{r:Zsolt}106{/r} (105). zsoltár
Az Úr jósága, a nép hűtlensége
Mindez előkép számunkra, a mi okulásunkra írták meg, akik a végső időkben élünk (1 Kor 10, 11).
I.

{v}1{/v}Adjatok hálát az Úrnak, mert jó,{x}

irgalma örökké megmarad.

{v}2{/v}Ki tudná elmondani az Úr hatalmas tetteit,{x}

dicséretét hiánytalanul hirdetni ki képes?

{v}3{/v}Boldog, aki megtartja a törvényt,{x}

akinek tettei mindenkor igazak.

{v}4{/v}Gondolj ránk, Urunk, hiszen szereted népedet,{x}

látogass hozzánk segítségeddel;

{v}5{/v}hadd lássuk választottaid boldogságát,{+}

hadd örvendjünk nemzeted örömének,{x}

és dicsekedjünk örökségeddel.

{v}6{/v}Atyáinkkal együtt mi is vétkeztünk,{x}

bűnbe estünk, gonoszat cselekedtünk.

{v}7{/v}Atyáink Egyiptomban nem értették meg csodáidat,{+}

mérhetetlen irgalmadra nem gondoltak,{x}

és lázadoztak, amikor elérték a Vörös-tengert.

{v}8{/v}De az Úr megszabadította őket nevéért,{x}

hogy megismertesse hatalmát.

{v}9{/v}Rákiáltott a Vörös-tengerre, és az kiszáradt,{x}

a mély tengeren, akár a pusztán, vezette át őket.

{v}10{/v}Gyűlölőik hatalmából kimentette őket,{x}

s megszabadította ellenségeik kezéből.

{v}11{/v}Sanyargatóikat elnyelte a tenger,{x}

egy sem maradt életben közülük.

{v}12{/v}Hittek ezért ígéreteiben,{x}

és dicséretét énekelték.

{v}13{/v}De csakhamar megfeledkeztek tetteiről,{x}

és nem bíztak Isten terveiben.

{v}14{/v}Telhetetlen vágyra gerjedtek a pusztában,{x}

a sivatagban Istent kísértették.

{v}15{/v}Kielégítette akkor sóvárgásukat,{x}

és torkig jóllakatta őket.

{v}16{/v}A táborban pártot ütöttek Mózes ellen,{x}

és Áron ellen, aki az Úr szentje.

{v}17{/v}De meghasadt a föld, s elnyelte Datánt,{x}

és eltemette Abiron hadát.

{v}18{/v}Lobogó láng csapott fel seregük ellen,{x}

láng emésztette el a bűnösöket.

II.

{v}19{/v}Borjút öntöttek Hóreb hegyénél,{x}

és leborultak az arany képmás előtt.

{v}20{/v}Dicsőségüket fölcserélték{x}

a füvet legelő borjú képével.

{v}21{/v}Elfeledték szabadító Istenüket,{x}

aki Egyiptomban jeleket művelt,

{v}22{/v}Kám földjén csodákat,{x}

a Vörös-tengernél félelmetes dolgokat.

{v}23{/v}Már arra gondolt, hogy eltörli őket,{x}

ha nem lett volna Mózes, akit kiválasztott.

Ám ő résen állt színe előtt,{x}

elfordította az Úr haragját, hogy ne ártson nekik.

{v}24{/v}Semmire sem becsülték a megígért földet,{x}

nem hittek ígéreteinek.

{v}25{/v}Zúgolódva ültek sátraik mélyén,{x}

nem törődtek Isten szavával.

{v}26{/v}Ekkor fölemelt kézzel megesküdött nekik,{x}

hogy eltiporja őket a pusztában,

{v}27{/v}szétszórja nemzetségüket a pogányok között,{x}

elszéleszti őket messze országokba.

{v}28{/v}Aztán meg Baalpeort kezdték imádni,{x}

holt bálványnak adott áldozatból lakomáztak.

{v}29{/v}Minden tettükkel Istent ingerelték,{x}

romlás zúdult ezért fejükre.

{v}30{/v}Fölállt akkor Pinehász, és ítéletet tartott,{x}

mire megszűnt a csapás.

{v}31{/v}Ez érdemül számított neki{x}

nemzedékeken át, mindörökre.

{v}32{/v}Meriba vizénél is felháborították,{x}

még Mózest is bajba sodorták,

{v}33{/v}mert keserűségbe hajszolták lelkét,{x}

és ő meggondolatlan szóra nyitotta száját.

III.

{v}34{/v}Nem irtották ki a pogányokat sem,{x}

noha az Úr meghagyta nekik.

{v}35{/v}Elvegyültek a pogányok közé,{x}

és cselekedeteiket eltanulták.

{v}36{/v}Bálványaik szolgálatára adták magukat,{x}

és ez lett végül a vesztük.

{v}37{/v}Saját fiaikat áldozatul adták,{x}

és lányaikat a démonoknak.

{v}38{/v}Ártatlan vért ontottak,{+}

saját fiaik és lányaik vérét;{x}

Kánaán bálványainak áldozták őket.

Vérrel szennyezték be az országot,{+}

{v}39{/v}bemocskolták magukat cselekedeteikkel,{x}

hitszegőkké váltak tetteik által.

{v}40{/v}Haragra lobbant akkor népe ellen az Úr,{x}

és megutálta örökségét.

{v}41{/v}Pogányok kezére adta őket,{x}

gyűlölőik uralkodtak rajtuk.

{v}42{/v}Ellenségeik sanyargatták őket,{x}

megalázást szenvedtek azok keze alatt.

{v}43{/v}Újra meg újra mentésükre jött,{+}

ők azonban szándékaikkal tovább ingerelték,{x}

és bűneikbe visszaestek.

{v}44{/v}Ám ismét rátekintett nyomorúságukra,{x}

és meghallgatta könyörgésüket.

{v}45{/v}Visszaemlékezett a velük kötött szövetségre,{x}

nagy szeretettel megkönyörült rajtuk.

{v}46{/v}Szánalmat ébresztett azok szívében,{x}

akik fogságba hurcolták őket.

{v}47{/v}Szabadíts meg minket, Urunk, Istenünk,{x}

és gyűjts egybe a pogányok közül,

hogy szent nevedet magasztaljuk,{x}

és dicséreted legyen dicsekvésünk.

{v}48{/v}Áldott legyen az Úr, Izrael Istene,{+}

öröktől fogva mindörökké.{x}

Az egész nép mondja: „Úgy legyen! Úgy legyen!”

HTML © Juraj Vidéky, László Elek