleluja!

Vétkeinkért halált szenvedett, és megigazulásunkért feltámadt. {*} Ünnepeljünk tehát az Úrban, alleluja!

Én, János, látomásban hallottam, amikor az Úr ezt mondta nekem: „Az efezusi egyház angyalának ezt írd: »Aki a hét csillagot jobbjában tartja, s aki a hét arany gyertyatartó közt jár, a következőket mondja:

Tudok tetteidről, fáradozásaidról és kitartásodról. Tudom, hogy nem tűröd a gonoszokat: próbára tetted, akik apostolnak mondják magukat, noha nem azok, és hazugnak találtad őket. Hűséges is vagy, szenvedtél a nevemért, és nem fáradtál bele. De van egy kifogásom ellened, az, hogy kezdeti szeretetedtől eltértél. Gondold meg, honnan süllyedtél ide! Tarts bűnbánatot, és térj vissza korábbi magatartásodhoz! Mert elmegyek, és elmozdítom helyéről gyertyatartódat, ha nem tartasz bűnbánatot. Azt viszont, hogy gyűlölöd a nikolaiták tetteit, a javadra lehet írni; én is gyűlölöm őket.

Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak: A győztesnek az élet fájáról adok enni, amely az Isten paradicsomában van.«

A szmirnai egyház angyalának ezt írd: »Ezt mondja az első és utolsó, aki halott volt, de életre kelt:

Tudok szorongattatásodról, arról, hogy szegény vagy, de valójában mégis gazdag. Tudom, hogy akik zsidónak vallják magukat, noha nem azok, hanem a sátán zsinagógája, gyaláznak. Ne félj a rád váró szenvedésektől! A sátán néhányotokat fogságba vet, hogy próbára tegyen benneteket. Megpróbáltatásotok tíz napig tart. Légy hű mindhalálig, és életet adok neked győzelmi koszorúul.

Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak: A győztesen nem vesz erőt a második halál.«”

Légy hű mindhalálig, és életet adok neked győzelmi koszorúul! {*} A győztesen nem vesz erőt a második halál, alleluja.

Halálod napjáig küzdj az igazságért, maga Isten harcol akkor érted. {*} A győztesen nem vesz erőt a második halál, alleluja.

Krisztus titokzatos testének lelki építése szeretetben történik. Szent Péter ugyanis azt mondja, hogy mint élő kövek lelki házzá, szent papsággá épülünk, hogy Jézus Krisztus által Istennek tetsző lelki áldozatot mutassunk be{n}vö. {r}1 Pét 2, 5{/r}{/n}. Ez a lelki építés azonban sehol sem nyilvánul meg alkalmasabban, mint amikor maga Krisztus titokzatos teste (vagyis az Egyház) nyújtja nekünk Krisztus testét és vérét a kenyér és bor színe alatt: A kehely ugyanis, amelyet iszunk, Krisztus vérében való részesedés, és a kenyér, amelyet megtörünk, Krisztus testében való részesedés; mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérben részesülünk{n}vö. {r}1 Kor 10, 16-17{/r}{/n}.

Ezért kérjük, hogy az a kegyelem, amely által az Egyház Krisztus titokzatos testévé lett, adja meg azt is, hogy e szeretetkötelék minden tagja megmaradjon e szeretetben és e test egységében.

Méltán kérjük, hogy annak a Szentléleknek az adománya töltsön el, aki az Atyának és a Fiúnak a Lelke; mivel az egyedüli és valóságos Isten a Szentháromság természete szerint egység és egyenlőség és szeretet, így együttesen szenteli meg azokat, akiket gyermekeivé fogad.

Ezért mondja a Szentírás: A nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete{n}{r}Róm 5, 5{/r}{/n}.

Mert az a Lélek Szent, aki egyként az Atyáé és a Fiúé, ő működik azokban, akiknek megadja az isteni örökbefogadás kegyelmét, amelyet végbevitt még azokban is, akikre vonatkozóan az Apostolok Cselekedeteiben azt találjuk, hogy megkapták ugyanazon Lelket. Róluk mondja a Szentírás: A sok hívő mind egy szív, egy lélek volt{n}{r}ApCsel 4, 32{/r}{/n}, mert az Istenben hívők sokaságának szívét és lelkét eggyé tette a Szentlélek, aki az Atyának és a Fiúnak egy Lelke, és az Atyával és a Fiúval, egy Isten.

Ezért tanítja az Apostol, hogy gondosan meg kell őriznünk ezt a lelki egységet a béke kötelékében; így buzdítja erre az efezusiakat: Kérlek benneteket én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet! Egy a Test, és egy a Lélek{n}{r}Ef 4, 1-4{/r}{/n}.

Tehát amikor Isten az ő szeretetét a Szentlélek által kiárasztja és megőrzi, ugyanakkor magát az Egyházat neki kedves áldozattá is teszi, hogy ez az Egyház mindig képes legyen befogadni a lelki szeretet kegyelmét, és ezáltal önmagát állandóan élő, szent és Istennek tetsző áldozatként mutassa be.

Értük könyörgök, hogy legyenek mindnyájan egy, amint te, Atyám, bennem vagy, és én benned; megosztottam velük a dicsőséget, amelyben részesítettél, {*} Hogy egy legyenek, amint mi egy vagyunk, alleluja.

Amint te a világba küldtél, úgy küldöm én is őket a világba. {*} Hogy egy legyenek, amint mi egy vagyunk, alleluja.

Én, János, látomásban hallottam, amikor az Úr ezt mondta nekem: „A pergamoni egyház angyalának ezt írd: »Ezt mondja, aki a kétélű hegyes kardot tartja:

Tudom, hol lakol; ott, ahol a sátán trónja áll. Ragoszkodol a nevemhez, nem tagadtad meg hitemet még azokban a napokban sem, amikor Antipászt, hűséges vértanúmat nálatok, ahol a sátán lakik, megölték. De van némi kifogásom ellened. Élnek köztetek olyanok, akik Bileám tanításához ragaszkodnak, aki kioktatta Bálákot, hogy áldozati hús evésére és erkölcstelenségre csábítsa Izrael fiait. Olyanok is élnek köztetek, akik a nikolaiták tanításához ragaszkodnak. Tarts hát bűnbánatot! Mert ha nem, késedelem nélkül odamegyek, és harcba szállok veletek, számnak kardjával.

Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak: A győztesnek rejtett mannát adok, és egy fehér követ. A kövön új név van, amelyet senki más nem ért, csak aki megkapja.»

A tiatirai egyház angyalának ezt írd: »Ezt mondja az Isten Fia, akinek szeme, mint a lobogó tűz, és lába, mint a sárgaréz:

Tudok tetteidről, szeretetedről, hitedről, szolgálataidról és állhatatosságodról, arról, hogy most több jót teszel, mint azelőtt. De van ellened egy kifogásom: eltűröd, hogy Izebel asszony, aki prófétának mondja magát, tanításával arra csábítsa szolgáimat, hogy erkölcstelenkedjenek, és egyenek a bálványoknak bemutatott áldozatok húsából. Adtam neki időt, hogy megtérjen, de nem akar megtérni erkölcstelenségéből. Ágynak döntöm, akik meg házasságot törnek vele, azokat nagy nyomorúságokba, hacsak nem szakítanak üzelmeikkel. Gyermekeit halálra adom, hadd tudja meg minden egyház, hogy én vagyok, aki a veséket és a szíveket vizsgálja, és megfizetek mindenkinek, kinek-kinek a tettei szerint.

Nektek meg, többi tiatiraiak, akik nem követitek ezt a tanítást, és akik – hogy úgy mondjam – nem ismeritek a sátán mélységeit, ezt üzenem: Nem rakok rátok más terhet. De amitek van, ahhoz ragaszkodjatok, amíg el nem jövök. A győztesnek, aki mindvégig kitart szolgálatomban, hatalmat adok a népek fölött. Vaspálcával fogja kormányozni, és mint cserépedényeket, összetöri őket. Ezt a hatalmat Atyámtól kaptam. És neki adom a hajnalcsillagot.

Ezt mondja az Isten Fia, akinek szeme, mint a lobogó tűz: Én vagyok, aki a veséket és a szíveket vizsgálja, {*} És megfizetek mindenkinek a tettei szerint, alleluja.

Hamarosan eljövök, s velem lesz a jutalom. {*} És megfizetek mindenkinek a tettei szerint, alleluja.

Szeretteim! A legkisebb kétség sincs abban, hogy Isten Fia az emberi természetet felvéve olyan szoros kapcsolatba lépett vele, hogy a Krisztus nemcsak abban az egy emberben van, aki az egész teremtés elsőszülöttje, hanem ott van minden szentjében is, mert amint a tagoktól nem választható el a fej, úgy a fejtől sem választhatók el a tagok.

Igaz ugyan: nem erre az életre vonatkozik, hanem az örök életre, hogy Isten lesz minden a mindenben, mégis már most is osztatlan lakója ő a saját templomának, amely az Egyház, ígéretéhez híven: Én veletek vagyok mindennap, a világ végéig{n}{r}Mt 28, 20{/r}{/n}.

Mindazt tehát, amit Isten Fia a világ kiengesztelése végett cselekedett és tanított, nemcsak az elmúlt idők történetéből tudjuk, hanem a jelenben végbevitt művek erejéből is megtapasztaljuk.

Mert ő az, aki a Szentlélek erejéből szűzi Anyától született, aki sértetlen szűzi Egyházát ugyanolyan ihletéssel termékenyíti meg, hogy az újjászülő keresztség által megszámlálhatatlan sokaság szülessék, Isten gyermekeinek sokasága, s akikről meg van írva: nem a vérnek vagy a testnek a vágyából, s nem is a férfi akaratából, hanem Istenből születtek{n}{r}Jn 1, 13{/r}{/n}.

Mert ő az, akiben áldást nyer Ábrahám egész családja, az örökbe fogadott egész emberiség; a pátriárka pedig a népek atyja lesz, mert az ígéret fiai a hitből, nem pedig a test vágyából születnek.

Igen, ő az, aki az ég alatt élő összes nemzet közül egyet sem mellőzött: valamennyi népből hívja össze szent juhai egyetlen nyáját. Szüntelenül teljesíti tehát ígéretét: Más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is ide kell vezetnem. Hallgatni fognak szavamra, és egy nyáj lesz, és egy pásztor{n}{r}Jn 10, 16{/r}{/n}.

Jóllehet elsősorban Péternek mondja: Legeltesd juhaimat{n}{r}Jn 21, 17{/r}{/n}, mégis az egy Úr irányít minden pásztori gondoskodást. És olyan viruló réten, olyan dús legelőn táplálja azokat, akik a Szikla köré gyűlnek, hogy máris mérhetetlenül sok a kövér legelőn, vagyis a szereteten annyira megerősödött bárány, hogy nem vonakodnak pásztoruk nevéért meghalni, miként a jó Pásztor is kegyes volt juhaiért az életét is feláldozni.

Igen, Krisztus az, akivel együtt halnak meg nemcsak a dicsőséges bátor vértanúk, hanem a keresztségben újjászülető hívő emberek is magában az újjászületés szentségében.

Ezzel a halállal ünnepeljük előírásosan az Úr húsvétját, a tisztaság és igazság kovásztalan kenyerében, hiszen ha elvetjük a régi gonoszság kovászát, az új embert magának az Úrnak a vére részegíti meg, magának az Úrnak a teste táplálja.

Mert éppen azt hozza létre a Krisztus testében és vérében való részesedés, hogy azzá alakuljunk át, akit magunkhoz vettünk, és így lélekben és testben, egész életünkben hordozzuk őt, akivel együtt haltunk meg, együtt temetkeztünk el, és együtt támadtunk fel az új életre.

Én vagyok a jó Pásztor; {*} Ismerem enyéimet, és enyéim ismernek engem, alleluja.

Nézzétek, magam gondoskodom nyájamról, és magam ügyelek rájuk; hazahozom őket a népek közül, és legeltetem őket. {*} Ismerem enyéimet, és enyéim ismernek engem, alleluja.

Én, János, látomásban hallottam, amikor az Úr ezt mondta nekem: „A szárdeszi egyház angyalának ezt írd: »Ezt mondja, akié az Isten hét lelke és a hét csillag:

Tudok tetteidről. Tudom, hogy élőnek neveznek, de halott vagy. Ébredj fel, és erősítsd meg a többieket, akik halálukon vannak. Tetteidet nem találom Istenem előtt teljes értékűnek. Emlékezzél vissza, hogyan kaptad és hallottad; tarts ki mellette, és tarts bűnbánatot! Ha nem vigyázol, úgy érkezem, mint a tolvaj, és nem tudod, melyik órában leplek meg. De vannak néhányan Szárdeszben, akik nem szennyezték be ruhájukat: ezek fehér (ruhában) fognak kísérni, mert méltók rá.

A győztest fehér ruhába öltöztetik. Nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem megvallom majd Atyám és angyalai előtt.

A filadelfiai egyház angyalának ezt írd: »Ezt mondja a Szent, az Igaz, akinél Dávid kulcsa van, aki, ha valamit kinyit, senki be nem zárja, s ha valamit bezár, senki ki nem nyitja:

Ismerem tetteidet. Nézd, ajtót nyitottam előtted, senki nem tudja bezárni. Bár nincs sok erőd, mégis megtartottad tanításomat, és nem tagadtad meg nevemet. Nézd, hozok néhányat a sátán zsinagógájából, olyanokat, akik zsidónak mondják magukat, noha nem azok, hanem hazugok. Kényszerítem őket, hogy jöjjenek, boruljanak lábad elé, és ismerjék el, hogy szeretlek téged. Mivel megtartottad a kitartásra vonatkozó tanításomat, én is megszabadítlak a megpróbáltatás órájától, amely az egész világot éri, hogy próbára tegye a föld lakóit. Hamarosan eljövök. Ragaszkodjál ahhoz, amid van, hogy senki el ne vegye koszorúdat.

A győztest oszloppá teszem Istenem templomában, és többé nem kerül ki onnan. Ráírom Istenem nevét és Istenem városának nevét, az új Jeruzsálemét, amely Istenemtől száll alá az égből, és az én új nevemet.

A laodiceai egyház angyalának ezt írd: »Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz tanú, Isten teremtésének kútforrása:

Ismerem tetteidet, hogy se hideg, se meleg nem vagy. Bárcsak hideg volnál vagy meleg! De mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból. Azt mondod: Gazdag vagyok, dúsgazdag, nincs szükségem semmire. Nem látod, hogy nyomorult vagy, szánalomra méltó, szegény, vak és mezítelen? Azt tanácsolom neked: Végy tőlem tűzben kipróbált aranyat, hogy meggazdagodj; fehér ruhát, hogy felöltözz, s ne lássék szégyenletes meztelenséged; kenetet, hogy megkend szemedet, és láss.

Akiket szeretek, azokat korholom és fenyítem. Buzdulj fel, és tarts bűnbánatot! Nézd, az ajtóban állok, és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem. A győztest magam mellé ültetem a trónra, ahogy én is győztem, és együtt ülök Atyámmal a trónon.

Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, {*} Bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem, alleluja.

A győztesnek az élet fájáról adok enni, amely az Isten paradicsomában van. {*} Bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem, alleluja.

A mennyei áldozat, amelyet Krisztus alapított, valóban az ő új szövetségének a ránk hagyott áldozata. Azon az éjszakán hagyta ránk jelenlétének bizonyságául, amikor kereszthalálra adták.

Úti eledelünk ez, amely földi életünk útján táplál és éltet, míg majd e világot elhagyva el nem jutunk hozzá. Ezért mondotta Urunk: Ha nem eszitek az én testemet, és nem isszátok az én véremet, nem lesz élet bennetek{n}vö. {r}Jn 6, 53{/r}{/n}.

Azt akarta, hogy jótékonysága állandóan velünk maradjon. Azt akarta, hogy az ő drága vérén megváltott lelkek mindenkor megszentelődjenek tulajdon szenvedésének képére. Ezért meghagyta hűséges tanítványainak, akiket Egyháza első papjaivá is tett, hogy szünet nélkül mutassák be az örök életnek e szent titkait, ezt kell a földkerekség összes egyházában is minden papnak ünnepelnie, amíg az égből Krisztus újra el nem jön. Így tehát a papok és velük együtt az egész hívő nép megváltásunk örök emlékezetét ünnepeljék, amikor Krisztus szenvedésének példáját szem előtt tartják mindennap, amikor azt kezükbe fogják, magukhoz veszik, és szívükbe fogadják.

Továbbá, mivel a kenyeret sok lisztté őrölt búzaszemből és vízből készítik, és tűzön kapja meg a végső alakját, ez a kenyér nagyon találóan jelképezi Krisztus testét, hiszen tudjuk, hogy az az egész emberi nem sokaságából lett egy testté, amelyet a Szentlélek tüze készített el.

Ő ugyanis a Szentlélek által született, és – mert így illett teljesíteni minden igazságosságot – leszállt a keresztség vizébe, hogy azt megszentelje, majd kilépett a Jordán folyó vizéből, és őt ettől kezdve a föléje galamb képében leszálló Szentlélek töltötte be az evangélista tanúsága szerint: Jézus a Szentlélektől eltelve otthagyta a Jordánt{n}{r}Lk 4, 1{/r}{/n}.

Hasonlóképpen az ő vére is olyan, mint a sok szőlőszemből, mégpedig saját szőlőtőjének a fürtjeiből készült bor, amit a kereszt gyötrelme sajtolt ki. Ez a bor saját erejéből forrásnak indul azoknak a lelkében, akik azt hűséges szívvel magukhoz veszik.

Az üdvöt hozó Húsvétnak ezt az áldozati ajándékát hívő szívetek teljes vágyakozásával fogadjátok velünk együtt mindnyájan, akik már kivonultunk a sátán Egyiptomának és fáraójának a hatalmából, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus által – akiről hisszük, hogy jelen van e szentségekben – szívünk legmélyéig megszentelődjünk, hiszen az ő mérhetetlen jósága mindörökké megmarad.

Jézus kezébe vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: {*} Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre, alleluja.

Ez a mennyből alászállott kenyér; aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él. {*} Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre, alleluja.

Én, János, látomásban láttam, hogy egyszer csak kapu nyílt az égen, és az előbbi hang, amelyet olyannak hallottam, mintha harsona szólt volna hozzám, folytatta: „Gyere fel ide, és megmutatok neked mindent, aminek történnie kell.”

Nyomban elragadtatásba estem. Egy trón állt a mennyben, és a trónon ült valaki. Az ott ülő tekintete jáspishoz és kárneolhoz hasonlított, és smaragdhoz hasonló szivárvány volt a trónja körül. A trón körül huszonnégy szék, a székeken huszonnégy vén ült, fehér ruhába öltözve, a fejükön arany korona. A trónból zengő, mennydörgő villámok csapkodtak. A trón előtt hét lobogó fáklya lángolt: Isten hét szelleme.

A trón előtt kristályként csillogó üvegtenger. A trón közepén a trón körül négy élőlény, elöl, hátul csupa szem. Az első élőlény oroszlánhoz hasonlított, a második fiatal bikához, a harmadiknak emberhez hasonló arca volt, a negyedik pedig repülő sashoz hasonlított. Mind a négy élőlénynek hat-hat szárnya volt, körös-körül és belül is tele szemmel. Éjjel-nappal folyvást ezt zengték: „Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, aki van, és aki eljő!”

Míg az élőlények dicsőséget, áldást és hálát zengtek a trónon ülőnek, az örökkön-örökké élőnek, a huszonnégy vén leborult a trónon ülő előtt, és imádta az örökkön-örökké élőt. Koronájukat a trón elé tették, és zengték: „Méltó vagy, Urunk, Istenünk, hogy a dicsőség, a tisztelet és a hatalom tied legyen, mert a mindenséget te alkottad, akaratod hívott létre és teremtett mindent.”

Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, aki van, és aki eljő! {*} Dicsősége betölti az egész földet, alleluja.

A szeráfok harsány hangon mondogatták egymásnak: Szent, szent, szent a Seregek Ura! {*} Dicsősége betölti az egész földet, alleluja.

Ó, szent keresztnek drága ajándéka! Ó, dicső kereszt, mily nagy az ékessége! Nincs rajta együtt a jó és a rossz, mint az Éden fáján, hanem mindenestől szép és pompás, látásra és ízlelésre egyaránt.

Ez a fa már nem halált, hanem életet szül. Világít, nem homályosít; bevezet az Édenbe, és nem rekeszt ki onnan. Ez az a fa, amelyre mint valami diadalmi kocsira szállt fel Krisztus, és legyőzte a sátánt, a halál urát, és kiszabadította az emberi nemet a zsarnok rabszolgaságából.

Ez az a fa, amelyen a mi Urunk, mint legyőzhetetlen harcos, a küzdelemben kezén-lábán és isteni oldalán megsebesült, és így gyógyította meg gonosztetteink sebeit, azaz a veszedelmes sátán által megrontott emberi természetünket.

Hajdan a fa miatt vesztünk el, most a fa által kaptuk vissza az életet. Akkor a fáról vezettek félre minket, most a fán győztük le az álnok kígyót. Igazán új és rendkívüli csere! Halál helyett életet, romlandóság helyett romolhatatlanságot, gyalázat helyett dicsőséget ad.

Nem hiába kiált fel a szent Apostol: Én azonban nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével. Általa keresztre szegezték nekem a világot, és engem is a világnak{n}{r}Gal 6, 14{/r}{/n}. Hiszen ebből a keresztből fakadt az a legmagasabb bölcsesség, amely megcáfolta az evilági bölcselkedés minden kérkedését és felfuvalkodott oktalanságát. A keresztből származó mindenféle jó ajándék lemetszette a rosszaság és a gonoszság hajtásait.

Ennek a keresztfának az előjeleit és jelképeit már az emberiség kezdetétől fogva a legcsodálatosabb módon ismerték fel és látták meg előre. Lásd tehát, akárki vagy, ha valóban eltölti lelkedet a tudás vágya. Már Noé fiaival, és azok feleségeivel és mindenfajta állattal együtt nemde egy jelentéktelen faalkotmányon menekültek meg a vízözönből Isten akarata folytán?

Vagy mit jelenthet Mózes botja? Nemde ez is a keresztnek az előképe? Ez a bot egyszer a vizet vérré változtatja, máskor az egyiptomi mágusok odavarázsolt kígyóját pusztítja el; majd kettéosztja a tengert, amikor Mózes ráüt vele, és felemeli, majd amikor ismét a tenger felé fordítja, az ellenséget a hullámsírba temeti, viszont az Isten népét megmenti.

A keresztnek ilyen előképe volt Áron vesszeje is, egy nap alatt kivirágzik, hogy megmutassa: ki az igazi főpap.

A keresztet jelezte előre Ábrahám áldozata is, amikor összekötözött gyermekét az elkészített fára ráhelyezte. A kereszt ölte meg a halált, és adta vissza az életet Ádámnak. Minden apostolt a kereszt dicsőített meg, minden vértanút ez koronázott meg, és minden szentet a kereszt szentelt meg. Kereszt által öltjük magunkra Krisztust, és vetjük le a régi embert. A kereszt gyűjti Krisztus juhait egy akolba és a megígért mennyei hazába.

Íme, a paradicsomkert közepén álló dicsőséges fa, {*} Amelyen az üdvösség szerzője halálával legyőzte mindnyájunk halálát, alleluja.

Íme, a minden cédrusfánál magasztosabb fa. {*} Amelyen az üdvösség szerzője halálával legyőzte mindnyájunk halálát, alleluja.

Én, János, látomásomban a trónon ülő jobbjában egy kívül-belül teleírt könyvtekercset láttam, amely hét pecséttel volt lepecsételve. Aztán láttam egy hatalmas angyalt, aki harsány hangon kérdezte: „Ki méltó rá, hogy kibontsa a tekercset, feltörje pecsétjeit?” De senki sem tudta, sem a mennyben, sem a földön, sem a föld alatt kibontani és elolvasni a tekercset. Erre sírva fakadtam, hogy senki sem volt méltó a tekercset kinyitni és elolvasni. Ekkor a vének közül az egyik így szólt hozzám: „Ne sírj! Nézd, győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid sarja. Ő majd kinyitja a könyvet, feltöri hét pecsétjét.”

Most azt láttam, hogy a trón és a négy élőlény és a huszonnégy vén között ott áll a Bárány, mintha leölték volna. Hét szarva volt és hét szeme: ezek az Isten hét szelleme, akiknek küldetésük az egész földre szól. A (Bárány) odament, és átvette a trónon ülő jobbjából a könyvet.

Amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt. Hárfája volt mindegyiknek, és tömjénnel tele aranycsészéje: ezek a szentek imádságai. Új éneket énekeltek: „Méltó vagy, Uram, hogy átvedd a könyvet, és feltörd pecsétjeit, mert megöltek, de megváltottál minket Istennek véred árán, minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből. Istenünk országává és papjaivá tettél minket, és uralkodni fogunk a földön.”

Ahogy néztem a trónt, az élőlények és a vének körül angyalok seregének hangját hallottam. Számuk tízezerszer tízezerre és ezerszer ezerre rúgott. Harsányan zengték: „Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom, a gazdagság és a bölcsesség, az erő, a tisztelet, a dicsőség és az áldás!”

Majd hallottam, hogy minden teremtmény, a mennyben, a földön, a föld alatt és a tengerben az egész világmindenséggel egyetemben ezt harsogta: „A trónon ülőnek és a Báránynak áldás, tisztelet, dicsőség és hatalom örökkön-örökké!” A négy élőlény így felelt: „Ámen”, a vének pedig leborultak, és imádták (az örökkön-örökké élőt).

Méltó vagy, Uram, hogy átvedd a könyvet, és feltörd pecsétjeit, mert megöltek, {*} És megváltottál minket Istennek véred árán, alleluja.

Istenünk országává és papjaivá tettél minket. {*} És megváltottál minket Istennek véred árán, alleluja.

A II. vatikáni zsinat Sacrosanctum Concilium kezdetű, a szent liturgiáról szóló konstitúciójából

Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság ismeretére{n}{r}1 Tim 2, 4{/r}{/n}. A próféták útján több alkalommal és többféle módon szólt őseinkhez{n}{r}Zsid 1, 1{/r}{/n}. Amikor pedig elérkezett az idők teljessége, elküldte Fiát, a testté lett Igét, a Szentlélek felkentjét, hogy örömhírt vigyen a szegényeknek, meggyógyítsa a megtört szívűeket, testi-lelki orvosuk legyen, és közvetítő Isten és az emberek között. Üdvösségünk eszköze ugyanis az ő embersége volt, amely az Ige személyével egyesült. Ezért Krisztusban teljesedett be a tökéletes elégtétel, amelyre szükség volt a mi kiengesztelődésünkhöz, és benne mutathatunk be teljes értékű istentiszteletet.

Az emberek megváltásának és Isten tökéletes dicsőítésének ezt a művét, amelyet az ószövetség népénél az Isten hatalmának nagy csodajelei előztek meg, az Úr Krisztus teljesítette be elsősorban áldott szenvedésének, a halálból való feltámadásának és dicsőséges mennybemenetelének húsvéti misztériuma által, így a mi halálunkat halálával megtörte, és az életet feltámadásával újjászerzette. Mert a kereszten elszenderült Krisztus oldalából fakadt az a csodálatos szentség, amely maga az Egyház.

Amint tehát az Atya Krisztust küldötte, úgy küldte Krisztus is a Szentlélekkel eltelt apostolokat, nemcsak azért, hogy az evangéliumot minden embernek hirdetve tanítsák: Istennek szent Fia halálával és feltámadásával megszabadított minket a sátán hatalmából és a halálból, és átvitt az Atya országába, hanem azért is, hogy a meghirdetett üdvösséget megvalósítsák az egész liturgikus élet központját jelentő áldozat és szentségek útján.

Így a keresztségben az emberek Krisztus húsvéti misztériumának részesei lesznek; vele együtt halnak meg, temetkeznek el, és támadnak fel; megkapják a fogadott fiúság Lelkét, általa kiáltjuk: Abba, Atya!{n}{r}Róm 8, 15{/r}{/n}; ezzel lesznek igazi imádókká, amilyeneket az Atya akar.

Hasonlóképpen: valahányszor az Úr vacsoráját veszik, az Úr halálát hirdetik, amíg el nem jön. Ezért akik hajlottak Péter szavára, megkeresztelkedtek mindjárt Pünkösd ünnepén, amikor az Egyház megjelent a világban. Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban. Dicsőítették az Istent, és az egész nép szerette őket{n}{r}ApCsel 2, 41-42{/r}. 47{/n}.

Ettől kezdve sohasem mulasztotta el az Egyház, hogy a húsvéti misztérium ünneplésére egybegyűljön: felolvassa azt, amit az Írásokban róla írtak{n}{r}Lk 24, 27{/r}{/n}, ünnepelje az Eukarisztiát, amelyben halálának győzelme és diadala megjelenik, és egyben hálát adjon Istennek kimondhatatlan ajándékáért{n}{r}2 Kor 9, 15{/r}{/n} Krisztus Jézusban, fönsége dicsőségére{n}{r}Ef 1, 12{/r}{/n}.

Én vagyok az igazi szőlőtő, ti a szőlővesszők; {*} Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, alleluja.

Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. {*} Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, alleluja.

Én, János, láttam, hogy a Bárány feltörte a hét pecsét közül az egyiket, és hallottam, hogy a négy élőlény közül az egyik mennydörgő hangon szólt: „Gyere elő (és nézd)!” Erre a szemem előtt egy fehér ló jelent meg.

A lovasnak íja volt. Koszorút nyújtottak át neki, és ő diadalmasan kivonult, hogy győzelmet arasson.

Amikor a második pecsétet feltörte, hallottam, hogy a második élőlény szólt: „Gyere elő (és nézd)!” Erre előjött egy vörös ló. Aki rajta ült, hatalmat kapott, hogy megbontsa a földön a békét, hadd gyilkolják egymást az emberek. Hosszú kardot adtak neki.

Amikor feltörte a harmadik pecsétet, hallottam, hogy a harmadik élőlény szólt: „Gyere elő (és nézd)!” Ekkor fekete lovat láttam, lovasa mérleget tartott a kezében. Úgy hallottam, mintha a négy élőlény közt szózat hallatszott volna: „Egy mérő búza egy tízes, három mérő árpa egy tízes. De az olajat és a bort ne bántsd!”

Amikor feltörte a negyedik pecsétet, hallottam, hogy a negyedik élőlény szólt: „Gyere elő (és nézd)!” Erre fakó lovat láttam, a Halál ült rajta, nyomában az alvilág. Hatalmat kapott a föld negyedrésze fölött, hogy karddal, éhínséggel, halállal és fenevadakkal pusztítsák az életet.

Amikor feltörte az ötödik pecsétet, az oltár alatt azoknak a lelkét láttam, akiket az Isten szaváért és tanúságtételükért öltek meg. Teljes erejükből kiáltoztak: „Uram, te szent és igaz, meddig vársz még az ítélettel? Mikor állsz bosszút a vérünkért a föld lakóin?” Mindannyian fehér ruhát kaptak, azzal, hogy egy kis ideig legyenek még türelemmel, míg teljessé nem lesz társaik és testvéreik száma, akiket szintén megölnek, akárcsak őket.

Amikor feltörte a hatodik pecsétet, láttam, hogy nagy földrengés támadt. A nap olyan fekete lett, mint a szőrzsák, a hold pedig olyan, mint a vér. Az ég csillagai a földre hullottak, mint amikor a fügefa hullatja éretlen fügéit, ha erős szél rázza. Az ég eltűnt, mint egy felgöngyölt könyvtekercs. Minden hegy és sziget elmozdult a helyéről. A föld királyai, nagyjai és vezérei, a gazdagok és a hatalmasok, mindenki, rabszolga és szabad elrejtőzött a barlangokban és a sziklák közt. Közben kiabáltak a hegyeknek és a szikláknak: „Szakadjatok ránk, s rejtsetek el bennünket a trónon ülő és a Bárány haragja elől! Eljött haragjuk nagy napja, ugyan ki állhat meg előttük?”

Az oltár alatt azoknak a lelkét láttam, akiket Isten miatt öltek meg. Így kiáltottak: Mikor állsz bosszút vérünkért? Istentől ezt a feleletet kapták: {*} Egy kis ideig legyetek még türelemmel, míg teljessé nem lesz testvéreitek száma, alleluja.

Mindannyian fehér ruhát kaptak ezzel a szózattal: {*} Egy kis ideig legyetek még türelemmel, míg teljessé nem lesz testvéreitek száma, alleluja.

Szent Jusztínusz vértanúnak a keresztények érdekében írt Első védőiratából

Az Eukarisztia vétele senki másnak nincs megengedve, csak annak, aki hiszi, hogy igaz az, amit tanítunk, és azután a bűnbocsánat és az újjászületés fürdőjében már megkeresztelkedett, és úgy él, ahogy azt Krisztus meghagyta.

Mert az Eukarisztiát nem közönséges kenyérként, sem közönséges italként vesszük magunkhoz, hanem úgy, mint az Isten Igéje által megtestesült Jézus Krisztusnak, a mi Üdvözítőnknek a mi üdvösségünkért felvett testét és vérét. Éppígy erről a táplálékról – amelyben az ő szavait tartalmazó imával hálát adunk, és amelyből testünk és vérünk az átváltozás értelmében táplálkozik – azt a tanítást kaptuk, hogy ez ugyanannak a megtestesült Jézusnak a teste és vére.

Mert az apostolok is az ő irataikban, amelyeket evangéliumoknak nevezünk, azt tanítják, hogy Jézus így hagyta meg nekik: hogy tudniillik, kezébe vette a kenyeret, és miután hálát adott, ezeket mondotta: Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Ez az én testem; hasonlóképpen kezébe vette a kelyhet, hálát adott, és ezeket mondotta: Ez az én vérem, és hogy mindezt egyedül csak rájuk bízta. Ettől az időtől kezdve magunk között mi is folyton megújítjuk az ő emlékezetét, és mi, akik ezt végezzük, befogadjuk mindazokat, akik ezt kívánják; és mindenkor egységben vagyunk. Mindenért, amit magunkhoz veszünk, áldjuk a mindenség Teremtőjét Fia, Jézus Krisztus és a Szentlélek által.

Vasárnap a városokból és a falvakból mindnyájan egy helyre összejövünk, és az apostolok buzdításait vagy a próféták írásait olvassuk, amennyire az idő engedi.

Amikor pedig a lektor elvégezte az olvasást, az elöljáró int és buzdít a hallott fontos dolgok követésére.

Ezután mindnyájan felállunk, és közösen imádkozunk; majd – mint említettük – imádkozás után kenyeret és bort és vizet hoznak; és az elöljáró – amennyire erejéből telik – imádságot és hálaadást mond, s a nép ráfeleli: Ámen. Majd azokat, amikkel hálaadást mondtunk, szétosztják, és a jelenlevők mindegyike magához veszi, a távollevőknek pedig diakónusok viszik el.

Azok, akik tehetősek, és szándékukban áll – ki-ki a maga mértéke szerint_–, adakoznak, és a gyűjtés eredményét az elöljárónak átadják, és ő osztja szét az árváknak és özvegyeknek, a betegeknek és azoknak, akik valami miatt arra rászorulnak, a börtönben sínylődőknek, valamint az ott tartózkodó jövevényeknek; egyszóval minden rászorulónak gondját viseli.

Vasárnap ugyanis mindnyájan egybegyűlünk, azért, mert ez a hétnek első napja, amikor Isten a sötétséget megszüntette, és az anyagvilágot megteremtette; de azért is, mert Jézus Krisztus, a mi Megváltónk ezen a napon támadt fel a halálból. A szombat előtti napon keresztre feszítették őt, s harmadnap, azaz vasárnap, apostolai és tanítványai előtt megjelent, és megtanította őket arra, amiket nektek is megfontolás végett továbbadtunk.

Midőn Jézus ebből a világból Atyjához készült menni, halálának emlékjeléül {*} Teste és vére szentségét rendelte, alleluja.

Testét étel gyanánt, vérét italként adta, és így szólt: Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. {*} Teste és vére szentségét rendelte, alleluja.

Én, János, négy angyalt láttam, a föld négy sarkán álltak. Feltartóztatták a föld négy szelét, hogy ne fújjanak a földön, sem a tengeren, sem semmiféle fán. Majd láttam, hogy napkeletről egy másik angyal száll fel, az élő Isten pecsétje volt nála. Határozott hangon szólt a négy angyalnak, akiknek hatalmuk volt rá, hogy ártsanak a földnek és a tengernek: „Ne ártsatok se a földnek, se a tengernek, se a fáknak, míg meg nem jelöljük homlokukon Istenünk szolgáit!”

Ekkor hallottam a megjelöltek számát: száznegyvennégyezren voltak Izrael fiainak minden törzséből: Júda törzséből tizenkétezer, Ruben törzséből tizenkétezer, Gád törzséből tizenkétezer, Áser törzséből tizenkétezer, Naftali törzséből tizenkétezer, Manassze törzséből tizenkétezer, Simeon törzséből tizenkétezer, Lévi törzséből tizenkétezer, Isszachár törzséből tizenkétezer, Zebulon törzséből tizenkétezer, József törzséből tizenkétezer, Benjamin törzséből tizenkétezer.

Ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számolni. Minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből álltak a trón és a Bárány előtt, fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaág. Harsányan zengték: „Üdv Istenünknek, aki a trónon ül, és a Báránynak!”

Az angyalok mind a trón, a vének és a négy élőlény körül álltak, arcra borultak a trón előtt, és imádták az Istent: „Ámen, áldás, dicsőség, bölcsesség, hála, tisztelet, hatalom és erő a mi Istenünknek örökkön-örökké! Ámen.”

Ekkor a vének közül az egyik megszólított. Azt kérdezte tőlem: „Kik ezek a fehér ruhába öltözöttek, és honnan jöttek?” Így válaszoltam: „Te tudod, Uram.” „Ezek a nagy szorongatásból jöttek – magyarázta meg_–, ruhájukat fehérre mosták a Bárány vérében. Ezért állnak Isten trónja előtt, s éjjel-nappal szolgálnak neki a templomban. A trónon ülő közöttük lakozik. Nem éheznek, és nem szomjaznak többé, a nap nem égeti őket, sem másfajta hőség, mert a Bárány, aki a trón közepén áll, legelteti, és élő vizek forrásához tereli őket, az Isten pedig letöröl a szemükről minden könnyet.”

Kik ezek a fehér ruhába öltözöttek, és honnan jöttek? És megmagyarázta: {*} Ezek a nagy szorongatásból jöttek, ruhájukat fehérre mosták a Bárány vérében, alleluja.

Az oltár alatt azoknak a lelkét láttam, akiket Isten szaváért és tanúságtételükért öltek meg. {*} Ezek a nagy szorongatásból jöttek, ruhájukat fehérre mosták a Bárány vérében, alleluja.

Tiszteletreméltó Szent Béda áldozópapnak Szent Péter első leveléhez írt magyarázatából

Ti választott nemzetség, királyi papság vagytok{n}{r}1 Pét 2, 9{/r}{/n}. Ezt a dicsérő tanúságtételt annak idején Isten választott népéről mondta Mózes, és most ugyanezt joggal mondja el Péter apostol a pogányokról, mert hittek Krisztusban, aki mint szegletkő összegyűjtötte a pogányokat arra az üdvösségre, amely egykor Izraelnek volt felajánlva.

Választott nemzetségnek mondja őket a hit miatt, hogy megkülönböztesse azoktól, akik az élő követ elvetve maguk is elvetetté váltak.

Királyi papságnak is mondja, mert annak testéhez tartoznak, aki a legfőbb király és igaz főpap; mint király, övéinek birodalmat ad, és mint főpap, megtisztítja őket bűneiktől saját vérének az áldozatával. Királyi papságnak nevezi őket, hogy mindig reméljék az örök birodalmat, és ne felejtsék el szeplőtelen életmódjuk áldozatát Istennek szünet nélkül bemutatni.

Szent nemzetnek és tulajdonul kiválasztott népnek is nevezi őket, ahogy Pál apostol is mondja a próféta szavát magyarázva: Az igaz ember a hitből él; de ha elpártol, nem telik benne kedvem. Mi nem tartozunk azok közé, akik elpártolnak és elkárhoznak, hanem azok közé, akik hisznek, és megmentik életüket{n}{r}Zsid 10, 38{/r}{/n}. Az Apostolok cselekedeteiben pedig így olvassuk: Benneteket a Szentlélek rendelt az élre elöljárókul, hogy igazgassátok az Isten egyházát, amelyet a tulajdon vére árán szerzett meg magának{n}{r}ApCsel 20, 28{/r}{/n}.

Megváltónk vérében lettünk tehát tulajdonul kiválasztott nemzetség{n}{r}1 Pét 2, 9{/r}{/n}, amint egykor a bárány vérében volt Izrael népe is kiváltva Egyiptomból.

Ezért a következő versben megemlékezik szent titokként a régi történetről, és Isten új népe számára ezt a lelki értelemben megvalósítandó feladatot írja elő: Dicsőségét hirdessétek{n}{r}1 Pét 2, 9{/r}{/n}. Amint ugyanis azok, akik Mózes által megszabadultak az egyiptomi szolgaságból, a Vörös-tengeren való átkelés és a fáraó seregének elmerülése után győzelmi éneket énekeltek az Úrnak: éppen úgy kell nekünk is méltó hálát adnunk a mennyei javakért, miután a keresztségben elnyertük bűneink bocsánatát.

Az Isten népét sanyargató egyiptomiak ugyanis, akiknek neve sötétség vagy sanyarúság jelentéssel is bír, alkalmas módon jelképezik a minket követő, de a keresztségben megbocsátott bűnöket.

Izrael fiainak megszabadítása és a hajdan megígért hazába való bevezetése találóan jelzi a mi megváltásunk titkát, amely által az égi otthon ragyogásába jutunk Krisztus megvilágosító kegyelmének vezetésével. Ennek a kegyelemnek fényét az a felhő és az a tűzoszlop is mutatta, amely az egész vándorlásuk alatt megvédte őket az éjszaka sötétjétől, és csodálatos úton elvezette őket az ígéret földjére.

Ti választott nemzetség, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, {*} Hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára, alleluja.

Az Úr kiválasztott és kiszabadított benneteket a szolgaság házából. {*} Hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára, alleluja.

Amikor a Bárány feltörte a hetedik pecsétet, csönd lett az égben, úgy egy félórára.

Ekkor hét angyalt láttam, az Úr előtt álltak, és hét harsonát kaptak. Jött egy másik angyal, megállt az oltár előtt, arany füstölő volt nála. Sok tömjént kapott, hogy az összes szent imádságával tegye az aranyoltárra, amely az Isten trónusa előtt állt. Az angyal kezéből a tömjén füstje a szentek imádságával felszállt az Isten elé. Most az angyal fogta a füstölőt, megtöltötte az oltár parazsával, és leszórta a földre. Erre mennydörgés, égzengés, villámlás és földrengés támadt.

A hét angyal pedig, akinél a hét harsona volt, felkészült, hogy megfújja a harsonát.

Az első angyal megfújta a harsonát. Erre vérrel vegyes jégeső és tűz záporozott a földre. A föld harmada elégett, a fák harmada pernyévé lett, és a zöldellő fű mind elhamvadt.

A második angyal is megfújta a harsonát. Erre mint lángban égő hatalmas hegy, valami a tengerbe zuhant. A tenger egyharmada vérré vált, a tengerben élő állatok egyharmada elpusztult, és a hajók egyharmada elsüllyedt.

A harmadik angyal is megfújta a harsonát. Erre az égből lehullott egy nagy csillag, s mint égő fáklya, lobogott. A folyók egyharmadára hullott, és a vízforrásokra. A csillagnak Üröm volt a neve. A vizek egyharmada ürömmé vált, és sok ember meghalt a víztől, mert megkeseredett.

A negyedik angyal is megfújta a harsonát. Erre a nap harmadát, a hold harmadát és a csillagok harmadát érte a csapás: harmadrészük elsötétedett, a nappal és az éjszaka világossága a harmadával csökkent.

Folytatódott a látomás. Az ég magasában egy sas repült. Hallottam, amint hangosan kiáltozott: „Jaj, jaj, jaj a föld lakóinak a többi három harsona miatt, amit az angyalok most készülnek megfújni.”

Az angyal megállt az oltár előtt, arany füstölő volt nála. Sok tömjént kapott: {*} És a tömjén füstje felszállt az Isten elé, alleluja.

Mindegyik angyalnak tömjénnel tele aranycsészéje volt; ezek a szentek imádságai: {*} És a tömjén füstje felszállt az Isten elé, alleluja.

Az Úrnak új dalt énekeljetek, dicséretét a szentek gyülekezetében{n}{r}Zsolt 149, 1{/r}{/n}.

Arra kaptunk figyelmeztetést, hogy új éneket énekeljünk az Úrnak. Csak az új ember ismeri az új éneket. Az ének a jókedv jele, és ha alaposabban megfontoljuk, a szeretet dolga. Aki tehát tudja az új életet szeretni, az tud új éneket is zengeni. Az új ének miatt kell figyelmeztetni minket arra, hogy milyen legyen ez az új élet. Egy országhoz tartozik ugyanis minden: új ember, új ének, új szövetség. Tehát az új ember új éneket is énekel, és az új szövetséghez is tartozik.

Nincs ember, aki ne szeretne. Csak keresi, mit szeressen. Tehát nem arra kapunk figyelmeztetést, hogy ne szeressünk, hanem arra, hogy válogassuk meg, hogy mit szeressünk. De választhatunk-e, ha előbb minket ki nem választanak? Mert nem szerethetünk, ha előbb minket nem szeretnek. Halljátok János apostolt: Azért szeretjük az Istent, mert ő előbb szeretett minket{n}{r}1 Jn 4, 19{/r}{/n}. Kutasd, hogy miért szereti az ember az Istent, semmi más okot nem találsz rá, hacsak nem azt, hogy őt előbb szerette az Isten. Saját magát adta, hogy őt szeressük, és megadta az okát is, hogy miért szeressük. Hogy miért szeressük, halljátok Pál apostolt, nyíltan megmondja: Kiáradt szívünkbe az Isten szeretete{n}{r}Róm 5, 5{/r}{/n}. Honnét? Talán belőlünk? Nem. Tehát honnét? A nekünk ajándékozott Szentlélekből{n}{r}Róm 5, 5{/r}{/n}.

Mivel ekkora bizalmunk van, szeressük Istent, mert ő előbb szeretett minket! Halljátok magának Jánosnak a világos beszédét: Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad{n}{r}1 Jn 4, 16{/r}{/n}. Ugyanazt jelenti, mint azt mondani: A szeretet az Istenből van{n}{r}1 Jn 4, 7{/r}{/n}.

Ki merte volna közülünk így mondani, ahogy most elhangzott: Az Isten szeretet? Az mondotta, aki tudta, mit birtokol.

Isten magát kínálja nekünk, így kiált hozzánk: Szeressetek, és a tietek leszek, hisz nem is szeretnétek engem, ha nem lennék a tietek.

Testvéreim, fiaim, katolikus sarjak, szent és mennyei magvetés, Krisztusban újraszülöttek és felülről származók, hallgassatok reám, halljátok, mit mondok nektek: Az Úrnak új dalt énekeljetek{n}{r}Zsolt 149, 1{/r}{/n}. Íme, mondod, énekelek. Énekelsz, igen énekelsz, hallom. De az ajkad ellen tanúságot ne tegyen az életed.

Énekeljetek szóval, énekeljetek szívetekkel, énekeljetek szátokkal, énekeljetek erkölcseitekkel: Az Úrnak új dalt énekeljetek! Kérditek, mit énekeljetek arról, akit ti szerettek. Nincs kétségem abban, hogy énekelni akartok arról, akit szerettek. Dicsőségét keresitek, hogy arról énekeljetek? Hallottátok: Az Úrnak új dalt énekeljetek! Dicsőségét keresitek? Szentjei gyülekezetében dicsérjétek zengő szóval! Maga az éneklő lesz a dicsérete annak, akit megénekel.

Dicséretet akartok mondani Istennek? Ti magatok legyetek ez a dicséret, amelyet mondtok. Az ő dicsérete vagytok, ha helyesen éltek.

Miként Krisztus az Atya dicsőségéből feltámadt a halálból, úgy mi is keljünk új életre. {*} Az az ő parancsa, hogy szeressük egymást, alleluja.

Az Úrnak himnuszt énekeljünk, új dalt énekeljünk Istenünknek. {*} Az az ő parancsa, hogy szeressük egymást, alleluja.

Én, János, hallottam, hogy az ötödik angyal is megfújta a harsonát. Erre egy csillagot láttam, amint az égből a földre zuhant. Nála volt a mélység kútjának kulcsa. Megnyitotta az alvilágot, a kútból füst szállt fel, amilyen a nagy kohó füstje. A nap és az égbolt elsötétedett a kút füstjétől. A füstből sáskák lepték el a földet, és akkora erejük volt, amilyen a föld skorpióinak van.

Parancsot kaptak, hogy ne ártsanak a föld füvének, a zöldellő növénynek és fának, hanem csak az embereknek, akik nem hordják homlokukon az Isten jelét. Parancsuk volt, hogy ne öljék meg őket, csak kínozzák öt hónapig. Olyan fájdalmat okoztak, mint amikor a skorpió megmarja az embert. Ezekben a napokban az emberek keresni fogják a halált, de nem találják, kívánnak meghalni, de a halál fut előlük.

A sáskák külsejükre a harcba induló lovakhoz hasonlítottak. Mintha aranykorona lett volna a fejükön, az arcuk pedig emberi arcra hasonlított. Hajuk olyan volt, mint az asszonyok haja, a foguk meg, mint az oroszlán foga. Mellüket vaspáncélhoz hasonló vért födte, szárnyuk csattogása meg olyan volt, mint a csatába száguldó harci szekerek zörgése. Farkuk és fullánkjuk, mint a skorpióé. Farkukban olyan erő volt, hogy öt hónapig árthattak az embereknek. A mélység angyala volt a királyuk, akinek héberül Abaddón, görögül meg Apollión (azaz Pusztító) a neve.

Égen és földön jeleket mutatok, vért és tüzet, füstoszlopokat. {*} Aki segítségül hívja az Úr nevét, az megmenekül, alleluja.

Vigyázzatok, legyetek éberek, mert nem tudjátok, mikor jön el az idő. {*} Aki segítségül hívja az Úr nevét, az megmenekül, alleluja.

Szent Jusztínusz vértanúnak a keresztények érdekében írt Első védőiratából

Elmondjuk most, hogy hogyan szenteltük magunkat Istennek mi, akik Krisztusban újjászülettünk.

Akik már meggyőződéssel elfogadták, és hitték, hogy igaz mindaz, amit mi tanítunk és mondunk, és megígérték, hogy így is akarnak élni, azok megtanulják azt is, hogy imádkozva és böjtölve kell az elkövetett bűneik bocsánatát Istentől kérniük; ekkor mi magunk is velük együtt imádkozunk és böjtölünk.

Azután odavezetjük őket a keresztvízhez, és ott újjászületnek ugyanúgy, mint ahogy mi magunk is újjászülettünk. Ekkor végzik el ugyanis ezt a lemosást a mindenség Atyjának, és a mi Urunknak, Istenünknek és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak és a Szentléleknek a nevében.

Krisztus mondotta ugyanis: Ha újjá nem születtek, nem mentek be a mennyek országába{n}vö. {r}Mt 18, 3{/r}{/n}. De mindenki előtt világos: nem lehetséges az, hogy az egyszer már megszületettek megint visszatérjenek anyjuk méhébe.

Már Izajás próféta megmondta, hogy kerüljék a bűnöket azok, akik vétkeztek, és utána bűnbánatot tartanak, így szólt ugyanis: Mosakodjatok meg, s tisztuljatok meg! Vessétek ki a gonoszságot lelketekből! Tanuljatok jót tenni: szolgáltassatok igazságot az árvának, védelmezzétek az özvegyet! Aztán gyertek, s szálljatok velem perbe, mondja az Úr. Ha olyanok volnának is bűneitek, mint a skarlát, fehérek lesznek, mint a hó; és ha olyan vörösek is, mint a bíbor, olyanok lesznek, mint a gyapjú. De ha tovább is lázongtok ellenem, kard pusztít el benneteket. Igen, az Úr szája mondta ezt!{n}vö. {r}Iz 1, 16-20{/r}{/n}

Első születésünket ugyanis mi nem ismertük, szüleink közreműködése folytán szükségszerűen születtünk meg. Majd rossz erkölcsi hatások között nevelt fel bennünket bűnös környezetünk. De nehogy a szükségszerűség és a tudatlanság gyermekei maradjunk, ezért leszünk a szabad választás és a tudás gyermekei a vízben, és ott megkapjuk az elkövetett bűneink bocsánatát is. Azon ember felett, aki újjá akar születni, és már megbánta bűneit, elhangzik a mindenség Atyjának, és a mi Urunknak, Istenünknek a neve. Csak az ő nevét mondjuk ki afelett, akit odavezetünk a fürdőhöz.

Nincs ugyanis senki sem, aki a kimondhatatlan Isten nevét meg tudná mondani, ha pedig valaki mégis azt merné mondani, hogy van az Istennek ilyen neve, az az illető egy szerencsétlen esztelen volna.

Ezt a fürdőt megvilágosításnak is nevezzük, mert értelmükben megvilágosodnak azok, akik mindezt megtanulják. De az ilyen megvilágosultat leöntik ezzel a keresztvízzel a Poncius Pilátus idejében keresztre feszített Jézus Krisztusnak a nevében is, meg a Szentléleknek a nevében is, aki prófétái által a Jézusra vonatkozó híradást már előre meghirdette.

Jézus így szólt Nikodémushoz: Bizony, bizony, mondom neked: {*} Aki nem vízből és Szentlélekből születik, az nem megy be az Isten országába, alleluja.

Ami a testből születik, az test, ami a Lélekből születik, az lélek. {*} Aki nem vízből és Szentlélekből születik, az nem megy be az Isten országába, alleluja.

Én, János, hallottam, hogy a hatodik angyal is megfújta a harsonát. Erre szózatot hallottam az Isten előtt álló aranyoltár négy sarka közül. Így szólt a hatodik harsonás angyalhoz: „Oldozd fel a négy angyalt, aki a nagy Eufrátesz folyónál meg van kötözve!”

A négy angyal megszabadult kötelékeitől, és készen állt órára, napra, hónapra és évre, hogy megölje az emberek egyharmadát. A lovas sereg száma húszezerszer tízezerre rúgott: hallottam a számát. A látomásban ilyennek láttam a lovakat és a lovasokat: tűzvörös, kék és kénsárga (páncél) borította őket, a lovak feje olyan volt, mint az oroszláné, s a szájukból tűz, füst és kénkő csapott ki. Ez a három csapás: a szájukból kicsapó tűz, füst és kénkő megölte az emberek egyharmadát. A lovak ereje a szájukban és a farkukban rejlett: a farkuk ugyanis olyan volt, mint a kígyó, feje volt, amivel marni tudtak.

A többi ember, aki nem halt meg a csapások alatt, mégsem tartott bűnbánatot gonosz tettei fölött, hanem továbbra is imádta a gonosz lelkeket és az aranyból, ezüstből, bronzból, kőből és fából készült bálványokat, amelyek nem látnak, nem hallanak, és nem járnak, nem szakítottak sem a gyilkossággal, sem a varázslattal, sem erkölcstelenségeikkel, sem a lopásokkal.

Mindenütt meg kell térnie mindenkinek, {*} Mert Isten kiválasztott egy napot, és ezen igazságos ítéletet ül a világ fölött, alleluja.

Isten szolgái, gyűjtsétek egybe a föld minden lakóját, és kiáltsatok az Úrhoz. {*} Mert Isten kiválasztott egy napot, és ezen igazságos ítéletet ül a világ fölött, alleluja.

Szent Iréneusz püspök és vértanú „Az eretnekségek ellen” című értekezéséből

Ha az emberi test nem üdvözülne, akkor vérével az Úr nem váltott volna meg minket, az Eukarisztia kelyhe sem lenne az ő vérében való részesedés, sem a kenyér, amelyet megtörtünk, nem lenne az ő testében való részesedés. Vér ugyanis nem származik máshonnan, csak az erekből, a húsból és mindabból, ami az ember lényegéhez tartozik. Amikor Isten Igéje valóban emberré lett, vérével váltott meg minket, amint az Apostol is mondja: Benne nyertük el vére által a megváltást, bűneink bocsánatát{n}{r}Ef 1, 7{/r}{/n}.

Mivel titokzatos Testének tagjai vagyunk, és teremtményekkel táplálkozunk – a teremtett dolgokat pedig ő maga adja nekünk azáltal, hogy fölkelti napját, és esőt küld tetszése szerint_–, a kehelynek a teremtett világból származó tartalmát saját vérének vallotta, amelyből a mi vérünket gyarapítja; a teremtett világból származó kenyeret nyíltan tulajdon testének mondta, amely a mi testünket növeli.

Amikor tehát a vízzel kevert bor és a megsütött kenyér – amely növeli és fenntartja testünk életét – befogadja az Isten szavát, és Krisztus vérének és testének Eukarisztiájává lesz, hogyan lehetne azt állítani, hogy az a test, amelyet Krisztus teste és vére táplál, és amely az ő tagja, képtelen lenne Isten ajándékának, az örök életnek a befogadására?

Ahogy a szent Apostol is mondja az efezusiakhoz írt levelében: Tagjai vagyunk Testének húsából és csontjából{n}vö. {r}Ef 5, 30{/r}{/n}, s ezt nem valami szellemi, láthatatlan emberről mondja – a szellemnek ugyanis nincs húsa és csontja{n}{r}Lk 24, 39{/r}{/n}_–, hanem arról a szervezetről mondja, amely valóságos ember, amely húsból, idegekből és csontokból áll, amely a Krisztus vérét tartalmazó kehelyből táplálkozik, és attól a kenyértől növekszik, amely Krisztus teste.

A szőlővessző a földbe ültetve a maga idejében gyümölcsöt hoz. A gabonaszem, miután földbe esett és elhalt, sokszorosan életre kel Isten Lelke által, aki mindent fenntart. Ezek aztán megfelelő elkészítés révén az ember használatára szolgálnak, és befogadva Isten szavát Eukarisztiává válnak, amely Krisztus teste és vére. Ugyanígy a mi testünk is, amely az Eukarisztiából táplálkozott, miután földbe teszik, és ott elporlik, a maga idejében életre kel, mert Isten Igéje megajándékozza a feltámadással azért, hogy megdicsőítse ezzel Istent, az Atyát. Ő ezt a halandót halhatatlansággal veszi körül, és a romlandó testnek, ingyenes ajándékából, romolhatatlanságot ad, hiszen az Isten ereje a gyengeségben nyilvánul meg.

Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. {*} Ez a mennyből alászállott kenyér; aki ebből eszik, nem hal meg, alleluja.

Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. {*} Ez a mennyből alászállott kenyér; aki ebből eszik, nem hal meg, alleluja.

Én, János, láttam, hogy egy másik hatalmas angyal száll le az égből. Felhő övezte, és szivárvány ívelt a feje fölött, arca ragyogott, mint a nap, lába meg izzott, mint a tűzoszlop. Kezében kibontott kis könyvtekercset tartott. Jobb lábával a tengerben állt, a ballal a földön. Hangosan kiáltozott, ahogy az oroszlán ordít. Kiáltozására hét mennydörgés válaszolt. Amikor hallottam a hét mennydörgést, írni akartam, de az égből szózat hallatszott: „Jegyezd meg, amit a hét mennydörgés hirdetett, de ne írd le!”

És láttam, hogy az angyal, aki a tengerben és a földön állt, jobbját az égre emelte, megesküdött az örökkön-örökké élőre, aki teremtette az eget, és ami benne van, a földet, s ami benne van, a tengert, és ami benne van: „Nincs többé haladék! Azon a napon, amikor a hetedik angyal megfújja a harsonát, beteljesedik az Isten titka, amint ezt tudtul adta szolgáinak, a prófétáknak.”

Azután az égi hang újra szólt hozzám: „Menj, vedd el a nyitott könyvet az angyal kezéből, aki a tengerben és a földön áll.” Odamentem az angyalhoz, hogy adja át nekem a könyvecskét. Így szólt hozzám: „Nesze, nyeld le! Keserű lesz tőle a gyomrod, de a szád olyan édes, mint a méz.” Elvettem az angyal kezéből a könyvecskét, és lenyeltem. A szám édes lett tőle, mint a méz. De amikor lenyeltem, a gyomrom keserű lett. Ekkor ezt mondták nekem: „Ismét jövendölnöd kell sok népről, nemzetről és királyról.”

Amikor az angyal megfújja a harsonát, beteljesedik az Isten titka, {*} Amint ezt tudtul adta szolgáinak, a prófétáknak, alleluja.

Akkor feltűnik az égen az Emberfia jele, és meglátják, amint az Emberfia eljön az ég felhőin, nagy hatalommal és dicsőséggel. {*} Amint ezt tudtul adta szolgáinak, a prófétáknak, alleluja.

Urunkra rátiport a halál, ő viszont letaposta a halált, mint ahogyan az utat szokták. Alávetette magát a halálnak, s önakaratából fogadta el azt, hogy a vonakodó halált megsemmisítse.

Urunk ugyanis kiment a Kálváriára keresztet hordozva, mert így akarta a halál. Ő azonban megszólalt a kereszten, és a sírok mélyéről előhívta szavával a megholtakat, a halál minden vonakodása ellenére.

Csak a magára vett testében ölte meg őt a halál; s ő ugyanilyen fegyverrel aratott győzelmet a halál felett. Istenségét emberségébe rejtette, s odalépett a halál elé, amely öl, de a halál is megöletett. A halál megöli a természetes életet, s viszont őt megöli a természetfeletti élet.

Mivel ugyanis a halál őt el nem nyelhette test nélkül, sem az alvilág fel nem falhatta őt test nélkül, ezért vett fel a Szűztől testet, hogy győzelmi kocsira szállva, azon menjen az alvilágba. Magára vett testében jutott be az alvilágba, magához ragadta annak kincseit, és kincsestárát megsemmisítette.

Elment tehát Évához, minden élő ember anyjához, ő az a szőlőskert, amelynek sövényét a halál Éva kezeivel nyitotta meg, hogy megízlelje annak gyümölcsét; így lett Éva, a minden élő anyja, egyben minden élő számára a halál kútfeje is.

Tündöklött Mária, mint sokkal különb új szőlőtő a régi szőlőtő Évánál, és új élet lakozott benne: Krisztus, hogy a mindent elnyelő és elbizakodottan közelgő halál előtt halandó gyümölcsben rejtőzzék a halált-tipró Élet. Amikor tehát a halál elnyelte őt minden félelem nélkül, akkor szabadította meg a haláltól az életet, s vele együtt sokakat.

Az ácsnak ez a dicső Fia, keresztjét a mindenkit elnyelő halottak országa fölé emelte, és az emberi nemet az élet honába mentette át. Miként az emberi nem egy fa révén süllyedt le a holtak birodalmába, ugyanúgy egy fa révén jutott át az élet honába is. Abba a fába régen fanyar vad oltóág lett beoltva, most nemes, édes oltóág oltódott be, hogy felismerjük őt, akinek semmiféle teremtmény sem szegülhet ellene.

Dicsőség neked, aki keresztedet a halál fölé hídként emelted, hogy a lelkek rajta keresztül jussanak át a halál országából az élet birodalmába.

Dicsőség neked, aki magadra vetted a mi halandó emberi testünket, és azt minden halandó számára az élet forrásává is tetted.

Te valóban élsz; hiszen megölőid úgy bántak életeddel, mint a földművesek; tudniillik vetőmagként vetették életedet a barázdába, hogy onnan az kikeljen, és magával sokakat életre keltsen.

Jöjjetek, ajánljuk fel szeretetünket nagy és egyetemes áldozatként; buzgó énekeket és imákat zengjünk annak, aki áldozatként ajánlotta fel a keresztjét Istennek, hogy belőle mindnyájunkat gazdaggá tegyen.

Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod? A halál fullánkja a bűn. {*} Legyen hála Istennek, mert ő győzelemre segít minket Jézus Krisztus, a mi Urunk által, alleluja.

Mivel a hitnek szelleme él bennünk, hisszük, hogy aki Jézust feltámasztotta, Jézussal minket is feltámaszt. {*} Legyen hála Istennek, mert ő győzelemre segít minket Jézus Krisztus, a mi Urunk által, alleluja.

Én, János, látomásomban bothoz hasonló mérőnádat kaptam ezeknek a szavaknak a kíséretében: „Menj, mérd fel az Isten templomát az oltárral és a benne imádkozókkal együtt. De a templom külső udvarát hagyd ki, és ne mérd fel, mert a pogányoké lesz, akik a szent várost negyvenkét hónapig tiporják. Két tanúmnak meghagyom, hogy szőrzsákba öltözve ezerkétszázhatvan napig hirdessenek bűnbánatot.

Ők a két olajfa és a két gyertyatartó, amely a föld Urának színe előtt áll. Ha valaki ártani akar nekik, tűz csap ki szájukból, és elpusztítja ellenségeiket. Mert aki ártani akar nekik, annak így kell elpusztulnia. Hatalmuk van, hogy bezárják az eget, hogy küldetésük idején ne essen az eső. Hatalmuk van arra is, hogy a vizet vérré változtassák, és annyi csapással sújtsák a földet, amennyivel csak akarják.

Amikor befejezik tanúságtételüket, a vadállat feljön a mélységből, harcra kel ellenük, legyőzi és megöli őket. Holttestük ott hever majd a nagy város utcáján, amelyet átvitt értelemben Szodomának és Egyiptomnak neveznek, ahol Urukat is keresztre feszítették. Holttestüket sokan fogják nézni a népek, törzsek, nyelvek és nemzetek közül három és fél napon át, nem engedik, hogy tetemüket sírba tegyék. Ezen föld lakói ujjonganak és vigadnak, és örömükben ajándékot küldenek egymásnak, hiszen ez a két próféta gyötrelmére volt a föld lakóinak.”

De három és fél nap elteltével az Istentől az élet lehelete szállt beléjük, és talpra álltak. Akik látták őket, azokat nagy félelem fogta el. Az égből hangos szózat hallatszott: „Gyertek ide!” S ellenségeik szeme láttára egy felhőn fölszálltak az égbe. Abban az órában heves földrengés támadt, a város tizedrésze romba dőlt, a földrengés következtében hétezer ember meghalt, a többit pedig félelem fogta el, és dicsőséget zengtek az ég Istenének.

A hetedik angyal is megfújta a harsonát. Erre üdvrivalgás hallatszott az égben: „Urunk és Fölkentje megszerezte az uralmat a világ felett, és uralkodni fog örökkön-örökké! Ámen.” Ekkor a huszonnégy vén, aki az Úr színe előtt a trónuson ült, arcra borult, és imádta az Istent: „Hálát adunk neked, mindenható Urunk, Istenünk, aki vagy, aki voltál, és aki eljössz, mert átvetted a főhatalmat, és uralkodol. Háborogtak a nemzetek, de eljött az ideje haragodnak és az ítéletnek a holtak fölött. Jutalmazd meg szolgáidat, a prófétákat és a szenteket, neved tisztelőit: a kicsinyeket és a nagyokat! A föld megrontói meg pusztuljanak!”

Megnyílt az égben az Isten temploma, és láthatóvá vált a szövetség ládája a templomban. Erre villámlás, égzengés, földrengés és nagy jégeső támadt.

Urunk és Fölkentje megszerezte az uralmat a világ felett, {*} És uralkodni fog örökkön-örökké, alleluja.

Az ő országa örökkévaló ország lesz, neki szolgál és neki engedelmeskedik minden uralkodó. {*} És uralkodni fog örökkön-örökké, alleluja.

Alexandriai Szent Cirill püspöknek Szent János evangéliumáról szóló magyarázatából

Azért halok meg mindenkiért, mondja az Úr, hogy önmagam által mindenkinek életet adjak; testemmel váltottam meg minden embert. A halálomban meghal a halál, és a megromlott emberi természet velem együtt új életre támad, jelenti ki az Úr.

Azért lettem hozzátok hasonló, Ábrahám magvából való emberré, hogy minden tekintetben hasonlítsak testvéreimhez. Jól megértette ezt Szent Pál, aki így tanított: Minthogy a gyermekeknek közös a testük és a vérük, részt kapott belőle ő is, hogy így halálával legyőzze azt, aki a halálon uralkodott, tudniillik a sátánt{n}{r}Zsid 2, 14{/r}{/n}.

Másképpen ugyanis sohasem lehetett volna legyőzni azt, aki a halálon uralkodott, és ezért magát a halált sem, ha nem áldozta volna fel magát értünk Krisztus, és mindenkit meg nem váltott volna ő egyedül: hiszen ő mindenki felett van.

Találóan mondja tehát a zsoltárokban, amikor magát mint szeplőtelen áldozatot ajánlja fel Istennek, az Atyának: Sem véres, sem ételáldozat nem kellett neked, de embertestet alkottál nekem. Égő- s engesztelő áldozatot sem követeltél, így szóltam akkor: Íme, eljövök{n}{r}Zsolt 39, 7-9{/r}{/n}.

Megfeszítették mindenkiért és mindenki miatt: Így egy halt meg mindenki helyett azért, hogy mindnyájan éljünk őbenne; hiszen lehetetlen, hogy a halál zsákmánya legyen az, vagy romlást lásson az, aki maga az élet. Azt pedig magának Krisztusnak a szavaiból tudjuk, hogy ő a világ életéért áldozta fel testét, hiszen így imádkozik: Szent Atyám, tartsd meg őket … Érettük szentelem magamat{n}{r}Jn 17, 11{/r}, 19{/n}.

Szentelem magamat, ezt ahelyett mondotta, hogy konszekrálom, felajánlom mint szeplőtelen, jó illatú áldozati adományt. Ugyanis az szentelődött meg, vagyis lett szentté a törvény értelmében, amit az oltáron felajánlottak. Krisztus tehát odaáldozta testét minden ember életéért, és így új életet önt belénk. Ahogy tudásom szerint képes vagyok erre, elmondom, hogy miképpen történik ez.

Miután ugyanis az Isten éltető Igéje testet vett fel, a saját isteni életének gazdagságába helyezte vissza az embert, és azzal, hogy ilyen, szóval ki nem fejezhető szoros egységbe lépett a testtel, azt éltetővé is tette, olyanná, mint amilyen maga az Ige is a természete szerint.

Krisztus teste élteti tehát azokat, akik a vele azonos természet részesei: mert elűzi a halált, amikor megjelent a halálra szánt emberek között, megszünteti a romlást, önmagában hordozva azt az erőt, amely tökéletesen eltöröl minden romlandóságot.

Én vagyok a jó Pásztor, ismerem enyéimet, {*} Életemet adom juhaimért, alleluja.

Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen. {*} Életemet adom juhaimért, alleluja.

Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, öltözete a nap, lába alatt a hold, fején tizenkét csillagból korona. Áldott állapotban volt, gyötrelmében és szülési fájdalmában kiáltozott. Most egy másik jel tűnt fel az égen: egy nagy vörös sárkány, hét feje volt és tíz szarva, s mindegyik fején korona. Farkával lesöpörte az ég csillagainak egyharmadát, és a földre szórta.

Ekkor a sárkány odaállt a szülő asszony elé, hogy mihelyt megszül, elnyelje gyermekét. Fiút szült, fiúgyermeket, aki majd vaspálcával kormányozza mind a nemzeteket. Gyermekét elragadták, és az Isten trónja elé tették. Az asszony a pusztába menekült, ahol az Isten helyet készített számára, hogy ott éljen ezerkétszázhatvan napig.

Ezután nagy harc támadt a mennyben. Mihály és angyalai megtámadták a sárkányt. A sárkány és angyalai védekeztek, de nem tudtak ellenállni, s nem maradt számukra hely a mennyben. Levetették a nagy sárkányt, az ősi kígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki tévútra vezeti az egész világot. A földre vetették, s vele együtt letaszították angyalait is.

Ekkor harsány hangot hallottam az égben: „Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa, és Fölkentjének királysága, mert letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádolta őket Istenünk trónja előtt. De legyőzték őt a Bárány vérével és tanúsága igéjével. Még életüket sem kímélték, mindhalálig! Ezért örvendezzetek, ti, mennyek, és ti, akik benne laktok! Jaj a földnek és a tengernek, mert oda szállt le a sátán nagy haragjában. Tudja, hogy kevés ideje van hátra.”

Amikor a sárkány látta, hogy a földre taszították, üldözőbe vette az asszonyt, aki fiúgyermeket szült. Az asszony azonban kapott két nagy sasszárnyat, hogy a pusztába repüljön, a rejtekhelyére, ahol majd a kígyótól távol egy évig, két évig és félévig táplálják.

Erre a kígyó annyi vizet lövellt a szájából az asszony után, mint egy folyó, hogy elsodorja az ár. De a föld segített az asszonyon: megnyílt a mélye, és elnyelte a sárkány szájából kiáradó folyót. A sárkány haragra lobbant az asszony ellen, és harcba szállt többi gyermekével, aki megtartja Isten parancsait, és kitart Jézus tanúsága mellett.

Legyőzték őt a Bárány vérével és tanúsága igéjével. Még életüket sem kímélték, mindhalálig! {*} Ezért örvendezzetek, ti, mennyek, és ti, akik benne laktok, alleluja!

Rövid ideig tartó szenvedés után elnyerték az örök életet Isten szövetsége alapján. {*} Ezért örvendezzetek, ti, mennyek, és ti, akik benne laktok, alleluja!

Én vagyok a jó Pásztor. Ismerem juhaimat, azaz szeretem, és enyéim is ismernek engem{n}{r}Jn 10, 14{/r}{/n}. Ezzel nyíltan megmondta: akik szeretnek, azok megfogadják szavamat. Hiszen egyáltalán nem ismeri az igazságot az, aki nem szereti.

Eddig arról hallottatok, szeretett testvéreim, hogy melyek a mi hivatásunk veszélyei. Most azonban azt fontoljátok meg az Úr szavai alapján, milyen veszélyekkel jár a ti hivatástok. Kérdezzétek csak meg magatokat: az ő juhai vagytok? Vajon ismeritek őt? Vajon tudtok az igazság fényéről? De hangsúlyozom: nemcsak a hit, hanem a szeretet által is ismeritek? Kérdem: ismeritek-e a hitet, nemcsak egyszerűen úgy, hogy elfogadjátok, hanem úgy is, hogy azt tettekre váltjátok? Mert a fent idézett szavak János evangélista tolmácsolásában így hangzanak: Aki azt állítja, hogy ismeri az Istent, de parancsait nem tartja meg, az hazudik{n}{r}1 Jn 2, 4{/r}{/n}.

Ezért így folytatja azonnal az Úr: mint ahogy az Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát. Életemet adom juhaimért{n}{r}Jn 10, 15{/r}{/n}. Ezzel világosan megmondta: abban nyilvánul meg az, hogy én ismerem az Atyát és engem ismer az Atya, hogy életemet adom a juhaimért, vagyis azt, hogy én mennyire szeretem az Atyát, azzal a szeretettel mutatom meg, amely engem a juhaimért meghalni késztet.

Azután ismét a juhokról szólva így folytatja: Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök életet adok nekik{n}{r}Jn 10, 27{/r}{/n}. Kevéssel előbb ezt mondta róluk: Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár és legelőt talál{n}{r}Jn 10, 9{/r}{/n}. Belép az ember a hit által; kilép, amikor a hitből a szemlélődésre jut el, a hitbeli ismeretből a látásra, és így talál táplálékra az örök lakomán.

Juhai tehát megtalálják a legelőt, mert aki Jézust egyszerű szívvel követi, az örökké zöldellő rétek dús füvéhez jut. A jó Pásztor juhainak legelője pedig nem más, mint a mindig viruló paradicsomkert lelki boldogsága. A választottak dús legelője ugyanis Istennek színről színre látott arca, amelynek véget nem érő és teljesen zavartalan szemléletében éltető táplálékkal töltekezik a lelkük.

Szeretett testvéreim, iparkodjunk megtalálni ezt a dús legelőt, hogy abban mi is részesedjünk a menny lakóinak örömére. Már maga az ott vigadozók boldogsága is hívogat minket. Buzduljunk neki, testvérek, éledjen bennünk újjá, tüzesedjék át a hitünk, és gyulladjanak fel vágyaink a mennyeiek szeretetére; aki így szeret, az már az ég felé menetel.

Azokat, akik az égi haza örömét keresik, ne tartóztassa fel semmiféle akadály: hiszen ha egyszer valaki egy kitűzött cél felé tart, akkor e törekvéstől az út nehézségei már nem tántoríthatják el. De csábító kellemességek se térítsenek el bennünket, hiszen igazán oktalan az a vándor, aki egyszerre elfelejti, hogy hová is készült, mihelyt útján egy szép virágos rétet megpillant.

Feltámadt a jó Pásztor, aki életét adta juhaiért, {*} És meghalt nyájáért, alleluja.

Húsvéti Bárányunkat, Krisztust feláldozták. {*} És meghalt nyájáért, alleluja.

Én, János, láttam, hogy a tengerből egy vadállat bukkan fel. Tíz szarva volt és hét feje, szarvain tíz korona, fejein meg istenkáromló nevek. A vadállat, amelyet láttam, hasonlított a párduchoz, lába mint a medvéé, szája pedig az oroszlán szája. A sárkány neki adta erejét és trónját, nagy hatalmával együtt.

Az egyik feje mintha halálra lett volna sebezve, de halálos sebe meggyógyult. Az egész föld csodálta a vadállatot. Leborultak a sárkány előtt, hogy hatalmat adott a vadállatnak. Leborultak a vadállat előtt is, és így imádták: „Ki fogható a vadállathoz, ki tudja vele fölvenni a harcot?”

Gőgös, káromló szája volt, és hatalmat kapott, hogy negyvenkét hónapig jártassa. Káromlásra nyitotta száját az Isten ellen, káromolta nevét, hajlékát és az ég lakóit. Hatalmat kapott, hogy megtámadja a szenteket, és győzelmet arasson. Hatalma kiterjedt minden törzsre, népre, nyelvre és nemzetre. A föld lakói, akiknek a neve a világ kezdetétől nincs beírva a megölt Bárány életkönyvébe, mind leborulnak majd előtte.

Akinek van füle, hallja meg! Aki mást fogságba hurcol, fogságba kerül. Aki karddal öl, annak kard élén kell elhullnia. Ez a szentek állhatatosságának és hitének az alapja.

Akkor láttam, hogy egy másik vadállat emelkedik ki a földből. Két szarva volt, mint a Báránynak, de úgy ordított, mint a sárkány. Az első vadállatnak minden hatalmát gyakorolta a jelenlétében. A földet és lakóit rávette, hogy boruljanak le az első vadállat előtt, amely kigyógyult halálos sebéből.

Nagy csodajeleket vitt végbe, még tüzet is bocsátott le az égből az emberek szeme láttára. A föld lakóit megtévesztette a csodajelekkel, amelyeket a vadállat előtt véghez vihetett. Rávette a föld lakóit, hogy emeljenek szobrot a vadállatnak, amelyet a kard megsebzett, de felgyógyult. Hatalmat kapott, hogy lelket leheljen a vadállat szobrába, hogy megszólaljon a vadállat szobra, meg hogy megölje azokat, akik nem borulnak le a vadállat szobra előtt. Elrendelte, hogy mindenkinek, kicsinek és nagynak, gazdagnak és szegénynek, szabadnak és rabszolgának jelöljék meg a jobb karját vagy a homlokát, és hogy senki ne adhasson-vehessen, ha nem viseli a vadállat jelét: nevét vagy nevének a számát.

Ez a bölcsesség! Akinek van esze, számítsa ki a vadállat számát, hisz emberi szám: hatszázhatvanhat.

A győztest fehér ruhába öltöztetik. Nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, {*} És megvallom majd Atyám és angyalai előtt, alleluja.

Aki mindvégig kitart, az üdvözül. {*} És megvallom majd Atyám és angyalai előtt, alleluja.

Az Úr, aki életünket elrendezi, a keresztség szövetségét kötötte velünk, amely a halált is és az életet is jelzi: a halál szerepét tölti be a víz, a Lélek pedig az élet zálogát adja. Ezért tehát világos előttünk, amit keresünk, hogy miért lett összekapcsolva a víz és a Szentlélek. Mivel a keresztségnek kettős célja van, tudniillik: hogy egyrészt megszűnjék létezni a bűn teste, nehogy később halált teremjen, másrészt pedig, hogy a Léleknek éljen, és gyümölcsöt hozzon a megszentelődésben: a víz jelképezi a halált, amikor sírként magába fogadja a testet, a Lélek pedig éltető erejét árasztja, a bűn halálából megújítja lelkünket az eredeti életre. Ez tehát a vízből és Szentlélekből való újjászületés; a halál a vízben történik, életünket pedig a Szentlélek adja.

A három alámerítéssel és az azonos számú imádsággal jön létre a keresztség nagy misztériuma úgy, hogy kifejezze a halál képét, és a megkereszteltek az istenismeret elnyerésével megvilágosítsák lelküket. Így ami kegyelem a keresztvízben van, nem a víz természetes erejéből fakad, hanem a Szentlélek jelenlétéből. A keresztség ugyanis nem a test szennyének lemosása, hanem a jó lelkiismeret könyörgése Istenhez. A feltámadásból fakadó életre készít elő bennünket az Úr, amikor az evangéliumi életforma teljességét állítja elénk: ne legyünk haragvók, viseljük el a megbántásokat, legyünk tiszták a szenvedélyek vágyától, erkölcsi életünk legyen mentes a pénzhajhászástól, és előírja, hogy mindazt, amivel természete szerint rendelkezik a világ, a lélekből fakadó ösztönzésnek megfelelően használjuk fel.

A Szentlélek által kerülünk vissza a paradicsomba, általa emelkedhetünk fel a mennyek országába, általa lehetünk újra Isten fogadott gyermekeivé; általa kapjuk a bizalmat, hogy Atyánknak szólíthassuk az Istent, neki köszönhetjük, hogy Krisztus kegyelmének részesei lehetünk, hogy a világosság gyermekeinek hívnak minket, hogy részünk lesz az örök dicsőségben, és hogy röviden mondjam: a Szentlélek által élünk minden áldás teljességében mind ezen a világon, mind az eljövendőben. A megígért javak szépségét mintegy tükörben szemléljük, és hittel reméljük, hogy e javakat majd élvezni is fogjuk, amelyek olyanok, mintha már jelen is lennének.

S ha ilyen a foglaló, milyen az egész? És ha ilyen fönséges a kezdet, milyen lesz akkor az egész beteljesedés?

A régi bűneinket lemosó keresztség vizéből előtűnő testünkre, {*} A Szentlélek galamb módjára leszáll, elhozza Isten békéjét az égből, ahol az Egyház lesz az üdvösség bárkája, alleluja.

Ó, boldog szentsége a víznek, amellyel szabad út nyílik nekünk az örök életre. {*} A Szentlélek galamb módjára leszáll, elhozza Isten békéjét az égből, ahol az Egyház lesz az üdvösség bárkája, alleluja.

Én, János, láttam a Bárányt, ott állt Sion hegyén, és vele száznegyvennégyezer, aki homlokán viselte a nevét és Atyjának a nevét. Aztán szózatot hallottam az égből, mint nagy vizek zúgását vagy szörnyű mennydörgés robaját. A szózat, amelyet hallottam, emlékeztetett arra, ahogyan a hárfások pengetik hárfájukat. Új éneket énekeltek a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt. Az éneket senki sem tudta megtanulni, csak a földről megváltott száznegyvennégyezer. Ezek azok, akik asszonyt nem érintettek, szüzek maradtak, és mindenüvé követték a Bárányt, ahová csak ment. Ők a megváltottak az emberek közül, az Isten és a Bárány első termése. Ajkukon nincs hazugság: feddhetetlenül (állnak Isten trónja előtt).

Aztán láttam, hogy egy másik angyal átrepül az égbolton. Nála volt az örök evangélium, hogy hirdesse a föld minden lakójának, minden nemzetnek, törzsnek, nyelvnek és népnek. Harsány hangon hirdette: „Féljétek az Istent, és dicsőítsétek, mert eljött ítéletének órája! Boruljatok le az ég és a föld, a tenger és a vízforrások alkotója előtt!”

Ezt (az angyalt) egy másik angyal követte; ezt hirdette: „Elesett, elesett a nagy Babilon, amely kicsapongása tüzes borával megrészegítette mind a nemzeteket.”

Egy harmadik angyal is megjelent, és harsány hangon így szólt: „Aki leborul a vadállat és képmása előtt, homlokán vagy karján viseli bélyegét, az inni fog az Isten haragjának borából, amelyet színtisztán töltött haragja kelyhébe. Kénköves tűzben fog gyötrődni a szent angyalok és a Bárány színe előtt. Gyötrelmének füstje felszáll örökkön-örökké, és nem találnak nyugtot se éjjel, se nappal, mert leborultak a vadállat és képmása előtt, s viselték nevének bélyegét.” Ez az alapja a szentek állhatatosságának, akik megtartják Isten parancsait és Jézus hitét.

Erre szózatot hallottam az égből. „Jegyezd fel: Mostantól fogva boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg. Igen, mondja a Lélek, hadd pihenjék ki fáradalmaikat, mert tetteik elkísérik őket.”

Az égben angyalok sokaságának hangját hallottam, így szóltak: {*} Féljétek az Istent, és dicsőítsétek, boruljatok le az ég és a föld, a tenger és a vízforrások alkotója előtt, alleluja!

Láttam, hogy Isten angyala átrepül az égbolton. Harsány hangon hirdette: {*} Féljétek az Istent, és dicsőítsétek, boruljatok le az ég és a föld, a tenger és a vízforrások alkotója előtt, alleluja!

Isten irgalmára kérlek benneteket{n}{r}Róm 12, 1{/r}{/n}. Pál apostol kéri ezt, sőt rajta keresztül maga Isten, mert azt akarja, hogy inkább szeressük őt, mint féljünk tőle. Kér bennünket az Isten, mert nem is annyira Urunk akar lenni, hanem inkább Atyánk. Irgalmasságában kér az Isten, nehogy szigorával kelljen büntetnie.

Hallgasd csak meg, mit kér tőlünk az Úr: Nézzétek és lássátok meg bennem a ti testeteket, tagjaitokat, szíveteket, csontotokat és véreteket. És ha féltek attól, ami bennem Isten, akkor miért nem szeretitek bennem legalább azt, ami a tiétek? Ha elmenekültök az Úrtól, miért nem siettek vissza a szülőhöz?

Talán megzavar benneteket annak a szenvedésnek a nagysága, amit ti okoztatok nekem? Ne féljetek! Ez a kereszt az én számomra nem fullánk, ez a halál fullánkja lett. Ezek a szegek nem a fájdalmat verték belém, hanem az irántatok érzett szeretetemet mélyítették el bennem. Ezek a sebeim nem fájdalmas jajgatást hoznak ki belőlem, hanem inkább titeket vezetnek el a szívemhez. Nem azért van kifeszítve a testem, hogy súlyosabb legyen a szenvedésem, hanem hogy titeket öleljelek keblemre. Vérem hullása nem veszteség számomra, hanem értetek adott előleg.

Jöjjetek hát, térjetek vissza, és legalább ezzel ismerjétek el, hogy milyen jóságos Atya az, akiről azt látjátok, hogy a rosszért jót, az igaztalan bántalmakért szeretetet, és az ilyen súlyos sebekért ekkora nagy szeretetet nyújt nektek cserébe.

De hallgassuk tovább, mit is kér az Apostol. Ezt mondja: Kérlek benneteket: Adjátok testeteket. Amikor az Apostol ezt kéri tőlünk, akkor minden embert egyben papi tevékenységre is hív: Adjátok testeteket élő áldozatul{n}{r}Róm 12, 1{/r}{/n}.

Eddig még soha nem hallott dolog a keresztény papi szolgálat, hiszen az ember egy személyben pap is meg áldozat is. Már nem a külső világban keresi az ember, hogy mit áldozzon fel Istennek, hanem már magával és magában viszi, hogy feláldozza azt önmagáért az Istennek. Mindig ugyanaz az áldozat, és ugyanő a pap is. Ha az áldozatot levágják, és mégis él, akkor a pap, aki áldozatot mutat be, leölést nem ismer.

Csodás áldozat, amelynél testet test nélkül és vért vérontás nélkül áldoznák fel, amint az Apostol is mondja: Isten irgalmára kérlek benneteket, adjátok testeteket élő áldozatul{n}{r}Róm 12, 1{/r}{/n}.

Testvéreim, az ilyen áldozat Krisztus áldozatának abból a formájából következik, ahogy ő a testét a világ életéért élő áldozatként adta oda. Krisztus az ő testét valóban élő áldozattá tette, hiszen megölték, és mégis él. Ebben az áldozatban tehát a halál van elítélve, és az áldozat marad életben. Az áldozat él, és a halál bűnhődik. Ebből a halálból vértanúk születnek, a leölésben élnek, a mennyben ragyognak azok, akikről azt gondolták, hogy a földön kihunytak.

Testvérek, Isten irgalmára kérlek benneteket, mondja az Apostol: Adjátok testeteket élő és szent áldozatul{n}{r}Róm 12, 1{/r}{/n}. Erről jövendölt a próféta: Sem véres, sem ételáldozat nem kellett neked, de embertestet alkottál nekem{n}vö. {r}Zsolt 39, 7{/r}{/n}.

Ember, légy tehát az Isten áldozata és papja, és el ne veszítsd, amit neked adott és meghagyott az isteni tekintély. Öltsd magadra a szentség stóláját, övezd magad a tisztaság övével. Fejed fátyolán Krisztus ragyogjon, homlokodat az Ő keresztje díszítse. Vésd szívedbe az isteni szent tanítást, és jó illatú áldozatként gyújtsd lángra mindig az imádságod tüzét, fogd erősen a Lélek kardját; tedd oltárrá a szívedet; és a testedet így ajánld fel bizalommal áldozatul az Istennek.

Isten nem halált kíván tőled, hanem hitet; nem vért követel, hanem elhatározást; nem a leölés, hanem az akarat engeszteli őt.

Méltó vagy, Uram, hogy átvedd a könyvet, és feltörd pecsétjeit, mert megöltek, de megváltottál minket Istennek {*} Véred árán, alleluja.

Istenünk országává és papjává tettél minket. {*} Véred árán, alleluja.

Én, János, fehér felhőt láttam, a felhőn ült valaki, aki az Emberfiához hasonlított. A fején aranykorona volt, a kezében éles sarló. A templomból egy másik angyal jött ki, és harsány hangon szólt a felhőn ülőnek: „Ereszd neki sarlódat, és arass, mert eljött az aratás ideje, és a vetés már érett a földön.” A felhőn ülő a földre vetette sarlóját, és learatta a földet.

Majd egy másik angyal lépett ki az ég templomából, éles metszőkés volt nála. Egy harmadik angyal az oltártól lépett elő, ennek a tűz fölött volt hatalma. Harsány hangon szólt annak, akinél az éles metszőkés volt: „Ereszd neki éles metszőkésedet, és szüreteld le a föld szőlőfürtjeit, mert beértek a szemek.” Erre az angyal a földre vetette metszőkését, leszüretelte a föld szőlőjét, és bedobálta Isten haragjának hatalmas sajtójába. A kádat a városon kívül kitaposták, és ezerhatszáz stádiumnyira annyi vér folyt ki belőle, hogy a lovaknak a zabolájukig ért.

Egy másik csodálatos nagy jelet is láttam az égen: Hét angyalt, a hét végső csapás volt rájuk bízva: ezzel lesz teljessé az Isten haragja. Tűzben játszó, csillogó üvegtengert láttam. Akik legyőzték a vadállatot, képmását és nevének számát, ott álltak az üvegtengeren, a kezükben az Isten hárfája. Mózesnek, az Isten szolgájának és a Báránynak énekét énekelték: „Nagy és csodálatos minden műved, mindenható Urunk, Istenünk. Hűségesek és igazak útjaid, nemzetek Királya! Ki ne félne, tisztelne téged, Urunk, ki ne dicsérné nevedet? Egyedül csak te vagy a Szent, eljön minden nemzet, és színed elé borul, mert nyilvánvalóvá lett, ahogyan ítéltél.”

A Báránynak énekét énekelték: Nagy és csodálatos minden műved, mindenható Urunk, Istenünk. {*} Hűségesek és igazak útjaid, nemzetek Királya, alleluja!

Ki hasonló hozzád a hősök közt, Uram? Ki hasonló hozzád, te szentségben dicső, aki csodákat teszel? {*} Hűségesek és igazak útjaid, nemzetek Királya, alleluja!

A hívek születés általi egysége Istenben az Ige megtestesülése és az Eukarisztia szentsége által

Ha az Ige valóban testté lett{n}vö. {r}Jn 1, 14{/r}{/n}, és mi valóban ezt a testté lett Igét vesszük magunkhoz az Úr által adott lakomában, akkor minden kétség nélkül állítjuk, hogy természet szerint bennünk marad az, aki megtestesülésében a mi emberi természetünket már elválaszthatatlanul magára vette, és testének természetét a nekünk kiosztandó testének szentségében az örökkévaló természetével egyesítette, így ugyanis mindnyájan egyek vagyunk, mert egyrészt Krisztusban van az Atya, másrészt pedig bennünk van Krisztus. Bennünk van tehát teste által, mi meg őbenne, és így mi magunk is vele együtt az Istenben vagyunk.

Hogy pedig kiosztott testének és vérének szentsége által vagyunk benne, azt így tanítja: Ez a világ nem lát engem többé, ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok majd, mert én az Atyában vagyok, ti meg bennem, és én tibennetek{n}vö. {r}Jn 14, 19-20{/r}{/n}. Ha csak valami akarati egységet akart volna e szavak alatt érteni, akkor miért fejti ki ilyen részletesen a megvalósítandó egység módját és rendjét? Eszerint ugyanis hinnünk kell, hogy ő az Atyában van az ő isteni természete által, mi viszont őbenne vagyunk az ő testi születése által, ő pedig mibennünk van a szentségek misztériuma által, így értjük meg, hogy általa, mint Közvetítő által, milyen tökéletes egység valósul meg: mi ugyanis őbenne maradunk, ő meg az Atyában; és ő az Atyában maradva bennünk is megmarad, így jutunk el az Atyával való egységre, akiben Krisztus benne van természete szerint a születése által, mi pedig emberi természetünk által vagyunk benne Krisztusban, és ő is ugyanígy marad bennünk.

Hogy milyen természetbeni bennünk ez az egység, azt így tanúsítja ő maga: Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne{n}{r}Jn 6, 57{/r}{/n}. De senki sem lesz őbenne, csak az, akiben ő már előzőleg ott volt: hiszen azt az emberi testét vesszük magunkhoz, amelyet ő már magára vett.

Ennek a tökéletes egységnek titkát már előbb is tanította e szavakkal: Ahogyan engem az élő Atya küldött, s én általa élek, úgy az is élni fog általam, aki engem eszik{n}{r}Jn 6, 57{/r}{/n}. Tehát ő az Atya által él, és ahogy az Atya által él, ugyanúgy élünk mi is az ő teste által.

Minden hasonlat a tökéletesebb megértést segíti elő. Így értjük meg jobban ezt a szóban forgó igazságot az előadott példa alapján. Ez tehát életünk dolga, hogy a test által bennünk, testiekben legyen maradandóan velünk Krisztus; általa velünk él majd olyan módon, ahogyan ő él az Atya által.

Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, {*} Az bennem marad, én meg benne, alleluja.

Nincs még egy olyan nagy nép, amelyhez istenei oly közel volnának, mint hozzánk a mi Istenünk. {*} Az bennem marad, én meg benne, alleluja.

Én, János, láttam, hogy megnyílt az ég temploma, a szövetség sátora. A templomból hét angyal lépett ki a hét csapással. Ragyogóan fehér vászonruhába voltak öltözve, mellükön aranyöv. A négy közül az egyik élőlény a hét angyalnak hét aranycsészét adott. Ezek az örökkön-örökké élő Isten haragjával voltak tele. A templom megtelt Isten dicsőségének és erejének füstjével, és senki sem léphetett be a templomba addig, amíg a hét angyal hét csapása be nem teljesedett.

Akkor harsány hangot hallottam a templomból, a hét angyalnak szólt: „Rajta, öntsétek ki Isten haragjának hét csészéjét a földre!” Az első elindult és kiöntötte csészéjét a földre. Rosszindulatú, fájdalmas fekély keletkezett az embereken, akik a vadállat jegyét viselték, és a képmása előtt leborultak. A második a tengerbe öntötte csészéjét. Erre az a halottak véréhez vált hasonlóvá, és minden tengeri élőlény elpusztult. A harmadik a folyókba és a vízforrásokba öntötte csészéjét, mire vérré váltak.

Hallottam, hogy a nagy vizek angyala felkiáltott: „Igazságos vagy, te, aki vagy, és aki voltál! Szent vagy, hogy így ítéltél; amiért a szentek és a próféták vérét kiontották, vért adtál nekik inni. Rászolgáltak!” Hallottam, hogy az oltár felől egy hang felelt: „Igen, Uram, mindenható Isten, igazak és igazságosak ítéleteid.”

A negyedik a napra öntötte csészéjét. Hatalmat kapott, hogy az embereket tűzzel gyötörje. Az emberek kínlódtak a nagy hőségben, mégsem kaptak észbe, nem hódoltak előtte, hanem káromolták az Istennek a nevét, akinek hatalma kiterjed e csapásokra.

Az ötödik a vadállat trónjára öntötte csészéjét, mire sötétség lett országában. Az emberek fájdalmukban a nyelvüket harapdálták, s káromolták az ég Istenét kínjuk és fekélyeik miatt, de tetteiket nem bánták meg.

A hatodik (angyal) a nagy Eufrátesz folyóba öntötte csészéjét. Erre kiszáradt a vize, hogy utat nyisson napkelet királyainak. S láttam, hogy a sárkány szájából, a vadállat szájából és a hamis próféta szájából három, békához hasonló tisztátalan lélek jött elő. Sátáni lelkek, akik csodákat művelnek, és elmennek a földkerekség királyaihoz, hogy harcra toborozzák őket a mindenható Isten nagy napjára. „Lásd, úgy jövök, mint valami tolvaj. Boldog, aki virraszt, és vigyáz ruhájára, hogy ne járjon mezítelenül, és ne lássák szégyenét.” Összegyűjtötték őket arra a helyre, amelyet héberül Harmagedónnak hívnak.

A hetedik a levegőbe öntötte csészéjét. Erre az égi templomból, a trónusról egy harsány hang felkiáltott: „Végbement!” Villámlás, égzengés, mennydörgés és akkora földrengés támadt, olyan nagy, amilyen még nem volt, amióta ember él a földön. A nagy város háromfelé vált, és a pogányok városai romba dőltek. Az Isten visszaemlékezett a nagy Babilonra, és izzó haragja borának kelyhét nyújtotta neki. Minden sziget eltűnt, és a hegyeket nem lehetett többé megtalálni. Az égből mázsás szemekben jégeső zúdult az emberekre. Az emberek káromolták az Istent a jégverés csapása miatt, mert rettenetesen nagy csapás volt.

Ha a ház ura tudná, hogy mikor jön a tolvaj, bizonyára virrasztana. {*} Lásd, úgy jövök, mint valami tolvaj, mondja az Úr. Boldog, aki virraszt, alleluja.

Amikor azt mondogatják: Béke és biztonság, akkor éri őket hirtelen a pusztulás. {*} Lásd, úgy jövök, mint valami tolvaj, mondja az Úr. Boldog, aki virraszt, alleluja.

Mint tudjuk, az Úr Jézus új parancsot adott tanítványainak, hogy szeressék egymást: Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást!{n}{r}Jn 13, 34{/r}{/n}

De hiszen ez a parancs megvolt már Isten ősi törvényei között is, ahol írva van: Szeresd embertársadat úgy, mint magadat!{n}{r}Lev 19, 18{/r}{/n} Miért nevezi tehát az Úr új parancsnak azt, amiről, íme, meggyőződtünk, hogy mennyire régi? Talán azért új parancs, mert beöltöztet az új emberbe, miután a régit már levetettük? Aki meghallgatja ezt, de még inkább, aki engedelmeskedik is ennek, azt az embert megújítja a szeretet, de nem akármilyen szeretet, hanem csak az a szeretet, amelyet az Úr azáltal különböztetett meg a földi szeretettől, hogy ezt is hozzátette: Amint én szerettelek benneteket{n}{r}Jn 13, 34{/r}{/n}. Kedves testvérek, ez a szeretet megújít minket, hogy új emberekké legyünk, az Újszövetség örököseivé, akik új éneket énekelnek az Úrnak. Ez a szeretet újította meg egykor az Ószövetség igaz embereit is, a pátriárkákat és prófétákat is; azután ugyanígy a szent apostolokat is és most meg a pogányokat: így a földkerekségen szétszóródott összes embert egybegyűjti, és új néppé teszi, Isten egyszülött Fia új jegyesének testévé; erről a jegyesről mondja az Énekek Éneke: Ki az, aki erre jön hófehéren?{n}vö. {r}Én 8, 5{/r}{/n} Azért jön hófehéren, mert megújult. Mi újította meg? Az új parancs.

Testének tagjai törődnek azért egymással; ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved a többi is, és ha megdicsőül az egyik tag, vele ujjong a többi is. Mert meghallgatták, és meg is tartották: Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást!{n}{r}Jn 13, 34{/r}{/n} Ne úgy, ahogy azok szeretnek, akik a másikat megrontják; és ne úgy, ahogy az emberek szeretnek, mert emberek. Hanem úgy szeressenek, mint akik isteni módon szeretnek, mint a Magasságbeli gyermekei, hogy az ő egyetlen Fiának testvéreivé legyenek. Szeressék egymást azzal a szeretettel, amellyel ő szerette őket, aki majd elvezeti övéit a végső céljukhoz, ahol megnyugszanak, és boldogan élvezik mindazt, amire vágyódtak. Akkor ugyanis már nem lesz más kívánságuk, mivel Isten lesz minden mindenben.

Ezzel a szeretettel az ajándékoz meg minket, aki így szólt: Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást{n}{r}Jn 14, 36{/r}{/n}. Azért szeretett minket, hogy mi is szeressük egymást. Mert szeret minket, ezért megadja nekünk azt, hogy a kölcsönös szeretet kössön össze mindnyájunkat, és így legyünk e drága Főnek titokzatos testévé, amelynek tagjait ez a szeretet köteléke fűzi eggyé.

Ezt a parancsot kaptuk tőle: {*} Aki Istent szereti, szeresse testvérét is, alleluja.

Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták. {*} Aki Istent szereti, szeresse testvérét is, alleluja.

Én, János, látomásomban láttam, hogy a hét csészét tartó angyal közül az egyik odalépett hozzám, és hívott: „Gyere, megmutatom neked a nagy kéjnő ítéletét, aki a nagy vizek fölött ül. Vele bujálkodtak a föld királyai, és a föld lakói megrészegültek kéje borától.”

Lélekben elvitt a pusztába. Ott láttam egy asszonyt, skarlátvörös vadállaton ült, amely tele volt káromló nevekkel, s hét feje és tíz szarva volt. Az asszony bíborba és skarlátba volt öltözve, arannyal, drágakővel és gyöngyökkel ékesítve. Kezében undoksággal és tisztátalan kéjjel telt aranyserleg. Homlokára egy titokzatos név volt írva: „A nagy Babilon, a föld utálatra méltó kicsapongóinak anyja.” Láttam, hogy az asszony megrészegedett a szenteknek és Jézus tanúinak vérétől. A látomáson nagyon elámultam.

Az angyal megkérdezte: „Miért csodálkozol? Megmagyarázom neked az asszony titkát, s a hétfejű és tíz szarvú vadállatét is, amely hordozza. A vadállat, amelyet láttál, volt, de már nincs. Felbukkan a mélységből, de vesztébe rohan. A föld lakói, akiknek a neve nincs beírva a világ kezdetétől fogva az élet könyvébe, csodálkozni fognak a vadállat láttára, amely volt, többé nincs, de ismét megjelenik.

Ide bölcsességgel párosult ész kell! A hét fej hét hegyet jelent, az asszony ezeken ül. De jelenti a hét királyt is. Öt közülük már a múlté, egy most uralkodik, az utolsó még nem jött el, de amikor eljön, rövid ideig lesz csak maradása. A vadállat, amely volt, de többé nincs, lesz a nyolcadik, a hét közül való, de vesztébe is rohan. A tíz szarv, amelyet láttál, tíz királyt jelent. Még nem jutottak uralomra, de a vadállattal királyi hatalmat kaptak egy órára. Egyetértenek a vadállattal, erejüket és hatalmukat átengedik a vadállatnak. Harcot indítanak a Bárány ellen, de a Bárány legyőzi őket, mert ő az Urak Ura és a Királyok Királya. Szövetségesei a meghívottak, a kiválasztottak és a hűségesek.”

Azután folytatta: „A vizek, amelyeken – mint láttad – a kéjnő ült, a népeket, fajokat, nemzeteket és nyelveket jelentik. A tíz szarv pedig, amelyet láttál, meg a vadállat, meggyűlölik a kéjnőt, kifosztják, és levetkőztetik, a húsán rágódnak, és tűzön sütik. Mert Isten sugalmazta nekik, hogy a tervét végrehajtsák, és uralmukat ruházzák egyetértőn a vadállatra, amíg be nem teljesednek az Istennek a szavai. Az asszony, akit láttál, az a nagy város, amely a föld királyain uralkodik.”

A föld királyai harcot indítanak a Bárány ellen, de a Bárány legyőzi őket, {*} Mert ő az Urak Ura és a Királyok Királya, alleluja.

Koszorút nyújtottak át neki, és ő diadalmasan kivonult, hogy győzelmet arasson. {*} Mert ő az Urak Ura és a Királyok Királya, alleluja.

Ez az az út, kedveseim, amelyen megtalálhatjuk üdvösségünket, Jézus Krisztust, áldozati adományaink főpapját, gyengeségünk pártfogóját és segítőjét.

Általa tekintünk fel a magas égre; általa szemléljük Isten szeplőtelen és fölséges színét; ő nyitja meg szívünk szemét; ő derít világosságot balga és elhomályosult értelmünkre; Isten akaratából általa ízleljük meg a halhatatlan tudást, hisz ő az Isten dicsőségének kisugárzása, és annyival kiválóbb, mint az angyalok, amennyivel különb nevet örökölt náluk{n}vö. {r}Zsid 1, 3-4{/r}{/n}.

Teljes erőnkkel vívjuk meg harcunkat, testvéreim, az ő feddhetetlen parancsai szerint!

Nézzük csak meg a vezéreink alatt vitézkedő katonákat, milyen rendben, engedelmesen és szolgálatkészen teljesítik a parancsokat. Nem mind parancsnokok ők, nem is ezredesek vagy századosok, hadnagyok és így tovább. Mindegyik a maga beosztásában és őrhelyén azt teszi, amit a király és a vezérek parancsolnak.

A nagyok nem lehetnek el a kicsinyek nélkül, és a kicsinyek sem a nagyok nélkül; vegyesen vannak kicsinyek és nagyok, és ez a célszerű.

Szolgáljon példának a mi testünk! A fej mit sem ér lábak nélkül, a láb sem fej nélkül. Testünk legkisebb tagjai az egész test számára szükségesek, és hasznára is vannak; sőt valamennyien együttműködnek, és egynek vetik alá magukat, hogy az egész test boldoguljon.

Épségben őrizzük meg mi is egész testünket Krisztus Jézusban, és mindenki legyen embertársa szolgálatára a kegyelem neki juttatott adománya szerint.

Az erős támogassa az erőtlent, az erőtlen tisztelje az erősebbet; a gazdag legyen bőkezű a szegénnyel, a szegény áldja az Istent, hogy rendelt számára olyan valakit, aki ínségén enyhítsen. A bölcs ne szavakban, hanem jó cselekedetekben mutassa meg bölcsességét; az alázatos ne bizonygassa magáról azt, hogy alázatos, hanem várja meg, amíg mások mondják majd ezt róla. Aki tisztaságban megőrizte testét, ne dicsekedjék, hiszen tudnia kell, hogy kinek az adománya ez az önmegtartóztatás.

Gondoljuk meg tehát, testvéreim, milyen anyagból valók vagyunk, hogyan és miként léptünk e világba; hogy Teremtőnk és Alkotónk a sír sötétségéből – mielőtt megszülettünk volna – adományainak előkészítésével már bevezetett minket a saját világába.

Mivel tehát mindenünk tőle van, mindenért neki adjunk hálát, akinek dicsőség mindörökkön-örökké. Ámen.

Ő a testnek, az Egyháznak a feje, ő a kezdet, elsőszülött a holtak közül. {*} Benne támadtatok fel annak az Istennek az erejébe vetett hit által, aki őt a halálból feltámasztotta, alleluja.

Benne lakik testi formában az istenség egész teljessége, benne lettetek ennek a teljességnek részesei, benne temetkeztetek el a keresztségben. {*} Benne támadtatok fel annak az Istennek az erejébe vetett hit által, aki őt a halálból feltámasztotta, alleluja.

Én, János, láttam egy másik angyalt, amint alászállt az égből. Nagy hatalma volt, s fénye beragyogta a földet. Teljes erejéből kiáltozott: „Elesett, elesett a nagy Babilon! Ördögök tanyája lett, minden tisztátalan szellem hajléka, minden tisztátalan madár fészke, minden tisztátalan és gyűlöletes állat odúja, mert erkölcstelensége tüzes borából minden nemzet ivott, vele erkölcstelenkedtek a föld királyai, és a föld kereskedői meggazdagodtak határtalan fényűzéséből.”

Egy másik szózatot is hallottam az égből, ez így hangzott: „Én népem, vonuljatok ki onnét, nehogy részetek legyen bűneikben, és benneteket is érjenek csapásaik! Bűneik az eget verik, de az Úr számon tartja gonoszságaikat. Úgy fizessetek neki, ahogy ő fizetett nektek, tetteit kétszeresen viszonozzátok. Serlegébe töltsetek kétannyit, mint amennyit ő töltött. Amennyit gőgösködött és dőzsölt, annyi gyötrelmet és bánatot okozzatok neki. Hisz ezt mondja magában: Királynőként trónolok, nem vagyok özvegy, és nem ismerem a gyászt. Ezért egyetlen napon zúdulnak rá a csapások: halál, gyász, éhség, sőt tűz fogja elhamvasztani, mert hatalmas az Úr, az Isten, aki ítéletet tart fölötte.” Siratják és gyászolják a föld királyai, akik vele bujálkodtak és dőzsöltek, amikor majd látják, hogy füstölögve ég. De gyötrelmeitől való félelmükben távol állnak, és így kiáltoznak: „Jaj, jaj, te nagy város, Babilon, te hatalmas város! Egy óra alatt beteljesedett rajtad az ítélet.”

A föld kereskedői is siratják és gyászolják, mert senki sem veszi meg többé áruikat: az arany- és ezüstárut, a drágakövet és gyöngyöket, a patyolatot, a bíbort, selymet és karmazsint, a sokféle tujafát és elefántcsont csecsebecsét, az értékes fából, bronzból, vasból és márványból készült mindenféle edényt, a fahéjat és balzsamot, az illatszert, mirhát és tömjént, a bort és olajat, a lisztlángot és búzát, a barmokat, juhokat és lovakat, a kocsikat, s a rabszolgák testét és lelkét. Az érett gyümölcs, amelyre lelkedben vágyódtál, elfonnyadt. Minden fény és pompa odavan, és nyomuk sem lesz többé.

A kereskedők, akik meggazdagodtak belőle, gyötrelmeitől való félelmükben távol tőle megállnak, siránkoznak és jajgatnak: „Jaj, jaj, te nagy város! Patyolatba, bíborba és skarlátba öltöztél, arannyal, drágakővel és gyönggyel voltál ékes. Egy óra alatt elpusztult ekkora gazdagság!”

Minden hajókormányos és révész, minden hajós és tengerész megállt a távolban, amikor megpillantotta a füstölgő tüzet, és így kiáltozott: „Melyik város hasonlít ehhez a nagy városhoz?” Hamut szórtak a fejükre, zokogva és gyászolva siránkoztak: „Jaj, jaj, te nagy város! A te gazdagságodból gazdagodott meg mindenki, akinek hajója járt a tengeren. Egy óra elég volt, hogy elpusztulj!” „Örüljetek neki, te, ég, ti, szentek, apostolok és próféták! Isten kimondta igazságotokért felette az ítéletet!”

Gyertek ki Babilonból, tisztuljatok meg, akik az Úr edényeit hordozzátok; az Úr előttetek fog haladni, {*} És Izrael Istene gyűjt egybe titeket, alleluja.

Én népem, vonuljatok ki Babilonból, hogy megmentse ki-ki az életét az Úr haragja elől! {*} És Izrael Istene gyűjt egybe titeket, alleluja.

Isten irgalma mindenki felé kitárult, hogy az egész világ elnyerje az üdvösséget

Sokan egy test vagyunk, és egymásnak kölcsönösen tagjai, így tanítja a Szentírás. Krisztus fűz össze egységbe minket a szeretet kötelékével: ő az ugyanis, aki mindkettőt eggyé tette, a közéjük emelt válaszfalat ledöntötte, a parancsok törvényét pedig rendelkezéseivel érvénytelenítette{n}vö. {r}Ef 2, 14{/r}{/n}. Egymás között tehát egyetértésben kell lennünk; ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, mindegyik együtt örül vele.

Karoljátok fel tehát egymást – mondja_–, amint Krisztus is felkarolt benneteket Isten dicsőségére{n}{r}Róm 15, 7{/r}{/n}. Akkor karoljuk fel ugyanis egymást kölcsönösen, ha ugyanazt akarjuk gondolni, hasonlóképpen hordozva egymás terhét, és így a kölcsönös béke kötelékében megőrizzük a lelki egységet{n}{r}Ef 4, 3{/r}{/n}. Isten is így karolt fel bennünket Krisztusban. Mert szavahihető, aki mondta: Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta értünk{n}vö. {r}Jn 3, 16{/r}{/n}. Mert ő váltságdíjat fizetett mindnyájunk életéért, és kiragadott a halálból, a halálból és bűnből váltott meg minket. E nagy tervnek a célját mutatja meg Szent Pál, amikor azt mondja: Krisztus alávetette magát a körülmetélésnek, hogy bebizonyítsa Isten igazmondását. A zsidók őseinek ugyanis megígérte Isten, hogy belőlük támadó utóddal fogja majd megáldani, és – mint a csillagokat – megsokasítja őket. Ezért jelent meg testben, és ezért lett emberré az, aki maga az Isten, az Ige volt, aki az egész teremtett világot fenntartja, és gondviselésével mindent megőriz. Testben jött el erre a világra, de nem azért, hogy neki szolgáljanak, hanem inkább azért, hogy ő szolgáljon, és odaadja életét váltságdíjul sokakért, amint ő maga is mondotta.

Nyíltan tudomásunkra hozta: ő valóban azért jött, hogy teljesítse az Izraelnek tett ígéreteket. Ezt mondta ugyanis: Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól{n}{r}Mt 15, 24{/r}{/n}. Éppen ezért teljesen igaza van Pálnak, amikor ezt mondja: Krisztus a körülmetélkedésnek alávetette magát, hogy valóra váltsa az ősatyáknak tett ígéreteket, és ez oknál fogva adta az Atyaisten, hogy irgalomra leljenek a pogányok: dicsőítsék Istent ők is, mint a világ Teremtőjét és Alkotóját, Megtartóját és Megváltóját. A mennyei irgalmasság tehát ezért tárult ki mindenki felé, ezért fogadta magához a pogányokat is. A bölcsesség Krisztusban levő misztériuma ezzel nem vétette el irgalmas célját, hiszen Isten irgalmából az egész világ elnyerte az üdvösséget azok helyett, akik abból kiestek.

Először nektek kellett hirdetnünk az Isten szavát. De mert visszautasítottátok, és méltatlannak ítéltétek magatokat az örök életre, {*} Most a pogányokhoz fordulunk, alleluja.

Ezt a parancsot adta nekünk az Úr: a pogányok világosságává tettelek. {*} Most a pogányokhoz fordulunk, alleluja.

Egy erős angyal ekkor fölemelt egy malomkő nagyságú követ, és bedobta a tengerbe ezekkel a szavakkal: „Ilyen lendülettel vetik majd el Babilont, a nagy várost, és többé nyomát sem találni. Többé nem zeng benned hárfa, ének, fuvola és harsona, nem él benned semmiféle mesterember, még malomzúgás sem hallatszik. Nem világít benned többé mécsesnek világa, nem hallatszik benned többé vőlegénynek és menyasszonynak hangja. Kereskedőid a föld nagyjai voltak, varázslataid tévútra vezettek minden nemzetet. Kezéhez tapad a próféták és a szentek vére, és mindenkié, akit csak megöltek a földön.”

Azt hallottam, hogy nagy sokaság zengi a mennyben: „Alleluja! Üdv, dicsőség és hatalom Istenünknek, mert igazak és jóságosak ítéletei. Elítélte a nagy kéjnőt, aki megrontotta a földet erkölcstelenségével, és számon kérte tőle szolgáinak a vérét.” Másodszor is felhangzott: „Alleluja! És füstje felszáll, örökkön-örökké!” A huszonnégy vén és a négy élőlény leborult, imádták a trónon ülő Istent, ezekkel a szavakkal: „Ámen! Alleluja!” És a trónról hang tört elő, és így szólt: „Dicsérjétek Istenünket, ti, szolgái, mind, és akik félve tisztelitek őt, kicsinyek és nagyok!”

Úgy hangzott, mint hatalmas tömeg moraja, mint nagy vizek zúgása, mint zengő mennydörgés robaja: „Alleluja! Átvette uralmát Urunk, mindenható Istenünk, örvendezzünk, ujjongjunk és dicsőítsük őt! Elérkezett a Bárány menyegzőjének napja, már fel is készült menyasszonya. Megadatott neki, hogy ragyogó fehér patyolatba öltözzék.” A patyolat a szentek igaz tetteit jelenti.

Ekkor hozzám fordult: „Írd! Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzői lakomájára!” Majd folytatta: „Istennek ezek a szavai igazak.” Lába elé borultam, hogy imádjam, de ő így szólt: „Vigyázz, ne tedd! Szolgatársad vagyok, neked és testvéreidnek, akik tanúságot tesznek Jézusról. Az Istent imádd!” Mert Jézus tanúsága a prófétaság lelke.

Szózatot hallottam az égből, mint szörnyű mennydörgés robaját: Átvette uralmát Istenünk mindörökre, {*} Mert eljött Fölkentjének üdvössége, ereje és királysága, alleluja.

A trónról hang tört elő, és így szólt: Dicsérjétek Istenünket, ti, szolgái, mind, és akik félve tisztelitek őt, kicsinyek és nagyok. {*} Mert eljött Fölkentjének üdvössége, ereje és királysága, alleluja.

Krisztus feltámadása megnyitja a holtak birodalmát, az Egyház most megkeresztelt gyermekei megújítják a földet, a Szentlélek kinyitja a mennyországot; a holtak megnyílt birodalma pedig visszaadja a holtakat, a megújult föld életet ad a feltámadtaknak, és a megnyílt menny befogadja az oda felmenőket.

Ekkor megy a paradicsomba a gonosztevő, a feltámadt szentek pedig bemennek a szent városba, a holtak visszatérnek az élőkhöz. Krisztus feltámadásával így minden teremtmény mintegy meggazdagodva felmagasztosul.

Az alvilág visszaadja foglyait a mennynek, a föld a mennybe küldi azokat, akiket eltemetett, a menny bemutatja az Úrnak az odaérkezőket, így szenvedése egyetlen tettével Üdvözítőnk felemel a mélyből, feltámaszt a földből, lakást ad a mennyben.

Krisztus feltámadása ugyanis élet a holtak számára, megbocsátás a bűnösöknek, megdicsőülés a szenteknek. Ezért szólít fel a szent próféta minden teremtményt Krisztus feltámadásának ünneplésére, amikor arra buzdít, hogy ezen a napon, amelyet az Úr alkotott, örvendeznünk kell.

Krisztus világossága olyan nappal, amelynek nincs éjszakája, sem vége. Hogy pedig maga Krisztus ez a nappal, erről így tanít az Apostol: Múlóban az éjszaka, a nappal pedig közel{n}{r}Róm 13, 12{/r}{/n}. Így mondja: Múlóban az éjszaka, s nem azt, hogy: következik, így érthető ugyanis, hogy Krisztus világosságának eljövetelével messze fut a sátán sötétsége, s nem következik már rá a bűnök éjszakája; ez a véget nem érő fény elűzi az ősi homályt, és gátat vet a bűnök eláradásának.

Maga a Fiú az a nappal, akire istensége fényét titokzatosan ráárasztja az Atya. Ő tehát az igazi nap, aki Salamon ajkával így beszél: Én el nem múló fényt gyújtottam az égen{n}{r}Sir 24, 6{/r} Vulg.{/n}.

Amint tehát az égi napot egyáltalán nem követi éjszaka, úgy a Krisztustól kapott életszentséget sem követi a bűn sötétsége. Az égi nap ugyanis szakadatlanul fénylik, világít és tündöklik, és semmiféle sötétség sem homályosíthatja el, ugyanígy Krisztus világossága is szüntelen sugárzik, ragyog és tündöklik, de a vétkek semmiféle sötét homálya ki nem olthatja. Ezért mondja Szent János evangélista: A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel{n}{r}Jn 1, 5{/r}{/n}.

Örvendezzünk tehát, testvérek, mindnyájan a mai szent ünnepen! Senki se vonja ki magát bűnei miatt e közös örömből; senkit se akadályozzon semmilyen bűnteher abban, hogy a többiekkel együtt ünnepeljen! Mert akármilyen nagy bűnös valaki, ezen a napon nem szabad kételkednie bűnei bocsánata felől, hiszen nem kicsi a mi biztatásunk: Ha a gonosztevő paradicsomot érdemelt, miért ne érdemelne bocsánatot a hívő keresztény?

Az Úr minden szépsége ott ragyog a csillagok felett: {*} Szépsége átsugárzik az ég felhőin, neve megmarad mindörökre, alleluja.

Az ég egyik pereméről indul, és másik széléig ér a pályája. {*} Szépsége átsugárzik az ég felhőin, neve megmarad mindörökre, alleluja.

Én, János, nyitva láttam az eget. Egyszerre egy fehér ló jelent meg. Aki rajta ült, azt Hűségesnek és Igaznak hívták. Igazságosan ítél és harcol. Szeme olyan, mint a lobogó tűz, fején ékes korona. Neve fel van írva, de senki sem ismeri, csak ő maga. Vértől ázott ruha van rajta, a neve: Isten Igéje. Az égi seregek fehér lovon kísérik, tiszta fehér patyolatba öltözve. Szájából éles kard tör elő, hogy lesújtson a nemzetekre. Vasvesszővel kormányozza majd őket, és tapossa a mindenható Isten haragja tüzes borának sajtóját. Öltözetén a csípő körül ez a név volt felírva: „Királyok Királya és Urak Ura.”

Láttam, hogy egy angyal áll a napban. Harsány hangon szólt az égi madaraknak: „Gyertek, gyűljetek össze az Isten nagy lakomájára. Egyétek a királyok húsát, a vezérek húsát, a bajnokok húsát, a lovak és lovasok húsát, minden szabadnak és rabszolgának, kicsinek és nagynak a húsát!” Majd láttam: A vadállat és a föld királyai összegyűltek a seregeikkel együtt, hogy harcra keljenek a Lovassal és seregével. De ezek elfogták a vadállatot, és vele együtt a hamis prófétát, aki csodákat tett, és félrevezette velük azokat, akik a vadállat bélyegét viselték, és a képmását imádták. Elevenen bevetették mind a kettőt a kénköves, tüzes tóba. A többit a Lovas kardja ölte meg, amely a szájából tört elő. És az összes madár jóllakott a húsukból.

Vértől ázott ruha van rajta, a neve: Isten Igéje. {*} Ő tapossa a mindenható Isten haragja tüzes borának sajtóját, alleluja.

Öltözetén a csípő körül ez a név volt felírva: Királyok Királya és az Urak Ura. {*} Ő tapossa a mindenható Isten haragja tüzes borának sajtóját, alleluja.

Elérkezett hozzánk az élet uralma, megtört a halál hatalma. Más nemzedék támadt: más élet, más életmód; magának a mi természetünknek az átalakulása következett be. Melyik ez az új születés? Az, amelyik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából, s nem is a férfi akaratából, hanem Istenből született{n}vö. {r}Jn 1, 13{/r}{/n}.

Hogyan történik meg ez? Figyelj, röviden elmondom neked. Ennek az új sarjnak a fogantatása hit által történik; a keresztségi újjászületés hozza a világra; dajkája az Egyház, amelynek tápláló keble a tanítása; étele a mennyből alászállott kenyér; nagykorúsága a mennyei polgárság; házassága a bölcsességgel kötött életszövetség; gyermekei a reménységei; lakóhelye az Isten országa; öröksége és gazdagsága a paradicsom gyönyörűsége; földi életének vége nem a halál, hanem az arra méltóknak elkészített boldog örök élet.

Ez az a nap, amelyet az Úr alkotott{n}{r}Zsolt 117, 24{/r}{/n}. Egészen más, mint a teremtés kezdetén alkotott napok, amelyekkel az időt mérik. Egy második teremtésnek a kezdete ez. E napon új eget és új földet teremt az Isten, mint mondja a próféta. Olyan eget, amelynek tartóoszlopa a Krisztusba vetett hit. Olyan földet, vagyis más szóval: olyan jó szívet, amelyről az Úr azt mondja, hogy magába szívja a ráhulló esőt, és sokszoros termést hozó kalászokat érlel.

Ebben az új teremtésben a nap nem más, mint a tiszta élet; a csillagok az erények. A levegő a tündöklő életmód; a tenger pedig a bölcsesség és tudás gazdagságának mélysége{n}vö. {r}Róm 11, 33{/r}{/n}; füve és növényzete a jó tanítás és a kinyilatkoztatott isteni rendelkezések, ezekből táplálkozik a legelő népe, az Isten hívő nyája. A gyümölcstermő fák pedig a parancsok teljesítése.

Ezen a napon teremtette meg Isten a maga képére és hasonlatosságára a megigazult embert. Látod, milyen világ kezdete számodra ez a nap, amelyet az Úr alkotott? Erről a napról mondja a próféta, hogy ez a nap nem olyan, mint az összes többi nap; és az összes többi éjszaka nem olyan, mint ez az éjszaka.

De, ahogyan erről beszélek, még nem mutattam rá arra, ami ebben a kegyelemben a legnagyszerűbb. Ez a nap megszüntette a halál gyötrelmét. Ez a nap hozta a világra az elsőszülöttet a holtak közül.

Ő mondta: Felmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez{n}{r}Jn 20, 17{/r}{/n}. Igazán nagyszerű, igazán jó hír! Ő értünk lett emberré, noha Isten egyszülött Fia, hogy így saját testvéreivé tegyen bennünket. Bemutatja az igaz Atyának a saját emberségét, hogy ebben az emberi természetében odavigye magával mindazokat, akiket testvéreinek hívott meg.

Egy ember idézte elő a halált, a halottak is egy ember révén támadnak fel. {*} Amint ugyanis Ádámban mindenki meghal, úgy Krisztusban életre is kel, alleluja.

Ígérete alapján új eget és új földet várunk. {*} Amint ugyanis Ádámban mindenki meghal, úgy Krisztusban életre is kel, alleluja.

Én, János, látomásomban láttam, hogy egy angyal szállt alá a mennyből, a mélység kulcsa volt nála, és nagy láncot tartott a kezében. Megragadta a sárkányt, az őskígyót, vagyis az Ördögöt, a sátánt, és ezer évre láncra verte. Letaszította a mélységbe, bezárta, és lepecsételte, hogy ne vezesse félre többé a népeket, míg le nem jár az ezer esztendő. Akkor rövid időre szabadon engedik.

Ezután trónokat láttam, azok ültek rajtuk, akikre az ítélkezést bízták. És (láttam) a lelkeket, akiket Jézus melletti tanúságtételükért és az Isten szaváért lefejeztek, akik nem borultak le sem a vadállat, sem képmása előtt, sem bélyegét nem viselték homlokukon vagy karjukon. Életre keltek, és ezer évig uralkodtak Krisztussal. A többi halott csak akkor kelt életre, amikor eltelt az ezer esztendő. Ez az első feltámadás. Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban. A második halálnak ezeken nincs hatalma, hanem Istennek és Krisztusnak lesznek papjai, és ezer évig uralkodnak vele.

Amikor eltelik az ezer esztendő, a sátán kiszabadul börtönéből, és útra kel, hogy a föld négy sarkán félrevezesse a népeket, Gógot és Magógot, és harcra toborozza őket. Számuk annyi, mint a tenger fövenye. Felvonultak szerte az egész földön, bekerítették a szentek táborát és a szeretett várost. De Isten tüzet bocsátott le az égből, és elhamvasztotta őket. A sátánt, aki félrevezette őket, kénköves, tüzes tóba vetették; itt fog gyötrődni a vadállattal és a hamis prófétával éjjel-nappal, örökkön-örökké.

Akkor hatalmas ragyogó trónt láttam. A rajta ülő tekintete elől menekült a föld s az ég, de nem maradt számukra hely. Láttam, hogy trónja előtt állnak a halottak, kicsinyek és nagyok. Könyveket nyitottak ki. Kinyitottak egy másik könyvet is, az élet könyvét. A halottak fölött ítélkeztek, ahogy a könyvekben fel volt jegyezve, a tetteik szerint. A tenger visszaadta a beleveszett halottakat. A halál és az alvilág is visszaadta halottjait, és mindenki fölött ítéletet tartottak a tettei alapján. A halált és az alvilágot a tüzes tóba vetették. A tüzes tó a második halál. Aki nem volt beírva az élet könyvébe, azt a tüzes tóba vetették.

Krisztusnak addig kell uralkodnia, amíg ellenségeit mind lába alá nem veti. {*} Utolsó ellenségként a halál semmisül meg, alleluja.

A halál és az alvilág is visszaadta halottjait, a halált és az alvilágot a tüzes tóba vetették. {*} Utolsó ellenségként a halál semmisül meg, alleluja.

Alexandriai Szent Cirill püspöknek Szent János evangéliumáról szóló magyarázatából

Az Úr szőlőtőnek mondta magát, mert meg akarta mutatni azt, hogy mennyire szükséges ragaszkodnunk az iránta való szeretethez, és hogy mennyi hasznunk származik abból, ha vele kapcsolatban maradunk. Azokat pedig a szőlővesszőkhöz hasonlította, akik belé vannak oltva, vele egyesültek, és rajta függnek, és már isteni természetének részesei, hiszen megkapták a Szentlelket (mert Krisztus Szentlelke kapcsol össze minket is vele).

Akik hozzátartoznak a szőlőtőhöz, azoknak hozzá való ragaszkodása akarat és elhatározás dolga; viszont az ő hozzánk való kapcsolódása a szeretet és az állapot dolga. Mi a hitünk sugallatára jószándékkal járultunk Krisztushoz, de az ő nemzetsége azáltal lettünk, hogy ő megadta nekünk a gyermekké fogadás méltóságát. Így mondja Szent Pál is: Aki az Úrral egyesül, egy lélek vele{n}{r}1 Kor 6, 17{/r}{/n}.

Amint tehát a Szentírás más helyén a próféta őt alapnak, fundamentumnak nevezi (hiszen reá épülünk, és élő lelki köveknek vagyunk kiválasztva, hogy szent papsággá és a Szentlélek közreműködésével az Isten hajlékává legyünk, de nem épülhetünk ilyen hajlékká, hacsak számunkra nem Krisztus az alap), itt ugyanolyan értelemben mondja az Úr önmagáról, hogy ő szőlőtő, és így a belőle kisarjadó szőlővesszőknek mintegy anyja és táplálója.

Újjászülettünk ugyanis belőle és őbenne, a Szentlélekben, hogy megteremjük az élet gyümölcsét, nem annak a régi és elévült életnek a gyümölcsét, hanem ennek az új életnek és az iránta való szeretetnek a gyümölcsét. Megmaradunk azonban a létben, ha szőlővesszőként vagyunk rajta: ha a kapott szent parancsokhoz szívós állhatatossággal ragaszkodunk, a nemesség javát igyekszünk szolgálni, és komolyan vigyázunk arra, hogy a bennünk lakó Szentlelket még egy kicsit se szomorítsuk meg, hiszen jól tudjuk, hogy általa az Isten lakik bennünk.

Miképpen vagyunk mi Krisztusban, és miképpen van ő bennünk? Szent János bölcsen világít rá erre, amikor így ír: Abból tudjuk, hogy benne élünk, ő meg bennünk, hogy a Lelkéből adott nekünk{n}{r}1 Jn 4, 13{/r}{/n}.

Mert amiként a szőlőtő a maga természetes tulajdonságát átadja a vesszőknek, úgy oltja be Isten egyszülött Igéje az Atyaisten és a saját természetének bizonyos rokonságát a szentekbe azáltal, hogy megadja a Szentlelket főleg azoknak, akik egyesülnek vele a hit által. És megadja nekik az ösztönzést minden szentségre; neveli őket, hogy jámborok legyenek, és megismertet velük minden erényt és jó cselekedetet.

Maradjatok bennem, és akkor én is bennetek maradok. {*} Amint a szőlővessző nem teremhet maga, csak ha a szőlőtőn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem, alleluja.

Arra rendeltelek titeket, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt. {*} Amint a szőlővessző nem teremhet maga, csak ha a szőlőtőn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem, alleluja.

Én, János, látomásomban új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld ugyanis elmúlt, és a tenger sem volt többé. Akkor láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem alászállt az égből, az Istentől. Olyan volt, mint a vőlegényének fölékesített menyasszony. Akkor hallottam, hogy a trón felől megszólal egy harsány hang: „Nézd, ez az Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni, és ők az ő népe lesznek, és maga az Isten lesz velük. Letöröl szemükről minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fájdalom, mert a régi világ elmúlt.”

Akkor a trónon ülő megszólalt: „Lásd, újrateremtek mindent!” Majd hozzám fordult: „Írd fel, mert ezek a szavak hitelesek és igazak.” Aztán folytatta: „Beteljesedett. Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég. A szomjazónak ingyen adok az élet forrásának a vizéből. Ez lesz a győztes öröksége: az Istene leszek, és ő az én fiam lesz. A gyávák, hitetlenek, gonoszok, gyilkosok, kicsapongók, csalók, bálványimádók és hazugok mind a lánggal égő kénköves tóba kerülnek. Ez lesz a második halál.”

Nézd, ez az Isten hajléka az emberek között, velük fog lakni, {*} És letöröl szemükről minden könnyet, alleluja.

Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fájdalom, mert a régi világ elmúlt. {*} És letöröl szemükről minden könnyet, alleluja.

A keresztényeket nem különbözteti meg a többi embertől sem a táj, sem a nyelv, sem az életmód. Nem laknak ugyanis külön városokban, nem beszélnek valami szokatlan nyelven, nincs semmi különcködő életmódjuk. Tanításukat nem okoskodásból vagy kíváncsi emberek izgágaságából merítették, és semmi emberi bölcselkedésre sem esküsznek, mint sokan mások.

Ott laknak a görögök és barbárok városaiban, ahogyan kinek-kinek a sorsa megszabta. Öltözködésben, táplálkozásban a lakosság szokásaihoz alkalmazkodnak, de más szempontból egy csodálatos és mindenki számára hihetetlennek látszó életmódot folytatnak. Saját szülőhazájukban úgy élnek, mint jövevények; mindenben részt vesznek, mint polgárok; mindent eltűrnek, mint idegenek; minden idegen táj a hazájuk, és minden haza idegen föld nekik. Házasságot kötnek, mint mások; gyermekeik születnek, de nem dobják ki magzataikat. Közös az asztaluk, de az ágyuk nem.

Testben vannak, de nem a test szerint élnek. A földön élnek, de hazájuk az égben van. A fennálló törvényeknek engedelmeskednek, de életmódjuk felülmúlja a törvényeket. Mindenkit szeretnek, őket azonban mindenki üldözi. Nem is ismerik, és mégis elítélik őket, megölik őket, de életre támadnak. Koldusszegények, és mégis sokakat gazdagítanak; mindenben hiányt szenvednek, mégis mindenben bővelkednek. Megszégyenítik őket, és a szégyenben éri őket a dicsőség; rágalmaik visszahullnak amazokra. Megrágalmazzák őket, és épp a rágalmak közt éri őket a dicsőség. Hírnevüket megtépázzák, de fényesen bebizonyul igaz életük. Szidalmazzák őket, és ők áldással felelnek erre. Megvetik őket, de ők tiszteletet adnak mindenkinek. Jót tesznek, és mégis mint gonoszokkal bánnak velük. Ha kínozzák őket, örülnek, és mintha életre támadnának. A zsidók úgy hadakoznak ellenük, mintha pogányok volnának; a pogányok is üldözik őket, de maguk a támadóik sem tudják, hogy miért bántják őket.

Egyszóval: ami a testben a lélek, azok a keresztények a világban. A lélek jelen van a test minden tagjában, a keresztények is ott vannak a világ városaiban. A lélek ott lakozik a testben, de mégsem a testből való; a keresztények is itt vannak a világban, de ők sem e világból valók. A láthatatlan lélek a látható testben van; a világban élő keresztények is láthatók, de vallásosságuk láthatatlan. A test haraggal és harccal támad a lélek ellen, mert akadályozza élvezeteiben, pedig semmi jogtalanság nem esett rajta; a világ is gyűlöli a keresztényeket, mert ők visszautasítják élvezeteit, holott a világot nem sértették meg.

A lélek szereti az őt gyűlölő testet és tagjait; a keresztények is szeretik üldözőiket. A lélek be van zárva a testbe, de ő tartja össze az egész testet; a keresztények is úgy vannak a világban, mintha börtönben volnának, de mégis ők tartják össze a világot. A halhatatlan lélek mulandó hajlékban lakozik; a keresztények is e mulandó világban zarándokolnak a mennyei örökkévalóságra várva. A lélek jobbá lesz, ha étellel és itallal nem kényeztetik el; a keresztények is folyton gyarapodnak, noha nap nap után üldözik őket. Isten olyan fontos őrhelyre állította őket, ahonnan nem szabad elmenekülniük.

Én vagyok a világ világossága. {*} Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága, alleluja.

Bennem az útnak és igazságnak minden kegyelme, bennem az életnek és az erőnek minden reménysége. {*} Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága, alleluja.

Akkor odajött hozzám a hét angyal közül az egyik, az, akinél az utolsó hét csapással teli hét csésze volt, és megszólított: „Gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány hitvesét!”

És lélekben elvitt egy nagy magas hegyre, és ott megmutatta nekem a mennyből, az Istentől alászállt szent várost, Jeruzsálemet. Isten dicsőségét sugározta. Ragyogott, mint a drágakő, mint a kristálytiszta jáspis. Széles, magas fala volt, rajta tizenkét kapu. A kapuk fölött tizenkét angyal. Nevek voltak a kapukra vésve, mégpedig Izrael fiai tizenkét törzsének a neve. Keleten három kapu, északon három kapu, délen három kapu és nyugaton három kapu. A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.

Annál, aki beszélt velem, arany mérőnád volt, hogy megmérje a várost, kapuit és falát. A város négyszögben épült, a hossza annyi volt, mint a szélessége. Megmérte a várost e náddal: tizenkétezer stádium. Hossza, szélessége és magassága ugyanannyi volt.

Megmérte a falat: száznegyvennégy könyök emberi mérték szerint, ami egyenlő az angyal mértékével is. Falai jáspiskőből épültek, a város pedig tükörfényes színaranyból.

A város falainak alapjait mindenféle drágakő díszítette. Az első alapkő jáspis, a második zafír, a harmadik kalcedon, a negyedik smaragd, az ötödik szárdonix, a hatodik kárneol, a hetedik krizolit, a nyolcadik berill, a kilencedik topáz, a tizedik krizopráz, a tizenegyedik jácint, a tizenkettedik ametiszt.

A tizenkét kapu tizenkét gyöngy: mindegyik kapu egy-egy gyöngy. A város utcái tükörfényes színaranyból voltak.

De templomot nem láttam benne, mert a Mindenható, az Úr, az Isten és a Bárány a temploma. A városnak nincs szüksége sem napra, sem holdra, hogy világítsanak, mert az Isten dicsősége ragyogja be, világossága pedig a Bárány. Fényében járnak a nemzetek, és a föld királyai hódolnak neki. Kapuit nem zárják be soha, hisz ott nincs éjszaka.

A népek odahordják kincseiket és értékeiket. Nem jut oda be sem tisztátalan, sem gonosztevő, sem hazug, csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe.

Tereidet, Jeruzsálem, tiszta arannyal hintik be, öröméneket zengenek utcáidon, {*} Házaidban mindenki ezt harsogja: Alleluja!

Ragyogó világosságban tündökölsz, és a föld minden határa neked hódol. {*} Házaidban mindenki ezt harsogja: Alleluja!

Egy halt meg mindenkiért; és ugyanő az Egyház minden egyes templomában a kenyér és bor misztériumában megújítja azokat, akikért feláldozza magát; élteti azokat, akik hisznek benne, és megszenteli áldozatával az őt feláldozókat. Ez a Bárány teste, ez az ő vére. A mennyből alászállott Kenyér ugyanis maga mondja: A kenyér, melyet én adok, az én testem a világ életéért{n}{r}Jn 6, 51{/r}{/n}. Megfelelő, hogy a bor színe fejezi ki az ő vérét, hiszen ő maga mondja az evangéliumban: Én vagyok az igazi szőlőtő{n}{r}Jn 15, 1{/r}{/n}, ezzel elég világosan adja elénk, hogy az ő vére minden bor, amelyet szenvedésének ábrázolásaként felajánlunk. Jákob pátriárka is ezért jövendöl így Krisztusról: Borban mossa köntösét, s a szőlő vérében ruháját{n}vö. {r}Ter 49, 11{/r}{/n}. Azaz a mi emberi természetünket, ezt a magára vett öltözetet a saját vérében fogja majd lemosni. Ő az egész teremtett világ Ura. Ő sarjasztja ki számunkra a kenyeret a földből, a kenyeret viszont – mert van hatalma rá, és megígérte – saját testévé teszi; és aki egykor a vizet borrá változtatta, ugyanő a bort saját vérévé változtatja.

Az Úr Pászkája ez{n}{r}Kiv 12, 11{/r}{/n}, vagyis az Úr átvonulása; nehogy földi dolognak véld tehát azt, ami mennyeivé lett azáltal, aki abba átvonult, és így testévé, vérévé tette.

Amit magadhoz veszel, az ennek a mennyei Kenyérnek, Krisztusnak a teste, és ennek a szent Szőlőtőnek a vére. Amikor ugyanis a megáldott kenyeret és bort tanítványainak nyújtotta, így szólt: Ez az én testem, ez az én vérem{n}{r}Mt 26, 26-27{/r}{/n}. Higgyük tehát azt, akinek hittünk, az Igazság megtévesztést nem ismer.

Amikor saját testének evéséről és vérének ivásáról beszélt, a tömeg megrökönyödött, és így zúgolódott: Kemény beszéd. Ki hallgatja?{n}{r}Jn 6, 60{/r}{/n} Ezért, hogy égi tüzével megsemmisítse az olyasféle gondolatokat, amelyeknek az elkerüléséről már előbb is szóltam, ezt fűzte hozzá szavaihoz: A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Hozzátok intézett szavaim lélek és élet{n}{r}Jn 6, 63{/r}{/n}.

Engem az élő Atya küldött, és általa élek. {*} Így az is élni fog általam, aki engem eszik, alleluja.

Ez az én testem, mely értetek adatik. {*} Így az is élni fog általam, aki engem eszik, alleluja.

Az angyal megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely kristálytisztán fakadt az Isten és a Bárány trónjából. Az utca közepén és a folyam két partján az élet fái álltak. Tizenkétszer hoznak gyümölcsöt, vagyis minden hónapban teremnek, a fa levelei meg a népek gyógyulására szolgálnak. Átok többé nem lesz benne. Az Isten és a Bárány trónja áll majd ott, és szolgái hódolnak neki. Látni fogják arcát, és a homlokukon lesz a neve. Nem lesz többé éjszaka, és nem szorulnak rá a lámpa világítására, sem a nap fényére. Az Úristen ragyogja be őket, és uralkodni fognak örökkön-örökké.

Aztán így szólt hozzám: „Ezek a szavak hitelesek és igazak. Az Úr, a prófétalelkek Istene elküldte angyalát, hogy hírül adja szolgáinak, aminek csakhamar be kell következnie. Nézd, hamarosan eljövök. Boldog, aki megszívleli ennek a könyvnek prófétai szavait.”

Én, János, hallottam és láttam ezeket. Miután hallottam és láttam, arcra borultam az angyal előtt, aki ezeket megmutatta nekem, hogy imádjam. De tiltakozott ellene: „Vigyázz, ne tedd! Csak neked és testvéreidnek vagyok szolgatársa, a prófétáké és azoké, akik megszívlelik ennek a könyvnek szavait. Az Istent imádd!”

Nem lesz többé éjszaka, mert az Úristen ragyogja be szolgáit, {*} És uralkodni fognak örökkön-örökké, alleluja.

Az Isten és a Bárány trónja ott áll majd a szent városban, és szolgái hódolni fognak neki. {*} És uralkodni fognak örökkön-örökké, alleluja.

Amint az embernek a feje és a teste együtt egyetlen ember, ugyanígy a Szűznek a Fia és az ő testének választott tagjai is együtt egy ember: az egy Emberfia. A Szentírás szerint is a teljes és egész Krisztus: a Fő és a test együtt. Mi, az összes tag ugyanis egy test vagyunk, amely a Fővel együtt az egy Emberfia, aki a fiúság által maga az Isten Fia, sőt istensége révén maga az egyedülvaló Isten.

Tehát az egész test a Fővel, az Emberfiával együtt maga az Isten Fia, sőt maga az Isten. Ebből érthetők e szavak: Atyám, azt akarom, hogy amint én és te egyek vagyunk, úgy legyenek ők is egyek velünk{n}vö. {r}Jn 17, 21{/r}{/n}.

Tehát e szentírási ünnepélyes kijelentés értelmében nincs test Fő nélkül, sem Fő test nélkül; sőt nincs Fő és test, vagyis a teljes Krisztus Isten nélkül.

Tehát mindez, Istennel együtt az egy Isten. Isten Fia az isteni léttel természetes egységben, az Emberfiával személyes egységben, a titokzatos Testtel szentségi egységben van.

Tehát Krisztus hűséges és valóságos tagjai joggal elmondhatják magukról mindazt, ami Krisztusra vonatkozik, még az istengyermekséget, sőt az isteni életet is. Csakhogy ami Krisztusnál isteni természetéből következik, az a tagoknál a vele való közösségből van; ami nála teljességben van meg, abból a tagok csak részesednek: végül ő születése által az Isten Fia, tagjai viszont az örökbefogadás által, amint a Szentírás is mondja: A fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa szólítjuk: Abba, Atya!{n}{r}Róm 8, 15{/r}{/n}

Ugyanazon Lélek által hatalmat adott nekik, hogy Isten gyermekeivé legyenek{n}{r}Jn 1, 12{/r}{/n}, és külön megtanította őket az, aki elsőszülött a sok testvér között{n}{r}Róm 8, 29{/r}{/n}, hogy így mondják: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy{n}{r}Mt 6, 9{/r}{/n}. Másutt azt is mondta: Fölmegyek Atyámhoz s a ti Atyátokhoz{n}{r}Jn 20, 17{/r}{/n}.

A Szentlélek által a Szent Szűz méhéből született az Emberfia, a mi Fejünk; ugyanazon Szentlélek által születtünk mi is újjá a keresztség vizében Isten gyermekeivé és Fiának testévé, ő bűn nélkül született, de mi is elnyertük bűneink bocsánatát.

Amint pedig emberi testében felvitte a keresztfára titokzatos testének minden bűnét, ugyanúgy megadta ennek a titokzatos testnek az újjászületés kegyelmét is, hogy ezután már semmi bűne fel ne legyen róva, amint a Szentírás is mondja: Boldog az, akinek az Úr nem számítja be vétkét{n}{r}Zsolt 31, 2{/r}{/n}. Valóban boldog ez az ember, vagyis maga Krisztus, mert egyrészt mint Fő és Isten: maga bocsátja meg a bűnöket; másrészt pedig ennek a titokzatos test Fejének, mint embernek, nincs szüksége a bűnbocsánatra; végül pedig semmi bűnt nem rónak fel ennek a sok tagból álló testnek, amelynek ő a Feje.

Ő önmagában igaz, és ő maga szerzett megigazulást tagjainak, ő az egyetlen Üdvözítő, és egyedül az ő titokzatos teste kapta meg az üdvözítést. Saját emberi testében adott elégtételt a keresztfán mindazért, amit titokzatos testéből elvett a keresztvízben. A keresztfa és a keresztvíz által megváltást hozva, ő az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit{n}{r}Jn 1, 29{/r}{/n}, amelyekért már elégtételt adott, mint pap és áldozat és Isten, aki magát áldozta fel önmagának, és titokzatos testét kiengesztelte önmagával éppúgy, mint az Atyával és a Szentlélekkel.

Sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként azonban tagjai vagyunk egymásnak. {*} Benne lakik testi formában az istenség egész teljessége, s benne lettetek ennek a teljességnek részesei, alleluja.

Ő a testnek, az Egyháznak a feje, ő a kezdet, elsőszülött a holtak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. {*} Benne lakik testi formában az istenség egész teljessége, s benne lettetek ennek a teljességnek részesei, alleluja.

Én, János, hallottam, amint az angyal így szólt hozzám: „Ne pecsételd le ennek a könyvnek prófétai szavait, mert az idő közel van. Aki igazságtalan, legyen továbbra is igazságtalan. Aki tisztátalan, legyen továbbra is tisztátalan. De aki igaz, járjon továbbra is az igazság útján, és aki szent, legyen továbbra is szent.

Hamarosan eljövök, s velem lesz a jutalom, hogy mindenkinek megfizessek tettei szerint. Én vagyok az alfa és az ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég.

Boldog, aki megmossa ruháját (a Bárány vérében). Joga lesz az élet fájához, és a kapukon át bemegy a városba. A kutyák, csalók, erkölcstelenek, gyilkosok, bálványimádók és mindazok, akik a hamisságot szeretik és művelik, kinn maradnak.”

„Én, Jézus, elküldtem angyalomat, hogy az egyházakban tanúsítsák ezeket: Én vagyok Dávid gyökere és sarja, a fényes hajnalcsillag.”

A Lélek és a Menyasszony hív: „Jöjj el!” Aki hallja, hívjon: „Jöjj el!” Aki szomjazik, jöjjön. Aki kívánja az élet vizét, ingyen igyék.

Tanúsítom mindenki előtt, aki ennek a könyvnek prófétai szavait hallja: „Aki ehhez hozzáad, azt Isten azokkal a csapásokkal sújtja, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben. S ha valaki elvesz ennek a prófétai könyvnek szavaiból, Isten megvonja tőle a jogot az élet fájához és a szent városhoz, amelyekről ebben a könyvben szó van.”

Én vagyok Dávid gyökere és sarja, a fényes hajnalcsillag. A Lélek és a Menyasszony hív: Jöjj el! {*} Aki hallja, hívjon: Jöjj el! Ámen. Jöjj el, Uram, Jézus, alleluja!

Ti, szomjazók, gyertek a vizekre mind; fordítsátok ide a fületek, és gyertek ide hozzám. {*} Aki hallja, hívjon: Jöjj el! Ámen. Jöjj el, Uram, Jézus, alleluja!

Egész jelenlegi életünkről úgy gondolkodjunk, hogy annak Isten dicséretében kell állnia, mert jövendő életünk örökkétartó örvendezése is Isten dicsérete lesz! Senki sem lehet alkalmas a jövendő életre, ha már most nem készül elő rá gyakorlatokkal.

Dicsérjük tehát csak az Istent, és kérjük is őt. Dicséretünkben öröm van, a kérésünkben sóhajtás. Olyan dolgokra kaptunk ugyanis ígéretet, amelyeket még nem birtoklunk; és mivel igazmondó az, aki ezeket megígérte, ezért a reményünkben is örvendezünk; de mivel még nem birtokoljuk ezeket, vágyakozásunkban sóhajtozunk. Jó, ha kitartunk ebben a vágyakozásban, míg el nem nyerjük azt, amire ígéretet kaptunk, hogy aztán elmúljon a sóhaj, és csak a dicséret lépjen helyébe.

Ezért van rendelve számunkra két időszak megünneplése: a Húsvét előtti és Húsvét utáni időé. Az egyik, amely most van a földi élet kísértéseiben és szenvedéseiben, a másik, amely majd ezután lesz az örök biztonságban és örvendezésben. Az az idő, amely Húsvét előtt van, azt a megpróbáltatást jelzi, amelyben most vagyunk; amelyet pedig most Húsvét után ünneplünk, azt a boldogságot jelzi, amelyben majd később lesz részünk. Amit tehát Húsvét előtt ünneplünk, az az, amiben most élünk, amit viszont Húsvét után ünneplünk, azzal azt jelezzük, amit még nem birtokolunk. Ezért azt az előbbi időt böjtben és imádságban töltjük, ez utóbbi időt viszont, a böjtöt elhagyva, dicsérő imádságokban ünnepeljük. Ez tehát az az Alleluja, amit énekelünk.

Krisztusban ugyanis, mint Főben ez a kettő előre van jelezve, és ő mindkettőt be is mutatta. Az Úr szenvedése bemutatja a mi nyomorúságos jelen életünket, hiszen dolgozni kell, szenvedni kell, és végül meg kell halni. Az Úr feltámadása és megdicsőülése viszont bemutatja nekünk azt az életet, amelyet majd elnyerünk.

Ezért tehát, testvéreim, buzdítalak benneteket arra, hogy dicsérjétek az Istent: és mindnyájan mondjuk: Alleluja! Dicsérjétek az Urat – ezt mondod a társaidnak_–, és ő is ugyanezt mondja neked. Midőn egymást így buzdítjátok, tegyétek is meg mindnyájan azt, amire így buzdítjátok egymást. De dicsérjétek őt minden képességetekkel: vagyis ne csak nyelvetek és szavatok dicsérje az Istent, hanem lelketek, életetek és cselekedeteitek is.

Dicsérjük ugyan mindig, amikor a templomban összegyűlünk; de amikor innen hazamegy az ember, akkor mintegy felhagy Isten dicséretével. Ha az ember nem hagyja abba a buzgó életet, akkor mindig dicséri Istent. Az Isten dicséretével akkor hagysz fel, amikor az igazságtól és az Istennek tetsző dolgoktól elpártolsz. Mert ha a buzgó élettől sohasem pártolsz el, hallgathat ugyan a nyelved, életed azonban hangosan mondja a dicséretet, és az Isten figyel a te szívedre is. Amint ugyanis a mi fülünk figyel a hangokra, úgy figyel Isten a mi gondolatainkra is.

A világ örülni fog, ti pedig szomorkodtok, de szomorúságotok {*} Örömre változik, alleluja.

Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk, és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek. Igen, az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk. Amit láttunk és hallottunk, azt nektek is hirdetjük, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi ugyanis, az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben. S azért írjuk ezeket nektek, hogy örüljetek, és örömötök teljes legyen.

Az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és nektek hirdetünk, ez: az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. Ha azt állítjuk, hogy közösségben vagyunk vele, és sötétségben élünk, akkor hazudunk, és nem az igazsághoz igazodunk. De ha világosságban élünk, ahogy ő is világosságban él, akkor közösségben vagyunk egymással, és Fiának, Jézus Krisztusnak a vére minden bűnt lemos rólunk.

Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, saját magunkat vezetjük félre, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, akkor, mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket, és minden gonoszságtól megtisztít minket. Ha azt állítjuk, hogy nem vétkeztünk, hazugnak tüntetjük fel, és tanítása nincs bennünk.

Az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, {*} Amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk, alleluja.

Tudjuk, hogy az Isten Fia eljött: Ő az igaz Isten és az örök élet. {*} Amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk, alleluja.

Alexandriai Szent Cirill püspöknek a második korintusi levélhez írt magyarázatából

Krisztus kiengesztelte irántunk Istent, aki minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott

Akik már megkapták a Szentlélek lefoglaló zálogát, és a feltámadás reményének a birtokosai, azok a jövendő feltámadást már jelenvalónak tartják, és azt hangoztatják, hogy ezentúl nem tekintenek senkit emberi szempontból. Mindnyájan lelkiek vagyunk ugyanis, és mentesek a testi romlandóságtól. Mert amikor felragyogott felettünk Isten egyszülött Fia, hasonlóvá lettünk a mindent éltető Igéhez. Amint a bűn uralma idején a halál kötelékei tartottak fogva minket, úgy vetettük el most a romlandóságot azóta, hogy közbelépett a megigazulást szerző Krisztus.

Ezért senki sem él már testben, azaz testi gyengeségben, amit pedig méltán és joggal tekintünk úgy, mint romlandóságot. Ezért mondja Szent Pál: Ha Krisztust azelőtt emberileg ismertük is, most már nem úgy ismerjük{n}{r}2 Kor 5, 16{/r}{/n}. Mintha ezt akarná mondani: Az Ige testté lett, és közöttünk élt{n}{r}Jn 1, 14{/r}{/n}, és mindannyiunk életéért elvállalta a testi halált. És ha mi így, testi valóságában ismertük is meg őt, ezután már nem így ismerjük. Mert ha meg is tartotta emberi testét, azt, amely harmadik napon feltámadt, és az Atyánál van az égben, mindazonáltal meg kell értenünk, hogy Krisztus testfölöttivé is lett: ő ugyanis egyszer meghalt, de többé meg nem hal, a halál nem lesz többé úrrá rajta. Halálával egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, élve azonban Istennek él{n}vö. {r}Róm 6, 9-10{/r}{/n}.

Ha tehát ilyen valaki az, aki életünk előtt mint zászlóvivő áll, akkor úgy kell nyomába törekednünk, hogy szinte már ne is testben élőknek, hanem már testfölöttieknek bizonyuljunk. Igaza van tehát Szent Pálnak, aki ezt írja: Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg{n}{r}2 Kor 5, 17{/r}{/n}. Megigazultunk ugyanis a hit által Krisztusban, és eltűnt az átok ereje. Hiszen ő miértünk támadt fel, eltiporva a halál hatalmát; így megismertük az igaz és tökéletes Istent – akit lélekben és igazságban imádunk – a Fiú közvetítésével, aki mennyei jótéteményeket eszközöl ki az Atyától a világ számára.

Ezért mondja igen bölcsen Szent Pál: Ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk{n}{r}2 Kor 5, 18{/r}{/n}. Mert egészen bizonyos, hogy az Atya akaratából valósult meg a megtestesülés misztériuma és az ebből következő megújulás. Hiszen Krisztus által nyertük el azt a lehetőséget is, hogy az Atyához járulhatunk. Az ő tanítása szerint ugyanis senki sem mehet az Atyához másként, mint őáltala. Tehát ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott{n}{r}2 Kor 5, 18{/r}{/n}.

Dicsekszünk Istenben Urunk, Jézus Krisztus által, {*} Aki megszerezte nekünk a kiengesztelődést, alleluja.

Úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent. {*} Aki megszerezte nekünk a kiengesztelődést, alleluja.

Gyermekeim! Ezeket azért írom, hogy ne kövessetek el bűnt. De ha valaki bűnbe esik, van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz. Ő az engesztelő áldozat bűneinkért, nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is.

Abból tudjuk meg, hogy megismertük, ha megtartjuk a parancsait. Aki azt mondja: „ismerem", de a parancsait nem tartja meg, az hazudik, és nincs meg benne az igazság. De aki megtartja tanítását, abban az Isten szeretete valóban tökéletes. Innen tudjuk meg, hogy benne vagyunk. Aki azt állítja, hogy benne él, annak úgy kell élnie, ahogyan ő élt.

Szeretteim, nem új parancsról írok nektek, hanem a régi parancsról, amely kezdettől kötelez benneteket. A régi parancs az a tanítás, amelyet hallottatok. Másfelől mégis új parancsról írok nektek. Ez benne és bennetek vált hitelessé, hiszen már oszladozik a sötétség, és világít az igazi világosság. Aki azt állítja, hogy a világosságban él, de gyűlöli testvérét, az még mindig a sötétségben jár. Aki szereti testvérét, már eljutott a világosságra, s nem szolgál botrányul másoknak. Aki azonban gyűlöli testvérét, az sötétségben van, a sötétségben jár, és nem tudja, hová megy, mert a sötétségben elvesztette szeme világát.

Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket. {*} Aki szereti testvérét, már eljutott a világosságra, alleluja.

Abból tudjuk meg, hogy megismertük Krisztust, ha megtartjuk parancsait. {*} Aki szereti testvérét, már eljutott a világosságra, alleluja.

A Szentlélek mint Isten, az Atyával és Fiúval együtt megújít bennünket a keresztségben; elbukott állapotunkból visszahelyez bennünket eredeti szépségünk állapotába, és betölt kegyelmével olyannyira, hogy a nemkívánatos dologra már ne is legyünk kaphatók; és megszabadít a bűntől és a haláltól. A földi emberből – tudniillik a porból és hamuból – lelki emberré, az isteni dicsőség részeseivé, Istenünk és Atyánk gyermekeivé és örököseivé, Fia képmásához hasonlókká, és az ő társörököseivé tesz minket. Az ő testvéreivé leszünk, és vele együtt fogunk majd megdicsőülni, s vele együtt fogunk majd uralkodni. A föld helyett újra az eget fogja nekünk ajándékozni, s bőkezűen nekünk adja a paradicsom javait, és az angyaloknál is tiszteletre méltóbbá tesz bennünket, és a keresztelőkút isteni vízárjával kioltja a pokol olthatatlan lángját.

Az embernek ugyanis két születése van: az egyik az emberi testből, a másik Isten Szentlelkéből. Mindkettőről bőven tárgyalnak a hittudósok. Én elfogadom mind a kettőről szóló tanítást.

Szent János írja: Akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek, azoknak, akik hisznek benne, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából, s nem is a férfi akaratából, hanem Istenből születtek{n}{r}Jn 1, 13{/r}{/n}.

Azok – úgymond_–, akik Krisztusban hittek, hatalmat kaptak, hogy Isten gyermekei, vagyis a Szentlélek gyermekei legyenek, hogy Istennel rokonságban legyenek. Maga Krisztus mutatta meg világosan, hogy ez az új életet adó Isten a Szentlélek, hiszen így mondja: Bizony, bizony, mondom neked: aki nem vízből és Szentlélekből születik, az nem megy be az Isten országába{n}{r}Jn 3, 5{/r}{/n}.

Szemmel láthatóan ugyan a keresztelőkút szüli újjá látható testünket a papok szolgálatával. Lelkileg azonban a testet is és a lelket is az angyalok szolgálatával maga meg az összes szellemi lény számára is láthatatlan Isten Lelke kereszteli meg, és szüli új teremtménnyé.

Ugyanis e szavakat: vízzel és Szentlélekkel, maga Keresztelő Szent János is történetileg és értelemszerűen is Krisztusra érti: Ő Szentlélekkel és tűzzel fog benneteket megkeresztelni{n}{r}Mt 3, 11{/r}{/n}. Mivel pedig az emberi test agyagból való, rászorul arra, hogy előbb megtisztuljon a vízben, azután pedig arra, hogy a Lélek tüze megerősítse és tökéletesítse (Isten ugyanis emésztő tűz), így rászorul az ember a Szentlélekre, hogy ő tökéletesítse és megújítsa; a Lélek tüze ugyanis tud öntözni is, a Lélek vize pedig tud újra feléleszteni is.

Elárasztom vízzel a tikkadt mezőt, és bővizű patakokkal a kiaszott földet; kiárasztom Lelkemet. {*} És úgy sarjadzanak majd, mint a fűzfák a vízfolyások mellett, alleluja.

Örök életre szökellő vízforrás lesz. {*} És úgy sarjadzanak majd, mint a fűzfák a vízfolyások mellett, alleluja.

Gyermekeim, írok nektek, mert bűneitek bocsánatot nyertek az ő nevében, írok nektek, apák, mert megismertétek azt, aki kezdet óta van. Írok nektek, ifjak, mert legyőztétek a gonoszt, írtam nektek, kedves gyerekek, mert megismertétek az Atyát, írtam nektek, apák, mert megismertétek azt, aki kezdet óta van. Írtam nektek, ifjak, mert erősek vagytok, az Isten tanítása bennetek van, és legyőztétek a gonoszt.

Ne szeressétek a világot, sem azt, ami a világban van! Ha valaki szereti a világot, nincs meg benne az Atya szeretete, mivel minden, ami a világban van: a test kívánsága, a szem kívánsága és az élet kevélysége nem az Atyától van, hanem a világból. De a világ elmúlik a kívánságaival együtt. Csak aki az Isten akaratát teljesíti, az marad meg örökre.

A világ elmúlik kívánságaival együtt. {*} Csak aki az Isten akaratát teljesíti, az marad meg örökre, alleluja.

Ha valaki szereti a világot, nincs meg benne az Atya szeretete. {*} Csak aki az Isten akaratát teljesíti, az marad meg örökre, alleluja.

Alexandriai Szent Cirill püspöknek Szent János evangéliumáról szóló magyarázatából

A vallásosság misztériumáról, tudniillik hogy elnyertük a Krisztussal való testi egységet, mi, akik szent testének részesei vagyunk, Szent Pál ezt tanítja: A korábbi nemzedékek során nem volt ismeretes az emberek fiai előtt úgy, ahogyan a Szentlélekben most kinyilatkoztatta a szent apostoloknak és prófétáinak, hogy a pogányok is társörökösök, és az egy testhez tartozók, s részesei az ígéretnek Krisztus feltámadásában{n}vö. {r}Ef 3, 5-6{/r}{/n}.

Ha pedig egymás között is mindnyájan egy test vagyunk Krisztusban, és nemcsak egymás között, hanem főleg ővele is, aki teste által bennünk van, akkor hogyan lehet az, hogy nem vagyunk mindnyájan olyan nyilvánvalóan egyek egymással sem, Krisztussal sem? Pedig Krisztus az egység köteléke, amikor ugyanő Isten és ember.

A lelki egységről újra csak azt hangoztatjuk, hogy mi valamennyien – akik ugyanazt az utat követjük, miután megkaptuk az egy és ugyanazon Lelket, vagyis a Szentlelket – valamiképpen egységet alkotunk egymás között is, meg az Istennel is. Mert jóllehet mindannyian különálló személyek vagyunk, és Krisztus által mindegyikünkben külön bennünk lakik az Atyának és Krisztusnak a Lelke, de ez az egy és oszthatatlan Szentlélek minket, mint egymástól különálló személyeket, önmagában egy egységbe gyűjt össze, és azt akarja, hogy valamiképpen mindnyájan egyek legyünk őbenne.

Miként ugyanis a szentségi test ereje egyetlen testté olvasztja azokat, akik magukhoz veszik, ugyanúgy – gondolom – egy lelki egységbe olvaszt minket, mindnyájunkat a bennünk lakó egy és oszthatatlan Szentlélek is.

Ezért sürget bennünket Szent Pál: Viseljétek el egymást szeretettel. Törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet. Egy a Test, és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki mindennek fölötte áll, mindent áthat, és mindenben benne van{n}{r}Ef 4, 2-6{/r}{/n}. Mivel bennünk egy Lélek lakik, azért Fia által Isten mindenkinek közös Atyja lesz bennünk, és egységbe hozza össze egymással és önmagával mindazokat, akik a Szentlélekben részesednek.

Hogy pedig a Szentlélekben való részesedés útján is egyesülünk, ez talán kitűnik az alábbiakból. Ha elhagytuk a test szerint való életet, és elköteleztük magunkat a lélek törvényeinek, akkor – ugye világosan látja mindenki_–, ha megszűntünk mintegy a magunk életét élni, és belénk áradt a Szentlélek, akkor valamiképpen mennyeivé formálódtunk át, és más természetté alakultunk át, már nemcsak embernek hívnak minket, hanem Isten gyermekeinek és mennyei embernek, hiszen az isteni természet részeseivé lettünk.

Egyek vagyunk tehát mindannyian az Atyában és a Fiúban és a Szentlélekben: egyek vagyunk, mondom, mert azonosak az erkölcseink, egyek vagyunk, mert azonos bennünk a vallásosság, és mert tagjai vagyunk Krisztus testének, és egyetlen a Szentlélek is, akiben részesedünk.

Sokan egy kenyér, egy test vagyunk: {*} Mindnyájan egy kenyérből és egy kehelyből részesülünk, alleluja.

Jóságodban ezt készítetted a szegénynek, Istenünk, aki otthont adsz az elhagyottnak. {*} Mindnyájan egy kenyérből és egy kehelyből részesülünk, alleluja.

Gyermekeim, itt az utolsó óra. Hallottátok, hogy eljön az antikrisztus. Most sok antikrisztus támadt, ebből tudjuk, hogy itt az utolsó óra. Közülünk kerültek ki, de nem voltak közülünk valók. Mert ha közénk tartoztak volna, velünk maradtak volna. Rajtuk kellett nyilvánvalóvá válnia annak, hogy nem mindenki tartozik közénk.

Titeket azonban fölkent a Szent, és ezt mindannyian tudjátok. Nem azért írtam nektek, mintha nem ismernétek az igazságot, hisz ismeritek és (tudjátok), hogy az igazságból semmiféle hazugság nem származik. Ki a hazug, hacsak az nem, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Az az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút. Aki tagadja a Fiút, az Atyát sem ismeri. Aki megvallja a Fiút, az ismeri az Atyát is.

Amit kezdettől fogva hallottatok, az maradjon meg bennetek. Ha megmarad bennetek, amit kezdettől fogva hallottatok, ti is megmaradtok a Fiúban és az Atyában. És ez az ígéret, amelyet ő maga tett nekünk, az örök élet.

Ezeket azok miatt írtam, akik félrevezetnek benneteket. A tőle kapott kenet maradjon meg bennetek, és akkor nincs szükségetek rá, hogy bárki is tanítson benneteket, hiszen kenete megtanít benneteket mindenre, s ez igaz, nem hazugság. Aszerint, ahogy tanított benneteket, maradjatok benne.

Különösen most maradjatok benne, gyermekeim, hogy ha majd megjelenik, bizalommal lehessünk iránta, és eljövetelekor ne kelljen szégyent vallva távoznunk tőle. Ha tudjátok, hogy ő igaz, azt is tudjátok, hogy mindenki, aki az igazsághoz szabja tetteit, tőle való.

A tőle kapott kenet maradjon meg bennetek, {*} És akkor nincs szükségetek rá, hogy bárki is tanítson benneteket, hiszen kenete megtanít benneteket mindenre, alleluja.

Ujjongjatok és örüljetek az Úrban, a ti Istenetekben, mert megadta nektek az igazság tanítóját. {*} És akkor nincs szükségetek rá, hogy bárki is tanítson benneteket, hiszen kenete megtanít benneteket mindenre, alleluja.

Szeretteim! Az Úr feltámadása és mennybemenetele közé eső napok egyáltalában nem semmittevésben teltek el, hanem nagy és szent igazságokat erősített meg, fönséges titkokat nyilatkoztatott ki e napokban az Úr.

Eloszlatja a kegyetlen haláltól való félelmet, mert meghirdeti, hogy nemcsak a lélek, de a test is halhatatlan. Ebben az időben kapja meg valamennyi apostol a Szentlelket azzal, hogy Urunk rájuk lehel. Szent Péter apostolra, akit a többiek fölé rendelt, miután neki adta az Ország kulcsait, most rábízza a krisztusi nyáj gondozását is.

Ezekben a napokban szegődik hozzá Urunk a két tanítványhoz harmadikként, és hogy a mi kételkedésünk homályát szétoszlassa, szemére hányja e két félénk és kétkedő embernek, hogy milyen nehezen hisznek. Megvilágosított szívük tüzet fog: hisznek; eddig hidegek voltak, de most lángol a szívük, mert az Úr megmagyarázta nekik az írásokat. Amikor pedig megtörte a kenyeret, asztaltársai szeme megnyílt. Amikor emberi természetünk felmagasztalásának megpillantásakor megnyílt a szemük, mennyivel boldogabbak voltak ők az ősszülőknél, akiknek ugyan megnyílt a szemük, de csak saját engedetlenségük szégyenét láthatták.

Íme tehát, szeretteim, az Úr feltámadása és mennybemenetele közötti egész idő alatt Isten gondviselése azon volt, tanítása arra vonatkozott, olyasmit láttatott meg szemükkel, és vésett elméjükbe, ami által felismerték: az Úr Jézus Krisztus valóban feltámadt, mint ahogy valóságos volt a születése, a szenvedése és a halála is.

A szent apostolok és tanítványok, akik azelőtt remegtek az ő kereszthalála miatt, és kételkedő hittel fogadták a feltámadását, a nyilvánvaló igazság által úgy megerősödtek, hogy amikor az Úr felment az ég fenségébe, nemcsak nem szomorkodtak, hanem még szinte túl is csordult a szívükben az öröm.

Erre az örömre kimondhatatlanul nagy okuk volt: mivel a kiválasztottak közösségének szeme láttára maga az emberi természet került az összes mennyei teremtmény méltósága fölé, hogy felemelkedjék az angyali karok fölé, és felhatoljon a főangyaloknál is magasabbra. Semmiféle fölséges lény sem volt, aki emelkedésének határt szabhatott volna, míg el nem foglalta székét örök Atyja mellett, és trónusán maga is fel nem öltötte annak dicsőségét, akinek a természetéhez már hozzákapcsolódott a Fiú személyén keresztül.

Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek. Újra eljövök, {*} És magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok, alleluja.

Én majd kérem az Atyát, és más Vigasztalót ad nektek, aki örökké veletek marad. Nem hagylak árván benneteket, hanem visszajövök hozzátok. {*} És magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok, alleluja.